289/2012. (XI. 29.) számú

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "289/2012. (XI. 29.) számú"

Átírás

1 NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 289/2012. (X. 29.) számú határozata - a generációk együttmüködését segítö karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatok elbírálásáról. A Közgyülés 1. Az előterjesztést megtárgyalta, s az abban foglaltak alapján a határozat mellékletében foglalt táblázat szerint a megállapított támogatásokat jóváhagyja. 2. Felhatalmazza dr. Kovács Ferenc polgármestert a támogatási szerződések aláírására. 3. Megbízza a Szociális Osztály vezetőjét a támogatási szerződések előkészítésével. FekWs:_ dr. Krizsai Anita a Szociális Osztály vezetője,. ő: december Megbízza a Gazdasági Osztály vezetőjét a támogatások utalásával. e " : Patóné Nagy Magdolna a Gazdasági Osztály vezetője k.m.f. ~ Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző AbaiározatoLlsapják: 1./ A Közgyülés tagjai 2./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői

2 Melléklet a 289/2012. (X. 29.) számú határozathoz.sz. Pályázó neve Pályázó címe A projekt leírása Projekt Kért Javasolt Elnyert ndokolás összköltsége támogatás támoaatás támoaatás 1 dösekért és Nyh., Vécsey köz 2. ünnepség dös személyek Fogyatékosokért idöskorúak (100 fö) és, életminöségük Jószolgálat gyermekek (20-25 fö) javítása számára, csomag 500 fö házi, Ft Ft OFt O Ft 2 Nyíregyházi Körúti Nyh., Ferenc krt. 3/a. Tanulók döskorúak érdekeinek Nyugdíjas megvendégelése, védelme, képviselete Ft Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft ünnepség szervezése, vacsora 61 fö részére 3 Jósavárosi Nyugdíjas Nyh., Korányi F. u. Altalános iskola Jósavárosi nyugdíjasok 15/a. tanulóival megtartandó 60 OOO Ft 60 OOO Ft 30 OOO Ft 60 OOO Ft érdekképviselete, karácsonyi ünnepség rászorulók 4 "Öszikék" Nyugdijas Nyh., Törzs u. 56/a. Tagok és unokáik és döskorúak érdekeinek Óvónök e óvodásokkal közös védelme, képviselete 40 OOO Ft 30 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft ünnepség szervezése 32 fö 5 Nylregyháza-Sóst6fOrdöi Nyh., grice u. 6. Tagok és unokáik és ld ös korúak érdekeinek Nyugdíjasok Társadalmi iskolások számára védelme, képviselete 120 OOO Ft 100 OOO Ft 60 OOO Ft 80 OOO Ft Szervezete ünnepség szervezése, ajándékozás fö 6 Római Katolikus Nyh., Kossuth tér 4. Közös ünneplés a Egészségmegörzés, Nyugdíjas tagokkalunokákkal OOO Ft 160 OOO Ft 60 OOO Ft 60 OOO Ft szociális tevékenység fö 7 Kertvárosi Nyh., Kinizsi P. u. 30. vacsora 112 Nyugdíjasok jogainak Nyugdíjasokért fönek, vendéglátás Ft 80 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft érdekképviselete fönek 3 SZ.Sz.B. Megyei Nyh., Damjanich u. 4 dösek karácsonya Egészségmegörzés, Nyugdíjas Szervezetek 6. rendezvény szervezése 300 OOO Ft 200 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft szociális tevékenység, Szövetsége 600 fö időskorúak gondozása ~ "Nyugodt Eletet" Klub Nyh., Szabadság tér ünnepség a dőskorúak érdekeinek 2. tagokkal és unokáikkal védelme, képviselete, 56 fö + 20 gyerek Ft 120 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft egészségügyi és kulturális szükségleteinek kielégítése O Orökzöld Nyugdíjas Nyh., Városmajor u. Tagok Szociális tevékenység, 5. megajándékozá sa, 150 OOO Ft 120 OOO Ft 20 OOO Ft 70 OOO Ft érdekképviselet megvendégelése 41 fő 1

3 ~-- _ 11 AF ESZ Nyugdíjas Nyh., Búza tér 6. Tagok Egészségmegőrzés, megajándékozása, szociális tevékenység, 44 OOO Ft 30 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft meg vendégelés e 42 fő időskorúak gondozása és 6 gyerek 12 ioszi Alkony Nyugdíjas Nyh., Prága u. 7. Tagok számára Tagság szociális élelmiszercsomag, és helyzetének segítése 73 OOO Ft 48 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft vacsora 36 fő + 12 fő tanuló l 13 Nyíregyháza és Térsége Nyh., Városmajor u. ünnepség és Nyugdíjasok Nyugdíjas Szövetség 3-5. óévbúcsúztató érdekvédelme, 412 OOO Ft 412 OOO Ft 150 OOO Ft 200 OOO Ft egészségmegörzés. szociális tevékenység 14 Dialóg Közhasznú Nyh., Szabadság tér Közös karácsonyi Erdekképviselet, Nyugdijas 2. ünnepség, vacsora. egészségvédelem. 120 OOO Ft 120 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft élelmiszer csomag 80 fő szociális rászorultak 15 Simeon és Anna Nyh., Bercsényi u. 7. Vendéglátás, tagoknak. Tagok érdekképviselete, Nyugdíjas unokáinak szociális segítés mikuláscsomag 48 fő OOO Ft 120 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft 20 általános iskolai [gyerek 16 Magyar Allamkincstár Nyh., Széchenyi u. 3. ünnepség a dősek jogainak SZ.Sz.B. Megyei Területi tagokkal és unokáikkal érvényesítése, 167 OOO Ft 77 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft gazgtósága Nyugdíjas 37 fő egészségmegörzés e 17 Konzervgyári Nyugdíjas Nyh. Arpád u éves idősek dőskorúak érdekvédelme, /8. ajándékozása, egészségvédelem, 112 OOO Ft 100 OOO Ft 30 OOO Ft 50 OOO Ft vendéglátás 53 fö szociálisan rászorultak 18 Jósavárosi Ertelmiségi Nyh. Korányi F. u. Vendéglátás és ierdekképviselet 360 OOO Ft 180 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft 15/A. ajándékcsomag 57 fő 19 Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyh., Hősök tere 5. ünnepség a Nyugdíjasok, illetve Megyei Holdfény tagoknak és unokáiknak 120 OOO Ft 100 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft időskorúak érdekvédelme Nyugdíjas 57 fő 20 Változókorú Nők Nyh.. Városmajor u. Tagok ajándékozása, 59 Változó korú hölgyek e 5. fő 74 OOO Ft 40 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft egészségi állapotának 'javítása i 21 Bokortanyák Nyh., Fenyő u. 1. Elelmiszercsomag az Hátrányos helyzetű i Lakosságáért egyesület tagjai csoportok segítése 170 OOO Ft 100 OOO Ft 20 OOO Ft 40 OOO Ft számára 77 fő..._

4 22 Segítsünk Egymáson Nyh., Színház u. 2. ünnepség, dösek életkörolményének idösek és fiatalok 130 OOO Ft 100 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft javítása találkozója 82 fö 23 Borbányai Margaréta 4405 Nyíregyháza, Ajándékozás tagok + 50 Nyugdíjasok Nyugdíjas Margaretta u. 50. fö Ft Ft 40 OOO Ft 60 OOO Ft érdekvédelme, érdekképiselete 24 Fegyveres Erök és Nyh., Színház u. 2. Klubtagok, unokák Erdekvédelem és Rendvédelmi Szervek karácsonyi rendezvénye Ft Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft érdekképviselet Nyugdíjas Klubja 17 fő 25 "Ezer élmény - Ezer Nyh., Dugonics u. ünnepség Ovodai élet minöségének játék" 16. nyugdíjas javítása 187 OOO Ft 130 OOO Ft OFt OFt munkatársakkal, ajándékcsomag 14 fő 26 Bóbita Nyh., Tas u Mikulás és karácsonyi Egészségmegörzés 210 OOO Ft 147 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft ünnep szervezése 85 fő 27 Micimackó Nyh. Stadion u. 8/A. ünnepkörhöz Bölcsődei ellátás kapcsolódó feltételeinek javítása 200 OOO Ft 150 OOO Ft 40 OOO Ft 60 OOO Ft programsorozat 28 Őzike Bölcsöde Nyh., Vécsey köz 31. Gyerekek ajándékozása Magasabb szintű bölcsődei 60 OOO Ft 60 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft ellátás feltételeinek segítése 29 Alapitvány Bölcsödés Nyh., Malom u. 5. Betlehemes játék, Magasabb szintű bölcsödei Gyermekeink Jövöjéért játékok vásárlása 110 OOO Ft Ft OFt 30 OOO Ft ellátás feltételeinek segítése, 30 'Tégy a gyermekekért" Nyh., Ferenc krt. 1. Gyerekek Gyermekek ajándékozása, egészségvédelme 100 OOO Ft 100 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft vendéglátás 126 m'..ermek 31 Gézengúz Nyh., Virág u. 67. Betlehemes játék, Ovodás gyermekek manuális foglalkozások, fejlesztéséhez szükséges 100 OOO Ft Ft 50 OOO Ft 80 OOO Ft karácsonyi ajándék eszközök biztosítása készítése 32 OlA nyíregyházi 17.sz. Nyh., Vécsey köz 4 Ajándékcsomag Ovodai egészségvédelem, 180 OOO Ft 180 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft óvodáért" 6. készítés, állófogadás egészségmegőrzés 33 "Csillagszem " Nyh. -Nyírszőlős, Ajándékozás, Ovodás gyermekek testi, a nyírszölősi Kollégium u. 50. gyerkemek 280 OOO Ft 200 OOO Ft OFt 30 OOO Ft szellemi, szociális jólétének óvodásokért megvendégelése 3

5 34 Oros Gyermekeinek Nyh., Deák F. u. 2. Adventi ünnepkör A nyíregyházi 25. szám ú i Egészséges Fejlödéséért (mikulásvárás, lucázás, Napközi otthonos Óvoda stb.) 160 OOO Ft 150 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft oktatási és nevelési célkitűzéseinek megvalósítása 35 Vidám Gyermekévek Nyh., Vécsey-köz 29. rendezvény Gyermek- és Közhasznú a Vécsey utcai idősek 100 OOO Ft 100 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft ifjúságvédelem, tárgyi klubjával feltételek javítása 36 "Tesz-Vesz" Nyh., Benczúr tér 20. ajándék, Gyermekek testi, lelki, játékok Ft Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft szellemi fejlődésének elősegítése 37 Együtt a Gyermekekért Nyh., Koszorú u. 10. ünnepség, Hátrányos helyzetű 145 OOO Ft 75 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft ajándékozás gyermekek 38 Aprónép Nyh. Stadion u. ünnepség, Gyermek -és 32/A. ajándékozás. gyerekek. ifjúságvédelem. tárgyi 90 OOO Ft 90 OOO Ft 40 OOO Ft 60 OOO Ft nyugdíjas dolgozók feltételek javítása részére 39 "Ligeti Óvoda Nyh., Liszt F. u. 32 Karácsonyváró ünnep Ovodai ellátás feltételeinek Gyermekeiért" 34. az óvodások számára 120 OOO Ft 110 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft javítása 40 "Játékkal a Kert köz; Nyh., Kert köz 8. Betlehemes játék. Mozgásfejlesztés, Óvodásokért" manuális foglalkozások 60 OOO Ft 60 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft gyermekek személyiségfejlesztése 41 Eszterlánc Nyh., Tas u ünnepség az Az óvódába járó óvodások és a gyermekek érdekében nyugdíjas kollégák 120 OOO Ft 100 OOO Ft 40 OOO Ft 50 OOO Ft betegségmegelőzés. számára egészségmegőrzés 42 "A jövő egészségesebb Nyh., Tünde u. 2. Közös ünneplés, Gyermekek egészséges nemzedékéért, a ajándékozás, életmódra szoktatása, kölcsönkapott Föld vendéglátás 75 OOO Ft 75 OOO Ft 4;0 OOO Ft 40 OOO Ft szociális háló kiépítése az megóvásáért" intézménybe felvett és arra rászoruló gyemekek., 43 "Gyermekink Nyh., Fazekas J. tér Mikulás nap és Gondozás, nevelés i Harmonikus 25. ünnepség az Fejlődéséért" óvodásoknak és 266 OOO Ft Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft szüleiknek 44 "Százszorszép Nyh., Kállói u. 109/a. Betlehemes játék, közös Képességfejlesztés, alapítvány" a borbányai ünneplés a Szent Ft Ft 40 OOO Ft 50 OOO Ft gyermek- és...;....k~t~lin,...'".,. Ol""~ lifiús,""...'. 4

6 45 Kutyafája Közhasznú Nyh., Mester u. 19. Ajándék, vendéglátás Hátrányos helyzetűek hátrányos helyzetű segítése, szociális és Ft Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft gyermekek számára gyermekvédelmi szolgáltatások 46 Együtt Egymásért Nyh., Rákóczi u. S/a. Mikulás kupa, vetélkedő, Oktatás, a karácsonyi ünnepség képességfejlesztés, hatékonyabb oktatásért hátrányos helyzetű 100 OOO Ft 100 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft csoportok esélyegyenlőségének elősegítése 47 Szent mre Katolikus Nyh., Ungvár stny. 75 család Oktatás, hátrányos helyzetű Alapítány 19. megajándékozása 300 OOO Ft 300 OOO Ft 20 OOO Ft 70 OOO Ft családok egyszeri 48 Szent mre Katolikus Nyh., Ungvár stny. 63 család részére Hátrányos és nehéz Szülők e 19. élelmiszercsomag 252 OOO Ft 252 OOO Ft 20 OOO Ft 70 OOO Ft helyzetben lévő családok adomán~ozása 49 Gyermekmosoly Nyh., Stadion u. Közös ünneplés az Gyermek és 32/A. óvóda nyugd íjas ifjúságvédelem 175 OOO Ft 150 OOO Ft 40 OOO Ft 60 OOO Ft munkatársaival 50 "Gyermekeinkért 16" Nyh., Kollégium u. Koncert Hátrányos helyzetű 54. ajándék 61 fő részére 540 OOO Ft 200 OOO Ft O Ft 50 OOO Ft gyermekek, szociális tevékenység 51 Teremi Szabadidő Sport- Nyh., Tompa M. u. Fogyatékossággal élők Sporttevékenység, és Környezetvédelmi 16. Fszl1. karácsonya a Göllesz utánpótlásnevelés, Általános skolában OOO Ft 340 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft fogyatékos emberek fö rendszeres sportolási igényeinek segítése 52 Jonathán Gyermek, Nyh., Virág u. 14. "Advent a tánc nyelvén" Gyermek és fjúsági és Tánc programsorozat 150 OOO Ft 110 OOO Ft 50 OOO Ft 80 OOO Ft ifjúságvédelem Közhasznú 53 Akadálymentes Nyh., Széchenyi u. színdarab Egészségmegörzés, Tanulásért bemutatása 110 OOO Ft 90 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft betegségmegelözés 54 Segítség Háza a tirpák Nyh., Luther tér 14. készülődés Szociális tevékenység utódokért és műsor 100 OOO Ft 100 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft 55 Agrár fjúságért Nyh. Krúdy Köz 2. Ajándékozás hátrányos Esélyegyenlöség, helyeztű tanulók részére 280 OOO Ft 180 OOO Ft 50 OOO Ft 80 OOO Ft hátrányos helyzetűek 5

7 56 NOE Családi Kör Nyh., Városmajor u. 60 család részére Nagycsaládosok.1 3. karácsonyi csomag 320 OOO Ft 320 OOO Ft 100 OOO Ft 120 OOO Ft érdekképviselete, gyermekkészítése és ifjúságvédelem 57 Boldog Jövő Alapitvány Nyh., Csillag u. 12. Hátrányos helyzetű Szenvedélybetegség, családok részére 350 OOO Ft 250 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft gyógyitása, megelőzés ajándékcsomag 58 Egymásért-Családok Nyh., Május 1 tér családi nap Családok életminőségének i 110 OOO Ft 55 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft e 1O/a. javítása 59 Art Misszió Nemzetközi Nyh., Hősök tere 6. Régi Korok Karácsonya Nevelés, oktatás, Művészeti és 1/1. a Nyírfa téren képességfejlesztés i Hagyományőrző Ft Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft Kiemelkedően Ki' ( A::mítv!mv 60 Perfekt-Jövő Közhasznú Nyh., Arany J. u. 7. Komposztkas készítése Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi 115 OOO Ft 65 OOO Ft OFt OFt esélyegyenlőségének seaítése 61 Három Királyfi Nyh. Főzde u. 41. Adventi Mikulás délután Szociális tevékenység, Nagycsaládos 182 fő Ft 264 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft családsegítés 62 Eletfény Nyh. Ungvár stny. Hátrányos helyeztű Hátrányos helyzetű tanulók 22. tanulók számára ajándék OOO Ft Ft OFt OFt fő 63 "Kérlek Segíts... " Nyh., Gádor B. u. 40. program a Egészséges és beteg Jósa András 150 OOO Ft 150 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft csecsemők és Oktatókórházban 150 fő kisgyermekek 64 Vöröskereszt Szabolcs- Nyh., Malom u. 3. Elelmiszercsomag Szociális gondok enyhítése Szatmár-Bereg Megyei adományozása, helyi Szervezete rászoruló lakosok Ft 200 OOO Ft 200 OOO Ft 200 OOO Ft részére, 65 Vesebetegek Szabolcs- Nyh., Szent. u. 68. ajándék Vesebetegek érdekeinek Szatmár-Bereg Megyei vásárlása a betegek 200 OOO Ft 100 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft képviselete e számára 400 fő 66 Fehérbot Sportegyesület Nyh., Dózsa Gy. u. összejövetel Fogyatékkal élők sportolási /12. a fogyatékkal élő lehetöségének biztosítása 60 OOO Ft 60 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft sportoló knak 25 fő 67 Patrónus Nyh., Közép u fő részére karácsonyi Hátrányos helyzetű fiatalok vacsora 105 OOO Ft 105 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft segítése, szociális segítés 6

8 68 Uj EFOESZ Tarnai Ottó Nyh., Uj utca 29 11/1. Sérült gyermekek, Szociális tevékenység, felnőttek számára 130 OOO Ft 100 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft érdekvédelem rendezvény szervezése 69 Nyírségi Látássérültek Nyh., Bercsényi u. 4. csomag 125 Látássérült személyek 120 OOO Ft 100 OOO Ft 60 OOO Ft 60 OOO Ft e fő részére érdekképviselete 70 ADJUVANS CARTAS Nyh., Fazekas J. tér Ajándékcsomag 41 fő Szellemi fogyatékos 143 OOO Ft 123 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft Közhasznú 1.6/51. részére emberek 71 Halmozottan Sérüftek és Nyh., Ungvár stny család részére Halmozottan sérült Szüleiknek Szabolcs 10/39. ajándékcsomag, 100 gyermekek 420 OOO Ft 170 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft Szatmár Megyei gyermek részére érdekképviselete, e m ikuláscsomag_ családs~ítés 72 Szellemi Fogyatékos, Nyh., Kéz u fő részére Hátrányos helyzetű Béna és Epilepsziás ajándékcsomag és csoportok Tóth Edit, Valamint az megvendégelésük esélyegyenlőségének Epilepsziás Fogyatékos elösegítése Fiatalok Megsegítéséért Rövidített Ft 120 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft neve: Tóth Edit Többszörösen Fogyatékosokért _ 73 Lépésről-Lépésre Nyh., Szent. u. 68. ünnepség a A mozgássérültté váló Rehabilitációs Kórház Rahabilitációs em berek rehabilitációjának 180 OOO Ft 180 OOO Ft 30 OOO Ft 50 OOO Ft Közhasznú Osztályán megszervezése 74 Cukorbetegek Nyh., Vasvári P. u. Cukorbeteg gyermekek Egészségmegőrzés, 75 OOO Ft 75 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft Nyíregyházi e 33. fsz. 2. ajándékozása egészségügyi rehabilitáció 75 Pszichotikus Nyh., Sóstói u. 62. Ajándékcsomag, Erdekvédelem, szociálisan Betegségben Szenved ök rendezvény 81 fő rászorulók SZ.SZ.B. Megyei 170 OOO Ft 170 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft Érdekvédelmi e 76 Rákbetegek Országos Nyh., Sóstói u. 62. Ajándékcsomag 110 fő Rákbetegek segítése, Szövetsége Nyíregyházi részére 143 OOO Ft 143 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft érdekérvényesítése Napforduló Szolgálat 77 Omnis Nyh., Gömb u. 4. Ajándékcsomag Rászorulók szociális 100 OOO Ft 100 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft készítése 50 fö részére gondozása, ellátása 78 Rókahegyi Agapé Nyh., Gömb u. 4. Karáconyi vacsora, dősek, rászorultak ajándékcsomag 25 fő 85 OOO Ft 85 OOO Ft 20 OOO Ft 30 OOO Ft gondozása részére

9 79 Zöld Kerék Nyh., Arany J. u fogyatékkal élőnek Szabadidős tevékenység, ajándékcsomag, ünnepi 130 OOO Ft 70 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft egészségmegörzés 80 Együtt Veled Nyh., Közép u. 17. Unnepi uzsonna, Sz-Sz-B megye hátrányos ajándék 30 fő részére 200 OOO Ft 185 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft helyzetű fiataljainak segítése 81 Vakok és Gyengénlátók Nyh.,Országzászló ünnepség, Vak, aliglátó vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg tér 8. / ajándékozás gyengénlátó személyek Megyei e Ft 160 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft érdekvédelme 82 Mozgáskorlátozottak Nyh., Tiszavasvári u. ünnepség, Erdekvédelem, szociálisan Szabolcs-Szatmár-Bereg 41. ajándékosztás 230 fő rászorulók 214 OOO Ft 184 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft Megyei e részére 83 Szent Kamill "Életet az Nyh., Tallér u fő részére karácsonyi Sérültek segítése, Életnek" és mikulás csomag Ft Ft 30 OOO Ft 50 OOO Ft fogyatékkal élők 84 Szabolcs - Szatmár - Nyh. Szabadság tér Előadások, vacsora 50 Alkoholizmus elleni Bereg megyei 9. fő részére küzdelem, alkoholbetegek 150 OOO Ft Ft 20 OOO Ft 40 OOO Ft Alkoholizmus Ellenes, ~észsé~me~őrzés 85 "Együtt az Uton" Nyh. Kemecsei út 48 ünnepség és Családsegítés, Közhasznú 50. ajándékcsomag az 154 OOO Ft 154 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft idősgondozás intézmény ellátott jainak 86 Örangyal Karitatív Nyh. Kossuth u fő sérült, hátrányos Fogyatékkal élők V/26. helyzetű gyermeknek, érdekképviselete 135 OOO Ft 80 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft közös karácsonyi rendezvény 87 Elfogadott másság Nyh. Szarvas u tanulócsoport Hátrányos helyzetű együtt a fogyatékosokért 12. részére játék és csoportok 140 OOO Ft 140 OOO Ft OFt OFt szaloncukor vásárlás, esélyegyenlőségének elösegitése 88 Bethlen Gábor Oktatási Nyh., Gomba u. 7. ngyenkonyha és Szociális tevékenység, Alapitvány ruhaosztási akció, 450 OOO Ft 450 OOO Ft 80 OOO Ft 100 OOO Ft családsegités, időskorúak élelm iszercsomag gondozása 89 "Romano Trajo" Cigány Nyh., Hegyi u. 7. Nyírszőlősi Roma integráció segítése Kulturális és lakásotthonban Kőzművelődési karácsonyi rendezvény 60 OOO Ft 60 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft 8

10 90 Roma Nagycsaládosok Nyh., Tompa M. u. Huszár lakótelepi óvoda Roma integráció segítése Regionális Szervezete 16. karácsonyi programja 404 OOO Ft 320 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft 100 fö 91 Roma Munkaadók és Nyh., Sugár u roma részére Roma integráció segítése Munkavállalók Szabolcs ajándékcsomag Szatmár-Bereg Megyei 409 OOO Ft 350 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft Szövetsége 92 Magyar Romák Társulási Nyh., Dózsa Gy. U. Ajándékcsomag roma A cigányság, valamint a e 10.11/12. fiatalok számára hátrányos helyzetű 50 OOO Ft 50 OOO Ft OFt OFt személyek társadalmi felemelkedésének segítése - 93 Sz-Sz-Bereg Megyében Nyh. Ferencz körút 50 család részére Roma egészségnevelés. Élö Cigányok 28. élelmiszercsomag hátrányos helyzetben lévö Ft Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft Egészségneveléséért adományozása emberek segítése 94 Teréz Anya Nyh., Zrínyi. u. 2. Élelmiszercsomag Karitatív munka, adományozása 200 fö 750 OOO Ft 500 OOO Ft 100 OOO Ft 120 OOO Ft beteg ápolás 95 Kertvárosi Evangélikus Nyh., Soltész u. 12. ünnepség a Szociális, karitatív és Templom, -szociális és Joób Olivér egészségügyi tevékenység Közösségi Központ Szeretetintézmény dös 107 OOO Ft 107 OOO Ft 40 OOO Ft 40 OOO Ft Építéséért Klubjában fiatalok h"".. 96 Szent Miklós Karitasz Nyh., Bercsényi u fö megvendégelése, Szociális, karitatív ajándékozás 358 OOO Ft 180 OOO Ft 50 OOO Ft 50 OOO Ft tevékenység végzése 97 Szabolcsi Honvéd Nyh., Színház u fö karácsonyi Hagyományok óvása, Műszaki Hagyományőrzö csomag készítés és oktatás, nevelés 70 OOO Ft 50 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft Bajtársi ünnepség 98 Horizont Egyesüet Nyh., Rákóczi u. 18 ünnepség 40 Gyermek, ifjúság és 53 OOO Ft 48 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft 20. fö részére családsegítés 99 Szabolcs Néptánc Nyh., Semmelweis u. ünnepség és A társadalom és egyének 15. ajándékcsomag a 280 OOO Ft 200 OOO Ft 60 OOO Ft 90 OOO Ft közös érdekei kielégítése tagoknak 100 Orosért Közéleti Nyh., Meggyes u. Advent Oroson fjúságvédelem, karitatív 76/A. 200 OOO Ft 200 OOO Ft 20 OOO Ft 30 OOO Ft tevékenység 101 Butykatelepi Kulturális és Nyh., Benkö stván ünnepség, Lak6körzetben élö Szociális u.1. ajándékcsomag 43 fö 200 OOO Ft 170 OOO Ft 20 OOO Ft 40 OOO Ft emberek életminöségének részére javítása 9

11 102 Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyh., Szikla u. 16/b. ünnepség és Az epilepsziás Megyei Epilepsziások Farsangi bál megbetegédésében e 130 OOO Ft 100 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft szenvedő emberek segítése, érdekeik védelme 103 Együtt Egymásért Kelet- Nyh., Belső krt. 31. vacsora és Hátrányos helyzetű Magyarországon ajándék csomag a tagok emberek érdekképviselete számára 47 fő 100 OOO Ft 100 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft 104 Napfény Eletmód és Nyh., Sóstói u táncház Egészségmegőrzés, Kőzművelődési Ft Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft betegségmegelőzés 105 VOKE Vasutas Nyh., Toldi u. 23. ünnepség a dősek, fogyatékosok művelődési Ház és művelődési házban szociális ellátása Könyvtár működő egyesületek, 130 OOO Ft 100 OOO Ft 30 OOO Ft 30 OOO Ft klubok tagjainak 106 Otthon Nyh., Toldi u. 23. ünnepség a Művelődési és szociális művelődési házban tevékenység, az idősek és műkődő egyesületek, 130 OOO Ft 100 OOO Ft OFt OFt nyugdíjasok nappali klubok tagjainak foglalkoztatása 107 E-misszió Természet és Nyh., Szabolcs u. 6. Adventi készűlődés Környezetvédelmi Környezetvédelmi tevékenység 345 OOO Ft 245 OOO Ft 20 OOO Ft 20 OOO Ft 108 Mentor Nyh., Sóstói u. 56/B. Magdaléneum Hátrányos helyzetű FogyatékosokÁpoló csoportok Gondozó Otthona 250 OOO Ft 250 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft foglalkoztatásának lakóinak előseg itése megajándékozása 109 Táj-Tér-Tanoda Nyh., Fazekas J. tér Lakótelepi fiatalok és Nevelés, oktatás, Tanácsadó 17.2/23. szüleik képességfejlesztés összetartozásának 50 OOO Ft 50 OOO Ft OFt OFt erősítése 10

12 110 Nyírség Könyvtár 111 Helmeczi Team Harcművészeti Sport Nyh., Ungvár stny. 5. Jósavárosi fiatalok és idösek karácsonya Nyh., Gyula u. 35. Videókamera, otöpárna 235 OOO Ft 235 OOO Ft 20 OOO Ft 150 OOO Ft 150 OOO Ft OFt Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi 40 OOO Ft esélyegyenlöségének segítése, könyvtár OFt működtetése Nevelés és oktatás. if júság-! és gyermekvédelem 112 Együtt Könnyebb Hátrányos HelyzetOeket Segltö Nyh.,Országzászló tér ünnepség megtartása Ft 100 OOO Ft OFt OFt Hátrányos helyzetű társadalmi rétegek segítése 113 Határmenti Erdélyi és Magyar Hemofiliásokért Nyh., Toldi u. 23. Erdélyi és Magyar Hemofíliások közös Karácson~Ünnepsége Ft Ft OFt OFt Magyarország és Románia peremvidékein élö hemofiliások ellátása 114 Szivárványtenger Nonprofit Kft Nyh., Nádor u. 77. OFt OFt i Ft Ft 4450 OOO Ft 5250 OOO Ft i Nyíregyháza, november

13 S.sz. Pályázó neve Pályázó címe A projekt leírása Program idópontia 1. Oszirózsa Nyh.. Tölgyes u. 11. dősotthoni ellátottak Nyh. számára Tölgyes u. 11. ajándékcsomag 370 Nyh. Etei köz 11 fő dősekért és Fogyatékosokért Jószolgálat 3 Nyíregyházi Körúti Nyugdíjas 4 Jósavárosi Nyugdíjas 5 Gyertyafény Nyugdíjas 6 "0szikék" Nyugdíjas Óvónök e 7 Város házi Nyugdíjas Köztisztviselők e Nyh. Vécsey köz 2. A házi segítségnyújtásban és étkeztetésben Nyh., Ferenc krt. 3/a. Nyh., Korányi F. u. 15/a. Nyh., Eszaki krt. 21. fsz.3. részesülő idősek ajándékozása fő Ajándékcsomag készítése, ünnepség szervezése 77 fő élelmiszercsomagok adományozása Ajándékcsomag készítése, ünnepség szervezése 62 fő Nyh., Törzs u. 56/a. Tagok és unokáik és óvodásokkal közös ünnepség szervezése 30 fő Nyh. Kossuth tér 1. Tagok megajándékozása 42 fő órakor a Szent mre Gimnáziumban órakor Nyh., Ul'l9vár stny én volt._- ndokolás Az alapítvány célja időskorúak gondozása, foglalkoztatása, integrációjuk segítése dős személyek, életminőségok iavítása dőskorúak érdekeinek védelme, képviselete Jósavárosi nyugdíjasok érdekképviselete, rászorulók dőskorúak gondozása, családsegítés dőskorúak érdekeinek védelme, képviselete, Nyugdíjas köztisztviselök érdekképviselete

14 8 Nyíregyháza Sóstófürdői Nyugdíjasok Társadalmi Szervezete 9 Nyíregyházi Belvárosi Nyugdíjas 10 Országos Nyugdíjas Polgári 11 Római Katolikus Nyugdíjas 12 Vasutasok Szakszervezete Nyugdíjas Alapszervezete Nyíregyháza 13 Luther Rózsa Evangélikus Nyugdíjas 14 Kertvárosi Nyugdíjasokért 15 SZ.Sz.B. Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége Nyh., grice u. 6. Nyh., Vasvári P. u. 16. Nyh., Arany J. u. 7. Nyh., Kossuth tér 4. Nyh., Toldi u. 23. Tagok és unokáik és iskolások számára ünnepség szervezése, ajándékozás fő i tagok megvendégelése 45 fő élelm iszercsomagok adományozása 60 fő Kőzös ün neplés a tagokkal 96 fő Kisnyugdíjasoknak műsor szervezése, vendéglátása 90 fő Nyh., Luther tér 14. műsor, ajándék 37 fő + igyerekek Nyh., Kinizsi P. u. 30. Nyh., Damjanich u vacsora, ajándékozás 60 fő dősek karácsony rendezvény szervezése 600 fő órakor Római Katolkus Plébánia Díszterme nem jelőlték a órakor Nyh., Állomás tér 2. dőskorúak érdekeinek védelme, képviselete Nyugdíjasok joganinak érdekképviselete érdekképviselet Egészségmegőrzés, szociális tevékenység Tagok éltszínvonalásnak javítása, érdekképviselete Nyugdíjasok joganinak érdekképviselete Nyugdíjasok joganinak érdekképviselete Egészségmegőrzés, szociális tevékenység, időskorúak gondozása 16 Sóstóért-Sóstóhegyért Nyh., Fürdő u. 13. Lakókörzetben élő rászorult idős emberek részére karácsonyi műsor, ajándékozás 2~ fő órakor az Arany János Gimnázium és Általános skolában Hátrányos helyzetűek és rászorulók

15 17 "Nyugodt Életet" Klub Nyh., Szabadság tér ünnepség 2. atagokkalés unokáikkal 56 fő 18 Orökzöld Nyugdíjas 19 Nyíregyházi AFÉSZ Nyugdíjas 20 Ezüst-kor Egészségügyi Nyugdíjasok e 21 Öszi Alkony Nyugdíjas 22 Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség 23 Dialóg Közhasznú Nyugdíjas 24 Simeon és Anna Nyugdíjas Nyh., Városmajor u. 5. Tagok megajándékozása, megvendégelése 60 fő Nyh., Búza tér 6. Tagok megajándékozása, megvendégelése 40 fő és 8 gy_erek Nyh., Szent. u. 68. Tagok megvendégelése 110 Nyh., Prága u. 7. Nyh., Városmajor u Nyh., Szabadság tér 2. Nyh., Bercsényi u. 7. fő Tagok számáraélelmiszercsomag, és vacsora 43 fő Szüreti bál, és óévbúcsúztató 500 fö, újévköszontö szervezése 180 fö Közös karácsonyi ünnepség a Vasvári Pál Gimnázium tanulóival 65 fő Vendéglátás, tagok unokáinak mikuláscsomag 51 fo órakor Nyh., városmajor u órakor dőskorúak érdekeinek védelme, képviselete, egészségügyi és kulturális szü kségleteinek kielégítése Szociális tevékenység, érdekképviselet Egészség megőrzés, szociális tevékenység, időskorúak gondozása A kórház egykori szakdolgozóinak érdekképvielete az egészségügyi és szociális szféra területén Tagság szociális helyzetének segítése Nyugdíjasok érdekvédelme, egészségmegörzés, szociális tev.! Érdekképviselet, egészségvédelem, szociális rászorultak Tagok érdekképviselete, szociális segítés

16 25 Történelmi gazságtétel Bizottság Keletmagyarországi Szervezete 26 Magyar Államkincstár SZ.Sz.B. Megyei Területi gazgtósága Nyugdíjas e 27 Konzervgyári Nyugdíjas 28 Jósavárosi Ertelmiségi 29 Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Holdfény Nyugdíjas 30 TEM Móricz Zsigmond Művelődési és fjúsági Ház Közhasznú a 31 KORT ARS Nyugdíjas Klub 32 Orosi Nyugdíjasok e Nyh., Arany J. u. 7. Nyh., Széchenyi u. 3. Nyh. Arpád u. 63. /8. Nyh. Korányi F. u. 15/A vendég látás 30 fő ünnepség a tagok kal és unokáik kal 38 fő MÁV Étterem éves idősek ajándékozása, vendéglátás 31 fő Vendéglátás és ajándékcsomag 100 Nyh. Hősök tere 5. Ajándék a tagoknak és az óvodás csoportnak, vendéglátás 66 fő Nyh., Szabolcs u. 10. Nyh., Szabadság tér 11. lev.cím: 4461 Nyírtelek, Benczúr u.20. Nyh.-Oros, Deák F. u.3. fő Nyugdíjas 39 fő és vakok és gyengénlátók 29 fő megvendégelése, aiándékcsomag vendéglátás, ajándékosztás 32 fő Unnepi vacsora, fő ajándékozás december hónapban programsorozat Oros, Deák F. u. 3. nem csatolta be dősek jogainak érvényesítése, egészség megőrzés dőskorúak érdekvédelme, egészségvédelem, szociálisan rászorultak Érdekképviselet Érdekvédelem Szociális tevékenység, klubfoglalkozások biztosítása dőskorúak érdekvédelme, egés?ségvédelem, szociálisan rászorultak dőskorúak érdekvédelme, egészségvédelem, szociálisan rászorultak

17 33 Emlékezünk Nyh., Tallér u. 4. A szeretetotthon lakóinak ajándékozása, 27 fő 34 Változ6korú Nők e 35 Kaptár Katetikai és Pedagógiai Társulás 36 Bokortanyák Lakosságáért 37 Szabolcs-Szatmár - Bereg Megyei Nőszövetség Nyh., Városmajor u. 5. Nyh., Síp u. 14. lev.cím: Nyh., Legyező u. 3. Nyh., Fenyő u. 1. Nyh., Damjanich u Tagok ajándékozása, 50 fő díszek készítése, vetélkedő szervezése 35 fő Nagycsaládosok és egyedülállók megajándékozása 150 fő Díszítés, játékok, ajándékcsomag készítése 65 hátrányos helyzetű gyermeknek 38 OTTHON Nyh., Toldi u. 23. "Karácsonykor is együtt" vendéglátás, müsor 100 fő 39 Segítsünk Egymáson Nyh., Színház u EUROPA Nyh., Rákóczi u ünnepség, időek és fiatalok találkozója 82 fő Klubtagok, unokák karácsonyi rendezvénye 42 fő 41 Bóbita Nyh., Tas u Mikulás és karácsonyi ünnep szervezése Nyh., Legyező u órakor a Vasutas Müvelődési Házban Bencs Villa időskorúak segítése Változó korú hölgyek egészségi állapotának javítása Képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, gyermek és ifiúságvédelem gyermek -és ifjúságvédelem, hátrányos helyzetű csoportok segítése nők esélyegyenlőségének és foglalkoztatásának elősegltése Szociális tevékenység, idősek nappali foglalkoztatása idősek életkörülményének javítása, dőskorúak gondozása, családsegítés Egészségmegőrzés

18 42 A Nyíregyházi 8.sz. Nefelejcs Bölcsőde Gyermekeiért Alapitvány Nyh., Sarkantyú u Luca napi játszóház, adventi készülődés 43 Micimackó Nyh. Stadion u. 8/A 44 Ozike Bölcsőde 45 Bölcsődés Gyermekeink Jövőjéért 47 X. sz. Babaház Bölcsődei 48 'Tégy a Gyermekekért" Nyh., Vécsey kőz 31. Nyh., Malom u. 5. Nyh., Krúdy Gy. u. 30. ünnepkőrhőz kapcsolódó iprogramsorozat Gyerekek ajándékozása nem jelőlték a nem jelőlték a pályázat ban nem jelőlték a Gyerekek ajándékozása ünnepség, ajándékozás Nyh., Ferenc krt. 1. Gyerekek ajándékozása 49 Gézengúz Nyh., Virág u. 67. Betlehemes játék, manuális foglalkozások 50 "Gyermekeink Harmonikus Fejlődéséért" 51 lia nyíregyházi 17.sz. óvodáért" 52 "Csillagszem " a Nyírszőlősi Óvodásokért Nyh., Fazekas J. tér 25. Nyh., Vécsey kőz 4 6. Nyh.-Nyírszőlős, Kollégium u. 50. Halmozottan hátrányos helyzetű gyerkek megajándékozása Ajándékcsomag készítés, állófogadás Ajándékozás, gyerkemek megvendégelése nem jelőlték a ei héten nem jelőlték a nem jelőtték a órakor kőzött Magasabb szinto bölcsődei ellátás feltételeinek segítése Bölcsődei ellátás feltételeinek javítása Magasabb szintű bölcsődei ellátás feltételeinek se~ítése Magasabb szintű bölcsődei ellátás feltételeinek segítése Nevelés, egészségfejlesztés, tárgyi feltételek pótlása Gyermekek egészségvédelme Ovodás gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszkőzők biztosítása Ovodás gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszkőzők biztosítása Ovodai egészségvédelem. egészségmegőrzés Óvodás gyermekek testi, szellemi, szociális jólétének

19 53 Vidám Gyermekévek Kőzhasznú Nyh., Vécsey-kőz "Tesz-Vesz" Nyh., Benczúr tér Együtt a Gyermekekért 56 Gyermekmosoly 57 "Ligeti Óvoda Gyermekeiért" 58 "Ezer élmény - Ezer játék" Játék beszerzés, karácsonyi rendezvény rendezvényhez varrógép vásárlása Nyh., Koszorú u. 10. ünnepség, ajándékozás Nyh., Stadion u. 32/A. ünnepség, ajándékozás, gyerekek, nyugdíjas dolgozók Nyh., Liszt F. u Nyh., Dugonics u. 16. előkészület, ünnepség. ajándékozás ünnepség idősklubbal együtt. ajándék nem jelőlték a december hónapban programsorozat Gyermek- és ifjúságvédelem, tárgyi feltételek iavítása Gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődésének elősegítése Hátrányos helyzetű gyermekek Gyermek -és ifjúságvédelem, tárgyi feltételek javítása Óvodai ellátás feltételeinek javítása Óvodai élet minőségének javítása 59 "Játékkal a Kert kőzi Óvodásokért" Alaoítvány 60 lia jövő egészségesebb nemzedékéért, a kölcsőnkapott Főld megóvásáért" 61 Kereszt utcai Óvoda Gyermekeiért Nyh., Kert kőz 8. Nyh., Tünde u. 2. Nyh., Kereszt u. 8. Betlehemes játék, manuális foglalkozások Közős ünneplés, ajándékozás, vendéglátás Hátrányos helyzetű gyerkekek megajándékozása között nem jelőlték a pályázat ban Mozgásfejlesztés, gyermekek személyiségfeilesztése Gyermekek egészséges életmódra szoktatása, szociális háló kiépítése az intézménybe felvett és arra rászoruló gyemekek számára Hátrányos és fogyatékos gyermekek, és a feltételek javítása

20 --~ --~ 62 "Százszorszép Nyh., Kállói u. alapítvány" a borbányai 109/a. óvodásokért 63 VKO Vidám Nyh., Kórház u. 13. Közösségi Osztályok 64 Együtt Egymásért Nyh., Rákóczi u. a S/a. hatékonyabb oktatásért 65 Szent mre Kalolikus Nyh., Ungvár stny. Alapítány Vidéki Kulturált fjúsági Nyh., Százados u Gyermek - Mosoly Nyh., Korányi F. u. 44. fsz "Gyermekeinkért 16" Nyh., Kollégium u Segítő Kéz 2003 Nyh., Tűzoltó u. 4. szociális..._-. Betlehemes játék, szám ítógépes adathordozó, cd. Karácsonya Gárdonyiban, csomag készítés, ünnelés a Sóstói Szivárvány dősek Otthonával Mikulás kupa, vetélkedő, rendezvény december hónapban programsorozat 30 család megajándékozása karácsonyi ajándékozás 150 fő közös vacsora, ajándék Unnepvárás, személyre szóló ajándék 78 fő részére 26 gyermeknek játékok, 14 családnak vacsora december hónapban programsorozat órakor Nyh., Tokaji u. 3. csaoban ---- Képességfejlesztés, gyermek- és ifiúságvédelem Egészségmegőrzés, szociális tevékenyég, általános iskolai nevelésfejlesztés Oktatás, képességfejlesztés, hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése Oktatás, hátrányos helyzetű családok egyszeri gyermek -és ifjúságvédelem, érdekképviselet Hátrányos helyzetű, gyermekek fiatalok segítése, [p!ogramszervezés Hátrányos helyzetű gyermekek, szociális tevékenység Szociálisan rászorultak segítése

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 197/2012. (VIII. 30.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 197/2012. (VIII. 30.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 197/2012. (VIII. 30.) számú határozata a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására nyújtott pályázati támogatások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyüléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyüléshez NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585 E-mail:nyhszoc@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 60149/2012.05 Ügyintéző:

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21812011. (XI. 24.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21812011. (XI. 24.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21812011. (XI. 24.) számú határozata a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolításáról A Közgyűlés 1. Az előterjesztést

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS NyíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 257/2013. (X. 28.) számú határozata a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatok elbírálására,

Részletesebben

...~~.1... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző L. r j N Y R E G Y H Á Z A. ~~ f f.jt, ~' ~ SZOCIÁLIS és KÖZN EVELÉSI OSZTÁLY

...~~.1... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző L. r j N Y R E G Y H Á Z A. ~~ f f.jt, ~' ~ SZOCIÁLIS és KÖZN EVELÉSI OSZTÁLY NYíREGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS PLGÁRMESTERI HIVATALA SZCIÁLIS és KÖZN EVELÉSI SZTÁLY 4401 NY íregyháza, KSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFN : +36 42 S24S8Si FAX: +36 42 524586 EMAIL: NYHSZC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

Elnyert támogatás (Ft) 4481, Nyíregyháza Templom utca Nyíregyháza, Stadion út 32/a Nyíregyháza, Színház út 2.

Elnyert támogatás (Ft) 4481, Nyíregyháza Templom utca Nyíregyháza, Stadion út 32/a Nyíregyháza, Színház út 2. 1. sz. melléklet a../2019. (II.28.) számú határozathoz a 2018. évben Kulturális Alapból pályázat keretében nyújtott támogatások elszámolásáról S. sz. Döntés kelte Hatáskört gyakorló megnevezése Pályázó

Részletesebben

2. Felhatalmazza Dr. Kovács Ferenc polgármestert a támogatási szerződések aláírására.

2. Felhatalmazza Dr. Kovács Ferenc polgármestert a támogatási szerződések aláírására. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 192/2018. (Xl. 29.) számú határozata - a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatok elbírálásáról

Részletesebben

( \. A Közgyűlés. 1.) a Kulturális Alapból nyújtott évi pályázati támogatások pénzügyi elszámolását az l. számú

( \. A Közgyűlés. 1.) a Kulturális Alapból nyújtott évi pályázati támogatások pénzügyi elszámolását az l. számú NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 67/2018. (IV. 25.} számú határozata a helyi önszerveződő közösségek 2017. évre biztosított pályázati támogatásainak pénzügyi elszámolásáról A az előterjesztést

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 87/2015. (IV.23.) számú. határozata. pénzügyi elszámolásáról

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 87/2015. (IV.23.) számú. határozata. pénzügyi elszámolásáról NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 87/2015. (IV.23.) számú a a helyi önszerveződő közösségek 2014. évre biztosított pályázati támogatásainak pénzügyi elszámolásáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 75/2014. (IV. 24.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 75/2014. (IV. 24.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 75/2014. (IV. 24.) számú a a helyi önszerveződő közösségek 2013 évre biztosított pályázati támogatások pénzügyi elszámolásáról A Közgyűlés Az előterjesztést

Részletesebben

Előterjeszté s. - a Szociális, Egészségügyi és Ifj úsági Bizottsághoz

Előterjeszté s. - a Szociális, Egészségügyi és Ifj úsági Bizottsághoz NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NVIREGYHAZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 5l4-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Előte rj esztés. - a Közgyű l éshez -

Előte rj esztés. - a Közgyű l éshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KU LT-127-1/2018. Ü gyintéző

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 102/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 102/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 102/2009. (V. 25.) számú h a t á r o z a t a a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008. (IV. 29.) KGY rendelet alapján benyújtott

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

2.) a Civil Alapból nyújtott évi pályázati támogatások pénzügyi elszámolását a 2. számú

2.) a Civil Alapból nyújtott évi pályázati támogatások pénzügyi elszámolását a 2. számú NY[REGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS KÖZGYŰLÉSÉNEK 105/2017. ( IV. 27.) számú határozata a helyi önszerveződő közösségek 2016. évre biztosított pályázati támogatásainak pénzügyi elszámolásáról A az előterjesztést

Részletesebben

/ Megbízza a Szociális és Köznevelési Osztály vezetőjét a támogatási szerződések előkészítésével. 1".. 281/2015.(XI.19.

/ Megbízza a Szociális és Köznevelési Osztály vezetőjét a támogatási szerződések előkészítésével. 1.. 281/2015.(XI.19. NyíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 281/2015.(X.19.) számú határozata a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatok elbírálásáról

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA SZOCÁLS ÉS KÖZNEVELÉS OSZTÁLY 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-'585; FAX: +36 42 524-586 E-MAL: NYHSZOC@NYREGYHAZA.HU Ügyiratszám

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka 1/5 1. 2. 3. 4. Mozgáskorlátozottak Egyesülete Szeged Városi csoportja Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézete Halmozottan Sérültek Szövetsége

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen 2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy község önkormányzata

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY MEGYEI JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83 POLGÁRMESTERI HIVATALA

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY MEGYEI JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83 POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁRSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁRSÜZEMELTETÉSI SZTÁLY MEGYEI JGÚ VÁRS 4401 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR l. PF.: 83 PLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFN: +36 42524-547; FAX: +36 42 310-647 E MAIL: VARSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 10S/2016.(IV.2S.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 10S/2016.(IV.2S.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 10S/2016.(IV.2S.) számú a a helyi önszerveződő közösségek 2015. évre biztosított pályázati támogatásainak pénzügyi elszámolásáról A az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 119/2009. (V. 25.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város közoktatási intézményei alapító okiratának módosításáról és az intézmények alapító

Részletesebben

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK /2010. (11.18.) számú határozata Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról 1. A Közgyűlés az Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás

Részletesebben

A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények

Részletesebben

NY[REGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/ 2016.(XI.24.) számú. h atározata

NY[REGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/ 2016.(XI.24.) számú. h atározata NY[REGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 309/ 2016.(XI.24.) számú h atározata a generációk egy ü ttm ű köd ését s egítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolítására benyújtott pályázatok elbírálásáról

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2016. június 15. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 204-1/2006. (IX.13.) számú. h a t á r o z a t a. a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 204-1/2006. (IX.13.) számú. h a t á r o z a t a. a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról 204-1/2006. (IX.13.) számú a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról az előterjesztést megtárgyalta és úgy döntött, hogy a jelen határozat mellékletét a Lakóépület-Felújítási Program 5.sz. mellékleteként

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 53/2008.(III.03.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 53/2008.(III.03.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2008.(III.03.) számú h a t á r o z a t a a szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról A Közgyűlés 1.) az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFON: +)6 1524'S'H; FAX: +)6 41 Jto-{47 E-MAIL: VAROSFEJLESZTES@NYIREC.YHAZA.HU

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen 2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy Község önkormányzata

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 231/2012. (IX. 27.) számú határozata a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról A Közgyűlés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 194/2003. (VI. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 194/2003. (VI. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 194/2003. (VI. 25.) számú h a t á r o z a t a a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról A Közgyűlés 1./ A Szociális Gondozási Központ Alapító

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételi rendjéről

Részletesebben

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka (E Ft) Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Angyalok táncos 6721 Szeged, 1 Érdekvédelmi Szervezete mulatsága 2010-12-01 320 Teleki u. 3. ÉFOÉSZ Közhasznú Szentestén Szegedi Kistérség Többcélú Kirándulás

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 90/2013.(IV.25.) számú határozata A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról

Részletesebben

"'"' ...~...~~..d~... Doka Diána \ tj...{... t,~... Faragóné Széles Andrea. /l(l.vr-7 , ) NY(REGYHÁZA

'' ...~...~~..d~... Doka Diána \ tj...{... t,~... Faragóné Széles Andrea. /l(l.vr-7 , ) NY(REGYHÁZA NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524'524/535 E MAIL: KU LTURALlS@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 32/2016.

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Szociális, Gyermek és Családvédelmi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt támogatás (eft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez POLGÁRMESTE~I HIVATALA TELEFON: +36 42 524-553; FAX; +36 42 311-041 SZOCIÁLIS ÉS KŐZNEV E LÉS I OSZTALY TELEFON: +36 42 524''585i FAX: '3642524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: PKAB/S/2014

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 47 /2019. { ) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 47 /2019. { ) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 47 /09. {.8.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Váci Mihály Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2015. (1.29.) számú határozata a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban a "bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás" kiegészítő tevékenységként

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a KözgyaJéshezaz

ELŐTERJESZTÉS. - a KözgyaJéshezaz NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VAGYONGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY 4401 NY[REGYHÁZA, KOSSUTH T~R l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-540; FAX: +36 42 524-541 E MAIL.: VAGYONGAZDALKODAS@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Szolgáltató neve Szolgáltató székhelye Engedélyezett szolgáltatási tevékenység SZIFIGYET Közhasznú Nonprofit Kft. 2476 Kápolnásnyék, Búzavirág u. 12.

Szolgáltató neve Szolgáltató székhelye Engedélyezett szolgáltatási tevékenység SZIFIGYET Közhasznú Nonprofit Kft. 2476 Kápolnásnyék, Búzavirág u. 12. A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. (2) bekezdése alapján vezetett nyilvántartás A Szociális és Gyámhivatal által Fejér

Részletesebben

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z 2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére. Döntés az alapítványok 2015. évi közművelődési támogatásáról

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére. Döntés az alapítványok 2015. évi közművelődési támogatásáról 13. NAPIREND Ügyiratszám: 1/17050/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselőtestület 2015. április 24i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Döntés az alapítványok 2015. évi közművelődési áról Dobó

Részletesebben

188/2011.(X.27.)számú. határozata

188/2011.(X.27.)számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 188/2011.(X.27.)számú határozata a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008. (V.29.) önkormányzati rendelet alapján benyújtott

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21. Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, 2017. november 21. Nemzetközi kitekintés Népességszerkezet és a népesség elöregedése 2015. január

Részletesebben

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK 131/2013.(V.30.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési

Részletesebben

(y N Y R E G Y H Á Z A. ~~~ért alpolgármester. ho II ilie, $-t U,... l.~... Faragóné Széles Andrea ... ~...

(y N Y R E G Y H Á Z A. ~~~ért alpolgármester. ho II ilie, $-t U,... l.~... Faragóné Széles Andrea ... ~... NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Városfejlesztés Nyíregyházán

Városfejlesztés Nyíregyházán Városfejlesztés Nyíregyházán Dr. Kovács Ferenc Polgármester Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Fejlesztések 1. Fenntartható városi közlekedésfejlesztés Nyíregyházán Debreceni út - Kígyó utca fejlesztése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételi rendjéről

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

EI6terjesztés - a Közgyűléshez

EI6terjesztés - a Közgyűléshez 4401, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: 10637/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita EI6terjesztés - a Közgyűléshez A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában lev6 Nyíregyházi Szociális Gondozási

Részletesebben

4 Többcélú és általános kultúra-, művészettámogatás

4 Többcélú és általános kultúra-, művészettámogatás Kultúra 1 Hírközlés, tömegkommunikáció 11 Országos, regionális közszolgálati hírközlés 12 Helyi tömegkommunikáció 13 Közösségi televíziózás 14 Kiadói tevékenység támogatása 15 Általános és egyéb hírközlés,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: KULT/-/07 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény S/A. -a alapján a Váci Mihály Kulturális Központ alapító okiratát a következők

Részletesebben

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda. 303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

NEA szakmai támogatások (2014)

NEA szakmai támogatások (2014) NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai célú támogatása NEA-14 Pályázati célok Közösségi környezet (KK), Társadalmi

Részletesebben

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes

Részletesebben

KÖSZ! Program 2017 Támogatott pályázók listája

KÖSZ! Program 2017 Támogatott pályázók listája KÖSZ! Program 2017 Támogatott pályázók listája Szervezet neve Projekt címe Tevékenységi terület Település Tervezett diák létszám Várható IKSZ óraszám 1 AlterEgo Észak-kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket

Részletesebben

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000 Kat. A pályázó szervezet neve A pályázó szervezet címe Elnyert összeg 1. NCS Csupaszív Nagycsaládos Egyesület Várpalota és Kistérsége Veszprém Megye, 8100 Várpalota, Szabolcska Mihály út 75. 3 610 000

Részletesebben

Az Idősügyi keret II. félévére beérkezett nyertes pályázatok 1/10. Nyugdíjas. közösség neve

Az Idősügyi keret II. félévére beérkezett nyertes pályázatok 1/10. Nyugdíjas. közösség neve Az Idősügyi keret 2008. II. félévére beérkezett nyertes pályázatok 1/10 1. Petőfi Telepi Szépkorúak 6727 Szeged, Benczur Gy. u. 30. 2008.09.01.2008.12.31. között az egyesület által szervezett programok

Részletesebben

I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI

I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 1/2015. (I. 29.) az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2/2015. (I. 26.) Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005. (XII. 15.)

Részletesebben

2009. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

2009. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye 9. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Magyarnótaszerzők és Énekesek Délmagyarországi e Életet az Éveknek ok e Petőfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Közhasznú Nyugdíjas Vidám

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. ElŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz -

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. ElŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +3 6 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGVHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző: Kertész Sándorné

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző : Kertész Sándorné

Részletesebben

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program 1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők: 1. számú körzet: dr. Kribusz Edgár Állomás Arany János utca Attila utca Baross Gábor utca Batthyány utca Bellus József utca Bem utca Bercsényi

Részletesebben

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati

Részletesebben

Szervezet neve Szervezet cím

Szervezet neve Szervezet cím Szervezet neve Szervezet cím támogatás (Ft) 1. Jóbarátság Nyugdíjas Közhasznú Egyesület 6728 Szeged, Hídverő u. 9. Az egyesület kulturális és egészségmegőrző tevékenységének támogatása 2. Medicina 2008.

Részletesebben

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft 1 Határozati javaslat Ifjúsági Keret 2011. Tárgy: Ifjúsági keretre beérkezett pályázatok elbírálásra I. 1. Szekszárdi Mozgásművészeti A folyamatos működéshez 3.400.00 1.200.00/ Stúdió várunk segítséget

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2010. június 1-én, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

A évi Idősügyi és Városrészi Közösségi Programok támogatási keret nyertes pályázatai

A évi Idősügyi és Városrészi Közösségi Programok támogatási keret nyertes pályázatai 1 2 3 4 5 6 7 Ezüst Évek Nyugdíjas Nap-Fény Senior Nyugdíjas Fotókör Kecskési Civilek a Környezetünkért Érdekvédelmi Legyél a barátom Nyugdíjas Klub Szegedi Pedagógus Fáklya Természetbarát Közhasznú Szeged

Részletesebben

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2019. (III. 20.) határozata a 2019. február havi jelentés elfogadásáról Felsőzsolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a lejárt határidejű határozatokról és a két ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v készült a 2008. november 26-án megtartott üléséről Jelen vannak: - Kalányos István elnök, - Kalányos Istvánné, Orsós Sándor tagok, - Dr. Szatmári Ibolya jegyző, - dr. Sovák Erika

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014 TÁMOGATOTTAK 2014. Kedvezményezett neve: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány Támogatás célja: Néptánc oktatás és táncpedagógiai tevékenységek, viseletek, zenekari díjak Támogatás összege: 900.000

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

...~... NYíREGYHÁZA. a Közgyűléshez - SZOCIÁLIS OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

...~... NYíREGYHÁZA. a Közgyűléshez - SZOCIÁLIS OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFON: +3642 524-585; FAX: +3642524-586 Ügyiratszám: 8591-2/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés a Közgyűléshez - Nyírségi Tőbbcélú Kistérségi Társulás és Ibrány Város Önkormányzata között

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2017.(11.24.) önkormányzati rendelete

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2017.(11.24.) önkormányzati rendelete NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2017.(11.24.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételi rendjéről és az értük fizetendő

Részletesebben

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2016. (111.31.) számú határozata az EFOP-1.2.1-15 Védőháló a családokért és az EFOP-1.2.2-15 Ifjúsági programok támogatása pályázati programokhoz való hozzájárulásról

Részletesebben