Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008 évi közbeszerzési terve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008 évi közbeszerzési terve"

Átírás

1 Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008 évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja Időbeli ütemezés Szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama Sor kerül-e vagy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben előzetes összesített tájékoztató készítésére I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Ároktő-Négyes közötti kerékpátút I. ütem építése nemzeti nyílt januáraugusztus aug. 31. nem Tiszadobi gátőrház és műszaki pihenő építése júniusnovember nov.30. nem Tiszadobi zsilip építése nemzeti Nyílt eljárás április okt. 31. nem

2 november III. Szolgáltatás-megrendelés INTERREG IIIA HUSKUA/05/02/167 Árvízvédelmi szükségtározók tervezése a Bódva-völgyében Geodéziai felmérés Talajmechanikai vizsgálat, szakvélemény Vízjogi engedélyezéshez szükséges terv készítése január - június június 10 nem INTERREG IIIA HUSKUA/05/02/169 Hajózásfejlesztés, természetvédelem és vidékfejlesztés a magyar-szlovák-ukrán határ menti régiókban Alaptérképek és szakmai dokumentációk készítése január - március márc. 15 nem KEOP c. Ivóvízbázis-védelem konstrukció C) komponens Távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata (Györgytarló, Tiszakarád, Ároktő-Tiszadorogma) közösségi nyílt júniusnovember júni.30. nem Inérháti sziv.telep gravitációs zsilip állapotfelmérése,rekonstrukciós terv készítése egyszerű 299. (1) a) ajánlatkérés május november nem

3 Árubeszerzés, szolgáltatás megrendelés Központosított közbeszerzés keretében történő beszerzések Megnevezés A beszerzés, közbeszerzés tárgyának részletes leírása A beszerzés tervezett mennyisége A tervezett összeg nettó EFt A közbesz. eljárás kezdési ideje, teljesítéshez szükséges idő, teljesítés véghatárideje Gépjármű üzemanyagok Üzemanyag be-szerzés kártyás folyamatos Gépjármű üzemanyagok Üzemanyag beszerzés tartálykocsis folyamatos Irodatechnikai berendezések Telefax I.-IV. negyedév Kommunikációs eszközök Mobiltelefon 20 db I.-IV. negyedév Kommunikációs eszközök Analóg telefon 30 db I.-IV. negyedév Irodatechnikai berendezések Multifunkciós másológép 2 db 200 I.-IV. negyedév Fénymásoló festékek Faxfilmek Fénymásoló festékek C-EXV-3 C-EXV-5 C-EXV-6 C-EXV-11 C-EXV-12 C-EXV-14 G-11 G-1 SCX 4216 Faxfilmek KX-FA 136 PC-20 Bk KX-FA 57 E Canon BX-3 KX-FA db 1 8 db 12 db 14 db 3 5 db 15 db 25 db 4 db 10 db I.-IV. negyedév 500 I.-IV. negyedév Irodatechnikai szolgáltatások Karbantartások, dobcsere folyamatos

4 Papíripari termékek és irodaszerek Papíripari termékek és irodaszerek Papíripari termékek és irodaszerek Papírok, papíráruk LC/6 boríték LC/5 boríték TC/4 boríték LA 4 tasak TB 4 tasak Gyorsfűző Iratgyűjtő Szalagos dosszié Etikett (63,5x38); 99,1x38) Légp. Tasak (170x225) Légp. Tasak (250x350;240x275) Tokos iratrendező (8 cm; 5 cm) Zok nélküli iratrendező Iratttartó papucs Iratrendező 2 gyűrűs Másolópapírok Canon Copy A/4 80 gr. Erox Business A/4 80. gr. Leporellók 240x12 2 pld 240x12 1 pld 382x12 2 pld 382x12 1 pld 240x12 3pld db db db db db db db db 8 doboz 4 doboz 2 doboz 95 db 25 db 40 db 32 db csomag 20 csomag 18 doboz 14 doboz 8 doboz 10 doboz 10 doboz 18 doboz 500 I.-IV. negyedév I.-IV. negyedév. 900 I.-IV. negyedév Titkosított bértasak Szerverek (PC alapú) Lotus Notes 2 db III. negyedév PC konfigurációk Munkaállomás 300 III. negyedév Perifériák 17 LCD Monitor 300 III. negyedév Perifériák Dokumentum szkenner 1 db 500 III. negyedév Szoftverek Windows XP professional 240 III. negyedév Szoftverek Office 2007 professional 450 III. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP C6614D fekete tintapatron(610c) I.-IV. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP 51645A fekete tintapatron(1120,1220c) I.-IV. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP C1823D színes tintapatron(1120c,7xx) I.-IV. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP C6578A színes tintapatron(1220c) I.-IV. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP C6615D fekete tintapatron(840c) I.-IV. negyedév Számítástechnikai fogyóeszközök HP C6625A színes tintapatron(840c) I.-IV. negyedév

5

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2012. évi közbeszerzési terve

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2012. évi közbeszerzési terve Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2012. évi közbeszerzési terve Időbeli ütemezés A közbeszerzés tárgya 1 Mennyiség CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,

Részletesebben

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174. 2014. évi összesített közbeszerzési terve (1.

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174. 2014. évi összesített közbeszerzési terve (1. Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174 2014. évi i terve (1. verzió) A Sor kerüle vagy sor kerülte az I. Árubeszerzés Szerver beszerzés (informatikai eszköz) 302600009

Részletesebben

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi közbeszerzési terve

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi közbeszerzési terve Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi i terve A megnevezése CPV kód Irányadó eljárásrend I. Árubeszerzés 2 db traktor és 1 db traktor mederkaszával 29300000-2 egyszerő nem

Részletesebben

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174. 2013. évi összesített közbeszerzési terve

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174. 2013. évi összesített közbeszerzési terve Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK 17174 2013. évi i terve A Tervezett eljárási típus megindításának, illetve a szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a vagy

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés 3 megvalósításának tervezett időpontja

Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés 3 megvalósításának tervezett időpontja Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége 1 CPV kód I. Árubeszerzés Audiovizuális eszközök Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó rend Tervezett i típus Időbeli ütemezés az megindításának,

Részletesebben

Kunhegyes Város Jegyzőjétől

Kunhegyes Város Jegyzőjétől Kunhegyes Város Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS Kunhegyes Város Önkormányzatának 2009. évi közbeszerzési tervének módosításáról Tisztelt Képviselőtestület! Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Szociális szolgáltatások fejlesztése támogató technológiai eszközök biztosításával a házi gondozás területén projekt (TIOP-3.3.2-12/1-2013-0001) Ajánlattételi felhívás Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve. 3016310-0 nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve. 3016310-0 nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,

Részletesebben

Terméklista. Másolópapír A/4, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 5 500 csomag Másolópapír A/3, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 200 csomag

Terméklista. Másolópapír A/4, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 5 500 csomag Másolópapír A/3, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 200 csomag Termék megnevezése Márka Mennyiség/év Másolópapír A/4, 80g, 500 ív/cs 5 500 csomag Másolópapír A/3, 80g, 500 ív/cs 200 csomag Másolópapír A/4, 80g, újrahasznosított Canon Recycled 500 csomag papírból Másolópapír

Részletesebben

Országos Bírósági Hivatal 2013. évi közbeszerzési terve Honlapra A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Csomagvizsgáló röntgen készülékek, fémdetektoros kapuk beszerzése, szállítása, helyszíni

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2013. évi közbeszerzési terve. 3016310-0 nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2013. évi közbeszerzési terve. 3016310-0 nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2013. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,

Részletesebben

s.sz. MEGNEVEZÉS VÁRHATÓ ÉVES INDULÓ KÉSZLET./ FELHASZNÁLÁS TELEPHELY 1 ALKOHOLOS FILC ICO300 219 db 5 2 ARCHIVÁLÓ KONTÉNER nyitható 50 db 0 3 BELYEGZOPARNA FESTEK STANGER 18 db 0 4 BELYEGZOPARNA STANGER

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés Sopron Megyei

Részletesebben

Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus

Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2 Jóváhagyva: 41/2009. (04.10.) Ökt.sz.határozattal A közbeszerzés tárgya és mennyisége 3 CPV kód I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Kossuth

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére 15951/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. március 25i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2015. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV 2011. Módosításokkal egységes szerkezetben A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Szállítási Tündérkert Bölcsőde berendezési-, és felszerelési eszközök beszerzésére

Részletesebben

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme. Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. szolgáltatás

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme. Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. szolgáltatás ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. Érintett költségvetési év: 2009. 1. A tervezett közbeszerzés tárgya, mennyisége: Közbeszerzés

Részletesebben

1 évre szükséges irodaszerek Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürd Nonprofit Kft

1 évre szükséges irodaszerek Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürd Nonprofit Kft 1 évre szükséges irodaszerek Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürd Nonprofit Kft MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen nettó (HUF) Összesen bruttó (HUF) 1 ADATHORDOZÓ

Részletesebben

I. Árubeszerzés központosított

I. Árubeszerzés központosított 2010. évi i terve sel 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 rend Tervezett i vagy a I. Árubeszerzés gépjármű 2010. január 2010. december 6 000 000 saját irodaszer 2010. január 2010. december 1 600 000 saját Üzemanyag

Részletesebben

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA. 2011. évi. BESZERZÉSI TERVE (módosított) I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA. 2011. évi. BESZERZÉSI TERVE (módosított) I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA 201 évi BESZERZÉSI TERVE (módosított) I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések a) Árubeszerzés nettó 50.737.770 forinttól (193.000 euró) b) a Kbt.

Részletesebben

KIVONAT. A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.

KIVONAT. A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. KIVONAT A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. 294/2013. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési tervének módosítása H a t á r o z

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002

PÁLYÁZAT. Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002 PÁLYÁZAT Számítástechnikai eszközök, mezőgazdasági gépek, műszaki cikkek Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002 Pályázat kezdete:

Részletesebben

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE / RÉSZTELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK KNT 11/12

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE / RÉSZTELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK KNT 11/12 A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE / RÉSZTELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A SZERZŐDÉS ADATAI Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt.

Részletesebben

Mennyisége (mértékegység)

Mennyisége (mértékegység) [Kezdeményező] 1 a 46/2011. (III.25.) Korm. rendelettel összefüggő adatszolgáltatása 2015. évre tervezett közbeszerzéseiről 2 Időbeli ütemezés Vonatkozási időszak Intézményi kód (6 számjegyű kód) Kezdeményező

Részletesebben

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2013. évi közbeszerzési terve

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2013. évi közbeszerzési terve Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2013. évi közbeszerzési terve Aján Árubeszerzés A (köz)beszerzés tárgya, Menn Becsült érték A Tervezett Tervezett Időbeli ütemezés latké Építési megnevezése yisége (nettó

Részletesebben

Éves közbeszerzési terv (3. módosított változat)

Éves közbeszerzési terv (3. módosított változat) Éves közbeszerzési terv (3. módosított változat) Intézmény/költségvetési szerv megnevezése: Budapesti Mőszaki Fıiskola Érintett költségvetési év: 2009. I. Technikai és pénzügyi összefoglaló táblázat: Melléklet

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére 7965-2/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2010.évi és értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 20. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei

Részletesebben

Nyomtatvány és irodai papírárú

Nyomtatvány és irodai papírárú Hívatkozással árajánlatukra, Nyomtatvány és irodai papírárú Ajánlattételi felhívás Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: 6800 6800 Hódmezővásárhely. Dr. Imre József.u.2. Telefonszám:62/244-211,

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 187/2013. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 187/2013. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA. 2012. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA. 2012. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA évi KÖZBESZERZÉSI TERVE I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzések a) Árubeszerzés nettó 54.560.000 forinttól (200.000 euró) b) a Kbt. 3. mellékletében

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint:

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: AJÁNLATI FELHÍVÁS Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Az ajánlatkérő neve: Zsámbék Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala címe: 2072 Zsámbék, Rácváros

Részletesebben

1 évre szükséges irodaszerek Jósa András Oktatókorház Nonprofit Kft

1 évre szükséges irodaszerek Jósa András Oktatókorház Nonprofit Kft 1 évre szükséges irodaszerek Jósa András Oktatókorház Nonprofit Kft MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen nettó (HUF) Összesen bruttó (HUF) 1 ADATHORDOZÓ

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési terve. tervezett. eljárási típus. Hirdetmény közététele

Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési terve. tervezett. eljárási típus. Hirdetmény közététele Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési terve Az 54/2013 (III. 28.) Ökt. határozat melléklete A közbeszerzés tárgya és mennyisége Svájci- Magyar együttműködés projekt keretében rendezvény

Részletesebben

Nemzeti Sportközpontok 1 2011. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. gyorsított meghívásos eljárás. meghívásos eljárás

Nemzeti Sportközpontok 1 2011. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. gyorsított meghívásos eljárás. meghívásos eljárás Sportközpontok 2. évi közbeszerzési terve 2 A közbeszerzés tárgya és CPV kód Irányadó mennyisége rend I. Árubeszerzés Tervezett i típus az megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Új napirendi pont 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása a Teleki

Részletesebben

Ártáblázat. Referencia-egység. Nettó ajánlati ára. 1. 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír HP COPY A/4 80g.

Ártáblázat. Referencia-egység. Nettó ajánlati ára. 1. 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír HP COPY A/4 80g. gysége gysége 1. 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír HP COPY A/4 80g. 2. Univerzális irodai papír A/4 80 g/m 2 OEM 500 ív 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír KONICA-MINOLTA STANDARD

Részletesebben

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2011. évi közbeszerzési terve. Irányadó eljárásrend. Tervezett eljárási típus. Közösségi eljárásrend

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2011. évi közbeszerzési terve. Irányadó eljárásrend. Tervezett eljárási típus. Közösségi eljárásrend Műemlékek Gondnoksága 2011. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód I. Árubeszerzés Irányadó Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításána

Részletesebben

o,i, [BÉLYEGZŐFESTÉK Számla- és bizonylatösszesítő B betétlap KULCS O ( 6 i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i 2 5 i 2 5 ' 2 5

o,i, [BÉLYEGZŐFESTÉK Számla- és bizonylatösszesítő B betétlap KULCS O ( 6 i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i 2 5 i 2 5 ' 2 5 Integrált Igazgatás és Ellenőrzés Rendszer Számla- és bzonylatösszesítő B betétlap D7- Benyújtandó a ktöltés útmutató szernt! ^ Azonosítás nformácó Ügyfél-regsztrácós szám: 4 9 Támogatás határozat ratazonosítója:

Részletesebben

A közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint)

A közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint) A közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint) 0100000000 0200000000 Kód Megnevezés 2014.01.01. - 2014.03.31. 2014.04.01. - 2014.06.30. 2014.07.01. - 2014.09.30. 2014.10.01.

Részletesebben

Fénymásolópapírok, borítékok 348 Iratrendezők, jegyzettömbök 349 Tollak, ceruzák 350 Etikett címkék 351 Háztartási papíráruk, iratgyűjtők 352 Irodai

Fénymásolópapírok, borítékok 348 Iratrendezők, jegyzettömbök 349 Tollak, ceruzák 350 Etikett címkék 351 Háztartási papíráruk, iratgyűjtők 352 Irodai Fénymásolópapírok, borítékok 348 Iratrendezők, jegyzettömbök 349 Tollak, ceruzák 350 Etikett címkék 351 Háztartási papíráruk, iratgyűjtők 352 Irodai kisgépek, bélyegzők 353 Fénymásolópapírok, borítékok

Részletesebben

az eljárás Irányadó Tervezett megindításának, illetve a eljárásrend eljárási típus közbeszerzés 4 teljesítésének várható időpontja vagy a

az eljárás Irányadó Tervezett megindításának, illetve a eljárásrend eljárási típus közbeszerzés 4 teljesítésének várható időpontja vagy a Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete 202. évi közbeszerzési terve I. Árubeszerzés II. Építési beruházás III. Szolgáltatásmegrendelés Társadalmi Infrastruktúra -202-000. kódjelű 7240000-2

Részletesebben

Beszerzési és közbeszerzési folyamatábra

Beszerzési és közbeszerzési folyamatábra Beszerzési és közbeszerzési folyamatábra Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat 1. sz. melléklet előkészítés gyűjtés, koordinálás, Beszerzési Terv Szervezeti egységvezető Műszaki osztályvezető Igények

Részletesebben

~[((0 számú előterjesztés

~[((0 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je ~[((0 számú előterjesztés Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatalnál2014. I.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI TERV. Szerződés típusa: megbízási. szállítási. szállítási

KÖZBESZERZÉSI TERV. Szerződés típusa: megbízási. szállítási. szállítási KÖZBESZERZÉSI TERV A beszerzés tárgya: (árubeszerzés, szolgáltatás, szolgáltatási koncesszió, építési beruházás, építési koncesszió) Becsült érték: (Ft) Beszerzési eljárás típusa (és szakaszok száma):

Részletesebben

A közbeszerzés tárgya. Rendezvényszervezés beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B. projekt keretében Kbt.

A közbeszerzés tárgya. Rendezvényszervezés beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B. projekt keretében Kbt. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2015. évi közbeszerzési terve a a közigazgatási szervezet azaz, a központi szervezeti egységek, és a területi szervezeti egységek (tankerületek) vonatkozásában

Részletesebben

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE. 2011. március 22.

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE. 2011. március 22. A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2011. március 22. A NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft., mint a többször

Részletesebben

~jnisz NI1~I~fl s7x)lc;mtató xrr.

~jnisz NI1~I~fl s7x)lc;mtató xrr. ~jnisz NI1~I~fl s7x)lc;mtató xrr. 5.sz. mefléklet: NISZ Zrt. 2012. évi közbeszerzési terve Támogatott projektek 60V CA kiépítéséhez 60V CA szükséges HW/SW beszerzés Árubeszerzés Nemzeti nyílt II. negvedév

Részletesebben

Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testülete az alábbi határozati javaslat elfogadására:

Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testülete az alábbi határozati javaslat elfogadására: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Budapest

Részletesebben

A pedagógiai program megvalósítását szolgáló tárgyi feltételek

A pedagógiai program megvalósítását szolgáló tárgyi feltételek A pedagógiai program megvalósítását szolgáló tárgyi feltételek A.) Az oktatási és egyéb helyiségek I. Oktatási helyiségek Felszereltség Teremszám m 2 Fér hely Oktatási tevékenység jellege Gyakorlati képzési

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1. A közbeszerzés. 2011. évi 2014-0005 azonosító. Harmadik 2015.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1. A közbeszerzés. 2011. évi 2014-0005 azonosító. Harmadik 2015. Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 Beszerzést végző szervezeti egység A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja az rendje az típusa megindításának idő szerződés teljesítésének várható idő sor

Részletesebben

I. rész. Mennyiségi egység. Mennyiség Nettó ár Bruttó ár Post-it öntapadó jegyzettömb (51x38 mm, 100 lap 3 db/cs)

I. rész. Mennyiségi egység. Mennyiség Nettó ár Bruttó ár Post-it öntapadó jegyzettömb (51x38 mm, 100 lap 3 db/cs) I. rész Post-it öntapadó jegyzettömb (51x38 mm, 100 lap 3 db/cs) csomag 10 Műanyag fedeles beíró A4 kockás 100 lapos Prosystem A/5 kemény fedeles füzet vonalas Prosystem A/4 kemény fedeles füzet vonalas

Részletesebben

SZM - A Budapesti Gazdasági Főiskola irodaszer és irodai papíráru beszerzése

SZM - A Budapesti Gazdasági Főiskola irodaszer és irodai papíráru beszerzése SZM - A Budapesti Gazdasági Főiskola irodaszer és irodai papíráru beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/37 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Működési költségek Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület. 2009. október - november. Dologi kiadások

Működési költségek Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület. 2009. október - november. Dologi kiadások Működési költségek Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület MVH regisztrációs szám: 1004416753 2009. október - november Dologi kiadások ssz. megnevezés mennyiség mértékegység ÁFA kulcs Elszámolt nettó összeg

Részletesebben

ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT 2008. évi KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSI TERV

ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT 2008. évi KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSI TERV 0100000000 Kommunikációs eszközök és szolgáltatások 0101000000 Beszédcélú kapcsolók, készülékek és kapcsolódó szolgáltatások 0101010000 Beszédcélú kapcsolók 0101020000 Beszédcélú kapcsolók kiegészítői

Részletesebben

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Ivóvízbázis-védelem konstrukció Távlati vízbázisok

Részletesebben

Papíráruk és irodaszerek beszerzése- 2015 - táj. er.

Papíráruk és irodaszerek beszerzése- 2015 - táj. er. Papíráruk és irodaszerek beszerzése- 2015 - táj. er. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

1 évre szükséges irodaszerek HOLDING

1 évre szükséges irodaszerek HOLDING 1 évre szükséges irodaszerek HOLDING MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen nettó (HUF) Összesen bruttó (HUF) 1 ADATHORDOZÓ - CD LEMEZ SIMA ÍRHATÓ - 700 MB-80

Részletesebben

-1i0. számú előterjesztés

-1i0. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere -1i0. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési

Részletesebben

fekete,színes tonerkazetta fekete tonerkazetta faxba fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta

fekete,színes tonerkazetta fekete tonerkazetta faxba fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta fekete tonerkazetta Festékkazetta típusa CANON FX-3 Canon CLP 300 (Bk,C,M,Y) MINOLTA PAGEPRO 8/1100/1200/1250 SAMSUNG ML 1510 faxba fekete,színes tonerkazetta Töltés (bruttó ár) 5 080 Ft 5 800 Ft 6 500 Ft SAMSUNG ML 1210

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés 1

Az éves statisztikai összegezés 1 21. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Az éves statisztikai összegezés 1 Statisztikai összegezés az éves ekről a Kbt. IV., VI. fejezete, valamint negyedik része szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Árvízvédelmi KEOP projektek az ÉMVIZIG területén

Árvízvédelmi KEOP projektek az ÉMVIZIG területén Árvízvédelmi KEOP projektek az ÉMVIZIG területén (Bodrogköz, Taktaköz, Ronyvazug) Gödöllő, 2013. 07. 03. Készítette: Dobainé Friedel Ildikó Dicső Bertalan Bodrogköz Taktaköz Ronyvazug A pályázatok fejlesztési

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

KvVM 2009. évi közbeszerzési terve

KvVM 2009. évi közbeszerzési terve 2009. évi közbeszerzési terve Sorszám A beszerzés Az eljárás fajtája A pénzügyi fedezet forrása A beszerzési elıirányzat (bruttó eft) Az eljárás megindításának tervezett ideje A szerzıdés teljesítésének

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA

KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA A BVK HOLDING Zrt. (a továbbiakban: Tulajdonos) Igazgatósága 406/2012. (XI.29.) számú határozatával elfogadta a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 2013. évi üzleti tervét,

Részletesebben

Ajánlat kelte: 2008. november 18. Ajánlattevő: FTK Kft. Cím: 3531 Miskolc, Vászonfehérítő 32.

Ajánlat kelte: 2008. november 18. Ajánlattevő: FTK Kft. Cím: 3531 Miskolc, Vászonfehérítő 32. Ajánlat kelte: 2008. november 18. Ajánlattevő: FTK Kft. Cím: 3531 Miskolc, Vászonfehérítő 32. Ajánlat érvényessége: 2008. november 21. (275-ös EUR/HUF árfolyamig) Teljesíthetőség: akár 2008-as év Számítógépek:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

2014. október 01-től - 2014. december 31-ig lezárult közbeszerzési eljárások

2014. október 01-től - 2014. december 31-ig lezárult közbeszerzési eljárások 2014. október 01-től - 2014. december 31-ig lezárult ok Nemzetbiztonsági Szakszolgálat műveleti és funkcionális feladatainak támogatásához szükséges homogén szerverek és tárolók beszerzése Getronics Magyarország

Részletesebben

KBT. 31. (1) BEKEZDÉS F) PONTJA SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE

KBT. 31. (1) BEKEZDÉS F) PONTJA SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE KBT. 31. (1) BEKEZDÉS F) PONTJA SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE SORSZÁM 1. 2. HIVATKOZÁS A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ HIRDETMÉNYRE 2011. márc. 24-én megküldött ajánlattételi felhívás Kbt. 251.

Részletesebben

2009. év. Összesen: 30 fő 58 575 300.- 58 575

2009. év. Összesen: 30 fő 58 575 300.- 58 575 2009. év Körjegyzőségi feladatok Biharkeresztes Szakfeladat Számlaszám Megnevezés Összeg eft 751153 Igazgatási tevékenység 680000 Központi irányítás Személyi juttatások Alapilletmény Köztisztviselők alapilletménye

Részletesebben

Kbt. 122. (4) bek. alapján nemzeti értékhatárt elérő, hirdetmény 2013. IV. negyedév 2014. II. negyedév közzétételével induló tárgyalásos eljárás

Kbt. 122. (4) bek. alapján nemzeti értékhatárt elérő, hirdetmény 2013. IV. negyedév 2014. II. negyedév közzétételével induló tárgyalásos eljárás Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete 203. évi közbeszerzési terve mennyisége 2 Időbeli ütemezés Irányadó Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének típus a

Részletesebben

A Magyar Szabadalmi Hivatal összesített közbeszerzési terve 2009. évre. I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó közbeszerzések

A Magyar Szabadalmi Hivatal összesített közbeszerzési terve 2009. évre. I. A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó közbeszerzések A Mgyr Szbdlmi Hivtl összesített közi terve 2009. évre A közekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény ( továbbikbn: Kbt.) és központosított közi rendszerről, vlmint központi beszerző szervezet feldt- és htásköréről

Részletesebben

Asztali PC kínálatunk:

Asztali PC kínálatunk: Asztali PC kínálatunk: Alfa Office PC Processzor: Intel Pentium Dual Core G3420-3,20GHz Memória: 4GB DDR-III 99 291 Ft + ÁFA Alfa II Offfice PC Processzor: Intel Pentium Dual Core G3460-3,50GHz Memória:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Megnevezés Verzió Méret (byte) SHA-1 lenyomat

Megnevezés Verzió Méret (byte) SHA-1 lenyomat Megnevezés Verzió Méret (byte) SHA-1 lenyomat PARTNERR7.NTF v7.5 7 077 888 0B8D79B4279663DE9842AC1 8EACF394148EDA4BD REGISTERR7.NTF v7.5 1 966 080 880001F1AB141B908898907A 118386458C3B7E76 SABLONR7.NTF

Részletesebben

2009. 01.01.-2009.03.31. közötti időszakról. Éves statisztikai összegezés. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal

2009. 01.01.-2009.03.31. közötti időszakról. Éves statisztikai összegezés. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal 2009. 01.01.-2009.03.31. közötti időszakról Éves statisztikai összegezés a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV.,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. február 24-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. február 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Ikt.sz.: VI.271/2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. február 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2010. évi közbeszerzésekrıl, a 2011. évi

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzatának 2011. évi összesített közbeszerzési terve. 85% pályázati támogatás (norvég): 66.637.789,- Ft

Gödöllő Város Önkormányzatának 2011. évi összesített közbeszerzési terve. 85% pályázati támogatás (norvég): 66.637.789,- Ft 1 Gödöllő Város Önkormányzatának évi összesített közbeszerzési terve Sorszám A beszerzés pontos megnevezése A beszerzés tárgya A rendelkezésre álló előirányzat (bruttó) A beszerzés becsült értéke (nettó)

Részletesebben

StendForm etikett címkék

StendForm etikett címkék Avery Stendform hivatalos nagykereskedő StendForm etikett címkék Azonosító Típus Gyártó Típus Formátum Fehér lézer, tintasugaras nyomtató, fénymásoló etikett címkék: SF 91003 univerzális StendForm SF 91003

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 24-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Ikt.sz.: VI.807/2008. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 24-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi közbeszerzésekrıl, a 2008. évi

Részletesebben

Éves statisztikai összegezés 2008. évről. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal

Éves statisztikai összegezés 2008. évről. a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal Éves statisztikai összegezés 2008. évről a 2/2006. (I. 13.) IM rendelet 21. melléklete szerinti tartalommal Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV., VI. fejezete, valamint negyedik

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

MMKM közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint) 2016. évben

MMKM közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint) 2016. évben MMKM közbeszerzés tervezett bruttó értéke az adott kategóriában és időszakban (Forint) 2016. évben Megnevezés 2016.01.01. - 2016.03.31. 2016.04.01. - 2016.06.30. 2016.07.01. - 2016.09.30. 2016.10.01. -

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz.

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. módosítás A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend

Részletesebben

3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

08 Nyomtatókellékek. toner toner. HEWLETT PACKARD lézernyomtatókhoz és multifunkciós készülékekhez eredeti tonerek. * Tájékoztató jellegű adat.

08 Nyomtatókellékek. toner toner. HEWLETT PACKARD lézernyomtatókhoz és multifunkciós készülékekhez eredeti tonerek. * Tájékoztató jellegű adat. HEWLETT PACKARD lézernyomtatókhoz és multifunkciós készülékekhez eredeti tonerek LJ 4L/4ML LJ 4P/4MP LJ 4 LJ 4M LJ 4PLUS LJ 4MPLUS LJ 5L LJ 5P/5MP LJ 5/5N/5M LJ5Si/5Si MX LJ 6L LJ 6P/6MP LJ 1000w LJ 1005w

Részletesebben

SH+. számú előterjesztés

SH+. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SH+. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési

Részletesebben

Nemzeti Sportközpontok 2014. évi közbeszerzési terve. Tervezett eljárási típus. Nemzeti Nyílt eljárás 2014.07.01. nem

Nemzeti Sportközpontok 2014. évi közbeszerzési terve. Tervezett eljárási típus. Nemzeti Nyílt eljárás 2014.07.01. nem t o S k _ ( 5'2 P - i f \^AÍi A1045782 Sportközpontok 2014. évi közbeszerzési terve A1045782 A1045782 A közbeszerzés tárgya és mennyisége Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,

Részletesebben

Közbeszerzési terv 2005. év

Közbeszerzési terv 2005. év 1 Közbeszerzési terv 2005. év MELLÉKLET A zombai Berkes J. Gyp. építési 25.000.000 nemzeti érték- egyszerű, 2005. január saját forrás és Szentkirályi Attila Intézménynél szennyvíztisztító beruházás határ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2014. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2014. szeptember 1-én a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatal hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint:

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: AJÁNLATI FELHÍVÁS Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala beszerzési felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Az ajánlatkérő neve: Zsámbék Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala címe: 2072 Zsámbék, Rácváros

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére 6. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Az elıterjesztést készítette: Szilágyi

Részletesebben

BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ JAVÍTÓ Kft. H-1106. Budapest. Fehér út 1/b. Levélcím: 1590 Budapest Pf. 207 ÁRAJÁNLAT KÉRÉS

BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ JAVÍTÓ Kft. H-1106. Budapest. Fehér út 1/b. Levélcím: 1590 Budapest Pf. 207 ÁRAJÁNLAT KÉRÉS BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ JAVÍTÓ Kft. H-1106. Budapest. Fehér út 1/b. Levélcím: 1590 Budapest Pf. 207 MŰSZAKI ÉS TERMELÉST ELŐKÉSZÍTŐ FŐOSZTÁLY Logisztikai osztály Árajánlatkérés száma: VJSZ-WEB-2014/ 246

Részletesebben

RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ

RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ RENDKÍVÜLI HARDVER ÉS SZOFTVER VÁSÁRLÁSI AKCIÓ KATALÓGUS 2016 I. FÉLÉV TOVÁBBI KÍNÁLAT: www.pcflotta.hu / Belépési kód: NKR16MZ LICENCE PROFESSIONAL KFT. 1051 BUDAPEST, SAS U. 18. TEL: +36 1 783 39 73

Részletesebben