Miklóssy Gábor A SZÉPSÉG A SZELLEM RANGJA

Átírás

1 Miklóssy Gábor A SZÉPSÉG A SZELLEM RANGJA

2 László Gyula: Miklóssy Gábor

3 Miklóssy Gábor A SZÉPSÉG A SZELLEM RANGJA Mûvészeti írások, levelek KOMP-PRESS KIADÓ Kolozsvár, 2004

4 Válogatta és az utószót írta Sümegi György Sorozatszerkesztõ Kántor Lajos Szerkesztette Kerekes György A fedõlapon Miklóssy Gábor: Önarckép akttal. ( ) olaj, vászon, 204x159 cm, jelzés nélkül (Miklóssy Gyûjtemény Kolozsvár) A fotókat Miklóssy Gyula készítette Megjelent és a Román Mûvelõdésügyi Minisztérium támogatásával Publicaþia a apãrut cu sprijinul Ministerului Culturii din România Miklóssy Gábor örököse, Sümegi György, Komp-Press Kiadó, 2004 ISBN

5 EGY KÖNYVSOROZATHOZ A magyar irodalom nagy egészén belül az erdélyi rész, köztudottan, különösen gazdag emlékiratokban, de a levélörökség sem elhanyagolható. Mikes Kelemen mindmáig nélkülözhetetlen hivatkozási alap, noha a XX. században a maradások és távozások, valóságos és belsõ emigrációk lényegesen más közlési lehetõségeket kínáltak, kényszerítettek ki, mint amilyet a Zágontól Rodostóig vezetett pálya az utódnak felmutat. Ám nem csupán az írói önkifejezés elhasonult példái tanulságosak, hanem azok a dokumentumok is, amelyeket a nemrég elmúlttá vált század kiváló erdélyi mûvészei, festõk, szobrászok, grafikusok hagytak ránk. Olyan korszakról van szó, amelynek tudományos feldolgozása még alig kezdõdött meg, tanulságait viszont már ma jó volna megismerni. A cenzúra mostoha körülményei közt, a hetvenes években egy ilyen feltáró-közlõ munka megkezdõdött (Banner Zoltán volt a mûvészi emlékiratok kiadásának kolozsvári úttörõje), ám kényszerûen félbeszakadt. Azóta újabb jelentõs életpályák zárultak le, hagyatékok váltak-válnak hozzáférhetõvé. A megõrzött feljegyzések, mûvészi vallomások, levelek sokféle konfliktusoktól szabdalt korszakba világítanak be és természetesen alapvetõen fontosak az illetõ életmû és a kortársak magatartásának megvilágítása szempontjából. Sorozatkezdõnek bizonyára alkalmas az egyik legeredetibb gondolkodású képzõmûvészünk, az élete nagy részét Kolozsvárt leélt Miklóssy Gábor írásos hagyatékának (részleges) bemutatása. Valóban a szépség, a szellem rangja tárul fel e dokumentumokból, amelyek közé be lehetett iktatni nem csupán Miklóssy Gábor leveleit László Gyulához, hanem egyéb levéldokumentumok mellett a Budapestrõl haza-, régi barátjához címzett gondolatait folyamatosan küldõ mûvészettörténész-régész írásait is. A kettõs tükör alighanem a legigazabb tükör. Kántor Lajos

6

7 MÛVÉSZETI ÉS MÛVÉSZETPEDAGÓGIAI ÍRÁSOK, VALLOMÁSOK, INTERJÚK

8

9 MIKLÓSSY GÁBOR NYERTE A SZÉKELY BERTALAN-JUTALMAT A Képzõmûvészeti Fõiskolán évrõl évre nagy izgalom elõzi meg a legnagyobb fõiskolai jutalom kiosztását. Aki ezt a jutalmat, a Székely Bertalanról elnevezett kitüntetést megkapja, néhány év múlva biztosan elõkelõ tárlatokon szerepel. A Fõiskola mûvésztanáraiból alakult zsûri sohasem téved ennek a fontos jutalomnak az odaítélésében. Az idén Miklóssy Gábor nyerte el a jutalmat. Amikor meglátogattuk Aradi utcai lakásán, éppen egy romantikus kompozíción dolgozott. Miklóssy Gábor külsõre sajátságos keveréke a spanyol operaénekes-típusnak és az elméleti szakkönyvekben búvárkodó képzõmûvésznek. Pedig egyáltalán nem látszik képein az iskolai szabályokhoz való merev ragaszkodás, ellenkezõleg: teljes felszabadultság, gáttalan mûvészi önállóság jellemzi. Helyenkint egy kis Goya-, egy kis Velázquez-hangulat ömlik el képein, ez természetes is, hiszen a fiatal mûvész, aki már két évvel ezelõtt kitüntetéssel végezte a Fõiskolát, és most mint továbbképzõs mûködik Rudnay Gyula mester keze alatt, elsõsorban a spanyol iskolát érzi magához közel. Végtelenül lebilincsel Goya, Velázquez, Manet mûvészete mondja az ifjú mûvész, olyan közel érzem õket magamhoz, akárcsak élõ mesteremet, Rudnay Gyulát, akinek irányítása mellett tanultam meg a mûvészi önfegyelmet, a mûvészet odaadó és határtalan tiszteletét. A falon hegedû, Miklóssy Gábor elmondja, hogy eleinte hegedûmûvésznek készült, be is iratkozott a Zenemûvészeti Fõiskolára, de egyre jobban és jobban vonzódott a vászonhoz és ecsethez, egyre jobban érdekelte a színek pompája. Amikor 1940-ben elnyertem a székesfõváros díját folytatja kis megszakítás után, már teljes határozottsággal tudtam, hogy a festõállvány mellett van a helyem. Ez az elsõ nyilvános siker erõsítette meg hitemet önmagamban. Ez egy freskóterv volt, amelyet szeretnék alkalomadtán teljesen kidolgozni. Egyébként a Székely Bertalan-díjat egy Széchenyi-kompozíciómmal nyertem. Mutatja is a nagyszerû kompozíció fényképmásolatát. Igazi mûvészmunka. (Délibáb, június 27. XVI. évf. 26. sz. 27.) Baráth Ferenc MIT MOND A KÉPZÕMÛVÉSZ SAJÁT SZEREPÉRÕL [ ] A következõ ajtó, ahová bekopogunk, a Miklóssy Gáboré. Õ az, akirõl kollégái úgy nyilatkoztak, hogy a legtehetségesebb festõ ma Nagyváradon. Mikor megtudja, hogy milyen ügy- 9

10 ben járunk, rögtön azzal vág vissza, hogy nagyon õszinte leszek. Csak annyi bajunk legyen, mondjuk, és máris kérdezünk. Elsõ kérdésünk itt az, hogy: Mit vár a mûvész az elkövetkezendõ új világtól? A demokrácia legelsõ kötelességei közé tartozik szerintem azoknak a szellemi erõknek megbecsülése és megnyilatkozáshoz segítése, melyek éppen az elkövetkezendõ kornak szellemi struktúráját, tehát leglényegesebb részét alakítják ki. És bízik ebben? Akarok bízni, mert ha nem bíznék, egész munkám meddõ lenne. Mi a véleménye a politizáló mûvészrõl? Olyan nincs. A mûvész munkájával szól a tömeghez, ez a politikája. A mûvész kötelessége gondolatot ébreszteni közönségében. Ha erre mûvészi eszközökkel képes, oszlopa lehet a szó legszorosabb értelmében a most kialakulóban lévõ új társadalmi rendnek. De csak így és nem másképp. Mi a véleménye a váradi közönség mûértését illetõleg? Szomorú. Nagyon szomorú a véleményem. Természetesen itt csak a tehetõs középosztályról beszélhetek mint vásárlókról. Váradon ez az osztály vagy legalábbis a túlnyomó része nem igényes. Nem mûalkotást vesz, hanem bútorképet, szép aranyrámával meg mifenével, s aztán alkuszik rá, mint piacon a tejre. Giccseket vesz, mert nem az alkotás lényege fontos, hanem egy szellemi langyos fürdõ, amit akkor vesz, amikor a kényelmes fotelbõl és az újság mögül néha a képre nézve megállapítja, hogy színei remekül illenek a megszokott környezethez. A valóságos demokráciának egyik legnagyobb feladata lenne ezt a szellemi felelõtlenségben csellengõ osztályt úgy átalakítani, hogy lelki szükségletévé válna az igazi mûvészet élvezése és pártolása. Ezeket mondotta búcsúzóul Miklóssy Gábor. Hogy kívánságai teljesülnek-e, még nem tudjuk. Nehéz dolog volna elõre megmondani. [ ] (Népakarat, dec ) NAGYVÁRAD VÁROS KÉPZÕMÛVÉSZETI ISKOLÁJA Van szerencsém az igen tisztelt igazgatóság tudomására hozni, hogy az iskolában vállalt festõtanári állásomról lemondok. Elhatározásomra a következõ józan, becsületes ésszel le nem tagadható tények kényszerítenek: 1. Abban a biztos tudatban, hogy nem vagyok unicum, és pótolhatatlan emberek nincsenek, a város ezen kultúrintézményét nyugodt lelkiismerettel hagyhatom ott. Megtalálja zsák a foltját. 10

11 2. Egészségi szempontokra tekintettel: a) idegileg csak a rajz és festés tanítását vagyok képes ellátni; réti csavargók és részeges piaci kukoricaárusok idomítását nem! b) fizikailag képtelen vagyok három emeletet megmászni a még oly örömmel vállalt kötelességem teljesítésére sem, legkevésbé akkor, mikor a város a saját épületében a saját iskolája, a saját lakói számára a liftet képtelen helyrehozatni. 2 éve!!! 3. A városi sintér vagy klozetpucoló bizonyára megkapja az olcsó kenyéradagját, fáját. Egy képzõmûvész, akinek városi alkalmazás nélkül is járna ez, de még ennek ellenére sem kapja meg. 4. A becsületes és látható eredménnyel kifejtett munkáért azt a csekély honoráriumot is mindég fele értékére leapadva kaptam kézhez: kötelességüket nem teljesítõ tisztviselõk jóvoltából. 5. Az iskola fegyelme oly laza, és a tanárokat ért inzultusok a vezetõség részérõl (Bogdán, Csurkás, Magyari altiszt) olyan egykedvûséggel vannak szemlélve és elnyelve, ami minden józan kritikájú és önmagát csak a legkevesebbre is értékelõ ember számára megdöbbentõ. 6. A fenti problémák megtárgyalása és korrigálása mindég az Isten b meg káromlásokkal lesznek elkezdve és befejezve. Úgy a kultúrügyosztályon, mint lejjebb, egészen az iskola altisztjéig. Az ilyen elintézési módokat semmiképpen sem tudom magamévá tenni. Ha majd divatjátmúlt gondolkodásomból sikerül kivetkõznöm, és ezt a stílust is sikerül teljes mértékben elsajátítanom, majd akkor bátorkodom újra szolgálattételre jelentkezni, ha ugyan még szükség lesz rám, és a képzõmûvészeti iskola még egyáltalán létezni fog. Teljes tisztelettel Miklóssy Gábor festõmûvész Nagyvárad, okt. 29-én PROGRAM ANALITIKA /49. tanév Rajz- és festõszak Tanár: Miklóssy Gábor I. Kezdõk részére: csendéleti elemek rajzoltatása a tér problémáinak szem elõtt tartásával. Vonalrajz. Tónusos megoldások. Tehetségesebbek az elsõ két hónap után gipszrõl élõfejeket is rajzolhatnak. II. év: élõ modell után vonalas rajz. Majd fény-árnyék problémák megoldása, a formára különös tekintettel. 1 A román programa analiticã = tanmenet, analitikus terv magyarosan eltorzított alakja 11

12 Egész figurás mozgástanulmányok 10 perces beállításban. A térbeliség problémái, p. o. mûteremrészletek képszerû feldolgozásában. Tehetségesebbek az év második részében már színtanulmányokat is végeznek a rajz mellett. Csendéletek festése. Temperával, pasztellel vagy akvarellel. Kirándulások gyárakba. Munkások krokizása. Plein air tanulmányok. III. év: rajz aktmodell után. 5 perces krokik. Vonalas és tónusos megoldásban. Kréta, szén, toll, ill. ecsettel tus vagy diófapáccal. Festés olajjal és más anyagokkal élõ modell után. Szín-, fény- és árnyékproblémák megoldása. Az ember a fõszereplõ; valamint a környezõ világ anyagszerû megoldása. Különféle munkástípusok, munkások krokizása különbözõ munkahelyeken. Ugyanilyen témák festõi feldolgozása a képalakítás figyelembevételével. Kirándulásokon plein air tanulmányok. Kompozíciós feladatok megoldása. 2 3 és többfigurás kompozíciók. ÖNÉLETRAJZ, 1949 Alulírott Miklóssy Gábor festõmûvész, jelenleg a váradi Képzõmûvészeti Iskola tanára okt. 25-én születtem Nagyváradon. Apám, Miklóssy Gábor mérnök, édesapjának korai halála miatt (aki malommester volt) saját erejébõl nagy nehézségek árán tanult ki. Anyám, Gaál Emma kistisztviselõ család gyermeke. Végzettsége tanítónõ. Szüleim semmiféle politikai pártnak vagy szervezetnek tagjai nem voltak a felszabadulás elõtt. Demokratikus magatartásukról Rácz Gyula, a budapesti Földmívelésügyi Minisztérium fõtisztviselõje adhat felvilágosítást. Hatéves koromban gyermekbénulás ért. Elemi iskoláimat a zsidó iskolában és az Orsolyáknál végeztem. Tíz-tizenegy éves koromtól kezdve hozzáértõk biztatására a hangsúly a hegedûtanuláson volt. Középiskolákat magánúton végeztem, körülbelül ismerõs család hasonkorú gyermekeivel együtt. Vizsgáimat a gödöllõi gimnáziumban tettem le. Tizenhét éves koromtól fogva Budapesten intenzíven foglalkoztam a zenével, majd mint zeneakadémiai hallgatónak Studer Károly lett a mesterem. Apám 2100 lej nyugdíjából és csekély privát munkájával csak igen nagy nehézségek árán, éjt-napot nem kímélve bírta fedezni taníttatásom költségeit. De így is többször megesett, hogy anyagiak miatt egy-két évet félbe kellett szakítani. Már mint kisgyermek rajzolgattam. Tizennégy éves koromban önarcképemet a Jóbarát erdélyi ifjúsági lap leközölte mint díjnyertest. Annak ellenére, hogy jövõt jósoltak, a reprodukáló zene mégsem elégített ki teljesen. Már gyermekkori homályos vágyakozásaim valami mûhely, mûterem felé vonzottak, ahol az embe- 12

13 ri munkának maradandó eredményei születnek. Melynek létrejöttét és életét nem annyira befolyásolják a hangulatok, mint az interpretáló zenében. Közben mindig rajzolgattam. Festõk biztatására 1935 õszén felvételiztem a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolára. Sikerrel felvettek. Mesterem Rudnay Gyula lett, aki az elsõ év után határozottan felszólított, hogy csak foglalkozzak a festéssel intenzíven, mellette meg muzsikáljak. Akkori hegedûtanárom, Koncz János zeneakadémiai tanár halála is elõmozdította, hogy mindinkább a képzõmûvészet lett uralkodóbb életemben. A Festõakadémián mesterem kivételesen megengedte a másodév második felében, hogy festhessek, sõt a modellbeállítást is rám bízta a felsõbb évfolyamokon, mondván, hogy én választhatom a legjobb helyet. Biztató, dicsérõ korrektúráira, megvallom, elõször érdemtelennek éreztem magam. Ez a nyugtalanság, valamint kollégáim egy részének féltékenykedése súlyos anyagi nehézségeim között is igyekezetemet megkétszerezte. Negyedévtõl külön mûtermet kaptam. Apám magánmunkái Váradon teljesen megcsappantak, csak nehezen és rendszertelenül tudott segíteni. Kényszerültem a fõiskolán fellelhetõ összes kedvezményekért folyamodni. Ekkor dr. Ferenczy József fõtitkár tudtomra adta, hogy nekem mint kellõ nemzeti nevelésben nem részesült román állampolgárnak (ha kedvezményeket akarok!) kötelességem az Emericanába vagy Turulba belépnem. Tanácsot kértem felsõbb éves kollégámtól, Polonyi Elemértõl. Õ azt ajánlotta, hogy lépjek a Turulba. Annál is inkább ezt választottam, mert az erélyesen felszólító fõtitkár az Emericanában volt. A Turul Székely Bertalan Képzõmûvész Tagozata a Fõiskolán tartotta gyûléseit, ahová néha mûvészeti elõadókat hoztak. A gyûlések nagy része gyermekes katonásdival telt el. Sapkák, jelvények kiosztása. Díszõrségek megbeszélése. Turul-sapkát soha nem hordtam, már csak azért [sem], mivel maskarát nem csináltam magamból. Béna lábammal azonkívül díszõrséget állni úgyis alkalmatlan voltam. Üvöltözõ kivonulásokra még inkább. Becsületszavamra kijelentem, hogy ma sem tudom, hol volt a Turul-vár. Amikor egy pályázaton a pénzt elkezelték, és maguk között kiosztották: nem a pályamûvek, hanem ki a jobb turulista alapon megmondtam a véleményemet, és lecsalóbandáztam õket. Amikor a politikai helyzet élesedett, és tüntetésekrõl volt szó, kifakadtam: ha az anyátok beteg, akkor tudtok zsidó orvost hívni, de amikor tanulni kell, akkor csak a verekedésre, bunkózásra vagytok képesek. A pohárból a víz akkor csordult ki, amikor az egyik zsidó lánynövendék miatt akit nem akartak az épületbe beengedni exponáltam magam. Ebben az idõben Õsz Dénes kollégámmal beszélgettünk a Mûcsarnok elõtt. Mondta: örülök, Miklóssy, hogy neked a dolgokról más véleményed van, mint a többieknek. Maksay, Forgách, Dobóczky, Bak, Kun, Mikli. Ettõl kezdve feléjük sem néztem. Nyomoztak utánam. Gyanúsnak találták, hogy zeneakadémista koromtól kezdve mindig zsidó helyen laktam. Származásomat firtatták. Nagyszülõk iratait Medgyesrõl nem szerezhettem be, hogy igazoljam magam. Apámat ezen ok miatt lökték ki a Mérnöki Kamarából, mert származását nem igazolta. [ ] 13

14 Bár számos politikailag kedvesebb növendéket próbáltak rovásomra is elõnyben részesíteni, mégis egész sereg, országos viszonylatban is komoly díjat nyertem el. Fontosabbak: Beczkói, Székely Bertalan kompozíciós díjak, Balló-díjak (a valóság õszinte tanulmányozására), székesfõváros díja. A fõiskolát 1940-ben végeztem, amikor a fõiskola kitüntetõ érmét nyertem el (ezt nem minden évben osztották ki). Emiatt még két évig mint továbbképzõs fejleszthettem magam a fõiskolán. Tehát összesen hét évet jártam. Késõbb elsõ helyen nyertem a római díjat: '42 '43-ban a háború miatt nem mehettem ki ben a nagybányai Munkásfõiskola Munkáján keresztül becsüld az embert címû pályázatán kompozíciómmal a 2100 pengõs díjat nyertem el. Székelyföldi ösztöndíj, Balló[-díj] stb. A felszabadulás Királyhágón ért, ahol a második nyarat töltöttem nyári munka közben decemberében a váradi szakszervezetnek lettem tagja kora tavaszán Balogh István, Radványi Károly, Máthé József, Erdõs Tibor kollégáimmal megalapítottuk a Váradi Képzõmûvészeti Iskolát, amely ma is létezik. A sz.szervezeti gyûlések, valamint a tanulmányi körnek pontos látogatója voltam 944 óta, kivéve a legutolsó két hónapot, amikor is munkám túlságosan lefoglalt májusában az Erdélyi Szalonon díszoklevelet nyertem. 48-ban a váradi múzeumi centenáris pályázaton a három elsõ díjat. 48 májusában 11 kompozícióm volt kiállítva a Bolyai Egyetem kiállításán. Ez évben készítettem a Munkásszertárak, Lenin, Sztálin, Gh.-Dej nagyméretû portréit. Az 1949-es állami kiállításon kompozíciómat megvásárolta az állam. [Miklóssy Gábor] (A kézzel írott önéletrajz itt hirtelen megszakad. Eredetije: Miklóssy Gyûjtemény Kolozsvár ezentúl: MGyK) BESZÉLGETÉS MIKLÓSSY GÁBOR FESTÕMÛVÉSSZEL, A KOLOZSVÁRI KÉPZÕMÛVÉSZETI FÕISKOLA TANÁRÁVAL A romániai képzõmûvészek képviseletében hazánkba látogató küldöttség tagjai közül Miklóssy Gábor állami díjas festõmûvész a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán Rudnay Gyula növendéke volt, s azóta is állandóan figyelemmel kíséri a magyar festészet fejlõdését. Mindkét ország festészete a szocialista realizmus felé halad mondotta itt-tartózkodásakor. A román festészetben, bár a felszabadulás elõtti korszakban erõsen a francia befolyás alatt állt, a felszabadulás után egyre gyengült a formalizmus hatása. Romániában már alig találkozunk formális jelenségekkel, s az eszmei szempontok fejlõdésével a minõségi szempontok is egyre jobban érvényesülhetnek. 14

15 Úgy tapasztalom, hogy a magyar festészet fejlõdése lassúbb és kevésbé egyöntetû, s a szocialista realizmushoz még teljesen fel nem zárkózott festõi felfogásmód jelenléte is tapasztalható, de fennáll a szoros kapcsolat a közelmúlttal. Éppen ezért megvan a remény rá, hogy nemcsak a haladó hagyományok, hanem a közelmúlt festõi eredményei is jobban átmenthetõk lesznek. S úgy érzem, e festõi kifejezésmódok képviselõinek eredményei nagymértékben hozzájárulhatnak a szocialista realizmus festõi nyelvezetének gazdagításához. Nagy hiba lenne, ha egyesek úgy vélnék: a szocialista realizmus nem ölelheti fel a festõi nyelvezet kibõvítésének tágabb lehetõségeit. Miklóssy Gábor búcsúzóul meleg hangon emlékezett meg régi mesterérõl, Rudnay Gyula Kossuth-díjas festõmûvészrõl, az itteni vendégszeretetrõl és általában a mûvészek munkája iránt tanúsított megbecsülésrõl, aminek a Román Népköztársaság is nagyszerû példáit adta. A romániai magyar mûvészek munkájuk után éppolyan megbecsülésben részesülnek, mint a román mûvészek. A kolozsvári Képzõmûvészeti Fõiskolának a román mellett külön magyar részlege is van, ahol magyar nyelven magyar tanárok tanítanak. -io. (Mûvelt Nép, június 27. V. évf. 16. sz.) HORVÁTH ANNA: HEGEDÛ A FESTÕVÁSZNON Hallgatnak a hangszerek, az óvörös keleti szõnyegre függesztett hegedû állva, a csontváz vállperecét érintõ hegedû borzongva, a faragott középkori padkán fekvõ hegedû nyújtózva hallgat. A szomszédos terem hegedûi is hallgatnak, akár az órák, akár az ecsetek meg a délután és ott kint, a fák csupasz ágain gubbasztó november. Miklóssy Gábor kolozsvári mûtermében mégis jelen vannak a hangok. Kitapinthatóan vannak jelen. Könnyû riporteri következtetés? Hiszen a festõállvány vásznán a hegedû éppen most kezd élni, hangjai épp most öltöznek színekbe A festõ nyilván zenét hall közben? Azért nem ilyen egyszerû. A hangok megidézése, az talán igen. Babits nosztalgiás felkiáltása hozzá a karmesteri pálca: Ó, mért nem lettem én muzsikus? A hegedû ott a vásznon erre azt feleli: én muzsikusé lettem. Mert a festõ azt mondja: én muzsikus akartam lenni. Hivatásból, egészen. A szülõk, ott Váradon, a Gerliczy utcai lakásban ugyanezt akarták: hegedûmûvész legyen a fiukból. Hallgatnak a hegedûk. 15

16 A deus ex machina nagyon korán beleszólt az életembe. Zeneakadémista voltam (éppen Paganini bûvöletében), már mögöttem volt egy önálló szereplés is, biztattak, rossz lábam miatt ne legyenek aggályaim, koncertmester lehetek. Annyira betöltött a zene világa, hogy a rég bennem mocorgó képzõmûvészeti kifejezõdést is felhasználtam bár hangulati rögzítésére. Rajzokat, pasztelleket készítettem zenei témákról. Úgy adódott, hogy szállásadóm zenemûboltjában egy festõ szeme megakadt ezeken a rajzokon. Az esetet egy törésnek köszönhetem. Szállásadóm ugyanis egy tárlaton valahogy lesodort egy szobrot. A szobor eltört. Kárpótlásul felajánlotta: boltjából válogasson valamit a mûvész kártérítésül. Ez a válogatás volt az az alkalom, mikor az én rajzaim képzõmûvész kezébe kerültek. A véletlenbõl felvételi vizsga lett a Képzõmûvészeti Fõiskolára, utána fárasztó párhuzamosság és önkínzó igény: mindkét mûvészetben helytállni. Aztán megtörtént a második törés, lemondtam a muzsikuspályáról. A vonó kicsavarodott a kezembõl, hogy az ecset merevedjen meg benne. A zenétõl elszakadni azért soha nem tudtam A vászonra helyezett hegedû elõtt, az asztalon ecsetek sorakoznak. Szép rendben kisebb-nagyobb, mint vízszintes orgonasípok. A hangok ünnepélyesek, mint egy Bach-fúga. A falakat borító szõnyegek bíbora alázatosan simul alájuk. Kisfiú koromban egy kora délután a váradi angolkertben sétáltam (így hívták a Barokk-palota 1 parkját). Megakadt a szemem egy nyitott balkonon. Nem tudtam, mi az, ami úgy lenyûgöz. A szobából nagy vörös-barna bokhara titokzatos színtüzei lövelltek felém. Ez a kép késõbb is mindig kísértett. Azóta szeretem a szõnyegeket. Egyébként élénk ébresztõnek tartom a festõ számára éppen akkor, mikor az absztrakt a divat, mikor ilyen ürüggyel bekeretezett képeken sokszor nem látható egyéb, mint festékgyári reklám. Ezek a régi keleti harmóniák figyelmeztetnek: még egy textília színakkordjai, még egy régi iszpahán fragmentum rongyai is vernék a csodálatosaknak minõsített absztrakt képeket az abszolút piktúra értelmében. A hangok haragosra váltanak. Beethoven, Vihar-Villámlás. A mûvészet ellentmond novembernek. A mûvész is. A Grivica festõje. Nem lehet felrúgni önnön gyökerünket. Vendégtalajon sokáig állni csak tapadva nem lehet. A képzõmûvészeti építkezés anyagából nem lehet kihagyni a nép sajátos karakterét. Nekem ellenszenves a tovaloholás, a mindenáron felkapaszkodni az occident expresszre, nehogy úgy tûnjék, hogy vidéki vicinálison ülünk. Vállalnia kell az embernek önmagát, a körülményeit meg a társadalmi igényt is. A képzõmûvészet története bõven szolgáltat példát rá: a nagy kérdés ott van, milyen mûvészi rangon képes az alkotó válaszolni a társadalmi igényre. A lényeges az, úgy 1 A Püspöki Palotát, a XVIII. századi Várad legkiemelkedõbb barokk mûemlékét, miután a katolikus egyháztól elvették, hivatalosan Barokk palotának keresztelték el; a palota parkja a hajdani püspöki kert. 16

17 tudjon válaszolni, hogy az utána következõk számára is sugalljon szépséget, értéket, amit a maga meghatározott korában alkotott. Figyeljük csak a cinquecentót Egy preklasszikus és madonnás futam után a váradi utca tavaszi zsivaja támad fel a kihûlt hangok múzeumából. Mennyit vitatkoztunk mi ott Váradon, mennyit osztottuk, szoroztuk a kultúrát, a mûvészetet! De a képeinket, tudja, hol állítottuk ki? Egy festékesboltban. A Japport mellett volt a Matula üzlet, háztartási cikkeket, fazekakat árult, meg piktoroknak való felszerelést. Ez utóbbi által adódott az ismeretség és a kiállítási lehetõség. Emlékszem, hol Macalik, hol Tibor Ernõ képei díszítették a bolt földszinti helyiségét. Biztosítom, hogy rengetegen megnézték. A belvárosban volt. Az újságíróklubban is rendeztek kiállítást, üvegteteje remek világítást biztosított a képeknek. Ruzicskay, Schönberger képeit mintha most is látnám ott. Tibor Ernõ mindennel leszámolt tekintetét sem tudtam elfelejteni ben volt, meglátogatott, áradt belõle a kétségbeesés. Uram, csak az életünket hagynák meg! Nincs igaza, mondtam neki, nem lehet igaza, gondoltam, túlságosan elragadtatta a félelem, sötétebben látja a fasizmus veszélyét, mint amilyen valójában. Aztán mikor láttam a stráfszekérre felpakolt állapotos asszonyt a dunyhák közt, útban a gettó felé, akkor már mindent elhittem ben új, nagy lélegzetvétellel próbáltunk Váradon valamit csinálni. Mint a kultúrbizottság tagja rengeteg órát töltöttem azzal, hogy tervezgettük, hogyan csináljuk. Zenei, színházi, képzõmûvészeti események készülõdtek. Megalakítottuk a Képzõmûvészeti Iskolát. Akik ott indultak, sokukkal a kolozsvári fõiskolán találkoztam újra, miután magam is átkerültem Kolozsvárra tanárnak a fõiskolára. Váradi hangok prózája emlékeztet. Miklóssy Gábor, a nagy tekintélyû festõ-tanár erõs, szuggesztív egyénisége úgy sugárzott át botorkáló mozdulatainkon, hogy a részlet, amit jelenlétében festettünk, szinte felismerhetetlenül megemelte a képet. Nagyon meg tudott gyötörni egy-egy órán, kemény volt, kíméletlen, nemcsak a készülõ képet, a készülõ festõ személyiségét is áthatóan fürkészte, korrigálta. Amit tõle tanultunk, több volt, mint képzõmûvészeti oktatás, más, mint tananyag. Kigyúlnak a falikarok, a tárgyak új formákba bújnak, a hegedû a készülõ kép vörös-kék közegébõl kívánkozón nyúlik ki. Talán Paganinit akar játszani. A varázsló muzsikus delejes tekintetét végighordozni a terem áhítatán. A képek csendjén. Nem kell nálam képeket keresni. Összerakom õket egy halomba, aztán rájuk borítok egy terítõt. Egy szõnyeget. Rengeteget költöztem életemben, albérleti szobákba, mûtermekbe, nem bírom a költözés hangulatát. A rendetlenséget. A rendetlenség megbontja az ember egyensúlyát, elvonja a figyelmét a mostról, arról, amit a mostban éppen tenni kell. Elég teher, hogy tudom, 17

18 a takaró alatt nem a semmi van, s onnan idõnként elõ kell venni valamit, befejezni, szembenézni vele vagy végképp eltüntetni. Egyszeriben szétfoszlik Paganini. A mûteremsarok egyedüli festményén, a nagy, álló asszonyalak kezén piros madár pihen. Vagy szállni készül? Játszik vele az az asszony? Tûzmadarat ereget a hûvös tenger szomszédságában? Mit akarhat? A festõi funkcionalitás nemcsak önmagáért való. A pikturális nyelvezet nem arra szolgál, hogy önmagát közvetítse, hanem a gondolatot, sokféle gondolatot is, amit ébreszteni képes, a színhatáson kívül. A jó mûvek természetesen egyértelmûek. De hogy mennyi asszociáció tapad az alkotás folyamatába, magának az alkotónak asszociációs halmaza tág teret enged a nézõnek, hogy hozzátegye a maga gondolatait. A tárgyilagos helyreigazítás sem akadályozza meg, hogy a mûterem muzsikás csapongása Sztravinszkijnál állapodjék meg pár percre. Aztán elõtolakodik a novemberi este, és a hegedû vádlón sietteti a hangok szûntét. Már csak az üdvözletek maradnak, a váradi ismerõsöknek, az emlékeknek és az emlékezõknek. Úgy jövök el a mûterembõl, mintha részt vettem volna a hajdani koncerten, ahol a fiatal Miklóssy Gábor valami nagyon sokszínû muzsikát játszott. (Bihari Napló, 1964 k.) KÖTELES PÁL: MIKLÓSSY GÁBOR [ ] Fiatal újságíróként többedmagammal sokszor nyílt lehetõségem váradi mûtermébe látogatni. Úgy ültük körül, mint mestert a tanítványai, igaz, mi nem az alkotás szándékával figyeltük szavait és alkotásait a képzõmûvészet értõi szerettünk volna lenni. S amikor elfáradtunk a figyelésben, akkor mindig hegedûjáték következett. Nagyon szívesen emlékszem azokra az esztendõkre, némi nosztalgiával is. A nosztalgia bennem is megvan Várad után. Nagyon szeretem szülõvárosomat, az emberek érdeklõdését, emberségét, melegségét s aztán a váradi napsütést, ezt az egészen különleges szórt fényt. Nem felejthetem, hogy ott tanultam zenélni a Hubay-tanítvány kitûnõ Pollermann Arankától és Weisz Józseftõl, akikre még ma is, ennyi év után, nagyon sok szeretettel gondolok. Soha nem feledhetem, hogy gyermekként, a nagy nyilvánosság elõtt, zenekari és énekkari kísérettel játszottam Kosch Helmesberger Tantum ergóját, hogy még ismerhettem Tibor Ernõt, Ba- 18

19 logh Istvánt, hogy Macalik Alfrédrõl remek anekdotáim vannak. Váradot el lehet hagyni, és Várad is megtagadhatja az embert, de aki ott élte gyermekéveit, a várost soha nem felejtheti el Van nyoma mûvészetében a váradiságnak? A gyermekszemnek kitárulkozó világ benyomásai a sírig tartanak. Az irracionálisnak tûnõ világ együttcsendülései a racionálissal váradi gyermekkorom élményanyagából merítenek. Talán a reális fogantatású látásmód is, amely közérthetõségét is jelenti? A közérthetõség kérdése nem olyan egyszerû. A realista nyelvezet is magában hordoz több absztrakt réteget. Távolról sem vetem el a komoly kvalitású absztrakt festészetet, de nem elégít ki, mert a legtöbbször a szervezetlen iparmûvészet felé sodródik. A mû sokrétû kvalitásai csak a nézõ hasonló rangú szellemi befogadóképességén rezonálhatnak. Egy mû, ha csak a silány kézzelfoghatóságot közvetíti, nem fedheti el a tartalmas, tiszta festõiség hiányát. Illyés Gyula mondotta: Semmi sem könnyebb és felelõtlenebb, mint absztrakt mondanivalót absztrakt nyelven közölni. A régit nem lerombolni kell, hanem ráépíteni, hogy mindaz, amit az elõttünk járók megteremtettek, lépcsõül szolgáljon egyéni erõfeszítéseinkhez. Más rombolni és más teremteni. Kassákról, a nagy kísérletezõrõl írta nemrég valaki, hogy rombolóként zseniális volt, képzõmûvésznek, alkotónak viszont középszerû Hadd emlékeztessek még arra, amit Goethe mondott. A nagy szellemek mindig hasonlítanak valamiben egymásra, a közepes tehetségek csak önmagukra. Ez a mondás gyakran eszembe jut, ha mindenáron újra törekvõ fiatal munkáit nézegetem. Néha az az érzésem, hogy nem lévén kijegecesedett egyéniségük, a kölcsönzõbõl öltözködnek, és az idegen holmi nem mindig áll jól rajtuk Tehát csak divat? No, megálljunk! A divat nem lefitymálandó valami. Határozott igényt elégít ki. A divatot valamelyest korszerûségnek is tekinthetjük. A divat sznobjaitól kell õrizkednünk. Azoktól, akik nem értik, hogy egyik mûvésztársuk miért volt kénytelen másként fogalmazni, mint a többiek. Ezek a divatmajmolók csak a formát, a külsõséget észlelik, a szellem ne féljünk kimondani, az ideológia nem érinti meg õket. Csak utánoznak, s azt hiszik, ettõl már modernek, korszerûek. De hát akkor mi a korszerûség? Az emberi kvalitásokon mért világkép és belsõ vonatkozásainak a kivetítése. Az igazi kezdeményezõk azok, akik teljes szellembeli, intuitív ráérzéssel érzékelik a mát, és ennek az új érzékelésnek keresik új kifejezési formáit. Szóval új tömlõbe töltenek új bort. Ám akik csak a tömlõvel törõdnek, de ideavesztett mûvészek, azok számára Kandinszkij abszolút piktúrára törekvõ kísérletei, sõt eredményei is csak nyakkendõ díszítésére alkalmas lehetõséggé silányodnak. Ezek után azt hiszem, fölösleges is a kérdés, hogy az Ön megítélése szerint vajon merre is tart a képzõmûvészet általában, hogy egyáltalán érdemes-e töprengeni a kérdésen. A kérdések sohasem fölöslegesek. Ami pedig a lényeget illeti, hitem szerint a megismerés útjain a részletkérdések egymásrahatásából el fog következni egy univerzális szintézis korszaka. 19

20 A formabontás nagyon gazdagító kísérletei, kifejezési módjai után el kell következnie az összegezésnek, a szintézisbe csúcsosodás állapotának. Végül egy rövid kérdés: min dolgozik? Permanens hadikészültségben vagyok. Köszönöm a szíves beszélgetést. Én is, és megragadom az alkalmat, hogy a lap minden olvasóját üdvözöljem, mindazokat, akik a régi Váradot hordozzák a szívükben. (Fáklya [Nagyvárad], Fáklya Galériája [38.], aug. 4.) A KÁPOSZTÁT MEG KELL ENNI, DE HOGY MIÉRT KELL MEGFESTENI Beszélgetés Miklóssy Gábor festõmûvésszel A kolozsvári Fellegvár oldalára fölkanyarodó Erzsébet (ma Racoviþã) utcai mûteremlakás fellegvárában a hetvenes években többször ülhettem kalotaszegi kályhája melegénél, nagy ívû szemöldöke elõtt. (Emlékszem, hogy legelébb feleségemmel, sõt gyermekemmel is együtt, hiszen a párom szíve alatt akkor már hathónapos volt Balázs fiunk.) Az elõször elfogyasztott, nála megízlelt mákos kifli íze még ma is olvadozik a számban, ahogy mesterhegedûjének választott másik múzsájának elhaló hangja vagy induló üteme véglegesen a hangemlékeimbe fészkelt. A magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán végzett Rudnay-növendékek közül õ jutott a legmesszebbre talán a Mestertõl s annak alkotásokban kifejezõdõ mûvészetfölfogásától. Sõt még a látszatibb, külsõdlegesebb jegyeket sem õrizte meg Rudnay piktúrájából, hanem teljesen önállósította magát. Távol került mindenféle romantikus-árnyalatos-sötét tónusú rudnaysta leckefölmondástól. Csak látszólagos és felületi ellentmondás, hogy éppen a Rudnaynál elsajátított mesterségbeli alapeszközökkel teremtett külön világot, egyéni mûvészetet. Ezt a látomásosság, a látható világ elemeinek visszájára fordítása, újraértékelése, miklóssyas megcsavarása és képvilágába, európai horizontú, tágas szellemvilágába való elrendezése-átlényegítése jellemzi. Ellátható az õ mûvészete szürrealisztikus, tudatalatti, látomásos, metafizikus, szimbolikus, spirituális stb. címkékkel, de igazán egyikkel sem önmagában, inkább együttesen mindegyikkel. Tanulóideje, fõiskolás kora nyári vakációin Miklóssy megfordult a kecskeméti mûvésztelepen (ennek akkori helyzetét-állapotát jól jellemzi az alábbi beszélgetésben), de a negyvenes évek második fele óta Kolozsvárott dolgozik. Évtizedeken át a Ion Andreescu Képzõmûvészeti Fõiskolán képzõmûvészek generációit nevelte-tanította. Mûvészetének korábbi, fõiskolás kori darabjaival a kecskeméti mûvésztelep (s így a magyar mûvészet) történetéhez is szervesen hozzátartozik. Fõiskolásként több díjat nyert, önálló tárlata volt az idõben Szentesen (késõbb, 20