Polgármesteri tájékoztató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgármesteri tájékoztató"

Átírás

1 Polgármesteri tájékoztató a október 29. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. Október 29. Megalakult Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése, ezen a napon az első munkaülést is megtartottuk. Október 31. Fekete Zsolt alpolgármester úrral vért adtunk a polgármesteri hivatalban. November 3. Városi cégek vezetőivel egyeztettem. November 4. Az egyházak helyi képviselőivel folytattam kétoldalú megbeszéléseket, a minél eredményesebb együttműködés érdekében. November 5. Az egészségügyi alapellátással kapcsolatosan megbeszélést tartottunk a salgótarjáni háziorvosok részvételével. Ugyanezen a napon az óvodai feladatellátással kapcsolatos megbeszélést tartottunk a salgótarjáni óvodavezetőkkel. November 6. Részt vettem és beszédet mondtam az Abigél Közhasznú Egyesület és a Nógrádi Autizmus Alapítvány Hol van a helye autista társainknak a társadalomban? című fórumán mely a fogyatékosságra érzékenyítő, befogadó, pozitív társadalmi szemlélet kialakítását elősegítő program. Ugyanezen a napon Salgótarján Megyei Jogú Város rendkívüli közgyűlést, Dániel Zoltán alpolgármester fogadónapot tartott. November 7. Részt vettem Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által szervezett A Szociális Munka Napja című városi ünnepségen, melynek helyszíne a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színházterme volt. Köszöntőt mondott Fekete Zsolt alpolgármester. Délután a Szent István Egyetem megbízottjával folytattam megbeszélést. 1

2 November 8. Ezen a napon került sor az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014/2015-ös tanév támogatottjai számára rendezet sajtónyilvános ceremóniára a Városháza Czinke Ferenc termében. Szintén ezen a napon került sor a IV. Múzsa Művészeti Fesztivál Gálájára, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban, ahol Dániel Zoltán alpolgármester szólt a megjelentekhez. November 10. Találkoztam a városunkban a föld alatti kábelek tulajdonosaival, ahol a jövőbeni elképzeléseinket egyeztettük, koordináltuk. A Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás és a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás ülésein, valamint a kistérségi társulás ülésén vettem részt. November 11. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete Őszikék címmel rendezett kézműves kiállítást A megnyitón Dániel Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt. A Salgglas vezérigazgatójával tárgyaltunk az eddiginél szorosabb együttműködésről. November 12. Az acélgyár felszámolójával tárgyaltam. A POFOSZ megyei vezetőivel egyeztettünk. A városi polgárőrség vezetőjével jövőbeni közös feladatainkról tárgyaltunk. Sajtótájékoztatót tartott Dániel Zoltán a Gyermekek Jogainak Hete rendezvénysorozatról. November 13. Fogadónapot tartottam a Városházán. Szintén ezen a napon került sor Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendkívüli ülésére. November 14. Salgótarján Megyei Jogú Város rendkívüli közgyűlést tartott. A Gyermekjogi Hét keretében rendhagyó fogadónapot tartottunk Dániel Zoltán alpolgármesterrel az iskolák diákközösségei számára. A Nógrád Megyei Őszi Tárlat kiállítás megnyitóján Szécsényben díjat adott át Dániel Zoltán alpolgármester. 2

3 November 18. A Zománcművészeti Alkotótábor Jubileumi Kiállítás megnyitóján vettek részt az alpolgármesterek a Dornyai Béla Múzeumban. Ennek keretében este Jótékonysági Koncerten vettem részt. Dániel Zoltán alpolgármester Gondolkodjunk DÖK-ösen környezetvédelmi kerekasztal beszélgetésen vett részt az Új Nemzedék Kontakt Plusz Irodában. Ugyanezen napon a Fiatalok Fogadóóráján válaszolt alpolgármester úr a fiatalok kérdéseire. Az Öblösüveggyár tulajdonosával folytattunk egyeztető tárgyalást. November 19. Egyeztetést folytattam a közműszolgáltatókkal. Egyeztetést folytattam az ÉRV Zrt. menedzsmentjével a Salgótarján és Környéke Vízmű valamint a Csatornamű Kft. üzletrészének megvásárlásáról. Fekete Zsolt Jótékonysági Koncerten vett részt, mely Pál Pista bácsi megsegítésére jött létre. November 20. Egyeztetést folytattam Salgótarján környéki vadásztársaságokkal és erdőgazdálkodással foglalkozó társaságokkal vadkárok elhárításával kapcsolatban. A Nógrád Volán Zrt. menedzsmentjével találkoztam a salgótarjáni helyi járati buszmenetrend ésszerűsítésével kapcsolatban. Ugyanezen napon Fekete Zsolt alpolgármester tartott fogadónapot, Dániel Zoltán alpolgármester Szedd, hogy szebb legyen a város! szemétszedési akción vett részt. November 21. Ezen a napon Salgótarján Megyei Jogú Város társhatóságainak vezetőivel tanácskoztam. Dr. Gaál Zoltán jegyző fogadónapot tartott. A Kohász Fúvószenekar 135. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen vettem részt. November 22. A Prima Primissima Gálarendezvényen vettem részt a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. November 23. A Néptáncosok Országos bemutató Színpadának házigazdája a Salgótarjáni Néptáncművészetéért Közalapítvány, azaz a Nógrád Táncegyüttes. A fesztiválon Fekete Zsolt alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. (Minősítő Fesztivál) 3

4 November 25. Az elpusztításukra szövetkezett a gyűlölet, emléküket őrzi a szeretet című vándorkiállítás megnyitóján vett részt a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Fekete Zsolt alpolgármester. November 26. A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága ülésén vett részt Fekete Zsolt alpolgármester. A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület és a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft által szervezett az I. világháborút elszenvedettek tiszteletére megrendezett Észak-magyarországi Katonadalos Találkozón jelen volt Fekete Zsolt alpolgármester. November 27. Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlést tartott. Dániel Zoltán alpolgármester tartotta fogadónapját a Városházán. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezése nyomán, a Véradók Napján jubiláló sokszoros véradókat köszöntöttem. A Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolájának a nevelőtestülete és diákközössége meghívásának tett eleget Fekete Zsolt alpolgármester, aki részt vett az iskola épületének 85. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. A XXIII Október 23. Emlékfutás rendezvény pontversenyének értékelésére és díjátadó ünnepségre került sor a Megyeháza dísztermében. A rendezvényen Dániel Zoltán alpolgármester vett részt. November 28. A VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Kft taggyűlésén vettem részt. A Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete tartotta zárórendezvényét, melyen Dániel Zoltán alpolgármester képviselte önkormányzatunkat. November 29. A Mindenki Karácsonyfa ünnepségen az első gyertyagyújtás megtörtént. December 2-3. Ujhelyi István EP képviselő meghívására Brüsszelbe látogattam, ahol megbeszéléseket folytattunk a város számára elérhető EU támogatásokról. Salgótarjánban, a Fő téren ekkor került sor a lappföldi Mikulás látogatása okán szervezett gyermekrendezvényre. Jobb Velünk a világ - A fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából rendezett gálaesten képviselte önkormányzatunkat Fekete Zsolt alpolgármester a Nemzeti Színházban. 4

5 December 4. Fogadónapot tartottam. Megkezdtük a tárgyalásokat a salgótarjáni felsőoktatás újraindításának konkrét lépéseiről. Ugyanezen a napon a Mi van a puttonyban c. cirkuszi előadást tekinthették meg a város óvodásai és iskolásai a Városi Sportcsarnokban Dániel Zoltán alpolgármester jelenlétében. December 5. A VGÜ Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsági ülésén vettem részt. Látogatást tettem a városi tagóvodákban. December 6. Látogatás a kórházban, mikulás ajándékok osztása gyermekeknek. Nagycsaládosok Egyesületének évzáró rendezvényén vettem részt és adtam át az Önkormányzat ajándékát. Adventi gyertyagyújtás a Fő téren. Borbála- bányász ünnepségen vett részt Fekete Zsolt, a Salgótarjáni Bányász Nyugdíjas Szakszervezet meghívására. December 8. Az december 8-i Salgótarjáni Sortűz áldozatai emlékére rendezett Város Gyásznapon, emlékmisén, megemlékezésen vettem részt. December 9. Salgótarján Megyei Jogú Város rendkívüli közgyűlést tartott. December Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén vettem részt Debrecenben, Dániel Zoltán alpolgármesterrel. December 13. Jó tanuló, jó sportoló díjak átadása a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. December 15. Idősek Karácsonya rendezvényen vettem részt Salgóbányán. 5

6 II. Adatszolgáltatás a Közgyűlés december 18-i ülésére a polgármesteri tájékoztatóhoz Az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodási rendjéről szóló 23/2013. (IV.25.) Ör. számú rendelet 15. -a határozza meg a polgármester számára a Közgyűléstől átruházott hatáskörben meghozható döntések körét. A hatáskörrel élve év augusztus és szeptember hónapjában az 5 millió Ft egyedi értékhatárig forgalomképes ingatlanok elidegenítésére nem került sor. A hatáskörrel élve év október hónapjában az 5 millió Ft egyedi értékhatárig az alábbi forgalomképes ingatlanok elidegenítésére került sor. Jelleg / Helye Hrsz Terület (össz)m2 tulajdoni hányad Darabszám Összesen bruttó Ft garázs udvar Nyírfácska út /150-3/ ,- Zagyvarakodó 3694/ / ,- szántó Salgótarján, külterület 0284/ / ,- Összesen: ,- Salgótarján, december 15. Dóra Ottó polgármester 6

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától 2017. november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától

Részletesebben

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Tájékoztató a 2015. december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. 12.07. - A hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett programot nyitottam meg, ahol filmvetítéssel

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a február 04. napjától március 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a február 04. napjától március 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. február 04. napjától 2017. március 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. február 04. napjától

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától 2017. augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató 1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. szeptember 14. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. 2015. szeptember 14-én frakció ülést tartottunk. Dániel Zoltán alpolgármester összehívta

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató

Polgármesteri Tájékoztató Polgármesteri Tájékoztató a 2017. augusztus 19. napjától 2017. szeptember 15. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. augusztus 19. napjától

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

2015. április 30-án (csütörtökön) órára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán

Részletesebben

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 15-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 15-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 5-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól I. 2009. szeptember 8. Tanévnyitó Fesztivál Dr. Juhász Tibor alpolgármester képviselte

Részletesebben

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató 1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. június 16. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. június 17-én Fekete Zsolt alpolgármester tartotta fogadónapját a Városházán. A Szakembereket

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a június 12. napjától augusztus 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a június 12. napjától augusztus 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2018. június 12. napjától 2018. augusztus 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2018. június 12. napjától

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. II. félévi M U N K A T E R V E A Közgyűlés 2010. május 25-ei ülésére! Augusztus 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje: augusztus

Részletesebben

Püspökladány, január 20.

Püspökladány, január 20. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGIÍRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. lk/o sz.: I. 341-812008. E/oodó: Opauszki Zoltán Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66)

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármester és az alpolgármesterek fontosabb tárgyalásairól, valamint

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének I. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének I. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. I. félévi M U N K A T E R V E Elfogadva a Közgyűlés 232/2011. (XII. 15.) Öh. sz. határozatával Január 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok könyvvizsgálóinak megválasztására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok könyvvizsgálóinak megválasztására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15412-1/ 2019. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok könyvvizsgálóinak megválasztására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni Csatornamű

Részletesebben

Monor város 2016. évi programtervezete

Monor város 2016. évi programtervezete Rendezvény időpontja: Rendezvény megnevezése: Monor város 2016. évi programtervezete Rendezvény helyszíne: Szervező: A szervezésért felelős személy neve és elérhetősége: 2016. január 8. 17:00 2016. január

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Beszámoló a polgármester és az alpolgármester fontosabb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

2016. szeptember 27-én (kedd) 9.00 órára

2016. szeptember 27-én (kedd) 9.00 órára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán

Részletesebben

JAVASLAT. alapítványnak történő forrás átadásról

JAVASLAT. alapítványnak történő forrás átadásról NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 51-20/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: JAVASLAT alapítványnak történő forrás átadásról Készült: A Közgyűlésének 2014. március

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/339-1/2015/I. Ea: Paksi Pauletta Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9.

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9. FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2010. (II.25.) Kt. HATÁROZATA Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési rendezvénytervéről A Képviselő-testület Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Úr!

Tisztelt Képviselő Úr! Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. II. félévi M U N K A T E R V E Elfogadva a 162/2012.(VI.28.) Öh. sz. határozattal 1 Augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-305/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR 2018 szeptember 1 2018. évi eseménynaptár Az esemény Az esemény megnevezése A megemlékezés formája Felelős időpontja szeptember 1. 10-21 óra 10. Pozsonyi Piknik Kulturális

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Kimutatás az "Elnöki keretből" megítélt támogatások 2011. évi teljesítéséről 4. sz. melléklet IX./5. sor

Kimutatás az Elnöki keretből megítélt támogatások 2011. évi teljesítéséről 4. sz. melléklet IX./5. sor /a. sz. melléklet Kimutatás az "Elnöki keretből" megítélt támogatások 0. évi teljesítéséről. sz. melléklet IX./5. sor 0 0 Fekete Gyémánt Egyesület, Bátonyterenye célja Szent Borbála napi ünnepség megrendezésének

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/338-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

50-71/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

50-71/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 50-71/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének évi határozatai

Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének évi határozatai Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének 2016. évi határozatai Acsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I. 27.) Kt. határozata, Csővár Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 15178/2018. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előadó : Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2007. június 18 - augusztus 31-ig) Ottó

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

3-181/2017. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

3-181/2017. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 3-181/2017. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2017/18. 1. 2017-2018-AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma szakgimnáziumban: 178 nap, a gimnáziumban 179 nap. A tanítási év első tanítási napja 2017. szeptember

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

2-105/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

2-105/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 2-105/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, az átruházott

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének június 28-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének június 28-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. június 28-i ülésére 1. 2012. május 18-án tartotta a Békési Kistérségi

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 1. sz. melléklethez 1. /PJB/2019. (III. 18.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését az 1990. évi LXV. tv. 12. (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/656-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben