Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-8)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-8)"

Átírás

1 Gyakorló szabályismereti felmérő () 1. A mérkőzés folyamán egy játékos megtagadja egy fülbevaló, vagy egyéb veszélyes tárgy eltávolítását. A) Ne engedje, hogy a mérkőzést folytassa. B) Utasítsa őt a játéktér elhagyására a következő játékmegszakítás alkalmával. C) Figyelmeztesse, ha megtagadja az előírás betartását. 2. Az egyik csapat játékosai ujjatlan mezeket viselnek. Mit tegyen a játékvezető? A) Függessze fel a mérkőzést, mert az ujjak nélküli mezek nem megengedettek. B) Késleltesse a játék indítását addig, míg a szóban forgó felszerelés a játékszabályok előírásának nem felel meg. Ha ez nem lehetséges a mérkőzés nem kezdődik el. C) Engedje, hogy a csapat ebben a mezben játsszon, ha probléma nem megoldható, és jelentse az esetet a jegyzőkönyvben. D) A Labdarúgás Játékszabályai nem írják elő, hogy a mezeknek ujjaiknak kell lennie 3. Egy játékos megsérül a mérkőzésen. Miközben az orvos megvizsgálja a játékost, tájékoztatja a játékvezetőt, hogy a játékos további részvétele a játékban súlyos sérülés kockázatát rejti magában. Megtilthatja a játékvezető a játékosnak a további részvételt a mérkőzésen? A) Nem, ez nem a játékvezető döntésétől függ. B) Igen, ez a játékvezető felelőssége. C) Igen, tájékoztatnia kell a csapatvezetőket, hogy a játékosnak el kell hagynia a játékteret. D) Nem, ez nem a játékvezető döntésétől függ. Csak a csapatkapitánynak tud szólni, aki meghozhatja a játékoscserével kapcsolatos döntést. 4. Mindkét félidőben az elvesztegetett időt a következő esetekért kell hosszabbításként beszámítani: A) Cserék. B) A játékosok sérüléseinek megvizsgálása. C) Időhúzás. 5. Létezik olyan egyedi eset, amikor a játékvezető kénytelen elfogadni az egyik játékvezető asszisztensének a döntését? A) Igen, bedobásoknál, kirúgásoknál és les esetén. B) Nem, a játékvezető soha nem köteles a játékvezető asszisztens döntését figyelembe venni. C) Igen, ha a játékvezető ideiglenesen döntésképtelenné válik, és a játék a játékvezető asszisztens felügyelete mellett folytatódott. D) Igen, feltéve, hogy a játékvezető asszisztens közelebb van a játékhoz. 1

2 6. A játéktér mely feléhez tartozik a felezővonal a les szempontjából? A) Ahhoz, amelynek játékosai a vonalon állnak egy adott időpillanatban. B) Mivel ez a vonal határozza meg a lest, ezért a támadó csapathoz tartozik. C) Mivel ez a vonal határozza meg a lest, ezért a védő csapathoz tartozik. D) Semelyikhez, mivel nincs különleges szerepe. 7. Egy védő és a kapus összeütközik játék közben és az így szerzett könnyű sérülés miatt a védő elhagyja a játékteret. A játékvezetőnek... A) meg kell állítania a játékot, hogy engedélyt adjon a játékos ápolására. B) tovább kell engednie a játékot, és a játék következő megszakításáig a les szempontjából úgy kell tekinteni a védőt, mint aki a játéktéren kívül tartózkodik. C) tovább kell engednie a játékot, és a játék következő megszakításáig a les szempontjából úgy kell tekinteni a védőt, mint aki a játéktér vonalán tartózkodik. D) tovább kell engednie a játékot, és amíg csapata egyértelműen birtokba nem veszi a labdát.a les szempontjából úgy kell tekinteni a védőt, mint aki a játéktér vonalán tartózkodik. 8. Ítélhet a játékvezető büntetőrúgást egy büntetőterületen belül lévő védő által elkövetett szabálytalanságért, amennyiben a labda a büntetőterületen kívül van? A) Igen, ha a büntetendő játékos a büntetőterületen belül van és a labda játékban van. B) Igen, ha a szabálytalanság egyike a tíz büntetőrúgással büntetendő szabálytalanságnak, és a büntetendő játékos a büntetőterületen belül van, valamint a labda nincs játékban. C) Nem, soha. D) Igen, de csak akkor, ha a büntetendő játékos a kapuelőtéren belül van és a labda játékban van. 9. Miközben a labda játékban van az alább elkövetett szabálytalanságok melyikét nem súlyos szabálytalanságként büntetik? A) Az ellenfél leköpését. B) A labdáért való küzdelem során az ellenfél túlzott mértékű erőbevetéssel történő hasba rúgását. C) Az ellenfél túlzott mértékű erőbevetéssel történő támadását. D) Az ellenfél testi épségének a veszélyeztetését a labdáért való küzdelem során. 10. Egy játékos, aki orvosi ellátás miatt a pályán kívül tartózkodik, elgáncsol egy pályán lévő játékost. A) A játékvezető kiállítja a játékost, és a játék közvetett szabadrúgással indul újra. B) A játékvezető figyelmezteti a játékost, és a játék közvetett szabadrúgással indul újra. C) A játékvezető a cselekménynek megfelelően figyelmezteti, vagy kiállítja a játékost. A játék vagy büntetőrúgással, vagy közvetlen szabadrúgással indul újra. D) A játékvezető figyelmezteti a játékost, és a játék labdaejtéssel indul újra. 11. Egy játékos saját büntetőterületén belülről egy cipőt dob egy ellenfeléhez, aki a büntetőterületen kívül a pályán tartózkodik. A cipő nem találja el az ellenfelet. A) A játékvezető kiállítja a játékost, és közvetlen szabadrúgást ítél onnan, ahol az ellenfél tartózkodott. B) A játékvezető kiállítja a játékost, és büntetőrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára. C) A játékvezető figyelmezteti a játékost, és közvetlen szabadrúgást ítél onnan, ahol az ellenfele tartózkodott. D) A játékvezető figyelmezteti a játékost, és büntetőrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára. 2

3 12. Egy védő a lábával megállítja a labdát saját büntetőterületén belül. Kapusa látván ellenfele közeledtét felkapja a labdát a kezével. A) A játékvezető előnyt alkalmaz, és a védőt a következő játékmegszakítás alkalmával sportszerűtlen viselkedés miatt figyelmezteti. B) A játékvezető közvetett szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának javára, mivel úgy tekinti, hogy a játékos kapusához passzolta a labdát a lábával. C) A játékvezető továbbengedi a játékot. Nem történt labdapasszolás a kapus felé. D) A játékvezető figyelmezteti a védőt, és közvetett szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára. 13. Hogy indul újra a játék egy olyan mérkőzésen, amit erőszakos cselekedet miatt állítottak meg, és van még hátra idő? A) Közvetlen szabadrúgással, közvetett szabadrúgással, vagy büntetőrúgással. B) Közvetlen szabadrúgással, vagy büntetőrúgással. C) Közvetlen szabadrúgással, közvetett szabadrúgással, büntetőrúgással vagy labdaejtéssel. D) Az előző válaszok egyike sem helyes. 14. Mindkét csapat egy-egy cserejátékosa a játéktéren tartózkodik, amikor az egyik csapat gólt szerez, a játékvezető... A) visszavonja a gólt, figyelmezteti a játékosokat sportszerűtlen magatartásért, és utasítja őket a játéktér elhagyására. A játék közvetett szabadrúgással indul újra onnan, ahol a labdát utoljára megjátszották, mielőtt a kapuba jutott. B) visszavonja a gólt, figyelmezteti a játékosokat sportszerűtlen magatartásért és leküldi őket a játéktérről. A játék labdaejtéssel folytatódik a kapuelőtér területéről. C) visszavonja a gólt, figyelmezteti a játékosokat a játékvezető engedélye nélküli pályára lépésért, és utasítja őket a játéktér elhagyására. A játék labdaejtéssel indul újra ott, ahol a labdát utoljára megjátszották, mielőtt a kapuba jutott. D) visszavonja a gólt, figyelmezteti a játékosokat sportszerűtlen magatartásért és leküldi őket a játéktérről. A játék közvetett szabadrúgással folytatódik a kapuelőtér területéről. 15. Meddig a pillanatig egészíthető ki a csapat létszáma maximálisra, ha a mérkőzés kevesebb, mint 11 emberrel kezdődött? A) Félidőig. B) Játékmegszakítás alkalmával bármikor, a játékvezető engedélyével, feltéve, hogy a neveket a játékvezetőnek mérkőzés előtt megadták. C) A mérkőzés folyamán bármikor, amikor áll a játék, és a játékvezető engedélyt adott rá. D) Nem állhatnak be, ha a mérkőzés egyszer már elkezdődött. 16. Egy játékos a mérkőzés előtti középkezdést készül elvégezni, amikor egy csapattársa megüti az ellenfél egy játékosát. Jogos, hogy őt kiállítsák és csapata 10 játékossal játsszon? A) Nem, soha. B) Igen. C) Nem, a csapat kiegészíthető egy benevezett cserejátékossal. Ha nincs benevezett cserejátékos, akkor az a helyes, hogy a csapat 10 játékossal játsszon. D) Egyik válasz sem helyes. 3

4 17. Egy leshelyzetben lévő játékos egy védőn megpattanó labdát kap, amit csapattársa passzolt. A) A játékvezető engedje tovább a játékot, mert a labda ellenféltől jött. B) A játékvezető engedje tovább a játékot, amennyiben az a játékos, aki a labdát kapja nem zavarta az ellenfelét. C) A játékvezető büntesse a lest. A játék közvetett szabadrúgással folytatódik. D) Egyik válasz sem helyes. 18. Büntethető-e a les, ha a lesen álló játékos a labdát csapattársától kapta, aki a labdát hátrafelé passzolta? A) Nem, mert a labda a támadók térfelének irányába mozog. B) Nem. Egy játékos nem lehet leshelyzetben hátrafele passzolt labda esetén. C) Igen, ha a játékos, aki megpróbálja megszerezni a labdát leshelyzetből avatkozik közbe. 19. Egy játékost elgáncsolnak, de sikerül a labdát egy leshelyzetben lévő csapattársához passzolnia. Alkalmazhat-e előnyszabályt a játékvezető? A) Igen, adhat előnyt, és amikor a csapattárs megszerzi a labdát büntetheti játékba avatkozás miatt. B) Nem, a szabálytalanság az előtt történt, hogy a passzt büntetni kellene. C) Igen, adhat előnyt, és miután a passz megtörténik büntetheti a lesen álló játékost sportszerűtlen magatartásért. D) Nem, ebben az esetben előny nem adható. A vétkes csapatot minden esetben közvetlen szabadrúgással kell büntetni és a szabálytalankodó játékost sportszerűtlen magatartásért figyelmeztetni kell. 20. Egy játékos kirakja karjait, hogy ellenfelét visszatartsa. A) A játékvezető közvetett szabadrúgást ítél. B) A játékvezető közvetlen szabadrúgást ítél. C) A játékvezető továbbengedi a játékot. D) H a játékvezető úgy ítéli meg, hogy az ellenfelét akadályozta, akkor közvetett szabadrúgást ítél. 21. Egy támadó a kapu felé rúgja a labdát. A kapus egy cipőt dob felé, és megállítja a labdát mielőtt a kapuba menne. A) A kapust kiállítja nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásáért, és a játék büntetőrúgással indul újra. B) A kapust kiállítja nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásáért, és a játék közvetett szabadrúgással indul újra onnan, ahol a cipő eltalálta a labdát. C) A kapust figyelmezteti sportszerűtlen magatartásért, és a játék közvetett szabadrúgással indul újra arról a helyről, ahonnan a cipőt dobták. D) A kapust figyelmezteti sportszerűtlen magatartásért, és a játék büntetőrúgással indul újra. 4

5 22. Ellenfele büntetőterületén belül, nyilvánvaló gólszerzési helyzetben lévő játékost ellenfele saját büntetőterületén kívülről cipőjével megdobja. A) A játékvezető gólt ítél - ha a játékos gólt szerzett-, kiállítja a szabálytalankodó játékost nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásának kísérletéért, és közvetlen szabadrúgást, vagy büntetőrúgást ítél. B) A játékvezető gólt ítél - ha a játékos gólt szerzett-, figyelmezteti a szabálytalankodó játékost nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásának kísérletéért, és közvetlen szabadrúgást, vagy büntetőrúgást ítél. C) A játékvezető visszavonja a gólt - ha a játékos gólt szerzett-, kiállítja a szabálytalankodó játékost nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásának kísérletéért, és közvetlen szabadrúgást, vagy büntetőrúgást ítél. D) A játékvezető megadja a gólt, ha a játékos gólt szerzett, és erőszakos cselekedetért kiállíthatja a szabálytalankodó játékost, ha a cipő dobása túlzott mértékű erőbevetéssel történt. 23. Labdaejtés alkalmával, miután a labda érintette a talajt, de még mielőtt más játékos érintette volna egy védő saját büntetőterületén belülről leköpi a büntetőterület ívében tartózkodó ellenfelét. A) A játékvezető kiállítja a védőt, és a labdaejtést megismétli. B) A játékvezető kiállítja a védőt, és büntetőrúgást ítél az ellenfél csapata javára. C) A játékvezető kiállítja a védőt és közvetlen szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára onnan, ahol az ellenfele tartózkodott. D) A játékvezető kiállítja a védőt, és közvetett szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára onnan, ahol a játékos a büntetőterület ívén belül állt. 24. Büntethető az ellenfél mozgásának akadályozása közvetlen szabadrúgással? A) Nem soha. B) Nem, kivéve, ha kezekkel, karokkal, lábakkal, vagy más testrésszel testi kontaktus valósul meg. C) Igen, mindig. D) Igen, néhány esetben lehetséges. 25. A kapus elhagyja a játékteret és túlzott mértékű erőbevetéssel megüti egy ellenfelét, aki a kapuban tartózkodik, a kapuvonal mögött a játéktéren kívül. A labda játékban van. Milyen döntést hozzon a játékvezető? A) A játékvezető kiállítja a kapust, és a játék büntetőrúgással indul újra. B) A játékvezető kiállítja a kapust, és a játék labdaejtéssel indul újra. C) A játékvezető kiállítja a kapust és a játék közvetett szabadrúgással indul újra. D) Az előző válaszok egyike sem helyes. 5

6 MEGOLDÓKULCS 1. A mérkőzés folyamán egy játékos megtagadja egy fülbevaló, vagy egyéb veszélyes tárgy eltávolítását. 2. Az egyik csapat játékosai ujjatlan mezeket viselnek. Mit tegyen a játékvezető? B) Késleltesse a játék indítását addig, míg a szóban forgó felszerelés a játékszabályok előírásának nem felel meg. Ha ez nem lehetséges a mérkőzés nem kezdődik el. 3. Egy játékos megsérül a mérkőzésen. Miközben az orvos megvizsgálja a játékost, tájékoztatja a játékvezetőt, hogy a játékos további részvétele a játékban súlyos sérülés kockázatát rejti magában. Megtilthatja a játékvezető a játékosnak a további részvételt a mérkőzésen? A) Nem, ez nem a játékvezető döntésétől függ. 4. Mindkét félidőben az elvesztegetett időt a következő esetekért kell hosszabbításként beszámítani: 5. Létezik olyan egyedi eset, amikor a játékvezető kénytelen elfogadni az egyik játékvezető asszisztensének a döntését? C) Igen, ha a játékvezető ideiglenesen döntésképtelenné válik, és a játék a játékvezető asszisztens felügyelete mellett folytatódott. 6. A játéktér mely feléhez tartozik a felezővonal a les szempontjából? B) Mivel ez a vonal határozza meg a lest, ezért a támadó csapathoz tartozik. 7. Egy védő és a kapus összeütközik játék közben és az így szerzett könnyű sérülés miatt a védő elhagyja a játékteret. A játékvezetőnek... C) tovább kell engednie a játékot, és a játék következő megszakításáig a les szempontjából úgy kell tekinteni a védőt, mint aki a játéktér vonalán tartózkodik. 8. Ítélhet a játékvezető büntetőrúgást egy büntetőterületen belül lévő védő által elkövetett szabálytalanságért, amennyiben a labda a büntetőterületen kívül van? A) Igen, ha a büntetendő játékos a büntetőterületen belül van és a labda játékban van. 9. Miközben a labda játékban van az alább elkövetett szabálytalanságok melyikét nem súlyos szabálytalanságként büntetik? A) Az ellenfél leköpését. 10. Egy játékos, aki orvosi ellátás miatt a pályán kívül tartózkodik, elgáncsol egy pályán lévő játékost. C) A játékvezető a cselekménynek megfelelően figyelmezteti, vagy kiállítja a játékost. A játék vagy büntetőrúgással, vagy közvetlen szabadrúgással indul újra. 11. Egy játékos saját büntetőterületén belülről egy cipőt dob egy ellenfeléhez, aki a büntetőterületen kívül a pályán tartózkodik. A cipő nem találja el az ellenfelet. A) A játékvezető kiállítja a játékost, és közvetlen szabadrúgást ítél onnan, ahol az ellenfél tartózkodott. 12. Egy védő a lábával megállítja a labdát saját büntetőterületén belül. Kapusa látván ellenfele közeledtét felkapja a labdát a kezével. B) A játékvezető közvetett szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának javára, mivel úgy tekinti, hogy a játékos kapusához passzolta a labdát a lábával. 6

7 13. Hogy indul újra a játék egy olyan mérkőzésen, amit erőszakos cselekedet miatt állítottak meg, és van még hátra idő? C) Közvetlen szabadrúgással, közvetett szabadrúgással, büntetőrúgással vagy labdaejtéssel. 14. Mindkét csapat egy-egy cserejátékosa a játéktéren tartózkodik, amikor az egyik csapat gólt szerez, a játékvezető... B) visszavonja a gólt, figyelmezteti a játékosokat sportszerűtlen magatartásért és leküldi őket a játéktérről. A játék labdaejtéssel folytatódik a kapuelőtér területéről. 15. Meddig a pillanatig egészíthető ki a csapat létszáma maximálisra, ha a mérkőzés kevesebb, mint 11 emberrel kezdődött? B) Játékmegszakítás alkalmával bármikor, a játékvezető engedélyével, feltéve, hogy a neveket a játékvezetőnek mérkőzés előtt megadták. 16. Egy játékos a mérkőzés előtti középkezdést készül elvégezni, amikor egy csapattársa megüti az ellenfél egy játékosát. Jogos, hogy őt kiállítsák és csapata 10 játékossal játsszon? C) Nem, a csapat kiegészíthető egy benevezett cserejátékossal. Ha nincs benevezett cserejátékos, akkor az a helyes, hogy a csapat 10 játékossal játsszon. 17. Egy leshelyzetben lévő játékos egy védőn megpattanó labdát kap, amit csapattársa passzolt. C) A játékvezető büntesse a lest. A játék közvetett szabadrúgással folytatódik. 18. Büntethető-e a les, ha a lesen álló játékos a labdát csapattársától kapta, aki a labdát hátrafelé passzolta? C) Igen, ha a játékos, aki megpróbálja megszerezni a labdát leshelyzetből avatkozik közbe. 19. Egy játékost elgáncsolnak, de sikerül a labdát egy leshelyzetben lévő csapattársához passzolnia. Alkalmazhat-e előnyszabályt a játékvezető? B) Nem, a szabálytalanság az előtt történt, hogy a passzt büntetni kellene. 20. Egy játékos kirakja karjait, hogy ellenfelét visszatartsa. B) A játékvezető közvetlen szabadrúgást ítél. 21. Egy támadó a kapu felé rúgja a labdát. A kapus egy cipőt dob felé, és megállítja a labdát mielőtt a kapuba menne. C) A kapust figyelmezteti sportszerűtlen magatartásért, és a játék közvetett szabadrúgással indul újra arról a helyről, ahonnan a cipőt dobták. 22. Ellenfele büntetőterületén belül, nyilvánvaló gólszerzési helyzetben lévő játékost ellenfele saját büntetőterületén kívülről cipőjével megdobja. D) A játékvezető megadja a gólt, ha a játékos gólt szerzett, és erőszakos cselekedetért kiállíthatja a szabálytalankodó játékost, ha a cipő dobása túlzott mértékű erőbevetéssel történt. 23. Labdaejtés alkalmával, miután a labda érintette a talajt, de még mielőtt más játékos érintette volna egy védő saját büntetőterületén belülről leköpi a büntetőterület ívében tartózkodó ellenfelét. C) A játékvezető kiállítja a védőt és közvetlen szabadrúgást ítél az ellenfél csapatának a javára onnan, ahol az ellenfele tartózkodott. 24. Büntethető az ellenfél mozgásának akadályozása közvetlen szabadrúgással? A) Nem soha. 7

8 25. A kapus elhagyja a játékteret és túlzott mértékű erőbevetéssel megüti egy ellenfelét, aki a kapuban tartózkodik, a kapuvonal mögött a játéktéren kívül. A labda játékban van. Milyen döntést hozzon a játékvezető? C) A játékvezető kiállítja a kapust és a játék közvetett szabadrúgással indul újra. 8

Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-7)

Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-7) Gyakorló szabályismereti felmérő () 1. A mérkőzés félidei szünetében egy játékos helyet cserél a kapussal a játékvezető tájékoztatása nélkül. Az új kapus kezével megakadályoz egy gólt és a labda szögletre

Részletesebben

Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-4)

Gyakorló szabályismereti felmérő (2016-4) Gyakorló szabályismereti felmérő () 1. Az International F. A. Board véleménye az, hogy egy mérkőzést nem szabad folytatni, ha bármely csapatban A) ötnél kevesebb játékos van. B) hatnál kevesebb játékos

Részletesebben

TÉTELEK (2015. július 11.)

TÉTELEK (2015. július 11.) TÉTELEK (2015. július 11.) 1. Miként büntesse a játékvezető, az ellenfelét túlzott erőbevetéssel megrúgó vagy azt megkísérlő játékost, ha a labda nincs játékban? 2. Egy játékos a közvetett szabadrúgást

Részletesebben

A szabályváltozások összefoglalója. Játékosok, edzők és a média számára. Hatályos június 1-től. Bevezetés

A szabályváltozások összefoglalója. Játékosok, edzők és a média számára. Hatályos június 1-től. Bevezetés A labdarúgás játékszabályai 2016/17 A szabályváltozások összefoglalója Játékosok, edzők és a média számára Hatályos 2016. június 1-től Bevezetés Az IFAB 130-dik, 2016. március 5-ei cardiffi Éves Közgyűlésén

Részletesebben

Labdarúgás. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Labdarúgás. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Labdarúgás A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A labdarúgás sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

Módosítások és javítások a Futsal játékszabályaihoz 2012/2013

Módosítások és javítások a Futsal játékszabályaihoz 2012/2013 Módosítások és javítások a Futsal játékszabályaihoz 2012/2013 Tisztelt Hölgyem/Uram! A FIFA Futsal Bizottsága együttműködésben az IFAB albizottságával és a FIFA játékvezetői osztályával jóváhagyta a Futsal

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV. A JÁTÉKSZABÁLYOKAT FIGYELEMBEVEVŐ 5+1-es LABDARÚGÓ TORNÁKHOZ

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV. A JÁTÉKSZABÁLYOKAT FIGYELEMBEVEVŐ 5+1-es LABDARÚGÓ TORNÁKHOZ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV A JÁTÉKSZABÁLYOKAT FIGYELEMBEVEVŐ 5+1-es LABDARÚGÓ TORNÁKHOZ 1 1. Szabály - A játékosok száma (1) A mérkőzést két csapat játssza 6-6 fővel, ezek közül az egyik a kapus.

Részletesebben

OTTHONI SZABÁLYISMERETI FELMÉRŐ

OTTHONI SZABÁLYISMERETI FELMÉRŐ OTTHONI SZABÁLYISMERETI FELMÉRŐ Név: A feladatlapot ki kell nyomtatni, kitölteni tollal, kézzel írva (nem számítógéppel), és úgy kell postára adni az MLSZ JB Iroda címére (1515 Budapest Pf. 1), hogy 2008.

Részletesebben

A Trivia magyar nyelvű változata

A Trivia magyar nyelvű változata A Trivia magyar nyelvű változata Szabályismereti teszt 2014 Veszprém megye Ajkai csoport A következő oldalakon a 2012-es kiadású Trivia angol nyelvű változatának kérdéseit, valamint azok helyes válaszait

Részletesebben

A mérkőzés megkezdése előtt a játékvezető a két csapatkapitány jelenlétében sorsol. A nyerő csapat térfelet, vagy kezdést választ!

A mérkőzés megkezdése előtt a játékvezető a két csapatkapitány jelenlétében sorsol. A nyerő csapat térfelet, vagy kezdést választ! Kispályás labdarúgó bajnokság 5+1-es játékszabálya I. szabály: A labda A labda gömb alakú, külső bevonata bőrből, vagy más engedélyezett anyagból készül. Semmiféle olyan anyagot nem tartalmazhat, amely

Részletesebben

GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK

GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK U6/7 korosztály A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük: Pályaméret: 15x20m Kapuméret: 2x1m Büntető terület: nincs jelölve Labdaméret:

Részletesebben

14. SZABÁLY A BÜNTETİRÚGÁS. PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial ::

14. SZABÁLY A BÜNTETİRÚGÁS. PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial :: 14. SZABÁLY PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial :: http://www.docudesk.com Büntetırúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét

Részletesebben

IV. VOYAGE KUPA NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TEREMLABDARÚGÓ TORNA VERSENYSZABÁLYZATA március

IV. VOYAGE KUPA NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TEREMLABDARÚGÓ TORNA VERSENYSZABÁLYZATA március IV. VOYAGE KUPA NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TEREMLABDARÚGÓ TORNA VERSENYSZABÁLYZATA 2014. március A torna aktualitásai, eredményei megtalálhatók a www.voyage-sport.com oldalon. VERSENYSZABÁLYZAT 1. Csapatok

Részletesebben

Strandkézilabda alapjai játékvezetés szempontjából

Strandkézilabda alapjai játékvezetés szempontjából Strandkézilabda alapjai játékvezetés szempontjából Szabályismertetés röviden (miben más ) Bonifert Ferenc 2014. május Miben más? Játéktér Játékosok száma Speciális körülmények Sorsolás Játékidő Kezdés

Részletesebben

A kispályás labdarúgás játékszabályai 2012

A kispályás labdarúgás játékszabályai 2012 A kispályás labdarúgás játékszabályai 2012 2012/2013 bajnoki idény VLSZ Székesfehérvár Székesfehérvár Megyei Jogú Város Labdarúgó Szövetség 8000. Székesfehérvár Géza-nagyfejedelem tér 4. Telefon/Fax: (22)

Részletesebben

I. ELTE Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Foci és Kosárlabda Kupája /versenyszabályzat/

I. ELTE Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Foci és Kosárlabda Kupája /versenyszabályzat/ I. ELTE Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Foci és Kosárlabda Kupája /versenyszabályzat/ Szakmai együttműködő partnereink: Magyar Olimpiai Bizottság Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Budapesti - Egyetemi

Részletesebben

A bármi áron való győzelem gondolkodásmódjától határolódj el!

A bármi áron való győzelem gondolkodásmódjától határolódj el! UEFA Etikai kódex A labdarúgás etikájának kialakításában az edző személye kulcsfontosságú. Az etikával kapcsolatos felfogásuk és beállítottságuk közvetlenül hat ki játékosaik magatartására. Viselkedésüknek

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell játszani. A Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok előírásai érvényesek

Részletesebben

MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG FUTSAL / TEREMLABDARÚGÁS DIÁKOLIMPIA JÁTÉKSZABÁLYAI 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZABÁLY A JÁTÉKTÉR 3. 2. SZABÁLY A LABDA 4. 3. SZABÁLY A JÁTÉKOSOK SZÁMA 5. 4. SZABÁLY A JÁTÉKOSOK

Részletesebben

FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYOK

FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYOK FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYOK A FIFA hivatalos játékszabály kiadványa alapján engedélyezett fordítás. 1. Szabály - A Játéktér (1) Méretek: A játéktér minden esetben téglalap alakú. A hosszának meg kell haladnia

Részletesebben

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA A szabályokról Az MVLSZ Játékvezetői Bizottsága a Ligával egyeztetve a szabályok eltérő értelmezésének kizárása, és az egységes játékvezetői szemlélet kialakítása érdekében az alábbi kötelező érvényű iránymutatással

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG A kispályás labdarúgás játékszabályai 2013/2014. MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Igazgató: Schneider Béla Cím: 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

NEYMAR JR S FIVE A JÁTÉK SZABÁLYAI*

NEYMAR JR S FIVE A JÁTÉK SZABÁLYAI* NEYMAR JR S FIVE 2017 - A JÁTÉK SZABÁLYAI* NEYMAR JR S FIVE - A JÁTÉK SZABÁLYAI1 1 GYŐZZ LE MINDENKIT... 3 2 A JÁTÉKTÉR... 3 3 KAPU... 4 4 A JÁTÉKOSOK SZÁMA... 4 5 A JÁTÉKOSOK FELSZERELÉSE... 5 6 A LABDA...

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ SZABÁLYKÖNYV A FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYOKAT FIGYELEMBEVEVŐ 5+1-es LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOKHOZ Készült a FIFA és az International Football Association Board 2008. évi szabálykönyve, valamint

Részletesebben

A LABDARÚGÁS JÁTÉKSZABÁLYAI 2014/2015

A LABDARÚGÁS JÁTÉKSZABÁLYAI 2014/2015 A LABDARÚGÁS JÁTÉKSZABÁLYAI 2014/2015 Fax: -222 7878 Internet: www.fifa.com A labdarúgás játékszabályai 2014/2015 Készült a FIFA és az International Football Association Board 2014. évi szabálykönyve alapján

Részletesebben

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret.

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret. 2015-16_04 A debreceni mérkőzésen a 32. és a 35. percben is a rossz helyről elvégzett (szabálytalan) bedobás újra elvégeztetése történt ahelyett, hogy az ellenfél javára ítélte volna a bedobás jogát. A

Részletesebben

A labdarúgás játékszabályai 2007/ július Készült a FIFA és az International Football Association Board évi szabálykönyve alapján

A labdarúgás játékszabályai 2007/ július Készült a FIFA és az International Football Association Board évi szabálykönyve alapján A labdarúgás játékszabályai 2007/2008 2007 július Készült a FIFA és az International Football Association Board 2007. évi szabálykönyve alapján NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA) Elnök: Joseph S. Blatter

Részletesebben

NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA) INTERNATIONAL FOOTBALL ASSOCIATION BOARD (IFAB)

NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA) INTERNATIONAL FOOTBALL ASSOCIATION BOARD (IFAB) A labdarúgás játékszabályai 2010/2011 Fax: -222 7878 Internet: www.fifa.com A labdarúgás játékszabályai 2010/2011 Készült a FIFA és az International Football Association Board 2009. évi szabálykönyve alapján

Részletesebben

Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz

Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz A torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti tornát ott lehet rendezni, ahol minimálisan 4-5 sportszervezet

Részletesebben

A Labdarúgás Játékszabályai

A Labdarúgás Játékszabályai A Labdarúgás Játékszabályai 2012/2013 Fédération Internationale de Football Association Elnök: Joseph S. Blatter (Switzerland) Fõtitkár: Jérôme Valcke (France) Cím: FIFA-Strasse 20 P.O. Box 8044 Zurich

Részletesebben

NEMZETKÖZI JÉGKORONG SZÖVETSÉG

NEMZETKÖZI JÉGKORONG SZÖVETSÉG NEMZETKÖZI JÉGKORONG SZÖVETSÉG HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV 2002 2006 Szeptember 2002 International Ice Hockey Federation 1 Fordító: Beck Péter Sándor Zsuzsa Szaklektor: Oltyán József The International Ice Hockey

Részletesebben

Bozsik. - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

Bozsik. - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények Bozsik - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti tornát ott lehet rendezni, ahol minimálisan 4 önálló sportszervezet szerepel.

Részletesebben

A labdarúgás játékszabályai 2008/ július Készült a FIFA és az International Football Association Board évi szabálykönyve alapján

A labdarúgás játékszabályai 2008/ július Készült a FIFA és az International Football Association Board évi szabálykönyve alapján A labdarúgás játékszabályai 2008/2009 2008. július Készült a FIFA és az International Football Association Board 2008. évi szabálykönyve alapján NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA) Elnök: Főtitkár: Joseph

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB)

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) JÁTÉKSZABÁLYOK DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2016 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell

Részletesebben

A Labdarúgás Játékszabályai 2014/2015

A Labdarúgás Játékszabályai 2014/2015 A Labdarúgás Játékszabályai 2014/2015 Ez a fejezet a FIFA Laws of the Game 2014/15 c. kiadványának a FIFA által engedélyezett hivatalos fordítása. Minden jog az MLSZ-t illeti meg. Fordította: Prof. Hegyi

Részletesebben

4. FEJEZET JÁTÉKSZABÁLYOK

4. FEJEZET JÁTÉKSZABÁLYOK 4. FEJEZET JÁTÉKSZABÁLYOK 400 JÁTÉKOSOK A JÉGEN Egy csapatnak játék közben nem lehet hatnál több játékosa a jégen. Technikai kisbüntetés - Túl sok játékos a jégen (573. szabály) A hat játékos: Kapus Jobb

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

- Gyermek Egyesületi Program. U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Gyermek Egyesületi Program. U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Gyermek Egyesületi Program U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál, torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti fesztivált, tornát ott lehet rendezni,

Részletesebben

III. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa

III. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa III. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa A turisztikai szakma labdarúgó bajnoksága Versenykiírás 2012. Tartalom 1. A bajnokság rendezője... 2 2. A bajnokság célja... 2 3. A bajnokság helyszíne és időpontjai...

Részletesebben

A strandlabdarúgás játékszabályai

A strandlabdarúgás játékszabályai A strandlabdarúgás játékszabályai 2008 TARTALOMJEGYZÉK 1. A játéktér 2. A labda 3. A játékosok száma 4. A játékosok felszerelése 5. A játékvezető és a második játékvezető 6. Az időmérő és a harmadik játékvezető

Részletesebben

2015-16_03. A Fáy utcai meccsen a 14. percben elmaradt egy büntetőrúgás ítélet, amikor a védő ellenfelét kezével ellökte.

2015-16_03. A Fáy utcai meccsen a 14. percben elmaradt egy büntetőrúgás ítélet, amikor a védő ellenfelét kezével ellökte. 2015-16_03 A Fáy utcai meccsen a 14. percben elmaradt egy büntetőrúgás ítélet, amikor a védő ellenfelét kezével ellökte. Szakértő riporter megjegyzése: Azt néztem, hogy hozzáért-e a csípője, hogy bodicsekkel

Részletesebben

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program U6/7, U8/9 fesztivál Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál előkészítése 1. Általános követelmények Gyermeklabdarúgó fesztivált, ott lehet rendezni, ahol a csoportban minimálisan

Részletesebben

Football Factor Dalnoki Bajnokság

Football Factor Dalnoki Bajnokság Football Factor Dalnoki Bajnokság VERSENYKIÍRÁS Helyszín : 1157 Bp. Bánkút u.71 ( Dalnoki pálya) Nevezési Feltételek: 39.000 Ft/Csapat ( minimum 9 meccs garantált) 15 fős Csapatok. (Egyszerre 5+1 játékos

Részletesebben

2015-16_07. A fehérvári mérkőzésen az egyetlen gól előtt szabálytalan körülmények között került játékba a labda.

2015-16_07. A fehérvári mérkőzésen az egyetlen gól előtt szabálytalan körülmények között került játékba a labda. 2015-16_07 A fehérvári mérkőzésen az egyetlen gól előtt szabálytalan körülmények között került játékba a labda. Gyakorlatilag a vendégcsapat edzője kiütötte a bedobásra készülő hazai játékos kezei közül

Részletesebben

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program U6/7, U8/9 fesztivál Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál előkészítése 1. Általános követelmények Gyermeklabdarúgó fesztivált, ott lehet rendezni, ahol a csoportban minimálisan

Részletesebben

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények A kiemelt régiós U11 és U13 tornákon a régió kiemelt sportszervezeteinek

Részletesebben

A FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYAI 2010/2011

A FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYAI 2010/2011 A FUTSAL JÁTÉKSZABÁLYAI 2010/2011 Engedélyezte: a FIFA Board Albizottsága. Ennek a kiadványnak az egészben vagy részleteiben történő sokszorosítása és lefordítása a FIFA engedélye nélkül semmilyen formában

Részletesebben

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények A kiemelt labdarúgó régiós U11 és U13 tornákon a régió kiemelt Utánpótlás

Részletesebben

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása Nevezni április 10-ig lehet!!! Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság 2012. évi versenykiírása A bajnokság célja: A bajnoki rendszer keretében a lakóhelyi, egyesületi, baráti stb. öregfiú csapatok

Részletesebben

FEKOSZ Sportkupa. Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás

FEKOSZ Sportkupa. Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás FEKOSZ Sportkupa Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen Versenykiírás 1. A verseny bemutatása A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége által 2013. április 26 28. között Debrecenben

Részletesebben

Versenykiírás/ Szabályok

Versenykiírás/ Szabályok Veszprémi Kispályás Liga 2016 Versenykiírás/ Szabályok Helyszín: Veszprém, Vasas pálya 2 db 20x40 méteres szabvány műfüves pálya Időpont: 2016.04.04. 2016.11.28. (tavaszi-őszi forduló), Szezonzáró: KISPÁLYA

Részletesebben

II. MŰFÜVES KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA Kazincbarcika

II. MŰFÜVES KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA Kazincbarcika II. MŰFÜVES KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA Kazincbarcika A torna célja: 2011-ben Kazincbarcikán első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az I. Műfüves Kispályás Labdarúgó Torna. Az

Részletesebben

17. SZABÁLY A SZÖGLETRÚGÁS. PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial ::

17. SZABÁLY A SZÖGLETRÚGÁS. PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial :: 17. SZABÁLY PDF Created with deskpdf PDF Writer - Trial :: http://www.docudesk.com A szögletrúgás a játék újrakezdésének egyik módja. Szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védıjátékost

Részletesebben

Játékszabály variációk és rendezési javaslatok a Diákolimpia versenysorozathoz

Játékszabály variációk és rendezési javaslatok a Diákolimpia versenysorozathoz Játékszabály variációk és rendezési javaslatok a Diákolimpia versenysorozathoz MINI, KÖLYÖK, KADETT, JUNIOR KOROSZTÁLYOS RÖGBI VARIÁCIÓI Készítette a Játékvezetői Testület és az Edzői Bizottság BEVEZETŐ

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség)

Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség) Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei meghívásos Téli teremlabdarúgó torna versenykiírása 2017.

Részletesebben

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag: A megyei/budapesti

Részletesebben

Strandkézilabda továbbképzés 2014.

Strandkézilabda továbbképzés 2014. Strandkézilabda továbbképzés 2014. kérések, szabálymagyarázatok, változások 6 méteres 2 pontos gólok szabályteszt kérések, szabálymagyarázatok, változások Az egységesség jegyében mezek színe, egységessége,

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG 2011. ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

A MAGYAR HONVÉDSÉG 2011. ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG 2011. ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA A bajnokságról: Célja: A Honvédelmi Minisztérium és háttér intézményei, valamint a Magyar Honvédség alakulatai közt eldönteni

Részletesebben

I. Vadkertito.hu Strandfoci kupa SZABÁLYZAT

I. Vadkertito.hu Strandfoci kupa SZABÁLYZAT I. Vadkertito.hu Strandfoci kupa SZABÁLYZAT A kupa célja: sportolási lehetőség biztosítása a nyári időszakban sportbaráti kapcsolatok erősítése a labdarúgás népszerűsítése A rendezőbizottság tagjai: Szabadi

Részletesebben

A WATER HEADBALL SZABÁLYAI

A WATER HEADBALL SZABÁLYAI A WATER HEADBALL SZABÁLYAI 1. rész: A pálya leírása (méretek, kellékek) 2. rész. A mérkőzés hivatalos személye 3. rész: Öltözék/mez leírása 4. rész: A csapatok leírása 5. rész: Játékszabályok leírása 6.

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT ÉRVÉNYES: AUGUSZTUS-TÓL KIADTA: A VERSENYBIZOTTSÁG

JÁTÉKSZABÁLYZAT ÉRVÉNYES: AUGUSZTUS-TÓL KIADTA: A VERSENYBIZOTTSÁG JÁTÉKSZABÁLYZAT ÉRVÉNYES: 2014. AUGUSZTUS-TÓL KIADTA: A VERSENYBIZOTTSÁG I. A JÁTÉKTÉR: - A játéktér téglalap alakú, hossza minimum 40 m, szélessége minimum 20 m. - A játéktér közepét egy kezdőponttal

Részletesebben

ALARM-MATIC KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG /2012 ősz/ VERSENYSZABÁLYZAT K A R C A G

ALARM-MATIC KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG /2012 ősz/ VERSENYSZABÁLYZAT K A R C A G ALARM-MATIC KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG /2012 ősz/ VERSENYSZABÁLYZAT K A R C A G Helyszín: Karcag, József Attila u. 1. (Városi Sportcsarnok) Várható kezdés: 2012. november 4. vasárnap Kiíró: Karcagi

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM SPORTCSARNOKA ÉS PÁLYÁJA 2015. október 03-én 09.00 órától VERSENY KIÍRÁS

SZENT ISTVÁN EGYETEM SPORTCSARNOKA ÉS PÁLYÁJA 2015. október 03-én 09.00 órától VERSENY KIÍRÁS SZENT ISTVÁN EGYETEM SPORTCSARNOKA ÉS PÁLYÁJA 2015. október 03-én 09.00 órától VERSENY KIÍRÁS 2 A focitorna célja, hogy lehetőséget nyújtson az IPA szellemiségének terjesztésére. Emlékezni azokra, akik

Részletesebben

A szabadrúgások fajtái. A szabadrúgás közvetlen vagy közvetett lehet. A közvetlen szabadrúgás

A szabadrúgások fajtái. A szabadrúgás közvetlen vagy közvetett lehet. A közvetlen szabadrúgás A szabadrúgások fajtái A szabadrúgás közvetlen vagy közvetett lehet. A közvetlen szabadrúgás Jelzés Az egyik játékvezető vízszintesen tartott karjával abba az irányba mutat, amerre a szabadrúgást el kell

Részletesebben

UEFA Játékvezetk Fejlesztési Programja 2003

UEFA Játékvezetk Fejlesztési Programja 2003 UEFA Játékvezetk Fejlesztési Programja 2003 (3. szeminárium játékvezet asszisztensek részére 2003. szeptember 3-4 és 1. találkozó ELIT játékvezetk részére 2003. szeptember 3) Ebben az oktatási anyagban

Részletesebben

SZALAGOS RÖGBI. A játék rövid leírása és szabálymagyarázat

SZALAGOS RÖGBI. A játék rövid leírása és szabálymagyarázat SZALAGOS RÖGBI A játék rövid leírása és szabálymagyarázat Mi az a szalagos rögbi? A szalagos rögbi egy gyorsan változó, non-kontakt labdajáték, amelyben fiúk és lányok együtt játszhatnak. Biztonságos,

Részletesebben

Teremlabdarúgás Futsal

Teremlabdarúgás Futsal IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Teremlabdarúgás Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag:

Részletesebben

Teszt 1-6. szabályból. 1) Milyen szélesek a játéktér vonalai az alapvonalnak a két kapufát összekötő részét kivéve? a) 5 cm b) 2 cm c) 4 cm d) 3 cm

Teszt 1-6. szabályból. 1) Milyen szélesek a játéktér vonalai az alapvonalnak a két kapufát összekötő részét kivéve? a) 5 cm b) 2 cm c) 4 cm d) 3 cm 1) Milyen szélesek a játéktér vonalai az alapvonalnak a két kapufát összekötő részét kivéve? a) 5 cm b) 2 cm c) 4 cm d) 3 cm 2. Melyik évben rendezett Magyarország felnőtt európabajnokságot? a) 1998 b)

Részletesebben

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása 1. A torna rendezője: A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya Levelezési cím: 7030 Paks, Fehérvári u. 29. 2. A torna helye: Paksi SE Sporttelepe Paks, Fehérvári u. 29.

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROSI FÉRFI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG évi V E R S E N Y K I Í R Á S A

SZEKSZÁRD VÁROSI FÉRFI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG évi V E R S E N Y K I Í R Á S A SZEKSZÁRD VÁROSI FÉRFI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015-2016. évi V E R S E N Y K I Í R Á S A 1./ A bajnokság szervezője és rendezője: Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. megbízásából a Szekszárd

Részletesebben

ilyen helyzetben volt már, hogy elengedte az asszisztens mutattak be olyan helyzetet, hogy ebb l szabályos gólt l tt valaki,

ilyen helyzetben volt már, hogy elengedte az asszisztens mutattak be olyan helyzetet, hogy ebb l szabályos gólt l tt valaki, 2013-14_25 Már az elsőnek bemutatott mérkőzésen dicsérni az alapvonali játékvezetőt, hogy a keresztlécről előre levágódó labdánál nem ítélt gólt, eléggé vicces dolog, mert ez az élő közvetítésből is látszott

Részletesebben

A labdarúgás játékszabályai 2006. 2006 július Készült a FIFA és az International Football Association Board 2006. évi szabálykönyve alapján

A labdarúgás játékszabályai 2006. 2006 július Készült a FIFA és az International Football Association Board 2006. évi szabálykönyve alapján A labdarúgás játékszabályai 2006 2006 július Készült a FIFA és az International Football Association Board 2006. évi szabálykönyve alapján NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA) Elnök: Joseph S. Blatter

Részletesebben

AZ FIVB 2016.ÉVI KONGRESSZUSA ÁLTAL ELFOGADOTT SZABÁLYMÓDOSÍTÁSOK KIVONATA a változások pirossal szedettek. Teremröplabda

AZ FIVB 2016.ÉVI KONGRESSZUSA ÁLTAL ELFOGADOTT SZABÁLYMÓDOSÍTÁSOK KIVONATA a változások pirossal szedettek. Teremröplabda AZ FIVB 2016.ÉVI KONGRESSZUSA ÁLTAL ELFOGADOTT SZABÁLYMÓDOSÍTÁSOK KIVONATA a változások pirossal szedettek Teremröplabda Szabálykönyv 2015-16 Szabálykönyv 2017-20 1 1.1 A JÁTÉKTERÜLET MÉRETEI Az FIVB,

Részletesebben

A labdarúgás játékszabályai 2016/17

A labdarúgás játékszabályai 2016/17 A labdarúgás játékszabályai 2016/17 A szabályváltzásk összefglalója játéksk, edzők és a média számára The Internatinal Ftball Assciatin Bard Hatálys 2016. június 1-től Bevezetés Az IFAB 130-dik, 2016.

Részletesebben

Kézilabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kézilabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kézilabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kézilabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

Általános információk és Szabályzat

Általános információk és Szabályzat Általános információk és Szabályzat I. Szabályzat 1. A kupa mérkőzései a kispályás 5+1-es foci megszokott szabályai szerint zajlanak egy-két (később részletezett) eltéréssel. 2. A mérkőzések kezdési időpontjait

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 2012.

S Z A B Á L Y Z A T 2012. STRANDFOCI S Z A B Á L Y Z A T 2012. STRANDFOCI SZABÁLYZAT Részvételi feltételek és versenyszabályok JÁTÉKOSOK JÁTÉKJOGOSULTSÁGA 1. A játékban két csapat vesz részt, 4 mezőjátékossal és 1 kapussal. Mindkét

Részletesebben

IIHF SZABÁLYÉRTELMEZÉSI KÉZIKÖNYV

IIHF SZABÁLYÉRTELMEZÉSI KÉZIKÖNYV NEMZETKÖZI JÉGKORONG SZÖVETSÉG IIHF SZABÁLYÉRTELMEZÉSI KÉZIKÖNYV 2002 2006 KIEGÉSZÍTÉS AZ IIHF HIVATALOS SZABÁLYKÖNYVÉHEZ A 2003/2004-es szezonra érvényes Jelen kiadvány a Magyar Jégkorong Szövetség Játékvezetői

Részletesebben

Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2015/2016. tanév

Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2015/2016. tanév Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2015/2016. tanév 1. A versenyrendszer céljai A Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program (a továbbiakban: Fair Play Cup), mint versenyrendszer

Részletesebben

Hibás az a felfogás, hogy azonnal meg kell szakítani a játékvezetnek a játékot, ha egy második labda is bekerül a játéktérre.

Hibás az a felfogás, hogy azonnal meg kell szakítani a játékvezetnek a játékot, ha egy második labda is bekerül a játéktérre. 1. szabály Nincs meghatározva a büntetpont átmérje! 1994-es szabálykönyv játéktér rajzában ez 22 cm-nek van bejelölve. A 2006-os szabálykönyv nem ír errl és a rajzon sem szerepel. 2. szabály 2 labda a

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett kispályás labdarúgó bajnokság Szabályzata

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett kispályás labdarúgó bajnokság Szabályzata Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett kispályás labdarúgó bajnokság Szabályzata I. RÉSZ NEVEZÉS Nevezési határidő és -díj 1. Az ELTE ÁJTK kispályás

Részletesebben

A kézilabdázás játékszabályai. IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve

A kézilabdázás játékszabályai. IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve A kézilabdázás játékszabályai IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve 2013. 1 Tartalomjegyzék Oldal Játékszabályok, Játékvezetői karjelzések, Magyarázat a játékszabályokhoz, A cserehely szabályzat,

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

IIHF1. FEJEZET JÉGPÁLYA

IIHF1. FEJEZET JÉGPÁLYA 10 JÉGPÁLYA IIHF1. FEJEZET JÉGPÁLYA Nem lehetnek jelzések a jégen, a palánkon, a védôüvegen, a hálókon, a kapukon, vagy bármilyen más felületen a cserepadok, a büntetôpadok, a gólbíró fülke és a zsûrifülke

Részletesebben

Versenykiírás a XXXI. Villamosenergia-ipari Kispályás Labdarúgó Találkozóra (Döntő)

Versenykiírás a XXXI. Villamosenergia-ipari Kispályás Labdarúgó Találkozóra (Döntő) Versenykiírás a XXXI. Villamosenergia-ipari Kispályás Labdarúgó Találkozóra (Döntő) A találkozó célja: A Villamosenergia-ipar hagyományainak megőrzése, az egészséges életmód, a sport és a labdarúgó sportág

Részletesebben

Villamosenergia-ipari kispályás labdarúgó találkozók versenyszabályzata

Villamosenergia-ipari kispályás labdarúgó találkozók versenyszabályzata Villamosenergia-ipari kispályás labdarúgó találkozók versenyszabályzata A Villamosenergia-ipari Kispályás Labdarúgó Sportági Bizottság (Sportági Bizottság) a Villamosenergia-ipari sporttalálkozók általános

Részletesebben

5. FEJEZET BÜNTETÉSEK

5. FEJEZET BÜNTETÉSEK 5. FEJEZET BÜNTETÉSEK 500 BÜNTETÉSEK MEGHATÁROZÁSOK ÉS ELJÁRÁSOK A büntetéseket a következô kategóriákba soroljuk, letöltendô idôvel együtt: KISBÜNTETÉS (2) TECHNIKAI KISBÜNTETÉS (2) NAGYBÜNTETÉS (5) FEGYELMI

Részletesebben

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik.

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik. A nevezéssel az induló csapatok, illetve a részvétellel a torna valamennyi résztvevője elfogadja a jelen torna szabályzatot és a részvételi feltételeket (ld. a www.ugyvedfoci.hu oldalon). I.1. Játékvezető

Részletesebben

A kézilabdázás játékszabályai. IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve

A kézilabdázás játékszabályai. IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve A kézilabdázás játékszabályai IHF, EHF és MKSZ JAB állásfoglalásokkal kiegészítve 2012. 1 Tartalomjegyzék Oldal Játékszabályok, Játékvezetői karjelzések, Magyarázat a játékszabályokhoz, A cserehely szabályzat,

Részletesebben

A Labdarágás Szabályai Szabálykönyv 2005. Szabálykönyv 2005

A Labdarágás Szabályai Szabálykönyv 2005. Szabálykönyv 2005 A Labdarágás Szabályai Szabálykönyv 2005 A labdarúgás játékszabályai Szabálykönyv 2005 Ez a fejezet a FIFA Laws of the Game 2005 c. kiadványának a FIFA által engedélyezett hivatalos fordítása. Minden jog

Részletesebben

2014. APERTURA (ŐSZ) VERSENYKIÍRÁS 2014

2014. APERTURA (ŐSZ) VERSENYKIÍRÁS 2014 2014. APERTURA (ŐSZ) 0 VERSENYKIÍRÁS 2014 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. cikkely A szabályzat alkalmazási területe 2. NEVEZÉS ADMINISZTRÁCIÓ KÖTELEZETTSÉGEK 2. cikkely A versenyre való nevezés 2.1. A nevezés

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

Nyári labdarúgó bajnokság Versenyszabályzata

Nyári labdarúgó bajnokság Versenyszabályzata 06-56-513-561 06-56-513-562 Nyári labdarúgó bajnokság Versenyszabályzata Nyári bajnokság versenyszabályzat I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK: (2013. júl. 9. aug. 23.) 1. A bajnokságban mindenki saját felelősségére

Részletesebben

A PROFESSZIONÁLIS - NEMZETKÖZI STRANDFOCI JÁTÉKSZABÁLYAI

A PROFESSZIONÁLIS - NEMZETKÖZI STRANDFOCI JÁTÉKSZABÁLYAI A PROFESSZIONÁLIS - NEMZETKÖZI STRANDFOCI JÁTÉKSZABÁLYAI Bevezetés A BSWW- Strandfoci Világszervezet büszke arra, hogy a Hivatalos Strandfoci Szabályait bemutathatja, amelyekbe beletartoznak a gyakorlati

Részletesebben

2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság

2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság MMS 2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság MMS Ligabajnokságot azzal a céllal hoztuk létre,hogy a Keleti régió csapatait magas színvonalon versenyeztessük! Tavalyi évben 8 csapat vesz részt a versenyeken.

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG

DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG MARKÓ LAJOS VÁROSI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2011/2012 ÉVI VERSENYKIÍRÁSA. Támogatóink: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Campus Étterem,

Részletesebben

Coca-Cola CUP Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2014-2015. tanév

Coca-Cola CUP Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2014-2015. tanév Coca-Cola CUP Középiskolai Labdarúgó Program Versenykiírás 2014-2015. tanév 1. A versenyrendszer célja A Coca-Cola CUP Középiskolai Labdarúgó Program (a továbbiakban: Coca-Cola CUP), mint versenyrendszer

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 13. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag Budapest 2016. január A dokumentum a floorball sportág jegyzőkönyvvezetői tudnivalók leírását tartalmazza.

Részletesebben