MIRA GRANT FEED ETETÉS

Átírás

1

2 MIRA GRANT $ FEED ETETÉS

3 Mira Grant: FEED Fordította ANTONI RITA

4 Hálával ajánlom e könyvet Gian-Paolo Musumecinek és Michael Ellisnek. Mindketten feltettek nekem egy kérdést, Íme a válaszom.

5 ELSÔ KÖNYV A FELTÁMADÁS $ Az igazságot nem lehet megölni. (GEORGIA MASON) Bármit meg lehet ölni; csak néha, miután megöltél valamit, tovább kell rá lőnöd, addig, amíg mozog. És ha belegondolsz, ez király! (SHAUN MASON)

6 Mindenkinek van valakije a Falon. Még ha úgy is hiszed, hogy a 2014 véres nyarán történt események, amelyek megváltoztatták az egész világot, távol állnak tőled, valaki, akihez közöd van, biztosan ott van a Falon. Egy unokatestvéred, egy barátod, a családod egy régi ismerőse, vagy csak egy ismeretlen, akit a tévében láttál - de ott van valaki, aki hozzád tartozik. Meghalt, hogy te most nyugodtan üldögélhess a biztonságos házad biztonságos falai közt, és görgethesd lefelé a monitorodon egy elcsüggedt, huszonkét éves blogger bejegyzését. Gondolkozz el ezen egy pillanatra. Meghalt - érted! Most pedig nézz végig az életeden, és felelj: jól tette? (BEJEGYZÉS GEORGIA MASON FELKAVARÓ KÉPEK CÍMŰ BLOGJÁBÓL, MÁJUS 16.) 6

7 Egy E z a történet ott kezdődik, ahol az elmúlt huszonhat évben oly sok másik véget ért: egy idiótának - aki jelen esetben az öcsém, Shaun - eszébe jut, hogy milyen jó ötlet lenne kipróbálni, mi történik, ha odamegyünk egy zombihoz, és megbökjük egy hokiütővel. Mintha nem lenne köztudott, hogy mi lesz a vége, ha ujjat húzol egy zombival: feléd fordul, megharap, és te is ugyanolyan leszel, mint ő. Nincs ebben semmi furcsa, legalábbis úgy húsz éve semmiképp. Amikor az első fertőzöttek megjelentek - hatalmas pánikot keltve: A holtak feltámadtak, itt az ítélet napja! -, minden pontosan úgy zajlott, mint évtizedeken át a horrorfilmekben, leszámítva, hogy most a valóságban történt. A járványnak nem volt semmi előjele. Az egyik nap még minden a legnagyobb rendben volt, a másik nap meg halottnak hitt emberek támadtak fel és rontottak bárkire, aki az útjukba került. Ez mindenkit váratlanul ért - kivéve a fertőzötteket, akik már bőven túljutottak azon, hogy bármi is felzaklassa őket. Az emberek, a kezdeti döbbenetből feleszmélve, sikoltozva, fejvesztve menekültek, ami aztán, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, további támadásokhoz és még több fertőzéshez vezetett. És hova jutottunk felvilágosult korunkban, huszonhat évvel a Feltámadás után? Oda, hogy még mindig akadnak olyan elmeroggyantak, akik zombikat piszkálnak ütőkkel - és itt vissza is tértünk az öcsémhez, meg ahhoz, hogy előreláthatólag miért nem aggkorában, vég-elgyengülésben fog meghalni. - Hé, George, ezt nézd! - kiáltotta Shaun, és újból megbökte a zombit. Az felnyögött, és felé lendítette a karját, de nem találta el. Nem tudta kiverni Shaun kezéből az ütőt; az előrehaladott fertőzés miatt már csak lassú, esetlen mozgásra volt képes. Az öcsém legalább annyit felért ésszel, hogy ne egy jobb kondiban levő friss zombit szemeljen ki a mutatványához. - Fogócskázunk? Na? - ösztökélte Shaun a lomha élőhalottat. 7

8 - Te leszel a fogó! - Légy szíves, ne háborgasd a lakókat, inkább szállj vissza! - szóltam rá, miközben a napszemüvegem mögül lestem a fejleményeket. Shaun újdonsült cimborája már közelített a második, végső halálához, de ettől még nem lehettünk benne biztosak, hogy nem ólálkodik a környéken néhány veszélyesebb rokona. Santa Cruz zombiövezet. Mindenki nagy ívben elkerüli, kivéve aki buggyant vagy öngyilkos hajlamú, esetleg mindkettő. Shaunról sokszor nem is tudom eldönteni, hogy melyik kategóriába tartozik. - Most nem tudok, nem látod, hogy a helyiekkel barátkozom? - Shaun Phillip Mason, azonnal ülj vissza a motorra, vagy esküszöm, elhúzok, és itt hagylak! Az öcsém, hogy megtartsa a tisztes távolságot, a hokiütőt még erősebben a zombi mellkasába döfte, és közben a szemében lelkesedés csillant meg. - Tényleg? Megtennéd ezt a szívességet? Mert ebből király cikk lenne! A nővérem magamra hagyott a zombiövezetben, jármű nélkül! - Igen, posztumusz cikknek jól hangzik - vágtam vissza. - Gyerünk, azonnal szállj vissza a motorra! - parancsoltam rá újból. - Mindjárt! - nevetett fel Shaun, és visszafordult a nyöszörgő élőhalotthoz. Utólag visszatekintve azt hiszem, akkor kezdtek el igazán aggasztóvá válni a dolgok. A többi zombi valószínűleg már régen, amikor átléptük a város határát, kiszúrt minket, és addigra az egész környékről összecsődítették a társaikat. Minél nagyobb hordában támadnak a fertőzöttek, annál leleményesebbek és veszélyesebbek. Egy tegyük fel négyfős társaság még nem jelent különösebb fenyegetést, hacsak nem olyan a helyszín, ahol sarokba tudnak szorítani; de ha húsznál többen vannak, nehezebb védekezni ellenük. Ha pedig ennél is több fertőzött összegyűlik, már megfontoltan, alattomos trükkök bevetésével támadnak. Úgy néz ki, hogy a vírus, ha elegendő gazdatestet terel össze egy helyen, szert tesz az önálló gondolkodás képességére. Ijesztő, de így van! Ez minden halandó legszörnyűbb rémálma, aki zombiövezetbe merészkedik: hogy körbezárja egy falkányi élőholt, akik jobban ismerik a terepet, mint ő! Márpedig most pont ilyen helyzetbe kerültünk: bebizonyosodott, hogy ha elegen vannak, még egy alultáplált, legyengült zombi-sereg is képes előkészíteni egy rajtaütésszerű támadást. Mindenfelől 8

9 nyögdécselés hallatszott, aztán a csapat megindult felénk; egyesek az előrehaladott fertőzésre jellemző cammogó léptekkel, mások szinte futva. Az utóbbiak törtek előre, és mielőtt egyáltalán felfogtuk, hogy mi történik, három menekülési útvonalat már el is vágtak. Rájuk néztem, és megborzongtam. A frissen fertőzöttek - a pár naposak - szinte teljesen úgy néznek ki, mint amikor még emberek voltak. Az arcuk érzelmeket mutat. A mienknél esetlenebb ugyan a mozgásuk, de csak any-nyira, mintha, tegyük fel, nem aludták volna ki magukat. Sokkal nehezebb megölni egy olyan zombit, ami még embernek látszik; és ennél is rosszabb, hogy az átokfajzatok nagyon gyorsak! És egy frissen megfertőződött zombinál már csak egy veszélyesebb dolog létezik: egy egész falkányi frissen megfertőződött zombi. Márpedig én tizennyolcig jutottam el a számolásban, amikor beláttam, hogy kár a gőzért. Megragadtam a bukósisakomat, és a fejembe nyomtam. Nem csatoltam be a szíját: ha felborulok a motorral, még mindig jobb, ha azért halok meg, mert leesik a sisakom. Feltámadnék, de legalább nem tudnék róla. - Shaun! - kiáltottam. Az öcsém megfordult, és a közeledő zombikra meredt. - Hűha... Szerencsétlenségére a társak megjelenésekor a haverja együgyű magányosból a gondolkodó tömeg részévé vált, így amikor az öcsém figyelme egy pillanatra elkalandozott, kapott az alkalmon, és kirántotta az ütőt a kezéből. Shaun elvesztette az egyensúlyát, mire a zombi - akinek aszott ujjaiból ki se néztem volna ennyi erőt - megragadta őt a kardigánjánál fogva, és sziszegett. - Shaun! - sikoltottam, miközben a lelki szemeim előtt egymást kergették a rémképek az egyetlen gyerekként rám váró jövőről. Csak egy harapás, és vége. Nem sok rosszabbat tudok elképzelni annál, mint hogy az embert Santa Cruz belvárosában sarokba szorítja egy zombicsapat, de a testvérem elvesztése egy lenne ezek közül. Attól, hogy rá tudott venni, jöjjünk el krosszmotorral a zombiövezetbe, még nem vagyok teljesen ütődött. Tetőtől talpig védőfelszerelésbe burkolóztam: bőrdzseki, a könyök- és a vállrésznél acélpántokkal, alatta golyóálló mellény, motorosnadrág csípő-és térdvédővel, magas szárú motoroscsizmával. Elég trampli viselet, de nem izgat, mert így, ha még a kesztyűt is felhúzom, csak a torkom marad az egyetlen támadható felület. 9

10 Shaunnak viszont elmentek otthonról, mert kötött pulcsiban és terepgatyában jött zombinézőbe, és védekezés gyanánt mindössze egy golyóálló mellényt vett fel. Még a védőszemüveget is hanyagolta; azzal érvelt, hogy az elrontja az összhatást. A szabadon hagyott nyálkahártya nemcsak az összhatást ronthatja el, de még a golyóálló mellényt is kemény zsarolással tudtam csak rákényszeríteni; a védőszemüveg szóba se jöhetett. Hamarosan kiderült, hogy a pulóvernek mégiscsak van egy előnye a terepen: a gyapjú szakad. Így hát Shaun kitépte magát a zombi kezéből, és ahogy csak a lába bírta, rohant a motor felé. Valójában a futás volt az egyetlen előnyünk a zombikkal szemben: még a frissen fertőzöttek sem képesek utolérni egy egészséges embert, legalábbis rövid távon biztos nem. De a sebességen - meg a golyókon - kívül minden egyéb az ő javukat szolgálta ebben a harcban. - A rohadt életbe, George, társaságunk akadt! - rikkantotta Shaun, a hangjában a rémület és a lelkesedés perverz keverékével. - Odanézz! - Látom! - dörrentem rá arrogánsán. - Most pedig húzás! Alig vetette át a lábát az ülésen és karolta át a derekamat, már indítottam is a motort. Ahogy gyorsultam, a kerekek pattogtak és rázkódtak a hepehupás terepen. Éles kanyart vettem. Tudtam, hogy ki kell jutnunk innen, vagy a világ összes védő-felszerelése sem segít rajtunk. Ha a zombik utolérnek minket, én még lehet, hogy túlélem, de az öcsémmel végezne a csőcselék. Gázt adtam, és imádkoztam, hogy Isten épp ráérjen megmenteni két ön- és közveszélyes elmebeteg életét. A térről elágazó utolsó szabadon maradt utat még harminccal értük el, de fokozatosan gyorsultam. Shaun nagyot kurjantott; az egyik kezével elengedte a derekamat, majd a zombik felé fordult, integetett, és csókot dobott nekik. Ha a fertőzötteket fel lehetne dühíteni, minden bizonnyal sikerült volna neki, de azok változatlanul nyögdécselve, a karjukat az ígéretes friss hús felé nyújtva követtek minket. Az út a sokéves elhanyagoltságtól igencsak viharvertté vált, így hát nagyon kellett igyekeznem, hogy kátyúról kátyúra bukdácsolva megőrizzem uralmamat a járgány felett. - Kapaszkodj már! - rivalltam az öcsémre. - Kapaszkodom! - felelte vidáman. Szemlátomást örült, mint majom a farkának; és kiment a fejéből, hogy azok, akik nem tartják be a zombiövezetre vonatkozó biztonsági előírásokat - pláne ha még hergelik is az ott lakókat -, nagy valószínűséggel gyorsan a gyászjelentésekbe kerülnek. 10

11 - De két kézzel kapaszkodj! - parancsoltam rá. A nyögdécselés most már három irányból hallatszott, de nem aggódtam; úgy véltem, kevesen vannak ahhoz, hogy bekerítsenek minket. Akár át is hajthatnék köztük. Akkor nyöghetnének csak igazán, ha a motor alá szorulnának! De a zombik amúgy is mindig ezt a hangot adják ki, ha kajaszag csapja meg az orrukat. És a tény, hogy a motorzaj sem nyomta el őket, arra utalt, hogy nagyon sokan vannak, és nagyon közel. De, gondoltam, egy kis szerencsével még megúszhatjuk. Persze ha igazán szerencsések lennénk, nem kellene egy seregnyi zombi elől menekülnünk a lezárt területen, amely valaha Santa Cruz belvárosa volt. Valami biztonságosabb helyen lennénk, mint például a Bikini-atoll 1 az atombomba-kísérletek előtti időkben. De ha az ember egyszer úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja a kockázati besorolást és a fertőzés-veszélyre figyelmeztető táblákat, magára vessen, ha baja esik. Shaun, kelletlenül ugyan, de szót fogadott, és összekulcsolta a kezét a hasamon. - Ünneprontó! - méltatlankodott. Felhorkantam, és egy közeli emelkedőt megcélozva gázt adtam. Ha az embert zombik üldözik, az emelkedő ugyanúgy jelentheti számára az életben maradást, mint a halált. Lelassítja a mocskokat, ami ugye hasznunkra válik - hacsak nem várnak odafent is egypáran, mert akkor körbevesznek, és nincs előlük menekvés! Shaun, minden vakmerősége dacára, ezt azért tudta. Valójában okosabb, mint amilyennek hajlamos tettetni magát, és járatosabb nálam a túlélési technikákban. Hirtelen azonban erősödött a szorítása a derekamon, és akkor először aggodalom csendült a hangjában: - George, mi a francot művelsz? - Kapaszkodj! - vágtam rá. Aztán felszáguldottunk az emelkedőn, mire újabb zombik kecmeregtek elő búvóhelyeikről, például a kukák mögül, és az egykoron fényűző, mostanra lepusztult, tengerre néző villák közül. A Feltámadás után sikerült visszaszerezni Kalifornia állam nagy részét, egyedül Santa Cruz bizonyult túl nagy falatnak. Földrajzi elszigeteltsége, ami korábban oly vonzó nyaralóhellyé tette, a vírus megjelenésekor katasztrofális következményeket vont maga után. A 1 Korallzátonyból felépülő szigetcsoport a Csendes-óceánon, a Marshall-szigeteken és 1958 között az USA kísérleti atomrobbantásokat végzett a területen, amely utána lakatlanná vált. 11

12 Kellis-Amberlee-vírus, abból a szempontból, ahogy az emberi testben viselkedik, egyedülálló; de más tekintetben olyan, mint a többi kórokozó: elég, ha egyszer felüti a fejét egy oktatási intézményben, utána futótűzként terjed. A Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i campusa is tökéletes táptalajnak bizonyult: amikor a virgonc hallgatók helyett mindenfelé már csak zombik csoszogtak, az egész területet kiürítették és lezárták. - De Georgia, ez egy emelkedő! - hüledezett Shaun, amikor látta, hogy a zombik a motorunk felé tartanak. Nem becézett; ebből tudtam, hogy most aztán tényleg megijedt. Csak akkor hív Georgiának, ha fél. - Én is felfogtam - feleltem, és előrehajoltam, hátha az a pár fok dőlésszögbeli különbség is csökkenti a szembeszél okozta légellenállást. Shaun ösztönösen követte a példámat. - De miért hajtunk fel? - kérdezősködött. Ő is tudta, hogy a süvítő szélben, a bőgő motor mellett úgyse fogja hallani a választ, de nem hazudtolva meg önmagát mégis makacsul faggatózott. - Elgondolkodtál már azon, hogyan érezhették magukat a Wrightfivérek? 2 - kiáltottam hátra. Már látszott az emelkedő teteje. Abból ítélve, hogy a túloldalon eltűnt az utca a szemem elől, valószínűsíthettem, hogy igen meredek a lejtő. A nyögdécselés minden irányból erősödött, és a szél összevissza hordta a hangokat, így ekkor már tényleg fogalmam sem volt, mi vár ránk. Az is lehet, hogy csapda, de az is, hogy a szabadulás. Akárhogy is, már késő volt, hogy visszaforduljak. Kényszerhelyzetbe kerültünk, és ez egyszer Shaunt is kiverte a veríték. - Georgia! - Kapaszkodj! A zombik már alig tízméternyire voltak tőlünk; megszállottan közeledtek a talán évek óta nem ízlelt friss hús felé. A kinézetükből ítélve a többség már régen átalakulhatott. Az utánpótlás igen gyérnek bizonyult; elvétve akadt ugyan néhány friss példány - mindig van egykét szerencsétlen flótás, aki szándékosan bemerészkedik vagy véletlenül betéved a zombiövezetbe, és egy közönséges kiránduló nemigen szokta megúszni az ilyenfajta kalandot -, de látszott, hogy úgy három generáció múlva vissza is foglalhatjuk a várost. Most viszont nem. 2 Orville és Wilbur Wright építették 1903-ban az első repülőgépet. 12

13 A távolság öt méterre csökkent. A zombik vadászatkor a többi falkatag hangját követik. Ez azt jelenti, hogy az emelkedő aljánál ácsorgók, amikor meghallották a fenti tülekedést, megindultak felfelé. Elég sok élőholtat lefoglalt az imént az utak elállása, így bíztam benne, hogy aligha maradt, aki az emelkedő másik oldalán fogadhatna minket. Egy újabb csapattal elbánni már meghaladta volna az erőnket; így is csak a motornak köszönhettük, hogy eddig ép bőrrel megúsztuk. Amikor felértünk, mindjárt megláttam a fogadóbizottságot. Alig három sorban tömörültek össze - nem sok választott el minket a nyílt úttól. És akkor rögtön tudtam, mit kell tennem. Elképesztő, hogy mi mindent lehet rámpának használni, ha az embernek megvan a kellő motivációja. Az egyik ház leomlott kerítése tűnt fel előttünk, épp a megfelelő irányba dőlve, így hát úgy nyolcvannal nekifutottam. Ideges voltam; a kormány úgy remegett a kezemben, mint a rodeóbika szarva. Arra sem volt szükség, hogy felmérjem az utat - az ott tülekedők is nyögdécselni kezdtek, amint felbukkantunk előttük. Amíg Shaun az új barátjával játszott, ezek szépen eltorlaszolták az összes kijáratot, és hiába korlátozottak az értelmi képességeik, a terepet jobban ismerték nálunk. De egy előnyünk azért még mindig maradt: az öngyilkos-sági szándék jeleit nem ismerték. Márpedig mi másra utal, ha valaki nyolcvannal felhajt egy emelkedőn, hogy aztán, amikor felér, a levegőbe repüljön? Oké, van rá egy másik szó is, de azt inkább hagyjuk. Az első kerék lassan felemelkedett, majd követte a hátsó is, és egy hirtelen rándulással - ami könnyednek tűnt, de valójában pokolian ijesztő volt - már fent is voltunk a levegőben. Én sikoltottam, Shaun meg, miután rájött, mi következik, önfeledten ordított. Most már minden a gravitáción múlt, márpedig az nem szokott kedvezni a pillanatnyi elmezavarral küszködőknek. A lélegzetünk is elállt, amíg odafent voltunk, továbbra is előrelendülve - és biztos voltam benne, hogy nem érünk élve földet. A fizika törvényei, köszönhetően a megszámlálhatatlan munkaórának is, amit a motorom összeszerelésébe és karbantartásába fektettem, most az egyszer megkönyörültek rajtunk. Nagy ívben átrepültünk a zombik felett, és - szerencsénkre, mert nem sok ilyen maradt - egy ép útszakaszon landoltunk, olyan erővel becsapódva, hogy majd kiesett a kormány a kezemből. Azt hittem, minden csontom ripityára törik. Az elülső kerék a lendülettől ismét felemelkedett, én 13

14 meg üvöltöttem; egyrészt, mert féltem, hogy felborulunk, másrészt meg, mert elöntött a vak düh Shaun iránt, amiért ilyen helyzetbe keveredtünk miatta. A kormány még erősebben remegett; úgy éreztem, mindjárt leszakad a karom, de csak nyomtam a gázt, és végül a kerék újra a földön volt. Sokba fog ez még kerülni, gondoltam, és nemcsak a javítási költségek miatt. Nem mintha akkor számított volna. Végre szilárdan és egyenesen álltunk a talajon, és nem láttunk zombikat magunk előtt. Gyorsítottam, és miközben Shaun olyan lelkesen ujjongott a hátam mögött, mint aki fel sem fogja, mekkora veszélyből szabadultunk ki, magunk mögött hagytuk a várost. - Seggfej - motyogtam, és továbbhajtottam. # A tudósítás és a feltételezés két különböző dolog, és ha az utóbbit belekevered az előbbibe, akkor az már - ébresztő! - nem hír, csak vélemény. Ne értsetek félre, az utóbbi jelentősége sem elhanyagolható. A szólásszabadság egyik előnye, hogy ugyanazt a témát több nézőpontból is megismerhetjük. Ennek elvileg el kellene gondolkodtatnia az embereket - csakhogy a legtöbben nem akarnak gondolkodni. Nem hajlandók szembenézni a ténnyel, hogy az, amit az aktuális bálványuk éppen próbál elhitetni velük, nem biztos, hogy mentes a hátsó szándékoktól és a személyes érdekektől. Sokan hangoztatták, hogy a Kellis-Amberlee-járvány mögött a zsidók vagy a melegek állnak. Akadtak, akik a Közel-Kelet bosszúját sejtették az események hátterében; sőt olyan elképzelés is felmerült, hogy egy árja csoport igyekszik, fajnemesítési szándékkal, leszámolni a népesség nemkívánatos részével. E feltevések szerint bárki is a felelős a vírus létrejöttéért és elszabadulásáért, jól megszervezett összeesküvés révén gondosan titokban tartja a kilétét, és most a követőivel együtt békében - meg persze maximális védettséget élvezve - üldögél valahol, és várja a világvégét. Már elnézést, de ez baromság. Összeesküvés? Eltussolás? Abban nem kételkedem, hogy léteznek olyan emberek és csoportok, akik, ha tehetnék, képesek lennének egyetlen nyár alatt lemészárolni a világ lakosságának harminckét százalékát - és ne feledjük, ez még csak egy óvatos becslés, mert Afrikából, Ázsiából és Dél- Amerika egyes részeiről nem állnak rendelkezésre pontos adatok! De ehhez valóban olyan módszert választanának, hogy azt, aki egykor a Nagyi volt, elszabadítják találomra embereket marcangolni? A zombik nem válogatnak; mit érdekli őket az összeesküvés! Az legfeljebb az élőknek való. 14

15 Ez a bejegyzés vélemény. Kezdj vele, amit akarsz. De ne keverd össze a tudósítást a véleménnyel, jó? (BEJE GYZÉ S GEO R GIA MAS ON FELKA VA RÓ KÉ PE K CÍMŰ BL OG JÁB ÓL, SZEPT E MB ER 3.) # A zombik, ha kellő körültekintéssel közelítesz hozzájuk, tulajdonképpen ártalmatlanok. Akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy a fertőzötteket sajnálni kell, együttérzést mutatni irántuk, de én ezt erősen kétlem. Ők azok, akik a legnagyobb eséllyel válnak maguk is hozzájuk hasonlókká, ha értitek, mire gondolok. Ne sajnáld a zombit. Ő se fog sajnálni téged, amikor elkezdi csócsálni a fejedet. Szomorú, de azt még akkor sem várnám meg, ha a saját nővéremről lenne szó. Ha zombik közelébe akarsz menni, ügyelj rá, nehogy megharapjanak vagy megkarmoljanak. Viselj rövid hajat, és szorosan rád tapadó ruhákat. Ilyen egyszerű. Ha tovább bonyolítod, akkor unalmas lesz az egész, és azt meg ki akarja? Elvégre feltámadt hullák járkálnak köztünk. Ha már ez a helyzet, miért fosztanánk meg magunkat egy kis szórakozástól?! (BEJEGYZÉS SHAUN MASON ÉLJEN A KIRÁLY! CÍMŰ BLOGJÁBÓL, JANUÁR 2.) 15

16 Kettô M iközben átszeltük Santa Cruz romjait, egyikünk sem szólt egy szót sem. Nem észleltünk semmiféle mozgást, és az épületek elég nagy távolságra helyezkedtek el egymástól ahhoz, hogy ne érhessen minket meglepetés. De csak akkor kezdtem megnyugodni, amikor lehajtottunk a dél felé ágazó 1-es főútra. Onnan a 152-es főútra tértünk, amely Watsonville-be vezet, ahol a furgont hagytuk. Watsonville szintén egy észak-kaliforniai szellemváros ben elfoglalták ugyan a fertőzöttek, de biztonságosabb, mint Santa Cruz; leginkább azért, mert közel van Gilroyhoz, amely egy jelenleg is védett gazdálkodó közösség. Senki sem mer Watsonville-ben lakni, mert félő, hogy a Santa Cruz-i zombik az éjszaka közepén átcsoszognak látogatóba; Gilroy derék lakosai viszont feladni sem hajlandók a települést! Évente háromszor felkerekednek lángszórókkal, gépfegyverekkel, és megtisztítják a környéket. Emiatt maradt Watsonville teljesen elhagyatott, és emiatt tudják a kaliforniai gazdák továbbra is élelemmel ellátni a lakosságot. Az 1-es főút felhajtósávjától nem messze, egy Aptos nevű kisváros romjai mellett, kihúztam az út szélére. Minden irányban síkság terült el, ami kapóra jön, ha az ember nem akar váratlanul felbukkanó éhenkórászok uzsonnájává válni. A viszontagságos terep után úgy gondoltam, jobb lesz egy pillantást vetnem a járgányra, és egy tankolás sem árthat. A krosszmotoroknak kicsi a tankjuk, és már elég sok mérföldet tettünk meg. Shaun leszállt, és fülig érő szájjal felém fordult. A szél annyira összekuszálta a haját, hogy úgy festett, mint egy félőrült. - George - kezdett a mondandójába, zilált külsejéhez illő megszállott izgalommal -, ez volt a legelképesztőbb dolog, amit eddig csináltál! Sőt ezt már felülmúlni sem fogod soha! Az egész életed abban a magasztos pillanatban teljesedett ki, amikor elhatároztad, 16

17 hogy átugratsz a zombik fölött! - jelentette ki, majd némi hatásszünet után hozzátette: - Isten vagy! - Pedig csak kihasználtam a kínálkozó lehetőséget, hogy végre megszabaduljak tőled - feleltem. Lepattantam a motorról, levettem a bukósisakot, és felmértem a kárt. Úgy tűnt, komoly sérülés nem érte a járgányt, ennek ellenére elhatároztam, hogy amint lehet, elviszem a szervizbe. Valamicskét értek a szereléshez, de azért nem vagyok egy műszaki zseni. - Majd legközelebb hátha összejön! - vigyorgott tovább Shaun. - Igen, engem is ez a remény éltet. A szélvédőnek támasztottam a sisakot, aztán kicipzároztam a jobb oldali nyeregtáskát, és levettem a benzineskanna tetejét. Azt leraktam a földre, és elővettem az elsősegélydobozt. - Vérvizsgálat! - jelentettem ki. - De George... - Ismered a szabályokat. Ha az ember kint járt a terepen, addig nem mehet vissza a támaszpontra, amíg nem ellenőrizte, hogy tiszta-e! Elővettem két kézi tesztelőegységet, és az egyiket felé nyújtottam. - Vérvizsgálat nélkül nem jöhetsz vissza a furgonhoz - győzködtem tovább -, és akkor kávét sem kapsz, márpedig azt nagyon szereted. Képes vagy inkább vitatkozni velem, és megfosztani magad az örömtől? - Muszáj ezzel húzni az időt?! - morogta Shaun, miközben elvette az apró tárgyat. - Sajnálom, de muszáj - jelentettem ki. - Na nézzük, hogy életben maradok-e! Gyakorlott mozdulattal, egyszerre téptük le a fertőzésveszélyre figyelmeztető címkét, és pattintottuk le a steril fémhengert borító műanyag fedelet. Ez a fajta tesztelőegység a legegyszerűbb, terepre ezt szokás vinni; olcsó, egyszer használatos, és nagyon praktikus. Elvégre nem árt, ha tudsz róla, hogy a társadban aktivizálódott a vírus, mielőtt nekiáll rágcsálni az ízletes husikádat! Kicsatoltam a jobb kesztyűmet, lehúztam, és a zsebembe dugtam. - Háromra? - tettem fel a szokásos kérdést. - Háromra - bólintott Shaun. - Egy! - Kettő! Ekkor mindketten előrenyúltunk, és a szemközti tesztelő-egységbe nyomtuk a mutatóujjunkat. Lehet, hogy ez felesleges túlbonyolításnak 17

18 tűnik, de korai vészjelzőnek is megteszi: ha valamelyikünk egyszer is kivárja a hármat, akkor tudni fogjuk, hogy baj van. A fém hidegségét a szivacs puhasága, majd a belérejtett tű szúrása váltotta fel. A vércukorszint mérése nem okoz fájdalmat - elvégre ott az a cél, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjon, így az érintettek ne vonakodjanak elvégezni a Kellis- Amberlee-re irányuló vérvizsgálat viszont igen, és nem ok nélkül: a fájdalom-érzet hiánya a vírusfertőzöttség egyik első jele. Az eszköz tetején levő két dióda - az egyik piros, a másik zöld - bekapcsolt, és váltakozva villogni kezdett. Aztán a vibrálás lassult, végül a piros fény kialudt, és maradt a zöld. Szóval még tiszta vagyok. Az ölemben fekvő tesztelőegységre pillantottam, és megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor láttam, hogy az is zöld. - Akkor még nem kell felszámolnom a szobádat - állapítottam meg. - Talán majd legközelebb - felelte Shaun. Visszaadtam a tesztelőegységét; hadd gondoskodjon ő a biztonságos hulladékkezelésről, amíg én feltöltöm az üzemanyagtartályt. Kifogástalan precizitással végezte a feladatot. Visszapattintotta a műanyag kupakokat a tesztelőegységekre, majd a megfelelő gombot megnyomva rajtuk, fertőtlenítőt bocsátott a tartályok belsejébe. Aztán az elsősegély-felszerelésből kivett egy veszélyes hulladék feliratú dobozt, és beledobta az egységeket. A doboz teteje pirosra váltott, amikor lezárta; a műanyag összeolvadt. A most már háromszorosan bebiztosított vérmintákhoz talán még herkulesi erőfeszítéssel sem lehetett volna hozzáférni. Shaun azért még ellenőrizte, hogy rendesen záródik-e, aztán biztonságba helyezte a csomagot a nyeregtáska veszélyes hulladéknak fenntartott rekeszében. Amíg ő ezzel ügyködött, én feltöltöttem az üzemanyagtartályt, mely, mint rémülten nyugtáztam, már majdnem kiürült. Ha pont akkor járunk így, amikor a zombik a nyakunkon vannak... Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Visszatettem a tanksapkát, és a kiürült kannát visszatuszkoltam a nyeregtáskába. Shaun már szállt volna fel, de én a mutatóujjamat figyelmeztetőn felemelve felé fordultam: - Mit felejtettél el?! - Ööö... - esett gondolkodóba. - Nem hoztam Santa Cruzból képeslapokat? - Sisak! 18

19 - Eddig nem is szóltál ezért! - Mert eddig zombik lihegtek a nyomunkban! Most viszont már nincsenek zombik, így vagy felveszed, vagy innentől gyalog folytatod az utat Watsonville-be! Shaun, a szemét forgatva, a bal oldali nyeregtáskáról leoldotta a sisakot, és kelletlenül a fejébe nyomta. - Most örülsz? - kérdezte elfojtott hangon a plexi mögül. - Le vagyok nyűgözve! - feleltem, miközben én is felvettem a sisakomat. - Na, húzás. Az út Watsonville-ig teljesen kihalt volt - nem mintha nagy lett volna a forgalom, most azonban egyetlen járművel nem találkoztunk. És ami ennél is fontosabb, fertőzöttekkel sem. Rám lehet fogni, hogy puhány alak vagyok, de aznapra már elegem volt a zombikból. A furgont a város szélén parkoltuk le, úgy tizenöt-húsz méterre a legközelebbi épülettől. Az egyik elsődleges óvintézkedés: olyan helyen állj meg, ahol a fertőzöttek nem tudnak lesből rád rontani. Behúztam a furgon elé, és leállítottam a motort. Shaun már a lassításnál leugrott, és szökellve megindult az autó felé. Közben lerántotta a fejéről a sisakot, és így kiáltott: - Buffy! Milyen lett a felvétel? Ó, fiatalság, bolondság! Nem mintha én olyan sokkal idősebb lennék nála. Egyikünknek sem került elő a születési anyakönyvi kivonata, de amikor örökbe fogadtak minket, az orvosok úgy három hétre becsülték, az én javamra, a köztünk levő korkülönbséget. Az alapján viszont, ahogy Shaun néha viselkedik, én inkább három évre gyanakodnék, vagy még többre. Levettem a bukósisakomat és a kesztyűmet, a kormányra akasztottam őket, és kimért léptekkel követtem az öcsémet. A furgonunk beltere beszédes példája annak, hogy mi mindent el lehet érni, ha az ember sok szabadidővel rendelkezik, némi pénze is akad, és három éven keresztül szorgosan látogat különféle műszaki ismereteket oktató kurzusokat. És persze ha úgy adódik, nem vonakodik az internethez folyamodni: például a kábelezésben idegenek segítettek Oregonból vagy éppen Ausztráliából. A furgont hideg profizmussal Anya változtatta abszolút zombibiztossá - látszólag szívességet tett nekünk, valójában meg azon mesterkedett, hogy titokban hozzáférhessen a számítógépekhez. Buffy persze azonnal észrevette a turpisságot, és letiltotta a rendszerünkről, Anya azonban nem adta fel. 19

20 Így hát öt év megfeszített munka után sikerült átalakítanunk a 7-es csatorna híradós stábjának korábbi, nagyrészt kiürített furgonját a lehető legkorszerűbb mobil blogközponttá; benne kamerákkal, wifiantennával, önvezérlő szerkezettel, és oly sok, különféle eshetőségekre felhalmozott egyéb felszereléssel, hogy ha csak rágondolok, beleszédülök. így hát nem is foglalkozom ezzel, Buffy a technikai szakértő meg a csapat legizgágább, legszőkébb és legflúgosabb tagja, és e négy szerep mindegyikében tökéletesen megfelel, mondhatni, brillírozik. Most keresztbe tett lábbal ült a talpalatnyi szabad helyre bezsúfolt három szék egyikén, és a fejhallgatót az egyik füléhez tartva eltűnődő arcot vágott. Shaun ott toporgott a háta mögött, és látszott rajta, hogy alig fér a bőrében az izgatottságtól. Először azt hittem, Buffy észre sem vette, hogy beléptem, de amikor becsuktam magam mögött az ajtót, álmos, távoli hangon így szólt: - Helló, Georgia! - Helló, Buffy! - köszöntem vissza, majd megindultam a mini hűtőszekrény felé, és kivettem egy dobozos kólát. Shaun forró kávé formájában szokta magához venni a koffeinadagját, én meg jéghideg kóla által - talán így lázadunk a hasonlóság ellen. - Hogy állunk? - kérdeztem. Buffy, egy pillanatra felélénkülve, feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy jól. - Ezt már szeretem - bólintottam. Buffy valódi neve Georgette Meissonier. Akárcsak Shaun és én, ő is akkor született, amikor a zombik már a mindennapi élet részévé váltak. Ez idő tájt Amerika legdivatosabb lánynevei a Georgia, a Georgette és a Barbara voltak: annyi volt belőlünk, mint néhány nemzedékkel korábban a Jenniferekből. A legtöbben túlléptünk rajta, belenyugodtunk. Elvégre George Romero 3 akaratlanul is az emberi faj egyik megmentőjévé vált, így nem szégyen, ha róla neveznek el valakit! Csak hát ez elég gyakran megtörténik - márpedig Buffy, amiben csak tehette, igyekezett kitűnni. 3 George Romero (szül. 1940): amerikai rendező, leginkább az Élőholtak éjszakája (1968) című zombifilmjéről és annak folytatásairól ismert. Meg).: Barb(a)ra a film egyik főszereplője. 20