Kortárs művészeti dolgozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kortárs művészeti dolgozat"

Átírás

1 Kortárs művészeti dolgozat Sugár Gábor festőművész készítette: Szatmári Krisztina március

2 A kiállítás kiválasztása Hosszú keresgélés jellemezte a megfelelő tárlat kiválasztását. Eddig ezen irányú szórólapok, hirdetések, témák nem nagyon vonzották érzékszerveimet, de mostanában mintha ez megváltozott volna. Alig pár nappal az első előadás után egy meghívót dobtak a postaládánkba, miszerint a hét végén a közeli lévő városban a Vándorfény Galéria kiállítása lesz. A meghívón 20 festő egy-egy alkotása is látható. Nagyon szép csendéletek, tájképek virítottak a lapon, pedig a bemutatkozó részben leírták, hogy kortárs magyar művészek válogatott, zsűrizett alkotásainak értékesítésével foglalkoznak. Nekem eddig ez volt a kortárs művészet. Megörültem, hogy lám-lám, van még szép és élvezhető a nap alatt. (A következő előadásra vittem is magammal a szórólapot, hogy megmutassam, milyen képeket láttam, mert sokaktól hallottam, hogy elég érdekes egy-egy mai alkotó munkája.) Családommal el is mentem akkor az iskolába. Visszaemlékezve rá, közel 150 kép volt kitéve egy keskeny aulában és egy még keskenyebb folyosón, állványokként 5-6 alkotással és maximum 1,5 méteres távolságokkal. Nem tudtuk igazán élvezni. Nem lehetett elmélyülni benne, mert a szememet vagy a másik kép zavarta meg, vagy a fény nem esett rá megfelelően, illetve nem lehetett messzebbről megszemlélni a következő állvány közelsége miatt. Újabb kiállítás utáni kutatásom nem tartott sokáig, mert szoktam kapni a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadójától karácsonyi és húsvéti képeslapokat. Ez pár hete meg is érkezett és felhívtam őket, hogy nem tartanak-e valahol kiállítást. Sajnos március 23-án nyílik meg a tárlat, ami már túl késő nekem a dolgozat leadási határidejéhez képest. A második előadáson elhűltem, hogy mi is az a kortárs művészet. Nagyon meglepett, hogy ilyen van, egyes emberek ezt szeretik és netán még ki is teszik otthon. (Utólag visszagondolva, lehet, hogyha előbb elmegyek egy kiállításra és tudom, hogy ezeknek a mögöttes mondanivalóját érdemes nézni, más élményekkel tértem volna haza az óráról.) Elkeseredtem egy kicsit, de szerencsére a férjemnek eszébe jutott, hogy egy másik főosztályon dolgozó kollégája festő és hátha van kiállítása. Nem jártunk sikerrel, de ő ajánlotta Sugár Gábor alkotóművész barátját, akinek éppen van kiállítása. Segítségül megadta a galéria internetes címét is, illetve felajánlotta, hogyha megnézem a képeket, beszélgethetünk is az élményeimről. Csak érdekességként említeném meg, hogy azóta hallottam, hogy az egyik kollégám felesége is fest és néha szokott kiállítása lenni a helyi Művelődési Házban. Azt hiszem az ismereteim felfrissítésén és egy kiállítás élményén túl, erre is jó volt ezt a tárgyat felvenni, hogy felnyissa szememet a művészet iránt és bevallom, meg is változott a véleményem ezen a téren. Pár mondatban a DunaPart Galériáról Sugár Gábor művész munkáit a DunaPart Galéria gondozásában láthatjuk januárjában alakult a céltól vezérelve, hogy kortárs képzőművészeti alkotások napvilágot látva környezetünket, otthonunkat és munkahelyünket gazdagítsák. Minden stílus-irányzat képviselteti magát, minden kortárs alkotóművésztől fogadnak munkákat, nem bírálják felül a művészt és annak művészetét, elfogadva, hogy minden festmény más és más embert szólít meg, mindenkire másként hat, és mindenkit másként érint. Havi rendszerességgel rendeznek tárlatokat a West End City Center irodaházaiban. Az értékesítéssel egybekötött tárlatok elsősorban az irodaházakban dolgozóknak és az oda bejáró ügyfeleknek szólnak, de az alkotásokat bárki megtekintheti, felvállalva az irodaházak csupasz falai által nyújtott látvány megváltoztatását, a közösségi helyek, előterek feldíszítését. 2. oldal

3 A művész életútja Azon furcsa helyzet állt elő, hogy előbb mentem el a kiállításra, mint megismertem volna a művész munkásságát és stílusát. Így a következő fejezet anyaga úgy készült el, hogy nem tudtam miért azt, és miért úgy festette meg a művész, csak leírtam, ami eszembe jutott a kiállításon a képekről, illetve azokat az érzéseket, amiket kiváltott belőlem. Mentségemre szolgáljon az alábbi idézet Dr. Beke László: Műalkotások elemzése című könyvének elejéről: TANÁR: Gyerekek, a művész ezzel azt akarta mondani DIÁK: Tanár úr kérem, akkor miért nem azt mondta?! (H.M.) Jelen fejezet Sárándi Tiborral történt beszélgetésünk alapján készült, felhasználva barátja önéletrajzát, amelyet a rendelkezésemre bocsátott. Sugár Gábor december 29-én született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait az Árpád Fejedelem Általános Iskolában végezte. Itt kezdett el rajzolni Gergely Klára rajztanárnő segítségével. Hetedik-, nyolcadik osztályos korában tanulmányi rajzversenyt nyert. Tanulmányait a Tótfalusi Kiss Miklós Nyomdaipari Szakiskolában folytatta, így szakmáját tekintve ofszet gépmester, de mindig is a kedvenc időtöltése a rajzolás volt. A Budai Rajziskolában ismerkedett a rajzolással, festészettel, barátaitól pedig grafitit tanult. A rajzolásban eleinte grafittal, majd szénnel próbálkozott, de most már szinte csak olajjal fest. A kezdeti próbálkozások után mára már kialakult egy meghatározó stílus, ami jellemzőjévé vált. Ez pedig a térlátás, térfestés, tiszta, élénk színek alkalmazása, a valóság és képzelet keveredése egyszerűbb formákban. Jelenlegi alkotásai a pointillizmus, a térvilággal való keveredés, Csorba Simon mester irányításával alakult ki. Alkotásaiban az állatok emberi fejformákká való alakulását hozta létre, tiszta élénk színeket alkalmazva. Vászonra és farostlemezre készíti a képeit. Első kiállítása az üllői Vargha Gyula könyvtárban volt 1996-ban. Alapító tagja az Üllői Mecénás Művészeti Klubnak. Részt vett a 2006-ban meghirdetett Művészetek szerelmesei című, XIX. Országos Képző- és Iparművészeti tárlat Pest megyei pályázatán is, ahol grafikáival nemcsak a megyei tárlatra, hanem az Országos Esszencia kiállításra is beválasztották. Távolabbi tervei között szerepel többek között, hogy bekerüljön a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. Sugár Gábor művészete az elmúlt tíz évben folyamatos fejlődésen ment keresztül. Eleinte Ő is, mint a legtöbb vizuális érzékekkel rendelkező alkotó, tájképek festésével fejezte ki önmagát. Fejlődésének állomásai magánéleti változásait követték. A tájképek után grafitik festésével foglalkozott. A romantikus témákból a térbeli alakzatok kezdték foglalkoztatni. A kezdeti nonfiguratív alakzatok alkotása közben súlyos pszichés betegség alakult ki nála. Ez a művészetében is jelentős változásokat hozott. Térbeli alakzatai összetett világ ábrázolásává alakult. Égbe vezető lépcsősorok, szellemszerű alakzatok jelentek meg vásznain. 1. ábra: Látványos szobabelső Egyfajta képzeletbeli szellemvilág és a jelen kilátástalanságból való menekülés olvasható ki műveiből. Terápiás foglalkozásokon ontotta újabb és újabb képeit, aminek következtében kezdett kialakulni 3. oldal

4 egy jellegzetes stílus. Betegsége miatt egyfajta bezárt világba került. A szellemvilágot idéző alkotásait saját útkeresési próbálkozásai követték. Az állatvilág sematikus ábrázolásával kombinálta képeit. Szorgalmas, autodidakta munka mellett jelentkezett hivatásos képzőművészeti szervezetekhez. Festészeti foglalkozásokon vett részt, ahol megismerkedett a pointillista alkotással. Képeit azonban csak térkitöltő pontozással színesíti. A Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Intézetében (ide jár terápiás kezelésre is) az ő képei díszítik a folyosókat. Művészeti irányzatát az Art Brut irányzathoz sorolják, mint a legtöbb pszichiátriai-terápiás alkotó munkáit. Az Art Brut kifejezés Jean Dubuffet-nek, a francia informel festészet jeles képviselőjének nevéhez fűződik. Szó szerint nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelent, és az elmebetegek, a perifériára szorult ismeretlenek, a naivak, a rabok, a gyermekek és részben a primitívek képzőművészeti munkáinak összefoglalására használatos. Dubuffet 1945-ben figyelt fel az Art Brut fogalomkörébe tartozó képek és szobrok elementáris drámai erejére, és egyrészt elkezdte őket gyűjteni, másrészt belőlük indult ki saját művészeti világának kialakításakor. Az első nagyobb kiállításra 1949-ben került sor a párizsi René Drouin Galériában, ahol 63 ismeretlen alkotó mintegy 200 munkáját mutatták be. E kiállítás katalógusában jelent meg Dubuffet Kulturált művészet helyett nyers művészet című manifesztuma, melyben a szerző a professzionális, tanult alkotók magas művészetével szemben az elmebetegek, a spiritiszta médiumok, a gyermekek és a primitívek megfontolatlan, spontán önkifejezése mellett állt ki. 1 A kiállítás Az irodaház aulájában 12 kép került kiállításra. Fényképezni nem engedtek, a képeket a címről szedtem le. Mindegyik alkotás vegyes technikával készült, színviláguk egyedi. 7-8 színnél többel nem dolgozik. A kartonlapokra készült rajzokon a fekete (grafit) és a fehér a domináns szín, némelyiknél használ fekete, illetve kék filctollat. Két képe farostlemezre, a leírás alapján olajjal készült, de először vízfestékre tippeltem, mert nem voltak fényesek. Uralkodó elemei az állatok és az emberarcok, mintegy jelezve, hogy mennyire fontos az ember-állat kapcsolat világunkba. Képcímei beszédesek, lényegre törők. Egy mondattal jellemezve kifejezi lelkivilágát, a világról alkotott negatív, de sajnos igaz véleményét. Rajzolási technikáját tekintve az egyiptomi stílus jutott eszembe. Karakteres ábrázolású, a főbb jellemzőket emeli csak ki. Az állatok természetellenes nézetben láthatóak, de mégis természetesek. Az életben az állatokat nagy ritkán látjuk 100 %-os oldalnézetben. Vagy mászkálnak az udvarban, akkor felülről látjuk őket, ha meg madarak, akkor meg alulról látjuk, mikor szállnak. Alakjai egyenes vonalvezetésűek, olyan érzést keltettek bennem, mintha egyvonalasan rajzolta volna meg a formákat. Nézve őket gyerekrajzok jutnak eszembe, akik nem finomítják rajzaikat, hanem egy határozott, erős vonallal elkészítik művüket. Képeinek nagy részén, egységesen narancssárga színű kartonlap szolgál háttérként. A narancs, mint a természetben tisztán nem sűrűn előforduló szín egy állandó, biztos pont a rajzokon, míg a fekete-fehér váltakozása miatt hullámzó alakzatok egy egyértelműen meghatározható irányba mozognak, szinte szállnak. Ez a kettősség adja a képek fantasztikus hangulatát. 1 letöltve én 4. oldal

5 2. ábra: Noé bárkája Noé bárkája című alkotása 3 különálló kép egymás mellé helyezésével válik teljessé. Nagyon nehéz első látásra különválasztani az állatokat, megtalálni az emberalakokat a képen. Teljesen nyilvánvalóan ábrázolja számomra, hogy az ember mennyire elválaszthatatlan a természettől. Nagyon nagy koncentrációt igényel a kép. Fantáziadús, lüktető, hullámzó képpel állunk szembe. Feltűnt, hogy az állatok barátságos arcúak. Az emberarcokról azonban hiányzik a mosoly. A középső képen található maci például szinte mosolyog, míg az emberi száj mindenütt egyenes. Az állatok rajzolási módja a gyerekrajzokhoz hasonlóan egyszerű, nem tartalmaz bonyolult elemeket. A színösszeállítással jön ki a mozgás. Beindítja a fantáziát, az ember megpróbál minden formához valamit beazonosítani. Részletről részletre haladva mást és mást fedez fel az ember, más és más jut eszébe egyik pillanatról a másikra. A bal oldali képen a szélén először egy termetes elefánt villanik fel, a következő pillanatban felfedezem az oldalnézeti emberi arcot, majd utána szinte varázsütésre meglátom a felém figyelő hosszú agyarú elefántot. Sok időt kell eltölteni a kép előtt, mert minden részletben rejlik minden pillanatban egy plusz. Van egy-két állat, aminek jegyei nem azonnal beazonosíthatóvá teszi, egyszerre több állat főbb jellegzetességét is magán hordozza. Egy szomorú ember jut eszembe, aki a világ fájdalmát viseli magán. Lehet, hogy bűnösnek érzi magát? Fél a következménytől, hogy a természet ellen fordult? Hagyta, hogy elsodorja a divat és elszakadt a természettől, elhanyagolta környezetét? Szembeötlő, hogy a szemek nem néznek előre, mintha igazolná előző kérdéseimet, fél a számonkéréstől. Nem mer a néző szemébe nézni. Saját emberi természetünk jut eszembe, hogy nem vállaljuk fel önmagunkat és el akarunk rejtőzni a fürkésző tekintetek elől. Mindhárom részleten megtalálható a papagáj. Az életben ez egy színes, sokszínű madár. Itt nem színes, de nem is hiányzik. Tökéletesen olvad be a többi állat közé, ezáltal kettősséget szemléltetve. Az ember képes az alkalmazkodásra, de az ellenkezője is igaz, hogy el is vesztette egyéniségét, nagyon hasonló főbb jellemzőkkel rendelkező bábuk vagyunk. Az első részlet jobb alsó sarkában először egy eltorzult emberi arcot fedeztem fel, de elmélyülés után egy aranyos kutyusfejet láttam, majd tigris és cica fejek is kialakultak belőle. Nem merjük vagy nem engedik az igazi arcunkat mutatni? Mindenkivel másképp és másképp viselkedünk? A háttér nem egy egyszerű háttérszín, hanem része a képnek. A középső részben a narancs befelé szűkül, de az állatok nem. Ezáltal egy 3D hatás keletkezik. Az állatok sokszínűsége segíthet megmenekülnünk a beszűküléstől, az egyedül maradástól, de ehhez hűségesnek kell lennünk. Ugyanezt az érzést kelti az Emberek az állatok között című kép is. A csíkok által hullámzó kép egy balról - jobbra irányuló mozgást eredményez. Az életet ezen felül a fekete-fehér sarkok hozzák bele. Ezen a képen az ember másodlagos szerepet tölt be, háttérkép. Nem ő a 5. oldal

6 főszereplő. Az ember csak akkor jön ki, ha a kép mögé nézünk, és részletesen szemügyre vesszük az alkotást. Messziről nézve a kép egy villódzó, szemet zavaró egyveleg. Csak a színvilág és a mozgás iránya jön ki, mint karakteres jellemzők. Közelről tárja fel magát. A világ is ilyen. Távolságtartás jellemzi. Az emberek az első, néha nem kellemes benyomás után megalkotják véleményüket, nem veszik a fáradtságot, hogy közelebbről is megismerjék a másikat. A családon belül is ez a jellemző és ez rányomja bélyegét a társadalomra. Nincs időnk felfedezni és elfogadni az egyéniségeket. Az összetartozás érzése szükséges, de tisztelni kell a másságot. (a kép egyértelműen balról - jobbra mozog, de a baloldalon lévő madarak fentről lefelé csíkozottak) A legnagyobb hatást a Zsiráf című alkotás gyakorolta rám. Egy anya jutott eszembe, aki lehajol gyermekéhez. Melegebb is a kép a lila és bordó színek foltszerű alkalmazásától. Ez az első képe a művésznek, ahol éleket használ, ami a sérülékenységre utal. Darabokból épül fel az egész, melyet egy éles fekete erős vonal tart össze. De elég egyetlen rész kiesése, eltörése és megszakad az egész. Társas kapcsolataink is ilyenek. Elég egy kis megbántás és szétesik a kapcsolat. A legsérülékenyebb és legszebb kapcsolat az anya-gyerek kapcsolat. És ezáltal ezt a legkönnyebb elrontani. Saját életem jut eszembe. Nagyobbik lányom halmozottan 3. ábra: Zsiráf dyslexiás, dyscalculiás tüneteket produkál. Nagyon nehezen boldogulunk vele. Az iskola, a környezetünk megért, de nagyon kevés segítséget kapunk. Nagyon nehezen építjük és erősítjük önbizalmát, de elég egy fáradtság egy elegem van az egészből és egy pillanat alatt leromboljuk a nehezen felépített félszeg személyiségét. Mikor tanuljuk meg, hogy az éles, darabos elemeket a szeretet vékony csíkja tartja össze, aminek fenntartása nagyon nagy odafigyelést igényel? A Darázsfej című kép egyetlen állatot ábrázol. Ezáltal rendkívül gazdag a kidolgozottsága. Jobban ellátta a rajzot részletkérdésekkel. A szárnyak alatt látható csíkokkal térbeli hatásúvá teszi ezt a kétdimenziós ábrát. Itt viszont az emberarc arányában torz. Túlzottan messze van az orr a szemtől és a száj mérete kicsi az orrhoz képest. Az az érzésem támadt a háttér láttán, hogy valami oknál fogva félt az alkotó meghagyni az erőteljes narancssárga színt meghagyni. Félt tán, hogy ha nem enyhíti a satírozással, akkor túl határozott, rámenős alakot kap? Ki is vagyok én című műve olajfestmény. Egy önmagát kereső embert juttat az eszembe. Bizonytalan önmagában és nem bírja eldönteni hova is tartozik. Felül hideg színt használ, alul meleget, ezáltal ez a rész barátságosabb. A fejen és a mellkas részen férfi és női jegyekkel is vegyesen rendelkezik. Maga se tudja, mit akar! A derék tájékon nagyon kevés az átmenet a két rész között, egy-két kocka kék folyik be a barnába és egy barna a kékbe. Eszembe villan, hogy a hideg színnel pont az ész és a szív területét ábrázolja. A racionális gondolkodás és döntés mellett 6. oldal 4. ábra: Ki is vagyok én

7 elképzelhetetlen egy érző lélek. Vagy nagyon nehéz megvalósítani vagy nem is vagyunk sokszor képesek erre. Taszítás című képén az ellentétességet a kék, a türkiz és a rózsaszín színekkel remekül ábrázolja. Ismét megjelenik az ábrán a szögletesség, az ellentét, viszont emberarcainak nincsenek jól körülhatárolható élei. Az ellentét a háború, a zagyvaság jelképe. Az egybemosódó formák az elvesztett egyéniséget jelképezik a számomra. E világunk tipikus jellemzőit tükrözi a Minden áron kos című alkotás is. MINDEN ÁRON az lesz, amit én mondok Rettentően határozott, éles körvonalakkal ellátott rajzot láthatunk. Annak kell lennie, amit kívülről ránk erőltetnek. A vékony talpakon álló nehéz fej könnyen elveszti egyensúlyát és elesik. Ki segíti fel? Hol van az esést enyhítő puha párna?? A külső erőszakra bekeményítünk, és nem hagyjuk magunkat. Körülbástyázzuk személyiségünket. A többi képhez képest más színvilággal rendelkezik. Pasztell színeket használ, a hasonló tónusú színek egy álló képet hoznak létre. Hogy nincs benne váltakozó fehér-fekete szín, elvesztette mozgását, hullámzását. Szürke emberek halmaza jön létre. Hiányzik belőle az élet! Ajánlás gyerekeknek Több ok miatt tudnám gyerekeknek ajánlani a kiállítást. Egyrészt az állatok hozzájuk állnak a legközelebb, mind lelki tisztaságuk, mind méretük miatt. A kisgyermeknek egy felnőtt óriási, de egy cica, egy kutyus vagy egy liba az ő méreteihez mérten, reális. Másrészt beindítja a fantáziát, erősíti a koncentráció-képességet. Főleg sérült gyerekeknél egy ilyen kiállításon szerzett élmény, gyógyító hatású lehet. Ha hagyják egy olyan helyszínen kibontakozni, ami még véletlenül sem hasonlít az eddigi kudarcait újra és újra megelevenítő iskolai helyszínre, akkor kedvet is kaphat a tanuláshoz, és sikerélményhez juttatja. El tudom képzelni egy tárlaton, hogy a gyerekek egymást túlharsogva, szinte verseny-szellemtől vezérelve kiabálják túl ötleteikkel egymást. Ha azt tapasztalja, hogy van egy terület, amin nem bírálják teljesítményét, akkor mer kipróbálni új dolgokat és így talán nagyobb esélye lesz megtalálni azt a területet, ami a kenyérkeresete lesz és nem utolsó sorban, élvezettel végez. 7. oldal

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

Puriter. Szerzés: vásárlás - Lektorátus Érték: 700.000.-Ft Származás: a művésztől Állapot: Ép Fénykép száma: Lemez száma:

Puriter. Szerzés: vásárlás - Lektorátus Érték: 700.000.-Ft Származás: a művésztől Állapot: Ép Fénykép száma: Lemez száma: Leltári szám: 2011/1 Puriter Baglyas Erika, 2005 Szappan, tükör, szöveg 90x30x300 cm Üveglapon három sorba rendezett szappandarabkákba vésett szórészletekből a tökéletes tisztaság lehetetlenségéről értekező

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26.

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26. Szilánkok KOPPÁNY ATTILA Festőművész kiállítása Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u. 7. 2008. július 2 26. Szilánkok Koppány Attila erőteljes, expresszív képi metaforái és struktúrái az emberi

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2.

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2. Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Az együttműködés Az óra célja és feladata: A közösséghez tartozás fontosságának megéreztetése. A csoporttagok

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

2017. február 9. Horváth Kinga

2017. február 9. Horváth Kinga ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM)

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) versenyt hirdet általános iskolai alsó tagozatos tanulók számára. Közreműködők: Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és

Részletesebben

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy

Részletesebben

Major Henrik karikatúrái kiállítás

Major Henrik karikatúrái kiállítás 2015/06/20-2015/07/11 Kézirattárunk Major Henrik világhírnévre szert tett karikaturista, festő életművéből rendez kiállítást június 20. és július 11. között. A tárlat a karikaturista Major sokoldalúságának

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Palásti Renáta. önéletrajz

Palásti Renáta. önéletrajz Palásti Renáta önéletrajz Név: Palásti Renáta Születési idő: 1978 február 16. Telefon: +3620 559 5025 E-mail: palastirenata78@gmail.com Honlap: www.palastirenata.hu STÍLUSIRÁNYZAT A mai kor értő szemével

Részletesebben

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK

TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK Időpontok: szeptember 20, október 4, 18, november 8, 22, december 6. 9:00-11:00 Időtartam: 6 alkalom / min. 60 perc Helyszín: Nagy Kunszt Kortárs

Részletesebben

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI

Részletesebben

Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) 4. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány

Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) 4. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány 4. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná

Részletesebben

Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát

Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát bemutatja Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát válogatás az elmúlt 15 év alkotásaiból Nagykovácsi III. 40x55 cm Maglódi kertek 40x60 cm Szeszfőzde 40x55 cm Újpesti utca 40x50 cm Sikátor

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Atmoszférák Siska-Szabó Hajnalka kiállítása

Atmoszférák Siska-Szabó Hajnalka kiállítása 2015/06/17-2015/07/11 Erdély elvarázsolt tündérország, ezt bizonyítja alkotásaival Siska-Szabó Hajnalka is. Megszólalnak a múltból fogant jelen idő balladái, a kettősség karéjában született hangulatok.

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

csendéletei szintén meghatározóak ben többirányú változás állt be müvészetében. Uj motívumok mellett azonban egyre gyakrabban

csendéletei szintén meghatározóak ben többirányú változás állt be müvészetében. Uj motívumok mellett azonban egyre gyakrabban t a_ft, I L. n ; I cn I % 1 i falvakban etnológiai gyüjtőmunkát folytatott. Vonalas rajzokban örökítette meg az általa fontosnak vélt motívumokat. A szintézis e módszerét konstruktiv-szürrealista tematika

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Hírek a nagyvilágból. Aprófa méter magasba léghajón

Hírek a nagyvilágból. Aprófa méter magasba léghajón Cím: Hírek a nagyvilágból Forrás: Aprófa: Tábortűz magazin, http://www.hhrf.org/tabortuz/ ; 40 000 méter magasba léghajóval: Élet és Tudomány, 2002/10. http://www.sulinet.hu/ Szövegtípus: magyarázó Szöveg

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás

Részletesebben

akril, pasztel, homok, vászon

akril, pasztel, homok, vászon portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Megnyitás és rutinátmenetek avagy: hogyan kerüld el a lefagyást? Jocky cikke Ez elég szar

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben

Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Kelemen Emese Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Tóth Krisztina: Pixel. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2011 Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a pixel jelentése elemi képpont, amelyek

Részletesebben

GARA LÁSZLÓ: AZ ABSZOLÚT" FILM

GARA LÁSZLÓ: AZ ABSZOLÚT FILM GARA LÁSZLÓ: AZ ABSZOLÚT" FILM Az abszolút zene és az abszolút tánc régi és elfogadott terminusai a művészettörténetnek. Abszolút filmről csak mostanában kezdenek beszélni. 1925. május 3-án mutatták be

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: http://cink.hu/oruletes-show-t-csinalt-a-fideszes-kern-es-a-szocialist Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas Szily László Szily László Téma:

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

A műalkotás értelmezése

A műalkotás értelmezése A műalkotás értelmezése A mű megismerése 1. Személyes benyomások Milyen a hangulata? Milyen érzéseket vált ki a nézőből? A mű megismerése 2. Az alkotás adatai Alkotó neve, mű címe, a keletkezés ideje,

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

projektív geometria avagy

projektív geometria avagy A probléma eredete. Előzmények. Egy művészetből született tudomány, a projektív geometria avagy Hogyan lett a barackmagból atommag? Klukovits Lajos TTIK Bolyai Intézet 2015. november 17. A képzőművészeti

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában

A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Feledy Balázs A szorongás apoteózisa Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Megjelent a Bárka 2013/1. számában Egy kiállítás megnyitására kaptunk meghívót szeptember

Részletesebben

- menyasszonyok napja 2014!

- menyasszonyok napja 2014! EC - menyasszonyok napja 2014! EGY ÚJABB EC-MENYASSZONYOK KIHÍVÁST INDÍTOTTUNK, ÉS NEM IS CSALÓDTUNK, BIZONY NEM SOKAN VANNAK, AKIK ELLEN TUDNAK ÁLLNI AZ EGYNAPOS SZTÁRSZEREPNEK. AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓAN

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

ZÁM MÁRIA Mindenki szenved, amig az élet kaotikus sodrában úszik Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen

ZÁM MÁRIA Mindenki szenved, amig az élet kaotikus sodrában úszik Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen ZÁM MÁRIA Mindenki szenved, amig az élet kaotikus sodrában úszik Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

Tavasz van, kikelet. Olvasószint: A. Megoldások:

Tavasz van, kikelet. Olvasószint: A. Megoldások: Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben

Fiatal lány vagy öregasszony?

Fiatal lány vagy öregasszony? Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

HAJTREND KOLLEKCIÓ. 2016 tavasz / nyár

HAJTREND KOLLEKCIÓ. 2016 tavasz / nyár Lázadó Romantika HAJTREND KOLLEKCIÓ 2016 tavasz / nyár 2016 tavasz / nyár Mi jut eszünkbe a romantikáról? Álmodozó tekintetek, rózsás arcpír, lágy színek és vattapamacs szerű ruhák miközben várjuk, hogy

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Orbán Róbert (előadó) Bemeneti mérés - természetismeret

Részletesebben

MARKÓ BALÁZS GONDOLATVÁZLATOK EGY LAKÓÉPÜLET MEGSZÜLETÉSÉHEZ TÉZISEK

MARKÓ BALÁZS GONDOLATVÁZLATOK EGY LAKÓÉPÜLET MEGSZÜLETÉSÉHEZ TÉZISEK MARKÓ BALÁZS GONDOLATVÁZLATOK EGY LAKÓÉPÜLET MEGSZÜLETÉSÉHEZ TÉZISEK AZ ÉPÍTÉS RÍTUSÁRÓL AZ ÉPÍTÉS AZ ANYAG HASZNÁLATÁBAN MEGTALÁLT ÉLVEZET. AZ ANYAG ÉS TECHNOLÓGIA SZÉPSÉGE ABBAN REJLIK, HOGY MINDEN ÉPÜLETNÉL

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök 5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g Enyém tiéd modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_20 tanári Enyém tiéd 3. évfolyam 259 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Csúcsívek rajzolása Előző dolgozatunk kapcsán melynek címe: Íves nyeregtető főbb számítási képleteiről találkoztunk a csúcsívvel, mint az építészetben igen gyakran előforduló vonalidommal. Most egy másik

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok

A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok Nem csupán a társkereső oldalakon, de már a közösségi oldalakon is a profilkép alapján szokták megítélni az ember lányát. Ami lássuk be sokszor

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Gyerekrajzok a grafológiában

Gyerekrajzok a grafológiában Gyerekrajzok a grafológiában Az írás grafológiai elemzési szempontjai alkalmasak a gyermekek rajzainak vizsgálatához, értékeléséhez is. Az írás és a rajz is egy valamilyen felületen, valamilyen íróeszközzel

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Az alkotás öröme. kedves Gyerekek!

Az alkotás öröme. kedves Gyerekek! Az alkotás öröme kedves Gyerekek! a rajzkészség az emberiség egyik legcsodálatosabb képessége. Mindenki tud rajzolni. van, akinek jobban megy, van, akinek kevésbé. Most egy olyan munkafüzetet tartotok

Részletesebben

Őskori barlangrajzok

Őskori barlangrajzok Őskori barlangrajzok Időpont: 2009. szeptember 29. 13.00 h-tól 16.00 h-ig Tanulócsoport: 3. évfolyam (9-10 éves) Téma: Őskor művészete. Az őskori barlangfestmények Vizuális feladat: Ismerkedés az őskori

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben