Kőbányai Hírek július 8.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kőbányai Hírek 1912. július 8."

Átírás

1

2

3 Kőbányai Hírek július 8.

4

5

6 köb hir 1912 aug 26

7

8

9

10

11

12

13 Kőbányai Hírek május 14.

14

15

16 Lissák Kálmán A Halom utcában lévő Polgári Leányiskola agilis, újító szellemű igazgatója. Az intézményben női kereskedelmi tanfolyamot is indított. Mivel a tanulók jelentős többsége kertes házban lakott, bevezette a virág és veteménykertészet alapjainak gyakorlati oktatását. Ugyanebből az okból baromfitenyészeti telepet is akart létesíteni. Kezdeményezésére 1914 ben az Endre u Halom u. sarkán lévő 700 négyszögöles telket az iskolához csatolták, hogy a szükséges ismereteket a tanulók a gyakorlatban sajátíthassák el. Az iskolában rendszeresek voltak a kulturális rendezvények, színielőadások, hangversenyek, sokszor jótékonysági céllal. (pl. szegénysorsú gyermekek kirándulási alapja javára.) A X. kerületi Általános közjótékonysági egyesületben a népkonyhai szakosztály igazgatójának választották ben Ő volt az amerikai gyermekétkeztetés és ruhaosztás kőbányai vezetője és felügyelője. Szervezési tevékenységgel, helyiségek biztosításával támogatta az Egyházi Énekkar munkáját.

17

18

19

20

21

22

23

24

25 KULTÚRA Benedek József szobrászművész kiállítása Mostanában az idô múlása December között Benedek József szobrászművész rendhagyó kiállítását tekinthették meg az érdeklôdôk a kôbányai Szent László Általános Iskolában és az intézmény honlapján. A megnyitón igazi különlegességekrôl beszélt a művész. A statikus műalkotások során már a múlt század kezdetén is jókora rést ütöttek azok a kezdeményezések, melyek bevitték a teret a matériába: lyukakat, íveket létrehozva a szobrokon. Késôbb az egyes elemek elváltak egymástól, és valamilyen irányban elmozduló kötéssel kapcsolódtak egymáshoz, vagy mesterséges korlátok álltak a guruló, pörgô darabok útjába. Nem volt ritka a fény- és hangeffektusok alkalmazása sem. Létrejött a mobil szobrászat. A sokféle irányzatból kiemelkedik Benedek József huzalokból, vékony csövekbôl épített kompozícióinak sora. Reszket a bokor különösen találó műcím Benedek szobrai között, hiszen a számtalan huzalon egyensúlyozó kisebbnagyobb fém alkatrész egyszerre kelti egy gondosan megtervezett, bonyolult gépezet és egy könnyed szellô rezgette lombkorona képzetét írja róluk Beke László műkritikus. A szent lászlósok nem elégedtek meg a kiállítással, a kertbe kamerát szereltek, s élôben lehetett weblapjukon, valamint a számítástechnikai terem interaktív tábláján követni a látogatók reagálását.

26 Zvara Emil az Év testnevelôje December 13-án, ünnepélyes keretek között adta át Verbai Lajos polgármester közül legismertebb a válogatott kézilabdázó, Szucsánszky Zita. a év testnevelô tanára kitüntetô címet Zvara Emilnek. Zvara Emil 1984-ben diplomázott az ELTE Tanárképzô Fôiskolán földrajztestnevelés szakon, s azóta megszakítás nélkül a Szent László Általános Iskola tanára. Jelentôs eredményekkel büszkélkedhet a diáksport-vetélkedôkön. Az évek során háromszor nyert aranyérmet csapataival a budapesti röplabda versenyeken, kézilabdában is a legjobb négy között végeztek, a játékos sorversenyben pedig ezüstéremmel jutott tanítványaival a területi döntôbe, ahol a dobogó harmadik fokára állhattak. Legkedvesebb tanítványával, lányával, egyéni ezüstérmet szerzett asztaliteniszben, s hogy a sportok királynôje se maradjon ki a sorból, atlétikában a mezei futóversenyeken számtalan érem birtokosa. Egykori tanítványai Szakmai munkájához tartozik, hogy 13 éven át volt a DSE elnöke, a testnevelést emelt szinten oktató osztályok szakmai irányítója. Munkájáért 1997-ben Esterházy Miksa-díjban részesült. Zvara Emil meghatottan mutatta kollégáinak a plakettet, majd szót kért: Köszönöm a megtiszteltetést, de szeretném elmondani, hogy még nagyon sokan vannak, akik megérdemelnék ezt a kitüntetést. Ígérem, hogy a jövôbeni munkámat a díj szellemének megfelelôen végzem! Oszvald

27 Kölcsey Ferenc 1823-ban, január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük ezen a napon, s Kôbányán immár hagyományosan ekkor kerül sor a kerületi diákok kiváló kulturális tevékenységének elismerésére. Az ünnepség évrôl évre Kôbánya polgármesterének támogatásával, a Közoktatási és Közművelôdési Iroda, valamint a Pedagógiai Szolgáltató Központ szervezésében valósul AMagyar Kultúra Napja alkalmából az oktatás ügyének szolgálatát és az oktatás ügyének szolgálóit is ünnepeljük. A hivatásukat magas színvonalon művelô pedagógusok ébresztik fel és mélyítik el a kultúra iránti érdeklôdést, a kultúra szeretetét a fiatalokban. Nekik is köszönhetô, hogy olyan diákok jutalmazására kerül sor az ünnepnapon, akik aktív résztvevôi az iskolai és kerületi kulturális életnek, akik kiváló eredményeket értek el a különbözô művészeti ágakban szervezett versenyeken, akik lelkesen, kitartóan és eredményesen sajátítják el a kulturális értékeket. A KÖSZI-ben január 23-án a kerület általános iskolásait Verbai Lajos polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy néhány nappal az ünnepség elôtt sportolókkal találkozott, akik a sikereik egyik feltételeként a környezetet említették meg. Kedves gyerekek! Ahhoz, hogy tehetségetek szorgalmas munkátok révén kibontakozzon, nektek is szükséges a jó környezet. Ezt a pedagógusok teremtik meg az iskolákban. Szeretném a munkájukat ezúton is megköszönni. De nemcsak polgármester, hanem szülô is vagyok, és emlékszem, milyen nagy öröm volt, amikor érmet vagy oklevelet hoztak haza a fiaim, s kirakták a szobájuk falára. Úgy hiszem, a mai nap után a ti szüleiteknek is hasonló örömben lesz része. A köszöntô után Hajsrekker Krisztina karnagy vezetésével a Szent László Általános Iskola Harmónia gyermekkórusa nyitotta az ünnepséget. A díjakat néhány mondatos indoklás kíséretében a polgármester adta át. Kôbánya általános és középiskoláinak tanulói az irodalom, a társastánc, a néptánc, a képzôművészet és az elôadó-művészet különbözô ágaiban jeleskedtek, s voltak olyanok is, akik az iskolai újságírásért érdemelték ki az elismerést. O.GY. Hárman a díjazottak közül JUTALMAZOTT TANULÓK NÉVSORA Bem József Általános Iskola: Virtás Dávid Kocsis Tünde 8/b, Nagy Alexandra 7. 8/b, Fekete István Általános Iskola: Szegedi Viktor 8/a, Orbán Dóra 8/b, Benkô Odett 4/a. Harmat Általános Iskola: Budai Tamás 8/b, Lakatos Pál 7, Heim Nóra 7,

28 Janikovszky Éva Általános Iskola: Selényi Kármen 7/a, Bírtalan Bernadett 7/a, Üllôi Úti Tagintézmény: Ambrus Ákos 4/c, Heszterényi Réka 3/c, Pénzes Bianka 2/c. Kada Mihály Általános Iskola: Bak Cintia 6/a, Csutorka Liliána 6/a, Krauczy Nikolett 5/a. Kápolna Téri Általános Iskola: Balatoni Ákos 7/b, Zsifcsák Emese 6/b, Semlaki Roxána 3. Keresztury Dezsô Általános Iskola: Zsódi Réka 7/a, Kakel Báhar 7/a, Szy Boglárka 6/b. Kertvárosi Tagintézmény: Nagyfi Bernadett 8, Kocs Dorottya 8, Iliász Daphné 6. Szervátiusz Általános Iskola: Pék Fanni 8/a, Nebehaj Balázs 7/a, Vass Norman 6/a. Széchenyi Általános Iskola: Kóti Barbara 8/b, Döme Tamás 7/b, Dombi Ármin 7/b. Komplex Általános Iskola: Gergely Gergô 9.csoport, Márta Kinga 10.csoport, Bencsik Henrietta 7, Katona Richárd 3. Zeneiskola: Homola Bence, Horváth Damján, Vida Gréta, Simon Balázs. Felnôttek Általános Iskolája: Kecskeméti Viktor 8/b, Lakatos Alexandra 8/a, Szendrei Judit 8/b. Wesley Általános Iskola: Farkas Melinda 6. Szent László Általános Iskola: Hadnagy Eszter 8/g, Maróti Franciska 8/tz, Oláh Emôke 8/tz, Mezei Boglárka 8/tz, Sirály Júlia 7/z. Szent

29 Műveltségi vetélkedô a Harmat utcai Általános Iskolában Mindent vagy semmit Február 18-án a Harmat utcai Általános Iskolában rendezték meg a Mindent vagy semmit vetélkedôsorozat elsô elôdöntôjét. A döntôs helyekre tíz csapat pályázott. A továbbjutás két fordulóban dôlt el. Mindkettôben hat témakör szerepelt, ahol a kérdések nehézségével együtt azok pontértéke is nôtt. Nem volt könnyű dolguk a kétfôs csapatoknak, hiszen a választott témakörben feltett kérdésre azonnal kellett válaszolniuk. Helyességüket a kéttagú zsűri amely most egyáltalán nem volt nehéz helyzetben, mert a tanulók vagy passzoltak, vagy kiválóan válaszoltak. Otrok Györgyné, a vetélkedôt támogató Richter Gedeon Gyógyszergyár környezetvédelmi referense és az iskola igazgatónôje, Varga Ildikó csak egy esetben döntött, mert a tanulók többnyire kiválóan válaszoltak. Az egyik versenyzô a kinint a váltóláz gyógyszereként jelölte meg. A megadott válaszban a sárgaláz szerepelt. Mivel mindkét név elterjedt a köztudatban, a zsűri megad A március 10-ei döntôbe elsô helyen a Szent László Általános Iskola csapata (Ábrahám Dóra és Szele Dávid) jutott be. Ôket a XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanulói követik, velük a szintén zuglói ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola csapata küzdhet a fináléban. Szöveg, kép: Oszvald György

30 50 éves a Zenetagozat A Szent László Általános Iskola zenetagozatának 50. évfordulója alkalmából április 26-án ünnepi rendezvényeket tartottak. Az iskolában megnyílt kiállításr a sokan voltak kíváncsiak, a Pataky Művelôdési Központban telt ház előtt került sor az ünnepi gálaműsorra. Az évforduló alkalmából emlékkönyvet is kiadnak, amely régi dokumentumokat, fényképeket, osztálynévsorokat és egyéb emlékeket tartalmaz. Az Emlékkönyv elkészítéséhez az iskola alapítványa, a Tanulóink Jövôjéért Alapítvány nagymértékben hozzájárul. Azon érdeklôdôknek, akik az iskola alapítványát ezer forintnál nagyobb összeggel támogatják, egy tiszteletpéldánnyal köszönik meg a segítséget.

31 A Szent László Általános Iskola felhívása A kôbányai Szent László Általános Iskola (1105 Bp., Szent László tér 1.) anyagi segítséget kér közel 100 éves tölgyfa kapujának és a kapu elôterének helyreállításához. A kapu eredeti szépségét, múlt század eleji hangulatát kívánják visszaadni a vésett, címeres üvegekkel, a kovácsoltvas díszítés megújításával és kivilágítással. Minden támogatást szívesen fogadnak. A támogatók nevét (hozzájárulásuk esetén) az iskola honlapján közzéteszik, illetve a felújítást nagyobb összeggel segítôkét a kapu belsô részén, réztáblán feltüntetik. Az elmúlt években helyreállították az iskola múltjára vonatkozó régi feliratokat, a fôbejárat szobrait megtisztították, kijavították, a bejárat és a lépcsôházak világítását az épület hangulatának megfelelôen megújították. Szeretnék tovább folytatni az iskola korhű modernizálását. A felújítást Hódosi Gyula asztalosmester végzi. Segíthetnek az iskola titkárságán személyes befizetéssel vagy bármekkora öszszeg átutalásával a Tanulóink Jövôjéért Alapítvány CIB BANK bankszámlájára.

32 Kiváló tanulók díjazása A kerületi általános és középiskolák diákjai kimagasló tanulmányi, zenei vagy sportteljesítményükért június 2-án a KÖSZI-ben vehették át a Kiváló tanulóknak járó elismerést és a vele járó könyvjutalmakat. Idén negyvenkilenc fiatalt találtak méltónak a címre. A DÍJAZOTTAK: BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA: T Krizsik Krisztina (8.o.), Simon Szabina (7.o.). FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA: Laczkovic Benjámin (2.a.), Borsos Balázs (8.a.), Novák Bettina (8.b.). HARMAT ÁLTALÁNOS ISKOLA: Chen Qiauchu (4.o.), Ritz Anna (5.o.), Koós Füstös Éva (7.o.). JANIKOVSZKY ÉVA ÁLTALÁNOS ISKOLA: Traore Lili Fatime (8.a.), Fodor Gergely (8.b.), Kiss Zsombor (8.b.). JANIKOVSZKY ÉVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÜLLÔI ÚTI TAGINTÉZMÉNY: Halasi Boglárka (3.c.), Ferenci Kristóf (4.c.). KADA MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA: Hajdú Kinga ereh Balázs (5.o.), (8.b.), Hajdú Krisztina (8.a.), Haluska József (8.a.). s Noémi (7.o.), Szabó Réka (6.o.), Bagó Bernadett (6.o.). SZERVÁTIUSZ JENÔ ÁLTALÁNOS ISKOLA: Pék Fanni (8.a.), Kurkó Andrea (8.a.), Nebehaj Balázs (7.a.). SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA: Eidenpenz Orsolya (8.g.), Rigó Dániel (8.g.), Paprika Dávid (8.b.). SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA: Hock Renáta (8.a.), Kis Mariann (8.a.), Kökény Dóra (8.a.), Vágó Nikolett (8.b.). WESLEY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA: László Kristóf (8.o.) KOMPLEX ÁLTALÁNOS ISKOLA: Gergely Gergô (9. csoport), Csuti Norbert (alsó tagozat), Török Tibor (7.o.). KÔBÁNYAI ZENEISKOLA: Renczés Dávid, Renczés Balázs, Braun Márton, Takács Dorottya. FELNÔTTEK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA: Mierzwa Ivett (7.o.), Hegedűs Tamás (7.o.), Kökényesi Attila (8.o.). KÁPOLNA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA: Makács István (6.a.), Molnár Zoltán Kristóf (6.b.), Varga Viktória (8.a.). KERESZTURY DEZSÔ ÁLTALÁNOS ISKOLA: Kovács SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUM: Kristóf (8.o.), Kudlik László (8.o.) János (12.e.). Szabó Zsófia (12.a.), Varsányi Réka Dóra (12.a.), Juhász KERESZTURY DEZSÔ ÁLTALÁNOS ISKOLA KERTVÁROSI TAGINTÉZMÉNYE: Martisz

33 Karácsonyi koncertek a Mindenki Templomában A karácsonyi ünnepek elôtt igencsak zsúfolt volt a Mindenki Temploma programja. Lapunk két általános iskola hangversenyét látogatta meg. A Szent László Általános Iskola tanulói a jótékonysági célú koncerten mindkét énekkarukkal, a Harmónia gyermekkarral és a Kicsinyek kórusával szerepeltek, sôt, fellépett a Régi diákok kórusa is. Különleges volt a Csengettyű együttes alkalmi műsora is, s ha már a karácsony a család ünnepe, miért is ne ünnepelt volna Tóth Tamás trombitaművész és hatodik osztályos fia, Tóth Gergô egy közös produkcióval. Közös és különleges elôadás a Harmat iskola hangversenyén is volt. Diószegi Györgyi, az iskola egykori diákja, énekművész és volt tanárának duettje jelentett igazi élményt. Itt sem hiányozhatott a hangszerszóló és az iskolai kórus sem. Kiválóan oldották meg a fuvolások az énekkarral való közös produkciót, méltán kaptak vastapsot. Két nap, két koncert, s a koncerteknek helyet adó templom tényleg mindenkié volt

34 KERÜLJ A TÉRKÉPRE! lj a térképre! Hogy hogyan? Csak klikkelj a oldalra, és máris kiderül. A Szent László Általános Iskola a Szent László Gimnáziummal közösen, a brüszszeli Magyar Kulturális Intézet támogatásával pályázatot hirdet Kerülj a térképre! címmel, a es tanévben általános és középiskolás tanulók részére. ASzent László Általános Iskola igazgatójának, Menyhárt Sándornak ötlete alapján meghirdetett pályázat célja: Magyarország megismertetése a fiatalok szemszögébôl, az általuk megálmodott módon. A kiírók szabad kezet adnak a diákoknak településük bemutatására, a pályázati anyag elkészítésére. A beérkezett alkotások szöveges részét a gimnázium tanulói tanáraik segítségével 7 nyelvre fordítják le, és ily módon teszik közzé az említett honlapon. Minél több helyrôl érkeznek pályaművek, annál színesebb lesz a térkép, annál részletesebben ismerhetik meg országunkat az érdeklôdôk. Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó a pályázat fôvédnöke, aki elmondta, nemcsak Kôbányáról, de az ország minden részébôl kap különféle felkéréseket. A kôbányai megkereséseket kiemelten kezeli, mert ide járt általános iskolába, s büszke arra, hogy képviselheti Magyarországot, Kôbányát, ahol napjai jelentôs részét tölti. A pályázatot bemutató sajtótájékoztató meghívottjai között volt Hegyi Gyula EPképviselô is, aki szerint az internet a mai világban alapvetô információs forrás, s ezért külön örült, hogy a pályázat ezt a kommunikációs csatornát választotta. Végezetül hadd idézzük a pályázat mottóját: Gondold végig, találd ki, hogyan, készítsd el, küldd el! egy katt, és településed felkerült a térképre! Szöveg, fotó: Oszvald György

35 Magyar fiatalok üdvözlete a Haydn-év apropóján KISMARTONI KONCERT _Oszvald György Kétségtelen, hogy Menyhárt Sándor, a Szent László Általános Iskola igazgatója kreatív ember. Nem először adunk hírt különleges ötleteiről, kezdve a webkamerán élőben követhető mobilszobor- kiállítástól a Kerülj a térképre! akcióig. Nemrég ismét unikummal lepte meg pedagógustársait és a kerület vezetőit: a Haydn-év apropóján Ausztriába, Eisenstadtba (Kismarton) szervez magyar koncertet. Az előkészületekről Menyhárt Sándort kérdeztük Hogyan jutott eszébe ez a lehetetlennek tűnő ötlet, részt venni a kismartoni Esterházykastélyban rendezett Haydn-év koncertprogramjában? Ausztriában a tantestülettel egy tárlatot látogattunk meg, ahol az osztrák idegenvezető kiválóan beszélt magyarul. Elmondta, hogy ebben ez évben számos rendezvényt tartanak a kastélyban. Zenekarok, kórusok lépnek majd fel. Ekkor jutott eszembe, hogy ha már van egy jó kórusunk, miért ne léphetnénk fel mi is? Volt nálunk CD, amit odaadtam a szervezőknek, hallgassák meg, hátha meghívnak minket is. Persze ez naivitás volt részemről, ám dolgaink jól alakultak, mert a kőszegi szállásadónk ismeri a kastély igazgatóját, akinek szólt az érdekünkben. Mire hazaértünk, várt az fellépés nem lehetséges, de 2500 euróért kibérelhetjük a kastélyt. Üzleti tervet készítettem, amely alapján mindent összevetve egy nullszaldós vállalkozás összehozhatónak látszott. Így jött létre a Soprontól 12 kilométerre fekvő ausztriai, kismartoni koncertünk, melyet május 16-án, órától hallgathatnak meg az érdeklődök. A koncerten nemcsak Önök szerepelnek Már az elején világos volt, hogy egyedül nem tudjuk megvalósítani a tervet, ezért partnereket kerestem. Sokaknak tetszett az ötlet, de a közös anyagi kockázatot nem vállalták. A végén az újbudai Weiner Leó Zeneiskola növendékei és az Ádám Jenő iskola kórusa, Székesfehérvárról pedig a Hermann László Ifjúsági Szimfonikus Zenekar lép fel velünk. Annyit kértem tőlük, hogy vállalják a jegyeladást és a kiutaztatást. Mi a polgármester úr és az önkormányzat támogatását élvezzük. Lesz valamilyen közös produkció is? Hogyne! Az örömódát adjuk majd elő. Nem izgul? Most már nem. Átutaltuk a pénzt, látom, hogyan fogynak a jegyek, sőt, Ausztriában is kiraknak jó néhányat a plakátjainkból. A koncertre meghívtuk a Haydn-év szervezőbizottságának elnökét, a polgármester asszonyt, Magyarország ausztriai nagykövetét és más közéleti személyiségeket is. Egyelőre annyi biztos, kedvező a fogadtatás, nagy a várakozás, s az is biztos, ilyen rendszerben még nem szerepeltek magyarok a rendezvényen. Számunkra nem a gazdasági haszonszerzés a cél, hanem az egyedülálló élmény biztosítása, illetve a jövőépítés.

36 Budapesti Szent László Történelmi Verseny Idén tizenöt kerület háromfős csapatának részvételével a KÖSZI-ben rendezték meg a Szent László Történelmi Verseny fővárosi fordulóját. Az ötlet az, amit itt elsősorban értékeltünk. Hogy képzeli el egy mai fiatal, netán egy tanár a várat? mondta dr. Nagy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának dékánja az idén éppen tízéves vetélkedő összegzéseként. Ugyanis a hatodikosok ez évi témája a Várak a középkorban, várak a középkori Magyarországon címet viselte. A feladatok között nemcsak egy vár makettjének elkészítése, hanem szóbeli és írásbeli feladatok is szerepeltek. A versenyzőknek megadott témakörben számos szakirodalmat kellett elolvasniuk. Pontozták többek között a megtanult anyag előadásmódját, egy-egy kijelölt várban való idegenvezetést, a legfőbb szempont természetesen a történelmi hűség volt. Felmérések szerint, korosztályuk többsége nem képes írott anyagból lexikális tudásra szert tenni, kizárólag csak az internetre hagyatkozik. Számtalanszor szembesülünk tanítási órákon azzal a problémával, hogy ha egy tanuló elé szöveget vagy könyvet rakunk, és mondjuk egy megadott képről kell beszélnie, nem biztos, hogy képes megoldani a feladatot, mert az internet világában a mai fiatalok teljesen más technikával tájékozódnak, szerzik meg a szükséges információkat mondta Bakacsi Andrásné, a Szent László Általános Iskola tanára. A versenyen részt vevők jó helyezéséhez természetesen nem volt elég a kitűnő szövegértés és a szorgalom, több kellett. Olyan lelkes történelemtanárok, akik felkészítették őket a versenyre. A verseny győztese, a Szárcsa Általános Iskola Fülek csapata lett, második helyen az Erkel Ferenc Általános Iskola Buda László csapata, harmadik helyen az Újlak utcai Általános Iskola Visegrád csapata végzett. A Kertvárosi Általános Iskola Zólyom csapata megosztott ötödik helyezést ért el. Balogh KatalinBu m Három autóbusszal indult Kismartonba, a Haydn-év tiszteletére rendezett koncertre a Szent László Általános Iskola stábja. Az iskola kórusa, tanárok, kísérők, vendégek vágtak neki a hosszú útnak. Az Esterházykastélyban az újbudai és a székesfehérvári zeneiskolákkal közösen adtak koncertet. Többségében Haydn-művek, de Mozart és Kodály is megszólaltak május 16-án este. Közös európai kultúránkban minden nemzet megtalálja a maga kifejezési módját, s büszke a hagyományaira. A kismartoni kastélyban tartott koncerten ezt igazán átérezhette a közönség. A fináléban a közreműködök részvételével az Örömóda csendült fel. Elfogultság nélkül állítható, a pazar freskókkal díszített Haydn-terem csodálatos programot látott-hallott a magyar fiatalok üdvözletét. O. GYSzent

37 SZENT LÁSZLÓ NAPOK 2009 _Oszvald György Az idei rendezvényt több alkalommal is rossz idő, eső zavarta meg, ám ennek ellenére a látogatottságra nem lehetett panasz. A zárónapi bábszínházi előadást melyet elmosott a zivatar pillanatok alatt áttelepítették a KÖSZI színháztermébe. A hír szájról szájra járt, s jutalom a gyerekkacaj volt! A hagyományos kerületi ünnep nem titkolt szándéka, hogy ne csak Kőbánya lakossága, de a fővárosiak, sőt, akár a messzebbről érkezők is megismerjék értékeinket. Nem véletlen, hogy a fellépők között sztárelőadók többek között Rúzsa Magdi, a Tátrai Szűcs gitárduó, Gerendás Péter, Deák Bill Gyula produkciói várták az érdeklődőket. A szervezők gondoltak a helyi előadókra is, így nem hiányzott az ünnepről a Kőbánya Férfikar, vagy a Tutta Forza zenekar sem, amelynek vezetője, Bakó Roland Kőbányáért díjat kapott. Kulturális és helytörténeti emlékeinket is lehetett látogatni az ünnepen: a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer, a Conti-kápolna, a Szent László-templom és a templomtorony megtekintése idegenvezetővel zajlott, nagy siker volt az autóbuszos kőbányai városnézés is. Mindezek mellett gazdag gyermekprogram várta a kicsiket meg a nagyobbakat is. Kétségtelen, hogy a sok érdekesség között a z egyik leglátványosabb programnak a lovagi torna bizonyult a Rottenbiller parkban. A népes közönség sokszor néhány centiméterről csodálhatta a vágtató lovakat, a lovasok ügyességét karikafűzésben, a tűzugratásban, a lovas íjászatban, és élvezhette a lóhátról daloló Buch Tibor gyönyörű tenorját. A produkció az eső érkeztével egy időben ért véget és sajnos, a koszorúzáskor is zuhogott. A Szent László-szobor előtt az önkormányzat vezetői és más szervezetek, valamint testvérvárosunk, Balánbánya polgármestere helyeztek el koszorút. Hagyomány, hogy a koszorúzást elismerések átadása követi a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Kőbánya díszpolgára elismerésben az idén Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja és Turi György, a KSC úszóedzője, több olimpiai és világbajnok mestere részesült. Kőbányáért díjat vehettek át: Bakó Roland zenetanár, Mészárosné Száraz Mária Anna pedagógus, valamint a Budapesti Fegyház és Börtön intézménye. Barta Lászlóné Kőbánya kiváló gyermekvédelmi pedagógusa, Hajsrekker Krisztina, Szabó Károlyné és Kissné Varga Noémi Kőbánya kiváló pedagógusa, Kincsesné Pápay Irén Kőbánya kiváló óvodapedagógusa, Strobl Péterné Kőbánya kiváló dajkája elismerésben részesültek. Buzás Kálm án, a Pataky Művelődési Központ igazgatóhelyettese Kőbánya kultúrájáért, Jakab Antal edző Kőbánya kiváló labdarúgóvezetője, Zsíros Tibor testnevelő Kőbánya sportjáért, a Széchenyi István Általános Iskola nevelőtestülete pedig Kőbánya közoktatásáért díjat kapott. A Szent László Napok idei rendezvénysorozata szentmisével, majd a SaxOrgan duó orgonahangversenyével zárult.

38 KIVÁLÓ TANULÓK JUTALMAZÁSA A kőbányai általános és középiskolák diákjai kiemelkedő tanulmányi, zenei vagy sportteljesítményükért június 3-án a KÖSZI színháztermében vették át a Kiváló tanulóknak járó jutalmakat. Idén az oktatási intézmények javaslatai alapján 55 fiatalt talált méltónak az önkormányzat az elismerésre Bem Általános Iskola: Vida Gréta (5. o.), Tereh Balázs (6. o.), Ináncsi Alexandra (8. o.) Fekete István Általános Iskola: Laczkovics Benjamin (3. a), Kéry Nikolett (8. a), Nagy Dorisz (8. b) Harmat Általános Iskola: Horváth Fanni (8. a), Sziklai Lili (8. b), Kovács Márton (6. c) Janikovszky Éva Általános Iskola: Kaba Eszter (8. a), Fodor Renáta (8. a), Vágó Fruzsina (7. a), Janikovszky Éva Általános Iskola Üllői úti tagintézménye: Nagy Klaudia (4. c), Kovács Gergely (4. c), Kincses Cintia (4. c) Kada Mihály Általános Iskola: Farkas Tamás (8. b), Kovács Tamara (8. b), Kőrösi Péter (6. a) Kápolna Téri Általános Iskola: Kovács Erika (1. a), Bálint Dániel (3. a), Balaton Gábor (6. a) Keresztury Dezső Általános Iskola: Juhász Es zter (8. a), Debrecz eni Kinga (8. a) Kertvárosi Általános Iskola: Molnár Anna ( 8. o.), Cserkuti Bence (6. o.), Tóth Mátyás (6. o.) Szervátiusz Jenő Általános Iskola: Beke Klára (7. b), Gáspár Kristóf (7. a), Dankovics Rita (6. a) Széchenyi István Általános Iskola: András Em ese (7. b), Bogár László (7. b), Hock Zsanett (7. a), Magyar Dániel (7. a), Kulcsár Péter (7. a) Szent László Általános Iskola: Katona Nóra (8. z), Szele Dávid (8. z), Kelemen Réka (8. a), Eldoud Sádia (8. t), Vörös Fanni (8. t) Felnőttek Általános Iskolája: Lakatosné Balla Veronika (8. o.), Hegedűs Tamás (8. o.), Koch Tamás (8. o.) Wesley Általános Iskola: Guba Natasa (8. o.), Fehér Evelin

39 (1. o.), Radics Attila (4. o.) Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szolgáltató Központ: Galambos Viktor (4. o.), Csordás László (6. o.), Tályai Beatrix (10. csoport) Zeneiskola: Filip Orbán Lilla, Könczei Zsombor, Vavrinecz András, Antalóczy Máté Szent László Gimnázium: Lehota Zsófia (12. a.), Kovács Janka (12. f.), Major Balázs (12. d.)

40 HARMÓNIA ÉS CSENGE TTYŰ BÉCSBEN _Oszvald György A Szent László Általános Iskola májusi, Kismartonban bemutatott Haydn-koncertje után a bécsi Adventi Vásáron lépnek fel a diákok. Az iskola Harmónia kórusát és Csengettyű együttesét a követség hívta meg a fellépésre. A vásárt, melynek idei mottója A Duna menti városok bemutatása lesz, két hatalmas üvegházban rendezik. Az egyikben kertészeti ritkaságok láthatók, míg a másikban a kulturális események és maga a vásár zajlik. A kőbányai diákok egy különleges lehetőséget Szent a térképre! kaptak: a nyitó napon, november 18-án ahol a hagyományos protokoll szerint mutatják be a vásárt a Bécsbe akkreditált diplomatáknak és a nemzetközi sajtónak az osztrák művészek mellett egyedül ők adnak műsort a külföldi résztvevők közül. A következő két napon már a bécsi közönség is láthatja, hallhatja őket. A gyerekek műsorán az alkalomhoz illő dalok szerepelnek, melyeket több nyelven énekelnek majd. A rendezvény helyszíne: Blumengarten Hirschstetten, A 1220 Wien, Quadenstrasse 15.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Országos Kazinczy verseny Balatonboglár 3. helyezett Madácsi Réka 8.b Országos Kossuth Lajos szónokverseny 3. helyezett Sipos

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve Bács-Kiskun megye Az intézmény Corvina Óvoda és Általános Kertvárosi Általános A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím település tér 6000 Mártírok

Részletesebben

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny 2012-2013

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny 2012-2013 2013. március 18. hétfő Komplex I. 1. 511 Némethy Panna 6. Hauth Antal Teleki Blanka Általános Iskola - Teleki Blanka Grundschule 23 17 49 89 2. 507 Borsi Flóra 6.a Némethy Beáta Őrmezei Általános Iskola

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter 1. Frey Katalin Zimmermann 9,04 2. Horváth Lili Bakonycsernye 9,22 3. Mezei Krisztina Radnóti

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben 8. A osztály Yeager Tamás angol középfokú C 10. A osztály Csernátonyi Lilla angol középfokú A Gulybán Csenge angol középfokú A Kincses Kristóf angol középfokú

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

Mária napok 2015. március 23-27.

Mária napok 2015. március 23-27. Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Mária napok 201 március 23-27. Szövegértés osztály Molnár Lili Magyar Ferencné Tapolcai Bárdos 39pont/27perc Szabó Panka Magyar Ferencné Tapolcai Bárdos 39pont/34perc

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

Westbay - G4S - HM EI Kupa

Westbay - G4S - HM EI Kupa Westbay - G4S - HM EI Kupa 2009. 06. 27-28. BHSE Lőtér, Pongrác út Légpuska 40 lövés, nők: 1. 2. 3. 4. Σ 1. Dalmati Nóra 1978 BHSE 99 97 99 97 392 2. Seffer Kata 1992 BHSE 97 96 95 94 382 3. Szakonyi Gerda

Részletesebben

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2009/2010-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 4. évfolyam: Csirke János Szabó Erik Városi Ki Mit Tud I. hely Aranyszáj megyei szépolvasó-szépbeszéd vers, IV. h. Mátyás

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei

A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei Nyeremény: páros mozijegy kupon 1. Játéknap (2015.01.20.) Gál Csongor Kovács Dániel Nagy Fanni Vivien Csongrádi Norbert Székely Klaudia Nagy Bence Cilling Andi Juhász

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola A kategória Csapatnév Csapattagok (évfolyam) címe Felkészítő tanárok Pontszám Helyezés Marczis Zentai 3325 Noszvaj, Triász Dósa Attila 7. Figedy János Ált. Isk. Ivády Tamásné 46 I. igen Bettina Márton

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei III. i Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei Tanuló I. éves Szalontechnika babafejen: 1. Takács Katalin Ganz Ábrahám és 11 144 2. Szalay Alexandra Kossuth Lajos 6 136 Győr 3. Császár Anita Ganz

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista A Magyarország jó tanulója jó sportolója pályázat kapcsán Balog Zoltán miniszter úr döntése értelmében az alábbi döntés született. Azon pályázók, akik a pályázati

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7 ROYAL SPED KUPA ZALAEGERSZEG SERDÜLİ NAGYDÍJ ZALAEGERSZEG 2011.02.19 EREDMÉNYEK FIÚK 60m döntı 13 évesek 1. PAP KRISTÓF 98 KVDSE 8,2 2. TAKÁCS SOMA 98 ZALASZÁM-ZAC 8,2 3. PALKÓ TAMÁS 98 DELFIN SI 8,3 4.

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben