Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai Bálint, Csanád, MTA Régészeti Intézete Zimonyi István, sorozatszerkesztő

Átírás

1 Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai Bálint, Csanád, MTA Régészeti Intézete Zimonyi István, sorozatszerkesztő

2 Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai írta Bálint, Csanád Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében. Szerzői jog 1995 Bálint Csanád, JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja, Balassi Kiadó E könyv kutatási és oktatási célokra szabadon használható. Bármilyen formában való sokszorosítása a jogtulajdonosok írásos engedélyéhez kötött.

3 Tartalom Előszó... v I. IRÁN, BIZÁNC ÉS A STEPPE Bevezetés A szászánida övek Széljegyzetek R. Ghirshman egy cikkéhez A kisarabadi lelet Késő szászánida övgarnitúrák különböző gyűjteményekben A Römisch-Germanisches Zentralmuseum (Mainz) övleletei A Ceragh Ali Tepe-i leletek Amlesh környéki leletek A Museo Nazionale d Arte Orientale (Róma) leletei Egy londoni magángyűjtemény észak-szíriai övveretei Övveretek a British Museumban A University Museum (Tokió) övveretei Övábrázolások a Taq-i Bostan-i reliefen A késő szászánida övgarnitúrák fő vonásai Az Üc Tepe-i sír (Azerbajdzsán) Sírleírás Leletek Az eltemetés körülményei A sír etnikai-kulturális hovatartozása Az Üc Tepe-i solidus és a Transzkaukázus 6. századi pénzleletei A P-függesztőfüles szablya Az öv és a martinovkai típusú halfarkas veretek A nyak- és karperecek A medaillon A lábbeliveretek Temetkezési szokások az egykorú steppei népeknél A transzkaukázusi szavírok történetéről Eltemethettek-e egy vezért idegen földön? Az idegenben meghaltakat hazaszállítják! Vannak-e steppei jellegű temetkezési szokások Üc Tepén? Az antropológiai meghatározásról Temetkezési szokások Azerbajdzsán volt szovjet és iráni felében Kaukázusi Albánia 6 7. századi régészetéről és történetéről Az Üc Tepe-i halott társadalmi helyzetéről Egy hasaüti övgarnitúra és a kettős halfarkas veretek A hynyslyi sír (volt szovjet Azerbajdzsán) A bagirli övgarnitúrák (egykori szovjet Azerbajdzsán) A cibiliumi (Abcházia) pénzzel keltezett öv A Kuchur-oba-i lelet (egykor szovjet Azerbajdzsán) és a T alakú övveretek A Verchnjaja Esera-i sír (Abcházia) és az X alakú áttöréses kéttagú övveretek A martinovkai típusú övveretek időrendjéről és elterjedéséről Kutatástörténeti áttekintés Újabb elméletek A régészeti leletek és néhány írásos adat időrendi tanulsága A kronológia néhány vezérleletéről Az avaroknál talált martinovkai típusú veretekről századi forrásadatok az öv viseletéről A kissufimi (Izrael) övábrázolás Befejezés A szászánida övgarnitúrák: Dailaman és a Transzkaukázus nyugati kapcsolatai a 6. században Orient und Rom II. AZ AVAROK, KELET ÉS EURÓPA Bevezető gondolatok iii

4 Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai 7. A keleti párhuzamok értékelése néhány probléma A honfoglaló nemzedék(ek) régészeti hagyatékának meghatározása módszerek, problémák Keltezés pénzzel Keltezés horizontokkal és analógiákkal Keltezés vegyes érveléssel Keltezés kiválasztott tárgytípusokkal A kora avar hagyaték forrásai A steppei alapok A bizánci hatások A kora avar kori kultúra helyben kifejlődött elemei Befejezés III. függelék Rövidítések Bibliográfia A könyvben szereplő iráni, bizánci és transzkaukázusi uralkodók és uralkodási idejük Harmatta János: Egy szászánida arany pecsétgyűrű felirata ILLUSZTRÁCIÓK iv

5 Előszó A 80-as évek legvégén két, a 6. századdal kapcsolatos kérdéskörrel kezdtem el foglalkozni. Ezek akkor egyszerű földrajzi okból egymástól teljesen függetlennek látszottak és más-más megközelítésmódot is igényeltek: az egyik egy transzkaukázusi sír újrafeldolgozásából, a másik a Kárpát-medencei avarság honfoglaláskorával kapcsolatos kutatások áttekintéséből állt. Ezen újrafeldolgozás, illetve áttekintés során az első esetében a Kelet felől próbáltam nézni az avarokat, míg a másodiknál az avarok szemszögéből (részben) Keletet. Mindezt lezárva úgy tűnt számomra, hogy a két, tematikailag és szemléletében eltérőnek látszó munkának vannak olyan tanulságai, amelyek valamelyest összetartoznak. Minthogy pedig a szóban forgó két cikk német nyelven és olyan kötetekben jelent meg, amelyek nem minden hazai könyvtárban lelhetők föl, 1 köszönettel tartozom Zimonyi Istvánnak, a Magyar Őstörténeti Könyvtár szerkesztőjének, hogy a jelen kiadásukkal segítséget nyújt az itthoni kollégáknak a magam is belátom: szövevényes szerkezetű és gondolatmenetében sem egyenes vonalú szövegemben való tájékozódáshoz. Az ilyen alkalmak általában lehetőséget nyújtanak a szerzőnek a legkülönfélébb természetű hibák kijavítására, az időközben kapott tanácsok megszívlelésére és kisebb-nagyobb változtatásokra, átdolgozásokra. Az első kettővel messzemenőkig, az utóbbival viszont szándékosan inkább kevésbé igyekeztem élni. A német szövegtől való kisebb eltérések könnyen indokolhatók; hiszen fölösleges bizonygatnom, hogy az anyanyelvemen másként gondolkodom és könnyebben is fejezem ki magam. Ezenkívül az is kézenfekvő, hogy egy-egy, az adott témakörben időközben megjelent cikk, mű főbb eredményét a szöveghűséghez való ragaszkodás címén kár lett volna figyelmen kívül hagynom. Annak viszont már magyarázatát kell adnom, hogy miért is nem olvasható itt mindaz, amelyet a két-három éve írt munkáim megjelenése óta másként látok. Azt majd nyilván csak az elkövetkező évtizedek fogják megmutatni, hogy az itt olvashatókból mi tekinthető eredménynek; egy tanulságuk azonban talán már most is levonható. Ez abban áll, hogy a címükben jelzett két téma kutatása közben az akkori világ sokkalta bonyolultabb összefüggésrendszere sejlett föl előttem, mint amit a hazai és a nemzetközi kutatás többnyire leegyszerűsítve, kétoldalú kapcsolatrendszerekbe sorolva szokott tárgyalni, az avar steppei, az avar bizánci, a kaukázusi bizánci, a bizánci iráni, a langobard transzalpin (stb.) kapcsolatok címszó alatt. Jómagam a szóban forgó két tanulmány írása óta a germán és a bizánci régészet világ ba még éppen hogy csak belepillantottam, ezért hát korai lenne máris rögzítenem minden, újonnan megismert adatot és főleg a kidolgozatlan, bizonyítatlan ötleteket. (Ettől csak egy esetben tértem el számottevő mértékben: az egyedi, mondhatni: szenzációs volta miatt a Negev-sivatag szélén föltárt kissufimi mozaik rövid ismertetésével.) Annak idején a Transzkaukázusba és az iráni birodalomba a steppei régészet hagyományos irányultsága vezette a figyelmem. Később azonban Kis- és Elő-Ázsia, sőt, a steppei népek régészete szempontjából szokatlan irányba: Dél- és Nyugat-Európa felé is folytattam kalandozásokat, s az a benyomásom támadt, hogy a megszokottnál szélesebb kitekintésnek van egy, a kora avar kori régészetben is gyümölcsöztethető tanulsága. Ez pedig abban áll, hogy úgy látom: a jelek szerint nem merít ki minden lehetőséget az a szemlélet és módszer, amely a steppei kutatás hagyományait és kitűnő tudósok példáját követve kezdő kutató koromban kialakult bennem. Hosszú időn át, éppen a szóban forgó és most magyarul is megjelenő munkáim megírásáig azt hittem ugyanis, hogy a) először is a Kárpát-medence kora középkori régészetének viszonylag jól kidolgozott időrendjére, az itt érvényes(nek tartott) etnikai meghatározásokra és a nagyszámú, nem kis mértékben jól feltárt leletekre támaszkodva könnyű és egyben elegendő is lesz rendet teremteni a kelet-európai s részben az ázsiai steppe régészeti anyagában. (Ezt a szemléletet tükrözte még a kora középkori steppe régészetéről írt kézikönyvem. 2 ) b) Ezután pedig a fentemlített rendteremtést követően, az abból várhatóan adódó tanulságokat vissza lehet és kell majd vetíteni a nálunk napvilágot látott emlékanyagra. (Ezzel a gondolattal közelítettem a honfoglaló avar nemzedék problémaköréhez. 3 ) Mindezen módszerek és szemléletmód jogosultságát ma is vallom, csak éppen már nem látom elegendőnek. A kissufimi mozaik (ld. alább), a veretes, kisszíjas övnek néhány germán népnél való elterjedése, a Cordóbától 1 Cs. Bálint, Kontakte zwischen Iran, Byzanz und der Steppe. Das Grab von Üc; Tepe (Sowj. Azerbajdzan) und der beschlagverzierte Gürtel im 6. und Jahrhundert, in Awarenforschungen I, ; uő, Probleme der archaologischen Forschung zur awarischen Landnahme, in Ausgewahlte Probleme der europaischen Landnahmen des Früh- und Hochmittelalters. Hg. M. Müller-Wille R. Schneider. Vortrage und Forschungen XLI (Sigmaringen 1993) Bálint, Archaologie. 3 Bálint, Landnahme. v

6 Előszó Thébáig és Edessáig terjedő justinianusi birodalom ötvösségébe való, futó bepillant s (ez utóbbiakról talán majd másutt), végül pedig azon szükségesség felismerése, hogy a Keletnek az avar régészet számára közvetlenül kamatoztatható jelentőségét, illetve ennek lehetőségeit újra kell gondolni, 4 szkeptikussá tett bizonyos kutatási közhelyekkel kapcsolatban. Rádöbbentem: a) a keleti eredetű avarság anyagi kultúrájának megértéséhez nem kizárólag a Keletet kell figyelnünk, hanem Európát is, b) mivel avar típusú tárgyak a Kárpát-medencén kívül nem kizárólag ott fordulnak elő, amelyekkel avaroknak történeti, etnikai kapcsolai voltak, ezért nem párhuzamokat kell az avar kori anyaghoz gyűjteni, s a hasonlóságok között nem közvetlen, kauzális összefüggést keresni, hanem a leletek összefüggő, egységes elemzésére van/lenne szükség. Mindennek végigvitele, megvalósítsa azonban nemhogy pusztán ezen egyetlen könyv célkitűzéseit, de még a szerzőjének is valamennyi lehetőségét messze meghaladja az avar kutatás kulturális és időbeli kereteinek kiszélesítéséhez többek erőfeszítése szükségeltetik. Terjedelmi szempontok miatt nem adom itt újra közre a szóban forgó két munkámban már megjelent 14 plusz 10 féle övveretnek, illetve tárgytípusnak, valamint a Transzkaukázusban talált 6. századi bizánci és szászánida pénzeknek a leletkatalógusát. A szerkesztővel együtt kérem ezért az olvasók megértését. Végül: a köszönetmondás. Falko Daimnak (Bécs) és Michael Müller-Willének (Kiel) az itt olvasható munkáim első kiadásáért, Bóna Istvánnak a sok baráti beszélgetésért, Czeglédy Károlynak a kezdő kutató korom óta rendszeresen adott tanácsaiért, Harmatta Jánosnak az itt olvasható tanulmányáért és a vele folytatott konzultációkért, Bíró Margitnak, Schütz Ödönnek és Szádeczky-Kardoss Samunak egy-egy grúz, örmény vagy bizánci forráshely értelmezéséért, Garam Évának e könyv baráti lektorálásáért, valamint minden magyar és külföldi kollégámnak s barátomnak a szakmai beszélgetésekért, vitákért. 4 Az utóbbi kérdéskör is még kidolgozásra vár. A probléma meglétére a szegedi kiállítás ruharekonstrukciói kapcsán hívtam föl a figyelmet: Bálint, Kiállítás 226. vi

7 I. rész - IRÁN, BIZÁNC ÉS A STEPPE

8 Tartalom 1. Bevezetés A szászánida övek Széljegyzetek R. Ghirshman egy cikkéhez A kisarabadi lelet Késő szászánida övgarnitúrák különböző gyűjteményekben A Römisch-Germanisches Zentralmuseum (Mainz) övleletei A Ceragh Ali Tepe-i leletek Amlesh környéki leletek A Museo Nazionale d Arte Orientale (Róma) leletei Egy londoni magángyűjtemény észak-szíriai övveretei Övveretek a British Museumban A University Museum (Tokió) övveretei Övábrázolások a Taq-i Bostan-i reliefen A késő szászánida övgarnitúrák fő vonásai Az Üc Tepe-i sír (Azerbajdzsán) Sírleírás Leletek Az eltemetés körülményei A sír etnikai-kulturális hovatartozása Az Üc Tepe-i solidus és a Transzkaukázus 6. századi pénzleletei A P-függesztőfüles szablya Az öv és a martinovkai típusú halfarkas veretek A nyak- és karperecek A medaillon A lábbeliveretek Temetkezési szokások az egykorú steppei népeknél A transzkaukázusi szavírok történetéről Eltemethettek-e egy vezért idegen földön? Az idegenben meghaltakat hazaszállítják! Vannak-e steppei jellegű temetkezési szokások Üc Tepén? Az antropológiai meghatározásról Temetkezési szokások Azerbajdzsán volt szovjet és iráni felében Kaukázusi Albánia 6 7. századi régészetéről és történetéről Az Üc Tepe-i halott társadalmi helyzetéről Egy hasaüti övgarnitúra és a kettős halfarkas veretek A hynyslyi sír (volt szovjet Azerbajdzsán) A bagirli övgarnitúrák (egykori szovjet Azerbajdzsán) A cibiliumi (Abcházia) pénzzel keltezett öv A Kuchur-oba-i lelet (egykor szovjet Azerbajdzsán) és a T alakú övveretek A Verchnjaja Esera-i sír (Abcházia) és az X alakú áttöréses kéttagú övveretek A martinovkai típusú övveretek időrendjéről és elterjedéséről Kutatástörténeti áttekintés Újabb elméletek A régészeti leletek és néhány írásos adat időrendi tanulsága A kronológia néhány vezérleletéről Az avaroknál talált martinovkai típusú veretekről századi forrásadatok az öv viseletéről A kissufimi (Izrael) övábrázolás Befejezés A szászánida övgarnitúrák: Dailaman és a Transzkaukázus nyugati kapcsolatai a 6. században Orient und Rom

9 1. fejezet - Bevezetés Mi vezethet egy, a kora középkori steppei régészettel foglalkozó kutatót arra, hogy ráadásul iranisztikai, bizantinológiai képzettség és a kaukázusi nyelvek ismerete hiányában egy azerbajdzsáni sírral, majd annak kapcsán a 6 7. századi Transzkaukázus régészeti és történeti kérdéseivel, valamint a késő szászánida kori Irán néhány leletével és monumentális emlékével foglalkozzék? Ez ugyanis egy olyan kutatási terület, mely az azeri régészek és történészek, az armenisták, iranisták és általában: a Kaukázus specialistáinak feladatkörébe tartozik. Anélkül, hogy mindennemű részletkutatás abszolút nélkülözhetetlen voltát akár egy pillanatig is kétségbe vonnám, meg kell mondani: eddigi olvasmányaim és munkáim során többször tapasztaltam, hogy a leszűkített, illetve beszűkült kutatói nézőpont sokszor csak féleredményekre vezethet, illetve hogy a diszciplínák határainak átlépése olykor lényegesen új szempontokat vethet föl. Az utóbbira példaként a Bibliotheque Nationale Khusro-tálját említem, mely egyetlen, a régi Iránnal foglalkozó könyvből sem maradhat ki. A szászánida művészetet kutatók számára az egyik legfontosabb kérdés természetesen a tál készülési korával kapcsolatos s ez így hangzik: vajon I. vagy II. Khusro korából származike? Tény és ez sokak számára mentségül szolgálhat, hogy ezt a csillogó aranytálat a kő- és hegyikristályberakásai miatt szinte lehetetlen a természethűt megközelítő módon lefényképezni. Meglepő volt hát a tárgyat kézbe véve rájönni arra, ami minden kezdő, népvándorlással foglalkozó közép-európai régész számára ez esetben kézenfekvő: az ötvöstechnika, a kőfoglalatok minden kétséget kizáróan az 5. századi kézművességre utalnak. Az iráni művészet kutatói azonban nemcsak meg sem kísérelték, hogy vizsgálataikat ez irányban is kiszélesítsék, de a jelek szerint annak sem szenteltek különösebb figyelmet, hogy a Khusro-tál általuk legjobb párhuzamaként emlegetett wolfsheimi függődísz az 5. század közepe tájáról vagy 2. harmadából származik. Megengedhető, hogy Iránban e technikák kissé tovább élhettek, mindenesetre a tál készülési koraként a 6. század végén és a 7. század első negyedében uralkodó II. Khusro akkor sem jöhet számításba. 1 Ami a steppével foglalkozó közép-európai régésznek transzkaukázusi tematikájú kirándulását illeti, az önmagában nem lehet meglepő a hasonló érdeklődésű szakemberek szemében: minden, a steppei régészettel foglalkozó kutató ismeri ugyanis a Kura és az Arax közében feltárt Üc; Tepe-i sírt. E temetkezésnek az ad kiemelkedő jelentőséget, hogy a P-függesztőfüles kardjának típusa jól ismert a kora középkori steppei leletanyagban, nemkülönben az Üc; Tepe-i veretes övgarnitúráé mindez pedig hiteles feltárás révén került napvilágra, méghozzá keltező értékű bizánci pénzzel együtt. Mindeddig e sírt kivétel nélkül steppei származású vezér nyughelyének tartották, s eltérő vélemények csak a pontosabb etnikai hovatartozása körül merültek föl; legtöbbször kazárnak határozták meg, bár akadt olyan is, aki szavírnak, sőt: avarnak gondolta. Ez a jól keltezett kard és veretes öv arra késztetett, hogy megvizsgáljam e tárgytípusok elterjedését. Ennek elemzése során és a temetkezési szokás jellege alapján végül is arra a következtetésre jutottam, hogy az Üc Tepe-i síregyüttes nem egy hadjárat során elesett steppei vezérhez, hanem a transzkaukázusi Albániában élt egyik előkelőhöz kellett, hogy tartozzék. Mármost miként ítéljük meg azt, hogy egy nem-steppei eredetű férfit az iráni érdek- és kultúrszférában steppei típusú övvel temettek el? A kérdés nem válaszolható meg a szokványos fordulattal, a steppei hatásra való hivatkozással, minthogy azon a helyen és abban az időben, ahonnan és amelyből az Üc Tepe-i sír származik, a steppei kapcsolatok és hatások még a legkevésbé sem voltak általánosak. Egyrészt a legtöbb régész egyetért abban, hogy az ilyen kulturális átvételek nem egyik napról a másikra zajlottak le. Másrészt nehézség van az átadó steppei népek körül is: az avarok fordulóján Üc Tepétől több száz kilométerrel távolabb fordultak meg, a szavírok régészeti anyagát pedig egyáltalán nem ismerjük, úgyhogy módszertanilag megengedhetetlen lenne fegyver- és övtípusokat velük kapcsolatba hozni. Ugyanez áll más steppei eredetű népekre is, akik a Transzkaukázus keleti térségében, illetve a szászánida birodalomban ez idő tájt megfordultak, illetve megtelepedtek. Számításba kell vennünk viszont azon övleleteket, amelyek az utóbbi 30 év során a nemzetközi műtárgy-kereskedelem révén a világ múzeumaiba eljutottak, amelyeket szászánidának vagy késő szászánidának tartanak, s amelyek többsége minden valószínűség szerint a Perzsia északnyugati részén volt Gilan tartományból származik. (NB.: Üc Tepe és Gilan nem esnek távol egymástól, s a 6. században egyazon politikai egységbe tartoztak.) Jó másfél évtizede annak, hogy először próbálkoztam meg szászánida leleteknek a steppei régészet szempontjából való értékelésével. Akkoriban a szinte teljesen ismeretlen tárgyaknak tipokronológiai meghatározása volt a legfontosabb, melynek során még nem tudtam megszabadulni a különben teljesen ben Dr. Cécile Morrisson szíves engedélyével tanulmányozhattam a tálat. A kormeghatározással kapcsolatos régi vitát nyomós epigráfiai és történeti érvekkel dönti el I. Khusro javára J. Harmatta, La Coupe de Xusro et l origine de la légende du Graal, Union Académique International, Compte Rendus 66 (Paris 1992) 84. 3

10 Bevezetés általános felfogástól, mely számos fegyver-, öv- és lószerszámtípus eredetét kizárólag a steppén tudja elképzelni. Az időközben lényegesen megnövekedett számú adatoknak köszönhetően a veretes és kisszíjas övvel kapcsolatos kérdések jóval bonyolultabbak lettek, amihez egy messze vezető módszertani probléma is járul. Arról van szó, hogy a szóban forgó kardok és övgarnitúrák szélesen elterjedtek a 6 7. században, s ma már nem lehet csak egyetlen kultúrát és/vagy népet e típusok felfedezőinek kikiáltani. Ha eltekintünk mindenféle, roppant valószínűtlen népvándorlások feltételezésétől, akkor kiderül: az eddig elfogadott keretek között gondolkodva bizonyos alapvető kérdésekre nem tudunk megnyugtató magyarázatot adni. Miként lehetséges tehát, hogy a veretes övek és a P alakú kardfülek akárcsak például majd 200 évvel később a kézzel formált cserépbográcsok a késő avaroknál, a dunai bolgároknál és a szaltovo majaki kulturában! óriási távolságokban, irdatlanul nagy területen nagyjából egyidejűleg terjedtek el? Minden esetet lehetetlen népvándorlással magyarázni. Tekintettel arra, hogy az előbb említett tárgyak a steppei népek sírjaiban gyakran fordulnak elő, sokan gondolták úgy, hogy akkor azok nyilván ott is alakulhattak ki. Lehetséges lenne, hogy a sok egyéb körülménytől függő leletsűrűség önmagában egyszersmind ki is jelöli az adott tárgytípus kialakulási helyét? A P-függesztőfüles kardok és a kisszíjakkal ellátott veretes övek felbukkanását általában szintén a 6. század középső harmadára, második felére szokás tenni. E keltezés is nagyjából egybeesik az avarok európai megjelenésével, majd megtelepedésével. A különböző tudományos iskolák e két tényt eltérő módon értékelhetik: egyesek meggyőző ok-okozati összefüggést látnak benne, mások az avar vándorlást az említett régészeti jelenség járulékának tekintik. Úgy vélem, hogy ennek megítélésével kapcsolatban bizonyos történeti és régészeti szempontokat fokozottabban szem előtt kell tartanunk. Mindenekelőtt elgondolkodtató: az európai avarok legkorábbi, 6. századi leletanyagában már amennyire az egyáltalán meghatározható (ld. e könyv II. része) éppenséggel nincsenek (még) jellegzetesen avar övgarnitúrák, sőt, mindazok, melyeket óvatosan ezen évszázadra keltezünk, a díszítésük alapján sokkal inkább bizánci befolyásról, hatásról tanúskodnak, mint steppei hagyományok folytatásáról. E probléma a kelet-európai steppe esetére vonatkoztatva még nehezebb: ha ugyanis valóban az avarok hozták volna magukkal a Kárpát-medencébe (és Európába?!) a veretes öv divatját s az irániak is tőlük tanulták volna el azt, akkor miként magyarázható, hogy ilyen típusú övgarnitúrák az ázsiai steppéken nemcsak előtt ahonnan tehát azt az avaroknak hozniuk kellett volna magukkal, de lényegében az egész 6. században ismeretlenek? Ez egy olyan szemetszúró hiány, amit nem lehet minden további nélkül a gyér kutatás számlájára írni. Vagy nézzük a P-füles kardokat: a 6. század 1. felére keltezhető nyugat-szibériai borovoei lelet olyan vidékről és olyan időből való, ahol az avarokkal való bármilyen kapcsolat kizártnak tekinthető, s még inkább elmondható ez az ugyanezen időszakból származó két Taman környéki kardleletről is. Nem lehet tehát kizárólag és automatikusan az avarokra mint lehetséges közvetítőkre gondolnunk, mikor a P-fülű kardok elterjedését vizsgáljuk már amennyiben e függesztőfülek egyáltalán steppei eredetűek lehettek! Ehhez tegyük még hozzá, hogy a) általában: a veretes öv a Transzkaukázusban olyan területen, b) konkrétan: a martinovkai típusú övveretek a Kaukázus északi és déli oldalán olyan vidékeken s olyan együttesekben fordulnak elő, amelyek semmiesetre sem hozhatók steppei népekkel kapcsolatba, c) a hegyekkel nagyon elzárt Dailaman a legtöbb szászánida, illetve szászánida öv- és kardlelet származási helye is túl messze esik a steppétől, semmint az ottani leleteket, még kevésbé az egykori birtokosaikat Eurázsia pusztáiról lehetne eredeztetni, d) a P-fülű kardok időrendje, elterjedése nem támogatja azt a közfelfogást, amit nemrég még magam is osztottam, mely szerint azok ott steppei, azaz és következésképpen: részben avar eredetűek lennének. Így hát valószínűtlennek tartom, hogy a veretes övet és a P-füles kardot az avarok Ázsiából hozhatták volna Európába. Egy lépéssel még tovább is mehetünk. Kimondhatjuk: alapjában véve semmilyen alapunk sincsen azon közvélekedés alátámasztására, hogy a veretes öv az ázsiai steppéken, valamikor az 5 6. század folyamán alakult volna ki. Mégha az argumentum e silentio igazából csak a jól kutatott vidékek esetében alkalmazható is, akkor is feltűnő, hogy mind ez ideig a bennünket érdeklő típusú övveretekből egyetlen 5. századi szibériai és középázsiai együttesből sem került be múzeumba. A leletek csekély száma és sokszor bizonytalan keltezése mellett is kizártnak tarthatjuk, hogy a jelenleg ismert ottani leletek a 6 7. századi európai övveretek tipológiai előképei lennének; mindaz, amit onnan ismerünk, helyi fejlődési sajátosságnak tekinthető. Nem kevésbé meglepő viszont 4

11 Bevezetés az sem, hogy az övveretek a 6 7. századi közép- és belső-ázsiai türköknél is igen ritkák (a jelek szerint a szóban forgó típusú garnitúrák a 8. századtól kezdve terjedtek el). Az eurázsiai steppéről származó 6 7. századi övveretek csekély száma alapján, a jelenlegi gyenge kutatási helyzet mellett is megengedhetőnek látszik a kijelentés: a veretes öv viselete az itt élő népeknél nem volt általános. (Más a helyzet a Volga Urál vidékén, ahol már a 3. századtól kezdve gazdagon díszített öveket viseltek. Igaz viszont, hogy ezek típusa a bennünket most érdeklőékétől teljesen eltérő 2 s persze senkinek sem jutna eszébe a veretes öv viseletét a szóban forgó régió finnugor lakóitól eredeztetni.) Hogy áll a dolog a veretes övvel Iránban? E kérdésnek nagy jelentősége van, mert a kelet-európai steppei népekkel foglalkozó kutatás egy része hajlamos arra, hogy amennyiben az ázsiai rokon népektől, kultúrákból nem tud kellő számú és jellegű párhuzamra, netán előzményre hivatkozni, akkor akarva-akaratlanul, közvetve vagy közvetlenül a szászánida birodalom szerepét látja kézenfekvőnek kidomborítani. Mármost feltűnő, hogy e témakörben számításba vehető leleteket mostanáig csak Dailamanból ismerünk, mely különben a Kaukázusvidék közvetlen szomszédja. Az európai analógiák alapján ítélve egyetlen ottani lelet sem származhatik az 5. századból, hanem csak későbbiek lehetnek. Mindezen kívül Iránból már csak a Taq-i Bostan-i relief néhány övábrázolásáról tudunk, ami e témába vág. Övet az Iránnal kapcsolatos írásos forrásokban először csak a 6 7. század fordulóján említenek, bár e ténynek természetesen hiba lenne túlzott jelentőséget tulajdonítani. Mármost mondhatjuk-e mindezek után, hogy a veretes, kisszíjas öv Bizáncból származik? A közismert kutatási helyzet és módszertani meggondolások nem teszik lehetővé, hogy egy ilyen következtetést automatikusan levonhassunk. Mint ezt minden egyes alkalommal mindenki megteszi, először is hivatkozhatunk arra, hogy bizánci birodalom belsejéből kevés biztos leletegyüttes áll a kutatás rendelkezésére: a mersini övgarnitura az, amelynek legalább a lelőhelyét tudjuk, s biztosan egykorú ábrázolás is csak egyetlen ismert (ld. alább). Abból a körülményből, hogy Iránban viszonylag sok övgarnitúra a birodalom egyetlen peremvidékén látott napvilágot, s azok közül néhány veret viszonylag korainak tűnik, még aligha következtethetnénk arra, hogy a veretes öv a 6. században a kelet-európai, illetve pontusi steppe és Irán közti kölcsönhatások révén alakult volna ki. Ráadásul egy ilyen vélekedés is csak közhely lenne, hiszen végül is konkrétan melyik steppei népről lehetne szó? Az 5. és 6. századból mindössze néhánynak ismerjük a nevét, míg a legtöbbnek még azt sem, nemhogy a (kultúr)történetét. Egyébként is: ha a veretes öv netán mégis a steppéről származnék, mi szólhat amellett, hogy azt egyetlen steppei nép találta volna föl; ha pedig tényleg egyetlen népről lett volna szó, akkor mi állhatott ezen egyedi eset mögött? Ezenkívül még mindehhez figyelembe kell venni a steppei törzsszövetségek, politikai alakulatok igen gyorsan változó voltát is! Továbbá: a rájuk való hivatkozás szinte kötelességszámba megy, ugyanakkor szinte semmit sem tudunk arról, hogy milyen szerepet játszhattak mindebben Chersonesos, Pantikapaion és Tamatarcha lakói és kézművesei. Ezenkívül a Kaukázus-vidék történeti és tárgyi jellegzetességei mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az Észak-Kaukázusban akárcsak a hegy déli oldalán számtalan és a legkülönfélébb eredetű nép élt. Kora középkori leleteiket szemlélve valamiféle steppei hatásra hivatkozni túlságosan tág lenne ahhoz, hogy egyes leletekből egyúttal történeti következtetéseket is le lehessen vonni. Mindenesetre szem előtt kell tartanunk, hogy a Kaukázusban nem alakult ki a szomszédos birodalmak kultúrájához mérhető, azt utánzó vagy önálló, egységes régészeti kultúra, miként ezt a pontusi városok esetében szokás feltételezni. A legcsekélyebb jele sem mutatkozik annak, hogy az utóbbiaknál jóval kevésbé fejlett Fekete-tenger-partvidéki kaukázusi városok alakíthatták volna ki a veretes öv divatját; a viszonylag jól ismert Abcházia kora középkori temetőiben ennek kellene, hogy látszódjék a nyoma. A veretes öv eredete kérdésében a jelen munka egyáltalán nem tudja kimondani a végső szót, s e könyv legjobb esetben sem tekintendő egyébnek, mint egyetlen lépésnek a remélt megoldáshoz vezető úton. A fenti lapokon jóval több kérdőjelet talált a tisztelt Olvasó, mint az általában a könyvek bevezetőjében szokásos. Kissé szokatlan továbbá a fölvetett probléma kezelésmódja és földrajzi-kulturális behatárolása is. A három világ: Perzsia, Bizánc és a steppe összefüggéseit és különbségeit egyetlen embernek kutatni a tengernyi adat és probléma miatt kétségkívül kockázatos, de éppoly tanulságos is. Mégha az itt olvasható megfigyeléseim később esetleg csak hipotézisszámba kerülnek is, akkor is remélem, hogy az ide vonható s általam jelenleg elérhető valamennyi adat együttes kezelésmódja nem bizonyul majd érdektelennek és értéktelennek. Amikor ezt a munkát elkezdtem, nem tudhattam, hogy lesz egy világtörténeti pillanat, amikor az egész transzkaukázusi régió, az általam régészeti és numizmatikai lelőhelyekként számontartott azerbajdzsáni és abcháziai helységnevek egy része tragikus módon az egész világ számára ismertté válik. Ennek kapcsán legyen szabad most egy szubjektív megjegyzést is tennem. Közismert, hogy nemzettudatunk egyik fontos vonulatát egészen a 20. század közepe tájáig a két pogány közt egy hazáért gondolat határozta meg. Ezért is volt hát 2 A tipológiai és időrendi egybeesések miatt érdemes lenne kutatni a Volga Káma-vidéki övvereteknek a késő rómaiakkal való hasonlóságát. Ezen övveretekről Gening Chronologija c. cikkén kívül nem készült összefoglalás, vizsgálatuknál a szétszórt publikációkra vagyunk utalva. 5

12 Bevezetés számomra érdekes, hogy megismerkedtem Abcházia és Kaukázusi Albánia kora középkori történetével. Ezen országok lakóinak ugyanis az engem érdeklő időszakban szintén két világhatalom között kellett nemzeti és kulturális önállóságukat megőrizniük. Kaukázusi Albánia esetében az országnak még a szomszédos vagy éppen rokon örmények hódító törekvéseit is el kellett hárítani, egyidejűleg pedig szembeszállni az északról jövő állandő veszéllyel is (szavír és kazár támadások). Az az út, amelyet Kaukázusi Albánia vezetői a 7. század elején a perzsa, majd arab hódítás idején választottak, nekünk nagyon is ismerős Erdély kerek 1000 évvel későbbi történelme alapján. A magyarok sorsa végül is szerencsésebben alakult, mint a szintén keresztény hitű kaukázusi albánoké, kiknek politikai és kulturális önállóságát az oguzok 11. századi honfoglalása szüntette meg. 6

13 2. fejezet - A szászánida övek A szászánida kori Irán régészeti kutatása igen lassan fejlődik; változatlanul az építészeti emlékek művészettörténeti kutatása és az ún. szászánida ezüst vizsgálata áll az előtérben. Ezért is volt kénytelen az arsakida és szászánida kori ékszerek legújabb összefoglalása 1 továbbra is csak forrásadatok, néhány közismert ábrázolás elemzésére s mindig csak ugyanazon kevés tárgy bemutatására támaszkodni, mely már minden kézikönyvben föllelhető. A tokiói egyetem orientalisztikai tanszéke volt az, ami valóban alapvetően új típusú régészeti kutatásba kezdett a 70-es években: Iránban a sajnos korán elhunyt Fukai Shinji vezetésével temetőfeltárásokba fogtak. A kutatandó területet gondosan választották ki: ez a Gohar Rud hegyes vidéke volt, Resht kikötővárostól délre Gilan tartományban, ahonnan nem sokkal korábban pompás kora középkori leletek, többek között kardok és övgarnitúrák nem utolsósorban a nagyszerű Ceragh Ali Tepe-i sírlelet kerültek az európai múzeumokba. Ha kizárólag a leletek látványosságát nézzük, akkor a japánoknak az ásatási szerencse kétségkívül nem különösen kedvezett, bár egy díszített ezüsttál és egy facettált üvegpohár megszerzését is az eredményeik között könyvelhették el. A megjelent öt hatalmas kötet és Fukai Sh. monográfiái mindenképpen óriási eredménynek számítanak s főleg megmutatják: Irán régészeti kutatásában hosszú távon természetesen ez a kutatási módszer lesz a célravezető. Az alábbiakban következő munkám ezt a fő célkitűzést szeretné folytatni, azzal az eltéréssel, hogy ez alkalommal nem Irán vagy Közép-Ázsia egyik specialistája kér szót, hanem egy olyan régész, akinek fő érdeklődési területe a kora középkori steppe. 1. Széljegyzetek R. Ghirshman egy cikkéhez A régészek mindig is különös figyelmet szenteltek a közfelfogás szerint: a szabad harcos legfontosabb viseleti tartozéka, az öv kutatásának. A legutóbbi két évtizedben ismertté vált iráni garnitúráknak [ld. Werner, Gürtel; Bálint, Vestiges] és a Taq-i Bostan-i reliefen látható ábrázolások elemzéseinek 2 köszönhetően e problémakör napjainkra új megvilágításba került. Egyúttal kiderült az is, hogy a kelet-európai övek kutatása többé nem szűkíthető le a steppei népek és Bizánc viszonyának kérdésére: Iránban is volt veretes öv. Nemrég vált ismertté az a körülmény is, hogy bizánci típusú(nak tartott) csatok mellett a 6 7. századi közép- és kelet-európai övvereteknek mindhárom típusa (a granulált arany, a préselt és az öntött ezüst vagy bronz) megtalálható a szászánida birodalom vagy legalábbis annak egyik vidéke földjén. Márpedig e tény különös figyelmet érdemel, mert a szóban forgó övveretek eredetét hosszú ideje hallgatólagosan Bizáncból vagy a Bizánc befolyása alatt álló steppei kultúrájú területekről (az avar kaganátusból) szokás levezetni. Mint említettem, ezen leletek csak a legutóbbi években váltak közismertté; ez lehet az oka, hogy az iráni övekről sem túl régen jelent meg az első áttekintő jellegű munka. 3 R. Ghirshman e cikkében többek között néhány szászánida csatot és veretet tett közzé, melyek elemzése során messzemenően támaszkodott J. Werner szélesebb horizontú összefoglalására. 4 A tudomány vesztesége s egyben az interdiszciplináris szemléletmód hiányának sajnálatos példája is, hogy éppen az iráni történelem és régészet világhírű kutatója nem építette bele gondolatmenetébe a Taq-i Bostan-i ábrázolások idevonható tanulságait. Ami R. Ghirshman megfigyeléseit illeti, érdekes lehet a számunkra, hogy az általa bemutatott késő szászánida kori övveretek közül egyet sem tart helyi készítménynek. Az általa közölt szászánida csatok egyik részének típusait a nemzetközi kutatás bizáncinak vagy bizáncinak szokta tartani (már amennyiben azok Európában láttak napvilágot). R. Ghirshman maga is részben a nagy nyugati szomszédtól és ellenségtől származó importtárgyaknak határozta meg ezeket. A cikkében bemutatott granulációs díszítésű öv- (valójában: lószerszám- 5 ) veretek másik része szerinte sem nem iráni, sem nem bizánci eredetűek, hanem az avaroktól származnának. Az elsőként említett csatok tipológiai, technológiai tekintetben és díszítésük szerint is messzemenően megegyeznek a jól ismert bizánci övcsatokkal (korinthoszi, bolognai és beroei típus). Az a feltételezése azonban, hogy az általa közzétett csatok valamennyije csakis bizánci műhelyekből származhatnék, néhány közöletlen lelet alapján megkérdőjelezhető. Először is ha jobban megnézzük a R. Ghirshman által közzétett csatokat, megállapítható, hogy van néhány tipológiai elemük, mely bizonyos vidékeken nem fordul elő. Ezek pedig éppen azok, amelyeket az avar régészet a Keletre tett kitekintései során mindig számításba vesz, s melyeken Bizánc közvetlen vagy közvetett hatása 1 B. Musche, Vorderasiatischer Schmuck zur Zeit der Arsakiden und der Sassaniden. Handbuch der Orientalistik. Siebente Abteilung: Kunst und Archaologie. Erster Band. Der Vordere Orient, zweiter Abschnitt: Die Denkmaler. B: Vorderasien, Lieferung 5 (Leiden New York Kobenhavn Köln 1988) 290 és Taf. CXI, CXII. 2 Gropp, Gürtel; Peck, Representations; Bálint, Vestiges 189, 47. j.; Fukai-Horiuchi, Taq-i Bustan IV, 103 skk. 3 Ghirshman, Ceinture. 4 Werner, Gürtel. 5 Bálint, Vestiges ; Ghirshman, Ceinture Taf. VII:1, 7. E tévedése számomra azért érthetetlen, mert az előbbi cikkem már kéziratos formájában olvashatta. 7

14 A szászánida övek érvényesült: a kelet-európai steppéről, az Észak-Kaukázusról és a Balkánról van szó, ahol nem találkozunk velük. Ilyen díszítőelemek azok az erősen ívelt és hegyes levélkék, amelyek a R. Ghirshman által közzétett csatok két oldalán találhatók. Ezek az erőteljesen hangsúlyozott elemek szárnyakra is emlékeztethetnek, s megtalálhatók más iráni övgarniturákon és egy észak-szíriai leleten is (például 3. kép: 6 15; 5. kép: 46). Egy további következtetés lehetőségét rejti magában az a körülmény, hogy ilyen hegyes és ívelt levélkék, szárnyak nagy számban megfigyelhetők azon közép-európai csatokon, amelyek vagy kronológiailag, tipológiailag, vagy kulturálisan térnek el a 6 7. századi avaroknál találtaktól. 6 Eszerint a kora középkori övvereteken fölfedezhető lenne egy olyan díszítőelem, amely megvan Iránban és a germánok egy részénél, s amely nincsen meg a steppei népeknél, valamint az utóbbiak szomszédainál? Ily módon egy olyan etnikai-kulturális régió körvonalazódnék, mely kívül esik a 6 7. századi közép- és kelet-európai övek értékelésekor hagyományosan számbavett területeken. R. Ghirshman ötlete ellen szól továbbá az is, hogy az említetteken kívül tudunk olyan iráni övveretekről is, amelyek kétségkívül helyi előállításúak, s amelyeknek a bizánci hatásnak kitett európai területeken nincsenek párhuzamai (ld. alább). A általa közzétett iráni csatok és veretek tehát nem tarthatók egyértelműen bizáncinak. Nem mehetünk el említés nélkül R. Ghirshmannak azon teljesen újnak számító ötlete mellett, mely bizonyos iráni övveretek esetében avar eredetet feltételez. Elég egyetlen pillantás az avar leletanyagra s egy futó körbetekintés a világban, hogy megbizonyosodjunk: a 6 7. századi Kárpát-medencei granulált díszítésű arany övveretek 7 egyáltalán nem tarthatók az avaroknál általános jelenségnek. 8 Nyilvánvaló, hogy ezeknek egy részét avar ötvösök állították elő, máskülönben ez a díszítésmód náluk is idegen lehetett, mégpedig minden bizonnyal bizánci műhelyektől való átvétel eredménye volt. A kevés kelet-európai steppei granulációs díszítésű övveret 9 a legkevésbé sem támasztja alá azt az ötletet, hogy a szóban forgó ötvösfogás avar jellegzetesség lett volna. Azon időben, amikor R. Ghirshman e cikkét írta, Iránból még csak egyetlen szászánida övgarnitúra volt ismert, melyet granulációval díszítettek és melynek mintája az avaroknál láthatókkal (is) rokon (ld. 33. kép). 10 Ezen iráni garnitúra vereteinek formája és díszítése azonban teljesen távol áll mindazokétól, amelyeket az egykori avar kaganátus területén találtak. 11 Ugyanekkor az Amlesh környéki veretek szív alakú díszítése föllelhető Iránban is, s az analógiák sorában a kisarabadi (Irak) lelet 12 külön nyomatékkal említhető A kisarabadi lelet (1. kép A: 1 3, 5 7) létezéséről a kutatás egy rövid közleményből szerezhet tudomást. A II. világháború során a szövetséges lengyel katonák találták Irakban, majd a kincs nagy részét az angol hatóságok elkobozták; ezt később már nem lehetett föllelni sem a British Museumban, sem a bagdadi Régiségek Főbiztosságánál. A lengyeleknél hagyott rész viszont megmaradt, ez a háború után a lódzi Muzeum Etnograficzne i Archeologicznéba került. A kincsnek bennünket most érdeklő darabja (1. kép, A: 2) aranylemezből készült; a publikációban small box, perhaps a reliquary meghatározást kapott, ami aligha helytálló, lévén túlságosan lapos ehhez; ezenkívül a hátlapján levő nitszögek 13 egyértelműen arra mutatnak, hogy tárgyunk övveret volt. Keltezése viszonylag egyszerű, már amennyiben a kincsnek elkallódott pénzei kronológiailag nem álltak túl messze a Lódzban őrzöttektől. A leletben Maurikiosnak egy könnyű solidusa volt (3,02 g, ld. 3. kép, A: 3), melyet Konstantinápolyban, a császár uralkodásának közepe táján, s melyhez hasonlókat az elterjedt nézet szerint a barbárok számára vertek. 14 II. Khusro 3 drachmája is megmaradt, ezek a sah 35. és 36. uralkodási évéből származnak, azaz 626/7-ből valók (1. kép, A: 5 7). E pénzek egyike sem volt átfúrt, azaz nem ékszerként használták őket. A közzétevők A. D. H. Bivar magyarázatával értenek egyet, aki szerint a kincs elrejtése Herakleios 628-as nagy hadjáratával állna összefüggésben. Ez egy meglehetősen ingatag feltételezés, hiszen a sok elveszett pénz közül akár csak egyetlen 628 utáni darab is elegendő lenne ahhoz, hogy ezt az interpretációt 6 Ld. például Vinski, Starosjedioci tabl. XXXIX: 1 2; XL: 10, 12; XLI: 1, 2; Rhé Fettich, Jutas Taf. 2: Ld. Garam, Mauthner Az a tény, hogy a granulált díszítésű arany övveretek mégiscsak viszonylag gyakoriak az avaroknál, az avar kaganátusnak az közötti előnyös anyagi helyzetével állhat kapcsolatban. A 4,5-6, netán 8 millió solidus lehetővé tehette, hogy ezt az igényes, tehát drága ötvöstechnikát alkalmazzák a reprezentációt szolgáló tárgyakon. A bizánci aranyadó nagyságára vonatkozó adatok E. Steintől, J. Kovaæevictől és Bóna I.-tól származnak: E. Stein, Untersuchungen zur spatrömischen Verfassungs- und Wirtschaftgeschichte, Mitteilungen osmanischer Geschichte 2(1929), 2 16; J. Kovaceviæ, Avari i zlato, Starinar 13 14(1962/63), 125; Bóna, Korai középkor; Pohl, Awaren Néhányat bemutat Bálint, Vestiges 195, Abb. 12; Garam, Mauthner 166 skk. 10 Barnett Curtis, Review Taf. LIX: b. 11 Vö. Bott, Környe Mikolajczyk Lowick, Hoard. Köszönetet mondok A. Mikolajczyknak, a lódzi múzeum igazgatójának a fényképekért és a publikáció engedélyezéséért. 13 Mikolajczyk Lowick, Hoard Abb. 20:1, alul. 14 A könnyű solidusok számottevő irodalmából ld. legutóbb W. Hahn, Moneta Imperii Byzantini von Justinus II. bis Phokas ( ), Österreichische Akademie der Wissenschaften, Phil.-Hist. Kl., Denkschriften 119(Wien 1975) 61 skk. 8

15 A szászánida övek máris el kelljen vetni. Óvatosan csak annyit mondhatunk, hogy a kincs talán a 7. század középső harmadából származik, s ily módon a granulált díszítésű övveret szászánida korinak (eredetűnek???) tartható. A kincshez tartozik még egy arany fülbevaló, melynek 2 koralldíszes csüngője van (1. kép, A: 1). A hasonló 6 7. századi bizánci fülbevalók antik eredetűek, a korban és földrajzilag legközelebb álló példányok Iránból és az Észak- Kaukázusból valók (például 1. kép, A: 2). 15 Ami a granulációs veret ornamentikáját illeti, ilyen szív alakú díszítőelem nemigen fordul elő az avaroknál 16 (hasonló látható például egy Castel Trosinóból származó aranycsaton, ld. 28. kép: 23), mindenesetre az avar ornamentika jellegzetes elemének semmiképpen sem tekinthető. R. Ghirshman avar teóriájának másik fő problémája, hogy teljesen megmagyarázatlanul marad: egyáltalán hogyan juthattak volna el az említett övveretek az avaroktól a szászánidákhoz? Keletre irányuló kora avar kori exportnak még csak a gondolata sem merült föl eddig. Elvileg természetesen nem tekinthető kizártnak, hogy a Konstantinápoly 626-os ostroma előtt született avar perzsa szövetség létrejöttével párhuzamosan a tárgyaló felek megajándékozták egymást, miként ez a kora középkorban mindenütt szokásban volt ebből azonban az Iránban napvilágot látott granulált díszítésű övveretek avar eredetére következtetni már túlságosan kockázatos feltevéssorozat lenne. Az avar származás lehetősége különben már a British Museum iráni övgarnitúrája (33. kép) kapcsán is fölmerült, 17 amiből persze még nem következik az, hogy ha már ketten gondolt k ugyanazt, akkor az igaz is lehet. Az utóbbi ötlethez a szerzőknek az a teljesen megalapozatlan feltételezése szolg ltatta az alapot, hogy az avarok 558-ban a Kaukázus környékén megtelepedtek volna, amikor követeiket elküldték Bizáncba. 18 Ez az elképzelés egyszerű félreértésen alapul: elvileg megengedhetjük, hogy az avarok a császárral való kapcsolatfelvétel idején a Kaukázus környékén netán valóban meg is telepedtek s ott nem csak egyszerűen átvonultak volna, de aligha lehet pillanatnyi kétség is aziránt, hogy ez a nagyon is hipotetikus megtelepedés mindenképpen csak az Észak-Kaukázusban történhetett volna meg márpedig ebből és ennyiből iráni leletek avar voltára következtetni súlyos módszertani hiba. Ráadásul ez a megtelepedés még akkor is csak teljesen átmeneti lehetett volna, hiszen minden kétségen felül áll: az avarok néhány évvel később már több mint 1000 km-rel távolabb, az Al-Dunánál tevékenykedtek. Maga Laziké pedig, az a kis királyság, illetve bizánci tartomány, amelyen keresztül a Keletről jött követek útja Konstantinápolyba vezetett, annyira messze esik Északnyugat-Irántól, hogy a szóban forgó övveretek avar eredeztetése érdekében még a szászánidáknak a Lazikével kapcsolatos politikai törekvéseit messzemenően figyelembe véve is roppant kockázatos lenne az említett két régió közötti min. 700 km-es távolságot számításon kívül hagyni. 19 R. Ghirshman ezen cikkét s főleg az avar származtatással kapcsolatos ötleteket (ld. R. D. Barnett J. E. Curtis) tehát csak kutatástörténeti kuriózumként kell számontartanunk. 2. Késő szászánida övgarnitúrák különböző gyűjteményekben Az utóbbi években több késő szászánida övgarnitúra került be különböző múzeumokba, illetve gyűjteményekbe. Ezek jórészt közöletlenek, némelyiküket csak röviden említhetem meg. Ezen övgarnitúrák már a puszta létükkel is rácáfolnak bizonyos teóriákra, s Irán kora középkori régészete számára egy teljesen új kutatási területet jelölnek ki. 15 Ju. N. Voronov V. A. Jusin, Novye pamjatniki cebel dinskoj kul tury v Abchazii, SA 1973/1, 186, Abb. 14:10; Voronov, Tajna 126, Abb. 45:12; D. S. Whitcomb, Before the Roses and Nightingales. Excavations at Qasr-i Aba Nasr, Old Shires (New York 1985) 208, Taf. 52: középen. Egy közöletlen példányt az Ermitázs Keleti gyűjteményének aranykiállításában láttam. Az antik előzményekre visszamenő bizánci párhuzamok egy részét áttekintette M. Schulze, Frühmittelalterliche Kettchenohrringe, Archaologischen Korrespondenzblatt (Mainz) 14(1984) 326, Abb. 2 felül és 328, Abb. 4:2. 16 Az apatini (Apatin, Jugoszlávia ) kettős pajzs alakú vereten szív alakú díszítés látható. A veret ornamentikája szalagfonatra emlékeztet, préseléssel készült, ld. Dimitrieviæ, Seoba naroda 33, Abb. 1; hasonló díszítés van az egyik adonyi préselőtövön is, ld. Fettich, Avar kori műipar Tab. VI: Barnett Curtis, Review A követjárásról ld. Menandros fr R. Ghirshman hivatkozik e leletre, ugyanakkor nem idézi J. Curtis azonos nézetét. Ha valaki mindenáron az avarok észak-kaukázusi tartózkodása nyomát akarja kutatni, számításba veheti a Dagesztánban élő avar nép nevének eredetét; az orientalisztika elvileg számol azzal, hogy a népvándorlás kori avarok ott-tartózkodásának, netán egy csoportjuk beolvadásának emlékét őrződött volna meg ily módon, ld. Czeglédy K., Kaukázusi hunok, kaukázusi avarok, AntTan 2(1955), Elvileg fönnáll annak is a lehetősége, hogy az avarok az Ázsiából Európába vezető útjuk során Irán északi határvidékén vonultak volna keresztül, vö. Corippus, In laudem Iustini, III: E passzus elemzője megállapítja, hogy a nemzetközi kutatás egybehangzóan mégis a Kaspitól északra feltételezi az avar vándorlás útvonalát, ld. Szádeczky-Kardoss, Forrásai 16. 9

16 A szászánida övek 2.1. A Römisch-Germanisches Zentralmuseum (Mainz) övleletei A Ceragh Ali Tepe-i leletek Az első itt tárgyalandó, rendkívül nagy jelentőségű lelet Északnyugat-Irán Gilan nevű tartományából származik, melyre a mainzi múzeum a műtárgy-kereskedelem révén tett szert. 20 A tárgyak közül csak a sisakot és a kard felső részét 21 valamint a kengyelt 22 közölték, a többi a múzeum kiállítás ban látható. Az ott szerzett első benyomásaimról már korábban is adtam közzé néhány gondolatot. 23 Az övveretek a martinovkai típusú garnitúrák eredetkérdése szempontjából fontosnak tekinthetők, mivel az előállítási technikájukban, bizonyos tipológiai elemeikben és díszítésükben közel állnak az európaiakhoz. Ugyanekkor vannak azonban olyan jegyeik is, amelyek kétségtelenné teszik: nem a Bizánci Birodalomban előállított garnitúrával, de nem is egy primitív helyi utánzattal van dolgunk. A Ceragh Ali Tepe-i garnitúra áttört díszítésének egyik jó párhuzama kevéssel ezelőtt vált ismertté Azerbajdzsán iráni feléből. 24 E leletek akárcsak az ugyanazon alkalommal vásárolt többi martinovkai típusú övveret is úgyszintén igen jelentősek; ily módon ugyanis a Ceragh Ali Tepe-i többé nemcsak nem lesz magános Irán északnyugati szögletében, hanem az előbbiek egyúttal összekötő kapcsot is jelentenek Gilan és az alábbiakban tárgyalandó transzkaukázusi lelőhelyek között. A nagyszíjvég és egy közepes nagyságú szíjvég tömör ezüstöntvény, teljesen sima felületüket 5, illetve 3 db, fordított szív alakú áttörés díszíti, melynek alsó részén egy-egy háromszirmú levélke ül. Bármily meglepő is, de a szíjvég alakjához és szív alakú díszítéséhez a legközelebbi párhuzamot a késő római övveretek sorában leljük fel. 25 A nagyszíjvég tokjában kis bőrmaradvány látható. Érdekes, hogy a 13 db (egyikük felső vége letörött), azonos anyagból, hasonlóan készült és díszített kisszíjvég felerősítése az eddig megszokottól lényegesen eltér: ez az esetükben a hátlapon levő két nitszöggel történt. Hasonló módon díszített két, ívelt oldalú kisszíjvég is, melyek felső részén háromszög alakú áttörés van. Az övhöz tartozhatott tovább három másik veret is, melyek alsó részét áttört négyszög, a felsőt egy leegyszerűsített háromlevelű palmetta díszíti; ezeket is nitszögekkel erősítették fel. Talán az övhöz tartozott egy csüngődísszel ellátott szív alakú veret is, melyet szintén áttörés díszít és nitszöge van. E veret rendeltetése ismeretlen, szokatlanul nagy mérete miatt nyilvánvalóan csak díszítő szerepet játszhatott. Csontból faragott, formájára nézve rokon példányok avar és belső-ázsiai türk sírokból, valamint kőszobrokról ismertek, a Ceragh Ali Tepe-i tipológiailag legközelebbi rokona Kudyrgében látott napvilágot. 26 Ami az egész lelet korát illeti, úgy gondolom, lényegében kitarthatunk a korábbi keltezési javaslatom mellett (6 7. század fordulója), annyi módosítással, hogy jobbára csak intuíció alapján ma már kissé korábbi keltezést is elképzelhetőnek tartok. E keltezésnek miként gyakorlatilag valamennyi steppei típusú iráni lelet esetében ellene lehetne vetni, hogy az Iránban talált tárgyak kormeghatározásánál idegen eredetű tárgyakra támaszkodunk (kard, kengyel, öv- és lószerszámveretek). Ez azonban pillanatnyilag elkerülhetetlen, mivel a Ceragh Ali Tepe-i lelethez tartozó többi tárgytípus kormeghatározása (fibula és helyi eredetű tálacskák) még ilyen alapokról, illetve módszerrel sem végezhető el. Az is lehetséges, hogy éppenséggel bizonyos iráni leletek egyedülálló volta segíti majd elő, hogy idővel egy viszonylag jól megalapozott tipokronológiai rendszert sikerül fölépíteni. Mindenesetre nem látok alapos indokot azon feltételezéssel szemben, hogy az iráni leletek használatának kora lényegesen eltérhetett volna a steppén és a Kelet-Európában talált párhuzamaikétól. A Ceragh Ali Tepe-i öv megfelelő analógiák és egyéb adatok hiányában nem állítható helyre. Nem is annyira a nyilvánvalóan hiányzó csat és bizonyos verettípusok hiánya okozhat fejtörést, hanem azon körülmények, melyek más iráni leletek esetében is megfigyelhetők (ld. alább). Nevezetesen az, hogy a) a nagy számban előforduló kisszíjvégek valójában olyan övet díszítettek, amelyet az európaiaknál megszokottnál jóval nagyobb számú kisszíjak kötényszerűvé tettek, b) a nagyszíjvég mellett más szíjvég(ek) is volt(ak), mely(ek)nek rendeltetése teljesen ismeretlen előttünk. 20 A lelőhelyről ld old. 21 K. Böhner D. Ellmers K. Weidemann, Das frühe Mittelalter. Führer durch das Römisch-Germanisches Zentralmuseum 1(l970) Werner, Gürtel 115, Abb. 5: 6, 7; uő, Ein byzantinischer Steigbügel aus Caricin grad, in Caricin grad I (red. N. Duval V. Popoviæ), Collection de l École Française de Rome 75 (Belgrad Rome 1984) 148 skk. és 151, Abb Bálint, Vestiges 202, Schulze Dörrlamm, Neuerwerbung 912, Abb Sommer, Gürtel Tab. 19:1 4; 34:2; 37:9; Gold Jewelry 145. Fig. 167; Simpson, Belt-buckles 201, Fig. 5; Longobardi 383, Fig. X: E verettípusok első áttekintését ld. Kalmár, Akasztóhorgok Taf. XXV:17, 19; összefoglalásuk: Bóna, Studien 53, Abb. 10:7. 10

17 A szászánida övek A lelet kerek és az áttöréssel díszített négyszög alakú vereteihez Iránból és a martinovkai típusú veretek csoportjából egyaránt idézhetünk párhuzamokat. E kissé távoli tekintetben maga a martinovkai kincslelet is beleilleszthető az iráni leletek alapján alkotható képbe, miként az utóbbiak sem térnek el lényegesen a kincslelet nevével jelzett európai leletek körétől Amlesh környéki leletek A Römisch-Germanisches Zentralmuseum Amlesh-környék megjelöléssel egy kitűnő minőségű arany övgarnitúrát őriz (4. kép). E lelet mindeddig csak egy rövid említés és egy olyan fénykép alapján volt ismert, mely a veretek tényleges nagyságát és fölerősítési módját kevéssé érzékelteti. 27 Az egyes veretek technikai színvonalában a gondos kivitel ellenére is különbségek figyelhetők meg, ld. például a 4. kép: 3. sz. veret öntéshibáját összehasonlítva a 14. sz. kitűnő granulációjával. A 12, 15. sz. és az összes többi gyöngysorának nagysága kivéve a 14. sz. különböző. Feltűnő a nitszögeknél megfigyelhető eltérés: egyrészt a kis kerek vereteké és a durván átlyukasztott 6. és 12. sz. kisszíjvégekéi, másrészt a sz. vereteké. Meglepően durva a nagyszíjvég nitszögeinek kivitele. Mindezek a különbségek azonban csak esetlegesek és jelentéktelenek, ha a veretek díszítésében megmutatkozó különbségeket nézzük. A technikai részletekben és a díszítésben észrevehető eltérések azonban mégsem elegendők ahhoz, hogy azok alapján máris a garnitúra egyes darabjainak eltérő műhelyekben vagy mesterek által való készítésére következtethessünk. Tény viszont, hogy e sokféleség egyazon övkészleten belül számomra teljesen érthetetlen, s analógiaként legföljebb az a forma és méret tekintetében szintén furcsa sokféleség juthat eszünkbe, mellyel némely 6. századi Fekete-tenger vidéki sír övgarnitúráinál találkozunk (ld. alább). Egyes kisszíjvégeknek és a nagyszíjvégnek alsó része a hosszú, illetve intenzív használat következtében erősen kopott. A szíjvégek két, a pajzs alakú veretek egyetlen lemezből készültek, az utóbbiak belsejében ismeretlen eredetű anyag nyomai láthatók (1, 5. sz.). Valószínűnek tartom, hogy nem bőrről van itt szó, ez az anyag sokkal inkább azokra a bitumenszerű maradványokra 28 emlékeztet, amelyeket először a British Museum övgarnitúrájánál láttam. A négyszögletes és a pajzs alakú veretek nitszögei a kivitelükben és elhelyezésükben egyaránt megegyeznek az avar, bizánci és a többi iráni övveretével; mely alól a tárgyalt garnitúránál egyetlen négyszög alakú veret esik kivételszámba, ennek ugyanis pántfülei vannak. E vereteken a leggyakoribb díszítőelem az S alakú inda és a pontkör, ritkábban a szív alakú díszítés. A nagyszíjvég kivételével valamennyi szíjvég és veret díszítése a veretnek enyhén bemélyedő közepében koncentrálódik, melyet három sorban granuláció fog körbe. Miként ez a legtöbb, Iránban vásárolt övgarnitúránál is előfordul, ennek sem került be a csatja a múzeumba. (Föltételezem, hogy azokat a kereskedők mindig külön adják el.) Elképzelhető, hogy a sz. kisszíjvégek és a pajzs alakú veretek száma eredetileg megegyezett, s hogy azokat az övön egymással együtt hordták. Teljesen ismeretlen viszont számomra, hogy a 13. sz. veret és a 14. sz. kisszíjvég az övnek egyáltalán melyik részéhez tartozhatott. Formája, S alakú indadíszítése és fölerősítési módja alapján elképzelhető, hogy a 15. sz. veretet a közleményben látható fénykép elrendezésében viselték. A granuláció a kora középkorban köztudottan rendkívül elterjedt volt, 29 úgyhogy értelmetlen lenne e veretek díszítéséhez öncélúan párhuzamokat felsorolni. Egyedül az érdemel itt említést, hogy a 6. és 15. sz. veret szív alakú mintái a már említett kisarabadi kincsben és más iráni leleteken is fölfedezhetők, míg azoknak szintén volt már erről szó Kelet-Európa steppei régiójából nem ismerjük pontos párhuzamait. A veretek enyhén bemélyedő közepe szintén ismeretlen másutt, legföljebb a British Museum garnitúrájára hivatkozhatunk mint távoli párhuzamra. Az amleshi garnitúra időrendi helyzetéről semmi bizonyosat nem tudunk állítani. Az eddig ismert iráni övveretek oly ritkák és eltérő típusúak, hogy analógiák alapján és logikai következtetésekkel sem lehet sokat megtudni róluk. A kercsi 5. századi leletanyag, az itáliai langobard leletek egyfelől, másfelől a kisarabadi kincs szív alakú motívuma a 7. sz. középső harmadából lehetővé tesznek egy meglehetősen tág kormeghatározást, melynél a felső időrendi határ jóval későbbre való kitolása az Irán arab megszállását követő időszak alapvető változásai miatt már nem látszik reális lehetőségnek A Museo Nazionale d Arte Orientale (Róma) leletei 27 Werner, Gürtel Taf. XVI. Köszönettel tartozom Prof. Dr. Konrad Weidemann-nak és Dr. Mechthild Schulze-Dörrlammnak a közlés engedélyezéséért és a fényképek megküldéséért. 28 Ld. Barnett Curtis, Rewiev Vö. J. Wolters, Die Granulation. Geschichte und Technik einer alten Goldschmiedekunst, München

18 A szászánida övek E múzeumban több övgarnitúrát őriznek a késő szászánida korból, melyek egyes verettípusai megegyeznek a jelen cikkben tárgyaltakéval. Mivel az utóbbiak a Römisch-Germanisches Zentralmuseum garnitúráival állíthatók rokonságba, úgy tűnik: valamennyi ismert késő szászánida övdísz a granulációs díszítésűektől eltekintve egyetlen fő tipológiai csoportba sorolható. Az alábbiakban vázlatosan áttekintésre kerülő leleteket U. Scerrato készül közölni, addig is tájékoztatásul szolgálhatnak a múzeum kiállításában 1985-ben szerzett benyomásaim. 30 Az 1. garnitúra 1 csatból, 20 db veretből, 11 db négyféle típusú kisszíjvégből, egy nagyszíjvégből, egy nagy csüngős korongból és 8 db kis kerek veretből áll. A bronzcsat jó minőségű öntvény, egész felszíne aranyozott, testét háromszög alakú poncokkal még külön is díszítették. A téglalap alakú veretek jó minőségű ezüstből készült kéregöntvények, a felszínüket 3 borda díszíti, melyek mindegyikében aranyozott árkok vannak. A kisszíjak között vannak olyanok, amelyek felső vége egyenes, másoké halfarkas kiképzésű; ezeket pontkörrel vagy függőleges rovátkolással is díszítették, ezenkívül vannak olyanok is, amelyeknél a kisszíjvég teljes hosszában fut végig a két bemélyedő árok. A halfarkas kisszíjvégek még pontkörrel és a felső harmad magasságában kiszélesedő szárnyakkal is díszítettek. Méreteik és felerősítésmódjuk egyezni látszik, ezért érthetetlen, hogy mi lehetett az értelme a négyféle módon való díszítésüknek. (Hasonló esettel álltunk szemben az Amlesh vidéki leletnél is, ld. fentebb.) A nagyszíjvég bronzból készült, bemélyedő pontkörökkel díszített, a felerősítése vasszögekkel történt. A kis kerek veretek enyhén bemélyedő közepe aranyozott, nitszöggel erősítették fel őket. A készlettel együtt őriznek egy nagy kerek ezüstkorongot is, mely kéregöntéssel készült, kerek közepe szintén aranyozott; öntött pántfüllel, illetve egy abba fűzött karikával felfüggesztve hordták. Kérdéses, hogy e korong az övgarnitúrához tartozott-e, vagy inkább lószerszámdísz lett volna. A 2. garnitúra nyilvánvalóan hiányos, mindössze 11 db martinovkai típusú, kettős pajzs alakú, piskóta alakú veretből és ugyanannyi kisszíjvégből áll. Öntött ezüstből készültek, az ún. maszkos veretek legáltalánosabb díszítése: egy félkör alakú és egy kerek áttörés van rajtuk, egyikükön még pontkörök is láthatók. Amennyire ez a kiállításban megfigyelhető volt, különféle nitszögekkel, illetve pántfüllel fölerősítve hordták őket s a kisszíjvégek fölerősítése is más-másféle nitszöggel történt. A kisszíjvégeket három, függőlegesen haladó áttört vonal díszíti. A 3. garnitúra teljesen szokatlan típusú, öntött veretekből áll. A csatkarika típusa jól ismert a 6 7. században. A kis veretek négyszögletes alsó tagja áttört, felső része 3 levéllel díszített (2 db). A kerek veretek pontos megfelelői más szászánida garnitúrákból is ismertek; ezen az alapon tárgyalhatjuk ezen együttest a többiekkel együtt. Az emberfejet ábrázoló, meglehetősen stilizált kidolgozású arccal díszített félgömb alakú veretek (12 db + 1 db alul még egy kis függesztőkarikával is ellátva) 31 első pillantásra a késő antik arcábrázolásokra emlékeztetnek, valójában azonban mind a kidolgozásukat, mind az ázsiai vonásokat mutató antropológiai típusukat tekintve nem állnak közel a British Museum női fejet ábrázoló, ténylegesen antikizáló díszítésű, pajzs alakú aranyvereteihez (ld. 33. kép: 5 7). Az egyszerű szíjvég oldalai enyhén íveltek, a felső végét rovátkolás díszíti. A 4. garnitúrához kitűnő minőségű ezüstveretek és egyéb díszek tartoznak. A csat jellegzetessége, hogy a szíjat valamilyen csattest helyett két hosszú, hármas virágsziromban végződő pánthoz rögzítették. Ez a megoldás a 6 7. századi avaroknál és több kelet-európai leletben is előfordul, Histria Beroe-típusnak nevezzük (ld. alább); jelenléte Iránban igen figyelemreméltó (vö. 2. kép: 1). Ötféle veret került a múzeumba, ezek egy kivételével erősen stilizált madár(griff?)fejekkel és áttörésekkel díszítettek. Egyik típusuk az arányaiban a hosszúkás téglalap testű, ovális alsó taggal díszített martinovkai veretekre emlékeztet (2 db), másik zömök, illetve hosszúkás alakú (2 db). Nem tudni, hogy a teljesen szokatlan formájú, kitűnő minőségű öntött ezüstből készült trapéz alakú veretek eredetileg övhöz vagy lószerszámhoz tartoztak-e. Díszítésük: a sima alapból erősen kiemelkedő, hosszú szarvú juhfej. 32 Felerősítésük öntött pántfülekkel történt, melyet poncolással tovább finomítottak (4 db). A piskóta alakú veretek középső tagja rombusz alakú, végeiken egy-egy pajzs alak van. Felületük sima, díszítetlenek; a felerősítésük hosszú nitszögekkel történt (8 db). Van 2 db, hasonló típusú, pajzs alakokban végződő, kereszt alakú szíjelosztó veret (?) is, melyek szintén díszítetlenek, nitszögeik az előbbiekénél rövidebbek. A lelethez tartoznak sima, kis kerek veretek, szokatlanul hosszú a nitszögük, díszítetlenek (20 db). 30 Első alkalommal a tengelici szimpoziumon (1989) ismerhette meg egy részüket a szakmai közönség, más darabok egy rövid közleményben jelentek meg: Genito, Evidence. 31 Közölve: Genito, Evidence 156, Fig A meghatározásért Bökönyi Sándornak tartozom köszönettel. 12

19 A szászánida övek Az 5. garnitúra az eddig ismert szászánida övek között az egyik legkiválóbb minőségű: aranyból készült, granulált díszítésű. 33 Valamennyi veret vastag lemezből való. A pajzs alakú csattestet életfa (?) és azt kétoldalt közrefogó, S alakban elrendezett granulaszemek díszítik, a középen befelé ívelten hajló csatkarikán több granulasor sorakozik. A nyújtott pajzs alakú övveretek egyik vége ívelt, a másik kissé kitüremkedik. A kisszíjvégek előlapját csepp- és virágsziromra emlékeztető préselt alakzattal, a nyújtott pajzs alakú veretekét ennek leegyszerűsített változatával díszítették. A préseléskor keletkezett, bemélyedő hátteret gazdagon elrendezett granulációval töltötték ki. Valamennyi veret és szíjvég peremét granulációs gyöngysor kerezeti. A nagyszíjvég 34 a díszítésére és előállításmódjára nézve a Louvre-ban őrzött leletnek 35 felel meg. Ornamentikájában ideális elrendezésben találhatók meg egymás mellett a lapos felső részen a bemélyedő díszítőelemek és az erősen bemélyedő középső és alsó résznél a granulációs díszítések. Valamennyi veretet gondosan megmunkált pántfülekkel erősítették a szíjhoz, mindegyiknél 2-2 db-ot alkalmaztak e célra Egy londoni magángyűjtemény észak-szíriai övveretei Az ismertetendő leletegyüttest egy magát megnevezni nem óhajtó londoni műkereskedő magángyűjteményében őrzik, Észak-Szíriából származik. 36 A lelethez az ismertetendő övvereteken (5. kép) kívül több öntött ezüstphalera is tartozik, antikizáló fejábrázolások láthatók rajtuk; ez utóbbiakat Noel Adams fogja közzétenni. A lelet jelentősége abban áll, hogy Bizáncnak és Iránnak egy mostanáig ismeretlen határvidékéről, a szászánida birodalom nyugati határtartományából származik s e körülménynek a martinovkai típusú veretek értékelése szempontjából lehet jelentősége. Az övgarnitúra egyes vereteinek elhelyezkedéséről semmilyen elképzelésem sincsen; a veretek sokfélesége és a viszonylag jobban ismert, egykorú avar övdíszektől eltérő volta, valamint megfelelő szászánida ábrázolások hiányában legföljebb logikai alapon történő elrendezésükkel próbálkozhatunk meg, ami persze igen kétes eredménnyel kecsegtet. A rendkívül kevés, jól megfigyelt kora avar kori övgarnitúra egyike többek között azzal a fontos tanulsággal is szolgált, hogy a vereteknek az övön való elrendezésében valószínűleg nem is szabad logikát, törvényszerűséget keresnünk. 37 Ezért a fényképes táblán való, általam javasolt elrendezésük inkább önkényesnek mondható. Egyes vereteknél a mélyedést aranyozás is hangsúlyozta. A csat (5. kép: 46) karikájának formája teljesen általános a közép- és kelet-európai leletek körében, míg a csattest formája (két tagból áll, pajzs alakú, kétoldalt egy-egy szárny van) és díszítése (zeg-zugminta erősen bemélyített pontkörökkel) élesen eltér azoktól. Ugyanekkor az utóbbi elemek föllelhetők a fentiekben ismertetett övgarnitúrák egyes darabjain is, melynek alapján föltételezhetjük, hogy ez esetben is egy nem-bizánci termékkel van dolgunk. A hátlapon 2 db, a testtel együtt öntött, elkalapált végű nitszög van. H: 4,9 cm; Sz: 2,3 cm; vast. (nittel együtt): 1,6 cm. Az ívelt oldalú, szimmetrikus kettős veretekhez (5. kép: 47 55) hasonlókkal szintén gyakran találkozunk, kerülnek elő ilyenek a Kaukázus és a Volga Káma vidékén 38 is. H: 1,7-1,8 cm; Sz: 1,1-1,2 cm; vast.(a nittel): 1-1,1 cm 33 A préselés miatt alacsonyabb értékű, de a veretek magas száma és a díszítés kitűnő technikai kivitele miatt méltó párhuzama az az övgarnitúra, amely Észak-Iránból került a nemzetközi műtárgy-kereskedelembe. Ennek a puszta megemlítésén túl nem tartanám itt szükségesnek a rá való hivatkozást, ha egy észak-amerikai magángyűjtemény tárgyai sorában nem új leletként ismertetnék, ld. A. C. Gunter-P. Jett, Ancient Iranian Metalwork. The Arthur M. Sackler Gallery and Freer Gallery of Art, Washington D.C. 1992, , No. 42. A legutóbbi feldolgozói nem tájékoztatnak ezen övgarnitúrának a műtárgy-kereskedelemben való első felbukkanásáról (ld. Christie s Antiquities and Works of Art on Tuesday October 25, 1966 [árverési katalógus], No. 68) és első közléséről (Werner, Gürtel Tab. XV.), de még a némely veretekben észlelt, általuk is újszerűnek ítélt bőrmaradványoknál sem jöttek rá az utóbbiak eredetére. J. Werner cikke írása idején (1974 előtt) a szóban forgó övgarnitúrát már a zürichi Galerie Vollmoeller őrizte (ott erősítették fel a vereteket a szíjra, nyilván a látványosság fokozása céljából) ben ottjártamban a tulajdonosnő már nem tudott a lelet hollétéről tehát az e két időpont között kerülhetett hát át az óceán túlpartjára. A garnitúra jelenleg 11 db pajzs alakú veretből, 22 db kisszíjvégből (ld. 28. kép: 17, 22), 1-1 db nagyszíjvégből és csatból áll. Az előbbieket aranylemezből préselték, az utóbbit aranyozott ezüstből öntötték, erre az alapra kerültek rá az egyenetlen nagyságú, nem szabályos formájú és olykor szabálytalan vonalban sorakozó granulák. A pajzs alakú veretek formája, kétfelé hajló levelekkel történt díszítése, a perem gyöngysor kerete a szőlőt csipegető madarakat ábrázoló kora avar övdíszekre emlékeztet, eközben a nagyszíjvég bemélyedő díszítése és felső részének kiképzése, valamint az akantuszlevélre emlékeztető csattest a szászánida övgarnitúrák jellegzetes vonásai közé tartozik, végül pedig a kisszíjvégek S alakú szőlőindáit európai lelet esetében bizánci motívumnak határoznánk meg. (A Christie s katalógus nagy valószínűséggel avar meghatározása nyilvánvaló tévedés, nemkülönben az a szóban forgó vereteknek a szófiai Nemzeti Múzeum egy 10. századi övgarnitúrájával való párhuzamba állítása is.) 34 A garnitúrából ez a darab közölt: Genito, Evidence 152, Fig Ghirshman, Ceinture Taf. VIII:1, Dr. Noel Adams (British Museum) hívta fel rá a figyelmem és neki köszönhetem a leletről készített fényképeket is. Köszönettel tartozom a névtelenségbe burkolózó gyűjtőnek is a publikáció engedélyezéséért. 37 Tóth, Grabfund 148 skk. 38 Ez utóbbiak az összes többitől oly mértékben eltérnek, hogy külön elemzést igényelnek. 13

20 A szászánida övek Teljesen egyedülálló típusú az az öntött veret, amely szimmetrikusan elhelyezett halfarkakból és közepén egy négyszög alakú áttörésből áll (5. kép: 44); ez az előbbieknek egy egyedi variánsát jelenti. H: 1,7 cm; Sz: 2,6 cm; vast.: 0,8 cm A felső részén két madárfejjel díszített és áttört téglalap alakú veret (5. kép: 45) típusa szintén jól ismert; az avar, az észak-kaukázusi és a késő szászánida leletek között egyaránt előfordulnak hasonlók. Elterjedésük ellentmond annak az elképzelésnek, mely szerint e veretek az iráni sasábrázolások bizánci átvételének lennének tanúi (ld. alább), már csak azért is, mert a sas a szászánida művészetben sosem játszott lényeges szerepet. H: 1,6 cm; Sz: 2 cm; vast.: 0,9 cm Az ívelt oldalú, áttört, négyszögletes veretek (5. kép: 56, 57) egy ideje ismertek az iráni térségből. Egyelőre elképzelni sem tudjuk, hogy hol és milyen módon használták az övön. H: 1,4 és 1,6 cm; Sz: 1,9 és 2,1 cm; vast.: 0,9 cm A szimmetrikus pajzs alakú veret (5. kép: 58) mindkét fele a típusát tekintve teljesen megegyezik a hasonló martinovkai típusú veretekkel. 39 Különbség csak az egyik áttört díszítésben mutatkozik; ez szokatlan formájú és nagyméretű; ugyanakkor a veret technikai kivitele (a perem közelében körbefutó kis árok aranyozása) éppenséggel nem arra mutat, hogy itt öntéshibáról lenne szó. H: 1,4 cm; Sz: 3,4 cm; vast.: 1 cm Négyszögletes felső, kerek alsó részből áll egy kisméretű áttört veret (5. kép: 59); csontból faragott és bronzból öntött párhuzamait jól ismerjük a türk és az avar leletanyagból. 40 A veret hátlapján, középen levő nitszögön semmilyen kopásnyom sem figyelhető meg, ezért nem valószínű, hogy akasztóhorogként használták volna; veretünket teljes szélességében az övön hordhatták. H: 2,2 cm; Sz: 1,2 cm; vast.: 0,8 cm A kisszíjvégek (6. kép: 1 12, 14 17) kétféle nagyságban fordulnak elő, mindegyiküknek két nitszöge van a hátlapon. H: 3,1 és 3,5 cm, illetve 3,8 és 3,9 cm; Sz: 0,7 és 0,8 cm; vast.: 0,4 és 0,6 cm. A nagyszíjvég (6. kép: 13) azonos típusú, jóval nagyobb, H: 6 cm; Sz: 1,5 cm; vast.: 0,8 cm Jellegzetesek a nagyszámú és szokatlanul keskeny kisszíjvégek, melyek felső végét két levél ( halfarok ) díszíti. Hátlapjukon ezeknél is két nitszög van. Amennyiben valóban nem a szokásos módon, hanem kötényszerűen, sűrűn egymás mellett lógtak volna le az övről, akkor némi igazolását láthatnók azon elképzelésnek, mely szerint a kisszíjvégek viselete antik páncélok példájára lenne visszavezethető, 41 de ennek kronológiai és kulturális áthagyományozódására különösen e szíriai lelet esetében a legcsekélyebb jel sem mutat. Említésre méltó viszont, hogy a Volga Káma vidékén a 7 8. századból figyeltek meg olyan öveket, amelyek kisszíjai olyan sűrűn helyezkedtek el egymás mellett, hogy azok valóban kötényszerűen boríthatták be a viselőjük combját. 42 E kérdés vizsgálatát a legkevésbé sem tekinthetjük lezártnak. H: 4,5-4,6 cm; Sz: 1,3-1,4 cm; vast.: 0,7-0,9 cm Kérdéses, hogy a kis kerek veretek (valamennyi?) egyazon övhöz vagy lószerszámhoz tartoztak-e (5. kép: 2 4, 6 8, 10 12, 14 16, 19, 21, 23 26, 28 30, 32 34, 36 38, 40 42); a díszített pereműek párhuzamai alapján (ld. alább) ez elképzelhető. Átm.: 1,1-1,5 cm; vast.: 0,4-0,7-1 cm. A félgömb alakú veret (5. kép: 20) minden valószínűség szerint lószerszám tartozéka volt. Átm.: 2,2 cm; M: 1,1 cm A három, egymás mellé illesztett karikát utánzó veretek mindegyikénél bemélyed a kör alakú belsejük (5. kép: 13, 17, 18, 22, 27, 31, 35, 39). Hátlapjukon nitszög van. 8 db. Átm.: 1,2-1,3 cm; vast.: 0,7 cm Kis kerek veretek, bemélyedő közepük vastagon aranyozott (5. kép: 1, 5, 9). Nemcsak öv- vagy lószerszámveretként, de lábbeli díszeként is elképzelhetők. 3 db. Átm.: 1 cm; vast.: 0,7 cm. A piskóta alakú kettős pajzsos veret formája és áttört díszítése teljesen megegyezik a martinovkai típusú övveretek maszkos csoportjáéval. Megfelelő ásatási megfigyelések hiányában teljesen ismeretlen, miként viselték e vereteket. A szóban forgó verettípusnak kissé leegyszerűsített formában préselt, öntött és kivételes 39 Vö. Somogyi, Typologie. 40 Bóna, Studien Formájuk és méretük alapján hasonlók láttak napvilágot az Észak-Kaukázusban (Cmi, vö. Ambroz, Chronologija 108, Abb. 22:20 23), a Kubán-vidéken (közöletlen, M. P. Abramova szíves szóbeli közlése), a Don torkolatvidékén (Arcybasevo, vö. Mongajt, Mogila 126, Abb. 43:3) és a Dnyeper alsó folyásánál (Pastyrske, vö. M. Ju. Bracevskij, Novye nachodki VII VIII vv. n. e. na pastyrskom gorodis ce. Kratkie Soobs cenija Instituta Archeologii [Kiev] 10[1960], 107, obr. 1: 5; Voznesenka, vö. V. A. Grincenko, Pam jatka VIII st. kolo Voznesenki na Zaporiz zi, Archeologija 3 [1950] Taf. VI:2) és az avar kor mindegyik periódusában (Bácsújfalu, vö. Csallány D., A bácsújfalusi avar kori hamvasztásos lelet. Adatok a kuturgur-bolgárok [hunok] temetési szokásához és régészeti hagyatékához. ArchÉrt 80 [1950] Taf. XXXII: 37; Vörösmart, vö. Sz. É. Garam, Der Fund von Vörösmart im archaologischen Nachlaß der Awarenzeit. FolArch 33 [1982] 193, Abb. 4: 4 és a közöletlen adai lelet az Alsó-Tisza vidékén, melyet Nagy S. baráti engedélye révén ismertem meg. 41 László, Études Ld. például Erdélyi Ojtozi Gening, Nevolino Taf. XXXVI: 1; XLIII: 1; XLV. 14