Mulatság a pléhcsárda napon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mulatság a pléhcsárda napon"

Átírás

1 III. évfolyam, 15. szám Ingyenes városi közéleti lap A MARATON LAPCSOPORT TAGJA Több évtizede hivatása már a gyógyítás Beszélgetés a Semmelweis-napon oklevéllel kitüntetett dr. Kollányiné dr. Markovits Zsófia főorvossal 5. oldal Mulatság a pléhcsárda napon krónika Egészségünk odaadó őrei Két helyszínen, a Thuryvárban és a Szent Donát Kórházban is ünnepséget tartottak a Semmelweisnapon 2. oldal körkép az első honvédő háború emléke A pozsonyi csatára emlékeztek hagyományőrző szervezetek a Korompay utcai kopjafánál 6. oldal A sörivó- és virslievőverseny elszánt résztvevői a megmérettetés előtt. Balra Sztanke József sokszoros világbajnok erőemelő SpOrT ismét angyal Ferenc a bajnok Peonzaverseny, sörivó- és virslievő-viadal, s jó hangulatú koncertek és bemutatók várták a bányász hagyományőrzés jegyében megrendezett pléhcsárda nap látogatóit az elmúlt szombaton a Rákóczi Telepen. A város egyik legaktívabb civil szervezetének is bátran nevezhető Rákóczi Telepi Baráti Kör évek óta minden júliusban megrendezi családi napját, amelylyel a városrészben egykor működő, a bányászok által Július közepén a csörlőházi lőtéren rendezte hagyományos családi napját az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK). A rendezvény jó alkalom arra, hangsúlyozta köszöntőjében Vokla János ezredes, központparancsnok, hogy az alakulatnál szolgálók családtagjai közelebbről is megismerhessék a honvédség munkáját és eszközeit, valamint azt a környezetet, amelyben mindennapjaikat töltik. A parancsnok ezt követően megköszönte Oszlánszki Béla alezredes és Selek Róbert őrnagy kiemelkedő munkáját, s emléktárgyat adott át az érintetteknek. Az MH BHK családi napján egyébként minden korosztály megtalálta a számára megfelelő elfoglaltságot. A kicsiket ugrálóvár, arcfestés, kézműves feladatok várták, míg a nagyobbak és a felnőttek kipróbálhatták a PTSZ-t, azaz a lánctalpas úszó járművet és a BTR-t, vagyis a páncélozott szállító harcjárművet. A programon látható volt még az Unimog típusú katonai mentőjármű és a honvédség tűzoltói által használt jármű is. szívesen látogatott vendéglátó-ipari egységnek, a pléhcsárdának kívánnak emléket állítani. A Rákóczi Telepi Baráti Kör (RTBK) már a kezdetektől kiemelt feladatának tekinti a bányászhagyományok megőrzését és a közösségépítést. Ezt a célt szolgálja a pléhcsárda nap is, ami mára hagyománynyá érett az Alsóvárosban. (Folytatás a 2. oldalon.) A városi sakkbajnokság győztese képviselheti Várpalotát az országos fináléban 10. oldal katonák jó hangulatú családi napja a lőtéren A Főnix Dojo látványos karatebemutatója is nagy sikert aratott A Magyar Vöröskereszt várpalotai szervezete a lőtér veszélyeit bemutató szimulációs gyakorlattal készült a rendezvényre. Ezzel párhuzamosan családi ügyességi vetélkedő és főzőverseny is zajlott, ahol különleges pörkölteket és tokányokat készítettek a résztvevők. A színpadon egész nap kulturális produkciók szórakoztatták a családokat. Karate-, tánc- és fitneszbemutatót éppúgy láthatott a közönség, mint zenei előadásokat. A családi vetélkedő és a főzőverseny legjobbjainak járó díjakat utóbbit a várpalotai önkormányzat csapata nyerte Talabér Márta, Várpalota polgármester adta át Vokla János ezredes, központparancsnok társaságában.

2 2 RÖVID HÍREK Jubileumi gálaest Jubileumi gálakoncertet adnak a jelenleg is Várpalotán zajló X. Országos Musical & Operett Kurzus fiatal tehetségei, valamint meghívott vendégeik július 30- án 20 órától a Thury-vár udvarán. A növendékek mellett énekelnek majd a színpadon a felkészítő művészek, név szerint Falusi Mariann, Peller Károly, Lőrincz Zsuzsanna, Lőrincz Máté és Szabó Szilvia, de a Budapesti Operettszínházból Katona Klaudia és Laki Péter is biztosan ott lesz a jubileumi gálaesten. Egy tragédia emlékére Idén is közösen szervez megemlékezést az július 25-ei aknavető-csőrobbanás évfordulóján az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) és a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja (GÁNYK). A Kránitz Antal posztumusz őrnagy személyében várpalotai halálos áldozatot is követelő tragédia emlékművénél, a Kossuth-laktanyában kezdődik a program július 25-én 8.45-kor. Itt beszédet mond Oszlánszki Béla alezredes, az MH BHK parancsnokhelyettese, majd koszorúzás következik. Ezután a csörlőházi lőtéren található emlékműnél, a tragédia helyszínén emlékeznek a résztvevők. Zárásként a Várpalota és Tés közötti út mellett, a lőtéren található Vitéz Csörgey Károly tábornok emlékoszlopánál tartanak megemlékezést és koszorúzást a Vitézi Rend szervezésében, tájékoztatta lapunkat Dobszai József nyugállományú alezredes, a GÁNYK elnöke. krónika Semmelweis-nap két helyszínen is Várpalotán az anyák megmentőjének születésnapjához kapcsolódó magyar egészségügy napja alkalmából két helyszínen rendeztek ünnepséget egészségügyi dolgozók részére. Várpalota önkormányzata június végén a Thury-várban tartotta meg Semmelweisnapi ünnepségét, amelyen Katona Csaba alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Kiemelte Semmelweis Ignác munkásságának jelentőségét, majd rátért az egészségügy területén felmerülő aktuális problémákra. Elmondta, ezek főként a 2006-os egészségügyi reformokra vezethetők vissza. Nehézséget jelent az egészségügy finanszírozása, illetve magyar orvosok külföldre távozása. Az alpolgármester megköszönte a várpalotai alapellátásban dolgozók munkáját és hozzátette, hogy a tervek szerint jövőre (Folytatás az 1. oldalról.) Megidézzük a békebeli hangulatot, s több generációnak tartalmas szórakozást próbálunk nyújtani a nyár közepén mondta el köszöntőjében a rendezvénynek otthont adó Rákóczi Telepi Tagiskola udvarán Einreinhof Attila, az RTBK elnöke, aki felidézte a civil szervezet kezdeményezéseit, sikeres programjait, s köszönetet mondott a baráti kör tagjainak a szervezésben nyújtott segítségért. Az önkormányzat részéről Simon Ágnes képviselő méltatta a civil szervezetet, s a pléhcsárda nap közösségépítő erejét. A napsütéses időben megrendezett programon a gyermekek peonzaversenyen mérhették össze tudásukat, a felnőttek pedig sörivó- és virslievő-viadalon vetélkedtek. Utóbbi megmérettetést amely során egy liter habzó seritalt, egy A kitüntetettek Katona Csaba és dr. Szalai Marianna társaságában a Thury-várban kistérségi Semmelweis-nappal emlékeznek majd az egészségügyben tevékenykedőkre. Az ünnepségen elismeréseket adtak át a kiemelkedő munkát végző egészségügyi dolgozóknak. Oklevelet vehetett át: dr. Babics Mária, dr. Kollányiné dr. Markovits Zsófia, dr. Rácz Zsuzsanna, Kéri Andrásné, Regenye Marianna, Riba Istvánné, Sárkány Istvánné, Soósné Tóth Ilona. A várpalotai Szent Donát Kórházban is tartottak ünnepséget a Semmelweis-nap alkalmából. A kórház vezetősége közel 2 éve vette át az intézmény irányítását, és ezalatt sikerült minőségi szolgáltatást létrehozniuk többek között erről is szólt dr. Rácz Tamás főigazgató ünnepi beszédében. Felszólalt pár virslit és egy zsemlét kellett minél gyorsabban elfogyasztania a résztvevőknek idén is a tavalyi bajnok Fülöp Róbert nyerte, megelőzve Szilágyi Gábort és Sztanke Józsefet. Ezt követően aztán a színpadi programoké volt a főszerep. A Dance Action nemzetközi porondon is kiválóan teljesítő táncosai éppúgy nagy tapsot kaptak, mint az ifjú, ám annál tehetségesebb várpalotai énekesnő, Szén Alexandra. Az estébe nyúló mulatságot a pléhcsárda napon visszatérő vendégnek számító Tourmix zenekar koncertje zárta. Talabér Márta polgármester is, megköszönve a kórház dolgozóinak munkáját. Mindketten kiemelték önkormányzat és a kórház jó együttműködését. A rendezvényen elismeréseket adtak át, a Szent Donát-díjat dr. Sebestyén Valéria érdemelte ki. Mindkét ünnepségen zenés-táncos műsor szórakoztatta az ünnepelteket. GáGó AnitA Pléhcsárda nap a Rákóczi Telepen A sörivó és virslievő résztvevői versenyzés közben (fent). Kiváló volt a hangulat, mindenki jól szórakozott a pléhcsárda napon A Maraton Lapcsoport tagja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Várpalotai Hírek 8200 Veszprém, Házgyári út Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/ , Fax: 88/ , Tel.: 88/ Fax: 88/ Hírszolgáltató és hirdetésfelvétel: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft Várpalota, Szent István u. 1. Tel./fax: 88/ Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Megrendelés száma: MVA 015/2015 A lap ingyenes Terjeszti a Pannon Lapok Társasága ISSN

3 krónika 3 Nincs összefüggés a halálesetek között Nincs semmiféle sorozatgyilkos, s gyilkos banda sem garázdálkodik Várpalotán, mondta el lapunknak dr. Csányi Zoltán palotai rendőrkapitány. A rendőr ezredes az elmúlt hetek sajtóhíreire reagálva jelentette ki mindezt. Ahogy arról lapunkban is beszámoltunk, június elején egy 63 éves asszony meztelen holtteste feküdt a városközpontban egy vízelvezető árokban, július elején egy középkorú férfi holttestét találták meg egy Korompay utcai játszótéren, míg a napokban egy 65 éves, otthonról eltűnt várpalotai férfi holttestére akadtak rá komoly keresést követően a sportcsarnok mögötti területen. Az utóbbi három haláleset érthetően felkavarta az embereket, ám a bulvársajtóban több ízben is valótlanságok jelentek meg az ügyben. Büntetőeljárást egyik esetben sem indítottunk, mert az már a Dr. Csányi Zoltán rendőr ezredes, várpalotai rendőrkapitány szerint nincs ok az aggodalomra helyszínen kiderült: nem lettek bűncselekmény áldozatai az érintettek. Két esetben azonban közigazgatási eljárást folytatunk le, mert a halál körülményeit tisztázni kell. Természetesen, ha az eljárás során gyanú merül fel, hogy mégis történt az áldozat halálát okozó bűncselekmény, akkor azonnal büntetőeljárást indítunk, de erre egyik esetben sem volt ok. A játszótéri padon talált férfi esetében egyébként még közigazgatási eljárást sem indítottunk, mert a halál természetes úton, egy betegség következtében állt be, ezt a helyszíni orvosi vizsgálat után a kórboncolás is megerősítette szögezte le Csányi Zoltán, majd hozzátette, a közigazgatási eljárást nem arra találták ki, hogy a rendőrség eltussoljon bármiféle bűncselekményt, hanem Kitakarították a játszóteret Galambos István önkormányzati képviselő (balra) és önkéntesek munkában a játszótéren Krúdy és a világháború Az író első világháborúhoz kapcsolódó írásait rejti a Búcsú Senki szigetétől című, a Krúdy kiskönyvtár 23. köteteként megjelent kiadvány, amelynek bemutatóját a Thuryvárban tartották a közelmúltban. A vár Thury-termében a TIT Várpalotai Szervezete és a várpalotai Krúdy-olvasók baráti köre meghívására ezúttal is a könyv szerkesztője, dr. Praznovszky Mihály mutatta be a kötetet. Elmondta, Krúdynak több ezer, az olvasóközönség által nem ismert írása arra, hogy tisztázni lehessen a halál okát, körülményeit egy olyan esetben, ahol bűncselekmény gyanúja egyébként nem merül fel. A helyieket legjobban az utolsó eset rázta meg, hiszen napokig keresték az eltűnt 65 éves férfit, mire a holttestét megtalálták a sportcsarnoknál. Már a helyszíni szakértői vizsgálat során sikerült egyértelműen megállapítanunk, hogy nem emberölésről van szó, s olyan bántalmazást sem szenvedett el a férfi, ami a halálához vezetett volna. A közigazgatási eljárás ebben az esetben még nem zárult le, vizsgáljuk a körülményeket, s ha olyan információhoz jutunk, azonnal büntetőeljárást indítunk. Egyelőre azonban a gyanúja sem merült fel annak, hogy élet elleni bűncselekmény történt volna. Hamisak azok a híresztelések, amelyek szerint sorozatgyilkos garázdálkodik a településen, illetve hajléktalanokat zsarol és öl meg egy banda a minimális vagyonukért. A három haláleset között sincs összefüggés, természetesen ezt is megvizsgáltuk jegyezte meg a rendőrkapitány, aki az ügyek további részleteiről nem adhat felvilágosítást. A közigazgatási eljárások sajátossága, hogy az eljárási rend szerint a rendőrség nem adhat ki róla információt. Olyan családi tragédiák, emberi sorsok is meghúzódhatnak ugyanis a háttérben, amelyek indokolttá teszik a diszkréciót tette hozzá Csányi Zoltán. van, amelyek korabeli lapokban jelentek meg, ám könyvekben eddig nem kaptak helyet. A Prospektus nyomda legújabb kötetébe az első világháborúról szóló írások kerültek be, rendhagyó módon így állítva emléket az 100 évvel ezelőtt történteknek. Galambos István önkormányzati képviselő, a Jobbik várpalotai elnöke kezdeményezésére helyi lakosok egy júliusi délelőttön kitakarították a Korompay utcai játszóteret. A területen azonban nemcsak az elszórt szemét jelenti a problémát, hanem a rendszeres rendzavarás, hangoskodás is. Mint az utcában élő képviselő, magam is úgy gondolom, hogy azok az állapotok, amelyek jelenleg uralkodnak a környéken, elfogadhatatlanok. Jeleztem a képviselő-testület előtt is az utca problémáit, ami legfőképpen az ide gyakorlatilag beköltözött randalírozó személyeknek köszönhető mondta el lapunknak a képviselő, aki egyébként maga is kisgyermekes apuka, és ő tette közzé a felhívást a játszótér kitakarítására vonatkozóan. A képviselő mellett utcabeli lakosok, illetve a Jobbik egyik tagja közös erővel takarították ki a játszóteret. Gereblyéztek, szemetet szedtek és a homokozót is felásták. Ide azóta friss homok is került szülői összefogás révén. GáGó Fotó: Pintér Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, szerkesztő mutatta be a Krúdy kiskönyvtár legújabb kötetét a várban

4 4 a mária rádió Palota műsora Állandó műsorok: 16:00 Délutáni magazin friss információk, hírek 16:30 Életünk magazinműsor riportokkal, tudósításokkal 18:00 Szentmise 19:00 Rózsafüzér 19:30 Álomba ringató gyerekeknek 19:40 Esti gondolatok 19:50 Nap szentje 20:00 Visszakapcsolás a budapesti stúdióba Az Életünk magazinműsor tartalma: Hitvalló Prasznovszky Mihály könyvbemutatója Trianon és a Szent Korona 2. Zarándoklat Mariazellbe Alma Mater 3.: Beszélgetés Eszes Zoltánnal Múltidéző: Könyvbemutató Szent Anna Taizei és a bizalom útjai 1. Múltidéző: Könyvbemutató Szent Anna 1. Tanúságtétel Taizei és a bizalom útjai 2. Szent Anna élete Tanúságtétel Cserregő Néptáncegyüttes gálája Hitvalló Vakok és gyengénlátók műsora Aktív élet 4. Hitvalló Beszélgetés Erdélyi Tibor fotóművésszel Aktív élet 5. Nemeshegyi Péter előadása Élő adás ismétlése Szentségi házasság érvénytelenítése Megemlékezés a pozsonyi csata évfordulóján A zene ünnepe Hitvalló Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe Tanúságtétel Dr. Csókay András műsora Tanúságtétel Múltidéző: Bíró László Keszthelyen Hitvalló Szükséget szenvedő magyarok Kárpátalján 1. Múltidéző: Kórustalálkozó Veszprémben A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Mária Rádió Palota FM 90 e mail: Cím: 8100 Várpalota Veszprémi út 7. programajánló a város múltja elevenedik meg a szép textilképeken Várpalota régen és ma címmel textilfestő pályázatot hirdetett általános és középiskolás diákoknak a Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola. Deák Istvánné igazgatónő (jobbra) adta át az okleveleket Kiállítás A világhírű festőművész, Marc Chagall válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás, illetve Csikós Nagy Zsuzsa képzőművész Fenntartható természet című tárlata szeptember 6 ig látható a Thury várban Az intézményben megtudtuk, a pályázat alapvető célja az volt, hogy a részt vevő diákok közelebbről megismerkedjenek Várpalotával, a település történetével. A város múltjának emlékképei között vagy napjaink utcáin barangolva ismereteik gazdagodjanak, s személyes élményeiket alkotások útján közvetítsék a nagyközönség felé. A 50x70 centiméteres műveket textil alapra kellett elkészíteni, mivel az iskola célja az volt, hogy ablaküvegekre helyezve további esztétikai élményt nyújtsanak a szemlélőknek az alkotások. A bérkezett pályamunkákat szakértő zsűri bírálta, az eredményhirdetést a magániskola második emeleti konferenciatermében tartották, amelynek ablakain egyébként a textilképek is helyet kaptak. A legjobbaknak Deák Istvánné, az intézmény igazgatónője adta át az elismerő okleveleket. A felső tagozatosok között Présing Viktória (Bartos iskola Felkészítő tanár: Csáktornyai Józsefné), Budai Adrienn, Varga Alexandra és Borsos Diána (mindannyian Magániskola F.t.: Pál Viktória, Szabó László és Rózsa Norbert) vehettek át jutalmat, míg a középiskolások között Grünwald Nikolett és Turós Erika képeit, illetve Grünwald Nikolett, Krausz Vivien és Szignár Anita közös alkotását (mindannyian Magániskola F.t.: Pál Viktória és Szabó László) díjazta a zsűri. Programajánló Koncert Gyepes Attila Lobos ad koncertet július 25 én tól a várpalotai Titkos Kertben A X. Országos Musical & Operett Kurzus jubileumi gálaestje július 30 án 20 órától a Thury vár udvarán. A fiatal tehetségek mellett énekelnek a felkészítő művészek, név szerint Falusi Mariann, Peller Károly, Lőrincz Zsuzsanna, Lőrincz Máté és Szabó Szilvia, valamint a Budapesti Operettszínházból Katona Klaudia és Laki Péter Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20 án 16 órától Keresztes Ildikó énekesnő (képünkön) ad koncertet a Thury várnál rendezvény Csináld magad! hónap júliusban a Várpalotai Ifjúsági Házban. Az intézményben minden szerdán 14 órától izgalmas kézműves foglalkozásokkal várják a fiatalokat Szünidő töltő általános iskolásoknak július között, mindennap 9 től 16 óráig az Inotai Közösségi Házban Közös megemlékezést szervez az július 25 ei aknavető csőrobbanás évfordulóján az MH Bakony Harckiképző Központ és a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja. Július 25 én 8.45 től előbb a Kossuth laktanyában, majd a csörlőházi lőtéren található emlékműnél tartanak koszorúzást akusztik art a kertben Idén harmadik alkalommal gyűlt össze a közönség a Titkos Kertben, hogy zenei élményben részesülhessen. Ezúttal a Lohonyai Zoltán vezetésével működő Akusztik Art muzsikált. Több mint egy évtizede hívja meg rendszeresen az ifjabb és idősebb nemzedék zenei tehetségeit Dunai László zenész, zenetanár a várpalotai családi háza udvarán kialakított hangulatos kerthelyiségbe. Legutóbb az Akusztik Artot látta vendégül a Titkos Kert. Az együttesnek jelenleg 3 tagja van. Lohonyai Zoltán dalszerző, gitáros, énekes és Rechner Csaba gitáros mellett Dézsenyi Zsófi énekesnő adja meg a dalok különleges hangulatát. Évekkel ezelőtt egy iskolai rendezvény kapcsán találkoztam Csabával. Kiderült, hogy nekem van rengeteg kész dalom, ő pedig egy hihetetlenül képzett zenész. Szétszedi és újra összerakja a dalokat. Elegáns, virtuóz gitártudásával kicsit elvarázsolja, mássá teszi azokat méltatta korábban zenésztársát Zoltán. Az Akusztik Art koncertje a közönség által már jól ismert, Kellene már itt a téren egy dal kezdetű számmal indult, majd prózákkal is összekötve csendültek fel a szép harmóniákkal, értékes szövegekkel megírt dalok, köztük a nagy sikerű, Szeretlek hazám című szerzemény. Ami a Titkos Kert további programjait illeti, a következő alkalommal, július 25- én tól Gyepes Attila Lobos fog muzsikálni a varázslatos fák alatt. GáGó AnitA Dézsenyi Zsófia, Lohonyai Zoltán és Rechner Csaba a koncerten SzerdA, júl. 22. Hírmozaik Hetyei Daloskör hangversenye Sztanke József erőemelő újabb sikere Új megyei katasztrófavédelmi igazgató Pléhcsárda nap Ukrán magyar táncest PÉntek, júl. 24. Palotai Presszó Sztanke József erőemelő újabb sikere Svájci katolikus papok városunkban Ukrán magyar táncest Pléhcsárda nap A további napokon a következő héten Visszapillantó.

5 ötórai tea 5 Beszélgetés a Semmelweis-napon kitüntetett dr. Kollányiné dr. Markovits Zsófia főorvos, reumatológus szakorvossal Több évtizede hűséges a várpalotai betegekhez Dr. Kollányiné dr. Markovits Zsófia főorvos, reumatológus szakorvos az egészség megőrzése és a gyógyítás terén végzett több évtizedes színvonalas munkája, a várpalotai betegek iránti hűsége elismeréseként oklevelet vehetett át a városi Semmelweis-napi ünnepségen. Öröm, ha egy város elismeri és értékeli az érte dolgozókat mondja kitüntetése kapcsán a főorvos aszszony, akit rendelése után kerestünk fel, hogy pályafutásáról beszélgessünk. A budapesti születésű doktornő 37 éve költözött Várpalotára férjével. Édesanyja tanítónő, édesapja vegyészmérnök volt. Budapesten végezte iskoláit: a József Attila Gimnáziumban érettségizett, az orvosi egyetemet 1980-ban fejezte be. Azt mondja, gyermekkora óta vonzotta az ember, az emberi test, a biológia, így az orvosi pályát választotta. Férje is orvos: dr. Kollányi András radiológus, akit családi kapcsolatai fűztek Várpalotához, és így költöztek ide. Markovits Zsófia vallja, hogy az évtizedek alatt otthonává vált ez a város. Szociológus lányuk családjával Budapesten él, két kislánya született, akik nagy örömet jelentenek a nagyszülőknek ban kezdtem el dolgozni a Várpalotai Szénbányák Vállalatnál mint üzemorvos. Igazából már az egyetemi évek alatt reumatológus szerettem volna lenni, és mindenképpen mozgásszervi betegekkel foglalkozni. A gyakorlatomat is célirányosan az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben végeztem. Azonban, amikor Várpalotára kerültem, nem nyílt erre lehetőségem: a környéken nem volt semmilyen reumatológiai osztály, ahol a képzést megkaphattam volna, 1983-ig. Ekkor nyílt meg Veszprémben a reumatológiai osztály. Azóta is hálásan gondolok dr. Szabó Gyula főorvos úrra, aki nagyon sokat segített nekem abban, hogy el tudjam végezni a képzést mondja pályafutása első időszakáról, és elmeséli, milyen szép emlékeket őriz üzemorvosi időszakából. Remek munkahelyi kollektívába kerültem, ahol kölcsönösen segítettük egymás munkáját, de ezen kívül is sok időt töltöttünk együtt: közös kikapcsolódások, kirándulások, főzések. A munkám végzésével együtt járt a bányajárás, ami életre szóló élményt jelentett számomra. A sok segítőkész szénporos arcú ember, akinek csak a szeme fehérje villog, recsegnek-ropognak a szénfalak közelről láthattam, hogy milyen körülmények között dolgoznak a bányászok, vízben, sárban, huzatban, félhomályban. Mindez nagy hatással volt rám emeli ki, majd rátér a reumatológiai tevékenységére, amelyet 1985 óta végez a városban, 10 évig még az üzemorvosi rendelőben. Majd 20 évvel ezelőtt, amikor a bányarendelőt bezárták, költöztek fel a szakrendelőbe, ahol a mai napig is tevékenykedik. Évente több ezer páciens fordul meg a rendelésemen, a zöme krónikus beteg, tele fájdalommal, amit az orvosnak mindig komolyan kell vennie. Nekem a gyógyítás az életem: a hivatásom és a hobbim is. Szeretek a betegekkel foglalkozni, elbeszélgetni velük. Sokszor lelki tényezők miatt vannak görcsös állapotban, és sokat jelent nekik, ha valaki meghallgatja őket. Az utóbbi időszakban több a mozgásszervi megbetegedés, kifáradnak az izmok, inak, jobban kopnak az ízületek, meglátszik a betegeken a rengeteg munka és a kevés pihenés hatása. Sok a fiatal is közöttük, akiknél gyakran jelentkeznek mozgásszervi problémák a monoton, túlhajszolt munkában beszél a doktornő a betegségekről és a betegekhez való hozzáállásáról, hozzátéve, hogy a nyugdíjasklubokban tartott előadásai is erősítették a lakossággal való kapcsolatát. Hangsúlyozza, az orvosi ténykedés nemcsak abból áll, hogy a rendelőben végzi a munkáját, hanem emögött folyamatos tanulás van, hiszen állandóan változnak névjegy Markovits Zsófia Budapesten született. A József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte az orvosi egyetemet. Várpalotán üzemorvosként kezdett dolgozni 1980 ban. Reumatológus szakképesítést szerzett és 1985 óta vezet reumatológiai szakrendelést Várpalotán ben miniszteri elismerésben részesült. Férje dr. Kollányi András, egy lányuk és két unokájuk született. az orvosi lehetőségek, követelmények. Ha most valaki felébredne a múltból, elcsodálkozna, hogy hova jutottunk, például mennyi diagnosztikai eszközlehetőség van ma már. Amikor én elkezdtem a pályámat, akkor a röntgenen és az ultrahangon kívül nem volt más diagnosztikai lehetőség, most pedig már szinte minden nagyvárosban van CT, MR. Többféle képzést elvégeztem az évek alatt, szereztem például McKenzie terápiás, manuálterápiás végzettséget, az itt tanultakat beépítem a vizsgálati módszereimbe, ami sokat segít. Több éven keresztül végeztem akupunktúrát tűvel, jelenleg pedig a rendelőmben lézerterápiát folytatok, amit ki tudok egészíteni lézerakupunktúrával. A környéken állami finanszírozású lézerkezelés ezen kívül tudomásom szerint nincs. A betegek gyógyulását természetesen a kollégáim, az asszisztensem, a gyógytornászok, a fizioterápiás asszisztensek segítségével érem el, hiszen ez egy teammunka emeli ki tevékenysége kapcsán végül, majd szabadideje is szóba Nekem a gyógyítás az életem. A hivatásom a hobbim. Szeretk foglalkozni a betegekkel, elbeszélgetni velük a problémáikról vallja dr. Markovits Zsófia, akinek rendelésén évente több ezer páciens fordul meg kerül, amiből kevés van. Ezt az időt szereti a családjával tölteni, szívesen kertészkednek, szeretik a természetet. A főorvosnő kedveli a zenét, Mozartot, Vivaldit, Bachot, a népzenét, gyerek- és felnőttkórusokat, de, mondja, kevés ideje marad a szabadidős elfoglaltságokra. GáGó

6 6 FÓKUSZBAN Regös Sziránszki József énekmondó dalai az ősi magyarságot idézték a parkban tartott megemlékezésen A pozsonyi csata hőseire emlékeztek Közösen emlékeztek a pozsonyi csata hőseire a 907 es diadal tiszteletére állított kopjafánál július elején helyi hagyományőrző szervezetek, illetve a Jobbik várpalotai csoportja. A Zúgó Nyilak Történelmi Íjász Egyesület, a Peytu Íjász Hagyományőrző Egyesület, az Őrzők Rendje, a Palotai Turul Társaság, valamint az Attila Harcosai Várpalotai Barantások képviselői mellett Regös Sziránszki József énekmondó is ott volt a Korompay utcai parkban tartott megemlékezésen, ahol utóbbi előadta az ősi magyarság világát idéző dalait is. A 907 júliusának elején sikerrel megvívott, pozsonyi csata néven elhíresült ütközetről Magashegyi Zsolt, a Zúgó nyilak egyesület vezetője beszélt. Kiemelte, ez volt az első honvédő háború a magyarság történetében, amelyet azonban sokáig nem értékelt kellőképpen a hazai történetírás. Olyan jelentőséggel bírt a frank birodalom ellenében aratott győzelem, hogy 130 évig német hadsereg pusztító szándékkal nem tette be a lábát az országunkba jegyezte meg Magashegyi Zsolt. A társszervező Jobbik várpalotai elnöke, Galambos István önkormányzati képviselő szerint a pozsonyi csatában a magyarok egyértelmű ellenséggel néztek szembe, így a tét is világos volt. Ma ismét nemzeti szuverenitásunk és identitásunk ellen folyik a háború, ám a mi generációnknak egy arctalan ellenséggel kell megküzdenie a saját pozsonyi csatájában szögezte le a képviselő a kopjafa előtt, amelynek lábánál ezt követően az emlékezés koszorúit, virágait helyezték el a résztvevők. Több hagyományőrző szervezet képviselői is megkoszorúzták a pozsonyi csata emlékére emelt kopjafát A családsegítő szolgálattal, a drogambulanciával és a pártfogó felügyelettel indít Nyitottsággal a fiatalok dro Komplex drogprevenciós programot indított az elmúlt évben a családsegítő szolgálattal, az Alkohol Drogsegély Ambulanciával és a kormányhivatal pártfogó felügyeletével karöltve a Várpalotai Rendőrkapitányság. A fiatalok körében tapasztalható droghasználat megelőzése érdekében dolgozta ki a kapitányság a programot, amelyet tavasszal próbaképpen két középfokú intézményben, a Faller Jenő Szakképző Iskolában, valamint a Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskolában indítottunk el. A négynégy előadásból álló sorozatot a kilencedik évfolyamos osztályokban tartottuk meg, mivel a droghasználat szempontjából ez a korosztály számít a leginkább veszélyeztetettnek mondta el lapunknak Bartók Judit százados, a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársa. Elsőként a családsegítő szolgálat szakemberei tartottak előadásokat, amelynek témája a konfliktus és stresszkezelés volt. Ez az alapja mindennek. A problémás helyzetek megoldásáról, a stressz levezetéséről beszélgettünk a gyerekekkel, a legtöbbször ez vezet ahhoz, hogy a kábítószerhez nyúlnak a fiatalok teszi Bartók Judit százados (balra) egy drogprevenciós előadáson a Faller Jenő Szakképző Iskolában hozzá Angermanné Csaba Edina, a családsegítő szolgálat vezetője. A drogambulancia munkatársai az igen elterjedt dizájnerdrogok használatáról, azok következményeiről és veszélyeiről beszéltek előadásukban, amelyet kiegészítettek gyakorlati tapasztalataikkal, a drogfogyasztók személyes, negatív élményeivel is. Az interaktív előadás igazi előnye az volt, hogy őszintén kérdezhettek a fiatalok, s megtudhatták azt is, kihez fordulhatnak baj Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kéri, hogy a nagy hőség miatt az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Érdemes kerülni a kávé, az alkohol, a magas koffein és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását. Nem szabad megfeledkezni a bőr védelméről sem, 11 és 15 óra között lehetőség szerint húzódjon mindenki árnyékba. A szabadtéren dolgozók, illetve a fesztiválokon szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen. Ne hagyják a gyermekeket, állatokat tűző napon parkoló autóban. Érdemes ilyenkor több órát légkondicionált helyiségben tartózkodni. Azon légkondicionálóval felszerelt helyiségek listája, amelyeket nyitva tartásuk függvényében bárki igénybe vehet, elérhető a katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán. Az átlagosnál melegebb időjárás megterhelő az egészséges szervezetre is, illetve bárkinél okozhat esetén. A pártfogó szolgálat a fiatalkorúak jogsértéseket követő felügyeletével kapcsolatos tapasztalatokról adott felvilágosítást, különös tekintettel az ilyenkor elvárt magatartásra, s szigorú ellenőrzésre. A rendőrség zárásként a veszélyek mellett a droghasználat és terjesztés büntetőjogi következményeiről beszélt, hogy az érintettek ezzel is tisztában legyenek. Az előadásokat nem véletlenül tartották a kilencedik évfolyamos osztályokban. Ők a Hasznos tanácsok a hőség idejére egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Vannak különösen veszélyeztetett csoportok, ilyenek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív és érrendszeri betegségben szenvedők. Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik jelenleg a szabadságukat vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve semmiképpen ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel.

7 ott közös programot a Várpalotai Rendőrkapitányság ghasználata ellen A dizájnerdrog vagy új pszichoaktív szer (UPSZ) kifejezést azokra a szerekre használják, amelyek molekuláris szerkezetükben illegális drogokra hasonlítanak, így azokhoz hasonló hatásokat idéznek elő. Mivel azonban kémiai szerkezetük a kábítószerlistákon szereplő anyagokétól kissé eltér, tehát nem szerepelnek a tiltólistákon, ezért ellenőrzés alá vonásukig jogi következmények nélkül terjeszthetők, forgalmazásuk és használatuk legális. A legálisság azonban abszolút nem jelent biztonságosságot. a szerek kémiai összetétele ismeretlen és változó, nem lehet tudni, pontosan mit tartalmaznak. Mivel új vegyületek, a befolyásoltság következményei, balesetveszélyességük tisztázatlan. Az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk rövid és hosszú távú kockázataik ismeretlenek. Ez a fogyasztó életébe is kerülhet, mivel a piacra frissen kikerült új pszichoaktív szereket magukon tesztelik, hatásukról, a megfelelő mennyiségről előzetes adataik legfeljebb minimálisak vannak. A hírek, tapasztalatok főképp csak internetes fórumokon terjednek, és gyakran megbízhatatlanok. leginkább veszélyeztetett csoport, mivel az általános iskola elvégzése után új környezetbe kerülnek, új, náluk idősebb barátokat, ismerősöket szereznek, s ehhez alkalmazkodni szeretnének, ami sok esetben A központi városi gyermeknapon kívül Inotán és oktatási intézményekben is megtartották a jeles napot, örömet és szórakozást nyújtva ezzel az ifjúságnak. Inotán a közösségi házban és környékén telt a vidám zenés táncos délután. Népi játszóház várta a kicsiket, a faluház színpadán pedig interaktív vásári komédiát élvezhettek. Lőrincz Máté gyermekdalai, Péter Csenge népi énekei és néptáncosok például a droghasználathoz vezet mondja Bartók Judit. Sajnos a szülők többsége nincs tisztában a veszélyekkel. Ahogy régen a fiatalok kipróbálták a dohányzást vagy az alkoholfogyasztást, addig ma bemutatója jó hangulatot teremtett. A szervező Thury Vár Nonprofit Kft. táncos programra is várta a gyerekeket: a Cserregő Néptáncegyüttes vezetésével a Kákics zenekar muzsikájára táncházban rophatták a résztvevők. Vidáman telt a Bartos iskola délutánja: az intézmény megrendezte hagyományos gyermeknapját. A tanulók örömmel fogadták a szórakoztató programokat, mely Sztanke József erőemelő világbajnok és a szintén erőemelő Bakó Mihály izgalmas bemutatójával kezdődött. A délután szabadidős programokkal, ügyességi több mint valószínű, hogy kipróbálják az olcsó és viszonylag könnyen hozzáférhető drogokat. Ez nem feltétlenül a szülők felelőssége. Nagyon erősen hat a közeg a tinédzserekre, s mindig van egy olyan figura a csapatban, aki beviszi úgymond a buliba a többieket. A kérdés csak az s ezért tehetünk mi a szülőkkel együtt hogy továbblép e, rendszeres drogfogyasztóvá válik e a gyermek. A tapasztalataink egyébként igen pozitívak. A fiatalok nyitottak, s akarják, hogy segítsünk. Az iskolai program során is sokat kérdeztek, de többen megkerestek minket az előadások után, hogy négyszemközt kérjenek tanácsot egy egy problémás ügyben. Úgy hiszem, ez is bizonyítja: nagy szükség és igény van az ilyen előadásokra akár minden félévben, mert a gyerekeknek tudniuk kell, hogy van hova fordulniuk, van kitől segítséget kérniük, ha bajba kerülnek jegyzi meg Angermanné Csaba Edina. A sikeres debütálás után joggal vetődik fel a kérdés: mikor és hol lesz folytatása a programnak? Több intézmény is jelezte már, hogy szívesen fogadná az előadássorozatot az őszi félévben, ami pozitívum. Elsősorban középiskolákban gondolkodunk, ám ha a résztvevők ideje engedi, akár az általános iskolák nyolcadik osztályában is lehet létjogosultsága ennek a prevenciós programnak. Erről azonban a minket szerencsére mindenben támogató tankerület véleményét is szeretnénk kikérni mondta el Bartók Judit. feladatokkal telt, kislabdát hajíthattak, táncot is tanulhattak a diákok. FÓKUSZBAN 7 Otthonában köszöntötte fel a polgármester Talabér Márta polgármester és dr. Ignácz Anita jegyző köszöntötte 90. születésnapján az Inotán élő Kispál Józsefnét Talabér Márta polgármester és dr. Ignácz Anita jegyző látogatott el Kispál Józsefné inotai otthonába, hogy átadják számára a miniszterelnök emléklapját, valamint virágot az önkormányzat részéről. A kis ház takaros udvarán Kató néni és lánya fogadta a vendégeket. Kertész Katalin Hajmáskéren, a katonatáborban született, ahol édesapja dolgozott. 13 évesen cselédként állt munkába, majd a Péti Nitrogénműveknél, később postán tevékenykedett. Az inotai erőmű indulásától itt dolgozott, elvégezte a nyolc osztályt és turbinagépkezelő szakmát is szerzett. Sokat mesélt a vendégeknek családjáról, édesapjáról. Még a II. világháború előtt költöztek Inotára. Tízen voltak testvérek, mára hárman élnek közülük. Kató néni férje korán meghalt, inotai házában egyedül él. Szépen ellátja magát, bár a látása nagyon megromlott, azonban nincs egyedül, családtagjai naponta többször látogatják, mindenben segítik őt. Egy lánya, két fiú unokája, ikerfiú dédunokái és egy ükunokája van, akik nagy szeretettel veszik körül Kispál Józsefnét. GáGó AnitA Csak a gyermekeké volt ez a nap szerte a városban Sok gyermek ellátogatott az Inotán rendezett gyermeknapra is A Kölyökvár Tagóvoda is színes programokkal, kézműveskedéssel, s egy támogató jóvoltából palacsintázással várta a családokat. A tűzoltóság és a rendőrség is megjelent, hogy a kicsik közelebbről megismerkedhessenek velük. A lelkes szülőkön kívül a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete, Bálint Gézáné és a Védőnői Szolgálat is közreműködött a szervezésben. A Rákóczi Telepi Tagiskolában is hagyományos a gyermeknap megszervezése, amely idén a Mézengúz együttes műsorával kezdődött, majd a jelenlévők közösen elültettek egy oxyfát. A hangulatos délután itt is sok játékkal és versenyzési lehetőséggel telt. GáGó

8 8 körkép Kalandok egy héten át a barantatáborban Az ősi magyar kultúrával és harcművészettel ismerkedhettek meg a várpalotai gyerekek a Cseri-parkerdőben a barantatáborban, ahol jurtákban aludtak az egy hét során a fiatalok. Immár hatodik alkalommal szerveztek egyhetes tábort a Várpalota határában fekvő parkerdőben az Attila Harcosai Várpalotai Barantások. Hatvannál is több gyermek vett részt idén a rendhagyó programon. A baranta lényege, hogy megéljük őseink hagyományait. Íjászkodunk, csatakeresztet dobunk, birkózunk és a karikás ostor használatával is megismerkedünk mondta el a Várpalotai Híreknek Kiss György, a tábor és a szervezet vezetője, aki szerint a baranta csak jó hatással lehet a mai gyermekekre. Először is egy teljes hetet töltenek el a természetben, a Várpalota melletti Cseri-parkerdőben. Nem a számítógép és a tévé előtt ülnek, hanem sportolnak, túráznak, s jurtákban alszanak, amelyet nekik kell rendben tartaniuk. A baranta alapjaival ismerkednek meg az egy hét során. Ezen felül pedig megtanulják, hogy egy barantás magyarul él, gondolkodik, táncol és énekel. Esténként ugyanis együtt énekeltünk, táncházakat tartottunk, népi játékokat tanultunk, s a témához kapcsolódó dokumentumfilmeket néztünk. Több történelmi előadást tartottunk, de például egy túra során a gyógynövényekkel is Több mint 50 éve foglalkozik a fotózással Horváth Lajos, akinek felvételeiből az elmúlt hétvégén nyílt kiállítás a Cappuccino kávézóban. Horváth Lajos rendhagyó módon magáról beszélt a megnyitón A Budapesten született fotográfus már tinédzserként megismerkedett a vizuális művészetekkel, állandó látogatója volt a rajz- Idén is sokan csatlakoztak a barantásokhoz a Cseri-parkerdőben. Az egy hét során egy pillanatig sem unatkoztak a gyermekek megismerkedhettek a gyerekek. Fontos, teszi hozzá Kiss György, hogy fegyelmet tartanak a táborban. Éjszaka őrséget adtak a táborlakók, napközben pedig az edzések mellett alaki foglalkozásokat tartottunk, menetelni tanítottuk a fiatalokat. A tábor vasárnapi zárásakor a tanultakat bemutatták a szülőknek is. Az egy hét során pedig megtanulták jelmondatunkat is: magyarnak lenni büszke gyönyörűség. Ötven esztendő tapasztalata és fotószakköröknek. Első komolyabb fényképezőgépét 1964-ben kapta, azóta rendszeresen megörökíti a számára érdekes, értékes pillanatokat, hangzott el a kiállítás pénteki megnyitóján, ahol rendhagyó módon az alkotó saját magát mutatta be az érdeklődő közönségnek. A Csóron élő, ma már nyugdíjas fotográfus hoszszú éveken át hivatásos katonaként szolgált, a seregben töltött időszak is alkalmat adott a szakmai továbbfejlődésre. Beosztásomnál fogva alkalmam volt rendszeresen fotózni és amatőrfilmes alkotótáborokban dolgozni mondta el lapunknak a Székesfehérvári Fotós Klub kötelékében alkotó Horváth Lajos, akinek Várpalotán kiállított fotóin csendéletek, festői szépségű magyarországi tájak és virágok láthatóak. Életem során bejártam az országot, éltem és fotóztam Pécsett és Kaposváron, valamint egy csodás somogyi faluban, Ladon is. Éppúgy elvarázsoltak ezek a tájak, mint jelenlegi otthonom, a Bakony tette hozzá a magát alkotó embernek tartó fotós. Szociális szövetkezetek A Molnár Mária Szociális Szövetkezet, a Tiszta Szív Mosoda és Varroda képviselői, valamint a szövetkezetek létrejöttét kezdeményező Katona Csaba alpolgármester volt a vendég a közelmúltban az Alsóvárosban. Az újonnan alakuló Alsóvárosiak Klubja összejövetele célja az volt, hogy bemutassa városunk szociális szövetkezetei működését, feladatait mindezt Simon Ágnes önkormányzati képviselő mondta el az összejövetel elején, a Petőfi Rendezvényteremben. Katona Csaba már közel 10 éve vetette fel először, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, illetve a lerokkantott lakosok megsegítésére létre kellene hozni egy szociális rehabilitációs foglalkoztató intézményt. Sok év telt el, folyamatosan alakult a kezdeményezés, ami mára több területet is átfog és foglalkoztat hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket, olyanokat, akik nehezen tudnak elhelyezkedni. A szövetkezetek létrejöttének eredményeképpen ma működik többek között adománybolt, mosoda-varroda, növénytermesztés, zöldség-gyümölcs feldolgozása, forgalmazása, kisbolt. Minderről Nagy Gáborné, Nagy László és Szabóné Nemes Brigitta számolt be a megjelent érdeklődőknek. GáGó Katona Csaba alpolgármester és a tájékoztató résztvevői

9 körkép 15 éves az alkimista tábor Likó Marci, a bunkerrajzoló szövegeit már többször átbeszélte a rockzenész és a Pannon Egyetem tanszékvezetője. Ezt követően kereste meg Géczi Jánost egy kiadó, hogy írjon egy könyvet Marcell életéről. Saját bevallása szerint ettől azonnal elzárkózott, hiszen nem akart megrendelésre egy tucatkönyvet írni. Aztán megegyeztek abban, hogy lesz könyv, de különleges, más, mint a hasonszőrű zenész életrajzok. Sokkal inkább egy sajátos szociográfia, kíméletlenül őszinte élettörténet-rekonstrukció a Bunkerrajzoló címmel elkészült kötet, ami a rendszerváltás környé május 6. Lapozzon bele a Várpalotai Hírekbe már a facebookon is! adás is elhangzott tudományos témákban, emellett pedig méltatták a várban folyó múzeumpedagógiai tevékenységet, melynek célja, hogy bemutassák a fiatalok számára: a természettudományok minden tudományterülethez nélkülözhetetlenek. Az előadók között volt alkimisták is szerepeltek, akik ezen a tudományos pályán azóta nagy sikereket értek el. Vargáné Nyári Katalin, a várpalotai Vegyészeti Múzeum vezetője nyitotta meg a konferenciát, majd Próder István, az alapítvány kuratóriumi tagja, nyugalmazott múzeumigazgató és Kapocsi Margit Katalin, az alkimista tábor vezetője, a várpalotai Magániskola tanára adott át okleveleket a múzeum tevékenységét támogatóknak, ezzel fejezve ki köszönetüket. A konferenciával megkezdődött az idei évi alkimista tábor, mely egy héten át nyújt a 20 résztvevő gyermeknek izgalmas tudományos elfoglaltságot, érdekes üzemlátopróder István nyugalmazott gatásokkal, előadásokkal, múzeumigazgató a Thury-te- kirándulásokkal fűszerezve GáGó remben tartott ünnepségen III. évfolyam, L APCSOPO RT A MAR ATON H-Ear Kft. HALLÓKÉSZÜLÉKEK krónika 10. szám Vidám majális a parkerdőben TAGJA nalban az élvo yekkel 5. oldal ola végzős diákja eredmén nyosszakmai B. Kiss Bálint, a Magánisk Tudfélomá elismerést is kapott évben több rangos Ingyenes városi közéleti lap aron ünnepe a várudv a helyi értékek Az elmúlt Minőségi angol Etune hallókészülék kedvező áron! ió is együtt Több generác rkermulatott a Cseri-paányos dőben a hagyom oldal n. 2. palotai majáliso Fókuszban százmilliós útfejlesztések (akár kamatmentes részletfizetéssel) Ingyenes hallásvizsgálat! és a KismeA Loncsosban umon százőn is utcafór gnak a moltak be a lakossá oldal 6 7. tervekről. Bejelentkezés: Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi Üzletház, fsz. Tel.: sport Futás Erdélybe l megállás nélkü értéktár napon a harmadik helyi ár felújított udvara dőkkel a Thury-v k, amelyn ek megtelt érdeklő ilyen napna napsütéses időben ett két érhogy a városa kora nyarat idéző lyi évben rendez tette rá a alapvető célja, szűés a t megismertesse téktár nap döbben hog y lakóka kíváncsiak a város vett környe zetünka napra, szerve zőket arra, Több százan voltak a várpa- kebben helyi értéktár tató vel, egyben felhívja ire népszerű bemu it menny értékei ág munkbeli alkotótérség értéke udvarán tartot lotai és környé figyelmet a bizotts -vár megújult ágára is és szervezethury a ket et fontoss k termelő amely kat, kájána os Szilvia. program. A teket bemutató mondta el Galamb oldalon.) tak a napokban. udvara lt 3. a megúju (Folytatás kö- Thury-vár egy r bizottság elnöke elsőrangú otthona önkor- értéktá te, a tava- pedig Galambos Szilvia a helyi szöntőjében kiemel elő, mányzati képvis facebook.com/varpalota 25. éva barátság staféta Sepsifordulóján újra a futók szentgyörgy volt oldal 10. úti célja. RTÉK Ö N Ö K K É tuk ot mi megold JÁRAT DÉSESr Vesz SZERZŐ prém INGYENES kü Hajmáské Pétfürdő Ös NAGY ABLAK Ősi Várpalota Betanított- és Veszprém, Mikszáth K. u. 3. tőket targoncaveze szakmunkásokat, munkarendbe szakos keresünk többmű ÉSSEL várjuk! AZONNALI KEZD zését egyaránt HÍRCENTRUM állalók jelentke Női és férfi munkav SZÚ FIX, HOS TÁV Ú K N K A H E LY E ÚJ! MU ÁNY, ÉTKEZÉSI UTALV KRENDSZER, HAVI JUTTATÁS KIEMELT PÓTLÉ PRÉMIUM, 13. CAFETERIA, SI TÁMOGATÁSA ISKOLAKEZDÉ GYERMEKEK HÍVJUK! SMS-t VISSZA, vagy küldjön Hívjon minket / vagy 88/ Man at WorkEndre u / , 06 20/929-2 Veszprém, Ady hu Regisztrációs szám: sönzés, Adatvédelmi 3440/2001 munkaerő-kölc nyilvántartási szám: NAIH 73314/2014. széria Nyílászáró Szaküzlet áron! ítése kedvezõ en! Bélyegzõ kész kben és méretekb Különbözõ színe MINÕSÉG GARANTÁLT ÜL 24 ÓRÁN BEL gálata ügyfélszol Kft. ntrum Hírce t Isván u. 1 Várpalota, Szen terem) Környezetbarát (Házasságkötõ Likó Marcell, a Vad Fruttik zenekar várpalotai származású frontembere és Géczi János, a zenészről szóló rendhagyó kötet, a Bunkerrajzoló szerzője volt a vendég a napokban egy Balaton-parti könyvbemutatón. A József Attila-díjas író és képzőművész elmondta, néhány évvel ezelőtt egy éjszakai egyetemi előadáson ismerkedett meg Likó Marcival, az esten ugyanis a hallgatók kérésére a Vad Fruttik zenekar volt a vendég. Az ismeretség később barátsággá alakult, s a banda negyedik, Darabok címmel megjelent lemezének Dupla jubileumra gyűltek össze a Thury-várban a természettudomány művelői: 20 éve indult el a várban a múzeumpedagógiai tevékenység és 15 éve a múzeum által szervezett alkimista tábor. Ennek alkalmából nagyszabású konferenciát tartott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Vegyészeti Múzeuma és az Országos Műszaki Múzeum Vegyészeti Múzeumát Támogató Alapítvány a vár Thury-termében együtt az idei táborozó fiatalokkal. A június 29-én megtartott konferencián több elő- ki, reménytelenségbe merült generáció történetét dolgozza fel egy fiatalember életén keresztül. Likó Marcell ugyanis kendőzetlenül mesél a lakótelepi mindennapokról, a családi problémákról, a céltalanságról, a kábítószerekről, s a feltámadásról, aminek eredményeként ma már az ország egyik legnépszerűbb, generációs megmondózenekarnak is titulált csapatának, a Vad Fruttiknak a frontembere. Géczi János szerint a banda sikerének titka is az őszinteség. Közel fél éven át hetente több alkalommal is találkoztak és beszélgettek. Ötvenórányi hanganyag, közel kétezer oldalnyi leirat képezte az alapját a Bunkerrajzolónak. Nem én vagyok a fontos a könyvben, sokkal inkább a kor, amit ábrázol. Ezeket a történeteket ugyanis már régen kibeszéltem magamból a szövegeimben jegyezte meg az énekes, aki Géczi János segítségével már az ötödik, az év végén megjelenő Vad Fruttik lemez szövegein dolgozik. A várpalotai származású Likó Marcell és Géczi János a közelmúltban tartott könyvbemutatón beszéltek a Bunkerrajzolóról 9 Tel.: 06-20/ Tel./fax: 88/ Web: Nyitva: H-P: ig, Szo.: ig Fa ablakok, ajtók 3 rétegű üvegezéssel is Comfort Line Bútoráruház Beltéri ajtók Veszprém, Házgyári út 24. egyedi méretben is! Szekcionált garázskapuk bútorokk széles l választéka l k raktárkészletről k k l l azonnal! egyedi méretben is Ft-tól Redőnyök, szúnyoghálók, napellenzők Comfort Line Bútoráruház Veszprém, Házgyári út 24. Tel.: 88/ % híján elengedjük az ablakok árának felét!!! engedmény -49% Fehér műanyag ablakához a külső párkány 3 rétegű üvegre EXTRA akciók! INGYEN! Részletek az üzletben! VáSároLJon most JÓ áron! Akció! Az akció ig tart!

10 10 sport A középmezőny elejét célozza meg a megyei bajnokságban a csapat Munkába álltak a focisták Lesznek változások a csapatban, de egyelőre sem a távozókról, sem az érkezőkről nem tudott felvilágosítást adni Lujber Péter, a Várpalotai Bányász SK labdarúgó szakosztályának vezetője. Az előző megyei I. osztályú bajnoki kiírásban tizenkettedik helyen végzett Várpalotai Bányász SK futballistái hétfőn este találkoztak először Pencz Norbert vezetőedzővel. Ezzel Második alkalommal szervezett városi szenior egyéni rapid sakkbajnokságot Várpalota önkormányzata július elején a civil házban. Az országos kiírás értelmében a viadalon, ami országos elődöntőnek is számított, csak az adott városban és a közigazgatásilag hozzá tartozó településen élő, a 60. életévüket betöltő versenyzők indulhattak. Az idei bajnokságra összesen öten neveztek, a lebonyolítás ezért körmérkőzéses rendszerben történt, perces játékidőkkel. Így a közel háromórás versenyen mindenki négy partit játszott, úgy, kezdetét vette a négyhetes felkészülés, amelynek során heti három edzés és egy tesztmeccs vár majd a csapatra. A Bányász július 27 én játszsza első felkészülési találkozóját, majd 31 én, augusztus 6 án és 10 én is pályára lép a bajnoki nyitány előtt. Egyelőre egyetlen ellenfél biztos, július 31 én, 19 órától a Csór gárdáját fogadja a Várpalota hazai környezetben. Mint megtudtuk, mind a négy edzőmeccsét Fejér megyei alakulatok ellen vívja meg a VBSK, megyei I. és II. osztályú ellenfelekkel szemben. A Várpalotai Bányász SK felnőtt labdarúgócsapata a tervek szerint július 27-én játssza első felkészülési mérkőzését Ismét Angyal Ferenc a sakkbajnok hogy a páratlan létszám miatt minden fordulóban volt egy pihenő, úgynevezett szabadnapos játékos tájékoztatta lapunkat Szabó Zoltán szervező, aki a versenybírói feladatokat is ellátta. Ami a végeredményt illeti, Varga Jenő derekasan helytállva végzett az 5. helyen. Herter József csak 1 ponttal maradt le a dobogóról, a 4. helyen zárt. Keresztény József taktikus játékkal az előkelő 3. helyet szerezte meg. Poór Gyula remek sportolói kvalitásait ismét megmutatta, 3 győzelme egészen a 2. helyig repítette. Angyal Ferencnek a tavalyi bajnoki címét idén is sikerült megvédenie, mi több, ismét 100 százalékos teljesítményt ért el, magabiztos játékkal megérdemelten győzött. Az országos döntőt szeptember án Nagykanizsán rendezik, ahol Várpalotát a városi verseny első helyezettje, azaz Angyal Ferenc képviseli. Az előrejelzések szerint idén még a tavalyinál is népesebb és erősebb mezőny várható. A városi sakkverseny résztvevői: Herter József, Keresztény József, Angyal Ferenc, Poór Gyula, Varga Jenő (balról-jobbra). A győztes az országos döntőben bizonyíthat szeptemberben Azért a szomszédos megyéből hívtak riválisokat a focisták, mert megítélésük szerint ott erősebb, színvonalasabb a pontvadászat. Akár az 1979 ben csapatban világbajnokságot nyert Jónyer Istvánnal, Klampár Tiborral, és Gergely Gáborral is játszhatunk egy partit, hiszen a VBSK asztalitenisz szakosztályának rangos versenyét, a Thury Kupát ők is megtisztelik jelenlétükkel. Hiába a nyári szünet, a VBSK asztaliteniszezői számára nincs uborkaszezon, gőzerővel készülnek az új idényre. Az NB I ben induló női csapatból például Pattantyús Petra, aki jelenleg 20. a magyar ranglistán, és a férfi együttesből Fenyves Máté kétkéthetes edzőtáborban vesz részt augusztusban. Gajdos Borbála különböző tornákon vett részt, így színesítve felkészülését. Az idei ranglista 18. helyezettje például legutóbb a Győrben megrendezett nyugat magyarországi területi viadalon szerzett értékes ranglistapontokat, majd az Ipoly Kupán bizonyította jó formáját, hiszen egyéniben és párosban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Persze a csapat többi tagja sem tétlenkedett: a Budapesti Parazsak ellen játszottak felkészülési mérkőzést, amit 11:7 re megnyertek. A VBSK U11-es csapata a közelmúltban Zánkán szerepelt a korosztályokon átívelő kispályás labdarúgótornán, a Perskindol kupán, ahol kiválóan helyt állt és ezüstérmet érdemelt ki kategóriájában. Ez a csapat egyébként utoljára játszott így ebben az öszszeállításban, hiszen többen korcsoportot váltanak és az új évadban már az U13-ban fociznak tovább. Lujber Péter elmondta, több poszton is várható változás, ám egyelőre nem tud neveket mondani, minden ezen a héten tisztázódik le. Annyit azért kiderítettünk, hogy a védelmet és a középpályát is szeretnék megerősíteni. Ütőképesebb, erősebb csapatra vágyunk és a 2015/16 os bajnokságban a középmezőny elejét, a 6 8. helyet céloztuk meg. Fontos megjegyeznünk, hogy főleg a saját állományunkra próbálunk támaszkodni és ezt kiegészítve igyekszünk boldogulni hangsúlyozta a szakosztályvezető. Lujber Péter kiemelte, az edzői posztokon nem terveznek semmilyen változást, az előző szezonban is a VBSK t segítő trénerek foglalkoznak a különböző korosztályokkal. Legendás trió a Thury Kupán A VBSK az utánpótlás és a sportágat kedvelő gyerekek számára szintén augusztusban kéthetes edzőtábort is szervez, amit Garai Piroska vezet majd. Az Ipoly Kupán nyertes Gajdos Borbála az érmekkel A nyár lezárásaként rangos tornát szervez a klub. A Thury Kupát augusztus 29 én bonyolítják le. Az országos DC csapatbajnokság, valamint a Várpalota és kistérsége amatőr felnőtt és gyermek verseny is izgalmasnak ígérkezik. Olyan kiválóságok is ellátogatnak a várpalotai Thury Kupára, mint Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor. A 70 es évek sztárjai nemcsak bemutatót tartanak, hanem akár egy partit is lehet majd játszani velük.

11 Apróhirdetés ÁLLÁST KÍNÁL hosszú távú betanított munka Veszprémben és pápán Ingyenes buszjáratok! tel.: 20/ man at Work Épületgépész veszprémi/veszprém környéki munkatársat keresünk AutoCad ismerettel, szerkesztő-rajzoló munkakörbe. (Hőszivattyús fűtő-hűtő rendszerek,víz-,gáz-, szellőzéstervezés.) Tel: Nemzetközi B kategóriás fuvarozásra sofőröket felveszünk. Fényképes önéletrajzokat a címre kérjük. Veszprémben nyíló irodánkba munkatársakat keresünk. Egyszerű munka, magas jutalékért Veszprémi étteremben éves állás! Szakácsot keresünk! Pultost keresünk állandó hétvégi munkára veszprémi szórakozóhelyre Veszprémi Kebab Bár Gyorsétterembe ételfutárt keresünk ÁLLÁST KERES Leinformálható, referenciával rendelkező középkorú gondozó ápoló olyan idős hölgyet, urat, házaspárt keres, akik még szívesen elfogadnának pótgyermekükként, egy lelkiekben gazdag jövő reményében. Házi betegápolást, gondozást, ügyintézést, takarítást, főzést, mentális foglalkozást vállalok. Tel: vagy CSALÁDI HÁZ Veszprémben Füredi dombon tulajdonostól eladó 140nm-es, ötszobás, két fürdőszobás, nagyon szép állapotú sorház Balatonfűzfőn felújított, partközeli, 80nm-es sorház alacsony rezsivel 13,3MFt-ért eladó. Tel: , Megtekinthető: Balatontól 40km-re 360négyzetméteres, 3szintes családi ház extrákkal, bútorozottan eladó. (szauna, pezsgőfürdő, medence) Veszprém Kiskőrösi utcában 2szoba összkomfortos családi ház 740nm telken tulajdonostól eladó. Érdeklődni: Veszprémben, egyetemi városrészben eladó nappali 3 félszobás családi ház. Irányár:25,9MFt Tel Veszprémben, Kiskőrösi utcánál hőszigetelt, új nyílászárós, 6szobás sorházrész sürgősen eladó Veszprémben 1telken 2különálló családi ház eladó. lakáscsere értékegyeztetéssel érdekel. Iá: Veszprémben, Jeruzsálem-hegyen 550nm-en, 90nm-es családi ház tulajdonostól eladó. Iá: 19,2MFt Tel: M-K.R.Sz.:3440/2001,A.Ny.Sz.:NAIH-73314/2014,85575/2015 Keresek sürgősen Veszprémben eladó sorházat, esetleg kisebb méretű családi házat 30MFt-ig! Veszprém Dózsavárosban 78nm társasház teljesen felújítva, kis udvarral, tulajdonostól eladó Ár:13,5M Gyulafirátóton kétszintes, négyszobás, 1990-ben épült családi ház 1230nm telken eladó Szentgálon 83+12nm-es családi ház 700nm telken eladó. Lakást beszámítok. Tel: Cholnokyn ötszobás, 200nm-es sorház új nyílászárókkal eladó, érdeklődni: LAKÁS Tapolcán 54nm-es, kétszobás, étkezős, távfűtéses, kábel TV-s, kaputelefonos vízórás, beépített szekrényes, jó közlekedésű, csendes környéken található, alacsonyrezsijű lakás eladó. Veszprémi csere is érdekel. Ár:5,4MFt Telefon: Egyetem utcában téglaépítésű társasházban kétszobás, földszinti, 52nm-es lakás, fürdőszoba és külön WC,telepített riasztóval, saját pinceegységgel tulajdonostól eladó. Azonnal beköltözhető. Tel: Keresek Veszprémben azonnal költözhető 4emeletesben 2.emeletig erkélyes lakást 7,5MFt-ig készpénzzel fizetek. Minden megoldás érdekel Egry u. kétszobás, szigetelt téglalakás, műanyagablakos, erkélyes, kifogástalan állapotban, azonnal költözhető ért eladó Veszprémben, Lahner György utcában, 1+2félszobás, nagyon szép állapotú, 10éves, cirkófűtéses téglalakás Ftért eladó Veszprémben, Rózsa utcában háromszobás, hőszigetelt, új nyílászárós téglalakás garázzsal, kertrésszel eladó Elcserélem 52nm, magasföldszinti, franciaerkélyes lakásomat. 3-5perc busz, bevásárlási lehetőség. Belülről teljesen felújítva! Veszprém Cholnoky városrészen 72nm-es, első emeleti téglalakás garázzsal, kertrésszel, tulajdonostól eladó. Érdeklődni a számon lehet Veszprémben, Rómer Flóris u.- ban 65nm-es, 1+2félszobás+étkezős, 8éves, kifogástalan állapotú téglalakás eladó Veszprém belvárosában 73nmes, első emeleti, felújított, tehermentes téglalakás eladó, irodának is kiválóan alkalmas Hajmáskéren Jókai 7, III.em dupla erkélyes, 54nm, felújítandó, tehermentes lakás eladó. Ár:2,5M Jutasin szigetelt, 2.emeleti, 47nm-es téglalakás, kétszobás, jó állapotú. Érdeklődni: Eladó garzon a Rómer Flóris utcában Veszprémben. Érdeklődni: Egry utcában 2.emeleti, 65nm-es téglalakás eladó. Ár: 13,5MFt Tel: Cholnoky utcai hőszigetelt, déli fekvésű, csendes, első emeleti, másfélszobás lakás eladó. Irányár:8MFt Cholnokyn 72nm, 3szobás téglalakás eladó. Tel: Veszprémben Halle utcai 53nmes, I.emeleti lakás tulajdonostól eladó. Érd: Garzon Haszkovón, 30nm, új nyílászáróval, Jutas ABC mellett eladó Keresek sürgősen Veszprémben 1+3 vagy 1+2félszobás panellakást készpénzfizetéssel! ALBÉRLET KÍNÁLAT Veszprém zöldövezeti, egyedifűtéses, teljesen felújított, kétszobás, II.emeleti lakás kiadó Belvároshoz közeli családi házban 35nm-es garzonlakás kiadó külön mérőkkel, 1havi kaucióval Veszprém belvárosában, idilli környezetben 1db garzonlakás és egy szoba fürdőszobával kiadó Albérleti szobák, bútorozatlanok, négy nem dohányzó egyetemistának kiadók Veszprémben Veszprém, Egyetem mellett szoba+étkezős, felújított lakás kiadó. Érd: Veszprémben különbejáratú lakás igényesnek hosszú távra is kiadó. Érd: TELEK Várpalotán, a Tési út mellett, a Széphegyi úton, bekerített 808 négyzetméteres saroktelek,teljes közművel eladó. Irányár: Ft. Érdeklődni a 30/ os telefonszámon lehet. Litéren az erdő alatt 897nm beépíthető telek faházzal+pavilonnal eladó. Víz, villany, gáz van INGATLAN Alsóörsön a horgászegyesületen belül 15nm-es faházas horgásztanya hozzá tartozó kocsibeállóval, felszereléssel eladó. Érd ÜZLET Működő kereskedelmi kft. telephellyel, árukészlettel, berendezéssel eladó Iroda kiadó Veszprém központjában 26nm NYARALÓ Balatonfüredi erdőszéli, panorámás, nyaralónak használt gazdasági épület, 1109nm telek. Nappali, 2szoba, konyha, fürdő, WC, villany, házivízmű. 8,5mill.Ft Eladó: AUTÓ/MOTOR Toyota Corolla 1,4-es, 2004-es, megkímélt állapotban, 2016.márciusig műszakival eladó VEGYES Ceragem ágy alig használtan, nagyon jó állapotban eladó Herendi Porcelánbolt Veszprém, Buhim út 1. 50%-os leárazást tartunk június 1-jétől október 1-jéig. A nyitvatartás családi okokból megváltozik. Hétfőtőlpéntekig ig, szombat-vasárnap zárva. Porcelánok, kristályok felvásárlása továbbra is a nyitvatartási időben, illetve telefonegyeztetéssel Szülők, diákok figyelem! Diákmenü 650.-/adag a Cserhát Étteremben, Veszprémben. Részletes feltételek a honlapon Régiség adás-vétel! Óváros Galéria, Veszprém, Óváros tér Veszünk borostyánokat, régi pénzt, jelvényt, porcelánt. Antik Veszprém (Zöldház) Készpénz! Piacképes használt cikkek leadása visszavásárlás lehetőségével. Pöltenberg 16. Magyar vadász szarvasagancsot, vadászhagyatékot, trófeákat vásárol akár 35000Ft/kgig személyes Viktória mintás étkészlet eladó Betonkeverő, 3fázisú, jó állapotú eladó Herendit, ezüstöt, régiséget vásárolok. Sági: TÁRSKERESÉS 22éves, 187cm férfi tartós kapcsolat reményében keresi hölgy ismeretségét 32 éves korig. 30-as srác keresi független párját, komoly kapcsolatra. Randevú a Loncsosban Hagyományosan a Várpalotai Bányász Fúvószenekar toborzójával és térzenéjével vette kezdetét Loncsosi randevú elnevezésű városrészi program. A DSE Unió táncosai ezúttal is látványos bemutatót tartottak A Loncsosi Baráti Kör szervezésében zajló, közelmúltban rendezett szórakoztató délutánon a levezető, Németh László megemlékezett az elmúlt évben elhunyt egyesületi elnökről, Bakó Józsefről, majd Talabér Márta polgármester, dr. Dobos Tamás, a várpalotai civil 54éves, független, házias, veszprémi nő káros szenvedélytől mentes, sokoldalú, életrevaló társát keresi 60éves korig. Szeretnék még szeretni /74/58éves nő megismerkedne 55-61éves férfival Vízöntó jelige Hirdető Kft: Veszprém Pf::104. VÁLLALKOZÁS Lakásmegoldás átlagfizetésből hivatalos, komoly megoldások, hívjon bizalommal. Megoldjuk: Hajvágás az otthonában, házhoz megyek Veszprémben. Esti és hétvégi órákban is. Hívjon bizalommal Festést-másolást vállalok kedvező áron ÁLLAT-NÖVÉNY Őszibarack, sárgabarack, mézédes, folyamatosan alföldi termelőtől, Veszprémben házhozszállítással BÚTOR 2db ágyneműtartós használt heverő Ft/db eladó. Párban kedvezménnyel vihető. Páros héten: d.e., páratlan: d.u. Hívjon: Új állapotban ággyá nyitható 250x200cm sarokgarnitúra eladó. Iá: 25000Ft Érd: KÖZLEMÉNYEK Elveszett július 9-én Veszprém, Kossuth utcán délután 16:15-17:00 óra körül rövid arany nyakláncom. Kérem a becsületes megtalálót, adja meg elérhetőségét. Jelige: Jutalom 8200 Veszprém, Pf:104. szövetség ügyvivője és Vaczula István, a baráti kör elnöke köszöntötték a megjelenteket. A DSE Unió táncos lábú fiataljai és a Bán Aladár iskola 2. osztályos tanulói léptek színpadra látványos produkcióikkal. Idén is rendeztek borversenyt, amelynek eredményéről a délután folyamán értesülhettek a résztvevők. Láthatta a közönség az úrhidai kutyások bemutatóját, a gyermekeknek pedig a rajzverseny, kézmű veskedés is értékes elfoglaltságot jelentett. Éjszakába nyúló utcabálban szórakozhattak a táncot zenét kedvelők, melyen a Koktél Band muzsikált Lőrincz Máté vezetésével. GáGó AnitA

12 12 Ügyeletes gyógyszertárak Június től hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnap is este 22 óráig van a városban gyógyszertári ügyelet Szent Anna Borostyán Kabay Belvárosi Szent György Szent Anna Borostyán Kabay Belvárosi Szent György Szent Anna Borostyán Kabay Belvárosi Belvárosi Gyógyszertár Várpalota, Szent István út 2. Borostyán Gyógyszertár Várpalota, Bakony u. 3. Kabay János Gyógyszertár Várpalota, Táncsics u. 15. Szent Anna Gyógyszertár Várpalota, Veszprémi u. 7. Szent György Patika Várpalota, Szabadság tér 4. Ágota kertje mindig zöldebb A várpalotai Varga Ágota dísznövénygyűjtő és őstermelő különleges virágaival 2. helyezést ért el a 11. Európai Dísznövényés Kertművészeti Napok alkalmával. Varga Ágota mindig is foglalkozott virágokkal, de 15 éve kezdte el szenvedélyesen gyűjteni őket, amióta kertes házban él, 2012 óta pedig őstermelő. Mára óriási gyűjteménye van, csak hortenziából 60 fajtát tart otthonában, de számtalan szebbnél szebb, ritkaságszámba menő virágot is nevel. A Fehérvárcsurgón megrendezett nemzetközi szintű kiállításon és vásáron kapta meg a 90 kiállító közül a megtisztelő 2. helyezést, a Különlegesség díját, felvéve a versenyt az egész országból érkezett kertészetekkel is. Mintegy 30 fajta virágot vitt a kiállításra, köztük délafrikai kristályvirágot, látványos citrusféléket, hortenziákat, a standját gyönyörű dekorációkkal díszítve. Ágotát a virágok iránti szeretete vezeti gyűjtőszenvedélyében. A Kismezőn lévő Apostol-dalokat énekelt a kórus Varga Ágota és virágai a Fehérvárcsurgón rendezett kiállításon családi háza kertjében nevelgeti növényeit, közöttük van reggeltől estig, így alakulhatott ki évtizedek alatt ritka gyűjteménye. GáGó AnitA Hasznos telefonszámok Várpalotai Rendőrkapitányság 88/ Várpalotai körzeti megbízottak csoportvezetője: 30/ Várpalotai Hulladékgazdálkodási Kft. Központ: 88/ ; Szállítási ügyfélszolgálat: 88/ Várpalotai Közüzemi Kft. Központ: 88/ ; Fűtőmű vezénylő: 88/ Fátyol temetkezés: 88/ ; 24 órás szállítási ügyelet: 30/ Kéményseprés 88/ Bakonykarszt Zrt. Hibabejelentés: 88/ Eon hibabejelentés Áram: 80/ Gáz: 80/ Városi gyermekorvosi rendelők: Várpalota, Újlaky u. 10. Dr. Kriesch Kornélia tel.: 06/88/ Dr. Resch Gabriella tel.: 06/88/ számú gyermek háziorvosi körzet: Várpalota, Bakony u. 12 Dr. Kisgergely László, tel.: 06/30/ Központi háziorvosi ügyelet 88/ Amerikai ízek bűvöletében Az amerikai palacsintát, a kakaós kekszet és a cupcake-et, azaz tortácskát is megkóstolhatták az érdeklődők a Várpalotai Ifjúsági Ház rendhagyó programján. A külföldi önkénteseket is rendszeresen fogadó intézmény ugyanis amerikai hetet rendezett a közelmúltban, s egy héten át tematikus programokkal várta a palotai fiatalokat. Az alapvető célunk az volt, hogy megismerkedjenek egy másik ország kultúrájával, szokásaival. Filmeket néztünk, kosárlabdáztunk, amerikai zenéket hallgattunk, bingóztunk, de kvízkérdésekre is válaszolniuk kellett az ifjaknak. Zárásként jellegzetes amerikai édességeket készítettünk és kóstoltunk mondta el kérdésünkre Gaál Csilla, az ifjúsági ház munkatársa. Visszatérő vendégnek számít Inotán a daloskör, akik mindig jó hangulatot teremtenek dalaikkal Ismét ellátogatott az Inotán már jól ismert Egyházashetyei Daloskör a városrész közösségi házába, hogy hangszerrel kísért dalaikkal szórakoztassák a közönséget. Ezúttal az Apostol együttes klasszikus számaiból válogattak. Inotán, a faluházban tartotta az Egyházashetyéről érkezett daloskör a 24. Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok zárókoncertjét. A meghívó és vendéglátó ezúttal is az Inotai Kertbarát Kör volt, amelynek elnöke, Fazekas István köszöntötte a dalkört és a közönséget. A 13 főből álló, 1997-ben alakult vegyes karban nyugdíjasok, aktív dolgozók, tanulók, tanárok is szerepelnek, köztük Zolnai Attila, Egyházashetye polgármestere is, aki szólót énekelt a koncerten. Számtalan nagy sikerű fellépésük volt már, s népzeneéneklésben országos első helyezést érték el. Legfőképpen népdalfeldolgozásokat énekelünk, de minden évben egyszer kalandozunk, most például az Apostol együttes dalaiból adunk elő. Ezek a művek rendkívül dallamosak, és hihetetlen örömmel tanulta meg a kórus mondta el kérdésünkre a daloskör karnagya, Sellyei Gáborné. GáGó A várpalotai fiatalok örömmel kóstolták meg az édességeket

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Ki Érted Véled szállna szembe

Ki Érted Véled szállna szembe XVIII. évfolyam 7. szám 2006. augusztus 16. Ki Érted Véled szállna szembe Vajon tudták, érezték Vajk szülei, amikor újszülött gyermekükre néztek, hogy fiúk mennyire fontos szerepet fog betölteni a magyarság

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE

2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 3981 Sátoraljaújhely, Kossuth t. 5. Tel: 06/47/322-027 Fax: 06/47/321-838 A ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások Határozat száma Szervezetek neve Támogatás célja Megvalósítás konkrét helye Támogatás összege (Ft) SPORT TÁMOGATÁSOK 83/2014.(IV.8.) FutaPét Tömegsport - 230.000,- Ft működési cél - 200.000,- Ft Pétfürdő-Öskü

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. július 23. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben