MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS- HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS- HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP )"

Átírás

1 V Á L L A L K O ZÓ I H Í R L E V É L Sok szeretetettel köszöntjük olvasóinkat első Vállalkozói Hírlevelével! Reméljük, az idei évben sűrűn kell majd jelentkeznünk és tájékoztatnunk Önöket a pályázati lehetőségekről, pénzügyi források eléréséről. Két fontos pályázati lehetőségről szeretnénk most rövid ismertetőt adni. Egyik a vidékfejlesztés kategóriájában, másik pedig a civil szervezetek számára megjelent pályázat. A vidékfejlesztés azokat a vállalkozásokat kívánja segíteni, melyek mezőgazdasági termékek feldolgozását végzik jelenleg is, vagy szeretnék ezt a későbbiekben végezni. A részleteket az alábbiakban közöljük. MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS- HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP ) A felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdálkodók számára olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, továbbá a saját, ill. az alkalmazotti foglalkoztatás fenntartásához. További célja az ágazati szereplők versenyképességének javítása a legkorszerűbb, innovatív technológiák megvalósításával. Különös hangsúlyt kapnak a magasabb minőségű, speciális igényeket kielégítő termékek előállítására irányuló, valamint az erőforrás-hatékonyságot elősegítő beruházások. A rendelkezésre álló forrás mértéke: 151 milliárd Ft. Támogatott projektek várható száma: db. Pályázók köre: - TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti, mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás kizárólag Annex I. termék előállítására vonatkozó tevékenységek esetén pályázhat, kivéve TEÁOR 109 (takarmánygyártás) és 1102 (szőlőbor termelése) - Mezőgazdasági termelők - Konzorcium (legalább öt, jogilag és gazdaságilag egymástól független kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt). Ez lehet még termelői csoport, termelői értékesítő szervezet, mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, a szociális szövetkezet. 1

2 Támogatható tevékenységek (a teljesség igénye nélkül, minden tevékenységet lásd: Pályázati Felhívásban): - Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása. - Az anyagmozgatáshoz, raktározáshoz, csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése. - A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése. A célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. - Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek o Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése o Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése o Világítási rendszerek korszerűsítése o Berendezések, gépek, rendszerek energetikai felújítása. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák, berendezések beszerzése. - Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása (napkollektor, napelem, biogáz termelés, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, stb.) mértéke: - egyéni beruházás esetén max. 500 millió Ft - kollektív beruházás esetén max. 1,5 milliárd Ft A támogatás intenzitása: 50 % Igazolt saját erő: 25 % Előleg: a megítélt támogatás 50 %-a Pályázat benyújtásának határideje: február február 15. Érékelési határnapok: április 15., július 15., október 15., január 15., április 15., július 15., október 15., február A tavalyi év végén jelent meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírása, amellyel működési kiadásait szeretnék támogatni. Előző számunkban erről már adtunk tájékoztatást, valamint tartottunk egy tájékoztató fórumot, ahol Szedmák Tamás, a Civil Információs Centrum munkatársa tartott tájékoztatást a megjelenteknek. 2

3 A most megjelent pályázat szintén a nek szól, de ennek keretében rendezvények támogatására nyílik mód sikeres pályázat keretében. Az alábbiakban ennek rövid összefoglalóját tesszük közzé. CIVIL ERVEZETEK AKMAI PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSA (NEA-16-) Pályázat kódja Kollégium Benyújtási határidő NEA-UN-16- Új nemzedékek jövőjéért NEA-NO-16- Nemzeti összetartozás NEA-TF-16- Társadalmi felelősségvállalás NEA-MA-16- Mobilitás és alkalmazkodás NEA-KK-16- Közösségi környezet A pályázók köre: egyesület, alapítvány, szövetség Pályázati díj: Ft, melyet nem kell megfizetni, ha a pályázó azt a NEA-16-M pályázat keretében már megfizette. Cél NEA-UN-16- Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs kábítószermegelőzés, természet- és környezetvédelem NEA-NO-16- A Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme NEA-TF-16- Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, és érdekképviselet, adományozás, szociális családsegítés, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek NEA-MA-16- Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek NEA-KK-16- Kulturális közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés i időszak kezdő időpontja i időszak záró időpontja intenzitása (%) Önerő (%) mértéke min. (Ft) mértéke max. (Ft)

4 Benyújtandó dokumentumok A pályázatot benyújtani a oldalon lehet. A pályázati felhívások a honlapon érhetőek el. A témával kapcsolatos kérdéseivel kapcsolatosan szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken: Majsa Alapítvány Terbe Zoltán Tel.: kisterseg@colonial.hu M I K R O H I T E L MIKROHITEL ÜGYINTÉZÉS HELYBEN! A legutóbbi vállalkozói fórumon bemutatkozott a Bács-kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, és részletes tájékoztatást adott a vállalkozók számára igénybe vehető mikrohitel programokról. A hitelekkel kapcsolatos tanácsadást és ügyintézést immár Kiskunmajsán is tudjuk szolgáltatásként nyújtani az érdeklődőknek. A Majsa Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei vállalkozásfejlesztési Alapítvány együttműködési megállapodást kötött és ez alapján a Majsa Alapítvány segítséget tud nyújtani az érdeklődőknek a mikro hitelekkel kapcsolatban. Igénybe vehető alacsony kamatú mikrohitelek beruházásokra, forgóeszköz finanszírozásra: - Expressz Mikrohitel - Új Széchenyi Hitel - Országos Mikrohitel - Helyi Mikrohitel - Szabad felhasználású Helyi Mikrohitel A hitel maximális összege Ft. A hitel futamideje maximum 10 év, a tőketörlesztésre akár 2 év türelmi idő is kérhető. 4

5 Kezdő vállalkozások is igényelhetik. Telefon: Elérhetőségeink: Várjuk a szíves érdeklődőket! Cím: 6120 Kiskunmajsa, Kálvária utca 12/A. kisterseg@colonial.hu VÁLLALKOZÁSÁNAK NINCS MÉG HONLAPJA? hogy az ne csak egy Internetes szórólapként működjön, hanem új érdeklődőket, majd megrendelőket szállító gépezetté váljon! Vagy az már elavult és régen nem volt frissítve? 10 éves weblapfejlesztési múlttal és a legújabb webes és marketing trendeket követve elkészítem Önnek új honlapját, Kérjen egy ingyenes árajánlatot ben: info@honlapmenedzser.hu. A személyes találkozók helye Kiskunmajsa! 5

NEA szakmai támogatások (2014)

NEA szakmai támogatások (2014) NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai célú támogatása NEA-14 Pályázati célok Közösségi környezet (KK), Társadalmi

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára

Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára 1 Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai Civil szervezetek szakmai programjainak támogatása 2015 Pályázat kiírás kódja:

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt.

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. március Hatékonyságnövelés támogatása a mezőgazdaságban A Vidékfejlesztési Program keretében új pályázat jelent meg, melyben élelmiszeripari feldolgozási

Részletesebben

Aktuális pályázatok. Civil szervezetek szakmai programjának támogatása

Aktuális pályázatok. Civil szervezetek szakmai programjának támogatása Aktuális pályázatok Civil szervezetek szakmai programjának támogatása NEA-KK-15-SZ, NEA-MA-15-SZ NEA-NO-15-SZ, NEA-TF-15-SZ NEA-UN-15-SZ Pályázat célja: NEA-KK-15-SZ Kulturális tevékenység, közművelődés,

Részletesebben

Aktuális pályázatok. Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2013

Aktuális pályázatok. Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2013 Aktuális pályázatok Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2013 NEA-13-M Pályázat célja: A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának

Részletesebben

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek AJÁNLAT 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 88-90. Telefon/Telefax: 62-444-188 Mobil: 0630-9381-702

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg VP3-4.2.2-16 40 Mrd Ft Maximum 200 millió Ft Intenzitás 40 50% Pályázók köre Területi

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

VP Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben: BORÁSZAT TERMÉKFEJLESZTÉSÉNEK ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK TÁMOGATÁSA VP3-4.2.2-16 A Felhívás célja hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelőnek minősülő, továbbá a nem mezőgazdasági termelőnek

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban

Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban VP3-4.2.1-4.2.2-18 1. A pályázat célja A felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek

Részletesebben

A Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési pályázatai

A Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési pályázatai A Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési pályázatai Készítette: Palik Zoltán 1. Működési pályázatok 2. Szakmai pályázatok 3. Egységes gyakorlatok MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATOK Működési pályázatok: cél, támogatási

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP5-4.1.6-4.2.3-17 A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati

Részletesebben

A civil törvény végrehajtásának és a Nemzeti Együttműködési Alap működési tapasztalatai

A civil törvény végrehajtásának és a Nemzeti Együttműködési Alap működési tapasztalatai A civil törvény végrehajtásának és a Nemzeti Együttműködési Alap működési tapasztalatai Emberi Erőforrások Minisztériuma Civil Kapcsolatok Főosztálya Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési

Részletesebben

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP2-4.1.1.3-16 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak: 1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben

Részletesebben

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM 7400 Kaposvár, Csokonai u.1. 3/5. - EGYÜD Árpád Kulturális Központ, Agóra - ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület 30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com

Részletesebben

A Nemzeti Együttműködési Alap évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása.

A Nemzeti Együttműködési Alap évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása. A Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő- a teljes pályázati folyamat lebonyolítója

Részletesebben

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról 2016-2018 Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP3-4.2.1-4.2.2-18 A felhívás célja a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A Kormány célul tűzte ki

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN C. PÁLYÁZATRÓL Kódszám: VP

TÁJÉKOZTATÓ MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN C. PÁLYÁZATRÓL Kódszám: VP TÁJÉKOZTATÓ MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN C. PÁLYÁZATRÓL Kódszám: VP3-4.2.1-4.2.2-18 A konstrukció célja A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP2-4.2.1-4.2.2-18 A felhívás célja a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A Kormány célul tűzte ki

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott

Részletesebben

A civil területet érintő jogszabályi változások február

A civil területet érintő jogszabályi változások február A civil területet érintő jogszabályi változások 2019. február 12-13. Fontos információk NEA 2019 pályázatok megjelenése 2019. január 16-án A kiíró már nem az EMET, hanem a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A Nemzeti Együttműködési Alap évi NEA-17-M jelű, Civil szervezetek működési célú támogatása című pályázati kiírásának bemutatása

A Nemzeti Együttműködési Alap évi NEA-17-M jelű, Civil szervezetek működési célú támogatása című pályázati kiírásának bemutatása A Nemzeti Együttműködési Alap 2017. évi NEA-17-M jelű, Civil szervezetek működési célú támogatása 2017. című pályázati kiírásának bemutatása Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő-

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft

kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: VP34.2.115 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyságának elősegítése a feldolgozásban középmagyarországi régióban (KMR)

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP

Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.3-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban

Részletesebben

A Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évi működési és szakmai pályázatai

A Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évi működési és szakmai pályázatai A Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évi működési és szakmai pályázatai A Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évi működési pályázatai Működési pályázatok: támogatható tevékenység A pályázat célja a civil

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Statisztikai adatok a teleházakról

Statisztikai adatok a teleházakról Statisztikai adatok a teleházakról A teleházak megoszlása működtetői kör szerint Működtető db Valós % 1,00 civil szervezet 78 55,7 2,00 önkormányzat vagy önkormányzati intézmény 55 39,3 3,00 vállalkozás

Részletesebben

P Á L Y Á ZATOK VÁLLALKOZÓKNAK

P Á L Y Á ZATOK VÁLLALKOZÓKNAK V Á L L A L K O ZÓ I H Í R L E V É L KEDVES OLVASÓINK! Egyre-másra jelennek meg a különböző pályázati felhívások. Azokból választjuk ki azokat, amelyek leginkább felkelthetik az Önök érdeklődését, és lehetőséget

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Pályázatok és általános információk gazdálkodók részére HBF Hungaricum Kft. Az előadás tartalma Vidékfejlesztési Program (VP) támogatási lehetőségek 2020 Közeljövőben várható VP

Részletesebben

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Mi várható 2012-ben? 1331/2012. (IX. 7.) Kormányhatározat alapján Operatív programok közötti

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE AZ ÖNKÉNTESSÉG ELTERJESZTÉSE BIHARBAN ALAPINFORMÁCIÓK 1. Szervezet neve: 2. (Rövidítése: ) 3. Szervezet közhasznúsági besorolása: nem közhasznú közhasznú kiemelkedően

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Alapvető információk. Alapkezelő: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő- a teljes pályázati folyamat lebonyolítója

Alapvető információk. Alapkezelő: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő- a teljes pályázati folyamat lebonyolítója A Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2017. című pályázati kiírásának és a Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai programjának támogatási 2017. című pályázati

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március

Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak 2018. március Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16) A kiírás célja: fiatalok munkaerő-piaci integrációjának segítése Kötelezően megvalósítandó,

Részletesebben

TEVÉKENYSÉGET, SZINTÉN LEHETŐSÉGE VAN MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATBAN (ANNEX I. TERMÉK) PÁLYÁZNI.

TEVÉKENYSÉGET, SZINTÉN LEHETŐSÉGE VAN MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATBAN (ANNEX I. TERMÉK) PÁLYÁZNI. ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK LÉTREHOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE, KORSZERŰSÍTÉSE Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. április 3. Az első

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett

Részletesebben

A Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása című pályázati kiírásának

A Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása című pályázati kiírásának A Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2018. című pályázati kiírásának és a Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018. című pályázati

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét

Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét Pályázati lehetőségek energetika (KEOP) területén 2012-2013 2012.11.22. Kecskemét Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP Beérkezett pályázatok Energetikai pályázati

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatok jelentek meg

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatok jelentek meg Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. március Állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatok jelentek meg A Vidékfejlesztési Program keretében új, állattartó telepek korszerűsítését,

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című,

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, GINOP-4.1.1-8.4.4-16 számú felhívásról A pályázati kiírás keretében a

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. május 12. naptól

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

VP Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása

VP Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása 1. Jogosultak köre: I. Mezőgazdasági termelő, amennyiben a. utolsó lezárt üzleti évben - vagy amennyiben erre vonatkozóan

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen 12 ezer milliárd forintos keret 513 Mrd Ft kapacitásbővítés 146 Mrd Ft informatika 581 Mrd Ft innováció 160 Mrd Ft energetika

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Zöldgazdaság-fejlesztési program 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések 2. prioritás: Vizeink jó kezelése 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése

Részletesebben

Pályázati összefoglaló

Pályázati összefoglaló Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyságának

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyságának Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyságának elősegítése a feldolgozásban Tájékoztató/Kivonat I. Támogatás célja A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdálkodók számára

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk

A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk Koleszár Gábor főosztályvezető B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Nemzeti Méhészeti Program A

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című, GINOP-4.1.2-17 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak:

Részletesebben

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ A Rinya-Dráva Szövetség a Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósításával összefüggésben kapacitásfejlesztő fórumot szervez Barcson,

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Smitola László Széchenyi Programiroda Nyugat-dunántúli Régió fejlesztési tanácsadó KEOP tel.: 06-20-450-5878 Széchenyi Programirodák

Részletesebben

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása VP

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása VP Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása VP-3-4.2.2-16 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 40 mrd 500 db Támogatás összege: maximum 200 millió Ft Támogatás mértéke:

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. BAROMFITARTÓ TELEPEK KORSZERŰSÍTÉSE VP2-4.1.1.2-16 A felhívás alapvető célja a baromfitartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL Keretösszeg: 105,2 milliárd Ft Kölcsön összege: TERMÉSZETES SZEMÉLY KÖLCSÖNFELVEVŐ ESETÉN: minimum 500.000 forint,

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1. GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ)

AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ) SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ) BEMUTATÁSRA KERÜLŐ PÁLYÁZATOK Pályázati kód GINOP-4.1.1-8.4.4-16 GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel. Első értékelési határnap: február 28.

GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel. Első értékelési határnap: február 28. GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. február 2-től 2019. február 2- ig lehetséges. Első

Részletesebben

Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel

Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel portfólió Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A pályázat célja Az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének,

Részletesebben

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség 2016. május 27. Pápa Az agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

GINOP

GINOP ÉLELMISZERIPARI KOMPLEX BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A Felhívás és a Hitelprogram együttes célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló

Részletesebben

VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása. A támogatási kérelmek benyújtása január 6-tól lehetséges.

VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása. A támogatási kérelmek benyújtása január 6-tól lehetséges. VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása 1 A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 6-tól lehetséges. Pályázat benyújtása Az első értékelési szakasz záró dátuma:

Részletesebben

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Köszöntöm Önöket! Az előadás vázlata 1. A Rolling Consulting Hungary bemutatása 2. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben