PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete"

Átírás

1 AKIAFC hivatalos műsorfüzete merkantil bank liga 7. forduló, puskás akadémia fc vs szeol sc facebook.com/pfla.hu

2 A Vezetőedzői nyilatkozat [ Jobb egyéni teljesítmények kellenek! [Vegyes hetet zárt csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II-ben. Múlt héten pénteken hazai pályán győztük le 3-2 re a Sopront, majd szerdán 5-0-ra kikaptunk Békéscsabán. Szijjártó István vezetőedző szerint a Sopron ellen bizonyos szakaszokban bíztató teljesítményt nyújtottak labdarúgóink, az idegenbeli összecsapáson azonban végzetes hibákat követtek el. A Sopron ellen az első félidőben jól játszottunk, és ekkor úgy éreztem, hogy sikerült előrelépnünk. Igaz, a játékunk ekkor is hullámzó volt: amikor már a kezünkben volt a győzelem, akkor visszavettek a fiúk a tempóból. [Békéscsabán hét közben öt gólt kaptunk. Mit lehet mondani egy ilyen vereség után? Az első két gól meghatározta a játékunkat. Próbáltuk járatni a labdát, de körülményesek voltunk. A második félidő elején beszorítottuk a kapu elé a hazaiakat, de nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. A két kiállítás végleg eldöntötte a meccset. [A szerdai összecsapáson ismét előjöttek az egyéni hibák, amelyeket rendre megemlítesz az értékelésekben. Hogyan lehet ezt orvosolni? Sajnos olyan egyéni hibákat követnek el a futballistáink, amelyek már nem is bosszantóak, hanem felháborítóak. Ezek egyszerűen nem férnek bele, ha fel akarunk jutni az élvonalba. A fiatalok igyekeznek, de ők jelenleg ennyit tudnak. A kapusaink is rendre hibáznak, szinte már bohózatnak érzem néha amit látok. [Sok idő nem maradt, máris itt az újabb rivális. Mit lehet tenni a vasárnapi mérkőzésig? Jobb egyéni teljesítmények kellenek, játékosainknak be kell bizonyítaniuk, hogy valódi sportemberek, jobb produkcióra is képesek. A kapusainknak is magabiztosabbnak kell lenniük, le kellene hoznunk végre egy meccset kapott gól nélkül. [Játékvezetők A PAFC SZEOL SC mérkőzést Bognár Tamás vezeti. Az asszisztensek: Erős Gábor és Lémon Oszkár. A tartalék játékvezető: Szilasi Szabolcs. 2 3

3 Vezetőedzői nyilatkozat [Idegenben nyeretlenek A hazai meccseket megnyerte, az idegenbelieket elveszítette az elmúlt hat fordulóban az újonc SZEOL SC együttese. Tóth Ákos csapata szerdán Szegeden a Szolnokot győzte le 2-1-re. Jelenleg a tabeltóth Ákos la tizedik helyén állnak, ötven százalékos mérleggel. Mindössze öt gólt rúgtak és hatot kaptak eddig az idényben. A vezetőedző érthetően elégedett volt a mérkőzés után tanítványaival. GYŰJTSD ÖSSZE A KOMPLETT SULIS CSOMAGOT AZ ISKOLAKEZDÉSHEZ! Felbuzdulva korábbi hűtőmágnes -sorozatunk nagy sikerén, az iskolakezdésre is készültünk nektek! A PAFC SZEOL SC mérkőzésen már átveheted a következő ajándékot, amire biztosan szükséged lesz az iskolában. Érdemes lesz erre a mérkőzésünkre is eljönnöd, hogy a komplett sulis csomagot összegyűjthesd! Ceruza Vonalzó Hogyan válthatod be a jegyedet sulis ajándékra? Amint belépsz a hazai szektorok egyikébe, keresd a Puskás Akadémia hostesst! Add le a jegyeden lévő letéphető kódodat, cserébe ajándékot kapsz! kedd A FE RE NC GÓA KAD szerda ÉMIA FELC SÚT csütörtök péntek FERENC hét hétfő L ABD ARÚ L ABDARÚGÓAKIAFELCSÚT kedd szerda csütörtök péntek 2 Radír hét hétfő orarend.indd Füzet Órarend B kasakade mia.hu Hol szerezheted be a komplett sulis csomagot? Kizárólag a PAFC augusztusi hazai mérkőzésein, a hazai szektorok bejáratánál, minden mérkőzés kezdete előtt egy órával orarend.indd 1 16:14: :14:27 AKIAFC Füzet címke Tolltartó FERENC L ABDARÚGÓAKIAFELCSÚT AKIAFC FERENC LABDARÚGÓAKIAFELCSÚT LABDARÚGÓ AKIAFC FERENC LABDARÚGÓAKIAFELCSÚT LABDARÚGÓ AKIAFC FERENC LABDARÚGÓAKIAFELCSÚT LABDARÚGÓ ademia.hu, facebook.com/pfla.hu fuzetcimke.indd :01: :14:32 4 suliscsomag_a5_szorolap_szeol_h.indd :40:47 PAFC II [Huszonegy perc jutott a huszasnak Hajtós mérkőzést játszottunk szerdán. Küzdelmes találkozón a második félidei jó teljesítményünknek köszönhetően nyertünk. Az első félidőben tompák voltunk, ennek hangot is adtam az öltözőben. Fontos volt, hogy a cserejátékosaink jól szálltak be a mérkőzésbe. Azt játszottuk, amit tudunk. A sormintát megtartottuk, vagyis otthon nyerünk, idegenben vereséget szenvedünk. [Nyilván a mérlegen szeretnének javítani, sikerülhet ez a Puskás Akadémia ellen? Mindenképpen nehéz mérkőzésre számítok. Hiába szaladt bele egy nagy vereségbe a Puskás, úgy gondolom, hogy ellenünk kétszer annyira fognak küzdeni. Bravúr lenne részünkről a döntetlen a Pancho Arénában. Ha úgy küzdenek a srácok, mint tették azt szerdán, semmit sem tartok elképzelhetetlennek. Sallai Roland vesztes mérkőzésen mutatkozott be az olasz élvonalbeli bajnokságban a Sassuolo ellen. A Palermo az első fordulóban hazai pályán nem tudta begyűjteni a három pontot, Domenico Berardi góljával nyert a vendégcsapat. A Puskás Akadémia egy- előre kölcsönben lévő játékosa Bentivegna helyére állt be csereként a 69. percben. Volt egy jó lövése, de gólt nem sikerült szereznie. A hazaiak tíz emberrel fejezték be a játékot, miután a 90. percben Rajkovicot kiállította a játékvezető. A rózsaszín-feketék a következő mérkőzésüket augusztus 28-án a Giuseppe Meazza Stadionban játszák majd az Inter vendégeként. Sallai Roland meghívót kapott az U21-es magyar válogatottba. A csapat szeptember 1-jén a gyirmóti Alcufer Stadionban játszik Eb-selejtezőt Liechtenstein ellen, majd öt nappal később Lengyelországban lép pályára felkészülési mérkőzésen. [Európa-bajnoki selejtezőre készül az U21-es válogatott Tétmérkőzés vár az U21-es magyar válogatottra szeptember elsején, Liechtenstein ellen. Egykori és jelenlegi akadémistáink közül négyen tagjai a keretnek. Bevetésre vár a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián nevelkedett, jelenleg az olasz Palermót erősítő Sallai Roland, valamint NB II-es gárdánk erőssége, Márkvárt Dávid. Két korábbi akadémistánk is ott található a keretben: a Videoton FC-ben remek teljesítményt nyújtó, és az idei szezonban alapemberré váló Géresi Krisztián pályafutása során először lesz válogatott csakúgy, mint az Újpest támadója, Zsótér Donát. A Liechtenstein elleni Eb-selejtező előtt az U21-es csapat augusztus 26-án a felnőtt válogatott ellen lép pályára. 5

4 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 Hátsó sor: OROSZI Dániel, MEGYESI Tamás, PAPP Kristóf, RADÓ Dániel, KESZI Erik, KOMÓDI Kevin, MOLNÁR Ambrus, MOLNÁR Krisztián Középső sor: ERDÉLYI Ádám, BARÁTH Gábor gyúró, BORDÁN Csaba vezetőedző, HORVÁTH Péter szekcióvezető, DELI Zoltán kapusedző, VARGA Ádám Első sor: KEMÉNYFFY Máté, MIM Gergely, DEUTSCH László, SZABÓ Máté, LOVÁSZ Bence, VARGA Balázs, SZAKÁLY Benjamin

5 Bemutatjuk [Felsőoktatási ösztöndíj pályázat A pályázatra azok a felsőoktatásban résztvevő hallgatók jelentkezhetnek, akik a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia növendékei voltak legalább egy tanéven keresztül, és teljesidejű alapképzésen vagy mesterképzésen folytatják tanulmányaikat. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a hallgató a tanév első félévére már beiratkozzon az intézménybe. Akik az előző évi kiírás kedvezményezettjei voltak, igazolniuk kell az előző pályázati kiírás hallgatói teljesítését. Az ösztöndíj időtartama tíz hónap, két egymást követő tanulmányi félév. A pályázatot a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára írásban, a honlapunkon hozzáférhető űrlapon lehet benyújtani. A pályázatokat a Puskás Akadémia címére kell eljuttatni: Ösztöndíjpályázat jeligével. Cím: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, 8086 Felcsút, Fő u A pályázat benyújtási határideje: szeptember 30. A pályázat kötelező melléklete a felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti jogviszony-igazolás. Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban 2016 novembere. A pályázatot a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a fenntartóval, a A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal együttműködve írja ki. [Vanczákkal erősítjük a védelmet A Sionból hazatérő játékos a sikeres orvosi vizsgálatot követően kétéves szerződést kötött klubunkkal. Vanczák Vilmos tíz év svájci légióskodás után tért haza Magyarországra. A sokoldalú labdarúgó a játék [Lencse László marad! minden elemében szeretné segíteni csapatunkat. Remélem, hozzá tudok járulni a csapat feljutásához hangsúlyozta a válogatott futballista, aki az Európa Ligában szerzett tapasztalatait is kamatoztathatja együttesünknél. Úgy hallottam, hogy egy rutinos védőt szeretett volna igazolni a szakvezetés. Én nemcsak a védekezésben, hanem a támadások során is igyekszem majd segíteni a gárdának. A 79-szeres válogatott labdarúgó a belgiumi, majd svájci tartózkodása alatt több mint 288 élvonalbeli mérkőzést játszott. A 33 éves hátvéd előreláthatólag mintegy három hét múlva lesz bevethető állapotban. [Határontúli lecke Lencse László az idei szezonban is csapatunkat segíti. A csatárnak komoly szerep juthat az élvonalba jutásért vívott küzdelemben. A támadó elmondta, bár Utánpótláskorú labdarúgóink a múlt héten egynapos focikupán jártak Topolyán hetekig bizonytalan volt a helyzete, nem és felkészülési meccseken szerepeltek Sankt Pöltenben. akart mindenáron távozni a Puskás Akadémiától. Szerdán az U14-es csapatunk Topolyán vendégszerepelt a TSC Kupán. A hat csapatos tornán három mérkőzést követően egy döntetlennel, egy vereséggel és Megfelelő külföldi ajánlatra vártam, az egy nyert meccsel a torna 5. helyét szereztük meg. azonban nem jött foglalta össze röviden TSC Kupa, Topolya (U14), 1. mérkőzés: PFLA Backa Topola 0-0 a nyáron történteket futballistánk. TSC Kupa, Topolya (U14), 2. mérkőzés: PFLA- FK Partizan 1-2 (1-0) Gól: Sós Más hazai klubba nem szerettem volna TSC Kupa, Topolya (U14), 3. mérkőzés: PFLA FTC 2-0 Gól: Illés, Haffner igazolni, hiszen jól érzem magam Felcsúton. mindig engedelmeskedik még nekem. Ausztriában, a Sankt Pölten korosztályos csapatai ellen játszottak U15-ös, U16- Kell néhány hét, mire sikerül formába len- os és U19-es akadémistáink. A fiatalok szoros meccseken maradtak alul, míg U19- Az első négy fordulóban Lencse László dülnöm. eseink 1-0-s félidei hátrányt követően rúgtak négy gólt. nem lépett pályára, elmondása alapján Lencse László eddig 70 mérkőzésen Felkészülési mérkőzés (U15): St. Pölten - PFLA 5-4 (2-1) G.: Kalmár(2), Sipos, Vizler nincs rossz fizikai állapotban. lépett pályára a Puskás Akadémia FC színeiben, Felkészülési mérkőzés (U16): St. Pölten - PFLA 3-1 (2-1) G.: Nagy Kevin Folyamatosan edzettem, igaz, az NB ezeken összesen 28 gólt szerzett. Felkészülési mérkőzés (U19): St. Pölten - PFLA 2-4 (1-0) G.: Kováts Z.(3), Szakály III-as csapatnál. Mivel mostanában nem Az NB II-ben két meccsen játszott, még játszottam tétmérkőzésen, a labda nem nem talált be az ellenfél kapujába. 8 9

6 Program PAFC [Egy győzelem, egy vereség A bajnokság ötödik fordulójában az NB II-es tabella élén álló Sopront láttuk vendégül. Jól kezdte csapatunk a mérkőzést, támadásaink a 33. percben értek góllá: ekkor Zsidai beadását Tischler passzolta Gelei kapujába. Hat perccel később jött az egyenlítés: Zsidai röviden gurított haza, Eszlátyi lecsapott a labdára és Gőczét megelőzve a kapunkba lőtt. A 45. percben Szabó László a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához. A megítélt bűntetőt Tischler értékesítette. A 62. percben Nagy Patrikot kiállították, miután második sárgáját is begyűjtötte. A 87. percben az ötös sarkánál Óvárit találta üresen egy beadás, aki nem hibázott, így már kettő- vel vezettünk. A 93. percben Erdélyivel szemben szabálytalankodott Fényes, amiért piros lapot kapott. A megítélt szabadrúgást Gyürki tekerte a jobb felső sarokba, kialakítva a 3-2-es végeredményt. Szerdán a sereghajtó Békéscsabához látogattunk. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést: a 12. percben Viczián bedobására tisztán érkezett középen Birtalan, és közelről a kapuba juttatta a labdát. A 29. percben Nagy István szabadrúgása átszállt Gőcze felett, és a jobb felső sarokban kötött ki. A 61. percben Zsidai talpalta le Birtalant, amiért egyből megkapta a piros lapot. Húsz perccel később Gőcze letarolta a kilépő Grániczot, így már kettős emberhátrányban voltunk. Mivel az összes cserénket kihasználtuk, Nagy Zsoltnak kellett beállnia a kapuba. A megítélt szabadrúgást Nagy István becsavarta, így megszerezte csapata harmadik találatát. A gólszerző négy perccel később gólpasszt osztott ki Birtalannak, így már ő is két gólnál járt. A 90. percben Bagi adta meg nekünk a kegyelemdöfést, kialakítva az 5-0-s végeredményt. A Puskás Akadémia szerződéses partneregyesületei: II. ker UFC, III. ker TUE, Ajak SE; Atomerőmű SE Paks; Baja LSE, Balatonfüredi FC, Balkányi SE; Balmazújváros, Békéscsabai UFC, Bicskei TC, Bőcs Sport Kft., Budafoki LC, Budakalászi MSE, Budaörsi LC, FC Budapesti Sólymok, Budatétény Sportegyesület, Ceglédi Vasutas Sport Egyesület, Csepel Hungary Club, Dunaújvárosi Sportiskola, Egri FC, Ercsi Kinizsi SE, Etyek SE, Érdi Városi Sportegyesület, FC Keszthely, Genbao Akadémia (Sanghaj) Gyermely Szomor LE, Gyöngyösi Atlétikai Klub, Hajduböszörmény SE, Hódmezővásárhelyi FC, Jászberényi Vasas SE, Kunhegyesi Általános Iskola Dózsa Tagintézménye, Maros menti UFC, Makói FC, Mátészalkai MTK, Méhecskék SE Kalocsa. Mezőkövesd SE, Mogyoródi FC, Mohács TE, Monori Sportegyesület, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Nagyecsed Rákóczi SE, Nagykanizsa TE, Nyírlugosi SE, Orosháza OMTK ULE 1913, PÉCSi Vasutas Sportkör, Perkáta SE, REAC, RTK, Sajóvölgye Focisuli SE, SBTC, Százhalombatta Városi Utánpótlásért Közhasznú Sportegyesület, Székelyföld Labdarúgó Akadémia (Csíkszereda), Tabáni Spartacus, Tápiószecsői FC, Topolyai Sport Club, Törökszentmiklósi FC, Viadukt SE 10 A PAFC 2016-os mérkőzései az NB II-ben: SOROKSÁR - PAFC PAFC - SZOLNOK KOZÁRMISLENY - PAFC KISVÁRDA - PAFC PAFC - SOPRON BÉKÉSCSABA - PAFC :00 PAFC - SZEOL :30 CIGÁND - PAFC :00 PAFC - CSÁKVÁR :00 VÁC - PAFC :00 PAFC - ZTE :00 MOSONMAGYARÓVÁR - PAFC :00 PAFC - SIÓFOK :00 NYÍREGYHÁZA - PAFC :00 PAFC - DOROG :30 SZEGED - PAFC :00 PAFC - CEVASPORT :00 BALMAZÚJVÁROS - PAFC :00 PAFC - BSC :00 PAFC - SOROKSÁR m gy d v g pt 1. BALMAZÚJVÁROS KISVÁRDA CSÁKVÁR NYÍREGYHÁZA SOPRONI VSE DOROG VÁC FC SZOLNOK SIÓFOK SZEOL SC GROSICS AKAD ZTE AFC SOROKSÁR CEGLÉDI VSE KOZÁRMISLENY BUDAÖRS MTE BÉKÉSCSABA CIGÁND SE A PAFC II 2016-os mérkőzései az NB III Nyugati csoportban: VESZPRÉM - PAFC II PAFC II. - HÉVÍZ SK HONVÉD II. - PAFC II :00 PAFC II. - III. KER. TVE :00 VIDEOTON FC II. - PAFC II :00 PAFC II. - KOMÁROM :00 CSORNAI SE - PAFC II :00 DIÓSD - PAFC II :00 PAFC II. - F.C. AJKA :00 GYIRMÓT II. - PAFC II :00 PAFC II. - ETO :30 SÁRVÁR FC - PAFC II :00 PAFC II. - CSEPEL FC :30 KAPOSVÁR - PAFC II :00 PAFC II. - ANDRÁSHIDA :00 TATABÁNYA - PAFC II :00 PAFC II. - ÉRDI VSE :00 PAFC II. - VESZPRÉM Impresszum m gy d v g pt 1. HONVÉD II ÉRDI VSE KAPOSVÁR CSORNA III. KER. TVE AFC II ETO FC GYŐR ANDRÁSHIDA DIÓSD HÉVÍZ SK CSEPEL FC TATABÁNYA FC AJKA VESZPRÉM GYIRMÓT FC SÁRVÁR FC KOMÁROM VSE VIDEOTON FC II Partnerek és támogatók: Készítette a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Kommunikációs Osztálya 8086 Felcsút, Fő utca 176. Telefon: E mail: sajto@pfla.hu Lapzárta: A S Z F A LT A S Z F A LT szponzorok_2017.indd szponzorok_2017.indd :39:14

7 A VEDD MEG BÉRLETED A ES SZEZONRA! óriási árengedmény a jegyárakhoz képest jelentős kedvezménnyel lepjük meg a Vál-völgyi lakosokat a gyermekbérlet továbbra is 1000 forintért kapható 15 vagy 20 százalékkal olcsóbban vásárolhat a Pancho Aréna ajándékboltban 15 vagy 20 százalék engedmény a Puskás Akadémia-körúton AKIAFC PANCHOARÉNA 12 A S Z F A LT

SWIETELSKY-SOPRONI VSE

SWIETELSKY-SOPRONI VSE AKIAFC hivatalos műsorfüzete merkantil bank liga 5. forduló, 2016. 08. 19. puskás akadémia fc vs SWIETELSKY-SOPRONI VSE www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat A VEDD MEG BÉRLETED

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2012 (07.23.) számú Hivatalos Értesítő 2012.07.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 274/2012 (07.12.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24. SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 24. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Kisvárda Master Good HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai pályán a Kisvárda ellen is eredményesen szeretnénk szerepelni Négy mérkőzés

Részletesebben

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete AKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete merkantil bank liga 2. forduló, 2016. 08. 07. puskás akadémia fc vs szolnoki máv fc www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat A VEDD MEG BÉRLETED

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 02/2012 (01.20.) számú Hivatalos Értesítő 2012.01.20 Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 KÖZLEMÉNY... 9 2 Versenybizottsági határozatok 1/2012 (01.05) számú határozat

Részletesebben

p r o g r a m j a f o r d u l ó

p r o g r a m j a f o r d u l ó 2016-2 0 1 7. é v i M e r k a n t i l B a n k L i g a N B I I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g p r o g r a m j a 1-20. f o r d u l ó 2016. július 26-27.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/018 (07.19.) számú Hivatalos Értesítő 018.07.19. Elnökségi határozatok ELN-45/018 (07.18.) ELN-46/018 (07.18.) ELN-47/018 (07.18.) ELN-48/018 (07.18.) Tartalom A Fegyelmi

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.

Részletesebben

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete SKÁSAKIAFC hivatalos műsorfüzete merkantil bank liga 9. forduló, 2016. 09. 14. puskás akadémia fc vs aqvital fc csákvár www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu A Vezetőedzői nyilatkozat [Nekünk kell

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő december 11.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő december 11. SOPRONI FOCIÉLET 2016. december 11. www.svse.hu Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Agresszívebben kell játszanunk, több párharcot kell megnyernünk Több agresszivitást

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Szolnoki MÁV FC augusztus 14.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Szolnoki MÁV FC augusztus 14. SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 14. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Szolnoki MÁV FC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai környezetben minden mérkőzésen irányítani szeretnénk a játékot Supka Attila szerint

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014

Részletesebben

Hungary - Cup Finals 2000, 1998, 1997, 1968, 1952, 1932, 1925, 1923, 1914, 1912, 1911, 1910 3 2012, 1976, 1935 15

Hungary - Cup Finals 2000, 1998, 1997, 1968, 1952, 1932, 1925, 1923, 1914, 1912, 1911, 1910 3 2012, 1976, 1935 15 Hungary - Cup Finals Rank Club Winner Runner-up # 016, 015, 004, 003, 1995, 1994, 1993, 1991, 1978, 1976, 005, 1989, 1986, 1979, 1977, 1. 1974, 197, 1958, 1944, 1943, 194, 1935, 1933, 198, 197, 9 1966,

Részletesebben

Fogunk még komolyabb meglepetéseket okozni

Fogunk még komolyabb meglepetéseket okozni vsswietelsky-haladás puskás akadémia fc OTP Bank Liga 8. forduló, 2015. 09. 12. Nagyon masszív, kemény és küzdős csapattá érett Mészöly Géza együttese. Biztos vagyok benne, hogy mindent el fognak követni

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről

Részletesebben

Szeretném, ha a jövő tehetségei éreznék a gondoskodást és a törődést Horváth Péter

Szeretném, ha a jövő tehetségei éreznék a gondoskodást és a törődést Horváth Péter KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A FALAKON KÍVÜL IS Több mint száz régi és új akadémista költözött be a kollégiumba a 2015/2016-os szezonra. Mint minden futball akadémián, itt is napi szinten vezényel edzéseket a szakmai

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2011 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2011.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 325/2011. (08.31) számú határozat A 2011. szeptember

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2011 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 293/2011. (08.18) számú határozat A 2011. augusztus

Részletesebben

1. forduló Dátum TV Hazai Vendég Kezdési időpont 08.01. BFC SIÓFOK DUNAÚJVÁROS 08.01. szombat 17.30 BUDAÖRS BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ

1. forduló Dátum TV Hazai Vendég Kezdési időpont 08.01. BFC SIÓFOK DUNAÚJVÁROS 08.01. szombat 17.30 BUDAÖRS BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 1. forduló Dátum TV Hazai Vendég Kezdési időpont 08.01. B SIÓFOK DUNAÚJVÁROS 08.01. szombat 17.30 BUDAÖRS BALMAZ KAMILLA 08.01. szombat 17.30 SZTK-ERIMA ZTE 08.01. szombat 17.30 AJKA SOPRONI VSE 08.01.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2013 (11.13.) számú Hivatalos Értesítő 2013.11.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 459/2013 (11.06.) számú határozat A 2013.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2015 (07.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.16. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 123/2015 (07.10.) A 2015-2016. évi Merkantil Liga Elosztási Szabályzat módosítása

Részletesebben

1-1 9. f o r d u l ó k

1-1 9. f o r d u l ó k O T P B a n k L i g a N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 15-2016. 1-1 9. f o r d u l ó k 2015. június 30 - július 1. UEFA Bajnokok

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A Magyar Labdarúgó Szövetség (1112 Budapest, Kánai út 2. D.), a Balmazújváros Sport Kft. (4060 Balmazújváros, Sporttér utca 5.), a Békéscsaba 1912 Előre SC (5600 Békéscsaba,

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2013 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 064/2013 (03.27.) számú határozat A 2013. március

Részletesebben

es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09.

es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09. 2-2-es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI 2-es korosztály IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 9.. Fehérvár Főnix Gold FC. 2. Jászberény 3. Videoton 4. FŐNIX ISE. 5. Csepel Halászi 6. Szent Pál

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági

Részletesebben

A Fegyelmi Bizottság határozatai

A Fegyelmi Bizottság határozatai 11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.

Részletesebben

é v i I I. o s z t á l y ú U k o r o s z t á l y ú. p r o g r a m j a

é v i I I. o s z t á l y ú U k o r o s z t á l y ú. p r o g r a m j a 2016-2 0 1 7. é v i I I. o s z t á l y ú U - 1 9 k o r o s z t á l y ú F é r f i I f j ú s á g i N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g p r o g r a m j a 1-1 5. f o r d u l ó 1. Ford Dátum

Részletesebben

Puskás Akadémia FC Újpest FC PANCHO ARÉNA. Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában.

Puskás Akadémia FC Újpest FC PANCHO ARÉNA. Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában. 5., május 3., szombat Puskás Akadémia FC Újpest FC Május 3. SZOMBAT,. PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 9. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában. Köszönjük szurkolóinknak,

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. február 21. www.svse.hu SVSE-GYSEV FC Ajka Skála János: Fontos a minőségi labdarúgás Sopronban A Soproni Vasutas Sportegylet elnöke szerint jó úton jár az SVSE-GYSEV labdarúgócsapata,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2012 (05.30.) számú Hivatalos Értesítő 2012.05.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 109/2012 (05.11.) számú határozat A Kecskeméti

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV SZTK-ERIMA. 2015. március 21. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV SZTK-ERIMA. 2015. március 21. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 21. www.svse.hu SVSEGYSEV SZTKERIMA HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Türelmes játékkal nyerhetünk a Szigetszentmiklós ellen Négy forduló után egy győzelem, két döntetlen, és egy

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2015 (06.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.02. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Licencadó Bizottság határozatai 3.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2013 (06.11.) számú Hivatalos Értesítő 2013.06.11. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 146/2013 (06.03.) számú határozat A 2013. május

Részletesebben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 37 gólos: Kristó Dominik 31 gólos: Dornfeld Donát 29 gólos:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2013 (07.31.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 307/2013 (07.15.) számú határozat Engedélyezi,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.

Részletesebben

UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK kedd (Pápa)

UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK kedd (Pápa) UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK 2004.06.08. 2004. 06. 08. kedd (Pápa) Pápa-ASE 0-6 G.: Makk Balázs (2) DŐmény Balázs Ambrus László Házer Péter Hortobágyi Róbert Pápa-ASE 1-2 G.: Kovács András (2) 2004. 06. 08. kedd

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 17. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. szeptember 3. Iktatószám: 6111 /2007. Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 187/ 2007. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Magyarország Olaszország

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08. SOPRONI FOCIÉLET 2016. április 08. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Jó formában van a Balmazújváros, de nekünk nyerni kell hazai pályán Supka Attila

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2013 (05.17.) számú Hivatalos Értesítő 2013.05.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok... 7 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 23/2015 (08.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.08.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 12. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Hungaria-Tier 1-Final Table Places. by soccer library 1

Hungaria-Tier 1-Final Table Places. by soccer library 1 0 Hungaria-Tier -Final Table Places FC [Budapest] 0 "" Football Clubja Budai Harihárom Football Club - Budai Football Club 0 "" FC by soccer library 000 00 00 00 00 0 0 0 Hungaria-Tier -Final Table Places

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2013 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2013.08.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 325/2013 (08.14.) számú határozat A 2013-2014.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2016 (08.04.) számú Hivatalos Értesítő 2016.08.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 23. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

puskás akadémia fc vs VS BUDAPEST HONVÉD FC PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK

puskás akadémia fc vs VS BUDAPEST HONVÉD FC PUSKÁSAKADÉMIAIHÍREK OTP BANK LIGA. FORDULÓ, 0.. 0. SKÁS AKIA FC VS BUDAPEST HONVÉD FC Minden kedves szurkolónknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Találkozzunk 0-ban is! puskás akadémia fc vs

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2015 (09.28.) számú Hivatalos Értesítő 2015.09.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2012 (09.18.) számú Hivatalos Értesítő 2012.09.18. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 175/2012 (09.06.) számú határozat

Részletesebben

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2014 (03.13.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2015 (02.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.02.16. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete

PUSKÁSAKADÉMIAFC hivatalos műsorfüzete SKÁSAKIAFC hivatalos műsorfüzete merkantil bank liga 11. forduló, 2016. 09. 25. puskás akadémia fc vs zte fc www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Szerezd be Te is a Puskás Akadémia Útlevelet! A

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 22/2013 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2013.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 383/2013 (09.12.) számú határozat A 2013.

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... BÖHM Gábor TURRIS SE Sopron KOVÁCS Gábor BVSC-Zugló - (8, -,, ) BÖHM Gábor SABJÁN Gergely Komló Sport Kft. KOVÁCS Gábor - (,, ) FARAGÓ Barnabás Komló

Részletesebben

Fegyelmi Bizottság határozatai

Fegyelmi Bizottság határozatai 5. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. március 30. Iktatószám: /2009 I-121/2008-09. Az FB Simek Pétert az Újpest FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8. (1) bekezdés

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2015 (07.01.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.01. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 98/2015 (07.01.) Döntés a 127/2014 (06.26.) számú elnökségi határozat felfüggesztéséről

Részletesebben

A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 98 gólos: Gociu Roland 39 gólos: Radics Richárd 18 gólos:

Részletesebben

Hivatalos Értesítő Tartalom

Hivatalos Értesítő Tartalom Budapest, 2011.04.05. Iktatószám: 1392/ 2011 8/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Versenybizottsági határozatok... 2 Versenybizottsági határozatok 074/2011. (03.17.) A 2011. március 26-án (szombat)

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 03/2013 (02.12.) számú Hivatalos Értesítő 2013.02.12. Tartalom Elnökségi határozatok...3 Versenybizottsági határozatok...6 2 Elnökségi határozatok 1/2013 (02.04.) számú határozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2015 (05.12.) számú Hivatalos Értesítő 2015.05.12. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Hivatalos Értesítő. Tartalom

Hivatalos Értesítő. Tartalom Budapest, 2011.05.30. Iktatószám: Ki-2237/2011 11/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Elnökségi határozatok... 2 Fellebbviteli Bizottság határozata... 3 Fellebbviteli Licencadó Testületi határozata...

Részletesebben

Az Elsőfokú Licencadó Testület határozatai

Az Elsőfokú Licencadó Testület határozatai 9. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. május 3. Iktatószám: 2875/2007. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozatai 001/2007. meghozta a következő, 001/2007. (04. 24.) számú határozatot: az MLSZ Elsőfokú

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2015 (04.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.04.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 17. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Dorogi FC november 20.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Dorogi FC november 20. SOPRONI FOCIÉLET 2016. november 20. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Dorogi FC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Meg kell tanulnunk nyerni a védekező felfogású csapatokkal szemben is Idegenben sorra nyeri mérkőzéseit

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... Ceglédi VSE 77 BÖHM Gábor TURRIS SE S - 0 (,, ) 69 LENGYEL Ádám Dunakes 77 BÖHM Gábor - 0 (5, 6, 5) 70 PÁVEL Attila Dunakes 6 9687 /

Részletesebben

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 7 VÖRÖS Balázs 68 TÖRÖK Seiya Krisztián 6 KLAMPÁR Tibor z z OROSZKI Péter 4 SZLIVKA Norbert

Részletesebben

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró P Á R O S F Ő T Á B L A 1. 2.. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 2. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 1. 2. 11 Majoros János Bence Nyírbátori ASE 12 Tóth Gábor Nyírbátori ASE

Részletesebben

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 9/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

Dr. Kenyeres Attila sk. Fellebbviteli Bizottság elnöke. Fegyelmi Bizottság határozatai

Dr. Kenyeres Attila sk. Fellebbviteli Bizottság elnöke. Fegyelmi Bizottság határozatai 24. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. október 29. Iktatószám: /2009 Fellebbviteli Bizottság határozata: 017/2009. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága 2009. október 22. napján megtartott

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

Hungaria - Divisional Movements. by soccer library 1

Hungaria - Divisional Movements. by soccer library 1 FC Ajka [Ajka] 9 Ajkai Sportegyesület 99 Ajkai Dolgozók SE 9 Ajkai Vasas 9 Ajkai Szikra 97 Ajkai Sportegyesület 968 Ajkai Alumínium SK 987 Ajkai Hungalu SE/SK 99 Ajkai Labdarúgó Club 99 Ajkai SE 00 FC

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Ceglédi VSE december 04.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Ceglédi VSE december 04. SOPRONI FOCIÉLET 2016. december 04. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Ceglédi VSE HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Több játékos utolérte magát fizikálisan, ezért jönnek az eredmények Supka Attila, SwietelskySoproni

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 7 8 KSI SE. 80 8 0 SZABÓ Ákos Budaörsi Sport Club - 0 (,, ). 8709 0 Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (, 9, ). 9 TÓTIN Kristóf Ceglédi Vasutas Sport Egyesület - (, -9, -,, ).

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 12/2018 (08.06.) számú Hivatalos Értesítő 2018.08.06. Elnökségi határozatok ELN-49/2018 (08.02.) ELN-50-52/2018 (08.02.) ELN-53/2018 (08.02.) Tartalom A Sport Club Sopron méltányossági

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2016 (07.18.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.18. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-63/2016 (07.12.) Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Döntés

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2019 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2019.08.28. Tartalom Elnökségi határozat ELN-66/2019 (08.27.) A Balmazújváros Sport Kft. NB II-es klublicencének bajnoki év közben történő

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2013 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 8 2 Elnökségi határozatok 110/2013 (06.13.) számú határozat

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

VERSENYNAPTÁR - SC SOPRON

VERSENYNAPTÁR - SC SOPRON 2016. JÚLIUS dátum TS U7 / 2010 U8 / 2009 U9 / 2008 U10 / 2007 U11 / 2006 A B A B A B A B U12 U13 MU14 MU16 PÉNTEK 1. SZOMBAT 2. VASÁRNAP 3. HÉTFŐ 4. KEDD 5. SZERDA 6. CSÜTÖRTÖK 7. PÉNTEK 8. SZOMBAT 9.

Részletesebben

U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA

U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA U FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 698 8 Szarvasi Körös ASE. 868 8 79 FISCHER Csaba DVTK Sport Kft. - (5,, ). 76 8 KAJCSA Tamás BVSC-Zugló - (, 6, ). 86 8 Budaörsi Sport Club - (-5, 6,, -7, ) 5. 6859 TURRIS SE Sopron

Részletesebben

A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben 130 gólos: Korányi Milán 66 gólos: Sárosi-Menyhei Dávid 41 gólos: Agourah Mohamed 32 gólos: Forgács Donát 27 gólos: Dudás

Részletesebben

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.március 6. Iktatószám: /2008. A MLSZ 2008. február 28i elnökségi ülésének határozatai 19/2008. számú határozat Az MLSZ Elnöksége tudomásul vette az UEFA szakmai

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének 2009. november05-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének 2009. november05-i határozatai 25. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. november 16. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. november05-i határozatai 166/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége jóváhagyta a Kézmű Kht. Winner

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2014 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.29. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-153/2014 (08.26.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben