VONATKERTI NAPLÓ XXIV. évf. 6. szám (248.) Február

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VONATKERTI NAPLÓ XXIV. évf. 6. szám (248.) 2015. Február"

Átírás

1 XXIV. évfolyam 6. szám (248.) február 1 Halmágyi Kata 3. c

2 Játszóház 2015 A korábbi években a nagycsoportos óvodások és szüleik a nyílt hét 5 napján, a kijelölt tanórákon találkozhattak a leendő első osztályos tanítóikkal. A hatalmas érdeklődés nagyon nagy örömünkre szolgált, ugyanakkor mindannyian úgy éreztük, hogy valami mást, valami újat kell nyújtanunk a szülők és legfőképpen az iskolakezdés előtt álló gyermekek számára. Egy olyan első találkozás lehetőségét kellett kidolgozzam, mely kötetlen formában, örömteli módon vezeti be a gyermekeket az iskola sejtelmes világába. Így született meg a Játszóház gondolata, terve. A január 31-ei szombat délelőttre egy hétfejű sárkány hívogatta az ovisokat. A 7 sárkányfej hét különböző színes programot kínált számukra, Amelyek közül szabadon válogathattak. Természetesen minden helyszínen alaposan előkészített foglalkozásokkal, lelkesen várták a gyermekeket iskolánk pedagógusai. A testnevelők játékos sporttevékenységre hívták vendégeinket a csarnokba, amely e délelőttön dzsungellé változott. A táncházban Enikő néni és zenei kísérete mozgatta meg a gyermekeket. Az angol és német nyelvvel és e tárgyak tanítóival 2 különböző teremben ismerkedhettek meg a látogatók. A számbirodalomba is beléphettek, érdekes feladatokkal várták őket kollégáim. A kézműves sarokban többek között Ági nénivel készíthettek nagyszerű bábokat. A daloda a zene világába kalauzolta az ovisokat, ahol különböző hangszereket is kipróbálhattak. A mesekuckóban velem és kollégáimmal találkozhattak, itt egy mesével, s az ahhoz kapcsolódó játékos feladatokkal színesítettük napjukat. Azt gondolom, hogy a közös célunk, miszerint az ovisok igazi élményként éljék meg az első találkozásukat a GYAXI-ban folyó munkával, az itt dolgozó tanítókkal, maximálisan megvalósult. Öröm volt látni a sok mosolygó gyermekarcot, hallani a szülők pozitív véleményét e napról. Lelkesen várjuk az érdeklődőket a februári nyílt napjainkon, s a március 7-én megrendezésre kerülő Játszóházban is. Bajai Viktória 2

3 3

4 Képek: Vörös Róbert Képek: Vörös Róbert Az alsó tagozat első félévének eredményei Az első félév zárása mindig fontos eseménye az iskolai évnek. Ez azért meghatározó jelentőségű, mivel a napi visszajelzéseken túl ilyenkor összegző értékelést és minősítést is kapnak fejlődésükről a gyermekek. Az első és második évfolyamon szövegesen valósul mindez meg. Örömünkre nagyon sok kiválóan és jól teljesített bejegyzés került a félévi értesítőkbe. A harmadik-negyedik évfolyamon már érdemjeggyel történik a zárás. Ez utóbbi két évfolyamon kiemelkedően sok, 90 tantárgyi dicséret született. Az alsó tagozaton egy-két kivételtől eltekintve büszkék lehetnek a gyermekek szorgalmukra, magatartásukra, megszerzett tudásukra. Nevelőik véleménye szerint a tanulók többnyire szívesen tanulnak, egyenletesen fejlődnek. Előrehaladásuk szempontjából nagyon lényeges, hogy a gyermekek szeretnek iskolába járni, jól érzik itt magukat. Büszkék vagyunk arra, hogy mindezek mellett sokuknak még arra is van ereje, hogy szabadidejét sportra, zenére, művészeti tevékenységre fordítsa. Kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulóink: 3. a: Glocker Hedvig, Pálmai Laura 3. b: Dáné Janka, Hajdú Nóra, Hesz Dorottya, Kapots Hanna, Kékesi Viktória, Petrovácz Ádám, Rabi Ervin, Szerletics Emma 3. c: Virág Dorina Erzsébet 4. a: Bődi Csenge, Kassai Anna, Millunov Aliz, Stanik Kira 4. b: Döbrentei Kitti, Nievel Flóra 4. c: Szabó Kristóf Nemes Gáborné alsós munkaközösség-vezető 4

5 Az első félév eredményei a felső tagozaton Szeptemberben nagy lendülettel, fogadalmakkal indultak a felsős tanulók az új tanévnek. Teli várakozással, új iránti fogékonysággal. Mint minden évben, az idén sem tartott ki mindenkinél ez a kezdeti nagy tanulási morál. Így a félévi értékelés során változó, de összességében jó képet mutatnak az eredmények. A tanulmányi sorrendben az osztályok közül: c 4, b 4, b 4,31-es átlaggal zártak. Gyenge teljesítményt nyújtott a 8. b osztály 3,35-ös átlaggal. A bukások száma: 13, ami az alábbiak szerint alakul: osztály bukások száma 7. b 4 8. b 4 6. a 2 6. b 1 5. c 1 8. c 1 Minden tanuló és pedagógus bízik abban, hogy év végére az eredmények sokat javulnak, mert nem mindegy, milyen jegyek kerülnek az év végi bizonyítványba. Kökény István felső tagozatos munkaközösség-vezető Kazy Kamilla 3. c 5

6 Intézményünk belső pályázatai A beadott belső pályázatok közül a következőket támogatja a szülői közösség (a feltüntetett összegekkel): Téli néphagyományok az iskolában - Döbrönteyné Csáki Beáta: Ft Szavaló- és mesemondó verseny helyezettjeinek jutalmazása - Nemes Gáborné: Ft Észforgató alsó tagozatos tanulmányi verseny támogatása - Nemes Gáborné: Ft Versenyek díjazása (mesemondó, versmondó, szép kiejtési) - Kovácsné Tettinger Mária: Ft Sporteszközök vásárlása a napközis szabadidős programokhoz - Buzásiné Berényi Márta: Ft Utazási költség támogatása - Ugrainé Nagy Zsuzsanna: Ft Angol házi vetélkedő - Varnyu Katalin: Ft Iskolagaléria - kiállítás-megnyitók - Döbrönteyné Csáki Beáta: Ft Interaktív előadások a méhek napján - Döbrönteyné Csáki Beáta: Ft A pénz már rendelkezésre áll Metzinger Rózsa Ibolya kolléganőnél, elszámolni is nála kell. A megnyert összegek a tanév végéig költhetők el. Az addig fel nem használt források visszakerülnek a Gyakorlós Egyesület kasszájába. Perhács Attila igazgató Kazy Kamilla 3. c 6

7 "Pénz körül forog a világ?" A Türr István Gazdasági Szakközépiskola ebben a tanévben is meghirdette a Pénz körül forog a világ? című gazdasági vetélkedőt. A versenyen 3 fős csapatok vehettek részt a 7-8. osztályos tanulók köréből. Olyan diákcsapatok jelentkezését várták a verseny szervezői, akik szívesen búvárkodnak, ismereteiket szeretnék kibővíteni, tudásukat próbára tenni és nem utolsó sorban szeretnének megismerkedni a középiskolával. A vetélkedő 2 fordulóból állt. Az első forduló írásbeli, otthoni munka, a második szóbeli, játékos próbatétel volt. Iskolánkból négy csapat jelentkezett a versenyre. Az első forduló megoldásai alapján mindegyikük meghívást kapott a döntőre, amelyről így számolnak be a csapatok: "Egy nagyon vidám, kellemes és eredményes délután volt. Az iskolában sok ismerőssel találkoztunk. A vetélkedő feladatai érdekesek voltak. Nagyon tetszett nekünk! A csapatunk második helyezést ért el. Komjáti Mariann, Vancsura Zselyke és Fábián Renáta 8. b" "A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában pénzügyi versenyen vettünk részt. Érdekes feladatok vártak minket. Tíz csapat vett részt a döntőben, ebből mi a harmadikok lettünk. Szerintünk a legkönnyebb feladat a pénzfelismerés volt. A szünetben szendviccsel lepték meg a csapatokat. Nagyon jól éreztük magunkat, szép ajándékokat kaptunk. Bársony András Árpád, Klein Ákos és Takács Bálint 8. a" "A mi csapatunk neve a FONT volt. A csapatunk tagjai: Juhász Klaudia, Lantos Petra és Vinkó Réka. Először egy feladatlapot kellett kitölteni, majd január 12-én, hétfőn került sor a szóbeli fordulóra. Könyvelési, meg pénzzel kapcsolatos feladatokat kaptunk. Jó szórakozás volt! Csak ajánlani tudom mindenkinek. Vinkó Réka 7. a" "Ezen a versenyen pénzzel kapcsolatos kérdések és feladatok voltak. Nagyon jól éreztük magunkat. Ismerkedhettünk az iskolával, az iskola tanáraival, akik kedvesen fogadtak bennünket. A vendéglátás is nagyon színvonalas volt. Kaptunk teát és szendvicset. Minden feladat érdekes volt, nagyon élveztük. Kovács Erik, Pálinkás Dávid és Veő Olivér 8. c " 7

8 Eredmények: 1. Tetradrachmák (Bátaszéki Általános Iskola) 2. REZSEMA (EJF Gyakorló Általános Iskolája, Baja) 3. Money Kings (EJF Gyakorló Általános Iskolája, Baja) Néhány felvétel a jó hangulatú, játékos versenyről: 8

9 A Kazinczy verseny iskolai fordulójának eredményei 5-6. osztály I. Mészáros Emma 6. a II. Csorba Melinda Lilla 5. b III. Tóth Csenge 6. c 7-8. osztály I. Vancsura Zselyke Hanna 8. b II. Páncsics László 8. a III. Kiss Réka 8. a Balogh Dorka 2. a A decemberi angol háziverseny eredményei I. Two men: Bársony András, Páncsics László, Szabó Barnabás II. Gellértek: Andrási Gellért, Kozma Zénó, Ossó Bence, Stetina Bence III. Oranges: Kiss Orsolya, Szántó Balázs, Tóth Ákos Manhalt Gréta 2. a 9

10 Kedves Útitársaim! Mesevonatunkra egyre több utas száll fel a különböző állomásokon, így vígan pöfög hosszú útján. E havi nyertesünk: Major Levente 3. a osztályos tanuló. Gratulálunk a nyertesnek, ajándékát a könyvtárban átveheti! Kisvonatunk következő megállója Románia. A mesét és a hozzá kapcsolódó feladatlapot az iskola honlapján találjátok meg. A feladatlap beküldési határideje: február 27. Szeretettel várunk minden érdeklődőt és játszótársat! Mihalik Laura 10

11 Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk. /Arisztotelész/ VITÁL ISKOLA A GYAXIBAN IDŐPONT: HELYSZÍN: FEBRUÁR 20., ÓRA ISKOLÁNK SPORTCSARNOKA Iskolánk a TÁMOP A-14/2 pályázat keretén belül Vitál Iskola elnevezéssel téli sportágválasztó és bemutató rendezvényt szervez alsó tagozatos diákjai részére. A rendezvény célja, hogy a kisiskolás diákok bepillantást nyerjenek az iskolánk falain belül működő sportágakba. Néhány játékos, ügyességi feladat keretén belül kipróbálják azokat, illetve tájékozódjanak, mikor, milyen lehetőségek vannak a különböző labdajátékok, illetve a judo sportág tanítási időn túli űzésére. A program próbál rávilágítani arra, hogy az egészséges életmód kialakulásában a rendszeres mozgásnak elengedhetetlen szerepe van. A rendezvényen iskolánk felsős és alsós tanulói rövid bemutatót tartanak judo, labdarúgás, kézilabda, kosárlabda sportágakból. Reményeink 11

12 szerint egy neves sportoló is ellátogat iskolánkba. A legkisebbek, az 1-2. évfolyamosok a mozgásos foglalkozások mellett rajzokat készíthetnek a délután legjobb, legemlékezetesebb pillanatáról. A programot ajándékok sorsolása és egy rövid meglepetés előadás zárja. Ideje: február 20./péntek/ óra Helye: iskolánk sportcsarnoka Programváz: Megnyitó Zenés bemelegítés Sportági bemutatók /judo, foci, kézilabda, kosárlabda/ Ügyességi feladatok /kézilabda, kosárlabda, foci sportágban/ az 1-2. évfolyam részére Interaktív beszélgetés egy neves sportolóval a 3-4. évfolyam részére Uzsonna az osztályteremben 3-4. évfolyam Uzsonna az osztályteremben 1-2. évfolyam Ügyességi feladatok / kézilabda, kosárlabda, foci sportágban/ a 3-4. évfolyam részére Uzsonna után rajzkészítés 1-2. évfolyam Gyülekező a sportcsarnokban Táncbemutató, ajándékozás A program zárása Ruhabörze Szőke Panna 1. a Február 5-én iskolánkban a Gyermekvédelmi albizottság szervezésében ruhabörzét tartottunk. Sok szép téli és nyári ruhaneműt kaptunk az idei évben is. Minden korosztály válogathatott kedvére a színes kavalkádban. Elsős tanulóink még jelmezt is találtak a közelgő farsangi mulatságra. Fiúk, lányok, szülők élvezettel keresgélték a számukra megfelelő ruházatot. A gyerekeknek segítséget nyújtottunk a megfelelő méret kérdésében, de ennek ellenére többen azt mondták, hogy majd egyszer jó lesz. Volt, aki még testvérének, osztálytársának is vitt egy-egy darabot. Minden közreműködőnek köszönjük, hogy megvalósulhatott az idei tanév ruhabörzéje is! PZK 12

13 Themisa Flamel rövid története 4. rész (Bócsa Henrietta, iskolánk volt tanulójának történetét folytatásban közöljük ) - Au nem történt semmi. Mért nem történik semmi? Most éppen fel kellene kelnem a szobámban. Az igazi szobámban. - Bocsánat kisasszony, muszáj erősre csinálnom motyogta Ms. Pocket, és húzott még egyet a fűzőn. - Au most viszont tényleg a fűző miatt kiáltottam fel. - Bocsánat motyogta, aztán még egyet húzott rajta. Összeszorítottam a számat. Szuper. Most itt ragadtam, vagy mi? Ilyen borzalmas fűzőket meg hatalmas vasrácsos ruhákat fogok hordani? Felsóhajtottam. Elnézést Themisa kisasszony motyogta újra. Minden megváltozott körülöttem, viszont a nevem megmaradt. Ez így normális? Normális?? Ez az egész nem normális! - Semmi gond Ms. Pocket motyogtam. Oké, az lesz, hogy amíg nem jövök rá, hogy pontosan hogyan is juthatnék vissza az életembe, élem ennek a Themisa Flamelnek az életét. Ha ide eljutottam, biztosan van hazafele is út. Gondolj, gondolj, gondolj - parancsoltam magamra. Ms. Pocket megkötötte a fűzőt, és a sarokban található vasrácsért sétált. Mielőtt idekerültem mit csináltam? Aludtam. Lehet, hogyha elalszom, visszamegyek? Becsuktam a szemem. - Gyerünk Themisa, aludj! motyogtam magamnak. - Szólt, kisasszony? sétált vissza Ms. Pocket. Megráztam a fejem. Ez így nem fog menni Nem fogok tudni elaludni állva. Miután Ms. Pocket valahogyan rám operálta a vasrácsot, rám adott egy hatalmas ruhát amivel amúgy alig fértem ki az ajtón kontyba tette a hajam, és lesétáltunk a földszintre. Nem csak a szobám változott át, az egész ház is. A lépcső melletti falon freskó volt, a falak éleinél arany szegély díszítette az amúgy is túldíszített falat. A bútorok is a századba illők voltak. Nem mondhatnám, hogy nem jött be de akkor is haza akartam menni. - Megnyugodott a kisasszony? mosolyodott el Ms. Pocket és az arcomat fürkészte, hogyha találna egy könnycseppet, letörölhesse. - Naná bólintottam. Ms. Pocket a szemöldökét ráncolta. Ó, valószínűleg ilyenkor még nem használták ezt a szót - Azt akartam mondani, hogy igen mosolyodtam el. - Ennek örülök. Jöjjön, erre van az édesapja nyitotta ki az ajtót nekem. Oldalazva valahogy bemásztam a fehér ajtón. Egy asztalnál ült egy fehér parókás ember. Levelet írt, és egy üveg ital is volt a kezében. Wow, kellemes reggeli. Jöttemre felemelte a tekintetét. Elkerekedett szemekkel néztem a férfire. Az apám vonásait viselte! Olyan volt, mintha újra az édesapámat látnám! Igaz, csak képekről ismertem arcát, de olyan nem létezett, hogy ne ő lett volna. 13

14 - Ó, Themisa drágám mosolyodott el, majd felállt Magunkra hagyna Ms. Pocket? nézett az ajtóban álló nőre. - Természetesen Mr. Flamel. Engedélyével bólintott, majd becsukta maga után az ajtót. (Folyt. köv.) Bócsa Henrietta Könyvajánló Veronica Roth: Lázadó A Beavatott című könyv folytatása. A Műveltek terrora elől Tris és a Bátrak a Barátságosakhoz menekülnek, ám itt sem tölthetnek sok időt a Műveltek miatt. A Barátságosaktól az Őszintékhez menekülnek. Ez alatt az idő alatt a Csoportnélküliek támadást terveznek a Műveltek ellen, ehhez a támadáshoz a Bátrak és az Önfeláldozóak is csatlakoznak. Így kezdődik a lázadás. A Bátrak visszaszerzik a központjukat. Ám egy különös haláleset után Tris megadja magát a Művelteknek. A Műveltek központjában megkínozzák, majdnem megölik Trist, ám Peter megmenti az életét. Szabadulása után hatalmas küldetés vár rá, meg kell szereznie azt a videót, amit a Műveltek feltett szándéka volt elrejteni a város elől. A könyv végén mindenkire hatalmas megdöbbenés vár. Vinkó Réka 7. a Geronimo Stilton A Tenebrax család titka Nekem az a rész tetszett legjobban, mikor Izének rossz volt a gyomra. Ez azért tetszett, mert vicces név az, hogy Izé. De a többi rész is nagyon érdekes volt. A Tenebrax család Geronimo régi ismerőse volt. Major Levente 3. a 14

15 Így írunk mi A kutya és a kecske története Az emberek nem is sejtik, hogy valamikor réges-régen a kutyának két hatalmas, szép szarv díszítette a homlokát, amíg a kecske el nem csente tőle. Igazat szólva, a kecske mindig ilyen gyönyörű pár szarvra vágyott. Ez úgy történt, hogy a kutya kint futkározott a réten. Nagyon elfáradt, a kecske megvárta, míg elalszik, és elcsente a szarvát. Nagyon örült a szarvainak. A kutya felébredt, égen-földön kereste a szarvát. Ment-mendegélt a kecske, találkozott a kétfejű medvével. Kérdi a medve: - Valami más rajtad kecske? - Nem, semmi, semmi, én mindig ilyen szép vagyok. Elment a kecske. Nagyot néz erre a medve: - Úgy érzem, megint mehetek orvoshoz, mert hallucinálok is. Mindenki ámulta-bámulta a Hesz Borbála 2. b kecske szép szarvait. A kecske büszke is volt rá. Egy idő után gyanakodni kezdtek. A kutyának eltűnt a szarva, biztos ő lopta el, hisz egy kecskének nem lehet szarva. A kecske bánta már, hogy ellopta, nem volt már a szarvára büszke. Nem volt tiszta a lelkiismerete. A büntetése az lett, hogy élete végéig rajta maradtak a szarvak. Majoros Krisztina 5. a Az emberek nem is sejtik, hogy valamikor réges-régen a kutyának két hatalmas, szép szarv díszítette a homlokát, amíg a kecske el nem csente tőle. Igazat szólva, a kecske mindig ilyen gyönyörű pár szarvra vágyott. Réges-régen a kecske és a kutya nagy barátságban éltek. Egy szép nyári napon elmentek a gólyához vendégségbe, volt ott minden, ami szem-szájnak ingere. Hazafelé menet találkoztak a medvével, a kutya a szarvával elijesztette. A kecske irigy lett, és meg akarta szerezni a szarvat. Másnap a kecske ellátogatott a kutyához vendégségbe. Este, amikor a kutya már aludt, a kecske levágta a szarvát, és áttette a fejére. Azóta megszűnt a barátság a kutya és a kecske között. Ódor József 5. a 15

16 Az emberek nem is sejtik, hogy valamikor réges-régen a kutyának két hatalmas, szép szarv díszítette a homlokát, amíg a kecske el nem csente tőle. Igazat szólva, a kecske mindig ilyen gyönyörű pár szarvra vágyott. Ezért ellopta a kutyától. A kutya ezt megtudta, és vissza akarta venni. De a kecske úgy őrizte, mint a szeme fényét. A kutya bármivel próbálkozott, például még amikor a kecske aludt, akkor is vissza akarta szerezni. De a kecske a fején hordta, és a párnáját rátette. A kutya mindig próbálta leszedni a fejéről, de soha nem ment neki. Ha a kutya visszalopta volna a szarvát, akkor az én mesém is tovább tartott volna. Lógó Norbert 5. a Az emberek nem is sejtik, hogy valamikor réges-régen a kutyának két hatalmas, szép szarv díszítette a homlokát, amíg a kecske el nem csente tőle. Igazat szólva, a kecske mindig ilyen gyönyörű pár szarvra vágyott. Tehát réges-régen a nagy szarvú kutyát a kecske elhívta egy vacsorára. Miután a kutya végzett a vacsorával, a kecske altatófűszert tett az italába. Ezután a kutya úgy húzta a lóbőrt, hogy az égvilágon semmivel nem lehetett volna felébreszteni. Ekkor a kecske elővette a sövényvágó kését, két suhintással levágta a kutya szarvait, és feltette az ő fejére, és elkezdett büszkélkedni. Miután a kutya felébredt, és észrevette, hogy nincsenek szarvai, pár perc múlva megtetszett neki a feje, és megköszönte a kecskének, hogy levágta a szarvait. Azóta nincs a kutyának szarva, szerencsére. Nagy Luca 2. a Sirok Zsombor 5. a Az emberek nem is sejtik, hogy valamikor réges-régen a kutyának két hatalmas, szép szarv díszítette a homlokát, amíg a kecske el nem csente tőle. Igazat szólva, a kecske mindig ilyen gyönyörű pár szarvra vágyott. A kutya szólt a testvéreinek, meg a csordának is. Háborút csaptak a kutyák és a kecskék. Mivel a kutyák többen voltak, így nyertek, és visszaszerezték a szarvat. A kecskék szóltak a világ legnagyobb, legöregebb, legbátrabb kecskéjének. Ez a világhírű kecske is beszállt a harcba. Másnap reggel visszamentek a kecskék és a kutyák a mezőre. Megtartották a második háborút is. Ebben a háborúban már a kecskék nyertek, és így lett a kecskéknek szarvuk. A mai világban már nincs ilyen háború. Horváth Gergő 5. a 16

17 Tücsök és bogár Mátyás király bevezette a rettenhetetlen hadiadót. - Mi az Akropolisz? - Egy épület tetején egy együttes. - Ki volt Aphrodité? - Fél lábú és a barkácsolás istene. Számfránsziszkóban létre jött az ENSZ. - Hol kötötték a vérszerződést a vándorló magyarok? - Templomban. - Ki volt Jeanne d'arc? - Ő kapcsolta össze Rómát és Bizáncot. DÖK DÖK Vető Goran 2. c DÖK-farsang Nagy lázban folytak az előkészületek a felső tagozatos diákok farsangi bulija megszervezésekor. A DÖK tagjaival két ülést is tartottunk, hogy minden tudnivalót átbeszélhessünk. Mindenki szívesen vállalt feladatot. A bulit DJ Dusán tartotta, aki a hatalmas havazás ellenére is eljött hozzánk Kecelről. A 8. b osztályos fiúk sokat segítettek neki. Szuper volt a hangulat, ami a kötelező jelmeznek, a jó zenének, a különleges időjárásnak és természetesen az iskola tanulóinak volt köszönhető. A jelmezverseny nagy izgalommal telt. Eredmények: 1. Kovács Bence 5. a busó 2. Sirok Zsombor 5. a robot 3. Szöllősi Lívia 7. a csontváz A buli vonatozással zárult, amelyre tanáraink is felszálltak. Köszönöm Anita néninek és diákönkormányzat tagjainak, hogy végig lelkiismeretesen segítettek a fergeteges bál előkészítésében és lebonyolításában. Örülök, hogy ebben a tanévben ilyen jó bulit rendeztünk! Vancsura Zselyke DÖK-elnök 17

18 Képek a buliból: 18

19 Kertünk tája Téli jázmin (Jasminum nudiflorum) A téli jázmin az olajfélék családjába tartozó lombhullató díszcserje. Észak- Kínában őshonos, az 1800-as években került Európába. Laza növekedésű, erősen lehajló hajtásai zöld színűek. Ha támasztékot helyezünk mellé, erre támaszkodva elérheti a 2-3 m magasságot is. Az 1-3 cm hosszú, mélyzöld, lándzsa alakú levelei csak tavasz előtt hullanak le, ezért félörökzöld növényként tartják nyilván. Új leveleket csak a virágzás után fejleszt. A fényes, apró, sárga, 3 cm nagyságú, magányos virágok februártól-áprilisig tömegesen nyílnak az előző vesszőkön. Fekete terméseit nálunk ritkán hozza. Könnyen nevelhető, fagytűrő cserje, amely napos vagy félárnyékos helyre való. Jó vízáteresztő talajt igényel, de sovány talajon is szépen fejlődik. A nyári szárazság idején öntözni kell. Szaporítása félfás, vagy fás dugvánnyal lehetséges. Csüngő-kúszó megjelenése miatt alkalmas rézsűk befuttatására. Magányosan ültetve is mutatós. Bozótos növekedése miatt más növénnyel nem nevelhető. Falra is felfuttatható, valamint bonszai készítésére is alkalmas. További gondozása az elvirágzott hajtások rendszeres ritkításából áll, ha a növény túl sűrű. Dézsás növényként tartva agyagos, humuszos kerti földbe ültessük. Szabadban tartva, csak nagyon hideg idő esetén kell takarni. Fagymentes időben a földjét mérsékelten öntözzük. Kártevők és kórokozók csak ritkán károsítják. Kert Erzsi néni 19

20 Kollár Ágnes 7. c 20

21 Püski Zsófia 7. c My ideal job I would like to be a film maker. This is my favourite job. but it isn t easy enough. I do not want become the boss, because that is too hard. I will make lots of films in After Effects. That is a film maker program. I think so, that looks cool and I like that. This is my ideal job. My ideal job is the car dealer because I love cars. This job is very hard becuase have to go to Germany and to buy cars. And have to clean the cars at home. The last thing I have to sell the cars in Budapest. I get Ft for a car. This job needs very long time and hard work. 1. I search the car ont he internet 2. I get the car 3. I clean and service the car 4. I sell the car and I get money. I d like to be car mechanic. It s good job because I help car owners. a car mechanic makes a lot of money Or I d like to be dog stylist. It s a good job becuase I love dogs. I have two dogs. I want to get I don t want to be a librarian because it is boring. 21

22 22

23 Torna: Vonatkert Sporthírek Szertornászaink Kalocsán jártak december 12-én, Kalocsán került megrendezésre a Jubileumi XX. Öcsi bácsi Torna Kupa, amelyen az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának női szertornászai sikeresen szerepeltek. A versenyen összesen több mint 200 gyermek - ebből több mint 40 női szertornász csapat - mérte össze tudását. A bajai tornászlányok eredményei: I. korcsoport: VI. helyezés Csapattagok: Hesz Borbála, Nagy Luca, Papp Regina II. korcsoport A csapata bronzérmes lett. Az előkelő III. helyezést elért csapat tagjai: Kollár Fanni, Gombás Lilla, Mészáros Janka B csapat: VI. helyezés Csapattagok: Marusa Jázmin, Matula Tamara, Zórity Zsanett III-IV. korcsoport: IX. helyezés Csapattagok: Marosi Noémi, Király Kíra, Nyíri Johanna 23

24 Városi szertorna bajnokság iskolánkban Pillanatkép Szabó Tamara egyéni győztes gerendagyakorlatából január 16-án az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában került megrendezésre a városi szertorna bajnokság, amelyen hat női és két férfi szertornász csapat versenyzett. A tét a megyei bajnokságra való kvalifikálás volt. Versenyeredmények: Lányok: I. korcsoport: I. helyezés EJF Gyakorló Általános Iskolája (csapattagok: Hesz Borbála, Nagy Luca, Lőrincz Emília, Parragi Csenge, Kőszegi Inez, Papp Regina) II. II. Sükösd tornászcsapata (csapattagok: Koprivanácz Anna, Kovács Viola) Egyéni eredmények: I. Papp Regina (EJF Gyakorló Általános Iskolája) II. Hesz Borbála (EJF Gyakorló Általános Iskolája) III. Nagy Luca (EJF Gyakorló Általános Iskolája) II. korcsoport: I. helyezés EJF Gyakorló Általános Iskolája (csapattagok: Matula Tamara, Zórity Zsanett, Hesz Dorottya, Gombás Lilla, Kollár Fanni, Mészáros Janka) 24

25 Egyéni eredmények: I. Mészáros Janka (EJF Gyakorló Általános Iskolája) II. Kollár Fanni (EJF Gyakorló Általános Iskolája) III. Gombás Lilla (EJF Gyakorló Általános Iskolája) III-IV. korcsoport: I. helyezés EJF Gyakorló Általános Iskolája (csapattagok: Kindris Kinga, Marosi Noémi, Tóth Rebeka, Király Kíra, Nyíri Johanna, Szabó Tamara) II. helyezés: Sugovica DSE (csapattagok: Juhász Kitti, Kovács Réka, Rónai Eszter, Tarr Tamara ) III. helyezés: Sükösd tornászcsapata (csapattagok: Gyenis Fanni, Soós Boglárka, Soós Nóra, Petrás Gréta, Kernya Kincső) Egyéni eredmények: I. Szabó Tamara (EJF Gyakorló Általános Iskolája) II. Juhász Kitti (Sugovica DSE) III. Tarr Tamara (Sugovica DSE) Fiúk: II. korcsoport: I. helyezés Sugovica DSE (csapattagok: Csóka András, Szalai Bence, Szalai Bálint, Kerekes Dávid) Egyéni eredmények: I. Kerekes Dávid (Sugovica DSE) II. - III. helyezés: Szalai Bálint, Szalai Bence (Sugovica DSE) III-IV. korcsoport: I. helyezés Sugovica DSE (csapattagok: Dömény Őrs, Csóka Imre, Retek Miklós, Kertész Krisztián) Egyéni eredmények: I. helyezés: Retek Miklós (Sugovica DSE) II. helyezés: Csóka Imre (Sugovica DSE) III. helyezés: Dömény Őrs (Sugovica DSE) 25

26 2015. január 20-án, Kalocsán került megrendezésre a Megyei Szertorna Bajnokság. E rangos eseményen az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának női szertornászai három, a Sugovica DSE női csapata egy, míg a fiú tornászai két korcsoportban képviselték a várost. A bajai tornászok a megye legjobbjai közt kiemelkedő eredményekkel versenyeztek: Csapateredmények: Lányok I. korcsoport: II. helyezés (EJF Gyakorló Általános Iskolája) (csapattagok: Hesz Borbála, Nagy Luca, Lőrincz Emília, Parragi Csenge, Kőszegi Inez, Papp Regina) II. korcsoport: III. helyezés (csapattagok: Matula Tamara, Zórity Zsanett, Hesz Dorottya, Kollár Fanni, Mészáros Janka) III-IV. korcsoport: III. helyezés (EJF Gyakorló Általános Iskolája) (csapattagok: Kindris Kinga, Marosi Noémi, Perger Ivett, Nyíri Johanna, Szabó Tamara) A Sugovica DSE női szertornászai a III-IV. korcsoportban a VII. helyen végeztek (csapattagok: Juhász Kitti és Kovács Réka). Egyéni eredmény: I. korcsoportban bronzérmet érdemelt ki teljesítményével Papp Regina (EJF Gyakorló Általános Iskolája). Fiúk II. korcsoport: Csapateredmény: II. helyezés Sugovica DSE (csapattagok: Csóka András, Kerekes Dávid, Szalai Bálint, Szalai Bence) III-IV. korcsoport: Csapateredmény: III. helyezés Sugovica DSE (csapattagok: Csóka Imre, Retek Miklós, Dömény Őrs, Kertész Krisztián) Egyéni eredmény: II. korcsoportban II. helyezés: Kerekes Dávid III.helyezés: Szalai Bence Az EJF Gyakorló Általános Iskolája tornászainak edzői: Kovácsné Vida Magdolna és B.Sz. Gábris Virág Segítőik: Kovács T. László, Kálmánczhelyi Ildikó, Zsiák Szabina és Zámbó Petra. A Sugovica DSE edzője: Makra Ferenc. Gratulálunk a szép eredményekhez! Kovácsné Vida Magdolna és B.Sz. Gábris Virág 26

27 Judo: Kovács Dániel bronzérmet szerzett a Serdülő B Diákolimpián. Tatabányán került megrendezésre a Serdülő B Fiú korosztály Országos Diákolimpia döntője. Iskolánk tanulói alkották a Mogyi Bajai Judo Club csapatát. A 4 versenyző közül. Kovács Dániel bronzérme és Szabó Dániel 5. helyezése dicséretet érdemel, sajnos Szőllősi Balázsnak és Grisnik Balázsnak ezúttal nem sikerült a verseny. 57 kg Kovács Dániel 3. hely 34 kg Szabó Dániel 5. hely 27

28 Január 3. hétvégéje ünnepnap Szerbiában. Ekkor van Szent Szávó napja. Novi Sadon ennek tiszteletére rendeznek hagyományosan judo versenyt. A Szent Szávó Kupán iskolánk tanulói közül 4 serdülő korú versenyző képviselte a Mogyi Bajai Judo Clubot. A közel 350 judokát felvonultató viadalon kezdték meg a bajai serdülők az idei szezont. 34 kg-ban a magabiztos versenyzést mutató Andrási Márton arany-, Szőllősi Balázs pedig bronzérmet szerzett. Egy súlycsoporttal feljebb, 38 kg-ban Andrási Gellért a dobogó harmadik fokára állhatott. 42 kg-ban Piukovits Kornél szép győzelmekkel menetelt egészen a döntőig, de ott minimális különbséggel alulmaradt, így ezüstéremmel térhetett haza. Eredmények: 34 kg Andrási Márton 1. hely 34 kg Szöllősi Balázs 3. hely 38 kg Andrási Gellért 3. hely 42 kg Piukovits Kornél 2. hely Úszás: Városi és megyei diákolimpia Néhány hét leforgása alatt zajlott le az úszás városi és megyei diákolimpiájának döntője. A városi fordulóban sok szép eredményt értek el iskolánk tanulói. Szinte minden számban, ahol indultunk, lett továbbjutónk a megyei döntőre. A városi versenyen kimagaslott Barcsák Ambrus, aki két egyéni számban és a váltóban is aranyérmet szerzett. Rajta kívül Faldum Lili és Kenyeres Anna is szintén két egyéni számban lett első, Dombovári Kolos egy egyéni és a váltóban szerzett aranyat. Dicséretet érdemelnek a többiek is: Kovács Botond 1 arany, 1 ezüst, Pintér Panna 1 arany, Horváth Dávid 1 arany, Papp Rebeka, Mezei Lili 2-2 ezüst, Horváth Boglárka, Taskovics Milán 1 ezüst, 1 bronzérem, Halmágyi Kitti és Debela Dalma 1-1 ezüst, Csilics Márk egy egyéni 3. és váltó első, míg Bor Gábor is az aranyérmes 2. korcsoportos váltónak volt a tagja. Valamennyien továbbjutottak a február eleji Kecskeméten rendezett megyei döntőre. Itt már az országos döntő volt a tét. Ez Barcsák Ambrusnak sikerült 50 m hátúszásban, ahol első helyet szerzett. Többen is közel álltak a továbbjutáshoz, de nekik sajnos a 2. hellyel kellett beérniük, ami nagyon szép teljesítmény. További eredmények: I. kcs.: 50 m leány gyors: 7. Kenyeres Anna, 8. Halmágyi Kitti 50 m leány hát: 5. Pintér Panna 28

29 50 m fiú mell: 6. Dombovári Kolos 50 m leány mell: 2. Kenyeres Anna, 9. Horváth Boglárka II. kcs.: 50 m fiú gyors: 2. Barcsák Ambrus, 12. Csilics Márk 50 m leány gyors: 4. Mezei Lili 50 m fiú hát: 1. Barcsák Ambrus 50 m leány hát: 4. Mezei Lili 50 m fiú mell: 6. Csilics Márk, 7. Horváth Dávid 4 x 50 m fiú gyors váltó: 3. Gyaxi /Barcsák Ambrus, Csilics Márk, Horváth Dávid, Bor Gábor/ III. kcs.: 100 m fiú gyors: 4. Kovács Botond 100 m leány gyors: 8. Papp Rebeka 100 m fiú hát: 6. Kovács Botond 100 m leány hát: 6. Papp Rebeka 50 m leány mell. 5. Debela Dalma IV. kcs.: 100 m leány gyors: 2. Faldum Lili 100 m leány hát: 2. Faldum Lili 29

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c Versenyek Tanulók helyezés Felkészítő tanár vers és prózamondó 5-6. évf Rabb Csenge 5.a 1. vers és prózamondó 7-8. évf Pozsonyi Anna 7.a Schődl Gabi helyesírási 5. évf Tálosi Kristóf 5.c 1. könyvtári Szilágyi

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3. ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Sporteredmények (április, május)

Sporteredmények (április, május) Sporteredmények (április, május) Területi bajnokság 1. hely 100 m mellúszás Szabó Luca 1.a Gyarmati Kupa 1. hely 100 m gyorsúszás Szőke Gergő 2.a Nemzetközi verseny gyorsasági 1. hely görkorcsolya (ügyességi)

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2009, 2008, 2007, 2006, 2005 2009 2007 2006 1. pálya Filetóth Eszter Bencze Boróka Angyalos Panni Pozsonyi Dalma Kun Veronika 2. pálya Korcsmár Kiara Sóskuti Alíz Daragó

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. Lányok - 25 m-es gyorsúszás elıfutam 1. Sárközy Bori Jókai 18,29 2. Bíró Krisztina Kós 18,74 3. Ryan Noémi Jókai 19,66 4. Kampós Blanka

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2007/2008. tanév sporteredményei. Iskolánk 121 fővel vett részt. Részt vett: Pongrácz Zoltán Pongrácz Levente

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2007/2008. tanév sporteredményei. Iskolánk 121 fővel vett részt. Részt vett: Pongrácz Zoltán Pongrácz Levente A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2007/2008. tanév sporteredményei A verseny megnevezése Tiszaligeti Napok (2007. 09. 20-21-22.) Pelikán 15 túra Nevek - Helyezések Iskolánk 121 fővel vett részt. Részt

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Verőce Kupa 2013. 08. 17.

Verőce Kupa 2013. 08. 17. Verőce Kupa 2013. 08. 17. 1. K-1 női VII. korcsoporttól 2000m 1 5 Fazekas Laura Váci Hajó SE 2 1 Benke Anna 3 2 Ács Enikő Gödi SE 2. MK-1 fiú 0. korcsoport 2000m 1 4 Bíró Dominik Váci Hajó SE 2 6 Kühn

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

Fiúk. I.kcs. II. kcs. A Szegvári Forray Máté Általános Iskola tornatermében a 24. alkalommal megrendezett Forray Tornán 36 csapat 229 általános iskolás korú tornásza mutatta be szertorna gyakorlatait a szép számmal összegyűlt

Részletesebben

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25.

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. 1. 25m leány mell 1. Csanádi Virág Békéscsaba 25,42 2. Papp Lauretta Várfürdő 27,42 3. Szalai Réka Várfürdő 28,94

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Úszás Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú, Leány A és B kategória Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Döntő eredményei Kazincbarcika, 2012. február 27.

Úszás Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú, Leány A és B kategória Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Döntő eredményei Kazincbarcika, 2012. február 27. Úszás Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú, Leány A és B kategória Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Döntő eredményei Kazincbarcika, 2012. február 27. V-VI. kcs. "B" 100 m fiú gyors 1 Rábai Bence 1994 Bocskai István

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

25 m fiú gyorsúszás 1. versenyszám

25 m fiú gyorsúszás 1. versenyszám 25 m fiú gyorsúszás 1. versenyszám E Kategória 1. Árvavári Gergő 2003 Sellye 0:16,97 2. Fischer Barnabás 2003 Harkányi Úszószako. 0:18,16 3. Dernik Krisztián 2003 Pécsi Úszóiskola 0:19,22 D kategória 1.

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

VIII. Bácsalmási Péter Nemzetközi Emlékverseny. 2013.03.07. Eredmények

VIII. Bácsalmási Péter Nemzetközi Emlékverseny. 2013.03.07. Eredmények VIII. Bácsalmási Péter Nemzetközi Emlékverseny Lány 50 m (2000-2001) 2013.03.07. Eredmények Név Szül. év Egyesület/Iskola Eredmény 1. Király Adél 2000 BEAC 7,31 2. Endrész Klaudia 2001 Vasvári Pál Ált.

Részletesebben

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós,

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós, 2015. november 18. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD területi vetélkedő Iskolánk idén is megrendezte a területi vetélkedőt 2015.november 18.-án, szerdán. A vetélkedő szervezésében újdonság volt, hogy a verseny megrendezését

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

2.A osztály. Böröcz Annamária Dorusák Dorina Matos Alexander Molnár Lili Tóth Zsófia Serfőző Balázs

2.A osztály. Böröcz Annamária Dorusák Dorina Matos Alexander Molnár Lili Tóth Zsófia Serfőző Balázs 2.A osztály Böröcz Annamária Dorusák Dorina Matos Alexander Molnár Lili Tóth Zsófia Serfőző Balázs 2.B osztály Búz Márkó Fekete Lizett Kornóczi Rebeka Oroszi Vivien Scherer Viktória Szamolai Anna Unyi

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 Jegyzıkönyv: Tótkomlós 2007. július 21. Rózsa Fürdı Kupa név egyesület idı eredmény 1 33 1/3m lány mell 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 3 Gulyás Dzsenifer

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7 ROYAL SPED KUPA ZALAEGERSZEG SERDÜLİ NAGYDÍJ ZALAEGERSZEG 2011.02.19 EREDMÉNYEK FIÚK 60m döntı 13 évesek 1. PAP KRISTÓF 98 KVDSE 8,2 2. TAKÁCS SOMA 98 ZALASZÁM-ZAC 8,2 3. PALKÓ TAMÁS 98 DELFIN SI 8,3 4.

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú

1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú pálya név szül. idő egyesület nev. idő 1. versenyszám 25m gyorsúszás - fiú 1 Böszörményi Bálint 2007 Új-Hullám SE 0:22,00 2 Turi Dániel 2007 Móri Úszó SE 0:27,30 3 Szeder Áron 2007 Győri Úszó SE 0:30,00

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Országos Kézilabda. Kézilabda

Országos Kézilabda. Kézilabda Országos Kézilabda 2014. június 15-18. között Pécsett, az Országos Diákolimpia összevont labdajátékok III. korcsoportos döntőjében. Iskolánk kézilabda csapata 5. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kassai

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve

2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve 2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve Időpont: 2010. április 24. Helyszín: BEAC- XI. Ker. Bogdánffy u. 10 Rendező: ELTE ADSK Résztvevő intézmények: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence

Részletesebben

22. Palota Kupa Budapest, UTE pálya - 2013.10.03.

22. Palota Kupa Budapest, UTE pálya - 2013.10.03. 100 m fiú III. korcsoport döntő 1. Nguyen Viet Hung 2001 Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola 13,81 2. Tóth Benjámin 2001 Pestújhelyi Általános Iskola 13,84 3. Király Erik 2001 Neptun Általános

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2008 1. Tuli Botond 2008 BBSC Balatonboglár 0:19,09 143p 2. Gadányi Márk 2008 Egyéni induló 0:19,36 137p 3. Tamás Barnabás 2008 Győri Úszó SE 0:20,01 124p 4. Tóth Csanád

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk Csapattagok: Albert Alexa Minich Melinda Fazekas Máté Novák Dávid Czaltig Dániel Illés Eszter Pál Lili Schneider

Részletesebben

2014. évi Megyei Bajnokság

2014. évi Megyei Bajnokság 2014. évi Megyei Bajnokság Versenybíróság Elnök: Iroda: Informatika: Tájékoztató: Orvos: Indító: Stílus: Kiss Attila Ragány Szilvia Hölcz Eszter Telegdy Zoltán Telegdy Ákos Szűcs István Fülöpné Molnár

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA XIV. TÖRÖKBÁLINT KUPA 2014.05.04.

EREDMÉNYLISTA XIV. TÖRÖKBÁLINT KUPA 2014.05.04. I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Petlyánszki Patrik BVSC-Zugló Karate Szakosztálya 2 Gróf Richárd Bushido-Viadukt Sportegyesület I. KCS UP FIÚ KIHON IPPON KUMITE / 6-7 ÉV I. KCS

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Alsós versenyeredmények 2012/2013. Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a

Alsós versenyeredmények 2012/2013. Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a Alsós versenyeredmények 2012/2013 Sport-eredmények Kerületi mezei futóverseny I.korcsoport Fiúk: Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a Egyéni: Bús Bendegúz

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Győr Apor Vilmos Római Katolikus Ált. Isk., Gimn. 45,600 1 44,500 2 45,900 1 136,000 2 Celldömölk Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 44,150 2 44,600 1 42,000 4 130,750 3 Miskolc

Részletesebben

Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16

Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16 Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16 E-mail: titkarsag@pannonhalmaiskola.hu ÉVZÁRÓ LEVÉL 2013/2014.

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben