100 ÉVES GONDA BÉLA SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁRA B UDAPES1: 1925 KIADJA BAJA VAROS KÖZÖNSÉGE. FER 'F ER D I A N'Ö' (ZE D ' " 've ;' " "' : 15 KÉPPEL

Átírás

1 .. " " "."' IIIIIIIIII.."'"llllllltlllllllllllltllltIlIUI.. I"""ltllIlIlIlIlIl ee.,.turr TABORNOK r SZÜLETÉSÉNEK 100 ÉVES ÉVFORDULÓJÁRA IRTA GONDA BÉLA 15 KÉPPEL B UDAPES1: 1925 KIADJA BAJA VAROS KÖZÖNSÉGE,, """' ' PFE; FER 'F ER D I A N'Ö' (ZE D ' " 've ;' " "' : nemzeti könyvkereskedésének bizománya BUDAPEST, IV. KOSSUTH r.ajo UTCA 7.

2 TÜRR TÁBORNOK SZÜLETÉSÉNEK SZÁZ ÉVES ÉVfORDULÓJÁRA IRTA OONDA BÉLA - - TIZENÖT KÉPP EL TÜRR ISTVÁN február. BUDAPEST, 1925 KIADJA BAJA varos K()ZÖNSÉGE

3 3?ilőszó. MINDEN JOG FENTARTVA Pesti 1(önyvnyomda Részvénytársaság (Dr, ralk Zsigmond) Budapest, V. fiold utca óta halála percéig voltam bensőbb összeköttetésben T ü r r tábornokkal. A 80-as évek elején, pesti tartózkodása alatt - az ő kivánságára - a reggeli órákban igen gyakran meglátogattam; sokat beszélgettünk legendás életéről- itthoni közgazdasági törekvéseiről. Később, 1888-tól kezdve, amikor engem Baross Gábor a kereskedelemügyi minisztérium képviseletében a T ü r r által alapított s az ő elnöklete alatt állott Ferenc-csatorna társulat igazgatóságába deszignált, alzol rövidesen alelnökké választattam, s a tábornok rendesen lzónapokra 'terjedő távolléte alatt helyette az ő szellemében, az ő intenciói szerint kellett a társulat iigyeit vezetnem: mindinkább közelebb jlltottunk egymáshoz s mind bensőbb lett köztünk az érintkezés. Amikor a 90-es években elkezdte a reminiszcenciáit irogatni, különösen a "Magyar Hírlap"-ban és kiilföldi lapokban, többször kértem, siirgettem, hogy irja meg emlékiratait, hiszen az ő gazdag levél- és okmdnygyüjteménye valóságos kincses bányája főleg az közötti idők, s kiilönösen az Olasz- és Magyarország felszabadítására irányuló nagyjelentőségű mozgalmak történetének s bevilágítanak annak a kornak politikai boszorkánykonyh(íjába is. T ü r r folyton ígérgette, de állandóan halogatta az emlékirat megírdsát. Igaz, hogy ehhez neki tartósabb nyugalom is kellett volna, mert a sok utazgatás Pdris-Nizza-Róma-Blldapest között és másfelé, a sok tárgyalás mindenféle politikai, közgazdasági stb. ügyekben - mert a diplomáciai közvetitésekkel még az 1900-as évek elején is igénybe vették - rendkíviil lekötötte a tevékenységét s nem igen engedett neki időt az emlékiratok megirásdra. De hogy meg volt benne erre a komoly szándék, kitűnik abból, hogy az iratait erre a célra rendezte és katalogizálta. l'

4 4 5 Amikor aztdn a Ferenc-csatorna tdrsu[at vezérigazgatója, T ii r r-nek olaszorszdgi hős fegyvertdrsa és benső bm'dija, M o g y or ó d y Adolf ezredes februdr 19-én meghalt s e miatt Budapestre volt jövendő, megkértem, hogy úgy jőjjön haza, hogy addig el se menjen, amíg az emlékiratok el nem készülnek s e célra be is rendeztettem részére a Ferenc-csatoma fdrsulat helyiségében egy csöndes udvari szobdt s oda vitettem a hdrom nagy lcíddban levő iratokat. Leveleimre utoimra Bécsből vdlaszolt dpri/is 22-éu, s azt írju, hogy a zord időben meghült s így csak pdr nap mulva indulhat; reméli, hogy Budapesten azonnal helyre jön. 25-én csakugyan meg is érkezett, én vdrtam a Hungdria-szdllóban, ahol rendesen lakni szokott. Szinte megrémültem, ami/lor a szobdba lépett, oly nagy Ici za voli, hogy azonnal cígyba Iwlletf fektetni, amelyből - a leo'gondosabb cipolcis daccira - többé föl sem kelt s mdjus 3-dn hajnalban örökre lemnyta bársonyos nézésű, szép szemeit. Haldla utcin iratait az állam a Nemzeti Múzeum részére megwíscírolta, az olasz vonatkozcisú, bizalmas természetű levelezéseket és okmdnyokat az olasz kormcíny magának követelte. Én évek {losszú sordn cit gyüjtöttem a hazai és külföldi lapokban és folyóiratokban megjelent cimeit, röpiratait, felolvascisait, beszédeit, u. red vonat'kozó cbkkeket, könyveket, képeket s haldla utdn a világsajtóban megjelent összes nekrológokat. Ez tette lehetővé, sőt kötelességemmé, hogy születésének szdzadik évfordulója alkalmdból elmeséljem s nagy részben ővele magcíval besz(:ltessem el az én kedves tábornokom legendds életét. De hangsúlyozni kivcinom, hogy az ő történelmi jelentőségű egyénisége és élete ennél sokkal többet érdemel, többre tarthat igényt. S úgy gondolom, nem lenne hdiátlan feladat egy hivatdsos történetíró részére, hogy T ü r r-nek a Nemzeti Múzeumban s 'az olasz kormdny tulajdonában levő nagy történelmi fontossdgú levelezése és okmdnyai, valamint eim ei, röpiratai s a reci vonatkozó kiadvdnyok és egyéb iratok felhaszndldsdval megirja T ii r r életrajzcít s azt a kellő okmlínytárral felszerelve, akcir a Mag.vdr Tudonuínyos Akadémia, akcir a Magyar Történelmi Tcirsulat kiadja. Addig is hadd szolgcilja T ü r r tcíbo1'1lok nemes emlékét ez a szerény könyvecske, melynek összecillitciscíban elsősorban az ő iratait, különösen a Magyar Hírlapban s mcis bel- és külföldi lapokban és folyóiratokban megjelent cikkeit, röpiratait, felolwtsásait, beszé- - deit s a red vonatkozó közleményeket, személyes emlékeimet, másodsorban K.ossuth Iratait s egyéb történelmi műveket hasznciltam fel. Szülőföldje, Baja vcíros nemesen érző és fenkölterr gondolkozó közönsége ennek ct könyvnek ct kia(lásdval kiv cin ja születése száz éves évfordulóján lerólii szent kegyeletét kimagasló történelmi nevezetességű nagy fia irdnt, aki egy hosszú élet változatos körülményei közt, vilcigra szóló nagy események forgatagában, nemes munkdsscigcival hervadhatatlan örök dicsőséget szerzett nemcsak sajcít nevének, de hazdjcinak és szülővcirosdnak is. Áldott legyen emléke mindörökre! Budapest, évi augusztus hó l-én. GONDA BéLA.

5 6 7 r. Bevezetés. - Származása. - Gyermekkora. - Katondskodása az olasz!zarctérell. - Atlé/Jése az olaszokhoz. - Az olasz és a l1wf(yar szabadsdf(harc. - Füstbe ment remények. nagy francia forradalom belevetette a népek és nemze- 1 1 A tek érzésvilágába, lelkületébe a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas szent jelszavát. De ezek a jelszavak csakhamar elhalványultak Napoleon varázslatos egyénisége világhódító fényes sikereinek a káprázatában. - Napoleon fékevesztett, kielégíthetetlen uralomvágyát megtörték ugyan az ellene szövetkezett hatalmak s a Szent Szövetség ólomsúlyként nehezedett a népek milliói ra, de a nemzeti öntudat ott izzott a hamu alatt s minél erőszakosabb volt az elnyomatás, annál izzóbb lett a parázs, mely csak a kedvező fuvallatra várt, hogy lángbaborulva, a zsarnoki hatalom megtörésével diadalra juttassa a népek és nemzetek önrendelkezési jogát. A szabad eszmék világhódító diadalút j át a népek Istenadta jogait lábbal tipró önkényuralom ideig-óráig elvághatta ugyan, de a nemzeti géniusz érvényesülésének a vágya, a törekvése ott szunnyadt a lelkek mélyén. A szabadság fája, ha el is volt zárva az éltető napsugártól, senyvedve bár, de nőttön-nőtt s börtönében is megél ezte a rügyfakasztó tavaszt, elemi erővel tört át a réseken, hogy virágba szökkenve, gyümölcsöt érlelve, édes nedűvel táplálja a szabadság után sóvárgó népet. A XIX. század első negyede, a század tavasza, a magyar népnek is meghozta az öntudatra ébredés első virágait. Széchenyi István föllépése a közélet arénájára szinte lavinaszerííleg megindítja a nemzeti ébredés korszakát. A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása (1825-ben) egyelőre csak a magyar nyelv művelésének az útjait kívánja ugyan egyengetni, de éppen ezzel kelti iel a nemzeti öntudat, a nemzeti öncélúság és függetlenség érvényesűlésének a szunnyadó vágyát. A nemzeti Géniusz szólaltatja meg Vörösmarty Mihályt, hogy Zalán futás ával felrázza a nem :zetet tikkadt aléltságából. Megszületik Kölcsey Iiimnusia, Vörösmarty Szózata. S mintha csak a Végzet is.bele kívánna ugyanekkor játszani a nemzet JÖVŐjébe, 1824-ben megszületik Petőfi Sandor, a.szabadság költője, 1825-ben Jókai Mór, a nagy mesemondó, mindketten a magyar nemzeti Géniusz lánglelkű apostolai, a, 48-as idők iüggetlenségi moigalmainak ifjúsági vezérei, a magyar nem"zet örök dicsőségei. S csodálatosak az Isteni Gondviselés megnyilatkozásai. Az év, a nemicti ébredés hajnalhasadása, adott a qlagyarnak egy legendás hőst is, a népszabadságnak egy olyan vértezett. bajtiokát, kinek három hazát adott ugyan Végzete, de aki szívben és lélekben mindenkor és mindenütt magyar volt s ahol csak" megjelent, dicsőséget szerzett a magyar névnek. Száz éve az idén, hogy ez a legendás hős, Türr István augusztus ll-én Baján megszületett. Bölcsője nem ' dngott főúri palotában, csak egy bajai szerény földszintes házban, és mégis bíborban született, aki a legújabb kor történelmének vezéra)akjaival jutott bizalmas összeköttetésbe s úgy is, mint katona, úgy is, mint diplomata, tevékeny részt vett az ] közötti idő urópai politikai eseményeiben, sőt azután is, egész haláláig, soha nem szűnő, igen értékes politikai, publicistikai és közgazaasági tevékenységet fejtett ki. Tűrr István atyja, Jakab, jómódú vaskereskedő, tekintélyes városi polgár, 1835-ig városi külső tanácsos és gyámatya is volt,: anyj:a Udvary Teréz 'pedig egy orvosnak volt a leánya. Nevüket abban az időben Thiernek írták, így van bevezetve az anyakönyvbe s igy van nevezve iskolai bizonyítványaiban- is.. A család azonban később az állítólag elnémétesített név helyett az eredeti Türr nevet használta. -Heten voltak testvérek, István az. ötödik volt köztük. Iskolába Baján járt a Szent Ferencrendű Kapisztrán Jánosról nevezett barátok vezetése alatt álló gimnáziumba s jó közepes tanu.1ó volt. Az ötödik osztályból azonban - atyjának 1840-ben bekövetkezett el hú ny ta után - kimaradt s elöször vaskereskedő-, majd lakatos-inas lett. De nyughatatlan lelke nem soká hagyta egy

6 8 9 helyben, csakhamar a molnármesrerséghez fogott, majd kőmívesinas Jett, de ezen a pályán sem taléuta meg jövendő élete célját. Forrongó lelke mélyén már ébredezett a sejtelme az ő magasztosabb hivatásának s ez űzte, hajtotta sóvárgó szívét ellenállhatatlan erővel a katonai pályára. Mintha megérezte volna az eljövendő nagy világeseményeket, melyekben a Végzet neki is kiváló szerepet szánt. De amikor először odaállt a verbunkos strázsamester elé, ez ridegen elutasította a cingár fiút s Ő kénytelenkelletlen tovább keverte a maitert, mígnem a következő alkalommal otthagyva mesterét, 1842-ben felcsapott katonának, ahol az akkor Pécsett állomásozott 52-ik gyalogezredhez került. Innen a sógora egyszer kiváltotta, de ő ismét visszatért. Katonáékhoz vonzotta a szíve s lelki szemei előtt bizonyára ott tündöklött az a sejtelmesen fényes csillag, mely őt a dicsőség útjain volt vezetendő. Ezredével 1846-ban az osztrák uralom alatt álló Lombardiába került. Tudvalevő, hogy a Habsburg-dinasztia a német császárok jogán bírta és zsarolta Lombardiát és Velencét s az osztrák birodalom hatalmi állásának Lombardiában látta a kulcsát. Ezért ott volt összpontosítva a birodalom hadi erejének színe-java - köztük a magya" huszár - s ezeket az annyira különböző elemeket ellenállhatatlan egésszé tömörítette Radetzky vezérsége ban ember állt ott. Ebben bízva, míg Olaszország többi részében mindenfelé szabadabb lesz az alkotmány, itt ellenkezőleg még élesebbé válik az abszolutizmus és a katonai uralom. Az olasz hazafiak lelkében már régebben élt, érlelődött a vágy, a törekvés, hogy Italiát felszabadítva az idegen uralomtól, az egész olasz nemzetet egy államban egyesítsék, megteremtve ekként az Italia Unitát. Az irredenta mozgalomnak a legerősebb lökést IX. Pius adta meg, ki a pápai trón elföglalása után nyomban megnyitotta a börtönöket és szabadon bocsátotta a politikai foglyokat. Bécsben tudták, hogy milyen érzésíí Mastai Ferretti gróf és Gaisruck milanói érseket meg is bízták, hogy a Conclaveban a gróf jelöltsége ellen vétót mondjon. De Gaisrucknál is betelj esedett az osztrákok hagyományos fá tuma. Lekésett a pápaválasztásról ; mire Firenzébe érkezett, Pio Nono már meg volt választva. Ausztria annyira felbőszült az új pápa szabadelvüsége miatt, hogy megszállotta Ferrarát. Akkor az olasz fiatalság Pio Nonot és az Unita Italiát együtt él- tette és az irredenta szellem legelőször is a pápához intézett ódákban és himnl1szokban nyilatkozott meg s voltak sokan, akik a pápaságot akarták az egységes Olaszország megteremtésére felhasználni, míg a másik, sőt nagyobb és mérvadóbb rész az egyesítés eszközét nem a pápában, hanem a szardiniai királyban kereste s őket nemzetük függetlensége, az idegen járom lerázása lelkesítette. S Károly Albert s vele a savoyai dinasztia vállalkozott is erre a feladatra; bár erősen konzervatív volt, mégis nagy hatással volt rá legkiválóbb híveinek az a felfogása, hogy Itáliát csak Ausztria legyőzésével lehet egyesíteni s hogy ebben a döntő küzdelemben csak a király lehet Itália kardja. A felszabadulás vágya és reménye forrongásba hozta egész Itáliát, melyet vérig sértett Metternich osztrák kancellárnak még 1847-ben is ismételt az a kijelentése, hogy Itália sohasem lehet más, mint földrajzi fogalom ben megkezdődnek országszerte a tüntetések, Velence mozgolódik, jrnuár l-én vér folyt Miláno utcáin, január 12-én Palermoban kitűzték a Mromszínű lobogót, a sziget elszakadt a nápolyi királyságtól. Af- egész félszigeten végigharsogott a forradalom dala. Milano, Padua, Pavia, Vicenza utcáin vér folyt, Velencében március 18-án kikiáltják a köztársaságot. Az osztrák uralom már csak erőszakkal volt fenntartható. A forrongás nőttön nőtt és végül kiütött a milanói ötnapi forradalom (cinque giornale), mely azzal végződött, hogy Radetzky éjnek idején lopva volt kénytelen kivonulni Milanóból. A forradalmi felkelés olyan nagy erőre kapott, hogy Radetzky emberével nem tudta azt leverni. Megmozdult egész Itália a szabadság bajnokainak támogatására; a nápolyi király, a toscanai nagyherceg is küldött segítőcsapatokat, de a legfontosabb volt Károly Albert csatlakozása, aki március 24-én seregei élén átment a Ticinon, 30-án elfoglalta Peschierát, visszaverte Radetzky seregét S a csatatéren már Itália királya gyanánt üdvözölték. Lombardia és Velence kimondta csatlakozását Piemonthoz, Modenából és Pármából eiüzték az osztrák érzelmű hercegeket s így egész felső Itália egy állammá egyesült. Radetzky azonban összeszedte seregét s július 22-én Custozzánál az olasz hadsereg teljes vereséget szenvedett. Radetzky aug. 6-án bevonult Milanóba s aug. 9-én fegyverszünetre lépett a királlyal. Miközben az olasz nép az osztrák uralom és zsarnokság elle-

7 10 11 nében ezt a vérbe fojtott titáni harcát vívta: Magyarországot is belekényszerítette az osztrák önkényuralom az önvédelmi harcba. Közös sors jutott tehát osztályrésziinkül. Pedig mi bölcs mérséklettel az osztrák császárral mint magyar királlyal, látszólagos egyetértésben igyekeztünk kiépíteni az alkotmányos, a független, a szabad Magyarországot. Tőrvéruyes alapon küzdöttük ki jogainkat, hazánk, nemzetünk függetlenségét s az ápr ' ihs ll-én szentesített törvények' megadták hazánknak az oly rég nélkiilözö'tt önrendelkezési jogot, az oly hőn óhajtott népképviseleti alkotmányt, a független felelős kormányza1:ot. Az' öröm azonban korai volt. Az országos mámor csakhamar keseríí csalódásba, milliók hulló könnyeibe fulladt. Az abszolút hatalom, mely egyik kezével a béke olajágát nyujtotta felénk s a nemzet sok százados forró vágyát teljesíté, másik kezével fegyvert fogott csak iménf megadott szabadságunk ellen, hogy azt már csirájában eltiporja. De a sok százados tespedésből öntudatra ébredt nemzet. immár erősnek érezte magát arra, hogy a,kiráilya által szentesített jogainak tudatában önvédelmére harcra keljen a batalommai. S Kossuth hívó szavára a nemzet apraja-nagyja fegyvert ragadott szabadságunk védelmére; legendás hősök százezrei tódultak a csaták tüzébe ; fenségesen lélekemelő volt a tettre, az áldozatokra kész lelkesedés megnyilvánulása s a magyar nemzetnek Kcssuth Lajosban testet öltött Géniusza méltán borult le a nemzet nagysága előtt. Diadalról-diadalra vitték, dicső hönvédeink a magyar trikolórt; de amikor- ellenünk támadt eszak kolosszusa, azzal is megkiizdeni már gyönge volt erőnk és elbukánk. Amikor ez az önvédelmi harc dúlt szerte e hazában, amikor a nemzet színe-virága itthon a csatamezőn küzdött és vérzett a szabadságért, azalatt a távol idegenben, saját eltenünk táborában, az olasz nép elnyomására törő ' osztrák hadseregben volt kénytelen szolgálni a zsarnoki hatalmat az a szabadságért,rajongó baj,ai fiú, akit balvégiete megfosztott attól, hög r ' hazája szabadságának védelmére fordíthatt;:t volna kivá!ló katonai szervező és hadvezető képességét, -rettenthetetlen bátorságát S egész -egyéniségének szin te lebilincselő varázsát. A remény, hogy hazajöhet, biztatóan intett f léje, kiilönösen amikor a magyar hadügyminiszter rendeletére föleskették a magyar honosokat a magyar alkotmányra, többeket azonnal áthelyeztek magyarországi ezredekbe s ezt neki is megígérték. De a Végzet könyvében másként volt megírva Magyarország sorsa s amikor ránk szakad.t a reakció, az Olaszországban rekedt Türr és a többi magyar katonák sorsa is meg volt pecsételve. A helyzet, melybe jutottak, szinte kétségbeejtő volt. Tűrr a legnagyobb ellenszenvet érezte az olaszok ellen indított harc iránt, melyben részt kellett vennie. erezte, tudta, hogy ezek igaz, szent ügyért, az olasz nemzet felszabadításáért küzdenek. Az ellenszenv csakhamar valóságos borzalommá vált benne, amikor tanuja lett annak a hihetetlen zsarnokságnak, annak az elképzelhetetlen kegyetlenségnek, mellyel az osztrákok ezzel a boldogtalan olasz néppel bántak s amelyben ő is kénytelen volt részt venni, hacsak nem akart saját vesztére törni. A nap-nap mellett előforduló botozásokon, főbelövéseken, ezeken a szörnyííségeken föllázadt nemesen érző szíve s a szégyenpír futotta el arcát, ha egyenruhá.iára tekintett. Ebben a lelki állapotban jutott el hozzájuk a hír, hogy az ö imádott hazája fegyvert fogott törvényben biztosított szabadsága védelmére. El lehet képzelni az ő nyugtalanságát, kegyetlen helyzetét, mikor ott kénytelen harcolni saját hazája' s a nemes olasz nép elnyomója hadseregében. Sokkal távolabb voltak a hazától, semhogy - szökve bár _ hazasiethettek volna. S ki -tudná azt ma el is gondolni, minő érzelmek viharzottak ezekben a leláncolt Promethei.isök!.J.en, mikor tudták, hogy veszélyben a hon s ők azok ellen kénytelenek fegyvert fogni, kik szihtén szabadságukért küzdenek s még hozzá a közös ellenség hadsoraiban. A kötelesség, az eskü éles ellentétbe jutott a honfitűz, a szabadságért rajongó lélek legszentebb érzelmeivel. Végre is győzött a szabadság Géniusza: Türr István hadnagy április 19-én otthagyta az osztrák l]adse,reget s átpártolt az olaszokhoz. S ezzel megkezdődött az a hosszú, szinte csodás válto atokban gazdag legendás pálya, melynek Türr Mse lett. Az alkalom ugyanis csakhamar megjött a kényszerhelyzetből való s;zabadulásra január l7-én, mint az osztrák előörs parancsnoka ki lett rendelve a Ticinon levő Buffalora-hídhoz, melynél a folyó átellenes partját piemonti katonák tartották megszá1lva.

8 12 13 Ebben az időben éppen fegyverszünet volt, s az ellenfelek tisztje! a hídon barátságosan összejöttek. Amint a piemontiak megtud ták, hogy ő magyar, valósággal elárasztották a honvédelmi bizottmány által az olaszországi osztrák hadseregben szolgáló magyar katon khoz intézett proklamációkkal, s az olasz tisztek igyekeztek őt rábeszélni, hogy pártoljon át hozzájuk. De ő ezt visszautasította, mert nem akarta sem a rábízott állomást elhagyni, sem az ott szolgáló s vele egy véleményen és érzésen levő honfitársait bajba keverni; de másrészt biztosítani akarta, hogy néhánynak közülök lehetővé tegye az ő példáj ának követését. Visszatérve módot keresett arra, hogy beszéljen mindazokkal, kik vele egy nézeten voltak, felolvastatta velük a proklamációt s megbeszélték, hogyan mehetnének át legbiztosabban a piemontiakhoz, hivatkozva a haza irálj1ti szent kötelességre. Január 19-én az előörs hadnagyához ment s rendeletet mutatott fel, mely szerint meg van bízva a Buffalorahíd és Magenta közti terület megvizsgálásával, melyet egy hadosztálynak el kell foglalni. A hadnagy szó nélkül áteresztette a hídon. Megérkezve a piemontiekhez, néhány sorban felkérte az előörs hadnagyát, tudassa jelentésében, hogy magyarok lévén, a törvényes magyar kormány rendeletére s a haza iránti ellenállhatatlan kötelességérzetből elhagyták az osztrák hadsereget. Társait az előzetes megbeszélés szerint éjjel bárkákon átszállíttatta a Ticinon. Az olaszok nagy örömmel fogadták a lelkes kis csapatot s a szárd hadvezér január 24-én megbízta Türrt, hogy a magyarokból alakítson külön magyar légiót s legyen annak a parancsnoka. De őket nem az olasz ügy lelkesítette, hanem az a remény, hogy mielőbb visszatérhetnek a hazába s csatjakozhatnak a magyar hadsereghez. úgy hitték, hogy Magyarország és az olaszok egyesülve, mielőbb megütközhetnek a közös ellenséggel s biztosan kivíviák a két nemzet fügetlenségét. Károly Albert március 19-én újra fegyvert fogott, de Radetzkytől Novara mellett március 23-án döntő vereséget szenvedett. Kétségbeesésében trónjáról még a csatatéren lemondott és Portugáliába költözött, ahol néhány hét mulva meghalt, fiára, Viktor EmanueIre hagyva örökül az Italia Unita megteremtését, aki augusztus (J-án Milánóban megkötötte a békét AusztriávaI. Ez az ismételt vereség és a kényszerű békekötés sem bírta azonban elfojtani a lelkek forrongását. Brescia áprilisban fellázadt, de a fölkelést vérbe fojtotta Haynau osztrák tábornok, aki kegyetlenül üldözte az olasz hazafiakat s még nőket is megkorbácsoltatott. Ezóta nevezték bresciai hiénának. A győztes osztrák hatalom elbizakodott gőgj ében különben máshol is gyakorolta ezt a nemes ellenfélhez, vitéz katonához egyáltalán nem méltó bosszúállást. Amikor augusztus IS-án a császár születésnapját ünnepelte Lompardiában valamennyi helyőrség, Milánó lakosai közül csak egy divatárusnő tíízte ki a fekete-sárga zászlót. Az e miatt támadt csödületben harmincnégy embert (köztük két nőt) letartóztattak s a királyi palota előtti téren megbotoztak. A következő napon az osztrák térparancsnok a városi hatóságnak neijlcsak a botozásnál használt orvosszerekről, de még a botokról is számlát küldött. Károly Albertet tehát 1egyőzte az osztrák túlerő két ízben is, de mégis az ő vállalatainak volt az eredménye, hogy azóta az idegen uralom megtörését, az olasz nemzet egyesítését nem remélhették lljástól, mint a savoyai dinasztiától. Az Olaszország egyesítésére irányuló mozgalom ugyanis a balszerencse dacára tovább élt s mint parázs a hamu alatt tovább izzott az o asz nép lelkében. S a mozgalom vezetését Olaszország nagy fia, akit leginkább a mi Széchenyinkhez lehet hasonlítani, Cavour Cami\ló gróf (sz aug. 10-én Turinban) vette a kezébe, akit a király már 1848-ban miniszterré nevezett ki, s aki később mint miniszterelnök Viktor Emánuel politikájának, az Unita Italia megteremtésére irányuló céltudatos törekvésnek szellemi irányítój a volt. A novarai szerencsétlen ütközet s az azt követő béke szétrombolta Türr és társai összes reményeit. A magyar légió altiszt jei és legénysége amnesztiát kaptak, de nem fogadták el.

9 14 15 II. A badeni forradalom. - Világos után. - Mazzinista konspirdciók. I T l ÜRR most azon igyekezett, hogyan juthatna kis csapatjával az imádott hazába, hogy ott harcoljanak annak szabadságáért. Többféle kísérletet tett e célból, de siker telenül. Eleinte Rómán, majd Nizzán, majd ismét Anglián át igyekezett volna Törökországba jutni, hogy onnan bejuthassanak a hazába. De hiába volt minden próbálkozás. Türr a légió egy részével éppen Lyonban volt, amikor úgy értesült, hogy a magyar hadsereg győzelmesen vonul Bécs felé, s hogy Baden negyhercegségben kitört a forradalom. Ez új reményt öntött belé s kis csapatjával sok viszontagság után eljutott Badenbe. Az volt a reménye, hogy Badenből, ahol a katonaság fraternizált a fölkelőkkel, II forradalom tovább fog terjedni és módot nyujt nekik arra, hogy elérj ék a magyar sereget. Mikor kis csapatával odaérkezett a harctérre, egy zászlóalj kiképzését bízták rá. Nehéz munka volt, mert az emberek gyakorlatlanok és fegyelmezetlenek voltak és a fegyverzetük se volt éppen kifogástalan, hacsak a kaszát nem akarta modern fegyverül elfogadni. De gyorsan kiképezte a zászlóaljat, úgy hogy csakhamar három zászlóaljat bíztak rá és ezredessé léptették elő. Ludwigshafennél öt napig védték csapatai a Rajna átmenetét, de miután a pfalziak visszaver ettek, a badeni csapatok sem tarthatták magukat. Június 29. és 30. napjain a Murg-vonalat védték és csapatai itt nagy lelkesedéssel harcoltak, de a jól fegyelmezett porosz csapatok elől végre is meghátráltak. A fölkelés mindenütt le lett verve, s ezzel Türrnek ottani működése is véget ért. Hogy itt is milyen kiválóan oldotta meg a reábízott kényes és fontos feladatokat, arról tanuskodik Mieroslavski Lajos ezredesnek, a bad eni és pfalzi nemzeti hadsereg volt főparancsnokának utólag Párisban október 29-én kelt következő irata : "Igazolom, hogy Tiirr István úr, a piemonti hadsereg magyar légiójának volt parancsnoka Baden és Pfalz nemzeti seregébe őr-.... nagyi ranggal lépett, ezredessé lépett elő. A badeni ügynek megtette mindazokat a szolgálatokat, melyeket bátorságától, odaadásától és értelmiségétől várni lehetett. Vezényletem alatt több csatában vett részt, új csapatainkat kiképezte és valóban értékes szolgálatokat tett úgyis mint fiatal miliciánk szervezője, úgyis mint harctéri tiszt. Különösen kitüntette magát, mikor a Rajnán való átkelést Ludwigshafen és Mannheim közt kellett védeni, majd a kaferthali összeütközésnél. azután pedig a véres waaghauseli csatában, ahol két zászlóaljial és négy ágyúval két és fél órán át tartotta föl a porosz herceg hadtestének Philippsburgnál veszteglésre kárhozta-. tott felét." A badeni fölkelés leveretése után Türr István Bernbe menekült s itt értesült oa világosi fegyverletételről. Egy darabig Svájcban élt, részben Piemontban, abból a kis nyugdíjból, amit a szárd kormánytól kapott. Nyughatatlan. lelke és fékezhetetlen tettvágya azonban nem soká hagyta pihenni s ítjabb kalandokba vágta a fejszéjét. Ezekről hadd beszéli en ő maga a következőkben : október havában a velencei fölkelés magyar hőse, Winkler százados velem egyetértve Lombardiából átmenekült magyar katonákból száz főnyi csapatot szervezett. Megírtam neki, jőjjön Genuába. Itt elhatároztuk, hogy ezzel a csapattal elmegyünk Montevideóba, hogy Rosas argentinai zsarnok ellen harcoliunk, miután itt Európában már nem volt mód a szabadságért harcolni. De ekkor Ausztria azt követelte, hogy a piemonti kormány ezeket a szökevényeket szolgáitassa ki neki. Turinban nagy volt a zavar, mert nem tudták, hogy mikép mentsék meg ezeket az embereket a kegyetlen osztrák porkoláboktól. Ekkor azt az expedienst ajánlottam, hogy az 1849-iki amnesztiára hivatkozva tagadják meg a kiadást. Bemutattam egy jegyzéket az 1849-iki amnesztiában részesített magyar légió tagjairól és ebben a jegyzékben benne voltak azok a katonák is, akik az imént jöttek Winklerrel Lombardiából. - De hát pontos ez a jegyzék? - kérdezték tőlem Turinból.

10 Ez az egyetlen jegyzék; ezt csak én adhatom át, mert én voltam az 1849-iki légió parancsnoka. Ezért a jegyzékért én vállalok felelősséget. - De az osztrákok ki fogják mutatni, hogy abban 100 olyan ember szerepel, aki még 1850-ben Lombardiában osztrák zászló alatt szolgált és akikre az 1848-iki amnesztia nem terjedhet ki. - Akkor az olasz kormány el fogja ismerni, hogy Tar,. hamis j egyzéket adott. - es azok a szegény emberek? _. Addigra már... Svájcban lesznek, sőt talán már az Oceánon túl is. - Vagy úgy!... El is vittem az embereket Svájcba, majd a berni szövetségtanács közbenj árása folytán Havreba. Ott maradtam velük, amíg el nem helyeztem őket a hajón, amely vitte őket eszak-amerika fejé, de már nem mint katonákat. Ezzel nem elégedtem meg, Londonba mentem és ott megkértem a magyar bizottságot, írjon New-Yorkba, hogy ott gondoskodjanak ezekről az emberekről. Ott voltam Londonban, mikor a magyar emigránsok Kossuthot várták Kutahiából. A viszonyok a magyar emigrációban nem voltak valami épületesek, amint azt Pulszky Ferenc az emlékiratai ban tüzetesen megírta. Egy kínos incidens elintézésében részt is kellett vennem és ekkor mint párbajsegéd találkoztam Andrássy Gyula gróffal, aki az ellenfél segédje volt. A londoni magyar bizottság az én kívánságom ra akkor az olaszországi magyar katonáknak azt tanácsolta, hogy ne dezertáljanak; várják be türelemmel az eseményeket és addigra maradjanak jó barátságban az olaszokkal. Londonban bevártam Kossuth megérkezését. Szemtanuja voltam a lelkesedésnek, mellyel Kossuthot az angol nép fogadta; láttam, hogy kapkodják Kossuth arcképét, melyen a magyar szabadságharc vezére spanyol egyenruhában van ábrázolva, mert a képkereskedők Lopez cubai fölkelővezér megmaradt arcképeit iparkodtak a Kossuth-láz napjaiban értékesíteni. Megbízást is kaptam Kossuthtól, hogy Piemontban az es'eményeket kísérj em figyelemmel Nem szorítkoztam a megfigyelésre. Az olasz forradalom érdekében müködtem, amikor az egész lombard-velencei királyság fölkelése volt tervbe véve. Együtt működ tem nevezetesen Calvival, aki a velencei forradalomban tett nagy szolgálataiért ezredesi rangot nyert és akit az osztrákok Mantuában kivégeztek. Hosszadalmas lenne, ha az és közti eseményeket, a Mazzinival együtt szervezett konspirációkat, az osztrák uralom ellen folytatott csetepatékat és összeesküvéseket rendszeresen akarnám itt elrpondani. Nagy csatákat nem vívhattunk, diplomáciai téren sem várhattunk eredményeket, és így arra kellett szorítkoznunk, hogy az osztrákot zaklassuk, a népben ébren tartsuk a forradalom szellemét. rebruár 5-én StradelIába érkeztem és ott társamat találtam. ej szaka mindegyikünk fegyvert kerített magának. (Azok egy reakciónárius ember palotájában voltak, mert ott senki se kereste. Az illető szenátor intendánsa tartott velünk.) Az erdőn át Pávia felé haladtunk; de a város közelében egy ügynökünk, akinek nem tudom a nevét, elénk jött és értesített bennünket, hogy a város, amelyet két zászlóalj gyalogság és két század lovasság tartott megszállva, nem akar fellázadni. Azt tanácsolta nekünk, hogy vonuiiunk vissza. Látva, hogy tervünk meg van hiusítva, de február 6-ára Milánó tervez fölkelést, elhatároztuk, hogy átkelünk a Pó-folyón és Milanó felé tartunk. Sacchi és Winkler a piemcnti lakosság körében bajtársakat toborzottak, én pedig jó átkelőhelyet kerestem. Február 6-áról 7-ére való éjjel egy hajót kerestem és odavitettem magam a Costa Corliniana kis szigetre, mely Lombardia és Piemont közt terül el. Ott 12 emberünket kerestem, akik egy fegyverraktárt őriztek. A fegyve,reket biztosabb helyre akartam vitetni, de embereim helyett piemonti csendőröket találtam, akik letartóztattak. Megadtam a vészjelt, hogy a hajón levő embereim értesítsék Winklert és Sacchit, hogy szükségem van a segítségükre. Váltig reméltem, hogy ők majd kiszabadítanak. De ekkor a piemonti csendőrbiztos értésemre adta, hogy a milánói fölkelés meghiusult; gratulált nekem és embereimnek, hogy nem kel-

11 18 19 tem át a folyón ; megjegyezte még, hogy embereim ezt most már tudják és bizonyára szétoszoltak, mivel a piemornti lovasság parancsot kapott, hogy a határ felé menjen. Engem Turinba vittek és kihallgattak, de a fölkelési tervről mitsem tudtam mondani. Negyven napig tartottak fogva, azután Tuniszba vittek. Winkler elmenekült egy barátomhoz, de mikor meghallotta, hogy fogva vagyok, eljött jl'lentkezni Turinba és velem ment Tunisba. III. Angol szolgálatban a krimi háborúban. - Elfogatása, halálraítéltetés és megkegyelmezése. - Részvétele a cserkeszek elleni expedicióban. K.onstantinápolyban megismerkedése Lesseps-szel és Klapkával. T unisban 1 ""' 1 maknak vettem a hírt - írja Türr - a keleti bonyodal- s alig, hogy kitört l8s3-ban az orosz-török háború, a tuniszi bey egy hadihajóján Génuába mentem,... s onnan török földre siettem és felajánlottam a kardomat a törököknek, akik a magyar szabadságharc vezéreinek l849-ben menhelyet adtak az oroszok ellen, akik l849-ben a győztes Magyarországot ismét az osztrák igába hajtották. Ott ismerkedtem meg Klapkával, akit Mehemet Ali pasa az ázsiai török hadsereg vezényletével akart megbízni, Kmettyvel, aki oly vitézül harcolt a török seregben és más emigránsokkal. Sumlában Omer pasa seregében honfitársainkat fel lehetett ismerni, mert zsinóros attilákban jártak. Az osztrák kormány fel is szólalt ellenük. A török hadseregben azonban nem volt maradásom, mert török barátaink nem nyujthattak biztosságot az osztrák üldözés ellen. Ezért Maltába mentem, ahol angol szolgálatba léptem és az angol főparancsnokság megbízott, hogy Romániába menjek lovakat és hadiszereket bevásárolni, mely megbízatásnak sikeresen meg is feleltem szeptember havában Mc Murdo ezredes, az angol szekerészet szolgálati főparancsnoka újból Romániába küldött. Az osztrákok, akik l853-ban "bámulatba ejtették a világot hálátlanságukkal" és az oroszokat a dunai fejedelemségek kiürítésére kényszerítették, 18SS-ben már úgy viselkedtek Oláhországban, mintha teljesen az övék volna. Ovatos voltam és Turn-Szeverinben az osztrák parancsnokhoz kérdést intéztem, hogy egykori osztrák katonaszökevény létemre oláh területen szabadon járhatok-kelhetek-e. Teljesen megnyugtató választ kapvam : azt a kijelentést, hogy Oláhország semleges terület és így ott osztrák részről bántódás nem érhet. Miután Giurgievon Schweiger osztrák őrnagy is biztosított, hogy mitől sem kell tartanom, november l-én Bukarestbe mentem és ott az angol parancsnokság által rám bízott ügyek elintézése után jártam. E közben véletlenül találkoztam az utcán Hauszer ne;n osztrák tiszttel, aki velem szolgált volt a Ferenc Károly ezrednel, amelyet a Ticinonál elhagytam, amikor 'átmentem Piemontba. (:Cppen ez az ezred volt akkor Bukarestben.), liauszer rám ismert. Mire abankáromnál átvettem a pénzt es a fogadóban összeegyeztettem a számadásomat, ez a liauszer már meg is látogatott egy másik tiszttel együtt, akit nem ismer em.,. Az ismeretlen tiszt utóbb elmondta, hogy el akarja hlvm Fekete századost, egy régi barátomat, aki nagyon szeretne eng m viszontlátni. lial1szer nálam maradt és én megkérdeztem tole,. hogyan került ide Oláhországba. liauszer elmondta, hogy ezredünknél ijesztően sok dezerclo., történt és ezért az ezredet, melynek emberei nagyon is rokonszenveztek az olaszokkal, el távolították a határtól. E közben visszaérkezett a másik tiszt. Csakhogy Fekete százados helyett öt más tisztet és húsz katonát hozott magával a szobámba. E közben visszaérkezett a másik tiszt. Közölte, hogy Fekete srozadost hiába várom. Ö itt az osztrák térparancsnok és rendeletet kapott, hogy engem tartóztasson le, mert osztrák területre léptem. Berendy örnagyhoz fordultam: _ liaiiotta őrnagy úr? Jelentse meg a kormányának, hogy Oláhország már osztrák terület lett. Azután a térparancsnokhoz fordultam: _ Ön jól tudja, hogy Giurgevoban jelentkeztem Schweiger őrnagy, osztrák parancsnoknál, aki kijelentette, hogy jogom van Oláhországban utazgatni.. 2*

12 20 - Tudom, felelé a parancsnok, de ön be fogja látni, hogy én, mint katona teljesíteni tartozom a vett rendeletet, amely úgy szól, hogy önt tartóztass'am le. Örültség lett volna 25 fegyveres embernek ellentállni akarni. Átadtam Berendy török őrnagynak hivatalos és magántávirataimat és a rám bízott pénzt és megkértem, hogy a történtekről értesítse azonnal 'az angol fökonzult, aki bizonyára meg fogja tenni az érdekemben a szükséges lépéseket.. Mikor az ajtó felé akartam menni, hasztalan kerestem a szolgálati sapkámat. Valamelyik sbirr már zsebre vágta. Az egyik tiszt egy osztrák sapkával kinálgatott, de azt a földhöz vágtam és fedetlen fővel mentem le az udvarra, amely el volt lepve osztrák katonákkal. De ott láttam Plonder angol őrnagy inasát. Azt angolul megkértem, hogy mondja el azonnal az őrnagynak, hogy itt mit látott. Ezután kocsiba ültettek két tiszt közé és szemben velem két közember ült töltött fegyverrel. Csakhamar az őrnagy-hadbíróhoz érkeztünk, aki jegyzőkönyvet vett föl velem. A térparancsnok újból mentegetődzött, hogy ő csak a vett parancsot teljesítette. - Bogy mi az osztrák szolgálatban a kötelesség, azt jól tudom, felelém, de ön a kötelességén túl méltatlanul viselkedett. Mint tiszt teljesítette volna a parancsot. Semmi szüksége se volt arra, hogy cselhez folyamodjék, baráti látogatást színlelve jőjjön hozzám. Később Popovich osztrák tábornok jött és őt megkértem, hivatná el Berendy őrnagyot vagy az angol konzulátus egy megbízott ját, akit az általam eszközölt bevásáriásaim felől tájékoztathatnék, nehogy az érdekek, melyeket az angol kormány rám bízott, elfogatás om miatt csorbát szenvedjenek. senki. A tábornok ezt meg is ígérte, de bizony nem jött hozzám A hadbíró lakásárél átvezettek egy börtönbe, ahol két őr tartott szemmel. Egy óráig vártam őt és arról gondolkoztam, hogy időközben az angol konzul megtudhatta a történteket, a britt konzulátusok szokott erélyével talán már is felszólalt az osztrákoknál, akik szokott módon talán már meg is hunyászkodtak. Gondolat'aimból a porkoláb zavart föl. 21 _ Uram szólt habozva, ön tudja, hogy mi a kötelességem. Megértettem. Odanyuitottam a balkezemet és a jobbik lábamat és ő békokat rakott rám, jó hosszú lánccal, úgy hogy szabadon mozgathattam a tagjaimat. Belefáradtam a hiábavaló reménykedésbe és szemügyre vet, tem a börtönömet. Ablaka az udvarra nézett és ott egy katonat vettem észre, akit ismertem. Az öreg Dabas volt, aki az én száz domban szolgált. Ö is rám ismert és addig rimánkodott a porkolabnak, amíg ez hozzám nem bocsátotta a szobába. A derék becsületes ember zokogásra fakadt, mikor látta, hogy vasm vagyok verve. Egyre sopánkodott, úgy hogy még nekem kellett őt vígasztalnom. Csak nagy későn távozott és én magamra. maradtam a porkolábbal. Attól kértem egy magyar sapka t --- nehogy osztrák sapkát kelljen viselnem - és ő el is hozta. Csak utóbb gondoltam arra, hogy a szegény embert ezért talán meg is biintették. Végül elaludtam. De éjfélkor fölkeltett a napos tizedes és é:. tésemre adta hogy még ebben az órában elszállítanak BukarestboI. Terrr:észetes: mert onnét el találtak volna szabadítani a barátaim. Azonnal az udvarra vezettek, ahol vagy 30 katona sorakozott és töltötte fegyverét. Egy tiszt közeledett felém: - Én vagyok a parancsnoka a kísérő csapatnak, így szólt, amely önt a birodalom belsejébe fogja vinni. Nem felejtem. Beültem a várakozó kocsiba, a tiszt mellém ült és két katona szemközt foglalt helyet. Utánunk egy másik kocsi jött, tele katonákkal és jobb meg bal felől dzsidások kísérték a kocsit. Gyorsan vágtatva haladtunk az országúton és reggel öt órára Plojestibe érkeztünk. Itt a parancsnok távozott, hogy megírja a jelentést, de a katonák oly közel sorakoztak a kocsihoz, hogy mit sem láthatmm. Annyit vettem észre, hogy a parancsnok azonnal tovább akart menni, de nem lehetett, mert nem volt ló. Börtön nem volt a helységben és így az őrház egy kis szobájába zártak, két katonát állítva mellém.

13 22 Ezek az emberek is az én volt Ferenc Károly ezredemből valók voltak; mint ujoncok csak névről ismertek, de látszott rajtuk, hogy a kötelességük nagy szomorúságot okozott nekik. Egyszerre csak jön felém az őrség káplárja. - Ezredes úr nem ismer meg, pedig bajai fiú vagyok' S k" t k arpl os na a fia; az apám sokat dolgozott önöknek. minden..es szemeiből könyek peregtek. ' za o Ne búsu]jatok kedves földieim, majd csak jóra fordul Magam szorultam volna bizta tás ra és mégis nekem kellett biztatnom a szegény fiúkat, hogy nem lesz ebből a dologból nagy baj. Hiszen ha el találom nekik mondani, hogy milyen sorsot szántak nekem az osztrákok, az én derék földieim képesek lettek volna úgy vigyázni rám, hogy elmenekülhetek. Ez a gondolat meg is villant az agyamban. De azonnal megfontoltam, hogy ezzel vagy húsz derék katonát halálos bajba keverek. :cs nemcsak őket de a _ I'd' 'k t. ' csa a Jal a IS, mert az osztrák még ezeket is lakoltatta volna a szö-,, kesemert. Ilyen áron nem kívánhattam a szabadságomat. Nagy későre megkerültek a lovak és előbbi kísérőimmel folytattam az utamat. No:ember 3-án érkeztünk a Kárpátok tövéhez. Láttam, hogy az sztrak ok ott nagy költséggel építenek országutat az oláhországi.,. lejton. NYIIvan, azt hitték, hogy Oláhország már az övék. Délután 2 órakor érkeztünk a határhoz. Az oláh felügyelő elkérte a tiszt utiparancsát és azzal bevonult az irodájába. Még egy utolsó reménysugár világított a lelkembe. Stirbey oszpodár tudhatta már, hogy engem semleges területen fogtak el. hl:akozhatott, megadhatta az utasítást, hogx a határon át ne bocs ssanak engem. De hát Stirbey is megalázkodott az osztrákak elott, az oláh határőr nem kapott utasítást, az útlevelet visszaadta a tisztnek. Magyar területre léptem. De hajh! nem úgy, ahogy én gondoltam! Nem jöttem karddal a kezemben, kergetve a szentelt föld bitorlóit, hanem vasra verve vittek hazám hóhérai elé, hogy ezek felettem is törvényt üljenek. b' 23 f\ határkő nem volt nemzeti színre festve. Feketesárga zászlón a kétfejű sas éktelenkedett... Szomorú mélázásomból csak akkor ocsudtam fel, mikor Brassóba érkeztünk, ahol azonnal a kaszárnya tornyába zártak. Piszkos cellába vittek, amelynek ablaka csak egy kis lyuk volt, a butorzat: egy rozoga asztal, egy prics, meg egy vizes dézsa volt. A szűk cellában négy lépést se tehettem, mert odaállítottak két őrt, akik folyvást szemmel tartottak. A porkoláb megmotozott, nincs-e nálam kés, vagy más fegyver, megolvasta a pénzemet (vagy 22 guinea volt) és azután távozott. November 4-én a börtönbe jött a brassói térparancsnok. Megkértem, engedje meg, hogy a bukaresti angol ügyvivőnek írhassak. Meg is igérte, hogy küld valakit, akinek majd diktálhatok. De nem jött senki. Nem adtak se könyvet, se hírlapot. Két héten át a legcsekélyebb foglalkozást se engedték meg nekem. Lélekölő egyhangúságban teltek a napok; senkit se láttam, csak a porkolábot és az ügyeletes tisztet. Sőt azt se engedték, hogy alhassam, mert minden két órában, éjjel-nappal, fölzavartak a váltakozó őrök. November 19-én kezdték tárgyalni a pörömet, boldogult anyám halálának évforduló napján. Szegény anyám! gondoltam magamban. Mit érzett volna, ha azt hallja, hogy fiát a bitó fenyegeti? Ártatlanul fenyeget, mert hiszen csak a hazafiui kötelességemet teljesítettem. De fenyeget, mert a hazafiságért akkoriban vajmi sokan szenvedték el ezt a rút halált. Iiuszonhat kihallgatáson át faggatott a hadbíróság. December 24-én, karácsony szent estéjén a legválogatottabb ételeket tálalták elém. Valaki küldte nekem, akit akkor nem ismertem, kellemes meglepetés volt, de minden egyes nemzeti étel eszembe juttatta a szülőföldemet, családomat, barátimat, akik most talán rám gondolnak. Sápadtan és mozdulatlanul ültem az asztalnál. A két őr megrémült, amikor rám nézett. _" Ne búsu!jon úgy az úr, mondá egyikük. Iiiszen tetszik tudni, hogy eső után verőfény jön. Csak nem fognak ilyen derék embert halálra ítélni.

14 Hát azt hiszitek, jó fiúk, hogy félek a haláltól? Sokszor néztem már a szeme közé. De a családomra gondoltam, azért búsulok. A két katona levette a csákóját és lengyeiül mondogatták, hogy: - Kár ilyen derék emberért. Karácsony után levették rólam a békókat. December 29-én megint bekísértek abba a nagy terembe. Ezúttal a bizottság helyett egész hadbíróság volt együtt, minden rangfokozatból ketten, úgy, hogy tizennégyen voltak. Az asztalon feszület állott két gyertya közt. A bírák letették az esküt. Az auditor kérdezte, hogy a bíróság valamelyik tagja ellen van-e kifogásom. Azt feleltem, hogy nincs. A bírák leültek és én 28-adszor iiitem a vádlottak padjára. Felolvasták előttem a vádlevelet és összes vallomásaimat. Ez több óráig tartott. Ezután az auditor így szólt: - Ön belátja, hogy mint tiszt a dezercióval bűntettet követett el; ezredesi ranggal szolgált a forradalmi seregben ; azután folyvást konspirált. Van-e még valami mondanivalója? -- Még egyszer tiltakozom törvénytelen letartóztatásom ellen. - Ez már meg volt említve. Akar-e kegyelmet kérni? --- Nem! Tudom, hogy milyen lesz az ítélet. Az auditort felháborította ez a felelet. -- Ön nagyon fennen beszél. Aláíratták velem a vallomásomat és visszakísértek a börtönbe. A bíróság már akkor mondta ki az ítéletet, de Bécsbe küldték, mert osztrák szokás szerint az ilyen ítéletet csak a legfelsőbb jóváhagyás után hirdetik ki. Február 22-én a porkoláb eljött, levette a láncaimat és a nagy terembe vezetett. Ott ezúttal nemcsak a hadbíróság, de az egész tisztikar volt együtt, élén az ezredessel. Láttam, hogy az ítéletet fogják felolvasni. Az elnök olvasni kezdett: - Türr István, Született Baján, Bácsmegyében, hadnagy, 31 éves, január 19-én dezertált a császári hadseregből, át- ment az ellenséghez és ott szolgált, egyik legbuzgóbb támogatója volt a forradalmi propagandának, mely Olaszországot és Magyarországot el akarta szakítani a birodalomtól. Ezzel felségárulás t követett el. Ehhez képest összes vagyona elkoboztatik az állam javára, ő pedig kötél általi halálra ítéltetik... Az auditór komor ünnepélyességgel hangoztatta ezeket a szavakat, és szünetet tartott, hogy lássa milyen hatást tesznek rám a szavai. Azután folytatá :.. Ö Felsége a császár nagylelkűségében a halálos ítéletet átváltoztatta..... Eletfogytiglani fogságra, gondolám magamban... örökös számüzetésre. Másnap hajnalban szabadon is bocsátottak, de két rendőrrel kísértettek, mert nem engedtek vissza Oláhországba. Nagyszebenen, Szászsebesen, Magyar-Becsén, Újvidéken, Vinkovcén át Triesztbe vittek; onnét Corfuba mentem, ahol megkegyelmeztetésemért köszönő táviratot intéztem - az angol királynéhoz. Úgy okoskodtam, hogy Ausztria csak akkor gyakorol kegyelmet, ha valaki kényszeríti rá. Eddig Türr saját elbeszélése. Ki kell ezt egészítenem a következőkkel. A késő éjjel megérkezett felmentő távirat a következőleg szólt: "Ö cs. kir. Felsége, tekintettel az angol királynő ő felségével való szövetségére, Türr István egykori osztrák hadnagyot a reá mért halálos büntetés alól legfelsőbb kegyelemből fölmenti, s nevezett az országból szigorú fedezet alatt azonnal eltávolítandó, Korfuba szállítandó s az ott székelő Lord kormánybiztosnak átadandó. A tartományi katonai parancsnokság megbizatik ezen legfelsőbb kegyelmi tény végrehajtásával." Világosan kitűnik ebből, hogy Türr megkegyelmezése kizárólag az angol királynő közbelépés ének volt köszönhető. Az is természetes, hogy az osztrák katonai kormányzatnak Türr ellen tanusított ez a jogtalan eljárása - mert hiszen nem hazai földön, de a semleges Romániában tartóztatták Ie - még fokozta Türrben a zsarnok osztrák uralom iránt rég táplált gyül öletet, aminek nem is késett kifejezést adni a Times-hez intézett levelében, melyben rész-

15 26 letesen megírta elfogat ása, meghur coltatá sa, eiítélte.t ése és meg kegyelm eztetés e történe tét. * * * Türr Korfuból Konsta ntinápo lyba ment s mire odaért, a krimi háború már véget ért. Egyide ig még ott maradt. Közben résztve tt a cserke szek elleni expedi cióban. Ez a konsta ntinápo lyi tartózk o dása szinte elhatár ozó volt élete később i nagy j elentős égű és a nevét világsz erte megör ökítő kultúr- munká lkodás ra. Ott ismerk e dett meg ugyan is ba n Sir Stratf ord Canni ng angol nagykövet nél Lessep s Ferdin ándda l, aki már akkor a Suez-c satorn a létesíté sére vonatk ozó tervei nek igyek ezett az útját egyen getni. Nagy hévve l beszél te el Türrn ek, hogy előadt a a követn ek a Suez-c satorn a építé sére vonat kozó eszmé it és tervei t s ez azt felelte rá, hogy "mind az, amit Ön nekem mondo tt, valóba n nagys zerű s ha sikerü l meg csinál nia a csator nát, az nagy dicsős ége lesz Önnek, de a Suez csator na megv alósít ására kell legalá bb 1 00 év". Nos hát, - mon dá Lesse ps - ez a... diplom ata csak 100 év mulva akarja, hogy meg legyen a csator na, én pedig megm utatom, hogy már néhány év mulva a hajók át fogna k menni azon. S tíz évvel későb b, az öccs énél Párisb an adott ebéd en, hol Türr is j elen volt, örömm el és büszk e ségge l beszé lt a munk ák nagy halad ásáról s a csator na közeli el készül téről. S tényleg 3 év mulva, 1869-b en világr aszóló nagy ün n epélly el megny ilt a Suez-c satorn a. Türr előtt, aki ugyan már előbb is ismert e az olaszo rszági csator nák és vizi utak nagy haszná t, szinte új világ tárult fel a Lessep ssel való ismere tség, maj d benső baráts ág révén. Tűrr Konsta ntinápo lyban megism erkede tt Klapká val s a ma gyar emigráció több előkelő tagjáva l, s ettől kezdve élénk összek öt tetésbe n volt Kossut htal, Telekiv el s tevéke ny részt vett az emigrá ció munk álatai ban. * * * 27 IV. Az évi olasz-osztrdk háború. - T ü r r részvétele Garibaldi hadtesté bell. - Megsebesülése. - Garibaldi levele. 1 Al z Olaszország felszabadítására megindult mozgalom Károly Albert legyőzetésével gyelőre yugv on r jutott ugyan, de úgy Viktor Emanuel, mmt elso mmlsztere, ,..., W'N>.. Cavour állandóan lesték az alkalmat, hogy megkísérel 'YW "",", jék az olasz kérdésnek az európai kérdések közé bejuttatását s ez által a francia vagy angol segítség kieszközlése felé utat törni. S ezt az alkalmat meghozta az évi keleti háború, melyre a török birodalom védelme végett Franciaország és Anglia szövetkez tek az orosz ellen. Cavournak sikerült hosszas fáradozás után kieszközölni, hogy ebben az akcióban Szardinia is részt vegyen emberrel, minek fejében ugyancsak részt vegyen a békének s Európa politikai egyensúlyának helyreállítását szabályozandó kongresszuson, mely alkalommal Itália állapota is komoly megfon tolás tárgyává tétessék. Az erre vonatkozó szövetségi szerződés j anuár 25-én köttetett meg s ebben Anglia és Franciaország garantálták a szárd állam épségét. A keleti háború szeptember h avában a szövetségesek győzelmével végződött, melyhez a szárd h adsereg is dicsőségesen hozzájá rult. Ekkor még bizonytalan volt, hogy a béketárgyaláso kon j ut-e oly szerep a szárd kormánynak, hogy Olaszország fel szabadításának nagy kérdését szóba hozhatja. Ezért Viktor Emánuel végén Cavour kíséretében látogatást tett az angol és francia udvarnál, ahol igen rokonszenves fogadtatásra találtak, különösen Napóleon részéről, aki egy este ezt a kérdést intézte Cavour z : Mit lehet tenni Itálidért?" Cavour engedeimet kért, hogy erre Iras an adjon feleletet. Igy jött létre az a terj edelmes emlékirat, mely hatalmas vádirat Ausztria ellen, melynek Iétjogát is tagadásba b veszi., A béke-preliminárékat február l-én aláírták s a beke konferencia február 25-én vette kezdetét Párizsban. S azon a szárd kormány részéről Cavour gróf és Pes di Villamarina őrgróf vet e.k részt. Cavour felhívta a konferenc ia figyeimét arra az abnormah s

16 28 29 helyzetre, melyben az olasz tartományok vannak az osztrák haderő i elcnléte és az osztrák uralom zsarnokoskodása miatt, mely felforgatja a politikai egyens(llyt Itáliában és Szardíniára nézve valóságos veszélyt képez. Cavour előterjesztései angol és francia részről rckonszenves fogadtatásra találtak s ezt látva az osztrák képviselö, Buol gróf, a búcsúlátogatás alkalmával oda nyilatkozott Napoleon császár előtt, hogy Ausztria nem volna idegen franciaországgal egyetértésre jutni a kongresszuson Itáliára nézve felmerült kívánalmak kielégítésének módja iránt; de a császár ezekkel a snvakkal vágta ketté a tapogatódzás fonalát: "Késő, jobb lett volna ezeket az április 8-i ülésen elmondani". Cavournak pedig azt mondotta: "úgy sejtem, a béke nem lesz tartós". Hogy ez mit jelentett, azt megmutatták az évi események. Az olasz tartományoknak az osztrák uralom alól való felszabadítási ügye nem várt lökést kapott attól a merénylettől, melyet január 14-én Orsini hajtott végre Napoleon ellen. Orsini, aki a honszeretetet a mártíromság vágyának rajongásáig vitte, abban a tévhitben élt, hogy a császár á1l útjában Olaszország szabadságának. Pedig dehogy állt, sőt hő barátja volt. Olaszország szerencséjére az elvetett bomba célt tévesztett. S amikor Orsinit börtönében tévedéséről fölvilágosították, február 21-én a mazasi börtönből levelet írt a császárnak: "Ne utasítsa vissza, Sire - írja levelében - egy hazafi szavát, ki a vérpad küszöbén áll. Tegye szabaddá Itáliát és huszonöt millió olasz áldása fogja önt az utókorra kísérni". A levél közzétételét a hírlapoknak megengedték. Ezt Orsini jelnek vette, hogy a sír széléről hazáj áért felemelt szava a császár szívéhez talált s március ll-én a la roquettei börtönből második levelet írt, melyben kárhoztatja a politikai orgyilkosságot s intette az olasz ifjúságot: "készüljön a haza felszabadításának ki,vívására". Orsini a vérpadon halt meg, de két levele és végrendelete döntő lökést adott az olasz ügynek. Púrizsból biztatás ment Turinba, hogy jó szemmel néznék, ha Orsini két levele és végrendelete közzététetnék. Cavour azt felelte: "Közölni fogjuk, de értsék meg Párizsban, hogy ez egyenes támadás Ausztria ellen, nemcsak Piemont, de a császár részéről is". "Csak közöltessék", volt a válasz. :Cs közöltetett alkalomszerlí bevezetéssel. ("Gazzetta Piemontese", 1858., 77. szám.) A kocka el volt vetve. Cavour és Napoleon július 21-én megkötik a szövetséget, melynek célja Szardíniának megszerezni egész felső-itáliát. Viszont Napoleon a királyi család ősi birtokát, Savoyát és Nizzát kapja, mint földrajzilag franciaországhoz tartozót. Garibaldit rendkívül felháborította ez az egyesség, mely az ő szülővárosát, Nizzát elszakította Olaszországtól. Türr közölte ezt Viktor Emánuellel, aki felkérte őt, hogy nyugtassa meg Garibaldit, mondja meg neki, hogy: "úgy látszik, a sors mindkettőnktől követeli a legnagyobb áldozatot: ő Nizzában született, Savoya meg az én családom ősi fészke. Mindkettőnknek meg kell hoznunk az áldozatot". A hadi készülődések nyomban nagy erővel megindultak. Diplomáciailag is minden elő volt készítve, mikor Napoleon újév napján, midőn a követek nála megjelentek, így szólt Hübn:er osztrák követhez: "Sajnálom, hogy viszonyaim kormányához már nem oly barátságosak, de kérem, mondja meg a császárnak, hogy személyes érzelmeim irányában mitsem változtak". Erre az üdvözlésre Ausztria megerősítette itáliai seregeit, Viktor Emánuel pedig meg- köti a véd- és dacszövetséget s január lo-én trónbeszédében kijelenti, hogy nem maradhat érzékehen Itália jajkiáltása iránt. Kétségtelenül a szövetségesek a támadók, Ausztria pedig jogos birtokát védi, mégis (Igy kellett intézni a dolgot, hogy a bécsi udvar tűnjék fel békeszegőnek. S ezt a szívességet megtette a bécsi katonai párt elbizakodottsága. Ausztria április 23-án ultimátumot küldött Turinba, kevély hangon követelve Piemont lefegyverzését s az önkéntesek elbocsátását, különben a háborút megkezdettnek tekinti. Cavollr április 26-án ennyit felelt: "Legyen a felejősség azokon. akik elsőkül fegyverkeztek s fenyegető parancsokat helyeznek a békés kiegyenlítés méltányos javaslatai helyébe". Cavour elérte célját. Azonnal sürgönyözött Párizsba. Napoleon császár május 12-én kikötött Genuában. A magyar emigráció már a háború előtt élénk összeköttetést tartott fenn úgy Viktor EmánuelIel és Cavourral, mint Napoleon császárral és unokatestvérévej, Napoleon herceggel. Az volt a cél, hogy az olasz-osztrák háborí1val egyidejűleg Magyarország felszabadítására is fegyveres akció indíttassék meg. Ezekben a mozgalmakban jelentős szerep jutott Türr-nek, aki Garibaldi hadosztályá-

17 30 31 ban, mint a vezér bizalmasa, nagy befolyással bírt. A háború azonban sokkal rövidebb ideig tartott, hogysem a magyar ügyre sor kerülhetett volna. Az egyesült francia-olasz hadscl'ieg június 4-én Magentanál megverte az osztrákokat s Viktor Emánuel június 8-an diadalmenetben bevonult Milánóba. A magentai vereség azonban még nem törte meg az osztrákot. S mivel közben a magyar emigráció is erélyesen mozgolódott, Kossuth Klapkával a főhadiszállásra is elment s felajánlotta Napóleon hercegnek a magyar koronát, az osztrák hadseregben szolgáló magyarokat igyekeztek átpártolásra bírni, meg is kezdődött a magyar légió alakítása az egész Magyarország fegyveres felkelésének előkészítésére. Mindez arra bírta Ferenc Józsefet, hogy birodalma felbomlásának meggátlására még egy nagy csatát kísértsen meg. Ez Solferinónál történt meg június 24-én s ismét a francia-olasz hadsereg győzelmével végződött. Ezekben a diadalmas harcokban a magyar légió dicsőségesen részt vett. Türr ezredes a Garibaldi hadtestében számos magyarral együtt hösileg kivette a részét az osztrák elleni harcokban, s egyik ütközetben súlyosan meg is sebesült. Erről az ütközetről a "Pesti Napló" évi június 24-én kelt harctéri tudósítása a következőket írja: Garibaldi seregeivel (a Garibaldi hadosztályával) Bresciából észak-délnek állott a magaslatokon és előkészületeket tett a Chiesen való átmenetelre, hogy az osztrák seregek visszavonulását Montechiarin át oldalvást nyugtalaníthassa és hogy azok mozdulatait és állását szemmel tarthassa. E oélból elhatározta, hogy Bettolettónál, Bedizzoleval szemben egy hidat fog verni. Miután azonban Castenedolonál Urbán osztrák hadosztálya áliott, megparancsolta a Cosenz ezredes parancsnoksága alatt álló első ezrednek (1000 ember), hogy az osztrákokat visszanyomja és mind'addig foglaikoztassa, míg a híd elkészül és azon átmehet. Cosenz ezredes teljesítette a parancsot, midőn azonban az osztrákok Castenedolonál levő főhadtestükhöz visszavonultak, egy csapat utánuk ment, de két osztrák dandár közé került és a legnagyobb veszélybe jutott. Gribaldi egész hadtestével, - melyben Türr is részt vett - oda sietett, Ci'aldini hadosztálya Bresciából szintén oda jött s makacs harc után sikerült a kelepcéből kimenekülniök. A Cos enz-ezred 85 embert vesztett, a többi hadtestek vesztesége is körülbelül ennyi volt. Tiirr a véres harcban csapatja élén hősileg küzdve, karján súlyosan megsebesült. Garibaldit nagyon meghatotta kedves ezredesének megsebe. sülés e s június 17-én P.aitonéból a következő levelet intézte a Bresciánál megsebesült Türrhöz, kit Carrano, Garibaldi táborkari főnöke a "rettenthetetlen magyar" (l ' intrepido Ungherese) jelzővel illetett. Igen kedves Ba átom! Magyar vér ömlött Italiáért s az a testv riség, amely a jövőben a két népet kell, hogy egybekapcsolja, kiállotta a pr6bát. És kellett, hogy ez a vér az (Jn vére lett 7égyen - egy hősnek a v!ére. Igy egy darabig meg leszek fosztva egy bátor fegyvertársamt61 és barátomt61, de remélem, mielőbb, viszontlátom oldalam mellett. hogy ifjú katonáinkat győzelemre vezessük. Bármily körülmények között boldog leszek, ha segítségére lehetek és csak rendelkeznie kell vetem. Az (Jn Garibaldi-ja. Napoleon - a solferinói győzelem dacára - nem akarta a húrt a végletekig feszíteni s Olaszországnak nagyhatalommá tétele különben sem lévén francia érdek, jíilius 6-án fegyverszünetet és találkozást ajánlott Perenc Józsefnek, ami július ll-én Villafrancában meg is történt. Itt a két uralkodó megállapította a béke feltételeit, melyek szerint Ausztria lemond Lombardiáról, kivéve Mantua és Peschiera várait. Napoleon aztán Szardiniának adja át az országot. A két hatalom elősegíti a toscanai nagyherceg és a modenai herceg visszatérését országaikba, csak éppen fegyveres erőt nem alkalmaz e célm. Napoleon tehát nem teljesítette igéreteinek csak a felét. Nem is követelt semmit. De az egységes Itália ügye a békekötéssel megállott. Cavourt annyira elkes.erítette Napoleon kétszínű eljárása, hogy lemondott a miniszterelnökségről s Kossuthnak kijelentette, hogy összeesküvő lesz, Mazzinival fog kezet, "de ezt a békekötést nem fogják végrehajtani". A Zürichben nov. lo-én megtörtént ratifikáció éppen nem változtatott tervein. A villafrancai békeelőzmény (1859. VI/ll.) s a zürichi békekötésben (1859. XI/lD.) a toscanai nagyherceg (Ferenc József unokatestvére), a modenai (Habsburg-Este főherceg) és a pármai

18 32 33 hercegek jogai világosan fenntartattak. A szerződő nagyhatalmak e határozatára az olasz nép azzal felelt, hogy a három fejedelll1et előbb örökre trónvesztettnek nyilvánította, utóbb pedig a francia és osztrák császárok által fenntartott jogaikat a népszavazat bárcáinak roppant hatalmával örökre eltemette. Ezen három államon kívül a pápa legkisebb tartománya, Romagna is egyesült Piemonttal Victor Emanuel jogara alatt, miután a békekötés Lombardiát már hozzácsatolta. Ez ugyan beleütközött a villafrancai békeegyezménybe, de a népakarat ilyetén határozott megnyilatkozásába úgy Napoleon, mint Ausztria kénytelen-kedletlen bej,enyugodott, az utóbbi duzzogva és tiltakozva kü1önösen Napoleon császár azon kijelentése folytán, hogy a villafrancai megállapodásnak végrehajtására erőszakot sem nem alkalmaz, sem nem enged. Ezzel Napoleon kedvenc eszméjének, a hat olasz állam koncentrácié'j ának helyébe fél Olaszország egysége lépett. Napoleon császár elismerte az olasz királyságot, melynek parlament jét ápril 2-án Turinban megnyitotta a király:. Garibaldi szicilia i extjediciója. - V. Tűrr Garibaldi mellett a marsalai ezer éién. - Fegyvert szerez a seregnek. - Kemény harcok. - Palermo felszahadítása..- Tiirr kinevezése a nemzeti haderők főfeliif.!yelőjévé. - Megbízatása egy hadosztály szervezésével. - Szicilia felszabadítása Tűrr betegsége. - Garibaldi levelei. - A Santa-mariai döntő győzelem. _ Tűrr kinevezése altábornaggyá. - NáTJoly elfoglalása. - Tűrr kinevezése NdTJoly város és tartomány katonai TJarancsnoMvd. - Tűrr Cavourndl. - Viktor Emánuel kinevezi tiszteletb.eli hadsegédévé. ""llaszország.. felszabadításának és egyesítésének a villa- O franc ai békével zátonyra jutott ügye -- amibe különben Viktor Emánuel és Cavour is csak kénytelen-kelletlen és "'.. lelkük mélyén az alkalmas viszonyok beálltával megindítható tíjabb akció reményében nyugodtak bele, - nem hagyta nyugodni az olasz hazafiakat, különösen a sziciliai száműzötteket, Mazzinival az élükön. A sziciliai forradalom kitörése már okt. 4-ére volt tervezve s kérték Garibaldit, hogy ha csak egy maroknyi csapattal s az ő lelkesedésétől lobogó zászlóval siessen a segítségükre. Garibaldi óvatosságra és türelemre intette és felhívta őket, hogy csatlakozzanak az ő programmjához, mely az egységes Itália és Viktor Emánuel szétválaszthatatlanul. Amikor a sikert igérő akció ideje elérkezik, ő rá számíthatnak. A helyzet igen kényes volt, mert a kormány titokban pártolta ugyan a felkelést, s Rattazzi akkori miniszterelnök decemberben Crispit biztosította arról, hogy elvben favorizálja a sziciliai mozgalom gondolatát, igért is 1000 puskát, de nagy óvatosságra intette a vezetőket elején újból Cavour lett a miniszterelnök, ő azonban nem pártolhatta a sziciliai expediciót, mert éppen akkor volt előkészítés alatt a népszavazás Toscanaban, Romagnaban és a Ducatikban az egységes Itáliához való csatlakozás ügyében, ami március IS-én meg is történt s ezzel egy nagy lépéssel haladt előre az olasz nemzet tömörülése. Garibaldi és hívei szintén nem látták elérkezettnek az időt a fölkelésre és a szicíliai expedicióra, de nagy titokban megindították az előkészületeket s a pénzgyüjtést - amiben lirával maga a király is részt vett - pedig ez a pénz a forradalom útját szolgálta. Mazzini, a nagy konspirátor, a rettenthetetlen republikánus nem helyeselte Cavol.tr óvatos és taktikázó politikáját, Napoleonban sem látta hazája érdeknélkiili felszabadítóját, de egyedül magában az {)lasz népben vélte azt az erőt s ezt elegendőnek hitte, mely képes az idegen jármot lerázni. A tények ugyan már előbb megmutatták, hogy ezt az erőt túlbecsülte, mert Napoleon nélkül az olaszok még Villafrancahoz sem jutottak volna el. Mazzini nem tudott belenyugodni a késedelmeskedésbe és március 2-án Londonból levelet intézett palermói és messinai barátai útján a sziciliaiakhoz, kemény és őszinte kritikát mond ebben különösen Napoleonról s hangsúlyozza, hogy nem arról van szó, köztársaság legyen-e Olaszország vagy monarchia, de az olasz nemzet egyesítése a cél, felszabadulni az idegen despota uralomtól, legyen az akár osztrák, akár francia. Mire vártok, - írja levelében, - hát ugyan hiszitek jó lélekkel, hogy Cavour, a király vagy Napoleon eljön titeket felszabadítani? Agitáljatok, emancipáljátok magatokat, cselekedjetek! Merjetek, az Istenért! de merjetek a nemzeti egység nev-ében s követni fognak. :Cs mertek április 3-án kitört a forradalom. Amint Gari- 8

19 34 baldi ezt hírül vette (Türr állítása szerint Crispi egy saját gyártmányú táviratot mutatott fel erről Garibaldinak), nem maradhatott tovább tétlenül s elhatározta, hogy segítségükre siet. liívei már várva-vártak erre; s így hamarosan összetoborzott ezer és néhány lelkes hazafit, megszerezte az expedició szállítására szolgáló két gőzöst, a szükséges fegyvereket és egyéb hadi fölszerelést. Viktor Emánuel és Cavour miniszterelnök hivatalosan nem vettek róla tudomást, de titokban támogatták a vakmerő vállalkozást, melyhez Türr is, mint Garibaldi lelkes híve és kedvelt embere, csatlakozott, sőt Viktor Emánuel egyenesen kívánta Türr részvételét, hogy Garibaldi szertelenségeit és vakmerőségét mérsékelje s távol tartsa tőle a köztársasági párti Mazzinisták befolyását, amitől nem ok nélkül tartott a király, dacára annak, hogy Garibaldi kijelentette, hogy Viktor Emánuelnek kívánja a sziciliai és nápolyi királyságot megszerezni. Türrön kívül csak egy magyar volt még az expedicióban, t. i. Tüköry, aki aztán Palennónál hősi halált halt az olasz szabadságért. Május 6-án Quartóban szálltak az expedició rendelkezésére bocsátott "Piemont" és,.lombardo" nevű gőzösökre. Ezt a történelmi nevezetességű hajóraszállást két hatalmas művészi olajfestmény örökíti meg. Az egyiket G. Indune festette s ez Milanóban a Bocconi-család tulajdona. Rajta a csónakban éppen útrakészen állnak: Garibaldi, Türr és Crispi. A másik nagy történelmi festmény P. G. T. Tetar van Elven ( ) holland festő műve s Génuában van a Museo de Palazzo Bianco-ban. Az expedició útnak indulását s mindjárt az út elején Türr-nek az expedició sikere szempontjából döntő fontosságú, vakmerő vállalkozását élénken és szellemesen meséli el idősb Dumas Sándor (sz , -r 1873.), a franciák nagy regényírója, Garibaldi és Türr lelkes híve és benső barátja, "Les Garibaldiens" CÍmű kevéssé ismert művében. Dumas-t izzó szabadságszeretete ugyanis szintén arra késztette, hogy csatlakozzék Gariba1dihoz. Nem a kalandvágy vitte őt Szicíliába és Nápolyba, de a lángoló lelkesedés a Bourbon-uralom alatt nyögő olaszok szabadságáért, a rajongó szeretet Garibaldi és hős bajtársai iránt. Es nem szorítkozik arra, hogy tollával dicsőíti a marsalai bajnokokat, saját költségén hajót szerel fel és ezen puskákat csempész be nápolyi területre a fölkelők részére. 35 " c " 'c.s d 3'

20 36 37 Garibaldi bajnokai közül legtöbbször emlegeti Tűrt Istvánt, akinek bátorságát, leleményességét, lovagiasságát, nemesszívűségét nem győzi eléggé dícsérni, és sokszor döntő fontosságú szereplését a legmelegebb rokonszenvvel ecseteli. Valóságosan rajong a kitünő magyar vitézért, akinél a bátorság ritka leleményességgel párosult és aki a legyőzött ellenséggel szemben a legnemesebb lovagiasságot tanusította minden alkalommal. Oly jó, oly igazságos, oly résztvevő, - írja Dumas - a szíve félig angyalé, félig oroszláné, aki pajzánul nevetgél a bálokon és fájó könnyeket sír a nyomor felett. Bátorságát és leleményességét jellemzi már az expedició elindulása alkalmával tanusított döntő jelentőségű szereplése, melyet Dumas következőleg ír le: "Tíz óra néhány perckor Garibaldi elhagyta a Spinola nevű villát és a tengerhez ment, kísérve nagyszámú tisztjei által. Leereszkedve azan a keskeny kis ösvényen, amely a villából a tengerparthoz vezetett, a tábornok ott mintegy harminc barakkot talált, amely befogadta az önkénteseket. A helyszínen leadott jelentés 1080 emberről adott számot. Amint a bárkák megteltek, azonnal indultak is. Az utolsó bárkán, aii].ely elhagyta a partot, Garibaldi tábornok és szárnysegédje, Tűrr tartózkodtak. Az emberek legnagyobb része a mintegy öt órán át tartó tengeri út következtében tengeri betegségbe esett és a bárkák mélyén feküdtek. Egy kis része a fedélzeten volt, egynéhányan pedig alvófélben. Ily körülmények között nehezen ment a bárkák embereinek hajóra való szállítása. Egy ilyen műveletnél, a szinte elkerülhetetlen nagy kavarodásban, egy bárka eltűnt, és pedig az, amely a puskaport, lőgyapotot és revolvereket hozta. Senki sem vette észf1e az eltűnés t, pedig már Talamon e-fokánál jártak. Az idő déli 11 óráig elég szép volt. Ezután a tenger elkezdett háborogni. "Piemont" gőzös haladt az élen, három vagy négy mérföldnyire követve "Lombardo" Qdtal. Garibaldi a valóságban mind a két hajót vezényelte : a sajátj át hangjával, Nino 'BÍlxio-ét pedig jelekkel; a fedélzeten sem térkép, sem sextans, sem pedig chronométer nem volt. A tenger mind jobban és jobban háborgott. A legénység háromnegyed része a fedélközön feküdt tehetetlenül; a sirokkó süvített. Estefelé egy éles kiáltás hallatszott: "Valaki a tengerbe esett!" Egy pillanat alatt mindazok, akik lahra tudtak állni, arra az oldalra sereglettek, ahonnan a kiáltás hallatszott. Garibaldi felugrott a hajóhídra és onnan adta ki a parancsot a mentőcsónak lebocsátására. Egy tiszt és négy ember beleugrottak és ezalatt Garibaldi leszállva a hajóhídról, megállíttatta a hajót. A csón* abban az irányban haladt, amerre az ember eltűnt ; a szemek aggodalommal néztek utána. Egyszerre az egyik evlezős félretéve evezőiét, belehajolt a vízbe és az embert hajánál fogva megragadta. Egyetlen kiáltás hangzott az összes szemlélőkből : "ÉI?" - kiáltották az összes torkok. "É!!" - felelték az evezősök. "Bravó! - kiáltotta Garibaldi, - az szerencsétlenséget hozott volna reánk, ha belefullad." Az embert felhozták a hajóra, ahol megállapították, hogy nem véletlenül esett bele a tengerbe, hanem szándékosan vetette magát bele, amit a tengeri betegségből kifolyó hirtelen téboly rohamában immár másodízben követett el. Ezen jelenet után Garibaldi "Lombardo"-nak azt jelezte, hogy közeledjék. "Lombardo" hangtávoasá ig megközelítette "Piemontot". "Hány puskád van?" - kiáltott Garibaldi Nino Bixionak. "ezer" - felelé az. "És revolvered?" "Egy sem." "És töltényed?" "Az sincs." Ekkor vették észre, hogy a töltényeket és revolvereket hozó bárka nem adta le rakományát. Ez a válasz gondterhes felhőt borított a vezénylő tábornok különben derűs arcára; egy pillanatig gondolataiba merült és aztán a tiszteket szobájába kérette. "Uraim! Hallották? Sem revolver, sem töltény. A revolvereket azokat tán még tudnók nélkülözni, de mit csináljunk a puskákkal töltény nélkül?... Meg kell szereznünk azt, ami hiányzik." "De mily módon? - kérdezték a tiszt ek. "Én azt hiszem, - felelé a tábornok, - bogy ez csak egy módon lehetséges : megérkezve Talemoneba, már csak 12 km.-re vagyunk OrbiteIlotól. Valaki közülünk elmegy az erődítménybe és ékesszólása által ráveszi annak parancsnokát a nekünk hiányzó fegyverek és muníció kiszolgáltatására." A tisztek összenéztek. "És ha a parancsnok letartóztat ja a nála jelentkezőt?" - mondá az egyik. "Természetes, erre el lehetünk készülve! - felelé Garibaldi. A tisztek hallgattak. - "Jól van, - mondá a tábornok, - van nékem vajakim, aki menni fog." "De Jüsz mi mindanyian megyünk - felelték a tisztek. - Ez csak egy egyszerű megjegyzés volt, amit mi mindannyian megkockáztatiunk az ügy érdekében." "Én máskép fogom fel - mondá a tábornok. -