D E B R E C E N I OKTÓBER 7. NOV.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "D E B R E C E N I 2011. OKTÓBER 7. NOV."

Átírás

1 DEBRECENI OKTÓBER 7. NOV. 8. DEBRECENI ŐSZ PROGRAMSZÜRET Film, színház, muzsika CÍVISVILÁG Darulestől pásztorbálig Tetszik Debrecen! Felfedezed?

2 hírek tények a lényeg.

3 3 6 A kultúra hosszú folyamat, ahol nevelni is kell a közön séget. Interjú Cs. Tóth Jánossal, a Főnix rendezvényszervező igazgatójával. 9 Nemzeti ünnep Debrecenben: az emlékezés és a tisztelet koszorúi. Képernyőre kerülnek a DTV filmjei is a forradalomról. 15 Irány a jég! A hokisok, műkorcsolyázók készülődése, s a versenynaptár egyértelműen jelzi: beindult a jeges szezon. 21 Tessék választani! Koncert, kiállítás, színház, sport: programok időrendben. 14 Hazavár a Radio Solis! A trió filozófiája szerint első a lemez, aztán jöhetnek az önálló koncertek. 17 Debreceni Ősz: elindult a programszüret. Őszi fények ritmusa Bőkezű volt hozzánk a szeptember. Meleg és napfény is jutott bőven az első őszi hónapra, és reménykedünk, hogy az október sem lesz sokkal gonoszabb velünk. A kicsiket iskolába indító szülők már túl vannak az első könnyes reggeleken, és talán már ott mosolyognak az első pirospontok is a leckefüzetekben. (Az én Édesanyám a mai napig emlegeti, hogy nálam hosszas várakozás után a feketepont volt az első magatartásból. Azóta folyamatosan igyekszem javítani.) Iskolakezdés, munkahelyi feladatok a nyári szabadság után ismét beleszoktunk az új rendbe, az új ritmusba. Talán már csak a lassan tűnő barnaság és a vakáció rendezésre váró fotói idézik a nyári napfényt. Ritmus és Fény. Nem kérdés: a legjobb dolgok eltűnnének az életünkből, ha nem lennének ők ketten. Ha illata vagy színe, úgy fénye és zenéje is van az ősznek. Egyre laposabban járja útját az égen a nap, de egész évben ilyenkor a legaranylóbb. Mint ahogy a szél, vagy a járdán gördülő falevelek is sejtelmes ritmust zizegnek. Azt szeretem az őszben, hogy becsalogat és előhívja a gondolatokat! Ha fényre és ritmusra vágyunk, van mit felfedezni. Könyvlapokon, csendes kiállítótermekben, a mozivásznon és koncerttermekben. Vagy csak úgy, séta közben. Októberi látványnak a hortobágyi daruvonulás, zenének pedig Lajkó Félix koncertje a tippem. Bízom benne, hogy a Debreceni Korzó programkínálatával ezúttal is segíti az Olvasót, hogy könnyebben rátaláljon arra, ami a hűvössé váló napokon is színeket és zenét ad! M. Tóth Ildikó (fotó: Kovács László)

4 4 Örökös strandidő O Még most, ősszel is javában élvezhetik a strandot azok, akik a nosztalgiázni szeretnének ráadásul ingyen. Csak egy kattintás, és máris beléphetünk a fürdő területére. Ez a strand ugyanis a Helytörténeti Fotótár internetes oldalán található. A Debreceni Strandok című virtuális kiállítás fényképei felidézik, milyen volt az élet a fürdőkben az 50-es, 60-as és 70-es években vagy akár még korábban is, hiszen eleink már a 30-as években is boldogan lubickoltak a termálvizes medencékben. Séta a régi strandokon: Vadak végveszélyben O Az állatkertek szerepe az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott, egyre inkább bárkaszerepet töltenek be az élővilág megőrzésében olvashatjuk a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjének honlapján. Bár az internet korában mindent azonnal, látványos körülmények között szeretne megtekinteni a közönség, az állatkertet nem a pörgés, csillogás, villogás jellemzi. Az állatok izgalmas világának felfedezése elmélyülést igényel, idő kell hozzá. Idő van, a hely sincs meszsze, érdemes élni a lehetőséggel. A hónap témája az állatkertben ezúttal a veszélyeztetett állatok sorsa. Az Európai Fajmegmentési Program keretében október 9-én Tigrisek, leopárdok, örvös medvék, zsiráfok végveszélyben címen szerveznek rendezvényt. Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje Debrecen, Ady Endre út 1. (52) , Egyházzene régen és ma október 11., Bartók terem Gyöngyösi L.: Missa Vanitas vanitatum J. Brahms: Német requiem Op.45 Közreműködik: Kolonits Klára, Cser Krisztián ének Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Pad Zoltán) Kodály Filharmonikusok Debrecen Vezényel: Vashegyi György Liszt, Tarbuk és Webber művei október 24., Bartók terem Liszt F.: Les Préludes M. Tarbuk: Európai képeslapok A. L. Webber: Requiem Közreműködik: Rendes Ágnes, Cselóczki Tamás ének Nyíregyházi Cantemus Kórus (karigazgató: Szabó Soma) Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Pad Zoltán) Kodály Filharmonikusok Debrecen Vezényel: Mladen Tarbuk VÁLTSON BÉRLETET EGÉSZ ÉVADRA! Közönségkapcsolat és jegyértékesítés: Tourinform Iroda (Piac u. 20.) Belépők a koncertek előtt a helyszínen, valamint az Interticket országos hálózatában és a weboldalon is válthatók! (52)

5 5 Komédiával kezdenek Molière egyik legjobb darabja a Scapin furfangjai, amelyet Scapin, a szemfényvesztő címmel játszik a Csokonai Színház a világhírű Silviu Purcărete rendezésében. Egy idejétmúlt, lepukkant helyen járunk, talán a múlt század 50-es, 60-as éveiben, egy szegény olasz kikötőváros lepusztult kávézójában. A zongorista nem más, mint Scapin. A mindenkin átlátó eszes figura filozófiája ez: nemigen akad ember, aki nálam mesteribben tudna bonyodalmakat szőni, s aki több dicsőséget szerzett volna e nemes szakmában. A középszer tudatlanul szemfényvesztésnek nevezi ezt, én viszont művészetnek. Purcărete a múlt évadban már dolgozott a társulattal. Akkor Trill Zsoltot rendezte A tüzes angyalban, akiről azt mondja: rendkívül rugalmas és intelligens színész. Scapin véli Purcărete Molière maga. A művész frusztrációival, hiúságával, illúzióival, kudarcaival. Sok öniróniával fűszerezve. A Scapin igazi komédia, amely szeretné megnevettetni a nézőket persze tanulsággal a végén. Premier a Csokonai Színházban október 7-én. A főbb szerepekben Trill mellett Mészáros Tibort, Garay Nagy Tamást és Rácz Józsefet láthatjuk. Daruünnep A Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, s egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk ez a madár. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgásának, a daruhúzásnak a megtekintésére szervezett hétvégi programok a Hortobágyi Látogatóközpontban kezdődnek október 22- én. A Daruünnepen kulturális programok várják az érdeklődőket, hallhatunk a daruhoz köthető néphagyományokról, lesznek tudományos ismeretterjesztő előadások és kézműves-foglalkozások. Részletek: (52) Sztárparádé A debreceni Fehér Bot Alapítvány 15 éve segíti a látássérült és vak emberek életét. A jubileumot jótékonysági koncerttel ünneplik október 13-án a Főnix Csarnokban. A 19 órakor kezdődő koncert igazi sztárparádé lesz: színpadra lép többek között Zséda, Vásáry André, Szinetár Dóra, Feke Pál, Wolf Kati, Király L. Norbi, a Nemadomfel Együttes és Krizbai Teca.

6 6 Jól kamatozik a Debre O Sokrétű munka folyik az Ön által irányított cégnél, hiszen programszervezéssel és intézmények működtetésével is foglalkoznak. A kultúra hosszú folyamat, ahol nevelni is kell a közönséget. Vannak saját rendezvényeink, a virágkarnevál, borkarnevál, az ünnepi könyvhét, a nyári színház, katonazenekari fesztivál, dzsessznapok, melyek egyszerre szolgálják a város imidzsének építését, és magukat a városlakókat is. Másfelől itt állnak az épületek: a Kölcsey Központ, a Főnix Csarnok és az Apolló mozi. A maguk módján ezek is piaci termékek, amelyek megtölthetők saját tartalommal, de lehet bevételes produkciókat is idehozni. Szeretnénk elérni, hogy a város közművelődési intézményeivel szorosabbra vonjuk a viszonyt. Ősszel például a város 650 éves évfordulója kapcsán a Tetszik Debrecen címen futó programsorozatnak a városi könyvtár, a Nagyerdei Kultúrpark, a Tímárház, az Ifjúsági Ház, a Kölcsey Központ, a Déri Múzeum, a Csokonai Színház, a Sportuszoda és a Debreceni Egyetem egyszerre lesznek szervezői és helyszínei. A sorozat záróakkordja a színház Bánk bán beavató előadása lesz, illetve a Kölcsey Központ által szervezett Hatszázötvenen Hatszázötvenről című művészeti megnyilvánulás ígér különös szellemi izgalmakat. O Az elmúlt néhány év a kultúra számára is a nadrágszíj húzogatását hozta. Változott valami ezen a téren? Mivel 1974 óta folyamatosan a kulturális életben dolgozom, állítom, olyan nem volt és nem is lesz, hogy elég legyen a pénz. Ezért aztán meg kell próbálnunk megteremteni magunknak a szükséges összeget a rendezvényeinkkel, figyelni a pályázatokra, a közbeszerzésekre, melyek mind segíthetnek... Mindent úgy kell csinálni, mintha az ember a sajátjában tevékenykedne, mert másképpen nem is érdemes. A Debreceni Ősz rendezvényről, a tervekről és a munkáról beszélgettünk Cs. Tóth Jánossal, aki április óta áll a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. élén. A szakember egy csésze tea mellett arról is szólt, hogy szerinte sokféle programból válogathatnak a debreceniek, ha ki akarnak mozdulni otthonról.

7 7 cenről kialakuló kép egymillió forintot hozott a kasszába. Ilyen értelemben lehet azt mondani, hogy a kultúra árucikk, és nem csak azért, mert pénzbe kerül. De én ennél jobban hiszek abban, hogy itt a Debrecenről kialakuló kulturális összkép jobban kamatozik, mintha egy rendezvényen pénzt keresünk. O Eseményekben nagyon gazdag nyáron vagyunk túl. Tudja, hogy hány programot szerveztek az elmúlt 2 3 hónapban? O Az is örök kérdés, hogy a kultúra pont olyan árucikk-e, mint bármi más? Minden pénzbe kerül, ugyanakkor nagyon árnyalt a kép, mert a giccstől a magas művészetig sokféle színezet létezik, sokféle áron. Szükség van nagy tömegeket vonzó rendezvényekre, és az is kell, hogy olyan művészeti újdonságok szülessenek, amiért a világ ránk figyelhet. O Össze lehet ezeket hasonlítani? A virágkarnevál közel félmillió embert hoz lázba évente. Ha a vendégéjszakákat nézzük, s hogy augusztusban több tízezer turista érkezett, akik itt fogyasztottak, költöttek, akkor úgy érzem, nem túlzás azt állítani, hogy jelentős nyereséget hoz a városnak a karnevál, túl azon, hogy a Duna Tv által a világ magyarsága is láthatta ezt a rendezvényt. Robert Capa, a világhírű magyar fotográfus kiállítására háromezer néző váltott jegyet. A tárlat közel A programok mennyiségét számban meghatározni igen nehéz, hiszen például a virágkarnevál 7 napja alatt közel 50 sokszor párhuzamosan zajló külön eseményt számolhatunk össze. Vagy a negyvenedik dzsessznapokon negyven előadó lépett fel a négy nap alatt öt helyszínen. A nyári rendezvények sokaságát jól érzékelteti az a tény, hogy az 59 rendezvénynapon megközelítőleg 350 program közül válogathatott a közönség. O Most sem pihenhet azonban a stáb, hiszen küszöbön vannak az őszi és téli programok. Mit kínálnak a debrecenieknek? A téli időszakhoz kapcsolódó ünnepeink elsősorban a meglepetésekről szólnak, így most mi is meglepetésekkel készülünk. Annyit viszont elárulhatok, hogy meghitt, bensőséges kulturális élmények elé nézünk. Az élmény megteremtéséhez kiváló helyszínül szolgálnak majd az általunk újonnan felfedezett terek; a családias hangulatú Hal köz, vagy a történelemmel átitatott Romkert, illetve a régi városháza udvara. Sz. M. A Főnix Csarnoknak és a Kölcsey Központnak egyaránt jól csengő márkaneve van a magyar kulturális életben.

8 O Kaland kerékpáron Debrecen 650 éves jubileuma jó alkalom kicsit jobban megismerni városunkat. Erre korszerű lehetőséget biztosít a Tourinformiroda: októbertől vadonatúj kerékpárok, s rájuk szerelhető GPS-alapú hangos városkalauz-készülékek, Pocket Guide-ok kölcsönözhetők náluk. Az okostelefonokra is letölthető, a magyar mellett angol és német nyelven is elérhető ajánlott sétaútvonalak a történelmi belvároson és a Nagyerdőn keresztül vezetnek. Debrecen felfedezése után a Pocket Guide további szemlélődésre invitál a Hortobágyon, ahol a látogatóközpontban szintén kölcsönözhető kerékpár és városkalauz. Universitas-bérletek Megkezdődött a bérletárusítás az Universitas- Debrecen hangversenysorozatra. Két koncertet terveznek Liszt Ferenc emlékére: november 15-én a Zeneművészeti Kar zongoraművészei a Liszt-teremben muzsikálnak, 22-én az egyetem aulájában a Zeneművészeti Kar szimfonikus zenekara, kórusai és szólistái adnak hangversenyt Liszt oratórikus műveiből. Februárban a Miskolci Szimfonikus zenekar játszik igazi sláger darabokat, márciusban pedig a világ élvonalában számon tartott Budapesti Vonósok Kamarazenekar. A sorozat záróhangversenyén színpadra lép a Kodály Filharmonikus Zenekar a debreceni származású Gál Tamás vezényletével. A bérletet továbbra is alacsony, 3 ezer forintos áron kínálják a Campus Pont-ban és a Tourinformirodában. Bővebb információ: Tourinform-iroda, Piac u. 20. (52) KÚTKERÜLŐ MODELLEK MODELLEK A CITROËNTŐL CITROËN CITROËN C4 C4 MÁR 3 MÁR FT-TÓL000 FT-TÓL Citroën Plus Citroën Finanszírozással Plus Finanszírozással AKÁR 4 ÉV ÜZEMANYAGRA ELEGENDŐ KEDVEZMÉNY A A Kútkerülő CITROËN modellek modellek duplán megérik duplán az árukat. megérik Gazdaságos az motorjaik árukat. révén Gazdaságos kedvező üzemanyag-fogyasztásuk, motorjaik révén kedvező az üzemanyag most ráadásul akkora akkora kedvezménnyel kedvezménnyel vásárolhatja meg vásárolhatja őket, melynek összegéből meg őket, akár 4 melynek évig is tankolhat. összegéből akár 4 évig is tankolhat. Az ajánlat Az október október között érvényes, között Citroën érvényes, C4 modellre Citroën gyártásból C4 vagy modellre készletről. A feltüntetett gyártásból vagy 000 Ft-os készletről. ár 4 a év A üzemanyagra feltüntetett elegendő kedvezmény 000 a Ft-os Citroën ár C4 VTi és 95 4 a Tendance év üzemanyagra modellre, Citroën elegendő Plus Finanszírozás kedvezmén igény- bevétele esetén, km 000 éves km futásteljesítmény éves futásteljesítmény mellett, az Adó- és Pénzügyi mellett, Ellenőrzési az Adó- Hivatal és által Pénzügyi szeptember Ellenőrzési 15-én közzé Hivatal tett októberi által üzemanyagárak, szeptember és vegyes fogyasztási 15-én adatok közzé alapján tett számolva. októberi A Citroën üzemanyagárak, C4 vegyes fogyasztása: és veg 4,2-6,9 l/100 km, km, CO 2 -kibocsátás: CO 2 -kibocsátás: g/km A képek illusztrációk. g/km. A fenti képek hirdetés illusztrációk. tájékoztató jellegű, A fenti nem minősül hirdetés ajánlattételnek. tájékoztató A jelenlegi jellegű, fi nanszírozási nem ajánlat minősül a Citroën ajánlattételnek. Finanszírozás forint alapú, A jelenlegi változó kamatozású fi nanszírozási pénzügyi lízing ajánlata. a Ci A THM A mértéke 14,59% 30%. A THM meghatározása A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve az aktuális hatályos jogszabályok feltételek, fi gyelembevételével illetve hatályos történt, a jogszabályok feltételek változása fi esetén gyelembevételével mértéke módosulhat. történt, A THM mutató a feltételek nem tükrözi a változása fi nanszírozás esetén kamatkockázatát. mértéke A folyósítás A feltétele a pozitív a pozitív hitelbírálat. hitelbírálat. A fi nanszírozási A ajánlat fi nanszírozási minimum 30% kezdőrészlettel ajánlat minimum érhető el 3630% és 48 hónapos kezdőrészlettel futamidő mellett, érhető és kiemelt el 36 utolsó és törlesztőrészletet 48 hónapos tartalmaz, futamidő minimális mellett, fi nanszírozott és összeg: kiemelt utolsó 000 Ft. törlesztőrészlet A fi nanszírozás teljes teljes futamideje alatt alatt casco casco biztosítás biztosítás fenntartása szükséges. fenntartása szükséges. OPM AUTÓHÁZ, 4002 OPM DEBRECEN, AUTÓHÁZ, BALMAZÚJVÁROSI 4002 DEBRECEN, ÚT 10., TEL: 52/ BALMAZÚJVÁROSI ÚT 10., TEL: 52/5

9 9 Nemzeti ünnep Debrecenben O Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 55., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulója tiszteletére rendez a város ünnepségeket. 8 órakor országzászló-felvonással és katonai tiszteletadással indul a program a Bem téren. 9-kor lesz az 56-os emlékmű ünnepélyes megkoszorúzása, illetve ünnepi beszéd az egyetemi templom előtti téren. 11 órakor kezdődik az ünnepi közgyűlés a régi városháza nagytanácstermében, itt adják át a Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréddíjakat. Több koszorúzás lesz e napon: kor az ÁVH-s sortűz áldozatainak emléktáblájánál (Kossuth u. 8. sz.), 15-kor Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnök emléktáblájánál (Kossuth u ) és kor Szilágyi József 56-os mártír emléktáblájánál (Péterfia u. 1 7.). 16 órakor a programsorozatot az országzászló levonása zárja a Bem téren a képernyőn O A nemzeti ünnep előtt a Debrecen Televízió is tiszteleg műsoraival. Október 22-én, szombaton este től a Diákok a vádlottak padján című, saját készítésű dokumentumfilmjét tűzi műsorra. Másnap, október 23-án től Az én 56-om Buda Ferenc emlékei (a Kecskemét Tv filmje) kerül képernyőre. 16 óra 45-kor újra egy DTV által készített dokumentumfilmet láthatnak a nézők: Az nap a miénk volt. A városban zajló ünnepi eseményekről is beszámol este kor a Vasárnapi Napszemle. Ezt 19 órától az Egyetem tér 56 (a Debrecen Televízió filmje), majd től a Mindig új élet lesz a vérből In memoriam Iván Kovács László című dokumentumfilm követi. Koszorúzás A koszorúzni kívánó társadalmi és civil szervezetek részvételi szándékukat október 19-ig jelezhetik az (52) es faxszámon, vagy a címen. Ágyúdörgésre ébredt a város 1956 eseményeit, a forradalom és az azt követő időszak történéseit a Debrecen Televízió filmjei is megidézik. A filmeket a DTV megjelentette DVD-n, igény esetén a szerkesztőségben megvásárolhatók Debrecen Az a nap a miénk volt Október 23-a az esti kegyetlen visszavágás, lövöldözés ellenére a miénk volt. Az történt, amit az ifjúság kigondolt, amiért demonstrált, és amit követelt. Diákok a vádlottak padján Az elítéltek valamennyien a gépipari technikus diákjai voltak októberében. A tárgyalás három órán át tartott, és azonnal elnyelték őket Kádár János börtönei. Mindig új élet lesz a vérből Október 23-án, amikor megláttam a felvonulást, sírtam a meghatottságtól. Később azért fogtam fegyvert, mert nem akartam éhezni és éhezni látni másokat Debrecen 2. Nem akartam fejet hajtani A magyar nép nem vesztette el hitét. Továbbra is harcol a független, szabad Magyarországért Mi történt akkor hajnalban? (Debrecen, november 4.) Ágyúdörgésre, géppuskaropogásra ébredt a város. A forradalom vezetőit letartóztatták.

10 10 Főszerepben az idősek Több mint 10 éve, hogy októberről úgy emlékezünk meg, mint az idősek hónapjáról. A Debreceni Művelődési Központ rendezvénysorozatában 16 különböző program (kórustalálkozó, főzőverseny, egészségnap, előadás, kenyérsütés, Ki mit tud?) várja az érdeklődőket és családtagjaikat. A Belvárosi, Homokkerti, Józsai, Kismacsi és Újkerti Közösségi Házaiban szervezett programok lehetőséget teremtenek a városban működő nyugdíjasközösségeknek a találkozásra, egymás tevékenységének megismerésére, a közös élményszerzésre. Halottak napja A debreceni köztemetők így lesznek nyitva a halottak napja környékén: október óra, október 31. és november óra, november óra. Az október 22-i és 29-i behajtási tilalmat feloldják, (díj ellenében) be lehet majd hajtani. November 1-jén viszont a gépkocsiforgalom tilos lesz, ugyanakkor a nagyerdei köztemetőben térkép szerinti útvonalon közlekedő kisbusz segíti a rászorulókat. A hagyományoknak megfelelően november 1-jén 15 órakor a 2. számú ravatalozó előtt a református egyház tart istentiszteletet, kor kezdődik a Csokonai Színház művészeinek műsora, majd 16 órától a római katolikus mise. Kérem, boncoljanak fel! A magyar nyelvű kiadások és a szerb fordítás után a frankfurti Fischer Verlag is megjelentette a Neurológia Klinika igazgatójának novelláskötetét Bitte, machen Sie mich auf! címmel. Csiba László professzor történetei megmutatják, mit vált ki az emberekből a betegség közelsége, hogyan aggódnak szeretteikért, illetve miként mutatkozhat meg az emberi nagyság egy haldokló életének utolsó óráiban. A mű azok az orvosok előtt is tiszteleg, akiknek a munkája nemcsak foglalkozás, hanem áldozat is. Az első ízben 2008-ban Kérem, boncoljanak fel! Egy orvos hallomásai címen napvilágot látott kötet egy orvos szemével láttatja egy kórház gyógyítással, kudarcokkal, különleges emberi találkozásokkal teli mindennapjait.

11 11 Iki Iki Tojama! Jószolgálati koncertet tartanak a 30 éves japán magyar kulturális együttműködés jegyében a Kölcsey Központban november 5-én 18 órától. Közreműködnek többek között a Kodály Filharmonia, a Debreceni Mazsorett Együttes és Ifjúsági Fúvószenekar (képünkön), a Hajdú Táncegyüttes, a Szeredás, a Vojtina, a Talamba és sokan mások. A gálaműsort aukció követi. Cívisvilág Debrecen mezővárosi rangra emelkedésének 650. évfordulója tiszteletére egész éven át tartó programsorozatot szervezett a DMK. A Cívisvilág emlékezete címmel ebben a hónapban is több kiállítás és program várja a fiatalokat és felnőtteket. A Tímárházban a Debreceni kézművesek című tárlat az év végéig látogatható, a Kisgalériában pedig Dezsőné Borbély Emma szövő népi iparművész különleges alkotásai tekinthetők meg. A különböző hagyományos kézműves tevékenységekkel a Tovább élő mesterség bemutatókon ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Gara Gyula mestercukrász Használjuk ki a jó időt, s legyünk minél többet a friss levegőn, együtt a családdal, a gyerekekkel, az unokákkal! Mehetünk a Nagyerdőre, az állatkertbe, a vidámparkba, de akár a Vekeri környékére is. A kerthelyiségek még üzemelnek, tart a fagylaltszezon is, kellemes teraszokon, jó hangulatban üldögélhetünk kint. És érdemes elmenni kirándulni akár egy napra is, hiszen annyi szép hely van Magyarországon. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált) 3,2-6,4 l/100km. CO2-kibocsátás (kombinált) g/km. 7 év/ km Kia garancia. Érvényes az EU tagállamokra (+Norvégia, Svájc, Izland, Gibraltár). Információ: OMP Autóház Kft Debrecen, Balmazújvárosi út 10. I Telefon: I Web: ompautohaz.hu

12 12 Fodrásznő jeltolmáccsal A szerelemben elpusztíthatatlanul hívő Irina, vagyis a fergeteges Fodrásznő történetét ismét műsorra tűzi a színház. S nem is akárhogyan: hallássérültek és siketek számára is élményt kívánnak nyújtani azzal, hogy a színház egyik legsikeresebb előadását jeltolmácsolással is bemutatják. A Víg Kamaraszínházban október 11-én 19 órától kerül színre a számos díjat nyert előadás Szűcs Nelli, Tóth László, Trill Zsolt és Kristán Attila játékával. Látja Isten, hogy állok a napon 1984-ben, a Hobo Blues Band Vadászat című lemezén mondtam először Pilinszky János Négysorosát. A vers skarlátbetűként átégette azt a kort, a lemezt és az előadásokat. Földes László Hobo szavai ezek, aki több mint negyedszázad elteltével ismét Pilinszkyhez fordult: reményért, hitért, szeretetért és vigaszért. Pilinszky verseit a színházi zeneszerzőként ismert Verebes Ernő zenésítette meg, a Hangzó Helikon sorozatban megjelent lemez anyagából pedig Vidnyánszky Attila rendezett előadást Látja Isten, hogy állok a napon címen. A különleges est premierje október 20-án lesz a Horváth Árpád Stúdiószínházban. Családi képek Az 1900-as évek elejétől napjainkig vár debreceni családi fényképeket tervezett kiállításához a Városi Könyvtár Helytörténeti Fotótára. A műtermi vagy szabad téri fotókról másolat készül, az eredetit sértetlenül visszakapja a tulajdonos. Szkennelt vagy digitális képeket ben is lehet küldeni. (Felbontás: min.1200x1600, 600 DPI.) Kérik a fényképek készítésének idejét, helyét is feltüntetni a küldő neve, címe, telefonszáma mellett. Bővebb felvilágosítás: (52) , ,

13 13 Pálinka és páros kolbász Jön a Budapest Bár is a Zamat fesztiválra! Házias ízek az Imbiszben Első ízben rendezik meg a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált október között az egyetem főépülete előtt. A hangulatos nagyerdei környezetbe az ország legjobb pálinkái érkeznek. A különleges italok és ételek mellett gasztronómiai küzdelemre is sor kerül majd: népszerű helyi éttermek (köztük a Belga, a Calico Jack, a Krúdy, a Mester 8, a Paripa, a Pálma és a Platán) saját, speciális páros kolbásszal is versenyezni fognak. Lesznek vetélkedők, bemutatók, koncertek (többek között Cimbaliband, Magna Cum Laude, Mystery Gang, Kishúg Szalóki Ágival, Budapest Bár), jönnek a dumaszínház nagyágyúi (például Mogács Dániel, Kiss Ádám, Badár Sándor), a kiállítók sorában kézművesek és hagyományőrzők is szerepelnek. A rendezvény minden nap 17 óráig ingyenesen látogatható! A napijegy (17 órától) 1200, a bérlet 3300 forint. Jegyek: Campus Pont Jegyiroda (DE főépület alagsor), Lovarda söröző, Mezon és Tourinform. Részletek a Zamatfesztivál.hu oldalon, valamint a Debreceni Korzó programlistájában. Életreform az ifiházban Mintha Párizsban vagy Prágában járnánk: a helynek hangulata, varázsa van. A személyzet kedves, az ételek finomak, az árak megfizethetők. Aki ismeri Both Tibort, az nem csodálkozik ezen, nála a vendéglátás életmód és életforma. Vendéglője, a Bika és a Víg mozi mögött található Imbisz nagyon népszerű. Itt a legmodernebb konyhatechnológia és a magyar gasztronómiai hagyomány találkozik. A sültek, rakott ételek számítógép vezérelte sütőben készülnek zsír és olaj nélkül. Az asztalra szürkemarha, mangalica, csirke és pulyka kerül, s minden nap friss zöldségből, gyümölcsből főznek levest. Nálunk a bio szó nem csak reklámfogás, s minden nyomon követhető, mi van a tányéron: akár a Hortobágyig is elmehetünk mondja Both Tibor, aki a minőségi alapanyagok híve. Úgy kell vásárolni a piacon is, mint a háziasszonyok, mi is csak szép árut veszünk. Jót ezekből lehet főzni. A vendégek ezt értékelik: aki egyszer megfordult a Both- Dega Imbiszben, az visszatér a házaias ízek miatt. Októbertől a Simonffy utcai Ifjúsági Házban működik az Életreform Egyesület. Tevékenységük fókuszában továbbra is az egészséges, természetes életmód, az öngyógyító, önfejlesztő módszerek, az önismeretre nevelés, a pszichológiai kultúra fejlesztése, a környezettudatos gondolkodás erősítése, a néphagyományok ápolása és az ezoterikus ismeretterjesztés áll. Október 12.: Mit várhatunk 2012-től? Kövesi Péter a maja naptárról. 19.: Domoki Máriá képes mongóliai élménybeszámolója. 26.: Parácsi Anikó előadása az öt tibeti gyakorlatról és a keleti mozgáskultúráról.

14 Sugárzó napfény O Hazavár címmel tette fel dalát a YouTube-ra a Radio Solis. Az erdei tájon forgatott klip friss, modern popzenéjében némi népzenei íz is feltűnik. Ami nem véletlen, hiszen frontemberük, Erdős Fruzsina eredendően népdalénekes. A trió tagjai korábban többféle műfajban be mu tatkoztak már. Fruzsi az Abrakazabra és a Sun Factory énekese volt, jelenleg az Acoustic Galleryban és a Szeredásban énekel. Kozma Norbert a Games People Playben kezdett el gitározni, majd a Bugs, Kerozin, Sun Factory, Alien, Abrakazabra zenekarokban szerepelt. Tóth Zsolt pedig a Talamba ütőegyüttesben, az All Swing Jazz Quintettben, a Sun Factoryben, az Csak fújja a dalokat O Ha Subicz Gábor politikus lenne, biztosan álláshalmozással vádolnák. Ő azonban trombitás, s nem is akármilyen: csak úgy kapkodnak érte a zenekarok. Szinte mi is kapkodtuk a fejünket, mikor sorolni kezdte, hány bandának a tagja: Trombitálok Fekete-Kovács Kornél zenekarában, a Modern Art Orchestrában, ami egy bigband, s nagyon szeretem, hiszen kiváló zenészek alkotják. Ezen túl van egy saját formációm, az SG5. Játszom Pataj György kvintettjében, és ott van Meleg Tamás zenekara, valamint a Debrecen Jazz Group, a Debreceni Dixieland Jazz Band, a Pannonia Allstars Ska Orchestra... De Geszti Péter új zenekarában a Gringó Sztárban is fúj. Szerényen annyit mond erről: Felkértek, hogy játsszam velük. Ha egy szóval kellene leírnom a produkciót, akkor azt mondanám, professzionális. Bár Budapesten él, családja és barátai révén sok szállal kötődik Debrecenhez. Zenei pályája is itt indult, a Skafunderzben, majd a szép reményű Monchichi Potenciállal folytatódott. A város zenei életét ígéretesnek tartja, bár felvetésünkre, hogy Abrakazabrában fordult meg. Társaihoz hasonlóan ő is játszik az Acoustic Galleryben. A névválasztásról elárulják, hogy Fruzsi mindig is szerette volna, ha egyszer lesz egy zenekara, és azt napsugárnak hívják. Ezt lefordították latinra: napsugár, sugárzó napfény így született a Radio Solis név. Jelenleg első lemezük anyagán dolgoznak, s készül a trió második klipje és honlapja (radiosolis. hu) is. Bár önálló koncertekkel csak az első album után akarnak előállni, aki kíváncsi rájuk, az Acoustic Gallery fellépésein találkozhat a Radio Solisszal. Bővebben: dehir.hu egy-egy zenekar fellépésén olykor csak páran lézengenek, a gazdasági helyzetben látja az okokat. Kellemes emlékei vannak ugyanakkor a dzsessznapokról, járt itthon akkor is, és négy zenekarral játszott. S hogyan lehet ezt a sok munkát összeegyeztetni? Subicz Gábor szerint egyszerűen: kell hozzá egy határidőnapló... (rituper) Bővebben: dehir.hu

15 15 Már karcolják a jeget A hosszan tartó indián nyár ellenére sem feledkezhetünk meg a közelgő télről, a jeges sportágakról. A hokisok, műkorcsolyázók készülődése s a versenynaptár egyértelműen jelzi: beindult a jeges szezon. A Debreceni Jégcsarnokban a szokottnál korábban, már október elsején maximális erőre csavarták a hangszórókat, megkezdődtek a hagyományos szombat esti jégdiszkók. Korcsolyavonal A 2004-ben alakult Jégkarc Egyesület továbbra is azon munkálkodik, hogy felkarolja Debrecenben a műkorcsolyasportágat és utánpótlásbázist alakítson ki. Az egyesület a műkorcsolya-oktatáson kívül tanfolyamok szervezésével, valamint iskolai testnevelés órák megtartásával is foglalkozik, melyeknek célja a korcsolya mint szabadidősport folyamatos népszerűsítése és a jeges sportágakhoz szükséges alapismeretek elsajátítása. A keddi napokon órától, szombatonként reggel 8-kor várja Gyulai Györgyi edzőnő a sportág iránt érdeklődő 4 12 éves fiatalokat. Telefon: (20) A jövő hokisainak kiválasztása is az idénykezdés egyik feladata: Máthé Csaba edző kedden és csütörtökön kor várja a minikorosztály keretéhez csatlakozni kívánó, a korcsolyázással most ismerkedő 4 8 éves fiúkat és lányokat. Telefon: (20) Fiúk a jégen A Debreceni Hokiklub már rendszeresen meccseket vívó együttesei közül az U14 és U16-os társulat kezdett legkorábban, de októberben már az OB II. U23-as közös bajnokságban szereplő Debreceni HK is rendszeresen jégre lép. Október 9-én a Vasas vendégeskedett a Debreceni Jégcsarnokban, 16-án a Tisza Volán SC érkezik, 23-án a MAC 30-án pedig az Újpesti TE hokisai játszanak a tócóskerti publikum előtt.

16 16 Csúcsrangadó a Győr ellen Cívis lett az Újváros A legutóbbi bajnokságban még ellenfélként szerepelt a Hódos Imre-sportcsarnokban a König-Trade Balmazújváros férfi-kézilabdacsapata, szeptembertől azonban itt edz és játssza bajnoki mérkőzéseit, immár ugyanis a cívisváros sportját is segíti Rácz Sándor edző újvárosi társulata. Nem marad tehát csapat nélkül az oly nagy hagyományokkal, s a hetvenes évek elején NB I-es bajnoki címmel is büszkélkedő debreceni férfi-kézilabdasport. Az anyagi gondok miatt megszűnt DKSE játékosainak jelentős része a König-Trade csapatához igazolt, így az ifjú kézisek előtt sem zárul be a pálya, hiszen a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolával kötött megállapodás nyomán a cívisvárosi intézményben nevelkedő tehetségek a Balmazújváros színeiben szerepelnek a különböző korosztályokban, bajnokságokban. A klub megyeszékhelyhez való kötődését erősíti az is, hogy a Debrecen Városi Televízió közvetíti a csapat mérkőzéseit. Dobogóra pályáznak A rajt ugyan nem a legjobban sikerült, hiszen a Törökszentmiklóstól itthon, a Balassagyarmattól idegenben kapott ki szoros meccsen a csapat, az Ózd ellen megszerezte első győzelmét a König-Trade Balmazújváros az NB 1/B-s kézilabda-bajnokságban. Király Sándor, a klub elnöke úgy véli, idő kell az összekovácsolódásra, s továbbra is abban bízik, hogy az együttes dobogós helyre fut majd be a bajnokság végén. A labdarúgó NB I. őszi idényének két sikercsapata, a Loki és a Győr október 15-én az Oláh Gábor utcai stadionban csap össze. Kondás Elemér együttesére az ezt követő fordulókban pécsi és szombathelyi vendégjáték, valamint a Honvéd elleni hazai bajnoki vár még, s lesz két Ligakupa-összecsapás is októberben. AZ NB I-ES CSAPAT PROGRAMJA Október 7., péntek, 19 óra: DVSC-Teva Kolozsvár, edzőmérkőzés 12., szerda, 15 óra: Mezőkövesd DVSC-Teva, Ligakupa 15., szombat, 15 óra: DVSC-Teva Győr, NB I. 23., vasárnap, 18 óra: Pécs DVSC-Teva, NB I. 30., vasárnap, 16 óra: DVSC-Teva Budapest Honvéd, NB I. November 5., szombat, 17.30: Haladás DVSC-Teva, NB I 9., szerda, 14 óra: DVSC-Teva Vasas, Ligakupa A KIS LOKI MECCSEI Október 14., péntek, 16 óra: Újpest FC II DVSC-DEAC 23., vasárnap, 14.30: DVSC-DEAC Kazincbarcika 30., vasárnap, 13.30: Budapest Honvéd II DVSC-DEAC 6., vasárnap, 13.30: DVSC-DEAC Cegléd

17 DEBRECENI ŐSZ OKTÓBER 1. NOVEMBER 30. A programsorozat szervezője Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 17 Lajkó Félix és Brasnyó Antal koncertje Különleges muzsikus Lajkó Félix. Minden rezdülésével zenét teremt: ösztönösen játszik, és semmilyen határok közé nem lehet beszorítani sem őt, sem a vonója alól kiszakadó muzsikát. Azért is nehéz besorolni bárhova is, mert zenéje ugyan a magyar népzenéből ered, de más kelet-európai népek motívumai, a dzsessz vagy a klasszikus műfajok hangzása is tetten érhető a zenei világában, mint a dél-amerikai tangó, vagy az alternatív rockzene Cintányéros cudar világ Az operettirodalom klasszikusainak műveiből kínál válogatást ez az operettest október 25-én 19 órától a Kölcsey Központ nagytermében. A szórakoztató összeállításban szerepelnek Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Jakobi Viktor, Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Szirmai Albert, Johann Strauss művei. Felcsendülnek a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Cirkuszhercegnő, a Bajadér, a Mosoly országa, a Bob herceg, a Viktória, a Bál a Savoyban, a Mária főhadnagy, A cigánybáró és még számos operett legismertebb dallamai. Közreműködnek: Berkes János, Bozsó József, Fonyó Barbara, Kállai Bori, valamint Teremi Trixi és az Operettszínház táncosai és zenekara. Jegyek 2200 és 2600 forintos áron válthatók. hangulata. Varázsló, aki kedve szerint bűvöli el közönségét és kollégáit is, hiszen olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Szabados György vagy éppen Boban Marković. A hegedű vajdasági fenegyereke és a páratlan tehetségű brácsaművész október 13-án a Kölcsey Központban játszik 19 órától. Jegyek a koncertre 2700 és 3200 forintos áron válthatók.

18 18 DEBRECENI ŐSZ OKTÓBER 1. NOVEMBER 30. Hazakísérlek Berecz Andrással, a Kossuth-díjas énekessel és mesemondóval november 16-án találkozhat a debreceni közönség a Kölcsey Központban. Ahogy megszoktuk tőle, különleges és keresetlen, mélyen emberi és hiteles személyisége ismét el fogja varázsolni a nézőket. Edda Unplugged koncert A sokszoros platinaés aranylemezes Edda ezúttal akusztikus hangulatú koncerttel készül Debrecenbe, ahol november 24-én felcsendülnek a zenekar legnagyobb slágerei, és a rajongók együtt ünnepelhetnek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttesével. Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft Debrecen, Hunyadi u (52) Jegyek a rendezvényekre az alábbi helyeken válthatók: Apolló mozi, Főnix Csarnok, Kölcsey Központ, Tourinform-iroda. Emellett lehetőség van elektronikus úton, a oldalon történő jegyrendelésre is.

19 DEBRECENI ŐSZ OKTÓBER 1. NOVEMBER éves a PG Csoport Fantasztikus hangulatú koncertre készül az ban Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba alapította zenekar, melyben a testvérpár mellett ma Fazekas László basszusgitáros és Kiss Attila dobos játszanak. A PG Csoport saját és sajátos, színes dallamvilágát az alföldi zene műfaji meghatározással illette. Koncertjeik mindig látványosak, különleges meglepetésekkel szolgálnak. A jubileumi koncerten olyan vendégművészek lépnek fel, mint Halmos Béla, Lukács László, Németh Alajos, Tátrai Tibor. Szekeres Adrien: Szimfonikus nagykoncert A népszerű énekesnő legkedvesebb és legsikeresebb dalai november 29-én nagyzenekarra áthangszerelve szólalnak meg a debreceni Kodály Filharmonikusok közreműködésével. A popzene és a klasszikus dallamok találkozása különleges élményt ígér. Természetesen meglepetésekre is számíthatnak a koncert látogatói, de attól senki se féljen, hogy kedvenc dalai nem csendülnek fel. Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel. A koncertek és előadások helyszíne a Kölcsey Központ nagyterme. PG Csoport (nov. 11., 20 óra) 2200 Ft, 2600 Ft Berecz András (nov. 16., 19 óra) 1800 Ft, 2400 Ft EDDA (nov. 24., 19 óra) 2700 Ft, 3200 Ft Szekeres Adrien (nov. 29., 19 óra) 2700 Ft, 3200 Ft

20 20 Debreceni Irodalmi Napok O November 9., szerda 19 óra Kölcsey Központ, bálterem: 75 éves Buda Ferenc (irodalmi est) O November 10., csütörtök 14 óra Vojtina Bábszínház: Az irodalomtörténet-írás esélyei tudományos tanácskozás. Elnököl Szegedy-Maszák Mihály és Szirák Péter. Este órától Alfölddíjasok estje a Bakelit kávéházban (Kossuth u. 21.). Tetszik Debrecen! Felfedezed? O November 11., péntek 14 óra DAB-székház: az Irodalom - történet, Irodalom tör téneti Közlemények és a Literatúra folyóiratok bemutatkozása. Mikor? Hol? Mi? O Október 8., szombat 10 és 14 óra Nagyerdei Kultúrpark: ismerkedés a Nagyerdő különleges növény- és állatvilágával. O Október 15., szombat óra Tímárház: vendégségben a kézművesműhelyekben. Vetélkedőkre, városismereti kalandozásokra hívják a középiskolásokat október 1. és november 25. között a Tetszik Debrecen! címen futó nagy őszi programsorozat keretében. A városi könyvtár, a Nagyerdei Kultúrpark, a Tímárház, az Ifjúsági Ház, a Kölcsey Központ, a Déri Múzeum, a Csokonai Színház és a Debreceni Egyetem egyszerre lesznek szervezői és helyszínei ezeknek az eseményekben gazdag, a város megbízásból a Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált alkalmaknak. Figyelem! Olyan óriási buli készülődik a 650. évfordulóját ünneplő Debrecenben, melyre a szervezők reményei szerint a résztvevő középiskolások még a következő nagy jubleumi év, a 700. során is visszaemlékezhetnek majd... Részletek: Facebook.hu (Debrecen 650 éve) O Október 22., szombat óra Ifjúsági Ház: zene, film, divat, fotó és grafika, kézművestechnikák, színjáték, közös zenélés, akusztikus koncert. O November 18., péntek óra Debreceni Egyetem: titkok, különlegességek, érdekességek az egyetem múltjából és jelenéből. O November 19., szombat 9 15 óra Déri Múzeum: rendhagyó tárlatvezetés. O November 22., kedd 18 óra Csokonai Színház: Bánk bán nemzeti operánk beavató színházi előadása. O November 25., péntek óra Kölcsey Központ: 650-en a 650-ről táncház a Debreceni Népi Együttessel, fotókiállítás (Tetszik Debrecen), épületbejárás.

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. december mf_debrecen_december.indd 1 2 XXV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó 2015. december 11 13. Debrecen XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ A Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Város Napja 2010. Programok, események

Város Napja 2010. Programok, események Város Napja 2010. Programok, események VÁROSISMERETI INTERNETES JÁTÉK A Debreceni Városi Könyvtár honlapjáról (www.dbvk.hu) lesz letölthető vetélkedők 2010. április elsején kezdődnek, a beadásuk határideje

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Nyugdíjas kedd - Szeptembertől újra! 2014. szeptember 2-től folytatódik a "Nyugdíjas kedd" akció.

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE Készítette: közművelődési dolgozó Intézményvezető 1 VÁROSI ÜNNEPSÉGTERV IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEPI ALKALOM KÖZREMŰKÖDNEK MÁRCIUS 15. Művelődési Ház 9.00

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek 219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje 2008. Szptmbr Fotó: Rékasi Attila Közösségi programok KLUBOK, szakkörök ISKOLAI PROGRAMOK VÁROSI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZ, MOZI EGYHÁZI ÉLET VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intlligncia közvtítõj Félórás lmzés a pénzügyi

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

1. oldal, összesen: 4

1. oldal, összesen: 4 1. számú melléklet KULTURÁLIS ALAP 2009. I. KATEGÓRIA MŰVÉSZETI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS TUDOMÁNYOS PROGRAMOK TÁMOGATÁSA 1. Sz. Pályázó neve, képviselője Pályázat témája Támogatás A Csokonai Gimnázium Olasz Tagozatáért

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT 2015.05.29-05.31. PROGRAM 2015.05.29. Kodály Központ (PÉNTEK DÉLELŐTT) 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. 09.30 10.45 4. sz. Kormányzó Tanács ülés

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben