52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet"

Átírás

1 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. -ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: A támogatás célja 1. A támogatás célja a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott támogatás révén a kölcsönös megfeleltetés és a munkahelyi biztonsági követelmények betartásának elősegítése, valamint a gazdálkodás összteljesítményének javítása. Fogalmak 2. (1) E rendelet alkalmazásában: a) területi szaktanácsadási központ (a továbbiakban: TSzK): olyan, Magyarországon vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) által akkreditált és nyilvántartott szervezet, amely a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók megrendelésére, a velük kötött szerződés alapján, a hazai és közösségi jogszabályokban meghatározott - és a közösségi, illetve a nemzeti támogatásokra vonatkozó jogszabályok alapján támogatásban részesíthető - szaktanácsadói szolgáltatást végez az e rendelet alapján támogatási kérelmet benyújtó ügyfél részére közvetlenül a TSzK székhelyén, az általa területi korlátozások nélkül működtetett szolgáltatási végpontokon vagy az ügyfél telephelyén; b) erdőgazdálkodó: az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény alapján az erdészeti hatóság által az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vett tulajdonos vagy jogszerű használó természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság; c) bejegyzett szaktanácsadó: az agrár-szaktanácsadói tevékenység engedélyezéséről szóló 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet 2. (1) bekezdése alapján szaktanácsadói tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személy; d) erdőgazdálkodó üzemi területe: az az erdőterület, amelyen az erdészeti hatóság az adott személyt erdőgazdálkodóként tartja nyilván; e) kertészeti termelő: az a mezőgazdasági termelő, aki kertészeti szakmai szervezeti tagsággal rendelkezik, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 1. számú melléklete szerinti D14A - D17, D34, E, G01A - G05, G07, I02 SFH kódok közül legalább eggyel rendelkezik; f) szolgáltatási végpont: a TSzK olyan szervezeti egysége, amely a szaktanácsadók bevonásával önállóan, vagy másik szervezeti egységével közösen biztosítja a támogatásra jogosult igényeinek megfelelő szolgáltatást, de sem szerződéskötési, sem számlakibocsátó jogosultsággal nem rendelkezik; g) mezőgazdasági termelő: az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki/amely a Vhr. 1. számú melléklete szerinti SFH kódok közül legalább eggyel rendelkezik; h) tárgyév: a szaktanácsadási szolgáltatási szerződés hatálybalépésének éve. (2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A támogatott célterületek, a támogatás jellege 3. (1) Támogatás az alábbi célterületekre irányuló, a TSzK által nyújtott szaktanácsadási szolgáltatások után vehető igénybe: a) a kölcsönös megfeleltetés előírásainak való megfelelés; b) a közösségi jogszabályokon alapuló munkahelyi biztonsági előírások betartása; c) a gazdálkodás összteljesítményének javítása. (2) (3) A szaktanácsadási szolgáltatási jegyzéket az 1. számú melléklet tartalmazza. A szaktanácsadási szolgáltatásnak egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie a szolgáltatási jegyzékben.

2 A támogatás mértéke 4. (1) A szaktanácsadási szolgáltatás esetén a támogatási összeg egy naptári évre vonatkozó szerződések tekintetében nem haladhatja meg a 700 eurónak megfelelő forint összeget, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) teljes időszakára összességében nem haladhatja meg az 1500 eurónak megfelelő forint összeget egy ügyfélre vonatkoztatva. (2)-(3) (4) A támogatás mértéke ügyfelenként nem haladhatja meg a szaktanácsadási szolgáltatásonként elszámolható összes kiadás 80%-át. (5) Nem támogatható az olyan TSzK-val kötött szolgáltatási szerződésen alapuló támogatási kérelem, amely forintot - erdőgazdálkodó ügyfél esetében forintot - el nem érő összegű támogatás igénylésére irányul. Támogatás igénybevételének feltételei 5. (1) A támogatás igénybevételére jogosult a) a mezőgazdasági termelő, b) az erdőgazdálkodó, c) a kertészeti termelő [a továbbiakban az a)-c) pontok együtt: ügyfél], ha a TSzK-val a 3. szerinti célterületekre legfeljebb egy naptári évre szóló szolgáltatói szerződést köt, amelynek teljesítési határideje módosítható a naptári évet követő év április 30-nál nem későbbi időpontra. A naptári éven túli határidő módosítás esetén az ügyfél a következő naptári évre szóló szerződése alapján csak akkor jogosult támogatásra, ha annak hatálybalépése nem korábbi, mint az előző naptári évre szóló szerződés teljesítési határideje. (2) Az ügyfél - további jogosultsági feltételként - a szaktanácsadási szolgáltatáshoz kapcsolódó támogatást csak abban az esetben veheti igénybe, ha nem minősül bejegyzett szaktanácsadónak, nem TSzK, és a) mezőgazdasági termelőként aa) a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt gazdasági évben - mezőgazdasági tevékenységét a támogatási kérelem benyújtásának évében kezdő ügyfél esetében a kérelembenyújtás évében - a gazdaságának mérete legalább 2 európai méretegység (a továbbiakban: EUME) vagy ab) a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt gazdasági évben a gazdaságának a mérete kisebb mint 2 EUME, de jogerős támogatási határozattal rendelkezik a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) vagy az ÚMVP valamely támogatási jogcímének keretében, kivéve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet (a továbbiakban: szakképzési jogcímrendelet) alapján készült támogatási határozatokat; b) erdőgazdálkodóként legalább 1 ha üzemi területtel rendelkezik; c) kertészeti termelőként ca) a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt gazdasági évben - kertészeti tevékenységét a támogatási kérelem benyújtásának évében kezdő ügyfél esetében a kérelem benyújtás évében - a gazdaságának a kertészeti tevékenysége alapján számított mérete legalább 1 EUME vagy cb) a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt gazdasági évben a gazdaságának a mérete kisebb mint 1 EUME, de jogerős támogatási határozattal rendelkezik az NVT vagy az ÚMVP valamely intézkedésének keretében, kivéve a szakképzési jogcímrendelet alapján készült támogatási határozatokat. (3) Az ügyfél a támogatás igénybevételére akkor jogosult, ha a) a TSzK-val írásban kötött szerződés keretében és a szerződés szerinti teljesítési határidőn belül igénybe veszi aa) az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti ügyfelek esetében legalább a 3. (1) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatást, valamint a gazdasága egészére vonatkozóan a 3. (1) bekezdés a) pontja szerinti valamennyi szolgáltatást az 5. számú melléklet alapján, ab) az (1) bekezdés b) pontja szerinti ügyfelek esetében legalább az 1. számú melléklet szerinti Era1 és Erb1 kódszámú szolgáltatásokat; b) egy naptári évre vonatkozóan csak egy TSzK-val kötött egy szolgáltatói szerződésre az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsági jogcímek egyike alapján nyújt be támogatási kérelmet; c) a TSzK-val kötött szerződésében a szolgáltatás tartalmát az 1. számú mellékletnek megfelelően, tételesen határozza meg; d) a TSzK-val kötött szerződés megkötésének időpontja nem korábbi, mint e rendelet hatálybalépésének időpontja; e) még nem vett igénybe e rendelet alapján támogatást, vagy e rendelet alapján igénybe vett támogatást, és az előzőleg benyújtott legutóbbi támogatási kérelme benyújtási időszakának utolsó napját követően gazdálkodási körülményeiben - a 4. számú mellékletben meghatározottak legalább egyikének megfelelően - jelentős változás következett be, vagy a gazdálkodásának feltételeit jelentős módon érintő jogszabályi változás történt. (4) Egy ügyfél a közötti időszakban legfeljebb 3 alkalommal jogosult támogatásra. A támogatás igénybevételét a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozat közlése megvalósítja, kivéve ha a támogatási kérelmet az ügyfél jogszerűen visszavonja vagy a támogatási határozattal szerzett jogairól jogszerűen lemond. (5) A szaktanácsadási szolgáltatás országos lefedettségének biztosítása érdekében a szolgáltatás éves támogatási kerete alapján a miniszter évente kvótát határoz meg a TSzK részére. (6) Az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott ügyfelek kötelesek a gazdaságuk méretét igazoló - a Vhr. 1. számú melléklete szerinti - SFH kódot és annak mennyiségét a gazdaságuk egészére vonatkozóan közölni a támogatási kérelmükben.

3 A támogatási kérelem benyújtása 6. (1) Az ügyfél a szolgáltatási szerződés alapján készített támogatási kérelmét a TSzK integrált rendszerén keresztül nyújthatja be. A TSzK a vele szolgáltatási szerződést kötött ügyfelek támogatási kérelmeit évtől kezdődően évente az adott évben hatályba lépő szerződésekre vonatkozóan a) január 1-jétől 31-ig, b) május 1-jétől 31-ig, c) szeptember 8-tól október 8-ig gyűjti be. (2) A TSzK a vele szolgáltatási szerződést kötött ügyfelek támogatási kérelmeit összesítve nyújtja be a TSzK székhelye szerint területileg illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltséghez. (3) A támogatási kérelem benyújtási időpontjának a TSzK által összesített támogatási kérelem MVH kirendeltség részére történő benyújtásának időpontja tekintendő. (4) A támogatási kérelem adatainak meg kell egyeznie a TSzK-val kötött szolgáltatási szerződés vonatkozó adataival. Az ügyfél támogatási kérelmének a TSzK által ellenjegyzett másodpéldányát és a szerződés másodpéldányát a TSzK az ügyfél rendelkezésére bocsátja. A TSzK folyamatosan vezetett naplóban köteles nyilvántartani a szerződések megkötését és az ügyfelek támogatási kérelmeit a dátumok feltüntetésével. (5) Kertészeti termelő esetén a támogatási kérelemhez mellékelni kell a kertészeti szakmai szervezeti tagságot és jogosultságot igazoló dokumentumot. (6) A TSzK az összesített támogatási kérelmeket az (1) bekezdésben megjelölt határidő lejártát követő 15 napon belül benyújtja az MVH részére. A TSzK az összesített támogatási kérelmek MVH részére történő benyújtásáért teljes körű anyagi felelősséggel tartozik. (7) A TSzK kvótájának mennyiségét az FVM VKSZI tartja nyilván, a TSzK-k által elektronikusan megküldött adatok alapján. (8) A szerződésben foglalt szolgáltatásokat a TSzK a szolgáltatási szerződés hatálybalépésének időpontjától megkezdheti, és legkésőbb a szerződés lejártáig köteles teljesíteni. (9) Ha az ügyfél a gazdálkodás körülményeiben bekövetkezett jelentős változás alapján nyújt be támogatási kérelmet, akkor ahhoz csatolnia kell a 4. számú mellékletben felsoroltak legalább egyike szerinti jelentős változás bekövetkezéséről szóló nyilatkozatát, erőgazdálkodó ügyfél esetén a változást tanúsító - az erdészeti hatóság által kiállított - okiratot. Amennyiben az ügyfél jogszabályváltozás alapján nyújt be támogatási kérelmet - meg kell jelölni azt a jogszabályváltozást, amely indokolttá teszi a szaktanácsadási szerződés megkötését. Az irányító hatóság (a továbbiakban: IH) a támogatási kérelmek gyűjtési időszakát megelőzően közleményben teszi közzé azokat a jogszabályokat, amelyek az egyes termelési ágakban az ismételt szerződéskötést indokolttá teszik. (10) A évi szolgáltatási szerződés teljesítési határidejét az ügyfél és a TSzK közös megegyezéssel módosíthatja legkésőbb március 31-i időpontra. Amennyiben a teljesítés határideje évi időpontra módosul, az ügyfél és a TSzK között évben létrejövő szerződés csak a évben kötött szerződésben szereplő teljesítési határidőt követően léphet hatályba. (11) Ha a szolgáltatási szerződés módosításra kerül, akkor a TSzK köteles a módosított szerződés másolatát az MVH-hoz a kifizetési kérelemhez csatolva benyújtani. (12) (13) A Vhr. 6. (5) bekezdésében foglaltaktól eltérően - mezőgazdasági őstermelő ügyfél esetében - a támogatási kérelméhez nem kell mellékelni az őstermelői igazolvány hiteles másolatát. (14) Egyéni vállalkozó ügyfél esetében a Vhr. 15. (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni. A támogatási kérelem elbírálása 7. A támogatási kérelmeket a TSzK kvótájának figyelembevételével az MVH a Tv. 32. (1) bekezdés b) pontja szerint, a TSzK és az ügyfél között létrejött szolgáltatási szerződés hatálybalépésének dátuma szerinti sorrend alapján bírálja el. Kifizetési kérelem 8. (1) Kifizetési kérelmet az az ügyfél nyújthat be, aki rendelkezik az MVH által kibocsátott, a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele jogcímre vonatkozó, támogatási kérelmet jóváhagyó támogatási határozattal. Az ügyfél legkésőbb a támogatási határozat keltétől számított 10. kifizetési kérelem benyújtási időszakban nyújthatja be utolsó kifizetési kérelmét az adott támogatási határozattal odaítélt összegre vonatkozóan. E határidőnek jogvesztő hatálya van. (2) Az ügyfél a kifizetési kérelmét a TSzK integrált rendszerén keresztül nyújthatja be. A TSzK a vele szolgáltatási szerződést kötött ügyfelek kifizetési kérelmeit évente a) január 1.-március 3., b) április 1-30., c) július 1-31., d) október között gyűjti be. (3) Az ügyfélnek minden naptári évben legfeljebb két kifizetési kérelme támogatható. (4) A TSzK a vele szolgáltatási szerződést kötött ügyfelek kifizetési kérelmeit összesítve nyújtja be a TSzK székhelye

4 szerint területileg illetékes MVH kirendeltséghez. A kifizetési kérelem benyújtási időpontjának a TSzK által összesített kifizetési kérelem MVH kirendeltség részére történő benyújtásának időpontja tekintendő. A TSzK folyamatosan vezetett naplóban köteles nyilvántartani az ügyfelek kifizetési kérelmeit. Az ügyfél kifizetési kérelmének a TSzK által ellenjegyzett másodpéldányát a TSzK az ügyfél rendelkezésére bocsátja. (5) A TSzK az összesített kifizetési kérelmeket a (2) bekezdésben megjelölt határidő lejártát követő 15 napon belül benyújtja az MVH részére. (6) A kifizetési kérelemhez mellékelni kell az igénybe vett szaktanácsadási szolgáltatás teljesítését igazoló, az ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló TSzK által kiállított, az ügyfél által pénzügyileg rendezett bizonylatok ügyfél példányának másolatát (a továbbiakban: teljesítési bizonylat), a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok másolatát, valamint a szaktanácsadási napló másolatát. A TSzK felelős a szaktanácsadási napló vezetéséért, amelyben a szaktanácsadási szolgáltatás teljesítésének minden eseménye feltüntetésre kerül, és amelynek bejegyzéseit az ügyfél és a szaktanácsadó aláírásával igazolja. A napló kötelező tartalma: a szerződés száma, a TSzK, a szaktanácsadó, valamint az ügyfél neve, regisztrációs száma, a szolgáltatás helye, időpontja, időtartama, módja, a szolgáltatás - 1. számú mellékletben meghatározott - kódszáma és rövid leírása. A TSzK köteles a naplót öt évig megőrizni, és ellenőrzés esetén bemutatni. A TSzK a napló másodpéldányát az ügyfél rendelkezésére bocsátja. (7) A teljesítési bizonylaton fel kell tüntetni az igénybe vett szolgáltatás 1. számú mellékletben feltüntetett azonosító kódját, az elszámolt tétel Szolgáltatások Jegyzéke szerinti számát, vámtarifaszámát vagy kombinált nómenklatúra kódját, az ügyfél regisztrációs számát, a támogatási határozat azonosító számát, valamint a Támogatás elszámolására benyújtásra került bejegyzést. Ha a teljesítési bizonylat nem felel meg ezeknek az előírásoknak, akkor a teljesítési bizonylat az elszámoláshoz nem fogadható el. (8) Elszámolható költségnek az ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló TSzK által kiállított, az ügyfél által pénzügyileg rendezett számlával, a pénzügyi teljesítését igazoló bizonylattal és a szaktanácsadási naplóval alátámasztott - az 1. számú mellékletben meghatározott - szaktanácsadási szolgáltatás díja minősül. (9) A támogatási kérelemben szereplő szerződés teljesítési határideje és a szolgáltatás kódok a kifizetési kérelem benyújtásával együtt módosíthatók, amennyiben az ügyfél és a TSzK közös megegyezéssel írásban módosítja a szerződést is. A szolgáltatási kódok módosítása csak a 3. (1) bekezdésében meghatározott célterületeken belül lehetséges, úgy, hogy a támogatási kérelemben szereplő célterületenkénti óraszám, illetve a támogatási határozattal egy célterületre jóváhagyott óraszám nem módosulhat. A módosítást igazoló szerződésmásolatot a kifizetési kérelemhez mellékelni kell. A támogatási kérelemben szereplő célterület, célterületenkénti óraszám, nettó rezsióradíj, a szerződés nettó és bruttó értéke a kérelem benyújtási időszakát követően nem módosítható. Jogkövetkezmények 9. (1) Ha az ügyfél az 5. (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. (2) Amennyiben az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a kifizetési kérelem mellékleteként benyújtott bizonylat vagy a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylat vagy a szaktanácsadási napló másolata valótlan adatokat tartalmaz, a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. (3) (4) Amennyiben a támogatási kérelemben a szolgáltatás tartalma és a szolgáltatás díja között jelentős aránytalanság áll fenn, az MVH szakértői vizsgálatot vehet igénybe az FVM VKSZI-től, amelynek eredményétől függően a támogatási kérelem elutasításra kerülhet. (5) Amennyiben az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy az ügyfél nem tett eleget az 5. (6) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és az ügyfélnek a támogatási kérelemhez kapcsolódó támogatási jogosultsága megszűnik. Záró rendelkezés 10. Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. 10/A. E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet módosításáról szóló 14/2010. (IX. 3.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) módosított rendelkezéseit a módosító rendelet hatálybalépését követően benyújtott támogatási kérelmek és kifizetési kérelmek vonatkozásában kell alkalmazni. Az Európai Unió jogának való megfelelés 11. Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 24. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. 1. számú melléklet az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelethez Azonosító kód SZAKTA ÁCSADÓI SZOLGÁLTATÁSI JEGYZÉK Célterület a rendelet 3. -a

5 szerint Szántóföldi növénytermesztés Ntc1 Energetikai terv készítés Ntc2 Gépesítési terv készítés Ntc3 Környezetvédelmi terv készítés Ntc4 Közreműködés táblatörzskönyv vezetésben (komplex elemzésekkel), GN vezetésével kapcsolatos tanácsadás Ntc5 Közvetlen támogatási kérelem elkészítése Ntc6 Növényvédelmi terv készítés Ntc7 Ökológiai növénytermesztéssel kapcsolatos tanácsadás Ntc8 Tápanyag-gazdálkodási terv készítés Ntc9 Technológiai tervek műveletenként (tárolás is) Ntc10 Termesztéstechnológia készítése Ntc11 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Ntc12 Vízgazdálkodás Ntc13 Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) Nta1 Természetvédelem 23.1 (kölcsönös megfeleltetés 1. és 5. követelmény) (1) a) Nta2 Talaj- és vízvédelem 23.2 (kölcsönös megfeleltetés 2., 3. és 4. követelmény) (1) a) Nta3 övényvédelem 23.4 (kölcsönös megfeleltetés 9. követelmény) (1) a) Nta4 Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot, helyes gazdálkodási gyakorlat 23.7 (1) a) Ntb1 Munkabiztonság Állattenyésztés Átc1 Állatállomány-nyilvántartás, változási terv készítés Átc2 Állategészségügyi tanácsadás Átc3 Állatjóléti tanácsadás Átc4 Fejési terv készítés Átc5 Higiéniai terv készítés Átc6 Környezetterheléssel kapcsolatos tanácsadás Átc7 Közvetlen támogatási kérelem elkészítése Átc8 Legeltetési terv készítés Átc9 Ökológiai állattenyésztéssel kapcsolatos tanácsadás Átc10 Párosítási terv készítés Átc11 Takarmányozási terv készítés Átc12 Tartástechnológiai terv készítés Átc13 Telepirányítási és állománykezelő informatikai eszközökhöz kapcsolódó szaktanácsadás, rendszerkarbantartás, nyilvántartás Átc14 Trágya kezelési tanácsadás Átc15 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Átc16 Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) Áta1 Természetvédelem 23.1 (kölcsönös megfeleltetés 1. és 5. követelmény) (1) a) Áta2 Állattenyésztés 23.3 (kölcsönös megfeleltetés 6., 7., 8., 10., 16., 17. és 18. követelmény) (1) a) Áta3 Állategészségügy 23.6 (kölcsönös megfeleltetés 12., 13., 14. és 15. követelmény) (1) a) Áta4 Talaj- és vízvédelem 23.2 (kölcsönös megfeleltetés 2., 3. és 4. követelmény) (1) a) Átb1 Munkabiztonság Kertészet (zöldség-, gyümölcs-, szőlő-, dísznövény-, gyógynövénytermesztés) Kec1 Környezetvédelmi terv készítés Kec2 Közreműködés táblatörzskönyv vezetésben (komplex elemzésekkel), GN vezetésével kapcsolatos tanácsadás Kec3 Közvetlen támogatási kérelem elkészítése Kec4 Növényvédelmi terv készítés Kec5 Ökológiai termesztéstechnika Kec6 Szőlő kivágási támogatás kérelem készítése Kec7 Szőlő szerkezetátalakító támogatási kérelem készítése Kec8 Tápanyag-gazdálkodási terv készítés Kec9 Telepítési és fajtaváltási tanácsadás Kec10 Termesztéstechnológia készítése Kec11 Vízgazdálkodás Kec12 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Kec13 Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) Kea1 Természetvédelem 23.1 (kölcsönös megfeleltetés 1. és 5. követelmény) (1) a) Kea2 Talaj- és vízvédelem 23.2 (kölcsönös megfeleltetés 2., 3. és 4. követelmény) (1) a) Kea3 övényvédelem 23.4 (kölcsönös megfeleltetés 9. követelmény) (1) a) Kea4 Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot, helyes gazdálkodási gyakorlat 23.7 (1) a) Keb1 Munkabiztonság

6 Erdő- és fagazdálkodás Erc1 Erdőértékbecslés Erc2 Erdőtelepítési terv Erc3 Éves erdőgazdálkodási terv és elszámolás Erc4 Faanyagkezelés (számbavétel, kiadás stb.) Erc5 Termőhely-feltárási szakvélemény Erc6 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Erc7 Erdőgazdálkodó nyilvántartásba vételi eljárás Erc8 Üzemtervek elkészítése, illetve abban való közreműködés Erc9 Energia erdő tervezés Erc10 Vadkár-megelőzési technológiák tervezése Erc11 Vadkárfelmérés Era1 Természetvédelem 23.1 (kölcsönös megfeleltetés 1. és 5. követelmény) (1) a) Erb1 Munkabiztonság Vadgazdálkodás Vac1 Élőhelyfejlesztés Vac2 Éves vadgazdálkodási terv készítés Vac3 Gazdálkodási terv készítés Vac4 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Vaa1 Természetvédelem 23.1 (kölcsönös megfeleltetés 1. és 5. követelmény) (1) a) Vab1 Munkabiztonság Földügyek (ingatlan-nyilvántartás, földmérés, földvédelem, földminősítés, birtokrendezés) Föc1 Birtokrendezéssel kapcsolatos tanácsadás Föc2 Földhasználati ügyintézés Földhivatalnál Föc3 Földhasznosítás, beleértve a tereprendezést megalapozó szakvéleményt Föc4 Földvédelemmel kapcsolatos tanácsadás Föc5 GPS területmérésen alapuló üzemi parcella térkép készítése (a támogatásigénylések elkészítéséhez), parcellánkénti mérési jegyzőkönyvvel, illetve parcella vázlattal Termékfeldolgozás Tec1 A gazdaságban előállított mg-i melléktermékek és hulladékok hasznosításával kapcsolatos tanácsadás Tec2 Energiatermelés célú biomassza előállításával és elsődleges feldolgozásával kapcsolatos tanácsadás Tec3 Mezőgazdasági, erdészeti elsődleges élelmiszerek feldolgozása, hasznosításával kapcsolatos tanácsadás Tec4 Pályázatírás (ÚMVP jogcímekre, ha a jogcím keretében a pályázatírás nem támogatható) Tea1 Élelmiszterbiztonság 23.5 (kölcsönös megfeleltetés 11. követelmény) (1) a) Tea2 Talaj- és vízvédelem 23.2 (kölcsönös megfeleltetés 2., 3. és 4. követelmény) (1) a) Teb1 Munkabiztonság Farmmenedzsment Fmc1 Üzleti terv készítése Fmc2 Vezetői információs rendszer kialakítása Fmc3 Pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos tanácsadás Fmc4 Általános agrár szabályozási információ szolgáltatás, stratégiai jellegű ismeretek, aktuális témák, új jogszabályok gazdálkodó által kért témakörökben Fmc5 Elektronikus adatszolgáltatás Fmc6 Pályázatfigyelés Fmc7 Pályázatokkal kapcsolatos éves jelentések elkészítése Fmc8 Pénzforgalmi terv készítése (Bevétel-Kiadás) Fmc9 Anyaggazdálkodási terv készítés Agroturizmus Agc1 Falusi turizmus fejlesztési terv elkészítése Agc2 Fejlesztési projekt kidolgozása Talajvédelem Tvc1 Erózió elleni védelmet, tereprendezést megalapozó tanácsadás Tvc2 Hígtrágya kijuttatást megalapozó tanácsadás Tvc3 Beruházás esetén a humuszos termőréteg mentéséhez szükséges tervezési tanácsadás Tvc4 Rekultivációs terv készítéséhez tanácsadás Tvc5 Szakszerű talajmintavétel (GPS-es jelöléssel), rajzzal egybekötve Tvc6 Szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználását megalapozó tanácsadás Tvc7 Talajjavítást megalapozó tanácsadás Tvc8 Öntözés megvalósításához szükséges tanácsadás Tvc9 Ültetvénytelepítést megalapozó tanácsadás

7 Tvc10 Vízrendezést megalapozó tanácsadás Tva1 Talaj- és vízvédelem 23.2 (kölcsönös megfeleltetés 2., 3. és 4. követelmény) (1) a) Tva2 Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot eléréséhez szükséges feltételek, helyes (1) a) gazdálkodási gyakorlat 23.7 Tvb1 Munkabiztonság Vidékfejlesztés Vfc1 Mezőgazdasági termelők, erdőgazdálkodók vidékfejlesztési programokban való részvételével kapcsolatos tanácsadás Vfc2 Tevékenység diverzifikálás 2-3. számú melléklet az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelethez 4. számú melléklet az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelethez Az ügyfél gazdálkodás körülményeinek a támogatás ismételt igénybevételére jogosító változásai A gazdaság termelési szerkezetének változása az e rendelet alapján benyújtott támogatási kérelme benyújtási időszakának utolsó napját követően, az alábbiak szerint: a) Növénytermesztési és kertészeti ágazat esetén olyan - az alábbi kategóriákba sorolt - növényfaj termesztésébe kezd legalább a megjelölt nagyságú területen, amely kategóriában szereplő növényfajok egyikét sem termesztette a megelőző 4 év során: 1. kategória: Gyümölcsültetvények (0,5 ha) 190 Alma 191 Körte/birs 192 Őszibarack 193 Sárgabarack 194 Cseresznye/meggy 195 Szilva 196 Naspolya 197 Dió 198 Mogyoró 199 Mandula 200 Szelídgesztenye 201 Vegyes gyümölcsös 203 Egyéb gyümölcsültetvény 2. kategória: Szőlőültetvények (0,5 ha) 202 Szőlőültetvények 3. kategória: Szántó és gyep (3 ha) 1 Búza és kétszeres és egyéb búza 2 Durumbúza 3 Rozs 4 Árpa 5 Zab 6 Kukorica 7 Rizs 8 Tritikále 9 Pohánka 10 Mohar 11 Szudánifü 12 Cukorcirok 13 Seprűcirok 14 Szemescirok 15 Indiánrizs 16 Köles 17 Fénymag 18 Szárazborsó 19 Lóbab 20 Disznóbab 21 Homoki bab 22 Édes csillagfürt (mag) 23 Lencse HUV06 24 Takarmánybükköny 25 Csicseriborsó

8 26 Szegletes lednek 27 Burgonya 28 Csicsóka 116 Szudáni cirokfű 117 Silócirok 118 Lucerna 119 Komlós lucerna 120 Sárkerep lucerna 121 Tarkavirágú lucerna 122 Vöröshere 123 Bíborhere 124 Fehérhere 125 Korcshere 126 Perzsahere 127 Alexandriai here 128 Somkóró 129 Takarmánybaltacim 130 Szarvaskerep 131 Nyúlszapuka 132 Szeradella 133 Takarmányborsó 134 Mezei borsó 135 Réparepce 136 Tifon 137 Takarmánykáposzta 138 Tarlórépa 139 Takarmányrépa 140 Csicsóka 141 Murokrépa 142 Tarka koronafürt 143 Görög széna 144 Fehérvirágú somkóró 145 Takarmányretek 146 Mézontófű 147 Takarmányfüvek 148 Keszthelyi keverék (rozs és káposztarepce) 149 Rozsos szöszösbükköny 150 Őszi búzás pannon bükköny 151 Legány-féle keverék (pannon- vagy szöszösbükköny, rozs, búza, árpa vagy bíborhere keverék) 207 Állandó legelő (legeltetett) 208 Állandó legelő (kaszált) 209 Egyéb gyep (legeltetett) 210 Egyéb gyep (kaszált) 4. kategória: Ipari és energianövények (3 ha) 29 Cukorrépa 30 Dohány - Burley 31 Dohány - Virginia 32 Komló 33 Szójabab 34 Káposztarepce 35 Réparepce 36 Szezámmag 37 Olajlenmag 38 Földimogyoró 39 Sáfránymag 40 Mustármag 41 Ricinusmag 42 Mák 43 Olajretekmag 44 Olajtökmag 45 Négermag 46 Vadrepcemag 47 Gomborkamag 49 Napraforgómag 48 Cikóriagyökér 50 Rost célra termesztett kender

9 51 Energia Búza 52 Energia Kukorica 53 Energia Tritikále 54 Energia Őszi káposztarepce 55 Energia Napraforgó 56 Energiafű 57 Külön jogszabály alapján erdőnek nem minősülő rövid vágásfordulóval kezelt fás szárú energetikai ültetvény 58 Energia Kender 59 Energia Cirokfélék 60 Energia Burgonya 61 Energia Csicsóka 62 Energia Vízi nád 63 Energia Miscanthus 64 Energia Cukorrépa 5. kategória: Faiskolai és egyéb termékek (0,5 ha) 204 Gyümölcsfaiskola 205 Szőlőoltvány-iskola 206 Dísznövény- és erdészeti faiskola 6. kategória: Zöldségnövények, gyümölcsök (0,05 ha) 65 Karfiol 66 Brokkoli 67 Bimbóskel 68 Fejes káposzta 69 Kelkáposzta 70 Karalábé 71 Kínai kel 72 Zeller 73 Póréhagyma 74 Fejessaláta 75 Endívia 76 Sóska 77 Spenót 78 Spárga 79 Articsóka 80 Petrezselyem 81 Rebarbara 82 Édeskömény 83 Galambbegysaláta 84 Spanyol Articsóka 85 Zsázsa 86 Paradicsom 87 Uborka 88 Tojásgyümölcs 89 Tök (kivéve olajtökmag) 90 Cukkini 91 Paprika 92 Sárgarépa 93 Fokhagyma 94 Vöröshagyma 95 Lilahagyma 96 Cékla 97 Feketegyökér 98 Metélőhagyma 99 Retek 100 Torma 101 Zöldborsó 102 Cukorborsó 103 Futóbab 104 Szárazbab 105 Zöldbab 106 Pattogatni való kukorica 107 Csemegekukorica 108 Dinnye 109 Földieper (szamóca) 110 Ribizli 111 Málna

10 112 Piszke 113 Szeder 114 Yosta (rikö) 115 Termesztett bodza 7. kategória: Fóliás és üvegházi növények (0,05 ha) 187 Fóliás és üvegházi növények 8. kategória: Aromás, gyógy-, fűszernövények (0,05 ha) 161 Fűszerpaprika 162 Angyalgyökér 163 Kamilla 164 Édeskömény 165 Digitalis 166 Tárnics 167 Izsóp 168 Jázmin 169 Levendula 170 Majoranna 171 Menta 172 Meténg 173 Psyllium 174 Sáfrány 175 Körömvirág 176 Macskagyökérfű 177 Tárkony 178 Konyhakömény 179 Citromfű 180 Bazsalikom 181 Rozmaring 182 Lestyán 183 Szöszös ökörfarkkóró 184 Anyarozs 185 Kapor 186 Egyéb aromás és fűszernövények 9. kategória: Vetőmagvak (vetőmag céljából történő termesztés) 0,5 ha 212 Kender (vetőmag célra) 213 Rostlen (vetőmag célra) 214 Ebtippan (vetőmag célra) 215 Óriás tippan (vetőmag célra) 216 Fehér tippan (vetőmag célra) 217 Cérnatippan (vetőmag célra) 218 Francia perje (vetőmag célra) 219 Csomós ebír (vetőmag célra) 220 Nádképű csenkesz (vetőmag célra) 221 Juhcsenkesz (vetőmag célra) 222 Réti csenkesz (vetőmag célra) 223 Vörös csenkesz (vetőmag célra) 224 Csenkeszperje (vetőmag célra) 225 Olasz perje (vetőmag célra) 226 Angol perje (vetőmag célra) 227 Hibrid perje (vetőmag célra) 228 Gumós komócsin (vetőmag célra) 229 Réti komócsin (vetőmag célra) 230 Ligeti perje (vetőmag célra) 231 Réti perje (vetőmag célra) 232 Mocsári perje (vetőmag célra) 233 Sovány perje (vetőmag célra) 234 Koronás baltavirág (vetőmag célra) 235 Komlós lucerna (vetőmag célra) 236 Takarmánylucerna (vetőmag célra) 237 Takarmánybaltacím (vetőmag célra) 238 Alexandriai here (vetőmag célra) 239 Korcs v. svédhere (vetőmag célra) 240 Bíborhere (vetőmag célra) 241 Vörös here (vetőmag célra) 242 Fehér here (vetőmag célra)

11 243 Lódi lóhere (vetőmag célra) 244 Fonák lóhere (vetőmag célra) 245 Szöszös bükköny (vetőmag célra) 10. kategória: Virágok és dísznövények 188 Virágok és dísznövények (kivéve kertészetek) b) állattenyésztési ágazat esetén, - a tárgyévet megelőző 4 év során az ügyfél által nem tenyésztett vagy tartott - új haszonállatfaj tenyésztésének, tartásának elindítása, legalább 5 állategységnek megfelelő méretben, c) az erdészeti hatóság által az ügyfél új erdőgazdálkodóként történő nyilvántartásba vétele, vagy az erdőgazdálkodó üzemi területén - új körzeti erdőterv érvénybe lépése, - új erdőfelújítási kötelezettség keletkezése, - az MgSzH erdészeti szakhatóságának bejelentett káresemény bekövetkezése esetén. Növénytermesztési tevékenység (kertészeti tevékenység nélkül) SFH kódhoz tartozó kötelező szaktanácsadói SFH kód szolgáltatás 5. számú melléklet az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelethez Állattenyésztési tevékenység Kertészeti tevékenység Vadgazdálkodási tevékenység SFH kód SFH kódhoz tartozó kötelező szaktanácsadói szolgáltatás azonosító kód SFH kód SFH kódhoz tartozó kötelező szaktanácsadói szolgáltatás azonosító kód SFH kód azonosító kód D01 J01 D14A V01 D02 J02A D14B V02 Vaa1 D03 J02B D15 V03 D04 J03 D16 D05 J04 D17 D06 J05 D34 D07 J06 E D08 J07 G01A Kea1, Kea2, D09E J08 G01B Kea3, Kea4 D09F J09A Áta1, Áta2, Áta3, G01C D09G J09B Áta4 G02 D10 J10A G03A D11 J10B G03B D12 J11 G04A D18A J12 G04B D18B1 J13 G04C D18B3 J14 G04D D19 Nta1, Nta2, Nta3, J15 G05 D20 Nta4 J16A G07 D21 J16B I02 D22 D23 D24 D25 D26 D27 D28 D29 D30 D31 D32 D33 D35 F01 F02 G06 G06A G06B G06C J16C J16D J17 J18 SFH kódhoz tartozó kötelező szaktanácsadói szolgáltatás azonosító kód

12 I01

Melléklet a 96/2008. (VII. 25.) FVM rendelethez

Melléklet a 96/2008. (VII. 25.) FVM rendelethez Melléklet a 96/2008. (VII. 25.) FVM rendelethez 4. számú melléklet az 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelethez Az ügyfél gazdálkodás körülményeinek a támogatás ismételt igénybevételére jogosító változásai A

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete Tájékoztatás és figyelem felhívás! Az itt közzétett, szám és kihirdetési időpont nélküli rendelet még nem lépett hatályba, kihirdetése folyamatban van. A közzététel tájékoztató jellegű, a jogalkalmazók

Részletesebben

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

Csatolt dokumentumok: Hasznosítási kódok (PDF)

Csatolt dokumentumok: Hasznosítási kódok (PDF) Az ÚMVP Irányító Hatóságának 22/2008. (IV. 4.) közleménye a 2007/2008. gazdálkodási évben a kedvezőtlen adottságú területek támogatás keretében igénybe vehető hasznosítási kódokról Az "Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Csatolt dokumentumok: Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2008

Csatolt dokumentumok: Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2008 Az ÚMVP Irányító Hatóságának 23/2008. (IV. 4.) közleményea 2007/2008. gazdálkodási évben az agrár-környezetgazdálkodási támogatás keretében igénybe vehető célprogram-specifikus hasznosítási kódokról A

Részletesebben

Csatolt dokumentum: Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre (PDF)

Csatolt dokumentum: Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre (PDF) Az ÚMVP Irányító Hatóságának 18/2009. (IV. 23.) közleménye a 2008/2009. gazdálkodási évben az agrár-környezetgazdálkodási támogatás keretében igénybe vehető célprogram-specifikus hasznosítási kódokról

Részletesebben

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 1 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 1 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak. A 2013.1.1. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

A támogatás célja. Fogalmak. A 2013.1.1. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet OptiJus Opten Kft. 1. 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Részletesebben

Online - 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a sza

Online - 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a sza 1. oldal 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

II. számú melléklet Jogosult növények listája célprogramonként, hasznosítási kódokkal

II. számú melléklet Jogosult növények listája célprogramonként, hasznosítási kódokkal II. számú melléklet célprogramonként, hasznosítási okkal szántóföldi célprogram-csoport célprogramjaihoz Szántóföldi célprogram, Tanyás gazdálkodás célprogram, Ökológiai szántóföldi növénytermesztési célprogram,

Részletesebben

Ökológiai szántóföldi növénytermesztés (ac) Integrált szántóföldi növénytermesztés (aa) szántóföldi növényt. vadlúd- és daru véd éh fejl.

Ökológiai szántóföldi növénytermesztés (ac) Integrált szántóföldi növénytermesztés (aa) szántóföldi növényt. vadlúd- és daru véd éh fejl. Integrált szántóföldi növénytermesztés (aa) Tanyás gazdálkodás (ab) Ökológiai szántóföldi növénytermesztés (ac) szántóföldi növényt. túzok éh fejl.vegyes szf (ad1) szántóföldi növényt. vadlúd- és daru

Részletesebben

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet

52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mező gazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mező gazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009 Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009 Szántóföldi agrár-környezetgazdálkodási célprogram-csoport: 01 Alapszintű szántóföldi növénytermesztés AGF08, AGF09,

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet

77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 1. oldal 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.)

Részletesebben

1. számú melléklet a 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez

1. számú melléklet a 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez . számú melléklet a 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelethez 3. számú melléklet a 6/2009. (V. 4.) FVM rendelethez Pontozási szempontok szántóföldi célprogramok esetén Értékelés/ellenırzés módja A támogatási

Részletesebben

Csatolt dokumentumok: A 2009/2010. gazdálkodási évben a kedvezőtlen adottságú területek támogatás keretében igénybe vehető hasznosítási kódok

Csatolt dokumentumok: A 2009/2010. gazdálkodási évben a kedvezőtlen adottságú területek támogatás keretében igénybe vehető hasznosítási kódok Az ÚMVP Irányító Hatóságának 23/2010. (IV. 15.) közleménye a 2009/2010. gazdálkodási évben a kedvezőtlen adottságú területek támogatás keretében igénybe vehető hasznosítási kódokról Az "Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások EGYSÉGES NEMZETI

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások EGYSÉGES NEMZETI MELLÉKLET OK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások 1 Búza és kétszeres és egyéb búza I. Szántóföldi növények (beleértve a szaporítóanyagot is) 1. Gabonafélék 4.

Részletesebben

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014 EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2014 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz

Részletesebben

31/2010. (III. 30.) FVM rendelet

31/2010. (III. 30.) FVM rendelet 31/2010. (III. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM

Részletesebben

Az A típusú mezőgazdasági biztosítási szerződéssel lefedett növénykultúrák. Tavaszi búza Őszi durumbúza Tavaszi durumbúza

Az A típusú mezőgazdasági biztosítási szerződéssel lefedett növénykultúrák. Tavaszi búza Őszi durumbúza Tavaszi durumbúza 2. számú szakmai melléklet Az A típusú mezőgazdasági biztosítási szerződéssel lefedett növénykultúrák KAL01 KAL02 KAL04 KAL05 KAL06 KAL07 KAL08 KAL09 KAL10 KAL11 KAL12 KAL13 KAL15 KAL17 KAL18 KAL21 KAL26

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 46. szám 12015

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 46. szám 12015 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 46. szám 12015 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 31/2010. (III. 30.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási

Részletesebben

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES NEMZETI

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES NEMZETI MELLÉKLET OK Területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások 1 Búza és kétszeres és egyéb búza I. Szántóföldi növények (beleértve a szaporítóanyagot is) 1. Gabonafélék 4.

Részletesebben

LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. november 9. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. november 9. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény LXV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. november 9. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 9. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény A földművelésügyi miniszter közleménye a szántóföldi növények,

Részletesebben

28954 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 114. szám

28954 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 114. szám 28954 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 114. szám A vidékfejlesztési miniszter 92/2011. (X. 5.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások

Részletesebben

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 EMVA KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ TERÜLETEK (KAT) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz

Részletesebben

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK 2007. évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK 2007. évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES MELLÉKLET OK 1 Búza és kétszeres és egyéb búza I. Szántóföldi növények (beleértve a szaporítóanyagot is) 1. Gabonafélék 4. Ipari növények GAB01 42 Mák IPA10 2 Durumbúza GAB02 43 Olajretekmag IPA11 3 Rozs

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.../... ( ) FVM rendelete az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeirıl

Részletesebben

67984 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 159. szám

67984 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 159. szám 67984 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 159. szám A vidékfejlesztési miniszter 86/2013. (IX. 27.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez

Részletesebben

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES NEMZETI

MELLÉKLET. HASZNOSÍTÁSI KÓDOK évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások HASZNOSÍTÁSI EGYSÉGES NEMZETI MELLÉKLET OK 2006. évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások 1 Búza és kétszeres és egyéb búza I. Szántóföldi növények (beleértve a szaporítóanyagot is) 1. Gabonafélék

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról

Részletesebben

A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.../2009. ( ) FVM rendelete. 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet módosításáról

A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.../2009. ( ) FVM rendelete. 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet módosításáról Tájékoztatás és figyelem felhívás! Az itt közzétett, szám és kihirdetési idıpont nélküli rendelet még nem lépett hatályba, kihirdetése folyamatban van. A közzététel tájékoztató jellegő, a jogalkalmazók

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA november 30., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA november 30., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. november 30., kedd Tartalomjegyzék 266/2010. (XI. 30.) Korm. rendelet 35/2010. (XI. 30.) VM rendelet 36/2010. (XI. 30.) VM rendelet 117/2010.

Részletesebben

HASZNOSÍTÁSI KÓDOK 2008. évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások TÁMOGATÁS SORSZÁM

HASZNOSÍTÁSI KÓDOK 2008. évi területalapú támogatásokban részesíthető növények és földterület hasznosítások TÁMOGATÁS SORSZÁM OK (SAPS) KÖTÖTT (SAPS) KÖTÖTT FELHASZNÁLÁS A I. Szántóföldi növények (beleértve a szaporítóanyagot is) 1. Gabonafélék 4. Ipari növények 1 Búza és kétszeres és egyéb búza GAB01 42 Mák IPA10 2 Durumbúza

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567

MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 165. szám 27567 A vidékfejlesztési miniszter 125/2012. (XII. 10.) VM rendelete a mezõgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeirõl szóló 143/2011.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 182. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. november 30., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 182. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. november 30., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. november 30., kedd Tartalomjegyzék 266/2010. (XI. 30.) Korm. rendelet 35/2010. (XI. 30.) VM rendelet 36/2010. (XI. 30.) VM rendelet 117/2010.

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 136/2011. (VIII.30) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 136/2011. (VIII.30) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 136/2011. (VIII.30) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

Hasznosítási kódok oldal

Hasznosítási kódok oldal AKG célprogramok 1. Gabonafélék GAB01 Búza és kétszeres és egyéb búza x x x x x x x x GAB02 Durumbúza x x x x x x x x GAB03 Rozs x x x x x x x x GAB04 Árpa x x x x x x x x GAB05 Zab x x x x x x x x GAB06

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 129./2010. (IX.08.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 129./2010. (IX.08.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 129./2010. (IX.08.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok rendszere

Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok rendszere 1. számú melléklet a 61/ 2009. (V. 14.) FVM rendelethez: Az agrár-környezetgazdálkodási ok rendszere természetvédelmi célú gazdálkodás - kék vércse természetvédelmi célú gyeptelepítés természetvédelmi

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2012. (IV. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2012. (IV. 20.) számú KÖZLEMÉNYE Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2012. (IV. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet 24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy

Részletesebben

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás

Részletesebben

LVIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM ÁRA: 882 Ft 2007. szeptember 14. Miniszteri rendeletek. Közlemények

LVIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM ÁRA: 882 Ft 2007. szeptember 14. Miniszteri rendeletek. Közlemények LVIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM ÁRA: 882 Ft 2007. szeptember 14. T A R T A L O M S z á m T á r g y Oldal Miniszteri rendeletek 90/2007. (VIII. 23.) FVM r. Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

1. A Díjr. 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 13. pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

1. A Díjr. 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 13. pontja a következő 3. alponttal egészül ki: M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 50. szám 4785 1. melléklet a 31/2014. (IV. 3.) VM rendelethez 1. A Díjr. 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 13. pontja a következő 3. alponttal egészül ki: (fő)

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 103/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 103/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 103/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

NVT-AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (AKG) TÁMOGATÁS

NVT-AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (AKG) TÁMOGATÁS NVT-AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (AKG) TÁMOGATÁS 1. Vonatkozó nemzeti jogszabály: a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2013. (III.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2013. (III.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 59/2013. (III.22.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 41/2015. (III.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 41/2015. (III.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 41/2015. (III.20.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2008. (V. 28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2008. (V. 28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2008. (V. 28) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek

Részletesebben

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 90/2007. (VIII. 23.) FVM rendelete

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 90/2007. (VIII. 23.) FVM rendelete 2007/111. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 8313 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 90/2007. (VIII. 23.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások

Részletesebben

67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet

67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása 5418 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám A földművelésügyi miniszter 37/2016. (V. 18.) FM rendelete a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE. A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE. A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 147/2010. (IX. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2016. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. Az elõleg jellege, mértéke

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. Az elõleg jellege, mértéke A vidékfejlesztési miniszter 118/2012. (XI. 22.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási elõlegfizetésrõl A mezõgazdasági,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról

Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról Tájékoztató a 2015-től induló termeléshez kötött támogatásokról A 2015-től érvényes Közös Agrárpolitikában (KAP) megjelenő számos újdonság között meghatározó és Magyarország számára kiemelt jelentőségű

Részletesebben

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai

A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai Szakképzés 2015. január 8. A 139/2008. (X.22.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

ENGEDÉLYEZETT SYNGENTA KÉSZÍTMÉNYEK 2013

ENGEDÉLYEZETT SYNGENTA KÉSZÍTMÉNYEK 2013 www.syngenta.hu Az egyes agrár-környezetgazdálkodási célprogramok esetében ENGEDÉLYEZETT SYNGENTA KÉSZÍTMÉNYEK 2013 (Készült a 61/2009. (V.14.) FVM rendelet, az EMVA társfi nanszírozású intézkedések Irányító

Részletesebben

Termeléshez kötött támogatások 2015-

Termeléshez kötött támogatások 2015- Termeléshez kötött támogatások 2015-2020 Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2015. február 27. A mezőgazdasági termelés szerkezete 2014-ben*

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2015. május 29. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2013. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Császár Alexandra

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

69/2013. (VII. 29.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések

69/2013. (VII. 29.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések - 1 - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2007. március 30. - 1 - Írta: Baliné Seléndy Eszter Bánfi Brigitta Bauer Lea

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben