Készült: július 21-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: július 21-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről."

Átírás

1 77 Készült: július 21-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és üléséről. Jelen vannak: Terdik Tibor bizottsági elnök Lisovszki Tamás Buzák Zsolt Támba Borbála bizottsági tagok Tanácskozási joggal megjelent: Hajzerné Oláh Ildikó alpolgármester Demjén Gáborné köztisztviselő 2 fő az iskola képviseletében Továbbá jelen vannak: 1 fő állampolgár Jegyzőkönyvvezető: Hrotkó Antalné köztisztviselő Terdik Tibor bizottsági elnök köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a bizottság határozatképes, mivel a megválasztott 5 főből 4 fő jelen van. Tájékoztatta a bizottságot, hogy a Képviselő-testület ülésezni fog, melynek anyagát a pénzügyi bizottságnak is véleményezni kell. Javasolja továbbá, hogy a meghívóban szereplő napirendi ponton kívül tárgyalja meg a bizottság az alábbi két napirendi pontokat is: - Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kérelméről - Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola karbantartási munkálataihoz hozzájárulás megkérése - Előterjesztés Márkusné Nagy Éva kérelméről - Előterjesztés Rétközi Vadásztársaság kérelméről Kérdezte, hogy van-e valakinek más javaslata? 4 igen szavazattal a bizottság elfogadta a napirendi pontok megtárgyalását. A bizottság elnöke javasolja, hogy kezdjék az ülést a Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskolával kapcsolatos napirendi pontok tárgyalásával, majd ezt követően a Márkusné Nagy Éva kérelmével. Napirend (1.tsp.) Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kérelméről (írásbeli előterjesztés alapján)

2 78 A bizottság elnöke elmondta, az iskola kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a 2016/2017-es nevelési és tanév gyermekétkeztetéséhez az önkormányzat pénzbeli támogatással járuljon hozzá. Tulajdonképpen az előző évben megállapított Ft összegű támogatás további folyósítását kérik. Amennyiben megkapják a további támogatást, úgy nem emelnek térítési díjat. a Baptista Szeretetszolgálat képviselője: A Clear Star Kft több mint egymillió forint bérleti díjjal is tartozik az iskolának. Buzák Zsolt: A KFT vezetője elmondta, hogy ez neki ráfizetés. Azért támogatni egy KFT-t, hogy nem tudja nyereségesen fenntartani a vállalkozását, és gazdálkodási gondjai vannak, ezt nem tudja elfogadni. A gyerekekről van szó, az egy dolog. A legsajnálatosabb dolog, hogy eltelt 1 év és a polgármester nem tett olyan lépést, ami ebben a dologban megoldást jelenthetne. Iskolaigazgató: Részletekben kell fizetni a KFT-nek, ezt tudja biztosítani. A KFT hogy gazdálkodik azt ő nem tudhatja. Terdik Tibor: Mi közvetlenül nem a KFT-t támogatjuk. Ezzel a gyerekeket támopgatjuk, hogy ne emelkedjen a térítési díjuk. Azt kell eldönteni, hogy adjuk a támogatást vagy nem? Baptista Szeretetszolgálat képviselője: Nem őket támogatjuk, hanem rajtuk keresztül a gyerekeket. Az, hogy, hogy gazdálkodik a KFT ő azt nem tudja. Tartozásuk van az iskola felé. Szívesen vennék ha megkeresnék, hogy vegyék át. Lisovszki Tamás: A Baptista Szeretetszolgálat átvenné a konyha üzemeltetését. Ezt egy szóval nem hallottuk. Van hajlandóság arra, hogy üzemeltetnék. Korábban arról volt szó, hogy minden hónapban készítenek egy kimutatást arról hogyan alakul az étkeztetéssel kapcsolatos kiadás, bevétel. Iskolaigazgató: Havonta átküldik az önkormányzatnak a kimutatást. Lisovszki Tamás: Erről a testület nem lett tájékoztatva. Hajzerné Oláh Ildikó: Felül kell vizsgálni, megkeresni más szolgáltatót. Lisovszki Tamás: Van-e visszajelzés, megvannak-e elégedve az étel minőségével. Habár ma már senki nem mer szólni semmit. Iskolaigazgató: A szülők által az óvodából volt visszajelzés a minőséggel kapcsolatban. Ott változtattak. Lisovszki Tamás: Rendbe kell tenni ezt a dolgot. Terdik Tibor: Az év bármely során felül kell vizsgálni a szerződést. Az iskolának tartozik a bérleti díjjal, ez nem a mi dolgunk. Buzák Zsolt: Az, hogy támogassuk és a KFT-nek pedig tartozása van, ez gusztustalan dolog.

3 79 Terdik Tibor: A szerződésbe eszközöltek változásokat. Ez az egész helyzet ami Nyírbogdányba kialakult, évek óta itt van előttünk. Ezt a jövőben nem csak az önkormányzatnak, hanem a Baptista Szeretetszolgálatnak is kezdeményezni kell a felülvizsgálatot. Baptista Szeretetszolgálat képviselője: Van egy szerződés az önkormányzatnak, és van a Baptista Szeretetszolgálatnak egy szerződése a KFT-vel. Azon gondolkodik, mi lehetne a legjobb megoldás, hogy ne legyen összeütközés. Terdik Tibor: Ezen változtatni kell, gyakorlatilag ez az álláspontja a Baptista Szeretetszolgálatnak és a képviselő-testületnek is. Baptista Szeretetszolgálat képviselője: Amikor átvették az iskolát akkor jónak tűnt az, hogy a konyha maradjon. Most már bánja, hogy nem vették át akkor a konyhát is. Terdik Tibor: Ezt a dolgot folyamatosan hozni kell, amíg nem lesz megoldás. Hajzerné Oláh Ildikó: Azt javasolja, hogy napolják el a kérdést, kérjenek árajánlatokat, Nagyhalásztól, Kemecsétől, Gyártelepi konyhától, nézzék meg, milyenek a lehetőségek. Át kell nézni a szerződéseket. Augusztus elején pedig térjenek vissza a dologra. Buzák Zsolt: Úgy látja, hogy az önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat között nincs gond, együtt tud működni. Terdik Tibor: Nem mindegy, hogy ki bontja a szerződés, a KFT vagy mi. Erről most ne döntsenek. A szerződés felülvizsgálni és utána döntsenek Az alapszerződés másolatát, módosítását 2012/13 tanévtől a testület részére meg kell küldeni. Iskolaigazgató: A szerződések az önkormányzatnál is megvannak. Tavaly kezdődött, hogy nem tudja fizetni a bérleti díjat a KFT. Volt amit bekompenzáltak, volt amit nem. Aztán jött a KFT azzal, hogy nem tudja az alkalmazottakat fizetni, nem tud nyersanyagot vásárolni. Rezsi díjat is fizet az iskola. Terdik Tibor: Javasolja a bizottságnak, hogy mához 3 hétre rendkívüli ülés keretében tárgyalják újra a napirendet, ezt megelőzően augusztus 04-én egyeztető tárgyalás legyen. 67/2016. (VII.21.)számú az étkeztetéssel kapcsolatos egyeztető tárgyalás i. megtartásáról

4 80 az étkeztetéssel kapcsolatos egyeztető tárgyalás i megtartását elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek 68/2016. (VII.21.)számú a napirendi pont újra tárgyalásáról a napirendi pont újra tárgyalását a következő testületi ülésre elfogadásra javasolja a képviselőtestületnek Napirend (2.tsp.) Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola karbantartási munkálataihoz hozzájárulás megkereséséről (írásbeli előterjesztés alapján) A bizottság elnöke elmondta, hogy az iskola karbantartási munkálataihoz a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat 5 millió forint ráfordítást biztosít. Ehhez kérik a tulajdonosi hozzájárulást. Baptista Szeretetszolgálat képviselője: Amikor átvették az iskolát akkor az ingatlanra vonatkozó megállapodás is megtörtént. Abban foglaltak szerint a tulajdonosra vonatkozó feltételek is szerepelnek. Iskolaigazgató: Keresik a vállalkozót a fűtés szereléséhez. A régi szárny hideg, azt szeretnék, ha ott hamarabb beindulhatna a fűtés. Terdik Tibor: Július 26-ig kapják meg a testületi tagok az ingatlanhasznosítási szerződés és annak esetleges változását. A napirendi pontot a következő testületi ülésen pedig újra tárgyalják.

5 81 69/2016. (VII.21.)számú az ingatlanhasznosítási szerződés kiküldéséről A bizottság javasolja a képviselő-testületnek hogy az ingatlanhasznosítási szerződést, annak változásait 2016.július 26-ig a testületi tagok kapják meg 70/2016. (VII.21.)számú a napirendi pont újra tárgyalásáról a napirendi pont újra tárgyalását a következő testületi ülésre elfogadásra javasolja a képviselőtestületnek Napirend (3.tsp.) Előterjesztés Márkusné Nagy Éva kérelméről (írásbeli előterjesztés alapján) Terdik Tibor: Tájékoztatta a jelenlévő Márkus Istvánt, hogy az elmúlt testületi ülésen már beszéltek erről a dologról. Az önkormányzat nem eladná, hanem bérbe adná a területet.

6 82 Márkus István: Beszélt polgármester úrral erről. Tulajdonképpen nekik mindegy, hogy a bérbeadás, vagy az eladás mellett döntenek. Tartós bérlet esetén évente döntést kell hozni. Ha netán kisajátításra kerül sor akkor az önkormányzatnak teljesen mindegy, hogy hány négyzetmétert sajátít ki. Egyébként folyamatban van az adás-vétel. előtte pedig tudnia kell, hogy eladják-e, mert akkor egybe lehetne kezelni a két dolgot. Terdik Tibor: Tartós bérlet esetén több évre határozzák meg a szerződést. Hajzerné Oláh Ildikó: Az önkormányzat közterület hasznosítási rendelete régi, ezt aktualizálni kell. Lisovszki Tamás: A múltkori testületi ülésen elnapoltuk a napirendet, most megint nincs hozzá anyag, hogy dönteni lehessen. Terdik Tibor: Július 26-ig kapja meg a testület a hatályban lévő közterület hasznosítási rendeletet. 71/2016. (VII.21.)számú a hatályban lévő közterület hasznosítási rendelet kiküldéséről A bizottság javasolja a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzat hatályban lévő közterület hasznosítási rendeletét 2016.július 26-ig a testületi tagok kapják meg 72/2016. (VII.21.)számú a napirendi pont újra tárgyalásáról

7 83 A bizottság a napirendi pont újra tárgyalását a következő testületi ülésre elfogadásra javasolja a képviselőtestületnek Napirend (4.tsp.) Előterjesztés 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújítására tett árajánlat elbírálásáról (írásbeli előterjesztés alapján) A bizottság elnöke elmondta, hogy 4 árajánlat érkezett. A bizottság elnöke a zártborítékokat egyenként felbontotta. 1.) FLEX PS 93.BT Ajak árajánlata bruttó Ft 2.) HUMAN INTREST KFT ajánlata bruttó Ft 3.) KELET-CITY ajánlata bruttó Ft 4.) SELYEM-BER KFT ajánlata bruttó Ft Lisovszki Tamás: Az dühíti, hogy megvettek egy lakást 8,5 MO. forintért, amit raktárnak és irodának használnak. Most meg 2 hétre rá újítjuk fel a szolgálati lakást tizenmillióért. Terdik Tibor: Erre a lakásra évek óta nem lett jelentős összeg fordítva. Buzák Zsolt: Az elsődleges mindenképpen a hőszigetelés lenne. A fűtés sem nem gazdaságos. Első körben a külső hőszigetelés, nyílászáró csere, kazán, radiátor cser, a garázs megerősítése szükséges. Hajzerné Oláh Ildikó: Olcsóbban jönnénk ki, ha egy jó állapotban lévő házat megvennénk. Terdik Tibor: Azt javasolja, hogy az olcsóbb ajánlatot fogadják el. SZÜNET A szünet közben Buzák Zsolt kigyűjtötte a legszükségesebb felújítási költségeket, ami bruttó Ft. Terdik Tibor: Ha összehasonlítja az épületet azzal amit megvettek, ahhoz képest ez az épület egy lepukkant épület. Persze van más is amire költeni kell. Ott van a számlánkon 92 millió forint. Egy épület felújítását felébe-harmadába felesleges megcsinálni. Úgy veszi észre, hogy nem támogatjátok, hogy az egészet tegyék rendbe. El kell napolni mert, nincs itt a jegyző úr, hogy megkérdezhessük. Hajzerné Oláh Ildikó: Garázs, udvar, kerítés kimarad, ezt lehet, de, hogy a lakásnak csak a felét csináljuk, azt nem lehet. A legolcsóbb árajánlatot adó cég képviselője itt lesz és szakmailag megadja a válaszokat.

8 84 Terdik Tibor: Hogy néz ki, hogy leszínezzük az épületet, a garázs meg ott marad. Azt ellehet fogadni, hogy a bizottság megismerte az árajánlatokat, a legolcsóbb ajánlatot elfogadja, azonban a döntést a következő testületi ülésre elnapolják. Lisovszki Tamás: Nem az ellen van, hogy meg kell csinálni. Az elmúlt hónapok történései után saját magát nem tudja meggyőzni, hogy ezt nyugodt szívvel elfogadja. Terdik Tibor: Ő megtudja szavazni nyugodt lelki ismerettel. Van egy viszonyítási alapjuk, a Kőrösi utcai épület. Ez az épület évtizedek óta lepukkant épület. Apródonkénti felújítás csak többe fog kerülni, már csak az inflációt tekintve is. 73/2016. (VII.21.)számú 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújítására tett árajánlat elbírálásáról 4511 Nyírbogdány, Fő u. 4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújítására a FLEX PS 93.BT Ajak árajánlatát javasolja elfogadásra a képviselő-testületnek 74/2016. (VII.21.)számú 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításával kapcsolatos napirendi pont elhalasztásáról 4511 Nyírbogdány, Fő u. 4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításával kapcsolatos napirendi pont tárgyalását a következő testületi ülésre javasolja elhalasztani a már meglévő a képviselő-testületnek azzal, hogy a döntéshozatal a már meglévő legolcsóbb árajánlat alapján történjen.

9 85 Napirend (5.tsp.) Előterjesztés 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításának műszaki ellenőr kiválasztásáról (írásbeli előterjesztés alapján) A bizottság elnöke elmondta, hogy mivel az előző napirendi pontnál elhalasztották a döntést, így a műszaki ellenőr kiválasztását is elhalasztják a következő testületi ülésre. 75/2016. (VII.21.)számú 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításának műszaki ellenőr kiválasztásáról 4511 Nyírbogdány, Fő u. 4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításának műszaki ellenőr kiválasztásával l kapcsolatos napirendi pont tárgyalását a következő testületi ülésre javasolja elhalasztani a képviselő-testületnek Napirend (6.tsp.) Előterjesztés a Nemzeti Szabadidős Egészséges Sportpark Programban való részvételre (írásbeli előterjesztés alapján) Terdik Tibor: elmondta, hogy lehetőség van ebben a programban való részvételre2 db sportpark építése, valamint egy 400 méteres futókör kialakítására nyílna lehetőség. A sportpark kialakításához nem kell önerő, viszont a futókör megvalósításához kell az önerő, azonban nem derül ki, hogy mennyi? Hajzerné Oláh Ildikó: Nincs megkötött önerő, attól függ, mennyit ajánlunk fel és ahhoz mérten lesz a támogatás. Ő személy szerint 15 %-ot gondolt. Terdik Tibor: ha 20%-ot vállalunk akkor az Ft. Buzák Zsolt: Annak idején az volt, hogy az iskola építés akadályozza vagy nem?

10 86 76/2016.(VII.21.)számú a Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Programban való részvételre 2 db C típusú sportpark megépítéséről a Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Programban való részvételre 2 db C típusú sportpark megépítését elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek A bizottság a napirenddel kapcsolatban 3 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 77/2016.(VII.21.)számú a futókör megvalósításáról a futókör megvalósítását nem javasolja elfogadásra a képviselő-testületnek Napirend (7.tsp.) Előterjesztés Nyírbogdányi Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok elbírálásáról (írásbeli előterjesztés alapján) A bizottság elnöke felbontotta a beérkezett árajánlatokat, amelyek közül a B-SAFETY KFT Debrecen, István u.108. ajánlata a legkedvezőbb Ft. Lisovszki Tamás: megint nincs kitől kérdezni. ehet, hogy Tamás olcsóbb ajánlatot is tudna. Ez a legdrágább márka, vagy nem azt sem lehet tudni. Terdik Tibor: Azt javasolja, hogy napolják el a döntést és a következő ülésre meg kell hívni a tűzoltóparancsnokot.

11 87 78/2016.(VII.21.)számú a Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok elbírálásáról a Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok elbírálásáról szóló döntés elhalasztását javasolja a képviselő-testületnek, azzal, hogy a következő ülésre a Tűzoltóparancsnokot is meg kell hívni 79/2016.(VII.21.)számú a Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok elbírálásáról megállapítja hogy a Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok közül a legolcsóbb a B-SAFETY KFT ajánlata Napirend (8.tsp.) Előterjesztés Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására pályázat benyújtásáról (szóbeli előterjesztés alapján) A bizottság elnöke elmondta, hogy a pályázat benyújtásához szükséges a képviselő-testületi határozat, amelynek tervezete csatolva van az előterjesztéshez.

12 88 80/2016.(VII.21.)számú Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására pályázat benyújtásáról Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására pályázat benyújtását elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek Napirend (9.tsp.) Előterjesztés Rétközi Vadásztársaság kérelméről (szóbeli előterjesztés alapján) Terdik Tibor: A rétközi vadásztársaság vadászterület kialakítása céljából területet kér tőlünk. A kérelemben megjelölt terület más vadásztársaság területét nem érinti. Hajzerné Oláh Ildikó: Nem is lehetne ugyanaz a terület több vadásztársaság területe, mivel ezeket be kell jelenteni, nyilvántartják. 81/2016.(VII.21.)számú Előterjesztés Rétközi Vadásztársaság kérelméről

13 89 a Rétközi Vadásztársaság kérelmét elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek Több tárgy nem volt, a bizottság elnöke az ülést bezárta. Terdik Tibor bizottság elnöke

14 90 Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és július 21.-i ülése JEGYZŐKÖNYVE H a t á r o z a t a i : T á r g y s o r o z a t 1. Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kérelméről 2. Előterjesztés Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola karbantartási munkálataihoz hozzájárulás megkereséséről 3. Előterjesztés Márkusné Nagy Éva kérelméről 4. Előterjesztés 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújítására tett árajánlat elbírálásáról 5. Előterjesztés 4511 Nyírbogdány, Fő u.4.szám alatti jegyzői szolgálati lakás felújításának műszaki ellenőr kiválasztásáról 6. Előterjesztés a Nemzeti Szabadidős Egészséges Sportpark Programban való részvételre 7. Előterjesztés Nyírbogdányi Tűzoltó Egyesület kérelméhez beérkezett árajánlatok elbírálásáról 8. Előterjesztés Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására pályázat benyújtásáról 9. Előterjesztés Rétközi Vadásztársaság kérelméről Nyírbogdány, augusztus 05. Terdik Tibor Bizottsági elnök

15 91

Készült: június 30-án Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről.

Készült: június 30-án Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről. 70 Készült: 2016. június 30-án Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és üléséről. Jelen vannak: Terdik Tibor bizottsági elnök Lisovszki Tamás Buzák Zsolt Szitár Emese Támba Borbála

Részletesebben

Készült: április 19-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről.

Készült: április 19-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről. 40 Készült: 2016. április 19-én Nyírbogdány Község Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottságának üléséről. Jelen vannak: Terdik Tibor bizottsági elnök Buzák

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Készült: 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor Lisovszki Tibor képviselők Tanácskozási joggal megjelent: Jegyzőkönyvvezető: Szentpéteri

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i üléséről 267 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Hajzerné Oláh Ildikó Támba Borbála Szitár Emese Buzák Zsolt Lisovszki

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 24-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 24-i üléséről 227 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 24-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Hajzerné Oláh Ildikó Támba Borbála Szitár Emese Buzák Zsolt Lisovszki Tamás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről 122 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 19-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor képviselők Tanácskozási joggal

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről. J

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/ Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 13. Száma: 1-9/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2016. sz. jegyzőkönyve. a augusztus 9 én megtartott rendes üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2016. sz. jegyzőkönyve. a augusztus 9 én megtartott rendes üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2016. sz. jegyzőkönyve a 2016. augusztus 9 én megtartott rendes üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 4-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, i: 1-4/2010.(II. 4.) Iktatószáma: 1-5/2011. T á r g y s

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2008. május 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna Palsics János Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 04-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Görög László polgármester

Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 44/2015. (VI. 23.) számú TKt 45/2015. (VI. 23.) számú TKt 46/2015. (VI. 23.) számú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

18/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

18/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 18/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat. 165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. december 23. napján megtartott R E N D K Í V Ű L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (103-104/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) Épületenergetikai fejlesztések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 33-38. 1 TARTALOMJEGYZÉK 33/2015.(V.26.) PBH.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése 3-22/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. december 06-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 110/2012. (XII.06.) Z1 111/2012. (XII.06.) Z1

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 1-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 1-i üléséről 254 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 1-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Hajzerné Oláh Ildikó Támba Borbála Szitár Emese Buzák Zsolt Lisovszki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 204-7 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 25-én 19.20 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Jelen

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2014. június 25-én 13.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 3-án 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: 5 fő képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. február 15-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 3. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 3. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2013. évi 3. számú Jegyzőkönyve Készült: 2013. február 14-én a Legéndi Önkormányzati Hivatalban megtartott -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Kristófné Ponicsán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. június 8-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (89-91/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben