Andri Snćr Magnason Hogyan kerüljünk gazdasági válságba és hogyan jussunk ki belőle?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Andri Snćr Magnason Hogyan kerüljünk gazdasági válságba és hogyan jussunk ki belőle?"

Átírás

1 Andri Snćr Magnason Hogyan kerüljünk gazdasági válságba és hogyan jussunk ki belőle? Izland kicsit olyan, mint egy nagyszabású kísérleti telep. Tegyünk háromszázezer embert egy szigetre, és nézzük meg, mi történik. Izland sok szempontból különös hely, és ami ott megfigyelhető kisebb léptékben, tükörképe lehet a világban zajló sokkal nagyobb léptékű folyamatoknak. Előfordul, hogy marketingszakemberek Izlandon tesztelnek egy terméket vagy egy marketingkampányt (persze anélkül hogy erről tudnánk). Ha a termék vagy a kampány sikeres Izlandon, alkalmas arra, hogy bevezessék a világ többi részén is. Ugyanez érvényes a szellemi termékekre, az irodalomra, a zenére és filmekre is. Noha nincsenek túl sokan, az izlandiaknak valamiképpen sikerült kialakítaniuk egy olyan mintát, amely híján van minden monotóniának, és más, nagyobb társadalmakhoz képest több ellentét jellemzi. Izland esetében világosan látható, hogy a nagyszabású elgondolások milyen közvetlen hatással járnak az emberek mindennapi életére. Izlandnak sok évszázadon keresztül nem igazán jutott szerep a világtörténelem meghatározó eseményeiben. Másfelől a szigetországban mindig is látható volt e meghatározó események miniatűr képmása. A Höf?i nevű, Reykjavíkhoz tartozó fehér faházban zajlott Reagan és Gorbacsov találkozója 1986 ban, amely a hidegháború végét, illetőleg a Szovjetunió felbomlásának és a kommunizmus bukásának kezdetét jelezte. Ez a találkozó vezetett el végső soron egy izlandi katonai bázis felszámolásához, aminek következtében ezer ember veszítette el az állását. Nem messze innen találjuk a Kaupthing Bank székházát, ahol az izlandi szuperkapitalizmus összeomlott a Lehman Brothers csődjét követően közvetlenül azelőtt, hogy ugyanez történt volna az egész globális pénzrendszerrel. Ugrásnyira a Höf?itől van egy kis sziget, rajta hatalmas fénypászma az égnek irányítva: az Imagine Peace Towernek nevezett emlékmű, amelyet Yoko Ono emeltetett John Lennon emlékére. Jól kivehető innen a Hvalfjordur fjord gigantikus alumíniumkohója, amely több energiát használ fel, mint egy milliós metropolisz. Óriási területeket áldoztak fel annak érdekében Izlandon és Jamaicában, hogy működtessék és nyersanyaggal lássák el ezt az üzemet, amely még így is pusztán a töredékét állítja elő annak az alumíniumdoboz mennyiségnek és csomagolóanyagnak, amit a világ népessége évente a kukába hajít. A Höf?itől nem messze kicsiny acélkunyhó áll, melynek kéményéből keskeny gőzcsík száll az égbe: az egyetlen látható jele a geotermikus energiának, amelyet itt nyernek ki a talajból, és amely a város fűtését biztosítja és amely csupán töredékét jelenti a világ egyik legnagyobb geotermikusenergia programjának, amely évente sok ezer tonnányi széndioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint világszerte mintegy hatszázmillió ember élhetne hasonló technológiával, ami a világ teljes An article from 1/9

2 energiafelhasználásának 10% át biztosíthatná. A globális problémák milliónyi olyan lokális probléma és kihívás összegződéseként jelentkeznek, amelyekkel az embereknek mindennapi életük során szembe kell nézniük. Ha képesek vagyunk megérteni, miként kezeljük a lokális problémákat, valamivel jobban fogjuk érteni, miként működik a világ. A 20. század kezdetén Izland Európa egyik legszegényebb nemzete volt, de a II. világháborút követően gyors modernizációs folyamat indult el ra az izlandi életszínvonal már nem maradt el a legfejlettebb nyugat európai államokétól. Teljes modern társadalom jött létre kórházakkal, iskolákkal, uszodákkal, színházakkal és klubokkal; a születéskor várható életkor Japánnal együtt a világon a legmagasabb, a csecsemőhalandóság a világon az egyik legalacsonyabb. Az ország teljes energiafelhasználásának csaknem 80% át helyi, tiszta és megújuló energiaforrásból biztosították már jóval azelőtt, hogy a globális felmelegedés témája világszinten napirendre került volna. Az emberek életvitele modernizálódott, de megtartották nyelvüket; szinte alig létezett társadalmi megosztottság; az ország területének nagy részét érintetlen természeti táj alkotta; a szavazók pedig hatalomra juttatták a világ első demokratikusan megválasztott női vezetőjét. Aztán amikor a globális pénzügyi válság kitört, Izland egyszer csak a világ híreinek élére került. A szalagcímek megdöbbentőek voltak: összeomlás, államcsőd, tüntetések az utcákon. A Vanity Fair magazinban lángoló Range Rover terepjárókról és élelmiszert felhalmozó emberekről lehetett olvasni. Igazából egyik hír sem felelt meg a valóságnak; egyetlen ember gyújtotta fel a luxusautóját, és Izland továbbra is exportált halat. De az összeomlásról szóló hírek nem túloztak. Izland volt a globális pénzügyi válság egyik legnagyobb áldozata. Az izlandi tőzsde, amely a csúcson 9000 pont körül mozgott, az összeomlás után 14 ponton állt. Ez az iszonyatos hullámvasút éppolyan drámai volt, mint a napvilágot látott statisztikák. Mennyire gazdagok a mi újgazdagjaink A 2002 és 2008 között eltelt öt évben az izlandi bankok kis helyi piacokat ellátó intézményekből óriási nemzetközi vállalatokká alakultak át. Méretük a korábbi tízszeresére növekedett, és akkora vagyonnal rendelkeztek, amely a tizenkétszerese volt az izlandi nemzeti jövedelemnek, de még magasabbra törtek. Minden egyes bank elkészíttette már a tervrajzokat az új székházról, amely tízszer akkora lett volna, mint amellyel 2007 ben rendelkeztek. Ezek a bankok fiatal, jelentékeny önbizalommal megáldott szakembereket alkalmaztak, akik jól kiismerték magukat London, New York, Tokió és Sanghaj üzleti negyedeiben. Kiváló képesítésekkel rendelkeztek: egyetemi diplomájukat az Izlandi Egyetemen, posztgraduális fokozatukat pedig a Harvardon, a Massachusetts Institute of Technologyn vagy a London School of Economicson szerezték. A szüleiknél jobban beszéltek idegen nyelveket, és értettek hozzá, hogyan kell bonyolult pénzügyi tranzakciókat, szerződéseket és ezekhez hasonló dolgokat nyélbe ütni, amelyeket a hétköznapi emberek nem értenek. Soha nem volt még ennyire jól képzett réteg Izland történetében, a bankoknak pedig kielégíthetetlen volt az igénye a szakképzett munkaerő iránt. Olyanok voltak, mint egy óriási fekete lyuk, amely felszippantotta a legkiválóbb tehetségeket. A legjobb geológusokat és fizikusokat átirányították a kockázati menedzsment, az elektronikai mérnököket a tőkemenedzsment területére; a programozókat jól tudták használni a valutakereskedelem és a fedezett adósságkötelezvények területén; a meteorológusok és történészek An article from 2/9

3 pedig piackutatóként végezték. Egy átlagos bróker akkora fizetést vett fel, amekkorát egy normál méretű vállalkozás vezetője sem engedhetett meg magának. A legjobb munkaerők elhagyták az amúgy jól működő vállalkozásokat, hogy a bankszektorban dolgozhassanak. Az átlagemberek csak csodálkoztak, miként kereshet egy bank tízmillió dollárt azzal, hogy megvesz, majd elad egy olyan céget, amely alig termel profitot. Erre persze készen álltak a szakszerűen megalapozott magyarázatok. A bankok a nemzetközi pénzügy legújabb módszereit alkalmazták, s a nemzetközi üzleti iskolákban tanított legfrissebb mintákat követték. A fiatal, gazdag férfiak nemzeti ikonokká váltak olyan varázslókat láttak bennük, akik egyik napról a másikra ezerszer akkora profitot képesek elérni, mint egy átlagember éves keresete. A kulcsszó a siker volt. Ezek az emberek óriási léptékben játszottak hatalmas méretű felvásárlásokat bonyolítottak, csillagászati fizetéseket vettek fel, és kockáztattak. Az izlandi emberek jóindulatára alapozva építették ki gigantikus üzleti birodalmaikat. Úgy tűnt, csaknem korlátlan mennyiségben kaphatnak hitelt az Egyesült Államoktól, Németországtól, Japántól és az Egyesült Királyságtól. A pénz egyre csak áramlott a bankokon keresztül, és rendszeresen érkeztek híradások arról, mennyire gazdagok is a mi újgazdagjaink csak éppen arról nem, hogy mennyivel tartoznak másoknak. Az izlandi államnak jóformán nem voltak adósságai, és az ország még mindig egyike volt a hagyományos skandináv demokráciáknak. Egy rendkívüli és szélsőségekkel teljes időszak vette kezdetét. Az egyik ember a magánhelikopterével hozta el Elton Johnt, hogy énekeljen a születésnapi partiján. Egy másik ember 40. születésnapján a 50 Cent nevű rapper lépett fel, a Kaupthing Bank által rendezett londoni újévi bulin pedig a Duran Duran játszott. A Landsbanki egy alkalommal két repülőgépet indított az ügyfeleivel Olaszországba, ahol aranypelyhekkel ízesített pastát szolgáltak fel nekik. "Azt hittem, csak az istenek esznek aranyat" mondta állítólag egyikük. Az izlandi emberek első ízben tapasztalták meg a valós társadalmi különbségeket. A bankárok egészen más világban éltek. Úgy hírlett, hogy a bankszférában a repülőgépek economy class részét monkey class nak csúfolják. Mások szerint a valódi monkey class a magánrepülőgépeken található, amihez a 12. századi eposz, az Edda egyik sorát idézték: "A pénz a legtöbb embert majommá változtatja." Az ősi bölcsesség igazsága hamarabb bebizonyosodott, mint ahogy a legtöbben gondolták volna. Energia aranyláz: ahol pénzt lehet teremteni a semmiből 2008 októberében egyik bank a másik után omlott össze, és a vezetésük állami kézbe került. Először a Glitnir Bank, aztán a Landsbanki, végül a Kaupthing, mely akkor már Izlandnak messze a legnagyobb cége volt. A Moody's hitelminősítő cég adatai szerint a Kaupthing csődje a harmadik legnagyobb mértékű csőd volt a világon 1920 óta valamivel több mint 20 milliárd dollárral. A Glitnir Banké ugyanezen összehasonlítás szerint az ötödik legnagyobb, és a Landsbankié sem maradt el túlságosan emögött. Persze ezek az összegek messze elmaradnak a rekordertől, a Lehman Brothers csődjétől a maga több mint 120 milliárd dollárjával, de egy lelket számláló országban csillagászati összegnek számítanak. Az izlandiakat sokkolták a sorra napvilágra kerülő adatok és az események. A brit kormányzat a terrorizmus ellen hozott törvényi szabályozás alapján fagyasztotta be a Landsbanki Egyesült Királyságban vezetett számláit. A Landsbanki korábban online betétszámlákat nyitott az országban, amelyekre An article from 3/9

4 sok tízezernyi magánszemélytől, jótékonysági intézménytől és helyi önkormányzattól gyűjtött össze eurómilliárdokat. A szeptember 11 i események következtében hozott szabályozást most először alkalmazták olyan összefüggésben, amelynek semmi köze nem volt öngyilkos merényletekhez, bombarobbantásokhoz, emberrablásokhoz vagy szélsőséges csoportokhoz. A Brit Államkincstár honlapján közzétettek egy listát azokról az államokról és szervezetekről, amelyekkel összefüggésben ezt a szabályozást alkalmazták. A lista eléggé ijesztő volt: a Talibán, az Al Quaida, Irak, Szíria, Észak Korea és a Landsbanki. A listán nem szerepeltek sem az olasz maffia csoportjai, sem fegyverkereskedők, sem nigériai pénzmosók vagy kolumbiai drogbárók csak az Al Quaida és a Landsbanki. A terrorizmus ellenes törvények alkalmazása óriási gazdasági veszteséget okozott Izlandnak, és nem segítette elő a globális gazdasági válság hatásainak csökkentését. Még ha a bank egy magánkézben lévő és az Egyesült Királyságban működő cég volt is, mégiscsak izlandi volt, és az izlandi adófizetőknek kellett felelniük a szóban forgó betétekért melyek teljes összege megközelíti az izlandi éves nemzeti jövedelmet, s így bizonyos kalkulációk szerint az Izlandot sújtó fizetési kötelezettség meghaladhatja azt a terhet, amelyet a versailles i békeszerződés határozott meg Németország esetében az I. világháború után. Az álom, amely Izlandot globális pénzügyi központtá tette volna, egyre inkább rémálommá vált. A nem létező pénzt abból az adóból kellett volna kifizetni, amelyet az átlagemberek napi keresetéből vonnak le, akiknek semmi közük nem volt ehhez az őrülethez. A közvélemény felzúdult az emberek az utcákra vonultak, a kormányzat lemondásra kényszerült, és új választásokat írtak ki. A munkanélküliségi ráta emelkedett, a nemzeti valuta összeomlása után pedig az idegen valutában felvett hitelek értéke megduplázódott. Vannak, akik kétszer akkora összeggel tartoznak a házuk után, mint amennyit az valójában ér. Hogyan történhetett meg ez? A LoveStar című regényem 2002 ben jelent meg Izlandon. Így utólag úgy tűnik, lehetett valami a levegőben, amit éreztem, az őrület, a hübrisz, a fantazmagóriák lehelete, amely beszivárgott a valóságunkba, egy olyan világba, ahol pénzt lehet teremteni a semmiből. Az izlandi tőzsde a 2002 es 1000 pontról éppen 9000 pontig száguldott 2006 októberében, amikor megjelent az Álomország Kézikönyv egy félelmekkel teli nemzet részére 1 című könyvem. Talán meglepőnek tűnhet a cím amikor Izland éppen jó úton volt afelé, hogy nemzetközi gazdasági csodává váljon, miért lett volna tele a nemzet félelmekkel? Az igazság az, hogy már 2002 ben is világos volt, hogy 2007 körül gazdasági válság sújtja majd Izlandot. Amikor 2008 ban végül összeomlott a pénzügyi rendszer, az IMF az alábbi állásfoglalást tette közzé az okokról: "A vállalatvezetők megfigyelték, hogy az izlandi gazdaság nehézségekkel terhes fordulóponthoz érkezett. Az elhúzódó gazdasági növekedés, amelyet az alumíniumszektorban eszközölt beruházások indítottak el, a magánszférában tapasztalható robbanásszerű fogyasztásnövekedés tartott fenn és a külső forrásból származó finanszírozási formákhoz való könnyű hozzáférés táplált, hozzájárult a makrogazdasági egyensúlyt megbontó tényezők és a pénzügyi gyenge pontok felhalmozódásához." Az izlandi gazdaság összeomlása végső soron arra a tényre vezethető vissza, hogy a politikusok úgy döntöttek, egyidejűleg próbálkoznak meg két külön külön is óriási horderejű társadalmi kísérlettel. Az egyik egy An article from 4/9

5 forradalmi, csaknem szovjet léptékű ötéves terv volt: megduplázni Izland áramtermelését annak érdekében, hogy ellássák az amerikai Alcoa megavállalat tulajdonában lévő alumíniumkohót. Önmagában ez a terv megkettőzni egy jóléti állam energiatermelését elég ahhoz, hogy aranylázat indítson el. A szóban forgó energiamennyiség elegendő milliónyi háztartás ellátásához; nagyjából felér az angliai Manchester teljes energiaszükségletével. A tervek szerint vízeséseket, völgyeket és természetvédelmi területeket, vadludak és rénszarvasok élőhelyeit árasztották volna el Európa legnagyobb gátja, egy 190 méter magas, 700 megawatt teljesítményű duzzasztógát megépítéséhez. Egy lakosú országhoz mérten a beruházás kolosszális mértékű volt: nagyjából hárommilliárd dollár. Az izlandi fizetőeszköz, a króna jelentős mértékben erősödött így, hogy gyakorlatilag minden eladó volt; a kamatlábakat megemelték, hogy féken tartsák az inflációt. Ám ez éppen ellentétes következményekkel járt: a megemelt kamatlábak az egész világból vonzották a tőkét, s a valutaüzérek világszerte kezdtek az izlandi koronával üzletelni. Ha a valutaüzérek egykor képesek voltak kikezdeni a fontot, képzelhetjük, mit vihettek véghez egy olyan kis valutával, mint az izlandi korona. A kormány szerint a kohó és a gát megépítése az építési szakaszban komoly mértékű fellendülést jelent majd az országnak miközben egyértelmű volt, hogy amint az építési szakasz befejeződik, visszaesés következik. Mialatt az energia és alumíniumágazatban eszközölt beruházásoknak köszönhetően milliárdok áramlottak az országba, a politikusok rátértek az üzletre, és privatizálták a legnagyobb izlandi bankokat, miáltal igen nagy hatalmat juttattak kisszámú egyén és vállalat kezébe. Mindez a liberalizálás és a szabadpiac kiteljesítése Milton Friedman féle ideológiájának szellemében zajlott. A mottó ez volt: "Minél több nyereségre tesz szert az egyén, annál többet nyer a társadalom mint egész." Ez az ideológia eleinte varázsszóként működött. A bankok kihasználták az embereknek az energia aranyláz kezdetén jelentkező optimizmusát, és idegen valutában felvett kölcsönökkel pumpálták tele a gazdaságot. Száz százalékban finanszírozott kölcsönöket lehetett felvenni autóra, ingatlanra és a régóta meglévő családi vállalkozások fellendítésére. A folyósított kölcsönök összege többszörösen meghaladta Izland éves exportbevételét. A lakásárak néhány év leforgása alatt megduplázódtak, a tőzsdei forgalom a kilencszeresére növekedett. A közvélemény a csodálat és a féltékenység elegyével szemlélte mindezt a gyarapodást; a szegényebb és a gazdagabb rétegek közötti különbség kiéleződött. A lakásárak és lakbérek emelkedése sokakban azt az érzést keltette, hogy különösebb erőlködés nélkül dollár tízezrekre tettek szert. Az izlandiak több Toyota Landcruisert és Range Rover terepjárót vásároltak, mint Norvégia, Dánia és Svédország lakói együttvéve. Az Izlandi Álom Láthattuk az Izlandi Álom valóra válását, azt, hogyan érnek el néhányan hihetetlen mértékű sikereket. Az egyik vállalkozás, apa és fia társulása, megvett egy régi izlandi sörfőzdét, és sört kezdett gyártani Oroszországban, Szentpéterváron. A vállalkozás virágzott és terjeszkedett. Nem igazán lehetett érteni, hogyan egy olyan városban, ahol az orosz bűnszövetkezetek jelentékeny befolyással rendelkeznek. Aztán eladták a céget a Heinekennek 200 millió dollár készpénzre tettek szert, többre, mint bármelyik izlandi ember ez idáig ban megvették a Landsbankit, Izland legrégebbi bankját, és azonnal bővíteni kezdték. Mielőtt mindennek vége lett volna, a cég tulajdonában volt két bank, egy telekommunikációs cég Bulgáriában, egy nagy gyógyszercég, egy hajózási és egy légitársaság, valamint a West Ham United An article from 5/9

6 futballklub. A fiú felkerült a Forbes listájára, amelyen a világ 500 leggazdagabb embere szerepel. Néhány testvér ugyancsak kicsiben kezdte: halikrát exportáltak Japánba és Németországba. A vállalat virágzott és terjeszkedett, mígnem Nagy Britannia egyik legnagyobb élelmiszeripari konszernjévé vált. A tulajdonukba került a Kaupthing, amely hamarosan Skandinávia egyik legnagyobb bankja lett. Finn és izlandi biztosítókat vásároltak fel, vettek egy telekommunikációs vállalatot, és világszerte sok tízezernyi alkalmazottat foglalkoztattak. A legutolsó hír egy 600 négyzetméteres nyaraló építéséről szólt mielőtt minden összeomlott volna. Azok, akik felvállalták, hogy nagyban és a kockázatot vállalva játsszanak, milliárdosokká váltak. Amíg a pénzpiacok világszerte emelkedést mutattak, szinte semmi nem sülhetett el rosszul. Izlandon mindez közvetlenül a szemünk előtt zajlott: egyszerű áruház tulajdonosokból a globális gazdaság nagyhalai lettek. Még 1996 ban megállapodtam egy izlandi áruházlánccal, hogy kiadják a verseskötetemet, melynek címe ez volt: Bonus Költemények. A kötetet valamiféle irodalmi tréfának szántam: egy misztikus utazásról szólt a Bonus szupermarketen keresztül, a Paradicsomtól (zöldség gyümölcs osztály) a Poklon (hentes részleg) át egészen a Tisztítótűzig (drogéria). A kötet az uralkodó ideológiát igyekezett tükrözni hiszen minden ideológia igényt tart a költészetre, és úgy gondoltam, a pénz realizmus mint irodalmi műfaj még nem bukkant fel idáig. A kötet első verse az ember elsődleges természetéről szólt, mely nem a vadászösztön, hanem a gyűjtőszenvedély. A költemény utolsó sorai így hangzanak: Érzem, hogy előtör belőlem az ősi ösztön ahogy száguldok a bevásárlókocsival és csak gyűjtök és gyűjtök és gyűjtök... A megállapodást az áruházlánc tulajdonosával kötöttem. Egy ablaktalan irodában ült három hölggyel, akik a könyv példányait készítették az áruházlánc tizenkét üzlete számára. Tíz évvel később ugyanez az ember közel alkalmazottat foglalkoztatott. A tulajdonában volt két központi bolt Londonban és Koppenhágában, számos divatüzlet, egy játékáruházlánc, két ékszerüzletlánc, volt továbbá egy fekete jachtja, egy színben hozzáillő motorcsónakja, egy szállodája, többségi tulajdont szerzett egy bankban, volt egy Rolls Royce Phantomja, az övé volt Manhattan legdrágább lakása és a legjobb outlet elektronikai szaküzletlánc Izlandon. Átültette a gyakorlatba azt, amiről a könyv első verse szólt: az ősi ösztön felébredt, és csak gyűjtött és gyűjtött és gyűjtött... Amikor cége, a Baugur Group csődöt jelentett, a tulajdonában lévő társaságok tartozása az izlandi bankok felé 6 milliárd dollárra rúgott ban már érzékelni lehetett, hogy az egész dolog kezd elszabadulni. A hitelpiac kezdett bezárulni, és a helyzet még rosszabbra fordult a következő két évben. A bankok úgy próbálták megoldani az önfinanszírozást, hogy magas kamatú online bankfiókokat nyitottak az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában élő ügyfelek számára, amiben segítette őket Izland jó hírneve. Eurómilliárdok folytak be ezekre a bankszámlákra, és mindenért az izlandi emberek vállaltak garanciát anélkül hogy a legtöbbjük tudott volna erről. Közben a kelet izlandi hatalmas duzzasztógát csaknem elkészült. Annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a visszaesést Izland történetének An article from 6/9

7 legnagyobb szabású építkezési projektje után, a kormányzat újabb ötéves tervvel rukkolt elő, amely az izlandi energiatermelés újbóli megkettőzését tűzte ki célul 2010 és 2015 között két újabb alumíniumkohó megépítésével, ami a világ alumíniumgyártásának egyik központjává tette volna az országot. Úgy tűnt, feltaláltuk a függőségen alapuló gazdaságot: nem bírtuk megállni, hogy ne építsünk egyfolytában erőműveket és alumíniumkohókat. Hiszen az építési szakaszban több pénz áramlik az országba, mint azután, hogy a felépített üzemek termelni kezdenek; az építési szakaszban több munkahely teremtődik, mint amennyire később egy termelőüzemnek szüksége van. Egyszerre csak az ország egyik természeti kincse került közvetlen veszélybe a másik után. Geotermikus energiában gazdag, festői gejzírforrásokkal rendelkező vidékek, csodálatos vízesések, hatalmas természeti területek országszerte mind mind megjelentek a tervezőasztalokon, hogy néhány nemzetközi nagyvállalat érdekeit szolgálják, és hozzásegítsék őket, hogy Izland gazdasági szuperhatalmaivá váljanak. Szinte bármi feláldozhatóvá vált a fogyasztás fenntartásának oltárán, illetve azért, hogy biztosítva legyen a túlságosan is erős valuta, a tőkeáramlás és a munka a kivitelezőknek, és hogy munkahelyek jöjjenek létre a gazdaságilag elmaradottabb régiókban. A kockázat még így is hatalmas volt az izlandi emberek csupán az áram 20% át használták volna, míg az alumíniumgyártó cégek a maradék 80% ot, és még több áldozatra lett volna szükség, miközben az áramszolgáltató cégek kolosszális mértékű adósságot halmoztak volna fel. Az alumíniumgyártás miatt amely messze a legtöbb energiát igénylő iparág rendkívül nehéz döntéssel kellett szembenéznünk. Az izlandi hegyvidékek, illetve a sziget egész természeti világa egyszerre csak a politikai csatározások középpontjába került. Olyan vidékekről szóló tudósítások kerültek az újságok címoldalára, amelyeket alig néhány ember ismert. Ha így folytatódik, a legnagyobb vízesések és a geotermikus energiában leginkább gazdag területek néhány éven belül ipartelepekké válnak. Művészek, természettudósok és környezetvédők mindent megtettek azért, hogy az emberekkel megismertessék ezeket a területeket mielőtt áldozatul esnek a pusztításnak. Érdekes időket élünk: az összeomlás tanulságai Van egy kínai átok, amely így hangzik: "Élj meg érdekes időket!" Nos, Izlandon mostanában kifejezetten érdekes időket élünk. Az összeomlás tény. A munkanélküliségi ráta emelkedik, és csődáradat fenyeget. Ám közben számos érdekes tény került napvilágra, és az összeomlásból különféle tanulságokat szűrhetünk le. Ha túl sok munkahelyet teremtünk a természeti erőforrások, illetve kölcsönök mértéktelen igénybevételével, szűkítjük más ágazatok lehetőségeit, és hosszú távon gyengítjük a gazdaságot. Az átláthatóság és az információ létfontosságú, ha azt szeretnénk, hogy az emberek megalapozott és demokratikus döntéseket hozzanak. Ha az egyének csak azt tartják szem előtt, hogy a lehető legtöbb nyereségre tegyenek szert, és nem törődnek az országuk érdekeivel, végül mindenki vesztes lesz. Ha a miénknél nagyobb országok tanulnak ezekből a hibákból, akkor az egész ügy nem volt teljesen haszontalan. Az újabb kutatások szerint a tőzsdézés felszítja az ember ősi ösztöneit különösen, ha fiatal férfiakról van szó. A bróker vásárol máris felébred az ősi ösztön, és a nyálában kimutatható a megnövekedett mennyiségű tesztoszteron. A kutatók megállapították, hogy a tartósan magas tesztoszteronszint irracionális és impulzív döntésekhez vezethet, beláthatatlan következményekkel. Ha egész cégek építenek csaknem kizárólag fiatal és An article from 7/9

8 kockázatra éhes férfiakra, a beláthatatlan következmények garantáltak ezt láttuk Izlandon, ezt látjuk nemzetközi szinten, és ezt fogjuk látni a jövőben is nemzetközi szinten, ha a pénzügyi szektorban nem változik a nemi megoszlás. Talán a nemek és az életkorok jobb aránya hozzájárulhat a piac egészségesebbé válásához. Ha a gyorsan elért nyereség azonnal a bankszámládon landol, a hatás körülbelül olyan, mint ha szerencsejátékot játszol. De talán sikerült jó példával elöl járnunk az összeomlást követően: az új izlandi miniszterelnök azzal került a hírek élére, hogy nő, és a világ első nyíltan meleg vezetője. Ismertté vált néhány érdekes statisztikai adat. A közlekedési hatóságok jelentései szerint az autóbalesetek száma 40% kal csökkent Izlandon, ha az év első öt hónapjának adatait összevetjük a válságot megelőző ugyanezen időszakéival. A súlyos kimenetelű balesetek száma is 13% kal csökkent, miközben a járműforgalom csupán 5% kal esett vissza. Mi lehet a háttérben? Az emberek valószínűleg kevésbé stresszesek, kevésbé sietnek, és talán jobban odafigyelnek egymásra. Mostanában valószínűleg kisebb mennyiségű tesztoszteron van az autóvezetők vérében. A recesszió emlékeztette az embereket arra, hogy mik a valóban értékes dolgok hiszen mire jó a képzettség, ha az ország legokosabbnak vélt emberei csaknem államcsődöt idéztek elő? Az uszodákat és színházakat mindig sokan látogatják, népszerűek a síparadicsomok de a munkanélküliség egyik hatása az volt, hogy mostanában sokan látogatják az egyetemeket is. Az embereknek több idejük jut a gyerekeikre, és arra, hogy műveljék kertjeiket. A burgonya és kertizöldség vetőmag hiánycikk lett, és több fonalat meg kötésmintát vesznek az emberek, mint korábban bármikor. Persze mindez nem elég ahhoz, hogy rendezzük a tartozást. De van új kormányzatunk, a parlament fele is lecserélődött. Megvan mindenünk, hogy az alapvető szükségleteinket kielégítsük. Az iskolák állnak, és rendelkezésre áll a tudás, amelyet tanítani lehet bennük. A tengerben van még hal, a földben ott az energia, és megvan a nyelvünk, amelyen történeteket mesélhetünk. A közgazdászok körében ismert a láthatatlan kéz koncepciója, a kézé, amely kiigazítja a szabadpiac mozgásait, ha az egyensúly megbomlik. Izlandon olyannyira megbomlott a gazdasági egyensúly, hogy azt mondhatjuk: egy láthatatlan guillotine lépett működésbe. Mindaz a hatalom, amely az utóbbi időben néhány ember kezébe került, gyakorlatilag elpárolgott egyetlen hét leforgása alatt. Egy csapásra felszívódott az egész üzleti elit. S a hatalmi struktúra, amely kézben tartotta a médiát, az üzleti életet és még a művészetet is, eltűnt, mintha sosem lett volna. Új kormány került hatalomra, a demonstrációk szervezői pedig saját politikai pártot hoztak létre, amely bejuttatta képviselőit az új parlamentbe. Az állami tulajdonú vállalkozások és ágazatok régóta zajló privatizációja majdhogynem a visszájára fordult, mégpedig vér vagy sajátos ideológia nélkül. Visszatértünk a kiindulóponthoz, ami hihetetlenül érdekes pozíció; ami azt illeti, eléggé ijesztő, veszélyekkel, lehetőségekkel és bizonytalanságokkal terhes igen érdekes idők járnak. 1 A könyv azóta angol és német nyelven is megjelent (Dreamland: A Self Help Manual for a Frightened Nation. Citizen Press, London, 2008; Traumland: Was bleibt, wenn alles verkauft ist? Orange Press, Freiburg, 2011), és 2009 ben dokumentumfilm is készült belőle. (A ford.) Published Original in English An article from 8/9

9 Translation by Böröczki Tamás Contribution by Magyar Lettre Internationale First published in Magyar Lettre Internationale 84 (2012) (Hungarian version) (c) Andri Snaer Magnason / Magyar Lettre Internationale (c) Eurozine An article from 9/9

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013. Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

Read also: György Dalos What does it mean, disclosure? Samuel Abrahám A trace of metaphysics? On the allegations against Milan Kundera

Read also: György Dalos What does it mean, disclosure? Samuel Abrahám A trace of metaphysics? On the allegations against Milan Kundera Miroslav Balastík Kundera és a bársonyos forradalom lezárulása (Prága) A történelem hihetetlen fintora: egy író, aki megpróbált eltűnni a művei mögött, hogy saját biográfiája ne zavarja meg a szereplői

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát.

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. Ilkei Csaba: Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A világot ma egészen mások irányítják, mint

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

2013.12.04. Miért hullámzik a forint árfolyama? A halmozott infláció és az EUR árfolyam 1994-2013. Magyar államadósság 1994-2005

2013.12.04. Miért hullámzik a forint árfolyama? A halmozott infláció és az EUR árfolyam 1994-2013. Magyar államadósság 1994-2005 Miért hullámzik a forint árfolyama? Közgazdasági alapismeretek 10. előadás EKF Csorba László egyszerű gazdasági szereplők tranzakciói Különleges szereplők tranzakciói A halmozott infláció és az EUR árfolyam

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán 2009. október 16. Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola "A jelenlegi globális világgazdaságban mindössze csak két

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

Euro. A grár, halászat, erdőgazdaság 1,3 (2) 29,4 (2) S zolgáltatások (nem piaci szolgáltatások) 69,3 (2)

Euro. A grár, halászat, erdőgazdaság 1,3 (2) 29,4 (2) S zolgáltatások (nem piaci szolgáltatások) 69,3 (2) Botos Katalin (szerk.) : Pénzügyek és globalizáció SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei 2005. JATEPress Az Édentől keletre Botos Katalin Itt, a Lajtán innen, mindnyájan az Édentől keletre vagyunk. Hány

Részletesebben

A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál

A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál MUNKAVÉDELEM 1.1 A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál Tárgyszavak: munkavédelem; vállalati kultúra; vállalatirányítás; munkaszervezés; munkabiztonság. A General Electric

Részletesebben

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel 2005. december TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Lisszaboni Stratégia 5 Lisszabon szembesítése a tényadatokkal 6 Változások félúton 12 Lisszabon

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök VIII. NEMZETKÖZI TANÁCSADÓI KONFRERENCIA 2016. október

Részletesebben

Tények hazugságok helyett

Tények hazugságok helyett Tények hazugságok helyett Azt állítja a FIDESZ: hogy nyomorog az ország, szétporladóban van a szociális biztonság. A GDP hány százalékát költjük a fontosabb jóléti kiadásokra idén, és mennyit költöttünk

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 4.

Vezetői összefoglaló december 4. 2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.30. COM(2012) 739 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK a Görögországnak a költségvetési felügyelet megerősítésére és elmélyítésére, valamint Görögországnak a túlzott

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 1.

Vezetői összefoglaló június 1. 2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 26. I. 27. I. 28. I. 29. I. 21. I. 211. I. 2. I. 213. I. 214. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 214. I. negyedév Budapest, 214. május 19.

Részletesebben

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3. Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 2.

Vezetői összefoglaló január 2. 2018. január 2. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, míg a svájci frank viszonylatában gyengült. A BUX 7,3 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 25. III. 2. I. 2. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. 215. III. 21. I. 21. III. 217.

Részletesebben

A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői

A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

A MODERN OROSZ IRODALOM

A MODERN OROSZ IRODALOM A MODERN OROSZ IRODALOM fllexej Tolstoj Olyan volt Oroszország 1921-ben, mint forgószél után egy népes község. Fel volt forgatva minden, a társadalmi élet arhitekturája és az emberi viszonylatok. Összekeveredett

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI KHT Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére (Az MKIK-GVI és a megyei kamarák kérdõíves vállalati

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Lakást akartak, mindent aláírtak Új Szöveges dokumentum Haász János - haasz.janos@mail.index..hu, Nagy Attila - nak@mail.index..hu 2009. 02. 04., 00:28 Frissítve: 16 órája A miskolci Avas lakótelepre beköltözött

Részletesebben

AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013

AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013 AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013 Bátorítani a vállalkozó szellemet megszűntetni a kudarctól való félelmet A Survey of Amway Europe, October 2013 A kutatás Adatfelvétel: Minta: Országok: Módszer: Intézet:

Részletesebben

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Kiből lesz vállalkozó?

Kiből lesz vállalkozó? Kiből lesz vállalkozó? A vállalkozói szféra létrejöttének mikrotársadalmi tényezői Szlovákiában Mészárosné Lampl Zsuzsanna, PhD Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 18. IV. negyedév Budapest, 19. február 18. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 22.5.2015 2015/2042(INI) JELENTÉSTERVEZET az európai Progress mikrofinanszírozási eszköz végrehajtásáról (2015/2042(INI)) Foglalkoztatási

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

A tőzsdézés tévhitei, misztériumai

A tőzsdézés tévhitei, misztériumai 2 A tőzsdézés tévhitei, misztériumai A közgondolkodásban a tőzsde világa misztikus és elérhetetlen dolognak tűnhet. Természetesen ez nem így van, a tőzsdézés ma már mindenki számára elérhető pénzkereseti

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév FHB Lakásárindex 2015. II. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2015. II. ében 184,2-re emelkedett az év eleji 179,36-ról, így 2015 I. éhez képest az árak nominálisan 2,7 százalékkal,

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Természetes személyek fizetésképtelenségi eljárása

Természetes személyek fizetésképtelenségi eljárása Természetes személyek fizetésképtelenségi eljárása A magáncsőd Dr. Bán Zsuzsa Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Mi az eljárás lényege? Természetes személy adósok fizetésképtelenségük esetén a gazdasági

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.26. COM(2015) 85 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK 2015. évi európai szemeszter: A növekedési

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.4.2009 COM(2009) 178 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA BUDAPESTEN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 16 122 18 005 18 816 19 101 19 594 19 823 123,0% 105,4% 103,8%

Részletesebben

Az állam és az adóssága

Az állam és az adóssága 2010 március 31. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A rendszerváltás (?) óta tudjuk, Magyarország azért (is) van rossz gazdasági helyzetben,

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Alig kezdődött el a NAT, illetve az iskolák által elkészített pedagógiai programok és

Alig kezdődött el a NAT, illetve az iskolák által elkészített pedagógiai programok és Iskolakultúra 2002/10 Liskó Ilona Tantervi reformok a szakképzésben 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerbe bevezették a NAT-ot, ami a tananyag átalakításán túl iskolaszerkezeti változásokkal is együtt

Részletesebben

Benczes István: Trimming the Sails. The Comparative Political Economy of Expansionary Fiscal Consolidations. A Hungarian Perspective

Benczes István: Trimming the Sails. The Comparative Political Economy of Expansionary Fiscal Consolidations. A Hungarian Perspective Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. december (1125 1129. o.) Benczes István: Trimming the Sails. The Comparative Political Economy of Expansionary Fiscal Consolidations. A Hungarian Perspective Central

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Kínai gazdaság tartós sikertörténet Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Főbb témák Az elmúlt harminc év növekedésének tényezői Intézményi reformok és hatásaik Gazdasági fejlődési trendek

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben