A KORMÁNYKOALÍCIÓ A VÁRTNÁL GYENGÉBBEN SZEREPELT, A JÉS ATID ÜSTÖKÖSKÉNT SZÁGULDOTT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KORMÁNYKOALÍCIÓ A VÁRTNÁL GYENGÉBBEN SZEREPELT, A JÉS ATID ÜSTÖKÖSKÉNT SZÁGULDOTT"

Átírás

1 זייל FÜGGETLEN HETILAP - ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: DR. MARTON ERNŐ 24 oldal sekel, Éjláton 10,50 sekel szám január 24. csütörtök svát 13. A kedden, január 22-én megejtett Kneszet-választások utáni reggelen, a szavazatok 99 százalékának az öszszeszámlálása után a szavazók a következő megoszlásban juttatták a mandátumokat az egyes pártoknak: Likud Jiszráél Béjténu: 31 /a jelenlegi jobboldali, konzervatív-liberális kormánypárt Jés Atid: 19 /centrista, középosztály-párti, hangsúlyosan világi Ávodá: 15 /szociáldemokrata, balközép Bájit hájehudi: 11 /nemzeti-vallásos, programja a Területek zsidók általi benépesítése SASZ: 11 /afroázsiai eredetű szefárd zsidók ultraortodox zsidó pártja Jáhádut hátorá: 7 /askenázi (európai) eredetű zsidók ultraortodox pártja HáTnuá: 6 /centrista, mérsékelt-baloldali polgári Merec: 6 /szélsőségekre hajló baloldali polgári liberális Ráám-Táál: 5 /szélsőségekre hajló arab nacionalista egységpárt Chádás: 4 /jobbára arab szavazókat tömörítő kommunista párt Balad: 3 /arab nemzeti párt Kadima: 2 /centrista, egykori kormánypárt A választási részvétel 66 százalékos volt, két százalékkal több, mint a legutóbbi, 2009-es választásokon. A Cáhál, az Izraeli Hadsereg katonáinak 80 százaléka szavazott, míg az arab szektorban alacsony, 55 százalék körüli volt a választási részvétel. Közel negyed millióan olyan pártokra adták voksukat, amelyek nem érték el a választási küszöböt, ezáltal nyolc ülőhely számukra kárba veszett. Az összes szavazatok fennmaradó egy százaléka, a börtönökben és a kórházakban leadott szavazatok megszámlálása, vagyis a végleges, hivatalos végeredmény csütörtökre várható. FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió szerda reggeli közlése * * * A két nagy meglepetés a Likud Jiszráél Béjténu gyenge szereplése (a tavaly őszi közös listás megegyezés után mandátumot reméltek), illetve a Jáir Lapid Jés Atid pártjának meteorszerű feltörése. A Jés Atid a második helyre került, jócskán megelőzve a Likud klasszikus ellenfelét, az Ávodát. A jobboldali és az ultraortodox mandátumok, illetve a középutas, a baloldali és az arab pártok között döntetlen eredmény bontakozik ki. Egy ilyen koalíciós megosztást alapul véve ugyanis mindkét pólus mandátumot, azaz Kneszet-ülőhelyet szerzett. Ez a feltételezés a Likud-Béjténu, a Bájit hájehudi, a SASZ és a Jáhádut hátorá koalícióját, illetve a fennmaradó centrista, baloldali és arab pártok által létesített (egyébként a gyakorlatban kizárható) koalíciót veszi alapul. Természetesen más alapon szerveződő koalíció is elképzelhető. Ilyen lenne a Likud-Béjténu, a Jés Atid, a Kadima és a Bájit hajehudi koalíciója, amely összesen 63 ülésre támaszkodhatna az ultraortodox pártok kizárásával. Ez a kormányfőnek megtakaríthatna rengeteg fölösleges, koalíciós kényszerből DECEMBER VÉGÉN LEJÁRTAK AZ ELŐFIZETÉSEK! KÉRJÜK ÚJÍT- SÁK MEG MEGRENDELÉSEIKET! A LAP ÁRA FÉLÉVRE IZRAELBEN 450 sékel, EURÓPÁBAN 350 dollár, az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN és KA- NADÁBAN 410 dollár. Hirdetés és előfizetés ügyében keressék GEORG EDRI tulajdonost a es számon vagy postán a P.O.B Javne címen. Erősödő zöld vonal Egy választások előtt készült exkluzív felmérés szerint az izraeliek 71 %-a szeretné, ha az új kormány határozottabb környezetvédelmi cselekvési programot dolgozna ki. A felmérésben résztvevők csupán negyede elégedett az eddigi környezetvédelmi miniszterrel Gilad Erdannal. Szerda reggel, a szavazatok 99 százalékának a megszámlálása után: A KORMÁNYKOALÍCIÓ A VÁRTNÁL GYENGÉBBEN SZEREPELT, A JÉS ATID ÜSTÖKÖSKÉNT SZÁGULDOTT adódó miniszteri, miniszterhelyettesi minisztériumi főés alosztályvezetői állást, és a különböző vallásos pártok állami dotálása is jóval szerényebb lehetne. Egy ilyen koalíció nagy kérdése Jáir Lapid hajlandósága az erősen jobboldali, a két állami megoldást zsigerből ellenző nemzeti-vallásos többségű (de nem ultravallásos) Hábájit Hájehudi párttal politikai közösséget vállalni. Ez azonban korántsem biztos. Fentiekből már látható, hogy az egymásnak feszülő érdekellentétek igen nehézzé, esetleg lehetetlenné teszik a kormánykoalíció megalakítását, és akár új választások kiírása is szükségessé válhat. Halmos László január 18-án elhunyt nagyon szeretett bátyám Katz Ervin Montreál, Kanada. Mély fájdalommal gyászolja húga Edit és annak családja Nahariáról. G.A.L. - Marcovich ápolás, gondozás Magyarul és románul beszélő metapeletek legnagyobb közvetítő irodája Ápolónők Izraelből, Magyarországról és Erdélyből. Tel.: , 054/

2 2.oldal EZ TÖRTÉNT A HÉTEN AKCIÓBAN A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Az országos választási bizottság megakadályozta vasárnap este a jobbközép Likud sajtótájékoztatójának közvetítését, amely Móse Kahlón volt miniszternek a földhivatal élére történt jelölését ismertette volna. A közélettől egy időre visszavonult népszerű politikus váratlan kinevezésével a Likud a szociális okokból elégedetlenkedőket próbálta megnyerni a földhivatali reform, s az olcsóbb lakáshoz jutás ígéretével. A Netanjahu-kormány utóbbi négy évében átlagosan negyvennyolc százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Izraelben. A bizottság szerint a sajtótájékoztató propagandacélokat szolgált volna, de a kampánytörvény csak a hivatalosan rendelkezésükre bocsájtott időben engedélyezik a pártoknak a reklámot. Hétfőn a választási bizottság a szociáldemokrata Munkapárt sajtótájékoztatóját sem engedélyezte, mivel azon Móse Kahlón kinevezése miatt a Likudot ostorozták volna. Izrael a 7. leginnovatívabb ország Szerdán kezdődött a svájci Davosban az üzleti világ legfontosabb nemzetközi konferenciája. A hét végéig tartó eseményen több mint 100 ország 2500 képviselője vesz részt, köztük 1500 vezető üzletember és mintegy 50 kormány- vagy államfő. A nagyszabású rendezvény előestéjén hozták nyilvánosságra a GE Globális innovációs felmérés eredményeit. A kutatásban 25 ország (köztük Izrael) 3100 vezető beosztású munkatársa vett részt. A felmérés szerint a világ leginnovatívabb országa az Egyesült Államok, őt követi Németország és Kína, de panaszra nincs okunk, ugyanis Izrael egy év alatt három hellyel jutott előre. Nem csoda, hiszen országunk évek óta a GDP több mint 4 százalékát költi kutatásfejlesztésre. Az ötmilliárd eurót meghaladó állami támogatást kiegészítik a multinacionális vállalatok helyi K+F központjainak ráfordításai, illetve a katonai célú kutatások, amelyeknek eredményei gyorsan megjelennek a polgári K+F-ben. A felmérés szerint az innováció továbbra is a munkahelyteremtés, a gazdasági fellendülés és a jobb életminőség hajtóereje. Az izraeli vállalatvezetők 92 százaléka kiemelkedő jelentőségűnek tartja az innovációt. A felmérésben résztvevők 8-9 százaléka úgy véli a sikeres innováció alapja az ügyféligények jobb megértése, a piaci folyamatok jobb előrejelzése. A világ csúcsvezetőinek alig fele gondolja úgy, hogy az egyetemekről és egyéb képzési helyekről kikerülő emberek megfelelően innovatívak. Ellenzék nélküli választások Jordániában Jordániában szerdán megkezdődtek az előre hozott parlamenti választások, amelyeket az ellenzéki, iszlamista pártok ismét bojkottálnak, ahogy a 2011-es választásokon is tették. A fő ellenzéki Iszlám Akció Front (FAI), amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított jelölteket, és azért kéri híveit, hogy ne voksoljanak, mert a választási törvény valódi reformját, igazságossá tételét követelik. II. Abdalláh király változtatott ugyan a választási törvényen, és ez elvben az arányosság jobb érvényesülését szolgálja, valójában azonban azt segíti elő, hogy a monarchiát támogató törzsi területek felülreprezentáltak legyenek az olyan nagyvárosokkal szemben, mint Ammán vagy Ibrid, ahol a palesztinok többsége él. A FAI ezenkívül azt követeli, hogy a miniszterelnököt a választásokon győztes párt adhassa, és ne az uralkodó jelölje ki. A bojkott miatt a törvényhozásba így csak törzsi vezetők, a hatalomhoz közeli személyiségek és üzletemberek fognak bekerülni az elemzők szerint. Labib Kamhávi politikai elemző azt mondta: nem lesz jelentős változás, és az ellenzék továbbra is békés tüntetéseket fog tartani, ugyanoda jutunk vissza, ahol most vagyunk. AMMAN NEM FOGAD SZÍR MENEKÜLTEKET Bassár el-aszad elnök rendszerének összeomlása esetén Jordánia megakadályozza a szíriai menekültek tömeges beáramlását, ehelyett Szíriában hoz majd létre egy biztos menedéket a megvédelmezésükre. Abdullah Enszur jordániai miniszterelnök kijelentése tükrözi a hásemita királyság aggodalmát. Jordánia eddig 285 ezer szíriai menekültet fogadott be, és ezzel máris túlzottan igénybe vette szűkös egészségügyi, oktatási, víz- és energiaforrásait. Jordánia amiatt is aggódik, hogy az Aszad bukását követően esetleg kialakuló törvénytelen állapotok és a káosz Szíria déli határán átlépve a Közel-Keleten nyugodt, biztonságos szigetnek számító Jordániába is behatol. Ha a rendszer összeomlik, és újabb menekültáradat indul meg, megállítjuk, és az országukban tartjuk őket mondta a kormányfő hivatalában újságíróknak. Enszur közölte: az újabb exodus fogadása helyett Jordánia inkább különleges erőket küld Szíriába, hogy biztos menedékeket hozzanak létre a szíriaiak számára a saját országukon belül. A kormányfő azt nem közölte, hogy szerinte Aszad megbukik-e vagy sem, csak annyit mondott, hogy Jordánia az elmúlt hetekben nem állt kapcsolatban a szíriai rendszerrel. Ron Nachman Pénteken, január 18-án elhunyt Ron Nachman, Ariel város polgármestere és egyik alapítója. A Somron központjában újonnan alapított település tanácsának az élére 1978-ban került, egy év múlva leköszönt, és csak 1985-ben tért vissza polgármesterként, amely funkciót élete utolsó napjáig megtartotta. Egy ideig a Likud párt képviselője volt a Kneszetben, de az élete értelmének tartott, mára közel 20 ezer lakosú város gondjait inkább a szívén viselte. Egy orvosi vizsgálat 2009-ben rákbetegséget állapított meg, amelyet ben sikerrel kezeltek, és ő változatlan erőbedobással folytatta az önkormányzat teendőit. Régi álma vált valóra, amikor a kormány elismerte a város határában működő főiskolát, mint Izrael nyolcadik egyetemét. Ariel városa a Nyugati Part északi részében, Somronban fekszik, 17 kilométerrel az 1967-es zöld vonaltól keletre, vagyis mélyen a palesztin többség által lakott térségben. Ron Nachman és Ariel lakóinak másik vágya mindmáig teljesületlen: ez pedig a várost a sűrűn lakott tengerparti sávval összekötő vasútvonal. Tel Aviv, a tőle keletre fekvő, de még a zöld vonalon belüli városok (Petach Tikva, Ros Háájin) és Ariel között az 5. számú, kitűnően megépített országút jelenti az összeköttetést. A vasútvonal megépítését azonban egy szakbizottság a közelmúltban túlságosan költségesnek ítélte, helyette egy, az 5. országúttal párhuzamosan haladó villamos vonalat javasolt. Megkezdődött az oroszok evakuálása Szíriában Miközben egy új demokratikus Szíria építése érdekében ismét párbeszédre szólította fel az ellenzéket és a fegyveres felkelőket az ország kormányfője, az orosz kormány megkezdte állampolgárai szárazföldi úton való kimenekítését. Vael Nadír al-halaki kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta: nem zárkózunk el egyik politikai erőtől sem, az itthon és külföldön működő nemzeti ellenzéket, illetve a fegyveres felkelőket is beleértve. Mint mondta, utóbbiak esetében a dialógus feltételéül a fegyverletételt szabják. Az ellenzék a tárgyalások kiindulópontjának Aszad távozását tekinti. A nyugati országok által a szíriai nép törvényes képviselőjeként elismert Szíriai Nemzeti Koalíció kedden Isztambulban megerősítette: ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy a felszabadított területek irányítására hozzanak létre egy átmeneti kormányt. Orosz források hétfőn közölték, hogy Libanonon keresztül szállítják el száz állampolgárukat, valószínűleg azért, mert a damaszkuszi repülőtér környékén kiújultak a harcok. Őket ezrek követhetik, köztük sok olyan orosz, akinek szíriai házastársa van. Később az evakuálás tengeri úton is folytatódhat. Ez az első ilyen orosz kormányzati lépés a szíriai belső konfliktus közel két évvel ezelőtti kezdete óta. Az AP amerikai hírügynökség szerint ez eddig a legerősebb jele annak, hogy Oroszország kétségesnek tartja Bassár el-aszad rendszerének fennmaradását január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

3 IZRAEL MAGYAR SAKKOLIMPIKON AZ ÍGÉRET FÖLDJÉN Az alábbi portrét sokféleképpen lehetne kezdeni. Például: Gara Ticia, a magyar női sakkválogatott tagja, többszörös magyar bajnok, nemzetközi nagymester és olimpikon magánlátogatásra Izraelbe érkezett. Ittléte során. De nem erről van szó. A titulusok ugyan egytől-egyig igazak, csak Ticiából hiányzik minden hivatalosság: ő nem látogat, hanem jött, saját számlájára, mert nagyon szeretett volna kis időt eltölteni az országban, látni, belevetni magát a mindennapi életbe, minél több embert és helyet megismerni. A mindössze 28 éves sakkozó nő nem először jár itt. 12 éves volt, amikor szüleivel együtt eljöttek országés rokonlátogatásra. Azóta 16 év telt el, az emlékek elmosódtak, még a netanyai tengerpart, ahol pedig sok időt töltöttek, sem emlékeztette semmire. Mostanra minden megváltozott, még direkt szerencse, hogy a tenger megmaradt a réginek Nehéz Ticiát látni, és hozzáképzelni a sakktáblát, a sakkfigurákat, az izgalmakat, a versenyek feszültséggel teli légkörét, az időmérőórát, az órákig tartó ülést, a vérre menő küzdelmet, a mindenáron győzni akarást. Pedig erről van szó. Nem hiába fordulnak elő olyan fogalmak a sakkban, hogy áldozat, ellencsel, fenyegetés, mérgezett gyalog, nehéztiszt, stratégia, szárnytámadás, torlasz, tűzvonal, üteg, vezérszárny, végjáték. Olyan az egész, mit egy harc, egy háború, amelyet sakktáblán, sakkfigurákkal vívnak meg. Vér, sisak, páncéling és harcmező. Ehelyett az ember egy szép, szőke, kékszemű fiatal nőt lát maga előtt, aki állandóan mosolyog, mindenkivel szóba áll, pillanatok alatt barátkozik, és aztán fontosnak is tartja ezeket a barátságokat. Nem szoktam sakkbajnokok társaságában forgolódni, olyan távol állok a királyok játékától, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis, valahogy utjaink összefutottak. Mindketten a Popper-hívők táborába tartozunk, akiket Popper Péter lenyűgözött szellemiségével, hatalmas tudásával, emberségével és barátságával. Ticia is kapcsolatban állt a polihisztorral, sok esetben, az élet különböző buktatóin ki hinné, hogy az ilyen szép, fiatal és okos lányoknak is vannak nehéz pillanatai? átsegítette őt tanácsaival. Ticia is azok egyike, mint jómagam, akik az élet kihívásaival szemben már azzal is felvértezve érezték magukat, hogy a háttérben ott állt Popper Péter alakja, emberségével, segíteni akarásával, empátiájával. Három évvel ezelőtt írt nekem Péter, és figyelmembe ajánlotta az ifjú hölgyet, aki Izraelbe készül, és csak arra kért, szükség esetén fordulhasson hozzám. Mint írta, erre valószínűleg nem kerül sor, mert a hölgy önellátó, beutazta egyedül a fél-, vagy a kétharmad világot, de mégis. Az akkori látogatásból nem lett semmi, Péter is meghalt azóta. Mégis, egy decembervégi reggelen megszólalt a telefon. Gara Ticia a vonal másik felén, a Popper ajánlással. A Dizengoff 230. alatt lévő Michal kávézóban találkoztunk. Komoly, kiegyensúlyozott, kicsit nehézkes embert vártam. A sakkal kapcsolatos tudásom eddig a sztereotípiáig ért. Erre berobbant egy fiatal lány, arcán széles mosollyal, nevető szemekkel. Ki tud ilyenkor sakkról beszélgetni. Azért megpróbáltam. Kiderült, hogy már hat éves kora óta játszik. Sorsa kicsit hasonlít a Polgár-lányokéra. Sőt, útjaik keresztezték egymást. Polgár Lászlónak, a világhíres Polgár-lányok apjának a papája szívbeteg volt. Őt kezelte Ticia apja, Gara doktor úr. A két papa az orvosi vizsgálat után elbeszélgetett egymással. Polgáréknál a három lány akkor már sakkozott, Gara doktor úr két lánya még nem. De a szellem már kikandikált az apró copfok alól. Az iskola előtt már tudtak írni és olvasni, aztán egy logikai vizsgán ennél sokkal több is kiderült. Mindkét Gara lány sakkot kezdett tanulni, és - rövidre fogva a szót - ma mindketten, Ticia és Anita is nemzetközi sakknagymester. Fontos tanulság: az orvosnak is tudnia kell megválogatnia a betegét. A két család azóta is jóban van, összejárnak. A Polgár lányok szétszóródtak a világban, egyikőjük, Zsófia Izraelben él, férje, gyerekei vannak. A két Gara lány Magyarország hírnevét öregbíti szerte a nagyvilágban. Kérdezném sakkról, de nem akarok tudálékosnak látszani: a suszter maradjon a kaptafánál. Azért kiderül, hogy Ticia játékfelfogása nem skatulyázható be. Az, hogy támadó, vagy védekező taktikával játszik, függ az ellenféltől (is). Akire készülni kell, mert nem lehet csak úgy leülni valakivel sakkozni, legalábbis nem ezekben a szférákban. Van irodalom, adatbázis, ahol utána lehet nézni az ellenfél játékszokásainak, erős oldalának és gyengéinek. Ezzel csak az a baj, hogy a szemben ülő is rendelkezik ezekkel a felkészülési lehetőségekkel. Az eredmény a tudáson kívül függ a pillanatnyi formától, koncentrálási képességtől, stílustól és sok minden mástól is 3. oldal Nem könnyű. Ez egy olyan sport, amelyet sokan szeretnek, de kevesen művelnek felsőfokon. Ticia egyike ezeknek. A legutóbbi időkben játszott Indiában, Mexikóban és Törökországban, Isztambulban is, ahol a sakkolimpia volt. És most Izrael. Itt nem nyitotta ki a sakktáblát, csak a szemét és a szívét nyitotta meg. Látni jött, megismerni, ismerkedni. Nyelvi problémái nem voltak. Tud angolul és spanyolul, majdnem mindenkivel szót ért. És nem csak a nyelvtudása miatt. Minden lépésében, cselekedetében: ízig-vérig mai lány. Ebbe még az is belefér (láss csodát!), hogy esténként, az élményekkel telített napok után tanítója, Popper Péter írásait olvassa, és egy másik nagy szerelme, a magyar író, Márai Sándor műveit falja. Egy hétre jött. Neki annyi elég, hogy átlássa a dolgokat, maradandó ismereteket szerezzen. Járt Netanyán, Haifán, Rosh Hanikrán, Nahariyán, Zichron Yakovban, Jeruzsálemben, Beer Shéván, a Holttengeren, Raananan, Herzlián, Gan- Yavnéban. És persze, Tel Avivban. A város, amelybe beleszeretett. Nem véletlen: a városnak is, Ticiának is huszonnégy óráig tart a nap. Joggal kérdezhetné az olvasó: enynyi mindent egy hét alatt? Valóban, az egy hétből majdnem négy lett. Az elhatározás és a jegymódosítás egy pillanat műve volt. Maradt még, és maradt volna tovább is. Megszerette az országot. De egy verseny, egy kétnapos németországi viadal hazavárta a válogatott játékost. Aki fegyelmezett sportoló, és a játékban nem ismer tréfát. Egyébként meg igen. Veretes humora van. Talán az ősök jogán is. Egyik anyaági felmenője Tabi László, a népszerű humorista, az egykori Ludas Matyi főszerkesztője, színházi szerző, e sorok írójának példaképe. A szálak összefutnak. Mit hoz a jövő? Mi lesz a következő lépés? Ki tudja? Kiszámíthatatlan, mint a sakk. Mindazonáltal Jeruzsálemben, a Kotel köveinek rései között a sok fohász, kívánság között ott van egy magyarul írt cédula is. Peer Gideon SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

4 4. oldal KÖZEL-KELET IRÁNI VÁLASZTÁSOK: CSEBERBŐL VEDERBE? június 14-én fogják tartani az elnökválasztást Iránban. Vajon jelent, illetve jelenthet-e ez bármilyen változást az iráni politikában? Létezik-e olyan forgatókönyv, olyan jelölt, akinek a programja meg tudja változtatni a jelenlegi Irán arculatát. Az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris politikája miatt már jó ideje a világ figyelmének középpontjában áll. Jelenleg az egész Közel- Keleten hatalmas változások zajlanak le, de Irán atomhatalommá válása egy pillanat alatt felboríthatja a térség amúgy is ingatag stabilitását. A nemzetközi közösség már több ízben súlyos szankciókkal sújtotta az országot, mint például gázembargó, pénzügyi blokád, fém- és olajtermékek kereskedelmének tilalma. A tárgyalások során az úgynevezett twin-track approach -ot, azaz kettős megközelítést alkalmazzák, mely szerint egyrészt a szankciók szigorításával nyomást gyakorolnak a rezsimre, másrészt tárgyalásos úton próbálják elérni, hogy Teherán hagyjon fel az urándúsítással. Eddig sikertelenül. Bahrein, Szaúd- Arábia és az Egyesült Arab Emirátus mellett az izraeli kormány is azt hangoztatja, hogy még azelőtt megelőző csapást kell mérni Iránra, mielőtt atomfegyvert fejlesztene ki, vagy olyan előrehaladott állapot állna be, hogy bármikor rövid időn belül képes lenne annak kifejlesztésére. Benjamin Nethanjau miniszterelnök többször kinyilvánította szándékát, miszerint ha kell, akár amerikai segítség nélkül is megtámadja Iránt, hiszen a zsidó állam fennmaradása a tét. Az állampolgárok egy része egyetért ezzel, míg sokak szerint kampánycélok állnak ezen kijelentések mögött, és egy mesterségesen felnagyított ellenségképpel próbálja a kormány elterelni a figyelmet Izrael belpolitikai problémáiról. Habár Irán tagadja, hogy hadi célokra használná atomtechnológiáját, de politikai berendezkedése miatt semmi nem garantálhatja azt, hogy valóban nem fog bekövetkezni. Amikor iráni elnökválasztásról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy merőben más fajta választás ez, mint amihez egy nyugati típusú demokratikus országban élő ember hozzászokott. Illetve maga a választás ugyanaz, mindenki beledobja a preferált személy nevét tartalmazó borítékot az urnába. Csak a leadott szavazat értéke az egész rendszer szempontjából nem bír akkora jelentőséggel, mint ahogy ezt gondolnánk. A megkettőzött intézmények A Khomeini ajatollah vezette 1979-es forradalmat követően nevezték át az országot Iráni Iszlám Köztársasággá, mellyel Irán államformája teokratikus (iszlám) köztársasággá alakult. Vannak a demokratikus elemek a politikai rendszerben, de az iráni politikai berendezkedést leginkább a klientalizmus fogalommal lehet jellemezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tisztségek odaítélése az adott vezetőhöz való lojalitás alapján dől el. Iránban a demokratikus intézmények mellett több, felülről létrehozott és irányított antidemokratikus intézmény működik, melyek fenntartják a jelenlegi rendszert. A Pasdaran, az Iráni Forradalmi Gárda a regionális hadsereg mellett jött létre. Eredeti rendeltetése az iszlám köztársaság védelme, de a valójában ez egy magántestőrség, ami a vezető legitimációját segíti elő, aki cserébe tagjait jövedelmező üzletekhez, pozíciókhoz juttatja. A nemzeti jövedelem jelentős részével pedig a különböző vallási alapítványok, az úgynevezett bonjádok rendelkeznek, és csak a vezetőknek tartoznak elszámolási kötelezettséggel. Az elnökválasztáson minden 18. életévét betöltött iráni állampolgár szavazhat (2007-ig ez a korhatár 15 év volt). Az elnököt közvetlenül választják. A jelölteket az úgynevezett Őrök Tanácsa vizsgálja felül. Ez egy 12 tagú testület, 6 egyházi tagot a Legfelsőbb Vezető választ ki, 6 jogtudós tagját a Bírói Testület delegálja a Parlament jóváhagyásával. Ez a szervezet tulajdonképpen az iráni parlament ellensúlyaként működik. Olyan, mint egy Felső Ház, ami egyben az Alkotmánybíróság szerepét is betölti. Antidemokratikus fékek A közmédia államilag felügyelt, a rendszer-kritikus médiumok pedig csak fél vagy teljes illegalitásban működhetnek (bizonyos oldalakat még az interneten is államilag blokkolnak). AZ ELNÖKJELÖLTEK Mohammad-Bagher Ghalibaf, konzervatív politikus, akiről a nemzetközi sajtó úgy ír, mint aki még Ahmadinedzsádnál is rosszabb lenne. Jelenleg Teherán város főpolgármestere, valamint a rendőrség vezetője. Főleg Holokauszttagadó és homofób kijelentései tették hírhedté. Manouchehr Mottaki Kül-és Biztonságpolitikai miniszter. Az iráni atomprogram kapcsán kijelentette, hogy országának nem célja atomfegyverek létrehozása, de egyidejűleg elutasította az ENSZ felügyeletét. Az izraeli kormányt egyik beszédében cionista rezsimnek nevezte, és azt mondta, hogy irán őrültekkel néz szembe, akit egy őrült ember vezet. Hooshang Amirahmadi független jelölt, politikai elemző, az Iráni-Amerikai Tanács alapítója és vezetője. Nemzetközi szinten elismert Irán- szakértő, már 2005-ben is indulni akart az elnökválasztáson, de akkor az Őrök Tanácsa diszkvalifikálta amerikai állampolgársága és demokratikus publikációi miatt. Azt, hogy idén indulhat- e egyenlőre nem tudhatjuk. Esfandiar Rahim Mashaei Ahmadinedzsád főtanácsosa. Úgy emlegetik, mint nacionalistát, mert nagy hangsúlyt helyez az iszlám előtti Irán hagyományaira. Szociális, kulturális és társadalmi kérdésekben mérsékelten konzervatív, ezért gyakran összetűzésbe került a konzervatív és az iszlámista pártokkal. Mivel Ahmadinedzsád már nem indulhat többször az elnöki posztért, érthető módon teljes mellszélességgel támogatja Mashaei-t. Ali Ardashir Larijani konzervatív politikus, a teheráni egyetemen doktorált nyugati filozófiából. A Mousavi kormány idején Munkaügyi- és Szociális miniszter volt, Rafsanjani elnök megválasztása után pedig Kommunikációért felelős tárcát vezette. A 2005-ös választásokon is indult, akkor 5.94%-ot szerzett. Jelenleg Ali Khamenei ajatollah biztonsági tanácsadója, ő volt az egyik fő tárgyaló az ENSZ-el a nukleáris program kapcsán. Természetesen még nem zárult le a jelölési ciklus, úgyhogy ez a paletta még bővülhet, vagy éppen szűkülhet, ha az Őrök Tanácsa úgy ítéli meg. Az igazságszolgáltatás nincs elválasztva a törvényhozástól és a vallástól. A Sharia, azaz a muszlim büntetőjog mai napig részét képezi az iráni jogrendszernek. Az emberi jogok biztosításáról pedig addig nem lehet beszélni, amíg a mai napig halálra ítélhetnek valakit politikai meggyőződése, vagy nemi identitása miatt. Az pedig, hogy a nők is szavazójoggal bírnak, sajnos még koránt sem jelenti, hogy akár megközelítőleg is egyenjogúak lennének a férfiakkal. Ali Khamenei ajatollah, az ország Legfelső Vezetője. Az Ő jogkörébe tartozik a háború és béke kérdésében való döntés joga, valamint Ő a hadsereg főparancsnoka. Ő senkinek nem tartozik elszámolással, és akárki nyer is az elnökválasztást, csak második helyet kaphat egy felülről elrendezett játszmában. Nem látok olyan személyiséget, akinek a programja merőben eltérne a másiktól, és radikális változást hozna a gazdasági problémákkal küzdő Irán életébe. Ha lenne is ilyen, talán nem is indulhatna a posztért. Forradalom viszont nem lesz, és nem is lehet. A rezsim-ellenes mozgalmak rengeteg, gyakran öszszeegyeztethetetlen érdekek mentén szerveződnek, nagy a széthúzás, kevés a pénz, az idővel az elszántság is megfogyatkozik, karizmatikus-vezető híján pedig elképzelhetetlen, hogy a sok kis csoport egyként kiállna egy közös érdekért, ami jelenleg még meg sincs fogalmazva. Tehát ahhoz, hogy az elkövetkezendő, vagy bármelyik jövőbeni választás jelentsen valamit, nem új elnököt, hanem új államformát kellene választani. Rebeke Raphael a Drory Újságíró Iskola növendéke január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

5 EGYESÜLT ÁLLAMOK 5. oldal Mi a nép... Barack Obama letette hivatali esküjét Először Joe Biden alelnök, majd Barack Obama elnök is letette hivatali esküjét a washingtoni kongresszus lépcsőjén magyar idő szerint hétfőn délután. Obama több százezer ember előtt elmondott beiktatási beszédében arról beszélt, hogy az amerikaiak mostani generációja megpróbáltatott és bizonyította, hogy kitartó. Az eseményre több százezren voltak kíváncsiak a helyszínen. Az ünnepélyes bevonulásokat követően Charles E. Schuler szenátor és egy meggyilkolt fekete polgárjogi harcos, Medgar Evers özvegye mondta el megnyitóbeszédeit. Ezt követően előbb Sonia Sotomayor, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese felvezetésére Joe Biden alelnök, majd a Legfelsőbb Bíróság elnökének, John G. Robertsnek a felvezetésére Barack Obama elnök is letette hivatali esküjét. Az elnök a nyilvános ceremónián az eskü szövegét mondva egyszerre két szentírásra helyezte kezét: a legendás polgárjogi harcos, Martin Luther King, valamint egyik saját hivatali elődje, a rabszolga-felszabadító Abraham Lincoln bibliájára esküdött fel. Az elsővel King tiszteletes történelmi jelentőségű washingtoni menetelése 50., míg a másodikkal a feketék egyenjogúságát kimondó proklamáció 150. évfordulója előtt tisztelgett. Különleges egybeesés az idén, hogy a ceremoniális beiktatás éppen Martin Luther King születésnapjára esett. Obama négy évvel ezelőtt szintén Lincoln bibliájára tett fogadalmat. A beiktatási ünnepségen jelen volt az Egyesült Államok két korábbi demokrata párti elnöke, Jimmy Carter és Bill Clinton. A még élő négy exelnök közül a másik kettő, Obama közvetlen hivatali elődje, George W. Bush és annak apja, George H. W. Bush a várakozások ellenére nem volt jelen. Az idősebb Bush gyengélkedik, nemrég engedték ki a kórházból. Ezt követően Obama megkezdte mintegy tízperces beiktatási beszédét, melyben az összefogásról, a közösség erejéről, az amerikaiak kitartásáról, a válságról és a következő évekről is beszélt. Az elnök kitűzte következő ciklusának terveit is és meglepően sokszor idézte a mi, a nép szófordulatot az amerikai alkotmányból. Elmondta, országa alapítói olyan alapelveket fektettek le, amik ma is érvényesek, ezek a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jogok, amikhez minden amerikainak joga van. Az amerikaiak mostani generációja megpróbáltatott és bizonyította, hogy kitartó, mondta az elnök, aki szerint mindennél fontosabb most az összefogás. Ennek a próbának még nincs vége - jelentette ki. Majd rátért arra, hogy a gazdasági fellendülés már elkezdődött országa számára. Obama szerint Amerika lehetőségei korlátlanok, hiszen egy nyitott, sokszínű világban élünk. A másodjára is megválasztott elnök szerint azonban nemzete nem boldogulhat, ha csak egy szűk réteg boldogulását biztosítja, ezért a középosztály széles rétegeinek válla alá kell nyúlni. A következő évek céljairól szólva elmondta, szükségünk van iskolai reformra és adóreformra is, hogy a keményen dolgozók számára biztosítsuk a lehetőségeket. Beszélt az egészségügy átalakításáról, a deficitcsökkentésről és a biztonságpolitikáról is, megemlítette a háborúk befejezését is. Síkraszállt a vízkészletek, természeti értékek megőrzése, új energiaforrások felkutatása mellett. Az elnök szót emelt a szegények, elesettek, perifériára szorítottak segítéséért és kiállt a homoszexuálisok jogai mellett is. Kijelentette: az Egyesült Államok támogatni fogja a demokráciát az egész világon, Ázsiától Afrikáig, Amerikától a Közel-Keletig. Obama elmondta, ugyanazt az esküt mondta el, mint elődei és ugyanarra esküdött fel, amiért szerte a világon amerikai katonák küzdenek az amerikai zászlók alatt, mondta. Az elnök beszéde végén köszönetet mondott mindenkinek és Isten áldását kívánta az amerikaiakra. Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke idén azért tette le kétszer a hivatali esküt, mert első elnök ciklusa az alkotmány értelmében január 20-án délben járt le, ez azonban az idén éppen vasárnapra esett, és a hétnek ezen a napján a hagyományok szerint nem szokás beiktatási ünnepséget rendezni. A hivatalos fogadalomtételt ezért már vasárnap, szűk körben, de a televízió nyilvánossága előtt megejtették a Fehér Házban, hétfőn pedig azt népünnepély keretében megismételték. (Hasonló, megismételt eskütétel legutóbb ben történt, Ronald Reagan második elnökségének kezdetén.) David Gergen, a CNN vezető politikai kommentátora Obama eddigi legfontosabb beszédének nevezte az újraválasztott elnök szónoklatát, amelyben őszintén vallott hitéről és alapértékeiről, világosan beszélt a kihívásokról és a következő négy év lehetőségeiről. A BBC News meghívott szakértője úgy fogalmazott, Obama realistább beszédet mondott, mint négy évvel ezelőtti beiktatásakor, józan hangon szólt egyebek között a fegyverszabályozási reformról és az államadósság kezelésének szükségességéről. Átalakul a kormány Obama jelentős kormányátalakítással kezdi meg második elnöki ciklusát, beiktatása után rögtön aláírta a jelölést kabinetjének több posztjára. A külügyminisztérium élére Hillary Clinton helyére John Kerryt, a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnökét javasolja, a Pentagon vezetője pedig Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátor lehet Leon Panetta helyett, ha a szenátus jóváhagyja az elnök választottját. Timothy Geithner pénzügyminisztert Jack Lew, a Fehér Ház távozó kabinetfőnöke válthatja, akinek helyére viszont az elnöki jelenlegi helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója, Denis R. McDonough kerül. Az elnök, mint az amerikai fegyveres erők főparancsnoka, a Capitolium lépcsőjéről megtekintette a fegyvernemek díszalakulatainak felvonulását, amelyben 59 alakulat képviseletében összesen 8800-an vettek részt. Örömünnep a Pennsylvania Avenue-n A díszszemle után gépkocsi konvojával elindult a kongresszustól a Fehér Ház felé. Az elnöki pár a várakozásoknak megfelelően a Pennsylvania Avenue-n kiszállt a páncélozott limuzinból, és az őt többórás várakozást után tomboló örömmel fogadó nézők sorfala között egy szakaszon gyalog haladt az államfői rezidencia felé. A rajongók ráadást is kaptak, mert Obama elnök és a first lady a Fehér Ház előtti utolsó néhány száz méter erejéig is elhagyta a gépkocsit. Az első pár vonulása gyakorlatilag a felvezetése volt a beiktatás napi parádénak, amelynek útvonala szintén a Capitoliumtól a Fehér Házig tart. Az ünnepi menetet az elnök, az alelnök és szűkebb környezetük egy a Fehér Ház előtt erre az alkalomra megépített, golyóálló üveggel védett tribünről tekintették meg. Az este folyamán Barack és Michelle Obama két beiktatási bálon vettek részt. 17-en jutottak el idáig Az Egyesült Államokban 57. alkalommal iktattak be elnököt. Amerikai elnökök közül eddig 17-en jutottak el a második hivatali ciklusig. Barack Obamát, aki 2008-ban John McCain arizonai szenátort, 2012-ben pedig Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót győzte le a Republikánus Párt részéről a Fehér Házért folytatott küzdelemben, az amerikai alkotmány értelmében 2016-ban, egymás után harmadik alkalommal már nem választhatják meg hivatalába. atv.hu SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

6 6. oldal MAGYARORSZÁG ISTENTISZTELET A BUDAPESTI GETTÓ FELSZABADULÁSÁNAK 68. ÉVFORDULÓJÁN Kardos Péter zuglói főrabbi szerint szép lenne, ha a kormány a kétharmad birtokában valami olyat tenne, ami után a magyar zsidók azt kiálthatnák a világ felé, hogy Magyarországon fasiszti kaputt. Igaz, akkor nem lenne kiktől megvédeni bennünket fogalmazott az egyházi vezető a budapesti gettó felszabadulásának 68. évfordulóján tartott istentiszteleten pénteken Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában. A Budapesti Zsidó Hitközség rendezvényén a főrabbi kiemelte: arról a pillanatról emlékeznek meg, amikor a szovjet Vörös Hadsereg felszabadította a budapesti gettót, mert számukra ők hozták el az életet, ezért legyen áldás a mártírok és az érettünk elesett felszabadítók emlékén. Mint mondta, a túlélők magukkal viszik a gyászt, a fájdalmat, az indokolt vagy indokolatlan üldözöttségi érzést, de az igazi örömöt és vigaszt, valamint a gyermek, az unoka, a dédunoka világszemléletét is, akiknek a vagon szó már semmit nem jelent. Kardos Péter szólt arról, hogy a második világháború alatt az ostromló fegyverek torkolattüzéből próbáltak következtetni arra, mekkora távolságra lehetnek tőlük a szovjet katonák, mert már kevés volt az élelem és sok volt a halott. Megemlítette, hogy látta a gettó ledöntött kerítését, amikor egy szovjet tiszt azt mondta nekik, zsidó testvéreim, szabadok vagytok. Elmondta, nem tudták, hogy hozzátartozóik Auschwitzból parancsot teljesítve írták azt magukról, hogy jól vannak, és még a feladás címe is Waldsee volt, holott valójában a haláltáborból adták fel a leveleket. Kitért arra, miután Eichmann (a magyarországi deportálások vezetője) megnyugtatta őket biztonságukat illetően, nem hitték el egyebek mellett azt a hírt sem, hogy a görögországi zsidósággal megvetették a vonatjegyet, a szerelvény azonban a treblinkai haláltáborba vitte őket. Az esemény végén a résztvevők mécseseket és a megemlékezés köveit helyezték el a zsinagóga melletti udvaron, a Hősök kertjében, majd Oroszország nagykövetségének képviselője helyezte el koszorúját a zsinagóga Wesselényi utcai emléktáblájánál. A rendezvényen megjelent mások mellett Horovitz Tamás a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Tordai Péter a BZSH elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezetető igazgatója, Szabo György (mazsök),semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rogán Antal, a Fidesz és Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője, Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő, Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és a diplomáciai testület több tagja. MTI/bpi.hu ÚJABB BÍRÓSÁGI DÖNTÉS A SCHNEERSON -KÖNYVTÁR ÜGYÉBEN Moszkvát felháborította a washingtoni szövetségi bíróság döntése, amely szerint az orosz kormánynak súlyos pénzbüntetést kellene fizetnie, amíg nem juttat vissza egy értékes könyvgyűjteményt az amerikai Chábád Lubavics zsidó mozgalomnak reagált az orosz külügyminisztérium. A bostoni székhelyű amerikai Chábád Lubavics Mozgalom néhai vezetője, Menachem Mendel Schneerson rabbi könyvtárát követeli Oroszországtól. A vita több évre nyúlik vissza. Oroszország szerint az amerikai bíróságnak nincs joghatósága az ügyben. A washingtoni szövetségi bíróság augusztus 6-án ismerte el a mozgalom igényének jogosultságát a Schneerson-gyűjteményre, amelyet a döntés szerint törvényellenesen tartanak az orosz állami könyvtárban és a védelmi minisztérium archívumában. Mivel Moszkva nem teljesítette az akkori döntést, nem adta vissza a szent könyveket, a washingtoni bíróság most napi ötvenezer dolláros büntetést rótt ki az orosz kormányra. Az orosz külügyminisztérium teljes mértékben jogtalannak és provokatívnak tekinti a bíróság ítéletét, amely szerinte ellentétes a nemzetközi joggal, így érvénytelen. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézte a washingtoni orosz nagykövetség közleményét, amely szerint a Schneersongyűjtemény az orosz kulturális örökség része, és azt nem szolgáltatják vissza. Moszkva nem ismeri el a Chábád Lubavics Mozgalmat a gyűjtemény törvényes tulajdonosának. Schneerson rabbi a mai Ukrajnában lévő Mikolajivben született, a harmincas években Nyugat-Európába emigrált, majd a náci megszállás elől 1941 júniusában New Yorkba menekült, ahol újra életre keltette a hászid judaizmus Chábád Lubavics mozgalmát, és annak tekintélyes vezetőjévé vált. Az 1994-ben elhunyt zsidó vallási vezető gyűjteménye több ezer oldalnyi kéziratot és számos értékes könyvet tartalmaz, amelyeket a 18. század végén a mozgalomhoz tartozó fehérorosz rabbik adtak össze. Ma vallási relikviának számít ban a gyűjtemény egy részét a proletárhatalom kisajátította, és az orosz állami könyvtárban helyezte el. A többit Schneerson rabbi magával vitte a Szovjetunióból. Mintegy 25 ezer oldalnyi kézirat a nácik kezébe került, amelyet a szovjet hadsereg visszaszerzett, és az értékes anyagot az orosz állami katonai archívumban helyezték el. A Lubavics Mozgalom az 1980-as évek végén nyilvánította ki igényét az értékes vallási relikviákra. Egyes források szerint Borisz Jelcin néhai orosz államfő még James Baker amerikai külügyminiszternek tett ígéretet arra, hogy a Schneerson-gyűjteményt visszaadják. MTI/bpi.hu Emlékezés a Muszosokra Az elpusztult munkaszolgálatosokra emlékeztek Budapesten a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából január 13-án, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban (HDKE). A rendezők a Honvédelmi Minisztérium, a Tábori Rabbinátus, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete és a Holokauszt Emlékközpont voltak. Az ünnepélyes megemlékezés alkalmával emléktáblát avattak és virtuális kiállítást rendeztek A Lapátos Hadsereg címmel. Az utóbbi a HDKE honlapján elérhető interneten. A bevezetőt Prof. Szita Szabolcs HDKE igazgató, a megemlékezést Hende Csaba Honvédelmi Miniszter, és Sessler György a Muszos Egyesület elnöke tartották, míg a vallási megemlékezést és zsoltárokat Dr. Köves Slomó tábori főrabbi, Thota Péter Joel tábori rabbi, Bíró László Katolikus Tábori Püspök és Jákob Jónás Protestáns Tábori Püspök tartották. Hende Honvédelmi Miniszter tanulságos és egyenes beszédéből idézek: Sokkal tartozunk a Don-kanyart megjárt munkaszolgálatosoknak, sokkal tartozunk azoknak, akik áldozattá lettek, mindenek előtt azzal, hogy soha, semmilyen körülmények között nem mentegetjük a gyilkosokat, azzal, hogy minden körülmények között hűek maradunk emlékükhöz... Meg kell ismerni a történelmet és a magyar állam felelősségét az ügyben, hiszen nem védte meg polgárait, emberi méltóságukban megalázta őket, és része volt abban, hogy százezrek életét elvegyék egy ordas eszme nevében. ז ל emléke. Áldott legyen a Munkaszolgálatosok Dr. Kende György január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

7 KENDESZKÓPIA 7. oldal Dr. Kende György: Ne szólj szám, nem fáj fejem Bayer Zsolt (becenév Zsoca) publicista, író és újságíró Budapesten született 1963-ban. Atyja neve Ottmar, és következtetvén család és apja nevéből, elmagyarosodott sváb. Egyetemen magyar és történelem szakos hallgató és egyike volt azon 38 egyetemi hallgatónak, akik 1988-ban megalakították a Centrális Erőtér (FIDESZ) mozgalmat és az előkelő ötös számú pártigazolvány tulajdonosa. Orbán Viktor miniszterelnök kebelbarátja és osztatlan bizalmát élvezi. Publicista karrierjét a Mai Lapnál kezdte, aztán Kurír, majd ben a Népszabadság főmunkatársa. Párhuzamosan, a FIDESZ alapításától kezdve a párt sajtófőnöke, öt évig a Magyar Nemzet munkatársa, majd és mindmáig a Magyar Hírlap főmunkatársa. Egyúttal a magyar TV-nél igazgató helyettes, majd Hír TV és jelenleg az Echo TV munkatársa. Egy tucat regényt és néhány filmet írt. Kinézete a nürnbergi törvények alaptételeire és a Stürmerre alapozva nem kissé zsidós, mi több, neve és képe díszhelyen jelenik meg a Metapédia nevű veszett antiszemita portálban, mint zsidógyanús a magyar közéletben. Mi sem természetesebb, hogy a jobbik is minden sz@rban kanál és a zsidó Bayer hazugságai dicsőítő titulusát adományozta neki. Ez gyakori úzus a magyar jobb köreiben, aki nem velünk az bizonyára zsidó, vagy zsidóbérenc. Mindezen említettek ellenére nincs semmi valós bizonyíték Bayer zsidóságára és újságírói működése és irományai alapján megerőltetés nélkül nevezhetjük közönséges, mindennapi antiszemitának és rasszistának. Bayer, állandó vitában a jobbikkal és megjegyzendő egy szellemes bemondása Dr. Morvai Krisztina jobbik parlamenter és EU tanácstaggal kapcsolatban. Morvai, állítólagos jogvédő, de főleg antiszemita. Mióta kényes Morvai a metszett farkincákra? Morvainak két férje volt, mindkettő, zsidó szép karrier. Bayer Zsolt újságírói karrierje hemzseg az oktalan antiszemitizmustól és rasszizmustól március 18-án a Magyar Hírlapban egy cikke jelent meg, A medence és környéke, anonim szereplőkkel, mikoron állítólag egy neves, de meg nem nevezett neves magyar (zsidó) író orrát az úszómedence vizébe fújta és mikor figyelmeztették, hogy tartózkodjon ettől, körbe rohangálva a medencét azt ordítozta, hogy itt inzultálják a zsidókat. Ha egyáltalán igaz a mese, akkor a zsidó író hanyag volt, ugyanis a zöm akkor fújja orrát a vízbe, mikor alámerül. Az is köztudomású, hogy senki sem vizel a medencébe kintről vagy az ugródeszkáról, hanem kizárólag, víz alatt. Az említett epizód csak allegorikus előjáték a Medence és Környéke ominózus cikkhez, melyben Bayer figyelmeztet, hogy ne fújják az ellenségek orraikat a magyar medencébe, mármint a magyar nemzet medencéjébe, és ne vizeljenek bele. Hogy egy ilyen cikkhez, mi szükség van antiszemita bevezetésre, meg kell kérdezni Bayert, de lehet, hogy szerinte minden cikkbe jó belekeverni egy kis antiszemitizmust, talán így többen olvassák és jobban lelkesednek. A cikk, lehet, hogy sikeres volt bizonyos kétes nívójú antiszemita olvasótáborban, de nem ment át simán. Több mint száz FIDESZ-es értelmiségi nyílt levélben tiltakozott, Dávid Ibolya MDF elnöknő elképesztő, botrányos, felháborító és visszautasítandó jelzőkkel illette és bocsánatot kért (Bayer helyett, mert ő ilyesmit nem tesz) a zsidóktól és a nem zsidó honfitársaktól. Demszky Gábor Budapest főpolgármestere lemondta a Magyar Hírlapot és bejelentette, hogy nem hajlandó nyilatkozni a lapnak. Mindamellett Bayer szárazon megúszta. Schiff András Magyarországról emigrált, Londonban élő, kiváló zeneszerző, zeneszakértő és karmester, Bach, Mozart és Schubert magyarázó. Schiff 2011 január elsején cikket írt a Washington Postban, melyben megkérdőjelezte, hogy Magyarország képes és megfelelő e a soros Európai Uniós elnökségre, mely pozíciót Orbán Viktor gyakorlatilag el is foglalt. Schiff kételyeit azzal indokolta, hogy a rasszizmus, cigányok megkülönböztetése, antiszemitizmus, xenophóbia, sovinizmus és reakciós nacionalizmus mindennapiak Magyarországon. Schiff Január 17-én magát persona non gratanak deklarálta szülőföldjén és az előbb említett vádakat egy nyílt levél formájában tiltakozásképpen közzétette, miután hat további neves magyar intellektuállal aláíratta. Bayer nem vesztegetett időt. A két közlemény között, már január 4.-én reagált egy legvadabb antiszemita förmedvényében. Magyarországról bűz árad - írja valami Cohen névre hallgató bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, Cohen Bendit (valaha vörös diáklázadó vezér, ma az Európai Parlament tagja) meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos embervörös figurájával jelentkezik és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Bátorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben. (Az orgoványi erdőben ben a Horthy-féle tiszti fehér terror alakulatok Héjjas Iván és Francia Kiss Mihály vezetésével meggyilkoltak 60 személyt -környékbeli köznapi magyarokat és köztük egynéhány zsidót. Erre céloz a nagy hős Bayer, szerinte nem gyilkoltak le eleget akkoron, tehát Bayer gyilkosságra uszít, vért akar látni, másét. Felhajtás és tiltakozás volt mit szokott, mindamellett, Bayer szárazon megúszta. További Bayer féle antiszemita és homofób gyöngyszemek: Egy alkalommal Bayer nyilvánosan sajnálkozott, hogy a fehér terror szabadcsapatai nem lőttek le (értsd gyilkoltak le) több zsidót és baloldalit (hogy ezek se maradjanak ki a buliból). Magyar Hírlap 2008 november 7.-e Lepke szárnya cikk a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street yuppiek mérhetetlen pénzsóvárgásának, telhetetlenségének és felelőtlenségének bizonyára célozván a magyar és nemzetközi gazdasági válság okaira. A Magyar Hírlap, 2010 január 6.-a Vérdíj -ból idézet. aggastyánok ülnek tolókocsikban és folyik a nyáluk. A célzás a Holokauszt túlélők. Vajon Bayer azt gondolja, hogy a jövőben jómaga nem fog megfelelni az említett meghatározásoknak? Mindhárom homofób antiszemita förmedvény esetet, Bayer szárazon megúszta. Cozma Marian román válogatott kézilabdázó Magyarországon játszott a Veszprém KC csapatában. Négy évvel ezelőtt, egy veszprémi bárban megkéselték és megölték. Nemrégiben az eset megismétlődött és két magyar ifi sportolót késeltek meg egy szilveszteri mulatságon verekedés alkalmával. Mindkét esetben a tettesek cigányok voltak. Ilyen történések valóban a legmesszemenőbb formában elítélendők, a tettesek személyileg felelőségre vonandók és büntetendők törvényileg, de az egyetemes magyar cigánysággal a leírt esetek okozati kapcsolatban, nincsenek. Vajon magyar polgárok nem késelnek és gyilkolnak Magyarországon? Akkor kinek jut eszébe, hogy az egyetemes magyarságot vádolja? Mikor a jobbik gyilkosai lelőtték az öt éves menekülő cigánygyereket, valaki is vádolta a magyarságot? Ez pontosan, amit Bayer tett, a Magyar Hírlap folyó év január 5.-i hasábjain megjelent Ki ne legyen cikkében. A bűnösöket azonosította a roma nemzetiséggel, vagyis közönséges rasszista. A cigányság jelentős rész nem alkalmas együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberi kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá vált fele az idióta nyugati világ vívmányait használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt kifejezéssel a megélhetési bűnözők. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani de azonnal és bárhogyan. Nem tudom, hogy van-e itt-ott szégyenérzete Bayernek, például mikor a FIDESZ tag és parlamenti képviselő Farkas Flóriánnal találkozik, aki roma származású, de nagy általánosságban az ilyenek pofáján nincs bőr. Ha sarokba szorítják, Bayer megijed és hamar beköp egy hamis cáfolatot, hogy ő, mármint Bayer, nem akarja likvidálni a cigányságot, sem egyetlen cigányt. Igen megható, szép tőle. Bayer firkálásának minden szava minősíthetetlen, erkölcstelen és galád gondolatmenet kifejezése. Jelentős rész, cigányság állattá lett fele, aljas általánosítás egy olyan tettnek, melyet Bayer írása szerint hárman követtek el. Bűnöket tolerálni vagy megérteni nem kell, de nem megtorolni kell, hanem törvény szerint büntetni. Végeredményben Magyarország, még Bayer szerint is, jogállam. Cigányok jellemzése, mint állati koponya, tagolatlan hangok üzekedés ürítési szokások szimpla hazugságok és minősíthetetlen és aljas rágalmak. Ha Bayer azt hiszi, hogy az ő genetikai adottságai mások mint a cigányoké, vagy zsidóké, alaposan téved és ezen a téren tudása lyukas és gyatra, sőt szégyenletes. A Bayer elleni cikkek külföldön is megjelentek, a Die Presse jellemzése; kitüntetett fekália antiszemita. A megszokott feljelentések ezúttal sem késtek. Többek között Dr. Mayer István MTA tag is a feljelentők között volt, de a NMHH (Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság) a folyamodványokat villámgyorsan elutasította. Bayer, mint rendesen, ezúttal is szárazon megúszta. Az ilyen Bayer-féle gondolkodóval kapcsolatban meg kell említem, hogy az ominózus cikkének címe Ki ne legyen egy szimpla plagizáció és megtévesztés. Ki ne legyen egy Erdős Virág nevű írónő Na most akkor... című versének refrénszerűen ismétlődő alapmotívuma. A sziporkázóan szellemes és mélytartalmú vers, melynek sok igaz, emberi mondanivalója van, a rasszizmusról is. E remekműből idézek hat sort:... kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfélbála angolpólya adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagy okosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen. A közmondás, mely szerint addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik egyenlőre nem alkalmazható Bayer Zsolt esetében. Minden valószínűség szerint sérthetetlensége Orbán miniszterelnök barátságából ered, tehát inkább egy másik közmondás passzol: kinek Krisztus, annak minden szentek SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

8 8. oldal CELEBVILÁG OBSITOT KAPOTT HARRY HERCEG Véget ért az afganisztáni szolgálat Épségben hazatért az afganisztáni frontról Harry herceg. A brit uralkodó unokája szolgálata végeztével alig burkoltan megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy afganisztáni bevetései során tálib lázadókkal végzett. Harry - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, aki édesapja és bátyja, Vilmos herceg után a harmadik a brit trónutódlási sorban - szeptember óta teljesített szolgálatot az afganisztáni tűzvonalban. Bázisa a brit expedíciós kontingens Camp Bastion nevű helyi központi támaszpontja volt. Az idén 29 éves katonaherceg ben már megjárta az afganisztáni frontot, részt vett gyalogsági hadműveletekben és járőrözéseken, emellett előretolt hadszíntéri légiirányítóként légi csapásokat vezényelt tálib állások ellen. Első frontszolgálatáról azonban idő előtt, alig hetven nap után hazahívták, mivel jelenlétének híre kiszivárgott. A brit sajtó helyszíni tudósítói akkoriban tudtak róla, hogy Harry Afganisztánban van, de a brit kormány kérésére vállalták, hogy erről nem adnak hírt mindaddig, amíg a herceg frontszolgálata le nem jár. A hírt viszont külföldi - elsősorban ausztrál és amerikai - hírportálok megszellőztették, és ezután Harryt biztonsági megfontolásokból azonnal hazarendelték. Ebbe a herceg annak idején igen nehezen törődött bele, és rendszeresen hangoztatta, hogy mindenképpen viszsza akar térni az afganisztáni frontra. Ezt végül tavaly engedélyezték is számára. Harry - aki a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett - ezúttal századosi rangban, katonai helikopterpilótaként kezdett újabb frontszolgálatot Afganisztánban, miután a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikoptertípusának, az Apache-nak a vezetésére és fegyvereinek kezelésére kapott kiképzést. Kivezényléséből most nem csináltak titkot, a brit védelmi minisztérium csak annyit kért az Afganisztánban dolgozó brit újságíróktól, hogy a herceg bevetéseinek részleteiről a szolgálat végéig ne közöljenek részletek. Annyi azonban mégis kiszivárgott a múlt hónap végén, hogy egyik bevetése során Harry végzett az afganisztáni tálib erők egyik parancsnokával. A The Sun - a legnagyobb példányszámú brit napilap - bennfentes katonai forrásait idézve pár hete azt írta, hogy a herceg szárazföldi egységeket támogató helikopteres rajtaütésben vett részt a déli Hilmend tartományban. A szárazföldi járőr egy tálib parancsnokot keresett, és amikor a nyomára bukkant, segítséget kért a brit hadsereg helikopteres egységeitől. A bevetésre a The Sunnak beszámoló katonai források szerint Harry herceget vezényelték, és az általa irányított Apache helikopter Hellfire rakétákkal, valamint fedélzeti géppuskáival semmisítette meg a keresett - a források által meg nem nevezett - tálib parancsnok harcálláspontját. Harry herceg, aki afganisztáni szolgálata végeztével nyilatkozott a brit sajtónak, a BBC által a hazatérés bejelentése után, péntek este sugárzott interjúban ilyen részletességgel nem erősítette meg az értesülést. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy bevetései során lőtt-e az ellenségre, és esetleg ölt-e embert, Harry azt mondta, hogy igen, ugyanúgy, mint sokan mások. Lövünk, amikor arra van szükség, életeket oltunk ki, hogy életeket menthessünk, szerepünk azonban mindenekelőtt az elrettentetés - fogalmazott. Légi századának másik kulcsfontosságú feladata a sérült katonák kimentése volt a hadszínterekről. Ha ez azt jelenti, hogy lőni kell valakire, aki lő (a sérült brit katonákra), akkor ezt teszszük - mondta a herceg. mti Dustin Hoffman rendezőként debütált Az idén 76 születésnapját ünneplő Dustin Hoffman első saját rendezésű filmjét A Kvartett A nagy négyes címmel év elején mutatták be az amerikai mozikban. A kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman a mai napig tisztán emlékszik arra a percre, mikor egykori kollégája John de Borman rendező előállt az ötlettel, mi lenne, ha a kamera másik oldalán is kipróbálná magát. Egyszer felhívott telefonon. Először boldog új évet kívánt, majd mintegy lezárásképp csak úgy mellékesen odavetette: Apropó, vállalhatnál egy szkriptet, amit én szeretnék fényképezni, és itt szeretném fényképezni, mert szeretem Londont, és van egy házunk itt. - mesélte barátja ötletét Hoffman. A színész elmondása szerint eleinte ódzkodott a dologtól, de miután elolvasta a forgatókönyvet egyszerűen nem tudott nemet mondani a felkérésre. Emlékszem, repülőn olvastam el és mikor befejeztem, a feleségem rám nézett, látta a könnyeimet, és megkérdezte, miért sírok. Annyit mondtam: Ezt muszáj elolvasnod! Sosem sírok mostanában; elég szigorú kritikus vagyok. magyarázta a színész. Mikor megkezdődtek a forgatások, Hoffmannak egyáltalán nem volt könnyű dolga, de mint mondta, Lady Gaga filmszerepben Egyes értesülések szerint a díva szeretne betörni a filmiparba és öt éven belül Oscar-díjas színésszé válni. Ennek érdekében Gaga elkezdett színészetet tanulni, hogy minél jobban elsajátítsa a filmezés csínját-bínját. A különleges stílusú énekesnő egyik belső köréhez tartozó informátora elmondta, hogy Lady Gaganak új kihívásokra van szüksége és minden elkövet azért, hogy öt éven belül egy Oscar-díj boldog tulajdonosa legyen. Természetesen miért ne sikerülne Gaganak, hiszen Rihanna és Justin Timberlake is mepróbálta, és ha nekik sikerült, akkor az extravagáns énekesnőnek miért ne? A 26 éves Gaga nagyon bizakodó, hiszen egyszer már kapott egy kisebb szerepet a Men In Black - Sötét zsaruk 3 című a film végül rávezette mit is kell csinálnia. Fogalmam sem volt, hogy a producer és a rendező közelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz. idézte fel élményeit, majd hozzátette: Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba. femcafe.hu filmben. Azonban most főszerepre éhes, amit meg is kapott. Lady Gaga Quentin Tarantino egyik munkatársának, Robert Rodrigueznek a filmjében, a Machete Kills -ben fog szerepelni. Egy dögös fegyverforgatót fog alakítani, olyan filmcsillagok mellett, mint Jessica Alba, Mel Gibson és Amber Heard január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

9 MAGAZIN Surányi J. András: Lekérés nincs! 9. oldal A csöröge fánk zsíros illata leng körül, a kidobott karácsonyfák életunt búskomorát überolja a szénszünet örömteljes vége. Eljött hát a farsang ideje, ránk tört a bálszezon. Vízkereszttel kezdődött január 6-án, és ha jól megy, eltart hamvazó szerdáig, azaz ebben az évben február 13-ig. Bál bál hátán, középiskolai szalagavatók, batyusbálok, rongyosbálok, utcabálok. Ha a kormányzó úr és a magas udvar is úgy akarja, akár még Operabál is lesz. Bár lehet, hogy a kegyes és éppen deklasszálódó nép nem venné túl jó néven, következésképpen agit.pol.prop-szempontból nem célravezető. Múlt évben is elmaradt. Tehát akkor mégsem lesz. Aki operabálozni akar, és szégyelli, hogy teli van lével, vagy szorong az adóhivatal végett, az keringőzzön Bécsben másfél milkáért. Lelke rája. Minden szempontból jobban hat viszont, egy kiadós, és úgy a Mindenhatónak, mint a népnek tetsző böjt. Végül is, csak erről szól a farsang, legalább is a szintén népszerű karnevál szó etimológiája szerint. Pá, hús! szabad fordításban, bár az igazi kemény böjt csak a hamvazó szerda után jön, a következő negyvennapos turnus, a húsvét előtt. A böjt, a modern orvostudományok szerint, egészséges dolog, ha egyébként az ember dagi. Ezzel a negyvennapos böjttel viszont, Istenhez igyekszik közelebb férkőzni az ember, nem a szépségideálhoz. Emlékeztetőül: Mózes is 40 napi böjt után kaphatta meg a Táblákat, ahogy Jézus is 40 sivatagi böjtnap után kezdte meg melamed-tevékenységét. A tanítás szerint a test-lélek-szellem hármas egysége tisztul ekkor, nem véletlen, hogy alig van vallás, melyik ezt a holtbiztosnak tűnő lélek-pucerájt ne alkalmazná valamilyen formában. Mondanom sem kell, ez itt mifelénk keresztény polgártársaink ünnepe, közülük is elsősorban a katolikusoké. Azért a puritánabb evangélikusok, reformátusok sem restek, igaz kevésbé a böjtök, annál inkább a vigasságok területén. Nem csupán keresztény vagy zsidó találmány a farsang; mint minden zsidó vagy keresztény ünnepnek meg van ennek is az ókori, sőt őskori pogány eredője. Pogány szempontból nyilvánvaló a formula: már az ősember is utálta a telet, mert hideg, sötét és nyirkos volt a barlang, friss gyümölcsök, zöldségek sem voltak, ezzel szemben kalóriadúsabb élelem után volt kénytelen a kardfogú tigris is nézni, és ennek a kritériumnak őseink sajnálatos módon remekül megfeleltek. Nyilván pórul járt jópár tigrincs is, a lényeg viszont kettejük közös tavaszvárása lehetett, a tél közös temetése és a kikelet eljövetelének sürgetése. Kárpát-medenceszerte számtalan farsangi szokás él, hűen leképezve a legalább 20 jelenlévő nép hagyományait. Én elsősorban a már múló történelemnek számító NDK-ban ismerhettem meg a valódi elszabadult farsangi mulatságot, annak minden konzekvenciáival. Az egyébként fegyelmezett és testvéri észak-keletnémet nép fékeit vesztette ilyenkor, s ennek meg is lett a böjtje. A farsang után szinte már menetrendszerűen rúgták ki a túl szabadosan élcelődő farsangi bolondokat az akadémiáról. Későbbi magyar viszonylatban, a házibuli-szerű SVÁT 13. batyusbálokon volt szerencsém álcát ölteni, pontosabban egyszer korhely neandervölgyinek, máskor az üdvhadsereg tisztjének öltözni. Egy unzerejnebenfentes bulin kénytelen voltam az egyszerűen megoldható csodarabbit alakítani, mert az általam vásárolt műanyag Ronald Reagan-maszkkal vagy hárman megelőztek. A batyus jelző azt kívánta jelképezni, hogy aki jön lesz, aki hoz, esz. Azaz, az van, amit a farsangolók hoznak, ne számítsanak különösebb kínálásra és traktára. A böjt ilyenkor felfüggesztve Fő, kérem, a hagyományápolás pikuáh nefes! Hisz az igazságos Mátyás királyunk is nagy súlyt fektetett, a máshol is bevált hagyományok, főleg az olasz kultúra terjesztésére. Sok választása persze nemigen volt neje Beatrix, a nápolyi királylány mellett. Ők ketten hozták be végül is az álarcos mulatságokat. Biztos nagyot néztek a magyar főurak, minek is öltözzenek? Ezen maskarabálok késői lenyomata ma inkább már csak az óvodákban és az iskolák alsóbb osztályaiban szokványos. Jól emlékszem az ébresztőórának öltözött kislányra, aki utcahosszal verte az egész mezőnyt a jelmezversenyen. Pedig volt egy nagy derültséget keltő banánjelmez is, ami majdnemhogy provokációnak számított, az igen csak banángyér hatvanas években. Méhecskék, tündérkék medvék, cicák, kalózok voltak a sztandart kosztümök. Én annakidején, a társadalompolitika felé mentem el, mert Robin Hoodnak öltöztem, a rákövetekező évben meg Tell Vilmosnak. Az idő tájt mentek ezek a sorozatok a tévében és mi hétvégeken a sóssüteményekkel és a hokedlikkel átvonultunk Miki bácsiékhoz, a nagybátyámékhoz, nekik volt a lakótelepen a legközelebbi fekete-fehér tévéjük. A lakótelep minden második csemetéje íjászkodott a sorozat hatására, nem kevés balesetet okozva. A magyar TV következő évében már, az osztályharc magasab tudati és szervezettségi fokán álló Tell Vilmos védte meg az elnyomott svájci népet, Gesslertől, a magyarokat is sanyargató Habsburg házból. Mi sem természetesebb, Tellnek öltöztem ugyanazzal a gúnyában bár, de ezennel nem íjjal, hanem számszeríllyal. Öszszesen tizenkét Tell volt az azévi felhozatal, egykét elkésett Robin Hooddal. Már megint nem én nyertem természetesen. Farsangi busót is kell egyszer egy életben járni egy urbánus egyednek, és én ennek a honfiúi kötelességemnek eleget is tettem a hetvenes évek Mohácsán. Sokác busómaszkos legénycsapatok járták a várost, az arra érdemes hölgyeket riogatva. Én, egy látogató német barátommal tekintettem meg, némi törkölypálinkás bágyadtsággal a nagy riogatást, szem előtt tartva a tényt, hogy ez a spektákulum már a világ kulturális örökségének része. Ma persze már bérbusók ijesztgetik az odasereglett turistákat a molyrágta busójelmezekben, a hangja kopott kereplőkkel. Nem kifejezetten Brazilia tehát Magyarország a karnevál tekintetében, de hát ki akar itt télvíz idején úgy nekivetkőzni, mint azok a kizsákmányolt, tropikus mesztic hölgyek. Itália, az megint más. Ott tudják, mitől döglik télen is a légy. A lagúna áztatta Velence belvárosa csúcsra járatja a bazári misztikumot. A sikátorok mélyéről szemléli együtt rémülten a valós hagyomány és az ízlés az olcsó giccsparádét. Szirupos jelmezek hömpölyögnek, a történelmi háttér előtt, ripacs képeslapokká összeragadva. A hasonlóképp szirupos turisták meg, sorba állnak ugyan azt a maszkot lefényképezni, aznapi ezredikként. Karnevál hagyjad a húst! végül is böjt van, kérem szépen. Móka és kacagás legyen, bizonnyal, de kívánalom a magába fordulás és a megtisztulás is, a felkészülés az évi nagy tavaszi selejtezőre, a természet megújulására, mikor majd minden madár pá-há-árt választ, virágom, vi-hi-rágom... Már csak ezért is ildomos a báli szezonban így vagy úgy megismerkedni egy elfogadható ő az igazi -val, még ha nem is egy egész életre, de lehetőleg a következő bálig. Használjuk hát ki ezt a ragyogó alkalmat az önfeledt ismerkedésre és kapcsolatépítésre, de semmi szín alatt ne felkészületlenül! Ismerjük meg előtte a báli protokollt: Az illendő pontos érkezés után, a hölgyről lesegítjük a kabátot, neadjisten a nercbundát, nehogy rámelegedjen. Nem marokra fogjuk a nercet, hanem a hüvelyk, a mutató és a gyűrűsujj segítségével tartjuk, eközben kisujjunkat kicsit eltartjuk. A hölgy táskája a lehető legrövidebb ideig van kezünkben, akkor is testünktől elfele, már csak a hüvelyk és mutatóujj segítségével. Mi ezek utána vetkőzhetünk. Arcunkon felhőtlen mosollyal, rugózó léptekkel lépünk be. Ne affektáljuk, hajlongjunk. Attitűdünk könnyed és fesztelen. Tűnjünk ki, de óvakodjunk az olcsó feltűnéstől. Derűs arccal állunk a helyzet magaslatán. Az okos és óvatos bálozó feltűnés nélkül, még teljesen józan állapotban felderíti a terepet, van-e erkély, eldugott sarkok nagy virágcserepekkel vagy vázákkal. Ennek, a későbbiekben fontos szerepe lehet. A nőket felkérik, mi sem tehetünk kivételt. Ne csináljunk úgy, mintha nem akarnának táncolni. Sőt! A férfinak illik az összes az asztalnál ülő hölgyet felkérni. Nota bene!! Tánc közben nincs lekérés! Ellenkező esetben ne csodálkozzunk a beinduló pofongépen. Fogadjuk a felénk irányuló kedves bókokat, és viszonozzuk őket. Mindenek előtt, ne zabáljuk le a nyakkendőnket, ezzel szemben felszabadultan táncoljuk át az éjszakát! Éjfél előtt ugyanis nem illik távozni a bálból. Ha minden kötél szakad ne felejtsük az akció kezdetén felderített kínai vázát! január 24. CSÜTÖRTÖK

10 10. oldal MAGAZIN SCHNAPP LEA Vannak emberek... akik elkötelezték magukat népünk tragédiájának megörökítésére, az emlékezésre és emlékeztetésre. Akik azért élik életüket, hogy a nagy tragédia, a Soá kisebb történéseit is átmenekítsék a következő nemzedékek számára. A Jeruzsálemben élő Larry Pfeffer is ezt teszi hosszú évek óta, annak dacára, hogy ő maga nem tudatosan élte át azokat az időket, mert éppen a Holokausztidején született Bonyhádon. Szülei városa külön szívügye lett. Összeköttetésbe került, majd barátságot kötött a Soá-kutató bonyhádi Illés Évával, aki mintegy három éve könyvet szerkesztett az elpusztított bonyhádi zsidók emlékére. Azonban nem állt meg itt és tovább kutat, újabb és újabb adatokra lel, bonyhádi zsidókkal találkozik itt Izraelben és most éppen Amerikában. Innen küldöm neki jókívánságaimat, bátorításomat, hálámat és a Teremtő áldását kérem munkájára. * * * A fenti bevezető további elmélkedésekre nyújt alkalmat: Ősidők óta voltak és vannak, remélhetően lesznek is jó emberek. A Soá idején azonban a jó és rossz emberek aránya felborított minden addigi és azutáni egyensúlyt elég összehasonlítanunk két sokatmondó számot: a hatmillió áldozatot azzal a néhány tízezer megmentettel, akiket jó emberek segítettek a nehéz időkben. A Jád Vásém kitüntetése mindannyiunk háláját fejezi ki, hiszen írva vagyon: Aki csupán egy embert, egy lelket ment meg, annyi mintha az egész világot mentette volna meg. A világon ma ismét dúl az antiszemitizmus. Magyarország ismét az élvonalban van, erősödő szélsőjobboldali pártjával, a betiltott, de újjáéledő gárdával, a sokasodó Holocaust-tagadókkal. Ugyanakkor a friss ismerősök között örömmel hallok fiatal, nem zsidó történészekről, akik szívvel, lélekkel és nagy erőfeszítéssel kutatják a nehéz múltat, hogy könynyebbé, emberibbé tehessék a jövőt. Egyikük mint már említettem tankönyvet szerkesztett a Soá témájában, amit közvetlenül a megjelenése után be is mutattam olvasóimnak. Mintegy három éve egy Bonyhádról ideérkezett tanárnőt ismertem meg, aki két hónapot töltött az országban, a Vészkorszak kutatásával kapcsolatos tanulmányúton. A mindössze 38 éves hölgy neve Illés Éva. Találkozásunkat Larry Pfeffer Soá-szakértő szervezte meg, Éva Izraelben való tartózkodásának utolsó napjaiban. Éva otthonomban keresett fel, és meghitt beszélgetésünknek számtalan megható pillanata volt. Megtudtam, hogy minden szabadidejét a Soá tanulmányozásának szenteli. Az Izraelben töltött hetekben is sok-sok órát szánt a Bonyhádról származó zsidókkal kapcsolatos dokumentumok kutatására a Jád Vásémben. Szomorúan jegyzi meg, hogy a valamikor Bonyhádon élt 1173 zsidóból csupán 173 tért vissza. Tudtommal a mintegy ezer zsidó mártírnak (még) nem emeltek emlékművet. Elnézem ezt a nagyon rokonszenves nem zsidó nőt, és szívem megtelik hálával. Ilyen embereket kereshetett Ábrahám ősapánk, amikor a Teremtő tíz igaz embert kért, de később kevesebbért is megkegyelmezett volna Szodomának és Gomorának Éva megajándékozott szerkesztői-kutatói munkája gyümölcsével: ritka szép, komoly és szomorú könyv, címe: Bonyhád - Egy elpusztított zsidó közösség. Szerzője az Amerikában élő Blau László. Az előszót Randolph L. Braham, a New-York-i Egyetem kiváló, érdemes politológia professzora írta. Kiadta az a bonyhádi alapítvány, amelynek léte felér nem egy, hanem több emlékművel. Neve: Soha többé Soá! Alapítvány. Már az is megható, hogy ilyen nevű alapítvány létezik Magyarországon. A kuratórium tagjai között vendégem, Illés Éva is szerepel. Természetesen a könyv magyar fordításának kiadását is ő gondozta. A kötetet szülővárosom szomszédságában, Kecskeméten nyomtatták. A megjelenését támogatók között: Bonyhád város polgármestere, vezető cégei, vallási felekezetei, kulturális létesítményei és számos magánember. A város közösségének összefogása a könyvben megvalósított nemes cél érdekében valóban példaértékű. Így vált Blau László műve Bonyhád zsidóságának maradandó, soha le nem dönthető emlékművévé. A kötet borítójának fülszövegéből idézek: A könyv 1994-ben, a magyarországi holokauszt 50. évfordulójára jelent meg először az Egyesült Államokban, angol nyelven. Második, magyar nyelvű kiadása jól beleillik a 65. évforduló alkalmából megrendezett megemlékezések sorába; egy számszerűen kicsi, de ismert zsidó közösség, vagyis a bonyhádi magyar zsidóság történetét vizsgálja. A személyes visszaemlékezésekre, a történelmi dokumentumokra és a túlélőkkel folytatott beszélgetésekre épülő mű részletes képet ad a holokauszt előtt a két világháború között a bonyhádi zsidóság sokszínű, hagyományokat megtartó életéről. A szerző, Blau László, visszatekintést ad Bonyhád korai történetére, bemutatja a zsidóság szellemi vezetőit, részletesen foglalkozik a háború utáni időszakkal, amikor az a kevés túlélő, aki visszatért Bonyhádra, megkísérelte az újrakezdést a sok megpróbáltatás után, és ebben, a kedvezőtlen körülmények miatt, kudarcra volt ítélve. Részletesen kitér arra is, hogy a bonyhádi túlélők hol telepedtek le és miként találtak otthonra az 1956-os forradalom után. A könyv a holokauszt idején mártírhalált halt bonyhádi zsidók Yizkor-listájával fejeződik be. Noha a szerző egy adott kisváros történetét dolgozza fel, feltárja azokat az eseményeket, amelyek a vidéki Magyarországon a zsidóság kiirtásához vezettek. Sir Martin Gilbert: A History oh the Twentieth Century (A huszadik század történelme) című könyvének II. kötetében a magyar vidéki zsidóság tragédiáját Blau László jelen könyvéből vett idézettel festi le. A fülszöveg tartalmazza a szerző életrajzi adatait is: Blau László Budapesten született. Középiskolai tanulmányait a budapesti zsidó gimnáziumban végezte 1931 és 1939 között szeptemberétől két tanévet a bonyhádi gimnáziumban töltött. Tanulmányait a budapesti Zsidó Szervezet Szabadegyetemén folytatta ben ban behívták munkaszolgálatra. Miután édesapját elvesztette, 1944 őszén politikai menedékjogot kért a maga és édesanyja számára a budapesti Svájci Konzulátuson (Üvegház). Itt volt őrségben, amikor visszanyerte szabadságát január 18-án ben visszament Bonyhádra. Ott kötött házasságot Kuttner Sárával, és ott éltek az 1956-os forradalomig. Az Egyesült Államokba emigráltak, New Yorkban telepedtek le. Blau László a 90-es évek elejét kutatásainak szentelte, hogy az utókor számára megörökítse a valaha virágzó, de mára gyakorlatilag teljesen elpusztított bonyhádi közösséget. A szerző és jeles személyiségek ajánlásai, valamint Randolph L. Braham professzor bevezetője nyitja meg a nemcsak hézagpótló, de minden sorában tanulságos könyv olvasói előtt a valamikori bonyhádi zsidó krónikát. Idéznék néhány sort az ajánlásokból, a mű elemzését, bővebb ismertetését most mellőzni szeretném. Blau László a következő megható szavakkal ajánlja munkáját olvasóinak, az utókornak: Könyvemmel emléket szeretnék állítani tágabb családom tíz bonyhádi tagjának, akik mártírhalált szenvedtek a holokauszt idején, továbbá feleségem családjának: szeretett édesapjának, Kuttner Miksának a híres ortodox tanárnak, és mártíromságot szenvedett családjának, valamint mindazoknak a bonyhádi mártíroknak (Kedoshim), férfiaknak, nőknek és gyermekeknek, akik meghaltak a Mindenhatóért (Kiddush Hashem). Potápi Árpád János, Bonyhád város polgármestere ezt írja: Az az ember, ki nem ismeri múltját, nem tudja megérteni jelenét, s nem tudja tervezni jövőjét sem. Így van ez egy település életében is. Bonyhád századi történetéhez szervesen hozzátartoztak az itt élő és tevékenykedő zsidó közösségek, melyek gyökeresen megváltoztatták a település életét. Mi, mai bonyhádiak is hálával tartozunk nekik munkájukért, szorgalmukért! Emlékük ápolása ezt a célt is szolgálja. Dr. Sós Csaba közgazdász egyike a könyv támogatóinak, ajánlásában az alábbi szavakkal beszél a bonyhádi zsidó közösségről: 1200 bonyhádi lélek. Tompán konganak szívemben a nevek. A szomszédjaink, a barátaink, közeli és távoli ismerősök, néhányunk családja. Itt születtek, itt szerettek, itt álmodtak, itt daloltak. Éltek és tették a dolgukat, aztán 1944 tavaszán-nyarán mindennek vége lett számukra. Hogyan élt és hogyan pusztult el Bonyhád zsidó közössége ezt tudjuk meg a túlélő, Blau László megrázóan szép, fájdalmasan emlékeztető könyvéből. Ne feledjük őket, bonyhádi testvéreinket, hogy a borzalom soha, senkivel ne ismétlődhessen meg. Köszönet a szerkesztőnek, Illés Évának, a Soha többé Soá! Alapítványnak és a bonyhádi összefogásnak ezért a páratlan élményt nyújtó könyvért és örömmel, izgatottan várjuk a folytatást január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

11 A dal szombatja. A fáraó megbánta, hogy elengedte Izrael gyermekeit, ingyen dolgozóit Egyiptom országából. A héberek eljutottak a Vörös (Sás) tengerig. 600 harci szekérrel utánuk eredt a király, utol is érte a menekülőket. Csoda történt, szétvált a nagy tenger, a hullámok mint a fal meredtek jobb- és baloldalon. A magyarázat szerint a tenger akkor hasadt meg, amikor Áron sógora, Náchson, Áminádáv fia Áron feleségének Elisébának testvére bátran belépett a vízbe. Már-már a feje fölött átcsaptak a hullámok, de akkor a partra érkeztek, akik József földi maradványait szállították és akkor történt a csoda. Mármint hogy száraz lábbal kelhettek át a túlpartra. József koporsóját az ősatya kívánsága szerint: ha kiszabadultok, vigyétek Három elbeszélést olvashatunk a hetiszakaszban, melynek középpontjában a Vörös-tengeren való átkelés, és a Tenger Éneke ( Sirát Hájám ) áll. Az elbeszélések hőse Mózes, a vezető, és az Egyiptomból kivonult nép. A nép joggal esett kétségbe a Vörös-tenger partján, amikor hátuk mögött közeledett az őket üldöző egyiptomi sereg. Sem az Isten, sem Mózes nem rótták meg a népet az akkori zúgolódásáért. Hát nincs elég sírhely Egyiptomban; hogy kihoztál minket elpusztulni a sivatagban? (Ex. 24/13) - így szólt Mózeshez. A vezető nyugtatta a népet: Isten harcol értetek, ti hallgassatok! (u.o./13.) De a nép nemcsak ijedtében zúgolódott. Amikor kishitűségében ételért vagy vízért kellett a pusztában Istenhez fordulnia, elfelejtette az érte tett csodákat és így fakadt ki: Bár ölt volna meg minket Isten Egyiptomban, amikor a húsosfazék mellett ültünk! (Ex. 15/3). Isten a mannát adta Izráel fiainak eledelül; de hogy előkészítse a népet a Tóra elfogadására, a manna nemcsak fizikai szükségletet elégített ki, hanem próbára tette Izráel hitét is az Istenben. Három parancsolat hangzott el a mannával kapcsolatban: 1.) Ki-ki étvágya szerint szedjen; 2.) Senki ne hagyjon belőle másnapra; 3.) Szombaton ne szedjenek. Az első pont arra irányult, hogy elégedjék meg az ember szükségletével, és ne halmozzon. A második azt célozta, hogy ne gondoljunk a holnapra, hanem bízzunk Istenben, hogy holnap is törődik velünk. A harmadik a szombat szentségét akarta a néppel megértetni, hiszen előző nap kétszeres adagot kapott az égből. ( Lechem misné - a mai szokás, hogy péntek este két kalácsra mondunk áldást!) A nép egy pontban sem állta meg a próbát... A következő elbeszélés a vízhiánnyal kapcsolatos: Röfidimben nem volt víz, és a nép haragosan kiáltott: Mit igyunk?! Mózes előbb így válaszolt: Mit perlekedtek velem, miért teszitek próbára Istent? (Ex. 17/2). De a nép folytatta: Miért vezettél ki minket Egyiptomból, hogy minket, gyermekeinket és nyájainkat szomjhalálba küldj?! (u.o./3.) SZIDRA BÖSÁLÁCH - ELBOCSÁTOTTA Egyiptomba magatokkal és temessétek el a szent földön - Mózes most teljesítette ezt a végakaratot, ezért kiérdemelte, hogy az Örökkévaló maga gondoskodott Mózes temetéséről, ezért nem ismerjük a sír helyét. Amikor a héberek átértek a túlpartra, az üldözőket elborította a víz és harci szekerekkel együtt ottvesztek. Ekkor énekelte Mózes és Izrael gyermekeinek serege a híres hála-dalt, amely a mindennapi reggeli ima része. Mert az egyiptomi kivonulásról minden nap meg kell emlékezni. Mirjam az asszonyok élén dobot ragadott és táncolt, a hagyomány szerint az angyalok is vele akartak táncolni, de a Teremtő leintette őket. Teremtményeim pusztultak el, nincs ok az örömre. Pészach első és két napja kivételével A NÉP A harmadik elbeszélés az Ámálék elleni harcról szól. Az esemény színhelye Röfidim. A Midrás szerint a hely neve szimbolizálja a széthúzást Izráelben. (Ráfod = Perüd, szétválás!) A nép nem élt békében sem Istennel, sem önmagával. Életét a haszonlesés, a hit hiánya és a szombattal együtt minden szentség elvetése jellemezte. Ezért mondja a Tóra az ámáléki harccal kapcsolatban: Te pedig fáradt és kimerült voltál (Deut. 28/18). Ilyen volt a nép utolsó a szolgaságban, és első a megváltásban. (Bialik: A puszta halottai ) Mózesnek, a vezetők mintaképének sok mindennel kellett megküzdenie a nép kishitűségén kívül is. Többször nyilatkozott a halála előtt elhangzott mondathoz hasonlóan: Hogy viselhetem egyedül terheteket, vitáitokat, perlekedéseteket? (Deut. 1/12). A vízért kiáltó nép panaszára így fakadt ki: Mit csináljak e néppel, kis híján megköveznek?! (Ex. 17/4). Az összes nehézség ellenére a vezetők A mai napot az ének szombatjának nevezik, mert; hetiszakasz tartalmazza a Tenger Énekét. Ezt az éneket Mózes és Izrael fiai énekelték az, egyiptomi hadseregnek a tengerbe veszése alkalmából. A hetiszakasz azzal kezdődik, hogy Isten nem akarta, hogy Izrael fiai a tengerparthoz a filiszteusok földjén keresztül vonuljanak. Mert ha a felszabadult rabszolgák háborúba keverednének, esetleg visszatérnének Egyiptomba. A nép így a pusztaságon át eljutott a Vörös-tengerhez. Itt részesült Izrael történelmének legnagyobb csodájában. Mikor a héberek a tengerhez értek; ijedten látták, hogy közeledik az őket üldöző 11. oldal e meggondolásból mondunk csak fél hálaadó Hálel imát, mert számunkra sem mindegy, hogy emberek - még ha üldözők is voltak, - elpusztultak. Az örömteljes hangulatot felváltotta az elégedetlenség. Keserű vizet találtak, amit nem tudtak meginni. Egy fát jelölt a Teremtő, vízbe dobták és iható lett. Majd húst követelt a nép. Kaptak fürjeket. De rendszeres eledelül megkapták a mindennap lehullott hófehér mannát, a csodakenyeret, amely elfogyasztása közben arra az ételre gondolhattak, amelyet megkívántak. Mindenki egy adagot szedhetett, a szombatra tekintettel pénteken kétszeres adagot. Majd újra vízért zúgolódtak. Ilyenkor mindig a régi szlogen jött elő, bezzeg Egyiptomban ilyen gond nem volt. Kaptak vizet, és Mirjam érdemeire tekintettel egy kút kísérte a tábort egészen Mirjam haláláig. A hetiszakasz befejező részében hírt kapunk arról, hogy orvul, hátulról a lemaradó öregeket és gyerekeket nem kímélve, megtámadta a fáradtan vonuló izraeli népet amálék vad serege. Mózes Józsuét küldte a harcba a katonák élén. De az ütközetben Mózesnek is részt kellett venni, ameddig az égre emelte a kezeit, győzött Izrael, de ha leengedte karját, az amálékok törtek előre. Elnehezültek Mózes karjai, leült egy kőre, Áron és Hur tartották a karját. Izrael győzedelmeskedett, de az amálékok orvtámadását nem szabad elfelejteni. Ma már amáléknak nevezik azon gonosz erőket, amelyek a zsidó népre támadnak. Deutsch Gábor mintaképe helytállt. Három tulajdonság jellemezte: hit; könyörület és erő. A Vörös-tenger előtt átvitte saját hitét az isteni segítségben a népre is. És hitt (a nép) Istenben és az Ő szolgájában, Mózesben (u.o. 14/31). Az eleségért kiáltó népért megkönyörült és könyörgött Istenhez (u.o. 15/25). Ugyanakkor felelős volt Isten előtt a nép cselekedeteiért. Amikor a nép megszegte a mannával kapcsolatos parancsolatokat, Isten így szólt Mózeshez: Hát meddig vonakodtok megőrizni parancsaimat és tanításomat?! (Ex. 16/28): Isten felelőssé tette Mózest és Áháront a nép bűneiért (miniszteriális felelősség?). A hit és könyörület Mózes alakjában megsegítette a népet a veszély óráiban. Az Amálék elleni harcban felemelte kezét (az Ég felé mutatott), és akkor Izráel úrrá lett ellenségén. A Midrás szerint Mózes minden nemzedékben feltámad és él Izráel népéért. Bár lennénk méltók rá, hogy minket is vezessen Sábát Sírá Bősálách egyiptomi hadsereg. Ijedtükben nekitámadtak Mózesnek, miért vezette ki őket Egyiptomból. Mózes megnyugtatta őket: Isten harcol majd értetek, ti csak hallgassatok. (Ex. 14/13) Isten ekkor kettéválasztotta a Vöröstengert és Izral fiai száraz lábbal mentek át a tenger medrének közepén. De mikor az egyiptomiak utánuk eredtek, a víz viszszatért medrébe és elborította az egyiptomi sereget. E kettős csoda láttán Mózes is Izrael fiai elénekelték a Tenger Énekét. A Tenger Éneke Istent dicsőíti, aki lovat és 1ovasát a tengerbe vetette. (Ex. 15/1) A népet meg sem említi az ének, mert teljesen passzív volt. Isten Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből egyedül harcolt az ellenséggel, aki gőgjében már előre elosztotta a képzelt zsákmányt Az ének leírja, hogy a tenger vize mint két fal vette körül a szárazon vonuló Izraelt. A szomszédos népek, a filiszteusok, az edomiták, a moabiták és kánaániták, mind megrémültek az egyiptomi kivonulás hallatára. Az ének azzal fejeződik be, hogy Isten elviszi népét a hegyen lévő szentélybe. A Tenger Enekében a nép passzív volt, csodára várt, hogy Isten harcoljon helyette. A Talmud döntvénye, hogy nem szabad csodára várni. Meg kell tennünk a magunkét, utána várhatjuk az égi segítséget. Menáchem Meron SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

12 12. oldal MAGAZIN Motke eltűnődött egy időre. Egy éve, hogy megörökölte apja után a házasságközvetítő irodát. Nem ment a bolt nagyon, és már azon gondolkodott túl ad rajta. Igen ám de apja végakarata szerint erre nem volt mód. Az öreg Herschel hithű ember volt és a vallásos közösség egyik oszlopos tagja volt. Motke csak ímmel-ámmal járt a zsinagógába mert noha vallásos környezetben nőtt, fel nem nagyon érdekelte a vallás. - Nem nekem van ez kitalálva - panaszkodott egy nap barátjának. Az emberek inkább válnak manapság mint házasodnak. Már minden második hirdetés házasságközvetítéssel foglalkozik. Párkapcsolatok, ismeretségek és ehhez hasonlók. Hol tudok én így üzletet csinálni? - Miért nem próbálkozol az internet nyújtotta segítségeket kihasználni? - Ugyan már, hova gondolsz? Az én kuncsaftköröm csupa vallásos ember, nem néznek azok számítógépet. - Próbálkozni azért lehet. Vegyél egy számítógépet és én segítek neked. - Köszönöm előre is majd meggondolom. Miközben így törte a fejit, megszólat a telefonja. - Herschel házasságközvetítő - szólt unottan a készülékbe. - Üdvözlöm! Szeretnék önnel személyesen beszélni mikor kereshetem fel? - Amikor csak gondolja. Kihez van szerencsém? - Natan Hirschmann vagyok a szalámi nagykereskedő fia. Megkérném ha lehet, hogy apámat ne értesítse arról, hogy megkerestem önt. - Természetesen számíthat a titoktartásomra és a diszkréciómra. Mit szólna hozzá ha ma délután idejönne hozzám az irodába úgy három óra után? - Remek. Ott leszek, és köszönöm előre is a segítségét. Motke lerakta a telefont és elgondolkodott. Ki ez a Hirschmann fiú, aki a szalámi nagykereskedő fia? A Hirschmann féle szalámit ismerte hiszen úton útfélen tele volt a város a hirdetéseivel. Meglátjuk, de nem fűzök hozzá nagy reményeket. Az ilyen úri fiúk mindég lehetetlen kérésekkel állnak elő. Legyen csinos, legyen gazdag, legyen mindene ami manapság kell egy fiatal asszonynak. Aztán meg nem kell nekik. Inkább választanak egy rondát egy süketet egy bolondot, akinek van nagy hozománya. A fene sem érti ezeket. Izgatottan készült a délutáni találkozóra amikor ismét Avi ben Giora: Herschel úr irodája megszólalt a telefonja. De nagy a forgalom máma - és most vidáman szólt bele a készülékbe: - Itt Hirschmann Benjamin beszél. Szeretném felkeresni önt minél hamarabb. Mikor tudna fogadni? - Ha szabadna kérdeznem, akkor a szalámi nagykereskedőhöz van szerencsém? - Igen, én vagyok az. Hű ha, ez nem semmi. Egy pár órája a fia most meg az apja. Itt még üzlet lesz talán - konstatálta a dolgokat Motke. - Tisztelt uram remélem kitudom elégíteni szerény szolgáltatásaimmal az igényeit. Megfelelne önnek az időpont, amit a nagy elfoglaltságom miatt csak délután ötre tudok adni önnek? - Rendben van. Akkor délután ötkor ott leszek önnél. Remélem nem kell figyelmeztetnem a diszkrécióra. Nekem nevem van és kényes vagyok rá. - Ugyan már uram, indiszkréciótól nem kell tartania. Engem is kötelez a név. Már lassan három felé járt az idő. Gyorsan rendbe hozta magát és az irodát is. Egy csomó aktát helyezett az asztalra a látszat kedvéért, mint aki nagyon el van foglalva. Pontban háromkor megérkezett a Hirschmann fiú Natan. - Foglaljon helyet. Elnézést, hogy nem tudtam előbb fogadni, de láthatja, -és azzal körbe mutatott az akta kupacra-, de elvagyok nagyon foglalva. Ha megengedi akkor rögtön a tárgyra is térhetnénk. Azonnal hozom a fénykép kollekciót a hozzá tartozó referenciákkal. - Csak hagyja azokat. Én most nem leszek egy megszokott kuncsaft. Én mást kérek magától. Valami szokatlant. Nézze egy elég jól menő üzeme van az apámnak itt a városban. Fél Tel Aviv tőle rendel és még Jeruzsálembe is vannak lerakatai. Tehát egy partiképes fiatalember vagyok. Viszont én nem akarok senkit sem feleségnek. Nekem van választottam és az apám meg a családom akár mit akar, én őt fogom eljegyezni és feleségül venni. - Na de uram, én mit tudok akkor önnek nyújtani? Milyen szolgáltatást akar tőlem ha már van választottja? - Na itt lesz az újítás. Az apám felfogja hívni és találkozót akar majd öntől ajánlatokkal, referenciákkal. Magának azt a nőt kell az apámnak és a családnak beajánlania, aki eleve az én választottam is. Tudom, hogy nehéz lesz, de én dupla honoráriumot fizetek önnek, mint a normális. Itt a lány képe az összes referencia és minden, ami csak kell. Itt a névjegyem is hogy hol vagyok elérhető. Számítok önre. Azzal amilyen gyorsan jött, ugyan úgy el is tűnt, Ajvé! Mi megy itten? Hozott áruval még soha sem foglalkoztam, Most mi lesz ebből? - mormogta maga elé Motke, s azzal belemerült a hozott áru tanulmányozásába. A leányzó egy amerikai egyetemista volt. A család Amerikában élt, de nem voltak vallásosak. Igazolások voltak az ottani rabbinátustól, hogy zsidók és be is vannak jegyezve egy ottani hitközségen. Tehát mindent összegezve nem trefnit árulok csak nem biztos, hogy eladható. Gyorsan kijegyzetelte magának a fontos adatokat és nyitott egy aktát és besüllyesztette az ajánlatok közé. Ötkor megérkezett a kedves papa is. Nem sokat írta körül a dolgokat rögtön a tárgyra tért. - Figyeljen ide Herschel úr! Ismertem az apját és teljes mértékben megbízom önben. A fiamról lenne szó. Most 26 éves. Nehéz dolga lesz, előre figyelmeztetem. Kétszer is megpróbáltuk a sidukot, de soha sem jött össze. Egyszer el is szökött, de visszajött. - Nézze, én nem tudok önnek ígérni semmit sem, de ajánlani azt annál inkább. Ajánlanám például ezt a hölgyet- azzal Hirsmann papa elé tolta az előzőleg már gondosan összeállított aktát, amit előzőleg kapott. Kiváló referenciák. Csinos, tanult, relatív tehetős család. Hirsmann átvette az aktát és belemerült. - Ezt akarja nekem ajánlani? Ez egy trefni. Hogy gondolja az én fiamnak egy ilyen nőt? Ez nem ortodox? Márpedig mi ortodox-ok vagyunk. - Drága Hirschmann úr. A Mercedes az ugye Mercedes, akkor is ha nem luxus klassze. Még is csak Mercedesz. - Nekem ne példálózzon ilyennel. Ajánljon olyat, aki hasonló mint mi. Tudja a tradíció az nagyon fontos dolog. - Hirschmann úr. Lassan szakítani kellene a régi dolgokkal. A 21. században élünk, kicsit fel kell zárkózni, nem maradhatunk a 19. században. - Ezt hogy érti? - Maga ismerte az arát, a kedves feleségét, mielőtt elvette feleségül? - Nem! De bemutatták mielőtt hozzám adták. - Én sem árulok zsákba macskát láthatja. Itt a választék, válasszon ha akar, de a fiának is kell valami betekintést engednie. Biztosan eddig azért nem jött össze egy kísérlet sem, mert maguk csak az utolsó pillanatban akarták bemutatni a kiválasztottat. - Mondja maga zsidó egyáltalán? Ha nem ismertem volna az apját már most kifordulnák az irodájából. - Még mindég megteheti, de ha rám hallgat akkor hagyja, hogy én vezessem végig az egészet. Motke vagy másfél órát győzködte az idősebbik Hirschmannt. Végül is zöldágra vergődtek. Sőt. Pár hét alatt nyélbe is ütötték az esküvőt és az egész üzletet. Motke duplán is kasszírozott. Egyrészről az idősebbik Hirschmanntól, és utána a fiától, aki szavához hűen duplán fizetett. Mikor felkereste a barátja Motkét és ajánlatott tett ismét a számítógépre Motke elzárkózott. - Maradok a régi jól bevált üzletmenetnél. Nem árulok én zsákba macskát! január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

13 Részlet Fuchs Ávrám Barangolás a szép Izraelben című, Izrael északi tájait ismertető kötetéből, amely a magyarországi Szochnut kiadásában jelent meg. A kötetet Egervári Vera rendezte sajtó alá. --- Napjainkban egy zsidó és három drúz település van a Chermonon. Az első és egyetlen zsidó település Növé Átib szövetkezeti falu, amelyet a Háovéd Hácioni telepítési mozgalma létesített 1968-ban, Dzsubátá á- Béjt volt falu helyén, Rámát Sálom néven. Az első telepesek európai és amerikai hazavándorlók és izraeliek voltak. Rámát Sálom egy évvel később feloszlott, és 1971-ben a jelenlegi helyén újjáépült azzal az elgondolással, hogy az itt élő 35 család, mintegy 160 lélek megélhetési alapja a téli és a nyári turisztika lesz. Növé Átib 11 ezer dunámra kiterjedő határidő nélküli koncessziót kapott turisztika fejlesztési célra. Ez volt a ma nemzetközi nívón álló vállalkozás alapja. Növé Átibot a Szájeret Egoz kommandó alakulat leszerelt katonái alapították másodszor. A falu nevét négy hősi halott bajtársuk nevének kezdőbetűiből állították össze (Ávrahám, Tuvija, Jáir és Binjámin). Tavasztól őszig alma- és cseresznyetermesztéssel, illetve vendéglátóipari tevékenységgel foglalkozik a falu. A családi Ha elég hosszú ideig élsz, látni fogod, hogy minden győzelem végül vereséggé változik. Mi tagadás izraeli létemet én is takarítással alapoztam meg anno, nem is olyan régen. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy mindennapjaimat a felmosás és megint a felmosás, a töredezett körmök, az elmaradhatatlan hátfájás és mindig ugyanaz töltse ki. Hálás voltam amikor sokat megélt klienseim meséltek életükről, mintha olvastam volna, a történelem elevenedett meg és még hálásabb voltam, amikor könyveikről törölhettem a port. Látva a könyvespolcon őrzött kincseket, ismeretlenül is tudtam, hogy kik élnek ott. Így akadtam rá, a háború után született izraeli művész/értelmiségi nők polcán kedvencemre Simone de Beauvoire-ra, eredeti francia nyelven vagy héber és francia angol fordításban. A jóházból való úrilány magánéleti zűrzavarai ellenére is kiérdemelte helyét az igényesebb olvasók polcán, annak a generációnak példaképe máig, amelyik nagyon sokat kapott és még többet várt az egzisztencializmustól. A Mandarinok alapmű, műfaját tekintve egyedi, fejlődésregény, de nem egy szereplő hanem egy csoport, a háború utáni író-értelmiségi csoport fejlődésregénye. Az ellenállásban egymás mellett harcolók a győzelem után értelemszerűen ideológiailag is felszabadultak. A nehezen kiharcolt békében, a bajtársiasság már nem kötelező érvényű, az ideológiai szabadság sokszor politikai elszakadást jelent, kérdés, hogy az ilyen átalakulás következtében megmaradnak-e a barátságok, akár az emberi kapcsolatok, szerelemek. A regény filozófiai éleslátásról tanúskodik, részrehajlás nélkül mondhatni férfias MAGAZIN házak mellett vendégszobákat, később a falu szélén üdülőtelepet és modern szállodát építettek, amelyet most egy amerikai vállalat üzemeltet télen is. A Chermon délkeleti nyúlványán, 1150 méter magasságban épült fel 350 évvel ezelőtt Mádzsdál Sámsz drúz falu, amelyet a Dzsábál Drúz körzetből idemenekült családok létesítettek. A falu északi része a II.-III. századból származó romokra épült. Egyes helyen még láthatók az évszázados épületmaradványok. A falu melletti ősi sírbarlangokat a helyi lakosság kobur ál-jáhud -nak (a zsidó síroknak) nevezi, utalva a hely ősi múltjára. A falu központjában Szultán ál- Átrás Pasa kivont kardú, impozáns lovas szobra emlékeztet arra, hogy a lakosság 1925-ben csatlakozott a franciák elleni nagy drúz felkeléshez. A kudarc nyomán kitelepítették őket, de a totális fegyverletétel után megengedték visszatérésüket. A falu közel 8 ezer lakosa között egy keresztény család van. Télen innen indulnak a chermoni síterephez. Mádzsdál Sámsztól délre a 2900 lakosú Mászádá drúz falu fontos közlekedési gócpont. Mászádában okvetlenül álljunk meg, és keressük fel a Birket FUCHS ÁVRÁM: A SOKARCÚ CHERMON 13. oldal természeti rezervátum (a Bánjász) mellett, és a Dán természeti rezervátum érintésével Kirját Smonánál dél felé, Tel Aviv irányába fordul. Mászádá után mintegy három kilométerre a hegyoldalban feltűnnek az 1600 lakosú Éjn Kinija drúz falu elszórt házai. A faluban lévő ősi sírban van eltemetve a drúz legenda szerint Nebi Suájeb ( Jitró főpap, Mózes apósa) nővére. Nebi Suájeb a drúzok szentként tisztelt prófétája. A falu közepén lévő domb a korakánaánita korban, majd a Misná és a Talmud idején lakott volt. A falutól délre, a Száár patakon új hidat építettek az izraeliek a szírek által felrobbantott híd helyén, amely télen az egyetlen kapcsolat a falu és az országút között. Geser Hájödidut, a ( Jó barátság hídja) a neve, amely az izraeliek és a drúzok közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja. Folytatása következik Rám tavat. Még nem állapították meg véglegesen a szakértők, hogy kialudt tűzhányó torkában lévő tengerszem, vagy évmilliók előtti földmozgás által képződött 8-10 méter mély medence, amelynek vizét a tófenéken lévő források táplálnak. Josephus Flavius szerint a Birket Rám vize táplálta a délkeletre tisztes távolban lévő Chermon (Bánjász) patak forrásait. Ezt a tézist ma kétségbe vonják. A Chermon lejtőjén 940 méter magasságban lévő tó ovális alakú, 900 méter hosszú és 600 méter széles, befogadóképessége 3 millió köbméter víz. Partján gyümölcsösök és ligetek sora. Mászádától északra az út a Száár patak mentén meredeken ereszkedik le nyugati irányba, és festői vidéket átszelve elvezet bennünket a Chermon A DRORY HETI AJÁNLATA írói munka, a különböző szerelmi érzelemdús szál azonban árulkodik arról, hogy mégiscsak nő írta. A Mandarinok nagy sikert aratott az egész világon, otthon 1954-ben Goncuort díjat kapott, majd 1975-ben az izraeli közönség hatalmas tapsviharral kísérte a pulpitusra, amikor átvette a könyvkiállításon a Jeruzsálem Díjat. Simone de Beauvoire antipuritanizmusa, nyitott szemlélete és viharos szerelmi élete ellenére, amiért a tanítástól is eltiltották, utólag visszatekintve az a nő volt, aki minden sikeres férfi mögött áll. Neve egybefonódott a nagy filozófuséval, Jean Paul Sarteval, mint élet- és alkotótárs. Rossz nyelvek szerint sokszor besegített írásaiba, bár szerelmi téren teljesen hidegen hagyták egymást mégis egy életre elválaszthatatlanok maradtak. A nagy szerelemet a chicagói nyomor zsidó származású, hallgatag krónikása, Nelson Algren jelentette, bár kapcsolatuk eleve halálra ítéltetett. A Jaffa kiadó kiadásában megjelent egy érdekes könyv, Amerikai szerelem címmel, kettőjük levelezése között. Egymásnak írt leveleik tartották életben kapcsolatukat hiszen találkozni csak ritkán, néhány napra tudtak. A könyvben megelevenedő vallomások túlmutatnak egy hétköznapi levelezésen, két teljesen más kultúrában Simone de Beauvoire: Amerikai szerelem élő ember szerelemének krónikája, emellett a könyv Simone életének, filozófiájának és a korabeli Párizs hiteles lenyomata. A lapokon újból megelevenedik a háború utáni francia író, értelmiségi élet és főszereplői, Boris Vian, Albert Camus Arthur Koestler, Truman Capote, Charlie Chaplin, Orson Welles, Edith Piaf. Louis Armstrong. Beauvoire fontosnak tartotta, hogy bevezesse Algrent a korabeli Európai értelmiségi társasági életébe, így maradhattak fenn egyedülálló kommentárjai. Simone Algren korszakában olyan volt mint egy sabre lány, kívül tüskés, de belül mézédes. Parttalan szerelmük csődjéért mindketten egyformán megdolgoztak: Olyan fárasztó gyűlölni valakit, akit szeret az ember, írja Simone, de élete végéig hordta azt a karikagyűrűt, amelyet Algrentől kapott. Nagy Gabriella A könyv megvásárolható vagy kölcsönözhető a Drory Izraeli Magyar Könyvtárban. A könyvtár elérhetősége a világhálón honlap, a Facebookon: Drory Izraeli Magyar Könyvtár. A könyvtár címe: Givatayim, Enzo Sireni 20. III/10. Telefon: 054/ SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

14 14. oldal TUDOMÁNY A helyes táplálkozás késlelteti a fizikai és szellemi leépülést Ha tizenöt felnőtt elmegy egy kis esti összejövetelre és a társalgás az egészség és a betegség témájára terelődik, biztosak lehetünk abban, hogy 99 százalékuk arról számol be, hogy van valamiféle krónikus betegsége. Egyikük sem fogja azt mondani, hogy egészséges. Elmesélik egymásnak, hogy milyen injekciókat kapnak, milyen gyógyszert szednek és hogy milyen műtétjük volt vagy lesz. Olyan nyugodt lélekkel bólintanak rá, hogy igenis vannak memória problémáik, mintha ez ebben a korban a legtermészetesebb dolog lenne. Minél tovább él egy felnőtt az úgynevezett civilizált étrenden, annál inkább romlik fizikai és szellemi állapota. A szanatóriumok tele vannak szenilis, gyengélkedő, feledékeny és szánalomra méltó, korán megöregedett emberekkel. Mit gondolsz, ez az az út, amit Isten és a Természet számunkra kijelölt, és muszáj így végezni életünket? Ha fontos tápanyagokban hiányos étrenden élsz és hagyod, hogy testedben mérgek rakódjanak le, akkor a válasz: igen. Abból, hogy éveink száma korlátozott, még nem következik, hogy testileg és lelkileg le kellene romlanunk. Mivel agyunkat tisztán fizikai folyamatok tartják működésben, nem nehéz felismerni az összefüggést az elfogyasztott étel és szellemi állapotunk között. Az emberiség története során mennyi-mennyi csodás felfedezés, találmány és alkotás született, és még mennyi születhetne, ha ismernénk a helyes táplálkozás gondolkodásjavító hatását! A görög filozófusok tanítványaikat szigorú és egészséges étrendre szoktatták. Epikurosz, Szókratész, Platón és még sokan mások nagy figyelmet fordítottak a helyes étkezésre, mivel felismerték annak az agyműködésre tett hatását. Filozófiájuk sok száz év elmúltával is széles körű megbecsülésnek és tiszteletnek örvend. Bölcs gondolataik és intelmeik ma is aktuálisak és rengeteg tanulságot hordoznak számunkra. Egy beteg testnek beteg gondolatai vannak és ez fordítva is igaz, ép testben ép lélek lakozik. A tiszta és logikus gondolkodás az agy és végső soron az egész szervezet megfelelő táplálásának eredménye. A felemelő nagy dolgokat mindig azok vitték véghez, akiknek a teljesítmény többet jelentett a múlandó örömöknél. Érdekes, hogy közöttük nem találni falánk vagy előre gyártott, tápanyagszegény étrenden élő embereket. A helyes táplálkozás külön tudomány és annak is kellene maradnia, hiszen mindannyiunkat érintő, létfontosságú dolog. Ettől függ egészségünk, boldogságunk, teljesítőképességünk és e Földön leélt éveink száma is. Épp ezért már a gyermekkorban, a tanulmányok megkezdésekor meg kellene ismertetni az ésszerű étrend rendkívüli fontosságát. Tizenegy szűk hónap alatt tested teljesen megújul, fiatal és egészséges lesz, mivel a böjt leépíti félig halott, egészségtelen sejtjeidet, hogy majd a helyes táplálkozás során ezek helyébe új sejtek léphessenek. Ez az élet nagy titka. A Természet nem gyorsan gyógyít. Emésztőrendszerednek és más, fontos belső szerveidnek idő kell, hogy leszokjanak a megszokott ételekről. Természetesen azt nem lehet csinálni, hogy egyik nap friss, vegyes salátát eszel, másnap pedig keményítővel teli spagettit. Nem ehetsz ma gyümölcssalátát és holnap pedig hotdogot és fánkot. A táplálkozásnak mindig következetesnek kell lennie. Hadd mondjak néhány példát: húst hetente maximum háromszor lehet enni, tojást meg legfeljebb négyszer. A tejet és a tejtermékeket pedig fokozatosan ki kell iktatni étrendedből. Az ember az egyedüli élőlény, aki csecsszopó kora után is ragaszkodik a tejhez, annak ellenére, hogy a bolti tej egy sor káros anyagot is tartalmaz. A helyes étrendet fokozatosan kell kialakítani. Első lépésként ki kell iktatni az előre gyártott, tápértéktől megfosztott, szervezeted számára káros ételeket. Ilyenek például a tea, a kávé, az alkohol, az üdítők és az állati termékek. Ezzel párhuzamosan egyre több nyers zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani mindaddig, amíg ezek ki nem teszik étrended százalékát. A legtöbb ember egész életében túlnyomóan savas kémhatású ételeken él, amelyek mérgezik a szervezetet és rengeteg fájdalomnak és problémának az okozói. Ha eddig te is főtt ételeken, húson, proteinen, tojáson, kenyéren, tésztán és süteményen éltél, akkor csak nagyon lassan és fokozatosan szabad átállnod a helyes étrendre. Ha rendszeresen, hetente böjtölsz, akkor egyre jobban fogja szervezeted kívánni és élvezni a nyers zöldséget és gyümölcsöt. A helyes táplálkozás olyan mint egy lánc, amelynek szemeit a különféle fontos tápanyagok jelentik. Ha a lánc gyönge vagy valahol megtörik, akkor az egész összeomlik. Ha 40 fontos tápanyag szükséges a helyes étrendhez és ebből egy hiányzik, az olyan, mintha a fele hiányozna, mert az eredmény ugyanaz. Egy fontos tápanyag teljes hiányzásából betegség és végső soron még halál is származhat. Ha pedig nem elegendő, akkor a sejtek és a szövetek károsodása is előfordulhat. Természetesen nem szükséges, hogy mindegyik tápanyagból mindennap fogyasszunk, mert testünknek mindig vannak tartalékai. A baj akkor következik be, ha tartalékaink erősen megcsappannak vagy kimerülnek. Legközelebb azzal fogok foglalkozni, hogy melyek azok az ételek, melyekből föl tudod építeni étrendedet. Ehetsz egy nap csak egyszer, de akár kétszer vagy háromszor is, nem ez a lényeg. Végül Szókratészt idézném, aki azt mondta: A helyes táplálkozás azt jelenti, hogy olyan ételeket eszünk és olyan italokat iszunk, amelyek nem testünk és lelkünk ellenségei. Csak azok táplálkoznak helyesen, akik mértéktartóan élnek. Unti Ildikó Napi legalább fél óra mozgás a legjobb út a hosszú élethez A mozgás gyógyszer (Exercise is Medicine) nevű amerikai életmód- és kutatási program célja, hogy a megelőzésnek, valamint a krónikus betegségek kezelésének egyre inkább része legyen a mozgás. Arra biztatják a programba bekapcsolódó orvosokat, hogy gyógyszer és táplálékkiegészítő mellett mozgást is írjanak receptre betegeiknek. A kezdeményezéshez csatlakozók vállalják, hogy betartják a fizikai aktivitásra vonatkozó hivatalos amerikai ajánlást: azaz vagy heti 150 perc mérsékelt, közepesen intenzív, aerobic jellegű mozgást végeznek (ide sorolható például a dinamikus gyaloglás, a tánc vagy a kertészkedés), vagy heti 75 percen át kifejezetten intenzív mozgást végeznek, például kerékpároznak, futnak vagy úsznak. A program eddigi legerősebb állítása, hogy a mozgás a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát 40 százalékkal csökkenti - annyival, mint a széles körben elterjedt koleszterincsökkentő gyógyszerek, a sztatinok. A mozgás ugyanis élénkíti a keringést, fellazítja és segít eltávolítani az érfalakon lerakódott zsírréteget, és kitágítja a kisebb ereket, amelyek elzáródása egyébként szívinfarktushoz vagy stroke-hoz vezethet. A program egy másik fajsúlyos eredménye, hogy már a mérsékelt intenzitású mozgás is 58 százalékkal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, azaz kétszer hatékonyabb, mint a kórkép megelőzésére leggyakrabban felírt gyógyszer. A mozgás tehát képes megállítani az elhízást és korai szakaszban visszafordítani a cukorbetegséget, sőt az eddigi vizsgálatok szerint csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is. A program statisztikái szerint azoknál, akik heti 150 percet mozognak, 50 százalékkal alacsonyabb volt az emlőrák, és 60 százalékkal alacsonyabb a béldaganatok kialakulásának kockázata, mint a keveset mozgók körében. Ez körülbelül az a hatás, ami a kisdózisú aszpirin napi szedésével elérhető. Ismert az is, hogy a mozgás a béldaganatokat megelőző polipok kialakulása ellen is véd. E jótékony hatások mellett a mozgás lassítja a szellemi hanyatlást, az idegrendszer leépülését is. origo.hu január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

15 MAGAZIN 15. oldal RÓNA ÉVA AMIRŐL KEVESEN TUDNAK Kezembe került dr. Gergely András kiváló magyar-zsidó orvos önéletrajzát, illetve 462 ugyancsak kiváló magyar-zsidó orvos életrajzát tartalmazó kötete. A könyv 2001-ben látott napvilágot Haifán és Budapesten. A haifai magyar jisuv tisztelettel, szeretettel emlegeti napjainkban is a nagy népszerűségnek örvendő nőgyógyászt valamint szülésznő feleségét, Editet, akik a város lakosaiként bebizonyították, hogy az igazi tehetségek nemcsak hivatásuk magaslatán tűnnek ki, de emberséges tetteikkel a civil életben is példamutatóak. Dr. Gergely András elmondása szerint Csengeri Imrétől, a Magyar Zsidók Világszövetsége elnökétől, kapta a megbízatást a Jeles Magyar Zsidó Orvosok Lexikona összeállítására. Amikor elvállalta a megbízatást, nem gondolt a sok nehézségre, amelyek a könyv megírása közben felmerültek. Csak fokozatosan jutott hozzá - a témában illetékes barátai segítségével - az alapvető forrásmunkákhoz. Megjegyzi továbbá, hogy a biográfiák csak olyan jeles orvosok életútját ismertetik, akik már eltávoztak az élők sorából. A felsorolás nem terjed ki olyan jeles magyar-zsidó orvosokra, akiknek életpályája még nem zárult le. A könyv születésének hátteréről így nyilatkozik: Problémát jelentett a lexikonba sorolandó személyek kiválogatása. Magyarországon, a középkortól kezdve, több ezer hírneves zsidó orvos működött. Ismeretes például, hogy II. Ulászló király orvosa, 1510-ben, a pozsonyi születésű Zakariás volt, Apafi Mihály fejedelmet szintén zsidó orvos, Juda kezelte és gyógyította meg. A magyarországi orvosképzés megindulása lehetővé tette a zsidók számára is az egyetemi tanulmányokat. II. József uralkodása alatt ( ) Österreicher József Manes kiharcolta részükre a doktori cím megszerzésének jogát is. Ettől kezdve sok kiváló zsidó orvos szolgálta mind az egészségügyet, mind a gyógyászattal kapcsolatos tudományos kutatást... Az orvosi lexikon alkotó munkája komoly szűrést igényelt: a megannyi kiváló orvos közül a legkiemelkedőbbeknek kellett bekerülniük a rangos lexikonba. Olyan közismerten kiváló orvosoknak, akik haláluk után méltóak a feledésből való kiemelésre. És olyanoknak is be kellett kerülniük a válogatásba, akik az orvosi diploma megszerzése után nemcsak a gyógyászat terén váltak ismertté, de íróként is híresek lettek. Dr. Gergely András beszámolójában kitér a következőkre is: Nagy és összetett kérdést jelentett a magyar-zsidó fogalmának meghatározása. Voltak orvosok már a 19. században is, akik különböző okokból külföldön találtak otthonra (például Gruby Dávid, Kaposi Mór), de a 20. század üldöztetései tömegesen kényszerítették a zsidó orvosokat szülőhazájuk elhagyására. Az emigrációba kényszerült, illetve az ősi vallást elhagyók nemzedékét még lexikonunk határai közé sorolandónak tekintettük, a második nemzedéket már nem. Köszönettel emlékezem meg azokról, akiknek jelentős közreműködése nélkül ez a könyv nem készülhetett volna el. Elsőként említem dr. Csillag Istvánt, akinek több évtizedes orvostörténeti munkássága számomra példaként szolgált a magyar-zsidók orvostörténeti szerepének megismerésében. Ugyancsak köszönetet mondok dr. Rózsa Györgynek, dr. Keszler Pálnak és nejének, London Évának, Réz Pálnak és Ben Amnon Slomo - Klein Sándornak, akik a könyv megírásában támogattak. Köszönettel tartozom a kézirat kiegészítésében segítséget nyújtó barátaimnak, kollégáimnak. És nem tehetem le a tollat anélkül, hogy ne nyilvánítsak hálás köszönetet a kolozsvári és külföldi tanáraimnak, valamint a nagyváradi Zsidó Kórház egykori főnökeimnek: dr. Molnár Vilmos igazgató orvosnak, dr. Markovits Pálnak és dr. Kupfer Miksa (Raffy Ádám) szülész-nőgyógyászainak, akik hozzájárultak orvosi képzésemhez, illetve továbbképzésemhez, hogy megálljam helyemet az élet kemény megpróbáltatásai között is. A továbbiakban dr. Gergely András kitér önéletrajzának ismertetésére. Nagyváradon születtem -írja -, augusztus 27-én, hagyományos polgári zsidó család egyetlen gyermekeként. Iskolai tanulmányaimat a helybeli ortodox elemiben, majd a kecskeméti zsidó gimnáziumban végeztem ban érettségiztem. Orvostudományi tanulmányaimat a franciaországi Tours-i egyetemen kezdtem, majd a kolozsvári egyetemen fejeztem be tavaszán doktoráltam tól 1944-ig a nagyváradi Zsidó kórház orvosa voltam. Közben elvégeztem a bukaresti egészségügyi tiszti kurzust, amely főhadnagyi ranghoz juttatott, Helyettes főorvosi kinevezéshez emelkedtem, így nekem jutott a szomorú feladat, hogy a kórházat átadjam a Wermach parancsnokának. Később légvédelmi orvosnak osztottak be május 5-én házasságot kötöttem Kenéz Edit szülésznővel. Június elején gettóba vittek bennünket. Édesanyámmal együtt Auschwitzba deportáltak. Május 9-i felszabadulásunk után a lágerben megszerveztem egy rögtönzött kórházat a helyi és a környékbeli lágerek végelgyengülésben és különböző betegségben szenvedők részére. A csehországi Brno városának állomásán, 56 hét után találkoztam feleségemmel. Nagyváradi lakásunkat kifosztottan találtuk... Dr. Gergely András önéletrajzának további eseményei tömören összefoglalva így szólnak: Visszatérve Nagyváradra, nőgyógyászati rendelőt nyitott, megszervezte és vezette az anya- és csecsemővédelmet. Közben politikai ténykedésbe is belevetette magát. Társaival együtt megalapították az Ichud cionista egyesületet, amelynek vezetőségi tagja lett december 5-én, megszervezték a nagy aliját: a bulgáriai Burgazból két hajó, több száz utasával a fedélzetén útnak indult a Szentföldre. Az angolok elfogták a hajókat, utasait Ciprusra hurcolták. Nagy nehézségek után végül megérkeztek Erec Izraelbe. Dr. Gergely András jelentkezett a Hágáná katonai egységnél, az állam megalakulását követően pedig a rendes hadseregbe. Leszerelése után feleségével és Robert fiúkkal (aki később szintén nőgyógyász lett) Haifára költöztek. Ott megszervezte a Meuchedet betegsegélyző rendelőintézetét, melynek 1989 június végéig nőgyógyász főorvosa volt. Magánrendelőjét feleségével, Edittel együtt vezették. Az időközben felépült Elisá magánkórház főorvosa lett ben alapító elnöke volt a Bné Brit magyar nyelvű Kibuc Galujot, Kauders Páholyának, történetét 1991-ben megírta. Az évek folyamán több tucat tudományos tanulmánya, monográfiája, hajdani századok történelmi kiértékelése került könyv formában kiadásra. * * * A fentebb elmondottak hiányosan példázzák dr. Gergely András évtizedeken át folytatott világhírű orvostudományi, illetve történelemtudományi aktivitását. Pótlásként fűzöm hozzá az interneten napjainkban megjelenő, professzor, dr. Gergely András hazai és nemzetközi sikert arató alkotói tevékenységének, köztük a Jeles Magyar-Zsidó Orvosok Lexikona megjelenésének méltatását. Így szól: A közelmúltban elhunyt, nagyváradi születésű izraeli orvos, professzor dr. Gergely András, a kolozsvári Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának végzettje volt. Később egyetemi előadó tanár, a történelemtudományok doktora. Megjelent tanulmányai között említendők: Magyarország története a 19. században; Forradalom és önvédelmi akció; A kiegyezés első negyedszázada ( ); az Eötvös Loránd Tudományegyetem története; a Széchenyi Akadémia előadássorozatában gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából Az író Széchenyi címmel tartott színvonalas előadása, stb. Hosszú éveken át gyűjtötte a magyar-zsidó orvosokra vontkozó életrajzi és orvostörténeti adatait, amíg a Jeles Magyar Zsidó Orvosok Lexikona című remekmű összeállítása elkészült. Műve jól érzékelteti a magyarsághoz, a zsidósághoz s az egyetemes tudományhoz való szoros elkötelezettséget. A könyv egyeseknek meglepetést okozhat, hiszen oly kevesen tudják, milyen komoly részt vállalt magára a hazai zsidóság a gyógyítás területén. Professzor dr. Gergely András arra törekedett, hogy felkeltse a neves magyar-zsidó orvosok iránti érdeklődést, valamint a megérdemelt elismerésüket SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

16 16. oldal MAGAZIN A PERZSABUNDÁS HÖLGY Írta: Arje Singer Mikor harmadszor poharat emeltünk, a pohár alján csak pici borocska lötyögött. Nevetgélések repültek a levegőben. Csaba bátyánk ép egy történetet mesélt az egykori Budapestről. - Szóval az úgy volt, Iván öcsém - kezdte komoly arcizmokkal, hogy negyvennégy vége felé kopogtak pici szabóüzemem ajtaján. Ádlerné, megrezzent, és félénken rám nézett. - No csak nyugalom - mondtam, de magam is féltem ki lehet az ajtóban. A többi elrejtett zsidóasszony folytatta a munkáját, ráhajolva a varrógépre, mintha semmi sem történt volna. Pedig történt. Kinyitottam az ajtót, a küszöbön egy perzsabundás hölgy állt. Kezeivel szívéhez szorította drága krokodil retiküljét. Karcsú lábai nehezen tartották, pedig jól le volt fogyva. Haját nem látta fodrász régen, szemei feketék voltak, mint a bunda. - Kovács úr - mondta, amikor meglátott. - Igen, engem így hívnak. - Azt mesélik a városban, hogy maga munkaerőt keres, én pedig tudok egy kicsit varrni, talán itt maradhatok. Költői lelke volt Csabának. Már kilencven hányadik évét taposta, de jósága ott tündökölt arcán. Bár voltak mások is, akik rejtegettek zsidókat, de Ő egy különleges példa. - Szóval, leültettem a hölgyet egy varrógép mellé. Hamar kitudódott, hogy bár szép lábai voltak, de varrni nem tudott. De mit tehettem volna? Kint a hullahegyek nőttek, a Dunába embertetemek úsztak. Adtam a kezébe egy söprűt, és a hölgy boldogan, (talán először életében) söpörni kezdett. Később, amikor orosz T 34-es tankok dübörögtek, hát már hogyan engedhettem volna ki az utcára? Elvitték volna azonnal krumplit hámozni. Aztán, az igazság kedvéért azt is bevallom, bele szerettem a perzsabundás madárkába. Ő viszonyozta ezt és hát szerelmes pár lett belőlünk. Mire kitavaszodott, madarak csipogtak a levegőben, az én pacsirtám elszállt. Sokáig nem láttam. Kint vörös zászlók repültek a levegőben, a hullahegyeket eltávolították, ott siettem az újonnan elnevezett Bajcsy Zsilinszki úton, valahol a Bazilika közelében, hirtelen találkoztam egy nővel, aki babakocsit tolt, maga előtt. Arcáról azonnal felismertem, hogy ő az én perzsabundás szerelmem. - Csaba - kiáltott fel, - nézd meg a fiadat! Akkor már én, Elvirával, meg Micivel jártam felváltva, mégis örültem a találkának. - Az én fiam? Honnan veszed? - Hát már nem emlékszel? - De hát vigyáztunk, nem? - De én így akartam! - Szóval, ha az én fiam, jogom is van hozzá. Most ki neveli? Kinek a térdén fog lovagolni? - Nekem férjem van Csaba. Visszajött a munkatáborból. - Akkor mit akarsz tenni? - Semmit, Csaba. És valóban így is történt nem tettünk semmit, továbbmentünk. Így végződött Csaba története. Valamit mondtam neki, hogy járna neki kitüntetés az izraeli Jád vö shémtől, de ő csak mosolygott. - Nem azért tettem, hogy kitüntetést kapjak. Meg akartam menteni egy pár embert. Hála Isten sikerült, és ez az én legszebb ajándékom az életben. Csaba meghalt közben. Emléke legyen áldott. Mindörökké ámen. SÁNDOR JUDIT: A Gluteus Maximus történetei (és a fitogtató) Valamikor régen Julius Caesar orvul történő megöletésekor, a nagy Cézár meglátván Brutust az elkövetők között (B. távoli rokona, közeli barátja, pártfogoltja volt), kiáltott föl fájdalmasan : Te is fiam Brutus? E mondat - mert Shakespeare drámában megörökítette, szállóigévé nemesült a történelem sodronyán. ( Túdom, túdom, hogy sodrában de az olyan szokványos, és ha van sodra, nyilván sodronya is van a történelemnek). Egymásnak is mondogattuk annak idején, amikor még mondogattunk egymásnak, ha valaki, valami nem túl szépet követett el ellenünkben. Tudtuk mitől döglik a légy. Azt viszont kevesen tudják, hogy Julius, a nagy Caesar ugyane mondatot már használta élete során, csak nem kérdő-felkiáltón, hanem kijelentőn (úgy látszik szerette mondani), midőn ez hangzott el felséges ajkairól: Te is fiam Gluteus Ezzel arra célzott, hogy egyszer majd, ha nagy lesz, ez a bizonyos Gluteus is Maximus lesz, azaz nagy és hatalmas császár (cézár), mint az édesatyja. Gluteus ugyanis a nagy Cézár házasságon kívüli, sőt minden kapcsolaton kívüli, titokban fogadott gyermeke volt, akiből császár nem vált, neve mégis fönnmaradt, és fönn fog maradni az idők végezetéig, legalábbis az emberiség létezésének határáig, vagy amíg az emberiség anatómiát tanul, mint nagyon nagyon szerény személyem. Az anatómia tanulása során tettem szert arra az ismeretre, miszerint a Gluteus Maximus nem egy elfeledett római császár porladó emléke (azt kitaláltam), hanem a nagy farizom latin elnevezése. Héberül srír ha akúz ha gadol. Amit most művelek, nevezik a tudás fitogtatásának, ami nem szép dolog, főleg, hogy leginkább a nemtudásomat fitogtatom, amire mindjárt fény derül, és én ezt szem előtt tartom, de tegyük föl, hogy ez a jelen esetbeni fitogtatás hasznos az emberiség számára, mert fontos ismereteket tartalmaz. Egy másik történet is kering az elnevezéssel kapcsolatban, nevezetesen az, hogy a második szentély lerombolásában (i.sz. 70) résztvevő vad-barbár római seregek legvadabb és legbarbárabb vezére - Titus alvezére -, egy bizonyos Gluteus Maximus járt a rombolás élén, és vett részt a fosztogatásban és dúlásban a legádázabbul. Ezért amikor feltalálták és elkezdték művelni az anatómia tudományát, büntetésből róla nevezték el hátsórészünk izmát, hogy a gyűlölt név, mely oly sok szenvedést okozott a zsidó népnek, az önmagához méltó helyre kerüljön. Az elnevezést zsidó tudósok és filoszemiták szavazták meg természetesen. Minden népnek joga volt ahhoz, hogy neveket adjon testünk részeinek. Latinul. Lett például Sternocleidomastoid, ami elég szörnyű - megtanulhatóság szempontjából -, héberül srír mafné ha ros ; Szépséges és érthető anyanyelvünkön fejfordító izom. Nem tévesztendő össze a fejbiccentő izommal, ami a Platysma ( srír jeriat ha cavar ), de léteznek olyan rémes nevű izmok, mint Flexor Hallucis Longus, Flexor Digitorum Longus, és Gastrocnemicus, és ezek mind az alsó lábszárunk hátsó felén tartózkodnak, vádli formájában, és nem elég, hogy ezeket kívülről kell tudni, és még sokan másokat, mégpedig latinul is és, héberül is, nem árt ha magyarul IS hogy egyáltalán tudjam miről van szó..., de tudni kell hol erednek és hol tapadnak, és hogyan és mitől működnek... nem gondoltam én át alaposan ezt a tanfolyam ügyet, ezért inkább jutnak eszembe Julius Caesar és egyéb római hadvezérek és diktátorok, mialatt az osztályban ülünk és... egyébként lelkesen csüggök fiatal tanárnőnk szavain. Tanárnőnk nemcsak csodálatos előadó, de kedves és csinos, és karcsú, mintegy élő bizonyítékként szemléltetve azt, hogyha nem fogyasztunk undorító telített zsírokat és haszontalan finomított fehér lisztből készült még haszontalanabbá váló, ám az ördög hangjaival csábító ábrándosan gyönyörű, porcukortól fehéren csillogó süteményeket, amik álom-édesen omolnak szét fogaink lágy őrlésében... jaj hova kanyarodom amikor tanárnőnk csillogó szemekkel épp a neurotranszmittorokról magyaráz, amik ingerületátvivő anyagok, pl. Noradrenalin, Dopamin, Acetilcholin, Szerotonin és a dallamos hangzású Gamma Amino Butiryc Acid néven futnak, és, hogy a Szinapszis egy találkahely, méghozzá az idegsejté és a célsejté, de valami azt súgja, hogy jobb ha nem feszítem tovább a húrt, azaz az olvasó idegszálait, és ennél a pontnál lezárom anatómiai ismereteim fitogtatását. Megerősítésképpen mégegyszer elmondom, hogy Gluteus Maximus nem volt római császár, se nem Julius Caesar fogadott fia, mégcsak Titus alvezére sem a második szentély lerombolásakor, hanem egyszerűen testünk egyik izmának a neve, olyan helyen amiről nem mindig és nem mindenhol illendő beszélni, de az anatómia órán időnként kötelező. Ha már a tanulásról van szó: Gyakran olvashatunk róla, hogy milyen hasznos, frissen tartja elménket, élénkíti az agyat, megvéd az Alzheimer kórtól. Hozzáteszem, hogy dolgozatírásnál (az egyéb kellemetlen tényezőket figyelmen kívül hagyva), visszahozza a Fiatalság páratlan érzését és az mindent megér január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

17 A regény folytatása Igazán jól vagytok? Nem történt baj nálatok? Senkivel sem a családban? záporoztak aggódó kérdései. Hála a Teremtőnek, senkivel. Nyugodj meg drága testvérkém, minden rendben. Alig tudtam meggyőzni, hogy valóban így van. Írj azonnal! mondta, mielőtt elköszöntünk egymástól. Írj meg mindent, hol voltatok akkor, mi történt veletek! Jó, megírom ígértem. Máris írok, ahogy befejeztük a beszélgetést. Éreztem, még mindig kétkedik a szavaimban. Nyugodj meg ismételtem, nálunk minden rendben. Megnyugodtam, de várom a leveled! Később tudtam meg, továbbra is nyugtalankodott miattunk. A testvérem persze nem mondta Matyinak mennyire nyugtalankodott miattunk, hogy ne idegesítse őt is. Csak magában viaskodott a rémképek ellen, amelyek egyre ott táncoltak lelki szemei előtt, míg meg nem érkezett a levelem mindannyiunk aláírásával és a gyerekek fényképével. Hogy itt ki hogyan reagált a tragédiára, részben temperamentum, részben civilizált magatartás kérdése volt. Némelyek őrjöngtek megsemmisült értéktárgyaik miatt, másokat csak az életük megmentése érdekelte. Voltak, akik lopásra, rablásra vetemedtek, mások meleg ételt vittek a hajléktalanná vált embereknek. De hát, szerencsére az idő múlása volt erre is a legjobb gyógyszer. Lassan újjáépültek a romba dőlt házak, s az élet a megszokott medrében folydogált tovább... Nagy nehezen eljött az idő, hogy kérelmezhettük a nyugdíjaztatásunkat. Akkoriban a férfiak 60, a nők 55 éves korukban saját kérésükre nyugállományba vonulhattak Romániában, amennyiben a munkakönyvükben bejegyzett ledolgozott évek túllépték a hivatalosan megállapított határt. Mindketten ebbe a kategóriába tartoztunk. Tehát nyugdíjasok lettünk. Latolgattuk, mikor rukkoljunk ki alijjázási tervünkkel. S ekkor közbelépett a Sors decembere volt. Bukarestben új év előtti ünnepi hangulat. Az üzletekben bőségesebb volt az árufelhozatal, így is a legtöbb árucikkért hosszú sorok kígyóztak. Az ajándéktárgyakat árusító boltokban is megnőtt a forgalom. Az emberek próbálták függetleníteni magukat a nyomasztó gondoktól: mit hoz a holnap? Az optimistábbak azt mondták: Ceausescu kifizette az ország külföldi adósságát (pár milliárd dollárt), mindenképpen jobban fogunk élni ezután. Nagy dolog, amit csinált... Nincs még egy ilyen adósságmentes ország... A pesszimistábbak azt mondták: Kiböjtöltük, összébb húztuk a nadrágszíjat, hogy Ceausescu kifizethesse a dollármilliárdokat, de semmi változás azóta az életszínvonalunkban. Ugyanúgy konganak az élelmiszerüzletek polcai az ürességtől, mint azelőtt, az utcák épp olyan sötétek, a lakások épp olyan fűtetlenek. Meddig tűrjük még? A méltatlankodások eljutottak a magas kormánykörökbe is. Ceausescu népgyűlést szervezett a Palota-téren. Százezres tömeg előtt tartotta meg a jól ismert frázisokkal tűzdelt expozéját az ország nagyszerű távlati terveiről, a várható szebb jövőről, a kilátásban lévő jólétről, s így tovább. Ki hitte volna, hogy az aranykor géniuszát, a párt főtitkárát tapsorkánnal köszöntő, éljenző tömeg másnap Halál a diktátorra! ordítozással a fejét követeli? Hogy órákon belül fellángol a forradalom, a hadsereg átáll a felkelők oldalára, tízezres tömeg MAGAZIN Róna Éva Mi az ikrek... Életképek fényben és árnyékban II. kötet özönlik az utcákra, párt és kormányellenes jelszavakat üvöltő, az ország címerétől megfosztott nemzeti zászlókat lobogtató fiatalokkal zsúfolt teherautók, lánctalpas harckocsik, tüzelésre kész tankok dübörögnek az utcákon, tereken. S egyre jönnek, tömött sorokban vonulnak az emberek a főváros központjába. Akik még nincsenek az utcán, a házak ablakaiból integetnek, tapsolnak a felkelőknek. Örömmámorban úszik a tömeg és dördül a fegyver. Az utcát már halottak és sebesültek borítják. A forradalmárok átvették a hatalmat. Hírek terjengenek, hogy elfogták Ceausescut és feleségét, miközben helikopterrel próbáltak menekülni a megvadult lincselők elől. A hírt féktelen ujjongás követte: Halál a diktátorra! Halál Elenára! ordította a hatalmas tömeg. A letartóztatott Ceausescu házaspárt rögtönítélő katonai bíróság elé állították, amely azonnali hatálylyal végrehajtotta a halálos ítéletet. Ugyanakkor a vidéki városokban, Temesváron, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Váradon, Szebenben és sok más helyen megkezdődött a gyanúsnak vélt emberek üldözése. A szélsőséges nacionalisták vadállati kegyetlenkedése. Sütő András, neves erdélyi író, a Romániában élő nemzeti kisebbségek köztük a zsidók jogainak kivívásáért szüntelenül küzdő nagy humanista is szenvedő alanya lett a véres bosszúnak. Az 1990-es magyarok elleni pogrom Marosvásárhelyen érte el tetőfokát. Sütő András Szemet Szemért című nagylélegzetű dokumentumregényének Naplójegyzetek Róna Éva most megjelent NŐI OLDAL című könyve megrendelhető a szerzőnél, az alábbi címen: Róna Éva Rehov Shay Agnon 13/ KIRIAT ONO Ára 50 sekel + postaköltség 5 sekel Telefon: Külföldi hívás esetén: oldal című fejezetében megrázóan számol be az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) székházának vandál módon történt feldúlásáról, a román nacionalista csőcselék által valamennyi ott tartózkodó köztük Sütő András kegyetlen megkínzásáról, illetve sokak legyilkolásáról. Íme, néhány drámai részlet. A székház foglyai lettünk. Összesen százvalahányan. Öregek és nők is voltak köztünk. Innen már nem lehet kimenni mondta valaki, ám ennek ellenére jó néhányan csodával határos módon eltávozhattak. Hogy miként: nem figyelhettem meg. Az önvédelmi előkészületek foglalkoztattak engem is. És kiket még? Az olvasó megértését kérem. Neveket nem fogok említeni. A pogrom utáni magyarvadászat, megannyi ártatlan áldozatával, látszólag befejeződött, de bármikor újra kezdhetik. Ezért senkit sem akarok a koncepciós perek szervezőinek érdeklődési körébe juttatni. Tehát: valaki fölfedezte azt az ajtót, amely a székháznak vaskerítéssel övezett kertjére nyílt. Úgy gondoltuk, azon át ki lehetne menekülni. Az épület bérlői ezt az ajtót nem használták. Ahhoz, hogy kinyissuk, limlomot kellett eltakarítani. Aztán már nem tudom, hányan kiléphettünk a szabadba, az épület háta mögé, ahol még csak három rendőr rostokolt. Ki lehet itt menni? kérdezte közülünk valaki. A rendőrök a vállukat vonogatták. Egyikük széttárta karjait, jelezvén, hogy aki mehet, menjen, aki nem: maradjon. Azt majd a hodákiak megnyúzzák, megfojtják, agyonverik. Csapatunk fiatalabb tagjai gyorsan, könnyedén vetették át magukat a kerítésen és tűntek el a csöndes utcákon.különösebb erőfeszítés nélkül követhettem volna őket. Biztattak is. Sütő úr, meneküljön! Egy pillanatra el is kapott a kísértés, fölléptem hát a vaskerítés betonpántjára, de megszólalt mellettem egy asszony: Jaj Istenem, nem bírok én itt keresztül mászni! Ajka remegett, a tekintete csupa könyörgés volt. Közben aki tehette, elmenekült már. Szegény aszszonyt úgysem segíthettük volna át a kerítésen, ha többen is megemeljük. Legföljebb átdobni lehetett volna. A rendőrökhöz fordulva csak kézzel jeleztem: segítsenek. A vállukat vonogatták újból közönyösen. A legcsekélyebb segítő szándék sem volt meg bennük. Mi lesz velünk? rebegte az asszony. Ne féljen mondtam. Visszamegyünk a székházba. Hiszen ha sokáig időzünk itt, fölfedeznek és agyonvernek. A rendőrök nem fognak megvédelmezni. Karon ragadtam az asszonyt, és visszabaktattunk a székházba. A kertre nyíló ajtó szerencsére még nyitva volt. Visszatértünk után elbarikádoztuk. A főbejárati ajtókat már fejszével csapdosták, az ablakokat nagyrészt betörték, hatalmas kövekkel kezdtek ostromolni. Valaki rábukkant a szőnyegrögzítő vékony, hajlékony fémpálcákra. Szétosztott néhányat közöttünk. Pár percig magam is egy ilyen pálcikával jöttemmentem a szobákban. Olyan hajlékony volt, mint egy mogyoróvessző. Nevetve suhogtattunk velük, aztán elhajítottuk őket. A pogrom szervezői ebből ihletődve kürtölték világgá az UDÉMÉRISTÁK (RMDSZ-esek) galád módon elkövetett lándzsás támadásának meséjét. Sokan elhitték, hogy a Bolyai téren békésen tüntető románokat, az ittas agreszszorokat, a túlerőben lévőket kövekkel és lándzsákkal dobáltuk meg... Folytatása következik SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

18 18. oldal TÜNDÉR A KONYHÁBAN FINOMSÁGOK TU BISVÁT ÜNNEPÉN BALÁZS IBI HETI RECEPTAJÁNLATA Narancsos-mazsolás csirkemell Hozzávalók: 2 nagy csirkemell, olaj, 2 kisebb alma, 50g mazsola, 2 narancs, fél citrom, liszt, só, szegfűszeg, babérlevél. Elkészítése: A melleket a rostjaikra merőlegesen sűrűn bevagdaljuk, megkenjük olajjal. A nyílásokra egy- egy almaszeletet nyomunk, a maradékot a hús köré rakjuk. A hússzeleteket tepsibe fektetjük, a darabos fűszereket mellédobjuk. Alufóliával lefedjük, a sütőben először átforrósítjuk, majd puhára pároljuk. Utána a fóliát levesszük, a húst kissé megsózzuk. A lé háromnegyed részét átöntjük egy másik tálba. A pecsenyét a sütőbe visszatoljuk, megpirítjuk. A pecsenyelevet a liszttel simára keverjük, hozzáadjuk a mazsolát, és 4-5 percig forraljuk, majd citromlével ízesítjük. A húst forró tálra fektetjük, a mártást melléöntjük. Déligyümölcsös-saláta Hozzávalók: 2 narancs, 2 mandarin, 2 banán, 4 kivi, 1 ananász, 2dl joghurt, 1dl narancsszörp, 1dl narancslikőr, 1 teáskanál reszelt narancshéj, a díszítéshez 2dl tejszínből vert kemény hab. Elkészítése: 1 narancs héját finom reszelőn lereszelünk, de figyeljünk arra, hogy csak a sárga héja kerüljön a reszelékbe. A gyümölcsöket meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Mély tálba tesszük. A narancsszörpöt a narancslikőrrel, a joghurttal és a narancshéjjal összekeverjük, majd a gyümölcsökre rálocsoljuk a joghurtos öntetet és összekeverjük. Tejszínhabbal tálaljuk. Egzotikus gyümölcssaláta Hozzávalók: 2 db papaya, 3 db mangó, 4 db banán, 4 db kiwi, 500 g narancs, 100g licsi, 1 db citrom, 100g zöld napraforgómag, 1 db ananász, citromfű, cukor, 2dl tejszín. Elkészítése: A gyümölcsöket megmossuk, lecsepegtetjük, meghámozzuk. Tetszés szerinti, nagyobb darabokra vágjuk. Megöntözzük szűrt citromlével. Meghintjük porcukorral, majd lazán átkeverjük. Felhasználásig hűtőben tartjuk. Előhűtött gyümölcsös-kehelyben tálaljuk, tejszínhabbal, pirított napraforgómaggal díszítjük. Fügesaláta Hozzávalók: 5 friss füge, 1 alma, 2 banán, 2 narancs, 20g mazsola, 2 dl tejszín, 60g cukor. Elkészítése: A gyümölcsöket szeleteljük, aprítjuk, a 40g cukorral összekeverve lehűtjük. A tejszínt 20g cukorral összekeverve habbá verjük és ezzel tálaljuk. Epres narancssaláta Hozzávalók: 1/2 kg narancs, 1/2 kg eper, 2 dl muskotályos bor, 250g cukor. Elkészítése: A megtisztított narancsot vékony karikára vágjuk, és 150g cukorral hintve rétegesen egy üvegtál fenekére és oldalára rakjuk. Ráhelyezzük a kellően megmosott, megtisztított, érett egyforma nagy eper szemeket. A bort a megmaradt 100g cukorral langyosítva feloldjuk, és amikor kihűlt, a tálon levő gyümölcsre öntjük. Szőlősaláta Hozzávalók: 50g rukkola, 1 db nagyobb alma, 100g dióbél, 350g szőlő, 50g sajt, 50g magozott, zöld olajbogyó, pár csepp citromlé, 5 teáskanál tökmagolaj. Elkészítése: A diót durvára törjük, majd száraz serpenyőben megpirítjuk. A rukkola leveleket megmossuk, lecsöpögtetjük. Tányérra halmozzuk. Az almát kettévágjuk, eltávolítjuk a magházát, és vékonyan felszeleteljük. Kör alakban elrendezzük a salátán. Az almagerezdekre citromlevet csepegtetünk, hogy ne barnuljon meg. A rukkolás-almás ágyra ráhalmozzuk a diót. A szőlőt szemeire szedve a tányéron körberakjuk vele a dió halmokat. A sajtot felkockázzuk, és rászórjuk a dióra. Az olajbogyókat felkarikázzuk és a sajtkockák közé teszszük és rácsepegtetjük tökmagolajat. Mézes gyümölcssaláta Hozzávalók: Egy kevés szőlő, 1 piros alma, 2 banán, 1/2 citrom reszelt héja és leve, és kb. 1,5 evőkanálnyi méz. Elkészítése: Az almát és banánt kiskockára vágjuk, a szőlőszemeket hozzáadva összekeverjük a mézzel és a citromhéjával. 1 órára hűtőbe tesszük. Fügetorta Hozzávalók: 120g porcukor, 1 tasak sütőpor, 250g liszt, 180g vaj, 1 csomag vaníliás cukor, kevés reszelt citromhéj, 3 tojás, 5 evőkanál tej, 5-6 db friss füge Elkészítés: Szétválasztjuk a tojás fehérjét és felverjük, a sárgáját addig félretesszük. A porcukrot és a lisztet átszitáljuk, majd belekeverjük a sütőport, majd mindezt óvatosan hozzáadjuk a felvert fehérjéhez, a sárgáját is felverjük és azt is beletesszük és a tésztát szép simára keverjük, kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük. A végén a fügéket (méretüktől függően) 4-8 szeletre vágjuk, és szépen elrendezzük a torta tetején, majd 180 fokon 25 percig sütjük. Friss fügesaláta Hozzávalók: 4 db friss füge, 2 egész édeskömény, 150 g sajt, 2 ek. olaj, fél citrom leve, só, bors, fekete olívabogyó. Elkészítés: Mossuk meg és vágjuk négybe a fügéket. Az édesköményt szedjük levelekre, mossuk meg, majd vágjuk őket 2x2 cm-es darabokra. Keverjük össze tálban az olajat, a sót, és a citromlevet. Keverjük hozzá a köményt is, hagyjuk állni egy pár percet, addig kockázzuk fel a sajtot. Tegyünk a tányérra a köményből majd rá a fügét, és végül jöhet a sajt és az olívabogyó. Gyümölcsös kocka Hozzávalók: g narancs, banán, eper, alma, ananász, 5 tojás, 150g cukor, 50g liszt, 1dl likőr. Elkészítés: A gyümölcsöket apró kockára vágjuk, ráöntjük a likőrt, összekeverjük, és tűzálló tálba tesszük. A tojás sárgákat a cukor kétharmadával simára keverjük. A maradék cukorral a tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd beletesszük a lisztet, és a tojás sárgákhoz keverjük. A masszát a gyümölcsökre öntjük, elsimítjuk, és közepes hőmérsékletű sütőben aranysárgára sütjük. Porcukorral megszórjuk, kockákra vágjuk, forrón tálaljuk január 24. CSÜTÖRTÖK SVÁT 13.

19 EGYMÁS KÖZT 19. oldal Jordán Renée Ennek a fele sem tréfa című humoreszk gyűjteményéből VIAGRA... VAGYIS ÁLL A BÁL Mi lehet izgalmasabb téma manapság, mint a Viagra (tessék, én is nagybetűvel írom). Az egész világ ezzel foglalkozik, miért ne legyek én is in, azaz divatos, ha nem is nagyon tájékozott. Könnyű nekem in lenni, ugyanakkor tökéletesen együtt érzek azzal a rengeteg out -tal is. Egy ismerősöm mesélte a napokban, hogy ő is megpróbálkozott a csodaszerrel. - Nos - érdeklődtem -, és volt eredmény? - De mennyire, csak nem egészen úgy, ahogy megígérték. - Hogy-hogy? - Akár hiszi, akár nem, de egyszerre azon vettem észre magam, hogy megnőttek a füleim, az orrom szélesebb lett, sőt az ujjaim is megnyúltak. Olvastam az Új Keletben a hírt, hogy végre a bécsi Zsidó Múzeum és megkezdi a nácik által elkobzott, és a múzeumban őrzött tárgyak visszaszolgáltatását. Ennek kapcsán szeretnék néhány pontosítást tenni, mint bécsi zsidó hitközség tagja. Először is szögezzünk le valamit. Mi zsidók sem vagyunk teljesen egyformák, mint ahogy két egyforma tojás sem létezik, csupán csak látszatra. Ez a bécsi hitközség egy nagyon fura khila. Amolyan vegyesfelvágott. Többségben volt magyarok illetve orosz izraeliek és erdélyi meg felvidéki zsidók. Ebből kifolyólag mindenkinek van egy érdekközössége. Egyik a másikkal nem áll szóba, például a baharasi nagyívben kikerüli az orosz vagy ukrán zsidót. Volt anno egy program, aminek keretében az oroszországi zsidókat Izraelből ide akarták csábítani. Na persze nem az egyszeri kétkezi munkásokat, akik a jobb megélhetés reményében idejöttek. Ők egy bizonyos idő után, miután belátták, hogy nekik nincsen nyitott kapu, vagy visszamentek Izraelbe vagy Oroszországba. A mai magyarországi zsidók most a fő áldozatok. A magyarországi, főleg fiatal értelmiségieket, szó szerint kibolondítják. Hangzatos beszédeket tartanak, hogy tudják Magyarországon nagy az antiszemitizmus (érdekes módon sokan és pont zsidók cáfolják ezt a tényt). Hiába jönnek ki, munkát nem kapnak, mert az itt sincsen. Akik idejönnek és nincsen pénzük, azok aztán csalódottan visszamennek vagy továbbállnak más országba. A bécsi Zsidó Múzeum igazgatója Daniella Sperra, volt televíziós bemondónő. Édesanyja a mai napig az osztrák tévé munkatársa. Még abban az időben, amikor a Gemende (hitközség) elnöke Ariel Muzicant volt, felmerült sok múzeumi tárgy valódi tulajdonosának kiderítése. Egy olyan esemény indította el ezt a folyamatot, amin sokan meglepődtek. A híres osztrák festő Egon Schille képeinek jó része egy zsidó család tulajdonát képezi. A háború idején ezek a képek osztrák (náci) tulajdonba kerültek. A család Amerikában élő tagjai hosszú ideig próbálták visszakapni ezeket. Eredménytelenül, mivel azok a festő leghíresebb képei. Aztán megtört a jég és a jogos tulajdonos visszakaphatta. Az osztrák állam egy horribilis összeget akart kifizetni a képekért de a tulajdonos nem volt hajlandó erre. Egyfajta kompromisszum jött létre. A képeket, mert több képről volt szó, hosszú időre kiállították a Belveder palotában. A kép alján levő kis táblán viszont ki volt írva, hogy magángyűjtő tulajdona. Ezután a képeket sok más európai múzeum időszaki kiállításán is bemutatták. Egyes zsidók itt Ausztriában ezen fellelkesülve követelni kezdték a háborúban eltulajdonított értékeiket. Az osztrák állam ha teljes mértékben bizonyítottnak látta a tulajdonos valódiságát, a képet - És? - faggattam tovább izgatottan -, és? - És semmi, nem állt be semmiféle változás ott, ahol kellett volna. Munkabaleset, vagy minek is nevezzem. Elfelejtettem megkérdezni, hogy mi történt azután az elváltozott testrészeivel, miközben igen gazdag fantáziám működni kezdett. Gondolom, végül is a természet törvényei szerint minden normalizálódott, vagyis helyrejött, azaz helyrement. Hogy is volt mindez a Viagra-éra előtt? Változnak az idők tempora mutantur - mondták őseink és akarva, nem akarva, nos mutamur in illis - kénytelenek vagyunk haladni az idővel. A Dana International korszakban nem is meglepő a következő párbeszéd: Egy kíváncsi ifjú így fordul a Bécsi apróságok vagy értékes tárgyat nem a jogos tulajdonosnak juttatta vissza, hanem a Zsidó Múzeum kezére játszotta. Mind a mai napig sok olyan tárgy van a Zsidó Múzeum birtokában, melynek tulajdonosa vagy örököse még életben van. Már többen is figyelmeztették a múzeum igazgatóját, és perrel is fenyegetőztek. A bevett gyakorlat sajnos mind a mai napig az, hogy nem visszaadni a jogos tulajdonosnak az értéket, hanem addig húzni az időt, amíg az örökösök illetve a követelők kihalnak. Sajnos az itteni Hitközség és maga a Zsidó Múzeum is sok kívánni valót hagy maga után. Gustav Klimt képei ennél sokkal nagyobb port vertek fel mint Schilléé. Klimt modelje Adél egy zsidó származású nő volt. Eleve Klimt valami miatt nagyon is vonzódott a zsidókhoz. Vannak akik azt hangoztatják, hogy volt hozzá némi köze. Lényeg ami lényeg, hogy az Adélról festett képek amely egy sorozat képei is, manapság pénzben nem kifejezhető értéket képviselnek. Az úgynevezett osztrák kártalanítás alapján a jogos tulajdonos utódai (Adél rokonai) visszakapták a képet. Az itteni osztrák és zsidó sajtó teljesen félre tájékoztatta az embereket. Egymást keverték bele dolgokba. Az osztrákok azt mondták, hogy a tulajdonos az itteni zsidó hitközségre szeretné taksálni a képeket, és Ausztria ezeket nemzeti kincsnek tekinti és neki is az lenne a legjobb megoldás, ha a képek maradnának Ausztriában. Az akkori hitközségi elnök Ariel Muzicant felismerte azonnal az ügyben rejlő politikai bombát. Mert arról lett volna szó, hogy az osztrák állam megtartotta volna a képeket és valami kis anyagi ellenértéket adott volna. Az eredeti tulajdonos meg ragaszkodott a képekhez és azokat Amerikába akarta vitetni. Nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy időszaki kiállításokon, a Zsidó Múzeumban Bécsben bemutathassák. Miután Muzicant tájékoztatta a dolgokról, jobbnak látta azonnal elvitetni a képeket Amerikába. Mai napig azzal vádolják Muzicantot aki lemondott tisztségéről, hogy kenőpénzt kapott a tulajdonostól, hogy minél előbb kikerülhessenek a képek Ausztriából. A pikáns az a dologban, hogy pont az osztrák tehetős zsidók rétege támadta meg. Ugyan is sokan szerették volna visszaszerezni holmijukat az államtól illetve a zsidó múzeumtól. Valahol meglehet őket érteni, csak egy bökkenője van a dolognak. Éspedig az, hogy ezáltal újra még jobban magukra szabadították volna az itteni nacionalistákat. Ha úgy akarják vissza, hogy azt nem Ausztriában akarták volna tárolni és mutogatni, az egy dolog. És a hangsúly az utóbbin van. kedveséhez: - Mondja Cipike, maga sosem szeretett volna férfi lenni? - Nem Dani, és maga?... De mit gúnyolódunk, hiszen mindannyian érdekelt felek vagyunk többé-kevésbé. Ezek szerint semmi okunk sincs arra, hogy ironizáljunk, vagy szatirizáljunk (ezt most találtam ki). Tulajdonképpen mi is az a szatíra? Gondolom, az egy olyan tükör, amelybe ha belenézünk, mindenki arcát felismerjük, kivéve a saját magunkét. De térjünk csak vissza a főtémára. VIAGRA (szörnyű, most már ez egészet nagybetűvel írom). Milyen átütő siker, pedig ez még csak a kezdet. Vajon a viagra-őrület fog egy kis helyet hagyni a romantikának, egy kis időt az igazi, szép, régimódi kapcsolatoknak és mindarra, ami előtte és utána van (vagy már csak volt?), vagy minden idegszál egy dologra összpontosul és zbeng ve gámárnu?! Na és az örökös bizonytalanság: hat, nem hat, késik a nő a randevúról, oda a drága Viagra, és csődöt mond a csődör? Nem kell izgulni fiúk, egy kis türelem és az egész Viagra-őrület a múlt emléke lesz. Ki fognak találni valami mini-komputerféleséget, amit beplántálnak oda, ahova kell, és egy egyszerű gombnyomásra az illetőnek minden haja szála az égnek áll a meglepetéstől. Remélem, nem fogják visszasírni a régi, primitív időket, amikor csak úgy, magától, minden különleges segédeszköz igénybevétele nélkül majdnem mindig állt a bál. Rendeztek egy kiállítást az itteni Modern Művészetek Múzeumában ahol olyan tárgyak voltak kiállítva melyeknek tulajdonosai zsidók voltak. Provokatív módon a kiállítás címe is az volt, hogy az eltulajdonított zsidó értékek kiállítása. Kiverte persze a biztosítékot. Botrány botrányt követet és nem átalkodtak elő jönni olyan hamis vagy mesterségesen gyártott iratokkal melyben bizonyítani akarták, hogy ezek már régen ellettek adva német vagy osztrák tulajdonosoknak. Persze nagy többségük ezeknek az irományoknak a háború kitörését megelőzően születtek az Anschluss után. Az itteni neonácik vezére aki most már alulról szaglássza az ibolyát Jörg Heider. mikor azzal vádolták, hogy Berentall zsidó tulajdon volt, büszkén lobogtatott egy papírt amelyben benne volt, hogy azt megvették egy bagatell összegért. Miután a szemére hányták, hogy ez nem a rendes vételára, hanem egy jelképes összeg csak, keresett valakit, aki kiadta magát a tulajdonos örökösének és lefotóztatta magát vele hogy ő kifizette a mai értékének egy bizonyos hányadát és természetesen majd még fizet neki. Persze a halála után kiderült az igazság, hogy csupán csak egy szerencsétlen orosz zsidót vett rá valamivel erre a csalásra. Ilyen volt Sifrovszki is aki osztrák újságíróként (zsidó ősökkel) Heider egyik jobbkeze volt. A főnök halála után azzal gyanúsították meg, hogy a Mosad embere volt és azért volt Heider mellett, mert adatokat gyűjtött Heider arab kapcsolatairól főleg az akkori Iraki elnökről és családjáról Saddam Husszeinról. Sorolhatnám itt a gyönyörűbbnél gyönyörűbb diszzsidók névsorát, mert sajnos van belőlük. Még csak egyet írnék ide. Ahmadinezsád anno lefotóztatta magát egy itteni zsidó rabbival, aki meglátogatta Iránban, mint régi barátot. (A neve, ha nem változtatta meg a sajtó, akkor Friedman rabbi.) Az itteni zsidóságnak csak egy kis része volt felháborodva. A szentéletű rabbi azóta ki tudja, hol merre van. Tőle származik az a feltételezés, ami nagy port vert fel világszerte. Azt állította, hogy Ahmadinezsád maga is zsidó volt ötéves koráig, a család csak betért muszlimnak. Avi Bécsből Helembay Stefan árverésre bocsátja prófétikus képsorozatát, amely Ezékiel próféta látomása alapján készült Izrael új Szentélyéről. A képek megtekinthetők az interneten a : /vásárlás, online aukció, festmény a 11. oldalon/ vagy a festő lakásán Tel-Aviv, reh. Tchlenov 39. Tel.:052/ SVÁT január 24. CSÜTÖRTÖK

20 20. oldal AGYTORNA Helyes megfejtést küldtek be: Bányász Andor Kirját Átá Bonta Zsófia - Kibuc Javne Büte Katalin - Askelon Dauer Bandi és Mónika - Ashkelon Ezri Edit és Pista - Natanja Farkas Feri - Netanja Fisch Éva - Gan Javne Fridmann Idus - Kirját Bialik Hár Koháv Lili Ramat Gan Hartai Georg - HodHasharon Horovitz Imre - Haifa Jákobi Aranka - Bné Brák Kocsis Mária - Jeruzsálem Kreisler Gábor - Debrecen Navon Sarah és Shmuel - Arad Sárga Olga - Haifa Schenk Grete - Bné Brák Sonnenschein Öcsi - Netanja Zer Veronika és Györgyi - Jeruzsálem Kérjük megfejtéseiket postán az Új Ke- - let, Petah Tikva, Rehov Ahad Haam 11. címre küldjék el. Faxon a 077/ es számon várjuk a jó meg- - oldást. címünk: ujkelet@gmail.com Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Nem kaphatnék én is egy kortyocskát, gazda? Kérdések: 7. John F. Kennedy január 20-án lett az Egye-sült Államok elnöke. Negyvennégy évével eddig a 1. Ki volt a magyar rabbi, aki már a tizenkilence-legfiatalabb elnök a hivatalban. Kennedy csekély dik század közepén említést tett a független zsidó 2. Peter és Irene Ludwig 70 nemzetközi kortárs fölénnyel nyerte meg a választásokat. Választási jel-műtárgyat ajándékozott a Nemzeti Galériának. Ez-- szava ez volt: Pezsdüljön újra az élet ebben az or-államról? 2. A Ludwig Múzeum (1095 Budapest, Művésze-- zel létrejött az alapja egy kortárs művészeti múze-- szágban. tek Palotája, Komor Marcell u.1.) alapításának éve umnak, amelynek először az ajándékozó műgyűjtő 8. Az Air France és a British Airways közös vállal-házaspár tiszteletére a Ludwig Múzeum Budapest kozásában működő szuperszonikus utasszállító re Kiről kapta a nevét a kiállítóhely? 3. Ki a nyomdai sztereotípiának, a további kiadások nevet adták. pülőgép, a Concorde január 21-én tette meg 3. Falka Sámuel nyomdász ban jelent meg az első útját Párizs és Rio de Janeiro között. A techni-alapjául is szolgáló szedésnek a meghonosítója? 4. Ki a világszerte ismert karmester, aki a Német- általa metszett betűkkel nyomott első könyv, Teleki kai csodának számító gépekből összesen 16 készült Sámuel marosvásárhelyi könyvtárának katalógusa. el, de gazdaságtalanságuk miatt 1995-ben már csak Jiddis Kantáta szerzője? 5. Mikor fededezte fel Cook kapitány a Hawaii- Elsősorban klasszicista antikvái voltak népszerűek. 13 volt használatban ban a világ egyetlen szu-4. Fischer Iván, vezető karmester, a Budapesti Fesz-- perszonikus utasszállító repülőgépe befejezte a me-szigeteket? 6. Hol található Ein Kerem, a festői szépségű tele-- tiválzenekar zeneigazgatója. Sokat dolgozott külföl- netrendszerű közlekedést. dön, 1984-től a kenti operában, majd a Cincinnati 9. A lift- és a mozgólépcső használatának mellőzése pülés? 7. Mikor választották John F. Kennedy-t az USA Szimfonikus Zenekar vezetőjeként. Később a Phi-- jobb erőnléthez, kevesebb testzsírhoz, karcsúbb de-lips exkluzív szerződtetett karmestere, majd a Lyo-- rékhoz és a vérnyomás csökkentéséhez vezetett egy elnökévé? 8. Mikor indították az első Concorde járatokat Pá-- ni Nemzeti Opera zenei igazgatója volt től célzott felmérés során. a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar élén rizs és Rio de Janeiro között? 9. A lifthasználat helyetti lépcsőzés meghosszabbít-- ismerhette meg a közönség. hatja az életet. Miből vonható le ez a következte január 18-án. A Csendes-óceánban fekvő szigetcsoport Hawaii néven augusztus 21-től tés? az Egyesült Államok 50. tagállama. 6. Ein Kerem a Jeruzsálemtől nyugatra található Válaszok: erdős hegyek közt fekvő kis falu, ma már Jeruzsá-1. Natonek József ( ) rabbi, akinek cionis-- lem közigazgatási határán belül (megközelíthető ta gondolkodásmódja sok évvel előzte meg Herzelét. az 1-es útról is, Jeruzsálem előtt kell jobbra letér-moshe Montefiorival és a török birodalom számos ni a Hadassah Kórház felé). A helységet a Tanach kiemelkedő alakjával tárgyalt a zsidók őshazába való kétszer is említi ( Jeremias 6:1 és Nehemia 3:14). visszatérésének módjáról. Úgy ismert, mint az első Lakossága körülbelül 2000 fő, de nyaranta látogató-10 perc lépcsőzés mínusz 200 kalória inak száma eléri a három milliót is. politikai cionista január 24. CSÜTÖRTÖK TANÁR ÚR KÉREM SVÁT 13.

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Kampány a válságban válság a kampányban

Kampány a válságban válság a kampányban Breitner Igor és Vizi Dávid Kampány a válságban válság a kampányban A 44-ik elnökválasztási kampány finisében többek közt a gazdasági válság hatására jelentősen megváltozott a politikai tér az Egyesült

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. 2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944

Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944 Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné

Részletesebben

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését. Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.

Részletesebben

PoloniaPress hírcsokor

PoloniaPress hírcsokor PoloniaPress hírcsokor 2014. június Lengyelország és az EU Komorowski a D-Day emlékünnepségén 2014. június 6. Bronisław Komorowski köztársasági elnök részt vett a normandiai partraszállás 70. évfordulójának

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek

Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek 24. hu Kerner Zsolt 2017. 06. 22. Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek Korábban már megemlítettük, hogy a CEU a legakadémikusabb módon reagált a kormány

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított.

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított. IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 9, péntek A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik.

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. A végjáték veszélyei A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. Martonyi János elismerte, hogy..egész Európában erősödik az euroszkepticizmus, sőt egyre többen kétségbe vonják

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ ) Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház

Részletesebben

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban Paár Ádám Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban A Republikánus Párt konzervatív hátországában szerveződő, azonban a republikánusoktól független Tea Party mozgalom sikeres szereplése a májusi szenátusi

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Paár Ádám Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Kevés személyiség nyomta rá a bélyegét a világ arculatára olyan mértékben, mint George W. Bush. Valószínűleg még sokáig elhúzódik a vita arról,

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) Több mint száz halott, sokszáz sebesült a kiújult összecsapásokban - Az EU Ukrajna elleni szankciókat fogadott. http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18

Részletesebben

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19 1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq Az idei Zsidó (Cionista) Világkongresszussal új korszak kezdődött a Cionista Világbirodalom építésében. A helyszín megválasztásával

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK kormányfő miniszterelnök államfő Mi a köztársasági elnök kifejezés megfelelője? MONARCHIA KÖZTÁRSASÁG császár király cár sah köztársasági

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. " Igy váltod a multat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézzek, te vagy.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ.  Igy váltod a multat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézzek, te vagy. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2016. január 31. II. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ " Igy váltod a multat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézzek, te vagy. Kosztolányi

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.)

J e g y zőkönyv AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.) AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ )

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ ) Nbb-10/2011. (Nbb-29/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. május 24-én, kedden, 11 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tárgyalótermében

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05.

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Visszapillantó: 2008 legjobb írásai és emlékezetes témái, azaz évzáró a zónában. Felelevenítjük, mi volt szerintünk meg önök szerint fontos

Részletesebben

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:

Részletesebben

Az új magyar választási rendszer

Az új magyar választási rendszer Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,

Részletesebben

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban Népszava 2015. szept. 19. 08:35 FORRÁS: YAD VASEM A magyar kormány augusztus 27-én emlékművet állított Kamenyec-Podolszkijban,

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I.

Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Gazdik Gyula Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. A tanulmány elsõ része 2010. október elejétõl, az amerikai részvétellel zajló izraeli palesztin

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XV. évf. 2. sz., 2009. február 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu A múlt jövője!

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben