Fred Conly FEKETE KRISTÓF. Az ön egyetlen és eredeti cyberpunk nyomozója. MetaChaos Ultra #1

Átírás

1 FEKETE KRISTÓF Fred Conly Az ön egyetlen és eredeti cyberpunk nyomozója MetaChaos Ultra #1 A Chaos Ultra szerepjáték és számítógépes magazin időszakos kiadványa

2 2 A nevem Conly. Fred Conly. Foglalkozásomat tekintve magánnyomozó vagyok. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért megy tönkre a mosógépük dobja a sok vízkőtől. Egyeseknek azt mondom, nem tudom. Másoknak azt, nyalják ki a seggemet. Bámulatosan tudom változtatni a foglalkozásomat. Rendőr, pénzbehajtó, rabló, terrorista, kifordított bundakesztyű. De a legjobban mégiscsak a magánnyomozást szeretem. Talán azért, mert ez valahogy feljogosítja az embert MINDENRE. Bárkinek visszaugathatsz, megölhetsz embereket, elveheted az autójukat. Csak felmutatod az igazolványodat, és úgy érzed, mindent szabad. Persze igazolvány nélkül még nagyobb a buli. Nekem ugyan van igazolványom, de nincs megújítva. Múlt évben lejárt. Emiatt ugye a második kategóriába tartozom, azonban vigasztal a tudat, hogy még senki sem nézte meg... Ezekkel a sorokkal jellemzi az író a szinte mindenki által jól ismert karakterét, akiről négy hosszabb, regényméretű írás jelent meg 1997 és 1999 között a Chaos Ultra oldalain. Úgy gondoltam, az öt éves évforduló jó ok arra, hogy egy különszámban fogjuk össze ezeket a történeteket és azokkal is megismertessük Fred Conly-t, akik esetleg csak futólag hallottak még róla vagy egyáltalán nem -, de nem olvasták el egyik írást sem. Az ifjú punkereknek pedig egyenesen kötelező. - Tóth Péter (Petrus), Chaos Ultra U.i.: Ezen túl reményeink szerint egy-két évente jelentkezünk még hasonló kiadványokkal, amelyekben a régi Chaos Ultrák tartalmaiból szemezgetünk valamilyen egységes szempont alapján. Még az sem elképzelhetetlen, hogy talán sikerül nyomtatásban, egyedi, sorszámozott példányokkal is megjelenni, de amint ez bekövetkezik, természetesen azonnal értesülni fog róla mindenki. VIGYÁZAT! Szókimondó szövegek! Gyermekek elől elzárva tartandó! Copyright Fekete Kristóf. A négy regény, Fred Conly karaktere és minden egyéb egyedi részlet Fekete Kristóf (Stofi) tulajdona, előzetes hozzájárulása nélküli felhasználásuk tilos! Ez a kiadvány a Chaos Ultrában megjelent írások felhasználásával készült, nem kereskedelmi céllal. Egyben történő másolása, kinyomtatása engedélyezett, de minden kereskedelmi célú felhasználása tiltott! Magazinok lemezmellékletein, vagy online kiadványok letölthető mellékleteként csak a szerkesztőség előzetes írásbeli hozzájárulásával terjeszthető! Chaos Ultra, 2004, első kiadás ( ) A kiadásért felel: a Chaos Ultra főszerkesztője. chaosultra@rpg.hu Web:

3 TARTALOM 3 A hullámvasút-effektus 4 Prológus 4 Epilógus 35 Ebbe tuti a Föld is beleremeg 37 Köszönetnyilvánítás és előszó 37 I. RÉSZ - Itt az ideje, hogy megszokjon az új lakóhelyem 37 II. RÉSZ - Köszönöm, hogy engem választott 46 III. RÉSZ - Közjáték Istennel 52 IV. RÉSZ - Randa Looring bandája és Cindy Lewis 53 V. RÉSZ - Talán majd máskor 62 VI. RÉSZ - Kis karácsony, nagy karácsony 63 Epilógus 69 Gonosz Manó FC 71 Előszó, majd prológus 71 I. RÉSZ - A nyomozás öröme 73 II. RÉSZ - Ha jó a kedved, kiálts nagyokat 85 III. RÉSZ - Míg a halál el nem választ 91 IV. RÉSZ - Vége a dalnak 101 Nekem nem volt gyerekszobám 106 CSAPÓ I. - Álomország tengerpartján 107 STAGE 1 - LEVEL STAGE 2 - LEVEL STAGE 3 - LEVEL STAGE SOK (DE MINDENKÉPPEN UTOLSÓ) - LEVEL EPILÓGUS 169 VÉGSZÓ 171

4 A HULLÁMVASÚT-EFFEKTUS 4 Megjelent a Chaos Ultra #17-ben ( ) Prológus Talán kicsit megtévesztő a fejezetcím, de itt még nem kezdődött el a történet, csak a szerző szeretné kifejezni köszönetét, esősorban Arikinnek és Ghostynak (szigorúan betűrendbe szedve). Rajtuk kívül még rengetegen voltak, akik tudtukon kívül segítettek egy rész kiötlésében, általában úgy, hogy rendkívül feldühítettek. Azért köszönöm nekik is. És nem utolsósorban megköszönöm neked is, aki legalább ennyit elolvasott első regényemből (mert állítólag ez már annak minősül). Kérlek folytasd tovább. A történetet egyébiránt nem kell halálosan komolyan venni, sőt, már jó előre szólok, hogy amolyan Ponyvaregényes és Die Hardos beütése van, legalábbis nekem ezek a filmek jutnak róla az eszembe. Olvasás közben a The Offspring kazettáit javaslom hallgatni, én is ezeket bömböltettem, mialatt írtam. Készülj föl, mert megvan legalább 130K. Jó szórakozást. 1. Először azt hittem, hogy ki fogom köpni. Ennyire rossz kávét nem ittam még soha. Talán ezért árulták féláron. Mindenesetre úgy folyt le a torkomon, mintha legalábbis malter lenne, vagy valami hasonló, nem éppen ihatóságáról híres massza. Végül mégsem köptem ki. Lehet, hogy a hatása azért megegyezik azzal az italéval, amit elméletileg a csupromnak tartalmaznia kellett volna. Ezen a reggelen pedig nagyon rám fért a támasz. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint a mosott szar. Valaki rámnéz, s megkérdi: te vagy az, Fred? Igen, én. Á, Fred Conly nem így néz ki. Sokkal, hmm, menőbb. Én most is menő vagyok, csak még nincs púder a pofámon, ettől nézek ki olyan szarul. Feltápászkodtam a konyhaasztal mellől és a bárpulthoz vonszoltam magam. Most már tudom, hogyan érezheti magát egy tíznapos hulla. De már jött is a púder. Miután megittam a dupla whiskey-m, éreztem, hogy erőre kapok. Hamarosan madarat lehet velem fogatni. Mindössze egyetlen üzenetem volt a rögzítőmön. De az sem nekem szólt. Ha-ha. De, sajnos nekem. Nem is értem, miért pont magánnyomozónak csaptam fel. Az ehhez hasonló figuráktól a falnak tudok menni. Nem baj, ki kell bírni. Ebben van a pénz. Pályafutásom elején azt hittem, hogy az ilyen alakokra rá sem kell majd hederítenem. Eltartom majd magam másokból. Hát nem kifogtam? Persze gyorsan beskatulyáztak. Fred Conly, a Seggfejek Magánnyomozója. Problémája van a prosztatájával? Fred megkeresi a megoldást! Megölték a kutyusát? Fred a megoldás! Bolond? Menjen pszichiáterhez! A kurva életbe. De nincs mit tenni, ez itt a baj. Miután meghallgattam a tömör meghívást, lassan szedelőzködni kezdtem. Ballonkabát. Minden kopó ilyet hord. Ha bárki követi a példámat, és nyomozó lesz, ilyet kell hordania. Már Sherlock Holmes is ilyet hordott! Ugyan eddig semmi hasznát nem vettem, azért mégiscsak a szívemhez nőtt a lakbérhajhász hónapok alatt. A pisztolyomat belecsúsztattam a hónaljtokomba. Fasza kis Beretta, még a nagyapámé volt, úgy 1980 táján. Los Angelesben volt rendőr, de sajnos egy nap nem vitte magával a szolgálatba. Megbízott abban a szarban, amit szolgálati fegyver címén osztogatnak, mint a cukorkát. Isten nem ver bottal. A gyilkosa, úgy hallottam, megszívta azóta: megölt még néhány rendőrt, s ezért bekergették gúzsba kötve egy szobácskába. Persze nem volt nála gázmaszk. Pedig egy standard is megtette volna. Lekaparta a gumit a falról. Szóval halálra ítélték. Én persze nem követek el ilyen hibákat, mint a nagyapám. A stukker mindig nálam van. Ez az életbiztosításom. Aranyfokozatú kötvény. Valójában eddig még nem sokszor használtam, maximum rémisztgetésre. Egyszer szoptam majdnem rá. Az ügy annyira egyszerűnek ígérkezett, hogy meg sem töltöttem. Pedig van benne egy tucat golyónak hely. De könyörgök, ki gondolta, hogy egy sikeres üzletember, aki keddenként dugta a felesége varrónőjét - jól tette -, olyan könnyen elveszti a fejét egy magánnyomozó láttán? Abszurd. Majdnem megölt. Azóta, mint mondani szokás, felnőttünk. Én és a Berettám. A tár mindig csurigtele van anti-életbiztosításokkal. Jó szorosra rántottam az övet a kabáton, s kiléptem az ajtón. A riasztó kijelzője zöldről pirosra váltott az ajtó fölött. Ma kocsival megyek metró helyett. Igényes leszek.

5 5 2. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy eszeveszetten csavarom balra a kormánykereket. Bárki megkérdezhetné, miért? Egyszerű. Nem volt kedvem 50 mérföld per órás sebességgel egy lámpaoszlopnak csapódni. Nem érzem, hogy szabadkoznom kellene, más is ezt tette volna. Kivéve egy öngyilkost. Ennyire másnapos lennék? Igen. Ünnepélyes fogadalmat tettem abban a pillanatban: többet ilyen sört az életben nem iszok. Nem én. Még ha ingyen adják, akkor sem. Valahogy mégis sikerült odaérnem a raktárházhoz. A pilóták ezt szerencsés landolásnak hívják. Én tudásnak. Ennyire másnaposan vezetni nem semmi. Az ember gyomra liftezik - pedig reggel már hánytam -, nem képes koncentrálni. Azért egyszer-egyszer elgondolkodtam a robotpilóta bekapcsolásán. A vastag deszkaajtó csak harmadik kopogásomra nyílt ki. Már úgy gondoltam, negyedikre bezúzom, ha nem jön ki senki, de az égimeszelő fekete muki közel állhatott az asztrális világhoz, mert megérezte az istenek dühét. Ahogy ott az ajtóban végigmért szemeivel, eszembe jutott a jó öreg Vinnie Speed. Erre valami hasonlót mondott volna: Apám, ebben a gázsóban annyi koksz van, hogy majd elszáll. Aztán valószínűleg edzésbe hozta volna a három helyen hajlított katonai bakancsát a nigger pofáján. Én nem álltam a rasszizmusnak olyan magas fokán, mint Vinnie, de azért a gondolatban elhangzott szavainak igazat adtam. Azt hiszem, önkéntelenül bólinthattam is, mert a nigger felvonta a szemöldökét. - Na beengeded végre a szegény sápadtarcút, Csokikám, vagy egész estig itt álljak? - Fogd be a pofád, Conly. A főnök már vár. Főnök! Azt hittem, hogy menten beszarok. Hogy lehet egy olyan alak, mint Toma B. (ejtsd: toma bí), bárkinek is a főnöke? Erre csak egy magyarázat létezhet: ez a bokszos még bunkóbb, mint ajó öreg, kretén Toma. Megállapította a nem-nobel-díjas magánnyomozó: Fred Conly. Mint a neve is mutatta, Toma valójában a Thomas keresztnevet kapta még akkor, amikor több esze volt, mint most. Az átlag amerikai állampolgárokban már akkor sem volt semmi emberség, hisz volt szívük olyanoknak életet adni, mint Toma. Bár ezt inkább ne feszegessük, hiszen én is akkortájt születtem. Thomas, úgy tudom, hogy az előbbi bokszoshoz hasonló alakokkal, rapperekkel együtt tengette életét az utcán, ekkor kapta a Toma B. nevet is. Bankrablással vagy ilyesmivel tett szert több pénzre, hogy azután elkezdje kamatoztani kis ügyleteivel. Sikkasztott, ahol tudott, lóversenyeken és fociban bundázott, átbaszott minden fejet, amit csak tudott. Most ott tart, ahol. Van néhány szakadt embere, akiknek az izmukban van az eszük, saját testőrségre nem futja a keretből. Kíváncsivá tett. Vajon milyen munkát akar ajánlani? Beléptem a tágas szobába. Leheveredtem a műbőr fotelba, bal lábamat a jobb térdemre fektettem. A kopott íróasztal túloldalán ott terpeszkedett Toma. Elég nagydarab volt, már kisebb korában is. Most lehetett vagy kilencven. Olyan aggodalmas képpel nézett rám, mint aki szarba nyúlt, s most nem tudja, hogy mihez kezdjen. Nyald le róla, Fred. Anyád. - Na, mi a helyzet Toma? A telefonban sürgősnek tűnt a dolog. - Ja. Az. Az a helyzet, hogy valaki elkezdett az üzleteimbe belekontárkodni, és én nem tudom kideríteni, hogy ki az. - Ekkora balfasztól nem is vártam mást. Láttam a szemén, hogy ideges. Alighanem nem én vagyok az első, aki ráébreszti önnön tehetetlenségére. Nem baj. Ráfér a kritika. Nehogy nagyon a fejébe szálljon a fenenagy siker. Már tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. Elég gyorsra drótozták meg a zugsebészei. Kezei kilőttek az asztal mögül, bár egy kicsit fel kellett emelkednie a mozdulathoz. Elkapta a ballonom gallérját és az arcához rántott. - Idefigyelj Fred... Nem értem rá túl sokat pepecselni, pedig eljátszogattam volna még vele. Hogy ezt világosan tudassam vele, jobban odanyomtam a stukkert a halántékához. Mégsem olyan gyors az a drótozás. - Te figyelj ide, Szarházi Thomas! Szállj le rólam. Mondd meg, mit ajánlasz, vagy nem szopjuk tovább egymás faszát! Szabad bal kezemmel kiszabadítottam magam, s visszahuppantam a fotelba. A pisztolyt azért nem raktam el, ráérősen forgattam a mutatóujjam körül. Ha valaki látott volna akkor, talán nem értene meg. Igaz, megölhettem volna ezt a kisstílű gengsztert, de nincs kedvem életem hátralévő részében menekülni. A kapcsolatai ugyanis elég sokrétűek lettek az évek folyamán, így az érdekeltségi köréből néhány figura felfigyelne arra, hogy zsaruk kapargatják le az agyát a falról. Valószínűleg elkezdenék keresni azt, akiilyen

6 6 csúnyán elbánt kedves barátjukkal. Nem mintha kár lenne Toma B.-ért. Ellenkezőleg. - Oké, Fred. Csak semmi heveskedés. Nyugi. - az arca úgy elsápadt, hogy majdnem elröhögtem magam. Nagy nehezen erőt vettem magamon és visszafojtottam a feltörő röhögést. - Én nyugodt vagyok, ellentétben veled, barátom. Csak mondd el szépen, hogy mi történt, hogy kire gyanakszol, s hogy mik az esetleges nyomok. 3. Sebességbe tettem a verdát, majd csumára tekertem a magnót. A százéves Pantera kazettám zörejei betöltötték az utasteret. Végighúztam a 15. utcán, döngethettem vagy hatvannal, amikor megláttam a visszapillantóban az autósok legfőbb ellenségeit. Zsaruk. Biztosan szirénáztak is, de az nem hallottam a Pantera miatt. Leszarom. Azért ideje kicsit beletaposni a gázba. Amint a sebességmérő megugrott, a magnó begyűrte a kazettát. Hogy az a jó... A barna szalag kezdett kitekeredni a magnó nyílásán. Most már kezdtem idegbe jönni. Végül csak lemaradtak. Egy kazettám bánta. Lefordultam a Highway St.-re, ahol jelenlegi sebességem már megengedettnek számított, úgyhogy nyugodtan folytathattam utam. Sebaj. Abból az ezresből, amit kapni fogok, majd megveszem újra valami régiségkereskedőnél. Tényleg sürgős Toma B.-nek a felderítés, ha ilyen sokat fizet. Ráfért az a kis fenyegetés. Még kiszúrta volna hétszázzal a szemem! Valószínűleg be van szarva, hogy további károkat is csinál a tettes. Azzal meg nem tesz jót Toma üzleteinek. A károk biztosan egy ezres fölé rúgnának. De nem fognak. Elkapom azt a rohadékot. Jobb kezemmel megragadtam a szalagot, és kirántottam a kazettát. Aztán kibasztam az ablakon. 4. Kerekeim csikorogtak, ahogy bevágtam a féket. A stadion úgy terpeszkedett el a telken, mint holmi király a trónján. A környék több kilométeres körzetben nem volt beépítve, ezért az ember azt hitte távolról, hogy milyen kurvanagy stadionhoz fog érni. Ideér, s kiderül, hogy a szeme beszart a palacsintába. Csak egy kis kutyaügető, tekepálya, meg pitbull ring van belül. Ahogy haladtam le, az alagsor felé, kishíján elcsúsztam a frissen feltörölt lépcsőkön. Szitok szaladt ki a számon. - Vigyázzon, biztosúr, különben seggreesik! Egy Los Angeles Lakers pólós suhanc volt az. Sapkáján is hasonló felirat. A sapka ellenzővel hátrafordítva. Hülye taknyos. Hamarabb nem bírt szólni? - Nem vagyok zsaru. Magánnyomozó lennék. A kettő nem egy és ugyanaz. Felfogtad, kicsi? Arcáról lehervadt a mosoly, ajka vonallá vált. Összehúzott szemöldökkel nézett rám. - Mit akar? A főnök megtiltotta, hogy magához hasonlóakkal beszéljek. - Na, ezt hallgasd meg! Lehet, hogy nem vagyok rendőr, de azért el bírom intézni, hogy találjanak nálad egy kis kokót. Persze illegálisat. Tudod, hogy mi jár azért, kicsi? Azt hiszem, elég finom voltam vele. Az arca másról árulkodott. Falfehér lett. - Mo-mondja. Hallgatom. - Az jó lesz. Merre van a budi? A gyerek szeme elkerekedett, hitetlen arccal nézett rám. - Mire volt ez jó, maga bunkó? - Bocs a poénért. Nem a budit keresem. Az állatorvosi szobát. A szoba tisztára olyan volt, ahogy elképzeltem. Tisztaság, csend. A gépek szépen rendben tartva. A króm szembántóan csillogott a műszereken. Az ilyen állatorvosi szobákban tulajdonképpeni állatorvos nem működött. Túl lassú feladat volt ez egy embernek. A kutyusokat gépek ellenőrizték, gépek adták az oltásokat. Az ember csak felügyelőnek van az ilyen helyeken. A feladatot tulajdonképpen egyszerűnek gondoltam. Meg kell keresnem azt, hogy ki manipulálta meg a oltást adó gépet, hogy megmérgezze azt a kutyát, amire Toma a fogadásait kötötte. Csak be kell lépnem az mátrixba, valahogy leellenőrizni azt, hogy ki volt az, s kész is van. A többi nem az én dolgom. Hogy nem tudta ezt Toma megoldani? Kezdett gyanús lenni néhány körülmény. De az is lehetett, hogy itt, a szobában történt maga a manipuláció. Ebben az esetben segítségül hívom a biztonsági kamerát... Az ám! A kamerát

7 7 figyelmen kívül hagytam, mikor beléptem. Éreztem, hogy emiatt az amatőr lépésem miatt még hosszan el kell majd beszélgetnem valakivel. Nem egészen két másodpercen belül, ahogy a hangokból hallottam. Az ajtót berúgó férfi kezében pisztoly volt. 5. Akkor jöttem rá, hogy ez a férfi John Withkovich, amikor minden szarozás nélkül meghúzta a ravaszt. Az azelőtt eltelt kb. 2 másodpercet azzal töltötte az agyam, hogy lázasan keresett memóriabankjaiban. Ám a lövésig nem ugrott be, hogy honnan ismerem ezt az embert. Johnnal együtt tanultunk fényévekkel ezelőtt a rendőrakadémián, csakhogy ő továbbjutott a vizsgákon, én meg nem. Arra azonban még álmomban sem gondoltam volna, hogy viszontlátom valaha. Pláne nem ilyen helyzetben. Hátrazuhantam a közeli lövés erejétől, azonban sebesülés nem esett rajtam. Hála a páncélozott ballonomnak. John : Fred 1 : 0. De most én jöttem. Esés közben rántottam elő fegyveremet. Az én drótozásom jobb volt, mint Toma B.-é. Sokkal jobb. Két dologban biztosan jobb voltam, mint John: az olajozott villám nálam vette a leckéit gyorsaságból. Robin Hood meg célzásból. Furcsa, de igaz, amit sok ember mond a harcról. Lelassul az idő. Láttam, ahogy a Beretta háromszor egymásutánban tüzel. Láttam minden egyes kiröppenő hüvely pörgését. Fázisokra bontva. John orra bukott. Jó nagyot csattant. Lassan elkezdtem feltápászkodni a földről, bár nem emlékeztem rá, hogy valójában mikor is érkeztem a padlóra. Gyorsan felállítottam az eldöntött ketreceket. Biztosan akkor borítottam fel őket, amikor elestem. Ideje mennem. Hát itt nem volt hosszú beszélgetés. Maximum a fegyverek nyelvén. De nem, akkor sem volt hosszú. John : Fred, 1 : 1. Idegen pályán döntetlen mérkőzés, továbbjutó Fred. Mindent alaposan megjegyeztem. Valahogy az volt az érzésem, hogy itt történt a manipuláció. Benn, a szobában. Odaléptem John-hoz és megvizsgáltam. Nem halt meg. Pulzusa lassan, kicsiket vert. Úgy tűnt, ha gyorsan nem kap orvosi segítséget, meghal. Márpedig nem fog kapni. Így is tiszta vér lett a cipőm talpa. - Baszd meg, John! A forgatókönyv szerint aludnod kellett volna ott a képernyők előtt, vagy legalábbis újságot olvasnod. Ezt magadnak köszönheted. Ahogy elővettem zsebemből a hordozható telefonomat és a hozzá tartozó kábelt, fura dolog jutott az eszembe. 6. Ez az egész nyomozás olyan lesz, mintha felülnél egy hullámvasútra, Fred. Odaadod a beszállási jegyed John-nak, szeretettel a jegyszedőnek, aztán jöhet a muri. Rövidnek tűnik a pálya, de mire a végéhez meghalsz érsz úgy érzed, órák teltek el. És közben mást se csináltál, csak öltél sikoltoztál. Jó hangosan, folyamatosan. Utad során leszel fent is és lent is. De az út lent végződik Kettényitottam a telefont, a kábel egyik végét a dekk részébe dugtam. Hátrafésültem a fülem mögül a hajamat, majd bedugtam a kábel másik végét az idegi implantomba. Pukk. A NET-es pályafutásom nem tartott soká, ha jól emlékszem, 20 éves koromtól 25-ig nyúztam a dekkemet éjjel-nappal. Aztán bepállt az agyam. Ha hirtelen léptem be, illetve ki a hálózatból, az agysejtjeim egyszerűen elmentek kávészünetre, én meg elájultam. Ilyen állapotban pedig nem volt kedvem folytatni. Hamarosan megszívtam volna. Nem mintha amúgy olyan ügyes lettem volna, egész egyszerűen csak mindig megvoltak a legfrissebb programok. Ez pedig egy dekásnak már fél életbiztosítás. Most a Beretta helyettesíti. A programokat egy menő dekástól, Garlic Ray-től szereztem be (fizikailag soha nem találkoztunk, de azt hallottam, a nevét onnan kapta, hogy örökké fokhagymafüzér lóg a nyakában), akivel véletlenül ismertem meg. Akkoriban nagyon szerettem horgászni, s a kalózkodás még eszembe se jutott. Egy kávézóban feladtam egy hirdetést, hogy jó horgászhelyet keresek. Erre kaptam egy csomó levelet

8 8 mindenféle céges adatbázisok koordinátáival. A leghosszabb a Garlic Ray-é volt, így neki írtam vissza, hogy valami félreértés van a dologban. Azt hitte, hogy teszem az agyam, vicces fiúnak nevezett, megtetszettem neki, és naív kezdő fokozattal elkezdtem vele együtt lófrálni a hálóban. Elvitt mindenféle tök jó helyekre, ahol csak úgy hemzsegtek az adatok. De ekkor programokat még nem adott. Közben azért próbáltam a rendőrakadémiára is járni, bár nem sok időm maradt rá. A kettő együtt nem ment. Végül mégis az lett a szerencsém (és Garlic-é is), hogy egy nap sikerült beérkeznem időben. A Militech akkor csinált álnéven egy hatalmas ellenszenvet kiváltó akciót, amiről az utolsó pillanatban szereztem tudomást egy szófosó bürokratától. Elszaporodtak ugyanis az mátrixos bűncselekmények a Militech adatbázisai ellen, amit nem tűrhettek tovább. Meghirdettek (álnéven) valami zaftos melót egy csomó dekásnak. Behatolás egy tápos adatbázisra, ezért kellett olyan sok ember. Ezt állították. Valójában a találkozóhely egy halálos csapda volt, ahol a legújabban kifejlesztett vírusaik voltak betelepítve. Az utolsó pillanatban szóltam Ray-nek, így nem ment el. Vagy 15 másik bajtársat azon a délután flatline-ra vágott a Militech. Ezután Ray igazi társnak tekintett, s mindig megdobott legújabb szerzeményeivel, munkákkal. Nem örült neki, hogy kiszálltam, de természetesen megértett. Azóta is jó barátok vagyunk. És ha kell valami progi, azt nála megtalálom. Ezernyi fénypont villant föl az agyamban, majd a dekk elkezdett visszaszámolni. A filmes visszaszámlálást szerettem a legjobban, így a gép most is ezt választotta ki. Fekete-fehér körökben elkezdtek felvillanni a számok, olyan hang hallatszott, mintha a szobában vetítőgép működne. A képen néha remegés és ugrálás futott végig. Ez az öt másodperc szükséges ahhoz, hogy az agyam megszokja az érzést és ne ájuljak el. Eljött a gondolkodás ideje. 8. Furcsa dolog, hülyeségnek is tartom, hogy miért kell egy biztonsági szobába is kamerát szerelni? Ezt talán pont a komputerkalózoknak találták ki. Hogy legyen nekik is egy kis esélyük. Elindítottam a Mindent a szemnek nevű programomat, amely segítségével megláthattam mindent, amit a biztonsági kamerák mutattak. Egyből az őrök szobájához kapcsoltam a megjelenő táblán, és elégedett arccal tapasztaltam, hogy John-on kívül csak egy őr tartózkodik az épületben. Már ha John még itt tartózkodik. Az őr azonban forgatókönyv szerint éppen egy szexlapot nézegetett, így egy ideig nem kell számítanom a megtisztelő figyelmére. Azonban hamarosan fel fog neki tűnni, hogy a társa még nem tért vissza. Legyen ez az idő egy perc. Kikapcsoltam a futó programot és elindítottam a Belépni tilos nevű állományt. Jelen esetben ez természetesen kilépni tilost fog jelenteni. Hiszen bárki feltételezheti, hogy az a jóember egyszer fel fog állni arról a székről és ki akar menni. Valami olyasmire fog gondolni, hogy társa bajba került. És ez nem is lesz rossz elgondolás.kimenni azonban nem fog. Szeretem a számítógép irányította ajtókat. Akkor azután telefonálni fog a rendőrségnek. Feltételeztem, hogy a kiszállás mintegy két percet fog igénybe venni. A telefont kikapcsolni sajnos nem tudtam, mert még ha lenne hozza programom, akkor is sok időt venne igénybe. Elindítottam egy valós időt mérő programot. A képernyő jobb felső sarkában megjelentek a számjegyek. 11:23:42. Tehát van úgy három percem. Ennyi idő arra is elég lenne, hogy megváltsam a világot. Merthogy, mint tudjuk, ez a világ úgy szar, ahogy van. 9. Garlic Ray-t a magánszámán hívtam, amit csak a legjobb barátai és üzletfelei ismertek. Villózva jelent meg az arca előttem. Kezdett merülni a telefonom akkuja. Méghozzá gyorsan. Ray elég nyúzottnak tűnt, arcán legalább egy hetes borosta, ami meglehetősen rosszul állt neki. Tintakék szemeiben azonban megvolt az a tűz, amiről tudtam, hogy azért magánál van. - Freddy fiú, de régen láttak! Hogy mennek a dolgok? Tudván, hogy a Ray látja az arcomat, elfintorodtam. - Nem egészen egy perce kinyírtam egy fickót, úgyhogy elég rosszul. Máskülönben kösz, jól vagyok. Csupa vér a cipőm talpa. - Hoppá. De ez a munkáddal jár, nem? Vagy már nem magánnyomozó vagy? - De igen. Csakhogy ez a srác nem ártott tulajdonképpen nekem semmit, ráadásul még ismertem is. - Mindenkivel megesik. És miben segíthetek? Nézd, kerek-perec kimondom: várok egy kurva fontos

9 9 hívást, így nincs időm bájcsevejre. Nyögjed. Sokat változott ez a Ray. Régen sokkal előzékenyebb volt. Hiába, ez a rohanó világ! - Kéne valami program, amivel meg tudom nézni, hogy ki járt egy bizonyos koordinátán egy bizonyos időben. - Vissza akarsz keresni valakit? Rendben. Elküldöm az Ipi-apacsot. Az majd segít. Megvan a legújabb verziója. - Nézd, Ray, nagyon köszönöm, majd ha kilábaltam a kotúból, újra hívlak... - Persze. Na, csá. És hirtelen úgy eltűnt, hogy megijedtem. Tényleg ennyire jelentéktelen lennék már a számára? Régen az egyik legjobb haverja voltam. A rohadt életbe. Már megint a múlton tűnődöm, holott a mostra kellene koncentrálnom. A kijelzőre pillantottam. Fél perc telt el. A letöltésjelző sípolt egyet, jelezve,hogy megjött az Ipi-apacs. Márványtábla gördült be a látótérbe, rajta a dekk üzenetével. Tíz másodperc múlva teljesen lemerül az akku, ha tovább akarom folytatni a tevékenységemet, be kell csatlakoznom egy fali aljzatba. Azon ne múljon. A mozijelenet újra elkezdett pörögni. Az akku lemerülése előtt két teljes másodperccel már kint is voltam a valós világban. John már nem élt. Odaléptem a villanykapcsoló alatti aljzathoz. Elővettem a kabátomból még egy kábelt. Ezt becsatlakoztattam a telefonba, a másik végét pedig az aljzatba dugtam. Pukk, csapó kettő. Mozijelenet. Rakétakilövéshez felkészülni. Lelkem humánusabb fele arra ösztönzött, hogy először mentőt hívja John számára. Megtettem. Igen, sürgős, Pitbull Stadion, halottaskocsit kérek. Mindezekkel végezve még úgy másfél percet saccoltam magamnak. Elégnek bizonyult. Gyorsan egy pillantástvetettem őr kettőre és elégedetten(?) tapasztaltam, hogy az elméletem azon része helyesnek bizonyult, hogy ki akar jönni. Hogy a zsarukat hívta-e, az az ő dolga. Elég az élvezkedésből. Az Ipi-apacs elsőre bonyolultnak tűnt. Azután gyorsan megszoktam a kezelését. Kinagyítottam a stadion hálózati térképét és megkerestem az állatorvosi szobát. Az időpontot két nappal ezelőttre, esti öt óra húsz percre állítottam be. A dekk remegni kezdett a kezemben. Töltött. Tíz perces időintervallumban négyen használták a rendelőben a hálózatot. Megkerestem az aljzat és az injekciósgép közti adatsínt. Tudtam, hogy a négy személy közül legalább egy ezt az utat használta, hiszen működtetni akarta a gépet. Megvagy. Igaz, hogy csak egyvalaki használta a műszert, de természetesen csak azonosító kódot kaptam. Ilyennel mindenki rendelkezik, aki belép a hálózatba. Persze lehet, hogy hamis. Ez nem sok. Még megtudtam azt is, hogy Speedware XXI. dekket használt. Elmentettem az infókat, aztán elindítottam a visszaszámlálást. Hirtelen megpördült velem a világ (a hálózatban) és fekve találtam magam. Egy bíró kezdett rámszámolni. Öt, négy. Az egészben csak az volt a zavaró, hogy ilyen visszaszámlálóm nekem nem is volt. Ki kell lépnem azonnal. Nem várhatom meg a végét. Ez biztos a biztonsági rendszer jege és most azonosít, vagy ilyesmi. Három. El fogok ájulni. Kettő. Nem érdekel. El is ájultam. 10. Futás közben dugtam bele zsebeimbe a kábeleket, meg a telefont. Az ájulásból elég hamar, kicsit több, mint egy perc múlva tértem magamhoz. Hármasával szedtem fölfelé a fokokat. Ami azt illeti, eléggé megrémültem. Ha tényleg jönnek a zsernyákok, márpedig lefogadom, hogy jönnek, akkor nagy szarban vagyok. Kiértem a parkolóba. Balról két rendőrjárőrautó közeledett. A kocsim is baloldalon van. Nem érem el, ha arra indulok, akkor elkapnak. Lássuk csak, van-e valami fontos a kocsiban? Csupa olyan dolog, amiből majd kiderül a személyazonosságom. Jogsi, satöbbi. Ezt már baszhatom. A hullámvasút elindult. Jobbra kezdtem futni, ahol egy hússzállító furgonból egy hozzám hasonlóan harminc körüli fickó pakolta ki a kutyakajákat. Előkaptam maroklőfegyverem. Jegyeket, bérleteket. Aztán felültettem a munkást is a hullámvasútra. Neki azonban nem volt ideje sikoltozni. Még nyögni sem. A slusszkulcs szerencsére benne volt az indítózárban. De miért is vette volna ki? Az isten is nekem

10 10 teremtette ezt a kocsit. Becsaptam az ajtót és elfordítottam a kulcsot. A motor hangosan felberregett. Az egyik rendőautó leparkolt a stadion elejénél. Bizonyára ők jönnek kiszabadítani a másik őrt. ők fogják megtalálni John-t is. A másik kocsi elhagyta az én autómat és célba vette jelenlegi pozíciómat. Az első dolog, ami a gázpedál lenyomása után észrevettem, nem volt éppen szívderítő. Ez az autó mocskos lassú. Azért a lehetőségekhez mérten gyorsan kifaroltam, a rendőrkocsival szembe. Járművem port kavarva kerekeivel megindult. Nem gyorsult valami jól, már rendőrékhez képest, de még ez is gyorsabb volt, mint futni. A rendőrök járgánya is farolva fordult, hogy felvegye azt az irányt, amit én. Az automata sebváltóm már négyesben volt, mégis csak 50 mérfölddel tudtam haladni. Egy alak tűnt fel előttem az úton. Hoppá. Ez az a rendőr volt, aki a másik járőrkocsit vezette. Vadászpuskát emelt a vállához. A szélvédőn repedések futottak végig, az egész gyanúsan megreccsent. A második dörrenés után már ezernyi üvegszilánk csapódott nekem. Behunytam a szemem. Éppen az utolsó pillanatban.éreztem, ahogy az arcomat, a szemhéjamat, a homlokomat végigszántják a szilánkok. A visszapillantóba tekintve nem tűnt fényesnek a helyzet. Azért belehalni nem fogok. Hacsak el nem vérzek. Volt egy kis előnyöm a hátam mögött közeledő zsaruval szemben. Látványosan ráfordultam jobbra egy főútra. Itt elég nagy forgalomba kerültem, gépjárművezető társaim valamivel gyorsabban közlekedtek nálam, bár ez a legkevésbé sem zavart volna, ha nem követnek. Ám mégiscsak sikerült sikert kovácsolni ebből az egészből: a forgalomban a rendőrautó három kocsival mögémszorult. Egy jelzőtábla hidat jelzett előttem néhány száz méterre. Valami csatorna fölött vihetett át. Nem túlzottan ismertem ezt a környéket, így hát nem gondoltam, hogy ekkora lesz a híd. A közlekedősávomból hirtelen három lett. A sebességkorlátok kitolódtak.a rendőrautó kivágott egy másik sávba és pillanatokon belül már mellettem is volt. A sofőrje, szakállas, tarhonyán nevelkedett vadparaszt, rámkiáltott. - Állj meg, seggfej! Úgysem menekülsz! Beletapostam a fékbe. A rendőr nem számított erre, tartotta a 65 mérföldes sebességet és elhúzott mellettem. A hátam mögött közeledő Lincoln sem számított a manőverre. Már nem tudott fékezni. Ahogy a furgon fara kezdett a levegőbe emelkedni, rájöttem, hogy könnyen megüthetem magamat. A sebességváltó alatt kellene lennie a biztonsági öv aktiválógombjának. Kocsim vészesen kezdte bezárni a merőlegest az aszfalttal, az ülésem elkezdett kiszaladni a seggem alól. A gomb ott volt. Rácsaptam. Az ülés bal felső sarkából fekete öv csapódott ki és odaszegezett. A kocsim fejreállt, de úgy tűnt, nem akarja még abbahagyni a pörgést. Forgott velem a világ, úgy éreztem, megint elájulok. Vér folyt a szememre. A sodródó Lincoln-t megküldte oldalról egy Pontiac, ezt a kitört szélvédőn keresztül láttam. Bár elég elmosódottan. Pont a furgonnak lökte a szürke szedánt. A bukfencezés még nagyobb lendületet vett, a gyomrom liftezett. Csattanó hangot hallottam, a jobboldali ablakot betörte valami fémes tárgy, elhúzott a fejem előtt, majd kitörve a baloldali ablakot is, kiszállt a kocsiból. Magamra maradtam a furgon körül süvítő széllel. Azt hiszem, tudom, hogy mi következik - gondoltam. Ideje, hogy lemossa egy kevés víz a vért az arcomról és a cipőmről. A furgon dörrenve csapódott rá a vízfelszínre. És gyorsan, mint a nyeletlen balta, süllyedni kezdett. 11. Kiszabadítottam magamat a süllyedő hajóból és úszni kezdtem a felszín felé. Igyekeztem a víz árnyékos része felé közeledni, mert azt sejtettem, hogy a híd ott ível át a csatorna fölött. Igaz, sokat nem láttam, olyan koszos volt a víz. Mi sem kedvez jobban a sebek elfertőződésének! Lihegve bukkantam ki a parton. Mindenem átázott. Remélem, a pisztolynak nem árt a nedvesség. A térdig érő dzsumbujban kúszva, kezemben pisztollyal, biztosan hülyén nézhettem ki. Senki nem vett észre azonban, ami azért pozitívumnak számított. Amint a fű helyét aszfalt vette át, elkezdtem rohanni. Átfutottam az úton. Itt már ismét a rendes volt a sávozás, csak libasorban lehetett közlekedni. Közben egy barom majdnem elütött. Villogónak sehol nem láttam nyomát. Három sarokkal odébb intettem magamnak egy taxit. Amíg odáig elértem, sok ember megnézte magának az ázott madarat, de nem vettem föl a megjegyzéseket. Bedobtam magamat a sárga-fekete kockás taxi hátuljába. A kopasz sofőr szája mosolyra húzódott. - A belvárosban lehetett fuvarom, amikor itt esett.

11 11 - Kurva vicces vagy, bőrfejű barátom, de poénkodás helyett törődnél inkább azzal, hogy beletaposs a gázba! Fontos dolgom van! A kocsi szép lassan megindult, majd fokozatosan gyorsítani kezdett. - El tudom képzelni. Akkor, abban a taxiban valami elpattant bennem. Furcsa dolgokra képes az agy. Eddig megöltem két embert, összekaszabolták az arcom, karambolt okoztam, de nem is törődtem vele. Nem idegesített az egész egy cseppet sem. Most meg jön ez a senkiházi, akinek seggencsúszik a fény a fején, elkezd vicceskedni és egyszerre elönti az agyamat a vér. Megszalad a pumpa. Ebből pedig még soha semmi jó nem sült ki. Valaki mindig rábaszott. - Mit tudsz te elképzelni, te seggfej?! Énnekem már akkor fontos dolgaim voltak, amikor neked még a homokot hordták a fejedhez! Anyáddal szórakozz! A kopasz szeme elkerekedett. Talán attól rémült meg, hogy belelőttem a rádióvevőjébe. Mindenesetre nagyon a szívére vehette. Legalábbis ez volt a benyomásom. - Na, milyen érzés egy felbosszantott fegyveres emberrel egy autóban ülni? Azt ajánlom, hogy taposs bele, különben szétlövöm a búrád! Bemondtam a kerületet, ahol laktam és nyugodtan hátradőltem az ülésemen. Most már sokkal jobban éreztem magam Várj meg itt, két percen belül visszajövök. Ha eltűnsz, később megkereslek és kinyírlak. Megjegyeztem a fejedet és a kocsid számát! Becsaptam az ajtót és megindultam a háztömb felé, ahol laktam. Két utcával lejjebb állítottam meg a sofőrt, hogy még véletlenül se tudja meg, hogy hová tartok. Nagyon örültem, hogy két hónapja hanganalizátoros zárat szereltettem fel normális zár helyett. Most ugyanis a lakáskulcsom biztosan az autómban lenne. - Nyílj ki!- szisszentem bele a falra szerelt szerkezetbe. A bejárati ajtó résnyire széthúzódott. Bent levetettem vizes gönceimet. Felkaptam magamra egy mosásban fehérből rózsaszínné előlépett pólót és egy piros-kék kockás inget. Ruhásszekrényemből szereztem egy friss gatyát és egy kopott fekete farmert. A konvektor mögül előbányásztam a páncélszekrényem kulcsát. A páncélszekrényből kivettem három tartalék tárat, egy dekk-akkumulátort és a golyóálló mellényemet. Mindet az ágyra dobtam. Előkotortam egy ütött-kopott Adidas hátizsákot, amibe bepakoltam mindent, kivéve a mellényt, mert azt felvettem az ing fölé. Egy kicsit melegem lesz, hiszen már május közepe van, de ez nem fontos. Kiszaladtam a fürdőszobába és kimostam a sebeimet. Hintőport szórtam rájuk. A hátizsákomba bedobtam egy doboz fájdalomcsillapítót, gézt, meg ilyesmiket. Íróasztalom fiókjából kiszedtem minden egyes dollár papírpénzt, mert természetesen a hitelkártyám is a kocsiban hagytam, abban a rekeszben, ahol a jogosítványt meg a forgalmit tartottam. Csak remélni tudtam, hogy elfogadja a taxis ezt is. Már mért ne fogadná el? Magamra kaptam bomberdzsekimet, hiszen elég feltűnő lett volna golyóálló mellényben rohangálni az utcán. Belebújtam a hátizsák két fülébe. Mindent bezártam és elhagytam a házat. A tűzlépcsőn keresztül. A taxis már epedve várta, hogy elvihessen egy csöndes, békés helyre. 13. Ha a rendőrség kideríti, hogy kivel vitettem magamat haza, valószínűleg a taxis el fogja mondani azt is, hogy most hová vitt. Meg kellene, hogy öljem. De nem teszem. Nélküle is el fog kelni minden jegy. Hacsak előbb meg nem találom a jegyszedőt. 14. A derűs májusi időt sötét felhők kezdték zavarni. A taxi hátsó üléséről figyeltem a várost, ahogy keresztülhúztunk a városrészeken. Én a középszintű életet élők népes- de egyre csökkenő - táborához tartoztam, lakótelepi lakásom a negyed szélén helyezkedett el, a nyomornegyed szomszédságában.

12 12 Csak néhány kilométer választott el a mocsoktól. Ennyire volt fényes a helyzetem. Ha közelebb laksz a nyomornegyedhez, olcsóbb a lakás is. Nekem csak ez számított. Most azonban nem a bandák és csövesek uralta világ felé hajtottunk, hanem egy jóval biztonságosabb helyre. A bevásárlónegyedbe. A bevásárlóközpont tulajdonképpen egyetlen hatalmas utca volt. Minden áru és árus megtalálható itt. Kínai rizspusztítók ugyanott árulták a szar hamisítvány gépeiket, mint a brazilok a még szarabb szintetikus kávéjukat. Nem csak bóvli volt itt, az utca végén már neves cégek uralták a piacot. Ide csak gazdagék voltak bejáratosak. Erre a rendre őrök felügyeltek. Az áruházak között éttermek, gyorsbüfék, autókölcsönzők helyezkedtek el. Én is egy ilyen étterembe készültem. Egy NET-es kávézóba, ahol rengeteg dekás megfordul. Az ilyen helyek ellenőrzése elég nehéz és csak azért nem szüntették meg őket, mert rengeteg pénzt hoznak. Pénz beszél, kutyaszar táncol. A taxis rápillantott az órára és elfintorodott. Azt latolgathatta, hogy el merje-e kérni az egész fuvardíjat. Rémült szemmel rámpillantott, aztán benyögte a teljes összeget. Megkérdeztem, hogy fizetheteke készpénzzel. Természetesen, mondta. 15. Most rakétát készültek fellőni. Már javában folyhatott a visszaszámlálás, de én csak az ötre értem oda. Elszálltam én is a rakétával. Feltörtem az Országos Telefontársaság kódját és elkezdtem turkászni az adatbázisukban. Kikértem a teljes mátrix-telefonkönyvet. Nem valószínű, hogy ezen rajta lesz az azonosítószám tulajdonosa, de próba szerencse. Hátha elfelejtette eltüntetni magát a kíváncsi szemek elől. Vagy az is lehet, hogy kurva nagy biztonságban érzi magát. A szám nem szerepelt a listán, legalábbis első ránézésre. Persze megeshet, hogy nem kitörölték, csak láthatatlanná tették. Lényegesen olcsóbb és gyorsabb megoldás. Ha kisstílű alakkal állok szemben, akkor szinte biztos, hogy ezt a módszert használta. A teljes kitörlés ugyanis drága mulatság, hiszen ez a telefontársaság listája, és ha innen eltűnik egy szám, akkor már felügyelni sem lehet a használóra. Ez pedig nem érdeke a társaságnak. ők is csak pénzért csinálják. Elindítottam a Sziá-t, aminek hatására valós idő szerint kb. öt másodpercen belül megjelentek a titkosított számok, a használók névsorrendje szerint. Keresést kezdtem az azonosítószám után. Ez az! 16. Komolyan el kellett gondolkodnom arról, hogy megéri-e nekem ez az egész. Ezer dollárért kockáztatom azt, hogy lecsukjanak kettős gyilkosságért és károkozásért. Ráadásul ennek a zsokénak a nevét is hallottam már valahol. Pedig nem járok lóversenyre. Mi köze lehet egy zsokénak a kutyaviadalhoz? Nemsoká kiderül. Mindenesetre ez az egész úgy bűzlött, hogy a görény menten hanyattbaszta volna magát, ha megérzi. Miután megkaptam a nevet, éreztem, hogy valami ólálkodik körülöttem, úgyhogy gyorsan kiléptem a mátrixból. Talán láthatatlan letapogatóprogram volt, vagy vírus. Napjaink rendőrsége meglehetősen gyorsan dolgozik. Persze csak akkor, ha az én kézrekerítésemről van szó. Tehát fizikailag kell elmennem a Gyors futam lóversenypályára, ha nem akarom kockáztatni, hogy flatline-ra vágjanak. Ezzel is csak időt vesztek, meg pénzt. Rohadt életbe! Metróval akartam menni, de egy kis problémám lett a fizetésnél. Az üveglap mögött ülő csaj - huszonegynéhány éves, vörösbarna haj, kerek arc, formás dudák - nem volt hajlandó elfogadni a készpénzt, erősködött a hitelkártyámért. - Hogyhogy nem fogadhatja el? Nincs hitelkártyám, hányszor mondjam még el? Elhagytam! - Sajnálom, faszikám, de az előírás megmondja, hogy csak hitelkártyával lehet fizetni január 1-től. Ha nincs, kérem menjen gyalog, de gyorsan, mert itt feltartja a sort. - Tudod, hogy kit faszikámozzál le, te ribanc!

13 13 Valaki a vállamra tette a kezét. - Valami baj van, Cindy? - Ez a faszkalap nem kotródik odébb, feltartja a sort. - Hallottad, hogy mit mondott a hölgy, na, húzd el a beled. Megbánó arckifejezést mutattam és lehorgasztott fejjel megfordultam. Hirtelen megragadtam az őr prémes gallérját, és minden erőmet beleadva nekidobtam az üvegnek. Az őr nekicsattant a páncélüvegnek, de az nem tört be. Nyögve zuhant le a földre, az üvegtáblán vér folydogált lefelé. Betört a feje. A pultosnő megnyomott egy vörös gombot. - Magának már annyi, faszikám. - Na, adja már azt a kurva jegyet? - Nem. Előkaptam a fegyveremet és a csövét bedugtam a jegykiadó nyíláson. Egy ember megfogta a könyököm, próbált eltéríteni a szándékomtól. Kirántottam a pisztolyt, megfordultam és tüzeltem. Vér fröcskölt az arcomba. A hátam mögött hallottam, hogy a nő felállt a székéből és menekülni akar. Sebesen visszadugtam a pisztolycsövet a nyílásba és meghúztam a ravaszt. A nő összerogyott. A kijárati ajtón hatalmas vérpaca árulkodott arról, hogy a kurva szarul járt. Végül megjelent a többi őr is. Behúzódtam egy szemeteskonténer mögé, és azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Tudtam persze, hogy ezt az egészet csak álmodom, miközben a metrón utazok, de annyira jólesett az alvás, hogy nem voltam képes abbahagyni. A tűzharc során, amibe az őrökkel kerültem, jó sokan meghaltak a várakozók közül. Ez nem számított. Csak a győzelem. Az egyik őr a szájához emelt egy mikrofont és beleordított. - St. Louis tér, végállomás! Az egyik utastársam, barna zakós, őszülő férfi ébresztett fel. Megköszöntem neki a segítséget, majd elindultam a pálya felé. Rájöttem, hogy ezzel a kis bemelegítő alvással rosszabbul jártam, mintha ébren maradtam volna. Valahogy mégiscsak elkóvályogtam az úticélomig. 17. Alig néhány ember tengett-lengett a pályán. Akit megszólítottam, az egy lovászember volt, éppen csutakolt egy barna alapon fehér foltos csikót. - Jó napot, Jake Silvert keresem. Itt van valahol? A lovász hangosan röhögni kezdett, majd egy perc volt, mire abba bírta hagyni. Nem értettem a dolgot. Azonban mindjárt fény derül mindenre. - Nem, nincs itt - könnyei törölgette kézfeje hátával -, két hónapja kiköltözött a Nagy Keresztbe. - Nagy Kereszt? Az egy hotel? Meg tudná adni a címét? Nagyon jól tudtam valahol tudat alatt, hogy mi az a Nagy Kereszt. Egy temető. És ez így is volt. Jake-t közvetlenül egy vesztett versenye után találták holtan a lakásán. Ismerős ölhette meg, vélekedett a rendőrség, hiszen erőszakos behatolásnak semmi nyoma nem volt. Az tény, hogy a gyilkos fegyvert, egy Magnum volt az, a homlokához szorították, amikor kiadta gyilkos tartalmát. Rögtön meghalt. Elég humánus megoldás. És olcsó. Csak egy töltényt vesz igénybe. A saját kis elméletem már megvolt. - Mondja csak, nem tudja véletlenül, hogy ki fogadott Jake-re a leggyakrabban, vagy a legnagyobb pénzekben? - Már hogyne tudnám? Jake-t néhányszor láttam egy fickóval, aki, mint Jake elmondta nekem, a legnagyobb pártfogója volt, és nagyon bízott benne, hogy mindig nyer. A közvetítője, egy alacsony, de testes fickó, úgy harminc körül, rendszeresen járt Jake-hez. - Nem tudja ennek a közvetítőnek a nevét? - Nem ugrik be. - Toma B., ez volt az? - Igen, miszter. Toma B. Így hívták a közvetítőt. Segítségéért cserébe adtam neki néhány dollárt. Remélem, tud vele mit kezdeni.

14 Toma-hoz fél órával később értem oda. Most nem kopogtattam, hanem belöktem az ajtót. Belül a nagydarab fekete felugrott a székéről. Kapott tőlem két mocskos nagy ütést az állcsúcsára, amitől kedve támadt visszaülni. Beljebb mentem, de a főnököt nem találtam meg sehol. Életrepofoztam az elájult kidobót. - Merre van a vezéred? - Toma? Belekönyököltem az arcába, úgy, hogy betört az orra. A furcsa szögben kimeredő csőrből mindenhonnan vér szivárgott. - Nem, a nagyanyám. Válaszolj normálisan, ha kérdezlek! Nyöszörögve megszólalt. - Elment a rapper haverjaihoz, a gettóba. Valahová a 34. utca környékére. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tudod, merre ment a 34. utcán. - Nem... Odaszorítottam a pisztolyt a tökéhez. - Akarsz még ebben az életben egy jóízűt dugni? Mert ha igen, azonnal tálalj ki mindent! Hát persze, hogy akart. 19. Az őr készséggel felajánlotta, hogy elvihetem az ütött-kopott Fordját, tehát el is fogadtam. Az 516. szám előtt leparkoltam egy italüzlet előtt. Ronda egy hely ez a gettó. Nem (csak) azért, mert mindenhol csak négereket látni, meg nyomort, hanem mert az ember itt igazán nincs biztonságban. Mindenkinél fegyver, még a négyéves kis szarosoknál is. Aztán meg üvölt az az igénytelen zene. Hááát, semmi kedvem nem volt idejönni. Az italbolt előtt is a jellegzetes, hordót körülálló hapsik és nők álltak, melengették kezeiket. Az idő kezdett már igencsak lehűlni, már délután három óra volt. Az időjárás már rég nem volt olyan, mint amilyen régen. A környezetszennyezés elbaszott mindent, amit lehetett, az élővilágnak mattot adott az emberiség. Megrecsegtettem ujjperceim, aztán céltudatosan kiszálltam. Ha látják, hogy tudom, mit akarok, talán senki nem köt belém. Elsétáltam a hordósok mellett, miközben azok szó nélkül bámultak rám. Benyitottam az italboltba. Már az ajtóból láttam a lépcsőt, ami felvisz az emeletre. Ismét Vinnie Speed-del végigbeszélgetett órák jutottak eszembe. A gettóba soha ne menj, pajtás! Bármit is akarsz a niggerektől, azok egy fehérnek sohasem fognak segíteni, engedelmeskedni, azt meg főleg nem! Megszólalsz, és lelőnek, mint egy kutyát. A szép szó nem segít. Egy másik gondolat azonban még inkább arra késztetett, hogy egyenesen menjek a lépcső felé. Lehet, hogy Toma azóta tudja, hogy jövök, és ezt tudatta a boltossal is. Toma volt az egyetlen fehér, akire nem volt igaz Vinnie híres megállapítása. Ezek legalábbis biztosan segítettek neki. Valljuk be, sohasem töltött el örömmel, hogy embert öljek. Rappert ölni azonban egészen más. Először nem akartam megölni a boltost, de amint beléptem, az a pult alól vadászpuskát rántott elő. Lebuktam egy polc mögé. A fejem fölött vodkásüvegek pattantak szét. Kibiztosított fegyverrel felemelkedtem és tüzeltem. A boltos éppen akkor töltötte a puskát. Nem tudta befejezni. A hordósok odagyűltek a kirakatüveghez, de nem mertek bejönni. Nagyon jó. Felcaplattam a lépcsőn. Bal- és jobboldalt is két-két ajtó. A fal mentén osontam el az elsőig. Berúgtam. Semmi. Nem volt kedvem berúgni még két ajtót feleslegesen, ezért kapásból ahhoz mentem, ahonnan hangokat hallottam. Ha a többiben rejtőzködtek, akkor már úgyis mindegy. Odaálltam a baloldali utolsó ajtóhoz, és kezemben a pisztollyal, berúgtam. Bent Toma két néger nővel kefélt. Hát ezért nem hallotta, hogy odalent megy a műsor! Belelőttem a plafonba. - Vége a rejszolásnak, aranybogaraim. Ácsingózzatok fehér fasz után máshol. Gyorsan kitakarodtak. - Ejnye-bejnye, Toma, nem éred be eggyel? Ennyi anyagod van? Na, vegyél már fel valami göncöt, vagy azt akarod, hogy én is szopjak? Leperdült az ágyról és megpróbált felkapni magára egy gatyát. A bal lába beleakadt a fehérneműbe és elvágódott. Közben egy olyan sarokba álltam, ahonnan az ablakot és az ajtót is jól láthattam. - Aljas féreg vagy, Toma. Bele akartál rángatni valami szarba, mi?

15 15 - Dehogy, Fred, félreérted! - Már hogy érteném félre? Nem értem félre, csak még nem világos minden. Te, vagy az egyik embered mérgezte meg a kutyát, bár azt még nem tudom, hogy mi értelme volt ennek. Egy halott zsoké, Jake Silver azonosítóját használtátok, igaz? Azt is a te bandádból nyírta ki valaki, mert elkúrt egy igen nagy fogadást! Miért volt jó az, hogy erre rájöjjek? Beszélj, különben golyót eresztek a tetves fejedbe! - Az egyik pénzelőm, Ferdinand Hottz kényszerített arra, hogy megölessem Silver-t, mert az ő pénzét kúrta el az a béna! A kutyát is az ő megbízásából kellett kinyírni, méghozzá az utolsó pillanatban. Meg kellett, hogy tegyem, pedig biztos volt, hogy ő nyer! - Miért? - A kutyát Európából hozták át ide, a nyakörvére belül elektromos jelekkel információt írtak fel, így csempészték át a határon. Azok, akiknek az infót küldték, a nyakörvet a verseny után kapták meg volna. Erre azért volt szükség, Hottz szerint, hogy ha a zsaruk mégis szagot fognának, vagy valaki köp, akkor még a versenyen se tudják meg, hogy ki a címzett. Ez így nagyon biztonságos volt, de az a valaki nem a zsaruknak, hanem Hottznak köpött. Hottznak természetesen szüksége volt az infóra, bár azt nem tudom, hogy miért, és engem bízott meg, hogy döglesszem meg a kutyát. A nyakörv tulajdonosai ugyanis ott voltak a versenyen is, így ez volt az egyetlen módja annak, hogy biztonságosan ki lehessen cserélni a nyakörvet egy másikra. A ringben összeeső dögöt gyorsan az állatorvosi szobához vitték, ahol bentmaradt vele Hottz embere. Az igazi felügyelőt megölték. A fickó kicserélte a nyakörvet egy hasonlóra, aztán kiment és bejelentette, hogy a gép egyértelműen kimutatta, az állat megdöglött. A kutyus további sorsáról nem tudok, de az biztos, hogy a hamis nyakörv került a végén a célhoz. - Oké, de miért kellett ezt nekem kinyomoznom? Miért bíztál meg, amikor természetesen tudsz mindenről, mert te is kezedbe fogtad azt a kanalat, amivel a szart kavargattátok a kondérban? - Miután megvolt a nyakörv, alaposabb vizsgálaton kiderítették, hogy a dögöt megmérgezték a verseny előtt, a rendőrség elkezdte keresni a tettest. Téged azért bíztunk meg, hogy te legyél a bűnbak. Miután elmentél innen, bejelentettük, hogy várhatóan feltűnsz ott és ismét megreparálod a gépet, hogy szabotáld az esti menetet. Mivel elmondtam a nagyjábóli körülményeket, a hazugságvizsgáló előtt nem tudtad volna tagadni, hogy tudtál a dologról. Kicsit fura lett volna egy-két dolog a zsaruknak, de azért téged ítéltek volna el. Hottznak pedig nem kellett volna tartania attól, hogy véletlenül lebukik. Tehát a rendőröket nem is az őr hívta ki. - Rendben van, elértétek, amit akartatok, most már tényleg elég sok közöm van az egészhez, a rendőrök tényleg engem keresnek. Ideje, hogy kifizess. Elvégre kiderítettem, hogy ki ölte meg a kutyát. Toma, egyre magabiztosabban mozogva, belenyúlt az öltönyzsebébe és kivett egy bankkártyát. - Ezt neked készítettem elő, amolyan megérzésből. Kicsit több van rajta, mint ezer. Röptében elkaptam. Elindultam az ajtó felé, de közben bal kezemmel előhúztam a telefonomat. Beledugtam a kártyát. - Mit csinálsz, Fred?- lényébe ismét belopta magát a félelem, keze remegni kezdett. A telefon csipogott egyet. Tehát még nem járt le. Aztán még egyet. - Mondd csak, Toma, ültél te már hullámvasúton? - Ne-nem, mé-még soha. - Ideje, hogy kipróbáld. 20. Most, hogy már becsületbeli ügy lett az egész, kezdett tetszeni a dolog. Mindig is szerettem megvédeni a becsületemet. Ilyenkor az ember nem válogat az eszközökben, csak csinálja, amit helyesnek tart. A jegyszedő és üzemeltető egyszemélyben megvan. Az utasok száma egyre nő. Most elérkeztem ahhoz a szakaszhoz, ahol fent van a hullámvasutam. A jegyszedő pedig alattam. 21. Felemeltem Toma öltönyét és kiforgattam a zsebeit. Találtam nála néhány használható dolgot: a telefonkártyáját, a hitelkártyáját és az azonosítóját. A telefonomból kiszedtem a saját kártyámat és helyette

16 16 betettem az övét. Fred Conly átmenetileg Toma B.-vé fog válni. Szerencsére csak a számítógép-rendszerek számára. Kinéztem az ablakon és sajnálkozva tapasztaltam, hogy nincsen arra alkalmas eszköz a falon, hogy leereszkedhessek. Kiugrani meg ilyen magasból nem akartam. Maradt tehát az az út, amin feljöttem. A bosszú útja rapperekkel van kikövezve. Az, hogy eddig nem jött fel egy gettótöltelék sem, csak két dolgot jelenthetett számomra (valaki persze ebbe belekötött volna és több pontot sorolt volna fel): vagy félnek, és eltakarodtak a környékemről, vagy lent akarnak leszámolni velem. Az utóbbi jobban tetszett. Valakiken gyakorolnom is kell, hogy az előttem álló dolgok könnyebben menjenek. A lépcsőről leugrottam és behemperedtem egy polc mögé. Az üzletben nem tartózkodott senki. A kirakat előtt azonban mozgolódást láttam. A polcsorok mögött a pulthoz lopóztam. Felkaptam a földről a puskát. Igen jó fegyver volt, ezt csak most vettem észre, hogy a kezemben tartottam. Egy 1999-es Darkwarrior Shotgun. A pult alatt kotorászva találtam hozzá egy tartalék tárat hat tölténnyel. A puskában volt még három. A bolt ajtaja kicsapódott és két néger rontott be. Felegyenesedtem a pult mögül, jobb kezemben a puskával, balban a Berettával. Játsszunk egyet! A jobb oldali néger, kezében kilókat nyomó lánccal, hátraesett, a lövés ereje nekidobta a falnak. A másikra nem tudtam annyira koncentrálni, őt a pisztolyommal próbáltam elcsípni. Két lövést adtam le, az egyik súrolta a fejét, véres lett körülötte néhány brandys palack. Lebuktam a pult mögé és megrántottam a puskám töltőmarkolatát. A pisztolyt addig letettem a földre. Kikukkantottam oldalt. Senkit nem látni. Egy polc mögött gubbaszt. Koccanást hallottam jobbfelől. Kézigránátot dobott be a fedezékem mögé. Felkaptam a stukkert és elkezdtem futni. Felugrottam a pultra és kivetettem magam a kirakatüvegen. Ma üveges-napom van. Nem bírtam felfogni, hogy miért kellett neki nagy hatású gránátot bevetnie ilyen kis helyen. A rapperek világéletükben bunkók voltak. Igen, ez lehetett a magyarázat. Tigrisbukfenccel értem földet, a puskát jól eltartva magamtól. Megállni azonban nem tudtam, mert kint, az ajtó előtt még hárman strázsáltak, és amint kiértem (bár kissé nem várt módon), megindultak felém. Gurultam hát tovább, de immár az oldalamon. Valószínűleg a sok alkohol is közrejátszhatott abban, hogy akkorát robbant a putri. Én akkor már a kocsim alváza alatt gurultam át. Arra azonban még jól emlékeztem, hogy közvetlenül a bolt előtt parkoltam le. Innen is tovább kellett tehát gurulnom. Cseberből vederbe. Szerencsére az út lejtett, ezzel is meggyorsítva haladásomat. A Ford magasra emelkedett mögöttem, tűzcsóvát húzva maga után. A tankja még a levegőben felrobbant. A tragacsból minősíthetetlen vasdarab lett. De nem csak a Ford kezdett megismerkedni a repülés érzésével. Követte három bokszos is. Pedig direkt kiírják beszállás előtt, hogy az öveket kérik bekapcsolni! Lassítottam gurulásomon, majd kellő távolságban megálltam.gyorsan megvizsgáltam a hátizsákomat: semmi nem tört össze. Amúgy sem tudott volna sok minden. Az egyik életben maradt néger nyöszörögve próbált feltápászkodni, de nem sikerült neki. Nemcsak a sörétek miatt. Az üzleti negyed felé már egy lopott Hondával hajtottam. Ment, mint a szél. 22. Kinyitottam a Thunder csomagtartóját és bedobtam a lepedőbe csavart hullát. Elsőre nem akart lecsukódni, hiába erőltettem. Beljebb tuszkoltam a kilógó lábfejet és rácsaptam a tetőt. A következő órában azon vettem észre magam, hogy beszélgetek az utasommal. Irtózatosan tetszett a dolgok folyásának iránya. Előléptem jegyszedővé. És Judy volt a segédem.

17 Beállítottam a kamerát, amit Judy szerzett kölcsönbe egy tévés haverjától, úgy, hogy a szoba közepére állított székre nézzen. Vigyorogva bekapcsoltam a felvétel gombját. Judy hátbaveregetett, ahogy odaléptem mellé. Rámosolyogtam és felkaptam a lepedőbe csavart hullát. Csak a feje látszott ki a rongyból. Jogosan lehet rongynak nevezni, hiszen a lepedők fehérek, ez meg, hmm, vörösbarna volt. Persze nem mindenhol, csak nagy foltokban. Odacipeltem a székhez és ráültettem. Nekidöntöttem a támlának, hogy ne essen előre. A feje így is előrebukott. Már nem volt az a vidám gyerek, aki régen. Arca falfehér lett, szemei között.38- as kaliberméretnyi lyuk, világosbarna haja összetapadva, barna szemei fennakadva. De mindez egy halottól természetes volt. Megfogtam a sikamlós hajat és felemeltem a fejét. - Nézz szépen a kamerába, Frank! Van egy-két szavam az apádhoz, és szeretném, ha komolyan venne.- bevicsorítottam a kamerába. A szerkezet túloldalán álló unokatestvérem kuncogni kezdett a grimaszon. - Nagyon szemét dolog volt belerángatni engem ebbe az egészbe, Ferdinand. Most is egy bérházban kell laknom, bújdosnom a rendőrök elől. Én vagyok a gyanúsított. Elérted, amit akartál. És ezért megfizetsz.a fiadat már elintéztem és most te jössz. Adok még időt, hogy felkészülj, bár én azt ajánlom, hogy lődd magad agyon most rögtön. A cég majd állja a temetésed. - nyeltem egy nagyot. Izzadni kezdtem. - Jobb, ha tudod, hogy már nem vagyok épelméjű. Megállapította az orvos. Jegyszedőnek képzelem magam, aki egy hullámvasútnál dolgozik. Elkérem a te jegyedet is, úgyhogy készítsd elő. Most ideje befejeznem, hiszen elmondtam minden lényegeset. Elengedtem a hajat, a fej előrecsuklott. Elindultam a kamera felé és közelről belebámultam. - Ja, és a fiad azt üzeni, hogy gyere gyorsan, mert kurva jó a pálya! Csak szegénynek már az elején hányingere támadt! De most már tényleg befejezem, pá-pá. Judy kikapcsolta a kamerát. - Ez majd eléggé megrázza a vén faszt. Szerintem tényleg le fogja lőni magát. - Dehogy fogja! Keményebb fából faragták azt, mintsem hogy agyonlője magát. Különben is nekem tartogatja magát. Elvigyorodott. - Ne legyél már annyira morbid, Freddy! Jobb, ha nem bízod el magad, mert még kemény ellenfélnek bizonyulhat. - Remélem is. Csak úgy élvezetes a játék. - Na jó, én megyek, mert már így is késésben vagyok. Robert, tudod, az a rockénekes srác, már várhat rám. Kinyitottam neki az ajtót. - Még mindig azzal a fa..fejjel jársz? A pofon persze nem fájt, de mire kinyitottam a szemem, már becsukódott az ajtó. Aznap este, mikor már jócskán a pohár fenekére néztem a Tank nevű, városszerte közismert és kedvelt szórakozóhelyen, találkoztam ismét a jó öreg Vinnie-vel. Elmeséltem neki aznapi élményeimet. Csak mondtam és mondtam, teljes tudatában annak, hogy mit beszélek, a szófosásnak azonban nem bírtam gátat szabni Azt a zsidó eget! Te aztán nem szaroztál a bokszosokkal! Látszik, hogy énnálam tanultál illemet. - Azám. Egész jó tanár voltál, de ezt most hagyjuk. Folytatnám akkor tovább. Meghúztam az üveget, majd megtöröltem a kézfejemmel a számat. - Vagy két sarokkal odébbhúztam a belemet, de olyan gyorsan, mint akit Attila, a hun kerget. Le se szartam, hogy mi van körülöttem. Pedig azért elhiheted, hogy ezt normális ember nem teheti meg a gettóban! Na, ahogy ott futok, látom, hogy egy nigger kitápászkodik egy Honda Thunderből, aztán kisegíti a nőjét. Azért ahhoz képest, hogy néger volt, a nő igen jól nézett ki, de jelen pillanatban... - Jó néger nők nincsenek! - Fogd be a pofádat, Vinnie, mert ha azt mondtam, hogy jó kis luk volt, akkor az az is volt! Bármelyik fehér beverte volna neki, ha teheti! De már megint eltérítettél a fonalamtól. Szóval. Odaugrottam a gázsóhoz, és mondom neki, hogy szeretném betenni a fehér seggemet a kocsijába. Kis unszolás után ide is adta a kulcsokat. Gyorsan eltűztem a gettóból.

18 18 - Aztán hogy volt ott ilyen menő kocsi? Úgy értem, a gettóban. - Biztos valami főnök volt a gyerek, vagy mit tudom én! Ne baszogass ilyen hülye kérdésekkel! Kihörpintettem az üvegemet. Gyorsan fogyott a söröm. Túlságosan is gyorsan. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de azért rendeltem még három üveggel. - Elpucoltam egy virágüzletbe, meg játékboltba, és vettem egy csokor rózsát, meg egy kurva nagy macit. Judyhoz mentem, az unokatestvéremhez, hogy kis szívességeket kérjek tőle, tudod? És Judy gyűjtötte ezeket a hülye macikat. - Judy, az rendes ribi, gondolom, segített is neked. De még mindig azzal a lökött hínárhajúval mászkál? Ront a hírnevén. - Hát, hallod, azzal. Ha nem az unokatestvérem lenne, már régen elintéztem volna azt a srácot és... - ujjaimmal félreérthetetlen mozdulatot tettem. Vinnie elkezdett röhögni. - Amíg röhögsz, kimegyek leereszteni a fáradt olajat. Miután kihúgyoztam magam (kösz, jól esett), visszaültem a bokszba és folytattam a történetet. Vinnie csüngött a szavaimon. És sohasem állta meg, hogy bele ne pofázzon valamibe. - Megkértem, hogy nyomozzon utána Ferdinand Hottznak, meg hogy melyik hozzátartozója a legkönnyebben elkapható. Elmeséltem neki azt is, hogy mibe akartak belerángatni. Erre aztán azt mondta, maci nélkül is segített volna. Ez eléggé jólesett. Na, mondom, akkor munka után nézz utána, és ha találsz valami érdekeset, amit kivitelezni is lehet, akkor akár még saját felelősségedre velem is jöhetsz majd. Tudod, Judy mindig is szerette a zűrös ügyeket, úgyhogy kapott az alkalmon. - És talált valami érdekeset? - Mit gondolsz, nem derülne ki, ha hagynád, hogy folytassam? Aszongya, hogy keresett róla adatokat. Kis cége van, ami annyira jól megy, hogy limója van, ez a cég egyébként valami vegyészeti konszernnek dolgozik, az isten tudja már, hogy melyiknek. A felesége meghalt néhány éve egy csúnya betegségben, csak a fiacskája maradt neki. A gyerek persze az apjához hasonlóan agyilag erős, így nem lepett meg, hogy dekázik. Egyébként, ami a legfontosabb volt, hogy az apjától külön él, egy baba kis házikóban, ahol persze van őrjárat, meg testőrség. Ezazonban nem lehetett akadály, mert abban a pillanatban elgondoltam, hogy a fiún kell kezdeni a bosszúállást. - Aztán elkap... Bal öklömmel bemostam egyet Vinnie-nek, amitől összecsuklott az asztal alá. Megvártam, amíg magához tér és visszatápászkodik az ülésére. Töltöttem a poharába. - Megtennéd, hogy egyszer befognád végre? Mindent elmondok, ami fontos, de csak akkor, ha odaérek. Világos? - Ja, persze, Freddy, mondd csak nyugodtan. Kussban leszek és figyelek minden szavadra. - Helyes. Odaadtam a puskát Judynak és utasítottam, hogy mindig maradjon majd mögöttem, ha akcióra kerül a sor. Felvettem a legszebb, és mellesleg az egyetlen öltönyömet, és megindultunk a gazdag negyed felé. Itt lakott az apja is, csak több sarokkal arrébb, tehát bizton számíthattunk arra, hogy Toma B. kártyájával átjutunk az ellenőrzésen. Csak a fegyverekkel kellett törődnünk, hogy nehogy elvegyék tőlünk az őrök. - felálltam az ülésemről - Hát ez nem igaz! Ez a rohadt sör már megint megdolgoztatja a hólyagomat! Szinte csak most jöttem vissza a klotyóról! El ne tűnj aztán! Vinnie mosolyogva nézte, ahogy elhúzom a belemet a budi felé. Amikor visszajöttem, Vinnie nem volt sehol. Eszembe jutott valami, de nem akartam elhinni. Vinnie meglépett, hogy... Elkaptam a mellettem elhaladó pincérnő karját. - Bocs, szivi, az a faszkalap, aki itt ült, kiment, vagy csak fölment a játékterembe? Tök mindegy, hogy hová ment, amikor megmondtam neki, hogy maradjon. - Sietve távozott, és azt mondta, hogy maga fizeti a számláját. Sajnálom, uram. Elárult. Az egyik legjobb haverom elárult. Kezem ökölbe szorult, szemeim összeszűkültek. A csaj kitépte magát a kezemből és elhúzódott tőlem. - Hogy az isten bassza meg! Hogy az a jó kurva isten bassza meg! Elindultam a kijárat felé. Egy pillanat múlva már futottam, mindenkit félrelökve az utamból. A kijáratnál két erős hapsi elkapott. - Fizetés nélkül távoznál, fiacskám? - Vinnie, tudod, az a horhadt, alamuszi kis fasz lelépett. Utol kell érnem. - Nem érdekel engem semmiféle Vinnie, kisapám. Fizetés nélkül nem mehetsz el. Szépen visszamész a

19 19 pulthoz és téríted a számládat. Kerek perec megmondtam, hogy nem fizetek, és hogy utol kell érnem azt a kis tetűt, majd egy hirtelen mozdulattal kitéptem magamat a szorításból és futni kezdtem. Hátulról megragadtak és visszarántottak. A következő sztereótól még másnap is csengett a fülem. 25. Csak úgy, ruhástul, mindenestül bevetettem magamat az ágyamba. Nem vettem észre, hogy mikor aludtam el. Más sem veszi észre. Reggel egy jólismert, de egyáltalán nem kedvelt érzésre riadtam föl. Aztán már jött is föl. Nem volt megállás. Annak azért örültem, hogy nem az ágyneműre sikerült, hanem a padlószőnyegre, mert abból könnyebben kijön a folt, és nem kell nagymosást csinálni neki. Kivánszorogtam a fürdőbe és elkezdtem kutatni valami rongy után. Egy istennek sem tudtam találni. Annyira másnapos voltam, hogy dülöngéltem is. Kaparászó hang ütötte meg a fülemet az ajtó felől. Beindultak a túlélési ösztöneim, még így, másnaposan is. Találkozunk mi még, Vinnie! Most sajnáltam csak igazán, hogy nem otthon, a hanganalizátoros zárral védett lakásomban vagyok. Itt csak egy sima biztonsági zár volt felszerelve, beakasztóval. Ezen gondolatok közben gyorsan, de halkan próbáltam a konyháig kiérni. Sikeresen kikerültem az ágy sarkát, pedig egy pillanatra úgy tűnt, hogy az utamba áll. Aztán mégsem. Megragadtam a hűtőládát és felnyitottam. A kaparászás egyre intenzívebb lett. Ez a bérgyilkos le se szarja már, hogy meghallom-e vagy sem. Az ő baja. Vállamra kaptam a jéggé fagyott testet és kirohantam vele az ágyig. A tökéletes összhatás nagyon fontos. Lehet, hogy a párnás módszernek nem dőlne be, de erre valószínűleg igen. Az igazság az, hogy Franket ma akartam elföldelni, és lám, ez jó ötletnek is bizonyult, hiába is próbált a tegnapról meggyőzni Judy. Sebesen betakartam a hullát, úgy, hogy csak a feje látszódjon ki. Kissé jeges, de most nem értem rá előkotorni a hősugárzót. Az volt a baj, hogy semmi mást sem. Még a stukimat sem. Az ajtó dörrenve kinyílt (ez a bérgyilkos tényleg baszott arra, hogy ne csapjon zajt, vagy úgy látszik, hogy a beakasztóval már nem akart szenvedni), úgyhogy lebuktam az ágy mellé. A jobb kezem toccsant valamiben, de elsőre nem fogtam fel, hogy mi lehetett az. A lényeg az volt, hogy megcsúszott a kezem és szépen arcrabuktam. Nyögés szaladt ki a számon, de szerencsére elég fojtott volt. Belépett (mit belépett, valósággal bevetődött) az idegen. Én csak hevertem az ágy túloldalánál mozdulatlanul. És mély kussban. - Most rábasztál, Conly fiú, most rettenetesen rábasztál! Ezt a főnök fiáért! Ezek szerint Vinnie Hottznak szólt. Mert szólhatott volna végsősoron a rendőröknek is. De nem, ő Hottznak szól. Kap ő még ezért. Egy hangtompítós fegyverből leadtak három lövést. Tompa csattanásokat hallottam. Golyó töri a jeget. Vicces. A cipő nyikorgásából arra következtettem, hogy közelebb jött az ágyhoz, valószínűleg lerántja majd a hulláról a takarót. Szívás. Meg kell hagyni, hogy az a hányadék, amiben tenyereltem, kurva büdös volt. Nem bírtam tovább, szóval cselekednem kellett. Felpattantam, de közben a kép egy pillanatra megkettőződött, és elvesztve egyensúlyomat, csattanva hátrazuhantam. Hát ilyen nincsen. CSAK ÁLMODOM AZ EGÉSZET. De nem. A fekete öltönyös fickó, csíkos nyakkendővel, felém tekintett, s meglepetésében elejtette a takarót. Hogy attól lepődött-e meg, hogy nem én vagyok ott, vagy attól, hogy ekkorát estem, azt nem tudom, de nagyon meglepődött. Ránézett a főnöke fiára, akinek három újabb lyuk lett a fején, és ismét felemelte a pisztolyát. Oldalra hengeredtem. Ezt már tegnap gyakoroltam. Nem is ment olyan rosszul. Hátam mögött csapódott be a következő golyó, ezt az időpontot választottam arra, hogy feltápászkodjak. Gurulás közben rézsút balra fölpattantam és nekiestem egy jó nagy állóvázának. Nem tört el, csak eldőlt. Vagyis nem tőlem tört el, hanem attól, hogy belelőttek. Egy jutott az én combomba is. Mocskosul fájt, de most ez nem számított. Rávetettem magamat a bérgyilkosra. Oldalra rántotta a fegyverét, és mikor odaértem, hogy nekiessek, ráütött a halántékomra. Adásszünet következett. A lényeg viszont az volt, hogy ledönöttem a lábáról. Birkózni kezdtünk. Egyre csak csépelte a fejemet,

20 20 minden egyes ütésénél azt hittem, hogy menten megdöglök. Vér csöppent le a pisztoly markolatáról az öltönyére. Én is próbáltam visszaütni, de nekem kevesebb sikerem volt. Ekkor akkorát ütött, hogy minden feketébe kezdett átmenni. Megráztam a fejemet és ő kiszabadult. Kihengeredett alólam, de az utolsó pillanatban elkaptam a haját és elkezdtem húzni. Ordítani kezdett és felém csapkodott a pisztolyával. Sikertelenül. Hátrapillantottam és megkerestem a szememmel az ágy lábát. Beakasztottam a lábaimat, majd másik kezemmel is megragadtam a tincseit. Próbált felállni és kiszabadulni, de a kettő egyszerre nem ment, így a második mellett döntött. Stukkerjával most már nem csapkodott, hanem hátralendítette és a pályája végén elsütötte. A fejem mellett húzott el a golyó. Mindkét kezem erejét összevetve elkezdtem tekerni a fejét. Nem próbálkozott még egyszer a pisztollyal. Rántottam egy nagyot a fején, és megnyugodva tapasztaltam, hogy reccsenést hallok. Kinyúlt hát a szemét. Végighevertem az ágyon, és úgy határoztam, hogy nem takarítok ki. Ott egye meg a fene. Megvizsgáltam a combomat. Szép, mondhatom. Nem értem hozzá, amíg be nem kötöztem, mert féltem, hogy kibaszok magammal. Hátizsákom tartalmát kiürítettem és elővettem a sebfertőtlenítőt. A golyót nem volt most időm kiszedni. Ahhoz különben is normális orvosra van szükség. Remélem, a fertőtlenítő attól még használ, hogy bent van a golyó. Nem sokszor csináltam még ilyet. A fertőtlenítés után bekötöztem, mert amúgy is rettenetesen vérzett. Ezután a fejem következett. A tükörbe nézve kétségbe estem. Befizetek én arra az orvosra még ma. Úgyis Toma állja a számlát. Felöltözködtem, majd végignéztem a szobámon. Megvakartam a fejemet. Nem fogok én senkit eltemetni. Kettő különben is már sok lenne egy kicsit. 26. A liftben lefelé menet tanulmányoztam azt a nyakláncot, amit a gyilkosnál találtam. Ebből már valamire következtetnem kellett volna. De ez nem volt az én napom. Miközben a fejemet foldoztattam a 13. utcában, egyre csak azon tűnődtem, hogy honnan lehet ismerős ez a nyaklánc. A lövedék kioperálása közben jutott minden az eszembe. Felemeltem a szárnyas koponyát a lámpafény elé. A fény megcsillant az aranyon. - A kurva eget, Robert! Judy... - Kérem, ne mozgassa a lábát! - Ja, persze.- válaszoltam, és elnyúltam a kényelmes műtőfotelban. Ezt már baszhatjuk. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az orvos megérte a pénzét. 27. Mikor kijöttem a klinikáról, a kártyán nem volt már csak kétszázötven dolcsi. Az is igaz, hogy ezért a pénzért most már nyugodtan üthetik a fejemet. A combomból is kiszedték a golyót, de oda páncélozást már nem tetethettem, az anyagi kereteim miatt. De ezeken kívül sem jöttem üres kézzel el az orvosoktól. Kifelé jövet loptam egy gumikesztyűt, meg néhány steril tűt. A kesztyűre a várható sok vér miatt lesz szükségem, a tűk meg arra kellenek, hogy túladagoljam magamat valami fasza kis szerből. Nem akarok senkinek sem több gondot okozni. De az öngyilkosságom előtt még elföldelem a két szerencsétlent. Elhajtottam Judy tömbjéhez. Széttekintettem balra, majd jobbra. Sehol senki. Szétlőttem a zárat és beléptem. Az első kérdés csak most merült fel bennem: a bérgyilkos miért zárta be maga után az ajtót? Egyáltalán hogy jutott be úgy, hogy nem cseszte szét a zárat? Amit nálam művelt, abból arra következtettem, hogy itt nincs valami rendben. És miért zárta be maga után? Ha én lettem volna itt, hát a dolog után biztos szélsebesen leléptem volna. ő nem. Még arra is volt ideje, hogy bezárja az ajtót, amit egyébként már rég tönkre kellett volna tennie. A többi kérdés nagyjából a vacsorázóasztal körül bonyolódott. Robert feje, teljes fél méter hosszú hajával együtt egy jó kis makaróniban feküdt. Úgy sejtettem, hogy a makarónin nem ketchup volt. Ez a bérgyilkos a fejlövésre specializálódott, állapítottam meg. Végignéztem az asztalon és minden momentumot elemeztem. Két szék, egymással szemben. Háttal az ajtónak Rob, szemben az ajtóval Judy. Így vacsoráztak. De most Judy testét sehol sem látni. Ennek utánanézek. Valahol itt lehet egy másik szobában.