Életre szóló tartozásaink

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Életre szóló tartozásaink"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ II. évfolyam 15. szám április 30. ] Fotó: Nagy Gábor Életre szóló tartozásaink Már semmi nem választ el bennünket májustól, az esztendőnek attól a hónapjától, amelynél szebbet elképzelni sem lehet a természet örök körforgásában. Még egy kis várakozás, még egy kis türelem, és felhangzik a várva várt krédó: ég, föld, levegő, napfény és énekesmadarak felülmúlhatatlan kórusa dicséri majd ismét együtt a diadalmas életet. Nem véletlenül rendeltetett egy vasárnap épp ekkor, e gyönyörű időszak legelején az édesanyáknak. Anyák napja. Illik az ünnep a májushoz, a búzaszentelő utáni hangulathoz, a nyírvízként fakadó tavaszi reményhez, amelybe beletekintve egy kicsivel talán jobbnak és szelídebbnek látjuk magunkat, mint ennek előtte. Érzi az ember, hogy több jóság kellene, hogy jóságból kellene többet nyújtani akár virág helyett is most és mindörökké az anyáknak. Illik az ünnephez a gyermeki szó, a még valóban gyermek szava csakúgy, mint a felnőtt korúé, aki persze az anyja szemében mindig csak gyerek marad. S illik hozzá az apa figyelmessége is, amikor siet törleszteni a szeretethitelt. Alig múlik el nap anélkül, hogy ne esne szó különböző adósságokról, kamatterhekről. Miközben alig kap hangot az életünket végigkísérő, de soha be nem vallott érzelmi hátralék, amelyet édesanyánk vagy a gyermekeink édesanyja kérhetne számon rajtunk. Dehogyis kérik számon! Bőkezűbbek és nagyvonalúbbak ők annál. Ők a világ legadakozóbb milliomosai, ők azok, akik a legtöbbet kockáztatva is mindig készek hitelezni az életükből. Ezért is jár(na) kézcsók a gondos édesanyáknak. Gulyás Imre

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Lehetőség a lehallgatásra Kósa Lajos, a Fidesz debreceni parlamenti képviselője április 21-én interpellálta a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli minisztert. (Íme, a kérdés-felelet szerkesztett változata.) KÓSA LAJOS: Ebben az évben március 30-án a futárszolgálat levelet hozott, amelyre Titkos minősítés volt írva. Arról tájékoztat a kormány, hogy a nemzetbiztonsági törvényre való hivatkozással egy korábbi kormányhatározatot módosítanak, amely lehetővé teszi a Fővárosi Önkormányzat, a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városi önkormányzatai stb. megfigyelését. Ezzel lényegében a teljes magyar politikusi gárdát válogatás nélkül meg lehet figyelni, telefonjaikat lehallgatni, ezeknél az intézményeknél beépülni, házkutatást tartani, iratokba betekinteni, mindezt igazságügy-miniszteri aláírással, tehát nem kell hozzá bírói aláírás. Ez súlyosan ellentmond a nemzetbiztonsági törvénynek. Kósa Lajos: Az egész magyar politikusi gárdát megfigyelhetik... DR. SZILVÁSY GYÖRGY: Határozottan visszautasítom, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya engedni kívánná lehallgatni a politikai elit bármely tagját. Mi nem tételezzük fel politikai ellenfeleinkről, hogy kormányzásuk idején törvénytelen célokra kívánták volna felhasználni a nemzetbiztonsági szolgálatokat, holott akkor is ugyanazok a szabályok voltak életben. A képviselőkről és hozzátartozóikról nyílt vagy titkos információgyűjtést megkezdeni csak a nemzetbiztonsági bizottság tájékoztatását követően lehet. A Nemzetbiztonsági Hivatal konszenzussal elfogadott törvényi felhatalmazása alapján ellátja az államhatalmi és kormányzati tevékenység szempontjából fontos szervek védelmét. Célja a védett szervezet működésének megóvása a szervezett bűnözéstől, a terrorcselekményektől, a törvénytelen, leplezett befolyásolástól áprilisától, tehát az önök kormányzása alatt is hatályos volt az a kormányhatározat, amely e körbe sorolta a fővárosi és megyei önkormányzatok hivatalait, a közigazgatási hivatalokat, a fővárosi és megyei védelmi bizottságokat. A nemzetbiztonsági védelem alá helyezett szervek körének felülvizsgálatát 2008-tól az uniós források szabályszerű felhasználásához fűződő biztonsági érdekek indokolták. A megállapodás megkötése nem lehet kötelező. KÓSA LAJOS: Itt tartom a kezemben azt a 3002/2004-es kormányhatározatot. Ebben az szerepel, hogy az 1. pontban felsorolt szervezetek esetén a nemzetbiztonsági szervezetek akkor is kell hogy a megfigyelést folytassák, ha nincsen megállapodás. Nem felel meg a valóságnak az, hogy a korábbi rendeletben az önkormányzatok benne voltak, mert a korábbiban egyetlen választott politikusnak sem lehetett a telefonját lehallgatni, megfigyelni, iratait megtekinteni. Egyetlen válasz lett volna lehetséges, kedves miniszter úr: elnézést kérek, visszavonom a határozatot. (Az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 162 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a miniszteri választ.) Mire kíváncsi, Szilvásy elvtárs? Rácz Róbert, a Fidesz hajdú-bihari listáján Országházba került képviselője április 21-én e címmel azonnali kérdést tett fel a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek. (Íme, a kérdés-felelet szerkesztett változata.) RÁCZ RÓBERT: Mint a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, szintén megkaptam azt a levelet, amelyben tájékoztat minket arról, hogy ezután jobb, ha a hátunk mögé nézünk, mert ott ólálkodhatnak az önök emberei, már persze azok, akik hajlandók a nemzet, a haza szolgálata helyett az önök pártérdekeit szolgálni. Tisztelt Miniszter Úr! Jelentem tisztelettel, rendelkezésére állok. Mondja meg, mire kíváncsi. Ha arra, hogy van-e még pénz a megyei önkormányzat kasszájában, akkor jelentem, nincs, mert önök megvontak tőlünk minden forrást, így hát ez után nem kell koslatniuk a titkosszolgáknak. Ha arra kíváncsi, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok milyen európai uniós forrásokat osztanak el, akkor jelzem önnek, hogy semmilyet, mert gondoskodtak róla, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok egészen pontosan nulla forint összeg fölött diszponálhatnak, ily módon egyáltalában nem fordul meg ezen rendszerekben egyetlen eurócent, egyetlen forint sem. Nos tehát, ha mindez ennyire nyilvánvaló, akkor felmerül a kérdés: mire kíváncsiak? Azt szeretnék kideríteni, hogyan lehet állami bankok által nyújtott hitel segítségével áron alul megvásárolni állami vállalatokat? Vagy hogy tetten érhető-e az a szándék, hogy valaki úgy akar állami tulajdont zsebre vágni akár a Balaton partján, akár az V. kerületben, hogy azért nem fizet egy fillért sem, mert visszabérelteti az állammal az általa lízingelt ingatlanokat? Ha erre kíváncsi, tisztelt miniszter úr, akkor egymást hallgassák le! Hallanak majd olyan cifrákat, amitől tisztességtelenségben megőszült dél-amerikai diktátorok is elpirulnának. Mire kíváncsi, miniszter úr? Rácz Róbert: Jó, ha a hátunk mögé nézünk, mert ott ólálkodhatnak az önök emberei... DR. SZILVÁSY GYÖRGY: Nem vagyok kíváncsi semmire sem. Köszönöm. RÁCZ RÓBERT: Már csak akkor lennék még ennél is boldogabb, ha tájékoztatná e szándéka hiányáról a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársait is. Elmondaná nekik, hogy parancs visszavonva, vissza lehet jönni a frontról, nincs további pártmegbízás. Lehet szolgálni tovább a hazát, mint korábban, ahogy ez szokás volt rendes időkben, rendes országokban. Ha ezt válaszolta volna, annak nagyon megörültem volna. DR. SZILVÁSY GYÖRGY: Szeretném tudni és biztos lenni abban, hogy amikor ön szeretne segítséget kérni ahhoz, hogy rendelkezzen azon információkkal, amelyek a döntéseit megalapozzák, akkor ahhoz a Nemzetbiztonsági Hivatal mindig meg tudja adni az információkat, amelyeket önnel egyeztetve kér, önnel egyeztetve dönt el, hogy milyen kérdésekben gyűjti ezeket. Köszönöm. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám

3 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Háttér 3 Válságban van a nemzet A magyar nemzet válságát, az ide vezető utat, és a reményt adó megoldási lehetőségeket vázolta fel Bogár László közgazdász professzor nemrég Debrecenben. A Szent József Gimnázium Esti beszélgetések című vitafórumának legutóbbi előadásán sokan kíváncsiak voltak rá, hogy lesz-e magyar újjászületés. A haza bajban van, nagy bajban. Ennek a helyzetnek a természetét kell megértenünk, hogy őszintén szembenézhessünk azzal, amire építhetjük a reményt. Nemzetünk Trianon óta lepusztulási pályán van, és ahhoz, hogy megállhassunk a lejtőn, azt az utat kell feltárni, ami ide vezetett. A remény mindig jelen van, de a változtatáshoz nevén kell neveznünk a dolgokat magyarázta a közgazdász. Bogár László a magyar történelem legsúlyosabb válságának nevezte azt, amit a rendszerváltás óta átéltünk, de véleménye szerint a válságos évek java még hátra van. A válság négy szintjét a következőkben azonosította a közgazdász professzor: Az első szint a közbeszéd válsága, mivel nemzetünk tagjai képtelenek egymással szóba állni. A magyar társadalom két fele ma egymást pusztítja, ami egy negatív végösszegű játszma, ugyanis így mindenki elpusztul. Képtelenek vagyunk kilépni ebből a játszmából, mivel eluralkodott az a pszichológiai jelenség, hogy ha én többet tudok ártani a másiknak, én nyertem. Ennél jobb módja egy közösség önpusztításának nincs. Magyarország ma a szavak polgárháborújának állapotában van, mely közvetlenül, rövid távon ugyan nem szed áldozatokat, de hosszú távon ölni tud. A második szint a rendszerváltás rendszerének válsága, mely a bűnben fogantatás miatt eleve bukásra ítéltetett. A reálbérek ez alatt a húsz év alatt évi átlagban 0,7 százalékkal emelkedtek, amit minimális mértéke miatt a társadalom nem érzékelhet. Mindeközben a multinacionális cégek ennél 33-szor többet profitáltak hazánkban, kizsákmányolták az országot, mivel az az évi 20 milliárd dollár, amit kivisznek az országból, a magyar társadalmat illetné meg. A szuverenitás és a demokrácia ebben a rendszerben nem értelmezhető, mivel a jövedelmek 92 százaléka az országban tevékenykedő két tucat multinacionális cég kezében van. A rendszerváltás lényegeként tehát egy birodalomváltás nyomán újabb diktatúra jött létre, ami a demokrácia helyett a magyar társadalom süllyedését hozta magával fejtette ki a professzor. A válság harmadik szintje a magyar társadalom önújratermelési válsága, mely Trianon óta jelen van történelmünkben. A nemzet lelki békéjének hiánya idézte elő a lepusztulási fo- Bogár László: A nemzeti vagyon fogalmát újra meg kell alkotnunk lyamatot, mely népesedési és egészségválságban tükröződik vissza. Ha egy nemzet képtelen lesz szabadon átélni eredet- és szenvedéstörténetét, megérteni mi dolga a világon, akkor elpusztul. Meg kell találnunk a válság okait, majd szétzúzni azokat, hogy megállhassunk a lejtőn. A globális birodalom világháborút visel elle- Ostobán nünk, amely a belső értékeket pusztítja, és mivel ez nem a fizikai test ellen indul nem is tehető jóvá. A negyedik szint tehát a globális rendszer válsága. Ahhoz hogy közvetlen pusztulásunkat elkerülhessük, szembe kell néznünk a globalizációs világbirodalommal. A birodalom részeként a multinacionális vállalatok hálózata kényszerítő erőként zsákmányolja ki az adósságcsapdában lévő országokat, majd fegyelmező hatalomként megjelennek a hitelminősítő intézetek. A globalizációs rendszer harmadik képződménye a globális kereskedelmi média, mely értelmező, véleményformáló szerepet tölt be, miközben engedelmes állatok csordájává akarja átalakítani a magyar társadalmat mag yará z ta Bog ár L ászló. A reménynek ebben az esetben feltétele van, miszerint rövid időn belül cselekednie kell a nemzetnek, helyre kell állítani a nyelv roncsoltságát, és leltárt kell készíteni a több éve zajló kifosztási folyamatról nevezte meg a kiúthoz vezető lépéseket a közgazdász. A nemzeti vagyon mint fogalom 1989 után eltűnt a statisztikai évkönyvből, így mivel nem tudunk róla, nem gazdálkodhatunk vele a jó gazda gondosságával. A nemzeti vagyon fogalmát újra meg kell alkotnunk, és nemcsak a korábban ide tartozó anyagi javakat kell leltárba venni, hanem a természeti javakat is. A víz, levegő, termőföld, vagyis a külső természet világa ma már adásvétel tárgya, amit az bizonyít a legjobban, hogy egyes országokban harcok folynak a termőföldek és a víz megosztásáért, ami vélhetően a későbbiekben szélesebb körben jelentkezik majd. A globalizációnak nevezett halál kultúrájával ezért szembe kell szegülnünk. Nem egymással kell értelmetlen harcot folytatnunk, hanem fel kell ismernünk, hogy a szakralitás összeköt minket, és minden szakrális erőnek össze kell fognia, hogy az emberiség végső pusztulását elkerüljük. Batta Ágnes A lepusztulási folyamat egyik elemének, illetve az ostobán értelmezett szabadságfelfogás következményének tartja Bogár László a mostanában egyre gyakrabban bekövetkező tanárveréseket is ra ez a tett, ha nem is legitimmé, de majdhogynem szokványos történéssé, színes hírré változott, fogalmaz az a közlemény, amit tanárok, közgazdászok, filozófusok vallási, ideológiai és szakmai hovatartozásuk különbségeit félretéve írtak alá. A kommünikéhez Bogár Lászlón kívül többek között Gazsó Ferenc, Tamás Gáspár Miklós és Kulin Ferenc adta a nevét. Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 128 ezer példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Morotva Liget új élete Néhány évvel ezelőtt még csak a fű nőtt azon a hathektáros területen, amelyet Morotva Ligetnek neveznek Berettyóújfalun. A helyiek nyaranta sokszor és szívesen gyűltek össze ott, hogy együtt szórakozzanak. Sok minden változott az elmúlt években ezen a területen. A legjelentősebb fejlődést a Morotva Ifjúsági Park és Szabadidőközpont létesítményei jelentik. A milliárdos beruházás három üteméből kettő már elkészült. Sikerült megépíteni a bejáratnál a fogadóépületet, megvalósult a műfüves pálya, elkészültek az öltözők. Elkerítettük a területet, létrejött a közművesítés, illetve a csónakázótó. Építettünk egy játszóteret, berendeztük az irodákat. 200 millió forintot fordítottunk eddig a centrumra mondja Papp János önkormányzati képviselő, a Morotva Egyesület elnöke. A munkát az önkormányzat is segíti. A beruházás a város vagyona, a területet 25 évre adták használatba Morotva Egyesületnek. A szervezet nem is tétlenkedik, mert rövid idő alatt kevés pályázati pénzzel, de rengeteg önerővel és társadalmi munkával példaértékű beruházást tudtak megvalósítani. Berettyóújfalu lakosai egyre inkább magukénak tekinti a beruházást, és az ott megvalósított rendezvényeket. A szentmártoni városrész évtizedekig hátrányos helyzetben volt, miután a 70-es években Berettyóújfaluhoz csatolták. De már látszik, hogy bontogatja szárnyait a vállalkozói réteg, és eredeményesen képviselik a település részérdekeit az itteni képviselők is hangsúlyozza Muraközi István alpolgármester. A szabadidő- és sportcentum építésének harmadik üteme egyelőre várat magára. Az egyesület beadott pályázatainak elbírálására vár. Egy rendezvénycsarnokot szeretnének építeni, ahol rossz idő esetén is le tudják bonyolítani Egyre több valósul meg a tervekből a rendezvényeket, valamint egy 120 személyes panzió építésére is pályáztak. A két beruházás 1,7 milliárd forintba kerül. A meglévő terveken túl újabb elképzelés is körvonalazódni látszik. Egy vállalkozói csoport jelezte befektetési szándékát az önkormányzatnál, termálkutat szeretnének fúrni a területen, és erre alapozva fürdőhely kialakítását tervezik. Így a fejlődésben évtizedeken át visszamaradt településrész a régió sport- és rendezvényközpontja lehet. Egészségház épülhet A 70-es éveket idéző belső tér, kopott bútorok, falak és padlózat. Ilyen látvány fogadja a berettyóújfalui betegeket, ha felkeresik a város két háziorvosi rendelőjét. Az önkormányzat évek óta kutatja a lehetőségét annak, miként tudná felújítani az épületeket. Most azonban úgy látszik, megvan a megoldás. Egy hazai vállalkozás ugyanis szerződést kötött a várossal, egészségház építésére. Berettyóújfalu csak a területet adja, az építkezés összes költségét a beruházó cég finanszírozza. Egy tőkeerős vállalkozói kör keresett meg bennünket azzal, hogy egészségházat építene Berettyóújfaluban. Miután megkaptuk az ajánlatot, a város képviselő-testülete több ülésen, az orvosokkal és a lakossággal történt egyeztetések után, úgy döntött, meghirdeti azt a területet, amelyet közösen kijelöltünk a célra mondta el Szeifert Ferenc polgármester. Mindez megtörtént, s az érdeklődő cég nyerte el a pályázatot, és a Művelődési Ház szomszédságában évtizedek óta üresen álló területen, hamarosan elkezdődik az építkezés. Pontosabban folytatódik, mert az önkormányzat és a beruházó által kötött szerződés értelmében már zajlik is. A leendő épület balesetmentes megközelítése érdekében körforgalom kiépítése kezdődött el ez 54 millió forintba kerül, s szintén a beruházót terheli. A város önkormányzata számára jelentős könnyebbség a költségvetést nem terhelő beruházás, hiszen D. S. A. a jelenlegi rendelők felújítására a közeljövőben forrást kellett volna adni. A számítások szerint ez 300 millió forintot igényelt volna. Ezt az összeget így meg tudják takarítani. Az ellátás körülményei az új létesítményben javulnak, noha ez a háziorvosok számára nem jár plusz kiadással. Nem fizetnek a háziorvosok jelenleg semmit sem, és később sem fognak, mert olyan szerződést kötöttünk amelynek az a lényege, hogy a háziorosaink ingyen kapják meg a rendelőt hangsúlyozza Szeifert Ferenc. A beruházás még idén elkezdődik, s váhatóan a jövő évben adják át az épületet. A hozzá kapcsolódó körforgalmat viszont már május elején használatba veheti a beretytyóújfalui lakosság. Nyertes pályázatok Két pályázaton nyert forrást Hajdúböszörményben két oktatási intézmény az Új Magyarország Fejlesztési Tervben. Kiss Attila polgármester közlése szerint a Bocskai István Gimnázium akadálymentesítésének második üteme és a Napsugár Óvoda komplex akadálymentesítése valósulhat meg a 90 százalékban pályázati úton elnyert összegből és a 10 százalékos önerőből. Göröghné Bocskai Éva, a Napsugár Óvoda vezetője elmondta, hogy örülnek a támogatásnak, hiszen az intézményben sajátos nevelési igényű gyerekek fogadására is vállalkoztak. Az óvoda által elnyert mintegy 24 millió forintos pályázati forrásból és a több mint két millió forintos önerőből a mozgáskorlátozott gyerekek is gond nélkül vehetnek részt a foglalkozásokon. Gyulai Sándor, a Bocskai István Gimnázium igazgatója az akadálymentesítés öt lépcsőfokát emelte ki. Ebből 2006-ban náluk három már megvalósult: lehetővé vált az épület elérése, könynyebb a mozgás a liftnek köszönhetően a szintek között, és külön wc, valamint öltöző áll rendelkezésre. A mostani, több mint 22 millió forintos pályázati összegből és 2 millió forintos önerőből a termekbe bejutás megkönnyítésére és a táblák, piktogramok kihelyezésére, illetve a vezetősávok kialakítására kerülhet sor. Hajdúböszörményben így sajátos nevelési igényű és mozgássérült gyerekek 3 18, illetve a gimnáziumi esti képzés tekintetében 23 éves korig igénybe tudják a venni a közoktatást. A gimnázium mellett eddig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában és a Középkerti Általános Iskola új épületében valósult meg az akadálymentesítés, az intézmények sorát most pedig egy óvoda is bővíti. Sz. K.

5 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] A megye 5 Alakulhat a holding Az egészségügyi holding összehangoltabb működést eredményezhet (Fotó: Fejes Márton) Közös szervezetbe tömörülhet a Kenézy-kórház és a debreceni Városi Egészségügyi Szolgáltató Központ. Az egészségügyi holding megalakítását megszavazta mind a megyei, mind a városi képviselő testület. A szervezetbe a debreceni és a megyei önkormányzat betegellátással foglalkozó cégei tartoznának. Az MSZP szerint felesleges a holdingalapítás, míg a Fidesz úgy látja: csak így javítható a betegellátás színvonala a jelenlegi zűrzavaros helyzetben, amit a kormányzati kapkodás idézett elő. A debreceni képviselő-testület csütörtökön foglalt állást a holding megalakításáról, a másik érintett fél, a megyei önkormányzat pedig pénteken tárgyalta a kérdést. A Kenézy-kórházat a megye, míg a debreceni Városi Egészségügyi Szolgáltatót (VESZ) Debrecen tartja fenn. Bár a két intézmény között most is létezik kapcsolat, a cégek mégis önállóan működnek, a fejlesztéseiket nem hangolják össze, így vannak átfedések a betegellátás bizonyos területein Az egységes szervezetbe tömörítéstől koordináltabb működtetést, gazdasági stabilitást és magasabb színvonalú betegellátást remélnek az önkormányzatok vezetői. Az egészségügy átalakítása során szinte naponta változik a szabályozás, nem lehet tudni, mit is akar a kormány. Az intézmények működése bizonytalanná, finanszírozása kiszámíthatatlanná vált, ezért szükséges a két önkormányzat egészségügyi ellátórendszerének egységesítése. A társaság fele-fele arányban a megyei és a debreceni önkormányzat tulajdonában lesz, később döntünk az egyes cégek beemeléséről, majd újraszabályozzuk a tulajdoni arányokat, és meghatározzuk a döntési szinteket is mondta Rácz Róbert (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke. A szervezet felügyelő bizottságát a megye részéről Szólláth Tibor (Fidesz), Tóth Mihály (Fidesz), Molnár László (MSZP) és Makay Zsolt (MDF), debreceni részről pedig Kiss Sándor (Fidesz), Papp Csaba (Fidesz) és Bazsa György (MSZP) alkotja. Molnár László (MSZP) meglepetéssel értesült a tervről, amit nem tart reformlépésnek. A szocialista frakcióvezető szerint a betegellátás biztonságát veszélyezteti az indokolatlan átszervezés. A politikus kijelentette: önmagában támogatnák a VESZ és a Kenézy-Kórház együttműködését, de a közös gazdasági szervezet megalakítását nem tartják jó megoldásnak. Molnár László szerint csak a debreceni VESZ-nek áll érdekében a holding megalakítása, a megyei önkormányzatnak nincs szüksége arra, hogy bevigye a szervezetbe az évi 9 milliárd forintos OEPfinanszírozással rendelkező kórházát. A frakcióvezető úgy látja: a társaság létrehozásával Debrecen minimális befektetéssel hatalmas tulajdonhoz jut, ráadásul mindez nem szolgálja a betegek érdekét. Hasonló véleményen volt Gál István (SZDSZ), aki szerint létrejön egy mamut-irányítás, amelybe az egyes önkormányzatoknak nem lesz beleszólásuk. Makay Zsolt (MDF) egyetértett azzal, hogy a jelenlegi helyzetben cselekedni kell az egészségügyi intézmények helyzetének rendbetételéért. A politikus szerint a héttagú felügyelő bizottságon keresztül ellenőrzés alatt tarthatják az önkormányzatok a holding működését. A képviselő kifejezte reményét, hogy egy olyan erős szervezet jön létre, amely versenyképes lesz az egészségügyi piacon, és javítja a betegellátás körülményeit. Tímár Zoltán (Fidesz) szerint a Kenézy-kórház megmentését szolgálja a közös szervezet megalakítása, hiszen az intézménytől óriási összeget vont el a kormányzat. A politikus úgy véli: a holding révén köztulajdonban maradhat a kórház, és nem dobják oda a magántőkének. Így vélekedett Rácz Róbert is, aki elmondta: az egészségügy átszervezésének legnagyobb vesztese a Kenézy-kórház, amelytől évi 2 milliárd forintot vett el az állam, tehát tenni kellett valamit a megerősítésért. A közgyűlés elnöke hozzátette: nem követik a szocialista vezetésű Heves megye példáját, ahol magánkézbe adták a kórház üzemeltetését, amely így valóban kikerült az ottani megyei önkormányzat ellenőrzése alól. Rácz Róbert megjegyezte: a döntés nem érinti a dolgozók sorsát. Az egészségügyi holding megalakítását végül elfogadta a közgyűlés többsége. Kenyeres Attila Nem kérik A megyei önkormányzat sem kér nemzetbiztonsági védelmet. A megfigyelés elutasítását tartalmazó előterjesztést az indokolta, hogy egy idei kormányhatározat nemzetbiztonsági ellenőrzés és védelem alá vonta az önkormányzatok széles körét arra hivatkozva, hogy kiemelt kockázatú intézményeknek számítanak. A módosítás szerint a megfigyeltek körébe tartoznak a fővárosi, a megyei, a megyei jogú városi és a fővárosi kerületi önkormányzatok is. Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke napirend előtt arra kérte a testületet, hogy utasítson el bármilyen jellegű megállapodást a nemzetbiztonsági hivatallal, mert az sértené az önkormányzati jogok alkotmányban is biztosított védelmét. A képviselők vita nélkül szavazták meg a javaslatot. Hazaváró Évről évre megrendezik Hajdú do rogon a pünkösdi hazavárót, melyre a településről elszármazottakat hívja és fogadja a város. Az ideire május 10-én kerül sor, melyet a görög katolikus egyházközség szervez, s nem titkolt cél a gyökerek megtartása, az identitás megőrzése, mondta el Tóth Mihály önkormányzati képviselő. A rendezvény a görög katolikus székesegyházban kezdődik majd, 10 órától ájtatossággal és a szentmise keretében az újonnan megválasztott egyházi képviselők teszik le esküjüket. A fél 11-kor kezdődő nagymise, egyúttal aranymise lesz, ami azt jelenti, hogy az a lelkész tartja, aki már 50 éves szolgálati múlttal rendelkezik. Ő idén Gulyás Attila, nyugdíjas görög katolikus lelkész. Délben adják át és szentelik fel az Óvoda utcán az ifjúsági házat.

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Sikeres expó Ismét nagy érdeklődés övezte a Bihar Bihor Expót, melyet immár tizenkettedik alkalommal Biharkeresztesen rendeztek meg. Az expó ugyanis lehetőséget ad vállalkozóknak és gazdálkodóknak arra, hogy termékeiknek új hazai és romániai piacokat találjanak. A népszerűség egyik oka az, hogy Románia uniós csatlakozása óta fellendült a kereskedelem a két megye viszonylatában. Másrészt a szakemberek szerint egyre nagyobb a verseny a magyarországi és a határon túli vállalkozók között. A résztvevők abban bíznak, hogy az egészséges rivalizálás gazdasági fejlődést eredményez majd. Felzárkóztatás A Szociális Szolgáltatási Központ Családsegítő Központja szervezésében negyedik alkalommal valósulhat meg a nyolc évfolyamos felnőttképzés Hajdúböszörményben. A 2007-ben elkezdődött kiválasztás után most 25 személy kötött szerződést a Debreceni Regionális Képző Központtal. Így a Lépj egyet előre II felnőttképzési programban az alacsony iskolai végzettségű személyek felzárkóztató képzésére nyílik lehetőség. Jelentős változás a korábbi programhoz képest, hogy a legfeljebb alapfokú iskolai végzettségűek a mindenkori minimálbér egyhavi összegének megfelelő pénzbeli támogatásban részesülnek (az állásban lévők képzési támogatás, míg az állásnélküliek megélhetési támogatás formájában) minden 150 óra teljesített képzési idő után. A képzés 600 órából áll, ez mintegy öt hónapon át tartó tanulási folyamat. A családsegítő központ egy munkatársa a program zavartalan lebonyolítása érdekében a tervek szerint napi rendszeres kapcsolattartással fogja felügyelni és érdekeiket képviselve segíteni a csoport tanulását. Sugároztak A napokban Ártánd közúti határátkelőhelyen belépésre jelentkezett két német és egy román állampolgár. Áthaladásuk során azonban jelzett az úgynevezett sugárkapu. A jelzést követően az autót haladéktalanul félreállították. Az ellenőrzés során az egyik utas átadott egy kis dobozt. Az mint a helyszínre érkező katasztrófavédelmi szakemberek megállapították sugárzó anyagot tartalmaz. Jelenleg a Sugár-egészségügyi Készenléti Szolgálatának szakemberi végzik a vizsgálatot. A rendőrség az eredmény ismeretében teszi majd meg a további lépéseket. Hamis ruha Kétkamionnyi hamis márkajelzésű ruhát foglalt le a napokban a vámhatóság az ártándi határátkelőhelyen. A pénzügyőrök egy Törökországból érkezett bolgár rendszámú tehergépkocsit vizsgáltak át. Az Észtországba közlekedő kamion rakterében több mint négyezer hamis márkajelzésű pólót, nadrágot, szabadidőruhát és farmernadrágot találtak. Ugyanezen a napon egy másik bolgár kamion rakterében már több Május elsején is fogadja látogatóit az M3 Archeopark. Egész nap kézműves-foglalkozás, lovaglás, pónilovaglás, állatsimogató, ugrálóvár, csúszda, íjászkodási lehetőség, nomád vidámpark és tárlatvezetés várja a vendégeket. A gyerekeket bábszínház és bohócműsor szórakoztatja. A nap folyamán kemencében és lávakövön készült tájjellegű ételeket, mangalicasülteket, kapros-tejfölös, libatepertővel és lila hagymával ízesített kenyérlángost, grillételeket, házi pálinkákat, borokat kóstolhatnak meg a vendégek. A kikapcsolódni vágyó vendégeket egy halakban bővelkedő, csaknem egyhektáros látványtó, történelmi íjászpálya, foci- és kézilabdapálya, streetball pálya, lábtenisz, asztalitenisz, tollaslabda, valamint különböző egyéni és társas játékok várják. A baráti társaságoknak, családoknak főzőfelszerelést adnak. (Bővebb információ: 52/ , 06-20/ , (Fotó: Fejes Márton) mint tízezer hamisított ruhaneműt fedeztek fel. A lefoglalt termék összértéke 42 millió forint. A VPOP eljárást indított az ügyben. Lesz rekord? Guinness-rekord kísérletének helyszíne lesz május 3-án reggel kilenc órától a sárándi művelődési ház. A 2006 januárjában a településen megalakult Kelet Varázsa Hastánccsoport melynek tagjai Sáránd, Mikepércs, Derecske, Tépe, Hosszúpályi és Pocsaj településen sajátíthatták el a tánc technikáját arra vállalkozik, hogy 12 órát táncol egyhuzamban. A kísérletben tizenhat, a 14. életévét betöltött hastáncos lány vesz részt: négytagú csoportokban megszakítás nélkül táncolnak végig két órát. (A csapat többi tagja addig pihen és felkészül.) A teljes Guinness-kísérletről megszakítás nélküli videofelvétel készül, igazolva a hitelességet. A rekordkísérlet akkor számít sikeresnek, ha a 12. óráig az akkor színpadon lévő csoportból minden tag az utolsó percig táncol, valamint a kísérlet hitelességéről a Guinness Világszervezet is írásban nyilatkozik. Bemutatóztak Nyílt napon adtak számot tudásukról a rendvédelmi szervek Létavértesen. A rendezvény során sport-, kommandós és rendőrkutyás bemutatókat tekinthettek meg a nézők, s lehetőség nyílt drogtotó kitöltésére, valamint ujjnyomatvételre és ügyességi bemutatókon való részvételre. A napot a helyi iskolások hagyományőrző műsora színesítette. A múlt bűnei A Hajdú-bihari Hét szeptember 12-ei számában megjelent A múlt bűnei című olvasói levelemben valótlanul állítottam azt dr. Veress Ferenc volt balmazújvárosi polgármesterről, hogy kötelezettségeit elhanyagolva nem gondoskodott Balmazújváros mérgezett ivóvízbázisának felszámolásáról, és ezért halt meg 408 ember és szenved 4000 személy krónikus megbetegedésben. Posta József

7 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] A megye 7 Jégeső után forgószél tarolt Sárrétudvariban Sárrétudvarira április 19-én, szombaton, délután öt óra körül jégeső zúdult. Miután elvonult, a lakosok azt hitték, ezzel vége az ítéletidőnek. A baj azonban később jött emlékezik vissza Bodó Sándor polgármester. A segítség azonban egy pillanatig sem késett. Aznap este közösségi rendezvényen vettem részt. Fél 9-kor arról értesítettek, hogy újabb vihar tört a falura. Rögtön elindultam bejárni a területet az esőben idézi vissza a történteket a polgármester. Az rögtön látszott, hogy óriási a kár. Riadt emberek, síró nénik fogadtak. Mintegy százméteres sávon vonult végig a vihar: szabályosan kettémetszette a falut, de se attól jobbra, se balra nem okozott károkat, csak azon a helyen. A sáv mentén lakók szerint elképesztő robajjal érkezett a vihar, a sötét felhőből forgószélre gyanakodtak. A legnagyobb veszélyben a házak tetőzete volt. Akadt olyan épület, melynek mindenestül levitte a tetőszerkezetét a tornádó, míg máshol ágyúgolyószerű lyukakat ütött a cseréptetőn. Megint máshol a tűzfalat nyomta vagy törte be. A vihar útját bezúzott kerítés, ablak, redőny, meghajlított parabolaantenna jelezte. Találkoztunk lecibált telefonkábellel, összeroppantott gázkéménnyel is. A kicsavart fák épületekre, személygépkocsikra borultak. Egyaránt károsodtak lakó- és gazdasági épületek. A lehullott cserepeket és palákat több utcával távolabb lehetett megtalálni. Vasárnap reggel megmozdult az egész falu: barátok, ismerősök, Súlyos károk keletkeztek Aki tudott, segített és segít a bajban munkatársak, szomszédok siettek a károk helyreállítására. Bodó Sándor szerint hallatlan segítőkészségről tettek tanúbizonyságot az emberek mind a törmelék elszállításában, mind a tetők kijavításában. Amihez viszont szakipari munka szükségeltetett, azt hétfőtől végezték el a helyi hozzáértők. A polgármester már szombat este értesítette a megyei katasztrófaügyeletet, s folyamatos maradt a kapcsolattartás. Az első utasítás az volt, hogy készüljenek felvételek a károkról, ezért a polgármester berendelte a hivatal dolgozóit, s megkezdték az elsődleges kárfelméréseket. Kiderült, a kárvallottak felének nincs lakásbiztosítása. Az elsődleges számítások szerint a kár s a helyreállítási költség több tízmillió forint. Bodó Sándor hivatali kötelességéből adódóan értesítette Rácz Róbertet, a megyei védelmi bizottság elnökét, valamint a térség országgyűlési képviselőjén, Csontos Jánoson keresztül az Önkormányzati és Területfejlesztés Minisztériumot is. Érkezett segítség más településekről magánszemélyektől, a Vöröskereszt megyei szervezetétől is. Utóbbi 30 rászoruló családnak segélycsomagot állított össze. Aba-Horváth István, a hajdú-bihari területi kisebbségi önkormányzat elnöke gyorssegélyként 200 ezer forinttal sietett a károsultak megsegítésére. A bajba jutott ember minden apró segítségnek tud örülni. Ezért tartottuk fontosnak, hogy a sárrétudvariak számára a megyei cigány önkormányzat is nyújtson anyagi segítséget hangsúlyozta Aba-Horváth István. Szükség esetére felajánlottuk tíz cigány önkormányzati képviselő kétkezi munkáját is. Ma Magyarországon ha cigányokról és nem cigányokról beszélünk, elsősorban a szembenállás, az ellenségeskedés jut sokak eszékbe. Hajdú-Bihar megyében mi ezt másként gondoljuk. Meggyőződésünk, hogy a megye önkormányzati vezetőségének szándéka nincs külön cigány-ügy csak akkor lehet eredményes, ha részt veszünk önmagunk és nem cigány társaink sorsának alakításában. Aba-Hováth István elmondta: a hajdú-bihari cigányok be akarják bizonyítani, hogy együtt éreznek az ő életszínvonalukra lecsúszott nem cigány polgártársaikkal. Jó érzés számunkra, hogy segíthetünk, hiszen a bajban nem látszik a bőrünk színe, csak az, hogy ki segít és ki nem. Hiszen ilyenkor mutatkozik meg, ki az igazi barát mondta végezetül a cigány vezető. Nyírő Gizella Bagamérban sem könnyű az élet A 2700 lelket számláló 30 százalékban kisebbségi határszéli település halmozottan hátrányos helyzetű, így a hozzá hasonló települések mintájára, Bagamérnak sem könnyű osztja meg gondolatait Orvos Mihály polgármester. A településen évek óta pályáznak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeknek adható állami támogatásra. A költségvetést úgy állítják össze, hogy a csőd közeli állapotot elkerüljék. Idén a forráshiány 50 millió forint ezt takarékos gazdálkodással igyekeznek csökkenteni. Az utóbbi hat évben a nehézségek ellenére látványosan fejlődtek: tíz utcát burkoltak le, két iskolaépületet felújítottak. Megteremtették a minőségi oktatás feltételeit. Kokaddal közösen intézményi társulást alkottak. Minden pályázati lehetőséget igyekeznek kihasználni, annak érdekében, hogy ez a fejlődés ne torpanjon meg. Orvos Mihály szerint súlyos gondot okoz, hogy nagyon lassú a pályázatok elbírálása. Ugyanez vonatkozik a LEADER-pályázatokra is teszi hozzá a polgármester. A mostani Érmelléki LEADER-csoportot két kis térség a Derecske-Létavértes és a Hajdúhadházi önkormányzatai és vállalkozói alkotják. Amennyiben nyertesek lesznek, több mint kétmilliárd forint áll majd fejlesztési elképzeléseik megvalósítására. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy Bagamérra nem gyűrűzik be az országos nagypolitika, az önkormányzati döntések csaknem száz százalékban egységes álláspont alapján alakulnak ki, valamennyi képviselő a település érdekében munkálkodik. G. Z.

8 8 A megye [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Diákzsongás Derecskén Fiataloktól volt hangos az elmúlt hétvégén Derecske. A Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében immár második alkalommal rendezték meg a Bihar Bihor Amatőr Diákszínjátszó Fesztivált. A nemes versengésre érkezett tíz csoport túlnőtte a két megye határait, hiszen Egerből, Gyöngyösről, Pásztóról, Miskolcról és Brassóból is eljöttek bemutatni színészi képességüket a fiatalok. A határon átnyúló kulturális értékek felmutatását, egymás megismerését szolgáló fesztivált Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg: kiemelte a rendezvény közösségformáló jelentősé - gét. Bakó István polgármester a hagyományról szólva két erényt emelt ki, amely hozzájárult az ismételt megrendezéshez: az állandóságot a nagyszínpadon való fellépésben, s az újat, a kiállítóterem stúdiószínházként való berendezésében. Baranya Károly, az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, mint társszervező, a fesztivál hármas célkitűzéséről szólt. Mint elmondta, egyrészt fellépési, bemutatkozási, sikerszerzési lehetőség, másrészt találkozási alkalom a középiskolásoknak, harmadrészt pedig az amatőr színjátszás nevelő ereje is megnyilvánul a rendezvényen. Dr. Fülepné Sipos Ilona Eszter kulturális menedzser, a rendezvény háziasszonya a szakmai és társadalmi zsűri tagjainak emblémával ellátott sálat nyújtott át. Előbbiben Miske László, a Csokonai Színház színművésze, Pinczés István Jászai Mari-díjas rendező, Melegh Vilmos, A fiatalok jó szórakozást nyújtottak a közönségnek és egymásnak a nagyváradi Szigligeti Ede Színház művészeti vezetője, míg az utóbbiban Szabó Katalin, a Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, illetve Kállai Irén, az EKO-NET Kft. munkatársa vett részt. A nemes versengésben megszületett eredmény alapján Derecske Város Nagydíját a romániai Margittából érkezett Janus Kör kapta. Második helyezett lett az Egri Vasalatlanok csapata, míg harmadik helyet ért el a pásztói Mi csoport. Különdíjas lett a debreceni Alföld Színpad, a brassói Grimasz Színjátszó csoport, valamint a derecskei színjátszók produkciója. Rendezői díjban részesült Hevesi Zoltán István, a székelyhídi Griffiti Diákszínjátszó Csoport vezetője. Legjobb színésznek Paul Sándor, a margittai Janus Kör, míg a legjobb színésznőnek Takács Anikó, az Egri Vasalatlanok színjátszója bizonyult. Közönségdíjas színész idén Veselényi Orsolya derecskei színjátszó lett. Az előadásokon kívül a fiatalok szín-ész vetélkedőn vehettek részt, amelyen Székelyhíd színjátszói diadalmaskodtak. A kareokeverseny Arany Mikrofonját pedig az Egri Vasalatlanok nyerték meg. Kép és szöveg: Nyírő Gizella Madárijesztők Bagamérban Magyarnak maradni Addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelhetünk és táncolhatunk! Ezzel a Kallós Zoltán-idézettel köszöntötte Kardos László koreográfus a 35 éves Bihar Táncegyüttest Berettyóújfaluban, a jubileumi gálaesten. A sportcsarnok közönsége megtudhatta, hogy a három és fél évtizedes múltú együttes ötször lépett fel az Erkel Színházban a gyermeknéptánc-antológián, de számos külföldi szereplés is van mögöttük. Bakk Istvánné csaknem három évtizedes munkájának, majd 2001-től lánya, Judit tevékenységének köszönhetően erős, összetartó közösség jött létre, mely felbecsülhetetlen értékű kincset őriz. Ebből láthatott ízelőt az est közönsége, miközben Szeifert Ferenc polgármester a város nevében egy új erősítőt ajándékozott az együttesnek. Lisztes Éva és Porkoláb Lajos a megyei Népfőiskolai Társaság nevében Bihar Kultúrájáért érmet nyújtott át a társulatnak a kitüntetést Kurucz Imre szobrász készítette. Köszöntötte az együttest a térség két országgyűlési képviselője, a debreceni Főnix, a derecskei Szivárvány Néptáncegyüttes, valamint a Szeredás együttes képviselője. Utóbbiak rendszeres zenei kísérői a táncosoknak. Felléptek a jelenlegi táncosok mellett az alapítók és az utánpótláscsoportok is. G. Z. Szokatlan kiállításra szánta el magát a Bagaméri Kör Hagyományőrző Közössége: a nagy kultúrán kívül álló, ám a vidéki emberekhez közel álló tárgyakból, madárijesztőkből készítettek el több tucatot, s mutattak be a helyi művelődési házban. A rendhagyó kiállítás a legkisebbeket is érdekelte Mint azt Kupás Pálné, a Bagaméri Kör vezetője elmondta, a madárijesztők népművészetünk mögöttes hagyományai, melyek szintén figyelmet érdemelnek. Őseink szoros kapcsolatban éltek környezetükkel, de nem lelőtték a terményeiket megdézsmáló állatokat, hanem elijesztették. A kor divatja tükröződött a madárijesztőkön: vázuk volt, s a rájuk aggatott ruhadarabok több rétegűek voltak, hogy a szél minél jobban lengesse őket. Amíg az ember magot ültet a földbe, addig lesznek ilyen madárijesztők a határban ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a kiállítást Kupás Pálné. Ny. G. A fergeteges műsor után az est táncházzal folytatódott a Nadányi Zoltán Művelődési Központban

9 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Szerintem 9 Mérték Vajon mire kell gondolnunk akkor, amikor egy hivatalban lévő miniszterelnök bírálja az általa mértékadónak mondott média egy részét, mivel az úgy kezd foglalkozni a nem mértékadók által felvetett ügyekkel, mintha valóságos történetekről lenne szó. Ahelyett, hogy kikérné magának, hogy játszanak vele. Ha valóban mértékadó sajtóról lenne szó, azonnal kikérné magának a kormányfő szavait. Hiszen a pártelnök-miniszterelnök meg akarja mondani a független magyar sajtónak mint annak idején a Magyar Szocialista Munkáspárt sajtót felügyelő elvtársai hogy miről írjon s miről hallgasson. Arról nem is beszélve: de nagy sírás-rívás volna, ha például egy jobboldali pártvezető jelentené ki, hogy ki a mértékadó. Egyébként pedig: a Gyurcsány Ferenc-i mértéket az elmúlt hat év alatt már volt alkalmunk megismerni. Népszavazás is kimondta: nem kérünk belőle. Elég sajátos, ha egy plurális demokráciában pártállás-alapon nevezik meg, mi a mértékadó. S rekesztik ki ebből a körből mindazokat, akik azt mondják: hol hazugság van, ott hazugság van. (domdám) A szónok nem szép ember, de gavallér: ígér fűt-fát, szép jövőt, minden földi jót Persze ígéretekkel már teli a padlás, mindig is teli volt, ám tudjuk, hogy szegény ember az, aki még ígérni se tud. A szónok ily módon gazdag ember, egy Rotschild, egy Csekonics báró, Dáriusz. A szónok, mondom, nem szép ember, de beszédhibás, minden mondata logopédusért kiált. A szónok, amúgy nagy dumás (olykor hordót képzelek bár elvtársai lovat adtak alája), hadilábon áll a magyar nyelvvel, rossz a dikció, szörnyű a kiejtés, túlságosan teátrális az előadás, olykor kárpitszaggató. Nagyon ellenszenves tud lenni, amikor megáll a publikum előtt, szemét az égre emeli, majd erősen Időutazás (Fejes Márton fotója) Fütty és röhej gesztikulálva, ripacs módjára paripa gyanánt elővezeti az igazság rozoga Rozinantéját. Füttyszó és röhej kíséri mostanában nyilvános színi előadásait. A paradicsom és a tojás túlságosan drága még a szupermarketekben is, a fütty és a röhej viszont pénzbe sem kerül és mindig kéznél van, ha kell. A szónok kapásból kilőtt nyilatkozatai mérgezett nyílvesszőként hatnak zavaros közéletünkben. Balatonőszödtől a szónoki emelvényig nem volt túlságosan hosszú az út, mondhatni, mesés gyorsasággal került a hetyke, mi több, olykor nyikhajnak mutatkozó legény a hatalom csúcsára, anélkül nyerte el a királylány kezét, hogy legyőzte volna a hétfejű sárkányt. Úgy tűnik, a mai legkisebb fiúnak nem kell hősnek lennie, elég, ha leveti ha vannak, ha voltak neki a gátlásait. Elég, ha sokszor és jó hangosan mondja, hogy én bátor vagyok és erős, és akkor bátornak és erősnek fogják hinni, fölnéznek rá, vagy éppen félni kezdenek tőle. Tehát, Balatonőszödtől rövid volt az út a szónoki emelvényig. Még mondja valaki, hogy Magyarország nem a lehetőségek hazája! Csak merni kell! Valamikor, úgy másfél évtizede mondta talán Pető Iván, hogy olyan kormánya van az országnak, amilyet megérdemel. Istenem, hát ilyen hitvány nép volna a magyar?! Fecske Csaba Nem ez jutott Régi, szép, kellemetes és titokzatos ünnep ez: az év egyharmadának múlásával, a téli zimankó, a kora tavaszi fagyok letűntével újjászülető, zsibongóvá váló természet dicsőítésének napja. Úgy delejez ilyenkor a napsütés, a zöldellő fű és lombkorona, a friss eső, a kitáguló idő, mintha soha nem lett volna télszaki setét vigasztalanság: a természet, ez a dolgát folyvást újrakezdő makacs illuzionista ismét élni tanít. S a kultúra is hozzámuzsikál ehhez a nagy erejű szimfóniához, ki-ki a maga helyén a maga nótáját húzza: a németek, svédek és a finnek igyekeznek távol tartani a rontó boszorkányokat, és áttáncolják magukat a májusba, a mi tájainkon pedig régente májusfát állítottak a lányoknak a legények, tették a szépet, udvaroltak, megbokrosodva a tavasz színeitől, illataitól, ígéreteitől. A majális vigalma, az evés-ivás, a táncmulatság a derűt, a jókedvet engedi szabadjára, a gondoskodó természetbe vetett hitet sugározza mind a mai napig. Erre az ősidőkre visszamenő ünnepre telepítette rá jó érzékkel a II. Internacionálé a munkások nemzetközi szolidaritásának napját. A szegénysorúak szabadtéri összejövetele így kapott erős és hatásos politikai felhangot: ne csak mulatozz, hanem tiltakozz is! A mindent bekebelező tőkeérdek, a megaláztatás és kizsigerelés, a kizsákmányolás és semmibevétel ellen! Amikor 1890-ben Párizsban kitalálták, mindennek még hősies tartalma volt, akkor a nyolcórás munkaidőért indultak harcba a munkások, közvetve a méltóságért és szabadságért, a szociális kockázatközösség létrejöttéért, a jogbiztonság szavatolásáért. A munkavállalók közösségének szociáldemokrata ünnepe persze eredetileg Nyugatról jött, ahogy a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás és a liberalizmus is, ahol a rettentő kapitalizmust többé-kevésbé sikerült szocializálni, s ahol a jóléti állam fokozatos felépítésével többnyire el tudták kerülni a szélsőséges diktatúrák rémuralmát. A munkás nagyjából nyolc órát dolgozott, nyolc órát pihent, és nyolc órát szórakozott. Lett választójoga, szociális védőháló épült ki körülötte, járt neki táppénz, nyugdíj, lakást bérelt, vett autót, és eljárt nyaralni. A munkásokból középréteg lett, a munkásszolidaritásból precízen működő, erős szakszervezet. A világból nem sikerült kiiktatni a kizsákmányolást és az elidegenedést, de a szocáldemokrácia és a keresztényszocializmus jegyében lehetett enyhíteni az igazság talanságot és elviselhetőbbé, vonzóbbá tenni a társadalmi együttélést. Mint tudjuk, nekünk nem ez a május elseje jutott. Hanem egy másik: a pérvoje mája. A szovjet típusú. Az államszocialista. Az, amikor az egész társadalmat proletarizálták, s ugyan az ellátórendszerek viszonylag megbízhatóan működtek (ahogy mostanában fensőbb neoliberális körökben szokás mondani: ingyen ), ám cserébe nem fizettek az embereknek rendes fizetést, és az egykori szociáldemokrata vívmányokat (a sztrájk-, a gyülekezési és az egyesülési jogot) mind lábbal tiporták. S ezek a kétséges szokások mind átgyűrűztek a szép, új világba is. Soroljam? Nincs rendes fizetés, nincs nyugdíjalap, az eladósodott, kizsebelt állam kisunnyog az ellátórendszerekből, a szakszervezetek gyöngék, mint a harmat, a dolgozót kizsákmányolják és megalázzák napra nap. A munkának nincs becsülete, a jövőnek nincs távlata. Visszahullottunk a vadkapitalizmusba, s a majális sem elég mindezt feledni. (Árvai Köves)

10 10 Háttér [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Vendégváró vízi város A szoboszlói fürdő hamarosan minden igényt ki tud majd elégíteni Május elsején nyolcvanegyedik alkalommal nyit ki a hajdúszoboszlói strand, amely csak egy része a kontinens legnagyobb fürdőkomplexumának. A Hungarospa ma már több mint harminchektáros területe egyszerre 24 ezer vendég befogadására alkalmas. Megközelítően ennyi a város összlakossága. A városban fúrt kutakból feltörő termálvízre épült egykori fövenyfürdő eddigi életében óriási változások történtek. A látványos fejlődés 1996-ban kezdődött, miután Czeglédi Gyula vette át a létesítmény irányítását. A ma már Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatója stábjával először egy nyolcéves fejlesztési programot dolgozott ki. Két évig a föld alá nyomták a pénzt, mert rossz állapotban voltak a műszaki berendezések, majd a gyógyfürdő részt építtették át, ekkor készült el a termálfürdő új, modern épülete. A folytatásban vendégcsalogató beruházásként épült meg 2000-ben Magyarország első aquaparkja. Két év múlva elkészült Közép- Európa legnagyobb strandmedencéje, a mediterrán part látványosságként egy kalózhajóval. A Széchenyi-tervben elnyert támogatással együtt összesen 2,5 milliárd forintos beruházással bővítették a gyógyászatot és az Aquaparkot, valamint az uszodához egy tanmedence is épült. Ezzel a nyolcéves programot végére teljesítették, de ahogy Czeglédi Gyula fogalmazott: két nagy álmuk még megvalósításra várt. Az első már teljesült: PHARE-támogatással felújították a korábban szanatóriumként funkcionáló szocreál épületet, ami 2005-től a háromcsillagos Hungarospa Termál Hotel néven működik. Alig egy hónapja kiderült, a fürdőkomplexum vezetőinek másik álma is teljesülhet, a kormány befogadta pályázatukat a fedett élményfürdőre. Tavaly júliusban fogadta el a kormány kiemelt projektként az Aqua-Palace Élményfürdő tervét, ami 2,25 milliárdos támogatással több mint 4,5 milliárd forintból épülhet fel. A beruházás eredményeként a város valamennyi évszakban vonzhatja a turistákat, jelenleg ugyanis a nyári szezonon kívül nem tudják kiszolgálni azok igényét, akik más időszakokban is eljönnek akár családostól is az iskolai szünetekben vagy hétvégékre kikapcsolódni a város szállodáiba. Számukra egyelőre az Árpád-uszodát ajánlhatják kompromisszumos megoldásként, mert jelenleg csak a gyógyulni vágyók találhatják meg maradéktalanul a számításaikat egész évben. Emiatt nem egyszer előfordul, hogy rossz időjárás esetén egy-két nap után csomagolnak a vendégek és hazamennek, ha nem fizették ki előre a szállást. Az Aqua-Palace ezt a problémát fogja megoldani. A kétévi előkészítő munka után várhatóan jövő nyárra elkészülő fedett élményfürdő a gyógyászati részleg és a Hotel Aqua Sol mögött, a Damjanich és Gábor Áron utcák között épül fel. A teljes terület 15 ezer négyzetméter lesz, ebből 1600 négyzetméter a vízfelület. Az ezer vendég befogadására alkalmas létesítmény földszintjén lesz az élményfürdő-rendszer jégbarlang-, mozi-, termál-, barlang-, római-, Gangesz- és tengeri fürdővel, valamint egy csúszdamedencével. Az első emelet az igazi újdonság, Magyarországon elsőként ott tudnak egészen kicsi gyermekkel érkező családokat is maximálisan kiszolgálni, hiszen az anyukák az arra kialakított helyen szoptathatják meg és pelenkázhatják kicsinyiket az épületben. Emellett ezen a szinten gyermek- és családi fürdő, masszázs-zuhany, szaunák, gőzkamrák és merülő medencék is szolgálják majd a látogatók kényelmét. A második emeleten uszodát és privátfürdőket alakítanak ki. Az élményfürdőhöz kapcsolódva egy másik épületben pedig squash-pálya és álló szörfözési lehetőség várja a sportolni szándékozókat. Egy ilyen nagy építkezéssel járó felfordulás visszavethetné a strand forgalmát, de Czeglédi Gyula mindenkit megnyugtat: a látogatók semmit nem fognak érzékelni a munkálatokból, csak a fürdő megközelíthetőségében várható változás. A Gábor Áron utca le lesz zárva, emiatt a Bánom kerti oldalon egy pénztár nem fog működni, megerősítik viszont a Bródy Sándor utca felöli kapunál a beléptetést, és a gyógyrészleg mellett ideiglenes bejáratot is kialakítanak. Az építkezés ugyan érinti a parkolást is, de annak anomáliái nem újkeletűek. Ez abból fakad, hogy szinte minden autós a bejáratokhoz legközelebb szeretne leállni, így a távolabb lévő parkolóhelyeket nem szívesen választják. Újabb közeli parkoló kiépítése az önkormányzat feladata lenne, de Sóvágó László polgármester szerint szezonális jellege miatt éves tekintetben kihasználatlan maradna a több száz millió forintért kialakított várakozóhely. Ehelyett megoldást is kínálnak, hiszen a fürdőtől nem messze lévő repülőtér területén bőven van lehetőség a parkolásra. Fontos a fürdő a városnak, hiszen csak idegenforgalmi adóból 230 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába. Ehhez az összeghez kétszer ennyit ad az állam. E pénzből minden hajdúszoboszlói részesedik, hiszen ebből támogatták 55 millió forinttal a szemétszállítást, és jut a város jól működő oktatási hálózatára (idén két iskolát újítanak fel). Az időjárás függvényében a strandon hétfő kivételével minden nap egyórás zenés-táncos műsor várja a gyerekeket, és lesznek kézművesfoglalkozások is, hétvégenként pedig péntektől kezdve vetélkedők, ügyességi játékok színesítik a programot. Július 16-án, a gyógyfürdő nyitásának évfordulóján egész napos műsorból válogathatnak majd az érdeklődők. Újdonság lesz idén a sportsátor, amelyben műfüves pályán lehet focizni, labdázni rossz időben is. Akik a strandolás mellett a futball-európa-bajnokság mérkőzéseit, illetve a pekingi olimpia eseményeit is szeretnék látni, azok a fürdő hátsó területén egy sátorban, óriás kivetítőn, szakkommentátorok értékelése mellett követhetik nyomon az eseményeket. Ége r h á zi Pé te r

11 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Debreceni krónika 11 Hulladék A debreceni képviselő-testület tulajdonosi bizottsága meghozta a döntést arról, hogy melyik cég végezheti 10 hulladéklerakó rekultivációját a megyében. A nyertesnek összesen 350 ezer tonna hulladék átrakását, tömörítését és lefedését kell megoldania az EU-szabványoknak megfelelően tájékoztatott a zárt ülést követően Győri Gyula elnök. Azoknak a lerakóknak a felszámolását végezhetik el, amik a korábbi pályázatból kimaradtak, s a munkálatok várhatóan idén elkezdődhetnek. Megemlékeznek Koszorúzási ünnepségeket tart a DMJV Polgármesteri Hivatal május 9-én a II. világháború európai hadszínterein történt harcok befejezésének 63. évfordulója alkalmából tájékoztatott Lövei Tünde sajtóreferens. A megemlékezések: órakor a Medgyessy sétányon lévő II. világháborús emlékműnél, órakor a szovjet elesettek emlékművénél a Debreceni Köztemetőben, órakor a Bocskai téri román emlékműnél. A politikai pártok, a civilszervezetek, az intézmények május 7-ig, írásban jelezhetik a koszorúzási szándékukat az es faxon vagy a rendezveny@ph.debrecen. hu címen. Reptérigazgató Farkas Andrást, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér forgalmi, utaskezelési és navigációs vezetőjét bízta meg augusztus 31-ig a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága az Airport-Debrecen Kft. ügyvezetőjének. A jelenlegi ügyvezető, Czéh István ugyanis nem vállalta tovább a tisztség betöltését tájékoztatott Zámbori Péter, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója. Őrizetbe vették Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, akit Balla Irma, néhai önkormányzati képviselő meggyilkolásával gyanúsít a hatóság. Az ügyész a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt kérte S. Sándor előzetes letartóztatását. A Debreceni Városi Bíróság az ügy kiemelt fontossága miatt döntött az előzetes letartóztatás mellett annak ellenére, hogy a védelem részéről kétmillió forintot ajánlottak föl a zárt ülésen tudtuk meg Figula Ildikótól, a megyei bíróság szóvivőjétől. A tárgyalás során a vádlott lehetőséget kapott a bűnössége beismerésére, Hagyományőrző kisvasúti napot rendezett a Zsuzsi Erdei Vasút Kht. április 27-én Hármashegyalján A műemléki világnap kísérő programjaként ismerkedhettek meg az érdeklődők április 27-én a Borsos József által tervezett Egyetemi templommal, mely egyedi értéket képvisel a sajátos külsejével, a magyaros díszítésű kazettás mennyezetével. A látogatást a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület és a Debreceni Értékmentő Alapítvány rendezte. ezt azonban nem tette meg, tagadta bűnösségét. Jogászképzés Az V. Debreceni Állam- és Jogtudományi Doktorandusz Konferenciát rendezte meg a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A helyi, a szegedi és a miskolci PhDhallgatók szakmai találkozójára ezúttal mintegy 50 doktorandusz érkezett. A tanácskozásokon kollegiális, barátságos hangulatú viták, eszmecserék szoktak kibontakozni, hiszen a jog lelke az, hogy ugyanazon problémának több értelmes, ésszerű, érvelhető megközelítése lehetséges. Bélkamera Tölgyosztás Különleges vizsgálatot alkalmazott a napokban a Kenézy-kórház orvosai: vérszegénység okának tisztázására, a gyomor és a vékonybél feltérképezésére a hagyományos endoszkópiás vizsgálat helyett a beteg egy speciális kapszulát nyelt le, ami a tápcsatornán áthaladva készített felvételeket. Az eszköz 10 óra alatt halad végig teljesen a tápcsatornán, miközben felvételeket készít a vékony- és vastagbélről (ha kell, másodpercenként akár kettőre is képes ). A speciális kapszula szervezetből természetes úton távozik, s a felvételeket számítógépen nézhetik meg az orvosok magyarázta dr. Bodnár Zoltán belgyógyász osztályvezető főorvos. Az egyszer használatos kapszula mintegy 80 ezer forintba kerül, maga a készülék pedig hatmillióba. Őshonos kocsányostölgyfa-csemetével ajándékozta meg az érdeklődőket a Föld napja alkalmából a Zöld Kör Egyesület; az akcióban 650 fa talált gazdára. Debrecenben első alkalommal ünnepelték így a jeles napot. A 17 éve létrejött, hajdúböszörményi Zöld Kör Egyesület Debrecenben környezeti tanácsadó irodát is működtet. A Föld hete Rendhagyó tanítási nap, szelektív hulladékgyűjtés, az Élővilág az iskolában című kiállítás megnyitója, csatlakozás az Európai Unió Változtass! Cselekedj, hogy csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás! című programjához, és komplex természettudományi vetélkedő is szerepelt a Gönczy-iskola programsorozatában. A józsai házigazdák ezek mellett az iskolai egészségnevelésről tartottak konferenciát, ugyanakkor a Tócó-patak vízminőségének vizsgálata is szerepelt a kínálatban. Adakoztak A vakokért és a gyengén látókért rendezett evangelizációs hetet a Magyar Református Egyház Vakmissziójának Debreceni Körzete és a Debrecen Kistemplomi ispotályi Református Egyházközség. A vasárnapi úrvacsorával véget ért programsorozat bevétele, a perselyes adakozás a vakmisszió által megvásárolni kívánt speciális Braille-nyomtató árához járul hozzá.

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Kő a kőre helyszíni tudó egy betiltott ünnepségr Maros mente magyarságának meghívására a Debreceni Gróf Wass Albert Társaság és a Hajdúság-Partium Értékmentő Egyesület harminc tagja, köztük e sorok írója, kétnapos kiránduláson vett részt március végén a Görgényi havasok lábánál, a Szalárd forrásvidékén. Valamennyien irodalomkedvelők, Erdély és kultúránk szerelmesei tisztelegni mentünk, s töltekezni, meg erőt gyűjteni az ottaniak hitéből, magyarságából, emberségéből. Az alkalom, melyre a meghívás szólt, a Wass Albert-centenárium kiemelkedő eseményének ígérkezett Az indulás reggelén a Hír TV honlapján még ez volt olvasható: Március 29-én, szombaton a Szalárd völgyében felavatják a wass Albert író kedvenc forrásánál elhelyezett emlékkövet. A rendezvényt a Czegei wass Alapítvány és a holtmarosi egyház szervezi. Röviddel később a Mediatica román hírportál lapszemléjében már ez állt: a Maros megyei hatóságok ellenlépéseket kívánnak foganatosítani a Szalárd völgyébe a hét végén rendezendő wass Albert-megemlékezésekkel szemben. Bár e Ceausescu-időkre emlékeztető hír néhányunkban megütközést keltett, bízva az újdonsült uniós Románia európaiságában, elindultunk. Az emlékezés napja más miatt is jeles: március 29-én született a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc, s ekkorra teszik a krónikák Kőrösi Csoma Sándor születése napját is! Sorsuk wass Albertével közös: messze idegenben haltak meg mindhárman, távol a szeretett hazától. Záróakkordként szinte visszhangozzák a falak Bartha nagytiszteletű úr szavait: Kő a kőre, kéz a kézbe, szív a szívre! A magyar elektronikus és írott sajtó a Duna tévé villanásnyi tudósítását és pár nyúlfarknyi írást kivéve nem adott hírt az eseményről, nem kommentálta a történteket. Nem voltak jelen magyar politikusok, a magyar irodalmi élet képviselői sem. A gyalázat, mely immár sokadszor esett meg velünk, magyarokkal, ismét elhallgattatott. Ugyanakkor, mikor Pilisszentkereszt hullámai már Brüsszelig értek, s államfők, miniszterek nyilatkoztak az ügyben, akkor, amikor egy kis hazai szlovák közösség belviszályát nemzetközivé lehetett dagasztani, a Szalárd völgyében, a Görgényi havasok alján történtekről cinkos-némán hallgatott a politika, a sajtó, a magyar! Kép és szöveg: Ozsváth Sándor Wass Albert síremléke Marosvécsen Debrecen üzenete Már az út is lélekemelő volt, át a Király-hágón, majd rövid séta Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben, tisztelgés Marosvécsen, a Kemények meg a helikoniak előtt, koszorúzás a kastély kertjében, wass Albert síremlékénél, szemben kedves hegyével az Istenszékével. Holtmarosra érve derült ki, a Maros megyei csendőrség tényleg foganatosított : betiltotta a másnapi rendezvényt! Ennek ellenére úgy döntöttünk, mégis elmegyünk az ünnepség eredeti helyszínére, mégpedig azonnal, hiszen a tiltás csak másnapra szólt. További egyórányi utazás után értünk Szalárdra. Mivel autóbuszunk nem tudott átmenni a Maros keskeny hídján, néhányan, Nagy Ferenc ratosnyai lelkész segítségével végre mégis felkereshettük a mintegy nyolc kilométerre lévő emlékhelyet. Este hét órakor a helyszínre érve döbbenetes látvány tárult elénk: A forrás feletti kőre, helytelen magyarsággal, obszcén feliratot pingáltak gondos kezek. A magunk módján próbáltuk helyrehozni a helyrehozhatatlant, zászlónkkal fedtük le a gyalázatot, s helyeztünk a kőre újabb köveket, jelet hagyva mégis, emberül s magyarul. Másnap aztán a holtmarosi református templomban, a hatalom kívánta rendben zajlik az ünnepség ökumenikus istentisztelettel, versekkel, dalokkal. Döbbent arcok, könnyes szemek. Áldás és koszorúzás az Úr asztalánál, a templomkertből beparancsolt wass Albert-szobor előtt. Három magyarországi lovagrend tagjai tisztelegnek, falvak, városok küldöttei mindkét hazából. Eljött az első szoborállító, Bonyhád polgármestere, s egy 11 éves kisfiú is Balatonfüredről, ki az író meséin nevelkedett. Csak az erdélyi meg a hazai hivatalosság hiányzik, de híveikkel együtt itt ünnepelnek az egyháziak, a környék magyar felekezeteinek képviselői. A népé ez az ünnep, wass Albert magyarjaié! A holtmarosi

13 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Közelkép 13 sítás ől Megfogalmazni az embert templomban A debreceniek és Nagy Ferenc rotosnyai lelkész A nyáron elkészül, és megérkezhet Debrecenbe Wass Albert egész alakos köztéri szobra. Ezzel a biztatással érkeztem haza húsvét után Karcagról Györfi Sándor szobrászművésztől. Hoztam más újságolnivalót is. Györfi Sándor: Minél jobban támadják, annál jobban érdekel (Fotó: Gulyás Imre) A szolnoki Damjanich Múzeum kiadásában épp most jelent meg Egri Mária tollából egy képekben bővelkedő könyv Györfi Sándorról, a kortárs magyar szobrászművészek jeles képviselőjéről. A könyv kiadását több város közt Debrecen önkormányzata is támogatta, a nyomtatást egy helyi cég, a Kapitális Nyomdaipari Kft. végezte, ide kívánkozik tehát a hír, hogy április 22-én lesz a bemutatója a Damjanich Múzeumban. A még nyomdaillatú újszülött ott van Györfi Sándor keze ügyében, hogy bármikor kinyithassa és beletekintve átengedhesse magát egy-egy időutazásnak. Szobrászati könyv ez, amiben visszaköszön a magyar történelem, együtt a mi gyökereinkkel jegyeztem fel a rá jellemző szavakat, hiszen ki ne tudná, hogy az ő műhelyében a mi személyes névmás a kun eredetre utal. A kunok szobortisztelők voltak, szinte minden halottjuknak szobrot állítottak nyitott előttem egy kis ablakot a tájhaza népének történelmére. Szobraik leegyszerűsített változatai a kun fejfák, kapufélfák is. Ezért is nevezték bálványnak a kapuoszlopot. S a kunok szobortisztelete valahogy tovább él, mert itt, ezen a vidéken szobrot nem rongáltak Meglepő ez az ösztönös szoborféltés a művész részéről egy új mű megfogalmazása közben, állapíthatjuk meg utólag is. Meglepő, de nem véletlen. Az alkotómunka sajátos karcagi csendjébe is behatolt már az író személye és életműve körüli értetlenkedés, a rögeszmék hisztériája, amelyben maradandó értékhez illő döntés és feladat vált célpontjává kirekesztő szándékkal felpiszkált politikai indulatoknak. Üzenetek érkeznek, szirénhangú sugallatok kísértik a művészt, hogy eltereljék a figyelmét a bronzba öntendő wass Albertről, az emberről és az íróról. Mindezt látva s önmagunkra is a szobrász részvétteljes tekintetével nézve foghatjuk fel igazán, hogy milyen heroikus hivatás, milyen nagy próbatétel felemelni és vinni a magyar örökséget a világörökségről szóló ujjongásban. Három éve, amikor a munkát elvállaltam, még nem nagyon lehetett wass Albertet ábrázoló szobrokkal találkozni, ha készült is egy-egy portré, nem engedték felállítani. Ma már sok portréjáról tudunk. Úgy van ez, hogy amit tiltanak, az iránt nő az érdeklődés, az emberek igyekeznek tisztázni, hogy miről is van szó. Akkoriban már megvolt a tájékozódás lehetősége, mert már sok könyve megjelent az írónak, s néhányat közülük én is elolvastam. Nem ért tehát váratlanul a kérdés, hogy el merném-e vállalni wass Albert szobrát. Az alapján, ahogy én akkorra őt a műveiből megismertem, azt válaszoltam, hogy igen, szívesen elvállalom. Ma pedig, miután majdnem minden könyvét elolvastam, azt kell mondjam: felkérés nélkül is állítottam volna neki emléket. Minél jobban támadják, annál jobban érdekel. Felfoghatatlan számomra, hogy a könyveiben fellelhető bölcsessége ellenére hogy lehet a nevéhez annyi lekicsinylő jelzőt ragasztani, s kétségbe vonni műveinek az értékét. Most került a kezembe a Te és a világ című könyve. Ez a kötet szinte igazolta, amit én wass Albertről magamnak megfogalmaztam: az emberszeretetét és a természet csodával határos tiszteletét. Ezek előrebocsátásával ajánlotta figyelmembe a művész wass Albert következő mondatait. A világ szép és különös. Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat. Gulyás Imre

14 14 14 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] SEGÍTEK ÖNNEK! FORDULJON SZAKEMBERHEZ! MEGLÉVŐ HITELÉT JÓVAL KEDVEZŐBBRE CSERÉLJÜK, VÁLTSON OLCSÓBBRA BAR-LISTA NEM AKADÁLY AKÁR JÖVEDELEMIGAZOLÁS NÉLKÜL IS. SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITEL LAKÁSVÁSÁRLÁS LAKÁSFEÚJÍTÁS SZEMÉLYI KÖLCSÖN AUTOHITEL BEVÁSÁRLÓ KÁRTYA akár JÖVEDELEM NÉLKÜL: KISMAMÁKNAK, MUNKANÉLKÜLIEKNEK IS Tel.: 52/ , 70/ A hirdetés bemutatója kedvezményt kap! Segítségünkkel minden pénzügyi problémája megoldódhat! Hívjon, győződjön meg róla! Személyi hitelek Jelzáloghitelek minden kontsrukciója Hitelkiváltás, világhitel Időskori életjáradék BÁRMILYEN HITEL, BÁRKINEK NÁLUNK A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL. Időpont-egyeztetés: 30/ , 30/ , 52/ var-lak2004@fre .hu Debrecen, Piac utca 71. fsz. 3. Labdagála a Sárréten A nádudvari Kövy Sándor Általános Iskola Szülői Szervezete a nevelőtestülettel együttműködve május 16-án jótékonysági napot rendez tájékoztatta lapunkat Koroknai- Bokor Erzsébet főszervező. Elhatározásuknak két fő indoka van: egyrészt a gyerekek mozgáskedvének felkeltése, másrészt a sport azon belül, a városban sikeres múltra visszatekintő kézilabda népszerűsítése. Nádudvaron az utánpótlás-nevelés gyengélkedik mostanság, ezért a szülők úgy gondolták, megpróbálnak tenni valamit a kedvezőtlen tendencia megfordítása érdekében. Ennek első eleme lenne ez a rendezvény, mellyel céljuk a hagyományteremtés. Reményeik szerint a Labdagálát minden évben megrendezik majd. A rendezvény további célja a gyermek-szülő-iskola kapcsolat javítása, szorosabbá tétele. A tervek szerint a gálán kézilabda- és kispályás focimeccsen a szülők játszanak a tanári gárda ellen. A gyerekeknek játékos sportvetélkedőket rendeznek. Minderre meghívtak néhány, ma is élvonalbeli játékosként számon tartott volt kövys diákot. Ők jelenleg is aktív tagjai egy-egy NB I-es csapatnak, illetve a válogatottnak. Így eljön majd Nagy Kornél, Hornyák Dóra, Nagy Tamás, Hornyák Zoltán és Varsányi Dóra is. A rendezvény sztárvendége a kiváló egykori sokszoros válogatott kézilabdakapus, Szathmári János lesz. A jelképes belépők árusításán kívül tervezik még dedikált mezek és labdák árverését is. A gála jótékonysági rendezvény, a szervezők a délután bevételéből vásárolt sportszereket felajánlják az iskolában működő diáksportegyesület részére. A rendezvény fővédnökének sikerült megnyernie a térség európai parlamenti képviselőjét, De Blasio Antoniót, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének főtitkárát. A program 14 órakor kezdődik. Ny. G. Tandíjmentes, érettségi utáni felsőfokú és emelt szintű szakképzések a Sirius Informatikai Szakközépiskolában. Nappali és esti tagozatos 2 éves képzések: banki szakügyintéző reklámszervező szakmenedzser médiatechnológus asszisztens multimédia-fejlesztő intézményi kommunikátor web-programozó számítástechnikai programozó gazdasági informatikus Beiratkozás: Debrecen, Salétrom utca 1. Tájékoztatás: 52/ , 52/ , 20/ AJTÓ-ABLAK VÁSÁR! Fa és műanyag nyílászárók a LEGJOBB ÁRON! Bejárati, beltéri ajtók, ablakok széles választékban. Felmérés, beépítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Redőny-, reluxa-, szúnyogháló-értékesítés. Óriási raktárkészlet! AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/ BELVÁROSI UTCAFRONTI ÜZLETHELYISÉGEK BÉRBE ADÓK Simonffy u m 2 Piac u m 2 Piac u m 2 Piac u m 2 Piac u m 2 Piac u m 2 Piac u m 2 Petőfi tér m 2 A jelenleg bérelt üzletek kétfordulós pályázat útján kerülnek bérbeadásra Pályázatbeadás határideje: május 30. Bővebb információ: 52/ ,

15 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] A megye 15 Csodákat tanul Kiválasztatott Több mint száz művészt hívott meg a népművelő április 27-től május 9-ig látható visszatekintő kiállítására Cserép Zsuzsa, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának közművelődési titkára abból az alkalomból, hogy éppen 25 éve rendezte ott első tárlatát. Akkor még egész éjszaka azért rettegtem, nehogy orra bukjak. Az izgalom azóta is megmaradt, mind az ötszáz kiállításon. Éppen ennyi tárlatot rendezett az elmúlt negyedszázadban. Egy összesítést kapok tőle, s most csupán néhány nevet emelek ki. Az első bemutató Dévényiné Pál Katalin tárlata volt. Cserép Zsuzsa az életművek, művészi örökségek bemutatására nagy súlyt fektetett. Emlékkiállítást rendezett például Holló László, Félegyházi László, Tar Zoltán, Hondromatidisz Rigasz, Égerházi Imre, Deák László, Várkonyi Károly műveiből. Egyre nagyobb rangot jelentett itt kiállítani. Jól példázza ezt, hogy sokan minden más lehetőséget félretéve az Elméleti Galériában kívánták megrendezni jubileumi vagy összegző életműtárlatukat. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hivatásos képzőművészek mellett rendszeres bemutatkozási lehetőséget kínált a pályakezdőknek, amatőröknek is. A párhuzamos helyszínek ezt is lehetővé tették. Ám ügyeltem arra, hogy ha az Elméleti Galériában hivatásos művész állít ki, a Mini Galériában, illetve most az Élettudományi Központban amatőr legyen, hogy ha itt festmények, akkor amott fotók vagy iparművészeti tárgyak, a nonfiguratív művekkel párhuzamosan hagyományos vagy látvány alapú művek fogadják a látogatókat. Több mint hetven orvos-képzőművész mutatkozott be, kiállítottak nálunk az intézmény hallgatói, de volt itt őszi és tavaszi tárlat, fotópályázati és művésztelepi kiállítás is. Mi dönt abban, hogy lesz-e valakinek kiállítása? Hogy nekem tetszik-e... Ezek szerint bevált a szubjektív értékítélet. A felelősséget mindig nekem kellett vállalni. Egyébként minden alkalommal megnéztem a tervezett anyagot, sokszor még a fővárosba, vagy messzebb is elutaztam érte. És mi sem bizonyítja jobban a megérzéseimet, hogy sok, akkor Cserép Zsuzsa 25 éve dolgozik a művészetért még amatőr alkotót időközben felvettek az egykori képzőművészeti alapba, ami ma már a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a művészkatalógusokban szinte mindenki kiemelt helyen tünteti fel itteni kiállítását, több, nálam még pályakezdő pedig azóta díjakat nyert, vagy éppen köztéri szobor készítésére kapott megbízást. Apropó, díjak. Nem tudok róla, hogy valamilyen díjjal is elismerték volna ezt a munkáját Voltam kiváló dolgozó, de szakmai díjat nem kaptam. Bevallom, tíz évvel ezelőtt még nagyon vágytam rá, aztán átértékeltem magamban a dolgokat. A legnagyobb díjam az emberek szeretete, hogy igen nagy a törzsközönségünk, hogy valódi vasárnapi feltöltődés egy zenei műsorral és versekkel színesített megnyitó, hogy irodalmi estjeinkre már százan vagy kétszáznál is többen eljönnek Vegyésztechnológusként kezdte, aztán népművelés könyvtáros, majd felnőttnevelési diplomát szerzett, 35 évesen találta meg igazi élethivatását. Mit tanult azóta? Csodákat. (vitéz) Lapzártakor kaptuk a hírt: Cserép Zsuzsa tevékenységét ezüst plakettel és oklevéllel ismerte el az Orvostudományi Egyetem. Kisebb médiafelhajtás előzte meg a kaposvári utánpótlás-válogatott Szakály Péter Debrecenbe igazolását, ám bemutatkozására a Lokiban sokáig várni kellett. Februári mandulaműtéte miatt csak néhány hete játszhat újra. A futballtársadalom (a gyér nézőszámok ellenére még mindig sokan tartoznak oda) hamar felfigyel a tehetséges fiatalokra. Közéjük tartozik Szakály Péter is. Őt korábban szinte minden magyar élvonalbeli klub megkereste átigazolási szándékkal, de a tehetséges középpályás a háromszoros bajnokot választotta. Jelenleg Magyarországon a DVSC-ben van a legtöbb lehetőség a siker elérésére. Ezt bizonyítja, hogy a klub még mind a három fronton érdekelt, és jó az esélye az európai kupaporondra is újra kijutni indokolja választását a Loki színeiben először Győrben, az Integrál Dac ellen bemutatkozó játékos. A nagyatádi Szakály család, sok más élsportolóéhoz hasonlóan, igazi sportos família. Péter szülei mindketten matematika testnevelés szakos tanárok ma is, édesapja emellett a Góliát SC-ben edző. Sorsukat fiai, az augusztus 17-én született Péter és másfél évvel fiatalabb öccse, Dénes sem kerülhették el, ők is az országos hálózatú utánpótlás-nevelő futballklubnál kötöttek ki. Hogy kiválasztásukban nem az édesapjuk elfogultsága játszott közre, tanúsítja, hogy később mindkettőjüket leigazolta a Kaposvár, s ott a felnőttélvonalban is bemutatkoztak. (Itt érdemes megjegyezni, hogy iskolájukban, a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanított az a Prukner László edző, aki az utóbbi évek kaposvári NB I-es sikereinek a kovácsa.) A középpálya minden pontján bevethető Péter 18 évesen Székesfehérváron csereként lépett először pályára az élvonalban, majd Pécsett megszerezte első NB I-es gólját is. A statisztika szerint eddig 68 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, és 6 gólt szerzett. Ezek közül számára a legemlékezetesebbet az Újpestnek lőtte: hazai pályán azzal győzték le a lila-fehéreket. Az U-19- es válogatottban a szlovénoknak is beköszönt, ám azok kétszer válaszoltak, s ez rontja találata sikerértékét. Ebből egyelőre a Lokiban is csak csipegethet, hiszen a kihagyott felkészülési időszak még visszaüt, a bajnoki bemutatkozására várnia kellett. Ideérkezésem előtt legalább egy éve bajlódtam sérülésekkel. Ezeket az itteni vizsgálatok a mandulámra vezették vissza. Ezért volt szükség a műtétre ebben az idényben már biztosan nem nyerem vissza a régi formámat, de remélem, zavartalan felkészüléssel a következőben bizonyítani tudok. Az ország nyugati feléből keletre jönni, a családtól, a klubtárs öcstől elszakadnia nem lehetett könynyű Péternek, de mint mondja, az ezzel járó kezdeti félelmét hamar eloszlatták a klubban, a vezetők, a játékosok és a szurkolók azonnal befogadták. Nagyon jól érzi magát Debrecenben, a balhátvéd Fodor Marcellel bérelnek lakást, és kaposvári barátnője is gyakran meglátogatja. A Táncsicsban angolfakultációra járt, középfokú nyelvvizsgája van, és a SOTE sportmenedzser szakára készül. Égerházi Péter Szakály Péter: Remélem, zavartalan felkészüléssel a következő évadban bizonyítani tudok

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] CD-AJÁNLó Talált tárgyak osztálya DVD-TÁR Hősök, de minek Néha állni látszik az idő, legalábbis ami a hazai pop-színteret illeti. A mai vidéki bandáknak ugyanazokat a (tisztelet) köröket kell lefutniuk, mint harminc évvel ezelőtti kollégáiknak. Miközben budapesti társaikat esetenként hamar felkapja a sajtó, nekik évekig kell küzdeniük, hogy felfigyeljenek rájuk. A debreceni Gonzo év elején jelentette meg Lost and Found című anyagát. Hála az internetnek és a kitartó koncertezésnek, a banda már nem volt teljesen ismeretlen az indie-rajongók számára. A kapott lemezben nem is kellett csalódniuk, az elektronikával jócskán spékelt, változatos szerzeményeket tartalmazó cédének ott a helye a legjobb debütáló hangzóanyagok sorában. E zenekar esetében a lassú, ám biztos építkezés meghozta gyümölcsét. A néhány éve még alternatív trióként indult csapat apránként felhagyott a hazai előképek által már csonttá rágott zenei klisék másolásával, és új utakra lépett. Nem ők az egyetlenek, akiket a brit-trip érzés elkapott, de sikerült kialakítaniuk egy olyan egyedi hangulatokkal tűzdelt zenei összképet, ami megkülönbözteti őket a magyarországi színtér többi képviselőjétől. A hallhatóan sok matekolással, töprengéssel összerakott anyag nem a zsigeri, ösztönösen feljátszott rock and rollok világát idézi. Hatásai másban, a részletgazdag hangszerelésben, az értelmes szövegekben, a lábnak és a fejnek egyaránt szóló dalokban keresendők. (bigtom) A politikai elit visszaéléseit, a háború értelmetlenségét és a hasztalan önfeláldozást kritikus szemmel néző amerikaiak sokat zúgolódnak az évek óta tartó háború ellen. Robert Redford is ez ellen emel hangot filmjével, a Gyávák és hősök című moralizáló alkotással, mely három szálon futó cselekményével három különböző nézőpontból láttatja a mindenki számára másképpen megjelenő problémát. A három történet egy afganisztáni támadásban fonódik össze, melyet az öntelt Irving szenátor (Tom Cruise), a kissé kiábrándult, mégis változtatni akaró politológiaprofesszor (Robert Redford), és az amerikai népért hősiesen harcba vonuló színes bőrű fiatalok (Derek Luke, Michael Pena) is másképpen látnak és élnek meg. A hatalom és hírnév érdekében mindenre elszánt szenátor az új amerikai harci stratégia zsenialitásáról próbálja meggyőzni a dörzsölt újságírónőt (Meryl Streep): a hölgyet lenyűgözi ugyan a jóképű politikus POLCRA VALó A Freud-elv elképesztő magabiztossága, mégsem veszi be az olcsó komédiát. Malley professzor egyik kiábrándult diákját próbálja rávenni az aktív véleménynyilvánításra, megmutatva, hogy kizárólag ez a lehetőség maradt az amerikai értelmiségi elit számára. Miközben az afganisztáni támadások során értelmetlen halált szenvedő fiúk feláldozzák életüket egy olyan hazáért, mely a demokrácia jelmondatát bőszen lobogtatja bár, mégsem tesz semmit a színes bőrű fiatalok hátrányos helyzetének javítása érdekében. (lara) TV-SZEM Tessék választani Alig ismertem rá megszokott tévéújságomra, mert ahogy szinte mindent, ezt is megváltoztatták a változtatók. Pedig újsághoz megszokásból szoktunk ragaszkodni. Ezért ha felforgatják, a hűséges olvasó váltáson gondolkodik, hiszen ha semmi nem ott van és úgy és akkorában, ahol, ahogy és amekkorában volt, akkor miért ne keresne újat. Aztán persze lassan megszokja a változtatást és azon gondolkodik, hogy miért is volt erre szükség? Pedig a válasz egyszerű: mert áprilistól sokasodtak a csatornák! Nyilván nagy, akciós kiárusítás volt a kínai frekvenciapiacon tehát, aki tehette televíziót alapított. Illetve alcsatornát, mert többnyire valamelyik főadó szült utódokat, hiszen ilyen 2-vel, olyan 3-al, amolyan + által gyarapodott a kínálat. Bocsánat, van még Reflektor és Poén is, de szintén alvállalkozásban. A műsorajánlót tehát ezért szántották fel és vetették be újra, hogy a tartalmak megnyomorítása árán egyre több helyet szorítsanak a jövevényeknek. Nem is lenne baj, ha mindez a választékot gyarapítaná. De nálunk a programok nem különbözni akarnak a konkurenciától, hanem hasonlítani rá: főzőcske, vetélkedő, sorozat, kórház, film. Benne bérgyilkos, tömeggyilkos, sorozatgyilkos, gyilkos kór, vírus, mutáns szörny, klónozott gonosz, kiégett kocsi, kiégett nyomozó, magányos vagy csoportos terroristák. Meg családi erőszak némi pedofíliával és persze kábítószer-forgalom minden mennyiségben. Avagy: komédia elcserélt fejekkel, nejekkel, vejekkel, szerepekkel. A totál hülyeség! Lehet választani! (erjel) Azért gondolkodni, hogy ne legyen min gondolkodni lett légyen ez bármilyen bravúros is olykor, mégis a bölcselet legképtelenebb abszurditása. A kínálkozó téma, a gondolat mintázata ma is hozza aktualitását; mit tegyünk ha olykor megáll az ész? Sutyák Tibor könyve, A Freud-elv a pszichoanalízis egykori bálványát a filozófusok szemszögéből vizsgálná. Változások, lelemények és kényszerek uralják életünket, mégis kiúttal biztatnak a nyelvi hitek és manőverek. Könyvében kanyargós utat jár be a lélek, megtudjuk mit hoznak napvilágra az élethelyzetek. A szerző képlete a freudi szigor fényében válik érthetővé; az elme játékkal mesél arról, milyenek az értelmes tünetek. Biológia, irodalom, lélektan és filozófia négy úton vezetnek bennünket bravúrral, a könyvben sok leleménnyel tárulnak fel a lelki működések. A világ szól hozzánk és mi válaszolunk az elme ígéretével: az értelem faktum, elv ( ) a pszichoanalízis dolga, hogy nevet adjon ennek az elvnek. K. Cs. (Sutyák Tibor: A Freud-elv. A pszichoanalízis mint lélekfilozófia. Kalligram Kiadó, 2008)

17 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Hirdetés 17 A Hajdú Volán Zrt. HELYI ÉS HELYKÖZI FORGALMI ÜZEME AUTÓBUSZVEZETŐ MUNKATÁRSAKAT KERES D kategóriás jogosítvány és PÁV II., belföldi személyszállítási szakvizsga, egészségügyi alkalmassági csoport: 2, FELTÉTELEK: JELENTKEZNI SZEMÉLYESEN: Balogh Zoltán üzemigazgatónál: Debrecen, Déli sor 55., Telefon: 52/ Fejes István állomásvezetőnél: Debrecen, Autóbusz-állomás, Tel.: 52/ Kolozsvári Gergely üzemigazgatónál: Berettyóújfalu, Honvéd u. 13. Tel.: 52/ Nagy László állomásvezetőnél: Hajdúszoboszló, Aut.-állomás, Tel.: 52/ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS orvosi egészségügyi alkalmasság, min. 2 éves igazolt gyakorlat (3,5 t feletti) erkölcsi bizonyítvány (egy hónapon belüli) Nagyhegyes Község Önkormányzata (4064 Nagyhegyes, Kossuth u. 2.) bérbe adja a kizárólagos tulajdonában álló, a nagyhegyesi ingtan-nyilvántartásban 34/1 hrsz. alatt szereplő, a valóságban a Nagyhegyes, Szoboszlói útfélen található, és a nagyhegyesi ingatlan-nyilvántartásban 0188/43 hrsz. alatt szereplő, a valóságban a Nagyhegyes, Szoboszlói útfélen található ingatlanokat. Az ajánlatok benyújtásának helye: Nagyhegyes Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala (4064 Nagyhegyes, Kossuth u. 2.), Az ajánlatok benyújtásának időpontja: május óra. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 30 nap. Az ajánlatok elbírálásának határideje: május 21. Az eredményhirdetés helye: Nagyhegyes Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala (4064 Nagyhegyes, Kossuth u. 2.) Tanácsterme Az eredményhirdetés ideje: május óra Az ajánlatok elbírálásának szempontja: a legmagasabb bérleti díj. Felvilágosítás kérhető: Nagyhegyes Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala (4064 Nagyhegyes, Kossuth u. 2.) Cseke Tamás vezető főtanácsosnál (tel.: 52/ ). A pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben Nagyhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 8/2005. (III.16.) Ör. rendelete szabályai az irányadók. DEBRECEN F TERÉN ÜZLETHELYISÉG BÉRBE ADÓ ŠkodaFabia ez nagyon A Cívis Ház Zrt. pályázatot hirdet a Debrecen, Piac u. 16. (Csapó u. 1 3.) szám alatti, mindösszesen 1096 m 2 alapterületű jelenleg pénzintézetként funkcionáló üzlethelyiség bérbeadására. Részletes pályázati anyag a honlapon található. Bővebb információ: 52/ , 52/ Kényelem és biztonság alapáron: ABS-szel, Climatic klímaberendezéssel, 4 légzsákkal, MP3 CD-s rádióval, központi zárral, első elektromos ablakokkal most hihetetlenül kedvező feltételekkel az Öné lehet! Már Ft-tól kedvezményes hitellel, vagy ajándék könnyűfém felnikkel a készlet erejéig. Kombinált átlagfogyasztás 5,1 7,4 l/100 km. CO 2 -kibocsátás: g/km. Az akció ig, ill. a készlet erejéig érvényes. A képen extra felszereltségű modell látható.

18 18 Korzó [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Mindörökké Monchichi Repül az idő, e vastag közhelyet csak azért sütjük most el, mert a debreceni Monchichi Potenciál zenekar immár ötödik születésnapja megünneplésére készül. A május 9-én a Lovardában rendezendő koncertről, a különleges vendégekről és a csapat helyzetéről Süli András basszusgitáros beszélt. Monchichi Potenciál öt év trip-pop (Fotó: Gerő Tamás) Valójában soha nem működött úgy a zenekar, hogy öt meg tíz év alatt ezt meg ezt akarjuk elérni. Voltak hullámhegyek meg hullámvölgyek is az elmúlt öt évben. Akadtak dinamikus, jól fejlődő korszakaink, meg voltak olyan pillanatok, amikor kevésbé ment a szekér. Értem ezt a zenei teljesítményre, arra, mennyire voltunk ráhangolódva a jó zene elkészítésére, meg arra, hogy a csapat mennyire futott a külvilág számára, mennyire volt jelen értékel sommásan András. Arra a kérdésre, nem nehezíti-e meg a munkát az, hogy a bandából több tag is érdekelt más zenekarokban (Mészáros Ádám Erik Sumo Band, Péterfy Bori Love Band, Ninjahelikopter, Laskai Viktor Péterfy Bori Love Band, Subicz Gábor Pannonia Allstars Ska Orchestra), így felel: Abszolút nehezíti. Nyilván nehezebb így próbát és koncerteket szervezni, viszont a zenekar rengeteget hasznosít abból a rutinból, amelyet ezek a tagok szereznek ezekben a csapatokban. Csupa olyan tapasztalatot nyernek, ami a Monchichi Potenciálnak is jót tesz. Egyértelműen látszik a csapat színpadi kiállásán, teljesítményén meg a stúdiós tudatosságon is. A vidékiség előnyeiről és hátrányairól András a következőképpen vélekedik: Most már van néhány médium, amely talán alkalmas arra, hogy eljuttassa viszonylag széles rétegekhez az új magyar zenéket. Annyiban biztosan előnyben van egy fővárosi zenekar, hogy Budapest eléggé belterjes. Ezt nem feltétlenül pejoratív értelemben mondom. Sokkal nagyobb eséllyel ismerik meg ott az emberek egymást és azokat, akik kulcspozícióban vannak. Azért szerintem észre lehet venni, hogy komoly pécsi, veszprémi, szegedi, győri csapatok tűnnek fel mostanában. Vajon mi az M.P. igazi közege? A színpad vagy a stúdió? A mai napig jobban él a zenekar stúdióban mondja a basszusgitáros. Nincs még annyira kiforrott színpadi kiállása az együttesnek, mint amilyen lehetne vagy amilyennek kéne lennie. Ezt elsősorban zenei, szakmai értelemben mondom. A banda bizonyára megcáfolja majd Süli szerény véleményét a Lovarda színpadán. Exkluzív vendégük lesz Péterfy Bori és az ő szerelemzenekara, a Love Band, Tövisházi Ambrus billentyűmágus vezetésével. Lesz majd trip-pop, torta, móka, kacagás (További részletek és játék: Nagy Tamás Finisben a golfpálya építése Négy év kemény munkájának eredményeképpen, várhatóan júliusban megnyitja kapuit a Boya Eagles Golf & Country Club, rövidített nevén BEG&CC. A Vámospércs külterületéhez kapcsolódó, Bolya-dűlőnek nevezett területen található sportlétesítmény, a névválasztásában is utal a helyiek köztudatában ismert elnevezésre. Számos madár, többek között sas is gyakorta köröz errefelé, a golfban pedig az egyik legjobb ütés az eagle. A napokban a tizenkét alapító tag és a sajtó képviselőinek jelenlétében hivatalosan is bejelentették a tulajdonosok Barna Éva és Kuppens Theo a klub alapítását, amely az első, valódi versenygolfpálya Hajdú-Bihar megyében. Büszkék vagyunk arra, hogy a közeljövőben örömet szerezhetünk sok golfjátékosnak és leendő, a golfsporttal ezután kapcsolatba lépő vendégünknek, hangzott el a köszöntő beszédben. A klub két pilléren áll: az első az egyén, aki tagdíj ellenében márciustól októberig játszhat a golfpályán, megfizetve az éves pályahasználati díjat. A másik az üzleti klubtagság. Magyar cégek és vállalkozások megvehetik a pályaszakaszokat, mely felveszi a cég vagy a vállalkozás nevét. Ezzel a cég lehetőséget teremt munkavállalóinak egy csapatépítő programban való részvételre, hogy jobban megismerhessék üzleti partnereiket, ez pedig hozzájárulhat a gazdasági sikerekhez. A 61 hektár területen létrejövő, 18 lyukú golfpálya tervezése során a mérnökök figyelembe vették a terület természeti értékeit, igyekeztek a fákat, erdős, részeket, dűnéket beépíteni a pálya szerkezetébe, így tökéletes összhangba került a természeti és az épített környezet. Az ehhez társuló csend garancia az aktív pihenésre, kikapcsolódásra vágyó golfrajongóknak. Nemcsak a már elkötelezett sportolókat célozza meg a klub, hanem az iskolákra építve bíznak abban, hogy a felnövekvő nemzedék ugyanúgy megbarátkozik a golffal, mint egy-két évtizeddel ezelőtt az akkori első fecskék a tenisszel, s nem is a távoli jövőben népszerű sport válik belőle. Vámospércs életében nagy jelentőségű a beruházás mondta Ménes Andrea polgármester, aki alapító tagja a klubnak, hiszen kitörési pontja lehet a városnak. A helyi vállalkozókat is ösztönözheti, hogy a tevékenységük színvonalát növeljék, valamint a munkahelyteremtés és a helyi iparűzési adó szempontjából is fontos a településnek a létesítmény. A golfpálya területén épül majd fel a klubház: a tagok ott ismerkedhetnek és tapasztalatot cserélhetnek. S mivel konferencia- és tárgyalóterem is rendelkezésre áll majd, kényelmes körülmények között, magas színvonalú szolgáltatások mellett lehet ott programokat szervezni. A vendégek elszállásolására a jövőben két ütemben tervezik egy négycsillagos, 77 szobás szálloda felépítését, mely wellness-részleggel is kiegészül majd. Ezek megvalósulása pályázatok függvénye, tudtuk meg Barna Évától, aki történelminek nevezte a klub alakulásának napját. Így gondolják ezt a klub alapító tagjai is: Barna Éva, Kuppens Theo, Hegedűs Richárd, Pajna Zoltán, Ménes Andrea, Rácz Róbert (építész), dr. Micskey István, dr. Tóth Károly, dr. Horváth Róbert János, Molnár Angéla, Tatár Borisz és Tatár Gergely. Sz. Vrancsik Éva

19 [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BALMAZÚJVÁROS A Veres Péter ÁMK programjaiból: Április 30. (szerda) 19 óra, 48-as Olvasó Népkör: május éjjeli bankett Május 1. (csütörtök) Kastélykert: városi majális: 8 óra: a nevezés kezdete a kerékpárversenyre a strandnál, 10 óra: játékos, ügyességi vetélkedő, 11 óra: főzőverseny, 12.30: amatőr csoportok bemutatói, 16.30: Liszter Sándor és a Vadrózsák, 18 óra: a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar koncertje, 20 óra: Utcabál és élőzene kezdődik az Abrakazabra együttessel Május 2. (péntek) 15 óra, városi sportpálya és termálfürdő: Heineken SörAtlon & SörMaraton Bajnokság (előnevezés: április 30-ig) Május 2. (péntek) 10 óra, Koroknai Farm: Majális Május 10-ig: A balmazújvárosi Szélforgó és a hajdúszoboszlói Hajdú- Foltvirágok foltvarrókör közös kiállítása. Az anyag megtekinthető: munkanapokon 9 17 óráig és szombaton 9 12 óráig BERETTYÓÚJFALU A Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjaiból: Május 9-ig, Bihari Múzeum: A tavasz Biharban című kiállítás (megtekinthető: keddtől szombatig óráig) Május 26-ig, Bella Costa étterem: Ritók Lajos grafikus-, festő- és szobrászművész kiállítása (megtekinthető naponta 9 22 óráig, cím: Berettyóújfalu, Dózsa György út 28.) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Április 30. (szerda) 19 óra, művelődési központ: gálaműsor a tánc világnapja alkalmából hajdúböszörményi, illetve debreceni táncosok közreműködésével Május 9-ig, kiállítóterem: Burai István festő- és grafikusművész kiállítása, megtekinthető: kedd és vasárnap kivételével naponta óráig Színes kavicsok: A Szabadhajdú Nonprofit Kft. és a Kultúra és Művészet Szeretete Alapítvány kavicsfestő-pályázatot hirdet. Jelentkezni lehet bármilyen korosztályból három, kézzel festett kaviccsal. A legszebb alkotásokat díjazzák, a beadott munkákból 2008-ban kiállítást rendeznek. Beadási határidő: június 13. Érdeklődni lehet Sz. Kupás Csilla közművelődési előadónál (telefon: 52/ ). HAJDÚSZOBOSZLÓ Április 30. (szerda) 17 óra, művelődési ház: Fogyasztói Klub: társasutazásokkal kapcsolatos fogyasztói jogok, utazási tapasztalatok ismertetése Május 5-ig, Bocskai István Múzeum, galéria: Múltunk a kutak tükrében című kiállítás (megtekinthető hétfő kivételével naponta óráig) KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Május 1. (csütörtök) 9 óra, sportpálya: majális: kispályás foci, főzőverseny, kézműves-játszóház, 24 órás sárréti, reneszánsz maratoni vetélkedő, Josh és Jutta műsora, Énekelj velünk, Vidám Vándorok műsora Május 7-ig: Gyógyító Mandalák kiállítás látható az egészségnapok alkalmából Baukóné Burkus Ágnes mandaláiból NYÍRACSÁD A Dózsa György Művelődési Ház programjaiból: Állandó kiállítás a Malom Galériában: Holló László festőművész és Prokop Péter pap festőművész, valamint helyi kortárs alkotók: Kiss József festőművész, Kövér József szobrászművész, Birki Helga képzőművész, Dorogi János szobrászművész, Milák Róbert festő alkotásaiból, valamint Konyári Ibolya népi iparművész, a népművészet ifjú mestere gyöngy ékszereiből és Konyáriné Csapó Ibolya fajátékkészítő munkáiból. Időszaki kiállítás: Léderer Tamás kisplasztikai kiállítása (megtekinthető május 20-ig). Nyitva tartás: hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken 9 18 óráig, kedden, szombaton, vasárnap előzetes egyeztetés telefonon az 52/ számon vagy a művelődési házban. NYÍRADONY A Móricz Zsigmond Művelődési Ház programjaiból: Május 1. (csütörtök): a Közkincs prog - ramból felújított Fecskeház újra megnyitja kapuit, szervező: a Ligetalja Néptáncegyüttes POLGÁR Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Április 30. (szerda): II. Beláhapi Fesztivál (május 2-ig): 10 óra: bemutatkoznak Polgár intézményei, 14 óra, művelődési ház, színházterem: gyermekműsor Május 1. (csütörtök) 8 óra, strandfürdő: 33-as cserászka főzőverseny, 8.30: horgászverseny, 9 óra: Polgár Város Vándorkupája 2008, 10 óra: játszóház, lövészverseny, graffiti, 10.30: ultiverseny, sportbemutatók, 15 óra: hagyományőrző csoportok, amatőr énekesek, zenészek bemutatója, 18 óra: sztárvendég: Tóth Gabi, 19 óra: majálisbál, zenél: Bürc és zenekara Május 2. (péntek) 16 óra, Kálvária domb előtti tér: táncgála, sztárvendégek: Karsai Zita és Túri Lajos, nosztalgiadisco éjfélig PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: Május 5. (hétfő) 16.30: A születés hete rendezvénysorozatát megnyitja: Petőné Papp Margit alpolgármester, 17 óra: Korszerű fogamzásgátlás és Életünk első 280 napja avagy a fogantatástól a születésig, előadó: dr. Rákosi Endre szülész-nőgyógyász főorvos, beszélgetés a védőnői hivatásról, az egészséges táplálkozásról, a szoptatásról és a babamasszázsról (az előadások ideje alatt játszósarok működik) Május 6. (kedd) 16 óra: Kismamatorna, vezeti: Bagosi Zoltán, a Ganga Baráti Kör tagja Május 7. (szerda) 17 óra: Felkészülés az anya-gyermek kapcsolatra, előadó: Szilágyi Katalin mentálhigiénikus; Újabb lehetőségek a szülészetben, előadó: dr. Farkas Béla szülész-nőgyógyász főorvos; Újszülöttkori táplálkozás, előadó: dr. Juhász Zsuzsanna gyermekgyógyász Május 8. (csütörtök) 17 óra: Nőj nagyra, szentem előadó: dr. Vajda Mária etnográfus Karacs Ferenc Múzeum: állandó kiállítás A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig, időszaki kiállítás: május 13-ig: Biblia és gyülekezet (érd: 06/ , Kossuth u. 28., megtekinthető: hétfő kivételével óráig) SÁRÁND Május 3. (szombat) 9 óra, művelődési ház: a Kelet Varázsa Hastánccsoport Guinness-rekord-kísérlete, folyamatos tánc 12 órán keresztül SÁRRÉTUDVARI A Költő Nagy Imre Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Május 1. (csütörtök) 8.30, iskolai sport pálya: foci- és kézilabda-bajnokság, sportrendezvények Május 3. (szombat) 14 óra, művelődési ház: édesanyák és nagyszülők köszön tése Állandó kiállítás: Cséri Múzeum, megtekinthető naponta 8-tól 18-óráig SZENTPÉTERSZEG Május 1. (szombat), sportpálya: majális: főzőverseny, lövészverseny, horgászverseny, családi vetélkedők, futball VÁMOSPÉRCS Május 1. (csütörtök) 10 óra, városi sporttelep: majális: asztalitenisz-verseny, kerékpártúra, majális kupa, ügyességi vetélkedők, uniós totó, kareokeeverseny, helyi amatőr együttesek bemutatkozása, 17 óra: sztárvendég: Delhusa Gjon A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a david.orsolya@deol.hu címre. Ékes Istvánné, a szentpéterszegi faluház vezetője: Szeretettel invitálok minden érdeklődőt a szép, tiszta, virágos falunkba, tegyenek egy sétát! Tavaly a Virágos Magyarország mozgalomban községek kategóriájában Szent péterszeg nyerte el az önkormányzati minisztérium fődíját. Érdemes megtekinteni a református templomot, előtte IV. Béla király egész alakos szobrát, a főutcán végighúzódó parasztbarokk házak sorát. A tájházban a népi paraszti életet bemutató állandó kiállítás tekinthető meg. A módosabb porta ékes bizonyítéka a Nép utca 1. szám alatt található alkotóház. A faluházban Fekete Borbála festőművész és a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub kézimunkaszakkörének állandó kiállítása látha tó. Kellemes kikapcsolódást nyújt a pihenni vágyóknak a horgásztó, mellette fedett közművesített jurtával, bográcsoló hellyel, szalonnasütővel. Szentpéterszegen már évek óta hagyományos rendezvény május 1-jén a majális. Sokan kilátogatnak ilyenkor a sportpályára: egész napos programok várják az érdeklődőket. Bográcsokban rotyog a pörkölt, a szakavatott zsűri kóstolgat, rangsorol. A közeli horgásztavon horgászok versenyeznek, a lődombon a lövészek is összemérik tudásukat. S az izgalmak levezetéseként futballmérkőzéseken lehet megcélozni az ellenfél kapuját. A legkisebbek arcfestéssel szépülhetnek, s a nap hangulatához elengedhetetlen lufi, vattacukor és fagyi sem hiányozhat. Délután az általános iskolás gyerek tornabemutatójában gyönyörködhetünk.

20 20 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét április 30. ] INGYENES Hallásszűrés Ingyenes hallókészülék-tesztelés Lézeres fülzúgás-terápia bemutatása és tesztelése Több száz hallásjavító készülék, Tv-erősítő és FM-rendszer térítésmentes próbája Debrecen, Bethlen utca 6 8. Tel.: 52/ Időpont-egyeztetés szükséges az ingyenesen hívható zöld számon: 06-80/ A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát! Haj- és bőrbetegségek magánrendelése Dr. Gál Mónika bőrgyógyász, allergológus, immunológus 06-20/ Debrecen, Domb u. 1. Új! Lézeres hajkezelés Ugyanott: Sebészeti magánrendelés Dr. Bodrogi Péter sebész szakorvos 06-20/ IDEGSEBÉSZETI TANÁCSADÁS ÉS MAGÁNRENDELÉS Kivizsgálás, leletértékelés, felvilágosítás és terápiás javaslat beutaló és várólista nélkül, gerincsérves, agydaganatos és egyéb idegsebészeti kórképben szenvedő betegeknek. Rendel: Dr. Klekner Álmos PhD idegsebész, onkológus, egyetemi adjunktus Időpont-egyeztetés vizsgálatra: 20/ Helyszín: Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinika járóbetegrendelő 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Tájékozódjon betegségéről és a kezelési lehetőségekről:

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2018. (I. 29.) NKt 3/2018. (I. 29.) NKt 4/2018. (I. 29.) NKt 5/2018. (I. 29.) NKt 6/2018.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 165/2017. (VII. 11.) BVKt határozat A motoros és családi nap anyagi támogatásáról

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

1) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Varga Nándorné igazgatóhelyettes

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. június 24-én du : 14,00 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra!

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra! Mire jó egy uniós projekt? (4. oldal) MÁV-Start, RCH: Hatalmas VASZsiker (3. oldal) MÁV-Start érdekvédelmi összefoglaló (6. oldal) Forrás: www.freehdw.com Köszönetet mondott a miniszter (7. oldal) MÁV-Start:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Egyed Attila levezető elnök Hutkainé

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak A nép java Erdélyiek és magyarországiak Miközben valamennyien érezzük, hogy van valami másság közöttünk, igen nehéz ennek a jellegét, tartalmát megközelíteni. Biztos, hogy a különbség az átlagra vonatkozik,

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről 122 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 19-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor képviselők Tanácskozási joggal

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2016. június 23-án 17:07 perckor kezdődő rendes képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők:

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

2011. április 7-i ülésére

2011. április 7-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások: Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?!

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Ha Ön, vagy gyermeke, ismerőse szeretett volna egy igényes, szép fürdőbe, strandra járni a kisvárosban, ha szeretett volna büszke lenni erre

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLÓ Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei

MÉDIAAJÁNLÓ Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Érvényes: 2018. január 1-től Rendezvény helyszíneink PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok A 2006-ban átadott modern rendezvénycsarnok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 13/2012. (XI.30.) A helyi iparűzési adóról szóló 12/2003. (XII. 22.) önkormányzati E4 önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

VárosKépviselő-testülete

VárosKépviselő-testülete VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben