2012 A GYEREKEK ÉS AZ IDŐSEK ÉVE VÁROSUNKBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012 A GYEREKEK ÉS AZ IDŐSEK ÉVE VÁROSUNKBAN"

Átírás

1 XXIV. ÉVFOLYAM, ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2012 A GYEREKEK ÉS AZ IDŐSEK ÉVE VÁROSUNKBAN január B.Ú.É.K Ismét évet búcsúztatunk és újabb évet köszöntünk. Mielőtt azonban a 2012-es esztendőről esne szó, célszerű a magánéletünkben és a közéletünkben is mérleget készítni a búcsúzó 2011-es évről. Természetesen a következőkben a közéleti eseményekről, eredményekről szólok. A következő sorokban elsősorban a közéleti eseményekről, eredményekről, a jubileumi évről szólok, hiszen városunk történetében, minden bizonnyal sokan vélik fontos esztendőnek valamennyi programja a 750 év jegyében szerveződött: a 2010-es választásokat követő felhívásunk, hogy a város intézményei, civil szervezetei minél szélesebb körben vegyenek részt a történésekben, meghallgatásra talált. Köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy méltó legyen városunk múltjához az ünnepi esemény. Az események sodrában sokan tették fel a kérdést: kell-e igazán ünnepelni? Kinek szól az ünneplés? Álláspontom szerint a válasz egyértelmű: az ünneplés Túrkevének szólt, az itt élőknek, mind azoknak, akik bármilyen oknál fogva kötődnek e nagykunsági településhez. Az éves program kiemelkedő eseménye a szeptemberben lezajlott, több napos városnapi rendezvény-sorozatunk volt, amelynek megvalósulásában döntő segítséget az Európai Unió által kiírt nyertes pályázatunk nyújtotta. Az a tizenháromezer euro kizárólag erre a programra volt fordítható. Európa öt országának, több mint harminc települése képviseltette magát, hozta el településének üdvözletét, köszöntését. A mai világunkban kapcsolatok nélkül, bezárkózva is lehet élni, de ez az élet sivár, cél nélküli. Törekvésünk következetes: élnünk kell a kapcsolatépítés lehetőségével, nyitott, befogadó városként kell Túrkevét Európának és a világnak megmutatnunk, ahhoz viszont, hogy legyen mit megmutatnunk, tennünk kell, nem is keveset ben közel száz állampolgársági kére- (Folytatás a 2.oldalon.) A TARTALOMBÓL Élelmiszeradományokat osztottak Csapatmunka eredménye Marad a helyi autóbuszjárat Auchelben jártunk Isten éltesse sokáig Közmeghallgatás A virtuális kereskedelem Szalagavató bált rendeztek

2 Ünnep TÚRKEVE (Folytatás az előző oldalról) lem érkezett az anyakönyvi hivatalunkhoz, a kérelmezők először június 4-én tettek magyar állampolgársági esküt. Azóta több alkalommal volt hasonló esemény a Városházán. Az esküt tevők örömmel fogadták a lehetőséget, hogy a Képviselőtestület döntése nyomán Túrkeve Tiszteletbeli Polgárai lettek. A trianoni határokon kívül rekesztett honfitársaink eddigi tapasztalatok nyomán városunk követeiként térnek haza szülőföldjükre IV. negyed évben megvalósult beruházások értéke: 35,8 millió Ft ben befejezett beruházások értéke: 181,4 millió Ft évben még befejezetlen beruházások értéke: 232,3 millió Ft Néhány jelentősebb fejlesztés nevesítve: - Dr. Nánási Lajos Egészségház felújítása - Az egészségügyi ellátást közvetlenül érintő intézkedések sorozata - TÚRKEVE HOTEL megépítése - A Városháza dr. Czihat Károly Dísztermének felújítása - A Petőfi Sándor Általános Iskola Kossuth úti épületének ablakcseréje, nyílászáróinak biztonságossá tétele - A Városgondnokság és Vízmű Nonprofit Kft. irodaépületének kialakítása a Kinizsi utca 51. sz. alatt. A búcsúzó 2011-es esztendő az Egészségügy éve volt városunkban es esztendő a Gyermekek és idősek éve lesz Túrkevén. Mi is indokolja mindezt? Megvalósul a Deák Ferenc úti óvoda felújítása és az épület bővítése, mintegy száznegyven millió forint értékben, 90 %-os pályázati támogatással. Túrkeve testvérvárosának, Auchelnek, az észak- franciaországi bányászváros vezetőinek meghívására a karácsonyi falunyitó ünnepségén Túrkeve várost négytagú delegáció - dr. Szabó Zoltán polgármester, Csáki Csilla és Nagyné Sallai Erzsébet középiskolai tanárok, valamint Perge József a Túrkevei Gyógyfürdő igazgatója - képviselték december 8-11 között. Auchelben, a karácsonyi várakozás és készülődés időszakában minden év december elején karácsonyi falu várja a település központjában az itt élők apraja- nagyját. Ez évben ismét lehetőséget kapott városunk a bemutatkozásra. A zenés felvonulást követően a karácsonyi falut a két város polgármestere együtt nyitotta meg. A látogatás egyik célja volt Túrkeve város kulturális értékeit, hagyományait jelképező tárgyak 2 Auchelben jártunk Tervezés és pályázatírás alatt áll a Vass utcai volt iskolaépület átalakítása idősek otthonává. A gyermeklétszám csökkenésével egyre több épületünknek kell más, fontos funkciót adni, ugyan akkor egyre nagyobb az igény az időskorúak ellátására. A folyamatban lévő pályázati lehetőség bruttó 100 %-os támogatást biztosít nyertesség esetén. Fontos tény az is, hogy a jelenlegi ötvenöt fős bentlakásos létszám, hatvanötre növelhető. Az újesztendőben tervezzük a Kossuth úti alsós iskolai körzetben szükséges felújítások elvégzését. Terveink az élet egyéb területein: - Ugyancsak az újesztendő programjának része a gyógyvízzel feltörő metángáz hasznosítása, amelyhez nyertes pályázatunk nyomán hatvanegy millió forintot nyertünk, a saját erő igény hatvannégy millió forint. A beruházás nyomán keletkezett hő- és elektromos energiát a fürdő saját szükségletére használjuk fel, amellyel jelentős működési költséget takarítunk meg. - A Berettyó-Körös Többcélú Társulás nyertes pályázata nyomán valósul meg az ivóvízbázisunk teljes felújítása, az Észak-alföldi régió programjának II-es ütemében. E beruházás szépség hibája, hogy a városi vezetékhálózat cseréjét és a vezeték körkörösítését nem teszi lehetővé. Erre a következő években kell sort keríteni. - Elbírálás alatt áll az új szennyvíztisztító építésére benyújtott pályázatunk is, amellyel kapcsolatos döntés hamarosan várható. - A foglakoztatás az egyik legfontosabb feladatunk az újévben is. Pályázatot nyújtottunk be a Start munkaprogramra, amelynek során 126 főt kívánunk alkalmazni 2012-ben. Ebben a programban bemutatása, valamint a kevi ízek megismertetése. A rendelkezésünkre bocsátott kis faházat a résztvevők karácsonyi köntösbe öltöztették, a háttérben a város neves eseményeit - a Kevi Juhászfesztivált, a böllértalálkozót, és legfőbb természeti kincsünket, a 72 0 C-os gyógyvizet népszerűsítették. A bemutatott tárgyak között a látogatók sokan megcsodálták Nagy Istvánné Esztike hímző (a népi díszítőművészeti szakkör vezetője) és Luka Lajos népi iparművész alkotásait, melyek városunk szellemi és tárgyi örökségét jelképezik. Bemutatásra kerültek Nagyné Sallai Erzsébet gyöngy alkotásai is. A kis faház látogatottságát jelentősen megnövelte a házi készítésű mézes sütemény, a házi lekvárral töltött lekváros papucs, a Kevi Kenyér Kft. által sütött sodrott perec, valamint az eredeti túrkevei kisüsti ágyas és hagyományos szilvapálinka. A Túrkevét, valamint az alkotókat népszerűsítő többnyelvű kiadvány mind elfogyott, bízunk benne, hogy felkeltettük a település lakosságának érdeklődését. A látogatás másik, és nem kevésbé fontos célja, hogy az együttműködés a két város között ne csak protokolláris és kulturális célú legyen, hanem a gazdasági élet területére is terjedjen ki. Ezt mindkét fél megerősítette a látogatás ideje alatt. Túrkeve város elsősorban az idegenforgalom, ezen belül is főként a gyógy-turizmus növekedésének lehetőségét látja a kapcsolat erősítésében. Az oktatás területén nemrég jött létre a két város középiskolája közötti megállapodás. A gazdasági élet területén további együttműködési lehetőségek is megnyílhatnak az ipar területén. Az aucheli műanyagüzem vezetője - miközben az üzemlátogatáson kalauzolta a delegációt - elmondta, hogy a termelés tervezzük megvalósítani a vágópont megépítését. - Ugyancsak pályáztunk az ötven év feletti szakmunkások alkalmazására, ők képezik terveink szerint a Városgondnokság és Vízmű Nonprofit Kft. építő brigádját. Természetesen egyéb, más foglakoztatással kapcsolatos pályázatok benyújtására is terveink vannak. Fontos megjegyezni, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben a fenti Kft. alkalmazásában lévő szakemberek több mint húsz millió forint értéket hoztak létre. A közeljövőben megjelenő turisztikai pályázatokra is érdeklődéssel várunk: mely terület lesz az, ahol mi is sikerrel szerepelhetünk? Ma még sok a bizonytalansági tényező arra nézve, hogy mekkora összegből gazdálkodhatunk, amelyből biztosíthatjuk a város működését és egyben a fejlesztési elképzelések megvalósítását is. Tény viszont, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt biztosítunk terveink megvalósításához. Ötletünk van, akaratunk van annak megvalósítására. A szükséges forrás biztosításának módját pedig meg fogjuk találni! Túrkeve élni és fejlődni akar! Ebben együttműködést, partnerséget és türelmet kér a Képviselőtestület és a polgármester az itt élőktől, valamennyi foglalkoztatótól. Alakítsuk, formáljuk városunk arculatát, tegyük vonzóbbá és élhetőbbé! Hogy mindez valóság legyen, elsősorban rajtunk múlik. Eredményes, alkotó 2012-es esztendőt kívánok mindnyájunknak! dr. Szabó Zoltán polgármester a Magyar és Egyetemes Kultúra Lovagja fokozása érdekében szívesen működne együtt túrkevei partnerekkel. A látogatás során a résztvevők megtekintették a helyi középiskola korszerűen felszerelt tanműhelyét, ahol villamossági, autószerelő és műanyaggyártó szakemberek képzése folyik, ezt követően meglátogatták a bányászok egyesülete által kialakított bányamúzeumot. A szomszédos település, Verquin polgármestere és vezetői szívesen fogadták a delegációt. Városunk rövid bemutatása során - miután megtudták, hogy repülővel csupán két órát kell utazniuk -, nagy érdeklődést mutattak a strandfürdő szolgáltatásai iránt. Megköszönjük a túrkevei emberekhez erős szálakkal kötődő Torda József közreműködését, aki ismeri mindkét nép kultúráját, ebből adódóan ott tartózkodásunk alatt a kommunikáció gördülékeny volt a vendéglátók és a vendégek között. Nagyné Sallai Erzsébet

3 TÚRKEVE Közügyek Adventi ajándék Nagyszalontának A decemberi hónap minden évben a szavakban szinte megfogalmazhatatlan különleges lelki készülődés, várakozás, vágyakozás időszaka. Így volt ez 2011decemberében is! Már hetekkel korábban elkezdődött az örömteli készülődés a lelkekben és a torkokban, a hangszerekben az Egressy Béni Zeneiskolában és a Chorda kórusban. A nagyszalontai testvérvárosunknak karácsonyi dallamokat vittünk ajándékba, amit a Református templomukban nyújthattunk át advent 2. vasárnapján, december 04-én. A zeneiskola éneklő és hangszeren játszó növendékei és tanárai, valamint a Chorda kórus könnyeket csalt több nagyszalontai szemébe. Megmelengette az istentisztelet alkalmából összegyűlt lelkeket a magyarul elhangzó karácsonyi énekszó. Isten éltesse sokáig, Juliska néni! Év végéhez közeledvén gyakran készülnek eredmény-összegzések, s nem volt ez másképp a JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esetében sem. Évente egy alkalommal ünnepi keretek között a megye legjobban működő vállalkozásait díjazzák a top 50 keretében. Az idei ünnep azonban eltért a megszokottól, hiszen első alkalommal ítélték oda azt a szakmai elismerő oklevelet, amit az ECVET programban nyújtott kiemelkedő pedagógiai munkásságával érdemelt ki Ozsváth László, a túrkevei Ványai középiskola igazgatója. Legfontosabb feladataink közé tartozik mondta dr. Sziráki András, a kamara elnöke -, hogy a kétkezi munka presztízsét visszaállítsuk, a szakképzést megfelelő mederbe tereljük. Ebben a tekintetben Ozsváth László nevét csupa nagybetűvel lehet említeni, a szakképzés kiemelkedő személyisége. Hogy mit takar az ECVET program, mi a jelentősége és milyen szerepet vállalt benne a Ványai középiskola élén álló Ozsváth László, arról már ő maga beszél: - Ha valaki ma Magyarországon, lévén bármennyire is jó szakmunkás, az EU valamelyik tagállamában szeretne munkát vállalni, akkor honosíttatni kell a szakmunkás bizonyítványát, újra le kell vizsgáznia az adott ország elvárásainak megfelelően, hiszen jelenleg nincs kölcsönös elismerés. Amióta az Európai Unión belül szabad a munkaerő-áramlás, ez komoly gondot jelent. Ezen kívánnak változtatni azzal, hogy létrehozták az ECVET programot. A legfontosabb feladatunk az volt folytatta Ozsváth László -, hogy a szakképzés Minden nagyszalontai utazás, az ottani emberekkel való találkozás különleges élményt nyújt, többlet energiát ad az utazónak és a vendégfogadónak egyaránt. Kívánom, hogy sokaknak legyen része átélni, megélni azt a csodát, amit az advent, az örömteli várakozás, találkozás varázsol maga köré! Nagyné Bedő Ildikó Ki ne ismerné Túrkevén Czeglédi Lászlónét, vagy ahogy mindenki ismeri, Juliska nénit! Piros pozsgás, mindig mosolygós arca sok-sok év óta visszaköszön a kevi piacon. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet tartja a jól ismert mondás, s ez különösen igaz Juliska nénire, aki virágai szépségével hoz derűt a piacra látogatók szürke hétköznapjaiba, s akinek segítőkészsége, gyerekek iránt érzett kedvessége, szeretete hosszú éveken keresztül kísérte az óvodában a csetlő-botló kicsiket. Ki hinné, hogy már kilencven születésnapi gyertya került a tortára, tavaly októberben volt a jeles születésnapi esemény! Utólag bár, de annál nagyobb szeretettel kívánunk nagyon boldog születésnapot! Lapunk megjelenésekor sajnos beteg, járóképtelen. Ilyen módon kívánunk neki jobbulást, jó egészséget és még jó pár virágok között eltöltött derűs évet! MM Csapatmunka eredménye keretén belül, konkrétabban az autóelektronikai műszerész szakmában kidolgozzunk egy olyan módszert, ami lehetővé teszi a megszerzett bizonyítvány, honosítási eljárás nélküli elismerését az EU országai között, ezáltal biztosítva az átjárhatóságot. A munka két évvel ezelőtt, francia vezetéssel kezdődött meg magyar, román és finn részvétellel. Magyarországról, mint iskola csak mi, a Ványai középiskola vettünk részt a kidolgozás folyamatában, a 11 éves Leonardo programban elért és külföldön is elismert teljesítményünk alapján. Egy év elteltével teszteltük a programot a diákokon, s bizony kiderült, hogy vannak hiányosságok. Ezeket korrigáltuk, s most már elmondható, hogy a módszer készen áll az összes EU országban történő bevezetésre. A kidolgozott dokumentumokat december 8-9- én, Párizsban fogadtuk el, s írtuk alá. Ennek nyomán a következő tanévtől minden tagállamban további két évig tesztelik az autós berkeken belül. Ha beválik, akkor a többi szakmában is kidolgozásra kerül. Legfőbb cél, hogy minden szakmára nézve legyen egy egységes, átjárhatóságot biztosító, kidolgozott módszer. Szeretném elmondani, - zárta gondolatait a Ványai igazgatója - hogy nagyon megtisztelő számomra a kamara által odaítélt elismerés, de az eredmény komoly csapatmunka révén jött létre. Tanárkollégáim, az iskola dolgozói és a diákok aktív együttműködése nélkül nem sikerült volna, együtt értük el az eredményt! MM Szalagavató bált rendeztek a végzős középiskolások tiszteletére A helyi középiskola végzős diákja minden bizonnyal piros betűs ünnepként könyvelik el december 3-át. Ekkor rendezték ugyanis számukra a szalagavató bált, melyen jelképesen felnőtté avatták őket a maturandus jelvény feltűzésével. Minden iskola olyan, amilyen diákok at nevel. Büszkék vagyunk az összes itt végzett diákra, a híresekre és a munkájukat csöndes tisztességben végzőkre egyaránt, azokra, akik megtanulták, hogy a legértékesebb dolog embernek lenni. Ezekkel a mondatokkal köszöntötte az intézmény igazgatója, Ozsváth László a végzősöket, akik Dittrichné Szegő Hedvig és Dittrich Imre által betanított angolkeringővel és botozó tánccal nyitották meg a rendezvényt. Idősek karácsonya Karácsony a család, a szeretet ünnepe, amikor is fokozott figyelemmel fordul mindenki szerettei felé. Az ünnep napjaiban talán még nagyobb hangsúlyt kapott az összetartozás, az egymás iránt érzett szeretet kifejezése. Lázasan keresgéltük a megfelelő ajándékot, titokban öltöztettük ünnepi díszbe a dobozokat, s az ünnepi menü illata lengte körül a lakást. A gyantaillatot árasztó, feldíszített fenyő családtagokat maga köré gyűjtő varázsa azonban nem adatik meg mindenki számára. A gondozásra, ápolásra szoruló, magatehetetlen vagy egyedül élő idős emberek számára a család hiánya könnyekkel elegyíti a csillagszóró ragyogását. Tudják ezt nagyon jól a túrkevei szociális otthon dolgozói is, akik e hiány pótlására mégis emlékezetessé teszik a karácsonyt gondozottjaik számára évről évre. Ez alkalommal december 19-én szerveztek ünnepi műsort az idős bentlakóknak. Az Egressy Béni Zeneiskola növendékei és az Ifjú Tehetségek Társulatának tagjai gondoskodtak arról, hogy ha csak egy kis időre is elfelejtsék a családtagok hiánya okozta szomorúságot. Az ifjú művészek műsora a meghatottság mellett az öröm könnyeit csalta az idős emberek szemébe, ahol a régi idők fájó emlékeit elnyomta az idősek otthona nagy családjának együvé tartozása, a közös ünnep. MEGHÍVÓ A Városi Művelődési Intézmény és Könyvtár tisztelettel meghívja a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett programjára: Énekelt versek a XX. századból előadják a túrkevei Fiatal Tehetségek Társulat tagjai, jan. 21- én (szombat) 16 órakor a Városháza Dísztermében. A rendezvény ingyenes! 3

4 Hírek Marad a helyi autóbuszjárat Értesítjük a helyi autóbusz járatot igénybe vevő utazókat, hogy január 3-tól a helyi autóbusz közlekedést a képviselő-testület döntése alapján változatlan menetrenddel továbbra is biztosítjuk. dr. Szabó Zoltán polgármester Változó víz- és csatornadíjak Túrkeve Város Önkormányzata 32/2011. (XII.22.) sz. rendelete a víz- és csatornadíjak megállapításáról a következő: A közüzemi vízből szolgáltatott ivóvíz díja január 1-től 268 Ft/m³ + ÁFA, a szennyvíz-elvezetés, tisztítás és csatorna használat díja: 235Ft/m³ + ÁFA + 18 Ft környezetterhelési díj. (A vízdíjemelés 4,7 %-os lesz. A szennyvíz ágazatban a jövő évre nem terveznek díjemelést, a környezetterhelési díj pedig csökken.) Szemétszállítás díja Túrkeve Város Önkormányzata 33/2011. (XII.22.) sz. rendelete, mely január 1-től lép életbe, a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és köztisztasággal kapcsolatosan a következő: A rendszeres gyűjtésre rendelkezésre bocsátott tartály egyszeri ürítési díja: 1 db 110 l tartály egyszeri ürítése 545 Ft + ÁFA 1 db 120 l tartály egyszeri ürítése 545 Ft + ÁFA (A hulladékszállításban ez 4,8 %-os emelést jelent.) Közmeghallgatás TÚRKEVE Túrkeve város képviselő-testülete közmeghallgatást tart a strandfürdő mellett most felépült Túrkeve Hotelben január 12-én, csütörtökön órai kezdettel. A közmeghallgatás keretében lehetőség van a hotel megtekintésére is. A közmeghallgatásra a képviselő-testület minden érdeklődőt vár. Tisztelt túrkeveiek! Az Önkormányzat intézkedéseivel valamenynyi lakos érdekét, s ezáltal az egész város fejlődését kívánja szolgálni, melyet a lakosok véleményének, problémáinak meghallgatása nyomán szeretne meghozni. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy minél több itt élő ember elmondja véleményét a testületnek, akik e gondolatok után tudják álláspontjukat megalkotni, a mindenki számára megnyugtató megoldást megtalálni. A közmeghallgatás erre teremt kiváló alkalmat. Kedves Olvasó! Éljen Ön is ezzel a leh etőséggel! /főszerk./ Dr. Balog János professzorra emlékezve Túrkeve messze földön ismert híres szülöttének, Dr. Balogh János ökológus professzornak, tevékenységének állít emléket a minden év tavaszán megrendezésre kerülő tájökológiai konferencia, mely idén, február 11-én, a Városháza dísztermében lesz. Böllértalálkozó Február 11-én ismét megrendezésre kerül a már szokásosnak mondható böllértalálkozó, mely minden alkalommal remek hangulatot teremt (kivétel a malacok köre) és nagyon sok látogatót vonz nemcsak kisvárosunkból, hanem távolabbi pontokról is. A régi idők ízeit, hagyományait felelevenítő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Aktív résztvevőként jelentkezni Tóth Lajosnál, a +3620/ as telefonon lehet. Tisztelt Adózó! Túrkeve Város Önkormányzata 2011.december 22-én tárgyalta a magánszemélyek kommunálisadó rendeletét. A képviselő-testület az ingatlanok után fizetendő adó mértékét nem változtatta, a garázsok után fizetendő adó évi összege 5000 Ft 2012.január 1-től. Felhívjuk az adózók figyelmét, hogy a magánszemélyek kommunálisadó bejelentkezésüket a változásról január 15-ig tehetik meg. A határidő elmulasztása mulasztási bírsággal jár. Az Európai Unió élelmiszersegély programjának keretében a Magyar Vöröskereszt és az Élelmiszerbank élelmiszercsomagokat bocsájtott rendelkezésre a túrkevei rászorulók körében. A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Családsegítő Központjának dolgozói első alkalommal a kisnyugdíjasok és a hátrányos Élelmiszeradományokat osztottak szociális helyzetű gyerekek családjának adományoztak száraztésztát, lisztet, kekszet és kakaó italport tartalmazó csomagokat. A polgármesteri hivatal által nyilvántartott közgyógy- és szociális ellátásban részesülő, mintegy 1620 fő, november utolsó napjaiban vehette át az élelmiszeradományt. adócsoport A 2011-ben első alkalommal megszervezett ilyen jellegű támogatást december közepén újabb követte, mely még több rászorulónak, 2380 főnek nyújtott segítséget. A második adományosztás a vakok és gyengén látók, a mozgáskorlátozottak, valamint a kisnyugdíjasok körében zajlott. Túrkevei fotósok sikere Sérelmek a pszichiátrián Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke tanulási problémára vagy viselkedési rendellenesség miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. Mezőtúron, a kistérségi fotópályázaton értek el szép sikereket túrkevei fotósok. Hudák János első, Baán Katalin harmadik, míg Szabó Ferenc különdíjas lett az általuk lencsevégre kapott, sajátos látásmódjukat tükröző képekkel. A pályázaton a kistérségben élő emberek, életképek, illetve a térségre jellemző épületek bemutatása volt a fő feladat. Ha úgy érzi, pszichiátriai kezelése során Önnel szemben visszaélést követtek el (jogtalan beszállítás, szexuális zaklatás, bántalmazás, stb.), írja meg panaszát az alábbi címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) info@cchr.hu Weboldal: Minden információt bizalmasan kezelünk 4

5 TÚRKEVE Közérdekű - Hírek Túrkevéről megjelent legújabb könyvek Örsi Julianna: Jegyzőgenerációk. A vidéki értelmiség szerepe a mezővárosi fejlődésben. Alföldi Könyvtéka 6. szám. Kiadó: Túrkevei Kulturális Egyesület. Túrkeve, p. A helytörténeti monográfiák, írások általában bemutatják a lokális közösségek irányítóit (a tanácsot, a bírót, a szenátorokat), az iskolatörténetekben a tanítókról, az egyháztörténetekben a papokról olvashatunk. Kevesebb figyelem fordul azonban a törvényesség helyi őreire, a jegyzőkre és egyéb jogi végzettségű egyénekre. Pedig a közigazgatás és az igazságszolgáltatás nélkülük nem folyhatott volna, nem folyhatna szakszerűen. E kulcsemberek tevékenységét tárja fel a szerző néhány nagykunsági értelmiségi család életpályáját nyomon követve. Megállapítja, hogy elsősorban a török elleni küzdelemben nemességet szerzett ősök taníttatták fiaikat ismert református kollégiumokban (főleg Debrecenben), akik hazai és európai műveltséggel felvértezve vállaltak állást, funkciót a nagykun településeken. A betelepült több generációs értelmiségi családokhoz csak lassan nőtt fel (termelődött ki) egy belső értelmiségi réteg. Az előnyt azonban a régi betelepülők meg tudták őrizni, hiszen meglévő tudásukat, kapcsolati és vagyoni tőkéjüket ügyesen tudták alkalmazni a jászkun jogrendben is. A redemptus családokba való beházasodás pedig erősítette, stabilizálta a helyzetüket. Az értelmiségi foglalkozásúak között is nagy volt az öszszefonódás. Igaz, nem voltak sokan, de akik kamatoztatni tudták erejüket, azok a helyi pozíciók után kerületi tisztségeket is betölthettek. Szerepük volt a települések mezővárossá nyilvánításában és fejlődésében. Egyesek eljutottak a képviselőségig. Előfordultak közöttük olyanok is, aki a tudomány művelésével próbálkoztak. Bár időközben (a 20. században) a család dicsfénye megkopott, de a kései utódok ma is büszkén gondolnak elődeikre és ápolják emléküket. A könyv a családtörténeti kutatóknak is hasznos módszertani segítséget ad. Szendrei Eszter: Törésvonalak. A rendszerváltás hatása Túrkeve társadalmára. Alföldi Könyvtéka sorozat 5. szám. Kiadó: Túrkevei Kulturális Egyesület. Túrkeve, p. A 20. század végén történész szemmel is fordulat következett be Magyarországon és Közép kelet-európában: megszűnt a szocialista államberendezkedés és a régi/új formáció a polgári állam kezdte meg működését. Az országgyűlés meghozta az alaptörvényeket, de a helyi közösségeken múlott, hogy hogyan éltek/élnek a lehetőségekkel. Különösen izgalmas ezt vizsgálni az évszázadokon kiváltsággal rendelkező, majd a mezőgazdaság szövetkezetesítésében élenjáró nagykun településeken. A néprajzkulturális antropológia művelői közül még kevesen vállalkoztak erre a feladatra. Szendrei Eszter a jól kutatott és dokumentált - Túrkeve társadalmát vizsgálta meg abból a szempontból, hogy hatott a rendszerváltás az itt élő emberekre, családokra, közösségekre. A szerző a különböző tudományágak (szociológia, demográfia, statisztika, történettudomány és néprajz) eredményeit figyelembe véve, módszereit felhasználva komplex kutatást végzett 2001-től a terepen és közintézményekben. Mélyinterjúk készítése, megfigyelés, könyvészeti, statisztikai adatgyűjtés, különböző írott források és egyéb dokumentumok feltárása egyaránt hozzátartozott a módszeréhez, amelyek alapján aztán megszületett a könyv. A szerző közötti időszakot egy szakasznak tekinti, amelyet behatóan vizsgál, de kitekint az Európai csatlakozás hatására is. Különös értéke a könyvnek, hogy elsősorban a rendszerváltás vesztesei szemszögéből mutatja be a kisváros lakóinak életét. Kísérletet tesz a helyi társadalom átrétegződésének bemutatására és a kialakuló új családtípusok meghatározására. A mű abból a szempontból is értékes, hogy a néprajz jelenkutatási eredményeit felkínálja hasznosításra a többi tudományágnak és a társadalompolitika irányítóinak. Örsi Julianna A virtuális kereskedelem valós kihaláshoz vezet A veszélyeztetett állatok természetes élőhelyről történő eltűnésének egyik jelentős oka az illegális kereskedelem. Néhány évvel ezelőtt az ilyen üzletek a jól szervezett hálózatokon keresztül szó szerint kézről kézre bonyolódtak. Manapság azonban az elektronikus kereskedelem elterjedésével a veszélyeztetett állatok adás-vétele egyre inkább a virtuális világba tolódik át. Az internetes kereskedelem versenyképessége jelentős a hagyományossal szemben, egyrészt, mert csökkenti a kereskedők számát, másrészt mert meghagyja a névtelenség látszatát amiért az illegális kereskedelemben érdekeltek nagyon hálásak. Néhány év óta a veszélyeztetett állatok internetes kereskedelmi méreteinek és ütemének nyomonkövetését a CEEweb a Biodiverzitásért, egy közép-és kelet-európai természetvédelmi és állatjóléti egyesületekből álló nemzetközi ernyőszervezet végzi. A monitorozás kizárólag a közép-kelet-európai régióra korlátozódik. A most véget ért vizsgálat eredményei felhívják a figyelmet a probléma súlyosságára. A legtöbb veszélyeztetett fajt érintő ajánlat a lengyel és ukrán internetes oldalakon található. Mindkét országban az év minden áldott napján több mint 3000 ajánlat található, ami 14 ezer árucikket jelent, többek közt élő farkast, barnamedvét, jácint arapapagájt, kockás pitont, elefántcsontot, kobra bőréből készült termékeket, és még sorolhatnánk. A legtöbb ajánlat a madarakat, hüllőket és gerincteleneket (főleg védett pókfajokat) érinti. Magyarország az internetes illegális ajánlatok versenyében a középmezőnyben végzett, ugyanakkor az évek óta tartó felmérés tendenciája arra utal, hogy a kereskedelem eme válfajának térhódítása nagyon gyors. Ahhoz, hogy a problémát megoldjuk, és a robbanásszerű fejlődést megakadályozzuk, azonnali változtatások szükségesek a magyar jogszabályokban véli Sallai Róbert Benedek, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület vezetője. Az egyesület a magyarországi felmérést végezte a CEEweb CITES munkacsoportjának tagjaként. A veszélyeztetett fajok internetes kereskedelmének növekvő népszerűsége felhívta a figyelmet a probléma súlyosságára. Ennek jelentőségét felismerve az egyik legnagyobb élővilágvédelmi nemzetközi egyezmény részes felei, a Washingtoni Egyezmény (CITES Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) legutóbbi kormányközi találkozóján fontos ajánlásokat tettek a témával kapcsolatban. A két legfontosabb közvetlenül a tagországoknak szól: 1. készítsenek felmérést, illetve fejlesszék azokat a nemzeti eszközöket, melyek segítségével mérni lehet, hogy az adott ország mennyire képes megbirkózni a feladattal, hogy ellenőrizze és kivizsgálja a védett fajok illegális kereskedelmét, illetve megfelelően bünteti-e az elkövetőket. 2. nemzeti szinten hozzanak létre olyan szervet, mely kifejezetten az élővilág ellen elkövetett internetes bűncselekmények nyomozására szakosodik, vagy a védett fajok kereskedelmének kérdéskörét illesszék be már meglévő felügyeleti szervbe, amely vizsgálja és nyomonköveti a kiberbűnözést. Mostanáig egyedül Csehország döntött a fenti ajánlást követve a nemzeti mérőszám bevezetése mellett. A többi országban süket fülekre talált a konferencia konklúziója, bár néhány internetes oldal önállóan cselekedett, hogy megvédjék magukat a védett fajok illegális kereskedelmétől. Követendő példa erre a legnagyobb lengyel internetes aukciós oldal (Allegro), amely teljes tilalmat rendelt el az Európai Uniónak a védett fajok kereskedelmére vonatkozó irányelvében szereplő minden faj árusítására. Seres Orsolya Nimfea Természetvédelmi Egyesület 5

6 Hírek TÚRKEVE A Dr. Nánási Lajos Egészségház szakrendelései Bőrgyógyászat dr. Papp Sándorné dr. Bede Julianna Csütörtökön 9,00-11, / Pszichiáter dr. Deli Edit Páratlan héten hétfőn 15,00-18, / Nőgyógyászat dr. Nikolaj Karapancsev Szerdán és pénteken 11,30-tól Magánrendelés hétfőn 15,00-tól +3630/ Sebészet dr. Tóth Katalin Pénteken, előjegyzést követően 14,30-tól +3630/ Fogászat dr. Tóth Ferenc (1. sz. körzet) Hétfőn és kedden 13,00-17,00 Szerdán sürgősségi betegellátás, ill. berendelésre iskolafogászat működik 8,00-12,00 Csütörtökön és pénteken 7,00-13, / dr. Tóth László (2. sz. körzet) Kedden, szerdán és csütörtökön 10,00-20, / Fogászati ügyele t telefonszáma: +3620/ Orvosi ügyelet telefonszáma: 0656/ és +3630/ Önkormányzati képviselők lemondtak tiszteletdíjukról ill. adományt fizettek be: szék vásárlásra nagyterem felúj. 1. Dr. Szabó Zoltán , ,- (adomány) ,- 2. Cseh Sándor Kántorné Biró Emilia , ,- 4. Ozsváth László , ,- 5. Sallai R. Benedek , ,- 6. Dr. Thodory Zsolt ,- 7. Tóth Lajos Török Róbert Vida Tamás ,- 10. Szemes Attila , ,- 11. Barna Tamás , ,- 12. Borsi Imre , Csíder Sándorné , ,- 14. Sebők Jánosné , ,- 15. Sörös Tibor , ,- 16. Dr. Tóth Ildikó , ,- 17. Zoltán Ilona , ,- Összesen: , ,- Ne pazarolj! A Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvodában július 1-jével kezdődött a Zöldülő lábnyomok KEOP-6.1.0/A/09-11 pályázat, melynek része volt egy fotópályázat meghirdetése különböző korcsoportok részére Ne pazarolj! címmel. A pályázat témája a tanulók és családjuk minden- Rácz Istvánné napjaiban meglévő és nem fenntartható életmód és fogyasztási szokások újszerű, figyelemfelkeltő bemutatása. A fotókat rövid kísérőszöveggel együtt lehetett benyújtani, cél a pazarlás bemutatása és annak káros következményeire való felhívás volt. A pályázat eredményhirdetésére december 20-án került sor. Értékes díjakat vehettek át azok a tanulók, akik pályamunkáját a zsűri eredményesnek ítélte. Ez az alkalom is fejlesztette és erősítette a résztvevők környezettudatos szemléletét. A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. KEOP-6.1.0/A/09-11 projekt tagjai Akik lemondtak tiszteletdíjukról Ozsváth László önkormányzati képviselő tiszteletdíjáról történő lemondása 2011-ben a következő szervezetek számára: január TVSE (62/m Ft) február Polgárőr Egyesület (50/m Ft) március Ványai DSE (50/m Ft) április Mentő és Tűzoltó Egyesület (50/m Ft) május TVSE (99/m Ft) június Városháza dísztermének felújítása (99/m Ft) július Városháza dísztermének felújítása (99/m Ft) augusztus Városháza dísztermébe történő székvásárlás (99/m Ft) szeptember Mozgáskorlátozottak Egyesülete (50/m Ft) október Korda Kórus (50/m Ft) november Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idősek Otthona (50/m Ft) december TVSE kézilabda szakosztálya (99/m Ft) Sallai Róbert Benedek önkormányzati képviselő tiszteletdíjáról történő lemondása 2011-ben a következő szervezetek számára: január Túrkevei Moto-Rock Egyesület (86/m Ft) február Hermann Ottó Természetvédelmi Egyesület (86/m Ft) március Tűzoltó Egyesület, Polgárőr Egyesület (43-43/m Ft) április Kevi Föld Alapítvány, Túrkevéért Alapítvány (43-43/m Ft) május Városháza dísztermébe történő székvásárlás (86/m Ft) június Városvédő Egyesület (86/m Ft) július Általános iskola, Óvodai igazgatóság (43-43/m Ft) augusztus (86/m Ft) szeptember Városháza dísztermének felújítása (86/m Ft) október Eü. Intézmény (86/m Ft) november Petőfi Diák Egyesület (86/m Ft) december Petőfi Sándor Általános Iskola Kossuth úti épületének dologi kiadás fedezetére (86/m Ft) Képviselői fogadóóra Kántorné Bíró Emília, önkormányzati képviselő fogadóórát tart január 18-án, szerdán óráig. Lapzárta január 23. hétfő Véleményét ossza meg velünk: molnarmagdolna.turkeveujsag@ gmail.com en keresztül 6

7 TÚRKEVE Hírek, sport Tisztelt olvasóink, engedjék meg, hogy először is sikerekben és eredményekben gazdag boldog újévet kívánjak a túrkevei Tűzoltók nevében! A karácsonyi ünnepekre a város büszkélkedhetett egy saját karácsonyfával, melyet lakossági felajánlással sikerült beszerezni egyesületünknek. A fa felállításához szükséges anyagok, és erőgépek beszerzése után a polgármesteri hivatal előtt helyeztük el. A december 20-i rendezvény keretében föl is díszítettük a gyermekek legnagyobb örömére! Ezúton is köszönjük minden támogatónk és segítőnk közreműködését, akik hozzájárultak a fenyőünnep sikeréhez. Az elmúlt időszak káresetei a következők voltak. November 27-én az esti órákban lakástűzhöz riasztották egységünket. A Póhamarai úton egy lakóépület szobájában keletkezett tűz miatt a szoba teljes berendezése megsemmisült, valamint sérült a födémszerkezet is. A tűz továbbterjedését sikerült a gyors beavatkozásnak köszönhetően A Barátság Torna futball utánpótlás hét éves korcsoportjának mérkőzései Túrkevén november 19-én kerültek megrendezésre. A helyszín a túrkevei Kiss Kálmán Városi Sportcsarnok volt, ahol öt csapat mérte öszsze erejét, Karcag és Túrkeve két-két, míg Kisújszállás egy csapattal. Túrkeve I. csapatát Darvasi Ferenc, Dobozy Ádám, Fábián Sándor, Finta Milán, Jandó Robin, míg II. csapatát Bordács Bence, Koós Ádám, Koós Róbert, Lisznyai Sándor, Molnár Levente alkották. Nagyon jó hangulatban teltek a mérkőzések, szép gólokat, szép megoldásokat láttunk. Remek küzdelem volt jellemző a csapatokra. A körmérkőzések végén alakult ki a végső sorrend: 1. hely: Karcag I. Tűzoltósági hírek! Barátság Torna megakadályoznunk, az anyagi kár így is jelentős, személyi sérülés szerencsére nem történt. December 15-én bejelentés érkezett, mely szerint a Ványai Ambrus Gimnázium területén 2 kiskutya az átereszben rekedt. Kiérkezésünk után az egyik kiskutyát sikerült kimenteni, melyet elvittünk állatorvoshoz, aki azt ellátta. A másik kiskutyán már nem lehetett segíteni. December 21-én, késő délután a Hajdú Benedek útra riasztották egységünket, ahol egy személygépkocsi a jelentősebb hóesés miatt bekövetkezett jegesedés miatt árokba csúszott. Kiérkezésünk után az autót kivontattuk, személyi sérülés nem történt. Ezúton is szeretnénk fölhívni a közlekedők figyelmét arra, hogy az utak a téli időjárás miatt csúszósak és veszélyesek, ezért körültekintően és az útviszonyoknak megfelelően vezessenek! A fűtési szezon javában tart, ezért ismételten kérem a tisztelt lakosságot, hogy az ide vonatkozó szabályokra fokozottan figyeljenek. Sport 2. hely: Túrkeve II 3. hely: Karcag II. 4. hely: Kisújszállás 5. hely: Túrkeve I. Mikulás Kupa Mezőtúr Voltak különdíjak is: A gólkirály Koós Ádám (Túrkeve II.), a legjobb játékos Deme Ákos (Kisújszállás), a legjobb hátvéd Horváth Levente (Karcag II.) lett. Köszönjük támogatóinknak, hogy segítettek a torna sikeres megrendezéséhez: Túrkevei szülők közössége, OTP Bank, Mentőkutyás alapítvány, Quick Data, Számítástechnikai Bt., Sebestyén István vállalkozó, Dobozy Gyula és családja, Kevi Kenyér Kft., Keve-Snack Kft. Szülők december 3-án Mezőtúron került megrendezésre a Mikulás Kupa focitorna. Túrkevét az U-7-es korosztály két csapata is képviselte. Remek hangulatú mérkőzésekre került sor. 8 csapat vetélkedett a minél jobb helyezésekért. Dicséretet érdemel mindkét csapatunk, sikerült megszerezni a második és harmadik helyet. Túrkeve II. csapata: Darvasi Ferenc, Dobozy Ádám, Finta Milán második hely, Túrkeve I. csapata: Bordács Bence, Koós Ádám, Koós Róbert, Molnár Levente harmadik helyezést értek el. Köszönet a helyi szervezőknek a rendezésért, a túrkevei szülőknek, hogy segítségükkel (utazás személyautókkal) részt vehettünk a tornán. Két csapatunk az U-9-es és az U-11-es is remekül helyt állt, sikerült megszerezniük a második helyezést mindkét korosztályban. Szabó Gábor, U-7-es utánpótlás edző Eredményes évet zárt a birkózó szakosztály A TVSE birkózó szakosztálya a 2010-es évhez viszonyítva, amikor is 368 olimpiai pontot szerzett, 2011-et 552 ponttal zárta. Kivívott eredményünkkel tisztelgünk Túrkeve város 750 éves évfordulója előtt. Kiemelkedő eredmények: Diákolimpiai bajnokok Szarka Szilvia, Füleki Edit, Juhász Beáta Magyar bajnokok Szarka Szilvia, Füleki Edit, Juhász Beáta Kadet Országos bajnokság Pozsonyi László Magyar bajnok, Juhász Renáta (III.), Kelemen Zsolt (II.), Kelemen Kálmán (III.) Junior Országos Bajnokság Juhász Renáta (III.), Pozsonyi Vivien (III.), Pozsonyi László (II.) U 23 Országos Bajnokság Pozsonyi László (II.) Kiemelkedően szerepelt versenyzők: Pozsonyi László, Kelemen Zsolt, Szarka Szilvia, Füleki Edit, Juhász Beáta Szilárd tüzelésű berendezések esetében a füstcsövek tisztaságára, valamint a kémények állapotára figyeljenek, míg egyéb fűtőberendezés meghibásodása esetén feltétlen kérjék szakember segítségét a baj elkerülése végett. Fontos leírnom, hogy az idei szezonban már több alkalommal vonultunk tűzesethez, melyek feltehetően a fűtőberendezések meghibásodása miatt következtek be. Az elmúlt évet látva és értékelve elmondhatjuk, hogy káresetekhez összesen 93 esetben vonult egyesületünk. Ennek jelentős része műszaki mentés volt. Szám szerint 46 tűzeset, 40 műszaki mentés, téves jelzés 4, míg gyakorlatunk 3 esetben volt. A káresetek mellett 263-szor kérte a lakosság, valamint az Önkormányzat, az intézmények és a vállalkozások egyesületünk segítségét különféle munkák elvégzéséhez. Ebből 87 esetben favágás, illetve gallyazás volt. Ne feledjék a bajban, segítünk! Elérhetőségeink: Túrkeve, Táncsics M. út 1-3. Telefonon: 0-24 óráig / , 06/ Sörös Tibor pk. Ifj. Sebestyén Sándor a Dakaron A 2012 első napján elrajtoló Dakar Rallynak túrkevei résztvevője is van. Ifj. Sebestyén Sándor álma valóra vált azáltal, hogy Bognár József navigálásával részt vehet az embert próbáló táv megtételében. Lapzártánk idején javában zajlik a rally verseny, így végeredményről következő lapszámunkban tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, bízva abban, hogy az autósport túrkevei szerelmesei naprakész figyelme és drukkolása segítségére lehet a versenyzőnek. A tavalyi évben a klasszikus Dakar-útvonalat magába foglaló Heroes Legendet is sikerrel teljesítette, de indult már a Magyar Bajnokságon és Világkupa viadalon is. Az utóbbiakat nagyon jó eredménnyel zárta a két-három éves versenytapasztalattal rendelkező sportember. A most zajló rally versenyre kitartást és jó eredményt kívánunk számára. MM A szakosztály évzáró ünnepségén a Lisznyai Kft. vezetője jutalmakat adott át az év közben sikeresen szerepelt versenyzőknek, valamint Túrkeve város önkormányzatának támogatását is tisztelettel megköszönünk boldog új évet kívánva! Köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak: Simon Lászlónak, Mészáros Lászlónak, Soós Mihálynak, Takács Andrásnak, Pabar Ferencnek, Gáspár Tamásnak, ifj. Sebestyén Sándornak, Szöllősi Lajosnak, Lisznyai Lajosnak, Simon Sándornak, Kántor Lajosnak, Lisznyai Sándornak, Suki Oszkárnak, Pálinkás Zoltánnak, Nagy Sándornak, Suki Józsefnek, Sass Zoltánnak, Nagy Jánosnak, Sallai Károlynak, Nagy Istvánnak, Kalmár Lajosnak, Kardos Lajosnak, Szarka Imrének, Kelemen Tamásnak, Ábrahám Károlynak és a Városgazdálkodási és Vízmű Nonprofit Kft.-nek! Kiss Kálmán, mesteredző 7

8 TÚRKEVE Újszülött gyermekek városunkban FOGÁSZATI ÜGYELET TÚRKEVÉN A SZÉCHENYI U. 5. SZÁM ALATT ORVOSI ÜGYELET TÚRKEVÉN A SZÉCHENYI U. 5. SZÁM ALATT Csortos Odett Dóra an. Seres Ivett Barta Zoltán an. Vincze Nóra Deák Lajos an. Balogh Valéria Rendel: Med-Dent 2000 Bt. dr. Tóth László vezetésével Szombat, vasárnap és ünnepnap de és du óra között. Tel: , M u n k a n a p o k o n tól másnap reggel 7.00-ig. Munkaszüneti napot megelőző nap tól, a munkaszünetet követő napon reggel 7.00-ig. Tel: / ÁLLATORVOSI ÜGYELET TÚRKEVÉN, MEZŐTÚRON, KÉTPÓN Gaál Noémi an. Farkas Edit Hollósi Imre an. Varga Ilona Korodi Kitty an. Nagy Ibolya dr. Lázár József telefon: / dr. Begazy Zsolt telefon: / dr. Bodó Péter telefon: / dr. Fodor Sándor telefon: / Az ügyelet munkaszüneti nap előtt du órától a munkaszüneti napot követő első munkanapon reggel 7.00 óráig tart./ az ügyeletesek a csere lehetőségének jogát fenntartják/ Az ügyeletes neve és telefonszáma a Sáros utcai állatorvosi rendelőnél olvasható. A változtatás jogát fenntartjuk! Fotók: Horváthné Györgyi Tóth Anna Erika an. Kun Erika Papp Nándor an. Török Ilona Andrea Puskás Szabolcs an. Pabar Judit KOSSUTH ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik adójuk 1%- át évben a Kossuth Iskoláért Alapítvány részére ajánlották föl. Ennek összege: Ft Az összeget az alapszabályban meghatározottak szerint használtuk föl, Farkas Imre emlékplakettek készíttetésére valamint tanév végén jutalom könyvek vásárlására. PETŐFI DIÁKSPORT EGYESÜLET Fizetett hírdetés Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik adójuk 1%-át évben a Petőfi Diáksport Egyesület részére ajánlották föl. Ennek összege: Ft Az összeget az alapszabályban meghatározottak szerint használtuk föl, gyermekek versenyekre való utaztatására. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik adójuk 1%-át évben a Petőfi Diáksport Egyesület részére ajánlották föl. Ennek összege: Ft Az összeget az alapszabályban meghatározottak szerint használtuk föl, gyermekek versenyekre való utaztatására, sporteszközök vásárlására. Fizetett hírdetés KÖNYVELÉS Korrekt feltételek mellett vállaljuk társaságok és egyéni vállalkozók adó- és járulékbevallását, könyvelését. Érdeklődés, egyeztetés: RITASZOFT KFT. Túrkeve, Vasadi u / 20 / TÚRKEVEI NŐIKAR EGYESÜLET Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik adójuk 1%-át évben a Túrkevei Nőikar Egyesület részére ajánlották föl. Ennek összege: Ft Az összeget az alapszabályban meghatározottak szerint használtuk föl, banki költségek kifizetésére, valamint utazásra. T Ú R K E V E - INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAP Következő nyilvános szerkesztőségi ülés és egyben lapzárta január 23-án, 17 órakor lesz a szerkesztőségben. A felelős kiadó: Túrkeve Város Önkormányzata. A hírdetések leadási helye: Művelődési ház, Táncsics M. u. 16. ISSN: Főszerkesztő: Molnár Magdolna. Nyomdai előkészítés: Nagy Sándor. Elérhetőség: 5420 Túrkeve, Táncsics M. u. 3. Tel.: 06-56/ molnarmagdolna.turkeveujsag@gmail.com. Megjelenik havonta 3700 példányban, készült a KIS-ÚJ-LAP Kft.-ben, 5310 Kisújszállás, Munkácsy út 8. Felelős vezető: Farkas Zsolt.

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira Adventi programok Gyermekkönyvtárban ADVENTI KUCKÓ A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira 2014. november 30. (szombat) 9 12 ÜGYES KEZEK

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. december 28-án,

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57/3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 12-én 18.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesen működő civil

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. február 9-én 15,20 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1.

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben