SmartFlow. Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SmartFlow. Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program"

Átírás

1 SmartFlow Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program Az erőművekben, gázátadóknál, kalibráló laboratóriumokban sőt, az ipar számos más területén egyre elterjedtebben használják SmartFlow nevű energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző programcsomagunkat. Ez a termék cégünk, a Gamma Digital Kft. széles körű tapasztalataira épül, amelyeket az energetikában a mérőrendszerek kalibrálásában, mérőszakaszok tervezésében és gyártásában, valamint a mérőeszközök felújításában és karbantartásában az évek során szereztünk. A SmartFlow programcsomag Az MKEH mérésügyi hatósága által validált termék, amely alkalmas az energetikában és az ipar számos területén telepítendő mérőkörök méretező számításainak elvégzésére Lehetővé teszi a már üzemelő mérőszakaszok számításos ellenőrzését Mérőkörök teljes körű eredő mérési bizonytalanság számítására alkalmas Számítóművek kalibrálásánál nélkülözhetetlen Áramló közeg (víz, gáz, gőz, kőolajtermék stb.) fizikai jellemzőit széles körben számítani képes Belső energia, entalpia, entrópia, sűrűség számítására alkalmas Gázoknál égéshő, fűtőérték meghatározására képes AGA8-DC92 (ISO 12213), SGERG G1 és G2, AGA NX19mod, ISO 6976, ISO vagy akár GOST szabvány szerinti számításokra alkalmas Víz - vízgőz fizikai tulajdonságait IAPWS-IF97 ajánlás szerint meghatározni képes Kőolajszármazékok tulajdonságait ASTM-54 szerinti számítani képes termék, amely Jól áttekinthető és könnyen kezelhető GAMMA DIGITAL Fejlesztő és Szolgáltató Kft. H-1119 Budapest, Petzval J. u. 52. Tel.: , Fax: web: gamma.digital@gammadigital.hu EMIDAQ /8

2 MÉRŐSZAKASZOK MÉRETEZÉSE A SmartFlow programmal bármely mérőszakaszba beépítendő szűkítőelem méretezhető, az ISO 5167 szabvány szerint. A program segítségével Mérőperem ISA 1932 mérőtorok Nagysugarú mérőtorok Venturi cső öntött, nyers Venturi cső megmunkált Venturi cső hegesztett, nyers Venturi cső mérőtorok belépéssel furatátmérője (d) egyaránt meghatározható. Ezzel az adott közegáramra és szűkítőelemen fellépő nyomáskülönbségre könnyen méretezhetünk. Az áramló közeg víz, gáz, gőz és kőolajtermék egyaránt lehet. Ellenőrzés másik munkapontban dp-re A mérőszakasz a furatátmérő (d) ismeretében bármely munkapontban ellenőrizhető, hogy az adott közegáram mellett a szűkítőelemen mekkora nyomáskülönbség fog fellépni. Sőt, a program a maradó nyomásveszteséget is meghatározza. ANYAGÁRAM SZÁMÍTÁS Egy mérőszakaszban a furatátmérő (d) és a nyomáskülönbség (dp) ismeretében a közegáram bármely munkapontban gyorsan meghatározható. 2/8

3 KÖZEGJELLEMZŐK MEGHATÁROZÁSA A villamos erőművek vagy a hőközpontok mellett az ipar más területén is hathatós segítséget jelenthet, hogy víz vagy gőz esetén az entalpia vagy entrópia már az üzemi nyomásból és -hőmérsékletből a SmartFlow-val azonnal számítható, amelyek a közeg energiatartalmára jellemzőek. Emellett azonban olyan fontos számításokra is lehetőség van, mint pl. a sűrűség, dinamikai viszkozitás, izobar és izochor fajhő meghatározása. Az IAPWS-IF97 modullal elvégzhető entalpiaszámítások segítségével lehetőség van pl. erőműi részegységek és teljes erőműi blokkok, hőközpontok energiamérlegének a meghatározására, a kapott eredményekből akár erőműi hatásfok vagy egyéb számítások is végezhetők. Földgáz és egyéb gázok közegjellemzői A gázátadó helyeken, egyéb ipari üzemekben, de akár gázelemző központokban is fontos lehet, hogy a SmartFlow segítségével a gázösszetételből a kompressziós tényező, az égéshő és a fűtőérték vagy akár egyéb fizikokémiai jellemzők is számíthatók. Az ISO 6976 SmartFlow modullal az égéshő és fűtőérték mellett olyan jellemzők is meghatározhatók, mint pl. Wobbe-index, relatív sűrűség, normál sűrűség. 3/8

4 ENERGIAÁRAM ÉS HŐTELJESÍTMÉNY SZÁMÍTÁS Az elszámolási célú méréseknél általában lényeges szempont, hogy az áramló anyag energiatartalmából a közegáram mellett az energiaáram vagy átadott hőteljesítmény is meghatározható legyen. Földgázos vagy egyéb éghető gázt szállító mérőkörök esetén az égéshőből vagy akár a fűtőértékből, víz vagy vízgőz esetén az entalpiából ezek a számítások a SmartFlow programmal könnyen és gyorsan elvégezhetők. A szűkítőelemes mérőkörök esetén földgáz-energiaáram számítására vagy akár gőzvagy melegvíz-oldali hőteljesítmény meghatározására a SmartFlow ISO 5167 modulja egyaránt használható. Ismert közegáram esetén, a vizes vagy gőzös mérőkörön átmenő hőteljesítmény az IAPWS-IF97 modullal közvetlenül számítható. Földgázos mérőturbinás mérőkörök esetén, vagy bármely más esetben amikor a közegáram ismert, az elszámolás alapját képező átadott energiamennyiség és a normáltérfogat-áram a SmartFlow PTZ moduljával számítható. 4/8

5 GÁZELEMZÉS GÁZKROMATOGRÁFIÁS ADATOKBÓL ÍGY NEM GÁZ! A gázkromatográffal meghatározott gázösszetételből mint kiinduló adathalmazból a gázjellemzők meghatározása általában munkaigényes feladat. Nem csak a számításigénye miatt, hanem pusztán a sok összetevő valamely kiértékelő programba billentyűzése miatt is. A gázkromatográfok egy jelentős része azonban képes az adatokat Excel *.xls vagy *.xlsx fájlba exportálni, amelyből a gázösszetétel a SmartFlow-ba már néhány kattintással beolvasható és a számítás máris elvégezhető! Ráadásul így a koncentráció-értékek egyenkénti bebillentyűzésekor óhatatlanul előforduló elütések is kiküszöbölhetők, amellyel a téves beírás kockázata kizárt. A gázkromatográffal mért gázösszetétel a SmartFlow tetszőleges moduljába beimportálható, ahol az adatokkal a számítás elvégezhető. Adatelemzés bármilyen szerkezetű *.xls vagy *.xlsx fájlban lévő adatokból A SmartFlow-ban szabadon konfigurálható, hogy a forrásfájlokban mely gázösszetevő mely munkafüzetlap mely cellájában van, így az egyes összetevők bárhol is legyenek egy *.xls-ben vagy *.xlsx-ben, a SmartFlow mindig meg fogja találni azokat. Ráadásul az ehhez szükséges konfigurálást is csak egyszer kell elvégezni, utána az bármeddig használható, amíg a forrásfájlok szerkezetében változás nem történik. 5/8

6 MÉRŐKÖR EREDŐ BIZONYTALANSÁG SZÁMÍTÁS Az energetikában gyakori probléma a mérőkörök eredő bizonytalanság meghatározása, legyen az akár földgázos, akár gőzős vagy melegvizes kör. Az egyes mérőköri elemek mint nyomásmérő, hőmérsékletmérő, átfolyásmérő bizonytalanságának megadásával azonban ez a számítás a SmartFlow-val könnyen elvégezhető. Sőt, pl. gázos mérőkörök esetén a program az egyes gázösszetevők járulékos bizonytalanságát is figyelembe tudja venni. A kapott eredmény az egyes mérőköri elemek bizonytalansága mellett magának a mérési módszernek a bizonytalanságát is tartalmazza, amelyet a SmartFlow a vonatkozó szabványoknak megfelelően, automatikusan figyelembe vesz. 6/8

7 SZÁMÍTÓMŰVEK KALIBRÁLÁSA Egy telephelyen működő számítómű ellenőrző laborban gyakori feladat egy-egy munkapontban a helyes érték meghatározása A bemenő villamosjeleknek megfelelő helyes érték és a villamosjel-etalonok általi reprodukálási bizonytalanság (KMK) a SmartFlow segítségével minden munkapontban könnyen meghatározható. A programmal vizes, gázos és gőzös számítóművek egyaránt kalibrálhatók. Számítási algoritmusok A SmartFlow programcsomag az alábbi számítási modulokat tartalmazza: ISO 5167 szűkítőelemes mérőkörök méretezése és ellenőrző számítása IAPWS-IF97 Víz- és vízgőz termodinamikai jellemzők, erőműi alkalmazások ISO 6976 földgáz normál sűrűség, égéshő, Wobbe-szám AGA (ISO 12213) földgáz kompressziós tényező, sűrűség és PTZ-faktor AGA8 (SGERG) -G1 és -G2 rövid módszer földgáz kompressziós tényező, PTZ GOST földgáz kompressziós tényező és PTZ-faktor AGA NX19mod földgáz kompressziós tényező és PTZ-faktor GOST földgáz dinamikai viszkozitás és izentropikus kitevő ISO földgáz termodinamikai jellemzők PTZ földgáz sűrűsége, mennyisége és szállított energiája ASTM54 kőolajtermékek sűrűsége és mennyisége Ez egyben azt is jelenti, hogy az energetikában és az ipar számos területén használt számítóművek a SmartFlow-val szinte kivétel nélkül mind kalibrálhatók, amelyet a program [számítómű ellenőrzés] üzemmódja tesz lehetővé. A számítási modulok használatával, a számítóművek ellenőrzésével és a mérőköri eredő bizonytalanság számítással kapcsolatos további részletek a SmartFlow Szoftver kezelés útmutatóban olvashatók, amely a honlapunkon elérhető. 7/8

8 KÖNNYŰ KEZELHETŐSÉG! Minden számítási modul kezelése rendkívül egyszerű: A modulablakban lévő füleken balról jobbra, fülön belül pedig fentről lefelé kell végigmenni úgy, hogy közben semmilyen korábbi elemre vagy sorra nem kell visszatérni. Lenyílóváltáskor csak a lenyíló alatti területek változnak, a lenyíló felettiek nem. Jól áttekinthető nyomtatási kép, magyar és angol nyelvhasználat A kész számításról nyomtatási kép kérhető; a lista egérrel görgethető. Nyelvváltás a programban bármikor lehetséges, így akár magyar nyelven elkészített számításról angol riport kérhető. Ha felkeltettük érdeklődését, kérje ajánlatunkat! GAMMA DIGITAL Fejlesztő és Szolgáltató Kft. H-1119 Budapest, Petzval J. u. 52. Tel.: , Fax: web: gamma.digital@gammadigital.hu 8/8

SmartFlow. Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program számítóművek kalibrálásához is. Szoftver kezelési útmutató

SmartFlow. Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program számítóművek kalibrálásához is. Szoftver kezelési útmutató Szoftver kezelési útmutató Energetikai mérőkörtervező és -ellenőrző program számítóművek kalibrálásához is programverzió MKEH (OMH) által validált termék! 2013 2/117 1. Bevezetés 1.1 Miért érdemes a -t

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés 2008/09 I félév Kalorikus gépek Bsc Mérés dátuma 2008 Mérés helye Mérőcsoport száma Jegyzőkönyvkészítő Mérésvezető oktató D gépcsarnok

Részletesebben

Kazánok hatásfoka. Kazánok és Tüzelőberendezések

Kazánok hatásfoka. Kazánok és Tüzelőberendezések Kazánok hatásfoka Kazánok és Tüzelőberendezések Tartalom Kazánok hőmérlege Hatásfok meghatározása Veszteségek kategóriái és típusai Füstgáz veszteség Idényhatásfok Kazánok hőmérlege Kazánok hőmérlegén

Részletesebben

Távhőszolgáltatási Konferencia 2014. Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft.

Távhőszolgáltatási Konferencia 2014. Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft. Távhőszolgáltatási Konferencia 2014 Távhő fejlesztések műszaki megoldások, rendszerek, eszközök a Szabályozó és Kompenzátor Kft. kínálatában Távhő fejlesztési lehetőségek - Fűtőművek, kazánházak rekonstrukciója,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-2-0244/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: GAMMA-DIGITAL Kft. Kalibráló Laboratórium 1119 Budapest, Petzvál J. u. 5 2)

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-2-0330/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DUNAFERR LABOR Nonprofit Kft. Vizsgáló- és Kalibrálólaboratóriumok Üzletág Kalibrálólaboratórium (2400 Dunaújváros, Vasmű

Részletesebben

Thermoversus Kft. Telefon: 06 20/ 913 2040 www.thermoversus.com info@thermoversus.com. 1026 Bp. Kelemen László u. 3 V E R S U S

Thermoversus Kft. Telefon: 06 20/ 913 2040 www.thermoversus.com info@thermoversus.com. 1026 Bp. Kelemen László u. 3 V E R S U S Különleges kialakítású hegesztett bordáscsövet és az abból készített hőcserélőket, hőhasznosító berendezéseket kínál a Az acél-, vagy rozsdamentes acél anyagú hőleadó cső bordázata hegesztett kötésekkel

Részletesebben

a NAT-2-0244/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-2-0244/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-2-0244/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A GAMMA-DIGITAL Fejlesztõ és Szolgáltató Kft. (1119 Budapest, Petzval J. u. 52.) kalibrálólaboratóriuma

Részletesebben

Mérnöki alapok 8. előadás

Mérnöki alapok 8. előadás Mérnöki alapok 8. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:

Részletesebben

2. mérés Áramlási veszteségek mérése

2. mérés Áramlási veszteségek mérése . mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4

Részletesebben

1 Műszaki hőtan Termodinamika. Ellenőrző kérdések-02 1

1 Műszaki hőtan Termodinamika. Ellenőrző kérdések-02 1 1 Műszaki hőtan Termodinamika. Ellenőrző kérdések-02 1 Kérdések. 1. Mit mond ki a termodinamika nulladik főtétele? Azt mondja ki, hogy mindenegyes termodinamikai kölcsönhatáshoz tartozik a TDR-nek egyegy

Részletesebben

Mérnöki alapok 8. előadás

Mérnöki alapok 8. előadás Mérnöki alapok 8. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:

Részletesebben

MŰSZAKI TERMODINAMIKA 1. ÖSSZEGZŐ TANULMÁNYI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS

MŰSZAKI TERMODINAMIKA 1. ÖSSZEGZŐ TANULMÁNYI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS MŰSZAKI TERMODINAMIKA. ÖSSZEGZŐ TANULMÁNYI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 207/8/2 MT0A Munkaidő: 90 perc NÉV:... NEPTUN KÓD: TEREM HELYSZÁM:... DÁTUM:... KÉPZÉS Energetikai mérnök BSc Gépészmérnök BSc JELÖLJE MEG

Részletesebben

XXIII. Dunagáz Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás

XXIII. Dunagáz Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Konferencia és Kiállítás Gázmérés és gázfelhasználás szekció Helyiségfűtő berendezések energia-hatékonyabb tervezésére vonatkozó Uniós követelményrendszerről 2016. április 16. Dunagáz zrt. Visegrád Thermal

Részletesebben

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves

Részletesebben

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT () a NAH20244/203 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A GAMMADIGITAL Fejlesztő és Szolgáltató Kft. Kalibráló Laboratórium (9 Budapest, Petzvál J. u. 5) akkreditált

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT20244/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A GAMMADIGITAL Fejlesztő és Szolgáltató Kft. Kalibráló Laboratórium (1119 Budapest,

Részletesebben

Kalibráló oldatok a ph-érték méréséhez

Kalibráló oldatok a ph-érték méréséhez Kalibráló oldatok a méréséhez A ph oldatokkal a ph-mérők kalibrálása végezhető el a teljes ph-tartományban. A puffer oldatok többféle mennyiséget tartalmazó kiszerelésben vásárolhatók meg, ilyenek például

Részletesebben

Áramlástechnikai mérések

Áramlástechnikai mérések Áramlástehnikai mérések Mérés Prandtl- ső segítségével. Előző tanulmányaikból ismert: A kontinuitás elve: A A Ahol: - a közeg sebessége az. pontban - a közeg sebessége a. pontban A, A - keresztmetszetek

Részletesebben

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja:

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja: Képzési kódja: MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI N- Név: Azonosító: Helyszám: Jelölje meg aláhúzással vagy keretezéssel a Gyakorlatvezetőjét! Dobai Attila Györke Gábor Péter Norbert Vass Bálint Termodinamika

Részletesebben

A CAM NC bevezetéséhez kapcsolódó mérési feladatok a földgázszállító rendszeren

A CAM NC bevezetéséhez kapcsolódó mérési feladatok a földgázszállító rendszeren A CAM NC bevezetéséhez kapcsolódó mérési feladatok a földgázszállító rendszeren FGSZ Zrt. rendszerhasználati szakmai nap Siófok 212. február 17. Buday Pál Rendszerirányítás és kapacitáskereskedelem igazgató

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! legújabb verziója (1.118 (9)) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével.

Kedves Ügyfelünk! legújabb verziója (1.118 (9)) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével. Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az XL Bér modul legújabb frissítéséről, melynek legújabb verziója (1.118 (9)) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével. Az

Részletesebben

Cseppfolyós halmazállapotú közegek. hőtranszport-jellemzőinek számítása. Gergely Dániel Zoltán

Cseppfolyós halmazállapotú közegek. hőtranszport-jellemzőinek számítása. Gergely Dániel Zoltán Cseppfolyós halmazállapotú közegek hőtranszport-jellemzőinek számítása Gergely Dániel Zoltán Bevezetés Ez a segédlet elsősorban a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai kar Gépészmérnök

Részletesebben

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft.

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. Az ipari kazángyártás kihívásai és megoldásai PŐDÖR Csaba - ügyvezető igazgató 1947-2015 A jogelődöt 1947 évben alapították Az 1970-es évektől a kazángyártás a fő irány

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PRECÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez 3. EXCEL adatkapcsolat (mod. 2009.07.) Ügyviteli nyilvántartások és EXCEL formátumú

Részletesebben

KS-404 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL ISO 9096 STANDARD KÁLMÁN SYSTEM SINCE 1976

KS-404 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL ISO 9096 STANDARD KÁLMÁN SYSTEM SINCE 1976 KS-404 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL ISO 9096 STANDARD KÁLMÁN SYSTEM SINCE 1976 ELŐNYPONTOK Kalibrált venturi térfogatáram-mérő. Négyféle mérési

Részletesebben

KS-502-VS ELŐNYPONTOK

KS-502-VS ELŐNYPONTOK KS-502-VS MIKROPROCESSZOR VEZÉRLÉSŰ NAGY HATÓTÁVOLSÁGÚ LEVEGŐ, GÁZMINTAVEVŐ GÁZMOSÓEDÉNYEKEN ÉS / VAGY SZORPCIÓS, VOC ÉS / VAGY PUF CSÖVEKEN TÖRTÉNŐ MINTAGÁZ ÁTSZÍVÁSRA Kalibrált mikró venturi térfogatáram-mérő.

Részletesebben

StP Műszaki Fejlesztő, Gyártó és Kereskedelmi Kft.

StP Műszaki Fejlesztő, Gyártó és Kereskedelmi Kft. StP Műszaki Fejlesztő, Gyártó és Kereskedelmi Kft. Beléptető-rendszer funkciók verzió: 1.3 Elérhetőségek 1158 Budapest, Késmárk u. 11-13. Telefon: +36 1 410-0556; +36 20 480-5933 Fax: +36 1 414-0913 E-mail:

Részletesebben

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István Ez egy gázos előadás lesz! ( hőtana) Dr. Seres István Kinetikus gázelmélet gáztörvények Termodinamikai főtételek fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szie.hu Kinetikus gázelmélet Az ideális gáz állapotjelzői:

Részletesebben

Többjáratú hőcserélő 3

Többjáratú hőcserélő 3 Hőcserélők Q = k*a*δt (a szoftver U-val jelöli a hőátbocsátási tényezőt) Ideális hőátadás Egy vagy két bemenetű hőcserélő Egy bemenet: egyszerű melegítőként/hűtőként funkcionál Design mód: egy specifikáció

Részletesebben

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati

Részletesebben

MOBIL MÉRŐ- ÉS ELEMZŐ RENDSZER FEJLESZTÉSE ENERGETIKA OPTIMALIZÁLÁSÁHOZ

MOBIL MÉRŐ- ÉS ELEMZŐ RENDSZER FEJLESZTÉSE ENERGETIKA OPTIMALIZÁLÁSÁHOZ MOBIL MÉRŐ- ÉS ELEMZŐ RENDSZER FEJLESZTÉSE ENERGETIKA OPTIMALIZÁLÁSÁHOZ PROJEKT KERETEIN BELÜL ELÉRENDŐ CÉLOK: Villamos energia fogyasztás meghatározása. Komfort, és földgázminőség vizsgálat Hulladékhő

Részletesebben

Hogyan mûködik? Mi a hõcsõ?

Hogyan mûködik? Mi a hõcsõ? Mi a hõcsõ? olyan berendezés, amellyel hõ közvetíthetõ egyik helyrõl a másikra részben folyadékkal telt, légmentesen lezárt csõ ugyanolyan hõmérséklet-különbség mellett 000-szer nagyobb hõmennyiség átadására

Részletesebben

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Hidraulikai méretezés lépései 1. A hálózat kialakítása, alaprajzok, függőleges

Részletesebben

Ultrahangos hőmennyiségmérők és más megoldások, alapfogalmak, táv-leolvasás, okos mérés. Szorcsik Gábor Metsys Gazdasági Szolgáltató Kft.

Ultrahangos hőmennyiségmérők és más megoldások, alapfogalmak, táv-leolvasás, okos mérés. Szorcsik Gábor Metsys Gazdasági Szolgáltató Kft. Szorcsik Gábor Metsys Gazdasági Szolgáltató Kft. Bemutatkozás Szorcsik Gábor Metsys Gazdasági Szolgáltató Kft. Tevékenységünk: ultrahangos hőmennyiségmérők előszigetelt távfűtési csővezetékek - egyéb távfűtési

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az Armada Bér modul legújabb frissítéséről:

Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az Armada Bér modul legújabb frissítéséről: Kedves Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse jogszerűen használt Armada Bér modulját! Armada Bér (2.16.10) tartalma (változások, bővítések) Ezúton szeretném tájékoztatni

Részletesebben

A dunaújvárosi távhő hőközpontjainak távfelügyelete

A dunaújvárosi távhő hőközpontjainak távfelügyelete Zsók és Zsók Kft 7100 Szekszárd, Fagyöngy u.1. Tel: 74 413 873 Fax:74 510 509 E-mail: info@zsok.hu Web: www.zsok.hu A dunaújvárosi távhő hőközpontjainak távfelügyelete ZSÓK LÁSZLÓ, Zsók és Zsók Kft. HOMOKI

Részletesebben

Beszabályozó szelep - Csökkentett Kv értékkel

Beszabályozó szelep - Csökkentett Kv értékkel Beszabályozó szelepek STAD-R Beszabályozó szelep - Csökkentett Kv értékkel Nyomástartás & Vízminőség Beszabályozás & Szabályozás Hőmérséklet-szabályozás ENGINEERING ADVANTAGE A STAD-R beszabályozó szelep

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre:

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Főkönyv Pénzügy Pénztárkönyv Eszköz (Letölthető még frissítés a Készlet, EVA modulokra,

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI

Részletesebben

a NAT-1-1367/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1367/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1367/2008 számú akkreditálási ügyirathoz MBVTI Mûszaki Biztonsági Vizsgáló és Tanúsító Intézet Kft. Tüzelés és Hõtechnikai Laboratórium (1039 Budapest,

Részletesebben

ALLOKÁLÁS TÁJÉKOZTATÓ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERÜZEMELTETŐK ÉS A RENDSZERHASZNÁLÓK SZÁMÁRA

ALLOKÁLÁS TÁJÉKOZTATÓ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERÜZEMELTETŐK ÉS A RENDSZERHASZNÁLÓK SZÁMÁRA ALLOKÁLÁS TÁJÉKOZTATÓ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERÜZEMELTETŐK ÉS A RENDSZERHASZNÁLÓK SZÁMÁRA 1 Napon belüli allokálás benyújtása kapcsolódó rendszerüzemeltetők által 1.1 Napon belüli allokálás benyújtása webes

Részletesebben

Suzuki elektronikus szállítólevél import

Suzuki elektronikus szállítólevél import Suzuki elektronikus szállítólevél import 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/14 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Az import adatok forrása és letöltésük...

Részletesebben

MMK Auditori vizsga felkészítő előadás Hő és Áramlástan 1.

MMK Auditori vizsga felkészítő előadás Hő és Áramlástan 1. MMK Auditori vizsga felkészítő előadás 017. Hő és Áramlástan 1. Az energia átalakítási, az energia szállítási folyamatokban, épületgépész rendszerekben lévő, áramló közegek (kontínuumok) Hidegvíz, Melegvíz,

Részletesebben

II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 4. Méréstechnika, energiafelügyeleti rendszerek Hunyadi Sándor

II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 4. Méréstechnika, energiafelügyeleti rendszerek Hunyadi Sándor A 2015. LVII-es energiahatékonysági törvényben meghatározott auditori és energetikai szakreferens vizsga felkészítő anyaga II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 4. Méréstechnika,

Részletesebben

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok Készítette:....kurzus Dátum:...év...hó...nap TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése mérőperemmel 2. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése

Részletesebben

STAD-R. Beszabályozó szelepek DN 15-25, csökkentett Kv értékkel

STAD-R. Beszabályozó szelepek DN 15-25, csökkentett Kv értékkel STAD-R Beszabályozó szelepek DN 15-25, csökkentett Kv értékkel IMI TA / Beszabályozó szelepek / STAD-R STAD-R A STAD-R beszabályozó szelep felújítások esetén pontos hidraulikai működést tesz lehetővé rendkívül

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

Konfigurációs és Értékelő Szoftver Szoftver

Konfigurációs és Értékelő Szoftver Szoftver Konfigurációs és Értékelő Szoftver Szoftver D-30744-2015 D-30745-2015 Mérési eredmények mentése, gázérzékelő műszerek professzionális konfigurálása és teljesítmény adatok megtekintése mindez a személyre

Részletesebben

4. FELADATSOR (2015. 03. 02.)

4. FELADATSOR (2015. 03. 02.) 4 FELADATSOR (2015 03 02) 1 feladat Egy rendszer fundamentális egyenlete a következő:,,= a) Írd fel az egyenletet intenzív mennyiségekkel! b) Írd fel az egyenletet entrópiareperezentációban! c) Ellenőrizd,

Részletesebben

Mérőeszköz webáruház : http://www.controlmax.hu/webshop. Érvényes : 2010.06.01-től 1 / 7

Mérőeszköz webáruház : http://www.controlmax.hu/webshop. Érvényes : 2010.06.01-től 1 / 7 KALIBRÁLÁSI ÁRLISTA Control-Max Szolgáltató És Kereskedelmi Kft H-2840, Oroszlány, Gábor Áron út 11. Telefon : +36 (20) 9840-694 Telefax: +36 (34) 364-575 E-mail : info@controlmax.hu Web : http://www.controlmax.hu

Részletesebben

Passzívház szellőzési rendszerének energetikai jellemzése

Passzívház szellőzési rendszerének energetikai jellemzése Energetika II. (BMEGEENAEE2) házi feladat Passzívház szellőzési rendszerének energetikai jellemzése Készítette: Bevezetés A házi dolgozatom témaválasztása a asszív házakra esett, ezen belül is a szellőzési

Részletesebben

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe Fosszilis energiák jelen- és jövőképe A FÖLDGÁZELLÁTÁS HELYZETE A HAZAI ENERGIASZERKEZET TÜKRÉBEN Dr. TIHANYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, Miskolci Egyetem MTA Energetikai Bizottság Foszilis energia albizottság

Részletesebben

52 522 06 0000 00 00 Erőművi kazángépész Erőművi kazángépész

52 522 06 0000 00 00 Erőművi kazángépész Erőművi kazángépész A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Áramlástan Tanszék Méréselőkészítő óra I. Horváth Csaba & Nagy László

Áramlástan Tanszék Méréselőkészítő óra I. Horváth Csaba & Nagy László Áramlástan Tanszék www.ara.bme.hu óra I. Horáth Csaba horath@ara.bme.hu & Nagy László nagy@ara.bme.hu M1 M Várhegyi Zsolt arhegyi@ara.bme.hu M3 Horáth Csaba horath@ara.bme.hu M4 M10 Bebekár Éa berbekar@ara.bme.hu

Részletesebben

Mérlegelés több cég számára

Mérlegelés több cég számára METRISoft Mérleggyártó KFT PortaWin (PW2) Jármű mérlegelő program 6800 Hódmezővásárhely Jókai u. 30 Telefon: (62) 246-657, Fax: (62) 249-765 e-mail: merleg@metrisoft.hu Web: http://www.metrisoft.hu Módosítva:

Részletesebben

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,

Részletesebben

A tételhez segédeszközök nem használható.

A tételhez segédeszközök nem használható. A vizsgafeladat ismertetése A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: Hőenergetika alapjai Víz-gőz állapotjelzők Víz- gőztermelés elmélete Villamos energetikai alapismeretek

Részletesebben

Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok

Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok Hőcserélők elméleti háttere T 2 In = 20 C m 2 = 120 kg/s Cp 2 = 4,2 kj/(kg C) T 2 Out = X Q hőmennyiség T 1 In = 80 C m 1 = 100kg/s T 1 Out = 40 C Cp 1 = 4,0 kj/(kg C)

Részletesebben

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA 1.0 VERZIÓ A program alkalmazási környezete A program felépítése, tulajdonságai A program további tulajdonságai A program ára A program szállítása, telepítése

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK HŐTÁGULÁS lineáris (hosszanti) hőtágulási együttható felületi hőtágulási együttható megmutatja, hogy mennyivel változik meg a test hossza az eredeti hosszához képest, ha

Részletesebben

Hőtechnikai berendezéskezelő Ipari olaj- és gáztüzelőberendezés T 1/5

Hőtechnikai berendezéskezelő Ipari olaj- és gáztüzelőberendezés T 1/5 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer

GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer Könnyű kezelhetőség, átláthatóság jellemzi a GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszert. Nem igényel különös képzettséget a számla elkészítéséhez.

Részletesebben

A víztérfogatáram-mérés nemzeti etalonja

A víztérfogatáram-mérés nemzeti etalonja Áramlásmérések Az e szakterülethez tartozó használati mérőeszközök a magánháztartásoktól a legnagyobb ipari fogyasztókig megtalálhatók. A lakossági, valamint az ipari víz-, gáz- és hőenergia-szolgáltatás

Részletesebben

Kalibrálás és mérési bizonytalanság. Drégelyi-Kiss Ágota I

Kalibrálás és mérési bizonytalanság. Drégelyi-Kiss Ágota I Kalibrálás és mérési bizonytalanság Drégelyi-Kiss Ágota I. 120. dregelyi.agota@bgk.uni-obuda.hu Kalibrálás Azoknak a mőveleteknek az összessége, amelyekkel meghatározott feltételek mellett megállapítható

Részletesebben

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST Polgár Győző energetikai szaktanácsadó CÉGFILOZÓFIÁNK Fenntartható energiaszolgáltatás Környezetvédelem és energiamegtakarítás Hosszú távú

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA VÁLASZTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK ÉS DÍJAIK

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA VÁLASZTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK ÉS DÍJAIK A Társaság által a Vhr. 78. (2) bek. alapján nyújtott választható szolgáltatások díjait a Hivatal a Vhr. 150. alapján hagyta jóvá, melyek a fizetési feltételekkel együtt a szolgáltatások típusai szerint

Részletesebben

A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása. Oktatási feladat: Villamos energia termelésének és szállításának lépései

A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása. Oktatási feladat: Villamos energia termelésének és szállításának lépései ÓRATERVEZET 2 Tanítás helye: Tanítás ideje: Osztály: 8. osztály Tanít: Az óra típusa: Új ismeretet feldolgozó A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása A következő óra anyag: Fogyasztómérő

Részletesebben

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017.

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. március VEOLIA MAGYARORSZÁGON Több, mint 20 éve a piacon Víz Hulladék Energia ESZKÖZÖK AJÁNLATOK

Részletesebben

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István Ez egy gázos előadás lesz! ( hőtana) Dr. Seres István Kinetikus gázelmélet gáztörvények Termodinamikai főtételek fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szie.hu Kinetikus gázelmélet Az ideális gáz állapotjelzői:

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza:

A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: Hőenergetika alapjai Villamos energetikai alapismeretek Gőzturbinák felépítése és működése, turbinalapátok

Részletesebben

1. Mi a termodinamikai rendszer? Miben különbözik egymástól a nyitott és a zárt termodinamikai

1. Mi a termodinamikai rendszer? Miben különbözik egymástól a nyitott és a zárt termodinamikai 3.1. Ellenőrző kérdések 1. Mi a termodinamikai rendszer? Miben különbözik egymástól a nyitott és a zárt termodinamikai rendszer? Az anyagi valóság egy, általunk kiválasztott szempont vagy szempontrendszer

Részletesebben

PASS SCADA bemutatás PICK energiamonitoring és mérésadatgyűjtő rendszer

PASS SCADA bemutatás PICK energiamonitoring és mérésadatgyűjtő rendszer PRESENTATION PASS SCADA bemutatás PICK energiamonitoring és mérésadatgyűjtő rendszer LÓRÁNT, Horváth Process Automatika Kft. info@automatika.hu PASS SCADA bemutatás PASS SCADA bemutatás KORLÁTLAN KLIENS

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Veolia Energia Magyarország Zrt. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai

Részletesebben

Légköri termodinamika

Légköri termodinamika Légköri termodinamika Termodinamika: a hőegyensúllyal, valamint a hőnek, és más energiafajtáknak kölcsönös átalakulásával foglalkozó tudományág. Meteorológiai vonatkozása ( a légkör termodinamikája): a

Részletesebben

MSZ EN :2015. Tartalomjegyzék. Oldal. Előszó Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10

MSZ EN :2015. Tartalomjegyzék. Oldal. Előszó Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10 Tartalomjegyzék Előszó...9 1. Alkalmazási terület...10 2. Rendelkező hivatkozások...10 3. Szakkifejezések és meghatározásuk...10 4. Jelölések, rövidítések...17 5. Nem kiegyenlített égéstermék-elvezető

Részletesebben

Az α értékének változtatásakor tanulmányozzuk az y-x görbe alakját. 2 ahol K=10

Az α értékének változtatásakor tanulmányozzuk az y-x görbe alakját. 2 ahol K=10 9.4. Táblázatkezelés.. Folyadék gőz egyensúly kétkomponensű rendszerben Az illékonyabb komponens koncentrációja (móltörtje) nagyobb a gőzfázisban, mint a folyadékfázisban. Móltört a folyadékfázisban x;

Részletesebben

EAV v2.0 szoftver verzió újdonságok a v1.8.20 verzióhoz képest

EAV v2.0 szoftver verzió újdonságok a v1.8.20 verzióhoz képest EAV v2.0 szoftver verzió újdonságok a v1.8.20 verzióhoz képest Betegek keresése... 2 Csatolmány a betegkartonhoz... 2 Mérések összehasonlítása...3 Fejpontok... 4 Allergia teszt... 4 Balancer... 5 Étrend

Részletesebben

A BLOWER DOOR mérés. VARGA ÁDÁM ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, október 27. ÉMI Nonprofit Kft.

A BLOWER DOOR mérés. VARGA ÁDÁM ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, október 27. ÉMI Nonprofit Kft. A BLOWER DOOR mérés VARGA ÁDÁM ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 2010. október 27. ÉMI Nonprofit Kft. A légcsere hatása az épület energiafelhasználására A szellőzési veszteség az épület légtömörségének a függvénye:

Részletesebben

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Átfolyó-rendszerű gázvízmelegítő teljesítményének és hatásfokának meghatározása Gazdaságossági számításokhoz

Átfolyó-rendszerű gázvízmelegítő teljesítményének és hatásfokának meghatározása Gazdaságossági számításokhoz Átfolyó-redszerű gázvízmelegítő teljesítméyéek és hatásfokáak meghatározása Gazdaságossági számításokhoz Szuyog Istvá 005 Készült az OTKA T-0464 kutatási projekt keretébe A Gázipari oktatási laboratórium

Részletesebben

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA 2.0 VERZIÓ A program alkalmazási környezete A program felépítése, tulajdonságai A program további tulajdonságai A program ára A program szállítása, telepítése

Részletesebben

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Építészmérnöki Kar Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék szikra@egt.bme.hu 2012. Sprinkler

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola IDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű egyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 8-. X. KÖRNYEZETÉDELMI ÉS ÍZÜGYI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Szivattyújavítási és -karbantartási szolgáltatások 2017/S Tájékoztató az eljárás eredményéről

Magyarország-Budapest: Szivattyújavítási és -karbantartási szolgáltatások 2017/S Tájékoztató az eljárás eredményéről 1 / 5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:416496-2017:text:hu:html -: Szivattyújavítási és -karbantartási szolgáltatások 2017/S 202-416496 Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Geotermia a XXI. században

Geotermia a XXI. században Geotermia a XXI. században IV. kisteleki szakmai fórum 2008.02.26. Hőszivattyús földhő hasznosítás s aktuális helyzete Magyarországon gon az EU helyzet tükrében Ádám Béla elnök ÉTE Hőszivattyús Szakosztály

Részletesebben

BA295I Rozsdamentes acél visszafolyásgátló

BA295I Rozsdamentes acél visszafolyásgátló BA295I Rozsdamentes acél visszafolyásgátló Alkalmazás Termék adatlap Ezek a visszafolyásgátlók megfelelő védelmet biztosítanak az ivóvíz rendszereknek a visszanyomás, visszafolyás és visszaszivárgás ellen.

Részletesebben

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben Készítette: Nagy Attila Bence Alapfogalmak 1. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés: hő és villamos energia előállítása egy technológiai folyamatban, mechanikai

Részletesebben

52 522 05 0010 52 01 Létesítményi energetikus Energetikus

52 522 05 0010 52 01 Létesítményi energetikus Energetikus É 0093-06/1/3 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Szállítmánytömeg kezelői megosztása

Szállítmánytömeg kezelői megosztása METRI Soft Mérleggyártó KFT PortaWin (PW2) Jármű mérlegelő program 6800 Hódmezővásárhely Jókai u. 30 Telefon: (62) 246-657, Fax: (62) 249-765 e-mail: merleg@metrisoft.hu Web: http://www.metrisoft.hu Módosítva:

Részletesebben

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási

Részletesebben

Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer

Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer Rendszertechnikai átviteli karakterisztika számítógépes mérése Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer Samu Krisztián, BME-FOT megvalósítása Labview fejlesztőkörnyezetben Gyakori műszaki feladat,

Részletesebben

ISOFÓRUM XXII. NMK Az energiairányítási rendszerek integrálásának tapasztalatai

ISOFÓRUM XXII. NMK Az energiairányítási rendszerek integrálásának tapasztalatai Az energiairányítási rendszerek integrálásának tapasztalatai Dunastyr Polisztirolgyártó Zrt. 2015. szeptember 17. Monostoriné Ország Mária A Dunastyr az ENI csoportban Eni Versalis DUNASTYR 1988-ban alapították,

Részletesebben

IMMERPAN. Acél lapradiátorok

IMMERPAN. Acél lapradiátorok IMMERPAN Acél lapradiátorok IMMERPAN, AZ ÚJ TERMÉKVONAL AZ IMMERGAS KÍNÁLATÁBAN Az Immergas a felhasználói igények széleskörű kiszolgálása érdekében acél lapradiátorokkal bővíti termékskáláját, melyeket

Részletesebben

Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA METROLÓGIA. A félév követelményei. A mérés tudománya. 2009.02.10.

Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA METROLÓGIA. A félév követelményei. A mérés tudománya. 2009.02.10. Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA Miskolci Egyetem Energia- és Minőségügyi Intézet Minőségügyi Intézeti Kihelyezett Tanszék Szemán László Telefon: 30/229-2587 E-mail: lszeman@metalcontrol.hu Előadások letölthetőek:

Részletesebben

Valós idejű információk megjelenítése web-alapú SCADA rendszerben Modbus TCP protokollon keresztül

Valós idejű információk megjelenítése web-alapú SCADA rendszerben Modbus TCP protokollon keresztül PRESENTATION Valós idejű információk megjelenítése web-alapú SCADA rendszerben Modbus TCP protokollon keresztül LÓRÁNT, Horváth Process Automatika Kft. info@automatika.hu rendszertechnikai felépítése Beépített

Részletesebben

Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető - Weishaupt Hőtechnikai Kft

Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető - Weishaupt Hőtechnikai Kft Tüzelőszerkezetek a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési, a hozzájuk kapcsolt égéstermék elvezető berendezések és ezek megoldásai. Létesítési

Részletesebben