Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára"

Átírás

1 Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról, az ellátási kapacitások változásáról, a szolgáltatások színvonaláról BEVEZETŐ Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. (1) bekezdés a) pontja szerint a Kormány egészségügyi államigazgatási szervként - ha e rendelet vagy külön jogszabály eltérően nem rendelkezik - a Szolgálatot és a kormányhivatalt jelöli ki az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló évi XI. törvény szerinti feladatok ellátásra. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló évi XI. törvény határozza meg a népegészségügyi szervek feladatait a lakosság egészségi állapotával kapcsolatban. A törvény alapján elemzi és nyilvánosságra hozza a lakosság egészségi állapotának alakulását és az azt veszélyeztető befolyásoló tényezőket. A kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalai egészségügyi igazgatási és koordinációs feladatai közé tartozik az egészségügyi alapellátás (háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, iskola- és ifjúság-egészségügyi, védőnői, foglalkozás-egészségügyi alapellátás) és az önálló járóbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók esetében az alábbi tevékenység: - az egészségügyi szolgáltatók működésére vonatkozó szabályok érvényesülésének ellenőrzése, és szakmai felügyeletet gyakorol az egészségügyi szolgáltatók tevékenysége felett; - véleményezi az egészségügyi intézmények szervezetével és feladatával kapcsolatos módosító elképzeléseket; - engedélyezi a fenti alapellátás és önálló járóbeteg szakellátás esetében az egészségügyi szolgáltató tevékenységének végzését, ellenőrzi a tevékenységet, valamint nyilvántartást vezet az egészségügyi szolgáltatókról. A népegészségügyi feladatkörében eljáró kormányhivatal népegészségügyi főosztálya szakmai felügyeletet gyakorol a fekvőbeteg ellátást végző intézmények kórházhigiénés tevékenysége felett, folyamatosan figyelemmel kíséri az egészségügyi ellátás során előforduló nosocomialis fertőzéseket, és intézkedik azok megelőzése, illetve megszüntetése érdekében. A népesség egészségi állapotát, halandóságát a fejlett országokban az életmód, a gazdasági, társadalmi és magatartásbeli tényezők, a szűkebb és tágabb fizikai környezet állapota, valamint az egészségügyi szolgáltatások minősége és hozzáférhetősége határozza meg. Az egészség kulcsfontosságú az idősödés folyamatában és az egyik fő meghatározója az egyén jólétének. Népegészségügyi Főosztály 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 12. Telefon: (36-46) Fax: (36-46)

2 2 A társadalmi és gazdasági jelenségek összefonódnak és egymást erősítik. A MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) a folyamatok összhatásának megállapítására a leghátrányosabb helyzetű kistérségek lehatárolásához használt módszernek mintájára létrehozott egy komplex mutatót - Járási Fejlettség Mutató -, mely számos társadalmi és gazdasági indikátort foglal magába. Forrás: Erőforrástérkép, KSH T-STAR, TMER, MKIK GVI Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzésében a legfrissebb adatok alapján megrajzolta az ország évi járási szintű fejlettségi térképét. Az elemzés az egyes folyamatok, jelenségek térbeli különbségeinek bemutatására összpontosít, és választ ad arra, hogy melyek országunk és ezen belül megyénk legfejlettebb, illetve leghátrányosabb helyzetű járásai. Komplex mutató frissített adatokkal Járási fejlettség mutató, 2012

3 3 Jelen beszámoló anyagunk az alapvető demográfiai adatokon túl bemutatja Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotát leginkább meghatározó főbb halálozási és rosszindulatú daganatos megbetegedési struktúráját, valamint beszámol Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területén népegészségügyi program keretében szervezett szűrésekről is. Tájékoztatást adunk a megye járványügyi helyzetét leginkább jellemző fertőző megbetegedések helyzetéről. A betegségek és azok kialakításában szerepet játszó egyes tényezők nem veszik figyelembe a járási közigazgatási egységek határait, ezért a megbetegedési és halálozási elemzéseink során az elérhető maximális földrajzi felbontásra törekedve a járási térképi megjelenítések mellett a településeket is szerepeltettük beszámolónkban. LAKOSSÁGSZÁM, KORMEGOSZLÁS, ÖREGEDÉSI INDEX 1. táblázat: Lakosság létszáma, korösszetétele és az öregedési index alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Észak-Magyarország és a hazai átlag tükrében január 1-jén Borsod-Abaúj- Észak- Zemplén megye Magyarország Magyarország Lakosság létszáma (98,90%) (98,97%) (99,77%) ( )* 15 év alattiak 15,70% (15,72%) 15,06% (15,06%) 14,48% (14,44%) részaránya** évesek 67,23% (67,55%) 66,93% (67,31%) 67,61% (68,03%) részaránya** 65 év felettiek 17,05% (16,73%) 17,99% (17,62%) 17,90% (17,53%) részaránya** Öregedési index ** 108,6% (106,5%) 119,5% (117,0%) 123,6% (121,46%) * zárójelben a lakos létszám százalékában kifejezve ** zárójelben a korcsoportos lakosság adatok alapján számított eredmények Borsod-Abaúj-Zemplén megye Központi Statisztikai Hivatal által továbbszámított - lakosainak száma január 1-jén fő volt, mely a január 1-jén közölt népességszámhoz viszonyítva további csökkenést jelez (1%). A lakosság korösszetételét 3 fő csoport szerint vizsgálva Borsod-Abaúj- Zemplén megyében kedvezőbb a helyzet mind az Észak-Magyarországi mind a hazai átlaghoz képest. Ugyan akkor az előző évi mutatóhoz képest a megyében a gyermek (0-14 éves) populáció részaránya csökkent, míg a 65 év felettieké nőtt, melynek mértéke kedvezőbb mind két vizsgált területen tapasztaltakhoz képest. Ebből következően Borsod-Abaúj-Zemplén megye öregedési index értéke (az időskorú népesség aránya a gyermekkorú népességhez viszonyítva) nem érte el sem az Észak-Magyarországi sem a hazai átlagot, (1. táblázat) január 1-jén megyénk öregedési index értéke: 108,6% - azaz 100 fő 14 év alatti lakosra közel 109 fő 65 év feletti lakos jut ez alapján az idős népesség aránya meghaladja a fiatal népességét, mely az előző évhez képest további kedvezőtlen tendenciát mutat.

4 4 1. ábra: Borsod-Abaúj-Zemplén megye összehasonlító korfája és év január 1-jén* ezer fő ezer fő *Az ábra színes része a január 1-jei, a körvonalas része pedig a január 1-jei a népszámlálást követő - eredményeket tükrözi. A lakosság pontosabb korösszetételének alakulását a korfa változásával szemléltetjük. Néhány korcsoport kivételével döntően csökkenő lakosságszám látható, a korfa urna alakja mindkét vizsgált évben ábrázolódott. A női túlsúly mind két vizsgált évben 45 éves kortól jelenik meg és a korfa valamennyi idősebb korévének megfelelően meg is marad (1. ábra). A lakosság korösszetétele és annak változása az öregedő társadalmakra jellemző képet mutatja. Figyelmet érdemel a 0 évesek létszáma, mely január 1-jén meghaladta a 2012-es évi értéket.

5 5 2. ábra: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye településszerkezete, január 1. A településszerkezetben alapvető változás nem történt, az 1000 fő alatti lakosságszámú települések (2. ábra) Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén láthatóak. A térbeli eloszlás megjelenítésével könnyen azonosíthatóak ezek az úgynevezett aprófalvas területek, amelyek infrastruktúrájuk révén már önmagukban hatást gyakorolnak az itt élő emberek életkilátásaira, életminőségére. A megyei lakosság közel fele 5000 főnél kisebb lakosságszámú településen él továbbra is. ALAPVETŐ NÉPMOZGALMI ESEMÉNYEK 2. táblázat: Az alapvető népmozgalmi események mutatói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Észak-Magyarország és a hazai átlag tükrében Borsod-Abaúj- Zemplén megye Ezer lakosra jutó Észak- Magyarország Magyarország élveszületés 10,6 9,9 9,3 halálozás 14,3 14,3 12,8 természetes szaporodás/fogyás belföldi vándorlási különbözet -3,7-4,4-3,5-6,1-4,9 - A népesség összetétele mellett vizsgálni kell az abban végbemenő változásokat is. Ezeket a természetes népmozgalom mutatóival és a (hazai) vándorlási különbözettel írhatjuk le. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a évi esetszámok alapján gyermek született és haláleset történt évhez képest az élveszületéseknél 7%-os emelkedés tapasztalható, míg a halálozásokat stagnálás jellemzi.

6 ezer lakosra 6 3. ábra. Népmozgalmi események alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ,0 15,0 10,0 5,0 0,0-5,0-10,0-15, Élveszületés 10,6 10,4 10,1 10,0 10,2 10,8 10,2 10,5 10,2 9,7 9,6 9,8 9,8 10,6 Halálozás 13,0 13,3 13,8 14,0 14,2 13,8 14,1 13,7 13,9 14,3 14,0 14,0 14,2 14,3 Természetes szaporodás, fogyás ( ) -2,5-2,9-3,7-3,9-4,0-3,0-3,8-3,2-3,6-4,6-4,4-4,3-4,4-3,7 Belföldi vándorlási különbözet -3,4-3,6-5,3-4,9-4,6-7,0-9,3-9,4-8,3-7,3-5,4-5,0-5,7-6,1 Élveszületés Természetes szaporodás, fogyás ( ) Halálozás Belföldi vándorlási különbözet A természetes szaporodás/fogyás időbeni alakulását vizsgálva a megye lakosságára mind végig a természetes fogyás jellemző, az ezer lakosra jutó halálozások száma mind végig meghaladja az élveszületésekét. A stagnáló halálozás és a mérsékelten emelkedő élveszületés mellett a természetes fogyás lakosságszámra gyakorolt hatását az elvándorlást tükröző belföldi vándorlási különbözet is fokozta (3. ábra). CSECSEMŐHALANDÓSÁG A csecsemőhalandóság évenkénti számítása jelentős instabilitással járhat, ezért a vizsgált években 3 éves mozgó átlagot számoltunk, mely stabilizálja a mutatót, de nem fedi el a tendenciákat. 4. ábra: Csecsemőhalandóság (3 éves mozgó átlag) alakulása Észak-Magyarország megyéiben és hazánkban,

7 7 11,00 Csecsemőhalandóság (1000 élveszülöttre) 10,00 9,00 8,00 7,00 6,00 5,00 4, Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország Ország összesen 5. ábra. Csecsemőhalandósági arány 3 éves átlaga megyénként, (országos átlag 4,6 ezrelék) Borsod 8,06 Vas 5,46 Győr 6,03 Veszprém 5,33 Komárom 5,23 Fejér 5,00 Bp. 3,46 Nógrád 5,96 Pest 3,66 Heves 5,56 Jász 5,70 Hajdú 3,66 Szabolcs 4,90 Zala 4,50 Somogy 8,6 Tolna 6,00 Bács 4,46 Csongrád 3,76 Békés 4,83 3,46-3,76 (4) 4,46-4,90 (5) 5,00-5,46 (4) 5,56-6,03 (5) Baranya 4,70 8,06 8,60 (2) A 3. táblázat évi eredményei alapján a csecsemőhalandóság mértéke Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meghaladta a hazai átlagot: minden 1000 élveszülött közül csaknem 6 meghalt még egy éves kora előtt. Észak-Magyarországon minden tizenegyedik újszülött 2500 gramm alatti súllyal jött a világra

8 8 és az eredmény a régió mindhárom (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) megyéjében hasonlóan alakult. Az újszülöttek mortalitása 2014-ben az Észak-magyarországi régióban és azon is belül Borsod- Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében az ezredfordulót követően mért legalacsonyabb értéket mutatta. 3. táblázat: Csecsemőhalandóság és a kis súlyú újszülöttek számának alakulása az Északmagyarországi régió megyéiben, a régióban és Magyarországon, Borsod-Abaúj- Zemplén megye Heves megye Nógrád megye Északmagyarországi régió Magyarország Élveszületések száma ezen belül 2500 g alatti születési súllyal születettek száma ezen belül a 2500 g alatti születési súllyal születettek aránya ,9 10,8 11,7 11,0 8,8 1 éven aluli elhunytak száma ezen belül 2500 g alatti születési súllyal születettek ezen belül a 2500 g alatti születési súllyal születettek aránya (%) Ezer élveszülöttre jutó 1 éven aluli meghalt ,6 69,2 83,3 68,8 68,4 5,9 4,7 3,6 5,3 4,6 SZÜLETÉSKOR VÁRHATÓ ÁTLAGOS ÉLETTARTAM 6. ábra

9 9 90,00 80,00 70,00 60,00 50,00 40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 64,05 63,38 65,13 Születéskor várható átlagos élettartam alakulása, 1990., 2001., ,73 66,59 68,15 73,53 76,26 77,97 70,52 76,10 77,62 72,72 69,72 72,13 73,71 76,46 78, férfi nő Borsod-Abaúj-Zemplén megye Észak-Magyarország Magyarország A születéskor várható élettartam a vizsgált év halálozási viszonyait tükröző mutató, melyet a csecsemőhalandóság jelentősen befolyásol. A vizsgált három év tendenciáját tekintve mindkét nem esetében folyamatos növekedés jellemző megyénkre és az ország egészére is. A születéskor várható élettartam jelentős nemi különbséget és az emelkedő tendencia ellenére elmaradást mutat az országos átlagától: Borsod-Abaúj-Zemplén megye eredményei (2014: nők 77,62 év; férfiak 69,72 év) kedvezőtlenebbek a hazai mutatónál (2014: nők 78,91 év; férfiak 72,13 év) és ez a különbség a férfiakat érintette jobban: férfiak esetében 2014-ben közel 2,5 év az elmaradás a hazai átlagtól; a nők esetében ez az eltérés kicsivel meghaladja az 1 évet. A évi eredmények szerint megyénk férfi lakosságának több mint 8 évvel volt rövidebb a születéskor várható élettartama, mint a nők körében mértektől. (6. ábra). MEGBETEGEDÉSI ÉS HALÁLOZÁSI MUTATÓK A halandósági mutatók nem csak a meghaltakról adnak információt, hanem korlátozott mértékben ugyan, de a morbiditási helyzetre is lehet belőlük következtetni. A halandóság dinamikáját jellemző mutatók nagyságát két tényező befolyásolja: a halandóság általános szintje, valamint a népesség korstruktúrája. A vezető halálokok 2013 évi korcsoportok szerinti megoszlását mutatja a 15. ábra. A fiataloknál (39 év alatt) a halálesetek döntő része külső okok miatt következik be. A éves korosztályban a külső okokon kívül a nők körében inkább a daganat okozta, a férfiak körében inkább az emésztőrendszer betegségei miatt bekövetkezett halálozás aránya magasabb. Végül az idősebb, a 60 év feletti korosztályban kerül első helyre a keringési rendszer betegsége miatti halálozás. A prevenciós

10 10 programok kidolgozásakor figyelembe kell venni, hogy az életkorhoz kötődő halálozások mekkora kockázatot jelentenek a lakosság számára. Vezető halálokok megoszlása korcsoportonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, % EGYÉB HALÁLOKOK 80% 60% XX. A MORBIDITÁS ÉS A MORTALITÁS KÜLSŐ OKAI (V01- Y98) XI. AZ EMÉSZTŐRENDSZER BETEGSÉGEI (K00-K93) 40% X. A LÉGZŐRENDSZER BETEGSÉGEI (J00-J99) 20% IX. A KERINGÉSI RENDSZER BETEGSÉGEI (I00-I99) 0% 14 év alatti éves éves 60 év feletti II. DAGANATOK (C00-D48) Az összesített halálozáson belül kiemelt figyelmet érdemel a korai vagy idő előtti (65 év előtt bekövetkezett) halálozás. Ennek a figyelemnek az oka a korai halálozás népegészségügyi jelentősége: egy területi egység lakosainak egészségi állapotát első megközelítésben az idő előtt bekövetkezett halálozások mértékével és struktúrájával szokás jellemezni. Ezért az okspecifikus elemzések elsősorban a korai halálozásra terjednek ki (15-64 éves korosztály). Vezető halálokok megoszlása Borsod-Abaúj-Zemplén megye éves férfi lakossága körében, ,0% 6,4% 30,4% Rosszindulatú daganatok (BNO-10.:C00-C97) Keringési rendszer betegségei (BNO-10.:I00-I99) 12,9% Légzőrendszer betegségei (BNO-10.:J00-J99) Emésztőrendszer betegségei (BNO-10.:K00-K93) 5,1% Külső okok (BNO-10.:V01-Y98) 32,2% Egyéb halálokok

11 11 Vezető halálokok megoszlása Borsod-Abaúj-Zemplén megye éves női lakossága körében, ,2% 7,0% 10,2% 6,6% 28,0% 39,1% Rosszindulatú daganatok (BNO-10.:C00-C97) Keringési rendszer betegségei (BNO-10.:I00-I99) Légzőrendszer betegségei (BNO-10.:J00-J99) Emésztőrendszer betegségei (BNO-10.:K00-K93) Külső okok (BNO-10.:V01-Y98) Egyéb halálokok A korai halálozás esetében: a daganatok okozta halálozások súlya a férfiak körében megközelíti, a nők esetében pedig meghaladja a keringési rendszer eredetű halálesetek által jelentett terhet. Kisebb haláloki súllyal szerepeltek mindkét nemnél az emésztőrendszer betegségei, melyet mind két nem esetében a külső okok miatti halálesetek követtek. Ahogy már az előzőekben írtuk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a halálozás tekintetében rosszabb a helyzet, mint az országos átlag, és ez megfigyelhető a standardizált halálozási arányszám mutatója esetében is. Az összes halálok tekintetében (tehát az összes halálok együttes elemzésekor) mind a férfiaknál mind a nőknél meghaladja az országos átlagot, a nők esetében jobban eltér attól, viszont alacsonyabb szinten mozog értéke a férfiaknál ábrázoltaktól, ugyanakkor csökkenő tendencia jellemzi mindkét nemnél a vizsgált időszak alatt. Összes halálok miatt bekövetkező halálozás a éves férfi lakosság körében, Standardizált Halálozási Arányszám főre Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország Standard: Standard Európai népesség (1976) koreloszlása

12 12 Összes halálok miatt bekövetkező halálozás a éves női lakosság körében, Standardizált Halálozási Arányszám főre Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország Standard: Standard Európai népesség (1976) koreloszlása OKSPECIFIKUS HALANDÓSÁG A következő ábrákon szemléltetjük az országos átlagtól való területi (járási és települési) eltéréseket, ennek mutatója a standardizált halálozási hányados (SHH). A lilás területek az országos halálozási szinttől való kedvezőtlen, míg a zöldes árnyalatú térségek a kedvező eltérést mutatják az alábbi halálozási ábrák tekintetében. A pontozással jelölt területek az országos halálozási átlagtól való kedvező vagy kedvezőtlen eltérések statisztikai megalapozottságát szemléltetik. Ilyenkor a halálozási különbözőség szignifikáns adott területen. A továbbiakban a jelentés rövid terjedelmére tekintettel, a megye lakossága körében kizárólag a leginkább meghatározó halálozási terheket szemléltetjük térképi ábrázolással. Rosszindulatú daganatok okozta korai halálozás

13 13 A rosszindulatú daganatok okozta halálozás a második leggyakoribb halálok mind országos, mind pedig megyei viszonylatban. Nők esetében az ózdi és az edelényi járásban mutatkozik szignifikáns kedvezőtlen eltérés az hazai átlagtól, míg a sátoraljaújhelyi járás esetében szignifikánsan kedvezőbb eltérést tapasztalunk a vizsgált években mely ezen a területen élő férfiaknál is megmutatkozik a sárospataki járással egyetemben. Települési szintű elemzésnél jól látszik, hogy vannak olyan települések járáson belül is ahol az országostól jóval magasabb a halálozás, és ez az eltérés szignifikáns, míg vannak olyan települések, ahol a halálozás kevesebb, mint az országos átlag, ez lehetőséget ad megyén illetve járáson belül is a problémák feltérképezésére.

14 14 Rosszindulatú daganatok okozta halálozás a éves lakosság körében, település szinten, Keringési rendszer betegségei okozta korai halálozás

15 15 A keringési rendszer okozta halálozás az első leggyakoribb halálok mind országos, mind pedig megyei viszonylatban. Az országostól való kedvezőtlen halálozási szint mindkét nem esetében közel azonos járási területeket érintően ábrázolódik, mely eltérés statisztikailag megalapozottnak bizonyult valamennyi kedvezőtlen terület esetében. A tiszaújvárosi férfiaknál ábrázolódik egyedül az országos átalaggal megegyező halálozási szint, mely eltérés nem volt statisztikailag kellően megalapozott.

16 16 Keringési rendszer betegségei okozta halálozás a éves lakosság körében, település szinten, Az emésztőrendszer betegségei okozta korai halálozás Az emésztőrendszer betegségei igen összetett kategória, melyen belül a májbetegségek (ezen belül is a májzsugor) úgy a morbiditás, mint a mortalitás vonatkozásában meghatározó súllyal szerepelnek. Magyarországon az emésztőrendszer betegségeinek főcsoportján belül a májbetegségek bírnak a legnagyobb haláloki súllyal, melyek között az alkoholos eredetű májzsugor a leggyakoribb önálló kórkép. Nők esetében a hazai halálozási átlaggal megegyező területet is láthatunk (gönci járás) és az országostól kedvezőbbet is, de az eltérés nem volt szignifikáns egyik járási terület vonatkozásában sem. Férfiaknál csak a tiszaújvárosi járás halálozási szintje bizonyult kedvezőbbnek a magyar átlagtól, de ez sem volt statisztikailag kellően megalapozott. A lilás járási területeken mind két nem esetében a hazaitól magasabb halálozási szint ábrázolódott melyek szintén nem bizonyultak szignifikánsnak.

17 17

18 18 Emésztőrendszer betegségei okozta halálozás a éves lakosság körében, település szinten, MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK Az egészségügyi ellátórendszer szükségletekhez igazított kapacitásainak tervezése, a betegségteher (családra és társadalomra egyaránt nehezedő) mérése, valamint az egészségfejlesztési programok tervezése és hatékonyságuk elemzése a megbetegedési mutatók ismeretét igényli. A halálozási részben láthattuk, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek okozta korai halálozás megyénk esetében is kiemelt problémaként jelentkezik. A megyei rákos megbetegedések esetszámait összesítve elkészítettük megyénk megbetegedési struktúráját, mely a leggyakoribb daganatos betegségeket tartalmazza. A térképen a lilás színű területek az országos halálozási szinttől való kedvezőbb, míg a barnás árnyalatú térségek a kedvezőtlenebb eltérést mutatják az alábbi megbetegedési ábrák tekintetében. A pontozással jelölt területek az országos halálozási átlagtól való kedvező vagy kedvezőtlen eltérések statisztikai megalapozottságát szemléltetik. Ilyenkor a halálozási különbözőség szignifikáns adott területen. A továbbiakban a jelentés rövid terjedelmére tekintettel, a megye lakossága körében kizárólag a leginkább meghatározó és szervezett népegészségügyi szűréssel érintett daganattípusokat szemléltetjük térképi ábrázolással.

19 19 Vezető dagantos betegségek megoszlása Borsod-Abaúj-Zemplén megye éves férfi lakossága körében, ,7% 12,1% 9,3% 19,5% 1,9% 4,4% Ajak, szájüreg és a garat rossindulatú daganata (BNO- 10.:C00-C14) Vastagbél, végbél és az anus roszindulatú daganatai (BNO- 10.:C18-C21) Légcső, hörgő és a tüdő rosszindulatú daganata (BNO- 10.:C33-C34) Bőr rosszindulatú melanómája (BNO-10.:C43) Prosztata rosszindulatú daganata (BNO-10.:C61) Egyéb lokalizációju rosszindulatú daganatok Vezető dagantos betegségek megoszlása Borsod-Abaúj-Zemplén megye éves női lakossága körében, ,5% 3,3% 6,7% 11,2% 2,8% 19,0% 3,6% Ajak, szájüreg és a garat rossindulatú daganata (BNO- 10.:C00-C14) Vastagbél, végbél és az anus roszindulatú daganatai (BNO- 10.:C18-C21) Légcső, hörgő és a tüdő rosszindulatú daganata (BNO- 10.:C33-C34) Bőr rosszindulatú melanómája (BNO-10.:C43) Emlő rosszindulatú daganata (BNO-10.:C50) Méhnyak rosszindulatú daganata (BNO-10.:C53) Egyéb lokalizációju rosszindulatú daganatok A rosszindulatú daganatos megbetegedési adatok alapján a éves korcsoportban a férfiak körében a légcső, hörgő és tüdő, a nők körében pedig az emlő rosszindulatú daganatait regisztrálták a legnagyobb gyakorisággal megyénkben.

20 20

21 21 A járási térképeken nők esetében láthatunk a hazai átlagtól kedvezőbb megbetegedési területeket, ez férfiak esetében csak a sátoraljaújhelyi járás területén élőknél volt elmondható, mely az országos szinttel meggyező volt, de nem bizonyult statisztikailag kellően megalapozottnak. Rosszindulatú daganatok miatti megbetegedés a éves lakosság körében, település szinten, A légcső, a hörgő és a tüdő rosszindulatú daganatai összefoglalóan tüdődaganatok jelentős súllyal szerepelnek a daganatos megbetegedési struktúrában. A betegség népegészségügyi jelentőségét támasztja alá a kialakításában kiemelt szerepet játszó dohányzás hazai elterjedtsége, melyet prevenciós programok tervezésénél is szükséges figyelembe vennünk.

22 22 Férfiak esetében a légcső, hörgő és a tüdő rosszindulatú daganatai miatti megbetegedés két járási területen (sárospataki, sátoraljaújhelyi) bizonyult kedvezőbbnek a hazai átlagtól, nőknél több járást is találunk, mely kedvezőbb megbetegedéssel bírt, bár egyik terület esetében sem volt szignifikáns az eltérés. A cigándi járásban élő nőknél statisztikailag megalapozottnak bizonyult a hazai átlagtól való magasabb megbetegedési szint.

23 23 A légcső, a hörgő és a tüdő rosszindulatú daganatai miatti megbetegedés a éves lakosság körében, település szinten, Mivel az ajak, a szájüreg és a garat rosszindulatú daganatainak kialakulása szempontjából kiemelt rizikótényezőnek számító alkoholfogyasztás, dohányzás és nem megfelelő szájhigiéne az elsődleges megelőzéssel befolyásolható tényezők közé tartozik, a betegségcsoport kiemelését fontosnak tartottuk. Az ajak, szájüreg és a garat rosszindulatú daganatos megbetegedései hasonló kedvezőtlen ábrázolást mutatnak a megyében élő férfiak körében.

24 24 Az ajak, a szájüreg és a garat rosszindulatú daganata miatti megbetegedés a éves lakosság körében, település szinten, A női emlő rosszindulatú daganata szervezett népegészségügyi szűréssel érintett daganattípus, az általa jelentett társadalmi teher megítéléséhez fontos adatokat szolgáltatnak a megbetegedési vizsgálatok.

25 25 Borsod-Abaúj-Zemplén megye esetében jelentős számú olyan település ábrázolódott, amelyek országos átlagnál kedvezőbb megbetegedési hányadossal voltak jellemezhetők és az eltérés szignifikáns volt. Fontos kiemelnünk, hogy a szervezett emlőszűrés hazai célcsoportját a éves nők képezik, akik 2 évente kaphatnak behívólevelet a mammográfiás szűrésre. Az emlő rosszindulatú daganata miatti megbetegedés a éves női lakosság körében, település szinten,

26 26 Az újonnan diagnosztizált méhnyakrák esetében hazai átlagot meghaladó, statisztikailag megalapozott eltérést igen kis földrajzi kiterjedéssel Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli-délkeleti részén láthatunk. A méhnyak rosszindulatú daganata miatti megbetegedés a éves női lakosság körében, település szinten,

27 27 Szervezett lakossági emlőszűrés A szervezett lakossági emlőszűrés keretében két évente kerülnek meghívásra a megyénkben élő év közötti nők az AA-MED Kft., a HUNIKO KDK és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Miskolcon elhelyezkedő komplex mammográfiás központjaiba. Az emlőszűrésen történő 70%-os lakossági részvétel elérésével az emlőrák okozta halálozás akár 30%-kal is csökkenthető. A jelenleg is még zajló két éves behívási ciklus január és október közötti időszakában 35%-os volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az emlőszűrésre meghívott nők megjelenési aránya. A legalacsonyabb megjelenési arányt a területileg illetékes Huniko KDK miskolci szűrőcentrumától távol fekvő Cigándi járásban tapasztaltuk (25%-ot); a legmagasabb megjelenési arányt pedig a Mezőcsáti járásban tapasztaltuk (41%-ot), ahonnan rendszeresek a települési önkormányzatok által szervezett csoportos beutazások a népegészségügyi célú emlőszűrésre. A megadott időszakban a szűrőállomások jelentései szerint a szűrésen kiemelt, majd a diagnosztikus vizsgálatot követően megoperált nőknél eddig 72 esetben találtak rosszindulatú elváltozást. Védőnői méhnyakszűrés A szervezett lakossági méhnyakszűrés esetében három évente kerülnek meghívásra a megyénkben élő év közötti nők. A szűrésen történő 70%-os lakossági részvétel elérésével a méhnyakrák okozta halálozások akár 60%-kal is csökkenthetők. A években zajló TÁMOP-6.1.3A-13/ számú, a Pilot jellegű szűrőprogramok (védőnői méhnyakszűrési illetve vastagbélszűrési programok) kiterjesztésének támogatása című kiemelt projektbe folyamatosan csatlakoztak be a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei védőnők. Megyénkből 84 védőnő 2251 nő szűrését végezte el a projekt keretében

28 között, ennek több, mint felét (1246-ot) 2015-ben. A legtöbb szűrővizsgálatot a Miskolci járásban végezték el (864 főnél). A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a népegészségügyi feladatainak ellátása során kiemelten kezeli a népegészségügyi mozgósítást, ezen belül is a népegészségügyi szűrések népszerűsítését, az egyének egészségtudatosságának növelését. Tevékenységünk és kommunikációnk arra épül, hogy mindenki felismerje, az egészség érték, amelyet csak úgy őrizhetünk meg, ha mindennap teszünk érte valamit. A Szűrési staféta országos programsorozat 2015 szeptemberében érkezett megyénkbe. Ennek részeként az emlőszűréshez kapcsolódóan Hívunk, jöjj, mert késve késő! címmel képzeletbeli újságcikk készítésére pályázatot írtunk ki középiskolásoknak; Rendhagyó tanórát" tartottunk általános iskolásoknak; továbbá Ezt tettem nyáron az egészségemért címmel rajzversenyt hirdettünk óvodások, alsó tagozatos diákok, gyermekvédelmi intézményekben lakók részére. Ezeken a programokon 45 intézményből, közel 400 főt mozgósítottunk. Az emlőszűrésre beutazást szervező 20 településről 43%-os volt a meghívott nők megjelenési aránya, a védőnők 251 főnél végeztek méhnyakszűrést az érintettek lakóhelyén. A további szűrések és állapotfelmérések közül a vérnyomás- (460 fő) és vércukorszint-mérés (391 fő), majd a testtömeg-index meghatározás (353 fő) voltak a legnépszerűbbek. A szűréseken, állapotfelméréseken, tanácsadásokon résztvevők összesített létszáma 1003-ról 4494-re emelkedett a tavalyi évhez képest. Járványügyi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megye folyamatosan megfelelő közegészségügyi-járványügyi biztonsággal rendelkezik. Megelőző és a kialakult eseményeket kezelő tevékenységünk folyamatos, megfelelő szakmai színvonalú. A fertőző megbetegedések közül a hepatitis A vírus okozta enterális úton terjedő fertőző májgyulladás, a sexuális úton terjedő hepatitis B vírus okozta májgyulladás, a sexuális és intravénás droghasználattal terjedő hepatitis C vírus okozta májgyulladás és a tuberkulózis emelendő ki. A hepatitis A esetében a nagyobb számú megbetegedés években volt Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, majd a korábbi évek sporadikus és kisszámú megbetegedéseihez képest és évben jelentősen megnövekedett a Hepatitis A megbetegedések száma évben július hónaptól észleltük az esetek számának folyamatos emelkedését, legnagyobb számban októbernovember hónapokban regisztráltuk. A évi heveny fertőző májgyulladások 96%-át a Hepatitis A esetek tették ki (879 eset) I.-III. negyedévében az előző negyedévihez képest a Hepatitis A megbetegedések számának jelentős csökkenése figyelhető meg. Mint ismeretes, a fertőző májgyulladás kórokozója a Hepatitis A vírus, mely emberi érintkezéssel, piszkos kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed. A beteg székletével üríti a vírust, ami szájon át kerül a szervezetbe. A betegség lappangási ideje 2-8 hét. Lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik. Ezt hányás, a has jobb felső részén fájdalom, sötét vizelet, világos széklet, a szemen és a bőrön sárgaság követheti. A tünetek 2-3 hét múlva megszűnnek, de a lábadozás 2-3 hónapig is eltarthat. Magától gyógyuló betegség, lefolyását nem lehet gyógyszeres kezeléssel gyorsítani, többségében maradványtünetek nélkül gyógyul. Krónikus betegséget nem okoz. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) NM rendelet alapján a beteget a klinikai állapotától függően fertőző osztályon, otthonában, illetve tartózkodási helyén a sárgaság kezdetétől számítva egy hétig el kell különíteni. A fertőző májgyulladásban szenvedő beteg a

29 29 sárgaság megjelenése előtt már üríti székletével a vírusokat. Ez alatt az idő alatt fertőzőképes. Gyermekeknél gyakori a tünetmentes átvészelés. A betegség terjedésének hatékony megelőzési módja az alapvető higiénés rendszabályok betartása, ezek közül is az étkezés előtti, WC használat utáni alapos szappanos kézmosás, valamint védőoltás alkalmazása. A védőoltás kérhető a háziorvostól, házi gyermekorvostól, mely receptre térítés ellenében a gyógyszertárakban megvásárolható. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) NM rendelet valamint, a védőoltási módszertani levél alapján a Hepatitis A vírussal fertőzött beteg szoros környezetéhez tartozó /családtagok, rokonok, óvodai-iskolai osztályközösségek/ fertőzésveszélynek kitett személyek számára biztosítja a népegészségügyi hatóságon keresztül a magyar állam. Amennyiben szükséges és indokolt, az érintett családok környezetében fertőtlenítőszert biztosítunk, a családoknál, valamint az oktatásinevelési intézményekben a területi és az iskolavédőnők közreműködésével felvilágosító munkát végzünk. A megbetegedésekről minden esetben értesül a népegészségügyi hatóság, és a szükséges intézkedéseket a fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében folyamatosan megteszi évi akut hepatitis megbetegedések havi megoszlása Megbetegedés kezdete, hónap \Betegség neve Hepatitis A Hepatitis B Hepatitis C Hepatitis E Hepatitis infectiosa k.m.n. Összesen: Összesen: A hepatitis B és C vírus fertőzés esetében fertőző forrás az akut és krónikus beteg, valamint a tünetmentes vírushordozó. A világban 280 millió, míg hazánkban a lakosság 0,5-1%-a HBV hordozó. A WHO adatai szerint /1997/ a Föld lakosságának kb. 3 %-a fertőzött HCV-vel és több mint 170 millió a krónikus vírushordozók száma. Hazánkban 1-1,5 % alatt van a HCV prevalencia. A HBV és HCV fertőzés súlyosságát az adja, hogy mindkét vírus onkogén és így felelős a májrák kialakulásáért.

30 30 Akut Hepatitis B lakosra vonatkoztatott incidenciája Magyarországon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3,5 3 2,5 2 1,5 1 Magyarország B-A-Z megye 0,5 0 A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) NM rendelet rendelkezik a gümőkóros betegek felkutatásával kapcsolatos járványügyi érdekből végzendő szűrővizsgálatokról, a tbc-s betegekkel kapcsolatos részletes intézkedésekről, az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások rendszerén belül a gümőkor elleni védőoltásról ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tuberkulózis incidenciája a teljes lakosság körében 16,4 százezrelék volt, a 30 év feletti lakosság körében a 21,5 százezreléknek bizonyult. Mivel ezek az értékek nem érték el az akkor hatályos tüdőszűrés elrendelési határértéket, 2013-ban járványügyi érdekből kötelező évenként egyszeri ingyenes lakossági tüdőszűrő vizsgálat elrendelésére nem kerül sor Borsod- Abaúj-Zemplén megyében. Ezt követően a évi tuberkulózis incidencia adat a teljes lakosság körében 15,5 százezrelék volt ben fölfedezett és nyilvántartásba vett új tbc-s betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 85 fő, incidencia mértéke: 12,6 százezrelék. A lakosság szűrővizsgálata a tbc felderítésének napjainkban is az egyik eszköze. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998 (VI.6) NM. rendelet módosítása, amely január óta a kötelező tüdőszűrés elrendelésének lehetőségét a megyére, illetve bizonyos csoportokra vonatkoztatva nem teszi lehetővé. A tbc baktériummal fertőzött gümőkóros betegek felkutatása, illetve a további fertőzés veszélyének elhárítása céljából évente egy alkalommal tüdőszűrő vizsgálaton kötelesek részt venni a rendeletben meghatározott rizikócsoportokba tartozó személyek.

31 31 A gümőkóros betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei tisztifőorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében utoljára évben rendelt el kötelező évenként egyszeri tüdőszűrő vizsgálatot a megyére vonatkoztatva a 30 éves és ennél idősebb lakosság részére. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet április 15-én hatályba lépett módosítása következtében megteremtette a jogszabályi lehetőséget az együttműködésre nem hajlandó tbc-s betegek őrzött osztályon történő elhelyezésére. A betegek őrzött osztályon történő elhelyezéséről a beteg lakóhelye, tartózkodási helye szerinti kormányhivatal dönt a tüdőgyógyász szakfelügyelő javaslatára. Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Őrzött Speciális Krónikus Osztálya november 1-től fogadhat és láthat el betegeket január 1-től biztosított a lehetőség az együttműködésre nem hajlandó tbc-s betegek őrzött osztályon történő elhelyezésük foganatosításához hatékonyabb és célravezetőbb jogintézmény igénybevételére. Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény (Eütv.) 70/A. -ának módosítása következtében az érintett személy felkutatása mellett a járási hivatal népegészségügyi osztály járási tisztifőorvosa körözési eljárás keretében történő előállítását rendelheti el annak az ismeretlen helyen lévő személynek, aki tuberkulózis miatt elkülönített, őrzött osztályon való elhelyezésre kötelezett. BAZ megyében évben egy fő esetében került sor őrzött osztályon való gyógykezelés elrendelésére, amely foganatosításához rendőrhatóság igénybevétele is történt. A hapatitis C fertőzés főbb rizikófaktorai: intravénás. drogfogyasztás szexuális kapcsolat hepatitis C pozitív személlyel tetoválás piercing, testékszerek viselése Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi tuberkulózis helyzete Magyarország: A tbc járványügyi helyzetének egyik legfontosabb indikátora az adott év során regisztrált új betegek lakosra vonatkoztatott arányszáma (incidencia). A tbc-s megbetegedéseknél új betegen értjük egyrészt azokat a ténylegesen újakat, akiket még sohasem gondoztak tbc miatt, továbbá azokat az ismételten nyilvántartásba vetteket, akiknek a korábbi gondozása a gyógyulásukkal fejeződött be. Magyarországon a tbc incidencia közötti időintervallumban 2009-ig évről évre folyamatosan csökkent. A kedvező tendencia mellett az ország területei között egyenlőtlenségek mutatkoztak. A megyék közül változó sorrendben, de többnyire ugyanazok foglalták el kedvezőtlen incidencia tekintetében az első helyeket (Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj- Zemplén) ben Magyarország továbbra is az alacsony incidenciájú országok közé tartozott.

32 32 Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyénkben az új tbc-s betegek aránya 2005-ig az országos incidencia érték körül mozgott, attól kirívó eltérést nem mutatott. A évvel kezdődően az országos incidencia értéket minden évben meghaladta, sőt 2009-ben már 2,16-, 2010-ben 2,09-szeresen. A tuberkulózis incidencia ingadozásokkal, de tendenciáját tekintve 2009-ig csökkent ben csaknem megkétszereződött (16,4% 000 -ről 31,1% 000 -re, 89,6%-os növekedés), majd 2010-ben további 20,9%-kal emelkedett (31,1% 000 -ről 37,6% 000 -re), majd ezt követően folyamatosan csökkent. Ezekkel a mutatókkal országosan a harmadik legmagasabb tbc incidencia érték volt mérhető évben megyénkben. A évi adatok alapján kijelenthető, hogy hazánkban biztonságos és tovább javult a tbc epidemiológiai helyzete ben Magyarországon a tbc becsült incidenciája 9,1 % 000. A szám jelentős előrelépést jelent, mivel 2014-ben nemcsak, hogy tovább csökkent az incidencia az előző évekhez képest, hanem hazánk 2014-ben elérte, hogy a WHO újabb definíciója szerint is az alacsony incidenciájú országok közé kerüljön (10% 000 alatti a tbc incidencia). Magyarországon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye az 4. helyen áll a fölfedezett új megbetegedettek számának tekintetében, a 2014-ben fölfedezett és nyilvántartásba vett új tbc-s betegek száma Borsod- Abaúj-Zemplén megyében 85 fő, incidencia mértéke: 12,59 % 000. Az új esetek számában fokozatos csökkenés tapasztalható a 2010-es évtől (261 fő).

33 33 Tbc incidencia megyei eloszlása Forrás: Korányi Bulletin Az Új esetek előfordulása a megyén belül járásonként is nagyon eltérő, legmagasabb az Encsi Járási Hivatal területén, majd ezt követi a Cigándi, Sárospataki és a Tokaji Járási Hivatal területe. Ezen területeken 20 % 000 -ket meghaladó incidencia értékeket tapasztalhatunk.

34 34 A járási hivatalok közigazgatási területeihez hasonlóan az egyes tüdőgondozók ellátási területén az új tbc-s esetek előfordulása széles határok közt ingadozott, melyet a gondozói incidencia adatok szemléltetnek.

35 35 A megyei átszűrtség a megyére kötelezően elrendelt tüdőszűrések megszűnése után jelentősen csökkent ben a teljes lakosságra vonatkoztatva 17,13 %, a 30 év feletti lakosságra vonatkoztatva 26,46%-os a megyei lakosság átszűrtsége. A tüdőgondozói területek átszűrtségét a gondozói jelentések alapján összeállított diagram szemlélteti. Korcsoportonként áttekintve a megbetegedések számát megállapítható, hogy évben a 14 év alatti korcsoportban nem regisztráltak új megbetegedést. Ez mutatja, hogy továbbra is biztonságos a gyermekkori tbc helyzet hazánkban és megyénkben is. A korcsoportos incidencia értékek a ill. a 70 év felettiek körében bizonyultak a legmagasabbnak, majd ezt követte a és éves korcsoport azonos megbetegedésszámmal és közel azonos incidencia értékkel. A férfi-nő arány - az országos adatokhoz hasonlóan - az életkorral változott. Az új esetek közül 58,8 %- ban a férfiak betegedtek meg. Korcsoporton belül a férfiak körében kiugróan magas a és a 70 év feletti gyakoribb előfordulás, ennek megfelelően az incidencia érték is ezekben a korcsoportokban emelkedett meg. Nők körében is az életkor előrehaladtával nőtt az új esetek száma, de közel azonos szinten maradt a 40 év fölötti korcsoportoknál évben tbc-ben megbetegedettek kor és nem szerinti megoszlása Korcsoport Férfiak Nők Együtt Éves betegszám Incidencia betegszám Incidencia betegszám Incidencia ,5 1 2, ,1 2 4,9 7 8, ,2 3 6,4 7 7, ,2 7 15, , ,5 7 13, , ,9 7 16, , ,6 8 15, ,9 Összesen: 50 15,3 35 9, ,9

36 36 A megyében az új tbc-s esetek közül 42 betegnél tenyészetéssel igazolt a megbetegedés. A betegek közül 16 beteg volt direkt mikroszkópos vizsgálattal pozitív. A bakteriológiailag igazolt új tbc-s esetek egyharmada direkt mikroszkópos vizsgálat is pozitív volt. Ennek a betegcsoportnak járványügyi szempontból kiemelt szerepe van, mert fertőzőképességük a legerősebb. Szövettani vizsgálattal 7 beteg bizonyult pozitívnak. A bakteriológiailag igazolt esetek aránya országosan (49,16%) és a megyében (49,41%) csaknem azonos. Az új tbc-s esetek felfedezése a legtöbb esetben egyéb kórházi kezelésekhez kapcsolódóan, panaszok jelentkezése után, illetve lakossági szűrések kapcsán történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tbc felfedezésének módja A betegség felfedezésének felfedezésének módja Esetszám Egyéb kórházi észlelés 35 Orvos küldte panasszal 19 Lakossági szűrés 16 Kontakt szűrés 5 Munkaalkalmassági szűrés 4 Önként jelentkezett panasszal 3 Post mortem diagnózis 3 Összesen 85

37 37 A rizikócsoportok közül főleg az alkoholfüggőség, tbc-s beteg személy kontaktja és a korábban latens tbc miatti kezelés fordult elő a leggyakrabban. Országosan a hajléktalanság a második helyen szerepel a rizikócsoportok között, a megyében nem jelentős ezen rizikócsoportnál az esetszám. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tbc rizikócsoportjaiba tartozó betegek megoszlása Rizikócsoportok Esetszám Alkoholfüggő 7 Tbc kontakt 5 Korábban látens Tbc miatt kezelt 4 Börtönlakó 3 Diabeteszes 2 Egészségügyi dolgozó 2 Hajléktalan 2 Drogfüggő 1 Immigráns 1 Immunszuppresszióval járó állapot 1 Szociális otthon I.-III. negyedévében az új tbc-s esetek száma meghaladta az előző évit, 87 főnél került megállapításra új megbetegedésként a tuberkulózis. A kazincbarcikai és a miskolci tüdőgondozó ellátási területén emelkedett jelentősebben az új betegek száma. Az emelkedés okainak tisztázása érdekében a tüdőgondozók által ismert és kezelt adatoknak a begyűjtése és elemzése folyamatban van. Az egészségügyi ellátórendszer struktúrája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Alapellátás Borsod-Abaúj- Zemplén megye Felnőtt háziorvosi körzetek száma Gyermekorvosi körzetek száma Vegyes körzetek száma Védőnői körzetek száma Fogorvosi körzetek száma Cigándi járás Edelényi járás Encsi járás Gönci járás Kazincbarcikai járás Mezőcsáti járás Mezőkövesdi járás Miskolci járás Ózdi járás Putnoki járás Sárospataki járás Sátoraljaújhelyi járás Szerencsi járás Szikszói járás Tiszaújvárosi járás Tokaji járás összesen

38 38 Betöltetlen háziorvosi praxisok Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2015 november 30. Népegészségügyi feladatkörben eljáró Edelényi Járás Hivatal területe 1 Putnok VI. körzet vegyes 2 Sáta vegyes 3 Ózd II. gyerek 4 Ózd Csépányi út gyerek 5 Ózd felnőtt 6 Rudolftelep vegyes 7 Rudabánya vegyes 8 Felsőtelekes vegyes 9 Szuhogy vegyes 10 Edelény felnőtt 11 Zádorfalva vegyes Népegészségügyi feladatkörben eljáró Mezőkövesdi Járási Hivatal területe 1 Ároktő vegyes 2 Cserépváralja vegyes 3 Hejőszalonta vegyes 4 Igrici vegyes 5 Tard vegyes Népegészségügyi feladatkörben eljáró Encsi Járás Hivatal területe 1. Abaújkér vegyes 2. Abaújvár vegyes 3. Felsőgagy vegyes 4. Felsővadász vegyes 5. Forró gyermek 6. Hernádvécse vegyes 7. Léh vegyes 8. Szalaszend vegyes 9. Vizsoly vegyes Népegészségügyi feladatkörben eljáró Szerencsi Járási Hivatal területe 1 Taktakenéz gyermek 2 Legyesbénye vegyes 3 Csobaj vegyes 4 Mezőzombor vegyes 5 Györgytarló vegyes 6 Viss vegyes 7 Vajdácska vegyes 8 Nagyrozvágy vegyes 9 Cigánd II. vegyes 10 Sátoraljaújhely IV. sz. felnőtt körzet felnőtt Népegészségügyi feladatkörben eljáró Miskolci Járási Hivatal területe 1 Sajóhídvég vegyes

39 39 Önálló járóbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók Borsod-Abaúj-Zemplén megye Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szerencs 2. Sárospatak Város Önkormányzat Rendelőintézete 3. Mezőkövesd Város Önkormányzat Rendelőintézete 4. Városi Rendelőintézet Tiszaújváros 5. Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Miskolc 6. Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 7. Gyógyító-Megelőző Intézmény Sajószentpéter 8. Humán Szolgáltató Központ Putnok 9. Egészségügyi Központ Borsodnádasd 10. Egészségügyi Központ Encs 11. Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft. 12. Járdánháza Község Önkormányzat 13. Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft. 14. Hegyhát-Med Nonprofit Közhasznú Kft. 15. HUNIKO Kft Miskolc 16. PPS-MED Kft Miskolc Fekvőbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ágyszámai összesítve, intézményekre lebontva november 1. Intézmény neve Ágyszámok aktív krónikus ápolási rehab. nappali sürgősségi összes: Almási Balogh Pál Kórház Ózd nincs B.A.Z. Megyei Kórház és EOK Kazincbarcikai Kórház Nonprofit KFT van nincs Koch R. Kórház és Rendelőintézet Edelény Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Ápolási Otthon Miskolc nincs nincs 0 70 MISEK Miskolc van Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház van 5 351

40 40 Összes: Az egészségügyi szolgáltatók infekciókontroll tevékenységének, valamint a népegészségügyi feladatkörében eljáró megyei kormányhivatalok kórházhigiénés feladatai ellátásának jogszabályi, ill. szakmai alapjai: 20/2009. (VI. 18.) EÜM rendelet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről, 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló, 1/2014. (I. 16.) EMMI rendelet a fertőző betegségek jelentésének rendjéről, az egészségügyért felelős miniszter/államtitkár által kiadott szakmai irányelvek, az Országos Epidemiológiai Központ vonatkozó módszertani levelei. Az intézmények kórházhigiénés helyzetét és a kórházhigiénés tevékenység eredményességét alapvetően a betegellátás személyi és tárgyi feltételei határozzák meg. Az utóbbiakra vonatkozó alapkövetelményeket az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendelet tartalmazza. A fekvőbeteg szakellátást a megye illetőségi területén 7 kórház 11 telephelyen biztosítja. A heves megyei Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet telephellyel rendelkezik megyénkben (Mezőkövesd). Az összes ágyszám több mint 40%-a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházhoz tartozik. A kórházakban bekövetkezett változások, rekonstrukciók, bővítések január 1. és november 30. között a fekvőbeteg szakellátás működtetői, szervezeti felépítés tekintetében és tárgyi feltételekben egyaránt jelentős változások érték Az engedélyezett kórházi ágyak száma 4869 volt, amely az előző évihez képest 316-al csökkent (5185). Ebben az évben az összes ágyszám közel fele működött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban és 4 telephelyén július 1-től 6 ágyas II. progresszivitási szintű központi intenzív osztály kapott működési engedélyt az edelényi Koch Róbert Kórházban től a GYEMSZI határozata alapján az izsófalvai Pszichiátriai Szakkórházat (142 ágy) a Megyei Kórház működtetéséből az DE OEC Kazincbarcikai Kórháza működtetésébe tette át. Tárgyévben összesen 5 aktív osztály szűnt meg: 4 a DE OEC Kazincbarcikai Kórházában (sebészeti, szemészeti, csecsemő-gyermekosztály, központi intenzív osztály) 1 a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban (bőrgyógyászati osztály). Megszűnt a mátrix működtetési forma (kórház, ill. mátrix osztályok; utóbbiak szakmaterületenként szétváltak, önálló osztályok lettek). Az év végére két nagy kórházi beruházás 1-1 részprogramja érkezett befejezési stádiumba:

41 41 A B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a Csillagpont Kórház kapott részleges használatbavételi engedélyt az ideggyógyászati tömb felújításáig; a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban megkezdődött az új technológiai tömb műszaki átadása A Szent Ferenc Kórházi telephely (270 ágy) a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház működtetésébe került. A Kazincbarcikai Kórházban a DE OEC működtetői tevékenysége megszűnt től egy 30 ágyas pszichiátriai rehabilitációs osztály kezdte meg működését a Kazincbarcikai Kórházban.. A megyében folyó két nagy kórházi beruházás közül januárban a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont Kórháza részleges használatbavételi engedéllyel megkezdte működését, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház új technológiai tömbjének használatbavétele decemberében megtörtént A megye mind a 6 kórházban zajlottak építési és/vagy felújítási, átalakítási munkák. Az osztályok számában lényeges változás nem történt, azonban elhelyezésük több esetben módosult. A Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház központi telephelyén 3 épülettömb kerül teljes vagy részleges felújításra (sebészet, pulmonológia és pszichiátria). A munkálatok megkezdéséhez az év utolsó három hónapjában 8 osztály ideiglenes áthelyezése történt meg: 4 osztály a kórház diósgyőri telephelyére (sebészet, urológia, KAITO, pszichiátria), 1 osztály a Szent Ferenc Kórházi telephelyre (tüdőosztály), 1 osztály a központi telephelyen belül (III. belgyógyászat). A gasztroenterológiai rehabilitációs osztály a Szent Ferenc Kórházi telephelyről átkerült a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház központi telephelyére. A sürgősségi betegellátó osztályt a B.-A.-Z. Megyei Kórházba helyezték át A diósgyőri telephelyen 2 osztály (Kardiológiai Rehabilitációs Osztály és az Ápolási II. osztály) működése átmenetileg szünetel a fent jelzett áthelyezések miatt. Ózdon az Almási Balogh Pál Kórházban befejeződtek az új Rehabilitációs épület kivitelezési munkálatai. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ Rehabilitációs épülettel történő bővítése befejeződött április 28-án megtörtént a Csillagpont Kórház végleges használatbavétele. Az edelényi Koch Róbert Kórházban légzési szakma-specifikus őrző kialakítása kezdődött, 600 nm-es új épületszárny építése kezdődött, melyben járóbeteg légzés-rehabilitációs központ kap helyet. A sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban befejeződött a Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály kialakításának I. üteme. A Kazincbarcikai Kórházban 10-ágyas hospice osztályt alakítottak ki ben november 30-ig:

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI JELENTÉS. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály

REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI JELENTÉS. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI 2015 JELENTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Nógrád Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

A magyar lakosság egészségi állapota

A magyar lakosság egészségi állapota A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN

HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2010-2014 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai alapján Készítette:

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

Tájékoztató. Heves megye lakosságának egészségi állapotáról

Tájékoztató. Heves megye lakosságának egészségi állapotáról Ikt. szám: 3-2/2018/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megye Közgyűlése Helyben Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Heves

Részletesebben

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról 2008.11.20. Készült Gödöllő Város Önkormányzata Képviselőtestülete számára 1.

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 2010-2011. I. félév

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz

Részletesebben

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18.

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Dr. Surján

Részletesebben

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése számára Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról Borsod-Abaúj-Zemplén Megye demográfiai, halandóság és morbiditási jellemzői Bevezetés

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Miskolc város környezeti és lakossága egészségi állapota 2014.

Miskolc város környezeti és lakossága egészségi állapota 2014. Miskolc város környezeti és lakossága egészségi állapota 2014. Ivóvízminőség Miskolc város ivóvízminősége 2014. évben megfelelő volt. A hatósági vizsgálatok során a fogyasztói hálózaton kijelölt 35 mintavételi

Részletesebben

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV Az alábbi oldalakon található adatok közül a félkövér kiemeléssel rendelkezők a szóbeli vizsgán kötelező jellegűek, ezek nem tudása elégtelent eredményez. A többi

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között

Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között Az elemzést végezték: a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar munkatársai 1 A

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

Levonulóban az influenzajárvány

Levonulóban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek

Részletesebben

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI JELENTÉS 2010

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI JELENTÉS 2010 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI JELENTÉS 2010 ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete 2010. TARTALOM AJÁNLÁS... 3 BEVEZETŐ... 4 LAKOSSÁGSZÁM, KORMEGOSZLÁS, ÖREGEDÉSI INDEX... 5 TELEPÜLÉSSZERKEZET...

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén audiológia Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Járóbeteg szakellátás 3529 Miskolc Csabai kapu 9-11.

Borsod-Abaúj-Zemplén audiológia Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Járóbeteg szakellátás 3529 Miskolc Csabai kapu 9-11. _TELEPU allergológia és klinikai immunológia allergológia és klinikai immunológia allergológia és klinikai immunológia Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Járóbeteg szakellátás

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 510 millió fő, amelynek 1,9%-a élt Magyarországon 2016 elején. Hazánk lakónépessége

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 7. Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az év első 6 hetében tapasztalt emelkedés után

Részletesebben

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek II. évfolyam 176. szám 2008. december 17. 2008/176 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek A tartalomból 1 Bevezető 1 A haláloki struktúra változásai

Részletesebben

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV Az alábbi oldalakon található adatok közül a félkövér kiemeléssel rendelkezők a szóbeli vizsgán kötelező jellegűek, ezek nem tudása elégtelent eredményez. A többi

Részletesebben

A HEVESI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR, 2015)

A HEVESI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR, 2015) A HEVESI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR, 2015) EREDMÉNYEI TÜKRÉBEN HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki

Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 4. Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki A figyelőszolgálatra kijelölt

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 9. Csökken az influenzaszerű megbetegedések száma A 9. naptári en folytatódott az influenzaszerű

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 aktív Észak-Magyarország 5 481 3 404 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 Koch Róbert Kórház, Edelény 140 94 15 Intenzív ellátás 5 0 19 Tüdőgyógyászat 135 0 40 Krónikus ellátás 0 44 41 Rehabilitáció 0 50

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Borsod-Abaúj-Zemplén megye népessége és területe alapján az ország nagyobb megyéi közé tartozik, az ország területének

Részletesebben

A FÜZESABONYI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR,

A FÜZESABONYI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR, A FÜZESABONYI JÁRÁS LAKOSSÁGÁNAK HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI VISZONYAI A HALÁLOZÁSI ÉS MEGBETEGEDÉSI MUTATÓK INFORMÁCIÓS RENDSZERÉNEK (OTH HAMIR, 2015) EREDMÉNYEI TÜKRÉBEN HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban

Részletesebben

Változatlanul alacsony az influenza aktivitása

Változatlanul alacsony az influenza aktivitása Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2008. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2008. július 18. 1 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 Felelős szerkesztő: Szemes

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosságának egészségi állapotáról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szakmai munkájának részét képezi többek között

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Somogy Megyei Egészség Fórum

TARTALOMJEGYZÉK. Somogy Megyei Egészség Fórum SOMOGY MEGYE LAKOSSÁGÁNAK NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETJELENTÉSE a döntéshozók részére TARTALOMJEGYZÉK 1. 2. 3. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.8. 4.9. 5. 5.1. 5.1.1. 5.1.2. 5.1.3. 5.1.4. 5.1.5. 5.1.6.

Részletesebben

1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség

1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség 1. táblázat Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, 2013-2017 Betegség 2013 2014 2015 2016 2017 Syphilis 629 623 617 714 731 Gonorrhoea 1 526 1 620 1 246 1 176 1 030 Lymphogranuloma

Részletesebben

Herend lakosságának egészségi állapota

Herend lakosságának egészségi állapota ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT KÖZÉP DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS INTÉZETE VESZPRÉM Herend lakosságának egészségi állapota 2010. 1 Demográfia Herend város lakosságszáma 2010. január 1-jén 3 447

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató adatok a Kunszentmiklósi kistérség lakosainak egészségi

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató adatok a Kunszentmiklósi kistérség lakosainak egészségi BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A KUNSZENTMIKLÓSI KISTÉRSÉG LAKOSAINAK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁRÓL Készítette: Dr. Lehoczki Károly, 213 Tájékoztató

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis

Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis 1. táblázat Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, 2014-2018 Betegség 2014 2015 2016 2017 2018 Syphilis 623 617 714 731 680 Gonorrhoea 1 620 1 246 1 176 1 030 1 249 Lymphogranuloma

Részletesebben

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme

Részletesebben

Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség

Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség 1. táblázat Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, 2012-2016 Betegség 2012 2013 2014 2015 2016 Syphilis 621 629 623 617 714 Gonorrhoea 1 487 1 526 1 620 1 246 1

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos Rózsáné Rigó Éva megyei szűrési koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára Nógrád megye egészségi helyzetéről Készült: 2016. szeptember Összeállította: Dr. Surján Orsolya megyei tisztifőorvos Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI DUNÁNTÚLI RÉGIÓ NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE

DÉL-DUNÁNTÚLI DUNÁNTÚLI RÉGIÓ NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE DÉL-DUNÁNTÚLI DUNÁNTÚLI RÉGIÓ NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE A NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZET INDIKÁTORAI Területi elhelyezkedés jellegzetességei, településszerkezet Demográfiai helyzetkép Népmozgalmi mutatók alakulása

Részletesebben

5.1 Demográfia... 165 5.2 Halálozás... 166 5.3 Megbetegedés... 167 5.4 Társadalmi-gazdasági helyzet... 168 5.5 Egészségmagatartás... 169 5.

5.1 Demográfia... 165 5.2 Halálozás... 166 5.3 Megbetegedés... 167 5.4 Társadalmi-gazdasági helyzet... 168 5.5 Egészségmagatartás... 169 5. A FőBB EGÉSZSÉGPROBLÉMÁK ÖSSZEFOGALALÁSA 5.1 Demográfia... 165 5.2 Halálozás... 166 5.3 Megbetegedés... 167 5.4 Társadalmi-gazdasági helyzet... 168 5.5 Egészségmagatartás... 169 5.6 Környezet-egészségügy...

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről 2017. 42. hét A 2017. október 16-22. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország

Részletesebben

Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről.

Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről. ALSÓZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLTÉNEK Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről. Az utolsó beszámolót 2009-ben kellett elkészíteni. A helyzet azóta nem sokat változott. Már

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. Szerzõk és közremûködõk Közremûködõk az Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelési Munkacsoportjában...2 Szerzõk...

Tartalomjegyzék. 1. Szerzõk és közremûködõk Közremûködõk az Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelési Munkacsoportjában...2 Szerzõk... 1. Szerzõk és közremûködõk Közremûködõk az Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelési Munkacsoportjában...2 Szerzõk...3 2....7 3. Rövidítésjegyzék...13 4. Indikátorlista...17 5. Vezetõi összefoglaló...21

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2007. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2007. július 19. 1 Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai a társadalombiztosítási finanszírozás tükrében 2010. és 2015. között Dr. Kőrösi László Országos Egészségbiztosítási Pénztár Általános Finanszírozási Főosztály

Részletesebben

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM audiológia audiológia Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Járóbeteg szakellátás 3526 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. audiológia audiológia Koch Róbert Kórház - Rendelőintézet Járóbeteg szakellátás

Részletesebben

Tájékoztató. Heves megye lakosságának egészségi állapotáról

Tájékoztató. Heves megye lakosságának egészségi állapotáról Ikt. szám: 3-64/2018/222 Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Heves Megyei

Részletesebben

NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM. Egyes daganatos betegségek miatti halandóság területi eloszlása Magyarországon

NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM. Egyes daganatos betegségek miatti halandóság területi eloszlása Magyarországon NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM Egyes daganatos betegségek miatti halandóság területi eloszlása Magyarországon 1986 1997 NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM Egyes daganatos betegségek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium 1/48/ Részjelentés: November december 31.

Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium 1/48/ Részjelentés: November december 31. Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program 1. Főirány: Életminőség javítása Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium a daganatos halálozás csökkentésére 1/48/2001 3. Részjelentés: 2003. November

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2017/2018.

Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2017/2018. 2. 4. 6. 8. részarány 52 2. 4. 6. 8. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 217/2 évi influenza szezon 2. hetéről (21.8-1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

SOMOGY MEGYE. Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Kaposvár, 2013. március 25.

SOMOGY MEGYE. Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Kaposvár, 2013. március 25. SOMOGY MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI GYI HELYZETE Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Kaposvár, 2013. március 25. A NÉPEGN PEGÉSZSÉGÜGYI GYI HELYZET INDIKÁTORAI Területi elhelyezkedés

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359.

NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359. NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359. Az ÁNTSZ Fővárosi és Megyei Intézetei az OEK Kórházi járványügyi osztályára a 2006. évben 143 nosocomialis

Részletesebben

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyőlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetérıl

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyőlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetérıl Tájékoztató Nógrád Megye Közgyőlése számára Nógrád megye egészségi helyzetérıl Készült: 2013. május Összeállította: Dr. Surján Orsolya megyei tisztifıorvos Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztiorvos Bertókné

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS EGÉSZSÉGTERVE

DEBRECEN VÁROS EGÉSZSÉGTERVE DEBRECEN VÁROS EGÉSZSÉGTERVE Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Kar 2008 1 SZERKESZTETTE: DR. ÁDÁNY RÓZA ÍRTÁK: V. DR. HAJDÚ PIROSKA JÓKAY ÁGNES DR. KÓSA KAROLINA DR.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára Nógrád megye egészségi helyzetéről Készült: 2015. június Összeállította: Dr. Surján Orsolya megyei tisztifőorvos Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos

Részletesebben

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetéről Tájékoztató Nógrád Megye Közgyűlése számára Nógrád megye egészségi helyzetéről Készült: 2015. június Összeállította: Dr. Surján Orsolya megyei tisztifőorvos Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos

Részletesebben

Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal

Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés

Részletesebben

dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály

dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály Idegrendszeri

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 03. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. március 1-én Színkód 1: narancs = szakosított

Részletesebben

Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008

Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008 2010/19 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 19. szám 2010. március 11. Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008 Tartalom 1 Bevezető

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. november 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Pest Győr-Moson-Sopron Budapest Szabolcs-Szatmár-Bereg Vas Fejér Hajdú-Bihar Komárom-Esztergom Csongrád Bács-Kiskun Veszprém Zala Somogy Heves Baranya Jász-Nagykun-Szolnok Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Nógrád

Részletesebben