XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI"

Átírás

1 XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A társasági adót szabályozó törvény évtől hatályos módosítása elsősorban az adórendszer egyszerűsítését, az adóadminisztráció (bejelentési, nyilvántartási kötelezettségek) csökkentését, a versenyképesség javítását (a fejlesztési tartalék bővítése révén) célozza. A központi költségvetésnek a társasági adó címén 2008-ban 545,6 milliárd forint bevétele keletkezhet. A évre tervezett társaságiadó-bevétel 41,6 milliárd forinttal, 8,3%-kal több a évi költségvetési törvény által előirányzott összegnél. A GDP arányában kifejezett társaságiadó-bevétel 2008-ban 2% lehet. A évtől hatályba lépő adómódosítások a költségvetés társasági adóból származó bevételét a következőképpen érintik: milliárd forintban Adóváltozások hatása összesen 0 ebből: a fejlesztési tartalék módosítása (a nyereség 25%-os határának 50%-ra -10 emelése) a céltartalék, az értékvesztés utáni adóalap-korrekciós tételek +10 kiterjesztése a hitelintézetekre és a befektetési vállalkozásokra A bevallott adózás előtti nyereség 2008-ra tervezett összege 6379,5 milliárd forint, a ténylegesen adózás alá vont jövedelem (pozitív társasági adóalap) pedig 3898,4 milliárd forint lehet. A bevallott számított adó évre tervezett összege 621,8 milliárd forint. A fizetendő társasági adó meghatározásakor a vállalkozások több jogcímen csökkenthetik a számított adójukat. A bevallott (érvényesíthető) adókedvezményeknél 125,7 milliárd forint szerepel a évre vonatkozó tervben. Az adócsökkentésekkel mérsékelt, fizetendő társasági adó 2008-ra tervezett összege 494,1 milliárd forint. Az adózás előtti nyereség arányában kifejezett fizetendő társasági adó (átlagos adóterhelés) 2008-ban 7,7% lehet. 1/2. ALCÍM: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK KÜLÖNADÓJA A évi költségvetés a társas vállalkozások különadója címén 170,6 milliárd forint bevétellel számol. A évre tervezett összeg 20,6 milliárd forinttal, 13,7%-kal meghaladja a évre előirányzott összeget. 1/3. ALCÍM: HITELINTÉZETI JÁRADÉK A hitelintézeti járadékból 2008-ra tervezett költségvetési bevétel 15 milliárd forint. A évre tervezett összeg 10 milliárd forinttal, 40%-kal kevesebb a évre előirányzott bevételnél.

2 1/6. ALCÍM: EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ A évi költségvetés az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) címén 168,7 milliárd forint bevétellel számol. A évi költségvetési törvényben előirányzott összeghez képest az adóbevétel alig, mindössze 0,5 milliárd forinttal, 0,3%-kal növekedhet. A GDP arányában kifejezett eva-bevétel 2008-ban 0,61% lehet. A évben az eva-nál lényeges, a költségvetés bevételét érdemben befolyásoló szabályváltozás nem történik. A évre vonatkozó tervezés azzal számol, hogy az eva alanyainak száma 2008-ban lényegesen nem változik, kb. 103 ezer lesz. Az eva alapjának tervezett összege 674,9 milliárd forint, míg az arra 25%-os adókulccsal számított eva összege 168,7 milliárd forint. 1/7. ALCÍM: BÁNYAJÁRADÉK A bányajáradék költségvetési bevétele 2008-ban 29 milliárd forintra tehető, amely az előző évi előirányzathoz képest - a szénhidrogének hazai kitermelésének várható csökkenése miatt - mintegy 3%-kal alacsonyabb. A bányajáradék döntő részét, több mint 90%-át továbbra is a kőolaj és a földgáz termékek adják ban azzal számolunk, hogy a kőolaj világpiaci ára a USD/hordó sávban stabilizálódik, a hazai termelés 2-2,5%-kal csökken; a földgáz viszonteladói díja az év első felében mérsékelten növekszik, az év második felében pedig várhatóan stagnál. A kitermelés kis mértékben tovább csökken. az árfolyamok nem változnak jelentősen; a bányajáradék számítás és fizetés feltételei nem változnak. A külfejtéssel termelt szilárd ásványi nyersanyagok területén (elsősorban az építőanyag- és az építőipar igényeinek megfelelően) enyhe növekedés prognosztizálható a bányajáradék-bevételekből. 1/8. ALCÍM: JÁTÉKADÓ-BEVÉTEL A évre játékadó-bevétel címen a központi költségvetésben 73,5 milliárd forint tervezhető, amely összeg szinte azonos az előző évi előirányzattal. Nem várható, hogy a szerencsejáték szolgáltatást igénybevevők köre csökkenne, tekintettel arra, hogy a szerencsejáték szolgáltatás keresleti és kínálati oldalát csak rendkívül szélsőséges gazdasági és életszínvonali változás befolyásolná. A szerencsejátékok forgalmát és így a játékadó-bevételt kizárólag a piacon történt jogszabályi változások, a kínálati oldal döntései, valamint a szerencse (halmozódások által megnövekedett játékkedv) befolyásolja. 1/9. ALCÍM: ÖKOADÓ 1/9/1. Energiaadó Az energia adó esetében a nem üzleti (központi közigazgatás, helyi önkormányzatok) felhasználású adótételek emelkedése miatt, valamint enyhe volumennövekedést feltételezve évre 13,3 milliárd forint bevétel valószínűsíthető.

3 1/9/2. Környezetterhelési díj A környezetterhelési díj évi tervezete 7,2 milliárd forint. A fizetési kötelezettség a levegőterhelési díj és a vízterhelési díj esetében 2008-ban éri el a törvényi mérték 100%-át. A díjkedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályok továbbra is érvényben vannak. 1/10. ALCÍM: EGYÉB BEFIZETÉSEK Az egyéb befizetések évi előirányzata 31 milliárd forint, amely az egy évvel ezelőtti összeghez viszonyítva 2 milliárd forint összegű növekedést jelent. A tervezett bevétel döntő részét az állami adóhatóság által beszedett bírságok, pótlékok teszik ki, de az előirányzat bevételét képezi az adóalanyok által befizetett önellenőrzési pótlék, illetve a vámhatóság által beszedett szankciók összege is. A gazdálkodó szervezetek egyéb befizetései bevételi előirányzatának bázis időszakhoz viszonyított mérsékelt növekedését egyrészt a jegybanki alapkamat várható csökkenése indokolja, mely a késedelmi pótlék és az önellenőrzési pótlék naptári napi mértékének változásával jár együtt, másrészt az adózás rendjéről szóló törvény év elejétől hatályba lépő változásai befolyásolják. 2. CÍM: FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK 2/1. ALCÍM: ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ Általános forgalmi adóból a központi költségvetés a évre 2127,9 milliárd forint bevételt irányoz elő, amely a GDP arányában 7,8%-ra tehető évben az áfa bevételek alakulását a makrogazdasági folyamatok változása determinálja. Az áfa bevételek legnagyobb forrását jelentő folyóáras vásárolt fogyasztás a gazdaság egészénél továbbra is kisebb ütemben bővül. Az infláció növekedési ütemének mérséklődése következtében a reálkeresetek összességében szerény, de az alacsonyabb jövedelemkategóriákban az átlagosnál nagyobb emelkedése jelentheti a vásárolt fogyasztás növekedésének forrását. Az áfa bevételek várható alakulását mindezen tényezők együttes hatása befolyásolja. A lakossági beruházások utáni áfa bevételek a reálkeresetek enyhe emelkedésének megfelelően szerényebb ütemben bővülhetnek. Az egyéb vásárlások különös tekintettel az államháztartás folyó termelő felhasználása és beruházásai után keletkező áfa bevételekre várhatóan a takarékosabb és hatékonyabb államháztartási követelményeknek megfelelően alakulnak. Az újrakodifikált áfa-törvény szerint nem változik az áfa kulcsok mértéke és szerkezete sem, így a szabályozás módosulásától érdemi költségvetési kihatás nem várható. Az építési telek értékesítés áfa kötelezettségének bizonyos feltételek mellett magánszemélyekre történő kiterjesztése a évi adóbevételeket marginálisan érinti. A fordított adózás kiterjesztése az építési-szerelési munkákra, valamint az ingatlanhoz közvetlenül nem kapcsolódó szolgáltatásokra, a konstrukcióból adódóan a bevezetés évében némi pénzforgalmi kiesést jelenthet, mely a befizetendő és visszaigényelhető adó egyidejű csökkenésének időben eltérő érvényesüléséből adódik. Ezt a kiesést ugyanakkor ellensúlyozhatja a jogosulatlan visszaigénylések visszaszorulásának pozitív bevételi hatása. A visszaigénylési jogosultság újraszabályozása nem jelent várhatóan számottevő bevételi kockázatot, a korábbi visszaigénylési korlát eltörlése és az új, bevallási gyakorisághoz kötött korlátok bevezetéséből származó többletbevétel egyenlegében 1-2 milliárd forint adóbevételi

4 növekményt jelenthet. Az alanyi adómentesség értékhatárának növekedése ugyanakkor 2-4 milliárd forint áfa bevétel kiesést eredményezhet. Az utazásszervezés jogharmonizációs célú szabályozás változásának az áfa bevételek tekintetében pozitív és negatív kihatású eleme egyaránt van, ezek egyenlege a jelenlegi helyzethez képest számottevő eltérést nem jelenthet. A jogharmonizáció okán az állami vagyon értékesítéséből, illetve a korábban adómentes kiemelt állami beruházások áfa körbe történő bevonásából 11,5 milliárd forint áfa bevételi többlet keletkezhet. Mivel ez a tétel a kiadási oldalon is megjelenik, a költségvetési egyensúlyt nem befolyásolja. 2/2. ALCÍM: JÖVEDÉKI ADÓ A jövedéki adó tekintetében a évi költségvetési bevétel az egy évvel korábbi előirányzathoz képest 13%-ot meghaladó növekedéssel számolva 843,9 milliárd forintra tehető, amely a GDP mintegy 3%-ának felel meg. Az összes bevétel közel 60%-át kitevő üzemanyagokat terhelő jövedéki adó mértéke az előző évekhez hasonlóan évre sem változik, miközben kismértékű üzemanyag forgalomnövekedés valószínűsíthető. A trendeknek megfelelően, a gázolaj volumenének növekedési üteme főként az áruszállítás várható bővüléséből adódóan évben is meghaladhatja a benzinét, azonban évhez képest mindkét termékkörben a növekedési ütem némi lassulására lehet számítani. Az üzemanyagból származó nettó jövedéki adóbevétel várhatóan mintegy 45%-a a benzin, 55%-a a gázolaj után folyik be. Az üzem-anyagforgalom volumenében a gázolaj részarányának növekedése várható. A bevételek közel 30%-át kitevő dohánytermékeken belül a cigaretta adótételének áprilisi majd szeptemberi kb. 3-3%-os emelésének költségvetési egyenlegjavító hatását kismértékű volumencsökkenés mérsékelheti. A bevételek mintegy 12%-át kitevő szeszesitalok és egyéb termékek esetében ahol nem növekednek az adótételek elsősorban a sör esetében némi forgalomemelkedés várható. 2/3. ALCÍM: REGISZTRÁCIÓS ADÓ A költségvetés évi regisztrációs adóbevétele - az előző évi előirányzatot közel 20%-kal meghaladva - 93,7 milliárd forintra tehető, amely a GDP 0,3%-ának felel meg. A prognózis figyelembe veszi azt, hogy évre kifut a években befizetett regisztrációs adó évet mintegy 6 milliárd forinttal terhelő részleges visszatérítése. A személygépjármű piac elmúlt években tapasztalt erőteljesen csökkenő trendjére nem lesz kedvező hatással a lakossági reáljövedelmek szerény mértékű növekedése, illetve a vállalkozások gépjármű beruházásainak esetleges további elhalasztása, így a prognózis évre továbbra is az első alkalommal történő forgalomba helyezések számának csökkenésével kalkulál. 3. CÍM: LAKOSSÁG KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 3/1. ALCÍM: SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ A személyi jövedelemadó évtől javasolt módosítása elsősorban a legális foglalkoztatás ösztönzését (az adójóváírás átalakításával), illetve az adórendszer egyszerűsítését és az adminisztráció csökkentését (a kedvezmények, mentességek szűkítése, valamint az adóbevallási, a bejelentési, nyilvántartási kötelezettségek mérséklése révén) célozza.

5 A központi költségvetés személyi jövedelemadóból 2008-ra előirányzott bevétele 1923,3 milliárd forint. A évre tervezett adóbevétel 171,7 milliárd forinttal, 9,8%-kal meghaladja a évi költségvetési törvény által előirányzott összeget. Az adóbevétel GDP-hez viszonyított aránya 2008-ban 7%. Az előirányzat tartalmazza a legális foglalkoztatás növelését célzó, s egyben az adórendszer egyszerűsítését jelentő azon változást, amely szerint az adójóváírás mértéke 18%, havi felső határa forint, kifuttatása az forintos jövedelemsávban történik 9%-os léptékkel, a kiegészítő adójóváírás ugyanakkor megszűnik. A módosítás révén a költségvetés kb. 30 milliárd forintnyi adóbevételről mond le. Az összevont adóalap évre tervezett összege 8028,2 milliárd forint, míg az arra jutó, az adótábla szerint számított adó tervezett összege 2011,8 milliárd forint. A számított adót ténylegesen csökkentő adómérséklések, adókedvezmények összege a évre 413,3 milliárd forintra becsülhető. A kedvezmények levonása utáni, a visszafizetendő adócsökkentéseket is tartalmazó, összevont adóalap utáni adó 2008-ra tervezett összege 1598,5 milliárd forint. A nemzetgazdasági szintű, összevont adóalapra számított átlagos adóterhelés a évben 19,9% lehet. Az elkülönülten adózó jövedelmek után 2008-ban 209 milliárd forint bevallott adóbevétellel lehet számolni. A kifizetőket (például a természetbeni juttatások után), a társasházakat érintő bevallott személyi jövedelemadó 2008-ra tervezett összege 120 milliárd forint. 3/2. ALCÍM: EGYÉB LAKOSSÁGI ADÓK Az egyéb lakossági bevételek a bérfőzési szeszadóból és egyéb vámbefizetések utólagos elszámolásából származó befizetéseket tartalmazzák. A bérfőzési szeszadó esetében az alkoholtermékekhez hasonlóan a szabályozás nem változik. A évre a befizetések összege 5,3 milliárd forintra tehető, az idei évhez hasonlóan kedvező gyümölcsterméssel, valamint egyéb lakossági vámbefizetéssel kalkulálva. 3/3. ALCÍM: MAGÁNSZEMÉLYEK KÜLÖNADÓJA A magánszemélyek által fizetendő különadóból tervezett évi költségvetési bevétel 26,9 milliárd forint. A évre tervezett összeg 9 milliárd forinttal, mintegy 50%-kal meghaladja a évre előirányzott bevételt. 3/4. ALCÍM: LAKOSSÁGI ILLETÉKEK A központi költségvetés évi illeték bevétele 131,4 milliárd forint, amely a évi előirányzathoz viszonyítva 4,6 milliárd forinttal nő. Az önkormányzatokat megillető bevétel a évben 64 milliárd forint összegű. Az államháztartás illeték bevétele együttesen 195,4 milliárd forintra tehető. Az APEH által beszedett illetékből a központi költségvetést és az önkormányzatokat megillető bevétel megosztása az elmúlt évben törvénybe iktatott elvek szerint történik (megosztás 50-50%, azonban 4%-nyi rész a fővárosi, 8,5% a megyei és megyei jogú városi önkormányzati bevételből kerül továbbra is az illetékbeszedés költsége jogcímén visszatartásra).

6 4. CÍM: EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 4/1. ALCÍM: VEGYES BEVÉTELEK Vegyes bevételek címen a központi költségvetés a évre 6,2 milliárd forint bevételt tervezett. A korábban beváltott állami kezességekből és viszontgaranciákból várható 1,5 milliárd forintos megtérülés zömében a Hitelgarancia Zrt. befizetéseiből adódik. Az egyéb vegyes bevételek 4,7 milliárd forintos előirányzata többek között az önkormányzatok által jogtalanul igénybevett támogatások utáni kamattérítésekből, a felszámolásokból származó bevételekből, valamint a kezességvállalási díjakból tevődik össze. A kezességvállalási díj bevételek meghatározó része az egyedi kezességvállalásokhoz kapcsolódik. Az Áht. 33/A. -ának (8) bekezdése szerint az egyedi kezességvállalások esetében költségvetési bevételként a kezesi díj felső határának megfelelően számított összeget kell elszámolni ban a kezesi díj felső határa az eddigiekhez hasonlóan a tőkeösszeg 2%-a lesz. A további kezesi díjbevételek egyrészt a lakásvásárláshoz vállalt állami készfizető kezességek (ún. fészekrakó program, közszféra lakáshitelei) utáni befizetésekből, másrészt a 2006-ban indult Pályamódosító hitelprogram díjaiból származnak. Ez utóbbi esetében az egyénenként maximum 3 millió forintos hitelösszeg 2%-ának megfelelő mértékű a díjkötelezettség. Az Áht. 26. (4) bekezdése értelmében az egyéb bevételek között kerül majd elszámolásra az általános tartalék terhére elszámolási, valamint visszatérítési kötelezettséggel nyújtandó támogatások visszafizetett összege is. 5. CÍM: KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEK 5/1. ALCÍM: KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK A központi költségvetési szervek befizetési kötelezettségeinek évi tervezett összege 19,4 milliárd forint az alábbi jogcímeken: kizárólag saját bevételből gazdálkodó a költségvetési törvényben meghatározott intézmények tételesen megadott összegű befizetése; a központi költségvetési szervek vállalkozási tevékenységből keletkező nyeresége a társasági adó általános mértékével megegyező 16%-ának befizetése; a cégbejegyzések közzétételének költségtérítése ban megszűnik a költségvetési szervek egyes bevételeit terhelő kincstári vagyon utáni részesedés címén előírt 5%-os befizetési kötelezettség. A vagyon törvény hatálybalépését követően fizetendő bérleti díjat elsősorban támogatás finanszírozza. Az új bérleti díj támogatás konstrukció kialakítása a korábban előírt befizetési kötelezettség beszámításával történik. 5/2. ALCÍM: HELYI ÖNKORMÁNYZATOK BEFIZETÉSEI A helyi önkormányzatok befizetéseiből évben 6,5 milliárd forint bevétel várható a központi költségvetésben. E befizetések a helyi önkormányzatok előző évi zárszámadásával, illetve a zárszámadási törvényben az Állami Számvevőszék

7 megállapításaival kapcsolatban rögzített a normatív állami hozzájárulások és támogatások tervezésével, valamint a központosított, s a címzett és céltámogatások elszámolásával összefüggésben -, jogtalanul igényelt és felhasznált támogatások visszafizetéséből származnak. Itt szerepel a helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik vállalkozási tevékenységéből származó eredmény elszámolása során keletkezett befizetési kötelezettségeiből származó bevétel is, figyelemmel az alaptevékenység ellátásához felhasznált részre. 5/3. ALCÍM: ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK BEFIZETÉSEI A Munkaerőpiaci Alap összesen 119,3 milliárd forint befizetést teljesít. Az Alap hozzájárul a munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő feladatokhoz, a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatásához. 7. CÍM: UNIÓS ELSZÁMOLÁSOK 7/2. ALCÍM: VÁMBESZEDÉSI KÖLTSÉG MEGTÉRÍTÉSE Az Európai Unió tagállamaként hazánk egyben a vámunió tagja is, aminek következtében a Magyarországon vámkezelt árukból származó vámbevétel nem tulajdonítható hazánknak, hanem tisztán az Európai Unió költségvetési bevételének minősül. Mivel a beszedést a tagállamok vámhatóságai végzik el, ezért a 2000/597/EK, Euratom tanácsi határozat értelmében a felmerült költségek megtérítésére az országok a beszedett vámok 25%-ának megtartására jogosultak. Ez a vámbeszedési költség címén hazánkat megillető összeg a magyar költségvetés bevételeként kerül elszámolásra, ami 2008-ban 8,6 milliárd forintot. 7/3. ALCÍM: CUKORILLETÉK BESZEDÉSI KÖLTSÉG MEGTÉRÍTÉSE Az Európai Unióban a cukor közös piaci szabályozásából adódóan a cukor-, az izoglükóz- és az inulin-gyártóknak úgynevezett termelési illetéket kell fizetniük. Az illeték beszedése a vámokhoz hasonlóan a tagállamokra delegált feladat. A cukorilleték beszedésével járó költségek fedezetére a 2000/597/EK, Euratom tanácsi határozat a beszedett illeték 25%-ának megtartására jogosítja fel hazánkat ban e jogcímen prognosztizált bevétel összege 293,5 millió forint. 7/4 ALCÍM: UNIÓS TÁMOGATÁSOK MEGELŐLEGEZÉSÉNEK VISSZATÉRÜLÉSE Az alcím tartalmazza a 2008 előtt központi költségvetési forrásból megelőlegezett, majd az Unió költségvetéséből megtérített uniós támogatások tételeit. Így a 4-es metró és az M7 gyorsforgalmi út építésének egyes, 2007-ben a központi költségvetésből finanszírozott kiadásai alapján a projektek Európai Bizottság általi jóváhagyását követően 2008-ban várhatóan 20, illetve 12 milliárd forint, vagyis összesen 32 milliárd forint bevétel számolható el. Dr. Veres János pénzügyminiszter

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A társasági adót szabályozó törvény 2009. évtől hatályos módosítása szoros összefüggésben áll a társas vállalkozások különadójának

Részletesebben

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A társasági adót és az osztalékadót szabályozó törvény 2006. évtől javasolt módosítása a versenyképesség javítását, a közösségi

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A központi költségvetésnek a társasági adó címén 2007-ben

Részletesebben

Társasági adó évi törv. mód. előirányzat évi teljesítés évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi törv. mód. előirányzat évi teljesítés évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 4 658,6 4 567,5 4 636,1 2. Társasági adó alapja (pozitív) 2 670,5 2 510,2 2 657,6 3. Számított

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2004. é v i 2005. é v i BEVÉTELEK teljesítés teljesítés I. hó /előzetes/ %-a előirányzat I. hó % % Társasági adó 448 708 28 564 6,4% 467 802 23 536 5,0%

Részletesebben

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása Mellékletek Az általános forgalmi adóbevételek alakulása milliárd forint Áfa bevétel tény előirányzat előzetes tény Vásárolt fogyasztás 2240,5 2533,7 2496,2 Lakossági beruházások 31,1 82,3 34,7 Egyéb

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A központi költségvetésnek a társasági adó címén 2005-ben

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A társasági adót szabályozó törvény 2010. évtől hatályos módosítása

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 515,8 4 920,2 5 396,9 2. Társasági adó alapja (pozitív) 3 066,1 3 058,9 3 180,1 3. Számított

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 4 852,6 4 988,2 4 446,7 2. Társasági adó alapja (pozitív) 2 514,3 3 417,9 2 504,9 3. Számított

Részletesebben

Társasági adó. 2007. évi teljesítés. 2008. évi előirányzat. 2009. évi előirányzat. Megnevezés

Társasági adó. 2007. évi teljesítés. 2008. évi előirányzat. 2009. évi előirányzat. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5743,2 6188,2 6903,6 2. Társasági adó alapja (pozitív) 3509,7 3782,1 4774,7 3. Számított adó

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 947,4 6 352,8 5 903,7 2. Társasági adó alapja (pozitív) 3 429,2 3 822,4 3 404,0 3. Számított

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 049,1 6 779,9 4 963,9 2. Társasági adó alapja (pozitív) 2 803,1 3 909,2 2 755,8 3. Számított

Részletesebben

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása évi tény

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása évi tény Mellékletek Az általános forgalmi adóbevételek alakulása előzetes Vásárolt fogyasztás 2 800 491,9 3 139 306,1 3 055 556,9 Lakossági beruházások 35 805,6 41 400,0 41 137,6 Egyéb (áht) vásárlás 460 858,8

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi előirányzat. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi előirányzat. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 049,1 6 780,0 4 988,2 2. Társasági adó alapja (pozitív) 2 803,1 3 909,2 3 417,9 3. Számított

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2 8. é v i 2 9. é v i 2 8. é v i 2 9. é v i KIADÁSOK teljesítés /előzetes/ előirányzat I-XII. előir. %-a teljesítés /előzetes/ előirányzat I-XII. millió

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 21. év 211. év teljesítés törvényi módosított előirányzat* I-XII. előirányzat %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 461 161,1

Részletesebben

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához ADÓVÁLTOZÁSOK 2011 KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához Budapest, 2011 Adozas_kieg_2011.indd 1 2011.04.05. 10:46:11 Szerző: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál Kézirat lezárva: 20.03.31.

Részletesebben

A NAV számlaszámok és adónemeik január 1-től érvényes jegyzéke

A NAV számlaszámok és adónemeik január 1-től érvényes jegyzéke A NAV számok és adónemeik 2017. január 1-től érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására az alábbi jegyzékben szereplő költségvetési

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VIII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 6 163 826,3

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2 9. é v i teljesítés eredeti előirányzat 2 1. é v i I-XII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 321 92,8 7 929 155,1

Részletesebben

A NAV számlaszámok és adónemeik február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV számlaszámok és adónemeik február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV számok és adónemeik 2018. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására az alábbi jegyzékben szereplő költségvetési

Részletesebben

ADÓZÁS Budapest, 2008

ADÓZÁS Budapest, 2008 ADÓZÁS Budapest, 2008 Szerző: Sztanó Imréné dr. Alkotó szerkesztő: Dr. Sugár Katalin Lektor: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 280 3 ISSN 1789-5103 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Felelős

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés 21. év 211. év I-X. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat* I-X. hó előirányzat %-a KÖZPONTI

Részletesebben

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző IPARŰZÉSI ADÓ ( nyomtatvány ) Adókötelezettség: Adóköteles Szerencs Város illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett v állalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-VII. teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-VII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ teljesítés %-a Eredeti előirányzat előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5 694 474,5 6,3%

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-II. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 1 697 314,9 11 8 949,8

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA Budapest, 2008. június 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A 2007. évi költségvetési

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

Ismét jól teljesítettek az egri adózók (az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek)

Ismét jól teljesítettek az egri adózók (az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek) Ismét jól teljesítettek az egri adózók (az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek) A 2015. évi adóbevételi adatok Eger gazdaságát illetően - bizakodásra adhatnak okot, hiszen az előző évhez

Részletesebben

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4%

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi teljesítés %-a Eredeti előirányzat 213. évi előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 376 71,2 811 82,9 8,6%

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

Új egyensúly. Sikerek és kihívások

Új egyensúly. Sikerek és kihívások Új egyensúly Sikerek és kihívások Felzárkózik a gazdaság GDP évenkénti növekedési üteme az Európai Unióban és Magyarországon (az előző időszak %-ában) 4,9 5,2 4,2 4,5 4,5 4,3 3,9 3,8 3,4 3,0 3,0 2,4 1,9

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-III. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-IV. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2%

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-VI. hó teljesítés %-a Eredeti előirányzat Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-VI. hó előir. %-a

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-V. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2%

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 212. évi 213. évi Teljesítés Törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előzetes teljesítés előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 43 593,4

Részletesebben

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2013. február 15-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-IX. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-III. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 1

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-V. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 3 252

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954 333,8 11 18 855, 11 826

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK előzetes teljesítés I-V. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 8 949,8

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-X. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 211. évi teljesítés /előzetes/ Törvényi módosított előirányzat 212. évi I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342 181,5 9 548

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám A NAV adóztatási tevékenységével összefüggésben, kizárólag a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó IBAN számok 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-XI. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében A magánszemélyeknek az előző évet érintő személyi jövedelemadó bevallásukat ebben az évben 2005. május 20-ig kellett

Részletesebben

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A 2008. évi költségvetési előirányzat a társasági adó címén 530,6 milliárd forint bevétellel számolt. Az előirányzattal szemben

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati

Részletesebben

KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina KATA: KATA, KIVA VÁLTOZÁSOK A KATA adómértéke nem változik, a főállású kisadózó után továbbra is 50.000 forint, míg a nem

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok (IBAN számok)

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI FEJEZET 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A 2009. évi költségvetési előirányzat a társasági adó címén

Részletesebben

á á Ö á é ő ü é ö á á é ö é é é ő í í é é ő ü á ö é é á á á ö é í á ö á ő ó ó é ö é é é á á á ó ó ó é ö é é é á á á á á ó ó ó ö é é á í ó ő ő á é á ö í á é ö é é é őó ó é ö é é é ő ő é ö é őí á á ö é é

Részletesebben

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Dr. Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzésvezetőjének előadása Költségvetési Tanács szakmai konferencia Budapest 2017. október 12. Az ÁSZ

Részletesebben

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2012. január 1-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

2011. évi zárszámadás

2011. évi zárszámadás XLII. fejezet i csoport, kiemelt, megnevezés () 00. évi zárszámadás XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Vállalkozások költségvetési befizetései ( 600 Funkcióba nem sorolt ) Társasági adó

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság- és pótlékszámlák, adónemek:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság- és pótlékszámlák, adónemek: NAV (APEH) számlaszámok, NAV számlaszámok az adóbevalláshoz - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - A NAV (APEH) számlaszámok 2012-2013, NAV számlaszámok az adóbevalláshoz. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV,

Részletesebben

Ügyintézési határidőbe nem számító időtartamok bővítése Szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó szabályok változásai Beszámoló közzétételével kapc

Ügyintézési határidőbe nem számító időtartamok bővítése Szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó szabályok változásai Beszámoló közzétételével kapc 2018. november 27. 10:00-12:00 - Dr. Kovács Ferenc - Változások az adóeljárás szabályozásában 2019. január 1-jétől (a 2018. évi XLI. törvény 179-193., 206-212. és a T/2931 törvényjavaslat 106-133. tükrében)

Részletesebben

A helyi önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadó megosztása

A helyi önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadó megosztása 4. számú melléklet a 2003. évi. törvényhez A helyi önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadó megosztása A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakhely szerint az adózók által 2002. évre

Részletesebben

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat 2019. évi tervezett kiadásait és bevételeit kívánják szemléletesen és könnyen áttekinthetően bemutatni,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2003. év Budapest, 2004. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a kitermelt ásványi

Részletesebben

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére)

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére) NN Biztosító Zrt. Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére) Tájékoztatónk részletes információkkal szolgál az életbiztosításokhoz kapcsolódó

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2011. június 3-tól

Részletesebben

Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó évi évközi és évi változásai. Készítette: Ferenczi Szilvia

Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó évi évközi és évi változásai. Készítette: Ferenczi Szilvia Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó 2018. évi évközi és 2019. évi változásai Készítette: Ferenczi Szilvia Az egyszerűsített vállalkozói adó változásai (2018. évi évköz változások) 1. Az egyszerűsített

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú

Részletesebben

1. számú melléklet a.../2015 (...) önkormányzati rendelethez. Egyes kiemelt bevételi előirányzatok egységes rovatrend szerint

1. számú melléklet a.../2015 (...) önkormányzati rendelethez. Egyes kiemelt bevételi előirányzatok egységes rovatrend szerint 1. számú melléklet a.../201 (......) önkormányzati rendelethez Egyes kiemelt bevételi előirányzatok egységes rovatrend szerint 1. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről 1 Rovat megnevezése

Részletesebben

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat 2014. évi előirányzat

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat 2014. évi előirányzat 1.1. melléklet a 8/2014.(VI.18.) önkormányzati rendelethez Sokorópátka Község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2011. január 29-étől

Részletesebben

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2015. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 Budapest, 2011 Szerzõ: Dr. Nagy Gábor Lektorok: Pölöskei Pálné Botka Erika ISBN 978 963 638 394 7 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai

Részletesebben

1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma.

1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2012. július 01-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

Sajtótájékoztató az önkormányzati adóbevételek alakulásáról - 2012. október 15. 12.00 óra -

Sajtótájékoztató az önkormányzati adóbevételek alakulásáról - 2012. október 15. 12.00 óra - Sajtótájékoztató az önkormányzati adóbevételek alakulásáról - 2012. október 15. 12.00 óra - Az önkormányzati adóhatóság látja el az önkormányzat működéséhez szükséges források jelentős részének beszedését.

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Nyugdíjbiztosítási szerződés utáni rendelkezési jogosultság A nyugdíjbiztosítási szerződés (fogalmát az Szja tv.

Részletesebben

Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2014. (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím

Részletesebben

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2

Részletesebben

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya.

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya. Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról Magyarkeszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat pénzeszközeinek hatékonyabb

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

B E V É T E L E K Ezer forintban

B E V É T E L E K Ezer forintban 1.1. melléklet a 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelethez Lovászpatona Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete. A helyi iparűzési adóról.

Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete. A helyi iparűzési adóról. Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete A helyi iparűzési adóról. Zalacsány község Önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1)

Részletesebben

Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00%

Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00% Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai ezer Ft-ban BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE Eredeti Módosított előirányzat lőirányzat Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról egységes szerkezetben a 31/2004. (XII.14.) sz. a 29/2005. (XII.12.) és a 19/2007. (XII.17.) 16/2010. (XII.17.)

Részletesebben

Az egyéni vállalkozó átalányadózása

Az egyéni vállalkozó átalányadózása Átalányadó és szja 2012: az átalányadózás és adóbevallás új szabályai 2012-től. Az átalányadózásra vonatkozó szabályokat a személyi jövedelemadó törvény 50 56. -ai tartalmazzák. Az átalányadót a következő

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz

Részletesebben

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya: Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község

Részletesebben

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám 1.1. melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez ÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2013. évi előirányzat 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4)

Részletesebben

Vállalkozásokat érintő változások

Vállalkozásokat érintő változások Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek megnevezése száma 1. NAV Társasági adó bevételi 10032000-01076019 101 2. NAV Személyi

Részletesebben