Oláh Lajos: Az antiszemitizmus története

Átírás

1 Oláh Lajos: Az antiszemitizmus története Bevezetés Az antiszemitizmus, mint fogalom csak a XIX. században vált általánossá a zsidóellenesség meghatározásra. Mindennapi szóhasználatban ma már jelentheti tágabb értelemben véve is a zsidóellenességet, precíz fogalomhasználat esetén azonban leginkább a XIX. században keletkezett, és ideológiává szerveződő politikai antiszemitizmust érthetjük alatta. A korábbi századok zsidóellenes mozgalmainak megnevezésére különféle további kifejezéseket használhatunk. Ilyen például a judeofóbia, amely az ókori xenophóbia egy altípusát írja le. Egy másik, az antik görögség körében kialakuló forma volt az irodalmi jellegű zsidóellenesség. A középkorra a teológiai indíttatású antijudaizmus volt jellemző, amely azután éppen az újkorban váltott alakot, és vette fel a politikai antiszemitizmus formáját. A német nemzetiszocializmus azután a faji alapú politikai antiszemitizmust tette egyik uralkodó eszméjévé. A második világháború után újabb mutációk jelentek meg, ilyenek többek között a holokauszttagadás, az anticionizmus. Az eddigi felsorolásból is látható a zsidóellenesség végig kíséri az emberiség szinte egész írott történetét. Vajon miből fakad ez az állandóság? Nyilván nem szabad a különböző korok antiszemitizmusa (a fogalmat most általános értelemben használva) közé egyenlőségjelet tenni, hiszen ahogyan a zsidó identitás is folyamatosan változott, részben éppen az üldöztetések hatására, az üldözőkre is érvényes az, hogy gyakran éppen az üldözöttekkel szemben alakítják ki bonyolult kölcsönhatásban saját azonosságtudatukat. Azonban a folyamatosan változó idenitástelemeket figyelembe véve is felismerhetőek a zsidóellenesség alakváltozásai mögött jelen lévő visszatérő elemek. Ráadásul az üldözöttek, jelen esetben a zsidók szempontjából, pedig lényegében mindegy, hogy az üldözött zsidó közösség, vagy a közösségen kívül bárki mit gondol a zsidó identitásról éppen egy adott korban, hiszen őket, mint zsidókat üldözik, jelentsen az bármit is az adott korban. A másik fontos sajátosság, amely az antiszemitizmus történetének különlegességét adja, a zsidó vallásnak, kultúrának a nyugati civilizáció kialakulásában játszott kitüntetett szerepe. Sajátságos, hogy éppen az a kereszténység biztosítja a zsidó hagyomány kivételes szerepét a nyugati kultúrában, amely egyben a közvetítő szerepet is betölti az ókorban kialakult zsidóellenes toposzok továbbadásában.

2 A harmadik fontos tényező- és ez ennek az üldöztetéstörténetnek a következő különlegessége-, hogy nehéz ezt a történeti folyamatot nem a holokauszt felöl visszafelé olvasni, mintegy okot keresve a nehezen megmagyarázhatóra: miképpen történhetett meg Európa közepén, hogy éppen egy modern állam, amely, mint intézmény méltán tekinthető a nyugati kultúra egyik legfontosabb civilizációs eredményének, a zsidóság teljes elpusztítására tör, faji alapon kiirtandónak ítélve kortól, nemtől függetlenül állampolgárainak egy részét? Kereshetjük a magyarázatot a történelmi körülményekre koncentrálva, bemutatva azokat a történeti okokat, amelyek elvezetnek a holokauszthoz, de előbb-utóbb beleütközünk abba a problémába, hogy önmagában ezekkel a szélsőséges antiszemitizmust megmagyarázni nem lehet. A történelmi okok mellett tehát fontossá válhatnak a téma iránt érdeklődők számára a háttérben rejlő egyéni-, illetve társadalmi szinten működő pszichológiai tényezők. Természetesen egy ilyen rövid, alapjában véve oktatási célokat szolgáló összefoglalásnak nem lehet feladata, az antiszemitizmus pszichológiai, szociálpszichológiai vonatkozásainak teljes körű bemutatása, néhány fontosabb vonatkozó elmélet ismertetésére a történeti áttekintés után mégis sor kerül majd, így segítve a megértés teljességét. Ókor Az ókori-keleti birodalmak és a zsidóság A zsidóságot ért legkorábbi üldöztetéstörténeteket a Bibliában olvashatjuk. Hiba lenne azonban ezeket az elbeszéléseket kizárólagosan az antiszemitizmus történetén belül értelmezni, azaz az üldözés motívumai között valamiféle kifejezetten a zsidók ellen irányuló különleges okot keresni. Egy, a különböző ókori birodalmak között sodródó, őrlődő nép üldöztetése egyáltalán nem kivételes történet. A zsidó nép kezdeti története nem tartalmazott más népek kialakulásától gyökeresen eltérő elemeket. 1 A történetek kivételessége a korokon átívelő fennmaradásukban rejlik, nyilván összefüggésben magának a zsidóságnak a fennmaradásával, túlélésével. A bibliai történetek ugyanakkor legtöbbször visszatekintő jellegűek, céljuk a tanítás, a példa, pontosan annak a különleges identitásnak a kialakításában van nagy szerepük, amelyek végső soron éppen a nép túlélését szolgálták. (Megfigyelhető, hogy az identitás legfontosabb elemévé váló egyistenhit, illetve az ezzel együtt megjelenő kiválasztottság tudata a későbbiek során kiváltja a homogenizáló nagy birodalmak türelmetlenségét, tehát az üldözés ekkor már bizonyos szempontból mégis zsidó specifikussá válik.) 1 Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet Európában a században. Debrecen, Csokonai Kiadó, o. 2

3 Az üldöztetésről szóló első történet a Kivonulás Könyvében található. Az egyiptomi birodalomban élő zsidókról olvashatjuk, hogy a fáraó a zsidók nagy számát, megsokasodását már a birodalom szempontjából veszélyesnek érezve, ellenlépésekre határozta el magát. 2 Ezek az intézkedések vezetnek el majd az exodushoz, az Egyiptomból való kivonuláshoz. A történet fontos alapüzenete, valamely istennel kötött különleges szövetség megkötésének a kinyilatkoztatása, még nem különösebben egyedi az ókori népek, vallások történetében. Hasonló törekvésekkel találkozhatunk, Mezopotámiában Marduk vagy Assur, Egyiptomban Ámon-Ré vagy Atón kultuszában. A monolátriának vagy henoteizmusnak nevezett egyistenimádat átalakulása, átalakítása következetes egyistenhitté, monoteizmussá azonban csak a zsidó vallás estében történt meg, éppenséggel pontosan a zsidó államiságot ért támadások hatására. Így a történetnek az elsődleges jelentősége a monoteizmus kialakulása szempontjából van, hiszen, mint a későbbiek során látjuk, Biblia könyveinek megfogalmazása, az addigi részben szóbeli hagyomány írásba foglalása, az i.e. 600-as évekre tehető, amikor az asszír hódítást még átvészelő Júdea királya Jósiás, az Újbabiloni Birodalom fokozódó nyomása miatt kezd vallási reformok sorozatába. 3 A zsidóellenesség története szempontjából mégis van egy fontos vonatkozása a mózesi elbeszélésnek. A hellenizmus, majd a római világ görögsége zsidóellenes érvei között tűnik majd fel az a motívum, amely szerint a zsidóknak Egyiptomból azért kellett távozniuk, mert bélpoklosságot terjesztettek. 4 (A vád továbbéléséről, változataira később a görög irodalmi zsidóellenesség történeténél még visszatérek.) Történeti szempontból következő fontos eseménysor a zsidó államiság felszámolása az i.e. VIII- VII. század során. Az első támadó, ahogyan már utaltam rá, az asszír hatalom volt. I..e. 721-ben II. Sarrukinu elfoglalja az északi királyságot Izraelt, és az ott élő lakosság nagyobbik részét deportálja. A deportáltak teljesen eltűnnek az ókori népek tengerében. Egy ország, egy nép megsemmisítése egyáltalán nem különleges esemény a korban, az asszír nagyhatalom rutinszerűen űzött gyakorlata volt ez. Hosszasan lehetne sorolni azoknak a népeket, akik az asszíroknak köszönhetően tűntek el a történelem porondjáról. Róluk a nevükön kívül, ha az egyáltalán fenmaradt, ma már semmit nem tudunk. A déli Júda adófizetéssel elkerüli a hódítást, de komoly belső válságon ment át. Ennek a válságnak a hatására indul meg a már említett Jósiás féle reform. Az új nagyhatalom, az asszírokat legyőző Újbabiloni Birodalom azonban már nem volt kíméletes, az ellenszegülő Júdeát elpusztítják, Salamon templomát lerombolják, a lakosság egy részét (elsősorban az értelmiséget) Babilonba hurcolják, aminek következtében a babiloni fogság néven 2 Biblia, A Kivonulás Könyve I Jósiás (i.e ) Jahve kultuszát Jeruzsálembe központosítja, teret enged a prófétai mozgalomnak. Ezt egészíti ki i.e. 621-ben a Mózesi törvények váratlan megtalálása. 4 Josephus Flauvius : Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról. Helikon Kiadó, o. 3

4 ismert korszakban így egy zsidó kisebbségi csoport került idegen környezetbe. Az új helyzet egyrészt a monoteizmus, a templomi kultusz nélküli judaizmus formájában való megszilárdulását eredményezte. Rendkívül jelentős folyamatról van szó, hiszen így vált a zsidóság a szigorú monoteizmus, az ókori népek között egyedülálló vallása miatt könnyen beazonosíthatóvá. Másrészt éppen ez a különválás, a diszpóra lényegéből fakadó idegenség a zsidóellenesség új típusainak a megjelenését is eredményezte. Ókori antiszemitizmusról, tehát egyfajta elvi jellegű zsidóellenességről lényegében csak a diszpóra létrejöttétől beszélhetünk. Az ókori népek történetében a vallásnak fontos állami-politikai szerepe is volt. A győztes birodalom hivatalos kultusza legyőzte, beolvasztotta a legyőzött népek isteneit, azonban ez a zsidóság esetében lehetetlenné vált, hiszen egy mindenható, kizárólagos istent nem lehet legyőzni, beolvasztani. Ettől kezdve a zsidókra a szerveződő birodalmak, illetve a többségi, általában politeista kultuszokat folytató társadalom gyanakvással, értetlenséggel nézett. Perzsa Birodalmat megalapító Nagy Kürosz hazaengedte Babilonból a zsidókat, a deportáltak egy része azonban Babilonban maradt, így az újra létrejövő zsidó államiság mellett immár folyamatosan létezett a diaszpóra zsidósága is. A babiloni fogság utáni időszakban a diszpóra állandósulása mellett, a templom nélküli kultusz továbbélése megerősítette a monoteista vallás kereteit, ami így a legfontosabb identitásképző, identitásmegőrző erővé is vált egyben. Érdekes körülmény, hogy az egyébként vallásilag általában toleráns Perzsa Birodalomhoz kötődik a később nem kanonizált 5 Eszter Könyvében olvasható történet, amely szerint a birodalomban élő zsidókat a gonosz, zsidógyűlölő Hámán, Ahasvérus király tanácsadója teljesen ki akarja pusztítani, és akik csak zsidó Eszter közbenjárására kerülhették el sorsukat. A történet nagy valószínűséggel teljes egészében kitalált, és a már részben diaszpórában élő zsidóság körében keletkezett, és nem elsősorban a zsidók és a perzsák, hanem a kialakuló judaizmus és a zsidókat körülvevő pogány világ ellentétéről szól, 6 határozottan identitáserősítő szándékkal. Elephantiné 4 Az egyik legrégebbi zsidó kolónia, még a zsidó államiság ókori megszűnése előtti időkben i. e. 570 körül a Nílus első zuhatagánál, az egyiptomi-szudáni határon jött létre Elephantiné szigetén. Az egyiptomi állam zsidó katonákat telepített ide, akiknek a feladata az állam déli határainak a védelme volt. A családjukkal együtt itt élőknek széleskörű autonómiát adtak, szabadon gyakorolhatták az akkor 5 A héber nyelvű Bibliát Alexandriában i.e. 300 körül görögre fordították. Ezt a Septuaginta néven ismert változatot fordították azután latinra, és vált így a legismertebb bibliaszöveggé a középkorban. A hagyomány szerint a nagy zsidó háborút (i.e ) túlélő Johanan ben Zakkaj Javnéban rabbinikus iskolát hoz létre, és itt került sor a Bibliai könyvek újrakanonizálása. Ebbe a kánonba több, a Septuagintában szereplő könyv már nem került be, ilyen volt például az Eszter könyvének nevezett rész is. A továbbiakban a Septuaginta vált a katolikus Biblia alapjává, míg a protestantizmus a javnei kánont fogadta el, ebből ered a katolikus és protestáns bibliafordítások közötti terjedelembeli, tartalmi különbség is. 6 Gábor György Fejezetek az antik és középkori metafizikai antijudaizmus történetéből Ph.D. disszertáció. Budapest, Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem

5 még nem teljesen monoteista vallásukat, még templomot is építhettek. Amikor a perzsák i.e. 525-ben meghódították Egyiptomot, szintén zsoldjukba fogadták az itt élő zsidókat. Az i.e. 5. században perzsa ellenes felkelés robbant ki Egyiptomban, ebben a zsidók a perzsák oldalán harcoltak. A helyi lakosok és a kolónia között részben ezért, részben vallási okok miatt kiéleződött a viszony. Elephantiné szigetén állt ugyanis az egyiptomi Hnum kosisten legfontosabb szentélye, a zsidók templomában viszont bárányokat is áldoztak. A konfliktus i.e. 410-ben robbant ki. Hnum papjai valószínűleg megvesztegették az egyik perzsa tisztviselőt és ezt követően a perzsa katonaság a helyi lakossággal együtt betört a templomba, amit kirablása után leromboltak. A tartomány perzsa helytartója a zavargást elfojtotta, a felkelés elfogott résztvevőit kivégeztette. Görög világ és a zsidóság Sajátos módon a görög világ a hellenizmus koráig nem vesz tudomást a zsidóságról. Ennek az lehetett az oka, hogy a zsidók által lakott terület határa egészen a i.e. 3. századig nem érte el a Földközi-tengert. A későbbi Judea területét Hérodotosz még filiszteus föld néven ismeri. Ráadásul mivel a zsidók ekkor még többnyire földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, nem jelentettek gazdasági konkurenciát, a görögök számára, így azután szempontjukból érdektelenek voltak. Nagy Sándor hódításával (i.e ) megváltozott a helyzet, a zsidók immár a nagy görög-makedón birodalomhoz tartoztak, és bár a birodalom Sándor halála után részeire esett, a zsidók új helyet találtak ebben az új, globalizált görög világban. Tudjuk, hogy Alexandriában, az új világ egyik reprezentatív városában már I. Ptolemaiosz korában kialakult egy kisebb zsidó közösség. Ettől datálható egy a kezdetben jóindulatúnak mondható, még mindig igen mérsékelt zsidó vonatkozású görög érdeklődés. Az i.e. 2. században gyökeresen megváltozik a kép, a jóindulat eltűnik, a viszony ellenségesebbé válik, majd az évtizedek múltával már ez az új, kicsit sem barátságos attitűd válik uralkodóvá. A változást nagy valószínűséggel IV. Antiokhosz kudarcba fulladt erőszakos hellenizálási kísérlete, és az ennek ellenhatásaként kirobbanó makkabeus felkelés 7 okozta. A felkeléssel fontos eseményhez érkeztünk a zsidóellenesség történetében. A görög világban ekkor fogalmazódnak meg azok a vádak, amelyek később visszatérő, korokon átívelő módon jelennek meg a zsidókkal kapcsolatban. Az ellenségesség kialakulása mögött nem nehéz felfedezni a gazdasági motívumokat: a zsidók a kereskedelembe bekapcsolódva a görögök komoly konkurenseivé váltak. Jellemző és érdekes, hogy mivel a vádakat megfogalmazó művek jelentős része elveszett, ezek nagy részét a római történetíró, a zsidó származású Josephus Flauvius hagyományozza ránk, amikor a rágalmak cáfolatára megírta saját művét (Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról). A vádak egy része titkos kultuszokról szólt, amelyek során a zsidók a jeruzsálemi templom szentélyében egy arany szamárfejet imádnak. Itt említi meg Flauvius azt a már korábban említett 7 Az i.e között lezajlott a szeleukida birodalom ellen vívott szabadságharc sikerrel járt, független zsidó állam, a hasmoneus királyság jött létre. A felkelés történetéhez kacsolódik a hanuka ünnepe. 5

6 történetet, amely szerint azért kellett a zsidóknak Egyiptomból távozniuk, mert a bélpoklosságot terjesztették. Bár a közvetlen kontinuitás szövegszerűen nem bizonyítható, nem nehéz felismerni ebben a középkorban oly elterjed kútmérgezési, pestisterjesztési vádakat. Megfogalmazódott a görög szerzőknél az is, hogy a titkos kultusznak része a kannibalizmus: a zsidók minden évben feláldoznak egy görögöt, és a húsából mindannyian esznek. Ez a vádpont a későbbi vérvád előképének tekinthető. Megjelenik az összeesküvés vádja is: a zsidók megesküsznek, hogy ellenségei lesznek minden idegennek. Az ellentétek a már a római világba betagolt Alexandriában zsidóellenes pogromba torkollottak. Az eseményeket Alexandriai Philó 8 leírásából ismerjük. I.e. 38-ban a görögök, nyilvánvaló provokatív céllal, az követelték a város római helytartójától, Flaccustól, hogy utasítsa a zsidókat Caligula császár szobrának a templomaikban való felállítására. Flaccus csapdába került, mert tudta, hogy nem sértheti meg a császárt, viszont a rendeletet a zsidók nem fogják végrehajtani, hiszen az bálványimádás lett volna, amit vallási törtvényeik ekkor már szigorúan tiltottak. A félelme beigazolódott, a rendelet kiadása után a felheccelt görög-egyiptomi csőcselék a rendeletnek ellenálló zsidókra rontott. Valóságos hajtóvadászat indult: korra, nemre való tekintet nélkül folyt a gyilkolás, a zsidók házait kifosztották, az életben maradottakat a város legegészségtelenebb részébe szorították, ezzel lényegében létrehozva az első gettót. Aki kilépett erről a területről a halál fia volt. A történet folytatáshoz tartozik, hogy amikor Caligula tudomást szerzett a történtekről, rendet teremtett, Flaccust leváltotta. Utóda, az új császár Claudius pedig kárpótolta az áldozatokat, a főbűnösöket pedig kivégeztette. A feszültség a görögök és zsidók között azonban továbbra is megmaradt. Zsidók a Római Birodalomban Az alexandriai eseményekkel már egy új korszakba léptünk át, a makkabeus felkelés után a Hasmoneus dinasztia által újjászervezett zsidó államot a Kr.e. 63-ban érte el a római hódítás. Korábban a Hasmoneus állam szövetségesi kapcsolatban állt Rómával, de ekkor Pompeius, aki Szíriát meghódította, Júdeát is betagolta a birodalomba, bár az egyelőre még látszólag önálló maradt, széleskörű autonómiát biztosítva a rómaiak megtűrték Nagy Heródes és utódainak uralmát. Augustus alatt i.e. 6-ban a terület Júdea és Szamaria néven római provincia lett. A rómaiak valláspolitikája általánosságban, néhány szabály betartása mellett, toleránsnak volt mondható. Róma szent határán belül (pomerium) csak Róma ősi isteneinek, illetve azokkal azonosítható isteneknek lehetett oltárt és szentélyt építeni. A Város szent határán kívül azonban minden olyan kultusz gyakorolható volt, amely nem sértette Róma politikai érdekeit, illetve amelyet 8 Alexandriai Philó (Philón) (i.e k.-i.sz.41) Zsidó filozófus, aki műveiben egyedülálló módon ötvözni tudta a zsidó gondolkodás és hellenisztikus filozófia tudásanyagát. I. sz. 40. körül ő volt annak a zsidó küldöttségnek az egyik vezetője, amely Caligula császárhoz ment. 6

7 nem akartak a rómaiak körében terjeszteni. 9 Tiltottak voltak továbbá a titokzatos módon, zárt csoportban gyakorolt kultuszok. Azokat a vallásokat, amelyek megfeleltek a kritériumoknak u.n. collegiumokba sorolták, és így gyakorlásukat engedélyezték. Ezek közé tartozott a zsidó is. Látható, hogy a rómaiaknál a birodalmi szempont volt az elsődleges, ha egy vallásban nem láttak biztonsági kockázatot, gyakorlásukat tolerálták. Fontos megjegyezni, hogy zsidó vallással szemben, legalábbis kezdetben nem teljes mértékben érvényesülhetett a birodalmi politika. Ezt egyrészt megnehezítette a zsidóság hosszú ideig érezhető, időnként fegyveres felkelésbe torkolló politikai ellenállása a római uralommal szemben. Megnehezítette az integrációt a rituálé néhány, a nem zsidókkal való érintkezést megnehezítő mozzanata, illetve a zsidók elzárkózása minden vallási jellegű szinkretizmustól 10. Ezekkel a kitételekkel együtt egyértelmű, hogy a római állam zsidóellenessége nem valamely zsidó sajátosságnak, hanem egy, a birodalom érdekeivel, törekvéseivel szembehelyezkedő népnek szólt. Ilyen ellenállást a Birodalom nem tűrt. További római jogi sajátosság volt, hogy a római polgárjog, eltérően a korábbi a görög poliszokban követett eljárástól, nem kapcsolódott kötelező vallási rítusok elfogadásához. Ellenkezőleg, Julius Caesar például több rendeletben általános elvként szögezte le, hogy a zsidók vallásuk előírásainak megtartása mellett is részesülhetnek a teljes polgárjogban. A zsidó állam betagolása a római birodalomba már a nagy zsidó háborúk, felkelések előtt lehetővé tette a zsidóknak a nyugatra költözést, így azután az időszámítás kezdete körüli időben már jelentős római diaszpóráról tudunk. Az első század első felében a város zsidó lakossága nem keltett különösebb feltűnést. Róma zsidó lakossága nagyrész kézművesekből állt, egyetlen kirívóan gazdag zsidóról sem tudunk, a pénzügyek területén semmiféle különleges szerepet nem játszanak. Josephus Flavius zsidó szerint Augustus korában a számuk már több ezerre volt tehető. Josephus Flavius beszámol az ottani zsidók prozelita-tevékenységéről is 11, valószínűleg ez, illetve Tiberius (14-37) császár időszakára már érezhető júdeai politikai feszültség vezetett oda, hogy a császár, zsidógyűlölő kegyence, Aelius Seianus hatására, tömegesen utasítja ki a zsidókat (és tegyük hozzá az Izisz-hívőket is) titkos kultusz folytatásának illetve térítésnek a vádjával. Így történt, hogy i.e. 19-ben 4000 zsidót Szardínia szigetére internáltak. I.sz. 32-ben Tiberius visszavonta a rendeletet, hogy azután Claudius i.sz. 50-ben újra kitiltsa a zsidókat Rómából. 12 A helyzet drámai módon változott az i.sz között zajló nagy zsidó felkelés után. A felkelés a római uralom ellen tört ki, történetét a már többször idézett Josephus Flauvius elmondásából 9 Egy ezzel a tilalommal kapcsolatos a zsidók római jelenlétének első bizonyítéka. A külföldiek ügyében illetékes praetor, Cn. Cornelius Hispalus i.e. 139-ben Rómából és Itáliából kiűzte a csillagjós káldeusokat és az eredményes missziót folytató zsidókat azzal az indokkal, hogy megrontják a római erkölcsöket. 10 Vallások összeolvadása, más vallások tanításainak beolvasztása, vallási tézisek elfogadása. 11 Az időszámítás kezdete körüli időben a zsidó vallás a későbbi időkre jellemzőnél sokkal jelentősebb mértékben fordult térítő szándékkal a környezete felé. Az áttéteteket nevezték prozelitának. Josephus Flavius: A zsidók története XVII. 2,1; XVIII. 3,5 12 Suetonius: Caesarok élete. Ötödik könyv: Claudius 7

8 ismerjük. Kirobbanásának közvetlen oka vallás jellegű volt. I.sz. 66-ban Florus prokurátor tizenhét talentum aranyat elvitt a jeruzsálemi templomból, ez a zsidók vallási érzékenységét oly súlyosan érintette, hogy a nép felkelt a rómaiak ellen. A felkelés leverése során ismét elpusztult Jeruzsálem, benne a második templommal, és valóságos pogrom sorozat söpört végig a főleg görög lakta keleti városokban. A háborúban százezrek pusztultak el vagy kerültek rabszolgasorba. A felkelés után a császár, a felkelés leverésében kezdetben aktívan részvevő Vespasianus, elrendelte a zsidóadó bevezetését, kifejezetten a felkelésben részt nem vevő diaszpóra zsidóságát sújtva. 13 Fia Domitianus szigorította az adó beszedését, illetve megtiltotta mind a zsidó, mind a keresztény szokások követését, ennek a rendeletnek részeként a származásuk szerint nem zsidókon a körülmetélés végrehajtását is. Az állam istenei iránti tisztelet elmulasztását istentagadásnak minősítette. A következő császár Nerva, viszont megint jelentősen enyhített a szigoron. Hamarosan újabb véres események következtek. Már Hadrianus császár uralkodása alatt került sor az utolsó kétségbeesett júdeai szabadságharcra. Ez volt a Barkochba-felkelés ( ), amely kegyetlen leverése után a császár kitiltja zsidókat Jeruzsálemből, még a város nevét megváltoztatta, a Templom-hegyen pedig Jupiter tiszteletére emeltetett templomot. A felkelés következményeképpen egyre inkább a diaszpóra lett a zsidóság fő élettere. Ezután a zsidóság helyzete egy időre, nyugvópontra került. A birodalom szempontjából már semmiféle veszélyt nem jelentettek, így súlyosabb konfliktusok nem alakultak ki. Pragmatikus gyakorlat alakult ki vallási kérdésekben is: a zsidók nem mennek be a császár géniuszának emelt templomba, de a zsinagógában imádkoznak a császárért, a születésnapját megünneplik. A római (és görög) világba való beilleszkedés leginkább nyelvi téren volt érezhető. A júdeai, szíriai és mezopotámiai zsidóság beszélt nyelve az arameus volt, az ettől nyugatra fekvő diaszpórában azonban leginkább a görög. (A Rómában feltárt zsidó katakombák sírfeliratainak kb. 70%-a görög, 25%-a latin és csak 4-5%-a héber. A nevek kb. kétharmada idegen, görög vagy latin hangzású, csak egyharmada bibliai eredetű héber név.) A kereszténység és a zsidóság. Az keresztény antijudaizmus kialakulása A korai évek. A konstantini fordulat előtt. A kereszténység zsidó szektaként keletkezett, a két vallás elválása egymástól főként krisztológiai kérdések miatt történt meg. A kereszténység történetének kezdeti időszakában a zsidó többség kezdetben legalábbis ők voltak többségben - Jézust mint messiást nem fogadta el. A 13 É két denarius összegű önkéntes adójukkal a jeruzsálemi szentély fenntartásának költségeihez járultak hozzá, most - a szentély elpusztítása után - ugyanilyen összegű különadóra kötelezte. Ezt az adót külön császári kincstár, a fiscus Judaicus kezelte, és ebből fedezték a 80-ban elhamvadt capitoliumi Jupiter-templom újjáépítését. A sértő megkülönböztetést is érzékeltető adót Vespasianus csak a diaszpóra azon tagjaitól szedte be, akik mindaddig rendszeresen fizették a szentélynek járó adományt. 8

9 kereszténység a páli fordulattal lépett ki a zsidóság népi-vallási kereteiből, ettől kezdve gyorsan terjedt, először elsősorban görög környezetben, majd megállíthatatlanul hódította meg a birodalom távolabbi nyugati területeit is. Hamarosan a nem zsidó születésű keresztények alkották a túlnyomó többséget az új valláson belül, az ő teológiájuknak már nem volt semmi aktuális kapcsolata a zsidósággal. Jeruzsálem pusztulásával és a templomi istentisztelet megszűntével a távolság a két vallás között még nagyobb lett. A római hatalom kezdetben rendkívül bizalmatlan, időnként kifejezetlen ellenséges volt az új vallással szemben. A magatartás oka most sem teológiai természetű volt elsősorban. A kereszténység titkos szertartásai, a térítő jellege elegendő volt a hatósági gyanakvás felkeltéséhez. Ez a gyanakvás többször eredményezett birodalmi méretű üldözést. Jellemző, hogy a később a zsidókkal szemben hangoztatott irracionális vádak, mint például a vérvád, a korai keresztényekkel szemben is megfogalmazódtak. Mindeközben azonban ekkorra a zsidóság és kereszténység viszonya is ellenségesre fordult, bár ez az ellenségeskedés ekkor még nem lépet túl a teológiai vita keretein. Zsidóellenesség az Újszövetségben Sajátos körülmény, hogy már az Evangéliumokban több zsidóellenes kijelentés található, ami első látásra talán kissé furcsának tűnhet, hiszen mint köztudott, nemcsak az első keresztények, de az evangéliumok megfogalmazói is zsidók voltak. A jelenség Ószövetségi párhuzamokkal együtt érthető meg legjobban. Amikor ott a próféták Izráelt ostorozzák, kritikájuk nem kifelé irányul, elsősorban a nép vezetőinek szól. Az Evangéliumok szerzői, amikor a zsidókat kritizálják, a messiást el nem fogadó zsidók ellen beszélnek, ezek a kritikák nem tekinthetők általában zsidóellenesnek. Fontos megjegyezni, hogy a kereszténység keletkezésének időszakában a zsidó vallás sem tekinthető dogmatikai értelemben zártnak. Főleg a messiás kérdésében intenzív teológiai viták folytak az időszámítás kezdete körüli századokban, a zsidó hittant akkor még nagyfokú pluralizmus jellemezte. Az azonban teljesen világos volt már akkor is, hogy a zsidó valláson belüli értelmezés szerint a keresztre feszített, szenvedő-ember Jézus nem lehet a Messiás. Ezzel együtt ezek az evangéliumi helyek rendkívül fontosak, hiszen az éppen ezekben a kezdeti vitákban formálódó, majd a konstantini fordulat után határozott alakot öltő vádak a keresztény antijudaizmus számára jelentenek majd folyamatos hivatkozási alapot. Tehát amikor Máté evangéliuma szerint elhangzik, hogy vére rajtuk és fiaikon 14, vagy ahogyan a János evangéliumában olvasható Sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni. 15, vagy ugyanitt: 14 Mt 27, Jn 8,44 9

10 ti nem vagytok az Istentől valók 16 hosszútávon ezek a mondatok antijudaista tartalommal telítődtek a későbbi keresztény teológia zsidóellenes fejtegetéseiben. 17 Láthatóan Jézus emberi vagy isteni természetéről, messiásságáról folyó vita már a konstantini fordulat előtt élesen szembeállította a korai (gyakran zsidó) keresztényeket és az eredeti hitüket megtartó zsidókkal. Miközben zsidó részről talán már a II. században 18 belekerült a 3 napi fő ima részeként elmondott az úgynevezett 18 áldásba 19 az eretnek Názáreti elátkozása, a keresztény oldalon a vita közben formálódnak azok az elméletek, amelyek a zsidóság helyét, sorsát az immár hatalomra jutott keresztény világban kijelölték. Ezekben a korai elvi jelentőségű vitákban egyre kevesebb szó esett azokról a körülményekről, amelyek biztosíthatták volna a két vallás békés egymás mellett élését, pedig ilyen szöveget is találhatunk az Újszövetségben. Pál a Rómaiakhoz írott levelében egyértelműen fogalmaz, az üdvösség a zsidókon keresztül vezet, a zsidóság az a nemes olajfa, amelynek törzsébe a kereszténységet beleoltották. Szent Cyprián a III. században már egészen más hangon szól, lényegében összefoglalva az alakuló antijudaista koncepciót: 1. A zsidókat Isten haragja kíséri, mert elszakadtak tőle, és bálványoknak hódolnak. 2. Nem hittek a prófétáknak sem, és meggyilkolták őket. 3. Meg volt jövendölve, hogy Jézust nem fogják elfogadni. 4. Nem értik az Írásokat, Krisztus eljövetele óta csak az egyház érti és magyarázza ezeket helyesen. 5. Amíg a zsidók Krisztust nem fogadják el, soha nem is fogják megérteni a Szentírás igazságait. 6. A zsidók szükségszerűen elvesztik a nekik ígért országot, és helyükbe a pogányságból származó keresztények lépnek, akik új törvényt kapnak Istentől, új prófétákat, új választottságot és vezetést. Ez az úgynevezett helyettesítési elmélet vált uralkodóvá az elkövetkező századokban Jn 8,47 17 Nyíri Tamás: Előszó helyett, In: Szenes Sándor: Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok. Beszélgetések. Budapest, o. 18 Más vélemények szerint csak a kereszténység hatalomra kerülésével, amikor a zsidóüldözések megkezdődtek. 19 A 18 áldás, az Amída, része a vallásos zsidók által naponta elmondott három fő imádságnak a reggeli sachrit, a délutáni minchá és az esti arvit imának. A 18 egészült ki egy tizenkilencedikkel, amely a rágalmazók ellen szól. Számozás szerint ez 12. a Birkat ha-minim. המינים Aברכת legkorábbi változatai (10. század körül) a Kairói Genizah-ban maradtak fenn. Ezekben a változatokban olvasható Notzrim (názáretiek = kersztények) név a minim (eretnek ) héber kifejezéssel együtt. Az ima körüli vita mintegy 500 évvel korábban már megjelent a talmudisták és keresztények közötti vitákban, de a szöveg történetéből a közbeeső 500 év nem ismert. Más források szerint az imát a Yavnei tanács rögzítette az első században. Sok a bizonytalanság a kérdés körül, annyi bizonyos, hogy Jeromos ( ), aki a Bibliát latinra fordította (Vulgata) dokumentálhatóan vitatja az imát, így az már a IV. században létezett. A középkorban az ima sok változatban létezett, és nem utolsó sorban a keresztény cenzúra hatására a kereszténységre, illetve a hatalomra, kormányokra vonatkozó kitétel eltűnt belőle. (A forrásgyűjteményben mind a korai, mind az egyik kortárs változat olvasható.) lásd még: Ruth Langer: Cursing the Christians: A History of the Birkat Haminim. Oxford University Press A bizonyítékok három könyve Quirinushoz <a zsidók ellen> / Testimoniorum libri tres ad Quirinum adversus Iudaeos Szöveg: Vanyó László, szerk., Szent Cyprianus művei (Ókeresztény írók, 15)(Budapest: Szent István Társulat, 1999), pp. 31 skk. 10

11 Az egyházatyák fogalmazzák meg a kollektív bűnösség elvét is. Így érte végül is utol az isteni büntetés a zsidókat, akik kezet mertek vetni Krisztusra írja Euszebiosz Jeruzsálem pusztulása kapcsán.. 21 Szent Jeromos 22 is kivette a részét a későbbi közgondolkodás megformálásában. Műveiben a zsidókat kígyónak nevezi, akik gyűlölik az emberi nemet, példaképük Júdás, az áruló apostol; imádságaik, a zsoltárok pedig olyanok, mint a szamarak ordítása. Aranyszájú Szent János úgy véli, hogy a zsidók kéjelgő, kapzsi, álnok banditák, gyilkosok, csalók, ördögtől megszállottak, s kegyetlenebbek a vadállatoknál is. Azért ennyire elfajzottak, mert megkínozták Jézust. Ezért nem lehet számukra semmiféle kiengesztelődés vagy bocsánat. A bosszúnak nem lehet vége, a zsidóknak örökké templom és haza nélkül kell maradniuk. Elvetettségüket Isten haragja okozta, aki teljesen elfordult tőlük. A keresztények kötelessége gyűlölni a zsidókat. Aki szereti Krisztust, az sohasem küzdhet eléggé a Krisztust gyűlölő zsidók ellen. Alakot öltött immár a krisztusgyilkosság vádja, amely ugyan soha nem válik hivatalosan dogmává, de mélyen beivódik a keresztény közgondolkodásba. A nyugati egyház legtiszteletreméltóbb atyáinak egyike, Szent Ágoston azzal érvelt, hogy a Káin és Ábel közötti gyilkos összeütközés előrevetítette a keresztények és zsidók közötti állandó ellenségeskedést. Figyelemre méltó Szent Ágostonnak a vándorló zsidóról szóló elmélete is. Ezek szerint Krisztus meggyilkolásáért voltaképpen már el kellett volna pusztulniuk, Isten azonban kegyesen megengedte végzetük elkerülését - hogy tanúsítsák a kereszténység felsőbbségét. A zsidók tanúskodása abban áll, hogy az ő sorsukon látható hová vezet, hogy nem fogadták el Krisztust. A zsidóknak büntetésül folytonosan bolyonganiuk kell, sehol sem telepedhetnek meg hosszabb időre,, mert meggyilkolták a földre szállt istent. Ágoston szerint szüksége van az egyháznak a zsidóság fennmaradására, de a zsidóknak nem szabad túlzott jólétben élniük. Mindig szolgai szerepet kell betölteniük. 23 Ágoston másik maradandó gondolata a megvalósuló egyház világi uralmának ideológiai meglapozása. Az ő fejtegetései nyomán 24 az egyház egyre inkább úgy tekint magára, mint Isten országára, a messiási dicsőség megvalósítójára, amelynek elhívatása, hogy uralkodjék az egész földkerekségen. Ha viszont ebben a birodalmi önfelfogásban az egyház Isten megvalósult királyi uralma a földön, akkor a zsidóság léte ennek a felfogásnak eleven tagadásává válik. 21 Euszebiosz: Hisztoria ekklésziasztiké, II, 6, 8. In: Euszebiosz Egyháztörténete. Budapest, Fordította Baán István. Hasonlóképpen foglal állást Órigenész (Contra Celsum, I, 47) és Tertullianus (Adversus Judaeos, 13). 22 Szent Jeromos ( ) a kereszténység egyik legfontosabb személyisége volt, mert az ő fordításában olvasták a keresztények a héberül írt Ószövetséget és a görögül írt Újszövetséget egészen a reformációig. 23 Ágoston e "remek ötlete nélkül már rég kiirtottak volna bennünket" - mondta keserű humorral Moses Mendelssohn, Kant kortársa 24 Szent Ágoston: Civitas Dei 11

12 Ebben, a patrisztikus irodalomban fejlődnek ki azok a toposzok, jellemző képek és fordulatok, klasszikus szidalmak, vádak, káromlások, gondolkodásbeli öntőminták, amelyek meghatározták a keresztények zsidóellenes szemléletét. 25 írja Nyíri Tamás a már idézett művében. A konstantini fordulat után Mint láttuk, az egyház teológiai, vallási indíttatású antijudaizmusa főbb vonalakban már készen volt, amikor a kereszténység a formálódó középkori Európában kizárólagos vallássá vált. Nem egyszerűen csak az új, zsidó ellenes érvrendszer alakult ki, de egyben közvetítésre került az ókorban, elsősorban a görög világban kialakult judeofób toposzok nagyobb része is. Fontos megjegyezni, hogy az antijudaizmus nem a zsidóság mint nép, főleg nem mint faj ellen lép fel. Ámbár az alapelv, miszerint az egyházon kívül nincs üdvösség (extra ecclesiam nulla salus), időnként elvezetett az elv, egyházon kívül nincs élet formában való gyakorlati alkalmazásához is. Azt is látnunk kell, hogy a keresztény Európa nem pusztán a zsidókkal türelmetlen, hasonló kíméletlenséggel lép fel többek között az eretnekmozgalmakkal, az iszlámmal szemben is. A célja nem az ellenfél elpusztítása, hanem elsősorban a megtérítése. A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy az egyház ugyanakkor a Szent Ágostoni gondolatból kiindulva időnként a zsidóságot védelmező szerepet is vállalt. Hiba lenne azt gondolni, hogy a teológiai antijudaizmus csak a középkorban virágzott. A gondolkodásmód ma is jelen van, sokszor éppen az antiszemitizmussal keveredve, annak alapjául szolgál. Szükséges ezért röviden áttekinteni melyek a főbb ismérveit, amelyek alapján az előítéletesség antijudaista módja felismerhető. Az első legfontosabb ilyen jellegzetesség természetesen a már említett Krisztus-gyilkosság vádja, amely alapján a zsidók bűnössé váltak, és így elveszítették a kiválasztottságot. Ez utóbbi a keresztényekre szállt, ezt neveztük korábban helyettesítési elméletnek. Az antijudaista keresztények gyakran különbséget tesznek az Ószövetség szigorú, kegyetlen, azaz a zsidók istene, és az Újszövetség, a keresztények irgalmas, megbocsátó istene között. Megtörténik a szembeállítás az Írás felosztásában is. Az Ószövetség és Újszövetség elnevezések antijudaista tartalmúak, hiszen azt sugallja, hogy ember és isten között egy új szövetség jött létre, amelyből a zsidók kimaradtak. (Természetesen használatuk nem feltétlenül jelent kirekesztő szándékot, hiszen ezek közkeletű, mindennapos elnevezései ma már a Biblia részeinek.) Az antijudaista a zsidó kiválasztottság gondolatát gőgnek, más népek lebecsülésének tekinti. A zsidó felfogás szerint azonban a kiválasztás nem érdem szerint történt, egyoldalú isteni döntés volt, és következményeiben sokszor terhes kötelességként a zsidóságnak az a rendeltetése, hogy a többi nép 25 Nyíri Tamás: Előszó helyett, In: Szenes Sándor: Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok. Beszélgetések. Budapest, o. 12

13 elé állítsa azt a spirituális és etikai mintát, amelyet a Tóra fogalmaz meg, és tanít, hogy "általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége. 26 Gyakran tekinti az antijudaizmus a mózesi törvényeket merev, idejétmúlt szabály gyűjteménynek, megfeledkezve a jézusi tanításról : "Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. ( ) Míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből" 27 Ezzel kapcsolatos a vád, miszerint a zsidók a mózesi törvények alapján a zsidóság a megtorlás, a bosszúállás etikáját követi, ezzel szemben kereszténység, Jézus tanítása nyomán, a szeretet etikáját gyakorolja. 28 Zsidók helye a középkori-, koraújkori Európában A középkori zsidók helyzete sajátosan változik meg az ókorhoz képest. Míg akkor a monoteizmus volt idegen, a középkorban ez már általánossá vált. A zsidók mégis páriává, megtűrt, időnként üldözött néppé váltak. A korábban ismertetett ideológia alapokon azután zsinati határozatok százai keletkeztek, amelyek az egyház ellenségeiként tartották számon a zsidókat. 29 Társadalmi állapotuk a nem szabadokéval volt egyenlő. Tilossá vált a vegyes házasság, kizárták a zsidókat legtöbb foglalkozási ágból, megkülönböztető öltözéket írtak elő számukra, és mindennek betetőzéséül gettóba zárták őket.(a történelem iróniája: azután bizonyos mértékben éppen a gettó segített zsidó azonosságuk megőrzésében.) Kitüntetett jelentőségű a zsidóság helyzetét sok száz évre meghatározó III. Ince által ben összehívott IV. lateráni zsinat. A zsinat négy constitutiója (c.67-70) külön a zsidókkal foglakozott, törekvése szerint átfogóan szabályozva a zsidók helyét a keresztény világban. A 67. constitutio a kamatszedésről szólt, mérsékletre intve a keresztényeket, felhatalmazta az uralkodókat a kamatláb meghatározására. A 68. egységesen előírta a zsidójel viselését, a 69. megtiltotta, hogy a zsidók közhivatalt viseljenek. A 69. constitutio megtiltja a zsidó hitbe való visszatérést. 30 Az egyház ellenségessége a zsidók társadalmi, jogi helyzetét is meghatározta. Az antijudaizmus teológia érvei mellett az üldöztetésnek azonban gyakran igen prózai gazdasági, pénzügy okai is voltak A zsidó társadalom foglakozás szerkezetében tovább erősödtek már a későantikvitás időszakában jelen levő tendenciák. A társadalom peremére szorított zsidók számára csak néhány 26 Ter 12,3 27 Mt 5, A felebaráti szeretet parancsolata, amelyet sokan jellegzetesen keresztény újításnak képzelnek, megtalálható már a Törvényben is: "Ne légy bosszúálló, se haragtartó Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Lev 19, 18) és 814 között a nyugati keresztény királyságokban, Rómában, valamint keleti és nyugati zsinatokon 230 kánon és egyházi rendelet jelent meg a zsidókkal kapcsolatban. A IV. és a XVI. század között 92 általános és helyi zsinat hozott törvényeket a zsidókkal kapcsolatban. 30 Bár a rendelkezéseket a IV. lateráni zsinat fogadta le, egyetemessé csak az évi bázeli zsinattal váltak. 13

14 foglakozást engedélyeztek, így körükben jellemző tevékenységgé a kereskedelem, pénzügyletek váltak. A zsidók szerepe a pénzügyletek területén a zsidóellenesség kialakulásánál egyfajta objektív feszültségforrásaként is szerepet kapott. Ugyanakkor a társadalmi környezetnek a zsidókkal szemben tanúsított kirekesztésben megnyilvánuló ellenséges magatartása nagymértékben felelős is ezért a szerepért, így egyfajta circus vitiosus 31 jön létre, ami egyébként az előítéletek működésénél igen gyakori jelenség. A zsidók keresztény társadalomban, igen gyakran az uralkodó rétegek hitelezőivé válva könnyen az üldözés célpontjaivá válhattak, hiszen gyakran ez volt az adóság leírás legegyszerűbb, kézenfekvő módja. Ráadásul a zsidók városokban csak meghatározott helyen, gettókban élhettek. (A középkori gettó mást jelentett, mint a korábban az ókorban kialakult zsidónegyedek, ezek már lényegében kényszerlakhelyekké váltak. 32 ). Minden feltétel adott volt ahhoz, hogy főleg társadalmi krízishelyzetekben a zsidóság a bűnbakképzés mechanizmusainak megfelelően, szinte menetrendszerűen újabb és újabb üldöztetési hullámok elszenvedője legyen. Az üldözésnek jól kialakult menetrendje alakult ki. Általában valamely az ókorban is ismert váddal illették a zsidókat. Ilyen volt a jól ismert vérvád, amely szerint a zsidók rituális módon keresztény gyermekeket ölnek meg, majd vérüket veszik, és az elfogyasztják valamilyen formában. Ez az elképzelés, mint már láttuk, az ókorig visszavezethető, azonban dokumentálhatóan csak a keresztes hadjáratok idején jeleni meg Európában, és a nagy pestisjárvány 33 után vált igazán virulenssé. Részletes elbeszélésével Alphonsus de Spina 34, egy zsidóból lett ferences szerzetes művében találkozunk, amely A hit erődjének (Fortalitium fidei) címmel jelent meg. A könyv harmadik kötetében veszi sorra a zsidók 17 bűnét felsorolva többek között az uzsorát, a kútmérgezést, rituális gyermekgyilkosságokat, azt, hogy orvosként teszik el láb alól keresztény pácienseiket, s végül hogy naponta imádkoznak az egyház és a keresztény fejedelmek pusztulásáért. Itt adja elő, hogy a zsidó férfiak Krisztus halála óta vérfolyásban szenvednek, melyet keresztény vérrel igyekeznek csillapítani. Ezekhez a vádakhoz társult gyakran a mise szertartáshoz használt szent ostya 35 a meggyalázásának a vádja. A vádak sokszor pogromba, majd a kiűzetés elrendelésébe torkollottak. Egy idő után általában a kedélyek megnyugodtak, a zsidókat visszaengedték hiszen a pénzügyek területén általában nélkülözhetetlenek voltak - majd minden kezdődött előröl. A zsidók a keresztény Európában a keresztes hadjáratokig alapjában véve békében élhettek. Lényegében egy jelentősebb üldözés történt a XI. század előtt. A hispán területen berendezkedő 31 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 32 Az első gettók Itáliában jöttek létre. A szó etimológiája bizonytalan: 1,Velence, ghettare =önteni (fémművesség), 2. Egyiptom olasz neve 3. héber különválasztani között zajlott Euórópában. Az Ázsiából behurcolt betegség a lakosság felével (Más számítások szerint harmadával) végzett, főleg a városias, súrőbben lakott terülteket sújtva. 34 A l p h o n s u s d e S p i n a (Alonso de Espina: ) zsidó származású ferences teológus, salamancai professzor, címzetes thermopylai püspök, fő műve, Fortalitium fidei az inkvizíció kézikönyvévé lett. 35 Az ostyát a IV. lateráni zsinat nyilvánítja szentnek. 14

15 Nyugati Gót Királyság Sisibut ( ) nevű királya, arianus keresztény hitén felbuzdulva erőszakkal akarta a zsidókat megkeresztelni, és aki erre nem volt hajlandó, azt kiűzte az országból. A keresztes hadjáratok és a már említett nagy pestisjárvány gyökeres fordulatot hoztak a zsidók sorsában. A hadjáratok bebizonyították, hogy egyház előző évszázadokban kialakított antijudaizmusa már a társadalom széles rétegeinek gondolkodását áthatotta. Különösen nagy erővel jelentkezett ez az első hadjárat során ( ), amelynek indulásakor a keresztesek az útjukba eső német városok zsidóságát - mondván, hogy először az ott élő eretnekeket kell elpusztítani - mészárolták le. A II. hadjáratban francia és újra német városok, a III. hadjáratban London és York zsidó lakosai következtek. Közben a keresztesek kiirtották a palesztinai zsidóságot, 1290-ben kiutasítják a zsidókat Angliából. A járvány kitörése után pedig több helyen a zsidók ellen fordult az indulat, járványterjesztéssel, kútmérgezéssel vádolták őket. Többeket égettek el elevenen, egész vidékek zsidó lakosságát gyilkolták le és 1349-ben háromszáz zsidó közösséget pusztítanak el a Német-római Birodalomban. A vádak azután újra és újra szárnyra kaptak, 1394-ben Franciaországból, 1492-ben Spanyolországból, 1479-ben pedig Portugáliából űzik el a zsidó lakosságot. Az események más szempontból is felszabadító erővel hatottak. Kiderült a zsidó közösségek sebezhetősége. Világosan látszott, hogy adott esetben a mégoly virágzó közösségek, amelyek látszólag a királyok, fejedelmek védelme alatt álltak, adott pillanatban tökéletesen ki vannak szolgáltatva a csőcselék szándékainak. A középkor különleges eseményei voltak az egyház által meghirdetett hitviták ben IX. Gergely körlevélben rendeli el a Talmud példányainak összegyűjtése, megvizsgálását, majd 1240-ben Párizsban hitvitát (disputa) rendeztek. A vita lényegét tekintve inkább vizsgálat, egyfajta koncepciós per volt, ahol annak ellenére, hogy Rabbi Jehél, bár nagyon korlátozott mértékben kapott csak lehetőséget érvei kifejtésére, sikeresen védte meg a zsidó álláspontot, 1242-ben elrendelik a Talmud példányainak elégetését, Párizs főterén 10 szekérrakomány Talmudot vetettek tűzre ben újabb fordulat következett, az új pápa IV. Ince elrendeli a megmaradt Talmudok visszaszolgáltatását, illetve bullában cáfolja a vérvádat XII. Benedek Tortosában rendez újabb vitát, ahol a zsidókat igyekszik meggyőzni a Talmud alapján, hogy Jézus a megváltó. Mivel a meghívottak ellenállnak (a pápa Aragónia és Katalónia összes zsidó közösségének képviselőit részvételre kényszerítette) és a 21 hónapig tartó vita után sem voltak hajlandóak az áttérésre, a pápa eltiltotta a keresztényeket a Talmud tanulmányozásától. 36 Még a forgatókönyvszerűen ismétlődő események sorában is kivételes esemény volt az Ibériai-félszigeten 1391-ben lejátszódó pogromsorozat 37. Nem a pogrom a különleges, annak 36 A felsoroltakon kívül még 1263 nyarán volt egy nevezetes disputa Barcelonában június 6-án kora reggel lángra lobbant a sevillai zsidónegyed. A mintegy ezer főnyi zsidó közösséget megsemmisítették: a legtöbb embert megölték, a túlélők nagy részét eladták a mohamedánoknak. Mások, hogy mentsék az életüket, megkeresztelkedtek. Az erőszakhullám végigsöpört a térségen és átterjedt az 15

16 következményei figyelemreméltóak. A mintegy hatszázezres spanyol (szefárd) zsidóságnak csupán egyharmada tudta zsidó létét, identitását megőrizni, másik harmada mártírhalált halt, harmadik harmada pedig elfogadta a kényszerkeresztséget. Megkeresztelkedésük folytán a marranusok jogilag keresztények lettek, így fel kellett adniuk zsidó múltjukat, de mind vallási meggyőződésükben, mind társadalmi kirekesztettségüket tekintve zsidók maradtak. Így lényegében egy későbbi korokra jellemző faji alapú zsidóellenesség jött létre, ezt a létszámában egyre gyarapodó közösséget, a merev spanyol társadalom képtelen volt integrálni vagy asszimilálni, így a csoport mintegy kereszténység és a zsidóság között lebegett. A gyanakvás velük szemben odáig fokozódott, hogy az is megfogalmazódott, hogy a zsidóskodó marranusok eretnekséggel kacérkodó keresztényeknek minősülnek. A zsidó szokások követésének megakadályozására ezért életre kell hívni a spanyol nemzeti inkvizíciót, a marranusok elszigetelésére pedig ki kell űzni a zsidókat az országból. Amikor 1492-ben sor kerül a zsidók kiűzésére Spanyolországból, ez a gyanakvás a szintén menekülő maranusokkal illetve szefárdokkal együtt a Német-római Birodalomba importálódott. Így lényegében már a XV. században Közép-Európában jelen van, ha a korban még egyáltalán nem meghatározó jelleggel, a zsidósággal szemben a származási alapú diszkrimináció is. 38 Hatásában sokkal jelentősebb az a változás, amely következtében az üldözések hatására a zsidóság területi elhelyezkedése Európában jelentős mértékben átalakult, hiszen később ez a földrajzi sajátosság a zsidóság üldöztetése szempontjából rendkívüli jelentőségre tett szert. Míg a középkor kezdeti időszakában nagy zsidó központnak egyrészt az arab uralom alatt álló Ibér félsziget, illetve Nyugat- és Közép Európa számítottak, a keresztes hadjáratok, illetve a pestisjárvány nyomán felcsapó üldöztetések a zsidóság tömegeit Kelet-Európa felé mozdítják. Koraújkor - A reformáció kora Bár lényeges változást a korszak a zsidók helyzetében nem hozott, néhány olyan tényező hatása már érezhetővé vált, amely a következő korszakban alapvetően alakítja át a zsidók helyzetét az újkori Európában. A reformáció, amely gyökeres fordulatot hozott a keresztény vallások történetében egyfelől, legalábbis látszólag, újraértelmezte a zsidó és keresztény vallás viszonyát. A reformátorok közül többen újra határozottan a keresztény vallás zsidó gyökereihez fordultak vissza, újrafordították a Bibliát, gyakran a héber eredetihez visszanyúlva. A német egyetemeken sorra nyíltak a héber tanszékek, a nyomdák ontották a héber szótárakat és grammatikákat. Az istentiszteletek külsőségeit a Aragón királyságra is. Összesen mintegy 70 közösség semmisült meg, sok ezer embert mészároltak le. Az uralkodók és a helyi közigazgatási vezetők sikertelenül próbálták megfékezni a tombolást. 38 A sokasodó zsidókkal szembeni ellenszenv és az újkeresztényeket övező gyanakvás itt is újabb kiűzéseket váltott ki: a városok és tartományok örökre vagy tartósan kitiltották területükről a zsidókat (pl. Reutlingen 1495, Würzburg 1498, Nümberg és Ulm 1499, Regensburg 1519, Rottenburg 1520). 16

17 zsinagógai gyakorlathoz közelítették, gondoljunk itt a képszerű ábrázolások tilalmára. A Biblia olvasását minden hívőtől elvárták, és a tanulmányozás kötelezettsége a Biblia Ószövetségi könyveire és az Újszövetségre egyaránt vonatkozott. Azonban ezek a jelenségek csak a felületes szemlélő számára jelenthetik a viszony valódi újragondolását. Valójában, amikor a kereszténység különféle irányzatai időről időre az Ószövetséghez fordultak, ezzel nem a zsidó vallás felé tettek lépeseket, hanem pusztán a különböző keresztény irányzatok közötti távolságot növelték. Így ezek a jelenségek nem zsidó-keresztény teológiai közeledést jelentettek, hanem keresztény-keresztény teológiai távolodást. Fontos továbbá leszögezni, hogy hiba lenne a későbbi, felvilágosodás-kori toleranciafogalmat a reformáció korára alkalmazni. Még a leginkább filoszemita kijelentéseket hangoztató reformátorok is egyetértenek azzal a gondolattal, amely szerint a zsidók is csak Jézus Krisztusban, megígért és eljött Messiásukban lelnek üdvösségre. Ezzel lényegében nem lépnek túl a középkori antijudaizmus keretein. Ebből a teológiai alaptételből következik az az egységes álláspont, hogy a zsidók a polgárosodás útján elindult rendi társadalomba is csak keresztényként illeszkedhetnek be, keresztényként érhetik el az egyenjogúsítást, juthatnak gazdasági lehetőségekhez. Innen pedig már csak kis lépés az, amikor az emancipáció korában (XIX. század) már nem a kikeresztelkedés, hanem a nemzeti azonosulás fogalmazódik meg emancipációs feltételként. Ezzel együtt ennek az elméleti szemléletváltásnak egyelőre nem sok hozadéka volt a zsidók sorsának jobbra fordulásának szempontjából. A reformáció hívei, mint láttuk, ugyan nem vetik el a zsidó emancipáció gondolatát, azonban a reformáció nyomán fellépő vallási szenvedélyek fellángolása sokszor inkább újra a zsidók üldözését eredményezte. A zsidósággal szembeni reformátori ambivalencia legjobban éppen a mozgalom elindítója esetében figyelhető meg. Bár a vallástörténészek némelyikének véleménye szerint a fiatal Luther inkább filoszemita volt 39 mintsem zsidógyűlölő, köztudott, hogy a nagy reformátor élete végén élesen zsidóellenes álláspontot foglalt el, ezzel lényegében megerősítve az antijudaizmus kontinuitását a reformáció által érintett területeken. Még 1523-ban a Jézus Krisztus zsidó származásáról címmel kiadott munkájában így ír: De mivel erőszakkal űzzük, és rágalmakkal pocskondiázzuk őket, szemükre vetjük, hogy keresztény vérre volna szükségük ahhoz, hogy ne bűzhödjenek, s nem is tudom, még miféle egyéb ostobaságból bánunk velük úgy, mint a kutyákkal, mi jót érhetünk el ezek után náluk? Hasonlóképpen, ha tilos nekik 39 Újabban például Eric W. Gritsch vallástörténész (magyarul műve: Isten udvari bolondja Luther Márton korunk perspektívájából címmel (Luther Kiadó, 2006) erősen árnyalja a képet. Már 1513 és 1515 között, a zsoltárokról szóló első előadásokban, mint álszent népet leplezte le a zsidókat, akiknek álnok a nyelvük, és kárt okoznak az istenfélőknek. Ők azok, akiket»isten örökre össze is tör«(zsolt. 52,7). Luther ebben a korai írásában a pusztulás négy fajtáját sorolja fel. Így a zsidók is elpusztultak: mert a zsinagógának vége lett, és elpusztult, soha nem támadt fel úgy, hogy ismét zsinagóga lenne. Másodszor, kiszakították őket hazájukból, és szétszórták őket minden országban. Harmadszor, eltávolították őket, mégpedig ebből az életből, a halál különböző formái révén. Negyedszer, letépték őket az olajfáról és az egyházról, a hitről és a Szentírás igaz ismeretéről. (Első előadások a zsoltárokról, WA ) 17

18 közöttünk dolgozni, ipart űzni, s más emberi kapcsolatot fenntartani, amivel csak uzsorára ösztönözzük őket, hogy is várhatunk tőlük javulást. Élete végén megfogalmazott zsidóellenes műve az 1543-ban megjelent A zsidókról és hazugságaikról című könyv már egészen más hangon szól: Ha ránézel vagy rágondolsz egy zsidóra, azt kell mondanod magadban: Ó, jaj, az a száj, amelyet ott látok, minden szombaton káromolta és átkozta és befeketítette az én drága Uramat, Jézus Krisztust, aki drága vérével váltott meg engem Ha ilyen ördögi szájjal kellene ennem, innom vagy beszélnem, ördögökkel enném és innám tele magam a tál étellel és csésze itallal együtt; és így az összes ördög társává tenném magam, amelyek a zsidókban laknak, akik kigúnyolják Krisztus drága vérét. Őrizzen meg engem ettől az Isten! 40 Az 1543-as művéhez Luther minden bizonnyal felhasznált egy korabeli antiszemita iratot, amelyet Antonius Magaritha 41 adott közre. Feljegyzések szerint Luther élvezettel olvasta az asztalnál Margaritha írását, és előszeretettel idézte azokat valahányszor a zsidókérdéssel foglalkozott. Kedvenc történeteinek egyike volt, amely előadta, hogy a zsidók szerint Jézust házasságtörés gyümölcse, a szajha Máriának egy patkolókováccsal folytatott viszonyából származó gyermek. Ezért Luther úgy vélte: Hibásak vagyunk, ha nem öljük meg őket. Sőt megengedjük nekik, hogy szabadon éljenek köztünk az összes gyilkolásuk, átkozódásuk, istenkáromlásuk, hazugságuk és rágalmazásuk ellenére; védjük és oltalmazzuk zsinagógáikat, házaikat, életüket és javaikat. Így lustává és magabízóvá tesszük őket, és arra bátorítjuk, hogy bátran kifosszanak minket, elvegyék pénzünket és javainkat, valamint kigúnyoljanak és kinevessenek minket 42 A Lutherrel elmondottakkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az előítéletei minden bizonnyal mélyen a német területeken a reformáció korában létező a zsidókkal kapcsolatos népi előítéletekben, közkeletű hiedelmekben gyökereztek. Ezeknek a babonáknak képszerű megjelenítése a Judensau ( zsidódisznó ) képe a wittenbergi katedrális falán a mai napig látható. Ezen az obszcén ábrázoláson a zsidók egy hatalmas anyakoca alá gyűlnek, hogy a tisztátalan állat tejét szopják, miközben rabbijuk egy Talmud-könyvvel a kezében az állat végbeléből az ürüléket eszi. 40 Weimarer Ausgabe 53: , M a r g a r it h a, Antonius (AntonMargalitha: ) neves hebraista, Jacob Margolioth unokájaként és a regensburgi főrabbi fiaként konvertál 1522-ben Wasserburgban (Bajoro.), héber lektorként működik Augsburgban, Lipcsében, 1537-től Bécsben. Fő műve, a Dergantz jüdisch Glaub sok kiadást ér meg, Lutherre is nagy hatást gyakorol. 42 Weimarer Ausgabe53:

19 Hosszasan lehetne még Luther durva antiszemita kijelentéseit sorolni, amelyek alapján, például az 1543-as könyvének azon kívánsága szerint, hogy Németországnak meg kell szabadulnia a zsidóktól, indokolttá teszik azt a feltételezést, hogy Luthernek lényeges és fontos szerepe volt a német antiszemitizmus kialakításában. Az emancipáció kora. Az újabb kori antiszemitizmus kiformálódása. A zsidóság helyzetében alapvető változást eredményező történelmi folyamatot a században, az emberek természetjogban gyökerező jogegyenlőségét a közgondolkodás részévé tevő felvilágosodás indította el. Az eszme, amely szerint minden ember bizonyos egyenlő-, természetes jogokkal születetik, és amelyet a francia forradalom jutatott győzelemre írott jogi normákba formulázva, 1770 és 1870 között ugyan majd minden nemzet társadalmát gyökeresen átalakította, de a legnagyobb változást kétségkívül a zsidó közösségek életében eredményezte, lényegében megszüntetve a diszpóra addigi kereteit. Hiszen míg a korszak kezdetén úgy lehetett a zsidókra tekinteni, hogy egy bár szétszórattatásban élő, de lényegében egységes zsidó nemzet tagjaira, az as évekre ez a meghatározás egyre kétségesebbé vált. A változásokhoz mindenképpen szükséges volt továbbá, hogy egyre inkább elfogadottabbá váljon a szekularizált állam gondolata, hiszen ez alapfeltétele volt annak, hogy a zsidókat a nélkül fogadják be a társadalomba, hogy az áttérést elvárnák tőlük 43, túllépve ezzel mind a középkori antijudaizmus, mind a koraújkorban a reformáció által felvetett integrációs feltételrendszeren. Sajátságos, hogy éppen a felvilágosodás kori emancipációs viták során történt meg az új típusú, immár politikai természetű antiszemitizmus ideológiai megalapozása is. A kor vitairodalmának áttekintése közben hamar világossá válik, hogy az emancipációt ellenzők ellenérveinek többsége az ősi zsidóellenesség fegyvertárból származott, biztosítva ezeknek a némiképp az új történelmi helyzethez hozzáigazított sztereotípiáknak a továbbélését. A zsidó emancipációért folytatott harc első szakasza ( ) tehát újra felszínre hozta a legjellemzőbb vádakat, de meglehetősen abszurd módon, most már az új idők eszméinek, a racionalizmusnak és nacionalizmusnak a jegyében. Így azután ezek közül a legtöbb a zsidó vallásnak és mentalitásnak az emberi egyenlőség eszméjével, az állampolgári kötelezettséggel, a nemzeti célokkal való azonosulásra való képtelenségének kérdése körül fogalmazódott meg. A felvilágosodás meghatározó alakjai, többek között Holbach, Diderot, Voltaire a zsidóságot, mint vallási atavizmus képviselőit támadják, miközben körvonalazódott az új, faji koncepció is. Voltaire élen járt az előítéletek közvetítésében. Ezek forrása egyrészt nála is a racionalista deizmus, amelyek legnagyobb hatású filozófusa, szószólója éppen ő maga volt. A deizmus képviselői minden kinyilatkozáson alapuló vallást babonaságnak tekintettek, személetük szerint az ilyen jellegű vallások 43 A gondolat felvetése John Locke érdeme, aki Levél a vallási toleranciáról című munkájában értekezik a kérdséről. 19

20 alaptípusa éppen a zsidó vallás. Fontos háttérkörülmény lehetett még Voltaire esetében, hogy ifjú korában a jezsuiták tanítványa volt, így a hagyományos antijudaizmus is hathatott a zsidókkal szembeni ellenszenvének a kifejlődésében. Több írásában (főleg leveleiben) fejti ki, miszerint a Biblia egy elmaradott törzs meséje, amelyek irracionális primitív szokásokat tükröz. Ezek a szokások vezettek a zsidók kirekesztő hagyományaihoz, amely szerint a saját fajtájuk kivételével nincsenek tekintettel senkinek a jogaira. 20 A vita a zsidók helyzetével kapcsolatban leginkább a német területeken izzott fel. A zsidók helyzete a politikailag rendkívül széttagolt Német-római Birodalomban nagyon változatos volt. A jogi státusz kérdésében a helyi hatalmak döntöttek, sokszor rivalizálva a különböző szinteken eltérő erővel létező központi hatalommal. Mint láttuk, hosszú története van a zsidóság összekapcsolódásának a pénzügyletekkel, már a diszpóra viszonyai közepette kialakultak azok a társadalmi kompetenciák, amelyek a kereskedelem területén hatékonnyá tették a zsidókat, de a pénzügyletek, a kereskedelemi tevékenység uralkodóvá csak a középkorban vált a körükben, minden más foglakozás tiltva lévén a számukra. A formálódó kapitalizmus viszonyai között a hosszú történelmi korokban generációról generációra felhalmozott készségek váratlanul, de egyáltalán nem meglepő módon, igen hatékonyan kezdtek érvényesülni. A kora újkorban párhuzamosan a kapitalizmus kiépülésének kezdeteivel- fokozatosan egyre jelentősebb szerepre tett szert néhány, a kortársaknál nagyobb anyagi erőforrásokkal rendelkező zsidó család. A német területeken jellegzetes figurává vált az udvari zsidó, a faktor, akik az uralkodók számára a modern bankéletet pótolandó folyamatos, személyes hitelforrásként álltak rendelkezésre. Velük szemben természetesen továbbra is fokozottan jelen volt az ellenszenv, a bizalmatlanság. 44 Rajtuk, szerepükön keresztül jelenítődött, rögzült meg a kapzsi, haszonleső zsidó figurája. Ezzel együtt a faktoroknak, komoly részük lehetett az emancipáció előremozdításában is. A leghíresebb, vagy inkább hírhedtebbé váló faktor vagy udvari zsidó a XVIII. században a Jud Süss néven ismert würtenbergi Joseph ben Issachar Süskind Oppenheimer ( ) volt. Oppenheimer néhány év alatt vált a Würtenbergi Hercegség ura, Károly Sándor herceg legfőbb pénzügyi tanácsadójává, az állam első embereként élvezve az uralkodó teljes bizalmát. A herceg váratlan halála azonban gyors bukását hozta, bebörtönzik, majd olyan koholt vádakkal, mint sikkasztás, árulás, halálra ítélik és felakasztják. Története több szempontból hordoz fontos tanulságokat. Egyrészt rámutat arra tényre, hogy a zsidók, akár még az oly magasra jutott zsidók is, mint Oppenheimer, társadalmi státusza még mindig rendkívül labilis. Másrész köztudott a történet utóélete, hiszen Jud Süss életét számos formában feldolgozták. Ilyen feldolgozás volt náci Németországban szélsőséges antiszemita propaganda céljából 1944-ben Jud Süss címmel forgatott propagandafilm. A film a mai napig fel-feltűnik az antiszemita propaganda szolgálatában. 44 Ez bizonyos esetekben ismét a kiűzésükhöz vezetett, mint például ben Bécsben. I.-Lipót Kollonich Lipót tanácsára döntött a bécsi zsidók kiűzése mellett. A zsidókat hamar visszahívta az uralkodó, és 1677-ben Oppenheimer Sámuel már az uralkodó egyik legfőbb támogatójaként, finanszírozójaként szerepelt a bécsi udvarban.

21 Az emancipációs vitákban éppen az udvari zsidó alakját általánosítják az emancipációt ellenzők. Adolf von Knigge bárónak, a német felvilágosodás neves publicistájának egy írásában 1788-ban úgy jellemzi az átlag zsidót, mint a mindenütt jelenlévő üzletembert, aki ott van, ahol a haszon reménye feltűnik, aki roppant hatékony a pénzügyek területén, részben veleszületett képességeinek köszönhetően. Ezen kívül kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkezik, mindenütt számíthat testvérei támogatására, és akit semmilyen erkölcsi megfontolás nem érdekel, csak a haszon. A zsidó úgy jelenik meg Kniggénél, mint a pénzhajhász szenvedélyének önkéntelenül is hódoló kapzsiság szimbóluma. 45 Knigge lényegében már a felvilágosodás korában megfogalmazza a későbbi bal- és jobboldali kapitalizmuskritikákban felerősödő sztereotípiákat, amelyben a pénz, a vállalkozás, a gazdasági modernizmus, mint zsidó sajátosság jelenítődik meg. Friedrich Traugott Hartmann 46 a német felvilágosodás másik neves alakja, egyébiránt a szekularizált állam híve. Szerinte a zsidókkal azonban különbséget lehet és kell tenni szekularizációs szempontból, hiszen őket éppen szokásaik akadályoznák a kötelességeik teljesítésében (pl. katonaság, zsidó ünnepek problémája), így ők természetesen nem lehetnek az új típusú állam teljes jogú polgárai. Azok a különbségek, amelyek a polgár, a paraszt és a nemes, a városlakó, és a vidéki, a harcos és a fegyvertelen tudós ( ) közt fennállnak, mind eltörpülnek a zsidók és a keresztények közt fennálló különbségekhez képest, 47 Hartmann kifejti továbbá, hogy a zsidók erkölcsileg megbízhatatlanok, hiszen körükben általános a keresztények elleni hamis eskü. A zsidóktól nem lehet lojalitást várni, hiszen a messianizmus ideiglenessé teszi tartós elkötelezettségüket. Sajátos, hogy a vallástalan Hartmann az áttérésben látja a megoldást. Kevésbé ismert író volt a szintén ateista Johann Heinrich Schultz, mégis fontos megemlíteni, mert az elképzelés, amit felvázol, később fontos szerepet kap, más, nálánál jelentősebb szerzők interpretálásában. Schultz kifejti, hogy a zsidókkal szemben az általános tolerancia korában is megengedhető a türelmetlenség, hiszen éppen ők találták fel a vallási türelmetlenséget, a politeizmus ezt nem ismerte. A zsidók emelték a falat, maguk és a többi ember közé, lehetetlen befogadni őket. Johann Andreas Eisenmeger ban megjelent művében az Entrdecktes Judenthumban lényegében szintén régi sztereotípiákat közvetíti. Poszt-biblikus forrásokon keresztül igyekszik bizonyítani, hogy a zsidó erkölcsiség egy szűklátókörű, intoleráns rendszer, amely megengedi, hogy becsapják, vagy akár meg is öljék a keresztényeket. Megpróbálja bizonyítani, hogy a rabbik a nem zsidót nem tekintik embernek. 49 Eisenmeger célja, hogy meggyőzze a zsidókat vallásuk ostobaságáról, így bírva rá őket az áttérésre. 45 Közli: Katz 88.o. 46 Friedrich Traugott Hartmann ( ) 47 közli: Katz 101.o. 48 Johann Andreas Eisenmenger (Mannheim, Heidelberg, december 20.) német orientalista. 49 közli: Katz o. 21

22 Az egyik legnagyobb hatású véleményformáló nem más, mint a neves filozófus Johann Gottlieb Fichte ban a francia forradalom igazolására írt nagyhatású esszéjében lényegében Schultz elméletét emeli be a közgondolkodásba az állam az államban vád megfogalmazásával. Véleménye szerint a zsidóság hatalmas és ellenséges hajlamú állam amely állandó háborúságban áll az összes többivel Európában. 51 Sajátos helyzetet teremtett a német területeken az a tény, hogy a zsidók egyenjogúsítását a francia forradalmi expanzió hozta el, azaz főleg a napóleoni seregekkel, idegen hódítók által érkezett. Így a liberalizmus, az emberi egyenlőség eszménye, a demokrácia a zsidó emancipáció együtt, a németektől idegen importként volt később értelmezhető. Napóleon bukását az agresszív nacionalizmus erősödése követte, amelyek rögtön súlyos zsidó ellenes atrocitásokban is megmutatkozott. A kifejlődő német romanticizmus túláradó érzelmekkel kísérve fogalmazza újjá a nemzet fogalmát, felfedezve, felidézve ezzel kapcsolatban a Szent Német-római Birodalom dicsőségét. Ebben az új nemzetben a zsidóknak nem lehetett helye. Figyelemreméltó, hogy azok a német liberálisok, akikre a romantikának ezek a múltba visszarévedő vonásai kevésbé hatottak, hasonló következtetésre jutottak, látva, hogy a jogegyenlőség nem hozta el a zsidóság teljes felszívódását az új nacionalista alapokon kialakuló német nemzetbe. Látható, hogy a felvilágosodás korában megkezdődött, majd a romantika korában folytatódó emancipációs viták során világosan kirajzolódott az az érvrendszer, amely már egy rasszista jellegű judeofóbia formálódását jelezte. A társadalmi integráció feltétele már nem egyszerűen a vallás elhagyása, a kitérés, mint a korábbi évszázadokban. A formálódó modern nacionalizmus, amely ugyan többféleképpen határozza meg a nemzet fogalmát, mindenképpen etnikailag homogén nemzetállamokat kíván létrehozni. A zsidóságnak ezekben a nemzetállamokba kellene a következő évszázadokban helyet találnia 52, és az ezzel kapcsolatban a XVIII-XIX. században megfogalmazott vélemények egy része immár rasszista alapon, a vallási szempontoktól függetlenül ítélik erre alkalmatlannak a zsidóság egészét. Ez az új típusú zsidóellenesség már a modern antiszemitizmust előlegezi, amely a XIX. század második felében szerveződik majd politikai irányzattá. Különösen figyelemre méltó az a körülmény, hogy amikor a szkeptikusok a zsidóság egészéről mondanak ilyenformán véleményt, addigra a zsidóságon belül is komoly változások játszódtak le, amelyek következtében a zsidóságot már korántsem még a korábbi korszakokhoz képest is egyre kevésbé- lehetett egységes egészként kezelni. Egy részük megmaradt lényegileg a vallás által 50 Johann Gottlieb Fichte (Rammenau, május 19. Berlin, január 29.) német filozófus. A német idealizmus megalapítója és Schelling illetve Hegel mellett legfontosabb képviselője. 51 közli: Katz: 106.o. 52 Érdekes, hogy sok szempontból a már a hellén és római világban létrejövő konfliktus teremtődik újjá, miszerint a zsidók a homogenizáló hatalom szemében, az egységesítést meggátló tényezőként jelentenek problémát. (Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o.) 22

23 meghatározott, de alapjaiban etnikai jellegű, a népiségben gyökerező identitásnál. Ez a csoport, amelyet ezek után leginkább ortodoxként azonosított a társadalmi környezet, csak erős fenntartásokkal, vagy egyáltalán nem fogadta el a nemzetállamok etnicizáló, homogenizáló, asszimilálódó elvárásait. A zsidóság egy másik, számban, jelentőségében egyre nagyobb része a mendelssohni 53 programmal azonosulva annál inkább. Franciaországiból francia, németországiból német, magyarországiból magyar zsidóvá (stb.) kívántak válni, pusztán vallási meghatározottságú társadalmi alcsoportként azonosítva magát. Ennek a reformelkötelezettségű (Magyarországon neológnak nevezett) csoportnak a polgárosodásban, a társadalmi, gazdasági modernizációban, az adott nemzeti kultúra megteremtésében mindenhol igen jelentős szerepe volt, és Európában nyugatról keletre haladva azt láthatjuk, hogy ez a szerep egyre hangsúlyosabb. Ennek az oka nyilvánvaló: Európa keleti térségeiben ugyanis lényegében hiányzott az a vállalkozó polgárság, amely ezt a modernizációt a nyugat-európai modell szerint véghez tudta volna vinni. Ezt a társadalmi hiányt pótolta a zsidóság egy része. Azonban mind a zsidóságon belül létrejött szakadás, mind a kelet-közép- európai társadalmakban a fejlődésben tapasztalható késettség a későbbiek során végzetes következményekkel járt. Európának ez az először némi lemaradással, majd annál robbanásszerűbben modernizálódó középső-, keleti régiója képtelen volt, az arra egyébként is kevesebb hajlandóságot mutató, sokszor zárt vallási közösségekben élő ortodox zsidó tömegeket gyorsan integrálja. Így azután a modernizációra, asszimilációra törekvő, abban éppenséggel kulcsszerepet játszó reform-neológ csoport mellett létezett a sokak által megvetett, a régi, a társadalmi perifériára szorított zsidó lét keretei között élő csoport, amely ezentúl hivatkozási alapként szolgált azok számára, akik azt kívánták bizonyítani, hogy a zsidó eleve, örökölt és örök tulajdonságai miatt képtelen hazafias, nemzeti célokkal azonosulni. Ezt a vélekedést azután a rasszista alapozású diskurzus a zsidóságnak a nemzetállami célokkal egyébként maximálisan azonosuló részére is kiterjesztette, faji alapon egyenlőségjelet téve a különböző zsidó csoportok között. Német egység Gazdasági válság A XIX. század Európa nyugati és középső régiójában lényegében, kevés kivételtől eltekintve, elhozta a zsidóság jogi egyenjogúsítását. A zsidók a formálódó nemzetállamok állampolgárai lettek. A zsidóellenesség azonban, ezzel sokak számára csalódást okozva, nem tűnt el, ellenkezőleg új formákban jelentkezett. Az asszimilációt választó rétegek kiábrándultan vették tudomásul, hogy a társadalom egy része továbbra is gyanakvással, előítélettel tekint rájuk. A jogkiterjesztéssel kapcsolatban eleve fenntartásaikat hangoztató befogadók is beigazolódni látták gyanakvásukat, 53 Moses Mendelssohn ( filozófus indítja el a zsidó felvilágosodás, a hászkála folyamatát. A mozgalom azt tűzte ki céljául, hogy induljon meg az európai zsidók szélesebb körű és határozottabb bevonulása, mintegy elkeveredése a világi világ kultúrájába és mindennapi életébe. 23

24 hiszen számukra csak a teljes feloldódás volt elfogadható, ez láthatóan nem következett be, még az egyébként a nemzeti azonosulást sokszor, bizonyos túlkompenzálási kényszer miatt némiképp túlteljesítő zsidó csoportok is ragaszkodtak zsidó identitásuk több eleméhez. A társadalmi választóvonalak láthatóan továbbra is fennmaradtak, a modernizálódó nemzeti társadalmakban is nehezen átjárhatóak maradtak a zsidó és keresztény részek közötti válaszfalak. A XIX. században lényegében a liberális asszimilációs program később bekövetkező kudarcát jelezte egy bonyolult, összetett ideológia folyamat, amely során megfogalmazódott egy újfajta, lényegében nacionalista jellegű zsidó ideológia is, a cionizmus, amely önálló zsidó nemzetállam létrehozásában látta a zsidóellenesség megszüntetésének a megoldását. Ezzel együtt, azzal azonos ideológiai környezetben, a cionizmussal összetett kölcsönhatásban a korábbi judeofób alapokon politikai ideológiává formálódott az antiszemitizmus is as gazdasági válság sok szempontból ismét fordulópont, amely a korábban vázolt összetett folyamatot jelentős mértékben felgyorsította. Nyilvánvalóvá vált, hogy a felvilágosodáskor optimista szemlélete, miszerint a szabadság minden ember boldogulását elhozza, túlzott reményeket táplált. A Bécsből elinduló krach első ízben hozta el a nyugati ember számára gyors lecsúszás, az egzisztenciavesztés élményét. A pénzügyi válsággá szélesedő tőzsdei összeomlás elhúzódó agrárválságot is okozott, amely főleg a kelet-európai területeken komoly megélhetési gondokkal járt az agrárnépesség számára. A válság vesztesei, mint az minden hasonló helyzetben törvényszerű, nyitottá váltak minden radikális rendszerkritikával szemben. Nem véletlen, hogy ekkor kapnak jelentős hangsúlyt azok a nézetek - baloldaliak és jobboldaliak egyaránt -, amelyek erőteljes antikapitalista rendszerkritikát fogalmaznak meg. Az antikapitalizmus kezdettől összekapcsolódott a zsidóellenességgel, így immár egy antikapitalista antiszemitizmussal is számolnunk kell, amelynek egyes zsidóellenes toposzait később a radikális jobboldal is sajátjává tette. Közismertek a baloldalon Proudhon és Marx zsidóellenes kijelentései, bár talán túlzás lenne őket antiszemitának tekinteni. Proudhon a zsidókat ellenforradalmárok tartotta, a Rotschildokról szólva kijelentette: Tehát a zsidók, ismét a zsidók, mindig és ismét a zsidók! A köztársaság alatt, Lajos Fülöp alatt, ahogyan XIV. Lajos alatt is mindig ki voltunk szolgáltatva a zsidóknak. 54 Karl Marx A zsidókérdéshez címmel írt tanulmányt, amely Párizsban jelent meg 1844-ben. A zsidók agyrémszerű nemzetisége a kereskedők, általában a pénzemberek nemzetisége. írja. A zsidót a kapitalizmussal azonosítja, ennek megfelelően jelenti ki: A zsidó, zsidó módra van emancipálva, nemcsak hogy eközben pénzhatalomra tett szert, hanem általa és nélküle a pénz világhatalomhoz, s a gyakorlati zsidó szellem a keresztény népek gyakorlati szellemévé vált. A zsidók annyiban emancipálódtak, amennyiben a keresztények zsidóvá váltak Novák Attila Theodor Herzl Párizsban 55 közli: Novák Attila Theodor Herzl Párizsban 24

25 A válság láthatóan nem csak a gazdaság válságát hozta el, az addig uralkodó polgári-liberális normák is csorbát szenvedtek, így kedvező ideológia környezet jött létre a kirekesztő, bűnbakképző eszmei áramlatok számára. Az emancipálódó zsidóság, mint azt már láttuk, a koraújkortól kezdve összekapcsolódott a kapitalizációval, a gazdasági modernizációval. Mivel az emancipációval a zsidóság csoportjellege egyáltalán nem szűnt meg, szinte törvényszerű, hogy a kapitalizmus első komoly válságának éveiben lényegében találkozott a régi antijudaizmus hagyománya az új típusú, legtöbbször már rasszista indíttatású zsidóellenességgel, így indítva el a XIX. század utolsó évtizedeiben egy újabb jelentős immár egyértelműen a poltikai antiszemitizmus fogalmával leírható zsidóellenes hullámot. Nyilván nem véletlen, hogy az antiszemitizmus kifejezés is annak a kornak a terméke. A fogalom megalkotójának Wilhelm Marrt tartja történeti közvélemény, az ő egyik pamfletjében őszén jelent meg először nyomtatásban 57 a kifejezés. Ebben művében Marr a zsidóság és a németség harcáról értekezik. A mű jelmondata a latin Vae Victis! (Jaj, a legyőzötteknek) sokat elárul a mű mondanivalójáról. Marr szerint a zsidóság és a németség egy hosszan elhúzódó harcot folytat egymással. Ebben a küzdelemben a németek részéről hiba volt az emancipáció, hiba volt a német pénzügyeket, ipart átengedni a zsidók számára. A konfliktus mögött a német és zsidó faj között meglévő minőségi különbség rejlik. A harc az egyik fél győzelmét hozza majd el, amely győzelem a másik pusztulásával jár együtt. Így az esetleges zsidó győzelem a germánság végzetét okozhatja. (Figyelemreméltó, hogy Marr már ebben a korai művében megfogalmazza azt a manicheus 58 természetű mítoszt, amely később a náci antiszemitizmus legfőbb sajátosságává válik, és a zsidó és árja faj küzdelmét a jó és a rossz kozmikus küzdelmeként mutatja be.) A germánság bukását megelőzendő 1879-ben Marr alapította meg az első olyan zsidóellenes egyesületet, amely az antiszemitizmus kifejezést nevében hordozta, és amely a zsidók Németországból való eltávolítását tűzte ki céljául. Bár a fajelmélet elméleti alapjait lerakó Arthur de Gobineau műve az Az emberi fajok egyenlőtlensége már 1853-ban megjelent Franciaországban, Gobineau művét azonban csak 1898-ban fordítják le németre, így gondolataival Marr jó negyedszázaddal megelőzi német területen a fő ideológust. Nem kizárható az sem, hogy Marr olvasta korábban franciául az eredeti művet, azonban a fajok harcának a zsidók és németek harcaként való értelmezése mindenképpen Marr időtálló újítása. 56 Der Sieg des Judenthums über das Germanenthum Vom nichtconfessionellen Standpunkt aus betrachtet. Bern: Rudolph Costenoble, English translation: Rohringer, Gerhard. Victory of Judaism over Germanism - Considered from a Nonreligious Perspective Ezzel kapcsolatban azonban kételyek is felmerülhetnek, hiszen az antisermitisch szó, már az 1865-ös Rottek_Welker féle Staatslexikonban előfordul. Reinhardt Rürup Thomas Nipperdey : Antiszemitizmus. Egy fogalom keletkezése, funkciója és története in: A modern antiszemitizmus szerk: Kovács András Budapest, o. 58 dualisztikus vallási mozgalom; a Kr. u. III. században alapította Perzsiában Mani, akit a Fény apostola -ként és a legnagyobb Megvilágosító -ként tiszteltek. Lényegét tekintve a manicheizmus a gnoszticizmus egy fajtája. A gnoszticizmus dualisztikus vallás volt, amely a spirituális igazság különleges tudása (gnószisz) révén ígért üdvözülést. 25

26 Az új eszme, a fajelmélet fontos megalapozói közé tartozik még Heinrich von Treitschke 59. A már egyesített (1871) Német Császárság egyik főideológusaként ő egyrészt a német agresszív gyarmatosítás mellet érvelve beszél a fajok harcáról, amelyben a bátrak győznek, míg mások pusztulásra vannak ítélve. A német zsidókat azzal vádolta, hogy visszautasítják az asszimilációt. Ő népszerűsíti A zsidók a mi szerencsétlenségünk! jelszót (Juden sind unser Unglück!), amelyet alig néhány évtized múlva mottóként használ majd a nácik egyik fő lapja a Der Strümer. A megoldás szerinte a zsidók Lengyelországba való áttelepülésének a kikényszerítése lenne. Véleménye szerint a zsidóknak fontos szerepük volt a német történelemben, hiszen öröklött képességeik a kereskedelem és pénzügyek területén hosszú ideig nélkülözhetetlen voltak. Most azonban, hogy az árják (!) már elsajátították a szükséges ismereteket ezen a téren, nincs rájuk tovább szükség. Treitschke-féle antiszemitizmusnak egyébként nyilván fontos szerepe volt az egyesült németség új identitásának a kiépítésében, tehát a zsidó újra, hasonlóképpen a formálódó korai kereszténység esetében, mint ellenidentitás jelenítődik meg, amellyel szemben válik lehetségessé egy új germán, teuton, árja önmeghatározás. A politikai antiszemitizmus kialakulásában fontos szerepet kapott a formálódó politikai katolicizmus, a keresztényszocialista mozgalom is. A válsággal egy időben játszódott le a már egyesített Németországban a kulturkampf, amely során Bismarck a liberálisokra támaszkodva harcot indított az egyház és állam szétválasztásáért. A konzervatív és katolikus körök a harc során fontos eszközként használták a zsidóellenes szólamokat, az egyházat érintő reformokat a zsidók Bismarckra gyakorolt hatásának tulajdonítva. A kultúrharc alatt vált hangadó lappá a Germánia. A sajtótermék hasábjain valamennyi zsidóellenes vád napvilágot látott, egyszerre hirdetve harcot a zsidók térfoglalása, és a velük azonosított kapitalizmus ellen. Adolf Stoecker ( ) lutheránus lelkész, teológus, az első német keresztényszocialista párt 60 alapítója volt az egyik legnagyobb hatású propagátora az új irányzatnak. Stoecker felfigyelve arra, hogy a szocialisztikus mozgalmakban jelentős a zsidó részvétel, ezt ő a zsidó, keresztény- és nemzetellenes világ-összeesküvés bizonyítékaként interpretálta. Szerinte is hiba volt a zsidók emancipálódása, amely azt eredményezte, hogy a zsidók domináns szerepre tettek szert a kapitalizmus területén. Mivel azonban kereszténység ellenesek, idegenek, képtelenek valójában integrálódni, azonosulni a német nemzeti értékekkel. Stoecker szerint korlátozni kell a zsidók politikai jogait, javasolja, hogy kvótával szorítsák vissza a zsidók túlsúlyát néhány foglakozás területén. 61 A formálódó német antiszemitizmus különböző irányzatai 1879-től a Berlini Mozgalomban találkoztak ban a bochumi kongresszuson a különböző antiszemita szervezetek egyesítették 59 Heinrich von Treitschke ( ) német történész, politikus. 60 Keresztényszociális Munkáspárt A párt a szociáldemokrácia munkások közötti befolyásának a csökkentésére jött létre, de igazi befolyást csak attól kezdve szerzett, amikor a zsidóellenességet a szociális gondolattal sikeresen összekapcsolta. Így hamarosan az antiszemitizmus vált a legfőbb ideológiájává, és az eredeti céltól eltérően tömegbázisát nem a munkásság, hanem a kispolgárság alkotta ban petíciót fogalmaznak meg, amelyet Bismarckhoz is eljuttattak. A beadványt en írták alá. 26

27 erőiket, és így 5 képviselőt juttatathattak a Reichstagba ben azután Németországban, Drezdában Alexander Pinkert-Waldegg megalapította az első német antiszemita pártot, a Deutsche Reformpartei-t szeptember 10-e és 15-e között Drezdában tartották meg az első nemzetközi antiszemita kongresszust. A kongresszuson német, osztrák (1882-ben különböző antiszemita csoportokat egyesített Georg Ritter von Schönerer az Österreichisches Reformverein nevű pártban) és magyar antiszemiták vettek részt. Ezen az első kongresszuson még érezhető volt az ellentét a konzervatívok, akik inkább a teológiai zsidóellenességet képviselték, és az új, a fajelméletet hangoztató irányzatok között. Mindenesetre a kongresszus által kiadott Drezdai Manifesztum után egyfajta "antiszemita internacionálé" létesült, amely intenzív propagandatevékenységet fejtett ki, könyvek tucatjaival terjesztették nézeteiket az orosz és a német lakosság körében. A nézetkülönbségek ellenére a század végén több olyan párt jött létre Németországban is, amely politikai elkötelezettségét a nevében is jelezte. (1884-ben Német Antiszemita Szövetség, 1890-ben az Antiszemita Néppárt alakult meg.) A XIX. század végén nagy erővel felszínre bukó zsidóellenességének az 1873-as gazdasági válság mellet a másik kulcseseménye a franciaországi Dreyfus per. A hazaárulással 1894-ben igaztalanul megvádolt, elítélt zsidó származású francia katonatiszt ügye kapcsán intenzív vita alakult ki antiszemiták és az antiszemitizmust elutasítók között. A vita következményeiben igencsak messze hatónak bizonyult. Köztudott, hogy a budapesti születésű Herzl Tivadar a Neue Freie Presse bécsi lap párizsi tudósítójaként a per kapcsán megnyilvánuló antiszemitizmus hatására írta meg a Der Judenstaat c. értekezését, amelyben a zsidó nemzeti állam megteremtésének szükségességét taglalja. Ezt követően kerül sor 1897-ben az első cionista kongresszusra Baselben, amelynek vezetőjeként Herzl konkrét cselekvési tervet dolgozott ki az akkor a Török Birodalomhoz tartozó Palesztinában megteremtendő zsidó állam létrehozására. Fontos és érdekes kitekintést lehet tenni ezen a ponton a korszak francia antiszemitizmusára, hiszen a Dreyfus-ügy a 3. köztársaság korszakában ott vetett hatalmas hullámokat, lényegesen nagyobbakat, mint Németországban. Köztudott, hogy a fajelmélet egyik megalapozója Gobineu francia volt, műve Értekezés az emberi fajok eredetéről franciául jelentett meg, és vele együtt Hippolyte Taine dolgozta ki a fajelmélet eredeti francia változatát 62. Mindenestre Gobineau-nál ugyan szerepel az árja faj felsőbbrendűségének a tétele, azonban a zsidó faj ártalmasságáról ő nem ír. Az említett szerzőkön kívül a rasszista antropológiának több olyan vezéregyénisége tevékenykedett Franciaországban, akik már ezt a tételt is kibontották. Ilyen szerző volt többek között Éduard Drumont. Műve a La France Juive (1886) nagyobb népszerűségre tett szert a francia felsőbb körökben, mint bármi, amit német antiszemiták írtak. Hatásához csak Chamberlain (róla később) munkásága mérhető. 62 Jelentős előkép még Henri de Boulainvilliers. 27

28 Nem hagyható említés nélkül az a meghatározó szerep, amelyet a francia katolikus egyház játszott az antiszemitizmus terjesztésében. Az ilyenfajta propagandát tartalmazó műveknek, amelyek 1870 és 1894 között megjelentek, a szerzői körülbelül egyharmad részben a papság köréből kerültek ki. A papság erőteljes részvétele a modern antiszemitizmus kialakításában, biztosította az új ideológiában a régi sztereotípiák erőteljes továbbélését. 63 A németországiakhoz hasonló antiszemita politikai pártok azonban nem léteztek Franciaországban, egyedül a Ligue Antisémitique Francaise említhető, amely bár nem volt politikai párt, jelentős szerepet kapott a francia politikai életben. A Dreyfus-per hatására több mint hatvan antiszemita megmozdulást szervezett Franciaországban. Gyilkos pogromokra ugyan csak Algériában került sor, de a megmozdulások nagy károkat okoztak országszerte. Különleges szerepet játszott Action Francaise (illetve a mozgalomhoz tartozó azonos nevű újság) a francia, illetve az európai politikai antiszemitizmus történetében. A mozgalom 1898-ben alakult meg. A szervezetben, az ahhoz korán csatlakozó Charles Maurras vált a meghatározó ideológussá. Nézeteiben-saját bevallása szerint- sokban támaszkodott Joseph de Maistre, a 18. század ultrakonzervatív katolikus filozófiájára. Ennek megfelelően ellenforradalmiként határozta meg magát, elsősorban a francia forradalom eszméivel szembehelyezkedve. Ehhez az eszmei ellenforradalmisághoz monarchista nacionalizmus, radikalizmus, antikapitalizmus, xenofóbia és antiszemitizmus társult. Dreyfus per kapcsán fogalmazza meg az elméletét, miszerint a katolicizmus nem egyeztethető a demokráciával. Szerinte Franciaország hanyatlását a zsidók, a hugenották és a szabadkőművesek okozzák. Folyóiratában évtizedekig hadakozott az idegenek ( meszticek, ahogyan nevezte őket), a zsidók, s egyúttal a pénzügyi hatalmasságok ellen. 64 Véleménye szerint a forradalom előtti törvényeknek megfelelően ismét alkalmazni kellene a kiűzetés, illetve a jogkorlátozás régi hagyományát. Bár a mozgalom joggal tekinthető prefasiszta mozgalomnak, a harmincas években a radikalizmusa jelentős mértékben csökkent, és az 1934-es szélsőjobboldali mozgolódások alatt az AF meglehetős óvatosságot tanúsított. A szabadkőművesség judaiuzmus kapcsolata áll Leon de Poncins ( ) műveinek központjában 65. Maistre-hoz hasonlóan a francia forradalom kirobbantásáért a szabadkőművességet teszi felelőssé, amelye mozgalmat véleménye szerint a zsidó összeesküvésszerűen irányítanak. Azonban de Poncins itt nem állt meg, lényegében minden lényeges forradalomért a szabadkőműveseket (értsd: zsidókat) tette felelőssé., aki még a Vatikánt is irányításuk alá vonták. Fontos azonban megjegyezni, hogy mivel Franciaország nem esett át olyan bonyolult, elhúzódó identitásválságon, mint Németország az egyesítés után, az antiszemitizmus politikai formái következményükben sokkal jelentéktelenebbek maradtak, nem váltak a francia identitás meghatározó elemévé. Ezzel szemben Németországban az antiszemitizmus, mint láttuk Marr, Treitschke, Stoecker 63 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 64 Boros Zsuzsa A francia szélsőjobb a két világháború között in. Rubikon 2010/3 56.o. 65 Szabadkőművesség és judaizmus c. műve először Párizsban jelent meg 1928-ban, azóta többször kiadták. 28

29 és mások műveivel kapcsolatban, egyértelmű és lényegi szerepet játszott a német identitás újraépítésében. A német történelem egészét a folyamatosság hiánya jellemezte. Az egyesítés előtt több 300 független politikai egység létezett a német területen. A folyamatban, amelyben az egység megteremtése szorosan összekapcsolódott a nemzeti öntudat megerősítésével, újra és újra felmerült a kérdés: mi a német. A választ megfogalmazók gyorsan eljutottak a faji értelmezéshez, a vérségi felsőbbrendűség gondolatához, amely ideális megoldásnak tűnt a német nemzeti identitás megszilárdítása szempontjából. Viszont, ha van felsőbbrendű faj, léteznie kell alsóbbrendűnek is. Az zsidó faj ideális volt az ellenfaj szerepének betöltésére, hiszen minden olyan ideológia, kulturális sztereotípia élt és virágzott a német területeken, amelyekkel a koncepciót alá lehetett támasztani. Tökéletesen eltekintve tartalmi elemeitől, a zsidóság nemkívánatos, mivel idegen és teljes mértékben mint valami nem-német (Undeutsches) és ellen-német (Wiederdeutsches) jelenségként érzékelhető Minden számunkra terhes zsidó súlyos akadálya a mi németségünk valóságosságának és hamisítatlanságának Minél élesebben dolgozzuk ki karakterünk nemzeti jellegét, annál kevesebb hely marad Németországban a zsidóknak. - írja Lagarde Most sem lehet elmenni a tény mellett, hogy a formálódó antiszemitizmus német, francia ideológusai éppen azzal a gyorsan integrálódó nyugati zsidósággal szemben fogalmazzák meg emancipáció-kritikájukat, amely tagjai azokban az időkben kevés zsidó nemzeti identitástudattal rendelkeztek, és bár körükből kerültek ki a cionizmus ideológiájának megfogalmazói, a cionizmus eszméi kezdetben igencsak szerény visszhangot keltettek saját közegükben. Annál jelentősebb volt a cionisták hatása a Kelet-Európai (Oroszország, Lengyelország, Románia) nagy zsidó tömbjeiben, ahol a zsidó nacionalizmus már a szekularizációval együtt megjelent, ráadásul úgy, hogy az emancipáció és az asszimiláció ezekben a térségekben lényegesen lassabban érvényesült. Az ottani zsidó tömegek saját nyelvüket használva, saját kultúrájukat ápolva egyre inkább valódi nemzeti kisebbséget alkottak. A zsidó nacionalizmust kifejező ideológia művek már az 1880-as évek orosz pogromjai előtt megjelentek, tehát nem jelenthető ki, hogy az antiszemitizmus váltotta ki a zsidó nemzeti mozgalmat, természetesen az as években a zsidóellenes hullám hatalmas, újabb impulzust adott a zsidó nemzeti törekvéseknek. 67 Ettől kezdve a formálódó cionizmus és politikai antiszemitizmus, mint arra korábban már történt utalás, különleges kölcsönhatásba került egymással, a cionizmus alapítóinak hamarosan érzékelniük kellet ugyanis, hogy politikai programjuk bizonyos összefüggésben van a 19. századi antiszemitizmussal, de nem egyszerűen csak a hatás ellenhatás viszonylatában. (Ez könnyen bizonyítható, hiszen Moses Hess már 1862-ben megírja Róma és Jeruzsálem című művét, amelyben sok tekintetben megelőlegezi a klasszikus cionizmus alapgondolatait.) A XIX. század második felében, még azelőtt, hogy az emancipáció megtorpant, vagy esetleg visszafordult volna, világossá 66 Reinhardt Rürup Thomas Nipperdey : Antiszemitizmus. Egy fogalom keletkezése, funkciója és története in: A modern antiszemitizmus szerk: Kovács András Budapest, o. 67 A cionizmus mellett más zsidó nacionalista mozgalmak is léteztek a korban. Ilyen volt a Dubnov-féle folklorizmus, illetve Bund néven ismert zsidó forradalmi szociáldemokrata mozgalom is.

30 vált, hogy mind a zsidóságon belül és kívül is jelentős erők munkálkodnak azon, hogy a zsidók beolvadását a nem zsidó társadalomba megakadályozzák. Ezért időnként úgy tűnik, hogy a zsidók és a judaizmus ellenfelei mintha ugyanazt a nyelvet beszélnék, annak ellenére, hogy a két csoport végső szándékai nyilván tökéletesen ellentételesek egymással. Ennek a furcsa ideológiai egymásra hatásnak a szempontjából érdekes Heinrich Eberhard Gottlob Paulus heidelbergi teológus még 1830-ban írt röpirata (A zsidók nemzeti elkülönülésének eredete, következményei és javítási eszközei) amelyben azt mutatja be, hogy a zsidók mindaddig külön nemzetet alkotnak, amíg vallásukhoz ragaszkodnak, ezért egy olyan országban, amely nem az övék, nem követelhetnek maguknak egyenlő politikai jogokat. (Sajátos, ahogyan ezzel lényegében összhangban Schopenhauer a neves német filozófus már 1840-ben a zsidó fajt úgy írja le, mint amely nemzetiségéhez példátlan módon ragaszkodik. A zsidó anyaföldet szerinte, a többi zsidó testesíti meg. Schopenhauer tiltakozik a felekezet kifejezés ellen, szerinte a zsidó nemzet a helyes kifejezés.) A zsidó közösségnek Palesztinába történő áttelepítésének gondolata is időről időre megjelenik a korai antiszemiták írásaiban. A Palesztinában megalapítandó zsidó államot érintő részletes javaslata volt például Istóczy Győzőnek, a magyar antiszemitizmus vezéralakjának, és ezt 1878-ban a magyar parlament elé be is terjesztette. Istóczy kérte a magyar törvényhozást, hogy támogassa a zsidó állam létrehozását. Kifejtette, hogy a zsidó népben hatalmas potenciál van, éppen ennek a potenciálnak az érvényesülése miatt lenne szükség egy nemzetállamra. Érvei alapján azt gondolhatnánk, hogy Istóczy nemhogy nem antiszemita, ellenkezőleg, úgy tűnik, mintha ő a politikai cionizmus elkötelezett híve lenne. Nem sokkal ez után, Istóczy maga tette nyilvánvalóvá az igazi szándékait. Javaslatával tulajdonképpen azt akarta bebizonyítani mondta, hogy a zsidók, ha akarnák, ugyan megalapíthatnák a saját nemzetállamukat, azonban a világuralom megszerzése ennél fontosabb cél számukra. A fentiekkel kapcsolatos volt az a gyanakvás, amely az Alliance Israélite Universelle franciaországi megalapítását kísérte 1860-ban. A szervezet a közös zsidó érdekek nemzetközi védelmét tekintette feladatának, az antiszemiták szemében az adott nemzetállamba való beolvadásra való képtelenség vádját igazolta. A képzeletükben az Alliance kapcsán vetődött föl egy titkos központból irányított zsidó összeesküvés rémképe, amely később a Cion bölcseinek jegyzőkönyve témájául szolgált. Azonban még, ha a látszat néha az, hogy az antiszemiták és cionisták azonos célokat követnek, valójában az olyan radikális antiszemiták, mint Bruno Bauer vagy Eugen Dühring, a zsidó államnak még a lehetőségét és szükségességét is tagadták, a zsidókat különösen ártalmas fajnak tartva, akiket sehol, semmiféle körülmények között sem szabad megtűrni. (Éppen a zsidó lét ilyen módon való feltétel nélküli tagadása miatt tarthatjuk Dühringet Hitler egyik ideológiai előfutárának. ) 30

31 Az idézet szerzők publicisztikáiban létre jött a modern antiszemitizmus kifejezéskészlete, megteremtve a kapcsolatot a zsidókérdés, a szociális kérdés 68, az antidemokratikus nacionalizmus és a politikai konzervativizmus között elérve azt, hogy ami addig radikális szélsőségnek minősült és politikai különcök hóbortja volt, az a politikai-kulturális szimbólumrendszer egyik meghatározó elemévé váljék. 69 Ebben a folyamatban fontos szerepet kapott Houston Steward Chamberlain ( ), aki műveiben Gobineau, Treitschke és a többi korai antiszemita munkáit szintetizálta. Szerepét az teszi különösen fontossá, mert ő személyében kapcsolja össze a XIX. századi antiszemitizmus és a XX. század elején formálódó rasszista náci zsidóellenességet. Chamberlain ugyan Angliában született, de Németországban telepedett le, ahol Richard Wagner 70 lányát, Evát 71 vette feleségül. Személyesen ismerte, csodálta Hitlert, 1926-ban belépet a náci pártba ben megjelent kétkötetes munkájának egyik vezérgondolata ( A XX. század alapjai, Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts), a szocáldarwinizmus. Elméletének Darwinhoz csupán annyi köze van, hogy a kölcsön veszi a faj fogalmát, társadalmi kategóriaként a létért folyó küzdelem tételét az általa feltételezett emberi fajok egymás közötti harcaként értelmezve. Kifejti, hogy a történelem a teuton és a zsidó faj küzdelmének színtere. Véleménye szerint, a teuton faj nem készen jelenik meg, hanem egy evolúciós folyamat során alakul ki. Már az első világháborús vereség után, Németország I. világháború végi november 11-ei kapitulációjával kapcsolatban kijelenti, hogy e mögött a nemzetközi zsidóság összeesküvése áll. Az angolszász világ másik, nem mellékesen Hitlerre nagy hatást gyakorló antiszemita híressége, nem más, mint az autógyártást megújító Henry Ford ( ). A nemzetközi zsidó című értekezésében 72 az amerikai államot, pénzvilágot, szórakoztató ipart behálózó összeesküvésről vizionál. Véleménye szerint az összeesküvés célja a világuralom megszerzése. Újabb kutatások szerint 73 Hitler példaképként tekintett rá, amikor 1923-ban Ford azt tervezte, hogy elindul az elnökválasztáson, Hitler feltétlen támogatásáról biztosította. A New York Times 1922-es beszámolója szerint Ford pénzzel támogatta Hitler pártját. A Mein Kampf 1925-ös első kiadásában Henry Ford az egyetlen név szerint említett amerikai. A későbbi kiadásokból már kimaradt a neve, nagy valószínűséggel azzal összefüggésben, hogy Ford felhagyott a radikális antiszemitizmussal. 68 Otto Glagau az Gartenlaube. c. lap szerkesztője alkotta meg a Die soziale Frage ist die Judenfrage, (a szociális kérdés a zsidókérdés) jelmondatát. 69 A modern antiszemitizmus. Szerkesztette: Kovács András. Bevezetés 31.o. Budapest, Richard Wagner ( ) német zeneszerző már évtizedekkel a szervezett antiszemitizmus megjelenése előtt megfogalmazta saját zsidóellenes elméletét. A zsidóság a zenében (Judentum in der Musik) először névtelenül jelenik meg az es forradalom után, 1869-ben azonban már névvel adatja ki. A mű az antiszemita irodalom klasszikusává vált. Bár elsősorban Mendelssohn és Meyerbeer lejáratását célozta meg, az írás számos sértegető általánosítást tartalmaz a zsidó jellem és szellem állítólagos fogyatékosságait illetően. 71 Eva Wagner (1867- ) Richard Wagner és Liszt Ferenc Cosima nevű lányának második gyermek. A feljegyzések szerint ő ajánlotta Chamberlain figyelmébe Arthur de Gobineau,,Az emberi rasszok egyenlőtlenségé"-ről szóló esszéjét ben jelent meg először, hamar nemzetközi bestseller lett, 18 nyelvre fordították le. 73 Henry Ford volt Hitler példaképe. Múlt-kor, internetes kiadás ( 31

32 Láthattuk tehát, hogy az 1870-es évektől két új vonással egészült ki az antiszemitizmus. A zsidóellenesség politikai szervezetek programjává vált és a fajelmélet megjelenésével a korábbi főleg vallási indíttatású ideológia tartalmilag is átalakult. A zsidóságot immár nem elsősorban valláshoz kötődő módon azonosítja környezete, a zsidó fogalma immár szekuláris, vallástól független értelemben is használatos. Lényegében innentől kezdve beszélhetünk a zsidóellenesség új formájáról, a politikai antiszemitizmusról. A szó, az eszme már majd minden részletében készen állt. Ahhoz azonban, hogy a szó tetté váljon még további tényezők voltak szükségesek. Különösen világossá válik ez akkor, ha megvizsgáljuk a német császári időszakban az antiszemita pártok működését. Azt tapasztaljuk, hogy 1893-ban a választásokon összesen 2,5 százaléknyi szavazatot kaptak, 1907-ben pedig mindösszesen két százalékot. A Reichstagban az antiszemita képviselők javaslatait általában gúny fogadta. A korszak egyik antiszemita képviselője Heinrich Class, aki Alldeutscher Verband (Össznémet Szövetség) elnöke volt 1908-tól, 1912-ben jelentette meg Wenn ich der Kaiser című művét, amelyben antiszemita nézeteit adta közre. Class egy közeli munkatársa memorandum formájában, némiképp visszafogottabban fogalmazva, eljuttatta Class javaslatait Bethmann Hollweg kancellárhoz. A memorandumhoz még maga a császár is megjegyzéseket fűzött, a javaslatokat gyermekdednek nevezve, kitartott amellett, hogy az eszmék ellentétesek a német állam érdekeivel. Tehát önmagában a nácizmus alatt történteket a német antiszemitizmus első világháború előtti történetéből megmagyarázni, levezetni nem lehet, annál is inkább, mert a XIX. német antiszemitizmusa, mint már korábban láttuk, tartalmában nem különbözött például a kortárs francia antiszemitizmustól. Zsidóellenesség a cári Oroszországban Korábban ismertetett történelmi kényszerítő okok miatt az európai zsidóság zöme a középkor során fokozatosan kelet felé húzódott. Oroszországban Nagy Péter korában csak néhány kikeresztelkedett zsidó élt, a kelet-európai zsidók többsége ekkor még a kelet lengyel és litván területeken tömörült, Oroszország tiltott hely volt számukra. Gyökeresen változott meg a helyzet között, amikor a három szomszédos nagyhatalom Lengyelországot felosztotta egymás között. A harmadik, immár teljes felosztás után mintegy zsidó került az Orosz Birodalomba. 74 Nagy Katalin 1795-ben rendeletben szabályozta a zsidók letelepedésének a helyét, ezzel létrejött az úgynevezett letelepedési övezet 75. Ennek határait a zsidók nem hagyhatták el, kétszeres adót kellett fizetniük, nem birtokolhattak földet, nem forgalmazhattak alkoholt, nem látogathatták az egyetemeket. A XIX. század végi Oroszország sok mindenben különbözött a korabeli Európától, és ezek a leginkább az elmaradottságból eredeztethető különbségek a cári birodalomban élő milliós zsidó 74 A bécsi kongresszus (1815) döntése alapján a Kongresszusi Lengyelország területe is Oroszországhoz kerül, így úja félmillió zsidó került a cári birodalomba. 75 Jekatyerinoszlavi helytartóság, Krím, a kijevi, a csernyigovi és poltavai kormányzóságok. 32

33 népesség sorsát is alapvetően befolyásolták. A zsidóellenesség sok szempontból még mindig középkorias mintákat követett, eredendően vallási ellentétekből fakadt, és ezek a hagyományos teológiai ellentétek keveredtek babonákkal, misztikus hiedelmekkel. Középkorias vonás például az is, hogy az orosz társadalomban időnként felgyülemlő objektív körülményekből fakadó társadalmi feszültségek véres zsidóellenes pogromokat eredményeztek. A fennálló hatalom a feszültségek levezetetésekén ezeket a megmozdulásokat, nem hogy nem akadályozta, de egyenesen támogatta, esetenként szervezte. Az XIX. századi orosz antiszemitizmus érvrendszere meglehetősen különbözik a korabeli, fejlettebb európai országokban kialakuló mozgalmakétól. Míg nyugaton, mint láttuk, a korban egyre uralkodóbbá válik a világuralomra törő kapitalista zsidó toposza, Oroszországban a zsidó a rendszert aláásó forradalmár-szocialista felforgatóként jelenik meg a zsidóellenes érvrendszerben. Ezt a képet erősítette meg hivatalos propaganda 1881 után. Abban az évben követtek el halálos merényletet II. Sándor cár ellen. A merénylők között felmutatható zsidó származású merénylőre hivatkozva a zsidóság egészét vádolták meg felforgatással. Ehhez az eseményhez, azaz a korabeli propaganda megfogalmazása szerint II. Sándor zsidók általi meggyilkolásához kapcsolódik a XIX. század végének első pogromsorozata tavaszán és nyarán több mint 100 gyülekezetet dúlt fel a csőcselék. A cári kormányzaton belül Ignatyev gróf volt a pogromok legfőbb támogatója. A pogromok célját legjobban Konsztantin Pobjedonoszcev az 1880-as évek vezető egyházi vezetője foglalta össze, amikor annak a reményének adott hangot, hogy az lenne a legjobb, ha a zsidóság egyharmada kivándorol, második harmada átkeresztelkedik, a fennmaradó rész pedig elpusztul a pogromokban. 76 Az 1882 májusában a helyi lakosság védelmében hozott törvények a korábbi letelepedési korlátokat kibővítették, zsidók számára megtiltották a földvásárlást, a földbérletet. Már korábban miniszteri rendeletben korlátozták a zsidó orvosok számát a hadseregben, 1889-től pedig a zsidó orvosok és ügyvédek számára a magángyakorlat folytatását igazságügy miniszteri engedélyhez kötötték. A numerus clausus bevezetésének gondolata, amellyel a zsidó fiatalok tovább tanulását kívánták korlátozni, már 1881-ben felmerült, néhány szakmában meg is történt a bevezetése, de átfogó szabályozásra csak 1887-ben került sor. Ekkor a középiskolába és felsőoktatásba felvehetők számát korlátozták. 77 Ezek a rendelkezések voltak az első ilyen jellegű intézkedések az újabb kori Európában között zajlott le a második nagy pogromhullám. Az időközben uralomra került II. Miklós alatt sem változott a kormányzat zsidópolitikája. Ellenkezőleg, maga a cári hatóság gyártotta a zsidóellenes röpiratokat, felhívásokat. A legnagyobb hatású ilyen iromány volt a Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Az iratot még a 19. század végén az Ohrana, a cári titkosrendőrség tisztjei állították 76 Prepuk Anikó : A zsidóság Közép- és Kelet-Európában Csokonai kiadó, Debrecen, o. 77 A letelepedési övezetben nem haladhatta meg a 10%-ot, az övezeten kívül eső városokban 5%-ban, Moszkvában és Szentpéterváron3%-ban határozták meg a felvehetők számát. 33

34 össze 78 felsőbb utasításra. A kétségkívül professzionális módon összeállított áldokumentum, egy genfi zsidó konferenciáról tudósít, amely során az ott jelenlévők a világuralom átvételének a módját, menetrendjét pontosították. A dokumentum megalkotása után először francia nyelven jelent meg még a 19. század végén. A Jegyzőkönyvek első megjelentetésének pontos dátuma nem ismert, mert a francia szöveg évszám nélküli, az azonban egészen bizonyos, hogy az időzítésben az 1897-es Bázeli Első Cionista Világkongresszus döntő szerepet játszott. Ennek megfelelően, illetve a benne lévő, további korra vonatkozó utalásokat is figyelembe véve, valamikor 1898 és 1900 között jelenhetett meg. Már, mint külföldről becsempészett iratok fordításaiként 1903-tól azután egymást követték az orosz kiadások. Hamarosan az egész világon ismerté vált az iromány, mint az antiszemita törekvések igazolásának egyik hivatkozási alapja. Hitelességi problémák már megjelenésekor felmerültek, főleg azok után, hogy egy független svájci bíróság a harmincas évek első felében Ohrana-tisztek vallomására alapozva kimondta az iratok hamisságát. Ezzel kapcsolatban azonban Hitler álláspontja a jellemzőbb, aki azt mondta, nem érdekli, hogy eredeti-e a mű, avagy sem, hiszen olyan kitűnően jellemzi a zsidókat. 79 Egyébiránt figyelemreméltó az a kapcsolat is, amely a 19. századi német antiszemitákat a cári Oroszország vezetőköreihez köti. Főként Stocker és Aldvart folytatott intenzív levelezést az orosz abszolutizmus szellemi képviselőivel, a cári Oroszországban a rend és az erős állam utolsó európai bástyáját látták. 80 A Cion bölcsei 24 jegyzőkönyvet tartalmaz, a következő címmel: Szó szerinti feljegyzések a világ zsidó vezetőinek 24 titkos üléséről. akik azzal a céllal tanácskoztak, hogy kijelöljék a kiválasztott nép vezéreit, valamint meghatározzák azokat az eszközöket, amelyek leginkább alkalmasak arra, hogy a zsidóság a földkerekség egésze felett uralkodhasson. A folytatásban az irat az eljövendő judaista világállam működési mechanizmusát taglalja Az antiszemita irodalom jelentősnek mondható történettel rendelkezik. A teljesség igénye nélkül említhető pl. a Oszman-bej kapitány álnéven publikáló, Milengen nevű, román származású Ohrana-ügynök 1840 körül megjelentetett munkája, amely a "A világ zsidók általi elfoglalása" címet viselte Eszerint a zsidó parlament Krakkóban került összehívásra, azzal a céllal, hogy kijelöljék a kiválasztott nép vezéreit, valamint meghatározzák azokat az eszközöket, amelyek leginkább alkalmasak arra, hogy a zsidóság a földkerekség egésze felett uralkodhasson. Másik érdekes előkép German Gedse Biarritz című regénye, amelynek egy fejezete A prágai zsidótemetőben alcímet viselte. Itt a szerző kifejtette, hogy a szinhedrion tagjai 100 évente egyszer találkoznak (természetesen éjjel és temetőben), hogy megvitassák a zsidó világuralom tervét és megvalósításának eszközeit. A Cion bölcsei gondolatvilágának megalkotói között nem elhanyagolható Sergei Nilus szerepe sem. 79 Bebesi György: Egy elhíresült Ohrana-provokáció. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei 80 Fontos a megjelenés időpontjával kapcsolatban a franciaországi Dreyfus-per összefüggéseire is rámutatni, ugyanis a per ( ) nemcsak a francia belpolitikára volt hatással. 81 A "Cion bölcseinek" tartalmi részének forrását F. Graves, a Times újságírója fejtette meg 1921-ben, amikor kimutatta, hogy a szöveg lényegében azonos Maurice Joly "Montesquieu és Machiavelli dialógusa a pokolban" című művével. Ez a pamflet eredetileg 1864-ben jelent meg, és III. Napóleon despotizmusa ellen íródott, ebben a formájában a zsidókról szót sem ejtve. A jegyzőkönyvek kutatói összevetették a "Dialógus" és a "Cion bölcseinek" szövegét: a 25 fejezetből 24 részben vagy egészben megegyezik egymással, csak az utolsó zsidó messiás által létrehozandó állam felrajzolásánál engedett meg magának a szerző némi önállóságot. (Lásd még: Bebesi György: Egy elhíresült Ohrana-provokáció. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei 34

35 Az 1905-ben az orosz-japán háborúban bekövetkező megalázó orosz vereség tovább erősítették a bűnbakképzés mechanizmusait. A kormányzat által manipulált propaganda a zsidókat árulással, a hadsereg szellemét aláásó forradalmi propagandával vádolták meg. A háborút követő pogromok szervezésében jelentős szerepet kapott az ortodox egyház, illetve a feketeszázas alakulatok. A második pogromhullám csak 1907-re csillapodott le ben a kijevi vérvád korbácsolta fel újra a zsidóellenes érzelmeket. Bár a rendőrségi nyomozás bebizonyította a vádak tarthatatlanságát, mégis vád alá helyezték, és két évig fogságban tartották Mendel Bejliszt. A vádlottat végül bizonyíték hiányában felmentették, a vérvád alaptalanságát azonban a bíróság nem mondta ki. Érthető, hogy a folyamos zaklatásnak kitett oroszországi zsidóság a tömeges menekülést választotta és 1914 között összesen mintegy 2 millió zsidó vándorolt ki az országból, %- uk a kedvező életfeltételeket biztosító Egyesült Államokban telepedett le. Az első világháború után. A náci antiszemitizmus. A világháború kitörésekor az általános lelkesedés hangulatában az antiszemita hangok Németországban is elhallgattak egy időre. A fajvédő újságokat betiltották. Azonban amikor a háborús helyzet rosszabbra fordult, újult erővel támadt fel a régi zsidóellenesség. A bűnbakkeresésen kívül a korábbi előítéleteket látszott igazolni az a tapasztalat, amelyet a németek a keleti (lengyel) területek elfoglalásakor szereztek. A német csapatok itt kétmilliónyi a hagyományos nyomor körülményei között tengődő zsidó lakosságot találtak. Az itt élő, lényegében integrálatlan, saját jiddis nyelvét beszélő zsidó tömegekben az antiszemiták előítéleteik legfőbb bizonyítékát látták. Németországban már a háború alatt megfogalmazódott a zsidókkal szemben az a vád, hogy egyrészt ugyan hasznot húznak a háborúból, másrészt azonban a harcokból minden eszközzel kivonják magukat, míg az igazi németek a frontokon esnek el. A háború elején a hadigazdálkodás megszervezésekor két zsidó pénzmágnást Walter Rathenaut és Albert Ballint kulcspozícióba helyezi a kormányzat. (Az előbbi a Nyersanyagszolgáltatás az utóbbit a Központi Beszerzési Társaság élére nevezik ki.) A háború után megállapították, hogy hadigazdálkodással foglakozó szervezetekben a zsidók valóban felülreprezentáltak voltak. 82 (Ennek nyilván meg lehetne találni a német társadalomfejlődésben is a magyarázatát. Azonban az antiszemita nem keres bonyolult szociológiai magyarázatokat.) A rohamosan terjedő zsidóellenes közvélekedés hatására 1916-ban elrendelik a harcoló zsidó katonák összeírását. Már a felmérés körülményei is furcsák voltak, ugyanis előtte számos zsidó katonát hazarendeletek. Még így is érdekes, hogy eredményét a háború alatt végül nem hozták nyilvánosságra. Jellemzően az elhallgatás tényét is antiszemita propagandára használták fel, úgy 82 9,6 %, míg az országon belül az arányuk 1%. További adatok: Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 35

36 állítva be, mintha a zsidók érdekében történt volna, mondván, hogy nem akarták a zsidóellenes érzelmeket tovább szítani. A háború után azonban ismerté váltak a számok, és kiderült, hogy a harcoló zsidók aránya megfelelt a zsidóság népességen belüli arányának. A lógós, a nyerészkedő hadigazdag zsidó alakja azonban a háború során rögzült, bővítve a korábbi sztereotípiák körét. A nacionalista előítéleteket erősítette, hogy miután a kezdeti háborús lelkesedés elmúlt, a mérsékelt liberális és szocialista pártok egyre inkább szkeptikus, majd józan pacifista álláspontot foglaltak el. A német zsidó közvélemény leginkább ezeket az irányzatokat támogatta, ezen vélemények mögött sorakozott fel. Így azután mind a liberálisok, mind a szocialisták megkapták a zsidó hazaárulás vádját. A világ-összeesküvés vádját is igazolni látszottak a háborút követő kommunista-bolsevik típusú forradalmi mozgalmak, amelyek az antiszemita jellegű propagandában, mint zsidó törekvések jelentek meg. Kihasználva azt a kétségtelenül meglévő sajátosságot, hogy a mozgalmak vezetői között, mind német, mind orosz, vagy akár magyar területen jelentős számban voltak zsidó származásúak 83. Különös, ám annál hatékonyabb ideológia konstrukció volt születőben, amelyben a zsidó egyszerre volt az antikapitalista kritika tárgya, mint a kapitalizmus legfőbb haszonélvezője, mások kizsákmányolója, illetve a bolsevik, aki a hagyományos magántulajdonon alapuló rendszert akarja megsemmisíteni. Azok a zsidóellenes szerveztek, amelyek a nemzeti egység nevében a háború kezdetekor korlátozták a zsidóellenes propagandát újra akcióba lendültek. Például a Pángermán Liga tagsága, amelynek a programjában eredetileg nem szerepelt a zsidók elleni harc, 1918-ban elhatározta, hogy a jövőben erre koncentrál. A Rudolf von Sebottendrof által vezetett Thule-egyesület követte őket ebben a törekvésükben. Ezennel kinyilatkoztatjuk, hogy a zsidó halálos ellenség és a mai naptól kezdve cselekedni fogunk jelenti ki Sebottendorf januárjában. 84 Hamburgban a Deutschvölkische Blatter már 1917-től a horogkeresztes jelet használja, azzal a kimondott céllal, hogy zsidóellenes harcát még feltűnőbbé tegye. Brémában, Münchenben különböző szervezetek alakulnak, amelye programjában a kommunizmus ellenesség szélsőséges antiszemitizmussal párosul. A müncheni csoportból, amelynek a vezetője ekkor Anton Drexler volt, alakul majd ki a Német Munkáspárt, amelyből 1920-tól Adolf Hitler Német Nemzetiszocialista Pártja lesz. A világháborús vereség nem pusztán a németek önbecsülésén ejtett csorbát, és okozott újabb, mély identitásválságot, hanem követte azt egy rendkívül súlyos gazdasági válság is, amely hatására sokan voltak kénytelenek átélni az újabb anyagi, társadalmi lecsúszást ban az ország lakói az 83 Az ismertebbek közül Hugo Hasse, Rosa Luxemburg valóban zsidó származásúak, de például Karl Liebknecht nem, bár minden német nacionalista annak tartotta. 84 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 36

37 vissza. 85 Az új Németország ingatag alapokra, a versailles-i megaláztatásra, a sértettségre épül. A német történelem legnagyobb inflációját élték át. A válság különösen a középosztályt érintette érzékenyen. Az 1918-as év forradalmi eseményei kapcsán alakul ki a német társadalom jelentős részében az a vélemény, hogy a zsidók forradalmi tevékenysége szoros kapcsolatban áll Németország háborús vereségével, így fogalmazódott meg a tőrdöfés hátulról legendája. Maga Ebert, aki a weimari köztársaság első elnöke lesz, már 1918 decemberében a következő szavakkal köszönti a frontról Berlinbe érkező csapatokat: Üdvözlöm önöket, akiket nem győztek le a harctéren, s akik így térnek hárítás, a bűnbakképzés mechanizmusainak megfelelően a weimari időszak, mint zsidó uralom jelenik meg az antiszemita diskurzusban A weimari időszak a német nacionalisták szemében a hanyatlás, a zsidó dekadencia kora. A kultúra területén valóban érezhetően kinyíltak a lehetőségek a zsidók számára, egyetemi tanszékek, művészeti és tudományos társaságok fogadták soraikba őket, olyanok, amelyek a császárság idején még elzárkóztak a felvételüktől. Nobel-díjak sorozata bizonyította tehetségüket, amelyeket természetesen, mint németek kaptak. Sajátos és jellemző, hogy a közvélemény a gazdaság területén hasonló zsidó előretörést véleményezett, pedig a zsidóság gazdasági befolyása az első világháború után folyamatosan csökkent. 86 Az új mítosz kialakulásának folyamatában fontos esemény volt Rathenau meggyilkolása. Walter Rathenau Németország első és egyetlen zsidó külügyminisztere volt. Nevéhez fűződik az a teljesítési politika, amely megnyitotta az utat a weimari rendszer konszolidálása felé. Az ő sikere volt a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés is, amikor Rapallóban sikerült Szovjet-Oroszországgal megállapodnia. A teljesítési politika a tőrdöféssel kezdődő zsidó árulás betetőzése volt a nacionalisták szemében, a szovjetekkel való kapcsolatfelvétel pedig a zsidó-bolsevizmus bevezetésének az előkészülete. Rathenau ellen, több halálos fenyegetés után június 22-én követnek el halálos kimenetelű merényletet. Gyilkosainak egyike a per során elmondta, hogy a Sion Bölcseinek Jegyzőkönyveinek hatása alatt követte el a tettét. Úgy tudta, hogy Rathenau a 300 bölcs egyike. A weimari állam legválságosabb korszakában a korai húszas években, fogalmazódik meg az új antiszemita zsidó mítosz, amely a régi vallási, az újabb faji vonatkozású mítoszok alapmotívumaira épült, azonban alapvetően már egy szekularizált antiszemitizmus. A hangsúlyok máshová kerültek, uralkodóvá a zsidó világ-összeesküvés vádja vált. A Sion Bölcseinek jegyzőkönyve ekkor kapott igazán publicitást. 87 Az iratot 1920-ban német területen egy bizonyos Müller von Hausen adta ki 85 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o ben Németországban a bank- és hitelügyletek 7,9 %-a állott a zsidók ellenőrzése alatt, az év elején ez 2,6 %. Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 37

38 először. Néhány év alatt több százezer példányban kelt el. A kiadások antiszemita kommentárokkal jelentek meg. A kommentár írók között szerepel például Rosenberg, a náci párt későbbi főideológusa. A másik vezérmotívum a vérvád-pestisterjesztés vádjának új variánsa lett: amely szerint a zsidók germán nép szétbomlasztására törekszenek úgy, hogy a germán vért szándékosan megfertőzik. Ezzel a zsidók elleni vádak alig fokozható módon kerültek át az irracionális szférába. Már a Jegyzőkönyvek is utaltak a szexuális megrontásra, mint a zsidóknak a nem zsidók leigázására használt eszközére. Arthur Dinter 88 nagy sikert ért el A Bűn a Vér ellen (Die Sünde wider) c. regényével. Regényének hőse egy árja tudós, akinek első felsége zsidó volt. Második árja feleségétől született gyermeke sémita arcvonásokat hordozott. Ekkor kiderült, hogy a nőnek fiatal korában egy zsidó katonával volt szexuális kapcsolata, aki a vérét megfertőzte. A férj nyomozásba kezd, rábukkan első feleségének levelezésére, amelyből rájött, hogy annak apja egy egész panziót üzemeltet, ahol szőke, árja nőket fertőznek meg. Dinter regénye több mint 260 ezer példányban jelent meg 1934-ig. 89 Az ilyesfajta irodalomnak másik jellemző példája a Theodor Fritsch 90 könyve A zsidókérdés kézikönyve (első megjelenés 1893-ben, 1944-ig 49 kiadást ért meg 91 ). A szerző szerint rendőrségi iratok bizonyítják, a zsidók fiatal árja lányokat és gyermekeket erőszakolnak meg. Az erőszak célja az árja vér megrontása. Az irracionális alapokra a világháború után nagyon is racionális elképzelések épültek. A már említett Pángermán Liga már 1928-ban követeli a zsidók teljes elkülönítését. Javaslatuk szerint, a zsidóknak különleges igazolványt kell adni, még a kikeresztelkedett zsidókat is meg kell különböztetni. Törvény által kell megtiltani, hogy zsidó orvosok nem zsidókat kezeljenek. Minden zsidó vállalatot Dávid-csillaggal kell megjelölni. A húszas években a rendőrség egy nacionalista csoportnál Sürgős rendelkezések címmel talált egy tervezetet, amely a zsidó vagyon elkobzásáról, illetve a zsidók táborokba zárásáról értekezett ben egy szónok egy berlini szélsőjobboldali gyűlésen a zsidók teljes kiirtását követelte. A közönség (a rendőrségi jelentés szerinti jelzővel: jó polgári ), lelkesen megtapsolta szónokot. 92 Az eszme tetté váltásában azonban fontos volt az a szemléleti változás, amely elsősorban Hitler színrelépésétől volt érezhető. Hitler zsidóellenes kirohanásaiban egyértelműen kimutatható az elődök szóhasználata, antiszemitizmusa motivikus szempontból nem tartalmaz újat. Erre, mint láttuk nem is volt szükség, a végzetes elegy a politikába lépésekor már készen állt. Így nála is kimutatható az a két vezérmotívum, amely a kor antiszemita közbeszédében éppen a huszadik század elő felében vált 88 Arthur Dinter ( ) Theodor Fritsch ( ) Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o.. 38

39 hangsúlyossá. Az egyik ilyen volt, a zsidó világuralom toposza. Hitler szemében a nyugati világ liberális demokráciája éppen úgy a zsidó világuralmi törekvés eszköze, mint a bolsevizmus. Látjuk, milyen csodálatosan működik együtt a tőzsde zsidaja és a munkásvezér, vagy a tőzsdei újság és a munkások lapjai. Egyik is, másik is a közös politikát és ugyanazt a célt követi. Kohn Mózes arra buzdítja saját kereskedelmi társaságát, hogy utasítsák vissza a munkások követeléseit, ugyanakkor saját testvére Izsák lázítja a tömegeket az üzemekben, és így kiált : Látjátok! Csak elnyomni akarnak bennetek! Zúzzátok össze láncaitokat! De a testvér vigyáz arra, hogy a láncokat jól kovácsolják össze, azok erősek legyenek. Mi a céljuk ezekkel a mesterkedésekkel? Hogy a nemzeti függetlenséget megsemmisítsék, elpusztítsák a gazdasági életet csak azért, hogy így végül a tömegeket örök időre a zsidó faj uralma alá vessék. (1922. július 18-ei beszédből.) 93 Ezek a gondolatok, amelyeket azután a Mein Kampfban is visszatérnek, amikor a kettős, gazdasági és politikai zsidó forradalomról vizionál. A zsidó, miután aláássa az nemzeti államok erejét, és minden pozíciót megszerez, megteszi az utolsó lépést: A demokrata zsidóból, a nép barátjából a vérengző zsidó lesz, a népek zsarnoka. Néhány év alatt kiirtani igyekszik az értelmiség képviselőit, s így megfosztja a népeket azoktól, akik-természetüknél fogva-szellemi vezetők voltak és teljesen alkalmassá teszi őket az örök időkre leigázott rabszolgák szerepére. 94 A másik visszatérő, lényegében középkori (ókori) eredetű téma a zsidók vérfertőző, járványterjesztő tevékenysége. Hitler szemében a zsidó kórokozó: A zsidó egész életére a tipikus élősdi marad, és kárt okozó bacilus módjára csak akkor terjeszkedik, ha számára alkalmas talajra bukkan. Léte abban is hasonlít az élősdiekéhez, hogy ahol fellép, ott hosszabb vagy rövidebb időn belül kihal a gazdanép. írja a Mein Kampfban. Egy másik helyen: Fajiságát jobban védelmezi, mint bármikor annak előtte. Mialatt õ "felvilágosodásról", "előrehaladásról", "szabadságról", "emberségről" stb. áradozik, saját fajtáját a legszigorúbban elzárja. Igaz, nem egyszer házasítja össze asszonyait befolyásos keresztényekkel, de a férfitörzset alapjában véve mindig tisztán őrzi. Mérgezi mások vérét, de vigyáz a sajátjára. A zsidó majdnem sohasem vesz feleségül keresztény nőt, ellenben megfordítva: a keresztény néha zsidó nőt vesz el. Az ivadékok, a félvérek mégis a zsidókra ütnek. Ez az a téma, amely Hitler antiszemitizmusában a leginkább patologikus vonások hordozója. Sokan elemezték ennek a pszichózisnak a lehetséges lelki eredetét 95 (a gyűlölt apafigura, lehetséges zsidó származása, anyjához fűződő viszonya, a nőkhöz való ellentmondásos kapcsolata, stb.). 93 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o.. 94 idézi: Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 95 bővebben: Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 39

40 Időnként felmerül annak a gondolata is, hogy Hitler antiszemitizmusa elsősorban pragmatikus szempontokat követet, felismerve a zsidóellenesség mély beágyazódottságát a német közgondolkodásba, lényegében politikai célból erősítette azt fel, tette a náci párt programjának központi elemévé. A zsidó téma konzekvens, állandó jelenléte, lényegében beteges, mániákus körbejárása ennek a lehetőségét kizárja. A kortársak visszaemlékezési is tanúsítják, hogy Hitler őszintén hitt a zsidó félelmetes mítoszában. Kérdésként vetődik még fel, hogy a személyiségében rejlő nyilván kezdettől meglévő hajlamosító tényezőkön kívül, mikor, minek a hatására vált Hitler mániákus antiszemitává. A Mein Kampfban azt állítja, hogy sem a családja, sem környezete nem volt antiszemita. Nem emlékszem, hogy az apai házban apám életében ezt a szót hallottam volna. Azt hiszem, hogy ez a derék ember elmaradottnak tekintette volna azokat, akik e szót bizonyos hangsúllyal ejtették volna ki. (Mein Kampf) 96 Hitler gyerekkori barátja írja : Mindez hihetőnek tűnik, de az én emlékeimmel nem egyezik teljesen. Mindenekelőtt az apáról adott leírás látszik- liberális irányban megváltoztatottnak. A leondingi környezet amelyben forgott teljesen magáévá tette Schönerer eszméit. Az apa, már ennél a ténynél fogva is biztosan ellenségesen volt beállítva a zsidókkal szemben. 97 Hitler vélhetően korán megformálódó zsidógyűlölete minden bizonnyal Bécsben teljesedett ki. A német antiszemitizmus teljes kifejlett formájában megtalálható volt a kettős monarchiában, azonban annak sajátos történeti fejlődése, társadalmának torlódott jellege miatt az antiszemitizmusnak még kedvezőbb talaja volt ott, mint a Német Császárságban. Bécsnek 1910-ben zsidó lakosa volt (az összlakosság 8,6%-a, Budapesten ekkor ez , 23,1%), helyzetük, szerepük alapján sokan gondolták azt, hogy a város, elsősorban a gazdasági és pénzügyi hatalom, a zsidók kezében van.. Szemükre vetik az évi tőzsdei összeomlást, a vasúti társaságok körüli panamákat. A társadalom nem zsidó részének jelentős hányada nehezményezte, hogy a zsidók elfoglalják a szabad értelmiségi pályákat. (A bécsi egyetemen 1910-ben a diákság 33,6 százaléka (az orvosin 38,6 %) zsidó vallásúvolt. 98 ) Ennek az érdekes városnak izgalmas atmoszférájában a zsidó tehetség oly erőteljesen bontakozik ki, mint Granadában a muzulmán uralom alatt. Mindez az antiszemitizmus melegágya volt. Írja Julius Brunenthal Önéletrajzában. 99 Bécsben virágzik az antiszemitizmus, számtalan agitátor, ideológus fejtette ki ott a tevékenységét. Karl von Vogelsang, Ernst Scheinder, Joseph Decker, Georg Ritter von Schönerer és nem utolsó sorban Karl Lueger. Az ő személye különösen fontos, hiszen 1897-től 1910-ig ő volt a császárváros főpolgármestere. Hitler többször nyilatkozott nagy elragadtatással a Mein Kampfban mind Schönerer, mind Lueger nézeteiről, anélkül, hogy idézné azokat. (Az egyetlen antiszemita 96 közli: Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 97 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 98 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 99 idézi : Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 40

41 jellegű sajtótermék, amit viszont név szerint említ a Luegerhez közel álló Deutsches Volksblatt.) Arról tényszerű adat nem maradt fent, hogy Hitler az akkor Bécsben megjelenő szépszámú antiszemita kiadványok közül melyeket olvasta, annyi bizonyos, hogy a kissé bizonytalan antiszemita nézetekkel Bécsbe érkező Hitler, a várost, már, mint rögeszmés, meggyőződéses antiszemita hagyta el. A fegyverszünet után Münchenben ezek a meggyőződései csak tovább erősödtek. A nagyszámú antiszemita egyesület közül a Karl Harren és Anton Drexler vezette Német Munkáspárthoz (Deutsche Arbeiterpartei) csatlakozott 1919-ben. Ezek Hitler antiszemitizmusa szempontjából a rendszerezés, az elmélyítés évei. Politikai tanfolyamokra jár, ahol megtartja első beszédeit. Itt találkozott Alfred Rosenberggel és Max Erwin von Scheubel-Richterrel, valószínűleg ők adják kezébe a Sion bölcseinek jegyzőkönyvét. A legnagyobb hatással azonban kétségkívül Dietrich Eckart volt rá: Az ő példájuk kell, hogy a gyöngéket és ingadozókat ismét megtanítsa arra a kötelességteljesítésre, amelyet ők maguk is tiszta hittel, utolsó leheletükig teljesítettek. Ezek közé sorozom azt a férfit is, aki mint a legjobbak egyike, költészetében, nagy gondolataiban és végül tetteiben is egész életét népünk felébresztésére szentelte. Ez a férfiú: Eckart Dietrich. - írja róla nagy elragadtatással a Mein Kampf végén. Eckart Hitlerrel való megismerkedésének idején az Auf Gut Deutsch című lapot adta ki, amely dühödt antiszemita cikkeit legtöbbször ő maga írta. Az ő befolyása erősítette meg Hitlerben azt a meggyőződését, hogy a zsidókérdés jelentősége minden mást felülmúl. Hitler antiszemitizmusa a húszas évekre végleg kialakult, és nem változott meg haláláig. Láthattuk, hogy tartalmilag radikálisan nem más, mint elődjeié. Hitler, saját kifejezésével élve, tudományos antiszemitizmust alakít ki, a tudományosságot, a fajelméleti, szociáldarwinisztikus alapok biztosították. A lényeges újítása inkább abban állt, hogy az elődök nem rendelkeztek cselekvési tervvel, amely eszméik gyakorlati végrehajtását szolgálta voltak. Pontosabban: munkásságuk nem irányult cselekvésre. (Bár Dühring kidolgozta javaslatait a zsidókérdés megoldására, még fizikai megsemmisítésükre is tett célzást, azonban kiábrándultan jegyzi meg, hogy a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a javaslatait bármilyen formában végrehajtsa.) Így azután más antiszemitákkal együtt megmaradt az írott szónál. Hitler azonban kezdettől megvetően nyilatkozott a tintanyalókról, ő nem a leírt, hanem a kimondott szóban, és leginkább a tettekben hitt. Egyetlen teoretikusnak mondható könyvét a Mein Kampfot is kényszerűségből írta, amikor megfosztották a szónoklás lehetőségeitől. A nácizmus szóbeli kultúra volt. ( ) Olyan kultúra, amelyben a szóbeli agresszió nem a tett helyettesítését, hanem az arra való felkészülést szolgálta. írja Shulamit Volkov Shulamit Vokov: Leírt és kimondott szavak. In. A modern antiszemitizmus. Szerkesztette: Kovács András. 191.o. Budapest,

42 A másik fontos vonása a náci típusú antiszemitizmusnak a hangsúlyozottan univerzalista megközelítés. Nem pusztán Németországból akarják a zsidókat eltávolítani, mint a német konzervatív nacionalisták nagyobbik része. Hatalomra kerülésekor Hitlernek sem volt a zsidókérdés megoldására semmiféle átfogó menetrendje, ez a Holokauszt történetéből világosan látszik. Ez majd a háború alatti folyamatos rögtönzések sorozataként alakul ki, de az egyértelmű, hogy hatalomra kerülése után antiszemitizmusa kezdettől fogva tetteken keresztül nyilvánul meg. Az antiszemitizmus egy átfogó politikai koncepció legfontosabb építőkövévé vált. Emellett Hitler antiszemitizmusa nemcsak a német zsidóság, hanem a nemzetközi zsidóság, Júda, pontosabban az össz-zsidóság (Alljuda) ellen irányult, az antiszemitizmus a nemzeti szocializmusban világtörténelmi dimenziót kapott egy manicheus világkép értelmében. 101 Az 1914 előtti lényegében irodalmi jellegű antiszemitizmus jelentőségét nem szabad alábecsülni, hiszen egyrészt a régi kódok folyamatosságát biztosította, másrészt olyan új kódokat vezetett be, amely a szekularizálódó társadalomban is biztosíthatta, éppen a náci antiszemitizmus számára, az eszme immár tettekben megnyilvánuló, hatékony politikai célzatú felhasználást. A hitleri, nemzetiszocialista, szekularizált és univerzalista jellegű antiszemitizmussal a modern politikai antiszemitizmus addigi fejlődésének csúcspontjára érkezett. Hitler ennek az új, rögeszmés jellegű zsidógyűlöletnek vált a szócsövévé, politikai vezérévé, hamarosan kialakult körülötte egy olyan csoport, amely teljesen alávetette magát a Führer akaratának. A zsidóellenesség ugyanakkor olyan mélyen beivódott a német társadalom széles rétegeinek gondolkodásába, hogy nem maradt erő, amely a végső megoldás tervének végrehajtását megakadályozhatta volna. Az antiszemitizmus ráadásul nem pusztán Németországban, hanem egész Európában is erős volt a XX. század első felében. Tovább éltek az antijudaizmus sztereotípiái, hatottak a kapitalizmus igazságtalanságai, miközben a kapitalizmust és az anomáliákat a zsidókkal azonosították, az első világháború utáni felbomlásban előretört a bolsevizmus, amelyet szintén a világuralomra törő zsidóság számlájára írt a széles közvélemény. Jelen volt a homogenitásra törekvő nemzetállamok türelmetlensége a teljes asszimilációra képtelennek ítélt zsidósággal szemben. Ezek a romboló előítéletek, az első világháború utáni pacifizmussal együtt, hosszú ideig megakadályozták, hogy a nyugati államok bármit tegyenek a hitleri szélsőséges zsidóellenes politika ellen. Hitler hamar felismerte, hogy bármit megtehet, így ugyan valószínűleg az európai antiszemitizmus nem vezetett volna el a végső megoldáshoz, tehát annak semmiképpen nem előidézője, de végrehajtását nagymértékben megkönnyítette Reinhardt Rürup Thomas Nipperdey : Antiszemitizmus. Egy fogalom keletkezése, funkciója és története in: A modern antiszemitizmus szerk: Kovács András Budapest, o. 102 Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o.. 42

43 A háború megindulásakor még a nácik is sok szempontból bizonytalanok a végrehajtás részleteinek tekintetében 103, de a katonai helyzet hamarosan lehetővé teszi, hogy ezeket a végrehajtásban, kezdetben még meglévő ellentmondásokat kiküszöböljék. A holokauszt egy folyamat végén álló logikus végkifejlet. 104 A holokauszt után. Az új antiszemitizmus A középkortól korunkig az antiszemitizmus fejlődésében nincs cezúra. 105 írja Saul Friedlander, ezzel együtt világos, hogy a Holokauszt után antiszemitának lenni nagymértékben mást jelent, mint előtte. A háború után, amikor az alapvető tények felszínre kerültek és lassan a közvélemény szélesebb körben is megismerte azokat, világossá vált a népirtás mértéke, a klasszikus szélsőjobboldali antiszemitizmus egy időre szalonképtelenné vált. Társadalmi bázisa láthatóan beszűkült, míg korábban ez a szélső jobbtól a mérsékelt jobboldali erőkön keresztül a baloldal egyes csoportjaiig húzódott, a háború után lényegében a nosztalgiázó szélsőjobb maradványokon kívül mindenki elfordult korábbi nyíltan antiszemita nézeteitől. Európában egy új közmegegyezés formálódott. Ennek a közmegegyezésnek fontos eleme volt, hogy a nyugati világ meghatározó, véleményformáló erői a szélsőjobboldali antiszemitizmus minden megnyilvánulását elítélik, a legszélsőségesebb formáinak büntetése a jogrend részévé vált. 106 Ezzel kapcsolatos a közmegegyezés másik fontos eleme is. A nyugati civilizáció alapelveiben sérült meg a háború alatt, amikor zsidók millióit helyezték jogon kívülre, amikor kiderült, hogy a nemzetállamok nem tudják, nem akarják 103 Ezzel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy az 1915-ős törökországi örmény népirtás idején, a török hadsereg mellett, mint tanácsadó több német tiszt jelentős szerepet töltött be. Többek között jelemzi ezt a fontos szerepet, hogy a Gallipolit sikeresen védő 1. török hadsereg megszervezője, első parancsnoka Liman von Sanders lovassági tábornok volt. A történeti kutatás bizonytalan abban, hogy a népirtással kapcsolatban milyen közvetlen tapasztalatot szereztek az ott szolgáló német katonák, annyi bizonyos, hogy Rudolf Höss, a később Auschwitz táborparancsnok, a török fronton harcolt kapitányi rangban. Az is egyértelmű, hogy Hitlert (aki nem ott harcolt, hanem a nyugati fronton), nagyon inspirálták az örményekkel történtek ben például így nyilatkozott egy interjúban: az emberek mindenütt egy új világrendre várnak. Mi egy nagy újra benépesítő politikát kívánunk bevezetni ( ) emlékezzen csak az örmények kiirtására. A kérdéssel kapcsolatban lásd: html Saul Friedlander: A náci antiszemitizmus egy tömegpszichózis története Budapest, o. 106 Gadó János A dzsenini vérvád in: Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 43

44 megvédeni saját állampolgáraik egy részét. Ez a zsidóság számára is súlyos identitásválsággal járt, fontos illúzióval kellett leszámolnia, hiszen bármennyire is asszimilálódott, ez adott esetben semmiféle védelmet nem jelentett számára. A háború után a zsidók egy része a saját nemzetállam megalakítása mellett döntött, ehhez akkor, átmenetileg kedvezőbbek voltak a történelmi körülmények. Jelentős részük azonban Európában maradt. Számukra rendkívül fontosakká váltak a korábbinál erősebb jogi garanciák. Ezeknek felvilágosodás kori eszményeken, az individuális jogegyenlőségen alapuló elemei azonban már nem voltak elegendőek, hiszen éppen ezek mondtak csődöt a háború éveiben. Új, a kollektívumra irányuló garanciákra volt szükség tehát. A háború után az önmagát újrafogalmazó Európa, legalábbis annak szabad, nyugati fele, ezeknek az elvárásoknak igyekezett eleget tenni. A különböző országok jogrendszerébe olyan törvények kerültek, amelyek tiltották a fasiszta és posztfasiszta szervezetek, mozgalmak működését, illetve akár a szólásszabadság jogi korlátozásával is akadályozták, büntették az antiszemita gyűlöletbeszédet, a holokauszt tagadását, relativizálását. Az életben maradt üldözöttek anyagi jóvátételt kaptak ban megalakult a zsidó nemzetállam, amely az európai zsidók számára, mint kollektívum számára immár végső menedékül is szolgálhatott adott esetben. Az új, lényegében íratlan közmegegyezés, szerződés része volt az is, hogy a nyugati, a szovjet blokkon kívüli államok az új állammal különleges, alapjában véve támogató viszonyt alakítsanak ki. 107 (A szovjet befolyási övezet országaiban természetesen sok szempontból másképp alakult a zsidók helyzete, erre a későbbiekben még részletesebben kitérek.) Az antiszemitizmus, amely mint láthattuk, sajnálatos módon sok szempontból a nyugati civilizáció alaprétegét érinti, természetesen nem tűnt el varázsütésre, a háború után elég hamar, új formákban, pontosan azon kérdések körül jelentkezett (holokauszt tagadás, Izrael állam létezése), amelyek látszólagosan végeleges rendezése, az új közmegegyezés szerint az Európában maradt zsidóság biztonságérzetének alapját képezték. Az új antiszemita kódok kialakítása során azután megtörtént a régi motívumok, mítoszok felmelegítése is (összeesküvés, világhatalomra törekvés, antikapitalizmus, hazátlanság, árulás). Eközben az új, posztmodern antiszemitizmus társadalmi bázisa is jelentős mértékben átalakult. Már nem a jobboldal volt az új irányzat legfőbb hordozója. Egy új, illetve egy új formában jelentkező, baloldali antiszemitizmus kapott erőre. A baloldali antiszemitizmus természetesen nem új jelenség, már a 19. században létezett, ezt láthattuk. Az antikapitalizmus, illetve a zsidóság és a kapitalizmus azonosításán alapult. A korabeli sztereotípiáktól eltérve, a zsidóságot nem nemzetietlennek tekintették, mint a nacionalisták; a baloldal alapvetően a nemzetet tekintette elavultnak, így a nacionalizmust is elítélte. Nem pusztán a zsidó vallást tekintették avíttnak, mint a felvilágosodás egyes képviselői, hiszen a baloldaliak minden vallást annak tekintettek. A kialakuló szocialista mozgalom egészére ezzel együtt sem volt jellemző az antiszemitizmus. Láttuk Marx zsidó pamfletjét korábban, azonban egészében még ezt sem lehet antiszemitának minősíteni. (Ealanor Marx, Marx lánya, azzal mentegette apját, hogy nem ismert más 107 Kovács András: A szerződés elévült. Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 44

45 zsidókat a családján kívül 108.) Viktor Adler osztrák szocialista vezető híressé vált szavai szerint pedig az antiszemitizmus a hülyék szocializmusa. Míg a radikális jobboldalon természetesen, de még jobbközépen, a mérsékeltebb csoportok között is, az antiszemitizmus a 19. század második felében többé-kevésbé elfogadott irányzattá vált, a baloldalon mindig lehetett számítani, hogy valaki, valakik felemelik a szavukat az antiszemitizmus ellen. A helyzet a huszadik század második felében, Izrael állam megalakulásával, de igazán érezhetően a század hetvenes éveitől kezdve, megváltozott. A cionizmus ellenesség sem új jelenség a baloldalon, hiszen a nacionalizmus ellenesség, a baloldali internacionalizmus a cionizmust, mint nacionalista mozgalmat utasította el, ez még azzal együtt is igaz, hogy köztudott, hogy voltak szocialista cionisták is. A baloldali anticionizmus eredendően nem volt antiszemita színezetű, ahogyan ma sem feltétlenül az. Az azonban jól látható, hogy a mai baloldali antiszemitizmus az Izraelellenesség kérdése köré épül. 109 Sajátos politikatörténeti fejlemény, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb Izrael-ellenes nyelvezetében ma alig van különbség. A hagyományos, a 19. századból örökölt sztereotípia úgy szólt: zsidóság egyenlő kapitalizmus. Ez úgy módosult, hogy USA egyenlő globalizáció, a tőke uralma, az Államokat pedig a zsidók irányítják (lásd New York Tel-Aviv tengely víziója), tehát USA egyenlő Izrael. Ez a globális szövetség (lásd: zsidó világuralom) irányítja a világot, nyomja el a szegény népeket, elsősorban az arabokat. Ez a fajta baloldali, Izrael-kritikába bújtatott, anticionista antiszemitizmus természetesen nem cselekvő olyan módon, mint volt a szélsőjobboldali. Sőt, folyamatosan tiltakozik az antiszemitizmus vádja ellen. Magától értetődik, hogy önmagában sem Izrael politikájának elfogulatlan bírálata, sem az anticionizmus nem antiszemitizmus, amiről azonban egyértelműen beazonosítható az irányultsága, amikor olyan régi sztereotípiák felelevenítésével jár együtt, mint a zsidó világuralom víziója. A másik változást, amely Európában a zsidóság élethelyzetében bekövetkezett, sajátos módon a már újraegyesített, a szovjet rendszer bukása utáni változás hozta el. A berlini-fal leomlását követő eufóriában úgy tűnt, hogy a holokauszt után kialakult különleges viszony, ami a különböző országok és az ott élő zsidók között létrejött, továbbra is fennmarad, sőt ez a különleges szerződés tovább erősödik, új legitimációs tényezőkkel gazdagodik. Egy röpke történelmi pillanatra felmerült annak a lehetősége, hogy az új identitást kialakító Európa szempontjából mérőpontként 1945 mellé 1990 kerül, vagy másképpen: az öndefinícióhoz szükséges Másik, azaz az ellenpont, amelyhez képest akar Európa más lenni Auschwitz, illetve a Gulág lesz. 110 A fejlődés azonban más irányt vett, az új identitás a régi, kulturális-civilizatórikus alapokon látszik újraépülni. Jelzés értékű ebből a szempontból a 2000-ben elfogadott Európai Unió Alapjogi Chartája 108 Heller Ágnes: Gondolatok a baloldali antiszemitizmusról. Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 109 Heller Ágnes: Gondolatok a baloldali antiszemitizmusról. Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 110 Heller Ágnes: Gondolatok a baloldali antiszemitizmusról. Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 45

46 körül kialakult vita, amely azon kérdés körül forgott, hogy a szövegben megfogalmazódjon-e a kereszténység pozitív civilizatórikus szerepe, avagy csak a vallásszabadság legyen európai értékként definiálva. Miként az Európai Bizottság akkori elnöke, Romano Prodi megfogalmazta, nem [ ] kételkedhetünk abban, hogy a kereszténység hatalmas mértékben járult hozzá azon értékek, ideálok és remények létrehozásához, amelyek ma az európai kultúra részeit alkotják. Európa történelmének nincs értelme a kereszténység történelme nélkül, annak erejével és gyengéivel együtt. 111 A vita során alapjában véve senki nem kérdőjelezte meg a kereszténység pozitív, kultúraformáló, humanizáló jellegét. Azonban a keresztény Európának a történelmében nem csupán ezek a pozitív hatások érvényesültek. A zsidóság szempontjából láthattuk, hogy pontosan a keresztény egyház alakította ki teológiai antijudaizmus rendszerét, amely nélkül a modern antiszemitizmus nem fejlődhetett volna ki, és az alkotmány körüli vitákban Európa keresztény jellegének a hangsúlyozása, a holokauszt után is a hazájában, Európában maradó zsidók számára nem volt éppenséggel biztonságérzetet növelő tényező. (Nem beszélve az egyre nagyobb létszámban jelenlevő muszlim bevándorlóról.) Természetesen az nem állítható, hogy kérdés felvetése közvetlenül a zsidóság ellen irányult volna, azonban mindenképpen jelzi az új Európa identitásépítésének az egyik lehetséges irányát. Végül az Alkotmányos Szerződést megfogalmazó Konvent tagjainak döntéseként, kimaradt Európa keresztény gyökereinek említése a bevezetésből. A másik, az új antiszemitizmus éledésének szempontjából érezhető tényező szintén nem új. Láthattuk, hogy a felvilágosodás, majd az éledező modern nacionalizmusok korában már sokan megkérdőjelezték azt, hogy a zsidók valóban képesek-e azonosulni nemzeti célokkal. Erre felvetésre többen válaszoltak nemmel, éppen a formálódó faji alapú antiszemitizmust megfogalmazva, a zsidót, mint fajt ítélve alkalmatlannak a nemzetállamokba való integrálódásra. Az európai zsidók számára a soá emlékének őrzése mellett érthető módon kikerülhetetlenül fontossá vált az Izraelhez való viszonyulás, érzelmi kötődés. Ez a viszony a legkülönfélébb európai zsidó identitások közös nevezője -írja Kovács András. Ezzel viszont a zsidó identitásban újra megjelenik egy etnikai ellem, attól függetlenül, hogy egy európai zsidó egyetért-e Izrael politikájával, vagy akar-e valaha ott élni. Így azonban ismét felvetődhet a zsidóság helyének, szerepének a kérdése a nemzetállami Európában, vagy akár a nemzetállami alapokra épülő Európai Unióban. A jövő kérdése, hogy milyen módon integrálja a formálódó új európai identitás a zsidóság új alapokon megfogalmazódó többes identitását. Ráadásul ebben az új identitáskonstrukcióban nem csupán a Szovjetunió összeomlása után folyamatos identitásproblémával küzdő európai baloldal számára kap szerepet az Amerika-ellenesség. Amennyiben Amerikát Izraellel, a zsidókat Izraellel és Amerikával azonosítják, az európai zsidóság könnyen ismét az ideológiai Másik szerepében találhatja magát. 111 ROMANO PRODI:Az intézmények Európája és a karizmák Európája együtt dolgoznak. (Beszéd a 2004-es stuttgarti ökumenikus találkozón.) Távlatok 2004/3,

47 "hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak" hangzott el a magyar parlamentben 2012-ben. Ez természetesen nyíltan szélsőjobboldali beszéd, és mint ilyen a nyugati közvélemény szemében egyelőre szalonképtelen. Azonban, ha felidézzük, hogy Belgiumban egy zöldpárti képviselő szabályos numerus clausust hirdetett, illetve arról cikkezett, hogy a radikális cionistákat ki kellene zárni a közhivatalokból, mivel nem lojálisak a belga államhoz. Ráadásul, hogy ez nem valami elszigetelt jelenség, egyéni hóbort, abból a felmérésből származó adat bizonyítja, amely szerint Nyugat Európában a lakosság 30-40%-a szerint, az ott élő zsidóság inkább Izraellel lojálisak, mintsem azzal az állammal, ahol él ben a New Statesman nevű brit baloldali lap egy Dávid-csillag által átdöfött angol lobogót ábrázoló címlappal jelent meg: a címe Kóser Konspiráció? Az osztrák Kleine Zeitung május 20-án a következő karikatúrát közölte: 112 Seres László : Holokausztrelativizálás és Izrael-ellenesség. Új antiszemitizmus Szerk: Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor Budapest, o. 47