Katonánk halt meg Irakban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Katonánk halt meg Irakban"

Átírás

1 Katonánk halt meg Irakban A bagdadi biztonsági körülményektől függően várhatóan hétfőre virradóra hozzák haza Irakból a hősi halált halt Nagy Richárd szakaszvezető földi maradványait közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörötkön. Ma egy magyar katonai vizsgálóbizottság indul a helyszínre. Nagy Richárd Csütörtökön délelőtt helyi idő szerint fél tizenegykor egy Hillából induló 47 fős katonai konvojunk, amely ivóvizet szállított az ukrán bázisra, támadást szenvedett" mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A támadás során egy 27 éves szerződéses katona, Nagy Richárd szakaszvezető meghalt, akit a honvédség hősi halottjává nyilvánított. Nagy Richárdot a konvoj második páncélozott járművében érte a sérülés, a bombarepesz a golyóálló mellény egyik résén át a tüdején találta el. A helyszínen sikerült még újraéleszteni, de Bagdadban a kórházban belehalt sérüléseibe. Juhász Ferenc közölte: vizsgálóbizottságot állítanak fel, amely ma indul el Irakba. Juhász Ferenc elmondta: a nemzetközi törzs hivatalos jelentése alapján helyi idő szerint órakor (magyar idő szerint 8.30-kor) Babil tartományban lépett működésbe egy robbanószerkezet a magyar katonai konvoj mellett. Az elhunyt szerződéses szakaszvezető a 14 járműből álló szállítóoszlopot biztosító második, BTR 80A típusú páncélos járműben utazott. Az utána közlekedő teherautó sofőrje a kocsi üvegének szétrobbanása miatt hámsérüléseket szenvedett. A robbanás Bagdadtól délkeletre mintegy 70 kilométerre, Al Hillahtól 100 kilométerre történt. Szenes Zoltán vezérkari főnök szerint a robbanószerkezetet előre elhelyezték az út mellett és valószínűleg álcázták, ezért nem volt felismerhető. Feltehetően irányított robbantás történt és egy repesz érte az elhunyt katonát. Juhász Ferenc elmondta: megvizsgálják, hogy lehet-e még erősíteni a biztonsági intézkedéseket az Irakban szolgáló magyar katonák védelmében. Kijelentette: a magyar katonák addig szolgálnak Irakban, amíg arra érvényes parlamenti felhatalmazásuk van. A jövő héten a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök látogatást tesz az iraki táborban. Az iraki háború első magyar áldozata a 27 éves győri Varga-Balázs Péter volt. Amerikai katonák lőtték le tévedésből Irakban egy ellenőrző pontnál az egyetemistát, aki önként vállalta a humanitárius munkát. A tábori lelkész véleménye Hogy mit tehet egy hadműveleti területen szolgáló tábori lelkész egy ilyen haláleset alkalmával, arról Haller Lászlót kérdeztük, aki több hónapig szolgált Koszovóban. A háborús helyzetben is sokat tapasztalt római katolikus pap elmondta: részvéttel gondol a meggyilkolt magyar katonára és családjára, de aki ilyenfajta veszélyes kötelezettséget vállal, az mindenre számíthat. Megemlítette, hogy koszovói szolgálata alatt egy nagyon fiatal brit katona halt meg. Az eset kezdetben szorongást váltott ki társaiból, hiszen a fronton mindenkinek egyforma esélye van

2 a halálra. Egy szervezett kibeszélős terápia" és pár békés nap után majd mindenki túl tudta tenni magát a megrázkódtatáson. Miért nem védte meg a mellény? A Kisalföld Boszniában is szolgált katonai szakértője szerint a magyarok bár sokkal jobb, erősebb golyóálló mellényt használnak, mint az amerikaiak, nincsenek védve a távirányítással robbanó aknák nagy becsapódási energiával, kis felületen érkező repeszei, acélkockái vagy acéltűi ellen. Mellényük is csak ólombetétes lövedékek ellen véd igazán. Titánbetétet tartalmazó repeszálló mellényeik csak a tűzszerészeknek vannak. Az Irakban meghalt Nagy Richárd szakaszvezető február 18-án született Szolnokon. Szerződéses katona március 1-jétől az 1. számú könnyű vegyes ezrednél, ahol szolgálatát kiemelkedő eredménnyel látta el januárjában jelentkezett az iraki misszió váltóállományába. Február 23-án helyezték ki műveleti területre, ahol feladatát nagy szakmai hozzáértéssel és fegyelmezetten végezte. Csúcsminőség a katonai kórházakban" Egy ilyen támadást legfeljebb úgy lehet túlélni, ahogy nekem sikerült. Én lemaradtam arról a buszról, amit felrobbantottak..." mondta a hír hallatán dr. Pellek Sándor győri mellkassebész, aki egy éve szintén Afganisztánban vállalt missziós munkát. Az orvos jelenleg Tel-Avivban tartózkodik, orvoskonferencián vesz részt, amelynek témája a terrorizmus orvosi vonatkozásai. Míg a kabuli katonai kórházban dolgozott, számos gránát okozta sérülést műtött ő maga is. Dr. Pellek tapasztalatai alapján a katonai kórházakban mind a műszerek, mind pedig a szakemberek a szakma csúcsát képviselik". Bátran kimondom, ezen nem múlhatott, hogy a szerencsétlenül járt katonát nem sikerült megmenteni. Sajnos vannak sérülések, amelyek az élettel összeegyeztethetetlenek" nyilatkozta Tel-Avivból lapunknak Pellek Sándor. Így látja a győri katona apja Az Al Hillahba vezényelt magyar szállítóalakulatban szolgáló győri Varga Gy. Péter mélységi felderítő édesapja nagyon sajnálja, ami a fiatal szakaszvezetővel történt. Először is szeretném kifejezni részvétemet a meghalt magyar katona szüleinek és hozzátartozóinak. Azonban mélységesen fel vagyok háborodva, mert nem megfelelően védték a szállítókonvojt. Bevett katonai gyakorlat, hogy ilyen helyzetben, amikor a katonák a feladatukat végzik, egy helikopter biztosítja a védelmüket a magasból. Nem értem, ez most miért nem történt meg hangsúlyozta az idősebb Varga Gy. Péter.

3 Végső búcsút vettek az Irakban hősi halált halt Nagy Richárdtól Katonai tiszteletadás mellett temették el június 23-án, szerdán, Zagyvarékason Nagy Richárd hadnagyot, aki június 17-én Irakban egy terrortámadásban hunyt el. Több százan - hozzátartozók, rokonok mellett katonatársak, ismerősök - voltak a temetőben, hogy megadják a végtisztességet a tragikus körülmények között elhunyt fiatalembernek. A gyászszertartáson megjelent a Mádl Ferenc államfő, a Magyar Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Szenes Zoltán altábornagy, vezérkari főnök. Ott voltak az MH 1. Könnyű Vegyes Ezred katonái, és eljöttek a jelenleg Irakban szolgáló bajtársak is sivatagi egyenruhájukban. Lerótták kegyeletüket a hadsereg, a társadalmi szervezetek, társ fegyveres szervek és szervezetek képviselői és egész Zagyvarékas lakossága. A ravatalnál többek között díszőrséget állt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Szenes Zoltán altábornagy és Havril András altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori püspök szavai után Juhász Ferenc búcsúzott a hősi halott katonától. "Ő volt egyike a legfelkészültebbeknek, a legrátermettebbeknek, a legtudatosabbaknak, egy igazi leg volt - mondta a miniszter, majd így folytatta: "A gyász csak ritkán országos, de most az, Nagy Richárd hadnagy a mi hősi halottunk, egy országé, aki a Magyar Köztársaságért áldozta fiatal életét. Mert a Magyar Köztársaság érdekeit védi minden katona, aki fegyveres szolgálatot vállal az iraki nemzetközi koalícióban, a NATO- és EU-missziókban a Balkántól Afganisztánig, Ciprustól a Sínai-félszigetig. A miniszter "aljas, gyáva, arctalan terroristák erőszakos cselekményének minősítette a magyar szállítókonvoj ellen elkövetett robbantásos merényletet. "Katonáinkat nem a fegyveres harc veszélyezteti, hanem a kiszámíthatatlan gonoszság, a brutalitás. Építeni mentünk Irakba, segíteni a nemzetközi közösségnek, ezt a munkát folytatni kell, immár Nagy Richárd halála is erre kötelez bennünket - zárta búcsúbeszédét Juhász Ferenc.

4 A hősi halált halt katona alakulata - a szolnoki 1. Könnyű Vegyes Ezred - nevében Keresztúri László ezredes, parancsnok vett végső búcsút katonájától. Mint mondta, Richárd olyan katona volt, akire ejtőernyős bajtársai rá merték bízni ernyőjük összehajtását, mert maximálisan bíztak a tudásában, szakértelmében. A búcsúbeszédek után a koporsót fedő nemzetiszínű zászlót Szenes Zoltán altábornagy, vezérkari főnök átadta Nagy Richárd édesanyjának. Az édesanyjának Molnár Zsolt százados, a jelenleg Irakban állomásozó zászlóalj századparancsnoka is átnyújtott egy zászlót, amelyet al- Hillahból hozott Nagy Richárd hadnagy bajtársai nevében. Ezt követően a koporsót a díszszázad sortüze közben gyászzene kíséretében helyezték a sírba. Nyugodj békében Nagy Richárd hadnagy, hiszen Te is a békéért harcoltál!

5 Ne ágyban, párnák közt A Magyar Honvédség Hőseinek arcképcsarnoka június 17-én - tragikus módon - egy újabb katona-személyiséggel, Nagy Richárd szakaszvezetővel (posztumusz hadnaggyal) gyarapodott. Az MH Irakban települt szállítózászlóalja június 15-én este kapta a feladatot, hogy az Al Hillah-i táborából az ukrán zászlóalj számára vizet szállítson mintegy 400 raklapnyi mennyiségben. Június 17-én a 14 járműből álló konvoj 9.30-kor gördült ki a tábor kapuján. Előbb a főútvonalon haladt Bagdad felé, majd elkanyarodott a Fontana nevű mellékútra. A kereszteződés után 4 kilométerre, 10 óra 32 perckor történt a robbanás. A repeszdarabok a BTR-80A típusú páncélozott szállító harcjárműbe és a parancsnoki Nissanba csapódtak, amelyek közül az egyik fémdarab kioltotta a harcjárműből figyelési feladatot végrehajtó magyar katona életét. Nagy Richárdot a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a Magyar Honvédség Hősévé nyilvánította, és előléptette hadnaggyá. A hivatalos közleményeken túl milyen ember, bajtárs is volt ő? Erről beszélgettünk egy közeli rokonnal és a vele egy században szolgált katonatársával. Nagy Zsolt szakaszvezető, Richárd másodunokatestvére, először az együtt töltött gyermek- és fiatalkori évekről beszélt. - Ő és a testvére is Szolnokon születettek, csak később mentek át Zagyvarékasra. Amikor mi 1981-ben odaköltöztünk, Richárdék már ott laktak. Szülei 1985-ben váltak el. Ettől kezdve édesanyjuk nevelte Richárdot és öccsét, Krisztiánt. Keményen dolgozott azért, hogy a család dolgai rendben legyenek. Sokat segítették őket édesanyja szülei is. Krisztián jelenleg Szolnokon él, dolgozik, ott alapított családot. Richárd családjában nem volt hagyománya a katonai pályának, ezért mondhatni, hogy amit ezzel kapcsolatban önmagának felépített, az egyéni érdeklődésének, az általa összegyűjtött információknak volt köszönhető. Az általános iskola elvégzése után kőművesnek tanult, de nem fejezte be az iskolát, hanem a cukrász szakmát választotta. Ezt el is végezte és bevonulásáig Szolnokon dolgozott. Annak ellenére, hogy sok barátja, haverja volt - különösen a kertszomszédjával, Attikával volt nagyon jóban - és általában benne volt minden gyermeki csínyben is, inkább olyan magának való volt. Nem volt egy nagyszájú, mindenáron kitűnni, feltűnni vágyó gyermek. Már fiatal korától kezdve sportolt, de ezt is csak úgy önszorgalomból, vagyis nem versenyszerűen. Egyszerre kilométereket futott, méghozzá egy kilós hátizsákkal ban nekem is segített, amikor szerződéses katonaként a sportfelmérésekre készültem. Gyakran futottunk együtt. A katonaság volt a mindene. Ezzel kapcsolatban rengeteg könyvet, cikket, dokumentumot olvasott el, és gyűjtött az amerikai tengerészgyalogságról, az idegenlégióról, a túlélés szabályairól, módszereiről, az igazi katonaéletről. Ő a katonát olyan embernek képzelte el, aki minden, a legnehezebb, leglehetetlenebb helyzetben is képes helytállni, képes a szituációt és saját magát uralni, és ha tisztességes küzdelemben mégis alulmaradna, úgy fogta fel, hogy az is benne van a "pakliban. Kialakított magában egy eszményképet és ennek megfelelően készítette fel magát. Még civilben is leginkább a polgári életben vásárolható katonai formaruhákban szeretett járni, de volt bajonettje is. Mielőtt bevonult, a sorozáson megkérdezték tőle, hogy hol szeretne szolgálni. Ő természetesen az ejtőernyősöket jelölte meg. Szolnokon, a helyi Repülő Egyesületnél le is ugrotta a katonai előkészítő tanfolyam során meghatározott ugrásszámot. Szeretett ejtőernyőzni, élvezte a kihívást. Az én szememben Ricsi abban különbözött sok más, általam ismert embertől, hogy ő nem másoknak, hanem saját magának akarta megmutatni, hogy mire képes. Elgondolta, hogy mivé akar válni, és abba az irányba formálta az életét, az egész egyéniségét. Édesanyja tudta, hogy fiát milyen tervek foglalkoztatják, és természetesen féltette is, de nem szólt bele törekvéseibe, nem akadályozta őt annak megvalósításában. Hagyta, hogy menjen a maga által választott úton. - Mikor vonult be katonának?

6 ban lett sorkatona a 88. Gyorsreagálású Zászlóaljnál, Szolnokon. Az egység logisztikai alegységéhez osztották be, ezért sajnos nem ugorhatott. Soha nem panaszkodott, de a hozzá közelállóknak elmondta, mennyire bántja a helyzet. Hiszen annak ellenére, hogy ejtőernyős előképzést kapott, nem lehetett belőle ejtőernyős. - Mikor és milyen körülmények között lett szerződéses katona Richárd? - A leszerelése után civilben dolgozott, de amikor látta, hogy elképzelését az 1. Könnyű Vegyes Ezrednél valósíthatja meg, 2002-ben szerződéses szolgálatot vállalt. Az az igazság, hogy ő nem is ment volna más alakulathoz, csak hozzánk, vagy a felderítőkhöz. Ennek megfelelően az alakulatnál ejtőernyős beosztásra jelentkezett, így került az 1. századhoz. Sajnos egészségügyi okok miatt ekkor sem jött össze neki az ejtőernyőzés. Meg is fellebbezte az egészségügyi határozatot, de végül is be kellett látnia, hogy nem megy. Ekkor helyezték át a 4. (BTR-80) századhoz, RPG-irányzónak. - Mielőtt kiutazott Irakba, találkoztak-e? december végén jöttem vissza az MSU-ból (Katonai Rendfenntartó Kontingens, Szarajevóban - a szerző -), és január 5-ével kivezényeltek felkészítőnek az iraki kontingenshez, Táborfalvára. Én akkoriban beszéltem vele hosszasabban utoljára. Sok minden szóba került köztünk. Ők külön voltak elszállásolva, ezért főleg vacsora alkalmával találkozgattunk, ekkor többször ugrattuk egymást, és természetesen napi dolgokról, az otthoniakról, a kiképzésről váltottunk szót. Én január 23-ig voltam kinn a felkészítésen, és mielőtt hazajöttem volna, még találkoztunk és beszélgettünk, ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Persze búcsúzáskor mondtam az ilyenkor szokásos dolgokat, hogy "Vigyázz magadra! Figyelj oda nagyon, tudod, hogy ez egy eléggé kemény hely, de akkor egyikünk sem gondolt arra, hogy soha többé nem látjuk egymást. - Az utolsó találkozáskor nem volt Richárdnak valami rossz érzése, hiszen azt mondják, hogy az ember gyakran előre megérez dolgokat? - Ő gyakran beszélt arról, hogy nem akarja "ágyban, párnák közt végezni. Természetesen ezt nem úgy gondolta, hogy ilyen hamar. De nem akart megöregedni és természetes halállal meghalni. Nem akart senki terhére lenni, ha már meg kell halni, akkor lőjék le, és kész - mondta ilyenkor. Olyan ember volt, aki nem szerette, ha bárki is részvéttel van iránta. A tiszta, egészséges emberi kapcsolatok híve volt. Mindent rezdületlen arccal fogadott. Úgy volt vele, hogy csak semmi érzelemnyilvánítás. A viccet is csak egy enyhe mosollyal intézte el. Tudta és értette is a humort, de azt nem mutatta kifelé sohasem. Valószínű, hogy azokhoz a szigorú katonás normákhoz, amit magával szemben állított, ez is hozzátartozott. - Hogyan értesült Richárd haláláról? - A tragédia napján, az ebédnél érdeklődött Pintér főhadnagy úr az étkezdében, hogy van-e valaki zagyvarékasi? Az is érdekelte, hogy hol van ott a Táncsics Mihály utca. Ekkor kezdtem gyanút fogni, hogy nem a Ricsivel történt-e valami? Sajnos beigazolódott a rossz előérzetem. Később én adtam meg Richárd édesapjának a telefonszámát is, így az apját valószínű, hogy az általam megadott szám alapján, telefonon értesíthették, persze az is meglehet, hogy az újságokból tudta meg a tragikus hírt. Egy biztos, hogy ott volt a temetésen. Én, mivel kértem, hogy vihessem Ricsi koporsóját, csak úgy fél szemmel véltem felfedezni az apját. Édesapám viszont határozottan állította, hogy ott volt. Ezt csupán azért tartom érdekesnek elmondani, mert az újságokban azt írták, hogy nem volt ott az édesapja a temetésen. - Bodnár Zoltán tizedes egy században szolgált Nagy Richárddal, hogyan emlékszik vissza rá? decemberétől szolgáltunk egy században, mind a ketten RPG-sek voltunk. Néha a kiképzés után elmentünk egy-egy sört meginni, ekkor beszélgettünk, de nem különösebben világmegváltó dolgokról, csak úgy, ami napközben összejött. Mivel ő Rékason lakott, a kiképzés után legtöbbször hazament, ezért olyan sok időt nem töltöttünk együtt. Ha rá gondolok, először is arra emlékszem, hogy milyen kemény elszántsággal sportolt. A testnevelési foglalkozásokon túl ő

7 még külön edzette magát. Ezért, aki ismerte, nem csodálkozott azon, hogy a negyven kilós felszereléssel mindig könnyedén mozgott. Nem állítanám, hogy nyüzsgő típus lett volna, de ha feladat volt, akkor beindult, és hajtott, mint a gép. A szolgálati feladatok végrehajtásában is ott volt mindig, ahol kellett, és végrehajtotta azt, amit kellett, és "oda is tette magát keményen. Feltűnt még a kiegyensúlyozottsága. Kiabálni, emelt hangon beszélni sosem hallottam, veszekedni meg egyáltalán nem. Nem hiszem, hogy akár egy haragosa is lett volna valaha. Egy biztos, bántotta, hogy nem lehetett ejtőernyős katona. Erről is csak szűkebb, baráti társaságban beszélt, de ekkor sem panaszkodott. Nem azért, mert ilyenkor ezt így illik mondani, de a századnál tényleg népszerű volt, és nem ismerek olyan embert, akivel baja lett volna. Aki igényelte, azoknak mindig segített. Abszolút nem volt agresszív, kötekedő ember. Neki az iraki volt az első külföldi missziója, mivel az MSU-ba korábban nem mehetett ki. Nálunk ugyanis az a szabály, hogy legalább egy évig kell szerződéses katonának lenni ahhoz, hogy valaki külföldi missziót vállalhasson. De amikor lehetősége nyílt rá, elsőként jelentkezett, és az Irak volt. - Beszélt-e vele közvetlenül a kiutazása előtt? - Nem beszélgettünk, mert nekik is volt dolguk bőven. De azt tudom, hogy ő ki akart menni, mert igazi kihívásnak tartotta ezt a feladatot, és nagyon egybeesett a katonaságról vallott felfogásával. - Milyen hatással volt a katonatársakra, amikor meghallották a halálhírt? - Aki nem nagyon ismerte Ricsit, azt mondta, hogy ez benne van a vállalásban. Aki közelebbről ismerte, annak egy kicsit rosszabb volt. Mert itt sokan nemcsak egy katonatársat, hanem jó barátot, kiszámítható bajtársat, vagy a mi esetünkben egy rokont veszettek el - veszi át a szót Nagy Zsolt szakaszvezető. Ráadásul az egész tragédia szerencsétlen események sorozata volt. Ott érte a találat, ahol nem védett a mellény, maga a robbantás is egy "arctalan akció terméke volt, sőt az is meglehet, hogy nem is nekünk, hanem másoknak szánták. Szóval más az, ha egy katona a fegyveres küzdelemben marad alul, erre mondjuk mi - és mondta volna ő is -, hogy ez "oké. De ez a robbantás egy roppant sunyi dolog volt. Úgy gondoljuk, hogy mindezek feldolgozásához több időre van még szükség. A szolgálat azonban ma is és holnap is folytatódik, ami embert, emberi helytállást követel, ezért nincs sok idő a tépelődésre, töprengésre. Ahogyan mondani szokás, az élet megy tovább, csak most már nélküle. Nyugodjon békében! Gy. Fekete István

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Karácsony József, csendőr alezredes

Karácsony József, csendőr alezredes Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Ünnepélyes keretek között köszöntötte Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig!

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! 1 Vezérőrnagy Úr! Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! Több, mint tíz hónappal ezelőtt ezzel a jelmondattal fogadott bennünket a vezérkari tanfolyam,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba

Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba 3. szint november-december Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO iraki kiképző alakulatába(1) - mondta Gyurcsány Ferenc egy, a londoni The Timesnak adott

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelem Napja, 2015. május 21-e alkalmából A honvédek

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2016. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE a haza védelme és a nemzet biztonsága érdekében végzett kiemelkedően eredményes szakmai

Részletesebben

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály Életvédelmi Alosztály II. Ügyszám: 01000/257/2011/ bü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V folytatólagos kihallgatásáról Készült a(z) Budapesti Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére 2018. május 21-i hatállyal ELŐLÉPTETTE ALTÁBORNAGGYÁ SZABÓ

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Míg a halál el nem választ

Míg a halál el nem választ FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Dr. André László m. kir. csendőr százados

Dr. André László m. kir. csendőr százados Dr. André László m. kir. csendőr százados Budapesten született 1915. január 16-án köztisztiviselői családban. Nagyapja a Belügyminisztériumban dolgozott a Csendőrgazdászati Osztály irányításában, így már

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Budapest ostromkalauz

Budapest ostromkalauz Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes Koller József ezredes SZÁLLÍTÓ ÉS HARCI HELIKOPTER ERŐK MISSZIÓS FELAJÁNLÁSAINAK JELENLEGI HELYZETE, A LÉGI KIKÉPZÉS- TÁMOGATÓ CSOPORT (AIR MENTOR TEAM) VÉGREHAJTOTT MISSZIÓINAK GYAKORLATI TAPASZTALATAI

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

ALTDORFER CSABA Tatabánya Tatabánya ÉISZK elnök:

ALTDORFER CSABA Tatabánya Tatabánya ÉISZK elnök: NEKROLÓG CSABÁÉRT ALTDORFER CSABA Tatabánya 1965. 01. 13. Tatabánya 2015. 08. 21. ÉISZK elnök: 2013. 11. 21. - 2015. 08. 21. Egypár adat, információ, amit megosztott magáról a közösségi médiában, amit

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Hajmáskér, 1905. március 9., 1945. március 28. Nagy József összeállítása, 2013. január 30. Budapest (született Perkátán, 1944) Olvastam a Perkátai

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK

BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK Baila Ferenc BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK A Bezdán újratelepítése (1742) utáni évben azonnal megalakult a Bezdáni Római Katolikus Egyházközség (plébánia), valamint a Bezdáni Katolikus Elemi Iskola. A falu első

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Kiss Eszter Veronika, 2015. október 25., 11:53 Rost Andrea Fotó: Barna Bálint Nemrég jött ki új ékszerkollekciójával, és novemberben Frenák Pállal ad

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva.

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Az idegenlégió Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Írta és szerkesztette: Tokai-Vad Mátyás A képek a szerző saját archívumából származnak. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor Web: www.zimaszabolcs.hu E-mail:

Részletesebben

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

SZKA_209_33. Örökbefogadás

SZKA_209_33. Örökbefogadás SZKA_209_33 Örökbefogadás diákmelléklet örökbefogadás 9. évfolyam 387 Diákmelléklet 33/1 ANITA TÖRTÉNETE Anita székesfehérvári lány. 15 éves, most kilencedikes tanuló a gimiben. Szülei elváltak. Apja

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA Emlékezzünk Én még ismertem Tóth Ilonkát. Szelíd hangján, de határozott számonkéréssel oktatta 75 fős elsőéves ápolónői hallgatóinak az anatómiát, mint szigorló orvos 1955-ben. Nem igaz, hogy Ő gyilkolt!.

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról

Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról Lőrinci nagyközségben (akkor Nógrád megye) egy kisnemesi familia negyedik gyermekeként

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében közreműködő honvédségi erők középszintű vezetése során végzett kiemelkedő tervező

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890

Részletesebben