Sövér László életrajz pályafutás bemutató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sövér László életrajz pályafutás bemutató"

Átírás

1 Sövér László életrajz pályafutás bemutató március 3-án születettem Bonyhádon, jelenleg is itt élek szüleimmel nyarán, hat és fél évesen vezettem először gokartot. Édesapám barátjának volt egy 6 lóerős gokartja, ő hívott meg Szekszárdra, hogy nézzük meg. Nagyon tetszett és felajánlották, hogy visznek vele néhány kört. Én nem szerettem volna, ha visznek, egyedül akartam vezetni. Mondták, hogy nem érem el a pedált és túl gyors egy nagycsoportos óvodásnak. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyedül menjek. Ezért először visszavették a gázt és a pedálra dobozokat ragasztottak, hogy elérjem. Amikor elindultam fantasztikus érzés volt, hogy egyedül vezethettem. Fokozatosan tekerték fel a gázt, 1 óra múlva már teljes gázon mehettem és egész estig gokartozhattam ban indultam először versenyen az Országos Amatőr Gokart Bajnokság keretein belül. A Light kategóriába neveztünk, ahol nálam 4-5 évvel idősebb fiúkkal versenyeztem. Ebben az évben én kaptam az "Év felfedezettje" díját már sokkal színesebb év volt, ez évben sikerült megszereznem a bajnokságban az I. helyet a Light kategóriában. Ebben az évben elindulhattam külön szervezői engedéllyel - egy nemzetközi endurance teremgokart versenyen Győrzámolyban, ahol magyar, osztrák, szlovák és lengyel versenyzők is indultak. Itt sikerült a Novice kategóriában az 1.helyen végeznem ben az OAGB bajnokságának csak a fél versenysorozatán tudtam indulni. A 2011-es évadot teljes egészében az Országos Amatőr Gokart Bajnokság HCK kupasorozatára fókuszálva versenyeztem végig, és ennek eredményeképpen a 12 futamos bajnokság 9. versenyén második bajnoki címemet szerezhettem meg ben szüleim segítséget kaptam egy írországi cégtől, ami nagy szerepet játszott, hogy megkaptam első verseny gokartomat. Ez évben csak kisebb versenyeken indultam, mivel ezzel a géppel csak nyílt, nagypályás versenyeken tudtam elindulni. A 2012-es szezonban indultam először az Országos Gokartbajnokság Minimax kategóriájában a CRG csapat versenyzőjeként. A versenygokartozás sokkal összetettebb, mint a teremgokart, nagy önfegyelmet, koncentrációt, állóképességet kíván. Míg sokan azt hiszik, hogy be kell ülni és csak nyomni kell a gázt. Nagy a sebesség, nincsenek vaskeretek a gépeken, ezért nagyon kell figyelni a többi versenyzőre is, hogy elkerüljük a baleseteket. Szinte minden versenyen sikerült a dobogón végeznem. Néhány futamot egybekötöttek a Közép-Kelet-Európai Zóna Kupával, itt is sikerült jó eredményeket elérnem. Az ausztriai bruck-i futamon első helyről indulhattam, a többi 20 versenyző előtt. Az év végi összesítésben a 3. helyen végeztem ban is az Országos Gokartbajnokság, valamint a Közép-Kelet-Európai Zóna Kupa Minimax kategóriájában indultam, ahol 2. helyen végeztem az összesítésben. Idén kategóriaváltás lesz, hiszen a Minimax kategóriából feljebb lépek a Junior kategóriával. Ugyanazzal a géppel indulok, csak erősebb motorral. Nagyon várom, hiszen izgalmas, nagy kihívásokkal teli év vár rám. Idén márciusban képviselhettem Magyarországot a Teremgokart Európabajnokságon a Junior kategóriában Belgiumban, Eupenben, amely hihetetlen élmény volt. A legjobbakkal versenyezhettem és tanulhattam tőlük. 1 km-es pálya, 27 kanyarral, 2 óra 20 perc egybefüggő verseny. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Senior versenyző Janicskó Adrián engem választott. Szeretném megköszöni a rengeteg segítséget amit kapok elsősorban szüleimnek, edzőmnek Zsibrita Krisztiánnak, csapatfőnökömnek Pődör Balázsnak. Két fő szponzorom/támogatóm Ezer Balázs, a bonyhádi KEX Ezer és Társa Bt. cégvezetője, valamint a bonyhádi Schleif fer Kft.-nek, akiktől rengeteg segítséget kaptam az elmúlt években áprilisában megrendezésre került a Gokart OB I. fordulója - mely egyben Közép-Európa Zóna Kupa is volt - az olaszországi Jesolo városában. Egész hétvégén küszködtünk a gépbeállítással, mert nem sikerült a megfelelően beállítani. 26 junioros pilóta volt, köztük olasz, lengyel, szlovák, osztrák, cseh, német, magyar versenyzőkkel. Sajnos az időmérőn a 18. helyre sikerült csak kvalifikálnom magam. Az elődöntőben sikerült a 14. helyre felküzdenem magam, a döntő futamban pedig sikerült a 6. helyre beérnem. A verseny után 1 héttel megkeresett egy osztrák úriember, aki felvette velem a kapcsolatot. Megbeszéltük, hogy a soron következő versenyemre eljön és megismerkedünk személyesen. Az Ő segítségével eljutottam egy olaszországi tesztre, melyet sikeresen teljesítettem. Szerették volna, ha a 2015-ös évben indulok az Olaszországi Bajnokságban, de sajnos az anyagiak hiánya miatt erre nem volt lehetőségem.

2 Ebben az évben több külföldi versenypályán rendezték meg az OB fordulóit, így számos új pályát sikerült megismernem. Eljutottunk Olaszországba, Lengyelországba. Év közben minden versenyen megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, sikerült vezetnem a bajnokságot, több dobogós helyezést értem el. Több technikai problémám is volt, amelyet ebben a sportban nem lehet kiküszöbölni. Végül az első junioros évemben a 2. helyet szereztem meg. Mivel az első helyezett még nem töltötte be a 13. évet, ezért én képviselhettem Magyarországot a Rotax Max Challange Grandfinal világdöntőn a junior kategóriában. Életem legfantasztikusabb élménye volt. Hihetetlen 1 hetet töltöttünk a családommal és a csapatvezetőimmel a spanyolországi Valencia-ban. Nagyon fárasztó volt az oda út, hiszen a közel 2000 km-t autóval tettük meg, hogy csökkentsük a költségeket. A jó társaság miatt nagyon élvezetes volt az út. A pályára érkezve lúdbőröztem, nem hittel el, hogy itt vagyok. Nagyon feszített volt a program, minden nap reggel 7-kor indultunk a szállásról a pályára és este 7-re értünk vissza. A pályán sosem éreztem fáradságot, élveztem minden pillanatát. Sajnos szembesültem a hátrányokkal, hogy mivel sokkal kevesebbet megyek, mint a többiek nagyon rutintalan voltam. Edzőm szerint a harmadik szabadedzéstől kezdve kezdtem felvenni a ritmust a többiekkel, csak arra figyeltem, hogy lehetnék gyorsabb és gyorsabb. Sajnos a döntőbe nem sikerült bejutnom, összesen 75 versenyző volt és az első 36 legjobb időt futott jutott csak be a döntőbe. Idén is az lesz a célom, hogy megnyerjem a magyar bajnokságot és ismét, sokkal felkészültebben tudjam Magyarországot képviselni. Nagyon büszke vagyok, hogy az Országos Autó- és Motorsport Év Végi Díjátadójára meghívást kaptam, ahol Oláh Gyárfás átadta az Év Junior Gokartosa címet. Ismét találkozhattam példaképemmel, Michelisz Norberttel, akivel már személyesen ismertük egymást. Nagyon sokat jelentett ben megkaptam a Völgység Talentum díját, amely egy nagyon fontos elismerés szülővárosom részéről. A 2015 év nem volt túlságosan szerencsés, hiszen rengeteg technikai, beállítási problémával küszködtünk. Éreztük, hogy váltani kell, de mivel ez nagyon fontos döntés, sokáig hallogattuk, kerestük a lehetőségeket. Nyáron a csehországi Vysoke Myto-ban megrendezett versenyen döntöttük el véglegesen, hogy továbblépünk jelenlegi csapatunktól. Megbeszéltük a szüleimmel, hogy tartunk egy kis szünetet, mivel nincs értelme úgy versenyezni, hogy nem tudjuk a gépet beállítani az adott pályára. Nagyon elkeseredtem, mert nem láttam kiutat. A verseny után elmentünk nyaralni, amikor is megkeresett egy szlovák csapat, hogy induljak el a csapatuknál az utolsó CEE Rotax Bajnokság sárvári futamán, egy másik technikával. Nagyon megörültem a lehetőségnek és természetesen elfogadtuk az ajánlatot. Nagy izgalommal vártam a versenyt, hiszen minden álmom volt, hogy egyszer egy Tony Kart-tal tudjak versenyezni. Tökéletes hétvége volt, hiszen az időmérőn sikerült a 2. helyet megszereznem, olyan pilóták előtt, akik egy évben kb versenyen részt vesznek. Én egy évben kb. 7-8 versenyen tudok indulni. A 2016-os évtől az ERT Racing Team színeiben versenyzek. Az év első versenye Olaszországban volt, az Adria Raceway pályáján. Nagyon vártam, hiszen 4 hónapja nem ültem gokartban, ezért már a hétfői napon elmentünk, hogy legyen pár napom gyakorolni, szokni az új technikát. Fantasztikus érzés volt ismét pályán lenni és harcolni az idővel. 52 pilóta nevezett a junior kategóriába, magyar, olasz, lengyel, ukrán, fehér-orosz, litván, osztrák, cseh, szlovák, finn, japán, olasz, német színekben. Soha ennyi pilóta még nem volt. Nem is tudtak az összes versenyzőt egyszerre a pályára küldeni, így több selejtezőt rendeztek. Végül a döntőben a 7. helyen sikerült bekerülnöm, a versenyen többször kilöktek, de sikerült visszajönnöm, így 7. helyen értem a célban. Nem voltam teljesen elégedett, mert úgy éreztem, hogy előrébb tudtam volna végezni, ha nem löknek ki háromszor. De előre kell nézni, a tapasztalatokat feldolgozni és tanulni belőle. Remélem egész évben ilyen nagy mezőny lesz, hiszen így tudok a legtöbbet fejlődni. Április végén egyik kedvenc pályámon, a szlovákiai Dunaszerdahely volt a bajnokság következő állomása. Nagyon pozitívan vártam a hétvégét, hiszen ezen a pályán mindig gyors voltam. A változó időjárás ellenére az edzések alatt sikerült mindig az elejébe mennem. Az eredménye meg is lett, hiszen a mind a három futamon első helyen értem be. Az év többi versenyén sajnos több technikai problémánk adódott, ezért az év végére nagyon szoros volt a pontállás. Az utolsó verseny előtt 3 pontos lemaradásom volt az 1. helyezettől. Nagyon kiélezett versenyre sikeredett, de a szerencse ezen a hétvégén mellém állt, így idén először sikerült megnyernem az országos bajnokság junior kategóriáját évi eredmények: - Eurofinal 2. helyezés - Országos Bajnokság 1. hely - Közép-Európai Zóna Kupa 1. hely - Közép-Kelet Európai Zóna Kupa 2. hely

3 Média linkek: Elérhetőségek: Sövér László Sövér László (édesapa)

4

5

6

7

MGSZ Érted, Veled, Együtt.

MGSZ Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

EV-sport Magyarország Autósport Egyesület 2011 évi eredmények

EV-sport Magyarország Autósport Egyesület 2011 évi eredmények EV-sport Magyarország Autósport Egyesület 2011 évi eredmények Elérhetőség: Gál János elnök telefon: +36-20/433-22-08 e-mail: janos.gal@ev-sport.hu Web: http://www.ev-sport.hu Bevezetés 2011-es év sok tekintetben

Részletesebben

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11

Részletesebben

Gokart Talent Cup - Bérgokart Bajnokság 2017

Gokart Talent Cup - Bérgokart Bajnokság 2017 Gokart Talent Cup - Bérgokart Bajnokság 2017 Tehetségkutató a jövő bajnokainak A 2017-es szezonban a Gokart Talent Cup sorozatban lehetőség nyílik arra, hogy a verseny gokarttal nem rendelkezők, de a sport

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

Magyarország MXMANIA Nyílt Nemzeti Motocross Kupasorozat Alapkiírás

Magyarország MXMANIA Nyílt Nemzeti Motocross Kupasorozat Alapkiírás Magyarország MXMANIA Nyílt Nemzeti Motocross Kupasorozat Alapkiírás 2017 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Motocross Szakági Tanácsa MAMS Elnökség MAMS Titkárság, További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett

Részletesebben

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap)

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS Az idei év utolsó Országos Bajnoksága! Ritmuscsapatok Nemzetközi Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A nevezések száma a versenyt 2 napra ossza,egyik

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 2. Rendező: neve: Magyar Gokart Szövetség címe: 2750 Nagykőrös, Kecskeméti út 32. Tel: +36 30 510-4090

VERSENYKIÍRÁS. 2. Rendező: neve: Magyar Gokart Szövetség címe: 2750 Nagykőrös, Kecskeméti út 32. Tel: +36 30 510-4090 www.mnasz.hu www.mgsz.net VERSENYKIÍRÁS MNASZ, MGSZ 2015. OB (Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2015. évi Gokart Országos Bajnoksága, a Magyar Gokart Szövetség rendezésében) VI. forduló, 11-12. futam,

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

MURAU 25. Dockyard Havas Szezonzáró XI. Atomic Kupa (MK-GS, PS), Sí Cross Magyar Bajnokság OB-SX, Slope Style Junior OB

MURAU 25. Dockyard Havas Szezonzáró XI. Atomic Kupa (MK-GS, PS), Sí Cross Magyar Bajnokság OB-SX, Slope Style Junior OB MURAU 25. Dockyard Havas Szezonzáró XI. Atomic Kupa (MK-GS, PS), Sí Cross Magyar Bajnokság OB-SX, Slope Style Junior OB 26. Fundango Snowboard Magyar Bajnokság Sí versenyszámok kiírása Verseny időpontja:

Részletesebben

Birizdokart Kupa Versenykiírás

Birizdokart Kupa Versenykiírás Birizdokart Kupa Versenykiírás BirizdoKart H-6000 Kecskemét, Monostori út 3. Tel.: +36 (30) 651-1490 +36 (76) 505-175 www.birizdokart.hu info@birizdokart.hu Kedves Gokartosok, Bér gokartosok! A BIRIZDOKART

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

Magyarország Nyílt Nemzeti CONGEN Motocross Kupasorozat Alapkiírás

Magyarország Nyílt Nemzeti CONGEN Motocross Kupasorozat Alapkiírás Magyarország Nyílt Nemzeti CONGEN Motocross Kupasorozat Alapkiírás 2019 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Motocross Szakági Tanácsa MAMS Elnökség MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu,

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA

MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA MNASZ GOB 2016. Alapkiírás MNASZ GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2016. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: MGSZ Jóváhagyta: A Gokart Bizottság előterjesztése alapján a MNASZ Kiadja: a MNASZ titkársága 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa 2015 aug. 14-16. Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa MOTUL Kupa Dragbike verseny a Zakarauto.hu a Zakarmotor.hu, az Adrenalin és a TS Integrál Honda támogatásával

Részletesebben

Egy lépéssel a kortársak előtt

Egy lépéssel a kortársak előtt Egy lépéssel a kortársak előtt A nagy feltalálók mindig megelőzik saját korukat. A BÁNKUTI MotorSport 12 éves tehetsége, Vaskó Dominik egy nap versenymérnök, vagy feltaláló szeretne lenni. Ezt az álmát

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai

Részletesebben

kartingcee.eu VERSENYKIÍRÁS

kartingcee.eu  VERSENYKIÍRÁS www.mnasz.hu kartingcee.eu www.mgsz.net VERSENYKIÍRÁS A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gokart Országos bajnoksága, az MGSZ-RMC-CEE 2016. évi Gokart sorozata, CEZ Zone Nemzetközi sorozata a Magyar Gokart

Részletesebben

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval by Papp István - hétf?, szeptember 10, 2012 http://www.formula1tech.hu/csapatvezeto-es-pilota-egy-szemelyben-interju-csuti-laszloval/ Blog)

Részletesebben

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa Egy nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, ahonnan sok tapasztalattal, rengeteg új élménnyel és természetesen, ahogyan azt már megszoktuk, temérdek éremmel gazdagodva

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként

Részletesebben

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

Sanghaj Az időmérő

Sanghaj Az időmérő 2015. 09.27. Sanghaj Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautóvilágbajnokságon.

Részletesebben

kartingcee.eu VERSENYKIÍRÁS

kartingcee.eu  VERSENYKIÍRÁS www.mnasz.hu kartingcee.eu www.mgsz.net VERSENYKIÍRÁS A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gokart Országos bajnoksága, az MGSZ-RMC-CEE 2016. évi Gokart sorozata, CEZ Zone Nemzetközi sorozata a Magyar Gokart

Részletesebben

TÁRNOKI II. RÁKÓCZI FERENC SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

TÁRNOKI II. RÁKÓCZI FERENC SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016 TÁRNOKI II. RÁKÓCZI FERENC SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KARATE VERSENYZŐK EREDMÉNYEI 2015-2016 Egy rendkívül sikeres évet hagytak maguk mögé a tárnoki iskolás karatékák: 38 dobogós helyezést

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR téli kupa terepversenyek szabályzata 2012-13 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 BUGGY

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,

Részletesebben

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET Bemutatkozunk Az egyesület 2010 augusztusában alakult azzal a céllal, hogy tagjaink megfelelő körülmények között, szervezett kereteken belül tudják űzni ezt a sportot.

Részletesebben

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17 FRC Rallycross Supercars Slomczyn Final Race 2015.05.17 Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gábor! 2015 FRC Rallycross Supercars bajnokát köszönhetem! Gratulálok Gábor! Mesélj nekem az utolsó futamról, hogy alakult

Részletesebben

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló

2014. év szakmai beszámoló 2014. év szakmai beszámoló 1, Általános információk A Csongrád Megyei (a továbbiakban: Szövetség) 2014. május 26- án tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadta a 2014. éves működési- és pénzügyi

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2014 KATEGÓRIÁK NYÁR: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 VERSENYRENDSZERÜNK: Versenyünk AMATŐR szintű Táncversenysorozat! A Tánc, mint sportág megismertetése és tömegbázis teremtése és

Részletesebben

Nemzetközi Sporttalálkozó Csehországban 2006.

Nemzetközi Sporttalálkozó Csehországban 2006. Nemzetközi Sporttalálkozó Csehországban 2006. A FICE és a HÍD SE közreműködésével 2006. szeptember 22-én, 23-án, és 24- én rendezték meg a NEMZETKÖZI SPORTTALÁLKOZÓT gyermekotthonok, nevelőotthonok között

Részletesebben

Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Autó Autocross Országos Bajnokság

Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Autó Autocross Országos Bajnokság Autocross Versenykiírás 2010. május 9. - Dömsöd Magyar Köztársaság 2010. évi Duna Auto Autocross Országos Bajnokság - I. futam A verseny neve: Duna Autó Autocross Országos Bajnokság I. futam - helye: Dömsöd,

Részletesebben

MURAU 24 - DOCKYARD HAVAS SZEZONZÁRÓ IX. Atomic Kupa (MK-GS, PS) és Fundango Freestyle Sí Magyar Bajnokság (OB-SX, -BA) Versenykiírás

MURAU 24 - DOCKYARD HAVAS SZEZONZÁRÓ IX. Atomic Kupa (MK-GS, PS) és Fundango Freestyle Sí Magyar Bajnokság (OB-SX, -BA) Versenykiírás MURAU 24 - DOCKYARD HAVAS SZEZONZÁRÓ IX. Atomic Kupa (MK-GS, PS) és Fundango Freestyle Sí Magyar Bajnokság (OB-SX, -BA) Versenykiírás Verseny időpontja: 2016. Március 12-15. Verseny helyszíne: Kreischberg/Murau

Részletesebben

Eötvös Dorka riportja

Eötvös Dorka riportja Eötvös Dorka riportja Nemrég értünk vissza a 2011es sítáborból. Kíváncsi voltam mások véleményére is, megkérdeztem Farkas József tanár urat, Sallai Lucát, Stubnya Bencét és Gruhala Ádámot. Én személy szerint

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West

Részletesebben

LADIES CUP Külön bajnokság női gokartosok részére!

LADIES CUP Külön bajnokság női gokartosok részére! WONDER CLEAN NO LIMIT 120 GOKART LIGA Ahol a súly nem számít Kart Arena Gokart Csarnok - Pécs, Megyeri út 59. (Mecsek Füszért Raktárbázis) Egyenlő feltételekkel küzdhet meg a kicsi a nagy ellen, hisz a

Részletesebben

Junior ranglista kiírás 2018

Junior ranglista kiírás 2018 Junior ranglista kiírás 2018 A Magyar Golf Szövetség junior játékosok számára Junior Fiú és Junior Lány kategóriákban állít fel ranglistát. A ranglista a jelen kiírás szabályai alapján szerzett pontok

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft.

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. FRT futamok, Kiskunlacháza Az FRT Kupa futamain elhelyeztük a reklámfeliratokat a Mitsubishi EVO VI, illetve a Honda Civic FD2 versenyautón is. B.-A.-Z. Megyei Rallysprint

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2013 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2016. évre kiírja a HELL KART & Event Centerben megrendezendő HELL KART

Részletesebben

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

kartingcee.eu VERSENYKIÍRÁS

kartingcee.eu  VERSENYKIÍRÁS www.mnasz.hu kartingcee.eu www.mgsz.net VERSENYKIÍRÁS Jóváhagyási sz: K-221/2016.05.17. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gokart Országos bajnoksága, az MGSZ-RMC-CEE 2016. évi Gokart sorozata, CEZ Zone

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az MNASZ évi Gokart Országos Bajnoksága, Nemzetközi meghívásos gokart verseny

VERSENYKIÍRÁS. Az MNASZ évi Gokart Országos Bajnoksága, Nemzetközi meghívásos gokart verseny VERSENYKIÍRÁS Az MNASZ 2010. évi Gokart Országos Bajnoksága, Nemzetközi meghívásos gokart verseny I. RENDEZÉS 1. A rendezvény neve: 10. Hírös Kupa 2. Rendező: neve: Kecskeméti Motorsport Egyesület címe:

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

Forever Cup Dunaújvárosban

Forever Cup Dunaújvárosban Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi

Részletesebben

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely DOWNHILL (DH) A downhill a hegyikerékpár sport egyik legextrémebb ága, amely során kövekkel, ugratókkal, letörésekkel tarkított, erősen lejtős terepen kell bringázni. Az óra elleni küzdelemben fokozott

Részletesebben

Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.

Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2. SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30

Részletesebben

FRC TOURING MASTERS. Hungaroring Bajnokság 3 helyezettje!

FRC TOURING MASTERS. Hungaroring Bajnokság 3 helyezettje! FRC TOURING MASTERS Hungaroring 2016.06.19 Bajnokság 3 helyezettje! Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Utolsó futam, hazai pálya. Nagy riválisod Dániel Gábor nem volt most jelen sajnos. Viszont Góth Viktor

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! A lelkes és sikeres csapata azért kereste meg Önöket, hogy a jövőben együttműködve, egymást segítve érjük el újabb és várhatóan nagyobb sikereinket. Biztosak vagyunk benne,

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 001/2018.01.19 Offroad Szakági Bizottsági Határozat. Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával elfogadja az Autocross 2018-as Alapkiírását. Kérjük

Részletesebben

Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány

Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány Az M-F Motorsport fiatal tehetsége, Marton Gergely idén tanulóévét tölti a Super National felnőtt mezőnyében. Nos, eddig remekül tanult! A hétvégi kakucsi Közép-európai

Részletesebben

A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről

A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről Készítette: Salga István szakedző A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának egyedüli

Részletesebben

2016.Március 19. (szombat)

2016.Március 19. (szombat) VERSENYKIÍRÁS Ritmuscsapatok és Hip-Hop Unite Hungary Bajnoksága! Második Pontszerző Ritmus Bajnoki Elődöntője és 1VS1 Battle versenye már 2 korosztályban! A nyertes 12 év feletti párbajozó a párbaj nevezési

Részletesebben

GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2010 évi ALAPKIÍRÁSA

GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2010 évi ALAPKIÍRÁSA GOKART ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2010 évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: a Gokart Munkabizottág az MNASZ Intéző Bizottsága az MNASZ Titkárság 2 Tartalomjegyzék I. FEJEZET...7 1 A MAGYARORSZÁGI GOKARTVERSENYEK

Részletesebben

MINIMUM VIZSGA KÉRDÉSEK

MINIMUM VIZSGA KÉRDÉSEK 1. Mi a MAMS feladata? MINIMUM VIZSGA KÉRDÉSEK A MAMS egyik legfontosabb feladata, hogy a magyarországi motorsport tevékenységet szakmai szempontból irányítsa, szabályokat alkosson, azok betartását biztosítsa

Részletesebben

FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst

FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst 2016.10.30 Szimuly Bence Karimo: Helokaa Bence! Túl vagyunk egy kemény, tréfás pályán. A vasárnapi napon elég sokat teszteltél. De először had kérdezzem meg, hogy csöppentél

Részletesebben

A MOATSZ 2011. évi versenynaptára VÉGLEGES!

A MOATSZ 2011. évi versenynaptára VÉGLEGES! január 1. szombat 2. vasárnap 3. hétfő 4. kedd 5. szerda 6. csütörtök 7. péntek 8. szombat 9. vasárnap 10. hétfő 11. kedd 12. szerda 13. csütörtök 14. péntek 15. szombat 16. vasárnap 17. hétfő 18. kedd

Részletesebben

Magyarország évi SZINKRONKORCSOLYA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG kiírása

Magyarország évi SZINKRONKORCSOLYA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG kiírása Magyarország 2017. évi SZINKRONKORCSOLYA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG kiírása 1.) A bajnokság célja A bajnoki címek és helyezések korosztályonkénti eldöntése. Az Országos Bajnokságon első helyezett csapat jogosult

Részletesebben

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának.

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner

Részletesebben

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása 2016 Készítette: A MAMS Enduro Szakági Tanács Jóváhagyta: A MAMS Elnökség Kiadja: A MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

2018. szeptember 30. Budapest TAEKWONDO FANATICS

2018. szeptember 30. Budapest TAEKWONDO FANATICS 2018 évi WT Országos formagyakorlat Bajnokság 2018. szeptember 30. Budapest TAEKWONDO FANATICS VERSENYKIÍRÁS Kiíró: Rendező: Magyar Taekwondo Szövetség Taekwondo Fanatics Sportegyesület Verseny elnök:

Részletesebben

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán.

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Bemutatkozunk Egyesületünk A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület 1992- ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Az egyesületünk célja Célunk a rock and roll tánc műfajának

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli

Részletesebben

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Gokart Talent Cup GTC esports Series Sorozata A verseny főbb adatai

VERSENYKIÍRÁS. Gokart Talent Cup GTC esports Series Sorozata A verseny főbb adatai VERSENYKIÍRÁS Gokart Talent Cup GTC esports Series Sorozata 2018 A verseny főbb adatai SZERVEZŐ: M-Kart Racing Alapítvány - Nagykőrös, Derkovits u. 1. HELYSZÍN: Race Center Autóverseny Szimulátor Központ

Részletesebben

Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében között. Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft

Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében között. Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében 11-14 között Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Legfontosabb külföldi küldőterületek vendégéjszaka számai

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben