Duna-Adony április Helyi Közéleti Híradó XXV. évfolyam 4. szám Ára: 100 Ft

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Duna-Adony 2015. április Helyi Közéleti Híradó XXV. évfolyam 4. szám Ára: 100 Ft"

Átírás

1 2015. április Helyi Közéleti Híradó XXV. évfolyam 4. szám Ára: 100 Ft Előre a múltba! Éljen Május elseje! Adony Város Tisztelt Lakói! Május 2-án Retró Majálisra hívjuk településünk apraját, nagyját, illetve nagyjából mindenkit a Kastélyparkba. Marika néninek külön szólunk, hogy a sámlit otthon ne felejtse, és ha már úgyis a Bajcsyn jön, a Főtéren mindjárt be is állhat a felvonulók közé, aztán majd valami jó kis repp-számmal honoráljuk ezt a délután folyamán. Szóval 9 órakor indulna a retrós felvonulás, amit reményeink szerint régi, már alig működő, de önjáró gépjárművek, motorkerékpárok vezetnének fel, mindjárt a Bandy Band után. Erre tehát már most hívjuk a családokat, baráti köröket, civil szervezeteket, intézmények, vállalkozások kollektíváit, akik a Kulturális- Közösségi Koordinációs Központ által előzetesen cenzúrázott tábláikat, valamint szabadon összeállított virágcsokraikat, zászlóikat is magukkal vihetik-mehetik. A Kastélykertbe érve szólna még az első itatásig a fúvószenekar, akitől aztán átveszi a színpadot a háromfős Lédeczi duó. Ez éppen alkalmas aláfestés a szokásos táborépítéshez, a bográcsozás előkészítéséhez, az ebédfőzéshez. Amíg az ebéd rotyog, tervezünk többféle elfoglaltságot is. Főként a gyermekekre gondolva beindul a vursli, valamint különféle játékos programok. Akár délelőtt megkezdődhet a színpad melletti kiállítóhelyen a szocialista ipar remekeiből, retrós háztartási-és egyéb eszközökből, régi kitüntetésekből, munkásőr-, polgári védelmis-, esetleg kisdobos-vagy úttő ruhákból, kiegészítőkből tervezett kiállítás, ami okosan átmehet csereberébe is, ha lesz, aki kiállít, meg aki cserél. Még szintén a délelőttöt színesítené egy jó kis kövér sovány focimeccs, könnyített cipőben, rövidebb futamidővel. Ha erre lenne jelentkező, az a Hetyei Csabát keresse a Presszóban, aki regisztrál. Fontos tudni, hogy a normál meccsekkel ellentétben itt sérüléskor nem a Pálfai szódával gyógyítunk, hanem sörrel locsoljuk a sebeket. Hát ha még az egykori kézilabdacsapatunk is feltámadna egy összecsapás erejéig, az lenne ám a csuda, mert a flaszteron ők is lejátszhatnának magukkal egy fordulót valamennyiünk nagy örömére. Valójában még egy meghirdetni valónk lenne, ez pedig a Ki Mit Tud? egynapi feltámasztására irányuló erőfeszítésünk gyümölcseként szökkenhetne szárba a délután folyamán a szabadtéri színpadon. De jó lenne! A színpadnál tartva tervezzük a Felvonulók kérték interaktív szórakoztató blokkot, 14 órától a gyermekeknek egy bűvész-bohóc produkciót, FDS-, hastánc bemutatót, 18 órától pedig először Nagy Feró ad ízelítőt az egykori mozgalmi és a betiltott dalokból, 19 órától főműsoridőben, reklám nélkül Marót Viki és a Nova kultur zenekar élő koncertjében mélyülhetünk el átlényegült áhítattal. Vendégeink részére a sör- és virsli jegyekkel kedveskedünk a készlet erejéig. Akinek pedig ez sem elég, az pörögjön a szerencsekerékkel vagy pihenjen meg a DJ Ámokfutó utcabálján. (Németh Laci még nem tudja, de megígérte, hogy lesz májfa is.) Na ennyit akartam mondani. Ismeretlen költő verse: Május 1. ünnepére Zengő május első napja boldog, vidám, tarkabarka. Ünneplőben a sok ember, lobog már a zászlótenger. Víg úttörők sorakoznak, a dobszóra megindulnak, nótájuk meg vígan harsog; éneklik a szabadságot. Éljen Május elseje!

2 Önkormányzati hírek Március 26-án a képviselő-testület az első napirend keretében tárgyalta és bírálta el a civil szervezetek által benyújtott pályázatokat. (Erről tételes beszámolót jelen számunkban mellékelünk.) A következőkben az önkormányzat évi közbeszerzési tervét hagyták jóvá azzal, hogy kötelező feladatnak tettek eleget, ugyanakkor a terv év közben, az aktuális helyzetnek megfelelően módosítható lesz. Az önkormányzat évre vonatkozó Gazdasági Programjának elfogadásakor szintén jogszabályi előírásnak tett eleget a képviselő-testület, amikor a ciklus főbb céljait fogalmazta meg. Az egészségügyi dolgozók béremeléséhez járult hozzá ezt követően a testület, melyhez nem szükséges saját forrást biztosítani, ezt állami normatívából fedezik. Az adonyi Szent István Általános Iskola és AMI üzemeltetését a kormány által lehetővé tett korábbi szabály szerint átadtuk a Klebersberg Intézményfenntartó Központnak üzemeltetésre. Erre a feladatra az intézményfenntartó el is vont évi 23 millió forrást a helyi büdzséből. Most lehetőség nyílt arra, hogy az intézmény fenntartását, az ezzel kapcsolatos feladatok ütemezését, illetve az erre szolgáló központi forrást ismét saját kezelésünkbe vonjuk. Miután az eddigi elvonás és A évi Civil pályázat nyertesei Adonyiak Baráti Köre működési költség 60,000 Ft Adonyi Nyugdíjas Klub Kirándulása kiskunmajsai fürdőbe 120,000 Ft Adonyi Fiatalok Baráti Társasága Jubileumi Adventi vásár 300,000 Ft Adonyi Méhész Klub Mézes nap 150,000 Ft Duna Menti Szent Orbán Borrend Működési költség 200,000 Ft Duna Menti Szent Orbán Borrend Rendezvények szervezése (Szent Orbán Ünnep, Nemzetközi Szent Orbán találkozó, Új bor ünnep, Szakmai kirándulás, Borverseny) 730,000 Ft Vetus Salina Kulturális Egyesület Márton napi libavacsora 100,000 Ft Vetus Salina Kulturális Egyesület SzentIván-éjimulatság 200,000 Ft Kerékpáros zarándoklat szervezői Kerékpáros zarándoklat Erdélybe 400,000 Ft 1414.sz. Gellért püspök Cserkészcsapat Nyári tábor 250,000 Ft Örökmozgó Kistérségi Sportegyesület Aerobik verseny, úszóverseny 100,000 Ft Örökmozgó Kistérségi Sportegyesület Eszközvásárlás, könyvelői díj 70,000 Ft Adony és Környéke Horgász Egyesület Duna-parton lévő pihenőházak karbantartása, versenyrendezés 610,000 Ft Ananda Jóga Csoport Jóga tábor ,000 Ft Adonyi Pilates Női Csoport Meditációs tábor 60,000 Ft a fenntartás összege nagyjából kiegyenlítik egymást, a képviselők úgy döntöttek, hogy visszaveszi az önkormányzat az üzemeltetést, mert így magunk tudjuk ütemezni, végezni az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az intézkedés a szakmai irányítást, a pedagógusok bérezését nem érinti azt továbbra is a KLIK végzi. Az Adonyi Hóvirág Óvoda beiratkozási időpontjainak meghatározását követően ismerték meg a képviselők Adony évi környezetvédelmi helyzetét, a lakóhelyi környezet állapotának alakulását. A tájékoztatót a testület elfogadta. A D07-es Adony és Környéke Postagalamb Egyesület korábban kötött támogatási szerződésének módosítási kérelmével fordult a testülethez. Az egyesület az elmúlt év során kivált a Fejér Megyei Tagszövetségből, az új tagszövetséghez történő befizetéseire az elszámolási határidő után került sor, ezért kérték a módosítást. Ugyancsak programváltozások miatt kérte a Bandy Band Fúvószenekar is a tavalyi civil pályázaton nyert forrás elszámolási határidejének meghosszabbítását. A testület mindkét kérelmet elfogadta. Döntöttek a képviselők köztéri padok vásárlásáról, melyek közterületeinken kerülnek majd felállításra. Állami normatívára lehet pályázni a települési támogatás finanszírozására, melyre a testület jóváhagyásával Adony is benyújtja pályázatát. A környezetvédelmi felügyelőség megküldte a korábban megalkotott kerti hulladék égetésére vonatkozó helyi rendeletünkre a véleményét, amelyben támogatja a képviselő-testület által javasolt módosítás elfogadását. Ennek értelmében a módosuló helyi rendelet szerint október 1. és április 30-a között, csak szombati napokon 12 és 17 óra között szabad avart és kerti hulladékot égetni. Bejelentésekkel folytatódott az ülés, melynek során Ronyecz Péter polgármester jelezte, hogy az iskola alkotóházának kazánja tönkrement, a csere egy korszerű kondenzációs kazánra 340 e Ft-t igényel, melyet a testület az általános tartalék terhére jóváhagyott. Egy bemutatott példány alapján hozzájárultak a képviselők 20 db köztéri hulladékgyűjtő megvásárlásához. A bérlők kérése alapján - mert megelégelték, hogy többen odahordják illegálisan a szemetet - hozzájárult a testület a Kinizsi gödör körbekerítéséhez. A hagyományos Bálint Ágnes meseíró és mesemondó versenyre a gazdasági bizottság külsős tagja, Fónad József 10 e Ftot, Dr. Glaszhütter Csaba alpolgármester 60 e Ft-ot ajánlott fel a rendelkezésre álló keretből. Ezen túlmenően Fónad József 40 e Ft-ot ajánlott a Szent Orbán kápolna karbantartásához, Dr. Glaszhütter Csaba alpolgármester pedig további 40 e Ft-t a Húsvéti Vásár szervezésére. Az Örömkör megvalósításához Ronyecz Péter polgármester, Friedrich Teréz képviselő és Orthné Horváth Marianna képviselő egyaránt e Ft-ot ajánlottak fel. D-07 Adony-és Környéke Postagalamb SE Versenyköltségek 100,000 Ft Adonyi Evezős és Vizisport Egyesület Működési költség 100,000 Ft Hóvirág Foltvarró Csoport Működési költség 150,000 Ft Adonyi Szőlőhegyi Fiatalok Csoportja (Kozmér Amanda, Paulusz Enikő) Szüreti Mulatság és Bál 240,000 Ft Bandy Band Fúvózenekari Egyesület Működési és Fejlesztési támogatás 450,000 Ft Lélekmentők Kamarakórus Táncház, vendégszereplések 500,000 Ft Füsi Gyöngyi (iskola) Emlékfilm forgatása 160,000 Ft Füsi Gyöngyi (iskola) NAP - TÁNC- SZÍNHÁZ és alkotótábor Ft Füsi Gyöngyi (iskola) Színházi improvizációs műhely 50,000 Ft Megváltozott a szociális ellátások rendszere, a járásokhoz került az aktív korúak ellátása A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere március 1-jétől jelentősen átalakul, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai különválnak. A legfontosabb tudnivalókról tájékoztatta a médiát dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Tanárki Gábor igazgató, Takács Jánosné dr., a kormányhivatal szociális és gyámügyi hivatalának vezetője, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, dr. Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője és Simon János, a Sárbogárdi Járási Hivatal vezetője március 1-jétől az aktív korúak ellátását foglalkoztatást helyettesítő támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás is a járási hivatalok állapítják meg a települési jegyzők helyett. A támogatás folyósítását is a kormányhivatalok végzik, minden hónap 5. napjáig. A február hónapra járó támogatást még a jegyző folyósítja március 5-ig, a március hónapra járó ellátást, április 5-éig már a kormányhivatalok folyósítják bankszámlára vagy postai úton, lakcímre utalással. Az aktív korúak ellátására irányuló kérelmek, változás-bejelentések benyújthatók: Fáklyás felvonulással zárták a nemzeti ünnepet Kényszerből és rutinból nem lehet ünnepelni. Azok az ünnepnapok, amiket kívülről kényszerítettek ránk, az elnyomás megszűntével történelmünk során mindig süllyesztőben végezték. - kezdte ünnepi beszédét Ronyecz Péter polgármester, majd azzal folytatta gondolatmenetét, hogy március - a polgármesteri hivatalokban, közös önkormányzati hivatalokban, - a településen hetente ügyfélfogadást tartó járási hivatali ügysegédnél, - a kormányablakoknál, - a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél, - és a kérelmet elbíráló járási hivatalnál is. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultsági feltételek, illetve a támogatás havi összege (22.800,- Ft) nem változik. Az aktív korúak ellátásán belül megállapított rendszeres szociális segély helyett március 1-jétől egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre, vagyis az egészségkárosodott és a gyermekük felügyeletét megoldani nem tudó állás nélküliek a Szociális törvényben foglalt feltételek alapján válhatnak jogosulttá ilyen támogatásra. Azon személyeknek, akiknek rendszeres szociális segély került korábban megállapításra, ezt az ellátást a jegyzőnek kellett február 28-áig felülvizsgálnia, és a feltételek fennállása esetén egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást kell megállapítania. Amennyiben a felülvizsgálatot a jegyző nem tudta befejezni, úgy azt a járási hivatal végzi el. Az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás nem fix összegű támogatás, annak összege függ a támogatásra jogosult személy családjának jövedelmétől. A megyei kormányhivatalban március 2-án tartott sajtótájékoztatón dr. Petrin László főigazgató kiemelte azt is: nagy a helyi, települési jegyzők erkölcsi felelőssége, hiszen a polgármesteri hivatalok adatbázisok alapján utalja, illetve postázza majd a kormányhivatal az ellátást a jogosultaknak. 15-e sohasem tartozott ezen ünnepek közé, hiszen az egyik legtisztább, mindenki által elfogadott magyar ünneppé vált. Ennek oka pedig az, hogy azt a röpke történelmi pillanatot idézi fel, amikor egyetértésre jutott szegény és gazdag, egyetértésre jutottak a különböző vallási felekezethez tartozók. Ez az ünnep a magyarok kiegyezésének ünnepe, amire nem is igen találunk példát. A városi megemlékezést az arany minősítéssel bíró Gyöngyvirág Női Kar, valamint a helyi általános iskola diákjainak műsora színesítette, végül a jelenlévők közösen Az államreform keretében az állami feladatok az önkormányzatoktól átkerülnek a járási hivatalokhoz, ez történik a szociális ellátórendszer esetében is - vont párhuzamot dr. Tanárki Gábor, a kormányhivatal igazgatója. Takács Jánosné dr., a szociális és gyámhivatal vezetője arra hívta fel a figyelmet: a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatások esetében nem csak az egy fogyasztási egységre eső jövedelmet kell vizsgálniuk, hanem a vagyoni helyzetet is. A lakás, amelyben az érintett életvitelszerűen él, az nem, de egy drágább autó már vagyontárgynak számít. A fehérvári járási hivatal két munkatársat két hónapra kölcsön kap a fehérvári önkormányzattól, hogy zökkenőmentes legyen az átállás - mondta el Dancs Norbert hivatalvezető. Dunaújvárosban ugyanazokban az irodákban, ugyanazok a szakemberek várják az ügyfeleket, mint eddig. Tudtak átvenni dolgozókat ugyanis a városi polgármesteri hivataltól, anélkül, hogy létszámot emeltek volna - jelentette ki dr. Kovács Péter hivatalvezető. Sárbogárdon is sikerült feltölteni a járási hivatal üres státuszait, és átalakították az ügyfélfogadási időket - tájékoztatott Simon János hivatalvezető. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Székesfehérvári Járásban 1657, a Dunaújvárosi Járásban 1815, a Sárbogárdi Járásban 1379, Fejér megyében összesen 7341 aktív korú ellátottról gondoskodnak. Felhívták a figyelmet arra is: azok a közfoglalkoztatottak, akiknek a szerződésük február 28-án lejárt, március 6-áig keressék fel a munkaügyi kirendeltséget. Fejér Megyei Kormányhivatal vonultak fáklyákkal a régi önkormányzat épületének falán elhelyezett emléktáblához, az adonyi nemzetőrök, valamint az iskolában az Aradi 13-ak kopjafáihoz, ahol koszorúkat helyeztek el. Percsi

3 Szépkorúak jubileumi köszöntése Március harmadik hetében két nénit is megköszöntöttünk 90. születésnapja alkalmából. Az Adonyi Önkormányzat jókívánságait, virágcsokrát, valamint az Iskolai hírek Magyar nyelvi versenyek a felső tagozaton December 16-án a hatodik évfolyam tanulói képviselték iskolánkat a tankerületi Biblia ismereti vetélkedőn Dunaújvárosban. Viczai Zsombor és Bodó Emese 6. o tanulók az első helyen végeztek. Pletser Dominik és Szabó Natasa a negyedik helyet szerezte meg. Szép magyar beszéd versenyt január 13- án rendeztük meg. Minden osztályt 3 fő képviselt. Eredmények: 5-6 évfolyam 1. Bodó Emese 2. Virág Gréta 3. Viczai Zsombor 7-8. évfolyam 1. Kurucz Vanda 2. Simon Karola 3. Pintér Alexandra Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot Bokor Erika aljegyző adta át először 18-án Juhász Józsefné Ilonka néninek. Ilonka néni március 18-án született Adonyban, és mindvégig hű maradt szülőfalujához. Férjével kötött házasságukból született két leánygyermeküket, Ilonát és Ágnest itt nevelték fel. Az lányok is férjhez mentek, a családot így már két unoka és öt dédunoka gazdagítja. Ilonka néni a téeszben dolgozott, majd a TÜZÉP-től ment nyugdíjba. Édesapja a Nagy-dunai vízimalomban dolgozott. Ilonka néni ma is jó egészségnek örvend, aktív, főz-süt, gondozza a kertet, ellátja magát. A másik ünnepelt, Nikl Jánosné, Piroska néni egy nappal később, március 19-én ünnepelte a 90. születésnapját. A körzeti versenyen február 19-én Rácalmáson rendezték, ahol iskolánkat Kurucz Vanda képviselte és különdíjjal jutalmazták teljesítményét. Február 26-án rendeztük meg a hagyományos helyesírási versenyünket, ahol 20 fő vett részt. A következő eredmények születtek. 5.osztály: I. Bauer Szilvia 2. Virág Gréta 3. Virág Lilla 6.osztály: 1. Pollák Bertalan 2. Viczai Zombor 3. Pallanki Panna 7.osztály: 1. Tóth Nóra 2. Dombi Evelin 8. osztály: 1. Simon Karola 2. Takács Julianna 3. Pauleczki Panna A megyei versenyre a korábbi 4 fő helyett 7 fő versenyzőt neveztünk. I. Virág Gréta 5.a 37+50=87 I. Bauer Szilvia 5.b 39+48= március 19-én született Adonyban. Érdekesség, de édesapja - ugyanúgy, mint Ilonka nénié - szintén vízimolnár volt. Ők viszont szüleivel és két testvérével, Jánossal és Irénnel Adony mellett Pusztaszabolcson, Gyúrón, Dunapentelén is laktak, a munkahely függvényében. Iskoláit Adonyban, illetve Pusztaszabolcson végezte ben ment férjhez Nikl János cipészmesterhez. Két fiúgyermekük született; János és László. Piroska néni a Ruhaipari KTSZ-nél dolgozott varrónőként nyugdíjazásáig. Nagyon szereti unokáit; Andreát, Editet, Györgyit, Doriszt, valamint két dédunokáját, Franciskát és Benedeket. II. Virág Lilla 5.a 37+39=76 III. Lajtos Kíra 5.a 23+51=74 IV. Kozák Kata 5.a 35+37=72 V. Gurbó Léna 5.a 33+38=71 VI. Hollósí Anna 5.b 30+37=67 VII. Kurucz Dorka 5.b 17+47=61 6. oszt. Tollbamondás+Nyelvtan I. Pollák Bertalan 6.b 36,5+55=91,5 II. Viczai Zsombor 6.a 32+46=78 III. Pallanki Panna 6.a 31+43=74 IV:Safarik Fanni 6.b 27,5+46=73,5 V. Szűcs Luca 6.b 35+35=70 7.oszt. Tollbamondás+Nyelvtan I. Tóth Nóra 7.a 38,5+35,5=74 II. Dombi Evelin 7.b 33,5+34=67,5 8.oszt. Tollbamondás+Nyelvtan I. Simon Karola 8.a =97,5 II. Takács Julianna 8.a 34+49=83 III. Pauleczki Panna 8.b 32+50=82 IV. Ignácz Kristóf 8.b 33+23=55 A továbbküldött dolgozatok alapján Pollák Bertalan és Simon Karola ért el kategóriájában olyan eredményt, amellyel a megyei fordulóra is behívták Székesfehérvárra. Juhászné Bencze Zsuzsanna magyar történelem szaktanár Sporteredmények márc. 17. kedd Körzeti mezei futóverseny, Adony: I. korcsoportos fiúk között 3. helyezett Kis Máté, II. korcsoportos lányok között 1. helyezett Virág Gréta, 6. helyezett Szabó Flóra, csapatban 2. helyezettek lettek (Virág Gréta, Szabó Flóra, Bartal Anna, Bokor Iza, Kurucz Dorka). IV. korcsoportos lányok között 6. lett Kiss Zsanett, Csapatban 1. helyezettek (Kiss Zsanett, Simon Karola, Vukajlovics Darinka, Késmárky Vivien, Mester Fanni) március 24. Megyei kéttusa verseny, Mór: I. kcs. lányoknál 2. helyezet lett Kis Kata. I. kcs. fiú csapatunk 3. helyezet, tagjai: Kis Máté, Vörös Levente. Körzeti mezei futóversenyen továbbjutottaknak a megyei mezei futóversenye márc. 26-án volt Enyingen. I. kcs. fiú Kis Máté 6. hely II. kcs. lány csapat 4. hely IV. kcs. lány csapat 6. hely Kis Kata a Kéttusában továbbjutott az országos versenyre, mely április 21-én lesz Kecskeméten. Auer- Németh Ildikó testnevelő Művészetek A tankerületi alapfokú művészeti iskolák munkaközössége márciusában is rajzpályázatot hirdetett, ezúttal Vízi világ címmel, melyen a képzőművészeti tanszak diákjai is részt vettek. 300 beérkezett pályaműből 135 került kiállításra. Az elbírálás során Berki Noémi (7.a) aquarellje II. helyezést ért el, Bíró Dominik színes ceruzával készült rajzát különdíjban részesítették. Külön öröm, hogy a beküldött képek mindegyike helyett kapott a kiállításon, míg az ifjú alkotók mindegyike elismerő oklevélben részesült. Kisnémet Tímea képzőművész-rajztanár március 26-án került megrendezésre iskolánk hagyományos népdaléneklési versenye, melyen iskolánk 50 tanulója indult, elsőstől nyolcadikosig. A gyerekek nagyon színes repertoárt mutattak be az általuk, vagy szaktanáruk által választott népdalokból. A 4 korcsoportban 4 különböző magyar népdalt kellett kötelezőként elénekelni. A háromtagú zsűrinek legnehezebb dolga a 3-4. osztályosoknál volt, ahol a szép számú versenyző mindegyike magas színvonalon szólaltatta meg dalait. Az eredményhirdetést Paulusz Kata, iskolánk volt tanulójának szólóéneke, és daltanítása előzte meg, mellyel Kata nagyon jó hangulatot teremtett a gyerekek és szülők közösségében. Ezúton köszönjük Kata közreműködését. A versenyen a következő eredmények születtek: I. korcsoport 1-2. osztály: 1. Sólyom Zsóka 2.a 2. Nagy Bulcsú 1.a 2. Bereczky Dániel Mór 2.a 3. Nagy Kitti 1.b II. korcsoport 3-4. osztály: 1. Ármai Borbála 4.a 1. Bokor Péter 4.a Ágoston Melinda 4.a Lipták Lilien 4.b - különdíj III. korcsoport 5-6. osztály: 1. Pauleczki Károly 5.b 1. Bereczky János 5.a Sipos Noémi 6.b - különdíj IV. korcsoport 7-8. osztály: 1. Pauleczki Panna 8.b 2. Seres Klaudia 8.a Barocsai Bianka 7.b különdíj Vukajlovics Darinka 7.b különdíj Varga Barnabás 8.a különdíj Közülük a legjobbak áprilisban Pusztaszabolcson képviselik iskolánkat a területi versenyen. ének-zene tanár Reál szakos felső tagozatos eredményeink Február végén került sor a hagyományos Zrínyi Ilona nemzetközi matematika verseny első fordulójára Dunaújvárosban. Bár a verseny nevezési díjas, így is szép számban indítottunk versenyzőket. Az idén már sikerült a másodikosainkat is bevonni a versenybe. Az alsósoknak 60 perc alatt 25 feladattal, az 5-6. osztályosoknak 75 perc alatt 25 feladattal, míg a 7-8. osztályosoknak 90 perc alatt 30 feladattal kell megbirkózniuk. Évfolyamonként tanuló vesz részt a megyéből. Iskolánkból a következő tanulók értek el jobb eredményeket: Zsigmond Ferenc 2.a, Majer Péter 2.a, Leicht Kitti 3.a, Stanczel Ágnes 4.a, Virág Gréta 5.a, Viczai Zsombor 6.a, Bokor Jónás 7.a, Pauleczki Panna 8.b matematika szakos tanár A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában került megrendezésre a tankerületi kémiaverseny 7-8. osztályosok számára. Iskolánkat 2 tanuló képviselte. Simon Karola 8.a 2. helyezett, Elek Balázs 7.b 6. helyezett lett. Elszeszer Györgyné kémia szakos tanár Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat és szülőket egyaránt! Köszönjük a szülők és az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány segítségét, akik közreműködtek tanítványaink versenyre való eljutásában, utaztatásban! igazgatóhelyettes Az Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány várja az adók 1%-os felajánlását. A befolyt összeget tehetséggondozásra, jutalmazásra, beteg gyerekek megsegítésére, nehéz sorban élő gyerekek családjának anyagi támogatására, versenyre történő utaztatásra, gyermeknapi programokra és ajándékokra, osztály- és óvodai kirándulásokra stb. fordítjunk évről évre. kuratóriumi titkár

4 Báloztak a fiatal borászok Így készültek a gyermekek a Húsvétra Húsvéti kézműves játszóházat szerveznek a Közösségi- Kulturális Központ és könyvtár könyvtárosai március 30-és április 2-a között, naponta 14 órától- 16 óráig. Az iskolás gyermekek mellett bármelyik érdeklődő ÁPRILISI könyvtári játék Megoldásaitokat minden hónap 25-éig adhatjátok le az iskolai vagy a városi könyvtárban. Szerzők kerestetnek: Ha beírod a következő művek szerzőit, s a megjelölt betűket a megadott sorrendben összeolvasod, akkor egy diákoknak szóló irodalmi folyóirat címét kapod. Jó munkát kívánunk! Kati néni ; Piroska néni Három évvel ezelőtt alakult a Fiatal Borászok csoportja mintegy harminc fővel, azzal a céllal, hogy megszerettesse a fiatalokkal a szőlőművelést, a borászattal kapcsolatos feladatokat. Sajnos gyakran szembesültek azzal a családoknál, hogy ahol az öregek már nem bírnak a szőlővel, ott hamarosan eladják azokat, mert a fiatalok nem éreznek sok affinitást e szép, bár kétség kívül sok időt, energiát igénylő tevékenységhez. A csoport alapítója, Kozmér Amanda éppen ezért látta célszerűnek a szőlőhegyi családok fiataljainak mozgósítását, annak érdekében, hogy e kedvezőtlen folyamatot visszafordítsák, a fiatalokkal a szőlőművelést, bortermesztést még idejekorán megszerettessék. Mindezt kényszer nélkül, a korosztálynak megfelelő, kötetlen légkörben, a hozzájuk igazított programokkal. Mára két nagyobb, évente ismétlődő programot sikerült meghonosítaniuk. Ezek közül az egyik során évente három alkalommal az adonyi Szőlőhegy három területén rendeznek közös szőlőhegyi bejárást. Ennek során a fiatalok uralják a pincéket, ahová bevezetik a többieket, megismertetik velük a saját szőlőt, pincét, az általuk alkalmazott fogásokat, tapasztalatokat. Szintén az összetartást erősíti az évente megrendezésre kerülő Fiatal Borászok Bálja. Ennek az idén az volt a különlegessége, hogy álarcban kellett megjelenni, amire Adonyban nem sok példa akadt eddig, mások szervezésében sem. gyermek bekapcsolódhatott a programba, aki kedvet érzett ahhoz, hogy szüleinek, családtagjainak saját kezével készítsen ajándékot. Ebben pedig a könyvtárosok mellett Szakácsné Gévai Andrea is besegített. Így, irányításuk alatt ottjártunkkor éppen nyuszis kosárka készült, de minden foglalkozáson más-más ajándéktárgy készül. 1. A koppányi aga testamentuma 2. Bánk bán Anyám könnyű álmot ígér 5. Lóci óriás lesz 5 4 Megfejtés Képtelen természetrajz 10 A farsang utolsó hétvégéje ehhez megfelelő időpontnak is bizonyult, így a szövetkezet ebédlőjében rendezett bálon többen teljesen beöltözve, néhányan csupán a kötelező álarcot viselve szép számban jelentek meg. Bár eddig csak a fiatalok részére szólt a meghívó, jövőre azt tervezik, hogy a szülőket is meghívják azért, hogy a generációk közötti közeledést elősegítsék. Ez talán a Duna-Menti Szent Orbán Borrendhez való kötődésüket is segíteni fogja, hiszen eddig tőlük teljesen függetlenül működött a csoport. Pedig fontos lesz a borrend felé a közeledés azért, hogy a borrend munkáját a következő generáció vegye át és folytassa, őrizze jó hírnevét, legyen gondos gazdája az adonyi szőlőhegyi kultúrának. Percsi Képünkön Elek Tímeának 1.b. osztályos tanulónak a nagy munka közben még egy kis integetésre is maradt energiája. Helyes megfejtést küldött be: Safárik Fanni Nyugdíjason is a Duna mellett töltik napjaikat Bár kimondottan kellemetlen, csípős, szemerkélős volt az idő, ez sem tartotta vissza a két nyugdíjas horgászt, Nebucz Kálmánt és Bodzán Gyulát, akikkel kedvenc helyükön a Kis-Duna Iváncsával szembeni részén, az un. Kilences fölötti szakaszon találkoztunk. És ez nem véletlen, mert ahogyan elmondták, valójában minden nap kimennek a vízre csónakkal, hogy hódolhassanak horgász-szenvedélyüknek. Gyakorlatilag csak a kemény fagy tudja őket otthon tartani, mert széltől, hótól, esőtől, hidegtől nem riadnak vissza. Kedven helyükhöz, a már jelzett, általuk Új kotrásnak nevezett részhez ragaszkodnak, minden alakalommal ide jönnek szerencsét próbálni. Ezen a részen nincs telepítés, ezért az éjszakai horgászat is engedélyezett, amit a horgászok, - köztük szép számmal a Budapestről érkezők is jól kihasználnak. Sokszor sátoroztak itt a horgász-családok, de a szomszéd területen zajló kavicsbányászat ezt most visszavetette, mert a folyamatos szállítás teljesen tönkretette a horgászhelyekhez vezető erdei utat. A horgászhelyen egyébként a szezonnak megfelelően szinte mindenféle halat lehet VSK Foci Baracs Adony Ifi: Március 1. Ifi: 5:0 Felnőtt: 2:0 Adony Lajoskomárom: Március. 8. Ifi: 1:2, Felnőtt: 2:2 A mérkőzés esélyese a vendég Lajoskomárom csapata volt. Az első félidőben egy szöglet után született Paluska gól is mutatta ezt, majd a hazai védők hibáját kihasználva már 2 gólra nőtt a vendégek előnye. Az adonyiak csak nehezen találtak magukra, de egy 11-esből szépíteni tudtak. A második játékrészben már a hazaiak voltak fölényben és nyomás alá helyezték a vendégek kapuját, de gólt csak a 93. percben értek el Auer távoli bombájából. A döntetlen igazságosnak mondható. Jók: az egész hazai, illetve az egész vendégcsapat. fogni. A klasszikusnak mondható ponty, csuka, süllő mellett kősüllő, busa, amur, harcsa akad a horogra. Most, ebben a hideg március-előben a ponty kap, aztán a melegedéssel megjön a többi hal étvágya is. A készség gyakorlatilag mindegy, akár úszó, akár fenekező, mindenképpen a fenéken, a bedőlt fák mentén, az úgynevezett haltartásoknál kell keresgélni. Aki ismeri a terepet vagy megtalálja ezeket a félméteres, méteres gödröket, az nem megy haza üres szákkal. Kálmán eddigi legszebb halát, egy kilenc kiló nyolcvan dekás amurt tavaly fogta, míg Gyula szintén ez elmúlt évben egyesületi rekordot érő, tizenhat és fél kilós tőpontyot zsákmányolt. Kérdésünkre, hogy mit csinált ezzel a hatalmas hallal, nevetve válaszolta; Nagy a család. Adony Pusztaszabolcs: Március 14. Ifi 0:6, Felnőtt: 0:1 A szomszédvári rangadón alacsony színvonalú küzdelmes mérkőzés alakult ki, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben. Mindkét csapatnak adódtak kisebb gólszerzési lehetőségei. A 70. percben egy jól eltalált Csanádi lövés a 16-os sarkáról az 5-ösön megpattanva eldöntötte a mérkőzés eredményét a vendégek javára. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Nebucz, Klér, valamint a vendégeknél Csanádi és Székely. A halkészítés módjáról sok újat nem tudtak elárulni, gyakorlatilag egyszerű dunai halászlét szoktak főzni, illetve a hal fajtájához illőn rántva, sütve, roston sütve készítik el az adott halat. Az biztos, a dunai halból lehet igazán jó halászlét készíteni, mert a telepített pontyok iszapízűek és kövérek. Szerencsére ezeket a szemfülesebb horgászok hamar kikapkodják, bár az új helyi horgászrend szerint az eddigi napi három limitet lecsökkentették napi kettőre a telepítést követő egy hét alatt. A víz minőségével mindketten elégedettek, hiszen a Nagy- Dunáról közvetlenül kapja a vizet a mellékág, aminek a mélysége is megfelelő, 6-7 méteres. Sajnos ahol hal van, ott előbb-utóbb megjelenik a kormorán is. Próbálják ugyan különféle hangkeltő eszközökkel elzavarni őket, de ellenük igazán csak a vadászok tudnának eredményesen fellépni. Segítik is az egyesületet, de az idő, a lőszer fogyóeszköz, a kormorán meg visszatér és újra dézsmálja a halállományt. Sőt, nem dézsmálja, hanem egyenesen degeszre eszi magát, azaz eszik magukat, mert sokan vannak, és sokat esznek Több százra becsülik az ideszokott szárnyas rapsicokat. Mindezt leszámítva a vízpart még ilyen kopaszon, szemerkélő esőben is gyönyörű, ahol az igazi horgász a paradicsomban érezheti magát, főként, ha a legfontosabb, a kapás is megjön. Percsi Soponya Adony: Március 22. IFI: 1:1 Felnőtt 2:2 Adony - Mezőszilas: Március 29. IFI: 5:0 Felnőtt: 0:1 A kiesési rangadón a gyorsabban és gólratörőbben futballozó vendégek játszottak fölényben. Egy kapu előtti kavarodásból gólt is szereztek. Az adonyiak lassan és körülményesen futballoztak, így teljesen megérdemelten vitték el a három bajnoki pontot a mezőszilasiak. Jók: senki, illetve az egész vendégcsapat. Szezont kezdtek az Öregfiúk is: Március 21-én a Pusztaszabolcs ellen vívott csatával idehaza kezdtek az öregfiúk. Bőle István edző az 1:1-es végeredménnyel végződő mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy a tavaszi első meccsen pattogós, kemény talajon 11-esből szerezett góllal vezettünk. Ezt követte Pusztaszabolcs részéről egy szép bombagól. Bár sok helyzetet kihagytunk, a döntetlen mindenképpen reális. Állandó támogatóink: Adony Város Önkormányzata, SO-FE 2001 KFT., REÁL ABC, REÁL PONT, Park Presszó, Valódi Ízek Világa, MÓ-CSA Hússzaküzlet, Dominó Húsbolt, Pálfai Szóda, Mini Diszkont Facebook: Adonyifoci - VSK

5 NAGY SIKER ADONYNAK FUDOKÁN ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ERCSIBEN ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMMEL Ercsi adott otthont a Fudokán Országos Bajnokságnak, melyen négyfős csapattal képviseltettük magunkat,formagyakorlat/kata/ és küzdelem/kumite/ versenyszámokban éves fiúk között indult Pollák Bertalan, aki katában 5., míg kumitében a 3. előkelő helyezést szerezte meg. Simon Richárd ilyen nagy volumenű versenyen most vett részt először, de megilletődöttsége ellenére tisztességesen helyt állt éves lányok között versenyzett Lőrincz Laura és mind a két versenyszámban az 5. helyet érdemelte ki. Senior kategóriában is indítottunk versenyzőt Lőrincz Zoltán személyében, aki bár betegen állt a küzdőtérre, de így is elismerésre méltóan versenyzett és lett kumitében 3., katában pedig második, amivel megnyerte az Országos Bajnoki címet. Gratulálunk: Nyíri Attila Tavaszi hívogató Rejtvényünk fő soraiban egy tavaszi adonyi rendezvénnyel kapcsolatos kívánalmunkat fogalmaztuk meg. DÉSZOLG Dunamenti Építő és Szolgáltató Kft. A kötelező közszolgáltatáson felül vállaljuk a nagyobb mennyiségű hulladékok (pl. építési törmelék, lombhulladék stb.) szállítását 5 m 3 -es konténerekben. A konténeres hulladékszállítás megrendelése a 25/ as telefonszámon lehetséges Adony, Dózsa Gy. u. 64. tel/fax: 06-25/ deszolg@invitel.hu, web: Dr. Nemes László Állartorvosi rendelő Pusztaszabolcs, Béke u. 53. Tel.: Teljes körű állatorvosi ellátás a legrövidebb időn belül, gazdibarát áron. oltások műtétek ultrahang vizsgálat endoszkópos vizsgálat laboratórium állatszállítás Házias ízek, alacsony árak! Az Adonyhús Kft. kiváló termékei folyamatosan kaphatók a Március 21 Mezőgazdasági Kft. büféjében. (Nyitva tartás: munkanapokon óráig) Töltelékáruk: májas hurka: 737 Ft/kg véres hurka: 635 Ft/kg sütőkolbász: 1210 Ft/kg disznósajt: 826 Ft/kg hidegmájas: 800 Ft/kg tepertő: 1270 Ft/kg Mindezek mellett folytatjuk sertéstelepi akciónkat, ahol élő sertés: bőrös félsertés: lehúzott tőke félsertés: Füstöltáruk: füstölt csemege kolbász: 1588 Ft/kg füstölt csípős kolbász: 1588 Ft/kg füstölt szalámi: 1905 Ft/kg kolozsvári szalonna: 1778 Ft/kg bruttó áron kapható! 420 Ft/kg 651 Ft/kg 861 Ft/kg Várjuk érdeklődését! Elérhetőségeink: STYX TEMETKEZÉSI KFT. SÍRKŐKÉSZÍTÉS Gránit-, márvány-, műkő munkák a megrendelő elképzelése szerint. Betűvésés, felújítás, kripta építés. Pusztaszabolcs, Velencei út 86. Tel.: 25/ ,

6 AGROSZERVIZ KFT. Műszaki vizsgáztatási lehetőség NAPONTA!!! 2457 Adony, Ady E. út 82. Telefon: 25/ ,/126-os mellék, 30/ Nyitvatartási idő: H-Cs: , P: ALKATRÉSZBOLT Adony, Bajcsy-Zs. u. 6. BARTOS ÜZLETHÁZ Tel.: 06-25/ , 06-20/ , 06-20/ CSAPÁGYAK MOTOROLAJOK KISGÉPALKATRÉSZEK SZIMERINGEK FÉKOLAJOK LÁNCVEZETŐK 0-GYŰRŰK ALÁTÉTEK LÁNCKENŐOLAJOK SEEGERGYŰRŰK IZZÓK KÉSEK, RESZELŐK ÜZEMANYAGSZŰRŐK OLAJSZŰRŐK LEVEGŐSZŰRŐK GYÚJTÓGYERTYÁK ÉKSZÍJAK BIZTOSÍTÉKOK CSÖVEK SPAY-K ZSÍROK FAGYÁLLÓ FOLYADÉKOK SARUK LOCTITE TERMÉKEK Autóalkatrészek rendelésre GT Radiál gumik rendelésre (személy és teherautókra) szűrők és olajok rendelésre teherautókhoz STYX TEMETKEZÉSI KFT. ÉJJEL NAPPAL Anyakönyveztetés, temetkezési kellékek, Halott szállítás (külföldre és külföldről is), Hamvasztás, urnaszállítás, sírásás, ravatalozás, temetés. Koszorúrendelés, sírkőbontás-, és visszaállítás Adony, Magyar u. 44. Tel.: 25/ , Szállítási ügyelet: 25/ , , , SERÁK GYÖRGY hűtőgépszerelő 06-20/ Minden hűtő és fagyasztószekrény javítása 2 év garanciával, ajtógumik és műanyagrészek pótlását is vállalom. SMINK Ballagásra, esküvőre, fotózásra, egyéb alkalmakra Továbbá 3D műszempilla hosszabbítás ÚJ 2 D szempilla Üzlet: Adony, Bajcsy-Zs. u. 6. Bejelentkezés szükséges: Bartos Katalin sminkes ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA Redőnyök, reluxák, napellenzők, roletták, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, szúnyoghálók (fix, keretes és redőnyhöz kapcsolható), műanyag nyílászárók szerelése, javítása Minőségi munka rövid határidővel! Egy év teljes körű garancia! RÓNYAI és TÁRSA BT. Adony, Kis u. 11. Tel.: , helyi közéleti híradó Kiadja: Közösségi- Kulturális Központ és Könyvtár Felelős szerkesztő: Percsi Tibor Szerkesztőség: KKKK Adony, Rákóczi u. 28. Tel.: percsitibor@gmail.com Készült (600 pld-ban): AlphaPress Nyomda és Kreatív Grafikai Stúdió Székesfehérvár, Homoksor 7.

7

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei 1.3.14. Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények Országos tanulmányi verseny helyezettjei 7. Mini LÜK Antónyi Emő Anna 2.a Magyarné Széchényi Judit 12. Angol

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3. ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán

Részletesebben

V EGYÉNI ÖSSZETETT

V EGYÉNI ÖSSZETETT ATLÉTIKA TÖBBPRÓBA 2. KORCSOPORT MEGYEI DÖNTŐ MISKOLC 2018.05.07. LÁNY CSAPAT Ispán Panna Réka 5.a Nagy Helga 4.b Filep Zóra 4.b Molnár Teodóra 4.a Farkas Panka 4.a Szabó Hanna 4.a V. 2. testnevelő Bene

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny 2017.01.17. Az összefoglalót készítették: Hutvágnerné Róth Éva és Szücsné Dr. Harkó Enikő A kék kertebe foglalt képek forrása: http://duol.hu/kultura/vers-rajz-tanc-1814432?block=plt_modal_gallery&galery=2951742;

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI 2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019.

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Iskola neve: Lázár Vilmos Általános Iskola NÉV Oszt. Verseny megnevezése Kategória Főv./Orsz. Helyezés Felkészítő neve Biró Barna 8. KERÜLETI MEZEI FUTÓVERSENY

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az iskolai vers- és mesemondó verseny eredményei 1. -

Részletesebben

IX. Ürömi Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával Kovács Margó Emlékverseny III. forduló

IX. Ürömi Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával Kovács Margó Emlékverseny III. forduló IX. Ürömi - Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával KOVÁCS MARGÓ EMLÉKVERSENY III. FORDULÓ ÜRÖM, 2014. március 30. A verseny jellege: A verseny célja: Meghívásos IKGA

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola VERSENYEREDMÉNYEK. 2015/2016-os tanév

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola VERSENYEREDMÉNYEK. 2015/2016-os tanév Gyulai Dürer Albert Általános Iskola VERSENYEREDMÉNYEK 2015/2016-os tanév Verseny neve Verseny szintje Időpontja Tanuló neve Helyezése Felkészítő tanár neve Nálunk ilyen a szüret c. rajzpályázat Mátyás

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV ÁLTALÁNOS ISKOLAI VERSENYEK VERSENY NEVE MATEMATIKA Területi fordulón részt vevő tanulók Megyei fordulón részt vevő tanulók Országos döntőn részt vevő tanulók és Szorobán Kalmár László Zrínyi Ilona Hodur

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Idő Verseny - versenyző Helyezés Felkészítő 1. 2014.09.26. Papírgyűjtés / alsó/ 3.o. 2. 2014.09.26. Papírgyűjtés /felső/ 8.o. Ress Brigitta 3. 2014.11.06.

Részletesebben

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Budapest XXI. kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Bolyai Matematikaverseny (területi) Csapatban 4. hely Biró Adrienn 3.b Fülöp

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában

Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában 2016-2017. A, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő"

Részletesebben

Bolyai matematika verseny

Bolyai matematika verseny Bolyai matematika verseny 2015. november 5-én került sor a Bolyai matematika csapat verseny megyei fordulójának eredményhirdetésére Dunakeszin. A 4.a osztály tanulói csapatban 4. helyezést értek el. Csapattagok:

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ának ülésén 2012. december 11-én (kedd)

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

Felsős versenyeredmények as tanév. I. félév

Felsős versenyeredmények as tanév. I. félév Verseny megnevezése MEGYEI Lilla Téri Általános Iskola angol Listening verseny Csapókerti Általános Iskola idegen nyelvű versés prózamondó verseny Felsős versenyeredmények 2017-18-as tanév I. félév Helyezés

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben