Lőkös István. LITTERATURA KAJKAVIANA A kaj horvát irodalomtörténet magyar szemmel. Lokos_kaj_b5.indd :21:15

Átírás

1 Lőkös István LITTERATURA KAJKAVIANA A kaj horvát irodalomtörténet magyar szemmel Lokos_kaj_b5.indd :21:15

2 Lokos_kaj_b5.indd :21:15

3 Lőkös István LITTERATURA KAJKAVIANA A kaj horvát irodalomtörténet magyar szemmel Kairosz Kiadó Budapest, 2014 Lokos_kaj_b5.indd :21:15

4 Lőkös István, 2014 Kairosz Kiadó, 2014 Borítóterv: Őri Kiss István A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával készült. ISBN: A kiadásért felel: Bedő György, a Kairosz Kiadó ügyvezetője 1134 Budapest, Apály u. 2/b Nyomdai előkészítés: Kropkó Gábor Nyomta és kötötte: Kinizsi Nyomda, Debrecen Felelős vezető: Bördős János Lokos_kaj_b5.indd :21:15

5 TARTALOM PROLEGOMENA 7 ELŐSZÓ HELYETT 11 KÖZÉP- ÉS RENESZÁNSZ KORI KEZDEMÉNYEK, ELŐZMÉNYEK A varasdi kör 13 Prekomurska-Martjanska p(j)esmarica 20 Szenci Molnár Albert kaj horvát recepciója egy kéziratos kancionáléban 34 Pjesma o Sigetu (Ének Szigetről) 37 In Festo Sanctae Mariae Magdalenae Communis 55 A KAJ NYELVŰ IRODALOM ÉS A KÖNYVNYOMTATÁS Ivanuš Pergošić kaj nyelvű Tripartitum-fordítása 58 A kaj nyelvű historiográfus: Antun Vramec 62 Michael Boložić (Bolšić) imája (imakönyve?) 69 A 17. század kaj horvát költészet korai nyomtatott emléke: Grgur Mekinić 71 A kaj»bibliafordító«: Nikola Krajačević Sartorius SZÁZADI KAJ NYELVŰ KÉZIRATOS EMLÉKEK Pavlinski zbornik Pavlinska pjesmarica (Pálos énekeskönyv) 80 A csíksomlyói kaj horvát Mária-siralom 85 Cantiones Georgii Scherbachich 90 AZ IRODALMI SZERVEZŐDÉS ÚTJÁN Az ozalji kör 100 Katarina Zrinski-Frankopan: Putni tovaruš 101 A KAJ HORVÁT BAROKK IRODALOM Juraj Habdelić 105 Írók Habdelić-kortársak 114 Matija Magdalenić 123 Gabrijel Jurjević 154 A kaj nyelvű barokk prédikáció mestere: Ivan Belostenec 164 Mihalj Šimunić 170 Egy szintézis: Cithara octochorda 175 Lokos_kaj_b5.indd :21:15

6 A 18. SZÁZADI SZAKRÁLIS PRÓZA Írók Josip Bedekovićtól Josip Horvatig 199 Hilarion Gašparoti 216 Štefan Zagrebec 221 Juraj Mulih 236 A 18. SZÁZAD VILÁGI KAJ NYELVŰ IRODALMA A felvilágosodás és a kaj nyelvi régió 248 Maksimilijan Vrhovac 249 A kaj nyelvű drámairodalom 18. századi prosperálása 256 A kaj nyelvű tragédia: Lizimakuš (Lysimachos) 257 Egy műfajváltozat: a daljáték Imenoslovnik iliti rečno-pesmen igrokaz Tomaša Mikloušića 261 A Kotzebue-recepció 264 Kotzebue Mizantrópja kaj fordításban 267 A kaj horvát képzelt beteg 269 Barun Tamburlano 275 A kaj nyelvű dráma klasszikusa: Tituš Brezovački 278 A klasszikából a romantikába : Ljudevit Farkaš-Vukotinović kaj nyelvű romantikus drámakísérlete 301 Egy kaj latinista a 18. században: Josip Keresturi 304 A vallásos és világi verses epika mezsgyéjén: Grgur Kapucin 309 Kaj horvát aufklärizmus és antiaufklärizmus 329 A 18. századi kaj horvát líra 350 A Patačićok szerepe a kaj horvát kultúrában 386 Katarina Patachich: Peszme horvatzke 391 Vázlatunk rövid summája 407 BIBLIOGRÁFIA 411 Lokos_kaj_b5.indd :21:15

7 PROLEGOMENA A Petrica Kerempuh balladáiba foglalt téma [ ] egy rég elfelejtett nyelven kerül elmondásra; olyan nyelven, amely ma már mindenfelől sebeket kapott, összevissza törődött és perforálódott, s amely már inkább csak különös spiritiszta szeánszokon mozog, mint kísérteties árny; inkább érzelmes sóhaj a sírok fölött, semmint élő szó, s amelyről a szerző is meg volt győződve, hogy nyelvi rejtvényt képvisel [ ]. A balladákat magyarra fordító Csuka Zoltánnnak írott levél nem egyedüli példája Krleža kaj dialektussal kapcsolatos megnyilatkozásainak. Később majd látni fogjuk keményebben is fogalmaz a dialektus mellőzöttségét illetően, s vélekedésével nem is volt egyedül: a színház- és drámatörténész Slavko Batušić éppúgy a 19. század elején defenzívába kényszerült horvát nyelvjárás mellőzöttségét fájlalja, miként a nyelvtudós Hadrovics László. Miről is van szó? A ma már évezredes múlttal büszkélkedhető horvát írásbeliség a történelem folyamán háromféle nyelvjárásban (ča, što, kaj) háromféle írást (glagolita, cirill, latin) s olasz és magyar ortográfiát használva gyarapodott, míg a 19. század elejére eljutott az irodalmi nyelvi standard létrehozásáig, amelynek alapja a kaj nyelvű írók fájdalmára a što dialektus lett. Amíg a litteratura croatica a mai egységig eljutott, háromféle régió dialektusait használva fejlődött, amely többféle kultúra befogadásával gazdagodva, végül egységbe fonódva az európai irodalom mozaikjának markáns színfoltja lett. A három dialektus nagyjából három régió: Dalmácia és a Tengermellék (Primorje), Zágráb és tágabb geográfiai övezetében s a mai Szlavónia területén virágzott s töltötte be az irodalmi nyelv funkcióját, egymástól elkülönülve, önálló arculatúvá formálódva. A litteratura croatica Dubrovnikban, Dalmáciában ideértve a szigeteket is (Hvar, Korčula stb.) s a Tengermelléken, sőt Isztriában is a bizánci, majd a latin kultúra recipiálása után az itáliai irodalom hatása alatt formálódott mediterrán színezetűvé, a Zágráb és tágabb övezete alkotta régióban viszont s némileg az újkori Szlavóniában a német és a magyar irodalom közelsége/szomszédsága, cseréje következményeképpen sajátos pannon karakterű irodalmi formációvá alakult. A középkortól a 18. század végéig a geopolitikai meghatározottság okán is e három, immár irodalmi nyelvként funkcionáló dialektus mindegyikén gazdag irodalom teremtődött igaz: koronként váltakozó színvonalon. A középkorban, majd a reneszánsz és a barokk századaiban Dalmáciában s a szigeteken, az önálló városállamként működő Dubrovnikban, a Tengermelléken, ča és što nyelvjárásban a litteratura croatica már a passióirodalom, a reneszánsz líra s a barokk epika területén európai nívóra emelkedett, a kaj nyelvű írásbeliség más 7 Lokos_kaj_b5.indd :21:15

8 körülmények és meghatározottság okán más utakat járva lényegében csak a 16. század végén indul nagyobb lendülettel fejlődésnek, prosperálása, kiteljesedése pedig a barokk és a felvilágosodás időszakában megy végbe. Fejlődése intenzitásának beszédes jele, hogy a század fordulóján a kaj idióma éppúgy esélyes volt az irodalmi nyelvi standard szerepére, miként a što nyelvjárás, amely végül a versengés győztese lett. A kaj dialektus irodalma ezt követően szorult defenzívába, Slavko Batušić szavaival az akadémiákból és a katedrákról az előszobákba, fészerekbe és udvarokba száműzetett olyannyira, hogy évszázadon át csaknem hiányzott az irodalmi közbeszédből. Az irodalomtörténeti érdeklődés is inkább csak a huszadik században vált elevenebbé iránta. A 19. század legvége és 1945 között még csupán alig tucatnyira tehető a témával érdemben foglalkozó, mértékadó irodalomhistorikusok száma (Nikola Andrić, Vladoje Dukat, Slavko Batušić, Franjo Fancev, Hadrovics László, Vatroslav Jagić, Josef Šafařík, Milivoj Šrepel, Đuro Šurmin, Miroslav Vanino, Vinko Žganec), újabban viszont től jelentősen gyarapodott táboruk, ám az irodalomtudomány kaj orientációja még ma sem élvez igazán prioritást. Az általunk hivatkozott szerzők nyelvészek, irodalom- és zenetörténészek száma meghaladja a harmincat (Zvonimir Bartolić, Nikola Batušić, Slavko Batušić, Bori Imre, Borsa Gedeon, Ivan Cesarec, Krešimir Georgijević, Amadeo di Francesco, Dunja Fališevac, Hajnal Márton, Branko Hećimović, Alojz Jembrih, Ljudevit Jonke, Josip Kekez, Juraj Kolarić, Mihovil Kombol, Mijo Korade, Koraljka Kor, Lukács István, Vilko Novak, Nyomárkay István, Dragutin Pavličević, Valentin Putanec, Ariana Quarantotto, Milan Ratković, Ante Sekulić, Joža Skok, Ennio Stipčević, Josef Šafařík, Đuro Škvorc, Olga Šojat, Antun Šojat, Mirko Tomasović, Miroslav Vanino, Branko (Drechsler) Vodnik, Vladimir Zagorac, Ivan Zvonar), ők számos dolgozattal, szövegkiadással törlesztették a 19. század mulasztásait. A kaj irodalom történetének szintézise minden igyekezet ellenére Horvátországban még várat magára. Az eddig mondottakból vélhetően sejlik: vállalkozásunk úttörő jellegű, noha a Litteratura Kajkaviana sem minősül hagyományos irodalomtörténetnek. A megírás elsődleges célja az eddig felkutatott és a szakirodalom művelői által feldolgozott anyag és a kutatási eredmények számbavétele és összegezése volt természetesen az irodalom történetének koronkénti fejlődése mentén, ekképp mégis közelítve a kronológiai rend hagyományos művelődés- és irodalomtörténet korszakaira figyelve. Vállalkozásunk további célja a kaj horvát irodalom középkorban gyökerező, majd a kései reneszánsz, a barokk és ha halványan is a felvilágosodás jegyében formálódó történetében folytonosságot mutató magyar motiváltság komparatív bemutatása lévén, hogy a történelmi Magyarországon 8 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

9 együtt élő népek (horvátok, németek, románok, ruszinok, szerbek, szlovének, szlovákok) irodalmának egyike sem fonódott úgy össze az elmúlt évezredben a magyarral, mint a horvát, ezen belül is elsősorban a kaj horvát literatúra, s következésképpen a hungarus tudat immár croatohungarus identitássá módosulva egyetlen említett irodalomnak sem jellemzője oly mértékben, miként e több mint nyolcszáz éves társadalmi, politikai, művelődési szimbiózisé. Vizsgálódásaink nem terjednek ki a kaj horvát irodalom minden kisebb szegmensére, hiszen az interpretáció mellett némiképp egy potenciális antológia szempontjait is szem előtt kellett tartani lévén, hogy a kaj horvát irodalom alkotásai horvátul sem mind hozzáférhetőek (számos mű ma is csupán kéziratban van, vagy régi folyóiratok lapjain olvasható), a magyar fordítások pedig elenyészőek. Épp ezért idézeteink eredetije mellett a magyar transzláció is jelen van többnyire saját fordításként, amit külön nem jelöltünk. Az idézetek eredeti szövegeinél az egyes horvát forrásokban használt helyesíráshoz ragaszkodtunk. A régi nyomtatványok és kéziratos szövegek jobbára a régi magyar, elsősorban az ún. kancelláriai helyesírást követik, bár ez sem mindig jellemző, az újabb szövegkiadások viszont az adott korban használt horvát ortográfiát használták/ használják. Ez utóbbiak esetében az alábbi ortográfiai sajátosságokat kell az olvasónak ismerni: č = cs, ć = ty, dj, đ = gy, dž = dzs, lj = lágy l, ļ = lágy l, nj = ny, ń = ny, s = sz, š = s, ž = zs. Munkánk megírásakor többféle befogadói réteg potenciális igényeit is szem előtt tartottuk. Remélhetően haszonnal veheti kézbe azt a kroatista, a szlavista, az összehasonlító irodalomtörténész éppúgy, mint a kroatisztikát vagy a világirodalmat kurzusszerűen tanuló egyetemi hallgató, de a közös dolgaink iránt érdeklődő olvasó is. Végezetül köszönetet kell mondanunk mindazon kollégáknak, intézményeknek, akik és amelyek segítsége nélkül ez a szerény kompendium nem születhetett volna meg. Íme azok névsora, akiknek köszönettel tartozunk: Zvonimir Bartolić Ɨ, Nikola Batušić Ɨ, Bitskey István, Bodó Sándor, Boka László, Josip Bratulić, Ivan Cesarec, Ćurković-Major Franciska, Stjepan Damjanović, Dunja Fališevac, Franković György, Imre Mihály, Dubravko Jelčić, Alojz Jembrih, Josip Lisac, Bratislav Lučin, Lukács István, Mann Jolán, Milosevits Péter, Monok István, Vlado Nartnik, Nyomárkay István, Paládi Kovács Attila, Mirko Tomasović, Ivan Zvonar, Žagar-Szentesi Orsolya. Kiemelten is meg kell köszönnünk Alojz Jembrih professzor, Dubravko Jelčić akadémikus és Ćurković-Major Franciska áldozatos munkáját, tanácsait, akik a legszükségesebb könyvek, szövegek, szövegmásola- 9 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

10 tok megszerzésében nyújtottak segítséget. Közvetve vagy közvetlenül segítették munkánkat az alábbi intézmények: Knjižnica HAZU, Nacionalna i sveučilišna knjižnica u Zagrebu, Književni krug Marulianum u Splitu, Odsjek za kroatistiku Filozofskog fakulteta u Zagrebu, Odsjek za hungarologiju Filozofskog fakulteta u Zagrebu, Odjel za kroatistiku i slavistiku Sveučilišta u Zadru. 10 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

11 ELŐSZÓ HELYETT A középkorban, de még a században is a Dráva és a Száva közötti régiót, latin névadással, S(c)lavonianak nevezték. A három történelmi vármegye: Zágráb, Varasd és Kőrös, továbbá a Muraköz (Međimurje) tartozott ide, amelynek területén a középkortól napjainkig élő dialektus az ún. kaj nyelvjárás. Ezt a történelmi S(c)lavoniat (a továbbiakban: Szlavónia) kaj nyelven viszont még a 17. században is Szlovenszki orszagnak nevezték (nem azonos az egykori Krajnaval, azaz: a mai Szlovéniával), a dialektust pedig szlovenszki jezikként aposztrofálták. A 16. század második felében, a könyvnyomtatás elterjedésével a kaj nyelvjárás dinamikusan fejlődő irodalmi nyelv lett, amely az ún. nemzeti ébredés (narodni preporod) koráig prosperált: mind a barokk, mind a felvilágosodás korában fejlett, az európai normákhoz igazodó irodalom művészi foglalata lett. Fejlődését az illír mozgalom nyelvi törekvései törték derékba, amikor is a nemzeti mozgalom képviselői a što nyelvjárást emelték az irodalmi nyelv rangjára. Meg kell jegyezni: a kaj dialektus ekkor (1836) éppúgy esélyes volt az irodalmi nyelvi standard funkciójának betöltésére, mint a što nyelvjárás. Lexikai gazdagságát, stiláris lehetőségeit, grammatikai rendszerének fejlettségét mi sem bizonyítja jobban, mint Miroslav Krleža 1936-ban megjelent Balade Petrice Kerempuha (Petrica Kerempuh balladái; magyarul 1959-ben Éjtszakának virrasztója Petrica Kerempuh balladái címmel jelent meg a kötet Csuka Zoltán fordításában Budapesten) c. verseskönyve, amelyet méltán tartanak számon a 20. századi egyetemes horvát líra klasszikus alkotásaként. A balladák költői nyelvének elevensége, a versek képgazdagsága, motívumvilága archaikus effektusával ritka esztétikai élményt kínál, s egészében annak bizonysága, hogy a kaj irodalmi nyelv évszázadnyi kényszerű defenzívája ellenére friss és eleven, az olvasói befogadásra kortól függetlenül maradéktalanul alkalmas. Slavko Batušić már a mű megjelenésekor konstatálta mindezt, mondván: Ma Krleža érdeméből világosabb, mint bármikor: ezt a mi kajunkat nem ették meg a férgek a föld alatt, nem vitte veszendőbe az a százesztendős csend és megvetés, amely kiüldözte az akadémiákból és a katedrákról az előszobákba, fészerekbe és udvarokra. (Bori Imre fordítása) (Vö.: Bori Imre: ; Miroslav Krleža JAZU ) Később, a hrvatski narodni preporod (horvát nemzeti ébredés) százharmincadik évfordulóján Krleža, már a rehabilitálás szándékával, szólt e gazdag nyelvi-irodalmi örökségről: Midőn ma pátosszal esik szó (szokás szerint) az illír kísérletről, úgy vélem, nem szabadna megfeledkezni a kaj horvát, ča-horvát 11 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

12 kör irodalmáról, amelyet a mi illírjeink hullaként hajítottak ki az ablakon. Egy már több mint száz esztendeje előttünk holtan kiterült irodalmi nyelvnek a sírja felett szónokolva ennek az önfeláldozó áldozatnak az igazi nagyságát csak úgy mérhetjük fel, hogyha a napjainkig alapvetően ismeretlen és elszánt nyerseséggel elutasított irodalmi hagyománynak megadjuk a végtisztességet. (Lukács István fordítása) (Lukács István: ; Zvonimir Bartolić: ) Két évtized múltán Hadrovics László a tényekre támaszkodva a szaktudós higgadtságával helyezi vissza rangjába az egykor oly virágzó kaj horvát nyelvet és irodalmat: [ ] a kaj horvát dialektus írja a szó legszorosabb értelmében nem csupán lingvisztikai fenomén, nem csupán egy szelete a délszláv nyelvi területnek, hanem olyan irodalmi nyelv, amely a 16. század második fele óta szerves módon fejlesztette kifejező eszközeit, s éppen akkor mondtak le róla, amikor a legfejlettebb és legmodernebb horvát irodalmi nyelv volt. (Lukács István fordítása) (Lukács István: ; Hadrovics László: ) A 20. századi horvát irodalomtörténet-írás tett ugyan kísérleteket a kaj irodalmi örökség ápolására (Branko Vodnik, Slavko Ježić, Mihovil Kombol, Krešimir Georgijević stb. irodalomtörténeti kompondiumaira, Vladoje Dukat, Franjo Fancev, Zvonimir Bartolić. Nikola Bautšić, Alojz Jembrih és mások dolgozataira gondolunk), ám ismereteink szerint horvát nyelven, a szintézis igényével máig sem írták meg a kaj horvát irodalom történetét. A nemzetközi kroatisztika és szlavisztika szempontjából ezért lett fontos, hézagpótló munka Hadrovics László német nyelvterületen megjelent antológiája, a Kajkavische Literatur. Eine Auswahl mit Einleitung, Anmerkungen und kurzem Glossar (Wiesbaden 1964). 12 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

13 KÖZÉP- ÉS RENESZÁNSZ KORI KEZDEMÉNYEK, ELŐZMÉNYEK A litteratura kajkaviana geopolitikai háttere okán sajátos, a dalmáciai-isztriai ča és a dubrovniki što nyelvjárásban született irodalomtól sok tekintetben eltérő fejlődést mutat. A középkori Szlovenszki orszag vagyis S(c)lavonia szellemi életét a 11. századtól a Magyar Királysághoz fűződő politikai-egyházi kapcsolatok motiválják, szemben a Tengermelléktől (Primorje) Dubrovnikig terjedő régióval, ahol évszázadokon át az olasz kultúra hatása dominál. Emitt a pannon térség sajátosan közép-európai arculatú kontinentális kultúrája, amott a mediterrán szellemiséget, mentalitást hordozó műveltség, emitt a szellemi, etnikai, nemzeti szomszédságot a magyar és az osztrák német hatások és interferenciák jelentik, amott az itáliai kultúra. Ugyanakkor, a nyolc évszázados magyar horvát államszövetség (perszonálunió) tényéből fakadóan a két térség közötti interferenciák, recepciós folyamatok sem hanyagolhatók. A kaj horvát irodalom fejlődéstörténetének egy ilyen sajátos, pannon aspektusú interpretációja tehát semmiképpen sem fölösleges, ellenkezőleg: már eddig is ismert értékvilága újabb tényekkel bővíthető. A varasdi kör A kaj horvát literatúra történetét hagyományosan a 16. század utolsó harmadától, Ivan Pergošić és Antun Vramec fellépésétől szokás számítani, s legfeljebb csak utalva az olyan előzményekre, mint a két 15. századi glagolita kódexben, a Petrisov és a Kulunićev zbornikban előforduló kaj nyelvjárási elemek, vagy a századi kéziratos énekeskönyvek (pjesmarice) korai versanyaga. A kaj írásbeliség fejlődéstörténetének szempontjából az említett kódexek is több figyelmet érdemelnének a puszta allúziónál, lévén hogy ezek szövegvilága megannyi, a kaj nyelviség fejlettségére utaló példát kínál és sok tanulságot is. A szókincs vagy bizonyos grammatikai szerkezetek, főnevek, kérdő- vagy kötőszók gyakori előfordulása fejlett nyelvi állapotra utal. Eduard Hercigonja 1982-ben csokorba gyűjtötte őket (Eduard Hercigonja: skk.), példái nemcsak a kaj szókincs viszonylagos bőségére utal, irodalmi igényű stiláris fordulatokat is idéz. A běteg, bětěžan, vulica, bu, buš, bumo, kaj, varaš, pulgar, kloštre, vmreti szavak gyakorisága az előbbiről győzhet meg, a bětěžan zalim 13 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

14 bětegom szintagma pedig egyértelműen az alliterálás tényét bizonyítja, amely a nyelvi stilizálás fejlett fokára utal. A fenti példák mellett Alojz Jembrih kutatási eredményeiből tudjuk a középkori latin textusok (elsősorban az oklevelek) is gazdag kaj nyelvi anyagot, szórványemlékeket tartalmaznak, a 16. századtól pedig a különféle városi protokollumok kínálnak összefüggő szövegeket, amelyek a kaj nyelvű írásbeliség létezését bizonyítják a latinitás kontextusában (Alojz Jembrih: ). A felsoroltak irodalmi-irodalomtörténeti jelentőségét Horváth János szavaival definiálhatjuk, aki a magyar irodalmi műveltség kezdeteiről értekezve írta a következő, a kaj írásbeliség kezdeteire is érvényesíthető sorokat: Latin szövegbe mintegy vendégszó gyanánt beszőtt egyes szavakkal (személy- és helynevekkel, de közszókkal is) oklevelek, törvényszövegek, gesták kézirataiban már a XI. század közepe óta folyvást találkozunk. E»szórványok«útján kezd a nemzeti nyelv úgyszólván tollhegyre kerülni nem önállóan, hanem latin compositio eresztékeibe foglalva, s csak kénytelenségből, mert személy- és helynevek leírását a scriptor el nem kerülhette, más esetekben pedig, mert némely különösebb határneveket, szavakat nem is tudott volna fordítani. Ez azonban még nem irodalmi, csak azt már minden esetre előkészítő írásbeli használata a magyar nyelvnek, de egyszersmind a későbbi irodalmi kétnyelvűségnek is primitív előfutára. [ ] Az oklevelek említett vendégszavának, magyar szórványának a helyesírásban annyi gyakorlottság és következetesség mutatkozik, amelyet egyes szavak imitt-amott való leírása nem, csak szövegírás állandóbb űzése magyarázhat meg. (Horváth János: ). Az első ilyen típusú, kaj horvát karakterű szórványemlék a 9. századi Radonov Biblija glosszái, (ma a bécsi Nationalbibliothekben őrzik: Cod. 1190) (Josip Hamm: ; Eduard Hercigonja: ; Alojz Jembrih: ) amelyek alátámasztani látszanak Franjo Fancev feltevését, amely szerint a legszükségesebb liturgikus szövegek (evangéliumok, zsoltárok) a Száva vidéki templomokban a liturgiában a települések népi nyelvhasználatához igazodtak. (Franjo Fancev: ; Alojz Jembrih: ) A szórványemlékek későbbi példáit II. András és IV. Béla oklevelei, Zágráb, Varasd, Samobor, Kőrös (Križevci), Krapina városait érintő adománylevelei kínálják. Bennük patakok, kisebb folyók, fák, dombok, utak, szántóterületek, helységek kaj nyelvhasználat szerinti nevei szerepelnek: Kal(e)cl, Studenc, Krapina, Zelemen, Stubica, Toplica, Grabovnice, Rakovica, Bistrica, Bobovina stb. Hasonló szórványemlékeket lehet találni a század fordulóján élt Ivan Goricki (kb ) főesperes történeti munkájában, aki a zágrábi püspökség korai krónikása, korának neves 14 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

15 jogásza volt. Album capitulare c. művében a kaj horvát nyelvi-írásbeli örökség szempontjából szintén fontos adatokat rögzített, szintén földrajzi neveket: Gorice, Toplice, bukev, bukovnja, rakitja stb. A 16. századból származnak azok a város- és jogtörténeti szempontból fontos protocollumok, feljegyzések, amelyek egyfelől a kaj horvát köznyelv (népnyelv) és a jogi szókincs világába engednek betekintést. A varasdi magisztrátus jegyzőkönyvéről (Protocollum magistratuale Liberae et regiae civitatis Varasdiensis, aa ) és a krapinai protokollumról (Krapinski zapisnici) van szó, amelyek már nemcsak lexikális anyagot (földrajzi neveket), hanem a latin textusba iktatott összefüggő kaj nyelvű szövegeket tartalmaznak, vagyis az egykorú élőbeszéd megőrzői. Olyan szintagmák, mondattöredékek jelennek meg itt (Kwurwa besthinzka = bestye kurva, Kwrwa magarycza = kurva szamár, kwrwa Zthara = vén kurva, Ne kurway me, ne magrychi me = Ne kurvázz le, ne szamarazz le engem, Kurwyn ztari pasz, czygan newernik = kurva vén kutya, hűtlen cigány, Ty thylko [budi], ty zkaches kako jena ozobna kobila = Maradj csendben, úgy ugrálsz, mint egy közönséges kanca stb.), aminőkkel majd Habdelić és mások szövegeiben is találkozunk. (Alojz Jembrih: ) A vélhetően az ítélőszék, a bírák előtt elhangzott szintagmák, mondatok nem a magas irodalom szókészletét reprezentálták, ám a minősítő jelzős szerkezetek a nyelvi jellemzés irodalmi eszköztárába is beilleszthetők. A kaj nyelvű írásbeliség eddig ismert legrégibb, már összefüggő szövegemléke az ún. Čunčić-levél, amely 1521-ben íródott, s amely töredékes voltában is a kaj nyelvű jogi terminológia korai tárháza. Alojz Jembrih fedezte fel a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltárában 1989-ben. Szerzője Štefan Čunčić turopoljei nemes, aki sajátkezűleg írta és látta el aláírásával a turopoljei Kučen lévő kúriájában. A szöveg adásvételi szerződés, amelynek ügyfelei Pavao Petrečić, Juraj Pogledić, maga Štefan Čunčić és felesége: Margareta Čunčić voltak, tárgya pedig egy szabad legelő adásvétele. A levél szerint Štefanus Čunčić tudtára adja minenkinek [ ], hogy [ ] tíz magyar dukátot, leszámolva száz [váltó]pénzben, átadott Pogledić Jurajnak, akitől a birtokot vette. 1 (Alojz Jembrih: ) Nyelvi igényességét egyetlen apró, akár irodalmi stílusjegynek is felfogható példa tanúsítja, az alábbi alliteráció: brojem broječi, amely jól illeszkedik a szöveg jogi-nyelvi kontextusába. A szaknyelvi írásbeliség további korai változataként említhető a varasdi 1 [ ] Ja Štefanuš Čunčić dajemo za znanje vam i vsak[omu] [ ] da je dal pošteno rečenih deset dukat ugrskim brojem brojeći po sto novac to sem dal da su od Pogledića Jurja imanje kupoval [ ] 15 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

16 tanácsok céhének szabályzata (Pravila ceha tkalača) 1561-ből, amely nem eredeti mű, Blaž Antilović fordította németből, akit bízvást az ún. varasdi kör (Blaž Škrinjarić, Antun Vramec, Ivanuš Pergošić) tagjának tekinthetünk. A Pravila ceha tkalača 2 alig másfél évtizeddel előzi meg Pergošić Decretumát bizonyítva a kajnyelvjárás szaknyelvi alkalmasságát: [ ]Hanemha valamely idegen és vándor takács, aki takácslegényként a mesterséget tanulni ebbe a városba jönne, itt a mesterséget tanulni akarván, akkor legelőbb és principaliter a céhmester elé kell járulnia, aki így más takácsmestereket magához hívatni és őt előttük egzamináltatni, kikérdezni és odaadóan próbára tenni köteles, [hogy] elégséges-e és érdemes-e a mesterség követelményének és művelésének megfelelni, és tisztességesen, törvényesen született-e, és ha úgy találják, hogy tisztességes, érdemes és alkalmas a mesterség gyakorlására, akkor a takácsmesternek egy jó ebédre és a testvériességre két rénest és négy font viaszt köteles legelőbb letenni, és azután a takácsmesterségben tevékenyen működni, ahogyan más takácsmesterek a nevezett városban és közösségben, avagy a takácsmesterek testvériségében, tisztességgel megmaradni. 3 (Alojz Jembrih: ) Hasonló példák idézhetők más varasdi céhek (mészáros, aranyműves, pék, fazekas) szabályzataiból is. Az oklevelek, céhszabályzatok gyakorlati írásbelisége funkcióját tekintve természetesen nem több, mint bizonyos tények, rendelkezések, szabályok rögzítése, ami eleve gyér olvasóközönség igényeit, szükségletét szolgálta. A szabályzatok szerkesztőit, a scriptorokat nem motiválták irodalmi ambíciók. Legfeljebb a varasdi takácsok szabályzatának fordítójáról tételezzük fel a stiláris igényességet, még inkább a szabatos szövegezésre való törekvést lévén az illető vélhetően jogvégzett, vagy legalábbis iskolázott személy. Az írásbeliségnek ez a szintje feltételezi viszont egy másik szövegvilág létezését és természetesen az azt befogadó írástudó réteget is. A még ma is csak szórványszerűen ismert, de időbelileg konkretizálható irodalmi textusok és az ezeket tartalmazó 2 Teljes címe: Navuka tkalechkoga mestra modussi navade, red, szloboschine y pravicze. 3 [ ] Nego ako bi koji zvunski i prihodni tkalec ali koji meštrije navuka tkalečkoga navučnik vu ov varaš došel, ter meštrom ovde postati hotel, ta takov onda najpervo i principaliter mora dojti pred cehmeštra, koteri tako mora truge meštre tkalce k sebi zazvati vučiniti, ter njega pred njimi egzaminerati, pitati i probuvati verno, je li zadovolen i vreden, da se ima na terjanje i deljanje meštrije prijeti i jest li iz poštenoga zakona rojen, i ako se znajde, da je vreden pošten i zadovolen za delanje meštrije, onda meštrim tkalečkim jeden dober obed i na bratovščinu dva rajniška i četiri funte vojska dužen bude pervo postaviti, i onda moral bi i mogel bi jakost i oblast z meštrijum tkalečkum živeti, kakti i drugi meštri tkalečki vu spomenutom varašu i vu tovaruštvu, iliti bratovščine meštrov tkalečkih pošteno ostati. 16 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

17 kódexek és pjesmaricák (énekeskönyvek) már arra utalnak, hogy a kaj nyelvterületen feltételezhető egy magasabb irodalom létezése-kontinuitása is, amelynek íve a középkortól az 1500-as évek első feléig feltételezhető. Ekkorra datálhatók ugyanis az első, ún. ismert irodalmi szövegek. És természetesen a befogadó réteg is, amelyet már miként említtetett Franjo Fancev feltételezett a Száva-vidék középkori liturgikus gyakorlatával kapcsolatosan. Később ezt látszik igazolni Olga Šojatnak már a 16. századra vontakozó felismerése is, aki a Prekomurska pjesmarica (Murántúli énekeskönyv) két kaj nyelvű textusa alapján feltételez egy uraságok alkotta befogadó közeget (gospoda=uraságok, viši staleži=magasabb, azaz előkelő rendek) és egy szélesebb befogadó kört, azaz népi tömeget. A pjesmaricában olvasható Pjesma o Sigetu (Ének Szigetről) c. opus névtelen szerzője figyelmeztet Šojat éneke előadásakor az uraságokat (gospoda) szólítja meg következetesen ( Dobra ma gospoda = Jó uraságok, Ma leipa gospoda = Szépséges uraim), a Tužim vnogo Bogu (Panaszkodom sokszor az Istennek) c. vallásos ének ugyancsak anonim alkotója viszont a bratja (testvéreim) megszólítással szélesebb körű hallgatósághoz, ha úgy tetszik: a hívők tömegéhez fordul. (Olga Šojat: I. 204.) S miután az említett, és más kaj nyelvű énekeskönyvek gazdag versanyagának nem csekély része bizonyul 16. századi provenienciájúak, a már esztétikai értékeket, erkölcsi tanításokat, sőt hitelveket, lelki tanítást hordozó és közvetítő énekekkel kapcsolatosan joggal feltételezhető egy széles, minden társadalmi réteget magában foglaló befogadó hallgatóság vagy éppen olvasói réteg létezése. Úgy tűnik: a magasabb irodalmat kaj nyelven az adott időszakaszban (a 16. század kezdetétől Pergošić Decretumának megjelenéséig) elsősorban és jó ideig a verses műforma képviselte, s csak a 16. század utolsó negyedében jelennek meg az első prózai alkotások s még később a szcenikai művek. Az első lírai szövegemlék a Hadrovics László felfedezte Cantio optima c., Zdravo budi božje telo kezdetű vers, amely Guillermius Parisiensis francia dominikánus prédikációs gyűjteményében maradt ránk (Postilla Guillermi super Epistola et euangelia de tempore et sanctis), s amelyet ma a németújvári (Güssing) ferences kolostor könyvtárában őriznek. A könyv Batthyány Boldizsár könyvtárával került a németújvári ferencesek birtokába más, például a régi magyar irodalom némely becses ritkaságával együtt. (Hadrovics László: ) A Cantio optimat a könyv elülső kötéstáblájának belső oldalára, illetve a kötéstábla és a címoldal közötti üres lapra ismeretlen, ám gyakorlott kéz másolta mellőzve a verssorokra, illetve strófákra való tagolást. Mivel a Bázelben, Michael Furter nyomdájában 1497 és 1502 között öt alkalommal kiadott könyv szóban forgó példánya nem 17 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

18 jelöli a kiadás évét, Hadrovics azt valamelyik, az 1500-hoz egészen közeli évre teszi. Ebből adódóan úgy véli: a vers a XVI. század ötvenes évtizedében vagy a század közepe táján keletkezhetett, amit az írásmód ún. kurzív humanista variánsa, a ductus is alátámasztani látszik. E korai keletkezésre utal a helyesírása is, azaz: régi, Pergošić és Vramec előtti vonásokat, s középkori magyar hatást mutat. (Hadrovics László: ) A tizenöt teljes és egy csonka sorból álló textus verses alakzatát Hadrovics ekképpen rekonstruálta: 18 Cantio optima Zdravo budi, božje telo, na oltari alduvano, od Svetoga Du[h]a dano i narođeno Ψ od device Marije, po Gabriele arkanđelje Marije nazveščeno. [T]ebe Ižajaš profeta prorukoval je po Svetoga Du[h]a milosti. O blaženo božje telo, ti si vekivečni Bog ke se alduješ na oltari ot farara tvoje smrti na spomenjenje. O nebeska velika svetlost, paradižomski plemeniti sad, deve Marije blažen sin, Ježuš Krištuš, presveti nam Naše pameti. To je te kruh anđelski ke se je od Marije porodil. Vola što te ne veruje skvarjen bo, od nebeskoga orsaga zaprt bo. Lokos_kaj_b5.indd :21:16

19 Čista devica Marija, mati božja milostivna, Svetoga Tro[j]stva jedina si ruža rumena, moli za nas na denešni den. Magyar fordítása: Az oltáron áldozandó, a Szentlélek által adatott és Szűz Mária által megszületett, Gábriel arkangyal által Máriának megjelentett. Izaijas próféta téged megjövendölt a Szentlélek kegyelme szerint. Ó, üdvözült isteni test, te örökkön-örökké való Isten aki áldoztatol az oltáron a plébános által a halálod emlékére. Ó, mennyei nagy fényesség, paradicsomi nemes kert, Szűz Mária boldog fia, Jézus Krisztus, szenteld meg elménket. Ez az angyali kenyér, amely Máriától született. Aki nem hisz benned, elitéltetik, a Mennyországból kizáratik. Szeplőtelen Szűz Mária, kegyes Istenanya, 19 Lokos_kaj_b5.indd :21:16

20 a Szentháromság egyetlen piros rózsája, imádkozzál érettünk a mai napon. (Hadrovics László fordítása) Műfaját tekintve a Cantio optima ún. eucharisztiai himnusz, amely 1264., azaz Úrnapjának katolikus egyházi ünneppé nyilvánítása óta virágzó műfajváltozat, számtalan latin és nemzeti nyelvű variánsa született, a költőileg legszebbeket és teológiailag legelmélyültebbeket Aquinói Szent Tamás, az Úrnapja ünnepi liturgiájának összeállítója írta. A himnusz-szövegek egy része a népköltészettel is rokonságot mutat, Hadrovics vélelme szerint ez a vers is a népi liturgia gyümölcse, s kevés a valószínűsége, hogy latinból fordították volna. (Hadrovics László: ) Konvencionális toposzai mellett nyelvi megoldásai, struktúrája, az alliteráció kaj nyelvű lehetőségét (ruža rumena) felvillantó szerzői leleménye egyértelműen eredeti alkotásra vall, s az irodalmi igényesség képzetét támasztja az olvasóban. Népszerűségére utal, hogy szövege a későbbi, 16. századot követően közkézen forgó énekeskönyvekben is megtalálható (Pavlinska pjesmarica, Krajačević-Sartorius Sveti evangeliomi, a Drnjanska pjesmarica, Cithara octochorda.) (Hadrovics László: ) 20 Prekomurska-Martjanska p(j)esmarica A lírai műforma korai kaj horvát nyelvű létezésének másik példája-bizonyítéka az Andrija Šajtić által 1534-ben magyarból átköltött Cantio de matrimonio, amely a Prekomurska pjesmarica lapjain maradt fenn, s amely egyben beszédes korai dokumentuma a litteratura kajkaviana magyar irodalmi és nyelvi recepciójának. A vers magyar nyelvű változatát a magyar irodalomtörténet-írás Batizi Andrásnak tulajdonítja, amely azonban későbbi, 1546-os lejegyzésű. A két dátum közötti eltérés Hadrovics László vélelme szerint azzal magyarázható, hogy [ ] Batizi az éneket nem szerezte, hanem csak egy régebbi példányból másolta, amely egyúttal Šajtićnak is forrásul szolgált. (Hadrovics László: ) A Lugossykódexből Batizinak tulajdonított változatot és a Šajtić-fordítást egybevetve Bori Imre viszont úgy vélte: [ ] amennyiben nem tudjuk bizonyítani, hogy Batizi a verset az 1530-as évek legelején írta, majd 1546-ban javította, akkor egy ismeretlen szerzőt kell feltételeznünk, akinek a szövegét Šajtić, mind pedig Batizi Lokos_kaj_b5.indd :21:16