H a t á r o z a t. Újra sikerült egy jó bulit összehozni! Tisztelt Ebtulajdonosok! A Rocknebulók tánccsoport eredményei.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H a t á r o z a t. Újra sikerült egy jó bulit összehozni! Tisztelt Ebtulajdonosok! A Rocknebulók tánccsoport eredményei."

Átírás

1 2014. március 1. VII. évfolyam 3. szám Impresszum Gyermelyi Hírlap, (163/829/1/2008), ISSN , VII. évfolyam. 3. szám, Felelős kiadó: Gyermelyért Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.), Megbízott felelős szerkesztő: Végh Zsigmond, Szerkesztők: Tóth Ágnes, Sztrelkó Mónika Honlap: Következő szám: március 22. Lapzárta: március óra

2 H a t á r o z a t Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatal Helyi Választási Iroda vezetőjének 2/2014. (II. 10.) számú határozata a Gyermely települési önkormányzat képviselő-testülete megválasztható képviselőinek számáról A Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatal Helyi Választási Irodájának vezetője a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 4.. c) pontja alapján, figyelemmel a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 306. (2) bekezdésében foglaltakra Gyermely település megválasztható képviselőinek számát 6 főben határozza meg. Gyermely, február 10. Mike Hajnalka Jegyző, Helyi Választási Iroda vezetője Tisztelt Ebtulajdonosok! Az utóbbi időben ismételten elszaporodott a kóbor kutyák jelenléte a közterületeken. A szabadon mászkáló ebek az autós és gyalogos forgalom közt rendkívül balesetveszélyesek. Felhívom figyelmüket, hogy a kutyák chip alapján beazonosíthatóak. Amelyik kutyában nem találunk chipet, azokat hivatalunk lefényképezi és a beazonosítás érdekében közszemlére teszi! Az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény 5. (1) bekezdése alapján az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998.(XII.31.) Korm. rendelet 4. (1) bekezdése alapján a jegyző az állatvédelmi és az állattartási szabályok megsértése esetén meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy abbahagyására kötelezheti az állattartót az állatok védelme érdekében. A fentiek alapján felhívom figyelmüket, amennyiben kóborló, felügyelet nélkül hagyott kutyát találunk közterületen, a fenti jogszabály értelmében hatósági eljárás indul a gazda ellen, mely állatvédelmi bírság kiszabásával is járhat. Természetesen nem fő célunk a bírság kiszabása, elsősorban a lakosság együttműködésére számítunk. A közterületen lévő kutyákat hivatalunk befogatja, elszállíttatja. Az elszállított kutyákról információkat hivatalunkban kaphatnak. Felhívjuk az ebtulajdonosok figyelmét, hogy a közterületekről mindenki szedje össze a kutya ürüléket, hogy ne okozzunk felesleges bosszúságot lakótársainknak a zöldterületek karbantartása, gondozása során! Újra sikerült egy jó bulit összehozni! Kedves Szülők, Pedagógusok, Támogatók! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki támogatta gyermekeinket a február 08-án megrendezett jótékonysági buli alkalmával. Köszönöm a támogatói jegyek vásárlását, az értékes, ötletes tombola felajánlásokat és minden bulizónak, hogy részvételével emelte az est hangulatát. A 8. osztályosok, és segítőik nyitótánca megmutatta, hogy minden modern tánc alapja a néptánc. Olyan sikerrel adták elő műsorukat, hogy a szülők visszatapsolták őket. A Salsa Carmen Dence tánccsoport fellépése ismét fokozta a jó hangulatot. Köszönöm minden szülőnek és tanárnak a sok segítséget, amit az előkészületeknél nyújtottak. Nélkülük nem sikerült volna. A zenei összeállítás fergetegesre sikerült, mert hajnalig tele volt a táncparkett. Köszönet Saródi Krisztiánnak. Kovács Dórinak és Kiss Attilának köszönjük a büfét és felajánlásukat. Kérem Önöket, hogy amennyiben lehetőségük van, támogassák egész évben gyermekeinket, akik minden rendezvényen színvonalas produkciókkal köszönik meg a segítséget. Kovács Zsuzsanna SZMK elnök A Rocknebulók tánccsoport eredményei A Rocknebulók tánccsoport gyermelyi tagjai az elmúlt hétvégén Budapesten vettek részt a Négy Muskétás SE által rendezett táncversenyen. A közel 1000 induló közül a gyermelyi gyerekek szép eredményeket értek el: Mini C kategóriában ezüst minősítést szerzett a Balogh Dávid, Komáromi Dorka, Lévai Szabolcs, Saródi Patrícia, Tóth Violetta összeállítású formáció. Mini B kategóriában arany minősítést szerzett: Balogh Krisztián, Komáromi Anna, Kovács Zsuzsanna, Lévai Bálint, Makofka Laura, Nyíri Mariann, Takács Orsolya. Ez az eredmény feljogosítja a csapatot arra, hogy a következő versenyen már mini A kategóriában mérettessék meg magukat. Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőjüknek, Szász Judit- nak! Mike Hajnalka jegyző nevében és megbízásából: Minorics Ákos Település üzemeltetési csoportvezető 2

3 Utazás mammográfiás szűrésre A 45 és 65 év közötti gyermelyi hölgyek mostanában kapták behívójukat a mammográfiás szűrővizsgálatra. Mivel Tatabánya felé a közlekedés nem túl jó, önkormányzatunk felajánlja, hogy buszt indít az érdeklődők számára. A busz a következő időpontokban indul az Önkormányzat elől: március 18. kedd 8 óra március 19. szerda 14 óra Akit a lehetőség érdekel, a következőt tegye: mondja le az időpontját a behívón található számon! ne dobja ki a behívót, hanem hozza magával! jelentkezzen az Önkormányzatnál személyesen, vagy telefonon (34/ ), ben: szervezes@gyermely.hu-n és jelölje meg a választott időpontot is! A vizsgálatra a behívót, TAJ kártyát és korábbi leleteket is vinni kell! Aki nem kap behívót, de szeretne jönni, háziorvosi beutalóval megteheti. Miután megvan a beutaló, szintén jelentkezzen az Önkormányzatnál. Akciónkkal segíteni szeretnénk, hogy mindenki gond nélkül eljuthasson a vizsgálatra. Ezúton is kérjük, hogy a vizsgálatra mindenki menjen el akár magánúton, akár velünk! Az Önkormányzat által indított busz ingyenes. Tóth Ágnes Szűrővizsgálatok értékelése A február 21-én rendezett szűrővizsgálatokra igen nagy volt az érdeklődés a lakosság részéről, aminek nagyon örülünk. Az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok Gyermely településen pályázat keretében olyan szűrések elvégzésére is mód nyílt, amelyek nehezebben elérhetőek, térítéskötelesek. A jelenléti ívek alapján a létszámok az alábbiak szerint alakultak: EKG alapú stresszterhelés mérés 28 fő Melanómaszűrés 26 fő Érállapot felmérés 34 fő PSA prosztataszűrés vérből 28 fő Vastagbélszűrésre jelentkezés 20 fő Testtömegindex, testzsírszázalék mérés 23 fő Vércukor- és koleszterinszint mérés 22 fő Talpdiagnosztika 13 fő Csontsűrűség vizsgálat 25 fő Összesen tehát 219 szűrést végeztek el a szakemberek. A napot teaház és előadások, beszélgetések is színesítették. Köszönjük a szakemberek, a segítő diák önkéntesek, Incze Veronika, Végh Anett, Karika Éva, Saródi Marcsi és Sztrelkó Mónika munkáját! Tóth Ágnes kulturális referens EGYHÁZI HÍREK Református Egyházközség Kedves Szülők! Mint már az hagyománnyá vált, ilyenkor a tavasz közeledtével látogatja meg egyházközségünket a Tatai Református Egyházmegye küldöttsége. Ekkor a templomban, egy rövid istentisztelet után a gyermekek számot adnak arról, (kérdéseim alapján), hogy mit tanultak a hittanórákon. Az egyházmegyei látogatás időpontja (kedden) du.16.30, melyre szeretettel várjuk a Szülőket is. Fontos, hogy a hittanoktatásra járó gyermekek részt vegyenek ezen a közel 3/4 órás alkalmon a református templomban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Életüket kísérje Istenünk áldása! Petró Klaudia református lelkész Mindenütt Nő Programsorozat Hol vannak a katonák? március óra Nemzetközi Nőnap a Zsámbéki Színházi Bázison Férfiasan nőies, vagy nőiesen férfias? A nők lehetséges szerepei a háborúban, a békében, a hátországban, illetve a hadseregben. Program: órától: megtekinthető a Légvédelmi Múzeum órától: műsoros-beszélgetős délután: Kiss Eszter a Katona József Színház színésznője olvas fel Polcz Alaine: Asszony a fronton című regényéből Tápai Melinda zászlós mesél arról, hogyan él ma egy katona, ha történetesen nő Tóth Evelin énekel Marlene Dietrich dalokat. Kíséri Rohmann Ditta csellóművész. A rendezvény folyamán az EtyekM pincészet (Illés Máté) szürkebarát és cabernet sauvignon típusú boraiból kapunk kóstolót. A borok megvásárolhatók. A műsort szerkeszti és a beszélgetést vezeti Artner Szilvia újságíró, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője Belépődíj: 500Ft, amely tartalmazza a Légvédelmi Múzeum belépőjegyét is. További információ: TOURINFORM IRODA Zsámbék, Etyeki u. 2. Tel.: 06-23/ info@zsambekinfo.hu A Zsámbéki Színházi Bázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva a Fejér megye tábla után jobbra. 3

4 Pálinkaest Kedves pálinkakedvelők! A Gyermelyért Faluvédő Egyesület támogatásával ben is megrendezésre kerül (immáron 5. alkalommal!) a Gyermelyi Pálinkaest. Eme nemes Hungaricum tiszteletére április 5-én szombaton estére szervezünk programot, melynek részleteit a következő számban tesszük közzé. Az esthez kapcsolódóan ismét lehetőséget biztosítunk azok számára, akik értékeltetni, prominens szakértővel véleményeztetni szeretnék a pálinkájukat. A bírálatokat idén is Dr. Panyik Gáborné adjunktus asszony készíti el. A Pálinkaest folyamán rövid értékelést kapunk majd Tőle, illetve az arra érdemes párlatokat oklevéllel is jutalmazzuk. Az értékeltetni kívánt pálinkákat március 3-a, és 10-e között Nagy Attilánál lehet leadni Gyermelyen, az Iskola utca 39. szám alatt, délutánonként. Az 5dl-es mintákra (melyeket az est kezdetén a közös kínáló asztalra helyezünk) kérjük ráírni a tulajdonos nevét, a főzés idejét, illetve a cefre összetételét. A bírálat díja mintánként 500,-Ft. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Nagy Attila, Végh Zsigmond A Német Nemzetiségi Önkormányzat felhívása A NNÖ megalakulása óta (8 éve) finanszírozza és szervezi a falu német kapcsolatát, amely ennek következtében sok gyerek, fiatal és család számára nyújt kellemes kikapcsolódást és jó nyelvgyakorlási lehetőséget. A nyári némettáborok népszerűek és bárki számára elérhetőek. Támogatjuk az iskolai német-oktatást és az ilyen irányú falusi és iskolai kezdeményezéseket. A beérkező támogatás 100%-át fordítjuk ezekre a célokra, amelyek anyagi forrás nélkül nem vagy csak nagyon nehezen és a résztvevők számára nagyon drágán működhetnének. A NNÖ képviselői (Juhász Attila elnök, Kovács Zsuzsanna, Éberhardt Edit, Tóth Ágnes) munkájukat térítésmentesen végzik. Aki a NNÖ tevékenységét fontosnak érzi, sváb gyökerekkel, identitástudattal rendelkezik, kérje magát a nemzetiségi választási névjegyzékbe! Ehhez nyomtatványok kérhetők az Önkormányzatnál, képviselőinknél, illetve postai úton mindenki megkapta. A kitöltéshez figyelmesen olvassák el a tájékoztatót! Csak az érvényes, jól kitöltött nyomtatványok jogosítanak a névjegyzékbe való felvételre! Juhász Attila - elnök 4

5 2014. március 1. VII. évfolyam 3. szám Gyermelyről szóló kiadvány A Gyermelyi Zrt. felvételt hirdet tésztagyárába Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Gyermelyen itthon vagyunk projektünk elfogadásra került, így lehetőségünk nyílik egy Gyermelyről szóló információs kiadvány megjelentetésére. Bízunk abban, hogy a háromnyelvű kiadvány felélénkíti turisztikai, gazdasági, kulturális és sport kapcsolatainkat a határon belül és azon túl is. Fontos, hogy a kiadvány eljusson mindenkihez, akinek szól: egyik célcsoportja pedig a lakosság. Ez egyrészt jelenti a helyben lakó embereket, másrészt a gyermelyi családok rokonait, barátait belföldön és külföldön egyaránt. Az érdeklődők közül senkit sem zárnánk ki, hiszen valljuk: jó hírünket leginkább azok tudják vinni a világban, akik érzelmileg kötődnek hozzánk. KARBANTARTÓ MÉRNÖK Munkakörbe Feladatok: eseti és tervezett karbantartások alkalmával a karbantartó személyzet szakmai támogatása, a javítási munkák követése, ellenőrzése; hibajelentések követése, visszatérő hibák elemzése; hibaelhárítás, a berendezések rendelkezésre állásának biztosítása, fejlesztése; fejlesztési és beruházási projektekben való közreműködés; karbantartási költségek kalkulációja és optimalizálása; új eszközök és tartalék alkatrészek beszerzésének előkészítése, követése; tartalék alkatrészek nyilvántartásának gondozása; műszaki dokumentációk kezelése. Elvárások: műszaki területen szerzett felsőfokú végzettség, pályakezdők jelentkezését is várjuk! AutoCAD program ismerete; hidraulikus és pneumatikus rendszerismeret; vezérléstechnikai rendszerek hardver és szoftver ismerete; önálló munkavégzésre való képesség, rugalmasság, jó problémamegoldó képesség, részletekre ügyelő pontos munkavégzés; angol nyelvtudás; B kategóriás jogosítvány, személygépkocsi Amit kínálunk: szakmai fejlődési lehetőség; hosszú távú, biztos munkalehetőség; versenyképes fizetés; béren kívüli juttatási rendszer, utazási költségtérítés; költözés esetén lakbértámogatás, vagy szolgálati lakás biztosítása. A munkakör betöltésének várható kezdete: április Kiadványunk célja képek és leírások révén Gyermely értékeinek, kultúrájának, hagyományainak bemutatása, összefoglalása. Ehhez szeretnénk a lakosság segítségét kérni: Szeretettel várunk minden olyan fényképet, amelyet Önök készítettek és fő témája Gyermely vagy Gyarmatpuszta. A beérkező anyagok témájuk és képminőségük szerint kerülnek válogatásra. A legjobb fotókat a szerző nevének feltüntetésével tesszük közzé kiadványunkban. Kérjük, hogy aki szeretne a munkába bekapcsolódni akár szerkesztőként, akár fotósként, vagy szívesen segítene a magyar szövegek idegen nyelvekre (angol, német) való fordításában, jelentkezzen! A fényképeket és a jelentkezéseket a szervezes@gyermely.hu címre várjuk március 20.-ig. Reméljük, hogy felhívásunkkal sikerült kedvet ébreszteni az olvasókban, és képeikkel szívesen hozzájárulnak majd Gyermely jó hírének közvetítéséhez. Amennyiben az álláslehetőség felkeltette érdeklődését és megfelel az elvárásoknak, kérjük, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát és a végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát Kardos Krisztina humánpolitikai vezető részére az allas@gyermelyi.hu címre. Jelentkezési határidő: március 10. Somogyi Győző kiállítása Gyermelyen! Kossuth -díjas, kiváló művész, Munkácsy-díjas grafikus kiállítása Művei témáját a magyar történelemből, a vallásból, ill. a hétköznapi életből meríti. Történelmünkből a sorsfordulók iránt érdeklődik. A történelmi hősök megformálása nem hasonlít a korábbi közhelyszerű ábrázolásokra. Festészetének jellegét a hangsúlyos, groteszk formák és az igen élénk - piros, sárga, kék - színek adják. Temperaképei az erős kontúrok és a homogén színfelületek következtében grafikai hatásúak, mintha a megrajzolt körvonalakat színezné ki vásznain a művész. A Szabadságságharc hadserege (1848/49) című kiállítását a 160. évforduló kapcsán, a Magyarság és Nemzettudatért Alapítvány bemutatta 2008-ban Erdélyben több helyen, 2009-ben Esztergomban, Zsámbékon, Bezenyén, Kaposvárott ben Lengyelországban majd 2011-től a Felvidéken láthatják az érdeklődők. Március 14-től kezdve 10 napig a kiállítás a Gyermelyi Iskolában megtekinthető. 5

6 6

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XII. évfolyam 8. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2011. AUGUSZTUS 26. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 175/2011. (VIII.25.) sz. hat. A Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének lemondása

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Országos Egészségfejlesztési Intézet

Országos Egészségfejlesztési Intézet Országos Egészségfejlesztési Intézet (Budapest, Nagyvárad tér 2.) pályázatot hirdet egészségfejlesztő konzulens munkakör betöltésére Munkakör pontos megnevezése: egészségfejlesztő konzulens Főbb feladatai:

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Mosonszolnoki Hírmondó

Mosonszolnoki Hírmondó 2006 február Mosonszolnoki Hírmondó 3 Tisztelt Választópolgárok! Mint bizonyára tudják, a Magyar Köztársaság Elnöke az országgyűlési képviselők választás I. fordulóját április 9-ére, míg a második fordulóját

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Előterjesztés. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére

Előterjesztés. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére Előterjesztés Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére Tárgy: Az állatok tartásáról szóló 7/2007. (VIII.22.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Nyírbátor és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján Munkakörök megnevezése: 1. Jegyzői Kabinetvezető 2. Gazdálkodási

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt?

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Embereket valamely célra igyekszik megnyerni szervezni. Álláshirdetés = Reklám A felmérések tévednek! Miért? Cselekvés ösztönzői, kiváltói latin movere igéből,

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

HR ügyintéző FŐBB FELADATOK:

HR ügyintéző FŐBB FELADATOK: HR ügyintéző az intézmény munkavállalóinak munkaügyi adminisztrációjában való részvétel; személyügyi nyilvántartásban lévő adatok naprakészen tartása; HR tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív feladatok

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal. Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: A nyelvi témahét ( 2018. november 12-16.) programsorozat keretei között került megrendezésre 2018. november

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban.

Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban. Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban. LEONARDO MOBILITÁS PÁLYÁZAT 2013 Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb 2017.01.03 pénztáros Csergő Kft. http://www.csergoe.hu/ pénztárkezelés Szívesen vesszük megváltozott munkaképességűek (kerekesszékes munkatársak felvételéhez is adottak a körülmények), illetve pályakezdők

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny 2017.01.17. Az összefoglalót készítették: Hutvágnerné Róth Éva és Szücsné Dr. Harkó Enikő A kék kertebe foglalt képek forrása: http://duol.hu/kultura/vers-rajz-tanc-1814432?block=plt_modal_gallery&galery=2951742;

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. október 23-i soron kívüli üléséről. Korona Étterem Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné

Részletesebben

Valamennyi Bizottságnak

Valamennyi Bizottságnak Iktatószám:31- /2008 Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Fogorvosi hétvégi ügyeleti rendszer Az anyagot készítette: Jogi Közbeszerzési Oktatási Iroda Az anyagot látta: Véleményezésre

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Tisztelt Érdeklődő! Kérem engedje meg, hogy a szervezők nevében bemutassam Önnek a Mozgásból -ös elnevezésű szabadidősport-rendezvényünket, illetve a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, a Rotaract Club

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Biatorbágy Város közigazgatási

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

13. Egyházak táboroztatási kérelme május 18. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének május 18-ai ülésére

13. Egyházak táboroztatási kérelme május 18. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének május 18-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. május 18-ai ülésére 13. napirend Tárgya: Egyházak táboroztatási kérelme. Előadó: Kérges László alpolgármester Melléklet: Kérelmek. Az

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Titkársági osztály. Ügyfélfogadás: hétfő szerda: 08:00 12:00 és 12:30 15:30 csütörtök: Szünnap péntek: 08:00 12:00

Titkársági osztály. Ügyfélfogadás: hétfő szerda: 08:00 12:00 és 12:30 15:30 csütörtök: Szünnap péntek: 08:00 12:00 Titkársági osztály A titkársági osztály munkatársai az I. emeleten végzik munkájukat. Paks, Dózsa György u. 55-61; Központ: 75/500-500; jegyzői titkárság: 75/500-533 E-mail: jegyzo@paks.hu Polgármesteri

Részletesebben

Az SOS Gyermekfalu budapesti koordinációs irodája GYERMEKVÉDELMI FŐMUNKATÁRS

Az SOS Gyermekfalu budapesti koordinációs irodája GYERMEKVÉDELMI FŐMUNKATÁRS Kedves Hallgatok! Ismét köszönjük Sárkány Ildikónak az álláshírt!! Az SOS Gyermekfalu tobbfele munkakorbe munkatársakat keres! Tudjátok a munkatapasztalatszerzés érdekében esetleg bizonyos időre érdemes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi feladatok ellátásról

ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi feladatok ellátásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Pályázat kiírása az iskola-egészségügyi

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

!!5'. számú előterjesztés

!!5'. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere!!5'. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi, Kulturális, Segítő Közhasznú

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny 2016. május 19-22. Budapest A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület, valamint

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda Városi iskola IDŐPONT: 2017. június 14., szerda HELYSZÍN: Székesfehérvár UTAZÁS: Ø 2 db autóbusszal Ø indulás (a gimnázium elől): egyik busz: 6.15 (1-es, 3-as, 5-ös csoportok) másik busz: 7.00 (2-es, 4-es,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

Részletesebben