Útinapló a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak kárpátaljai látogatásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Útinapló a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak kárpátaljai látogatásáról"

Átírás

1 Útinapló a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak kárpátaljai látogatásáról április 10 az első nap (Kaposvár, Técső) (írta: Tompos Adrián) Hét órakor indultunk a nagy utazásra. Úgy számoltunk, hogy kb. 12 órás út áll előttünk, és ha minden jól megy, akkor este 7 óra körül érünk majd Técsőre. Az első jelentősebb látnivaló Budapest volt. Áthajtva a Rákóczi hídon a Duna parti látványban gyönyörködve újra megállapítottuk, hogy Budapest talán a világ egyik legszebb városa. Az autópálya unalma és a határátkelés után az első megálló Kárpátalján a tiszaújlaki sóház volt, ahol Péter Balázs tanár úr tartott előadást az épület történetéről. Ezután a falu végén lévő turulmadaras obeliszket koszorúztuk meg, ahol a tanár úr folytatta a Rákóczi szabadságharc történetét, és felidézte az első győztes csatának emlékét. Megismertük az emlékmű sorsát is: lerombolását és újraállítását. Ezután már megállása nélkül utaztunk Técsőre. Így is este fél kilenc lett, mire megtaláltuk a Líceumot, ahol már várt bennünket a Líceum igazgatója Ambrus Pali bácsi. A rövid köszöntés és vacsora után elfoglaltuk a szállást, majd egy rövid megbeszélés után nyugovóra tértünk.

2 2012. április 11. a második nap (Técső, Huszt, Visk) (írta: Kiss Máté) Hét óra felé járt az idő, amikor felkeltünk. Az első nap, fárasztó volt, korán elaludtam. Fél nyolckor reggeliztünk, a reggeli nagyon finom volt. Reggeli után a csapatot négy részre osztották. Három csapat különböző tanórákra ült be ugyanazzal a feladattal: kérdezzék ki a tanulókat az ottani diáknyelv sajátosságairól. Én Marczali Ferenc tanár úrral egy kilencedikes magyar órára kerültem. Össze is szedtünk jó néhány szót, nagyrészt ukrán szavakat, amiket a

3 gyerekek beépítettek a magyar nyelvbe. A negyedik csapat az emlékoszlop faragásán dolgozott. Az óralátogatás után bejártuk Técsőt. A főtéren megnéztük a református templomot, egy emlékművet, amit az első és a második világháború técsői áldozatainak emlékére állítottak. Mellette az egykori Szovjetunió afganisztáni háborújában elesett técsőiek emlékére állított emlékművet láthattuk. Felkerestük Hollósy Simon festő egykori alkotóházát is. Neki szobrot is állítottak, a református templom melletti téren. A városban tett sétánk során a Kossuth szoborhoz is elmentünk, és egy félig lerombolt hidat is megnéztünk, amit még a németek robbantottak fel a második világháború idején. A híd a Tisza felett áll, a túlsó part pedig már Románia. Több emléktábla, emlékhely is arról tanúskodott, hogy a tiszai árvíz időről időre elönti a városnak egyes részeit. A városnézés után visszaindultunk a szálláshelyre, de nem sokáig maradtunk, ebéd után indultunk Husztra. Útközben megnéztünk két fából készült templomot. A mihálkai templom a 17. a husztsófalkvai a 18. században épült. A huszti várrom egy magas dombon található. Megérte felküzdeni magunkat a szép kilátásért és a vár maradványaiért. Az egykori várat három villámcsapás rombolta le még a l8. század közepén. Miután felfedeztük és bejártuk a dombot és a romokat, elindultunk lefele, ami már sokkal könnyebb volt, mint a felfelé vezető út. Huszton még megnéztünk egy templomot, sajnos csak kívülről. Azt mondták, nagyon szép, magyar szenteket ábrázoló freskókat hagytunk így ki. A következő állomás Visk volt. A viski református templom körül sok-sok faszobrot, emlékművet, fafaragást őrző padot, emléktáblát és a templom lelkészeinek névsorát láthattuk. Visk egész történelme

4 elevenedett meg, majd magát a templomot is megnézhettük kívülről-belülről. Az aznapi kirándulásunk ezzel véget is ért és elindultunk vissza a szálláshelyre. Vacsora után beszélgetésre várt minket a líceum igazgatója és néhány ott tanító tanár, nevelő. Megismerhettük az intézmény történetét, érdekességeket a városról, a kárpátaljai magyarok helyzetéről, az ukrajnai életről. Lefekvés előtt még bebetonoztuk az emlékoszlop tartókengyelét a református templomnál, mert a betonnak idő kell a megkötéshez. Hazafelé jövet a faragott oszloppal még a rendőr is megállított, azt hitte tolvajok vagyunk, győztük kimagyarázni, hogy ez a saját munkánk, mi faragjuk. Ezzel véget is ért a második napunk Kárpátalján április 12. a harmadik nap (Nagyszőlős, Csetfalva, Beregszász) (írta: Ziegenheim Miklós) Reggel az első két órát újra a tanteremben töltöttük. Folytattuk az előző napon megkezdett óralátogatásokat, a diáknyelvi szavak gyűjtését. Tanárunk azt kérte, hogy ne csak a szavakat jegyezzük le, de azt is, ahogy a beszéd során használják, tehát mondatokba illesztve. Én abba a csoportba kerültem, akik a számítástechnika teremben megnézték azokat a táblázatokat, amelyeket az ukrán KRESZ magyarra fordítása során készítettek. Érdekes beszélgetés alakult ki a két ország közlekedési szabályainak összehasonlítá sáról. Délelőtt először Nagyszőlősre kirándultunk. Először az egykori megyeházát tekintettük meg, amelyben ma magyar iskola működik. Megtudtuk, hogy Nagyszőlős lakossága kb. 30 ezer fő, a magyarok aránya kb. 20%. Ehhez a

5 városhoz kapcsolódi k Bartók Béla neve, aki gyerekkorá ban több évet töltött el itt a nagyszülő knél. Az egykori megyeházá n adta a gyermek Bartók első nyilvános koncertjét is. Megnéztük a katolikus templomot és az egykori ferences kolostort. A város leghíresebb épülete a Perényi-kastély. Ez a család Magyarország híres főúri családjai közé tartozik, részt vettek a Bocskaifelkelésben, a Rákóczi-szabadságharcban is. Az 1848/49-es-es szabadságharc egyik vértanúja volt Perényi Zsigmond, aki Ugocsa vármegye főispánjaként aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, amiért a Habsburgok kivégezték. A kastélyban ma tanügyi hivatal működik, sajnos belülről nem lehet megnézni. Nagyszőlősön megnéztünk egy ortodox templomot is, nagyon érdekes volt, sokan most jártunk ilyen templomban először. Csetfalván egy 15. században épült templomot tekintettünk meg. Előtte egy négy fiatornyos harangláb. A templom fő érdekessége a festett fakazettás mennyezete. Ebben a faluban született Móricz Zsigmond író édesanyja, itt volt református lelkész Móricz nagyapja. A fatemplommal átellenben épült egy új római katolikus templom, amelyet ortodox templomként is használhatnak. Ezt egy elhúzható ikonosztáz-paravánnal oldják meg. Beregszász járási központ, Kárpátalja negyedik legnagyobb városa. Lakóinak száma kb. 30 ezer fő. Száz évvel ezelőtt még a lakosság 96 %-a magyar volt, mára ez az arány 50% alá csökkent, de még mindig a legnagyobb létszámú nemzetiség a városban. A legérdekesebb látványosság az 1629-ben épült Bethlen-Rákóczi kastélyban található Bereg vidéki Múzeum. A kiállításon a múzeum igazgatója személyesen kalauzolt végig. Érdekes és tanulságos volt megismerkedni ezzel az emberrel, akinek a gyűjtőszenvedélye példamutató lehet mindannyiunk számára. Utána megnéztük a katolikus templomot, majd a városközpontban az egykori úri kaszinót, ami ma Arany Páva étteremként működik. Ezután a volt vármegyeházát ejtettük útba. Mellette található az Illyés Gyula Magyar Színház épülete, mely egykor fogadó volt. Megtudtuk azt is, hogy a színház társulatának zöme Debrecenben játszik.

6 A minket kísérő técsői tanár úr megmutatta azt a tanárképző főiskolát, ahol néhány évvel ezelőtt történelem-földrajz szakon végzett. A főiskola az egykori törvényszék épületében kapott helyet. A hazaérkezés után este a Líceumban birtokba vettük a tornatermet, és nagy teremfoci csatát rendeztünk a técsői diákokkal közösen április 13. a negyedik nap (Munkács) (írta: Balogh Gyula) Reggel kilenckor, a közös óralátogatások után indultunk a técsői kollégiumból. Hosszú utazásnak néztünk elébe, hiszen az úti cél Munkács volt. Megérkezve rögtön a munkácsi várnál kezdtük sétánkat. A várba felérve, a már rutinosan elkészített csoportképek után, Péter Balázs tanár úr rögtön információosztásba kezdett. Sok érdekességet hallottunk a vár történelméről, történelmi jelentőségéről. Először Anonymust idézte a név eredetéről, majd elmondta, hogy a vár egy vulkáni kúpon épült, a környék a Latorca folyó árterülete. Megtudtuk többek között azt is, hogy a napóleoni háborúk alatt idehozták a Szentkoronát, mert végül ez maradt a legerőseb b magyar vár. A Habsburg ok sokáig börtönkén t is használtá k. Itt raboskod ott többek között Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítá s vezetője is.

7 Sétánk során végigjárjuk a várban található múzeumokat, ahol a Petőfi-terem tetszett a legjobban. Itt érdekes Petőfi-kéziratokat, idézeteket láttunk, végigkísérhettük a költő életét. A Petőfi mellszobornál emlékszalagot helyezünk el. Itt, a belső téren található még egy 85 méter mély kút és a vár első tulajdonosának, Korjatovics Tódornak a sok tisztelettételtől kifényesedett ujjú szobra. A legfelső emeleten kitömött állatok, korabeli mezőgazdasági eszközök, jószágok voltak. Itt különösen nagy szenzációnak bizonyult kiránduló csapatunk körében a kétfejű bárány. (Csernobil) Kinn az egyik bástyán Zrínyi Ilonának és fiának közös szobrát láthattuk, Matl Péter alkotását. Vitathatatlanul a legnagyobb hatású látnivaló a hatalmas Turul-emlékmű, ami a várról tekint a Vereckei-hágó felé. A várból kifelé apró emléktárgyakat vásároltunk. Legnagyobb sajnálatomra a magyar szöveggel ellátott tárgyak száma eltörpül a cirill betűsök mellett, aminek okát nem is igazán értem. Munkács belvárosába leérve első állomásunk az 1904-ben átadott városháza épülete volt, szecessziós stílus jellemzi. Száz évvel ezelőtt magyar, német, zsidó nemzetiségek tették ki a város lakosságát, szinte egyenlő arányban. Ez az időszak volt Munkács aranykora. Kirándulásunk témájához nem kapcsolódik, mert nincs magyar vonatkozása, de nekem meglepetés volt a sétáló utcán, Munkácsy szülőháza mellett, a cirill ábécé kidolgozóinak, Cirillnek és Metódnak szobra ben épült a Rákóczi-kastély, ami szintén a belvárosban található, ma művészeti iskolaként működik. A kastély udvarán a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak emléktáblája és emlékszobra emlékeztet a szovjet-korszak szörnyűségeire. A sétány végére érve Munkácsy Mihály szobrával találkoztunk. Érdekes volt a tanár úr összefoglalója, hogy a haza legnagyobbjai közül milyen sokan születtek és éltek olyan területen, ami ma politikailag nem magyar föld. A már szokásos vacsora utáni focimeccs után este felkészülve a másnapi vereckei kirándulásra, levetítettek nekünk egy filmet a Feszty-körképről.

8 2012. április 14. az ötödik nap (Szolyva, Vereckei hágó) (írta: Peiker Tamás) Szombat reggel a szokottnál korábban keltünk, hogy időben elindulhassunk legtávolabbi úti célunk, a Vereckei hágó felé. Az elmúlt napokhoz hasonlóan ebédre hideg élelmet kaptunk. Szolyva előtt megálltunk egy honfoglalás-kori emlékműnél. Itt egy olyan honfoglalás kori sírt fedeztek fel, amelybe a harcost együtt temették el a lovával. Szolyván megnéztük a málenkij robotra, háromnapos munkára hurcolt magyarok emlékművét. Itt azoknak a magyaroknak állítottak emléket, akiket a szovjetek hurcoltak el. Egyetlen bűnük volt, hogy magyarok voltak. Itt Szolyván gyűjtőtábor volt. Innen vitték tovább a foglyokat szovjet munkatáborokba. Sokan sohasem tértek vissza. Akik visszatértek, azokat megfenyegették, hogy soha, sehol, senkinek nem beszélhetnek arról, ami velük történt, különben visszakerülnek a fogságba. Szinte nem volt olyan kárpátaljai magyar család, akit a szovjet megtorlás ne érintett volna. Mintegy 23 ezer magyar áldozata volt a málenkij robotnak. Megnéztük még a kis magyar kápolnát is, amelynek a falán a foglyok által írt dokumentumok, levelek, visszaemlékezések, versek

9 másolatai voltak elhelyezve. Marczali Ferenc tanár úr egy ilyen bekeretezett szöveget leakasztott a falról és elkezdte nekünk hangosan olvasni, de aztán elcsuklott a hangja. Itt Szolyván megtudtuk azt is, hogy az egyik técsői diák, Ernyei Tibor nemrég interjút készített egy técsői túlélővel, aki megjárta a szolyvai tábort is. Ezután következett az egész kirándulás leginkább várt állomása, a Vereckei-hágó. Ez egy olyan hely, ahová minden magyarnak, legalább is, aki annak tartja magát, illik elmenni. Az utolsó néhány kilométer a szerpentinen felfelé kanyarogva felejthetetlen volt. Szólt a Honfoglalás című dal, háromszornégyszer egymás után, és csak ültünk némán, az ablaküveghez tapadva, s bámultuk a tájat, körbe-körbe. A buszról leszállva kicsit tanácstalanul álltunk. Egy kis cirill betűs emlékoszlopot láttunk, amit - mint a técsői kísérőinktől megtudtuk - a második világháború idején a Kárpátaljára bevonuló magyar katonák által megölt ukrán gárdisták emlékére emeltek. Kiderült azonban az is, hogy az emlékmű is csak egyike a történelemhamísítási kísérleteknek. Eredetileg itt állt egészen 1945-ig az a honfoglalási emlékmű, amit még 1896-ban állítottak. Eléggé ízléstelen dolog ennek a helyére ukrán emlékművet tenni. Az igazi meglepetés még csak ezután ért minket. Rövid séta után odaértünk Matl Péter alkotásához, amit azért állítottak beljebb, az eredetitől távolabb, hogy ne sértse az ukránok érzékenység ét. Az emlékmű ukrán nemzeti színekben pompázott, kékkel, sárgával fújták le, és cirill betűs szöveget is ráírtak. Técsői kísérő tanárunk ezt meg is írta a Kárpáti Igaz Szó című újságba, amelynek internetes kiadását mi is olvashattuk.

10 Mindannyian megdöbbentünk a látványon. Sehol sem volt egy teremtett lélek, csak a magányosan álló emlékjel. Borzalmasan nézett ki. Szinte teljes egészében kék és sárga festékkel fújták le. Ugyancsak ukrán nemzeti színekkel a következő feliratot írták: Ez itt Ukrajna jegyezd meg, idegen! Egyébként is már eléggé szét van verve. A koszorúk szétdobálva, a földön pezsgősüvegek. Nyilván valakik valamit ünnepeltek. Nem nyúltunk semmihez, hogy más is lássa. Például a rendőrség. Mészáros Györgyi técsői tanárnő elmondása szerint Verecke szelleme még meggyalázva is magával ragadta a kaposvári diákokat, akik a könnyeiket morzsolgatták. A kaposváriak szerint a történtek gyenge elméjűek cselekedete, hiszen a történelmi tények akkor is tények maradnak, ha átfestünk egy emlékművet, s a kő egyébként sem bánt senkit. Azért idéztem az újság szövegét, mert nagyon pontosan visszaadja azokat az érzéseket, amelyek akkor, ott bennünk támadtak. Az egész kirándulásnak számomra az volt a legemlékezetesebb pillanata, amikor az emlékművet megkoszorúztuk, és elénekeltük együtt a Himnuszt. A kollégiumba visszaérve még várt egy meglepetés. A técsői tanárok és néhány diák vetélkedőt szerveztek a számunkra Kárpátalja általunk is felkeresett nevezetességeiről. A vetélkedő végül egy érdekes beszélgetésbe torkollott magyarságról, hazafiságról április 15. a hatodik nap (Técső, Csaroda, Tákos, Kaposvár) (írta: Szabó Richárd) Az utolsó nap reggelén kirándulásunk befejező eseményeként ünnepélyesen felállítottuk az otthon már előkészített és itt befejezett emlékoszlopot. Az avatón felszólalt Ambrus Pál igazgató úr, elbúcsúztatta a csoportot, és megdicsérte csapatunk magatartását az elmúlt hat napban. A técsői református tiszteletes is beszédet mondott. Beszédében egy ószövetségi példázatból indult ki, amely az emlékkövek, emlékjelek fontosságáról szólt, és kiemelte: a magyaroknak joguk van Kárpátalján magyarként boldogulni. Az ünnepség része volt még egy szavalat is. Pusztai Zsolt egy Wass Albert verset olvasott fel.

11 A z avatás után elbúcsúz tunk, és elindultu nk a beregsur ányi határ felé. A határon most is másfél órát kellett állni, de végül csak átjutottunk. Innen nem messze Csarodán megálltunk, és egy Árpád-kori templomot néztünk meg. Szintén szép középkori freskókat találtak a restauráláskor. Megálltunk még Tákoson is, ahol a csetfalvai templom testvérét, a csak paraszt Notre Dame -ként emlegetett fakazettás mennyezetű tákosi templomban gyönyörködtünk. Érdekessége, hogy ugyanaz a mester festette a tákosi és a csetfalvai kazettákat. A tanáraink felhívták a figyelmünket: Hiába jöttünk át egy országhatáron, a kultúra közös, oszthatatlan és magyar maradt.

12 Hazáig már csak kényszerpihen őket tartottunk. Így is este fél kilenc lett, mire az OBI épülete elé kanyarodott buszunk.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében 2018.szeptember 4-8. A Szentendrei Református Gimnázium 9.b osztálya 3 kísérő tanárral a Határtalanul! program nyertes pályázatának köszönhetően 2018. szeptember 4-8 között öt napot töltött Kárpátalján.

Részletesebben

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012. Dátum Időpont 14. 1. nap A nyírbátori, tákosi, csarodai református templomok meglátogatása. Annak rögzítése, hogy mi jellemzi ezt a vallást, mi a templomaikat. Megfogalmazzuk, miért ez a vallás az uralkodó

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN HAT-18-01-0499 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programnak köszönhetően a Székesfehérvári Vörösmarty

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig MELLÉKLETEK Egyetemi doktori (PhD) értekezés Szerző: Molnár D. István Témavezető: Prof. Dr. Süli-Zakar István DEBRECENI

Részletesebben

KOSSUTHOS KÖRUTAZÁS KÁRPÁTALJÁN

KOSSUTHOS KÖRUTAZÁS KÁRPÁTALJÁN KOSSUTHOS KÖRUTAZÁS KÁRPÁTALJÁN A Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai május 2-5. között négy napon át ismerkedhettek meg Kárpátalja híres településeivel, azok

Részletesebben

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna Szecesszió Kárpátalján Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna B E R E G S Z Á S Z 2 Egykori úri kaszinó - Arany Páva étterem Az

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára

HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára Az út témája: Don Boscót követve, Kárpátalja felfedezése 2013. május 22-25. Az utazás 2013. május 22.-25. Utazás autóbusszal, a Students Lines utazási

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy. Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot. IV. évf. 2018. nyár Megjelenik havonta Kosztolányi Dezső Céltársulás Tájékoztató Kiadványa KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy

Részletesebben

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról 2012.04.17. (kedd) 07:00-indulás Kaposvárra. Az út nagyon hosszú volt, ezért több helyen megálltunk. Az út során rengeteg szép

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Előkészítő óra 2014. október 07-én szerveztük meg az első előkészítő órát. Az előzetes felmérés alapján azok a diákok vettek részt,

Részletesebben

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe A hetedik osztályosok kirándulása 2015. április 14-én hajnal kettőkor indult az iskola előtti buszmegállóból. A csomagok és az ajándékok gondos bepakolása,

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. június 16-23. Domokos Kázmér Iskolacsoport Szováta 2012.06.16. szombat Indulás 8:15 Szovátáról-Erdélyből Csomagok bepakolása az utolsó szovátai megállónál.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Románia határához érve, majd azt kevés várakozás után átlépve az első, amit jó

Részletesebben

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: május 13. és 16. között Szlovénia és Olaszország

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból

Részletesebben

(Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Program:

(Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Program: Időpont: 2013. március 15. (Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Folyamatos utazással időnkénti megállókkal érkezünk Enns

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS Határtalan jókedvvel vágott neki 43 felsővárosi hetedikes diák és 5 kísérő tanár az őszi Határtalanul! kirándulásnak. Úti célunk Erdély, szálláshelyünk, ahogy a gyerekek nevezték:

Részletesebben