Szőlő és bor a legendák, vallások és a Biblia tükrében

Átírás

1 Evangélikus Hittudományi Egyetem. Szőlő és bor a legendák, vallások és a Biblia tükrében Kampits Ernő Kőszegi Evangélikus, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakképző Iskola

2 TARTALOMJEGYZÉK 1.Bevezetés Történeti áttekintés A szőlő eredete A borkészítés eredete Borfogyasztás kialakulása Mezopotámia Egyiptom Görögország Római birodalom Közel-Kelet Szőlő és bor a vallásokban A Hinduizmus Buddhizmus Iszlám Keresztény vallás Jézus és a bor A szőlő és a bor jelentősége a Reformáció után Szőlő és bor a Bibliában Összefoglalás

3 1.BEVEZETÉS A Kőszegi Evangélikus, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium a magyarországi Evangélikus Egyház egyetlen mezőgazdasági iskolája, ahol a tanulók a mezőgazdaság különböző szakterületein keresztül a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel is foglalkoznak. Kívánatosnak tartom, ha diákjaink motiváltságát a szőlőtermesztés iránti érdeklődését nemcsak szakmai, hanem történelmi, vallási alapon is felkeltem. Ezen dolgozatom reménységem szerint segítséget jelent, hogy tanulóink más szemszögből is ismerjék, szeressék szakmájukat, s közelebb kerüljenek az Evangéliumhoz. 2. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 2.1. A SZŐLŐ EREDETE A kréta időszak elején (100 millió évvel ezelőtt) a virágos növények kialakulása idején jelent meg a szőlőfélék feltehetően első nemzetsége, a Cissites. Ez a nemzetség a harmadidőszak elején kihalt, azonban belőle származtatják a ma élő 14 szőlőnemzetséget. A Vitis nemzetség első képviselői (Vitis dakotana) a Felsőkréta időszakában bukkanhattak fel. Csak az Eocén rétegekből származnak olyan leletek, amelyek alapján már biztosan követhető a nemzetség fejlődésének útja (pl.: Vitis sezannensis). Hazánkban is találtak levélés maglenyomatokat az alsó Oligocén rétegekben: Vitis hungarica (Kiseged), Vitis tokajensis (Erdőbénye). Az utolsó jégkorszak után fennmaradt Vitis sylvestris (ligetiszőlő) elterjedt egész Európában. A Kaukázus fekete-tengeri partvidékén fordul elő a legnagyobb számban, de megtalálható Európában erdős területeken, folyók völgyeiben (pl.: a Dunamenti erdőkben is). A Vitis vinifera a Vitis sylvestrisből alakult ki kultúrevolúció során feltehetően i.e körül. A kutatók véleményei ez időpontot illetően igen eltérőek. 2.2 A BORKÉSZÍTÉS EREDETE A bor felfedezéséről szinte alig van ismeretünk. Abból lehet talán kiindulni, hogy a bor elkészítéséhez edényzet szükséges. Ilyen leletek bőségesen akadnak: i.e. 8000: Anau (Turkesztánia): cserépedényben gabonát tároltak Teli Hossuana (Mezopotámia), Szíria: nagy kerek sziklasilók szurokszerű bevonattal i.e. 5000: Hajji Firuz Tepe újkőkori iráni falu egyik agyagtéglás épületének konyhaterületéről kiástak hat darab

4 l-es agyagedényt. Az egyikben bor maradványait sikerült kimutatni az University of Pennsylvania Museum-ban. i.e. 4000: Mersin (Szíria): korsó kődugóval i.e. 2500: A legrégibb szőlőprés Titris Höyük (Törökország délkeleti részén) Régészeti leletek alapján az első bor készítésének időpontját és helyét nem lehet jó pontossággal megállapítani, mert az erre alkalmas edényzet nem jelenti egyértelműen azt, hogy abban bort is készítettek volna. Ezért érdemesebb a legendákban, isteni tettekben keresni a kezdetekre utaló jeleket. A Gilgames eposzban Enkidunak (a vadembernek) Siduri (egy Istár papnő) adott először bort, ami az emberré válásának fontos kelléke volt. (i.e ). Menesz fáraó (első dinasztia első uralkodója) sírjában szőlőmagvakat találtak i.e bői. Ebből nem következtethetünk arra, hogy a bort ismerte-e, bár Ozirisz akkoriban lett a szőlő, bor istene. Egy asszír legenda szerint az i.e környékén élő Dzsemzsid király egyik háremhölgye fedezte fel a bort. Az európai kultúrhagyományokban nemcsak a szőlő, hanem a bor eredete is Dionüszosz nevéhez fűződik. Valóságban az első bor a télire szárított szőlő eszenciájából alakulhatott ki talán i.e évvel, vagy akár előbb is. Ez a mazsolaborhoz (szalmabor) hasonlíthatott. A szőlőt friss gyümölcsként fogyasztották. Tárolhatóságát úgy növelték, hogy töppedt, szárított gyümölcsét tették el későbbre valamilyen edényben. Ez a télire begyűjtött gyümölcs levet eresztett, az pedig megerjedhetett. 3. BORFOGYASZTÁS KIALAKULÁSA Mitológia és történelem 3.1 MEZOPOTÁMIA A sumérok Gestint, más néven Innint Siduri - egy Istár papnő - története kb. i.e körül keletkezett. Ő Enkidut borral szelídítette meg. Gilgames az élet fájaként talál a szőlőre. 4

5 A bor fontos áldozati ital volt. Temetési szertartásokon az emberáldozatok elkábítását, megölését valószínűleg kábítószerezett, vagy mérgezett borral tették meg. Sokféle italt ismertek, sőt keverték is őket. Általánosan fogyasztottak árpa sört, datolya bort. A szőlő bort is ismerték, de csak uralkodók és vagyonosabb kereskedők engedhették meg maguknak a fogyasztását. Voltak szűrt boraik is, melyeknek ára a közönséges bor árának nyolcszorosa volt. 3.2 EGYIPTOM A szőlő teremtője az egyiptomiak szerint Ozirisz (i.e től) Ő az első férfi boristen. Egyiptomban a sört fogyasztották általánosan. A bor megismerését legendákban lehet jól nyomon követni. Hathort őrült mészárlását Ré még sörrel állítja meg. Menesz fáraó (I. dinasztia első uralkodója i.e. 3000) korában születhetett az a legenda is, amiben az istenek már bort ittak és berúgtak tőle. A bort régebben is kellett ismerniük, hiszen kereskedtek olyan birodalmakkal is, ahol azt már bizonyítottan fogyasztották. A Nílus deltájában jól ismert ültetvényeket különböztettek meg i.e körül. A szőlő feldolgozásához kosárpréseket használtak. Egy fonott kosárban taposták ki a szőlőt, aminek a levét a sima, enyhén lejtő alapzatba vésett mustgyűjtő vájatok vezették el a tárolóedényhez. A préselés egy másik, szokatlanabb módját is ismerték. Egy hosszú, keskeny fonott kosárba tették a szőlőt, majd két bot segítségével a kosarat mint egy törölköző kicsavarták. A kész bor tisztításához már szifonos szűrést is alkalmaztak. Valószínűleg főleg vörös boruk lehetett. Sárga, hosszú, iszapból készített dugóval lezárt boroskorsókat használtak, melyek címkézettek voltak. Jelölték rajtuk a termőhelyet és a borminőséget is. Boraikat valószínűleg nem érlelték, az évjárat megjelölése az eladási sorrend miatt lehetett nekik fontos. A bor Egyiptomban is csak az uralkodó réteg és a gazdag kereskedők élvezeti cikke volt. 3.3 GÖRÖGORSZÁG A szőlő teremtője, az első bor készítője Dionüszosz (római nevén Bacchus) A bor térhódítása a legendákban jól követhető. Zeusz mézsört csinál diadali italul, mikor legyőzi apját, Kronoszt. Gyereke, Dionüszosz pedig a szőlő, bor megteremtője. 5

6 A borfogyasztás terjesztése nem zavarmentes diadalút. Erről több legenda (pl.: Ikariosz király legendája) tanúskodik. Több helyen törvények által próbálták megakadályozni a borfogyasztás terjesztését, megkötözött részegeket mutogattak a piactéren elrettentésül. Egyes termékenységi és mezőgazdasághoz kötődő ünnepek erős kapcsolatba kerültek a szőlővel, borral. Ezek közül a legfontosabbak: Haloa (XII-I. hó): Ősi szüreti fesztiválból alakult ki. Ikariosz királyra és lányára Erigonéra emlékeznek. Lenaea (I-II. hó): Dionüszoszi hatásra kialakult borünnep. Anthesteria (II-III. hó): A virág, a termékenység, a halál szellemeinek és az új bor köszöntésének fesztiválja. Valószínűleg régibb Dionüszosznál. A halál szellemeinek kiengesztelésénél a bor fontos szerepet kap. Eleusziszi misztériumok (IX-X. hó): Ősi szüreti fesztiválból alakult ki. Rusztikus (kis) dionüszia (XII-I. hó): Orgiasztikus borünnep, ahol többnyire vidám történeteket adtak elő. Innen származik a komédia. Városi (nagy) dionüszia (III-IV. hó): Orgiasztikus borünnep. Innen származik a tragédia (tragosz = kecske, édia = ének ==> kecskedal). Kiterjedt szőlőtermesztésük volt. Már az akkori görögök is legendaként ismerték azt, hogy a szőlő metszését a kecske (vagy szamár) fedezte fel. Valószínűleg az a megfigyelés volt az alapja, hogy a kecske vagy szamár által megrágott tőke nagyobb, édesebb fürtöket termett. A szőlőt gyakran taposták emelt, csatornás padozatú speciális alkalmatosságon. Később köveket raktak a termésre, majd pedig a mérlegprések kezdtek elterjedni. A bort agyagedényekben tárolták. Ezek nyílását kődugóval zárták el, amit zsinórral rögzítettek, majd az egészet még egy kősapka borította kívülről. A tömítést növényi rostokkal oldották meg. Boraikat nem itták tisztán, rendszerint vízzel hígították, "vegyítették". Erre az Odüsszeiában sok példát találhatunk:... És miután a király gyönyörű házába betértek, széken, karszéken sorban mind megtelepedtek; s nékik, amint odaértek, az agg vegyített vegyítőben jó tizenegy éves, mézédes bort, melyet ekkor vett csak elő gazdasszonya és fedelét kibogozta;... Külön típust jelentett a tengervízzel hígított bor. Előszeretettel fűszerezték italaikat fűszerekkel, mézzel, de néhol gyantával is (Retsina). Valószínűleg voltak érlelt boraik. Eubulus: 6

7 "Csak három kehellyel vegyítek a mértékletességhez, egyet, az elsőt, az egészségért, másodikat a szerelemért, élvezetért, a harmadikat aludni. ", Mnesitheus: "Keverdfele-fele arányban és őrületet kapsz, keveretlenül fizikai összeomlást" "Férfiak és nők is vegyítetlen bort ittak, amivel leöntötték a ruhájukat és ezt boldog, dicsőséges szokásnak gondolták" Cleomenes megőrült attól, hogy a Scythiaiak rákaptak arra a szokásra, hogy víz nélkül igyák a bort. A borfogyasztás általánossá vált a társadalom széles rétegeiben. Nagyon sok szokás, legenda alakult ki, amelyek e jegyzet kereteit meghaladják. 3.4 RÓMAI BIRODALOM Róma város alapításának idején, az ősi római királyság korában, i.e honosodott meg a bortermő szőlő Itáliában. A római birodalom idején az arisztokrácia szemében a földbirtok számított a legelőkelőbb befektetésnek, és a mezőgazdasági munka a rangjukhoz legjobban illő foglalatosságnak. Ez az oka, hogy egészen más foglalkozású római személyek, politikusok, katonák, filozófusok, tudósok is alapos mezőgazdasági, szőlőtermesztési és borkészítési ismeretekkel rendelkeztek. A középkorban a rómaiak számára a tejen kívül a rendszeres fogyasztásra két lehetőség volt: a víz és a bor. A vizek fertőzöttek voltak, ezért általában keverve - vegyítve" - fogyasztották a két utóbbi italt. A mezőgazdaságról szóló könyvek a római irodalom értékes emlékei. A ránk maradt legrégebbi összefüggő prózai írás is egy mezőgazdasági szakkönyv. A latin írók tanításai majdnem két évezreden át hatottak Európa mezőgazdaságára, és még az elmúlt század elején is aktuális ismeretanyagnak számítottak. Cato (i.e ) szerint a birtokok értékét a következő sorrend alapján lehet megállapítani: 1. Jó és sok bort termő szőlő 6. Gabonaföld 2. Öntözhető konyhakert 7. Lomberdő (épületfának, szerszámfának, 3. Füzes tűzifának) 4. Olajültetvény 8. Erdős liget futtatott szőlővel 5. Rét 9. Makkos erdő Plinius (i.sz ) szerint a termő szőlőkerteket a következő módokon alakították ki: 1. A szőlő hajtásai a földön fekszenek. " 2.,,A hajtások minden támasz nélkül állnak. " 3.,, Karókra támaszkodnak, amelyeken felül nincsenek összeköttetéseik. " 7

8 4. A támasztékok egyszerű keresztléces oszlopok, ezek sorban állnak és Cantérius- nak nevezik. Ez a rendszer rendkívül előnyös a bor szempontjából, mert a nap állandóan éri a fürtöket és a gondozás könnyű. " 5. Az oszlopokat a keresztlécek felül négyzetesen kötik össze (nevét conpluviata, a házak conpluviumától kapta). 6.,, Elő fákra futtatták a szőlőt, legtöbbször kőrisre, nyárra, olajfára, de északon juharra és tölgyre is. Megemlítendő szakírások maradtak még fenn Varró (i.e ) és Vergilius (i.e ) tollából is. Sok kulturális ismeretet vettek át a görögöktől pl.: Dionüszoszi Bakkhusz néven tisztelték. Birodalmuk terjeszkedésével a szőlőművelés és borkészítés kultúráját is terjesztették. Orgiasztikus lakomáik fő szereplője az ételek mellett a bor volt. Gyógyhatásait ismerték és alkalmazták is. Katonáknak és a rabszolgáknak is napi fejadagjuk volt, így ugyanis kevesebben betegedtek meg. Az ókorban számos szakácskönyv volt forgalomban, de csak egyetlenegy maradt ránk: Marcus Gavius Apicius könyve. Apicius dúsgazdag római patrícius Augustus és Traianus kortársa volt. Születését i.e. 25-re teszik. Hatalmas vagyonát fényűző lakomákra pazarolta, majd miután rádöbbent, hogy csupán'' néhány milliója maradt, véget vetett az életének KÖZEL-KELET A szőlő teremtője az Úr. Egyes rabbik szerimt az édenkerti tiltott fa" szőlőtő lehetett. A nemes növényt Noé menti meg az özönvíztől, és Ő az első szőlész és részeg is. (Mózes I. 09.) Fejlett szőlőtermesztéssel, borkészítéssel rendelkeztek. Boraikat szűrték (kákakosaras szűrőn), érlelték. A szőlő és a bor vallási ceremóniájuk részévé vált, komoly szimbolikus jelentéssel. A Bibliában rengeteg példát találunk erre: - szőlő a bőség jelképe: Eskol-völgyi szőlőfürt Kánaán kikémlelésekor (Mózes IV. 13.) - a szőlő érték: Nábót szőlőjének elrablása (Kir. I. 21.) - az ültetvény fontos helyszín: Feleségszerzés szőlőben.(bírák 21.) - romantikus szimbólum: Salamon éneke (Énekek éneke) 8

9 - élet fontos kelléke: a hét faj egyike a búza, árpa, füge, datolya, olíva, gránátalma mellett. A bor mindennapi életük részévé vált, hiszen a vallási szertartások (sabat) fontos résztvevője volt, s az napjainkban is. A zsidók Tórája a keresztény Biblia Ószövetségének felel meg (majdnem azonos). így a keresztény hagyományokba, ceremóniákba is átöröklődött a szőlő bor szerepe pl.: Utolsó vacsora: "az én vérem... "(Márk ev. 14.), Kánaáni mennyegző bora (János ev. 04.). A borkóstolások végén magyar szokás szerint az utolsó hivatalos pohár bor után a búcsú-poharat" vagy Szent János áldást" fogyasztják el. Ennek eredete az Abdias legendában található meg: János evangélista meg akarta téríteni Aristodemos pogány főpapot, aki a kereszténység ádáz ellenségének mutatkozott. Aristodemos megígérte, hogy megtér a keresztény hitre, ha Szent János kiissza a méreggel teli kelyhet, amely a szeme láttára már megölt két gonosztevőt. Szent János fogta a kelyhet, megáldotta a kereszt jelével, imádkozott, mire láng csapott föl a kehelyből, mérges kígyók hullottak belőle, majd fenékig kiitta a tartalmát. Semmi baja sem esett, Aristodemos mégsem váltotta be ígéretét. Erre Szent János átnyújtotta neki a köpenyét, hogy terítse a gonosztevőkre. Aristodemos ezt megtette, mire a gonosztevők életre keltek. A kettős csoda hatására Aristodemos és vele együtt sok nép megkeresztelkedett. " 4. SZŐLŐ ÉS BOR A VALLÁSOKBAN Az öt világvallás tekintetében a szőlő bor szerepe igen változatos képet mutat A HINDUIZMUS A hinduizmusban a bor nem játszik szerepet. Hős eposzokban (pl.: Rámájana), filozófiai bölcselkedésekben megjelenik, mint a lakoma egyik itala. Főleg negatív megítélés alá esik, bűnös kábulatot okoz. Oh, király, Dváraká városában élő barátainkról és rokonainkról kérdeztél. Elmondom hát neked, hogy mindannyiukra lesújtott a bráhmanák átka. Mindannyian megrészegedtek az erjesztett rizsből készült bortól, s botokkal támadtak egymásra, még csak fel sem ismerve a másikat. Most négy vagy öt kivételével mind meghaltak és eltávoztak. " Srimad Bhagavatam I BUDDHIZMUS 9

10 A Hinduizmus és a Buddhizmus közös tőről fakad. A történelem során időnként a köztük levő különbség igen csekély volt. Lényegében a Hinduizmusnál leírtak igazak a borhoz való viszonyukban ISZLÁM A borfogyasztás tiltott számukra. Ennek eredetét egy legenda magyarázza: Mohamed sivatagi zarándoklásai során egy faluban nagy vigasságot talált. Meg is kérdezte, mitől ilyen vidámak az emberek, miért nevetnek, dalolnak, sőt túláradó szeretetükben még az idegeneket is megölelik és megvendégelik. Megmagyarázták neki, hogy a nagy vigasság oka a bor, már kiitták az emberek az ünnepi kupákat. Erre Mohamed, Allah előtt kedves italnak minősítette a bort, mert ilyen boldogok lesznek tőle az emberek, s áldását adva a mulatozókra tovább indult. Harmadnap visszafelé jövet ismét e faluba ért. Most azonban sírás-rívás fogadta, sok házban meg temetésre készülődtek. Miféle járvány üthette fel a fejét, hogy így elszomorította a falu lakosságát, s a nagy nevetést sírás és jajgatás váltotta fel? - kérdezte a próféta, s a falubeliek elmesélték, hogy nem járvány a szomorúság oka, hanem a harmadnapja tartott lakodalmi ünnepség. Az ünneplők bort ittak, de nemcsak egy kupával, hanem az elsőtől olyan kedvet kaptak, hogy utána cseberszám vedelték, s annyira megrészegültek, hogy a végén egymásnak estek, verekedni kezdtek, s most több halálos áldozata van a lakomának, a sebesültekről nem is szólva. Mohamed mérhetetlen haragra gerjedt, s megátkozta a bort és mindazokat, akik isszák. " E tiltás (2. szúra, 5. szúra) ellenére a törökök a hódoltság idején fogyasztottak alkoholos italt. Erre több indokot találtak pl.: Messze vannak Allahtól így nem látja őket, valamint a tiltás a borról szól, a borpárlatról és az erjedésben levő mustról nem. Érdekes, hogy a Korán szerint a Paradicsomban nem-poshadó vizű, tejjel, mézzel és borral folyó patakok vannak. (47. szúra) 4.4. Zsidó vallás A zsidóság bölcsője a Közel- Kelet. Mózes öt könyve a Tórának felel meg többé-kevésbé, és az ott leírtak a zsidók életét meghatározó szabályok alapjai. Mindenképpen kiemelendő a kóser (vallási célra alkalmas) bor. Komoly szabályozás (Kashrut) vonatkozott és vonatkozik a szőlőtermesztéstől kezdve a borkészítésig sőt a fogyasztásra is. Az egész világban így Magyarországon is készül kóser bor. A szőlőtermesztésre vonatkozó szabályokat csak Izraelben tartják be. Ott a 3 évnél fiatalabb szőlő termését nem szabad felhasználni, valamint minden 7. évben (szombatév) szedetlenül és metszetlenül kell hagyni az 10

11 ültetvényt. A borkészítés szinte mindenhol azonos szabályok alapján történik, csak szombattartó zsidó végezheti. A borászati eszközöket csak erre a célra lehet használni. Ahol ez nem oldható meg, ott forró gőzzel háromszor átmossák a teljes rendszert. Nincs megengedve a must javítása. Fajélesztős beoltást csak kóser fajélesztővel engedik meg, vagy csak a természetes mikroflóra végezheti az erjesztést. Néhol még a biológiai almasavbontást is tiltják. Derítésre csak bentonit használható, tojásfehérje, zselatin stb. tiltott. Kén használata megengedett. Érleléskor a hordókat lepecsételik. A bor stabilizálását csak bentonittal, hőkezeléssel és szűréssel lehet megoldani. Ha a bor pasztörizált, akkor a palackot nyitott állapotban nem szombattartó zsidó is megfoghatja, így az éttermi felszolgálása egyszerűbb. Ha a nyitott borospalackot nem szombattartó zsidó érinti, akkor a bor tréfli" (vallási célra alkalmatlan = nem kóser) lesz. Izraelben ez a szabály még az erjesztő tartályokra is vonatkozik.,fiúst, feldarabolt halat, vagy kóser bort, másvallásúval csak kettős pecséttel ellátva küldhetünk felügyelet nélkül. Forralt bort, borecetet, tejet és túrót elegendő egy pecséttel ellátni." Bor, borecet, törköly és seprőpálinka csak akkor iható és használható, ha szombattartó zsidók készítették, és állandó megbízható felügyelet alatt áll. Ha a kóser italt egy szombatot nyilvánosan megszegő zsidó vagy egy másvallású dugaszolatlanul érintette, nem ihatjuk meg." A szombat (sabat) lebonyolításában is fontos szerepe van a bornak: Ha módunkban áll és egészségünknek nincsen ártalmára, szerezzünk be húst, bort és halat a szombat tiszteletére." szombatot a kidus (kidus = megszentelés, a boráldás hagyományos héber neve) mondásával szenteljük, lehetőleg borra mondjuk a kidus imát, de két egész kaláccsal is végezhető.... Romlott, nem iható borra nem mondhatunk kidust. A kiduspohár ne legyen csorba." Gazdasági szempontból is jelentős volt számukra a bor: Mestereink tanították: nem exportálnak Izrael országából semmiféle gyümölcsöt és javakat, amelyek életfontosságúak, mint például bort, olajat és lisztet." A mindennapi élethez szóló bölcsességekben mint példázat is szerepel: Ahhoz, aki fanyar szőlőt eszik és bort iszik sajtójából, aki ellenben öregektől tanul, olyanhoz hasonlít, aki érett szőlőt eszik és óbort iszik.... Rabbi Meir mondogatta: ne a kancsót nézd, hanem ami benne van, van új kancsó, amely tele van óborral, és van régi, amelyben újbor sincsen. (Ezzel az ember belső értékére céloz.)" És végül egy jellemző történet: 11

12 ,Ismael rabbi (Jose rabbi gyereke) meglátogatja Simeon rabbi házát. Felajánlottak neki egy serleget, amit az első kérésre elfogadott és egyszerre kiitta. Azt mondták neki: «Te is úgy gondolod, hogy aki egy hajtásra kiissza poharát az kapzsi?» A válasz: «Nem mondanám, ha a pohár kicsi, a boruk édes, a gyomrom kő.» Ezért megérdemelt még egy pohárral." 4.5 KERESZTÉNY VALLÁS A kereszténység bölcsője is a Közel-Kelet. Nincs még egy vallás a világon, amelyben a bor olyan középponti szerepet játszana, mint a kereszténységben. A bor Krisztus vére. Katolikus egyházban elterjedt a szőlővédő szentek dicsérete, melyeket kalendárium formátumban adtak közzé. Például: január 6. Vízkereszt Három királyok bora április 24. Szent György napja május 25. Szent Orbán, szőlő szőlészek védőszente augusztus 7. Szent Donát október 28. Simon Júda november 11. Szent Márton december 27. Szent János JÉZUS ÉS A BOR Jézus étel és ital tekintetében nem követett szigorúan aszkéta elveket, és nem tette ezt kötelezővé követői számára sem. Ő maga is tisztában volt vele, hogy ezért sokan elítélik. A zsidók Keresztelő Szent Jánost tartották a Messiásnak, mert ő olyan igazi próféta" volt: nem evett, nem ivott, a pusztában élt, vadmézzel és sáskákkal táplálkozott. Jézus viszont nemcsak az embereket szerette, hanem a jó bort is: Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel." Sokan egyenesen a szemére hányták, hogy miért nem él önmegtartóztató életet: Némelyek a szemére vetették:»jános tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.«" Jézus nyilvános működésének első csodája is a borhoz kapcsolódik: 12

13 Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte:»nincs több boruk.«jézus azt felelte:»asszony, a te gondod az én gondom. De még nem. jött el az én órám.«erre anyja szólt a szolgáknak:»tegyetek meg mindent, amit csak mond.«volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik:»töltsétek meg a korsókat vízzel!«meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik:»most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak!«odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette:»először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.«ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne." (Jn 2, 1-11) Nincs boruk" ennek a mondatnak mélyebb értelme van. A bor a Bibliában szimbolikusan mindig az örömöt jelenti. Ha nincsen bor, nincsen öröm. Jézus azért jött, hogy örömöt hozzon az embereknek: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék." Jézus azért jött, hogy igazi életet hozzon, hogy igazi ital legyen: az élet itala. Jézus Mária közbenjárására borrá változtatja a vizet, és ezzel megnyitja a hitre a tanítványok szívét. A kánai menyegző valójában már egy másik lakodalomra utal: arra, melyet Jézus Jeruzsálemben ünnepel meg az utolsó vacsora termében. Most vizet változtat borrá: amikor betelik órája, a bort változtatja át vérévé. A vőlegény barátai helyett az egyház ül az asztalnál. Az ünnepi pohár pedig nem csupán az eljegyzés öröméből, hanem a vőlegény életéből részesít, testéből, lelkéből, véréből: aki issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne." Amikor a kánai menyegzőn kijelenti Isten dicsőségét, megsejtet valamit abból a boldog örömből, amely azt várja, aki asztalhoz ülhet Isten országában. A bor központi szerepe a kereszténységben félreértéshez is vezetett az ókorban. A keresztényeket gúnyoló pogányok annyit tudtak, hogy a keresztények istenítik a bort. A bor görögül oinosz, ami egy betűvel különbözik a szamár jelentésű onosztól. így született meg a szamárimádat (onolatria) vádja a keresztények ellen. Jézus a kereszthalála előtt, az utolsó vacsorán a következőket cselekedte: 13

14 Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta:»vegyétek, egyétek, ez az én testem!«azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta:»igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.«" Jézus ekkor alapította meg az egyházat, azt a közösséget, mely ettől kezdve a kenyér és a bor vételével Krisztust veszi magához. Az eucharisztia, a hálaadó szeretetlakoma a kereszténység központi misztériuma, megünneplése a kereszténység lényege. Az eucharisztikus áldozat nemcsak megemlékezik Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról, hanem megismétli azt: a Jézus szavait ismétlő áldás a kenyeret Krisztus testévé, a bort Krisztus vérévé változtatja át. Hogyan értelmezik ezt a különböző keresztény közösségek? A kereszténységben egyetlen áldozat létezik: Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata. Az eucharisztia nem új áldozat, hanem Krisztus kereszthalálának, a múlt egy konkrét pontján történt egyetlen véres áldozatnak vérontás nélküli megjelenítése. Az ortodoxok és a katolikusok szerint a szent liturgia, az eucharisztikus ünneplés valódi áldozati cselekmény, nemcsak emlékezés a hajdani eseményre, hanem tényleges megjelenítés, amelynek révén a mindenkori hívő részesül a kereszthalál gyümölcseiben. Jézus az oltáriszentségben vere (valóban), realiter(valóságosan) és substantialiter (lényegileg) jelen van. A szentmiseáldozat bemutatásakor a kenyér és a bor nem olyan, mintha" test és vér lenne, hanem ténylegesen Jézus Krisztus teste és vére, vagyis a meghalt és föltámadt Jézus személyesen, isteni és emberi természetének teljességével. Ez a mai ember számára azért nehezen felfogható, mert ma másképp értelmezzük a jelkép vagy képmás (eikón) fogalmát, mint kétezer évvel ezelőtt. De ha megértjük a régiek gondolkodását, megértjük, hogyan van jelen Krisztus a kenyérben és a borban. Jézus nyilvános működésének idején a platóni filozófia volt a legmagasabb rendű bölcselet. Az ókori filozófiák kivétel nélkül materialisták voltak: Platón volt az egyetlen, aki a szellem, nem pedig az anyag elsődlegességét hirdette. Az anyagi világ fölött létezik egy tökéletesebb, szellemi világ, az ideák világa: a földi világ csupán az égi tökéletlen mása. Ám Platón a másságot" másképp érti, mint mi: a más" nem az jelenti, hogy különbözik az eredetitől, hanem éppen ellenkezőleg: azt, hogy részesedik a tökéletes ősvalóságban. Míg mi a másságban" a különbözőséget, Platón a hasonlóságot látja. A valóságos létező az örök eszme mása", jelképe", képmása", lenyomata", ami azt jelenti, hogy valamilyen fokon részesedik belőle: azaz a valóság azért valóság, mert képmás. Az örök eszme valamiképpen jelen van a konkrét létezőkben, azokon keresztül hat és azok révén ismerhető meg. A mai felfogás ellentétet lát valóság és jelkép között - a jelkép más", mint amit 14

15 jelképez, a bor nem vér, legfeljebb jelkép. Pál apostol, az evangélisták és az egyházatyák ezzel szemben azonosságot látnak ott, ahol mi ellentétet: a jelkép az, amit jelképez, mert részesedik benne, a valóság azért lehet egyáltalán valóság, mert mása" valaminek, mert a felsőbbrendű világ lenyomata, mert a képmás erről a más" világról tesz tanúbizonyságot: vagyis a bor azért vér, mert jelkép. Az oltáriszentségben feláldozott kenyér és bor azért valóság, mert képmás", de már nem a platóni örök, változatlan eszme mása, hanem a halála által a feltámadás dicsőségébe emelkedett élő Krisztusé. A kenyér és a bor részesedik" Krisztusban, tehát Krisztus valóságosan jeleri van" bennük mint test és vér. A szentmiseáldozatot bemutató papban mint képmásában ugyancsak Krisztus van jelen és mutatja be egyetlen áldozatát. Vérző ostyák Krisztus valóságos jelenlétét a kenyér és bor színében a 13. századtól egyre inkább vitatták azok, akik a képmásban másságot", nem azonosságot láttak. A kérdés jelentőségét bizonyítják a vérző ostyákról szóló sokasodó legendák, melyek funkciója egyértelműen a kételkedők meggyőzése volt. A Legenda Aurea jegyezte fel Nagy Szent Gergely pápa miséjét: Egy előkelő asszony minden vasárnap kenyeret ajánlott föl Gergelynek. Egyszer azonban hitetlenkedni, nevetni kezdett, amikorra miséző pápa az átváltoztatott ostyát odanyújtotta neki, és a szent szavakat mondotta hozzá: a mi Urunk Jézus Krisztus teste juttasson el az örök életre. A pápa a szentséget ezért nem is szolgálta ki az asszonynak. Visszatette az oltárra, és megkérdezte, miért nevetett. Azért - válaszolt az asszony -, mert te azt a kenyeret nevezted Krisztus testének, amelyet én hoztam. Gergely a hitetlenség hallatára imádkozni kezdett, és íme, a kenyér emberi formát, éspedig ujjat mutatott. Az asszony megrendülve hinni kezdett, mire a húsdarabka ismét kenyérré változott. A pápa most már megáldoztatta vele." Más legendák vérző ostyákról számolnak be: 1247-ben a portugáliai Santarem városában egy féltékeny asszonyka, akit férje rendszeresen megcsalt, jósnőhöz fordult. Azt a tanácsot kapta, hogy szerezzen megszentelt ostyát, mert ez az egyedüli mód arra, hogy hatékony bájitalt lehessen készíteni a hűtlen férjnek. A hívő asszony áldozáskor titokban a szentostyát egy zsebkendőbe rejtette, és elindult a jósnő háza felé. Útközben az ostya vérezni kezdett, és a vércseppek a földre hulltak. Az asszony észre sem vette a történteket, annál inkább látták azt a járókelők, akik megállították őt, és kérdezősködni kezdtek. Ekkor az 15

16 asszony ijedtében hazaszaladt, és a vérző ostyát egy kis faládikóba rejtette. Az este hazatérő férj szokása szerint ideges és goromba volt feleségével. Az éjszaka kellős közepén a házaspár furcsa zajokra ébredt, és a ládikóból fényes világosság áradt. Olyan erős volt a fény, hogy az egész szobát megvilágította. A férj kinyitotta a ládikót, és meggyőződött róla, hogy a világosság a kendőbe tekert szentostyából árad. A jelenet annyira megindította, hogy feleségével együtt letérdelt, és együtt imádkoztak a csoda előtt. Kora reggel értesítették a plébánost a történtekről, aki a csodás ostyát körmenetben vitte a templomba. Az ostyát viasztartóban helyezte el és a szentségházba tette. Amikor másnap kinyitotta a tabernákulumot, alig hitt a szemének: a viaszdoboz darabokba n hevert, az ostya pedig egy üvegampulla alján volt látható. Teljesen érthetetlen volt, hogy az ostya hogy jutott át épségben az ampulla szűk szárán. A szentostyát a mai napig az üvegből készült szűk szárú ampullában őrzik Santarem templomában." A leghíresebb eucharisztikus csoda az itáliai Bolsená-ban történt meg: 1263-ban egy Rómába tartó cseh pap utazott át a városon. Miközben szentmisét mutatott be, kétségek gyötörték, hogy az ostya valóban Krisztus testévé változik-e? Az átváltoztatás pillanatában megdöbbenve látta, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt még a márványpadló néhány köve is véres lett. A bolsenai hívek a bevérzett oltárkendőt körmenetben vitték IV. Orbán pápához, aki éppen a közeli Orvietóban tartózkodott. " A pápa augusztus 11-én meggyőződött a történtek hitelességéről, és szeptember 8- ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, űrnapja ünnepét a pünkösd utáni tizedik napra, csütörtökre. IV. Orbánt földije, Lüttichi Julianna látomásai is megerősítették döntésében. Julianna teliholdat látott, melyből egy darabka hiányzott. Látomását úgy értelmezte, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe. A pápa Aquinói Szent Tamást bízta meg, hogy az ünnep számára liturgikus szövegeket szerkesszen. Az Angyali Doktor Lauda Sión című szekvenciája a kenyér és bor színében jelenvaló Krisztust dicsőíti: Dicsérd Sión Megváltódat, vezéredet, pártfogódat áldja hangos éneked. Nagy átokról szól az ének, élet élő kútfejének, a Kenyérnek, hódolunk." A 15. századi Magyarország egyik legnépszerűbb kultusza a Szent Vér tisztelete volt a Tolna megyei Bátán. A Thuróczi-krónika szerint Garai János a Szent Vér ereklyének tulajdonította kiszabadulását spalatói fogságából, ezért Bátára zarándokolt. Zsigmond király 16

17 kérésére IV. Jenő pápa engedélyezte a búcsút az apátságnak, ahol Krisztusnak csodálatos, az oltáriszentségből kiömlő vére és néhány más ereklye van. "A pápa mindazoknak, akik felkeresik az apátság templomát, tízévi és tízszer negyven napi búcsút engedélyez. Petrus Ransanus szerint Báta kis falu, de nagyon figyelemreméltó, mert látni lehet az ostyában Krisztus vérét testének részecskéjével együtt. Egy Klára nevű asszony súlyos betegségében Bátára vitette magát, ahol Krisztus vérző testét mutatják a népnek, hátha kegyes lenne hozzá az isteni irgalom és meggyógyítaná ". Feltűnő a Hunyadi-család nagy tisztelete a Szent Vér iránt. Hunyadi 1440-ben az apátság közelében győzte le Garai László seregét, s e csata után került országos méltóságokba. Ajándékaiból arra következtethetünk, hogy gyakran megfordult Bátán. Két értékes dalmatikát ajándékozott az apátságnak, melyek értéke 16 forint körül volt. Özvegye, Szilágyi Erzsébet egy 75 forint értékű, Nagh Barson"-nak nevezett kazulát és két 32 forint értékű kazulát adott, amelyeket egy arannyal és gyöngyökkel kivarrt kereszt ékesített. Hunyadi László a kivégzése előtt, utolsó órájában is megemlékezett az ereklyéről, és azt kívánta, hogy egy arannyal díszített fekete bársonykazulát vigyenek Bátára, és ajándékokkal halmozta el az apátságot. Mátyás király a déli törökellenes hadjárat szervezése céljából hosszabb ideig az apátságban tartózkodott, és szintén gazdag ajándékokat adott ban II. Lajos az ország elszánt vezetőivel együtt a bátai kegytemplomban járult szentségekhez, és a Szent Vér áldását fogadva indult a végzetes csatába. Az 1526-os utolsó országgyűlést is Bátán tartották ben a bécsi pápai követ jelentése szerint Báta a törökök prédájává vált. A Szent Vér ereklyéje ekkor eltűnt A SZŐLŐ ÉS A BOR JELENTŐSÉGE A REFORMÁCIÓ UTÁN A vérző ostyák és a Szent Vér késő középkori tisztelete nem mindenkit győzött meg. A reformátorok megegyeztek egymással a katolikus szentek, képek és ereklyék tiszteletének elvetésében. A Reformáció a kereszténység új olvasatát vezette be. A lényeges eltérések közül itt csak a borral kapcsolatos különbözőségekre utalok. A hitújítók a Szentírási nem allegorikusan, hanem szó szerint értelmezték, a jelképet pedig nem azonosságnak, hanem különbségnek fogták fel. Azt, hogy Krisztus valóságosan jelen van a kenyér és a bor színében, a különböző protestáns irányzatok más és más magyarázatokkal utasították el. Luther Márton és követői szerint az eucharisztia vételének pillanatában Jézus valóságosan jelen van, de a kenyér és bor szubsztanciája eközben nem szűnik meg. Kálvin János viszont már egyértelműen puszta jelképnek tekinti a két színt, ráadásul modern", nem platóni értelemben. Használja az Úr testét enni és vérét inni"kifejezést, hiszen ezek Jézus szavai, de csak 17

18 metaforikus értelmet tulajdonít neki. A kálvinisták számára Jézus virtuálisan" van jelen az úrvacsorában: a hívek ténylegesen kenyeret és bort vesznek magukhoz, ezek azonban olyan szent jegyek, melyek részesítik őket Krisztus áldozatában. A heidelbergi káté elveti a katolikus szentmisét, mint ami tagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás". Zwingli szemében az eucharisztikus kenyér és bor nem több mint szimbólum: Jézus halálát jelképezik, hogy akik arra hittel emlékeznek, kegyelmet kapjanak." A protestánsok az úrvacsorát mindig két szín alatt végzik, ellentétben a katolikusokkal, akiknél az egy szín alatti áldozás a gyakori. Mivel azonban az úrvacsora csak jelkép", nem lényeg, igen ritkán kerül rá sor. Ellentétben a katolikusokkal és az ortodoxokkal, akik számára nincs szentmise áldozás nélkül, hiszen az a mise lényege, a református egyházakban az úrvacsora háttérbe szorult. Az, hogy a reformáció megfosztotta az oltáriszentséget szentségétől, sokféle következménnyel járt. Ilyen például az, hogy a protestáns templom nem szent tér, mint a római katolikus vagy az ortodox, amelyekben az oltáriszentség és az áldozati kultusz biztosítja Isten jelenlétét. A protestánsoknál a bor is elvesztette központi, misztikus szerepét. Ennek dacára a kehely a protestánsok jelképe maradt: síremlékeiken is ez szerepel a kereszt jele helyett. Látható tehát, hogy a fenti tanítások megbontották a kereszténységet. A katolikus egyház azt tanítja, hogy a misét végző pap a szerzési igékkel átváltoztatja a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé, azután mint pap újra bemutatja Krisztus áldozatát Istennek. A híveknek azonban csak a Krisztus testét adja, azzal a magyarázattal, hogy a testben az ő vére is benn foglaltatik, majd az átváltoztatott ostyát körmenetben körülhordozzák, vagy oltárra helyezik, így imádják. A reformátusok szerint a kenyér és a bor, csak jelképezi Krisztus testét és vérét, az úrvacsora során csak lelki módon lépnek közösségre Krisztussal mindazok akik hisznek benne. Akik nem hiszek csak kenyeret és bort kapnak, így nem veszik Krisztus testét és vérét. Az evangélikusok fentiekkel szemben Krisztus szavaihoz tarják magukat és azt mondják, amit Jézus mond: A kenyér és a bor Krisztus teste és vére, akár hívő, akár hitetlen veszi azt. Jézus nem beszél sem átváltozásról, sem arról, hogy testét és vérét áldozatként mutassák be, vagy imádják, hanem azt rendeli, hogy egyék és igyák. Az evangélikus tanok nem magyarázzák, hogy hogyan lehet a kenyér és a bor, Krisztus teste és vére, hanem minden emberi magyarázat nélkül hiszik, amit Jézus mond, s ennek megfelelően veszik testét és vérét bűneik bocsánatára. 18

19 Jézus a kelyhet valamennyi tanítványának adja, így nincs jogalap emberi okoskodással megvonni a néptől. 5.SZŐLŐ ÉS BOR A BIBLIÁBAN A fentieken kívül a Bibliában számos történetet olvashatunk a szőlővel és a borral kapcsolatban, az alábbiak véletlenszerű kiemelésével jelzem ezt. A Biblia a szőlőt nemes növénynek tekinti, gyakran jellemzik úgy Isten népét, mint egy szőlőlugast, amit művelni kell. Jézus is használja a szőlő szimbólumát annak bemutatására, hogy közte és tanítványai között milyen kapcsolatnak kell lennie. E szerint Jézus a szőlőtőke, tanítványai pedig a szőlővesszők, akik csak akkor maradnak életben, ha a tőkéről, azaz Jézusból táplálkoznak. Jézus a szőlő levét vére jelképéül is hagyta az Úrvacsora szertartásában a kovásztalan kenyér mellé, mely megtört testét jelképezi. Mindkét jelképnél nagyon fontos, hogy egyikben sincs erjedés, mely kifejezi Jézus bűntelen életét és jellemét. Jézus ígérete szerint ez lesz az ünnepi menü az üdvösségkor, amikor valamennyi üdvözülttel együtt újra eszi a kovásztalan kenyeret és issza a szőlő préselt levét. így a Biblia leírásában a szőlő az örök élet része is lesz. Zsidóság, mint az Úr szőlője Ószövetségi alapon a zsidóság jelenti az Úr szőlőjét; Izajásnál (5,1-7) az Úr szőlőjéről szóló énekben olvasható szöveg szerint, egy ember termékeny földbe nemes szőlőfajtákat ültetett, de a szőlővesszők csak vadszőlőt teremtek. Mit tesz hát a gazda? Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak és nem kapálnak meg, had verje fel a bozót és a tövis. És megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt. Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Juda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe s lám, gaztetteket követnek el. A fenti sorok újszövetségi párhuzama Krisztus példabeszéde a gonosz szőlőművesekről (Mt 21,33-46), akik a gazdától bérbe vett szőlőt leszüretelték, a gazda szolgáit és fiát pedig megölték. 19

20 Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét. Az Atya szőlője kezdetben tehát vadszőlőt termett, ezért az Úr újat ültetett, akaratának megfelelőt. Az egyház, mint Isten szőlőskertje Az egyház, a közösség nem más, mint Isten ültetvénye. A benne elültetett palánták jelentik az egyház új tagjait, akiket olykor a feldúlás veszélye fenyeget, de Krisztus távol tartja a szőlőt feldúló rókafiakat, amik az eretnek tanokat képviselik az Énekek énekének sorai (2,15) szerint: Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőinket is, amely éppen most virágzik. Az ültetvény gyakran a szőlő szimbólumával jelenik meg a bibliai szövegekben: Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet, és népeket űztél el, hogy elültesd. Előkészítetted számára a talajt, ezért vert gyökeret és terjedt el a földön. Árnyékával befödte a hegyeket, indáival Isten cédrusait. Vesszőit a tengerig növelte, hajtásait a nagy folyamig. (Zsolt 79, 9-125) Itt a szőlőtő képe az Egyiptomból kihozott Izraelt jelenti. Ezékielnél a sasról szóló példázatban (17,1-24) a cédrusfa letört ága fejlődik dús szőlővé, melyet jól előkészített földbe ültetnek a vízfolyás mellé. Tágabb értelemben a víz partjára ültetett fa, az élet fáját is jelenti. Mária, mint szőlőtőke Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, lakjatok jól, mind a gyümölcseimből. (Sirák 24,17-19) Az egyházatyák értelmezése szerint Mária, mint gyümölcsöt, érlelte magában Krisztust. Az ilyen értelmezések adnak alapot az olyan ábrázolásoknak, ahol Mária szőlőfürtöt ad át a Gyermeknek. 20