IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV"

Átírás

1 IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV BEVEZETÉS Ifjúsági tevékenység 2005-ig I. Ifjúsági célú tevékenység finanszírozása a költségvetésben II. Ifjúsági referens Év Összeg év eft év eft év eft év eft év eft év eft év eft év eft év eft év eft év eft Eger MJV Polgármesteri Hivatala 1995 óta foglalkoztat ifjúsági referenst, aki a Közoktatási Iroda munkatársa évig minisztériumi támogatás segítségével került finanszírozásra a referens bére, júliusától önerıbıl alkalmazza az Önkormányzat. A referens feladata sokrétő, melyet az alábbiakban foglalok össze. III. Városi ifjúsági pályázatok 1. Városi Ifjúsági Ösztöndíj : A város tanuló ifjúságának támogatása, valamint történelmi városunkhoz való kötıdésük erısítése érdekében Eger Város Ösztöndíjasa címmel tanulmányi ösztöndíjat alapított Eger Város Önkormányzata évben. A tanulmányaikhoz támogatás az Eger városban lakó diákok kaphatnak, akiknek tanulmányi eredményük jó, tehetségesek, valamint szociálisan is rászorulnak. Évente két alkalommal kerül kiírásra a pályázat. Az Önkormányzat költségvetésbıl évrıl-évre egyre nagyobb összeg kerül kiosztásra erre a célra. Évente két alkalommal kerül kiírásra a pályázat, februárban és decemberben. A pályázat útján elnyerhetı ösztöndíj 5 hónapra jár: tanulmányi félévenként szeptember-január, illetve február-június idıtartamra, melynek havi összege a mindenkori öregségi nyugdíjminimum - középfokon egyharmada - felsıfokon kétharmada. Ösztöndíjban a pályázatok elbírálásánál egyszerre a középfokon legalább 10 fı, legfeljebb 20 fı, valamint felsıfokon szintén legalább 10 fı, legfeljebb 20 fı részesülhet; ugyanazon személy egymást követıen legfeljebb két félévben részesülhet ösztöndíjban évig minden esetben a szociális iroda egészítette ki az támogatásokat, mert a költségvetésben szereplı összeg nem volt elegendı. 1

2 Év Támogatott pályázók létszáma Támogatás összege (összesen) fı eft fı eft fı eft fı eft 2. Elıny : a pályázat célja az Eger városban mőködı gyermek- és ifjúsági közösségek, illetve az egri iskolákban mőködı diákönkormányzatok tevékenységének segítése, valamint a korosztály közéleti részvételének fejlesztése. A pályázat minden tavasszal kiírásra kerül évben 2 millió forint csak a diákönkormányzatok programjaira, mőködésére került kiosztásra. Tárgy év Támogatott pályázók létszáma Támogatás összege (összesen) pályázó eft pályázó eft pályázó eft IV. Táborok képzések szervezése A képzések fı célja elsısorban az iskolai diákönkormányzati munka segítése, továbbá, hogy a diákönkormányzatokban tevékenykedı fiatalok egymást megismerjék, folyamatosan kapcsolatot tartsanak egymással, és szükség esetén segítséget nyújtsanak társuknak. A képzéseket, táborokat az ifjúsági referens szervezi és bonyolítja le évi képzések, táborok: Középiskolásoknak pályázatíró tréning szervezése, lebonyolítása 40 fı. (március) Nemzetközi ifjúsági tábor Imókın - 80 fı. (június) Általános iskolásoknak és Kisdiák Tanács tagoknak diák-önkormányzati tábor elıkészítése, lebonyolítása 40 fı. (július) Városi Diáktanács nyári tábora 40 fı. (augusztus) Városi Diákparlament 40 fı. (október) Kisdiák Tanács diákönkormányzati tábora 40 fı. (november) Pedagógus képzés 20 fı (november) 2004 évi képzések, táborok: Középiskolásoknak pályázatíró tréning szervezése, lebonyolítása Általános iskolásoknak és Kisdiák Tanács tagoknak diák-önkormányzati tábor elıkészítése, lebonyolítása Városi Diáktanács nyári szakmai tábora Városi Diákparlament Kisdiák Tanács diákönkormányzati képzése Nemzetközi ifjúsági tábor szervezése Diákönkormányzatot patronáló pedagógusok képzése 2

3 V. Egri Kisdiák Tanács mőködtetése A Tanács tagjai az egri általános iskolás diákönkormányzatok aktív tajgai. Fı célunk, hogy ezek a diákok megismerjék egymást, más diákönkormányzatok mőködését, aktív kapcsolatokat alakítsanak ki, szükség esetén segítsék egymás tevékenységét, továbbá városi szintő programokat szervezzenek az általános iskolások részére. A fórum havonta ülésezik (minden hónap elsı csütörtökén), képzések megvalósításával segítjük munkájuk hatékonyabb végzését. Az év során az alábbi programokat szervezzük: iskolák közötti ügyességisportvetélkedı, gyermeknap, farsang, mikulás, túra, játszóház, továbbá részt vesznek az ifjúsági fesztivál szervezésében és lebonyolításában is. A Tanács titkári teendıit az ifjúsági referens végzi. VI. Városi Diáktanács mőködtetése Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jött létre október 19-én a Városi Diáktanács (VDT). Az idı óta is az Önkormányzat anyagi támogatásával mőködik költségvetésében elkülönítetten a mőködésére minden évben 500 ezer forintot biztosít, valamint a mindenkori ifjúsági referens végzi a VDT titkári teendıit, koordinálja, segíti mőködését. A Városi Ifjúsági Centrumban bútorozott irodát és infrastrukturális eszközöket (számítógép, telefon, fénymásoló) biztosít mőködésének segítésre. Megalakulása óta Eger város középfokú oktatási-nevelési intézményei diákönkormányzatainak érdekképviseleti, koordinatív tevékenységeit látja el, ezen kívül városi szintő ifjúsági programokat, képzéseket, táborokat szervez. Az önkormányzat szervezésében évente 2-3 képzés kerül megrendezésre a Diáktanács és a középiskolai diákönkormányzat vezetık számára. Minden hónap elsı szerdáján fórumot szervezünk a Diáktanács tagjai részére, ahol megosztjuk velük az aktuális információkat, az iskolák képviselıi elmondják saját rendezvényeiket, és beszámolnak a diákönkormányzatok mőködésérıl, esetleges problémáikról. A Városi Diáktanács programjai: - Sport szabadidı területén: túra, 1848 méteres futóverseny az es Szabadságharc emlékére, Gyermeknapi programok, csoportos vetélkedı középiskolák között, Valentin-napi rendezvény, Ifjúsági fesztivál, farsang, játszóház, túra, Játék tanárok nélkül c. középiskolások közötti játékos-szellemi vetélkedı, mikulás és karácsonyi rendezvények - Kultúra területén: Gitárest, filmklub, kiállítás, irodalmi kávéház fiatal szerzıknek. - Mentálhigiéné területén: Megyei Drogellenes nap, kortárs segítık feltárása, elıadássorozatok. - Média területén: DÉR (Diák Élet Részletekben) címő újság szerkesztése, terjesztése, diákújságírók képzése. A DÉR Diák Élet Részletekben címő újság óta jelenik meg, negyedévente 2000 példányban, melynek a szerkesztıi a Városi Diáktanács tagjaiból tevıdnek össze. A szerkesztık munkáját segítik a középiskolákban tanuló diákok, akik cikkeikkel, rajzokkal, versekkel színesítik az újság arculatát. Az újság elkészítésével, megjelenésével járó összeget önkormányzati hozzájárulásból és pályázat útján nyert támogatásból sikerül fedezni. 3

4 VII. Nemzetközi témájú feladatok Folyamatosan kapcsolatot tartunk Eger testvérvárosaiban mőködı ifjúsági szervezetekkel, illetve lehetıség szerint csereprogramokat szervezünk tapasztalatcsere, a nemzetek ifjúsági tevékenységeinek megismerése céljából. - Esslingeni Stadtjugendring ifjúsági szervezet: Itt 1999-ben egy 6 fıs magyar ifjúsági delegáció vett részt nemzetközi ifjúsági konferencián. Szintén 1999-ben és 2001-ben ugyanez a német ifjúsági szervezet látogatott el Egerbe ben 6 fı egri delegáció vett részt nemzetközi táborukban. - Maconi ifjúsági szervezet részérıl 2001-ben, 2003-ban és 2005-ben egy ifjúsági delegáció érkezett Egerbe, szintén 2 évente pedig az Egerben megrendezésre kerülı Ki tud többet Maconról? c. középiskolás vetélkedı gyıztesei utaznak Maconba. - Gyergyószentmiklósi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodával szorosabb kapcsolat került kialakításra. - Szlovéniai Velenjében mőködı KAZIPOT nevő ifjúsági szervezet: 2000-ben Diáktalálkozó volt, a 2002 augusztusában sajnos elmaradt a megszervezett találkozó, 2005 januárjában került megrendezésre, ahol Egerbıl 10 fiatal vett részt nyarán nemzetközi tábor szerveznek évi nemzetközi programok - Maconból áprilisban 5 napra egy 27 fıs diákcsoport látogatott Egerbe. - Szintén maconi csoport töltött el itt 8 napot augusztusban, a Ki tud többet Egerrıl c. program keretében. - Május elején Esslingenben egy nemzetközi ifjúsági tábor került megrendezésre az Európai kultúrák megismerése céljából 8 ország részvételével, köztük a magyarok is képviselték magukat. - Eger mellett Felsıtárkányban egy 80 fıs nemzetközi ifjúsági tábort szerveztünk 4 testvérváros: Gyergyószentmiklós, Kutná Hora, Csebokszári, Przemysl részvételével. VIII. Ifjúsági rendezvények A fentiek mellett két nagyrendezvény emelek ki: szeptemberben az Eger ünnepe keretében megrendezésre kerülı ifjúsági fesztivált, valamint a Tiszta élvezet Regionális Drogellenes napot. Az Ifjúsági fesztivál célcsoportja az óvodás korosztály, az általános és középiskolás korosztály, valamint a fıiskolás hallgatók és dolgozó fiatalok. A fesztivál folyamán különbözı szórakozási alternatívákat kínálnak fel az odalátogatóknak, mellette információs sátrak várják az érdeklıdıket különbözı ıket érintı - témákban. A nap folyamán sportbemutatók, táncbemutatók, koncertek színesítik a programot, valamint játszóház és sportfoglalkozások várják az aktívabbakat. A Városi Diáktanács 2001 óta az Önkormányzat támogatásával az egri Kábítószerügyi Egyeztetı Fórummal együttmőködve valósítja meg minden szeptemberben a Drogellenes napot Tiszta élvezet címmel. Az utcai programokon különbözı kulturális és szabadidıs lehetıségeket kínálnak a fiataloknak. A rendezvény célja a hasznos szabadidı eltöltésére alternatívák bemutatása (drogprevenció), valamint az információs sátrakban a drogüggyel foglalkozó szakemberek tevékenységének bemutatása, megismerése. 4

5 IX. Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum Az ifjúsági referens látja el a titkári feladatokat, tréninget szervez a fórum tagjainak. Eger Megyei Jogú Város Közgyőlése 23/2001. (I.25.) sz. határozatával támogatta a Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum felállítását május 9-én megalakult az egri Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum (KEF) a Közgyőlés által jóváhagyott (58/2001. (III. 29.) sz. határozat alapján) 11 fı részvételével, majd a létszám 14 fıre módosult a 98/2003 (IV. 03.) sz. közgyőlési döntésnek megfelelıen. A Fórum a város drogproblémával foglalkozó szakembereinek képviselıit fogja össze, ezáltal minden szakterület képviselteti magát: pszichiáter, jogász, ügyész, pedagógus, orvos, védını, szocioterapeuta, az Eszterházy Károly Fıiskola delegáltjai. A Fórum havonta ülésezik (szükség esetén gyakrabban), meghatározott munkaterv szerint végzi feladatát. Mőködésérıl, munkájáról évente beszámol az érintett bizottságok és a közgyőlés felé. A fórum fı tevékenységei: A 157/2002. (VI. 20.) sz. Közgyőlési határozat szerint Eger Megyei Jogú Város Közgyőlése elfogadta a Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum által kidolgozott stratégiát. Tagjai részt vesznek a városi drogprevenciós programok, rendezvények szervezésében, lebonyolításában. A fórum közbenjárására az országos szintő ESPAD drogkutatást Egerben 1100 fıs kiterjesztett minta alapján végezték el. A fórum tagjai részére minden évben tréninget szervezünk a hatékonyabb munkavégzés céljából ben elkészítették a városi drogstratégiát ben elkészítették a KEF SzMSz-ét. A fórum drogprevenciós kiadványokat jelentet meg, segítve ezzel a fiatalok és a szülık droggal kapcsolatos informálását. A fórum mellett pedagógus munkacsoport mőködik, akiknek a tajgai az iskola drogügyi koordinátorok. Minden évben regionális drogügyi konferenciát szervez. Részvételével kerül megrendezésre a Tiszta élvezet drogellenes nap. Minden évben három napos szervezetfejlesztı tréning került lebonyolításra a Fórum tagjainak. Az Önkormányzat a fórum mőködését minden évben 500 ezer forinttal támogatja, mindemellett központi pályázati támogatások segítségével látja el a feladatát. X. Városi Ifjúsági Centrum A Városi Ifjúsági Centrum szeptember 22-én nyitotta meg kapuit a Grónay út 7. szám alatt. Az 267 m 2 -es alapterülető, kétszintő ingatlan az Önkormányzat tulajdonában van és feladat-ellátási szerzıdés keretében ingyenes használtban adta a Konszenzus Alapítványnak. A Centrumban kap helyet a Városi Diáktanács, itt mőködik az Eger Városi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda és egyéb hátrányos helyzető fiatalokat segítı projektek évtıl szerepel az Ifjúsági Centrum az Önkormányzat költségvetésében. A évben 3,5 m Ft szerepelt a költségvetésben a centrum mőködésének támogatására, 2004 évben 1,5 mft és 2005 évben szintén 1,5 millió forinttal támogatja a mőködtetést. Ezeket részben személyi juttatásokra szervezési munka, információs iroda mőködtetése részben dologi és mőködési célú kiadásokra fordítja az Alapítvány. 5

6 Eger iskolaváros, 17 középiskolájában közel diák tanul. Ennél a korosztálynál sok különbözı szükséglet, igény, probléma jelentkezik. Szükség van egy olyan szolgáltató intézményre, amely komplexen kíván foglalkozni a fiatalokkal, és differenciáltan tudja kezelni szükségleteiket, problémáikat, integrálva a különbözı szolgáltatásokat. Ebbıl a célból jött létre az Ifjúsági Centrum, mint egy olyan hely, ahol a fiatalok állnak a középpontban, ahol hasznosan eltölthetik a szabadidejüket, ahol közösségben lehetnek, ahol fiatal szakemberektıl kérhetnek tanácsot, segítséget, és hozzájutnak azokhoz a közérdekő információkhoz, amelyek ıket érintik. Mindez egy olyan alkohol-, drog- és dohányzásmentes védett környezetben történik, ahol állandó felnıtt segítık vannak jelen. Eger Városi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda integrálása az ifjúsági centrumba tovább növelte a már mőködı szolgáltatások palettáját. Az iroda szolgáltatásai: információszolgáltatás (diákjogok, továbbtanulás, tanfolyamok, nyelvtanfolyam, diákmunka, ifjúsági programok, szálláshelyek, szociális ellátás); tanácsadás (jogi, pályaorientációs, életvezetési, pályázati); közösségi színtér biztosítása, szabadidıs programok szervezése. 6

7 2003. ÉVBEN AZ IFJÚSÁGI REFERENS ÁLTAL/KÖZREMŐKÖDÉSÉVEL BEADOTT, MEGVALÓSÍTOTT NYERTES IFJÚSÁGI PÁLYÁZATOK Ssz. Pályázati azonosító Pályázat kiírója Pályázat címe/témája Önkormányzati önerı Igényelt támogatás Elnyert támogatás 1. IFJ-GY-ÉM-03-B Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács Ifjúsági fesztivál megrendezése IFJ-GY-ÉM-03-G Észak-magyarországi Regionális Diák Élet Részletekben c. újság Ifjúsági Tanács kiadása 1 éven keresztül 3. IFJ-GY-ÉM-03-B2 Észak-magyarországi Regionális Diákparlament megrendezése Ifjúsági Tanács 4. IFJ-BM-03-A GYISM Ifjúsági referens továbbfoglalkoztatása 1 évre 5. IFJ-BM-03-C GYISM Helyi Ifjúsági Szolgáltató Iroda létrehozása, mőködtetése KAB-ES-03 GYISM Tiszta Élvezet c. rendezvény megvalósítása KAB-KA-03 GYISM Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum kiadványai: Drogvilág fiataloknak és szülıknek 8. KAB-KT-03 GYISM ESPAD drogkutatás ÖSSZESEN: Ft +9. Fıpályázó: Konszenzus Alapítvány Országos Foglalkoztatási Közalapítvány KID Lajtorja

8 2004. ÉVBEN AZ IFJÚSÁGI REFERENS ÁLTAL/KÖZREMŐKÖDÉSÉVEL BEADOTT, MEGVALÓSÍTOTT NYERTES IFJÚSÁGI PÁLYÁZATOK Pályázati azonosító Pályázat kiírója Pályázat címe/témája Önkormányzati Igényelt Elnyert támogatás önerı támogatás 1. IFJ-GY-ÉM-04-A Észak-magyarországi Regionális Diák Élet Részletekben Ifjúsági Tanács 2. IFJ-GY-ÉM-04-B Észak-magyarországi Regionális Eger ünnepe Ifjúsági fesztivál Ifjúsági Tanács 3. IFJ-TÁ-04-G GYISM Városi Diáktanács nyári tábora IFJ-TÁ-04-G GYISM Egri Kisdiák Tanács nyári tábora IFJ-IF-04-A GYISM Ifjúsági fesztivál IFJ-IF-04-A GYISM Heves Megyei Drogellenes Fesztivál KAB-KEF-04-A GYISM KEF mőködése KAB-KA-04-C GYISM Regionális drogügyi konferencia IFJ-BM-04-A GYISM Ifjúsági referens foglalkoztatása, Ifjúságkutatás megvalósítása 10. HM Bőnmeg. H. M-i Bőnmegelızési ESPAD kutatás anyagának Áldozatvéd. és Áldozatvédelmi és Köz-biztonsági megjelentetése Közbizt. Bizottság Bizottság ÖSSZESEN: Ft +11. Fıpályázó: Konszenzus Alapítvány +12. Fıpályázó: Konszenzus Alap. Igazságügyi Minisztérium GYISM Patronus Juvenilis Komplex ifjúsági, bőnmegelızési, kistérségi modellprojekt Eger Városi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda mőködtetése

9 2005. ÉVBEN AZ IFJÚSÁGI REFERENS ÁLTAL/KÖZREMŐKÖDÉSÉVEL BEADOTT, MEGVALÓSÍTOTT NYERTES IFJÚSÁGI PÁLYÁZATOK Ssz. Azonosító Pályázat kiírója Pályázat címe Önerı Igényelt támogatás Elnyert támogatás 1. KAB-KEF-05-A-0042 ICSSZEM Az egri Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum mőködése és közötti idıszakban 2. KAB-KA-05-C-0017 ICSSZEM Iskola és Drog IFJ-GY-ÉM-05-A-0026 Észak-magyarországi Regionális Városi Diákönkormányzat Önkormányzat Ifjúsági Tanács Érdekegyeztetés 4. IFJ-GY-ÉM-05-B-0014 Észak-magyarországi Regionális Regionális Drogellenes Nap Ifjúsági Tanács 5. IFJ-GY-ÉM-05-D-0005 Észak-magyarországi Regionális Diákélet Részletekben Ifjúsági Tanács 6. IFJ-GY-ÉM-05-TÁ-0065 Észak-magyarországi Regionális Egri Kisdiák Tanács közösségépítı tábora Ifjúsági Tanács 7. IFJ-IF-05-A/B-0081 ICSSZEM Tiszta élvezet Regionális Drogellenes Fesztivál 8. IFJ-GY-ÉM-05-TÁ Észak-magyarországi Regionális Egri Kistérségi Diákvezetı Képzés Ifjúsági Tanács 9. VM-24/35 Európai Bizottság Nemzetközi ifjúsági tábor Imókıben / HU R3 Európai Bizottság Szenvedélybeteg (kábítószer élvezı) fiatalok kezelési módszere és életvezetési programjuk cseréje ÖSSZESEN: Ft +11. Fıpályázó: Konszenzus Alapítvány HEFOP/2004/ Fıpályázó: Konszenzus Alapítvány Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium Perspektíva-komplex, integrált és differenciált fejlesztésközpontú foglalkoztatási szolgáltatások biztosítása Eger és kistérségében Ifjúsági célra: ICSSZEM Eger Ünnepe Ifjúsági Fesztivál

10 JANUÁR évi jelentısebb városi gyermek- és ifjúsági programok Teljes hónapban FEBRUÁR Egri ifjúságkutatás 1000 fıs minta alapján Teljes hónapban Február 2. Február 10. Február 10. Február 18. Február 18. este Február 24. Egri ifjúságkutatás 1000 fıs minta alapján Általános iskolások közötti játékos sportvetélkedı. Diákélet Részletekben (DÉR) c. újság megjelenik 2000 példányban Eger Város Ösztöndíjasa pályázat kiírása Drogprevenciós elıadás általános iskolások számára Farsangi mulattság a Városi Diáktanács tajgai számára Drogprevenciós elıadás középiskolások számára A kutatást közbeszerzési pályázaton nyertes Mobilitás Ifjúságkutató Intézet végzi A kutatást közbeszerzési pályázaton nyertes Mobilitás Ifjúságkutató Intézet végzi Helyszín: Arany János Általános Iskola. 10 iskolából vettek részt 6 fıs csapatok. Az újságot a Városi Diáktanács (VDT) tagjai szerkesztik és juttatják el a város valamennyi középiskolájába. Az elıadás két alkalommal kerül megrendezésre egyszer az általános, késıbb a középiskolások részre. Ezen a napon 200 általános iskolás diák vesz részt a Mővészetek Háza nagytermében. Az elıadó a Rendırtiszti Fıiskola tanára. Helyszín: Városi Ifjúsági Centrum Valamennyi egri középiskolából 15 fı vesz részt az elıadáson, összesen 200 diák. Helyszín: Mővészetek Háza. MÁRCIUS Március 3. Farsangi mulattság az Egri Helyszín: Városi Ifjúsági Centrum Kisdiák Tanács (KDT) tagjai részére Március Pályázatíró képzés Helyszín: Mártraszentimre Résztvevık: egri középiskolákból 2-2 fı A részvétel ingyenes. Március 11. Egri ifjúságkutatás eredményének megjelenése Mobilitás Ifjúságkutató Intézet a szerzıdésben ekkorra vállalta a kutatási beszámoló elkészítését. Március 10. Eger Város Ösztöndíjasa Bírálás, kiértesítés. Március 12. Március Március 26.-április 3. pályázat beadása 1848 méteres futóverseny szervezése a középiskolás fiataloknak Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum tréningje Nemzetközi tábor Esslingenben Rendezvény helyszíne: Érsekkert. Lebonyolítók a Városi Diáktanács tagjai. Iskolánként 15 fı vesz részt a programon. Résztvevık a Fórum tagjai. Egerbıl 6 fiatal és egy kísérı vehet részt a táborban. A résztvevık a Városi Diáktanács tagjai közül kerülnek ki. 10

11 ÁPRILIS Teljes hónap Április 5-tıl 5 héten keresztül Az ifjúságkutatás eredményeit megismertetı szakmai fórumok összehívása Köztes Átmenetek Drogprevenciós kiállítás A tanácskozások célja az ifjúsági koncepció elıkészítése. A bervai Mővelıdési Házban 180 m2-en kerül felállításra a kiállítás. A nem mindennapinak nevezhetı kiállítás járja az országot és minden nagyobb városban 5 hétig szervezett csoportok látogatnak el a programra, ahol szakemberek várják a diákokat. A teljes szervezést az ifjúsági referens végzi. Április közepe Játszóház Általános iskolások részvételével az Egri Kisdiák Tanács részvételével. Helyszín: Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola könyvtára Április közepe Diákélet Részletekben (DÉR) c. újság megjelenik 2000 példányban Az újságot a Városi Diáktanács (VDT) tagjai szerkesztik és juttatják el a város valamennyi középiskolájába. Április vége Elıny 2005 pályázat kiírása Április vége Játék tanárok nélkül 2. Középiskolások közötti vetélkedı, iskolánként 6 fıs csapatok részvételével. A rendezvény lebonyolítója a VDT. Április 30.- május 08. Nemzetközi tábor Esslingenben Egerbıl 6 fiatal és egy kísérı vehet részt a táborban. A résztvevık a Városi Diáktanács tagjai közül kerülnek ki. MÁJUS Teljes hónap Az ifjúságkutatás eredményeit megismertetı szakmai fórumok összehívása A tanácskozások célja az ifjúsági koncepció elıkészítése. Május 18. Játék tanárok nélkül II. Középiskolák közötti játékos, szellemi vetélkedı a VDT lebonyolításában. Május 29. Gyermeknap Érsekkertben programok szervezése Május vége Elıny 2005 pályázat beérkezése, bírálása A KDT és a VDT bekapcsolódik a Forrás Gyermek- Szabadidıközpont programjaiban és önálló programmal van jelen a rendezvényen. JÚNIUS Június elsı hete Június Diákélet Részletekben (DÉR) c. újság megjelenik 2000 példányban Nemzetközi tábor Imókı Üdülıben Az újságot a Városi Diáktanács (VDT) tagjai szerkesztik és juttatják el a város valamennyi középiskolájába. Résztvevık a testvérvárosokból érkezı általános iskolás diákok és egri diákok, összesen 80 fı. 11

12 JÚLIUS Július 1-5. Kisdiák Tanács nyári tábora Résztvevık: Általános iskolás diákönkormányzatban aktívan tevékenykedı diákok. Pályázati támogatás segítségével jelképes összeget kell fizetni a diákoknak, melyet túlnyomórészt az iskolák átvállalnak. Július 25 augusztus 1. Heves Megyei ifjúsági tábor Résztvevık: hátrányos helyzető fiatalok AUGUSZTUS Augusztus Augusztus Augusztus Maconi ifjúsági delegáció Egerben tartózkodása Városi Diáktanács nyári tábora Ifjúsági koncepció végleges változatának elkészítése Programjainak megszervezése, lebonyolítása. Résztvevık: Középiskolás diákönkormányzatban aktívan tevékenykedı diákok. Pályázati támogatás segítségével jelképes összeget kell fizetni a diákoknak, melyet túlnyomórészt az iskolák átvállalnak. SZEPTEMBER Szeptember 16. Szeptember 20. Szeptember 20. Szeptember közepe Szeptember 29. Városi Ifjúsági Fesztivál Eger Ünnepe keretében Regionális Drogügyi Konferencia Tiszta Élvezet Drogellenes nap Diákélet Részletekben (DÉR) c. újság megjelenik 2000 példányban Az ifjúsági koncepció elıterjesztése Közgyőlés elé A lebonyolításban segítséget nyújtanak: Egri Kisdiák Tanács, Városi Diáktanács, Civil Kerekasztal Ifjúsági Szekciója, Konszenzus Alapítvány Ifjúságsegítı Szervezete A Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum programja Szervezık a Polgármesteri Hivatal mellett: Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum, Városi Diáktanács. Egész napos fesztivál jellegő rendezvény a Dobó téren. Az újságot a Városi Diáktanács (VDT) tagjai szerkesztik és juttatják el a város valamennyi középiskolájába. OKTÓBER Október Városi Diákparlament a Városi Diáktanács részvételével A középiskolák 2-2 fıt delegálhatnak a képzésre, a jelképes részvételi díjat túlnyomórészt az intézmények átvállalják, így a diákoknak ingyenes. 12

13 NOVEMBER November Kis-diákparlament az Egri Kisdiák Tanács részvételével Az általános iskolák 2-2 fıt delegálhatnak a képzésre, a jelképes részvételi díjat túlnyomórészt az intézmények átvállalják, így a diákoknak ingyenes. November Pedagógus képzés Az általános és középiskolákból a diákönkormányzatot patronáló pedagógusok, valamint a szabadidı szervezı pedagógusok részvételével. DECEMBER December eleje Mikulás rendezvény, kézmőves foglalkozás Kisdiák Tanács tagoknak a Városi Ifjúsági Centrumban. December eleje Mikulás rendezvény Városi Diáktanács tagoknak a Városi Ifjúsági Centrumban. December eleje Diákélet Részletekben (DÉR) c. újság megjelenik 2000 példányban Az újságot a Városi Diáktanács (VDT) tagjai szerkesztik és juttatják el a város valamennyi középiskolájába. December közepe Önkormányzati Mikulás rendezvények Célcsoportok: általános iskolások, középiskolások, hátrányos helyzető gyermekek, civil szervezetekben tevékenykedı szülık gyermekei, Polgármesteri Hivatalban dolgozó szülık gyermekei. Rendszeres programok, feladatok: - minden hónap elsı szerdáján Városi Diáktanács taggyőlés, elıtte elnökségi ülés szervezése, lebonyolítása; - minden hónap elsı csütörtökén Egri Kisdiák Tanács taggyőlés szervezése, lebonyolítása; - minden hónapban Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum ülés szervezése; - ifjúsági témájú bizottsági és közgyőlési anyagok elkészítése. 13

14 A Fiatalok Garzonházára benyújtott pályázatok elemzése és 2005 években év. Pályázatok száma összesen: 161 Elutasított pályázatok: 66 Támogatott pályázatok: 95 Az elutasított 66 pályázat további bontása: A lakásbérlet helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletben foglalt feltételeknek nem felelt meg: 54 A lakások korlátozott száma miatt elutasított: 12. A rendeleti szabályoknak való nem megfelelés fıbb okai: - a rendeletben meghatározott alsó mértéket el nem érı jövedelem - a rendeletben meghatározott felsı mértéket meghaladó jövedelem - a rendeletben meghatározott mértéket meghaladó ingó vagyon - meglévı ingatlan tulajdon. A támogatott 95 pályázó az év során lakáshoz is jutott év Pályázatok száma összesen: 73 Elutasított pályázatok: 39 Támogatott pályázatok: 34. A támogatott pályázók közül napjainkig 12 család már lakáshoz is jutott. Elutasított pályázatok mindegyikénél valamilyen kizáró körülmény állt fenn. A kizáró körülmények ugyanazok voltak, mint a évnél részletezettek. 14

15 Imókı Üdülı - nyári táborozás (fı/turnus) év év 2004.év év Iskolák (4.500,-Ft) hátr.helyz. (5.000,- Ft) hátr.helyz ,- Ft hátr.helyz ,- Ft hátr.hely. terv tény tény terv tény -összes terv tény tény terv tény Móra F. Ált. Isk. 30 szoc.tám II. Rákóczi F. Ált. Isk Tinódi S. Ált. Isk Pásztorvölgyi Ált. Isk Balassi B. Ált. Isk Lenkey J. Ált. Isk Ráchegyi Ált. Isk Hunyadi M. Ált. Isk Dr. Kemény F. Ált. Isk Dobó I. kisgim. /14 évig/ Összesen - önkorm Szent-Gy.A. Ált.Isk. (4) Deák F. Kat. Ált.Isk.(5) 42 EKF 2. Sz. gyak. Angolkisasszonyok Arany J. Ált. Isk Gárdonyi G.C. Gimn. Össz. -nem önkorm Egyéb: dr.kemény F Hunyadi M. Ált. Isk Mindösszesen ) A évben a Felsıvárosi Általános Iskola nem igényelte a kedvezményes üdültetést az Imókıben. 2.) fı részére erdei iskolai, nyelvi stb. táborban való részvételre tartalékot képeztünk a programban vállalt feltételekkel. (elıfoglalás"+"összegei mutatják az igényt 4 éjszakás táborra átszámolva) 3.) Az Arany János Általános Iskola az önköltséges (6.000,- Ft/fı/turnus) táboroztatás keretében 20 fıt vihet a táborba. 4.) Nyári nemzetközi nyelvi tábor szervezés alatt, VESZ és önkorm. támogatással, 90 fı 10 éjszakával 5.) A Deák F.R.K.Ált. Iskola augusztusi 4 éjszakás tábora 70 fıvel az étkezési keret (1.200 fı)terhére fogyaszthat. 15

16 IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV ÉVRE A Közgyőlés a 621/2005 (IX.29.) számú rendeletével elfogadta a Városi Ifjúsági Koncepciót, amely tartalmazza, hogy a koncepció végrehajtása érdekében Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata két éves idıtartamra szóló helyi ifjúsági cselekvési tervet alkot. A cselekvési terv a Koncepció céljai alapján került kidolgozásra. I. A fiatalok közéletben történı részvételének, aktív közéleti szerepvállalásának segítése 1. Legalább további 1 ifjúsági, nyitott közösségi tér létrejön, amelyeket fiatalok mőködtetnek, és ahol megvalósíthatják különbözı projektjeiket, és ehhez tanácsadási szolgáltatás, megfelelı kommunikációs eszközök állnak rendelkezésükre. Költségvonzata: Ft Határidı: december 31. Felelıs: polgármester, Gazdasági Iroda vezetıje A már mőködı Városi Ifjúsági Centrumot (Grónay út 7.) feladat-ellátási szerzıdés alapján a Konszenzus Alapítványt megbízva tovább mőködtetni szükséges. Költségvonzata: Ft évben (szerepel a költségvetés tervezésben) forint évtıl Határidı: évtıl folyamatos Felelıs: polgármester, Gazdasági Iroda vezetıje, Jogi Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Közoktatási Iroda, Konszenzus Alapítvány Heves Megyei Szervezete 2. A diákbizottságok, diákönkormányzatok erısítése anyagi, tárgyi és morális szempontból. Ehhez szükséges, hogy a Közoktatási iroda minden évben bekérje az egri általános és középiskoláktól az alábbi adatokat: - az iskolai diákönkormányzatok milyen költségvetéssel rendelkeznek; - milyen feltételekkel és mennyi óraszámban dolgoznak diákönkormányzatot patronáló pedagógusok; - szabadidı szervezı pedagógusok dolgoznak-e az intézményekben, milyen feltételekkel és mennyi óraszámban. Mindezekrıl készüljön egy tájékoztató, mely kerüljön az érintett bizottságok elé. Határidı: folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: valamennyi alap és középfokú nevelési-oktatási intézmény 3. A Városi Diáktanács, és a diák önkormányzatok döntéselıkészítı folyamatokban való részvételének erısítése: A Városi Diáktanács az Eger város ösztöndíjasa bírálóbizottságban való képviselete (a Városi Ifjúsági Tanács képviselıje helyett). Ehhez szükséges módosítani az Eger Megyei Jogú Város Közgyőlésének az Eger Város Ösztöndíjasa cím alapításáról szóló 1/2001 (I.26.) számú, az 54/2001. (XII.21.) sz. és a 7/2003. (II.24.) sz. módosított rendeletét. Határidı: azonnal Felelıs: jegyzı 16

17 A Városi Diáktanács képviselıje részt vesz az ifjúsági és sportbizottság ülésein, az általuk kijelölt személy állandó meghívást kap. Határidı: azonnal Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje Az iskolai diákönkormányzatok tagjainak képzése, felkészítése folyamatosan biztosított, tájékoztatásuk a helyi ifjúsági ügyekrıl rendszeres. Költségvonzata: forint/év (szerepel a évi költségvetés tervezésében) Határidı: évtıl folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje, Gazdasági Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Közoktatási Iroda 4. Az önkormányzat által hozott minden határozat fiatalokra vonatkozó hatásait az Ifjúsági és Sportbizottság folyamatosan vizsgálja, javaslatokat fogalmaz meg, és ezek beépülnek a döntéshozatali folyamatba. Rendszeressé válnak a fiatalok életminıségére vonatkozó adat-, információgyőjtések, elemzések és kutatások. Legalább 2 évente összefoglaló elemzés készül a helyzetükrıl. Költségvonzata: Ft Határidı: december 31., illetve folyamatos Felelıs: Ifjúsági és Sportbizottság, Közoktatási Iroda vezetıje, Gazdasági Iroda vezetıje évtıl kezdıdıen minden évben összesítésre kerülnek - a különbözı rendeletek alapján, - a különbözı szakterületeken az önkormányzat és intézményei által a fiataloknak nyújtott támogatások, szolgáltatások és a költségvetésbıl az ifjúsági célokra fordított pénzeszközök felhasználása. A évrıl minden érintett iroda elkészíti a tájékoztatót, mely januárjában Közgyőlés elé kerül. Határidı: folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Szociális és Egészségügyi Iroda, Polgármesteri Iroda, Idegenforgalmi és Kulturális Iroda, Lakossági Szolgálati Iroda 5. Városi ifjúsági információs újság, programfüzet létrehozása egységes szerkezetbe kell foglalni a város ifjúsági rendezvényeit. A lap havi rendszerességgel jelenik meg, melyet városi intézmény szerkeszt (pl. Mővészetek Háza, Megyei Mővelıdési Központ, Forrás Gyermek-Szabadidıközpont, Egal Klub). Célunk a városban egy egységes, valamennyi intézmény, szervezet által megvalósításra kerülı program közös megjelentetése. Elindításkor a Közoktatási Iroda koordinációs szerepet lát el. Költségvonzata: Ft Határidı: december 31. Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje, Gazdaság Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Pályázat útján kiválasztani 17

18 II. A korszerő tudás, a piacképes szakmai képzettség megszerzésének segítése, a sikerességet garantáló képességek, készségek és kompetenciák erısítése. 1. Az Eger város ösztöndíjasa címben részesülı fiatalok száma évben 52 fıre emelkedik (évente 26 közép- illetve 26 fıiskolás támogatása), melyhez módosítani szükséges a az Eger Megyei Jogú Város Közgyőlésének az Eger Város Ösztöndíjasa cím alapításáról szóló 1/2001 (I.26.) számú, az 54/2001. (XII.21.) sz. és a 7/2003. (II.24.) sz. módosított rendeletet. Költségvonzata: Ft (2006. évi költségvetés tervezetben forint szerepel) Határidı: december 31. Felelıs: jegyzı, Gazdasági Iroda vezetıje, Közoktatási Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Közoktatási Iroda 2. Meg kell találni a mőködési formáját a tanulási hátránnyal küzdı, illetve társadalmilag hátrányos helyzető fiatalok szociális és mentális felzárkóztatásának. Ennek érdekében komplex fejlesztı szolgáltatásokat szükséges mőködtetni az oktatási rendszeren kívül. A feladat lehetséges megoldása egy civil szervezet bevonásával, a Konszenzus Alapítvány közremőködésével történhet, feladatellátási szerzıdés keretében. Költségvonzata: Ft Határidı: december 31. Felelıs: Közoktatási Iroda, Jogi Iroda Megvalósításban közremőködik: Konszenzus Alapítvány Heves Megyei Szervezete III. Foglalkoztatás, munkaerıpiaci integráció segítése 1. Meg kell vizsgálni a lehetıségét annak, hogy az önkormányzati intézményekben önkéntes munka keretében foglalkoztassanak fiatalokat. Célunk, hogy tapasztalatot szerezzenek a munkaerıpiacon, megismerjenek különféle munkahelyeket és foglalkozásokat, munkavégzéshez szükséges kulcsképességeik és készségeik fejlıdjenek, tanulási és munkamotivációik erısödjenek. Határidı: folyamatos Felelıs: polgármester, érintett intézmények vezetıi Végrehajtásban közremőködnek: nevelési-oktatási intézmények, Családsegítı Intézet, Forrás Gyermek-Szabadidıközpont, Mővészetek Háza, Megyei Mővelıdési Központ, Közoktatási Iroda évtıl a Hegyes Megyei és az Egri Munkaügyi Központtal együttmőködve segíteni kell iskolai keretekben és iskolai kereteken kívül a fiatalok elhelyezkedését és a munkahelyi beilleszkedést segítı tréningeken, csoportfoglalkozásokon való részvételét. Ennek formája: évente legalább 1 pályaorientációs tréning szervezése a középiskolás fiataloknak; középiskolás diákoknak fórumokat szervezni a Munkaügyi Központ, valamint iskola szövetkezetek részvételével, melyen tájékoztatni a fiatalokat a nyári diákmunkákról; 18

19 csoportok szervezése a Központ megtekintése céljából, szolgáltatásainak megismerése. Költségvonzata: Ft évben (2005. évi pénzmaradványban szerepel) Ft/év évtıl Határidı: folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda vezetıje, Gazdasági Iroda vezetıje, Jogi Iroda vezetıje Végrehajtásban közremőködik: Közoktatási Iroda, Heves Megyei Munkaügyi Központ, illetve Egri Kirendeltsége 3. Mőködtetni kell a munkaerıpiaccal összefüggı, fiataloknak szóló információszolgáltatást és tanácsadást, megállapodás alapján a Megyei Munkaügyi Központtal és a Városi Ifjúsági Centrum bevonásával. Határidı: december 31. Felelıs: Közoktatási Iroda, Jogi Iroda Végrehajtásban közremőködik: Heves Megyei Munkaügyi Központ, illetve Egri Kirendeltsége, Városi Ifjúsági Centrum IV. A kulturált szabadidı eltöltés feltételeinek javítása, az egészséges életre motiválás, egészségfejlesztés 1. A fiataloknak szóló, a fiatalok érdeklıdésére számító rendezvényekrıl rendszeresen megjelenı programfüzet, programajánló készül. A programajánló feltételezi az ilyen típusú információk összegyőjtését és hozzájárulhat az érintettek közötti együttmőködés fejlesztéséhez. (I/5. pontban említve.) 2. A városban rendszeres, hagyományteremtı ifjúsági nagy rendezvények kerüljenek megszervezésre évtıl minden évben, önálló programként kerüljön megrendezésre az ifjúsági fesztivál. Költségvonzata: forint/év Határidı: évtıl folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda, Gazdasági Iroda Végrehajtásban közremőködik: Önkormányzat által kiírt pályázatot elnyerı évtıl a Szépasszony völgyben a nyári idıszakban minden hétvégén egy zenés, táncos, szórakoztató programot kell szervezni, civil szervezettel vagy együttessel kötött szerzıdés alapján, aki a szervezést felvállalja. (pl. Egri Alternatív Kulturális Egyesület) Költségvonzata: forint/év Határidı: évtıl folyamatos Felelıs: Közoktatási Iroda, Jogi Iroda Végrehajtásban közremőködik: Önkormányzat által kiírt pályázatot elnyerı 19

20 3. Jelenleg a Szent Miklós városrészben extrém sportok részére alkalmas tér létesül, további lehetıségeket is kell keresni. Határidı: folyamatos Felelıs: polgármester V. Hozzájárulás a fiatalok európai polgárrá válásához és a társadalmi problémáinak megoldásához évtıl az Elıny pályázat keretében támogatni kell a kortárssegítı képzést és kortárssegítı csoportok mőködtetését. Költségvonzata: forint/év Határidı: folyamatos Felelıs: Ifjúsági és Sportbizottság, Gazdasági Iroda Végrehajtásban közremőködik: Közoktatási Iroda VI. Környezettudatos szemlélet 1. Az Egerben mőködı általános és középiskolákban a szelektív hulladékgyőjtés kialakítása. A Városgondozás Kft. az egri általános és középiskolákban szeméttárolókat helyez el, ennek segítségével lehetıség lesz a szelektív hulladékgyőjtésre. Jelenleg az iskolákban már mőködik a szárazelem és az alumínium dogoz győjtése. Terveink között szerepel, minden iskolában vegyes papír és mőanyag 1100 literes edények elhelyezése. Költségvonzata: forint Határidı: folyamatos Felelıs: polgármester, Gazdasági Iroda vezetıje, Közoktatási Iroda vezetıje, városi nevelési-oktatási intézmények vezetıi Végrehajtásban közremőködik: városi nevelési-oktatási intézmények; Városgondozás Kft. 20

21 Határozati javaslat: (egyszerő többség) Eger Megyei Jogú Város Közgyőlése az Ifjúsági Cselekvési Terv címő elıterjesztést megtárgyalta és elfogadta. Határidı: meghatározottak szerint Felelıs: meghatározottak szerint 21

66/2006. (02.16) sz. Közgyűlési határozat IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV

66/2006. (02.16) sz. Közgyűlési határozat IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV 66/2006. (02.16) sz. Közgyűlési határozat IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV BEVEZETÉS Ifjúsági tevékenység 2005-ig I. Ifjúsági célú tevékenység finanszírozása a költségvetésben II. Ifjúsági referens Év Összeg 2005.

Részletesebben

IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV 2008-2009.

IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV 2008-2009. IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV 2008-2009. BEVEZETÉS Ifjúsági tevékenység 2006-2007. 2006. februárjában a városi Ifjúsági Cselekvési Tervet elfogadta Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyben 2006. és 2007.

Részletesebben

IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV

IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV IFJÚSÁGI CSELEKVÉSI TERV 2008-2009. BEVEZETÉS Ifjúsági tevékenység 2006-2007. 2006. februárjában a városi Ifjúsági Cselekvési Tervet elfogadta Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyben 2006. és 2007.

Részletesebben

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító okiratának módosításáról Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése megtárgyalta a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító

Részletesebben

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete A HELYI KÖZMŐVELİDÉSRİL Nyirád 1999. 1 Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,

Részletesebben

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 22-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 22-i ülésére Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás pályázat benyújtásához Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára részére Az

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a salgótarjáni kistérség társadalmi-gazdasági fejlıdésének támogatását a humánerıforrás fejlesztésével

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a közfoglalkoztatás új rendszerérıl Elıkészítette: Tárnok Lászlóné jegyzı Véleményezı bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság Sorszám:

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 8. MELLÉKLET : 3 db TÁRGY: Javaslat az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel együttmőködési megállapodás megkötésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl.

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl. OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl. Az önkormányzat kötelezı feladata a helyi közmővelıdési tevékenység

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET ig

I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET ig I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET 20172019ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselıtestületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek

Részletesebben

Tárgy: Pályázatok benyújtása TÁMOP keretein belül megjelent pályázati konstrukciókra

Tárgy: Pályázatok benyújtása TÁMOP keretein belül megjelent pályázati konstrukciókra BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2012. Elıkészítı: Ján Krisztina ELİTERJESZTÉS A Képviselı-testület 2012. július 26-i ülésére Tárgy: Pályázatok

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés város nemzetközi kapcsolatairól, pályázat benyújtása testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére Elıkészítette: Hajdu Lívia PR referens Véleményezı bizottság: Oktatási, Kulturális és

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I B U D A P E S T FİVÁROS ÖNKORMÁNYZATA H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I FİPOLGÁRMESTER-HELYETTES Szám: 14/943/10/2009 Egyeztetésre megküldve a Fıvárosi Közgyőlés állandó bizottságai és tanácsnokai

Részletesebben

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról.

Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról. Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról. Magyarpolány Községi Önkormányzat Képviselıtestülete a kulturális javak védelmérıl és a muzeális

Részletesebben

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság (továbbiakban: Bizottság) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

Szociális és Egészségügyi Iroda

Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke BESZÁMOLÓ a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke 1 A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése szerint az önkormányzatok közbiztonsággal

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V ig

I N T É Z K E D É S I T E R V ig I N T É Z K E D É S I T E R V 2016-2018-ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselı-testületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek Tárgyi,

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Együttmőködési megállapodás megkötése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a TIOP-1.2.1/A-12/1

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Tóthné Mohos Erika. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület. 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20.

KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület. 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20. KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20. 1. A szervezet alapadatai: 1. Elnevezés: KUD-A.R.C. Közhasznú

Részletesebben

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a rövidebb és hosszabb idejő

Részletesebben

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési

Részletesebben

./.. (...) 10/1999. (III.31.)

./.. (...) 10/1999. (III.31.) SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK./.. (...) számú rendelete a helyi közmővelıdés szabályozására címő a 10/1999. (III.31.) számú rendelet módosításáról Sárospatak Város Képviselı-testülete a muzeális

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 EGYMI EGYESÜLET Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 Szeretettel köszöntjük a szakmai nap résztvevıit! 2012. Május 21 1 Az Országos EGYMI Egyesület

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért!

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! Az együttmőködés civil gyakorlata az EGYMI egyesület munkájában Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök 2010. március 29. Miért jött létre az

Részletesebben

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról Budapest Fıváros Közgyőlésének.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról A Fıvárosi Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1),

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat 1 2010. JANUÁR 14 / CSÜTÖRTÖK/, 16 óra ***************************** 1./ Rendezési

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 226. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a 2011. évi nyári gyermekétkeztetés lebonyolításáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011.

Részletesebben

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására Szám: 45951/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú

Részletesebben

Határidı: a döntést követı 5 munkanapon belül Felelıs: Dr. Benkovics Gyula polgármester. Pécel, 2009. április 17. Dr.

Határidı: a döntést követı 5 munkanapon belül Felelıs: Dr. Benkovics Gyula polgármester. Pécel, 2009. április 17. Dr. Iktatószám: SZ/338/4/2009 Tisztelt Képviselı-testület! P é c e l V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r é tıl 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 WEB:

Részletesebben

TERVEZET. Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására

TERVEZET. Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására TERVEZET Kisújszállás Város Önkormányzatának pályázati felhívása nyári táborok évi támogatására Kisújszállás Város Önkormányzata önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a nyári táborok.. évi támogatására.

Részletesebben

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 99. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Beszámoló a "Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása" c.

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2006. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 187. TÁRGY: Javaslat alapítványi pályázatok támogatására SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 187. TÁRGY: Javaslat alapítványi pályázatok támogatására SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 187. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat alapítványi pályázatok támogatására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. szeptember 28-i

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Tárgy: Egyetértés az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a 2. Számú Óvoda és Bölcsıde tekintetében családi napközi létesítésével kapcsolatos DDOP-3.1.3/D-11 számú pályázat benyújtására

TÁRGY: Javaslat a 2. Számú Óvoda és Bölcsıde tekintetében családi napközi létesítésével kapcsolatos DDOP-3.1.3/D-11 számú pályázat benyújtására AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 255. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat a 2. Számú Óvoda és Bölcsıde tekintetében családi napközi létesítésével kapcsolatos DDOP-3.1.3/D-11 számú pályázat benyújtására E L İ T E

Részletesebben

Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e. a sportról

Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e. a sportról Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e a sportról Fejér megye Közgyőlése a magyar és az egyetemes kultúra részeként, elismerve a sport, mint önszervezıdésre épülı civil tevékenység

Részletesebben

1. Név: Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium 2. Székhely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a

1. Név: Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium 2. Székhely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a 1. 1. Név: Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium 2. Székhely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a 2. a; Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium tanulóinak érdekképviselete

Részletesebben

Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Kisújszállás, Rákóczi u. 1. Tel./fax.:59/ IPR

Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Kisújszállás, Rákóczi u. 1. Tel./fax.:59/ IPR Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 1. Tel./fax.:59/321-312 IPR 2006/2007 Helyzetelemzés A hátrányos helyzető és a roma gyerekek tanulmányi

Részletesebben

A területfejlesztés intézményrendszere

A területfejlesztés intézményrendszere A területfejlesztés intézményrendszere 10. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Törvény a területfejlesztésrıl és rendezésrıl (1996. XXI: tv. (III.20.)) Alapelvek és feladatok Alapelv: felkészülni

Részletesebben

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül )

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül ) Sárospataki Polgárır Egyesület 2012. évi beszámolója Egyesületünk 2004. június 4-én alakult. Taglétszámunk 31 fı. A 31 fıbıl 15 fı alapító tag. Megalakulásunk óta nagyon sok energiát fordítottunk arra,

Részletesebben

Diákönkormányzat és jogok az iskolában Eger, október 16.

Diákönkormányzat és jogok az iskolában Eger, október 16. Diákönkormányzat és jogok az iskolában Eger, 2008. október 16. A diákönkormányzat jogszabályi háttere Gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezmény a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény (Ktv.) 11/1994.

Részletesebben

Páty Község Önkormányzatának 37/2008. (XII. 08.) rendelete a közmővelıdés helyi feladatairól

Páty Község Önkormányzatának 37/2008. (XII. 08.) rendelete a közmővelıdés helyi feladatairól Páty Község Önkormányzatának 37/2008. (XII. 08.) rendelete a közmővelıdés helyi feladatairól Páty Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Pusztavám Község Önkormányzatának IFJÚSÁGI KONCEPCIÓJA ( tervezet )

Pusztavám Község Önkormányzatának IFJÚSÁGI KONCEPCIÓJA ( tervezet ) Pusztavám Község Önkormányzatának IFJÚSÁGI KONCEPCIÓJA ( tervezet ) I. Az önkormányzati ifjúságpolitika jogforrása Az önkormányzati ifjúságpolitika legmagasabb szintő jogforrása az Alkotmány, amely többek

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi munkájáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29.

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29. 652/2014. (XII.18.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2015. év I. negyedévi feladattervét, valamint a 2015. év II. negyedévi feladatterv-tervezetét elfogadta. Felelős:

Részletesebben

Kis Bocs Baba Mama klub Baba Mama Egészség, Életmód, Szabadidı és Szociális Információs Közhasznú Egyesület. Közhasznúsági jelentés

Kis Bocs Baba Mama klub Baba Mama Egészség, Életmód, Szabadidı és Szociális Információs Közhasznú Egyesület. Közhasznúsági jelentés Adószám: 18589719-1-10 Bejegyzı szerv: HEVES MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1970 Kis Bocs Baba Mama klub Baba Mama Egészség, Életmód, Szabadidı és Szociális 3377 Szihalom, Deák Ferenc út 42. Közhasznúsági

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 13-i ülésére 4. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 13-i ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által a 15/2009. (IV.2.) OKM rendelet 8. alapján benyújtandó

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/. (II. 17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Nyirád Község Önkormányzatának a költségvetési finanszírozásból

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-7/2012. MELLÉKLET: 1 DB TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Kodolányi János Fıiskola között Együttmőködési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítására az iskolai nyári szünetben E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 13.184/2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója 2006. évi prémiumfeladatai értékelésére Tisztelt Közgyőlés!

Részletesebben

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2012. február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok 2/2012. (II. 14.) határozata Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Ifjúsági Keretre

PÁLYÁZATI ADATLAP. Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATI ADATLAP Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Sport-, Ifjúsági és Civil Szervezetek Bizottsága által 2008. évre kiírt Ifjúsági Keretre benyújtandó pályázathoz Kérjük olvashatóan, nyomtatott

Részletesebben

Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi támogatására

Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi támogatására Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi ára Tisztelt Mővelıdési és Oktatási Bizottság! Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a 88/2006. (VI.15.) szekszárdi önkormányzati

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 261. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a klímakoordinátori feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009. december 17-i

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 224 MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Sportkeret és a Civil Keret felhívására beérkezett alapítványi pályázatok támogatására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG 2000. ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA A Szociális és Egészségügyi Bizottság 7 fı igen, 1 fı tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alábbi határozati javaslatot

Részletesebben

Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához kapcsolódó döntésekre a Sajószentpéter Központi Általános Iskolában

Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához kapcsolódó döntésekre a Sajószentpéter Központi Általános Iskolában S A J Ó S Z E N T P É T E R V Á R O S I Ö N K O R M Á N Y Z A T Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina osztályvezetı Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Finanszírozási szerzıdés kötése a Váci Egyházmegyével Elıterjesztı: dr. Völner

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Régió www.maltai.hu VELED ÉRTED PROJEKT VELED ÉRTED PROJEKT 2008/2009. Célcsoport: a szabadidejüket a gyıri a plázákban, vagy azok környékén töltı

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3.

TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I 3. 193/2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. 194/2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 48. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka 500.000 Ft 100.000 Ft 100.000 FT 252.000 Ft 54.000 Ft 30.000 Ft

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka 500.000 Ft 100.000 Ft 100.000 FT 252.000 Ft 54.000 Ft 30.000 Ft Határozati javaslat Tárgy : Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására I. Ssz. 1. VI.363/2014 Alisca Nyilai Íjász 2. VI.368/2014 Alisca Taekwondo Klub 3. VI.362/2014 A Keresztény Nevelésért 4.

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014.

Közhasznúsági melléklet 2014. Adószám: Törvényszék: Bejegyzı határozat száma: Nyilvántartási szám: 19700557-1-42 01 Fıvárosi Törvényszék 12 PK 64414 /1990/36 01/03/001178 1075 Budapest, Wesselényi utca 44 2014. Oldal: 2 1. Tárgyévben

Részletesebben

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata A Diákönkormányzat feladata: 1. a tanuláshoz való jog biztosítása 2. a diákjogok védelme 3. a diákok

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármesterétıl emihaly@salgotarjan.hu Szám: 81317/02/09. JAVASLAT az Észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet támogatására vonatkozó

Részletesebben

Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2000. (VII. 6.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat közmővelıdési feladatairól.

Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2000. (VII. 6.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat közmővelıdési feladatairól. Egységes szerkezetben Módosítva a: 16/2005. (VI.03.) sz. rendelettel bezárólag Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2000. (VII. 6.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat közmővelıdési

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Ifjúsági Koncepciója. Feladatterv 2005-2010.

A Baranya Megyei Önkormányzat Ifjúsági Koncepciója. Feladatterv 2005-2010. I. Megyei szintű feladatok A Baranya Megyei Önkormányzat Ifjúsági Koncepciója Feladatterv 2005-2010. 5. számú melléklet Az ifjúsági feladatok elsősorban az ágazati intézményrendszer feladatellátása részeként,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 172. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A nevelési és oktatási intézmények, valamint a Városi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat között létrejövı feladat-ellátási megállapodások

Részletesebben

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt.

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt. Javaslat a SIDINFO Nonprofit Kft. által benyújtott TÁMOP-1.4.1-12/1 kódszámú, Hátrányos helyzető célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erısítésével

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 167-9/2013. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 4-én (hétfın) 10 óra 15 perckor a Polgármesteri

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra, Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben