Szolgálunk és védünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szolgálunk és védünk"

Átírás

1 Lellei ú ság XX. évfolyam, 11 szám november Kitüntetettjeink Mint minden évben, idén is október 23-án a Képviselőtestület ajánlására Kenéz István polgármester átadta az arra méltóknak a Város kitüntetéseit. Balatonlelle Városért emlékplakett kitüntetésben részesült: dr Lendvai Kornélia nyugalmazott gyermekorvos, és Selmeczi Miklós, az iskola nyugalmazott igazgatója. Balatonlelle Közszolgálatáért díjat Dechné Horváth Julianna és Dech Fülöp nyugalmazott pedagógusok megosztva, valamint dr Szummer György nyugalmazott jegyző kapta. Díszpolgári címet az idén nem adtak ki, viszont a város önállóvá válásának 20. évfordulója alkalmából, a szétválásban vezető szerepet játszó Lelle Baráti Kör Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült. Dr Lendvai Kornélia közel 30 évig volt városunk gyermekorvosa. Mindenki tudja róla, hogy a hivatása az élete. Platón szerint A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, (Folytatás a 2. oldalon) Szolgálunk és védünk Bevallom: a rendőrséggel szemben elfogult vagyok. Magam, az interjú lejegyzője, az ezernyolcszázas évek végétől kezdődően, három generáción át, voltunk-vagyunk a jog- és rendbiztonság szolgálatában tiszta kézzel és tiszta szívvel. A több mint évszázadnyi idő alatt sok barátot szereztünk. Ilyen igaz ember az is, aki szerényen, háttérben biztosítja városunk békés napjait, nyugodt éjszakáinkat, Tóth Tamás alezredes, a lellei Rendőr-örs parancsnoka. Alezredes Úr, hallhatnánk indulásáról, családi hátteréről s arról, hogy miért választotta hivatását? Általános Iskolai tanulmányaimat Látrányban végeztem, ezt követően Kaposváron jártam Mezőgazdasági Szakközépiskolába és itt is érettségiztem. Sokáig állatorvos szerettem volna lenni, azonban egy diákcsíny ezt meghiúsította. A rendőri-katonai-hivatás pedig mindig is szimpatikus volt számomra, így egyértelmű volt, hogy felvételizzek a Rendőrtiszti Főiskolára. Miután felvettek a BM Tartalékostisztképző Iskolájába melyet a HÉV vezetők csak kémiskolának tituláltak kezdtem. Az első évfolyam abszolválása után a főiskolát levelezőn fejeztem be, ugyanis anynyira szerettem volna dolgozni élesben, hogy gyakorlatra jártam minden éjszaka a BRFK Rablási Alosztályára és itt ajánlott munkát az akkori alosztályvezető Vágó Mária. Szép és igazán kalandos évek következtek Budapesten. Egészen 2007 nyaráig dolgoztam a fővárosban, (Folytatás a 4. oldalon) Jeles napok November 22. A közoktatás napja. November 23. Szent Kelemen napja. Péter után a harmadik pápa, kinek tiszteletére épült Lelle első temploma, 870 körül. November 25. A Magyar Labdarúgás Napja. Annak emlékére, hogy november 25-én Londonban 6:3 arányban legyőzte az akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. November 27. Ne vásárolj semmit! Nap. Hogy észrevegyük, mennyi pénzt költünk el feleslegesen. November 27. Az advent a karácsonyt megelőző négy hét, ez idő alatt igyekeznek az emberek felkészülni a közelgő nagy ünnepre. Az advent az elcsendesedés, elmélkedés időszaka. December 6. Mikulás napja. Régi jó szokásához híven a Mikulás idén is ezen a napon látogatja meg a gyerekeket, és ajándékozza meg őket sok-sok édességgel. Bár egyesek állítólag virgácsot is kapnak. Tamkó Sirató Károly: Szembeszél Hogyha fúj a szembeszél okos ember nem beszél! Lélekzik az orrán át! Nagy hidegben ősz-esőben így játssza ki a náthát!

2 2 ÜNNEPÜNK XXXXXXX Lellei újság Novemberi jegyzet Az imént hallottam a rádióban, hogy Olaszországban megtiltották, hogy hivatalos helyeken, leginkább iskolákban Halloween esteket rendezzenek, arra való hivatkozással, hogy ezek kezdik átvenni a hagyományos mindenszenteki szokásokat, és lassan a hagyományos itáliai szokások helyébe lépnek. Sajnos itthon is látom elharapódzni ezt az ostoba szokást, de a tiltást nem javaslom, mert ahogyan magunkat ismerem, ezzel nagyobb kedvet kapnak majd az emberek ennek a számomra sem szimpatikus amerikai ünnepnek a megtartására. Nem szeretem, mert a Karácsonyt és a Húsvétot, már régen a kereskedők ünnepévé tették, régen elhalványítva ezeknek a napoknak a valódi tartalmát. S ha a mindenszentek is profitorientált nappá silányul, akkor szomorú leszek. Azt mondják, csak jelmezekre évente 2 milliárd dollárt költenek az újvilágban, ami már szép kerek összeg. És egy ünnep, ne a pénzről szóljon. Mert kellenek pillanatok, amikor az összetartozást, a családot ünnepeljük, mint Karácsonykor. Kell amikor az újjászületés, a megújhodás reményével ülünk az asztal körül, mint Húsvétkor. S kell egy este, amikor magunkba szállunk, s az elmúlásra, halott szeretteinkre gondolunk, mert mit tagadjuk, ebben a versenyfutásban csak ritkán tesszük. Mert ha a halottak napjából is pénzcsörgetős ünnep lesz, akkor bizony megint elvesztünk valamit, amitől embernek érezzük magunkat. (lig) (Folytatás az 1. oldalról) hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy a lelket is gyógyítani próbálnák. Pedig a lélek és a test egy, és nem szabadna külön kezelni től lett Balatonlelle és Látrány körzeti gyermekorvosa. Gyorsan befogadták, hiszen életszerű hitelességgel adott útmutatást, ami felelős szülői magatartást eredményezett. Híd volt, a család- és a gyermekintézmények között. A gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges rendszeres szűrővizsgálatokat szakmai alapossággal, körültekintően szervezte meg. Fontos volt számára az egészséges életmódra nevelés, az iskolai gyermekétkeztetés ellenőrzése. Szerényen azt mondja, hogy nincs ebben semmi különleges, tette a dolgát, hiszen ez volt a feladata. Azért sokan tudjuk, hogy számára nem létezett rendelési idő, bármikor, még szabadidejében is lehetett hozzá fordulni, senkit nem utasított el. Mindeközben ő is családanya volt, szintén orvos férjével két gyermeket neveltek fel. Lánya Amerikában él, fia és családja pedig vele, itt Balatonlellén ban, 70 éves korában vonult nyugdíjba, hivatástudata miatt vállalta a plusz éveket. Dr Lendvai Kornélia áldozatos tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a lellei gyermekek egészség megőrzéséhez, a társadalmi és szociális életben pedig kiemelkedően hasznos, a közösség javát szolgáló munkát végzett novemberében a Lellei Újság számára egy interjút készítettem Selmeczi Miklóssal, a balatonlellei általános iskola nyugalmazott igazgatójával. A beszélgetés apropóját az akkor 60 éve pedagógusi végzettséget szerzett Miklós bácsi gyémánt diplomája adta. Akkor szerényen azt mondta nekem, hogy nem kitüntetésként éli meg ezt az elismerést, inkább a korára emlékezteti, viccesen azt is mondhatná, megkapja mindenki, aki megéli Azóta eltelt közel 6 év, és Miklós bácsi már a vasdiplomáját is átvette, de nekem még mindig az életkora az utolsó, ami eszembe jut, amikor találkozom vele. Azon szerencsések közé tartozom, akik az ő igazgatósága alatt végezhették az általános iskolát, és a személye máig egyet jelent nekem a varázslatosan szép iskolás évekkel, melyek Kitüntetettjeink egy életre meghatározták számomra a közösségi értékeket, megtanítottak a természet szeretetére, a csapatszellem fontosságára ben, 46 évesen került a balatonlellei általános iskola élére. Akkor úgy gondolta, hogy még van éve, hogy jó iskolát csináljon a kis balatonparti településen, hiszen az a lehetőségeket magában hordozta. Rengeteg tapasztalattal a háta mögött, a megye szinte valamennyi iskoláját ismerve, könnyedén feltérképezte a lellei viszonyokat. A munkáját segítette, hogy kiváló pedagógus gárda fogadta, ez fontos is volt, hiszen mai napig vallja, hogy az igazgató feladata, hogy jó testületet hozzon létre, amely magas fokú szakmai hozzáértéssel bír. Ha ez így van, akkor a vezető is a saját feladataira tud koncentrálni, ráér pl. órát látogatni, a szülőkkel foglalkozni, és kapcsolatokat építeni. Az oktató, nevelő munka mellett fontosnak tartotta, hogy a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésében is segítsen. Társadalmi munkában, energiát nem kímélve szervezte és vezette a vándortáborokat, melyek során a lellei diákok bejárhatták az egész országot, életre szóló élményeket szerezve. Büszke arra, hogy vezetése alatt a lellei általános iskola a megye legelismertebb tanintézményei sorába került. Szaktantermeket alakítottak ki, elkészült a sportcsarnok, és soha nem küzdöttek felszereltségbeli hiányosságokkal. De talán, ami még fontosabb, vezetése idején három kiváló tanári címmel rendelkező pedagógus dolgozott a keze alatt. A kezdeti beilleszkedési nehézségek gyorsan tovatűntek, ma már büszkén vallja magát balatonlelleinek. Megszerette városunkat, és városunk lakói is szívükbe zárták őt. Elégedett boldog ember. Múltkor búcsúzóul azt mondta nekem, hogy szerinte az a jó tanár, aki az órán olyan helyzetet tud teremteni, hogy a gyerek tanulni akar, és bízik benne, hogy a napjainkban zajló oktatási reform magában rejti majd az erre irányuló lehetőségeket, úgy, hogy mindez a nevelés javára válljon. A Dech-ék, így röviden A lelleiek számára nem nagyon kell magyarázat, hiszen a házaspár neve fogalom, szinte egybeforrt a balatonlellei általános iskolával. Dechné Horváth Júlianna és Dech Fülöp az 1980-as

3 Lellei újság ÜNNEPÜNK 3 évek elejétől erősítették az intézmény tanári karát. Tanítványok generációi nőttek fel a kezük alatt, sokan vagyunk, akik még diákként ismertük meg őket, később pedig már, mint szülők újra dolgozhattunk velük ban házasodtak össze és rá három évre megszületett lányuk. Julika 1982-től a balatonlellei általános iskola pedagógusa, két évre rá követte őt a férje és egészen nyugdíjazásukig dolgoztak az intézményben. Mindent együtt csináltak, de soha nem voltak féltékenyek egymás sikereire. Türelemmel és megértéssel figyelték a másik munkáját, egymás segítő társai immár 35 éve. Szerencsésnek érzik magukat, hiszen a munkájuk egyben a hobbijuk is volt. Pedig azt mondják, a pedagógusi pálya nagyon nehéz, élő anyaggal dolgoznak, és bizony a gyerekek nem egyformák. Mint pedagógusok számtalan eredménnyel büszkélkedhetnek. Díjak, oklevelek, elismerések sokasága állít emléket az általuk végzett nevelő, oktató munkának. S mint mondják erre a legbüszkébbek, na és persze arra, amikor évek múltával azt hallják, hogy a volt diákjaik sikeres, elismert felnőtteké váltak. Szerették a lellei iskolát, és a munkatársakat. És bár a mai kitüntetéssel elsősorban a szakmai munkát és teljesítményt ismeri el a képviselő-testület, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a házaspár a társadalmi munkában is jeleskedett, illetve jeleskedik a mai napig. Még t a n á r k é nt, s z a b a d i d őt nem sajnálva szervezték a gyerekek részére a táborokat, kirándu l á s ok r a, versenyekre kísérték őket. Emellett a város társadalmi életében fontos szerepet betöltő LIONS Club alapító tagjai, ahol máig aktív és elkötelezett segítői a rászorulóknak. Dr. Szummer György volt Balatonlelle Város első jegyzője. Szakmai tudását, felkészültségét megyeszerte és országosan is elismerték. A nyugdíjazása óta őt követő jegyzők is méltatják a polgármesteri hivatalra hagyott szakmai örökségét. Azért pályázta meg 20 évvel ezelőtt a lellei hivatal vezetői állását, mert igazi kihívást jelentett. A semmiből kellett egy hivatali szervezetet felépíteni, és egy egész város életét irányító szabályzati rendszert kidolgozni. Kevés embernek adatik meg az életében, hogy ilyen úttörő munkát végezhessen decemberében került a lellei polgármesteri hivatal élére. Nagyon szép időszakként emlékszik a kezdeti évekre, pedig hiába volt a több évtizedes közigazgatási tapasztalat, nagyon sokat kellett tanulnia. Mint mondja, ő aztán igazán végigjárta a ranglétrát. Munkáscsaládból származik, 15 évesen már postai kézbesítőként dolgozott Budapesten. A Sárbogárdon megkezdett gimnáziumot is már munka mellett, a fővárosban, esti tagozaton fejezte be. Érettségi után a sáregresi tanácsnál helyezkedett el, mint gazdálkodási előadó. Innen vonult be 2 évre katonának. Visszatértével már, mint VB-titkár folytatta a munkát. Közben elvégezte a Tanács Akadémia Szakoktatási Tagozatát. Ezután, ben került a sárbogárdi járási hivatalhoz, mint költségvetési csoport-vezető. A tanulmányait is tovább folytatta, levelezőn végezte az Államigazgatási Főiskolát ben megpályázta a tabi VB-titkári állást, amit el is nyert, 1990-ig dolgozott itt. Ezen időszak alatt végezte el a jogtudományi egyetemet és szerzett doktori címet. Balatonlellére kerülése előtt egy rövid ideig Zamárdiban volt hivatal vezető, de az új kihívás végül városunkba csábította. Itt telepedett le családjával, feleségével és gyermekeivel. A hivatali apparátusba gyorsan beilleszkedett, a beosztottaival szigorú, következetes, de mindig emberséges volt. Szerencsésnek tartja magát, mert pályája kezdetén, neki is olyan felettese volt, aki nem csak szakmai tudását adta át, hanem megtanította arra is, hogy mi a jó vezető titka. Hogyan kell bánni a munkatársakkal. Ennek szellemében, mindig közvetlenül és tisztességesen bánt az alkalmazottaival, kiadta a feladatokat, majd számon is kért, de soha senkit nem utasított el, aki a segítségét várta. Büszke arra, hogy pályafutása alatt mindenhol szerették a kollégái, és elismerték, mint vezetőt. A balatonlelleiek pedig igazán szerencsésnek érezhetik magukat, hogy a város első jegyzője olyan közigazgatási alapokat fektetett le, amire a mai napig építeni lehet. Talán nem véletlen, hogy Dr. Szummer György kiváló munkáját kétszer minisztertanácsi hivatali, egyszer miniszteri elismerésben részesítették, és megkapta a Magyar Köztársaság ezüst érdemkereszt kitüntetését is. Fárbás Tímea Háziorvosok Balatonlelle, Szövetség u. 3. Dr Bitz Mária belgyógyász Hétfőtől péntekig: 8 11 Tel.: Dr Bíró Tamás szülész-nőgyógyász Hétfőtől péntekig: Tel.: Dr Illés Huba belgyógyász, szülész-nőgyógyász Hétfőtől péntekig: 8 11 Tel.: Dr Novák László ortopédus Minden pénteken: Tel.: / Balatonlelle, Szövetség u. 7. Dr Baron Katalin gyermekorvos Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9 12, szerda: Tel.: Dr Tóth Péter fogorvos Hétfő: 12 18, kedd péntek: 8 13 Tel.: Balatonlelle, Kossuth L. u. 4. Dr Balázs Lajos sebész Hétfő, csütörtök: Sürgős esetben azonnal Tel.: Orvosi Ügyelet Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Minden nap, délután 16 reggel 07-ig Tel.: Dr Gaál Antal állatorvos Balatonlelle, Dobó Katalin u. 6. Tel.: / Dr Mészáros László állatorvos Balatonlelle, Rákóczi u Tel.: / Gyógyszertárak Mária Gyógyszertár Balatonlelle, Móra Ferenc u. 2. Tel.: Magyar Korona Gyógyszertár Balatonlelle, Rákóczi u. 208/B. Tel.:

4 4 Interjú Lellei újság Felhívás Tudatjuk minden kedves érdeklődővel, hogy Szűcs László (nyugalmazott erdész, polgármester) és Szabó György (Biciklis Gyuri) vezetésével márciussal bezárólag minden hónap utolsó szombatján kerékpáros, illetve bakancsos túrát szervezünk. Várunk minden táj- és természetkedvelőt. Közben a fiataloknak íjászbemutatókat, növény- és állatvilág ismertetést tartunk. A nevezetes helyeknél megállunk, és azok történetét ismertetjük. Találkozás a Szövetség utca végén, a Kishegyi elágazásnál, a Nepomuki Szent János szobor alatt. Indulás 9 órakor, közbeiktatott pihenőkkel. Ételről, italról mindenki maga gondoskodik. Hazatérés sötétedés előtt. Kívánatos, hogy a gyermekek felnőtt kísérettel jöjjenek. Megrongálták a Hősi Emlékművet Vandál kezek október 29-én éjjel megrongálták a balatonlellei os hősök emlékművét, melyet a város polgárai közadakozásból állítottak. Az obeliszket elválasztó korlátok oszlopainak betondíszeit letördelték és a környező gyepre dobálták. Az 1956-os forradalmat és hőseit jelképező bronz lyukas zászlót lefeszegették és elgörbítették. Néhány koszorú virágait kitépték és széjjeldobálták. Szeretnénk feltenni a kérdést, miféle elvetemült egyén, vagy társaság csinálja ezt? Nem tudják, hogy cselekedetükkel mit követnek el? Ki tudja, ki fogja megállítani öt, vagy őket? (Szomo) Beszélgetés: Tóth Tamással (Folytatás az 1. oldalról) bűnügyi-hírszerző területen műveleti tisztként augusztus 1-jétől teljesítek szolgálatot a Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányság kötelékében, június 15-ig Kaposváron, ezt követően Balatonlelle Rendőrőrsön őrsparancsnokként. Azt hiszem, azt az utat jártam be eddig, amit elképzeltem magamnak. Azonban ez lehetetlen lett volna szüleim példamutatása és feleségem, valamint gyermekeim türelme nélkül. Büszke vagyok szüleimre, hiszen elindítottak az életben. Csak olyat láttam és szerencsére még láthatok tőlük, ami segítségemre lehet. Büszke vagyok a feleségemre a kitartása és a türelme miatt, hiszen nem könnyű tolerálni, hogy valaki olyan sokat nincs otthon és a munkája az élete. Ebből kiderül, hogy nős vagyok, és büszkén mondom, két csodálatos gyerekünk egy kislány és egy kisfiú van, Ők jelenleg általános iskolába járnak. Szeret-e utazni és milyennek látja mai világunkat? Igen, a családommal együtt szeretek utazni. Szerencsére sok helyen járhattunk már, megismerhettem feleségem révén Erdélyországot az maga a csoda. Azonban, tekintettel a munkámra inkább itthon szoktunk kirándulni-utazni. Szép helyeket lehet itthon is felfedezni, számunkra ilyen visszatérő hely Kőszeg. Hogy milyen a mai világ? Egyszóval: felgyorsult. Ezt látom a gyermekeimen, az iskolai feladataikban. Azt nem tudom, hogy ez jó-e? Kicsit hiányoznak a tradíciók az életünkből, néha hajlamosak vagyunk elfelejteni az elődeink értékeit és ez szerintem nem jó. Korábbi beszélgetésünk során azt mondta, hogy jó csapat élén dolgozik. Megerősítené-e ezt egy szóval, vagy mondattal? Valóban, nagyon jó csapat élére kerültem június 15-én. Egy nagyon ambiciózus és fiatal állományt bíztak rám. Akár azt is mondhatnám, hogy ez dicséret az előttem itt szolgálatot teljesítő parancsnok Sólyom János rendőr százados részére, hiszen az állomány az ő keze alatt is formálódott. Nagyon hamar elfogadtak és bizonyították, hogy Szolgálnak Szolgálunk és védünk és Védenek, hivatásuknak tekintik a munkájukat. És itt a csapat kiemelendő, hiszen én akkor vagyok eredményes parancsnok, ha ők a munkájukat jól végzik. Én azt látom, hogy egytől-egyig mindennap szívvel-lélekkel dolgoznak. Azt is tudom, hogy mindig úgy próbálják a munkájukat elvégezni, hogy az a legtökéletesebben legyen végrehajtva. Van felelősségérzetük és szeretik ezt a vidéket, az itt élő embereket, tenni akarnak értük. Vannak olyan kollégáim, akik másik megyéből járnak ide, és szeretnek itt dolgozni. Hozzátartozik az is, hogy a mi munkánk csapatmunka, ami fegyelmet követel meg. Katonák vagyunk, hiszen parancsok alapján dolgozunk. Mindannyian csapatjátékosok vagyunk. És nem utolsó sorban felelősek egymásért! Felelősek vagyunk a területen élő emberekért egytőlegyig. Ebben a csapatban minden kollégám rendelkezik ezzel a felelősség érzettel. Milyennek látja hazánk fiatalságának helyzetét? Nehéznek, felgyorsultnak és néha követhetetlennek. Normális példaképeket kell állítani nekik, mi felnőttek felelősek vagyunk a fiatalságért, nekünk kell példát mutatni nekik. Megmutatni, hogy a tisztesség, a hagyományőrzés, az idősek tisztelete és a becsület mindennél többet ér. A fiatalok nincsenek könnyű helyzetben, annyi impulzus éri őket, hogy nem könnyű dönteni, mit kell tenni. Szólna-e röviden esetleges hobbijáról? Az a munkám. Amit a családom elfogad. Ennek fejében, amikor a családommal vagyok, annyi mindent bepótolunk. Vidékiek vagyunk, a szüleimmel egy telken lakunk van kert, szőlő adódik tennivaló minden napra. Mit üzen olvasóimnak, a lellei polgároknak? Köszönjük a megbecsülést, a tiszteletet és a segítséget, amit nap mint nap tapasztalunk. Vigyázzanak és figyeljenek egymásra, főként a fiatalokra és az idősekre, figyeljünk a környezetünkre. A rendőrség ajtaja úgy az enyém is bármikor nyitva áll mindenki előtt, lehet minket keresni megpróbálunk segíteni minden esetben. Bayer Emil

5 Lellei újság Önkormányzati Hírek 5 Képviselő-testületi ülés Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soros ülését november 24- én (csütörtökön) órai kezdettel tartja a Városháza dísztermében, melyre tisztelettel várunk minden érdeklődőt. Főbb napirendi pontok: 1. Beszámoló az önkormányzat évi költségvetése I-III. negyedévi teljesítéséről. 2. A évre vonatkozó költségvetési koncepció megtárgyalása. 3. Beszámoló a VÜSZ évi tevékenységéről. A VÜSZ évre való felkészülési tervének jóváhagyása. 4. A évre vonatkozó hivatali célok meghatározása a köztisztviselők teljesítménykövetelményeihez. 5. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás évben végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása, és a közszolgáltatás díjemelési javaslatának megtárgyalása, valamint a kéményseprő ipari szolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról szóló 35/2003. (XII.19.) számú rendelet módosítása. Pintér Pálné emlékére! Felhívás! Nyugodtsága, nem rejtett mosolya, sugárzó szeretete itt él velünk. Elment Ő, a nyugalmazott pedagógus, az aktív közélet csendes, de lényeget vállaló tettre kész Ember. Tiszta volt gondolataiban, a felvállalt és elvégzett munkában. Kezdettől fogva a megalakult Kék Balaton Nyugdíjas Egyesület vezetőségének tagja volt, szervezőkészsége és pedagógiai érzéke által tartalommal töltötte fel az egyesületet. Élen járó példamutatással részt vett a közszerepléseken mindaddig, amíg az egészsége engedte. A közeli Visz község, ahol nemzedékeket tanított fájdalommal és megrendülve gyászolja. Alapító tagja volt a Balatonlellei Kereszténydemokrata Pártnak, elkötelezett, hitét gyakorló keresztény emberként élt. Részt vállalt a Polgári Körök munkájában. Számtalan előadással örvendeztette meg a Polgári Esték résztvevőit. A határtalan hazaszeretet emelte Őt naggyá, ápolta az erdélyi testvérváros közötti nyugdíjas kapcsolatot, soha nem feledve a felvidéki gyökereket, ahol Ő is született. 92 évesen, csendesen, békességben távozott közülünk, akit tiszteltünk, szerettünk, emlékét megőrizzük. Kedves Margit néni nyugodj békében! Tisztelői nevében: Szűcs László 6. A köztemetők évben végzett üzemeltetési szolgáltatási tevékenységéről, az üzemeltetés bevételeiről és kiadásairól szóló beszámoló elfogadása, továbbá a közszolgáltató díjemelési javaslatának elfogadása, továbbá a temetők rendjéről és a temetkezési tevékenység végzéséről szóló 1/2004 (I.30.) számú rendelet módosítása. 7. A településtisztasággal kapcsolatos háztartási folyékony hulladék elszállítás díjemelési javaslatának elfogadása, valamint a 10/2004. (III.25.) számú rendelet módosítása. 8. Az AVE-ZÖLDFOK Zrt évre vonatkozó hulladékszállítási díjkalkulációjának megtárgyalása. 9. Beszámoló a Többcélú Kistérségi Társulás éves tevékenységéről. Kenéz István polgármester Intézményünk, a Körzeti Szociális Alapszolgáltatási Központ megalakulása, júliusa óta, de azt megelőzően az Idősek klubja már évtizedeken keresztül, nagyon sok segítségre szoruló idős, beteg, különböző problémákkal egyedül megbirkózni képtelen embernek próbált segítséget nyújtani, lehetőségeihez képest minél szélesebb körben. Sajnos azonban mindig voltak és vannak olyan idős személyek, akik a legnagyobb bajban sem kérnek segítséget, talán mert szégyellik, vagy egyszerűen csak nem gondolják, hogy bárki segíthetne gondjaik megoldásában. Ezért kérünk mindenkit, hogy amennyiben családjukban, ismeretségi körükben, lakókörnyezetükben van olyan idős, magányos, segítségre szoruló személy, akiről úgy gondolják, magára maradt problémáival, jelezzék intézményünk felé! Idősek Klubja Balatonlelle, Kossuth Lajos utca 85. Telefon: 85/ , , Felhívás Balatonlelle Színes programokkal vár, ha te is segítesz! Bizonyára sokan hallottak már róla, hogy egy közösségi oldalon kezdeményezés indult a balatonlellei téli napok színesebbé tételéhez. Egyelőre ötleteket várunk, úgy programokban, mint azok megvalósításában. Aki késztetést érez és jó a szervezőkészsége, elszántsága hétvégi programok (mikulás, karácsonyi vásár, farsang, jégkarnevál, sport napok stb.) rendezésére (természetesen társadalmi munka keretein belül) várjuk jelentkezését az alábbi címre illetve telefonszámon: com, / A Facebookon is megtalálhatók vagyunk: Balatonlelle Színes lesz, ha te is segítesz! Ha összefogunk nem lesz többé unalmas a tél városunkban! A nyári napok nyüzsgését vigyük át a télbe. Hétvégenként gyűljünk össze minden délben. Varázsoljunk életet a télbe. Hegyi Adrienn Két Lelle van? A Hortenzia utcai vasúti átkelő után van egy közlekedési jelzőtábla, mi szerint itt vége van a Balatonlelle Üdülőövezet nevű településnek. Ez bizonyára tévesen került ide, aminek kárvallottjai mindazok a vendéglősök és üzlettulajdonosok, akiknek üzletük a vasúton túl van. A nyaralónak sem jó, mert a tábla megállítja, mert azt sugallja, hogy innentől kezdve nincs más látnivaló. Jó lenne leszerelni.

6 6 Önkormányzati hírek Lellei újság Nálam okosabbaktól Márai Sándor: A szeretet végtelen és tud várni. Jókai Anna: Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart. Az ún. birkatürelem azonban már nem erény hanem önleépítés. A mérték ez a kulcsa mindennek. Gary Chapman: Türelem az, amikor megengedjük valakinek, hogy ne legyen tökéletes. B. Kiss Andrea: A sürgetés semmiben sem vezet jóra. Ki kell várni a dolgok természetes alakulását. Ehhez pedig türelemre van szükség. Minden valamiért történik. Mindennek megvan az értelme, még annak is, aminek látszatra nincs. Helen Keller: Sohasem tapasztalnánk meg a bátorságot és a türelmet, ha az élet csak örömökből állna. Szilvási Lajos: Nem okos fejest ugorni a vízbe, mert nem lehet tudni, hogy milyen mély. Várni okosabb. Jennifer Lee Carrell: Idővel minden elviselhetővé szelídül. Ha engedik. Közmondás: Isten malmai lassan őrölnek. Bud Spencer: A csendes többségnek mindig sikerül felülkerekedni, gyakran az uralkodó széliránnyal szemben is. P. G. Wodehouse: Az a tapasztalatom, hogy minél kevésbé vársz valakit, annál pontosabb lesz. Deák Ferenc: Nem erőltethetek valamit, aminek még nem érkezett el az ideje. A balatonlellei Rendőrőrs őrsparancsnokával, Tóth Tamás rendőr alezredes Úrral együttműködve az alábbiakra szeretnénk felhívni mindenkinek, különösen az idősek figyelmét: Napjainkban megszaporodtak az időskorúak elleni bűncselekmények. A trükkös tolvajok különböző indokokkal bekéredzkednek a lakásba: például villanyóra leolvasás, vagy akár a gázóra leolvasása miatt, vagy esetleg hatósági személynek adva ki magukat, és egy-egy óvatlan percben pillanatok alatt eltulajdonítják az elől hagyott értékeket! Előfordul, hogy házalásos árusítás, vagy különböző betegségekre, rosszullétre hivatkozva bekéredzkednek a lakásba, ahol elterelve az idős ember figyelmét, összeszednek minden mozdítható értéket pl.: kint hagyott ékszereket, készpénzt. Ha bármilyen szolgáltatótól személyesen felkeresik önt (pl.: EON, DRV), akkor igazolvánnyal, vagy megbízólevéllel tudniuk kell magukat igazolni. Fontos tudni, hogy a hivatásos rendőrt szolgálatban az egyenruhája, és a számozott azonosító jelvénye, szolgálaton kívül pedig a szolgálati igazolványa, és szintén a számozott jelvénye igazolja. Civil ruhában a rendőr Előzzük meg a bajt Októberi Gyermekszületés Nagy Léna Viktória Harangozó Loránd Nagy Róbert Kovács Tünde Kaposvár 3340 g Zombori Renátó Zombori Gábor Kiss Ildikó Siófok 2650 g Omran Róza Omran Haitham Otártics Éva Siófok 3320 g intézkedés megkezdése előtt köteles magát igazolni. Felhívjuk az időskorúak figyelmét, ha tömegközlekedési eszközt vesz igénybe, akkor: kerülje a tülekedést, mert a zsebtolvajok a ruha érintésével dolgoznak. ne mutogasson nagyobb pénzösszeget, pénztárcáját, táskáját, ne hagyja őrizetlenül, tartsa a kezében. óvakodjon az ismeretlen, feltűnően segítőkész személyektől. Ha otthonából távozik: értékeit tegye biztonságos helyre. ellenőrizze az ajtókat, és az ablakokat jól bezárta-e. soha ne árulja el, hogy hová távozott pl.: cédula az ajtón Elmentem a boltba. lakása kulcsait ne rejtse el lakáson kívül villanyórába, lábtörlő alá. ha van kertkapu, tartsa zárt állapotban távozása után. A fűtési szezon közeledtével ismét kérünk mindenkit, hogy csak olyan személytől vásároljanak fát, akit ismernek, hisz ezzel kapcsolatban is nagyon sok visszaélés történt az elmúlt években. (x) Lányok, Asszonyok! Drága Hölgyek! Aki a Balatont szereti, rossz ember nem lehet! Aki pedig ezzel egyetért, azt várja szeretettel a NABE vagyis a Nők a Balatonért Egyesület lellei csoportja október 13-án a lellei NABE tisztújító gyűlést tartott a városi könyvtárban. Katus Lajosné örökös tiszteletbeli vezető és Csiszár Zoltánné lemondása után a tagság javaslata alapján egyhangúlag választották új vezetőnek Bór Norbertnét. Aki ismeri, tudja, hogy tettre kész, energikus személyiség, s mint annyi nőtársunk, szívén viseli mind a Balaton, mind a felnövekvő nemzedékek sorsát. Az egyesületbe hat fő lépett be az újjáalakulás alkalmával. A környezetvédelem és a kultúra kiemelt feladatát valamint a pénzügyek vezetését új tisztségviselők vállalták: Hajdu Jánosné Vidovszky Katalin, Szabóné Geiszt Andrea és Orbán Zoltánné. Az egyesület dolgozik a 2012-es évi munkatervén. Minden érző lelkű, Balaton párti hölgyet nagy szeretettel várnak soraikba, s mindenkitől örömmel fogadnak ötleteket és anyagi segítséget is, hogy hasznára váljanak városunknak, s a jövő nemzedék Balatonának. Kelemen Margó pártoló tag Harangozó Loránd Bodakos Orsolya Kaposvár 4440 g Teknyős Emma Róza Teknyős Zoltán Gali Mónika Kaposvár 2760 Witzmann Marcell Witzmann Mihály Csizmók Ágnes Kaposvár 3490

7 Lellei újság hírek 7 A Körzeti Szociális Alapszolgáltatási Központ az idei évben is szeretné megajándékozni és megvendégelni az intézmény látókörébe került több mint száz hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermeket, akikkel munkánk során kapcsolatba kerültünk hét településünk valamelyikén, ezért ajándékgyűjtési akciót hirdetünk! Az elmúlt években tapasztaltuk, hogy sok gyermek számára az intézmény által szervezett ünnepségen átadott kis csomag jelentette a Karácsonyt. Sajnos egyre több család van, ahol nem telik ajándékra. Szolgálatunk a nehéz sorsú gyermekek megajándékozásához várja az Önök segítségét! Kérjük, hogy amennyiben az Önök háztartásában fellelhető új vagy használt, de jó állapotú játék, írószer, könyv, édesség, illatszer bármi, aminek gyermekként akár Felhívás! Önök is örülnének, csatlakozzanak gyűjtési akciónkhoz és juttassák el intézményünkbe azokat. A felajánlott tárgyakból a meghívott gyermekek korosztályának megfelelő, névre szóló csomagokat szeretnénk készíteni és egy karácsonyi műsor keretében átadni azokat. Bízunk abban, hogy felhívásunk az Önök részéről is támogatásra talál egy jó és nemes ügy érdekében! Kérjük, csatlakozzanak Önök is felhívásunkhoz, hogy a Karácsony valóban ünnep lehessen minden gyermek számára! Gyűjtési időpont: november december 05. közötti időszak. Helyszín: Alapszolgáltatási Központi irodája, Balatonlelle, Kossuth L. u. 85. Köszönettel: a körzeti Szociális Alapszolgáltatási Központ munkatársai Tuliné Öreglaki Lilla Kirándulás az Öko Tescoban A budakeszi-gödi Öko-Tesco pályázatot hirdetett Öko-Iskolák számára. A mi iskolánkban a 6. b osztály nevezett erre a versenyre. Írtunk egy fogalmazást arról, miként tehetnénk környezetbarátabbá iskolánkat. Remek ötletek születtek. Utána az osztályfőnökünk, Anita néni továbbította a Tesconak. Szorongva vártuk az eredményt. Az egész osztály ujjongásban tört ki, amikor megkaptuk a levelet, hogy Somogy megyében megnyertük a pályázatot és ingyenes osztálykirándulásra mehetünk az Öko-Tescoba. Végre elérkezett a várva várt nap. Az indulás korán reggel 7 órakor történt. A buszon megbeszéltük a további teendőket is. Hosszú út volt, de kellőképpen elszórakoztattuk egymást. Mikor megérkeztünk, két tanár bácsi, egy újságíró és két hölgy fogadott bennünket. Két csoportra osztottak minket. Külön a fiúkat és külön a lányokat. Mi lányok a raktárban kezdtük látogatásunkat. Egy tanár bácsi is velünk jött. A tároló helyiségben három műanyag búrával fedett lyuk volt a tetőn, melyen át természetes fény jutott a raktárba. Utána egy meredek lépcsőn felmentünk a tetőre. Mintha szivacson lépkedtünk volna, olyan érzés volt a Tesco tetején járni. Megnéztük a napkollektorokat és a napelemeket. Mint megtudtuk, a napkollektor hőt, míg a napelem energiát termel. Később lementünk és átmentünk az árutérbe. Ott vezetőt is cseréltünk. Előadást tartott nekünk arról, hogy egy műszálas poliészter póló elkészítése három PET palackot igényel, ami összesen körülbelül 15 Ft-ba kerülne. Megmutatta azt is, miből és hogyan készítik az ilyen pa lackokat. M ű a n y a g pasztillákat összeolvasztanak, majd egy csövet formáznak belőlük. A csövet később felmelegítik, beleteszik egy formába, és levegőt fújnak bele, így szépen kitölti azt. Mindezek után egy kis ebédet kaptunk, ami két szendvicsből, gyümölcsből és gyümölcsléből állt. Egy rövid vetélkedő is volt, amit a fiúk nyertek meg. Néhány pillanattal később az Öko-Tescot magunk mögött hagyva újabb kalandok vártak ránk. Az Aréna Plázába igyekeztünk, hogy megnézhessük a legújabb technikájú 3D-s mozifilmet. Egy műanyag zöld szemüveget is kaptunk, amit a film végén sajnos vissza kellett adnunk. Az Őshüllők című filmet néztük meg, ami nagyon érdekes volt. A 3D-s hatás olyan volt, mintha az egyik dínó leúszott volna a vászonról, hogy megegyen minket. Az idő, mint mindig most is hamar elsietett. Haza kellett indulni. Nagyon tetszett a kirándulás. Mindenki élményekkel gazdagon tért haza. Kácsor Andrea 6.b Nálam okosabbaktól Antoine de Saint- Exupéry: Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Murakami Haruki: Ne légy türelmetlen. Ha már elviselhetetlenül összegubancolódnak a szálak a kezeink között, és megpróbáljuk valahogy kibogozni a csomót, az semmiképp sem segít, ha reménytelennek érezve, türelmetlenül kapkodva ráncigáljuk őket. Rá kell szánni az időt, lassan, egyenként kell kibontani azokat a szálakat. Agatha Christie: Sohasem felejteni... várni... terveket szőni... remélni... szívvel-lélekkel, minden erejével eltökélni, hogy amit akar, elérje a végén. Vannak ilyen férfiak. Zig Ziglar: Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg. Karinthy Frigyes: Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok. Karácsony Benő: Az én türelmem olyan, mint a giliszta. Apróra metélheti (...), akkor is van benne élet. Békeffi István: Szóval ez a szeretet gondolja a kutya, és könnyes lesz a szeme, és alázattal csóválja a farkát. Hogy vár valakit az ember, és nem törődik semmi mással, a saját életével sem törődik, csak vár valakit, aki nem is biztos, hogy jönni fog. Wass Albert: Az emberfélének két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott. Nádas Péter: A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak.

8 8 Színes Lellei újság Lelle szobrai A Művelődési Ház, leánykori nevén Szalay Kastély előtt áll Kőfalvy Gyula: idősebb Kapoli Antal pásztor fafaragó művészt ábrázoló félalakos portré szobra. Az ábrázolt személy, Kapoli Antal ( ) népművész, a legnagyobb magyar pásztorfaragó. Az egyik utolsó stílusteremtő mester, az ősi hagyományok megőrzője. Megkapta a Népművészet Mestere címet, és 1956-ban Kossuth díjat is, amit paraszt ember sem előtte, sem utána nem kapott művészi teljesítményért. A szobor elhelyezése nem véletlenszerű, mert bár a mesternek nincsen köze Balatonlelle településhez, de mögötte, a Művelődési Házban rendezik minden harmadik évben a népi fafaragók országos seregszemléjét, ahol az ország legjobb népi iparművészei mérik össze tudásukat. A legjobb, Kapoli emlékérmet kap, és egy faragott tülköt, amit három évig őrizhet. Szemben pedig a róla elnevezett múzeum található szép gyűjteményével. A szobor alkotója: Köfalvy Gyula ( ), jó hírű szobrászművész, számos köztéri szobor alkotója től húsz éven át vezette a Ferenczy István Képzőművész Kört, ahol több jelentős szobrászművész kezdte tanulmányait. A szobrászat minden ágában dolgozott. Érmeket, kisplasztikákat, portrékat és monumentális köztéri kompozíciókat is készített. Az 1972-ben felállított köztéri szobor, a város egyik legszebb műalkotása. Joggal lehetünk rá büszkék. Myrai avagy Barii Szent Miklós a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója. Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. Ugyanakkor Szent Miklósnak, a kis-ázsiai (lükiai) Myra püspökének A Somogyi Hírlap október 3-i számában szerintem egy ellentmondásos, kissé hosszú cikk jelent meg Lopják a Balatont, 367 feltöltés címmel. Mivel legalább 30 éve mondjuk az újságokban és a különböző médiákban a fenti tényeket, de sajnos érdemi intézkedést mind a mai napig nem tapasztaltunk az illetékesek, konkrétan a vízügyi hatóság részéről sem. A Balatonnak, mint állami tulajdonnak, hatósági felügyeletével a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság és annak Balatoni Vízügyi Kirendeltsége foglalkozik. A tó szegélyvonala körben kb. l6o km. El kell ismerni, hogy a siófoki kirendeltség létszáma olyan kicsi, hogy képtelen egy ilyen hosszú partszakaszon a szabálytalankodókat leleplezni. Most csak a hozzám közeli balatonmáriai szakaszról írnék, azt elég jól ismerem. Máriától Fenyvesig, a Nyugati- Övcsatornáig öszszefüggő nádas van, vagyis csak volt. Ez a hosszú partszakasz ívóhelye volt és még részben ívóhelye a balatoni pontynak. A település parcellázása szerint rengeteg nyaraló és lakótelek úgy lett kiosztva, hogy utcák nyitásával a telkek közvetlen a partszegéllyel, illetve a nádassal érintkeznek. A mai napig nincs szabályozva, hogy a telek tulajdonosok a telkükről bejuthatnak-e a Balatonba, vagy ezt esetleg megtiltják és csak a kijelölt strandokat használhatják. Ilyen tilalom hiányában szokásjog alapján a tulajdonosok utat törtek maguknak, hogy telkükről a nádason keresztül a tóba juthassanak. Akár fürdőzni, horgászni, vagy vízi járművüket kikötni. Ez, a hatóság által tiltott cselekedet súlyos ökológiai problémákat vet fel. Elvileg helyes, hogy fel akarják számolni olvashatjuk a cikkben, hogy a Balatonon ezeket a tiltott bejáratokat, töltéseket, stégeket Mikulás napja Lopják a Balatont? ( 350 körül) igaz Mikulás arcát a köréje nőtt legendabokrok eltakarják. Így aztán ban ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került, hallatlan közkedveltségének köszönhetően azonban helyi tiszteletét megengedte az egyház. kb. ezer közmunkással, állami költségen meg akarják szüntetni. Azonban ha a hatóságnak lenne ereje, akkor kötelezni lehetne az ingatlan tulajdonosokat az általuk engedély nélkül feltöltött terület, vagy stég megszüntetésére határidő kikötésével. Amennyiben ezt nem teljesítik, bírság kiszabását kellene kezdeményezni és azt ismételni mindaddig, amíg a kötelezettség meg nem valósul. Ez hasonló esemény, mint amit az építési hatóságok szabálytalan építkezések esetében megvalósítanak bírságolások elrendelésével. A valóság az, hogy a balatoni településeken, régen a tanácsok, most pedig az önkormányzatok tudtával készültek ezek a balatoni szabálytalankodások. Szemet hunynak felette, mert jogszabály szerint nekik ezzel kapcsolatban intézkedési joguk nincs. Éppen ez a probléma gyökere, megoldására nekem lenne egy javaslatom. Mivel a Vízügyi Hatóság képtelen ellenőrizni e hosszú, l60 km-es partszakaszt, ezért a partszegély felügyeletét hivatalosan át kellene ruházni az egyes települések önkormányzatára, illetve annak építési hatóságára. A helyi hatóságok, ha a fent leírt szabálytalanságokat valaki elköveti, arról nyílván azonnal tudnak, s mivel most már törvényes joguk lenne a beavatkozásra, intézkedni tudnának. A vízügyi hatósági munka rokoni kapcsolatban van az építésügyi hatósági feladataival, hiszen az ilyen irányú szakembereket azonos egyetemen és több azonos tanszéken képezik ki. Régebben a megyei II. fokú hivatalt úgy hívták, hogy Somogy megyei Tanács Építési- Közlekedési-Vízügyi Osztálya. Miért ne lehetne most a helyi hatóságokat ilyen címmel ellátni, vagy a megalakuló járási hivatalokat hasonló jogokkal felruházni? M.V. Lellei ú ság A Lellei Újság az önkormányzat havonta 2600 példányban megjelenő ingyenes, közéleti, információs lapja. Kiadja: Balatonlelle Város. Üzemeltető: Ligeti Gábor EV, Balatonlelle, Kossuth Lajos u. 35. Szerkeszti: Ligeti Gábor, 20/ Tördelőszerkesztő: Nagy Andrea. Készült a Poremba Nyomdában, Budapesten. Terjeszti a Magyar Posta ZRt. ISSN

9 Lellei újság iskolai hírek 9 Tégy jót! 2011, az önkéntesség éve Húzd meg jobban, menjen a munka A lellei iskolában október 15-én, szombaton rendhagyó tanítási nap volt. A KÖSZIKE, a helyi polgárőrség és a Vöröskereszt ráébresztett bennünket, hogy jót tenni jó! Mi is az önkéntesség? Az önkéntesség olyan tevékenység, melyet egyénileg, vagy csoportosan, rendszeresen, vagy alkalmanként, belföldön, vagy külföldön a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Az önkéntes tevékenység közvetlen anyagi haszonnal nem jár annak végzője számára, továbbá az önkéntes nem helyettesíti a fizetett munkaerőt. Az önkéntes nem elsősorban saját családjának segít, munkálkodása hozzáadott értékként jelenik meg a fogadó szervezet életében. A tevékenység megvalósulhat non-profit, civil szervezet, vagy állami intézmény, ritkább esetben for-profit szervezet (cégek, vállalkozások) keretein belül. Előnye, hogy elősegíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez és a teljes foglalkoztatottsághoz. Az önkéntesség segít környezetünk és közösségünk jobbá tételében. Mi is a KÖSZIKE? Nálunk pár évvel idősebb fiatalokból álló egyesület: Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal. Vezetőjük, Antal Ágnes előadásából megtudtuk, hogy 2007-ben alakultak Bogláron, s láthattuk a fotókon, videó-felvételeken (a dokumentáción), milyen vidáman, jó érzéssel telve munkálkodnak, a szemétgyűjtéstől a gyerekeknek készített vetélkedőig, a jegyszedéstől a konferálásig A nap további részében 7 állomáson gazdagítottuk tudásunkat az önkéntességről: Peszt Péter bácsi és polgárőr társai belső késztetésből, segíteni akarástól vezérelve végzik igen fontos munkájukat. Segítik a rendőrséget, járőröznek, eltűnt személyeket kutatnak fel, s még folytathatnánk mennyi izgalmas, érdekes feladatuk van. Kedvet is kaptunk hozzá, hogy október 29-én kicsit besegítsünk nekik! Az egyik állomáson megismerkedtünk a dokumentálás lehetőségeivel és fontosságával. (Ezért is dokumentáljuk e cikkben az eseményeket.) Több állomáson számot adtunk a témában szerzett tudásunkról. Végül a Vöröskeresztes állomáson Bór Norbertné, Szentesné Szekér Piroska, valamint iskolánk vöröskeresztes csapata segítségével bepillanthattunk a nagy múltú szervezet sokrétű, áldozatos és szakszerű munkájába. Megismerkedtünk kicsit közelebbről Mátyás Pali bácsival, aki immár 50-szeres véradó. Mivel kedvet kaptunk, hogy saját jószántunkból mi is végezzünk hasznos munkát, ezért egyik délután nagy szürke szemeteszsákokba szemetet halásztunk és vadásztunk a móló kövei között. Sajnos több zsák is megtelt flakonokkal és egyebekkel!! Néhányan osztályunkból kitisztítottak 3-4 gazdátlan sírhelyet a temetőben gondolván a közelgő halottak napjára. Az 5.-eseket is láttuk: nagy lendülettel és vidáman indultak a lehullott levelek nyomába az iskola udvarán. Hajrá, társaink! csak így tovább! Papp Viktória, Kurucz Beatrix 7.a osztályos tanuló és Kelemen Margit of. Ui.: 1. Köszönet a nap főszervezőinek, Gombos Filoména tanárnőnek, aki már 15 éve végez önkéntes munkát. 2. (Tudják a kedves olvasók, hogy az érettségi belépője 50 óra önkéntes munka?!) DSE hírek A DSE honlapja Új honlapot kapott a Mozdulj! Lellei Diák Sport Egyesület, amit a hu címen lehet elérni. Felhívás A Lellei DSE felkéri a szülőket gyerekeket, hogy tegyenek javaslatot a meglevő sportágak labdarúgás, kerékpár, sakk, szabadidősport mellett, további szakosztályok indítására tegyenek javaslatokat. Kérjük ezeket a címre küldjék el. Teremlabdarugó torna Idén is megtartjuk a szokásos Mikulás kupánkat. A több korcsoporttal zajló körmérkőzéses tornán korcsoportonként csapnak össze a csapatok. A győztesek méltó jutalomban részesülnek. Őszi focitorna Jelenleg is zajlanak az Utánpótlás (U13) körzeti bajnokságok. A kisebbek a Bozsik illetve NUPI tornán vesznek részt. Mivel a bajnokságnak nem értünk a végére, az eredményeket most nem közöljük, mert még bármi történhet és mi csak is jóra számítunk. Tisztelt horgászok! A Balatonlellei HE. értesíti a tagjait, hogy a 2012 évre szóló balatoni területi engedélyeket december 15. és 2012 január 15. között lehet váltani! A helyszín Balatonlelle Vágóhíd út 2. Horgászbolt Érdeklődni a 85/ telefonszámon lehet. A nagy múltú Balatonlellei HE. szeretettel várja a régi és leendő új tagjait. HE. vezetősége BESZÉDCENTRIKUS ANGOL NYELVOKTATÁS kis létszámú csoportokban vagy egyénileg több tudásszinten Felkészítés nyelvvizsgára Jelentkezés: folyamatosan További információ: Schultz Fatime / KARÁCSONYI AKCIÓ! 10% KEDVEZMÉNY!

10 10 Színes Lellei újság Az ENSZ tagállamok döntése értelmében óta október elseje az Idősek Világnapja, illetve október hónap az idősek hónapja. Az év minden napján, de ilyenkor különösen, szeretettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkájával, sok-sok fáradtság és gyötrelem árán felépítették számunkra a jelent, amelyben élhetünk. Az önállóvá válást ünnepeltük A Balatonlelle Városért Közhasznú Egyesület szervezésében emlékestet tartottak október 1-jén a balatonlellei Művelődési házban. A rendezvénnyel Balatonboglár és Balatonlelle 20 évvel ezelőtti szétválásának pillanatait idézték fel a jelenlévők. A résztvevőket a Balatonlelle Városért Közhasznú Egyesület elnöke, Witzmann Mihály köszöntötte, aki egyúttal az újonnan megalakult egyesület küldetéséről, célkitűzéseiről is beszámolt. A mai estének nem célja, hogy vitát nyisson a két évtizeddel ezelőtti eseményekről, csupán Balatonlelle történelmének egyik meghatározó momentumát kívánja felidézni. Húsz esztendő ugyanis jelentős időtartam egy ember életében, de történelmi léptékben gondolkodva még túlságosan rövid idő ahhoz, hogy objektív képet alkothassunk róla. Az azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szétválást követő évek rég nem látott fejlődést hoztak Lellének. Erős és sikeres közösségek építéséhez nem csupán öszszefogásra, hanem történelmi múltunk ismeretére is szükségünk van. Igaz ez egy településre, egy megyére és egy országra egyaránt. A Balatonlelle Városért Közhasznú Egyesület ezen gondolatok jegyében rendezte meg a mai estét, amelyen a 20 évvel ezelőtti dokumentumok, szórólapok, plakátok kiállítása mellett, az elválás leglényegesebb mozzanatait bemutató fényképek és filmrészletek levetítésére, valamint a Volt egyszer egy Boglárlelle c. könyv bemutatójára is sor kerül. - fogalmazott köszöntőjében Witzmann Mihály. A filmvetítést követően Ambrus Judit mutatta be könyvét: Nagy öröm számomra, hogy a szétválás Idősek Világnapja 20. évfordulójára ez a könyv elkészülhetett. Az akkori eseményekben személyesen is közreműködtem, így tulajdonképpen krónikásként gyűjtögettem össze azokat a híreket és információkat, amelyek ebben a kötetben olvashatók. A leírtak reálisan és tényszerűen tükrözik a Lelle Baráti Kör tagjainak kitartó elszántságát és a lellei emberek hitét az önállóságért folytatott küzdelemben. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a könyv megjelenésében nyújtott segítséget. - fűzte hozzá a szerző. Az est végén a Lelle Baráti Kör egykori vezéregyéniségei Balogh István, dr. Horváth Árpád, Buzsáki Gábor, Dolbert Ferenc, Melnyák Józsefné, Gróf László, Gróf Lászlóné, Chrenkó Ferenc elevenítették fel a két évtizeddel ezelőtti történéseket. (X) Ezen gondolat jegyében intézményünkbe invitáltuk idős ügyfeleinket és egy meghitt ünnepség keretében köszöntöttük őket. Ebben segítségünkre voltak az Iskola diákjai, akik kedves műsort adtak, valamint Tóth Lajos bácsi, aki híres rétesével lepte meg az ünnepelteket. Bízunk benne, hogy a karácsonyi összejövetelünkön is ilyen sikeres lesz! Tuliné Értesítés Értesítem a tisztelt Olvasókat, hogy Balatonlellén, a háziorvosi rendelőben Szövetség u. 4. minden pénteken óra között ortopédiai és traumatológiai magán rendelést tartok bármely mozgásszervi betegség: térd, csípő, derék, háti, gerinc, boka, láb, váll, kéz, stb. krónikus gyulladásos ízületi betegség fejlődési rendellenesség izom fájdalmak esetében. Műtéti ellátást egy hónapon belül biztosítani tudom. Telefon: / dr Novák László, ortopéd-traumatológus főorvos Autószerelés, Gumijavítás - Gumiszerelés, centrírozás - Műszaki vizsgáztatás - Autójavítás - Olajcsere, stb. Balogh Antal 8638 Balatonlelle, Hunyadi J. utca 17. Tel.: / Dr. Németh Roland Ügyvédi Iroda Jogterületek: Büntető védelem, szerződések, polgári jog, családi jog, munkajog, jogi segítségnyújtás Balatonboglár, Sétáló utca 5/4 földszint (Morik Kávézóval szemben) Telefon: / , / Temetkezési szolgáltatás SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT Balatonlelle, kirendeltség: Temeto u. 7. Ügyelet: Telefon 85/ , 36-30/

11 Lellei újság hirdetések 11 PINCÉSZET Balatonlelle, Kishegy Borkóstolás pince látogatás telefonos egyeztetéssel Minőségi fehér, rosé és vörösbor értékesítés Éttermeknek, vendéglőknek kiszállítás tel.: / , / Timi Cukrászda Rákóczi úton, a Mc Donalds-szal szemben Torta, sütemény, pogácsa, apr sütemény, rétes esküvokre, rendezvényekre megrendelheto Tortarendelés: (85) Nyitva minden nap. Dr. Kozma Ágota ügyvéd Balatonboglár, Erzsébet u. 73. Tel.: 06-85/ , minden jogterület kivéve büntetőjog Lancsalics autószerviz 8630 Balatonboglár-Szőlőskislak, Fő u. 38/a. ÚJ! - gépkocsi és motorkerékpár műszaki vizsgáztatása helyben - eredetvizsgálat - gumiszerelés, centrírozás - szélvédő javítás-csere - motordiagnosztika - karosszéria javítás - kipufogó javítás - futómű állítás Telefon/fax: 85/ Mobil: 06-20/ inforealbeton.hu 8638 Balatonlelle, Ipartelep tel.: 85/ mobil: / Hivatalos építési és bontási nem veszélyes hulladék lerakás és újrahasznosítás! Reálbeton Kft.-nél Balatonlellén az Ipartelepen Térburkolatotok készítése Kert és mélyépítés Épületbontása Földmunka Házfelújítás Magasépítés Sóder, murva stb. állandóan kapható - Hitachi márkakereskedésés szerviz - Honda ipari motorok márkaszerviz Gránitsziget Márvány, gránit, műkő Síremlékek Lépcsők, pultok, párkányok, járólapok, korlátok Nagy választékban! Belső berendezések Balatonlelle, Ipartelep 27. Bemutatótelep: Balatonszemes, Nagy I. u. 56. (7-es út mellett) Tel.: 20/ KöBE Kötelező Biztosítás Casco Otthon Biztosítás Az Ön üzletkötője: Németh Imre a Reálbeton Kft. telephelyén 8638 Balatonlelle Ipartelep tel.: / / Defekt- és kátyúkár biztosítás a KöBE kötelező mellé Kár, ha nincs. KöBE Alapítva: 1996 A MAGYAR TULAJDONÚ BÍZTOSÍTÓ

12 12 XXXXXXX kultúra Lellei újság KIÁLLÍTÁSOK Kapoli Múzeum és Galéria (Balatonlelle, Kossuth L. u. 35.) Nyitva bejelentkezésre: / Id. és Ifj. Kapoli Antal somogyi pásztorfaragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása Afrika Múzeum (Balatonlelle, Kossuth L. u. 2.) Nyitva: munkanapokon 9-15 óráig Afrikai trófea- és folklórkiállítás Gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye Városi Könyvtár (Balatonlelle, Kossuth L. u. 4.) Balatonlelle, ahogy mi látjuk 2011 évi fotópályázat kiállítása * Városi Művelődési Ház (Balatonlelle, Kossuth L. u. 2.) Balatonlelle, a 20 éves város tablókiállítás * Stotz Műteremgaléria (Balatonlelle, Rákóczi u. 222.) Nyitva bejelentkezésre: / Stotz Mihály grafikusművész alkotásai A műsorváltoztatás jogát az intézmények fenntartják. Részletes programkínálat folyamatosan a kapoli-muzeum.hu és a muvhaz.balatonlelle.hu honlapokon található. Helyreigazítás Az októberi számban, a házasságkötések között az egyik név tévesen jelent meg, helyesen Bombera Richárd Bence. Az érintettől elnézést kérünk. Városi Művelődési Ház és Könyvtár 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u Telefon: KULTURÁLIS PROGRAMOK A csillaggal jelölt rendezvények ingyenesen látogathatók! November 17. (csütörtök) óra * Hommage Filmklub előadás és filmvetítés a művelődési házban Almási Tamás: Puskás Hungary magyar életrajzi film November 22. (kedd) óra Dumaszínház a Lellei Pódiumon Hajdú Balázs és Szöllősy-Csák Gergely stand up comedy estje a művelődési házban November 25. (péntek) óra * Polgári esték ismeretterjesztő előadás-sorozat a művelődési házban Mikes Kelemen törökországi levelei Dr. Szomolányi István előadása November 26. (szombat) óra * Dalok szárnyán az Őszirózsa Nyugdíjas Klub dalestje a művelődési házban Balatonlelle Város Önkormányzata 5. alkalommal hirdeti meg a hagyományos karácsonyi ajándék pályázatát. A pályázat témája: karácsonyi ajándékok és díszek készítése. A pályázatra egyénileg készített, bármilyen anyagból, és bármely technikával készült pályamunkával lehet nevezni (textil, fa, fém, gipsz, festmény, stb.). Az idei pályázatra karácsonyi édességek, finomságok, sütemények készítésével is lehet indulni. Karácsonyi pályázat December 1. (csütörtök) óra * Hommage Filmklub előadás és filmvetítés a művelődési házban Oliver Parker: Dorian Gray angol thriller December 10. (szombat) óra * Ökumenikus Adventi Gyertyagyújtás Keresztény karácsonyi áhitat és vásár a művelődési házban December 13. (kedd) óra Ifjúsági Filharmónia Koncert: Tenorok Csajághy Szabolcs és Horváth István koncertje a művelődési házban Műsoron: Mozart, Verdi, Puccini és Erkel Ferenc művei December 14. (szerda) óra Gyermekszínház: Betlehemi csillag Ziránó Bábszínház előadása a művelődési házban December 15. (csütörtök) óra * Hommage Filmklub előadás és filmvetítés a művelődési házban Ferzan Ozpetek: Szent szív olasz filmdráma Az elkészült pályamunkákat december 15-ig az általános iskolában lehet leadni, Szentesné Szekér Piroskánál. A leadott munkákból a városi karácsonyi ünnepségen rendezünk kiállítást, és itt történik a díjak átadása is. A pályázat célja, hogy ötletet adjunk a karácsonyi készülődéshez, és bemutathassák ügyességüket a városban élő kreatív lakosok. A felmerülő kérdésekre a 70/ telefonszámon kaphatnak választ. A HAGYOMÁNYOS, ÖKUMENIKUS ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A LELLEI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN december 10-én, szombaton 16.oo órakor Szeretettel várnak mindenkit: a keresztény történelmi egyházak lelkészei és munkatársaik, városunk civil szervezetei

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 79/2015.(VI.29.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2015. július 1-től

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELNÖKE E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. február 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a fogászati alapellátás 2008. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK:

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. melléklet a 390/2015. 390(XII.10.) Dv. Kt. számú határozathoz DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. VÁROSPOLITIKAI

Részletesebben

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Mosolits Lászlóné Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Indokok Forrás: Skrabski Árpád- Kopp Mária: A bizalom, mint a társadalmi tőke központi jellemzője Indokok 1000 emberből két óra alatt mindössze

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület!

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület! Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület az általa elvégzendő munkájának tervszerű, kiegyensúlyozott

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. december 8-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. december 8-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2015. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Dr. Uhrin Anna aljegyző Véleményező Valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/10 Döntéshozatal

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Új játszótér épült községünkben

Új játszótér épült községünkben V. évf. 4. sz. 2008. október www.kiralyhegyes.hu Új játszótér épült községünkben A játszótérnek annak a helynek kell lennie, ahol a gyerekek felszabadultan és lehetőség szerint korlátozás nélkül játszhatnak,

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

K i v o n a t. Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013.

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 29. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai:

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai: Szám: 10/2011. Vámosmikola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. november 30-án (szerda) 14.15 órakor tartja soron következő ülését. 1/ A 13/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelet a köztisztaságról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a: 24/2014./III.14./

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben