Te Deum Laudamus kamarakórus, Alistál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Te Deum Laudamus kamarakórus, Alistál"

Átírás

1

2 Te Deum Laudamus kamarakórus, Alistál Kórusunk ebben a formában 2005-től működik és szolgál az Alistáli Református Gyülekezetben. A gyorsan bővülő csapat 2007 őszén vette fel a Te Deum Laudamus - Téged, Isten, dicsérünk - nevet. Célunk és fő feladatunk az evangélium hirdetése énekszóval, szívek megörvendeztetése Jézus Krisztus üzeneteivel. Az elmúlt időszakban számos hazai és külföldi koncerten, fesztiválon szerepeltünk. Külön öröm számukra, hogy szolgálatainkon, koncertjeinek gyakran csatlakoznak hozzánk gyermekeink - az Alistáli Református Egyházi Alapiskola diákjaiból álló gyermekkar illetve a református gyülekezetben szolgáló fiatalok ifibandája így téve színesebbé programjainkat. Minden meghívás kitüntetés számukra. Szolgáltunk Felvidék számos településén, Magyarország, Németország, Vajdaság után 2013 nyarán énekelhettünk Erdély több templomában is. Az elmúlt év további nagy eseményei voltak számunkra: részt vettünk Budapesten a Református Zenei Fesztiválon, énekeltünk a Művészetek Palotájában, és adventi koncerten Bősön ahol CD felvétel készült. A kórus vezetője Oros Márta. Kodály Zoltán: Jövel, Szentlélek Úr Isten Ákom Lajos: Bartimeus Gabriel Fauré: Cantique de Jean Racine, Op. 11 (magyarul) Berkesi Sándor: Az Úrnak zengjen az ének Zongorán kísér: Süll Mária 2 Vezényel: Mgr. Oros Márta

3 A PRO KULTÚRA Füleki Férfikar polgári társulás A PRO KULTÚRA Füleki Férfikar 1920-ban Magyar Dalkör néven kezdte működését. Tagjainak zömét zománcgyári munkások alkották. A CSEMADOK megalakulása után a kórus Munkásdalárda néven szerepelt egészen a 80-as évekig. Létszáma fő között mozgott. Repertoárjában munkásdalok, népdalok, népdalfeldolgozások, Bartók, Kodály, Karai, Bárdos művei szerepeltek től az együttes művészeti tevékenységét Fehér Miklós karnagy irányítja. A kórus létszámában a felére csökkent, eredményei viszont egyre rangosabbak lettek. A galántai ezüst koszorús minősítések után a X. Kodály Napokon 1996-ban aranykoszorús minősítést kapott, melyet azóta hatodik alkalommal újított meg, ebből két alkalommal a zsűri dicséretével! Utoljára a XV. Kodály Napokon 2011-ben nyert arany minősítést. A szakmai eredményesség számtalan bel- és külföldi meghívást eredményezett: Budapest Vigadó, Budafok, Helsinki, Siófok, Kömlő, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, valamint a Felvidék számos települése, Pozsony, Losonc, Rimaszombat, Szepsi, Tornalja hallhatta az egyházi zenével, zsánerdalokkal és bordalokkal bővített repertoárt. A kórus tagságát zömében nyugdíjasok (pedagógusok, mérnökök, vállalkozók, munkások) alkotják. Tagjai nem hivatásos, kottát sem olvasó zenészek, ám olyan emberek, akik hisznek a kóruséneklés közösségformáló erejében, és büszkén képviselik a zömében magyarlakta Fülek folyton gazdagodó kulturális hagyományait és maguk is törekszenek e hagyományok továbbvitelére. Bárdos Lajos: Szellő zúg távol Bárdos Lajos: Visszhangozzátok Licsko Péter: Nincsen apám Karai József: Kuruc szvit Pacius, Fredrik: Finn dal Bárdos Lajos: Rika rika 3 Vezényel: Fehér Miklós

4 Kodály Zoltán Daloskör - Galánta A kórus 1956 őszén alakult. Az alapítók Ág Tibort kérték fel a kórus irányítására. Az énekkar első lépéseit maga Kodály Zoltán egyengette, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kórus az ő nevét viselje, és élete végéig figyelemmel kísérte a tevékenységét től hat évig szünetelt az énekkar munkája. Működését a szlovákiai magyar kórusmozgalom országos fóruma, a Kodály Napok hatására újította fel ismét ben, az első Kodály Napokon már újra együtt volt a Kodály Zoltán Daloskör, és a máig megrendezett fesztiválok egyikéről sem hiányzott től Józsa Mónika irányításával működik a kórus. A Kodály Zoltán Daloskör az elmúlt időszakban számos hazai és külföldi hangversenyen (Magyarországon és Erdélyen kívül Csehországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Izraelben) képviselte eredményesen Galánta városát. A Kodály Napokon több alkalommal érdemelte ki a legmagasabb minősítési fokozatot. A Galántai Kodály Zoltán Daloskör közel 60 éves története arról tanúskodik, hogy viharos időkben is hűségesek maradtak Kodály Zoltán művészeti örökségéhez, szellemi végrendeletéhez, melynek lényege a közös éneklés megtartó ereje, s a nemzet felemelkedésén való fáradhatatlan munkálkodás. A kórus karnagya, Józsa Mónika számos kitüntetés és több nemzetközi kórusverseny karnagyi különdíjának birtokosa. A kórusmozgalomban kifejtett munkássága elismeréséül ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje kitüntetést, a felvidéki magyar zenei és énekkari kultúra megőrzése, továbbá a magyar ének-zenetanárok továbbképzésében végzett munkássága elismeréseként 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta. Díjak, kitüntetések: Galánta város polgármesterének díját 2005, 2011 Kodály Zoltán-emlékdíj 2006 A nagyszombati kerületi önkormányzat díja 2007 Csokonai Vitéz Mihály közösségi díj 2008 Szőnyi Erzsébet: Ima alkonyi harangszóra Barabás Árpád: Madrigálok Kányádi Sándor verseire II. Madármarasztaló IV. Tánc a havon Kodály Zoltán Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez Vezényel: Józsa Mónika 4

5 Szent Korona Kórus - Ipolybalog Az ipolybalogi Szent Korona Kórus a Musica Sacra elkötelezett művelője ben alakult. Nevét a magyar királyi koronáról kapta, melynek másolata a község templomának tornyát ékesíti. Repertoárja a gregoriántól a röneszánsz és barokk templomi zenén át, a kortárs magyar egyházzenéig terjed. Rendszeres liturgikus szolgálata mellett aktív résztvevője a hazai és magyarországi koncertéletnek. Az énekkar vendégszerepelt Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Olaszországban, többek között Páduában, Rómában a Szent Péter-, a Szent Pál-, és a Lateráni Bazilikában. A külföldi fellépések közül emlékezetes a Pesti Vigadóban, a budapesti Zeneakadémián, a Mátyás templomban valamint a bécsi Stephan's dómban és az Olmützi Szent Móricz székesegyházban történő vendégszereplésük. Több hazai és nemzetközi kórusverseny díjazottja: 1999-ben a XI. Kodály Napokon, majd a 2001-es Námesztói Nemzetközi Kórusversenyen ezüstkoszorús minősítést ért el ben a XII. Kodály Napokon aranykoszorú a zsüri dicséretével minősítést szerzett ban Olmücben a XXXI. MUNDI CANTANT nemzetközi kórusversenyen ezüst díjat nyert egyházzene kategóriában. A 2005-en a XIII. Kodály Napokon aranykoszorús minősítést szerzett ben megjelent a kórus első CD-je "A Szent Korona oltalma alatt" címmel, melyen közreműködött a Mátyás-templom Zenekara Tardy László vezényletével. Az évek folyamán a kórus együtt dolgozott neves karnagyokkal: Tardy László, dr. Áment Lukács Ferenc, Katona Tibor, Noszeda Tibor, orgonaművészekkel: Bednarik Anasztázia, Baróti István, Ella István, neves szólistákkal és zenekarokkal: mint a Mátyás Templom Zenekara és a salgótarjáni Doráti Kamarazenekar. Az énekkar nevéhez fűződik Daróci Bárdos Tamás: Szent Korona Misé-jének 2005-ös ősbemutatója. Gregorián introitus: Alleluja Excita, Dómine T. L. da Victoria: Ave Maria J. S. Bach: Korál: a Wie schön leuchtet der Morgenstern című kantátából BWV 1 Kodály Zoltán: Stabat Mater Maurice Durufle: Notre Pére (Mi Atyánk) L. G. da Viadana: Exultate justi 5 Vezényel: Molnár Ottó

6 Musica Aurea Vegyeskar Ipolyság A Musica Aurea Vegyeskar 1997-ben alakult Ipolyságon. Tagjait a kóruszene szeretete összetartó közösséggé formálta. Az énekkar repertoárjában megtalálhatók az egyházi és világi kórusirodalom ismert és kedvelt művei a gregoriántól egészen a kortárs zenéig. A Musica Aurea Vegyeskar évente alkalommal lép közönség elé, főleg Ipolyság és környéke kulturális, valamint egyházi rendezvényein. Magyarországon többször vendégszerepelt Budapesten, Balassagyarmaton, Veresegyházon, Törökbálinton, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Vácott is. Kórusbarátságot ápol több szlovákiai magyar és magyarországi énekkarral. A szakmai megmérettetést a vegyeskar számára elsősorban a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenye, a Kodály Napok jelenti. A háromévente sorra kerülő fesztiválon a Musica Aurea Vegyeskar több alkalommal ezüst-, egyszer pedig aranykoszorús minősítést kapott. A kórus művészeti vezetője Béres Gábor, karnagyai Baláž Szabina és Baláž Martina. Gordon Young: Liszt Ferenc: Farkas Ferenc: Kodály Zoltán: Karai József: Alleluja Ave maris stella Hajnal-nóta Köszöntő Estéli nótázás Zongorán kísér: Cmorík Mária Vezényel: Béres Gábor, Baláž Szabina 6

7 Laudate Dominum - Kassa A Laudate Dominum 2003 ban alakult a Kassai Magyar Református gyülekezet kórusaként.repertoárunkban elsősorban magyar egyházzenei művek szerepelnek,de lehetőség szerint a klasszikus zeneirodalom nagyjainak műveiből is meritünk.elsősorban egyházi és nemzeti ünnepeinken szolgálunk istentiszteleteken Kassán.Részt vettünk hazai és külföldi egyházi kórustalalkozókon,énekkari fesztiválokon,főleg Magyarországon és erdélyben.évente jelen vagyunk Kassa város által megrendezésre kerülő Szakrális Énekek Fesztiváljának.Többször részt vettünk a budapesti Művészetek Palotájában,évente megrendezett Református Énekek cdsorozat nyilvános felvételén.kórusunk megalakulásának tizedik évfordulóján cd-t jelentettünk meg 2013-ban.Minősítési és egyéb versenyeken még nem vettünk részt,így Galántán is először vagyunk. Goudimel Claude: 77. zsoltár Haydn Michael: Elsötétült a nap Kodály Zoltán: Adventi ének Gárdonyi Zoltán: Szelíd szemed Úr Jézus Ádám Jenő: Krisztusom, kívüled Vezényel: Kovácsné Palcsó Edit 7

8 Zobor Hangia Vegyeskar - Kolon 1971-ben az énekelni szerető koloniak gondoltak egy nagyot: alakítanak egy kórust. Dunajszky Géza karnagy segítségével megvalósult az álom ben felvették a Zobor Hangja nevet. 7 évvel később Dunajszky Géza helyét Dr. Simek Viktor vette át. Számos koncertet adtak Kolonban és a környék falvaiban, de távolabbi járásokban és Magyarországon is ben 9 éves pihenő következett ben Brath Gabriella vette át a karnagyi pálcát, majd 2007-től Balla Viktória, Tóth Hajnalka és Varga Imre vezette a kórust. A legutolsó, 2011-es jubileumi XV. Kodály Napokon a kórus aranykoszorús minősítést szerzett, karnagyuk, Tóth Hajnalka pedig elnyerte az Ígéretes fiatal karnagy különdíját. Ugyanez év júliusában a III. Zoboralji Nemzetközi Kórusfesztivál keretén belül a vegyeskar megünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját. A kórus itthoni és külföldi koncertjeivel sikeresen öregbíti immár 901 éves faluja hírnevét. Jelenlegi karnagyuk Csáky Antal. Kodály Zoltán: Rachmaninov Bárdos Lajos: Ének Szent István királyhoz Sergei: Bogoroditse Devo, raduisya Csillagvirág Vezényel: Csáky Antal 8

9 CONCORDIA Vegyeskar - Komárom A CONCORDIA Vegyeskar 1980-ban alakult Komáromban, ahol már a 19. század közepétől találhatunk adatokat egyházi és világi kórusok működéséről. A kórus ezen örökség továbbvitelét vállalva napjainkban is bizonyítja, hogy a város zenei életében fontos helye van a színvonalas kórusmuzsikának. Pedagógusoktól diákokig. muzeológusoktól mérnökökig, vállalkozókig találhatók itt énekesek, kik egyre magasabb színvonalon terjesztik a kórusirodalom különböző korszakaiból származó egyházi és világi műveket, de mindenekelőtt a magyar kórusmuzsikát. A kórus az évek során hazai és nemzetközi fesztiválokon, versenyeken mérettette meg tudását. A galántai Kodály Napok többszörös aranykoszorús kórusa, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, a prágai Canti veris Praga Kórusverseny ezüst diplomása. Számos európai országban versenyzett / Loretto, Cantonigros, Krakkó/ és koncertezett már a kórus ben az Amerikai Egyesült Államokban hangversenykörúton vettek részt, többek között Clevelandban, Washingtonban, New Yorkban adtak nagysikerű hangversenyt. Énekeltek II.János Pál pápa szentmiséjén 1990-ben a pozsonyi repülőtéren és 1991-ben a Hősök terén, Budapesten. Az énekkar első önálló CD-je ben jelent, majd 2013-ban jelentette meg második hangzóanyagát, amellyel a kórus a 150 éve alapított Komáromi Dalegylet emléke előtt tiszteleg. Vezetőjük a megalakulás óta Stubendek István karnagy Monteverdi Claudio: Kodály Zoltán: Duruflé Maurice: Tóth Péter: Cantate Domino A 121. genfi zsoltár Ubi caritas Pénteki ima Vezényel: Stubendek István 9

10 Selye János Egyetem Kórusa - Komárom Az idei tanév kezdetén, 2013 októberében alakult meg a komáromi Selye János Egyetem Tanítóképző Karának kórusa. Az óvó- és tanítóképzős diákok nagy lendülettel kezdték meg ezt a nemes munkát. A kórustagok célja, hogy megismerkedjenek a kórusirodalom gyöngyszemeivel, az értékes zeneirodalommal, s olyan darabokkal, amelyek a későbbiekben gyakorlati munkájukat is elősegíti. Fontos számukra a saját és más népek kultúrájának megismerése, ápolása, valamint megfelelő példát nyújtani a következő generációknak. Rövid munkásságuk során az adventi időszakban két alkalommal, mutatkoztak be sikeresen. A kórus alapító karnagya Orsovics Yvette. Várnai Ferenc Babits Mihály: Mindenik embernek Bárdos Lajos: Béresdal Kodály Zoltán: Válogatás a Bicinia Hungarica köteteiből Tillai Aurél: De szeretnék csillag lenni John Chorbajan R. L. Stevenson: The Swing Mary Linn Lightfool: A Jubilant Song Zongorán kísér: Mgr. Kolenčíková Lucia Fuvola: Mgr. Bakos Anita PhD Vezényel: Mgr.Orsovics Yvette PhD 10

11 Bárdos Lajos Vegyeskar - Nagymegyer A Városi Művelődési Központ mellett működő Bárdos Lajos Vegyeskar régi tradíciókra tekint vissza. Fő céljuk megőrizni és tovább vinni a magyar kórusmuzsika hagyományát és örök értékét. Jelen vannak a város minden jelentős egyházi ünnepén és kulturális rendezvényein egyaránt. Az elmúlt időszakban rendszeresen rendeznek kórustalálkozókat, adventi hangversenyeket, melyeken hazai és külföldi kórusokat látnak vendégül óta résztvevői a Kodály Napoknak, melyen többször aranykoszorús minősítést értek el. A kórus 2012-ben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Nagymegyer város önkormányzata ugyanezen évben Pro Urbe díjjal jutalmazta a kórus eredményes és kitartó munkáját, Nagyszombat megye pedig a kultúráért emlékérmet adományozta a kórus fennállásának 120. évfordulója alkalmából. A kórus repertoárja nagyon színes, magába foglalja mind a világi mind az egyházi muzsikát, népdalfeldolgozásokat, jelenkori alkotásokat és régi mesterek műveit. A kórus irányítását 1998-ban Orsovics Yvette vette át a neves népzenekutatótól Ág Tibortól. Állandó korrepetítoruk Kolenčíková Lucia. Kodály Zoltán: Pange linqua Kocsár Miklós: Ave rosa, sine spina Seiber Mátyás: Három limerick Tóth Péter: For True Love Karai József Szöllősy András: A fonóban tánc jár (két cseh népdal) Zongorán kísér: Mgr. Kolenčíková Lucia Vezényel: Mgr.Orsovics Yvette PhD 11

12 Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa- Nagymegyer A kórus 1998-ban alakult. Kezdetben iskolai és városi rendezvényeken szerepeltek, majd működésük 3. évétől kezdve kimagasló eredményeket értek el előbb gyermekkari, majd ifjúsági kategóriákban országos kórusversenyeken, mint a Csengő Énekszó, vagy a Mládež spieva. Legemlékezetesebb számukra a 2007-ben Pozsonyban megrendezett Festa Choralis nemzetközi kórusverseny, ahol két kategóriában szereztek aranykoszorús minősítést, valamint a XIV. Kodály Napok magyar felnőttkarok országos versenye 2008-ban, ahol a verseny nagydíját is elnyerték. A kórus két hangzóanyaggal is büszkélkedik, melyet fennállásuk 10. évfordulója alkalmából jelentettek meg. A kórus alapító karnagya Orsovics Yvette, állandó korrepetítora Kolenčíková Lucia. Tillai Aurél: Ave Maria Kodály Zoltán: Hegyi éjszakák 1 Javi Busto: Salve regina Rupert Lang: Cantate Domino Karai József: Sárközi karikázó Zongorán kísér: Mgr. Kolenčíková Lucia Vezényel: Mgr.Orsovics Yvette PhD 12

13 Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa A Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa egyidős a nyitrai magyar tanárképzéssel. Az es tanévben alakult női karként Kopasz Elemér karnagy vezetésével, majd rövid időn belül 85 tagú vegyeskarrá bővült. A karnagy nyugdíjba vonulását követően az énekkart rövid ideig Szíjjártó Jenő, majd Ág Tibor vezette től Simek Viktor keze alatt ismét női karként működött. A következő tanévtől a magyar tagozat kórusát megszüntették tavaszán született újjá ismét vegyeskarként Simek Viktor vezetésével tól Józsa Mónika a kórus karnagya. Az utóbbi 10 évben a kórus a Közép-európai Tanulmányok Kara égisze alatt működik. Tagsága az egyetem magyar ajkú, szívesen éneklő nem feltétlenül zene szakos hallgatóiból verbuválódik. A napjainkban mintegy 20 tagú kórus évente alkalommal koncertezik (nevelőhangversenyek magyar tannyelvű iskolák részére, templomi szolgálat), rendszeresen bekapcsolódik az egyetem, Nyitra városa, és a környékbeli falvak, a Zobor-vidék zenei életébe. Igen sikeresek és lélekemelők a rendszeresen ismétlődő karácsonyi hangversenyek az egyetem falai közt, illetve a Zobor-vidéki falvakban. A kórus tudatosan felvállalt küldetése többek között a karnagyképzés. Így a karácsonyi koncerteken az ifjú karnagyok, a jövendő zeneszakos pedagógusai is lehetőséget kapnak, hogy vezényeljék az énekkart. A Magyar Művészetért Alapítvány a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusának 2006-ban a Bartók Béla emlékdíj kitüntetést adományozta. Az elmúlt évben jelent meg az énekkar első önálló hanghordozója, amely a közelmúlt repertoárjából ad közre válogatást, egy-egy koncert-felvétellel tarkítva az összeállítást. A kórus karnagya, Józsa Mónika számos kitüntetés és több nemzetközi kórusverseny karnagyi különdíjának birtokosa (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díja 2009, Vass Lajos-emlékplakett 2009, Szent László Érdemkereszt 2011, Mikola Anikó-díj 2011). A kórusmozgalomban kifejtett munkássága elismeréséül 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüst plakettje kitüntetést, a felvidéki magyar zenei és énekkari kultúra megőrzése, továbbá a magyar ének-zenetanárok továbbképzésében végzett munkássága elismeréseként 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta. Halmos László: Kocsár Miklós: Kodály Zoltán: Daróci Bárdos Áldjátok Istenünket O Maria, gratiosa Karácsonyi pásztortánc Tamás: Bükkvidéki lippentős Zongorán és orgonán kísér: Fehér Eszter Sopranino furulya: Kubík Éva 13 Vezényel: Józsa Mónika

14 Stilla Pectus, Párkány Párkányban 1983-ban mutatkoztt be először a kórus től művészeti vezetője és karnagya Papp Katalin. A kórus hamar ismertté vált a környéken és egyre több zeneszerető, énekelni vágyó, hivatásos zenész és lelkes amatőr vonzott bűvkörébe. Harminc év alatt sok változást, megújulást éltünk meg, jelenleg csapatunk húsz tagú. Repertorárunkban egyházi, világi és kortárs művek is szerepelnek, de szívesen énekelünk könnyedebb hangvételű darabokat is. Az énekkar által szervezett rendezvények, zenei fesztiválok mára már hagyománnyá váltak, mint pl. a karácsonyi hangverseny, mely ma is nagy népszerűségnek örvend. Számos hazai és külföldi koncerten, versenyen szerepeltünk, legjelentősebb külföldi állomásaink: Románia-Sepsiszentgyörgy, Csehország- Prága, Németország- Blankenburg, Ausztria-Gaming, Spanyolország- La Orotava-Tenerife, Magyarország- Esztergom,Tiszaújváros, Óz, Miskolc, Pécs, Gödöllő, Vác, Budapest, Lengyelország- Klobuck. Az elmúlt években lehetőségünk volt több neves személyiséggel és zeneszerzővel közreműködni mint pl. Sapszon Ferenc, Strausz Kálmán, Ladislav Novák, Milan Hrušovský és Zdenko Mikula. Megalakulásunk óta rendszeresen részt veszünk a Galántai Kodály Napokon. Legjelentősebb eredményeink közé soroljuk a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus versenyen, és a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen elért helyezéseinket. Célunk a kórusmuzsika népszerűsítése, az értékes közösségteremtés, valamint a zeneszeretet megosztása az arra fogékony közönséggel. Halmos László: Karai József: Bartók Béla: Kodály Zoltán: Bárdos Lajos: Bárdos Lajos: Jubilate Esti ima Leánynéző Három gömöri népdal Kossuth toborzója Huszártánc Vezényel: Mgr. Papp Katalin 14

15 Peredi Nőikar A Peredi Nőikar június 2-án alakult meg. Az június 21-i I. falunapi nagysikerű bemutatkozása óta rendszeres résztvevője a község illetve a régió által szervezett rendezvényeknek. A hazai ( Fülek, Deáki, Galánta, Negyed,, Komárom, Nádszeg, Nyitracsehi ) fellépései mellett kedves emlékei között tartja számon néhány magyarországi (Tab, Székesfehérvár, Budapest ) és ausztriai ( Deutsch Altenburg )vendégszereplését is. A Svátek písní elnevezésű nemzetközi kórusfesztivál pozsonyi fordulóján 2006-ban a zsűri aranyérmet 2007-ben ezüstéremet adományozott a kórusnak. A Peredi Nőikar a XI. Kodály Napok óta rendszeres résztvevője a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos megmérettetésének, mellyen két alkalommal aranykoszorús, három alkalommal pedig aranykoszorú a zsűri dicséretével minősítést ért el ben a XVI.Falunapon önkormányzatunk díszoklevelet és emlékplakettet adományozott a kórusnak fennállása 15. évfordulója alkalmából a község kulturális életében kifejtett aktív, eredményes tevékenységéért. Bárdos Lajos: Bartók Béla: Kodály Zoltán: Karai József: Menyecske Levél az otthoniakhoz Egyetem begyetem Estéli nótázás Zongorán kísér: Farkas Gábor Vezényel: Jónás Katalin 15

16 Híd Vegyes Kar Somorja A kórus 2012-ben jubilált. Bő negyven éve kezdte toborozni az énekelni szerető ismerősöket néhány buzgó lokálpatrióta. Az egykori Somorja színes társadalmi és kulturális élete, a nagy elődök példája ösztönzött bennünket. Tenni akartunk mi is városunkért, nemzeti közösségünkért, zenei anyanyelvünkért. Az alakuló csoporthoz néhányan csatlakoztak a régi daloskörből is, ám a derékhad a fiatalabb korosztályból verbuválódott. Ma is vegyes a kórus összetétele. Sok régi arc sajnos már eltűnt a sorokból. Két nagymama jelenlétét unokájuk folytatja kiválóan. Örömünkre új arcok jelennek meg köztünk folyamatosan. Az összetartó csapat baráti légköre közénk vonzza a közeli községek érdeklődőit, sőt pozsonyi dalosok is tagjai már a kórusnak. Az alapitó karnagy Pokstaller László a jelképes Hid nevet Fábry Zoltán gondolatai nyomán választotta. S mi vállaltuk az összekötő küldetést, népek nemzetek kultúrák tiszteletét, elfogadását, a különböző szerzőjű és nyelvű kórusművek bemutatását. Hazai és külföldi kórusokkal baráti kapcsolatokat ápolunk. Rendszeresen találkozunk szlovákiai, magyarországi, erdélyi, csehországi, osztrák és holland kórusokkal. Közös rendezvényeken lépünk fel, kórustáborokban gyakorolunk, tanulunk egymástól, új barátokkal és szép élményekkel gazdagodunk. Nemzeti és egyházi ünnepeken énekelünk. Lassan 14 éve Dr. Hecht Anna karnagy vezeti a kórust, s folytatja a megkezdett munkát. Egyre igényesebb művekkel dolgozunk, ismerkedünk az énektechnika finom formáival, a szép hangzás és kifejező előadás módjaival. Több kilónyi kottaanyagunk is jelzi, hogy repertoárunk jócskán megszaporodott. Népi, világi és egyházi műveket adunk elő jeles szerzőktől. Kórusunk erős, összetartó közösség, az összekötő hidak köztünk is működnek. Nem mellesleg a zene és az együtténeklés még fiatalít és gyógyít is. Mindnyájunk örömére jó kezekben vagyunk. Mind a szakmai, mind a szervezői munka kitűnően működik. Köszönet érte. A 16. Kodály Napok számunkra is nagy kihívás. Szeretnénk méltón helytállni a szlovákiai magyar kórusok seregszemléjén Galántán. Liszt Ferenc: Ave maris stella Kodály Zoltán Virág Benedek: Békesség-óhajtás esztendő Jannequin, Clément-Kerényi György: Sok csoda közt ifj. Somorjai József: Trubadúrmollban Szíjjártó Jenő: Esti hangulat Zsérén Szabados Béla Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Zongorán kísér: Domsitz Erika Vezényel: Hecht Anna 16

17 Franz Schubert Vegyeskar - Zselíz A zselízi Franz Schubert Vegyeskar február 1-jén alakult a Csemadok Zselízi Alapszervezete mellett. A Kodály Napokon először 1984-ben vett részt, és azonnal aranykoszorús minősítéssel tért haza Galántáról. Azóta a vegyeskar (1987 kivételével) a Kodály Napok minden országos versenyén részt vett, és minden alkalommal arany- vagy ezüstkoszorús besorolást kapott ben, a jubileumi hangversenyen a kórus hivatalosan is fölvette a Franz Schubert Vegyeskar nevet. A kórus néhány emlékezetes fellépése: Franz Schubert Kórusverseny Bécsben, számos budapesti fellépés, Svátky písní kórusverseny (Olomouc). Rendszeresen szereplője a Bárdos Lajos Napoknak (kétévenként szervezőként is). Első önálló CD-je 2006-ban jelent meg ben közös CD-t jelentetett meg a zselízi Franz Schubert Gyermekkarral Zselízi hangok címmel. A Franz Schubert Vegyeskart 2007-ben a város önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. A kórus munkáját 2007 óta a Zselízi Hangok polgári társulás támogatja. Legjelentősebb rendezvénye az a kórustalálkozó volt november 8-án, amelyen a nulladik (1958 júniusában rendezett) szlovákiai magyar kórustalálkozónak és főszervezőjének, Szíjjártó Jenő zeneszerzőnek állítottak emléket ben ugyancsak Zselízen tartották a Kodály Napok előzményeként Szíjjártó Jenő és Viczay Pál szervező munkájának köszönhetően az I. Országos Énekkari Fesztivált. Ennek 50. évfordulóján, 2011 júniusában rendezte meg a Zselízi Hangok polgári társulás és a Szíjjártó Jenő Művészeti Öröksége Egyesület a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált, amelyről CD-felvétel is készült. Emlékezetes marad a 2009 áprilisában, a Wiener Schubertbunddal közösen szervezett jótékonysági hangverseny is a zselízi Esterházykastély megmentéséért. A Csemadok Művelődési Intézete 2012-ben jelentette meg Este van, este van címmel azt a gyűjteményt, amely a kórus karnagyának szerzeményeit tartalmazza. A kórus alapító karnagya RNDr. Horváth Géza. Tóth Árpád: Ave maris stella Tomás Luis de Victoria: O, magnum mysterium Franz Schubert: Chor der Engel Kodály Zoltán: A 121. genfi zsoltár Szíjjártó Jenő: Öt kurta kórus Vezényel: RNDr. Horváth Géza 17

18

A XVI. Kodály Napok műsorterve, Galánta, 2014. május 16-18.

A XVI. Kodály Napok műsorterve, Galánta, 2014. május 16-18. A XVI. Kodály Napok műsorterve, Galánta, 2014. május 16-18. 2014. május 16., péntek 17 00 - A kiállítás megnyitója a Galántai Városháza előcsarnokában 19 30 - Nyitóhangverseny Deákin a római katolikus

Részletesebben

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

Támogatási összeg (Ft)

Támogatási összeg (Ft) 1. Pécsi Férfikar Pécs Bartók Béla Férfikar részvétele az III. Isztambuli Nemzetközi Kórusversenyen és fesztiválon Isztambul 900 000 2. Budapesti Vonósok a Budapest XI.ker Budapesti Vonósok külföldi Olaszország/

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Balatonfüredi Városi Értéktár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 2013 februárjában alakult egyesület a 2016-os évben is folytatta több kultúraterületre kiterjedő zenei és ismeretterjesztő tevékenységét.

Részletesebben

Középméretű énekeskönyv

Középméretű énekeskönyv Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET 2015. évi programok és költségek Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi hangverseny 900.000 Ft augusztus Agóra Babits Ünnepi

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről SZEKSZÁRD MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Szekszárd Béla tér Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről Kérésére az alábbiakban beszámolok a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus Kiemelkedő Művészeti Együttes

Részletesebben

60 éve zenére dobban a szívük

60 éve zenére dobban a szívük 60 éve zenére dobban a szívük A Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskolában nagy volt a sürgés-forgás, készülődés az elmúlt hetekben. Az ének-zenei tagozat idén ünnepelte megalapításának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA Tartalom Bemutatkozás... 2 A rigai Kórusolimpia... 3 A költségek... 4 Eredmények... 5 Felvételek... 8 Egyesületünk adatai, elérhetőségei...

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

Hagyomány az ünnepekben

Hagyomány az ünnepekben Balázs Gáspár-Emil Beszámoló a Bel Canto Művelődési Egyesület 2010-2011 es évi tevékenységéről Hagyomány az ünnepekben A Bel Canto Művelődési Egyesület együttesei a 2010-es év során a következő tevékenységeket

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

A verseny időpontja: március 23. (szerda)

A verseny időpontja: március 23. (szerda) Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Zsoltárok 96:2. Tisztelt Igazgató Asszony / Igazgató Úr! Tisztelt Énektanár Kolléganő / Kolléga! Örömmel értesítjük Önöket, hogy

Részletesebben

A rendezvény fő támogatói: Hlavnými garantmi podujatia:

A rendezvény fő támogatói: Hlavnými garantmi podujatia: RENDEZŐK TÁRSRENDEZŐK TÁMOGATÓK ORGANIZÁTORI SPOLUORGANIZÁTORI SPONZORI GALÁNTA VÁROSA MESTO GALANTA CSEMADOK GALÁNTAI VMK MsKS GALANTA SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉNEK - ÉS ZENEBARÁTOK TÁRSASÁGA MAĎARSKÁ SPOLOČNOSŤ

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA 1 3415-01-0001/18 2 3415-01-0002/18 Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Magyarország Göd Dunakeszi Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Emtv. szerinti 2018. évi működési A Dunakeszi

Részletesebben

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara 1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium a A kórus alapítója - Zámbó István, Liszt-díjas karnagy, aki ekkor még maga is diák volt - ezzel az énekkarral kezdte sikerekben gazdag karnagyi pályáját.

Részletesebben

REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA

REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA Hangversenyek A

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért

Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja Zenei Tanszékének HangMűhelye és a JADA Kiadó

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük a 80 éves Mestert!

Szeretettel köszöntjük a 80 éves Mestert! Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja Zenei Tanszékének HangMűhelye és a JADA Kiadó szeretettel hívja Önt és hozzátartozóit

Részletesebben

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról.

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Humán Osztály Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2014. évről Tisztelt Osztályvezető úr! Kérésére az alábbiakban beszámolok

Részletesebben

Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő. Érd, I. forduló Tudod-e sűrítmény

Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő. Érd, I. forduló Tudod-e sűrítmény Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő Érd, 2016-2017 I. forduló Tudod-e sűrítmény Kodály Zoltán főbb tevékenységi körei: zeneszerző zenetudós népzenekutató népzenegyűjtő a Magyar

Részletesebben

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkatervének elkészítésénél figyelembe vettük a korábbi években kialakult munkarendet. Folytatni

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél Mai levelem egy világhírű magyar zeneszerző finnországi ünneplésével foglalkozik, nevezetesen az immár 30. alkalommal megrendezendő Kodály Zoltán

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Tisztelt Képviselı Testület!

Tisztelt Képviselı Testület! Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey út 30. Ü.szám: /2009. Aszód Város Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tisztelt Képviselı Testület! Az Aszódi Csengey Gusztáv Általános

Részletesebben

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-as évre A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkatervének elkészítésénél figyelembe vettük a korábbi években

Részletesebben

országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére

országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA (Örökség) X. évfolyam országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére FELHÍVÁSA A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából

Részletesebben

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K A 2 0 1 8 / 1 9 - e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K É N E K - Z E N E BENCE GÁBOR SZAKKÖREI Zenekar leírás: Hangszeresek kis csapata, akik alkalmanként kísérik az énekkart, kiszenekari

Részletesebben

Javaslat Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága települési értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Liszt Ferenc Kórustársaság Kővári Péter karnagy

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE 2015 Tartalom Tartalomjegyzék 1. A kórus felépítése... 4 1. 1. Vezetőségi tagok... 4 1.2. Kórus tagok...

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Szepsi és Buzita 2013. december 5-8.

XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. A fesztivál főrendezője: A Csemadok Országos Tanácsa - Pozsony megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. június 25-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc Város költségvetésében szereplő önkormányzati civil pályázati önerőalap 2007. évi

Részletesebben

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny 2016. május 19-22. Budapest A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület, valamint

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

a KÓTA elnökének tevékenységéről Budapest, 2012. szeptember 28.

a KÓTA elnökének tevékenységéről Budapest, 2012. szeptember 28. 1 BESZÁMOLÓ a KÓTA elnökének tevékenységéről Budapest, 2012. szeptember 28. I. Egy kevés történelem Több évtizede tevékenykedem a KÓTA, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének munkájában. Ennek előzménye

Részletesebben

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése 2011. évre CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY 1. Az Alapítvány adatai Az alapítvány nyilvántartási száma: AM 2417 Az alapítvány neve: Consort Zenei Alapítvány Az

Részletesebben

KULTURÁLIS-STAFÉTA-2013

KULTURÁLIS-STAFÉTA-2013 Ikt.sz.: 2979-1/2014 ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013.12.23- án kiírt 2013 pályázati felhívásra beérkezett pályázatok formai ellenőrzését, majd szakmai bírálatát

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11.

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11. MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

XIV. VECZÁN PÁL EGYHÁZZENEI KÓRUSTALÁLKOZÓ 2007. OKTÓBER 11 14.

XIV. VECZÁN PÁL EGYHÁZZENEI KÓRUSTALÁLKOZÓ 2007. OKTÓBER 11 14. XIV. VECZÁN PÁL EGYHÁZZENEI KÓRUSTALÁLKOZÓ 2007. OKTÓBER 11 14. október 11-én, csütörtökön 16.30 órakor a mindszenti templomban A MINDSZENTI TEMPLOM ÉNEKKARÁNAK előadásában Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet:

Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet: Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet: Aurin és Miraculum Alapítvány Az alapítvány 2018. 08. 01-től közhasznú besorolást

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Cantemus. VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével

Cantemus. VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével Cantemus VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2010. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

RENDEZŐK TÁRSRENDEZŐK TÁMOGATÓK ORGANIZÁTORI SPOLUORGANIZÁTORI SPONZORI

RENDEZŐK TÁRSRENDEZŐK TÁMOGATÓK ORGANIZÁTORI SPOLUORGANIZÁTORI SPONZORI RENDEZŐK TÁRSRENDEZŐK TÁMOGATÓK ORGANIZÁTORI SPOLUORGANIZÁTORI SPONZORI GALÁNTA VÁROSA MESTO GALANTA CSEMADOK GALÁNTAI VMK MsKS GALANTA SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉNEK - ÉS ZENEBARÁTOK TÁRSASÁGA MAĎARSKÁ SPOLOČNOSŤ

Részletesebben

VIADANA KÓRUS- ÉS ZENEKARI EGYESÜLET STATISZTIKAI SZÁMJEL: 18052765 9499 529 01 ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.

VIADANA KÓRUS- ÉS ZENEKARI EGYESÜLET STATISZTIKAI SZÁMJEL: 18052765 9499 529 01 ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Számviteli beszámoló Mérleg adatok ezer Ft-ban Sorszám 2009 2010 1. A. Befektetett eszközök 0 0 2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 3. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 0 0 4.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2018/2019 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2018/2019 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2018/2019 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Iskolánk 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy zenetanulási lehetőséget biztosítson azok számára, akik helyhiány vagy túlkorosság miatt nem kerülhettek be az állami

Részletesebben

I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyre.

I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyre. Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda (OM azonosító: 036007) : 5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos út 2., Pf. 13 : 06-56/350-012, 06-56/350-043; /fax: 06-56/350-305

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról

Részletesebben

XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015

XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015 XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel,

Részletesebben

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar POLGÁR VÁROS POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE Javaslat a Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar települési értéktárba történő felvételére I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

Veczán Pál XV. Egyházzenei Kórustalálkozó 2008. október 9 12. Miskolc. október 9-én, csütörtökön 17 órakor a belvárosi görög katolikus templomban

Veczán Pál XV. Egyházzenei Kórustalálkozó 2008. október 9 12. Miskolc. október 9-én, csütörtökön 17 órakor a belvárosi görög katolikus templomban Veczán Pál XV. Egyházzenei Kórustalálkozó 2008. október 9 12. Miskolc október 9-én, csütörtökön 17 órakor a belvárosi görög katolikus templomban A SZITOSZ KAMARAKÓRUS D. Csurszinov: Dosztojno jeszty Iv.

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010.

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010. Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010. Az Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület közhasznú működésének 2010. évi összesített mérlegkimutatása A Összes közhasznú tevékenység bevétele

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2012. év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2012. év KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. év Tartalmaz: 1. Számviteli beszámoló Egyszerűsített mérleg Egyszerűsített eredmény-levezetés 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. Kimutatás a vagyon felhasználásáról

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév. 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez

Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév. 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Név Végzettség, Tantárgy szakképzettség 1. Bíró Csaba,

Részletesebben

Infoprog Iskolák versenye OPEN

Infoprog Iskolák versenye OPEN Iskolák versenye OPEN Levelező fordulók Döntő FB FA PB PA Bemutató FB FA PB PA Vetélkedő Összesen Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680 Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola Érsekújvár

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret:

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 2.1. Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: 8.000.000 Ft Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentés

2009. évi Közhasznúsági jelentés 2009. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2010. március 16. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről

Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről A Nyíregyházi Cantemus Kórus együttesei a 2009-as évben 77 koncertet adtak itthon és külföldön. A Cantemus Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben