Kedves Olvasó! Itt az újabb nyár, a várva várt tábor ideje, amely idén nem kevés nehézség után (de az akadályok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasó! Itt az újabb nyár, a várva várt tábor ideje, amely idén nem kevés nehézség után (de az akadályok"

Átírás

1 A TARTALOMBÓL: Trapi történetek Hol volt, hol nem volt Kell egy csapat! Transzplantáció után Új trappancsok Sohasem mondtuk Látogatás a Csodák Palotájában Négylábú Trappancsok Mi is versenyzünk! Vidám oldal Mese Könyvajánló Kedves Olvasó! Itt az újabb nyár, a várva várt tábor ideje, amely idén nem kevés nehézség után (de az akadályok azért vannak, hogy legyõzzük õket, ezt ez a csapat IGAZÁN tudja!) de mégis lesz! A helyszín ugyan változik, de bízunk benne, hogy itt is fantasztikus napokat töltünk el együtt. Hiszem, hogy nem a hely számít, a nyaralás olyan lesz, amilyenné MI tesszük. Mindannyian! Nagy örömmel tölt el, hogy számunkra a távolság sem akadály, hiszen A CSAPAT nagy része már elérhetõ interneten, és egyre többen tudnak csatlakozni hozzánk. A napi kapcsolattartás így Angliából is egyszerû. Továbbra is várunk minden TRAPPANCSOT esténként a Messengeren, ezen kívül a oldalon is elérhetõek vagyunk. Negyedik számot jelentetjük meg az újságból, amelyrõl olyan régóta álmodtunk. Reméljük, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami Hozzá szól, amit Neki vagy Róla írtunk. Szeretettel kíván kellemes idõtöltést a szerkesztõ: FTD

2 Hittünk benne Jennifer július 3-án született rendes idõben, de császármetszéssel. Még a kórházban voltunk, amikor elvitték az Uzsoki Kórházból a János Kórházba, mert hányt és elsõ széklete még nem jelentkezett. Ott kivizsgálták, de nem találtak semmi rendelleneset. Az ottani doktornõ javasolta, hogy vigyük el majd 1 hónapos kora után egy verejtékvizsgálatra. Õ világosított fel hogy van egy mucoviscidozis nevû betegség, ami okozhat ilyen tüneteket, de nem hiszi, hogy errõl lenne szó. Sajnos, nem lett igaza. Borzasztó volt hallanunk, hogy kislányunk egy genetikai betegség miatt gyógyíthatatlan beteg. A betegség lényege, hogy a szervezetében a váladék sokkal sûrûbb, mint egy egészséges emberben. Ez kihat minden életfontosságú szervére, de fõleg a tüdejére, és az emésztésére. A Heim Pál kórházba, Újhelyi doktornõhöz kerültünk, aki a transzplantációig kezelte kislányomat. Attól függetlenül, hogy egy kicsit vékonyabb volt, nem lehetett látni rajta, hogy milyen beteg. Kétéves korától elkezdtük a rendszeres inhalálást, valamint a gyógytornát. Elég sokat betegeskedett, sokszor szorult a vénás antibiotikumos kezelésre. A Svábhegyi Gyermek-szanatóriumba is be kellett idõnként feküdnie 2-3 hétre. Ilyenkor Borka Péter segített neki a helyes inhalálás és légzéstechnika elsajátítására. Állapota 8 éves korától sajnos rohamosan romlott. Egyre többször került kórházba tüdõgyulladással. E mellett rendszeresen járt iskolába, kitûnõ tanuló volt. Borka Pétertõl elõzõleg én már hallottam a tüdõtranszplantáció lehetõségérõl, amit Bécsben végeznek, de akkor még úgy Bécs, Allgemeine Krankenhaus gondoltam ez majd akkor kerülhet szóba, ha már más lehetõség nincs. 14 évesen már nagyon beteg volt tavaszán a Csillebérci táborban a mucoviscidozisos gyerekek szüleinek a transzplantációról elõadást tartott Csiszér Eszter doktornõ, a Korányi Kórház fõorvosa. Az elõadás után odamentem hozzá, hogy segítsen nekem a transzplantáció elindításában. A mûtétet a transzplantációs bizottság is jóváhagyta, elkezdõdtek a kivizsgálások. Amikor a bizottságon voltunk, ekkor ismerkedtünk meg Dr. Kovács Lajossal, az I. sz. Gyerekklinika orvosával, aki elvállalta Jennifer utókezelését. Ebben az idõben Magyarországon még gyereken nem végeztek tüdõátültetést. Jenny novemberében a Heim Pál Kórház Intenzív Osztályára került tüdõgyulladással. Ekkor már 25 kg volt. Innen, a kórházból mentünk Bécsbe, a kinti orvoscsoporthoz, akik szintén indokoltnak tartották a mûtétet. Decemberben várólistára került. Három hétig volt az intenzíven, ettõl kezdve már csak oxigénpalack segítségével tudott lélegezni. Mivel nagyon sovány volt, gyomorszondán keresztül is táplálni kellett. Állandóan fulladt. Karácsonykor annyi ereje nem volt, hogy felkeljen a fotelbõl és odamenjen a karácsonyfához megnézni az ajándékát. Szörnyû volt. Ekkor már idegileg teljesen kikészültem, állandóan reszkettem és sírtam, de persze nem elõtte. Ebben az idõben is próbáltunk normálisan élni. Rengeteget beszélgettünk, sokat nevetgéltünk. Mindannyian hittünk benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Hittünk benne, hogy majd megmûtik, és akkor végre elmúlik ez az évek óta tartó rémálom! A 8. osztályt magántanulóként végezte el. A kedves tanárok hetente felváltva jártak hozzánk tanítani. Januárban még oxigénpalackostul felvételizni is elmentünk a szentendrei gimnáziumba, ahol tovább szándékozott tanulni. Bíztunk benne, hogy szeptemberben már gyógyultan fogja átlépni az iskola kapuját. A gimnáziumba fel is vették, nagyon jó pontszámokat ért el, még így betegen, rengeteg hiányzással is. Borzasztóan vártuk már a mûtét napját! február 16-án hajnali 1 órakor megszólalt vég-

3 re a telefon, hogy mehetünk Bécsbe! Nagyon-nagyon örültünk neki! Nemsokára megérkezett a mentõ, és a hatalmas hóban elindultunk a határ felé. 9 óra tájban megérkeztünk. Jennyt befektették egy kórterembe, elvégezték a szokásos vizsgálatokat, majd vártunk. Vártuk, hogy jöjjön Lang doktorúr, és mondja meg, alkalmas-e a tüdõ, hogy megkaphassa. Úgy 11 óra felé jött, és akkor tudtuk meg, hogy lesz mûtét! Délután 2 órakor betolták Jennyt a mûtõ elõterébe. Ott, a rá jellemzõ módon még viccelõdött. Nevetgéltünk, megpuszilgattuk, majd mikor elvitték nagyon sírtam. A 7 órán tartó mûtétet Lang és Klepetko doktor úr végezte. A mûtét után kijött Lang doktor, és mondta, hogy a mûtét nagyon jól sikerült. Nemsokára Jennyt is kitolták a mûtõtõl és vitték az intenzív osztályra. Jó volt látni, ahogy nyugodtan veszi a levegõt, sem a szája, sem a körme nem lila már az oxigénhiánytól. A mûtét másnapján már felébresztették, kommunikálni csak írásban tudtunk. Szegénykém olyan gyenge volt, hogy még a tollat is alig tudta megfogni. A mûtétet követõ 3. naptól lehetõséget kaptunk rá, hogy külön szobában feküdjünk az Intenzív Osztályon, a mielõbbi felépülése miatt. Ekkor már lélegeztetõ gép nélkül, magától lélegzett. Naponta gyógytornász járt hozzá. Az osztályon dolgozó munkatársak mindent megtettek azért, hogy elviselhetõbbé tegyék ezt a nehéz idõszakot. Nem sajnálták az idõt arra, hogy bejöjjenek, kedvesen elbeszélgessenek, játszanak vele. Elmondani nem lehet azt a sok kedvességet, segítõkészséget, amit kaptunk az ott dolgozóktól. Egy hét után átkerülhettünk a Gyerekosztályra, ahol szintén egy teljesen külön szobát kaptunk. Jennykém szépen erõsödött, az étvágya is hatalmasra nõtt, de sajnos a cukra is. Egy ideig infúzióban kapta az inzulint, de mindkettõnknek (egy narancson gyakorolva) ezt szuriban is meg kellett tanulnia. Minden nap gyógytornász segítségével erõsítette izmait. Sajnos volt egy kilökõdése is, de szerencsére gyógyszerek segítségével minden helyrejött. Nagy örömünkre Kovács doktor úr is meglátogatott minket. Kíváncsi volt elsõ tüdõtranszplantált kis betegére, meg persze a további kezeléseket is meg kellett beszélnie az orvosokkal. Két hétig voltunk a Gyerekosztályon, amikor hazafelé indulhattunk. Nagyon sok szeretettel gondolunk a Gyerekosztályon dolgozó orvosokra és ápolókra is. Maximálisan mindenben a segítségünkre voltak. A mentõ egyenesen a Gyerekklinikára vitt minket! Kovács doktor már várt. Itt egy hetet töltöttünk, a h o l többek között a gyógyszerszintet kellett beállítani. Az egy hét letelte u t á n végre hazamehettünk. Kovács Jenny 2007 tavaszán doktorral megbeszéltük a gyógyszereket, mire kell vigyázni fõleg az elsõ egy évben. Amíg Bécsben voltunk, férjem kifestette a gyerekszobákat, a szõnyegpadlót kicserélte parkettára, a virágföldes növényeket elhordta. Nagyon jó volt végre otthon lenni! Az elsõ idõkben hetente, majd kéthetente kellett ellenõrzésre járni. A légzésfunkciója is egyre jobb lett. Az étvágya is megjött, szépen kikerekedett. Nagyon jó volt újra sétálni, kirándulni, fulladás és köhögés nélkül február 16-án ünnepeltük Jennykém 2. születésnapját. Ma már 10. osztályos a gimnáziumban. Ugyanúgy él, mint a többi kamasz, öthetente járunk felülvizsgálatra. Szerencsére jól van, elmúltak a nyomasztó éjszakák. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék õszinte hálával arra a családra, akiknek a szervet, így lányunk életét köszönhetjük. Ezúton is szeretnék hálás köszönetet mondani Dr. Lang Györgynek és Klepetko professzornak. Köszönöm többek között Dr. Kovács Lajosnak, aki a mai napig szeretettel gondoskodik róla, és lányomon kívül immár öt tüdõtranszplantált gyerekrõl is. Csobánka, Kállóné Bartha Ildikó

4 Hol volt, hol nem volt július 3-án megszülettem a Mucoviscidozis nevû genetikai betegséggel. A történetem voltaképp itt kezdõdik, de én szívesebben osztanám meg másokkal a 4 éves koromtól kezdõdõ idõszakot. Ugyanis gyerekkorom ezen évei környékén fogtam fel igazán, hogy én különbözök a többi gyerektársamtól. Erre már az óvodában rájöttem, mivel az egészségemért nekem többet kellett tennem, mint a többi gyereknek. Elõször is minden étkezés elõtt Kreont vettem be (amit a mai napig szorgosan be kell szednem). Ez a kapszula a hasnyálmirigy enzimtermelését szolgálja. Az emésztésemmel járó problémának látható tünete is volt. Mindig is nagyon sovány, alacsony lányka voltam. Ekkor még önfeledten játszottam, futkároztam az óvodában. Aztán bekerültem az iskolába. Már ekkor rendszeresen jártunk a Heim Pál Kórházba ellenõrzésekre, vizsgálatokra. Betegségem másik tünete a tüdõben termelõdõ sûrû váladék, melyet gyógyszerek be-inhalálásával lehetett feloldani. Még csak 8 éves voltam, de a kezelõ orvosom már akkor elkeserített, hogy: Jennykém, már megint tele vagy váladékkal!. A hörgõkben megtapadt nyák gátolt a légzésben, ami állandó oxigénhiánnyal járt. Mondhatjuk, hogy 8-9 éves koromig szinte teljesen tünetmentes voltam, de aztán lassacskán elkezdett romlani az egészségem. Elkezdtem köhögni, a tornaórákon sokszor kifáradtam, és sûrûn belázasodtam. Egyre többet kellett inhalálnom, és egyre többször kaptam vénásan antibiotikumot. Osztálykirándulásokon nem vettem részt, mert már nem bírtam a kirándulást, sétát sem. 13 éves lehettem, amikor rohamosan elkezdett romlani az állapotom. Kórházban szerencsére talán kétszer voltam, de a Svábhegyi Tüdõszanatóriumban annál többször. Itt tornáztunk, sokszor kimentünk a jó levegõre, orvosok, gyógytornászok figyeltek ránk. Sok sorstársammal megismerkedtem, és barátok lettünk. Aztán egy alkalommal, amikor anyuval mentünk gyógytornára, szörnyû hírt kaptam. A legjobb barátom meghalt. Az Õ tüdeje föladta a küzdelmet. Borzasztó dolog az, amikor az a fiú, akivel szoros baráti viszonyban voltam, akivel annyit nevettem, egyszer csak eltûnik az életbõl, és nincs többé. És ez velem is megtörténhetett volna. De tudtam, hogy én túl fogom élni ezt a betegséget. Az orvostudományban, és persze a csodában bíztam. 14 évesen kaptam egy nagyon súlyos tüdõgyulladást. Ettõl kezdve oxigénpalackon voltam, és gyomorszondát kaptam, mert 25 kiló voltam. Az orvosok azt mondták, hogy még egy tüdõgyulladást nem élek túl. Anyu végig velem volt. A kórházban ott kuporgott az ágyam mellett, még éjszaka is. Aztán kiengedtek a kórházból, de továbbra is gyomorszondával segítették a súlyom gyarapítását. Oxigénen voltam éjjel-nappal. Mindig attól féltem, hogy ki fog fogyni a kompresszorból az oxigén, és akkor megfulladok. Mondhatjuk, hogy halálfélelmem volt. Az orvosok közölték velem, hogy az egyetlen esélyem a túlélésre a tüdõátültetés. Elkezdõdtek a vizsgálatok, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e a mûtétre. A pszichológiai vizsgálattól egészen az állóképesség vizsgálatáig, mindent gondosan elvégeztek rajtam. Bécsbe is ki kellett utazni, hogy megvizsgáljon a prof, hogy akkor végre felkerülhetek-e a várólistára. Az állapotom súlyossága miatt sürgõsségi várólistára kerültem végül. Erre a napra nagyon emlékszem. December 12.-e volt. Mondták, hogy készítsük össze a dolgainkat, amit majd kiviszünk Bécsbe a mûtétre, mert bármikor (éjjel-nappal) jöhet a telefon, hogy van alkalmas tüdõ számomra. (Magyarországon még nem végeznek tüdõtranszplantációt). Iskolába ekkor már nem jártam, magántanuló voltam. Egész nap csak feküdtem az ágyban, annyira fulladtam és gyenge voltam, hogy kétszer is meg kellett gondolnom, hogy kimenjek-e vécére. Vártam a megváltó telefonhívást Egyik téli este lehullott 20 cm hó, és apu azzal viccelõdött, hogy ha most jönne a telefon, szánkóval kéne jönniük a mentõsöknek értem. És éjjel 2-kor jött a telefon. Azt az érzést nem lehet leírni. Mindenki nagyon izgatott volt. Jöttek a mentõsök, és már száguldoztunk is Bécs felé. 9 órára odaértünk, vért vettek tõlem, és elvégezték a tüdõn az utolsó vizsgálatokat. Felkészítettek minket, hogy az utolsó pillanatig kiderülhet, hogy mégsem felel meg a tüdõ számomra. Ott izgultunk a kórteremben, hogy akkor lesz-e mûtét vagy csalódottan haza kell mennünk. Dél körül bejött Dr. Lang György, és azt mondta Készülj Jenny, 90%, hogy mûteni foglak!. Nagyon boldog voltam!

5 Délután 2 órakor jöttek értem, hogy bevigyenek a mûtõbe. Egyáltalán nem féltem. A mûtétnek azonban voltak kockázatai. Egyik, hogy nem élem túl, a másik, a mûtét utáni szövõdmények. Most is csak reménykedni tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Rábíztam magam az orvosokra, akik elaltattak Én voltam az elsõ magyar gyerek, akin tüdõátültetést végeztek. Tehát február 16.-án került sor az életmentõ mûtétre. 2 nap múlva felébredtem. Nem fájt semmim, csak a lélegeztetõ csõ volt még a torkomban, ami kicsit kellemetlen érzés volt. Anyu és apu mindig bejöttek hozzám, amikor látogatási idõ volt. Mivel nem tudtam beszélni, papíron kommunikáltunk. A fájdalomcsillapítótól hallucinálni kezdtem. Halálfélelmem volt, azt gondoltam, hogy nem sikerült a mûtét, el fogok vérezni, élve eltemetnek. Furcsa, hogy a gyógyszerek ilyen állapotot idéznek elõ. A mai napig rossz erre visszaemlékezni. Elvileg nem voltam halálközeli állapotban, mégis lepergett elõttem az életem. Egészen a születésemtõl. Láttam magam öregnek, aztán azt, ahogy eltemetnek. Szörnyû volt ez a 2 nap, amíg ezek a hallucinációk nem múltak el. Ahogy csökkentették a fájdalomcsillapítót, kezdtem magamhoz térni. Szegény anya mindig csak azt mondta sírva, hogy szeretne már velem beszélgetni, de én még nem tudtam. Aztán kivették a lélegeztetõ csövet a torkomból, hogy elkezdjek az új tüdõmmel önállóan lélegezni. Elõször nagyon nehéz volt. Tudtam, hogy az életmentõ tüdõ, ami bennem van, egy ártatlan gyerek tragikus balesetébõl való. Ezt is nehéz volt feldolgozni. Négy nap múlva átvittek az intenzívrõl a gyerekosztályra. Itt már elkezdtem enni, de a mellkasomból kilógó csövek miatt még nem nagyon tudtam mozogni. Elkezdtem a kilökõdésgátlót szájon át szedni. Eddig is sok gyógyszert szedtem, de most marékszámra adták nekem. Jött hozzám gyógytornász, hogy segítsen lábra állni. Nem is gondoltam, hogy másfél hét fekvés után enynyire elgyengülnek az izmok. Nem tudtam lábra állni. Aztán szép lassan minden csõ kikerült belõlem, újra megtanultam járni. Úgy meghíztam, és felpuffadtam, hogy amikor belenéztem a tükörbe nem ismertem magamra. Mondták, hogy ez a gyógyszerek mellékhatása. Úszóverseny Szegeden Atlétika verseny Bp.-en Két és fél hét után eljött a nap, amikor hazaengedtek. El sem hittem, hogy végre hazamehetek, nem fulladok, és egy új élet vár rám. Utána is voltak vizsgálatok, és a mai napig kontrollokra járok öthetente. Kezelõorvosom Dr. Kovács Lajos, mindent megtesz, hogy (ha lehet ilyet mondani) vidáman teljenek ezek az ellenõrzésekkel töltött napok. A mûtét óta teljes életet élhetek, normális a súlyom, sportolok, és minden mást, amit a többi tizenéves. Örök hálával gondolok a donorom családjára, akik lehetõvé tették életem folytatását, és álmaim megvalósítását! Kálló Jennifer

6 Kell egy csapat 4. S.E. Transzplantációs és Sebészeti Klinika Vesét kaptam a Transzplantációs Klinikán 2002 augusztusában kerültem elõször a Transzplantációs klinikára, egy számomra akkor idegen környezetbe, mely eleinte félelemmel töltött el, de késõbb rájöttem, hogy ezen félelmemnek semmi alapja nem volt. Elsõ transzplantációmat Dallos doktor, a második mûtétemet pedig Langer doktor végezte el, akiknek ezúton is meg szeretném köszönni mindazt, amit értem tettek. Máthé doktor volt az osztályvezetõ 2004-ben. Igazság szerint eleinte nagyon ellentétes véleménnyel voltam róla, mígnem egy alkalommal hozzá mentem ügyeletbe. A sebészetre kellett felmennem a kanült viszszavarratni, ahol nem ismertek a nõvérek. Mikor szemrebbenés nélkül tûrtem a lidocaint és a varratot, a nõvér megjegyezte, hogy milyen kis hõs vagyok, mire Máthé doktor kijavította, hogy Õ nem egy kis hõs, hanem egy nagy hõs. Ez akkor nagyon jól esett, és azóta teljesen más szemmel nézek rá.mai napig is rendszeresen visszajárok kontrollra az ambulanciára Remport doktorhoz, és a legtöbb esetben ilyenkor Török doktorral is találkozom, akinek mindig van hozzám pár kedves szava. :-) Emlékszem, Török doktor mindig felhívta rá a figyelmemet mindkét mûtét után, hogy színezett, szénsavas üdítõket, és gyorséttermi dolgokat mostantól ne egyek-igyak. Ezt sosem felejtem el! Remport doktor egy nagyon elfoglalt ember! :-) Szinte lehetetlen elérni, viszont ha ez sikerül, akkor mindig van egy perce az ember számára. Segítõkész, nagyon közvetlen ember, bármi problémám van, mindig mehetek hozzá.a transzplantációs osztály nõvéreirõl- név szerint: Rézi, Anikó, Marcsi, Klári, Anett, Marika néni, Adrienn, Csilla, Julcsi, Timi, Edit, Hermina, Rita, Babi, Gyuriszinte kivétel nélkül csak jókat tudok mondani. Ha volt idejük, mindig leültek velem beszélgetni, és mindenben segítettek, amiben tudtak. Mikor ben feküdtem bent, már ismerõsként kezeltek. Rézi nagyon sokszor kicsi lánynak szólított, amit eleinte furcsálltam, de aztán már az volt különös, mikor nem így nevezett! :-) Az intenzív osztály nõvéreirõl sem szabad elfeledkeznem, akik 2002-ben nagyon jó, hogy mellettem voltak, és támogattak.valamint köszönet Fazakas János és Ther Gábor doktornak is. Egyszer, mikor már a sokadik centrális kanülömet akarták betenni, nem szerettem volna csak érzéstelenítést, így megbeszéltük, hogy Fazakas doktor elaltat. Csakhogy, ez pont ebéd utánra esett, és levessel a gyomromban az altatás nem történhetett meg. Megmondom õszintén nem örültem neki, mint ahogy Fazekas doktor sem annak, hogy ettem :-) Azonban olyan megoldást talált, hogy semmit nem éreztem a beavatkozás alatt, és nem is emlékeztem semmire, csak arra, hogy Feszt Timi a kezemet fogja. Ther doktorral sokat beszélgettünk, míg az intenzíven voltam, és mindig megnyugtatott.végül, de nem utolsó sorban a koordinátorok, és Hamrán István munkáját is köszönet illeti, akik

7 nemcsak a munkájukat végezték, hanem támaszként és barátként is mellettem voltak. Köszönet továbbá a többi klinikán dolgozó orvosnak, akik foglalkoztak velem, és segítettek abban, hogy most egészségesnek mondhatom magam. Ingrid, 22 éves Tomi és Szabó doktor Kesztler Balázs Úgy érzem, fontos, hogy ezúton is köszönetemet fejezzem ki a Transzplantációs Klinika minden kedves dolgozójának és erre jó lehetõség a közös újságunk január. 8-a számomra és családom számára is rendkívüli napnak számít. Túl egy sikertelen transzplantáción minden vágyam és gondolatom egy újabb riasztás körül forgott. Ezen a bizonyos napon újabb esélyt kaptam egy teljesebb életre. A kezdeti szorongásom és félelmem hamar elillant és ebben nem kis szerepet játszott az a kedves és megnyugtató légkör, melyet a nõvérek, a koordinátorom, Borsodi Etelka és az orvosok teremtettek. A transzplantációt Dr. Máthé Zoltán végezte, aki nemcsak maximális szakmai tudásával járult hozzá a mûtét sikeréhez, de lelkileg is sok önbizalmat táplált belém. A több órás mûtét végül sikerrel zárult, de mindnyájan tudtuk, a neheze még hátra van. Ebben voltak segítségemre az intenzív osztály dolgozói, a vesetranszplantációs osztály összes nõvére és nem utolsó sorban a kedves orvosok, akik mindenben segítették és ellenõrizték lábadozásom. Jelenleg otthon pihenek, jól vagyok és készülök a nyárra, alig várva az újabb tábort, ahol felszabadultan szórakozhatunk és pihenhetünk. Levelem végén még egy név nem maradhat ki a felsorolásból: Török Szilárd doktor úr az, akihez kontroll-ellenõrzésekre járok, és mindenben a segítségemre van. Benne egy nagy hivatástudatú, kedves és humoros embert ismertem meg, aki ha kell éjjelnappal kész segíteni, ha valami probléma adódna. Végezetül minden hálám azon embereké, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az életemet könnyebben és egészségesebben folytathassam. Tisztelettel: Kesztler Balázs (17 éves) A Transzplantációs Klinikán eltöltött napjaim a fájdalomtól eltekintve eléggé vidáman teltek. Szabadidejükben a nõvérek kártyáztak - Edit és Anikó, Joe bácsi sakkozott velem. Timimami mindig jött és fényképezett, és mesét olvasott. Mindig megkérdezték, hogy mit, és hogyan szeretnék enni. Ez volt az elsõ kórház, ahol megettem az ételt, mert nagyon finomakat fõztek. Tomi, 13 éves A transzplanton míg feküdtem, Marika néni volt a kedvencem. Minden embernek ilyennek kellene lennie. Rajzoltunk, festettünk, hülyéskedtünk, gyorsan repült az idõ, és már mehettem is haza. Utána mindig hozzá szerettem volna visszajárni, beletelt egy kis idõbe, míg megértettem, a többi gyereknek is nagy szüksége van rá, hogy nekik is olyan gyorsan elrepüljön az idõ. KÖSZÖNÖM MARIKA NÉNI!! (Kérlek, adjatok a Marika néninek is egyet az újságból, ha megoldható. Köszi!) (Megoldható, küldünk a szerkesztõ) 2., Igazából mindenkit szeretek a transzplanton, de mikor ellenõrzésre megyek, és a Remport doktor azt mondja, ma hamar végzünk, és nem felejti el, hogy ott vagyok, olyankor még boldogabb vagyok. 3., Mikor megismertem a mi Timi-Maminkat, nem gondoltam volna, hogy létezik felnõttben ilyen, aki mindent megért, és kibír, még azt is, hogy el merte vállalni, hogy elvisz Disneybe, bár lehet, hogy elõtte nem gondolta meg rendesen. Nagyon köszönöm neki. Sok-sok boldogságot Timi! SZERETÜNK!! Dávid, 11 éves

8 Dunci és Klári Tomival Amikor odakerültem a Transzplantációs Klinikára, jött egy néni! Nagyon kedvesnek tûnt, amikor megismertem nagyon megszerettem. Mûtét elõtt bíztatott, hogy ne féljek. Kaptam tõle sok-sok kindertojást, és õ is tõlem. Meg persze gyártottam neki a karkötõket. Mivel nagyon megszerettem õ lett az én második anyukám!! Õ Timi. Chmel doktornõ egy kedves és vicces doktor néni! Bár õ nem szokott eljönni velünk nyaralni, kirándulni, állatkertbe stb.! Egyszer kaptam tõle egy olyan tollat, ami világít! Néha hozzá szoktunk menni kontrollra, ha nincs bent Remport doktor bácsi. Petra, 12 éves Mikor vesét kaptam a Transzplant Klinikára kerültem. Kicsit féltem, mert nem nagyon ismertem senkit. De pár nap múlva, mikor már jól voltam rájöttem, hogy itt is jó fejek a nõvérek. Volt egy olyan délután, hogy Klárival rengeteget játszottunk és színeztünk. Nagyon kedves volt. Ráadásul még videóztunk is. Akkor, amikor rosszul voltam még akkor is jól éreztem ott magam! Klári és Adri Zadri, 11 éves Történt egyszer, hogy Andrási Máté, alias én, két kemény évi várakozás után vesét kaptam a jobbik fajtából. Ez, november 13-án következett be. Pici voltam és elesett, folyamato- Petra san mellettem voltak a szüleim, de a bátorítás elkelt bárkitõl, aki felém járt. Már pedig sokan és sokszor jártak felém a klinika dolgozói és mindig volt rám mindenkinek ideje. Ezért külön köszönet az összes orvosnak, ápolónak, nõvérnek, takarítónak, konyhai szakaszszisztensnek (a pocakom azóta is visszasírja a sülthusit és a finom fõzeléket). A mûtét az én gondolataimban nem volt annyira rémisztõ (végül is szép nagy adag altatót kaptam), mint, amikor Máthé doktor közölte, hogy minden napra jut valami finomság. Õ ugyanis ezt- azt belém tett, és azokat valamilyen úton módon ki kell szerkeszteni. Ilyen volt a katéter, és a draincsõ is. Na kedves mosolygós nõvérke a katétertõl megszabadított könyörgésemre, három nappal a mûtét után. Na jó, de az nem volt odavarrva, meg igazából kellemetlen is volt. Eljött a nagy nap. Mûtéttel teli ügyes kezû doktorbácsim : Máthé doktor határidõnaplója. Õ mégis úgy döntött sebtisztítócsõ nélkül csak könnyebben focizok a felfújt gumikesztyûvel a klinika folyosóján, ezért reggel megjelent szigorú tekintetével, mosollyal a szája szélén, hogy megszabadítson ettõl a draincsõtõl. Én azonnal tiltakozásba kezdtem, én jól elvagyok csövestõl és különben is nekem Szabó doktor vegye ki a csövet. (fogalmam sem volt ki az a Szabó doktor, egy volt a lényeg, nem volt a szobámban)! Andrási Máté

9 Lassan másfél éve, hogy kisfiam, Gergõ vesét kapott. Azóta a kontroll vizsgálatok megosztva zajlanak a Gyerekklinika és a Transzplant klinika között. Nem túl boldog Geri, ha megyünk, mert tudja, hogy olyankor mindig szuri van, de az elsõ kérdése az, hogy ugye a Maléth Gergõ Anikóhoz megyünk, ugye? Talán Anikó a számára az egyetlen olyan kórházi személy, aki sokkal többet jelent neki, mint egy doktor néni vagy bácsi, aki meggyógyítja õt. Azt hiszem Anikó vidámsága, és gyerekszeretete megkönnyíti fiam számára a fájdalmas emlékeket. Nagyon köszönjük Neki, és remélem sokáig megmarad Baráti kapcsolatunk. Máthé doktor közölte: - Rendben, akkor csak várjak én Szabó doktorra, õ úgysem szereti éber állapotban a gyerekeket bántani, ezt a dolgot szívesen bízza másik sebészre. A kõ leesett a szívemrõl, de ahányszor nyílt az ajtó,annyiszor néztem riadtan felé, hátha Szabó doktor érkezik, akirõl semmit sem tudtam, még csak elképzelni sem tudtam ki lehet. Este 6 körül aztán kiderült a nagy titok. Kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, na ekkor sajnos más orvos neve nem jutott eszembe így kénytelen voltam belenyugodni sorsomba, és pillanatok alatt átestem a dolgon... Csak tudnám miért szenvedtem plusz egy fél napot...tényleg ügyesebb voltam csövek nélkül a focizásban is a folyosón...úgy a titkos részen,ahol esténként már senki sem járt csak néhány orvos, betegápoló és nõvérke, akik benne voltak mind a csapatban! Mégegyszer köszönet mindenkinek... Máté, 15 éves. Remport doktorral meg lehet beszélni minden felmerülõ problémát, de sajnos sokat kell várni, mert rengetegen járnak hozzá. Viktor, 19 éves. Kriszti, a 4 éves Gergõ édesanyja Aki már átesett a transzplantáción, az tudja, milyen érzés várni Velem is megtörtént, május 21-én megszólalt otthon a telefon, hogy megvan a vese! Felmentünk Budapestre, a Transzplantációs Klinikára, ahol az osztályon egyszerre rengeteg orvos és nõvér vett körül, különféle vizsgálatokat végeztek, pl.. vérvétel, ultrahang, EKG, stb.. Nagyon boldog voltam, hogy megvan a vese, amire vártam! A mûtét után, amikor már jól voltam, akkor sokat játszottam és nevettem a nõvérekkel, sokat segítettek abban, hogy mihamarabb meggyógyuljak! Persze nemcsak õk, hanem a doktor bácsik is! Kedvencem Alföldy Feri bácsi volt, aki nagyon aranyos, mindig megkérdezte, hogy hogy vagyok, és közben mosolygott! Az osztály dolgozóinak odafigyelése és kedvessége sokat segített a gyógyulásomban. A nõvérek olyanok voltak nekem mint az anyukám, egyszerre sok-sok anyukám lett! Akiket nagyon szerettem az osztályon: Szalai Edit, Maléth Anikó, Péntek Andrea sokat nevettek és játszottak velem, és esténként meséltek nekem! Amikor hazaengedtek, szomorú voltam, hogy nem találkozom velük. Azóta tíz év telt el Nagyon jól vagyok!!! Ebben a kórház környezete és dolgozói segítettek! Köszönöm!!! Ibolya, 20 éves

10 A kórházi élet is,,lehet jó. Nincs mindenkinek akkora szerencséje, mint nekem. El is mesélem Önöknek, & nektek. A mûtétem után egy nappal már le is Máthé doktor vittek az osztályra. Amikor már végre kiszedték a katétert, meg mindent leszedtek rólam, tökéletes kiszolgálásban részesültem. Mind a három koordinátort szeretem, de mégis jobban a szívemhez nõtt: Timi. A nõvérek is igazán kedvesek. Akik vért vesznek, nagyon türelmesek velem. Az osztályon Dunci néni, Klári, Marcsi és a többiek ajándékot is hoztak nekem. Edit (kajásnõvér) minden nap megkérdezte tõlem, hogy: - Mit szeretnél enni holnap?... Bármit kérhettem, teljesítették. Igazán finoman fõztek. Joe bácsi, aki a mûtétemet végezte, tök jó fej. A kezelõorvosaim: Remport Ádám bácsi, majd késõbb Török Szilárd bácsi.õk is gyerekszeretõ,,orvosok. Szilárd bácsi is jó fej. Mindig vidáman fogad, viccelõdik. Örülök, hogy ilyen lelkiismeretes emberek vigyáznak rám. Köszönet mindenkinek! Virág (11 éves) Amikor vesét kaptam, akkor már nagyon beteg volt a szívem is, ezért veszélyes volt az altatás, de Fazakas doktor bácsi nagyon vigyázott rám Viki a mûtét után és a mûtét után az egész Intenzív Osztály engem õrzött. A transzplantációs osztályon mindenki nagyon kedves volt, a nõvérek, a doktor bácsik, a doktor nénik, a gyógytornász, és én nagyon boldog voltam, hogy vesét kaptam. Amikor a mûtét után lementünk ultrahang vizsgálatra, akkor ott is nagyon aranyos volt mindenki, és a doktor néni nekem adta a vesémrõl készült fényképet, azóta is õrzöm! KÖSZÖNÖM az egész csapatnak! Viki (13 éves) Balázs Patrik vagyok 10 éves vesetranszplantált kisfiú. Én a MALÉTH ANIKÓRÓL szeretnék írni pár kedves sort, mivel nagyon a szívemhez nõtt! Már az elsõ találkozásunknál belopta magát a szívembe! Õ koordinátorként dolgozik. Kedvessége, a be- Patrik tegekhez való viszonya példamutató! TÕLEM MINDIG Õ VESZI LE a vért, és nem is fáj, de ha ránézek Anikóra, Õ sokkal jobban fél, nehogy fájdalmat okozzon nekem! Amikor a gyerekklinikán feküdtem, meglátogatott, bátorított engem és az anyukámat is! Nagyon jól esett! Mindig nagyon vidám mosolygós, egyszóval én nagyon örülök neki, hogy megismertem! És remélem Õ is így gondolja! KÖSZÖNÖK MINDENT ANIKÓ! És persze MINDENKINEK köszönöm! Patrik (10 éves) án volt a veseriadóm. Azon a napon Anikó nõvér is dolgozott. Anikó határozottsága és közvetlensége oldotta a feszültséget bennem. Nagyon tetszik hogy ami a szívén az a száján! Nem tür ellentmondást de mindent a betegek érdekében tesz. Lehet vele komoly dolgokról beszélni, de a tréfálkodás sem volt ellenére ha azt látta rajtam hogy szomorú vagyok. Nagyon lelkiismeretes embernek ismertem meg. Szeretnék köszönetet mondani minden nõvérnek, hiszen mindenkihez bizalommal fordulhattam és mindenki segített rajtam, bármilyen gondom volt. Végig biztonságban éreztem magam! Zoli, 17 éves

11 A nõvérek közül néhányan A transzplantáció után! Sziasztok! A sport jótékony hatásáról szeretnék szólni nektek pár szót! Mielõtt transzplantáltak, nemigen sportolhattam, mert az megterhelte volna a kissé defektes vesémet. A transzplantáció után erõsen elhíztam 73 kgról 82 kg-ra sikerült feltornáznom a súlyomat! Ezt megelégeltem! Fáradékony voltam, kevés mozgás is megterhelt, és szerettem volna lefogyni. A fogyókúrát nem igazán csíptem! Saját indíttatásból elkezdtem kerékpározni és futni! Egyre jobban ment, és ez tetszett, és a súlyom is kezdett alakulni! Napról napra jobban ment a tekerés, és a futás! Persze közben az étkezésemre is oda figyeltem! Sok zöldség, gyümölcs, kevés szénhidrát, (mivel nyár volt ez nem volt túl nehéz) igazából a Norbi étkezésbõl indultam ki! Mivel szüleim féltettek,hogy mindig egyedül edzek, csatlakoztam a Tekergõk SEhez (triatlonos klub)! Sikerült vennem egy országúti kerékpárt. Nagyon tetszett, hogy tartozom valahova, és az edzõm is nagyon jó fej volt! 2,5 hónap alatt 25 kg-ot fogytam! Igen

12 most kell megdöbbenni! Volt, hogy a 60-at sem értem el! Mivel nagyon sovány voltam elkezdtem kondizni is, jelenlegi súlyom 65 kg-ra rúg! Most már ahhoz is van energiám, hogy tanuljak, eddzek, suliba járjak! Részt vettem két kerékpáros edzõtáborban, nagyon nagy élmény! Tervezem, hogy transzplantált versenyeken induljak! Itt a nyár, kezdjetek el ti is valamit! Meglátjátok nagyon jó lesz! De vigyázzatok, mindent csak ésszel! Mezei Gergõ Kedves Szülõk! Azzal a kéréssel keresett meg egy anyuka, hogy segítsek kideríteni, milyen szociális támogatásokat vehetünk igénybe, mire lennénk jogosultak mi, a transzplantált gyerekek szülei. Megpróbáltam összegyûjteni, íme: GYES: Indokolt esetben 10 éves korig is adható (Magyar Államkincstár) Ápolási díj: A gyermek 10 éves kora után, ha még ápolásra, felügyeletre szorul igényelhetõ a helyi önkormányzati irodában, összege minimum a GYES összegével egyezik meg, súlyosabb esetben magasabb. Közgyógyellátás: Háziorvos tölti ki a papírt és a helyi önkormányzati irodába kell bevinni. A helyi önkormányzati irodában igényelhetõ különbözõ segélyek: (szociálisan rászorulóknak) - Rendszeres gyermekvédelmi támogatás - Lakásfenntartási támogatás - Átmeneti segély Mozgáskorlátozottság esetén igényelhetõ a helyi önkormányzatnál: (a mozgáskorlátozottságot jelenleg nagyon szigorúan ellenõrzik, sajnos a törvény nem tér ki a mesterségesen legyengített immunrendszerû emberekre, akiknek nem ajánlatos tömegközlekedési eszközön utazni, ezért a kezelõ szakorvossal kell kitöltetni a nyomtatványt) Közlekedési támogatás: összege tanulók esetén évi (egy összegben), beadási határidõ április 30. Év közben is igényelhetõ, ha április. 30.-a után állítják ki az igazolásokat. - Parkolási engedély Atlétikai verseny érmeseként - Személygépkocsi szerzési, ill.. átalakítási támogatás - Súlyadó alól való mentesség Utazási költségtérítés: a háziorvos állítja ki a nyomtatványt- autóbusz, vonat ingyenes-, autóval szállítás esetén rá kell írni, hogy tömegközlekedést nem vehet igénybe, viszont csak a legolcsóbb tömegközlekedési eszköz díját fizetik. Segély az egészségi állapot romlás hatásainak enyhítésére: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál igényelhetõ évente egyszer, amennyiben jelentõsen megnövekednek valamely családtag betegellátási költségei. Ezek lehetnek: gyógyszer, segédeszköz,- pl. szemüveg, mûanyag gipsz, tartós kórházi kezelés, stb. Az OEP honlapjáról letölthetõ a segélykérelem. Különbözõ összegeket állapíthatnak meg, csak részletesen meg kell indokolni a kérelmet. Érdemes megkeresni a helyi családsegítõ szolgálatot is, az õ feladatuk, hogy segítsenek utánajárni, kitölteni, eligazodni a bürokrácia útvesztõjében. Az internet-csatlakozással rendelkezõknek ajánlom az OEP, a Magyar Államkincstár és a minisztériumok honlapjait, hiszen elég gyorsan változnak a törvények. Kérem, ha valaki tud még a fentieken kívül valamilyen támogatásról, ossza meg velünk! Üdvözlettel: Törökné Fellner Márta

13 Kedves Gyerekek és Szülõk! Maléth Anikó koordinátor vagyok, a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinikán dolgozom. Ezentúl én foglak tájékoztatni benneteket a Magyarországon történt gyermek szervátültetésekrõl. Örömmel számolok be arról, hogy 2007-ben eddig 11 gyermek részesült vese-, 1 pedig májátültetésben. Január elején 27 gyerek volt a vese-, 2 pedig a májvárólistán. Ezúton szeretném nektek bemutatni az új Trappancsokat! Januárban transzplantáltak: Kesztler Balázs 17 éves, Hartdégen Bertalan 12 éves, Bada Brigitta 14 éves, Februárban: Túróczy Eszter 19 éves, Kóka Zoltán 17 éves, Márciusban: Nyirati Lili 11 éves, Áprilisban: Velkey-Guth Simon 15 éves, Kovács Anna 14 éves, Májusban: Zombori Dénes 17 éves, Valu Bence 8 éves, Cséffán Péter 17 éves, Szász Emõke 16 éves. Jelenleg 18 gyermek vár vesére, 1 gyermek pedig májra! Kedves szervátültetésre váró gyerekek! Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hova kerültök, ha nektek is riadótok lesz, mi fog veletek történni, esetleg kérdéseitek vannak, akkor szeretettel várlak benneteket egy megbeszélt idõpontban a Transzplantációs Klinikán. Cím: 1082 Budapest Baross u Telefon: 0620/ Ny. Lili B. Brigitta H. Bertalan Sz. Emõke K. Balázs V. G. Simon

14 Sohasem mondtuk neki, hogy nem sikerülhet Képesek rá, mert hiszik, hogy azok. Vergilius Joey fiam kicsavarodott lábbal jött világra, a talpa a pocakján nyugodott. Elsõszülõ anyaként furcsállottam ugyan a dolgot, de nem tudtam, mit jelent. Azt jelentette, hogy Joey dongalábú. Az orvosok elmagyarázták, hogy megfelelõ kezelés után rendesen megtanul majd járni, de futni valószínûleg sohasem fog valami jól. Élete elsõ három évét mûtétek, mintavételek és járókeretek tarkították. Állandóan masszírozták és tornáztatták a lábát, így hét-nyolc éves korára valóban nem látszott a járásán semmi rendellenesség. Ha nagyobb távolságot tett meg gyalog, például egy vidámparki vagy állatkerti látogatás alkalmával, panaszkodott, hogy a lába elfáradt és fáj. Olyankor pihentünk egyet, kóláztunk, vagy fagylaltoztunk, megbeszéltük a látottakat és a további látnivalókat. Nem árultuk el neki, mi okozza a fájdalmakat, mitõl olyan gyenge a lába. Nem mondtuk meg, hogy a veleszületett elváltozásból ered. Nem mondtuk neki, így hát nem tudta. A környékbeli gyerekek rendszerint rohangásztak játék közben, ahogy kortársaik szoktak. Amikor Joey meglátta õket, természetesen egybõl beszállt, s õ is önfeledten játszott. Sohasem mondtuk neki, hogy valószínûleg nem fog olyan jól futni,mint a többi gyerek. Nem mondtuk neki, hogy õ más. Nem mondtuk neki, így hát nem tudta. Hetedikes korában elhatározta, hogy jelentkezik a mezeifutó-csapatba. Mindennap a csapattal edzett, de mintha mindenkinél keményebben dolgozott és többet futott volna. Talán érezte, hogy a mások számára maguktól értetõdõ képességek neki korántsem természetesek. Nem mondtuk neki, hogy futhat ugyan, de mindig csak sereghajtó marad. Nem mondtuk, hogy ne is álmodjon válogatottságról. Az iskolaválogatottba a hét legjobb futó kerülhetett be. A versenyeken az egész csapat részt vett, de pontot csak a válogatott keret tagjai szereztek az iskolának. Nem mondtuk neki, hogy nem juthat be a válogatottba, így hát nem tudta. Továbbra is minden áldott nap hat-nyolc kilométert futott. Soha nem felejtem el, egyszer harminckilenc fokos lázzal sem bírt otthon maradni, mert aznap futóedzésre kellett mennie. Egész nap aggódtam érte. Vártam a hívást az iskolából, hogy azonnal hozzam haza, de senki sem telefonált. Tanítás után kimentem a pályára, hátha meggondolja magát, és mégis kihagyja az edzést. Amikor az iskolához értem, épp egy hoszszú fasorban futott, teljesen egyedül. Lépésben hajtottam mellette a kocsival. Megkérdeztem, hogy érzi magát. Kösz, jól, hangzott a felelet. Már csak három kilométer volt hátra. Arcán izzadságcseppek gördültek le, szeme lázasan csillogott, de felszegte a fejét és konokul futott tovább. Sohasem mondtuk neki, hogy harminckilenc fokos lázzal nem lehet hat kilométert futni. Nem mondtuk neki, így hát nem tudta. Két héttel késõbb, az évad utolsó elõtti versenyére készülve, kifüggesztették a válogatott névsorát. Joey neve a hatodik helyen szerepelt hetedik osztályos létére. A többi válogatott a nyolcadikosok közül került ki. Nem mondtuk neki, hogy nem juthat be a válogatottba. Sohasem mondtuk neki, hogy nem sikerülhet. Így hát nem tudta. Csak megcsinálta. Kathy Lamancusa Forrás: Erõleves a léleknek, Bagolyvár Könyvkiadó, 1997.

15 Nagy Marci kísérletezik... Látogatás a Csodák Palotájában ában Egy szép napos szombaton, április 28-án a Trappancs Sportegyesület szervezésében mintegy tizenöt szervátültetett gyerek, testvéreik, szüleik kíséretében látogattak el Budapestre, a Csodák Palotájába. Ahogy az intézmény honlapján is olvasható, a Palota nem múzeum, nem iskola, nem játszóház, nem fedett vidámpark, nem is mûvelõdési ház, viszont ezekbõl mind tartalmaz valamit. Tulajdonképpen egy nagy interaktív kiállítás, ahol a tárgyakhoz nyúlni szabad, sõt ajánlatos. A természet törvényeinek játékos formában való megismerésére az egyik legalkalmasabb hely. Az emeleten lévõ Öveges Teremben rendszeresek a látványos tudományos kísérletek, melyek általában nagy érdeklõdés mellett zajlanak. Csapatunkból nemcsak a gyerekek, hanem a felnõttek (elsõsorban az apukák) is élvezték a bemutatókat, és lehetõség szerint mindent kipróbáltak. A helyi étteremben elfogyasztott kiváló ebéd után egyesületi közgyûlést is tartottak a Trappancsok a Csodák Palotája konferencia termében. Köszönjük a Csodák Palotája vezetõinek, hogy díjmentesen vehettük igénybe e CSODÁS létesítményt. T.I. A folyékony nitrogén... Eljátszottuk a Boci-Boci tarkát... Az egyik érdekes kísérlet az Öveges Teremben

16 Velünk nyaralnak Õk is: Négylábú Trappancsok Vámos Berci Nevem Berci, 6 éves golden retriver vagyok. Persze ezt a nevet gazdáim adták, mint minden törzskönyvezett kutyának, nekem is van rendes nevem. Szérûskerti Eriknek hívnak, a Szérûskerti kennelben születtem, és mi voltunk az ötödik alom. Minden testvérem neve E betûvel kezdõdik. Az apukám Hollandiából érkezett, nagy, erõs, világos krémszínû, és sok díjat nyert. Anyukám az érdi Gáláns kennelben született. Én újpesti vagyok, ott van a Szérûskerti utca, a tenyészetünk a nevét errõl kapta. A fajtámat Angliában tenyésztették ki, eredetileg vízi szárnyas-apportírozó vadászkutyák voltunk, ezért nagyon szeretjük a vizet. Tudunk türelmesen várni, amíg sor kerül a feladatunk végrehajtására. Jó megfigyelõk vagyunk, jó a szimatunk, megjegyezzük, hogy mi történik. Én például majdnem mindig megtalálom a parkban a játékomat, ha valahol elejtem. Ez gyakran elõfordul, ha eltátom a számat egy másik kutya miatt. Fajtám megtanulja a mentést, keresést, vakvezetést, van köztünk terápiás kutya is. Gazdáim tíz egyforma fehér kerek pamacs közül választottak. Sok kiskutyát megnéztek, azt mondják az enyém volt a legszebb, legjobban gondozott alom. Kifejletten kb. 40 kilós, sûrû bundás, világos színû, erõs csontú kutya lettem. A gyerekek szívesen megsimogatnak, talán valamelyik játékuk jut rólam az eszükbe. Kis gazdám, Eszti állandóan vödörfejûnek hív, biztos azért, mert nagy kerek kobakom van. Eszti papája, Péter - a falkavezér - néha Maci Lacinak hív. Ezt nem értem, mert tudja a rendes nevemet is. Családunk legfiatalabb tagja mindig csak átölel, és hozzám dugja a fejét. Ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy összetévesztett a játékmackójával. Szívesen játszanék vele, visszahoznám a labdát, huzakodhatnánk a zsinóros játékommal, de õ még nem tudja megmondani, hogy mit csináljak, mert még nem beszél, olyan kicsi. Szeretem õt is, és soha nem bántok senkit. Még a cicákat sem. Guszti cica otthon nagyon szeret hozzám bújni. Amikor fekszem a szobában, körbejár, és utána mellém fekszik. Na a Gizi cica, az azért már más! Átvágtat a szobán, és fenekemen dobbant, ha fel akar ugrani az ágyra. Néha rávakkantok, ilyenkor felrohan a galériára, de nem megyek utána, mert olyan kicsik a lépcsõfokok, hogy összegubancolódna a lábam. A legjobban azt szeretem, ha a gazdáim mellett lehetek. Mindenhova magukkal visznek, sokat foglalkoznak velem. Szívesen tanulok új dolgokat, és szívesen engedelmeskedem nekik. A legjobb az õ közelükben lenni. Amikor rájuk nézek, mindig kedveskednek. Maci fejû!, Boci szemû! így becéznek. Minden nap többször megyek sétálni a Városligetbe, vagy a Duna partjára. A nagy melegben csak a vízparton érzem jól magamat, de télen is szívesen úszom. Szeretem a vizet. Ráfekszem, nyugodt, hosszú tempókkal siklom benne. Ezt a gazdámtól tudom, õ látta a tengerben a búvárszemüvegével. A kutyagazdák azt mondják, mindenhol jó, de legjobb otthon. Én viszont tudom, hogy ez nem így van. Mindenhol jó, de legjobb a gazdám mellett! Ennél már csak az a jobb, ha a család többi tagja is velünk van, és mindenki velem foglalkozik! Milicica Vámos Eszter 2005 júniusában születtem a SOTE udvaron. Nagy cica sírás hallatszott fel a kórházba napokig, ezért egy doktor néni (Chmel doktornõ) elindult megkeresni minket. Meg is talált, azt nem tudták, hogy hogy kerültünk oda, azt mondták,

17 hogy biztos valami felelõtlen ember dobott be minket az udvarba. Nagyon picik voltunk, ezért a doktor néni megsajnált és hazavitt engem, és az öt testvéremet. Másnap jött egy néni, megnézni minket, én odamentem hozzá és rátettem a lábacskámat. Ennek nagyon örült, és egy bácsival hazavitt magával. Azóta Õk az én szüleim. Megmutatta a lakásomat, amit én boldogan fedeztem fel. Elõször azt mondta, hogy nem szabad felmenni az ágyra, és ez nagyon vicces játék volt. Aztán nem mondta többet és én ott aludhattam vele. Hamar megtanulta, hogy én este a másik, mellette lévõ párnát szeretem, és ha már megmosakodtam, akkor aludni szeretnék, ne piszkáljon. Cserébe hajnalban odabújok hozzá, és dorombolok. Elõször azt mondták, hogy a pici fejemhez képest nagyon nagyok a füleim, és elneveztek Batman-nek. Nem valami szép nevet kaptam, nem is hallgattam rá, de aztán a mami elment nyaralni, és én még túl kicsi voltam ahhoz, hogy vele menjek, ezért keresett nekem pótszülõket, akik vigyáztak rám és nagyon szerettek; õk neveztek el Milikének. Ez a név már tetszett, gyorsan megtanultam, hogy engem hívnak így, és szerencsére azóta is ez a nevem. Gyorsan megtanultam olvasni, bár a mami nem nagyon örült neki, pedig nagyon szép képeskönyvet olvastam ki utoljára (apró darabokra ). A növényeket is nagyon szeretem, maminak volt egy növénye (Yukka) klasszul fel lehetett mászni rá és ráncigálni lehetett a leveleit. Sajnos egyszercsak lefeküdt a földre, és ezért a mami elvitte valahova, pedig nagyon jó játék volt. A másik kedvenc játékom a papírdoboz, mami mindig azt hiszi, hogy megeszem, amit kirágcsálok belõle, pedig nem, csak szétszórom a szõnyegen, de nem veszekszik érte, hanem összeszedi. Néha kézzel, néha meg az ellenségemmel, a porszívóval. Attól nagyon félek. Majdnem annyira, mint a kutyáktól. A mamám szerint kedves, barátságos cica vagyok, szeretem a társaságot, viszont rendkívül gyáva vagyok, az új dolgoktól nagyon félek, de néhány nap alatt hozzászokom mindenhez. A fura zajoktól is megijedek. Tavaly elvitt magával a táborba, kaptam pórázt, hogy a fûben tudjunk sétálni, de annyira féltem a szabadban, hogy inkább visszamentünk a szobába. Azt mondja a mami, hogy idén újra megpróbáljuk. Éhenkórász Éhenkórász egy szárazföldi Mór teknõs (latin neve:testudo graeca). Természetes élõhelye: a Földközi-tenger környéke. Ez a példány 9 hónaposan, 2003 decemberében került hozzánk. Mivel õ védett állat, tartására szigorú szabályok vonatkoznak. Teknõsünk személyi igazolvánnyal rendelkezik, melyben megtalálható hasi páncéljának fényképe a nyilvántartási számával együtt. Ha születnének gyerekei, vagy új tulajdonoshoz kerülne vagy elpusztulna, akkor azt az illetékes hatóságnak be kell jelenteni. Éhenkórász állandóan enne. De nem sültkolbászt, vagy paprikáskrumplit, hanem gyümölcsöket, zöldségeket. Kedvencei közé tartozik a görögdinnye, a paradicsom, a saláta, a mandarin, az alma, a kígyóuborka, és a lóhere. Sokszor engedjük szabadon a lakásban. Gosztonyi Bence elmondása szerint szereti a sötétet, ezért szeret az ágy hátsó sarkába bújni. Egyszer kivánszorgott a konyhába. Nagyon nehéz volt a páncélja útközben. Anya odafigyelt a teknõsre, közben eltûnt a konyhaszekrény alatt. Utána kijött a rejtekzugából és akkor vettük észre, hogy megvan. Egyszer pedig jött a nappaliból át a másik szõnyegre, a hálószobába és beküszködte magát a sok zacskó alá. Én tv-t néztem, gondolkodtam, hogy mi az és akkor még egyszer zörgött. A második zörgésnél észrevettem, hogy a teknõs. Szóltam anyának, hogy nem kell keresnie. Ha lekapcsoljuk a lámpát, akkor alszik, ha felkapcsoljuk, akkor ébren van.

18 Mikor kint vagyok az erkélyen a nyúl mellett, és beszélgetek a barátaimmal, addig Éhenkórász napozik. A nyuszink nagyon aranyos és nem fújja át a szõrét a szél. És a ketrecbõl sem fújja ki, mert be van rácsozva, van teteje, így az esõ sem esik be. A teknõsnek van egy köve, amirõl egyszer ki akart mászni a dobozából. Jani itthon volt, mikor hazajöttünk. Anya látta az állatot és hívta Janit. Akkor én is odamentem. Láttuk, hogy felborult, de visszaállítottuk a talpára. Gosztonyi Bence, Szendi-Káldi Mónika Bence csigái Ugyan nem négylábú, de velünk táborozott Szûcs Bence két afrikai csigája is. A csigák lenyûgözõ teremtmények, melyeket igazán könnyû háziállatként tartani, és csak kevés figyelmet igényelnek. Az afrikai csigák akár 10 évig is elélnek, azonban a fogságban tartott példányok életkorára inkább 3-7 év a jellemzõ, tehát tovább élnek, mint egy hörcsög vagy egy tengeri malac. A természetben élõ csigák akár 15 évig is élhetnek. Hasonlóan kell bánni velük, mint a kisgyerekekkel. Könnyen unatkozni kezdenek, és akkor bizony neked kell szórakozásukat biztosítanod. Érdemes elõször egy természetben nálunk is honos csigát tartanod, így ha meggyõzõdsz róla, hogy a csigatartás nem neked való, visszaengedheted õt természetes környezetébe. A csigák érzékenyen reagálnak és könnyen unatkozni kezdenek, így érdemes számukra érdekes otthont teremteni mélyedésekkel és repedésekkel, hogy elrejtõzhessenek, és komposztot vagy tõzeget, hogy beáshassák magukat. Csokikrémes piskóta Hozzávalók: 1 liter tej 10 dkg liszt 30 dkg cukor 2-3 evõkanál kakaó (tetszés szerint) 1 cs. Vaníliás cukor 1 cs. babapiskóta A lisztet, cukrot, kakaót, vaniliáscukrot egy tálba teszem, majd kb. 4 dl. hideg tejjel csomómentesre keverem. Megoszlanak a vélemények azt illetõen, hogy létfontosságú-e a csigákat külön-külön tartani. Néhányan gyorsabb növekedésrõl és jobb egészségrõl számoltak be ebben az esetben, de ahogy én is gondolom, a legtöbben általánosan egyetértenek abban, hogy az együtt tartott csigák jó hatással vannak egymásra, jobban alszanak, és boldogabbak is. A csigák azon egzotikus háziállatok, melyeket jól lehet együtt tartani, így szégyen volna nem kihasználni a dologban rejlõ elõnyöket. A csigák szeretnek kapcsolatba lépni egymással, ezzel szórakoztatva mind önmagukat, mind bennünket. Veszélytelenek mind az emberekre, mind az állatokra nézve, olcsó a tartásuk, az ellátásuk és az etetésük, és ritkán szenvednek betegségekben. Jól látható kondíció-változással jelzik, ha boldogtalanok, így gyorsan reagálhatunk, mielõtt meghalnának. Alapvetõ gondoskodás szükséges, mely nélkül a csigák nem képesek életben maradni. (Feszt Tímea) Egy tálat kibélelek tejbe mártott babapiskótával. A megmaradt tejet felforralom, ha forr, beleteszem a kakaós masszát, és állandó keverés mellett felfõzöm. Ha kész, a babapiskótára öntöm, ha maradt még a babapiskótából, a tetejét is befedem vele. De lehet kb. egy maroknyi gyümölcsöt is belekeverni, legjobb hozzá a meggy. Anice

19 Mi is versenyzünk! Április 15-én került megrendezésre Jung Ági szervezésében a szervátültetettek atlétikai Magyar Bajnoksága Budapesten. Zsuzsa néni hetekkel korábban elküldte a TRAPPANCS csapat tagjainak a versenyrõl szóló felhívást, de a lavinát Petra indította el azzal, hogy komolyan vette és jelentkezett rá. Egyedül mégsem olyan jó versenyezni, úgyhogy gyorsan meggyõztük a csoport tagjait, hogy ott a helyünk, végül 10 transzplantált gyermekkel érkeztünk a helyszínre, ahol mosolygó felnõttek, napsütés, és a Verseny Szelleme várt bennünket. A gyerekek nagy részének ez volt élete elsõ versenye, örömmel mondhatjuk, hogy tökéletesen helyt álltak, nagyon büszkék voltunk rájuk. Kislabdadobásban nagyon ügyesek voltak, futásban pedig fáradhatatlannak bizonyultak, mert bár lefutották a 60 méteres versenyszámot és a váltót is, utána jelentkeztek még egy körre ( edzõ bácsi, futhatunk még? ). Az eredményhirdetésnél boldogan mosolygó gyermekek nyakába kerültek az érmek, a másnapi tanítási napon az ország több pontján lévõ iskolában kezdõdött élménybeszámolóval és érem-körbeadással az elsõ óra. Köszönjük MSZSZ, Köszönjük Jung Ági!!! (feszt) Dózsa Dávid a 60 méteres síkfutás közben Érmesek Az ifjú résztvevõk

20 BORZ Könyörögtem: "Szólj a szûcsnek, bátyuska, protezsálj be prémesállat státusba!" Vagy vegyen be legalábbis bélésnek... De hiába! Nem enged a kérésnek. Értékemért agyon sose csapnának, nem kellek én se muffnak, se sapkának... Így kesergett sündörögve, bujkálva, Míg egy fakír nem került az útjába. Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta: - Jössz a szögeságyamra, te kispárna! (Romhányi József versei) A büszke borzanya összetoborzott néhány csellengõ borzot, hogy szívének féltett kincsét, hat kicsinyét megtekintsék. - Nézzetek! Ez itt a mennyország! - mondta dédelgetve hat egyszülött borzát. Ám a bámészkodók formátlannak, torznak találták a sok torzonborz borzat. Szólt az egyik, egy értelmesforma, kinek kedélyét e látvány felborzolta: - Érdekes! Ha belülrõl, elfogultan nézed, ez az alom meleg kis családi fészek. Ha kívülrõl, s nem vakít el vonzalom:...egyszerûen borz-alom... Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál - Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat, céltábláját az emberek gúnyának. Engem senki sem cirógat, becézget, mert a bõröm egy kicsikét recézett. Hogy irigylem a nercet, a hódokat! Nekik kijár elismerés, hódolat. Hányszor kértem a bennfentes rókától, hogy legyen az én ügyemben prókátor. A NYÚL A nyúl a gyáva állatok közé tartozik. Származására nézve csak annyit tudunk, hogy nem núbiai párductól ered. Elemi iskolai tankönyveink szerint a nyúlt nyúlnak fûért nevezik (Nem tetszik érteni? Pedig így van, lásd: Miér nyúl a nyúl? - Fûért!) Van erdei nyúl, mezei nyúl és házinyúl és kísérleti nyúl. A nyulat már a régi görögök és rómaiak is ismerték, s õk még igen bátor állatnak tartották, aminthogy az is volt; bátorságát a nyúl akkor vesztette el, amikor arról értesült hogy Schwarz Berthold feltalálta a puskaport. Mindjárt tudta, hogy ebbõl baj lesz. Ettõl kezdve bátorsága a különbözõ lõfegyverek feltalálásával

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

Bemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás?

Bemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás? Bemutatkozási lap Gyermekem fejlődése Váratlan vagy tervezett volt-e gyermekük érkezése? Milyen volt a terhesség lefolyása, hogyan élte meg a család ezt az időszakot, a várakozást? Időre született-e és

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon 100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:... Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek

Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek Adj egy ötöst! A pályázatban való részvételről szinte egyöntetű volt az osztály véleménye. Arról, hogy ki legyen a partnerünk, elfogadták a javaslatomat, mert a szomszéd intézmény szinte kínálta magát.

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

PETOCZ-nyomda indd :14:41

PETOCZ-nyomda indd :14:41 ez az utazás talán a legrosszabb emlékeim egyike. Ezért nem tudok erről az utazásról mit mondani. Minden olyan ideiglenesnek tűnt akkoriban. Bizonytalannak. És ez a bizonytalanság, ez volt talán a legkimerítőbb.

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Kedves Szülők, Nagyszülők!

Kedves Szülők, Nagyszülők! Kedves Szülők, Nagyszülők! Ahogy Önök is észrevették, nagyon hamar eltelt a nyár. Ismét itt az iskolakezdés, óvodakezdés ideje. Mi nevelők nagyon örülünk, hogy végre a csendes óvoda újra megtelik önfeledt

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A rozsfejek mozgása árulta csak el az unoka bóklászásának a helyét. A lánygyerek egy csokor tarka virággal került elő. Viszem a Mamának! mondta.

A rozsfejek mozgása árulta csak el az unoka bóklászásának a helyét. A lánygyerek egy csokor tarka virággal került elő. Viszem a Mamának! mondta. Zsuppozás A kis faluban, az Új utca végén, csak az országúton kellett átmenni és máris a mező, a szántóföldek terültek el. Ez volt a Paptag. Silány föld volt. A bérleti díja sem volt sok. Rozsnak jó volt,

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Bogáncs Állatmenhely 8900 Zalaegerszeg, Csilla d l Nyitva tartás: hétf t l-vasárnapig 1000-1400

Bogáncs Állatmenhely 8900 Zalaegerszeg, Csilla d l Nyitva tartás: hétf t l-vasárnapig 1000-1400 BAMBI: ALISA: született 2007. december 1. született 2008. március 1. szuka ivartalanított szuka Roti keverék. Játékos kölyök. Vizslakeverék. Kamaszkorát éli, nagyon eleven és játékos. BIKFIC: már gazdára

Részletesebben

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom Varga Patrícia Félig megvalósult álom Marina két gyermekes boldog, vagy boldognak hitt családanya volt. Férjével sokat dolgoztak, hogy középszinten tudjanak élni. Ezért meg is volt szinte mindenük. Ahogy

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban A gyerekek meglátása szerint még mindig anya végzi a legtöbb feladatot otthon, de az apák is egyre aktívabbak. Minden

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1 Szerelem első látásra, mármint beleszeretni egy fajtába úgy, hogy az elmondva szinte már giccses, pedig igaz. Egészen 21 éves koromig nem rendelkeztem komoly kutyás múlttal, ha csak azt nem nevezzük annak,

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány Kampánynyitó sajtóközlemény Sajtófigyelés Ne késlekedj kampány az életért - Minden perc számít http://www.kormend.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=19391 2010. február 11.

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben