V E R S E N Y T A N Á C S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "V E R S E N Y T A N Á C S"

Átírás

1 V E R S E N Y T A N Á C S Vj /2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H.-B. Z. és dr. V. P. ügyvédek (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) által képviselt ENVIEN a.s. (Pozsony) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként részt vett a Rossi Biofuel Zrt. (Komárom) és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Budapest) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi h a t á r o z a t o t. A Versenytanács megállapítja, hogy az ENVIEN a.s. kérelmezı Rossi Biofuel Zrt. feletti irányításszerzése a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, többször módosított évi LVII. törvény 24. -ában írt értéket nem éri el, így nem minısül engedélyköteles összefonódásnak. A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstıl számított harminc napon belül kérhetik a Fıvárosi Bírósághoz címzett, de a Versenytanácsnál benyújtott vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel. I n d o k o l á s I. Kérelem 1) Az ENVIEN a.s. (a továbbiakban: Envien), mint vevı március 22-én részvény adásvételi szerzıdést kötött a Rossi Beteiligungs GmbH-val (a továbbiakban: Rossi), mint eladóval, annak érdekében, hogy megszerezze a Rossi Biofuel Zrt. (a továbbiakban: Rossi Biofuel) alaptıkéjének 75%-1 részét képezı részvénycsomagját. 2) Az Envien december 21-én kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz (a továbbiakban: GVH) elsıdlegesen kérve annak megállapítását, hogy a Rossi Biofuel feletti irányításszerzése a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) ának (1) bekezdésében meghatározott küszöbszámok alapján nem engedélyköteles, másodlagosan amennyiben a GVH nem értene egyet a fenti kérelemmel kérte annak engedélyezését, hogy az Envien irányítást szerezzen a Rossi Biofuel felett. 3) Tekintettel arra, hogy a GVH-hoz benyújtott kérelem nem tartalmazott minden olyan tényt és adatot, amely az ügy elbírálásához szükségesek lett volna, GVH a kérelmet a Tpvt ának (4) bekezdése alapján január 4-én 30 napos határidı szabásával hiánypótlásra visszaadta. A kérelmezı a fenti végzést január 7-én vette kézhez, a hiányokat február 4-én, azaz 30 napon belül pótolta BUDAPEST, ALKOTMÁNY U. 5. TELEFON: FAX:

2 4) Az összefonódás a vállalkozások összefonódásának ellenırzésérıl szóló 139/2004/EK rendelet alapján nem minısül közösségi léptékőnek, tekintve, hogy az érintett vállalkozások közösségi szintő forgalma nem haladja meg az abban foglalt küszöbszámokat. 5) A kérelmezı a tranzakciót április 21-én a szlovák versenyhatóságnak is bejelentette, amely az összefonódást a szeptember 23-án kelt határozatával engedélyezte. Envien-csoport II. Felek 6) Az Envien részvénytársaságként mőködik, amelynek három részvényese van: a Betanol s.r.o a részvények 55%-ával, az Envico a.s. a részvények 20%-ával, míg az Altenergo a.s. a részvények 25%-ával rendelkezik. A társaságot a szlovák társasági jog szerinti igazgatóság vezeti, amely dönt a cég üzleti stratégiájáról. Az üzleti terv, a költségvetés és a jelentısebb beruházások nem tartoznak a közgyőlés hatáskörébe, ezekrıl az igazgatóság dönt. Az igazgatóságnak három tagja van, amelyek közül minden tulajdonos egyet-egyet jelöl. A döntéseket az igazgatóság egyszerő szótöbbséggel hozza, amely bármely két igazgatósági tag szavazatát jelenti a lehetséges háromból. A stratégiai jellegő döntések meghozatala így alkalmi koalíciók mentén alakul, azaz az Envien a.s. felett egyik vállalkozás sem rendelkezik irányítással. Az Envien-csoportnak két tagja van: az Envien és a Meroco a.s. (a továbbiakban: Meroco). 7) Az Envien-csoport biodízel gyártásával foglalkozik, tevékenységét külföldön végzi. Az Envien-csoport egyetlen tagja sem ért el Magyarországon árbevételt a tranzakciót megelızı évben. MOL-csoport 8) A MOL részvényeinek döntı többsége hazai és külföldi befektetık kezében van, alapszabálya értelmében azonban egy részvényes vagy részvényesi csoport sem gyakorolhatja a szavazati jogok több mint 10%-át. 9) A MOL-csoport Közép-Kelet-Európa egyik vezetı vertikálisan integrált olaj- és gázipari csoportja, az alábbi fı tevékenységekkel: kıolaj- és földgázkutatás és -kitermelés; kıolajtermékek finomítása, szállítása, tárolása és kis- és nagykereskedelmi értékesítése; földgázszállítás; olefin- és polimergyártás és -kereskedelem; elektromos áram és hıenergia elıállítás gáz- és megújuló erıforrásokból. 10) A MOL-csoport tagja a magyar vegyipar egyik meghatározó szereplıje, a TVK Nyrt., a szlovákiai Slovnaft olajipari társaság, az ausztriai Roth kis- és nagykereskedelmi vállalat. A MOL stratégiai partnere a horvát INA. 11) A MOL a régió tíz országában mőködtet több mint töltıállomásból álló multibrand hálózatot, mely hat különbözı márkát fog össze. Kutatás-termelés üzletága révén Európán kívül is jelen van; a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában. 2. oldal GVH VERSENYTANÁCS

3 12) A MOL éves árbevétele a tranzakciót megelızı évben milliárd forint volt. Rossi Biofuel 13) A Rossi Biofuel 2005-ben alakult. A társaság 2007-ben megemelte jegyzett tıkéjét és változott tulajdonosi köre is, a tranzakció eredményeképpen a Rossi 75%-1 szavazatnyi, míg a MOL 25%+1 szavazatnyi részesedéssel rendelkezett a Rossi Biofuel felett. A tranzakció engedélyezése iránti eljárásban a GVH Versenytanácsa Vj-38/2007/6. sz. határozatában megállapította, hogy az összefonódás nem érte el a Tpvt a szerinti értéket, így az nem minısült engedélykötelesnek. 14) A Rossi Biofuel termelési tevékenységét Komáromban, a MOL telephelyén folytatja, ahol a gyártó eszközök a Rossi Biofuel tulajdonát képezik. Az üzemben biodízelt állítanak elı, többnyire repce, napraforgó és használt sütıolaj felhasználásával. 15) A Rossi Biofuel évben ,- Ft árbevételt ért el. Árbevételének döntı többségét a MOL-csoport, illetve az Envien-csoportba tartozó Meroco megrendelései tették ki. A Rossi Biofuel független feleknek való értékesítésébıl származó árbevétele évben nem haladta meg az 500 millió forintot. III. Engedélykérési kötelezettség 16) A Tpvt. 23. (1) bekezdés b) pontja szerint vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több tıle független vállalkozás egésze vagy része felett. Függetlenség 17) A Tpvt. 15. (1) bekezdése szerint nem függetlenek az egy vállalkozás-csoportba tartozó vállalkozások, valamint azok a vállalkozások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak. 18) A Tpvt. 15. (2) bekezdése szerint egy vállalkozáscsoportba tartozik a vállalkozás azokkal a vállalkozásokkal, a) amelyeket a 23. (2) vagy (3) bekezdésében foglaltak szerint önállóan irányít; b) amelyek az a) pont szerint irányítják; c) amelyeket a b) pont szerinti vállalkozás az a) pont szerint irányít; d) amelyeket az a)-c) pont szerinti vállalkozások és a vállalkozás közül kettı vagy több közösen irányít. 19) Az összefonódással érintett vállalkozások irányítási viszonyai (ld. II. szakasz) alapján megállapítható, hogy a kérelmezett tranzakció egymástól független vállalkozások között jön létre. Összefonódás 3. oldal GVH VERSENYTANÁCS

4 20) A Tpvt. 23. (1) bekezdés b) pontja szerint vállalkozások összefonódása jön létre, ha egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több tıle független vállalkozás egésze vagy része felett. 21) A Rossi Biofuel irányítási és döntési viszonyait az Envien által magára nézve kötelezınek elfogadott (eredetileg a MOL és a Rossi között létrejött) együttmőködési megállapodás 2. pontja szabályozza. Ezen irányítási viszonyokat a Versenytanács Vj- 38/2007. sz. ügyben hozott határozatának 6. pontjában közös irányításként értékelte, tekintettel arra, hogy a tulajdonosoknak a közöttük lévı megállapodás alapján a Rossi Biofuel piaci magatartását meghatározó minden lényeges kérdésben egyezségre kell jutniuk. 22) A döntés alapjául szolgáló irányítási viszonyokban a Vj-38/2007. sz. ügy óta változás nem történt. Az irányítási viszonyokat a jelen tranzakció is csak annyiban érinti, hogy a Rossi Biofuel (MOL-lal) közös irányítói pozíciójába a Rossi helyére az Envien lép. 23) A Versenytanács jelen ügyben is követett gyakorlata (ld. Vj-124/2008.) szerint a vállalkozás közös irányítóinak körében bekövetkezı bıvülés vagy csere összefonódásnak minısül. Ilyen esetben ugyanis van egy olyan vállalkozás, amely az adott tranzakció révén szerez közös irányítást, vagyis megvalósul a Tpvt. 23. (1) bekezdés b) pontja. Ez a változás tartalmi szempontból is lényeges. Egy új közös irányító belépése (akár bıvülés, akár csere révén) ugyanis olyan új érdekeket jeleníthet meg (pl. az új közös irányító és az irányított vállalkozás közötti horizontális vagy vertikális kapcsolat esetén), amelyek alapvetıen megváltoztathatják a közösen irányított vállalkozás piaci magatartását. 24) A fentiekre figyelemmel megállapítható, hogy a tranzakció a Tpvt. 23. (1) bekezdés b) pontja szerint összefonódásnak minısül. Küszöbértékek 25) A Tpvt. 24. (1) bekezdése szerint a vállalkozások összefonódásához a GVH-tól engedélyt kell kérni, ha valamennyi érintett vállalkozáscsoport, valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások elızı üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a tizenöt milliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozáscsoportok között van legalább két olyan vállalkozáscsoport, melynek az elızı évi nettó árbevétele a vállalkozáscsoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások nettó árbevételével együtt ötszázmillió forint felett van. 26) A Tpvt. 27. (1) bekezdése szerint a Tpvt. 24. (1) bekezdése alkalmazásában a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozásoknak vagy azok részeinek egymás közötti forgalmát. 27) Tekintettel arra, hogy a kérelem tárgyát képezı megállapodásokat március 22-én kötötték meg, ezért a Tpvt. 24. (1) bekezdése értelmében az engedélykérési küszöbszámok teljesülésére irányadó nettó árbevételeket az elızı üzleti év, azaz tekintetében kell figyelembe venni. 28) Az érintett vállalkozás-csoportok közül a kérelmezı a MOL-csoportra nézve nem nyújtott be Tpvt. 27. (1) bekezdés szerint szőkített árbevételi adatokat, feltételezve, hogy a MOL-csoport Tpvt. szerint releváns árbevétele meghaladja a 15 milliárd forintot. 4. oldal GVH VERSENYTANÁCS

5 29) Az Envien-csoportnak azonban évben nem származott árbevétele Magyarországról, míg a Rossi Biofuel Tpvt. 27. (1) bekezdés szerint szőkített árbevétele évben ötszázmillió forint alatt volt. 30) Ennek alapján megállapítható, hogy az összefonódásban érintett vállalkozás-csoportok közül csak az egyik vállalkozáscsoport árbevétele haladja meg az ötszázmillió forintot, így az összefonódás nem éri el az engedélykéréshez szükséges küszöbszámokat. 31) A Versenytanács megállapítja továbbá, hogy a Tpvt. 24. (2) bekezdése szerinti feltétel sem áll fenn tekintettel arra, hogy az Envien-csoport tagjai a Rossi Biofuel-lel és vele egy vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozásokkal a jelen tranzakciót megelızı két éves idıszakban nem valósítottak meg összefonódást. Engedélykérési kötelezettség hiánya 32) Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában a Tpvt. 63. (3) bekezdés ab) pontja alapján megállapítja, hogy az összefonódás nem éri el a Tpvt. 24. szerinti értéket, ezért ahhoz nem szükséges a GVH engedélye. IV. Eljárási kérdések 33) A GVH hatásköre a Tpvt án, illetékessége a Tpvt án alapul. E rendelkezések értelmében a GVH kizárólagos hatáskörrel rendelkezik minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik bíróság hatáskörébe (Tpvt. 86. ), illetékessége pedig az ország egész területére kiterjed. 34) A Tpvt. 63. (3) bekezdése ab) pontjának alkalmazásából következıleg az eljárási díj megfizetésérıl nem kellett rendelkezni, mert a kérelmezı a Tpvt. 62. (1) bekezdése szerinti négymillió forintot elızetesen lerótta. 35) A Versenytanács határozatát a Tpvt. 73. (2) bekezdésének alkalmazásával tárgyaláson kívül hozta meg. 36) Az ügyfeleket megilletı jogorvoslati jog a Tpvt. 83. (1)-(2) bekezdésén alapul. Budapest, március 24. dr. Zlatarov László sk. elıadó versenytanácstag dr. Szántó Tibor sk. versenytanácstag dr. Tóth András sk. versenytanács elnöke versenytanácstagként eljárva 5. oldal GVH VERSENYTANÁCS

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-007/2010 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa E. B. és dr. K. G. ügyvezetık által képviselt Recovery Ingatlanhasznosító Kft. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/048-005/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Pap Gergely ügyvéd (Pap és Társai Ügyvédi Iroda) által képviselt Konzulinveszt Tanácsadó Zrt. (Budapest) kérelmezı

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-77/2008/5. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Strabag AG kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-33/2009/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Samsung Electronics Co., Ltd. és Samsung Elektro-Mechanical Co., Ltd. kérelmezık összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/069-013/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Széles Gábor igazgatósági tag által képviselt VIDEOTON HOLDING Zrt. (Székesfehérvár) kérelmezı összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-80/2008/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a IKO Production Media Szolgáltató Kft. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-25/2008/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Autó Triplex Kft. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-203/2004/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-179/2007/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bólyi Mezıgazdasági Termelı és Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban,

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-78/2008/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Apáthy Endre kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/014-011/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda által képviselt AHICO Elsı Amerikai-Magyar

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-56/2005/5. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Villas Austria GmbH (Ausztria) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 45/2007/45. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a KBC Private Equity NV összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett Farkas

Részletesebben

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/70/2015. Iktatószám: Vj/70-8/2015. Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 185/2006/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/077-008/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H.-B. Z. és dr. V. P. ügyvédek (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) által képviselt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/039-017/2011. Betekinthetı változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda, a Dr. Máttyus Ádám Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. M. Á. ügyvéd)

Részletesebben

végzést A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

végzést A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/60/2016. Iktatószám: Vj/60-18/2016. Egységes szerkezetben a Vj/60-17/2016.

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 87/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hochtief Construction AG eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 67/2005/9. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Colas-Hungária Építőipari Kft. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 159/2006/2. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Waberer s Holding Vagyonkezelő Zrt. összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/063-004/2012. 1 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Illés és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Waberer s International Zrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 118/2005/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a RPG Industries Ltd. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 12/2005/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a PLUS Élelmiszer Diszkont Kft. I. rendű; valamint OMV Hungária Ásványolaj Kft.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/55/2015. Iktatószám: Vj/55-18/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/018-007/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. P. G. ügyvéd (Pap és Társai Ügyvédi Iroda) által képviselt Olajterv Vagyonkezelı Zrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-200/2005/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Immorent International Holding GmbH kérelmező összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/055-049/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dr. T. J. ügyvéd (Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda) által képviselt DB Hungária Holding Kft. (Budapest) összefonódás

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-36/2009/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kabai Táp és Takarmányfeldolgozó Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/82/2014. Iktatószám: Vj/82-15/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/047-004/2012. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Budapest Fıváros Önkormányzata (Budapest) kérelmezı

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj 187/2006/4. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyarországi Volksbank Rt. és Volksbank Ingatlankezelő Kft. kérelmezők

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-97/2008/4. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 129/2006/6. Ikt.sz: Vj-19/2006/4. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Waberer s Holding Vagyonkezelő Zrt. és Raaberlog Nemzetközi Szállítmányozási Kft. összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/092-008/2011. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda által képviselt Japan Display Inc. kérelmezı összefonódás

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-29/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a az Europolis ABP Ingatlanberuházási Kft. I. rendű; az Europolis M1 Ingatlanberuházási

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/116/2015. Iktatószám: Vj/116-22/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj-63/2007/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts (München) és a Bayerische Landesbank (München), MKB Bank

Részletesebben

h a t á r o z a t o t.

h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/27/2014. Iktatószám: Vj/27-20/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/125/2015. Iktatószám: Vj/125-23/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 211/2005/9. Ikt.sz: AM/285/2006/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Szabolcs Gabona Holding Vagyonkezelő Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban,

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S VJ/137-6/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Szécsényi László ügyvéd (Budapest) által képviselt A-Way Infrastrukturprojektentwicklungs- und Betriebs GmbH. (Spittal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: VJ/125-005/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a COPÉ Vagyonhasznosító és Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (Pécs) kérelmezı összefonódás

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.

h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYTANÁCS Vj-140/2000/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Takarék Bróker Értékpapír Forgalmazó és Tanácsadó Rt kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/91/2015. Iktatószám: Vj/91-10/2015. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/055-42/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H. K. ügyvéd által képviselt Europapier International AG (Hinterbrühl, Ausztria) kérelmezı összefonódás

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/12/2015. Iktatószám: Vj/12-18/2015. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/093-16/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda által képviselt OTP Fordulat Tıkealap (Budapest) és D-ÉG Épületgépészeti,

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 164/2004/24. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. v.a. I. rendű;

Részletesebben

végzést. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

végzést. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: VJ/42/2017. Iktatószám: VJ/42-15/2017. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860. Vj 133/2004/12 Ikt.sz.: /2004

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860. Vj 133/2004/12 Ikt.sz.: /2004 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 133/2004/12 Ikt.sz.: /2004 A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-140/2008/003. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Itochu Corporation Tokió kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/72/2014. Vj/72-12/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj-92/2007. Ikt.sz: Vj-92/2007/007. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a TDF S.A. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként

Részletesebben

Betekinthető! határozatot.

Betekinthető! határozatot. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/78/2015. Iktatószám: Vj/78-15/2015. Vj/78-9/2015. sz. határozat egységes

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/69/2014. Vj/69-10/2014. BETEKINTHETŐ! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/108-017/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. A. Gy. ügyvéd (Réti Antall és Madl Landwell Ügyvédi Iroda) által képviselt V-Contact Kereskedelmi és Szolgáltató

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 123/2005/10. Ikt.sz.:. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Dunafin Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Dunaújváros)

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t V E R S E N Y T A N Á C S Vj-104/2007/063. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Microsoft Magyarország Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/095-11/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt UNIÓ COOP Szövetkezeti Kereskedelmi

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/106-20/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. F. G. ügyvéd (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt MECSEK Élelmiszer és Vegyiáru

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-17-012/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bellák és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Magyar Tıketársaság Zrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-111/2008/5. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a PALÓC Nagykereskedelmi Korlátolt Felelısségő Társaság (Salgótarján) kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/024-006/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H. K. ügyvéd (Hetényi Ügyvédi Iroda) által képviselt CEE Transport Holding B.V. (Amsterdam, Hollandia) és Wáberer

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-007-008/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt ALTEO-Arrabona Vagyonkezelı Kft. (Budapest) és az ALTEO-Sopron

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-17/2009/34. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Shell Hungary Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/54/2015. Iktatószám: Vj/54-15/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t. I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás

h a t á r o z a t o t. I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/65/2015. Iktatószám: Vj/65-10/2015. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/088-13/2012. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. H.-B. Z. és dr. V. P. ügyvédek (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Ügyvédi Iroda; Vörös

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-202/2004/4. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a General Electric Company (USA) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 181/2004/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Alföldi Malomipari Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/47/2014. Vj/47-13/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/35/2015. Iktatószám: Vj/35-015/2015. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/059-14/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda és GÁL Ügyvédi Iroda által képviselt COPÉ Vagyonhasznosító és Szolgáltató Zrt. (Pécs)

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: Vj/135-17/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Illés és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Waberer s Holding Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dalkia Energia Zrt. irányítást szerezzen a Kipcalor Energetikai Kft. felett.

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dalkia Energia Zrt. irányítást szerezzen a Kipcalor Energetikai Kft. felett. VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj-96/2007/004. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dalkia Energia Zrt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dalkia Energia Zrt. irányítást szerezzen a Pannonpower Holding Zrt. felett.

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dalkia Energia Zrt. irányítást szerezzen a Pannonpower Holding Zrt. felett. VERSENYTANÁCS Ügyszám: Vj-182/2006/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dalkia Energia Zrt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-125/2008/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tendre Takarmányipari Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése iránti kérelem elmulasztása

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A bejelentett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A bejelentett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/22/2017. Iktatószám: Vj/22-10/2017. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/50/2013. Iktatószám: Vj/50-10/2013. 1 A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62., Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/64/2014. Iktatószám: Vj/64-11/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/13/2015. Iktatószám: Vj/13-21/2015. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelem

határozatot. Indokolás I. A kérelem 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/38/2013. Iktatószám: Vj/38-13/2013. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-86-011/2011. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Sátori és Lutter Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. (Budapest)

Részletesebben

Betekinthető. h a t á r o z a t o t.

Betekinthető. h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/85/2014. Iktatószám: Vj/85-13/2014. Betekinthető A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

NYILVÁNOS VÁLTOZAT. h a t á r o z a t o t.

NYILVÁNOS VÁLTOZAT. h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/6/2015. Iktatószám: Vj/6-15/2015. NYILVÁNOS VÁLTOZAT A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-210/2007/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Best Reisen Utazási Iroda Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indított

Részletesebben

határozatot. Az eljáró versenytanács engedélyezi, hogy az IMMOFINANZ AG közvetlen egyedüli irányítást szerezzen a CA Immobilien Anlagen AG felett.

határozatot. Az eljáró versenytanács engedélyezi, hogy az IMMOFINANZ AG közvetlen egyedüli irányítást szerezzen a CA Immobilien Anlagen AG felett. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/52/2016. Iktatószám: Vj/52-10/2016. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/030-016/2011. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda által képviselt Hewlett-Packard

Részletesebben

végzést. Indokolás I. A tényállás

végzést. Indokolás I. A tényállás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/107/2015. Iktatószám: Vj/107-31/2015. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/066-011/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. D. D. ügyvéd (Dózsa Ügyvédi Iroda) által képviselt FHB Jelzálogbank Nyrt. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése

Részletesebben

végzést. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

végzést. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/120/2015. Iktatószám: Vj/120-8/2015. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-86/2009/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Ringier AG kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S NYILVÁNOS VÁLTOZAT! Vj/103-012/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda által képviselt ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-086-017/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. F. G. (Oppenheim Ügyvédi Iroda) által képviselt Alfi-Ker Kereskedelmi Kft. (Nyíregyháza) kérelmezı összefonódás

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/100-10/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. Mikus Ügyvédi Iroda által képviselt Vörösvár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) és Vörösvár Invest

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/103/2015. Iktatószám: Vj/103-15/2015. BETEKINTHETŐ! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás

határozatot. Indokolás I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/92/2016. Vj/92-15/2016. Betekinthető változat! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t.

h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/38/2015. Iktatószám: Vj/38 17/2015. BETEKINTHETŐ! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/28/2015. Iktatószám: Vj/28-9/2015. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben