Közhasznúsági jelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közhasznúsági jelentés"

Átírás

1 A év anyagai Közhasznúsági jelentés a Bátmonostori Környezetvédelmi, Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft évi működéséről 1.Költségvetési támogatás felhasználása: Bátmonostor Község Önkormányzatától 2009-ben összesen 6758 ezer forint támogatást kapott a Kft. 2.Kimutatás a saját vagyon alakulásáról: A közhasznú társaság ezer forint jegyzett tőkével alakult meg. 3.Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások: A társaság ügyvezetőjének összesen (bér és címén) ezer forint került elszámolásra. 4.A közpénz felhasználása: A Kft. összesen az önkormányzattól ezer Ft- ot kapott. Közvetlenül állandó dolgozókra ezer forint, közcélú dolgozókra ezer forint állami eredetű működési támogatást kapott. 5.Beszámoló a közhasznú tevékenységről: A Kft. céljai teljes egészében megvalósultak, a közhasznú társaság az alapító okiratban foglalt kötelezettségeinek eleget tett ben a Kft. az által működtetett szerelő műhely (5 állandó fizikai alkalmazottal) által nyújtott szolgáltatásra a lakosság köréből egyre többen igényt tartottak..a társaság működésével kapcsolatban elmondható, hogy tevékenysége az alapítói célnak megfelelően, sikeresen gondoskodott az önkormányzat feladatkörébe tartozó, kötelező és önként vállalt feladatok ellátásról. Bátmonostori Környezetvédelmi Sport és nonprofit Kft. Cgj.: Adószám: Bátmonostor, Hunyadi utca 3. ÉVES BESZÁMÓLÓ A BÁTMONOSTORI KÖRNYEZETVÉDELMI, SPORT ÉS SZABADIDŐ LÉTESÍTMÉNYEKET MŰKÖDTETŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL (Kiegészítő melléklet) A. Általános rész I. A vállalkozás bemutatása A társaság kiemelkedően közhasznú a társadalom szükségleteinek kielégítését nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékenységet végez. Üzletszerű gazdasági tevékenységet a közhasznú tevékenység elősegítése érdekében folytat. A társaság célja: falumegújítás és fejlesztés; gyermekek napközbeni ellátása; középületek, sportlétesítmények fenntartása és üzemeltetése; rendezvények lebonyolítása és közreműködés; szabadidősport feltételeinek megteremtése; területek, építmények hasznosítása; helyi piac, vásárok, kiállítások rendezése, szervezése; környezetvédelmi és környezetgazdálkodási feladatok ellátása; közterület és zöldterület kezelése; temető fenntartása és építményüzemeltetés. A társaság székhelye: 6528 Bátmonostor, Hunyadi utca 3. A társaság telephelye: Bátmonostor, Hunyadi utca 3.

2 A társaság fő tevékenysége: 8130 zöldfelület kezelés A társaság törzstőkéje: ,- Ft, melyből: Ft apport és Ft készpénz. II.A társaság számviteli politikájának fő vonásai 1. Általános elvek A Kft. a befektetett pénzeszközök és forgóeszközök értékelése során a számviteli törvény (a továbbiakban SZT) 15..(1). bekezdésében foglalt a Kft. folytatásának elvét figyelembe véve eszközeit folyamatosan minősíti a tekintetben, hogy azok megfelelően alkalmasak-e a Kft. jövőbeni működéséhez. 2. Az amortizáció elszámolásának módja Az immateriális javak és tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenési leírásának alapja ezen eszközök bruttó értéke. A leírás időarányosan, állandó százalékos kulcsok alkalmazásával kerül elszámolásra. 3. Terven felüli értékcsökkenés Tárgyi eszközök feleslegessé válása esetén a társaság a konvertálási, valamint a piaci értékesítési lehetőségek vizsgálatával állapítja meg a terven felüli értékcsökkenés elszámolásának szükségességét. Az első esetben az új beszerzési ár, más esetben a realizálható ár az értékelés alapja. 4. Kis értékű eszközök elszámolási módja A Kft. az SZT.46..(4).bekezdésében foglalt lehetősséggel élve a kis értékű tárgyi eszközök beszerzési költségét használatbavételkor egy összegben értékcsökkenési leírásként számolja el. 5. Vásárolt készletek A Kft. év végén tényleges leltározással állapítja meg a készletet. A készlet a ténylegesbeszerzési árakkal forintosítva veszi nyilvántartásba könyvelésében. A Kft. év végén tényleges leltározással állapítja meg a készletet. 6. Az eredmény kimutatás formája: A társaság a közhasznú szervezetekre előírt eredmény kimutatást választotta, mivel ezt kötelezően el kell készíteni a közhasznú társaságoknak. 7. A rendkívüli tételek értékelése A Kft. a bírságokat, kötbéreket, késedelmi kamatokat és pótlékokat a káreseménnyel kapcsolatos bevételeket és ráfordításokat azok felmerülésekor egyidejűleg minősíti. A szokásos vagy rendkívüli minősítést a hasonló esemény jövőbeni előfordulásának valószínűsítésével állapítja meg. Bázis adatként a vállalkozás elmúlt időszaki működésének adatait, valamint hasonló feltételek között működő társaságok mutatóit veszi figyelembe. Egyéb körülményként az emberi mulasztás minősítésével valószínűsítheti a jövőbeni előfordulását. 8. A mérlegzárás időpontja A mérlegzárás időpontja: május 31. III A társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének alakulása (Az eredmény összetevőinek alakulása: a mellékelt eredmény kimutatás szerint) A Kft. tevékenysége évben 0 e Ft adózás előtti eredménnyel zárt. B. Specifikus rész I. A mérleghez kapcsolódó kiegészítések

3 Társaságunk mérlege össze nem hasonlítható adatokat nem tartalmaz, a számviteli törvényben előírtaktól eltérő értékelési módokat nem alkalmazott. 1. A Kft. rendelkezik Ft befektetett eszközzel, melyből 7000 Ft alapítási költség. Az elszámolás utáni nettó befektetett eszköz Ft. 2. A forgóeszközök állományának alakulása: Ft. a.) Készletek Követelések Az eszközcsoport mérlegértéke e Ft, b.) Pénzeszközök Pénzeszközeink mérlegben kimutatott értéke e. Ft, melyből a házipénztárban lévő pénzkészlet 0 Ft. A likviditás biztosításához pénzkészlet kell, hiszen a rövid lejáratú kötelezettség e. Ft. c.) Értékpapírok A társaság nem fektetett be értékpapírba. d.) Aktív időbeli elhatárolások Mérlegünkben aktív időbeli elhatárolásként 15 e Ft szerepel, mely évi biztosítási díjra vonatkozik. 3. Saját tőke összetételének ismertetése december 31.-én a mérleg fordulónapján a saját tőke az alábbiakból tevődött össze: Saját tőke összesen Ebből: - Jegyzett tőke Tőketartalék - Eredménytartalék - Mérleg szerinti eredmény: eft eft 0 eft 0 eft 0 eft 4. Kötelezettségek részletezése Társaságunk mérlege ezer forint hosszú lejáratú (alapító felé kötelezettség) és e. Ft. rövidlejáratú kötelezettségeket tartalmaz( bér és járulék). 5. Passzív időbeli elhatárolások A passzív időbeli elhatárolás 0 e. Ft. II. Az eredmény kimutatáshoz tartozó kiegészítések

4 Ha értékeljük a társaság működését, megállapítható, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközöket ésszerűen használta, a feladatait pontosan elvégezte. Az árbevétel bemutatása (a mellékelten csatolt eredmény kimutatás részletesen tartalmazza) C. Tájékoztató rész 1. A tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók létszámának és javadalmazásának bemutatása: főfoglalkozású állománycsoport létszám átlagbér állandó fizikai dolgozó< közcélú szellemi dolgozó A vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások alakulása: Ügyvezető éves bruttó bére Könyvvizsgálói juttatás Felügyelő bizottságnak ,- Ft 0,- Ft 0,- Ft Gyarmati László ügyvezető Statisztikai számjel Cégjegyzékszám A vállalkozás megnevezése: Bátmonostori Környezetvédelmi, Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. A vállalkozás címe:6528 Bátmonostor, Hunyadi utca 3. A vállalkozás telefonszáma: Egyszerűsített éves beszámoló a Üzleti évről "A KÖZZÉTETT ADATOK KÖNYVVIZSGÁLATTAL NINCSENEK ALÁTÁMASZTVA

5 . a vállalkozás vezetője Vállalkozás neve:bátmonostori Környezetvédelmi, Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. A közzétett adatokkönyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva Statisztikai számjel: Cégjegyszám: A mérleg fordulónapja: Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEG A változat-2009 Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban Sorszám Tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. IMMATERIÁLIS JAVAK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK B. FORGÓ ESZKÖZÖK I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK III. ÉRTÉKPAPÍROK IV. PÉNZESZKÖZÖK C. AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN PH. Vállalkozás vezetője Vállalkozás neve:bátmonostori Környezetvédelmi, Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva Statisztikai számjel: Cégjegyszám:

6 A mérleg fordulónapja: Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEG A változat-2009 Források (passzívák) adatok e Ft-ban sorszám Tétel megnevezése Előző év Előző év (ek) módosításai Tárgyév a b c d e 12D. SAJÁT TŐKE I. JEGYZETT TŐKE II. JEGYZETT DE MÉG NEM FIZ. TŐKE (-) III. TŐKETARTALÉK IV. EREDMÉNYTARTALÉK V. LEKÖTÖTT TARTALÉK VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY E. CÉLTARTALÉKOK F. KÖTELEZETTSÉGEK I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK G. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) PH. Vállalkozás vezetője Vállalkozás neve:bátmonostori Környezetvédelmi, Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva Statisztikai számjel: Cégjegyszám: A mérleg fordulónapja: Egyszerűsített éves beszámoló EREDMÉNYKIMUTATÁSA A (összköltség eljárással) adatok e Ft-ban sorszám Tétel megnevezése Előző év Előző év (ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1I. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE II. AKTIVÁLT SAJÁT TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKE III. EGYÉB BEVÉTELEK IV. ANYAGI JELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK V. SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK

7 6VI. ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS VII. EGYÉB RÁFORDÍTÁSOK A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE VIII. PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI IX. PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY X. RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK XI. RENDKÍVÜLI RÁFORDÍTÁSOK D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNYEK E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY XII. ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG F. ADÓZOTT EREDMÉNY G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY PH. Vállalkozás vezetője

Egyszeriisitett eves beszamolo

Egyszeriisitett eves beszamolo 14598643-8130-113-03 Statisztikai szamjel 03-09-117366 Cegjegyzek szama Batmonostori K6rny.ved.es Sport Nonprofit KFt 6528 Batmonostor, Hunyadi u.3. Egyszeriisitett eves beszamolo 2011. december31. Keltezes:

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 2 4 3 9 3 1 4 6 8 3 2 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-9 - 1 6 4 7 1 8 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe: 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 2 1 1 7 1 9 4 1 9 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 04-09-009076 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma: 5900 Orosháza, Kossuth

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentése

2009. évi Közhasznúsági jelentése MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2009. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2010. május 22.. Pintérné

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban 2 4 7 3 4 1 9 0 4 7 5 9 1 1 3 1 0 Statisztikai számjel 1 0-0 9-0 3 4 2 7 4 3 1 Cégjegyzék száma Az üzleti év mérlegfordulónapja: 2013. 12. 31. (év, hó, nap ) Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. 2 0 0 9 ÉV Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Részletesebben

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31.

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló "Könyvvizsgálattal alatámasztva" 1 A. Befektetett eszközök 231 087 0 228 681 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 110 965

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft. 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5.

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft. 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. Statisztikai számjel: 10802827-6920-113-13 Cégjegyzék száma: 13-09-094656 Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. 2014. december 31. Törökbálint, 2015. január 30. 1 Reáltax

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ év statisztikai számjel cégjegyzékszám

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ év statisztikai számjel cégjegyzékszám 2 0 2 7 1 0 1 7 7 8 1 0 5 7 2 2 0 statisztikai számjel 2 0-0 9-0 6 9 6 9 3 cégjegyzékszám A vállalkozás megnevezése: KONTAKT HUMÁN SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG A vállalkozás címe,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 2013. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 2013. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 213. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához 1.) Általános tájékoztatás Törökbálint Közbiztonságáért Közalapítvány

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2011 évi Egyszerűsített éves beszámoló Éves zárómérleg P.H. 1 1 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Időszak:

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:

Részletesebben

ASSOCIATION FOR COMMUNITY RADIO STATIONS. Közösségi Rádiózásért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Budapest, 2009.

ASSOCIATION FOR COMMUNITY RADIO STATIONS. Közösségi Rádiózásért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Budapest, 2009. r ASSOCIATION FOR COMMUNITY RADIO STATIONS Közösségi Rádiózásért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Budapest, 2009. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Közösségi Rádiózásért Egyesület számviteli

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft Törökbálint, Ady Endre utca 5.

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft Törökbálint, Ady Endre utca 5. Statisztikai számjel: 10802827-6920-113-13 Cégjegyzék száma: 13-09-094656 Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. 2009. december 31. Törökbálint, 2010. március 15. P.H. Hámori

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 13620275-4941-113-01 Statisztikai számjel 01-09-864697 Cégjegyzék száma Drayman Team Kft. 1196 Budapest, Kisfaludy utca 181. Egyszerűsített éves beszámoló 2008. december 31. A közzétett adatokat könyvvizsgáló

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10.

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10. - 13 - szakszervezet megnevezése 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. a szakszervezet címe, telefonszáma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves 2012. évről Kelt: Budapest,

Részletesebben

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: DR. SIMONFFY ILDIKÓ ÜGYVÉDI IRODA címe, telefonszáma: 6722 Szeged, Petõfi sugárút 7 I/4 Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló 2014. üzleti évrõl Kelt:

Részletesebben

Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft

Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft 3232 Gyöngyös Üdülősor út 58. 2015. évi Egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. Általános kiegészítések 1.1.A gazdálkodó bemutatása 1.1.1. A gazdálkodó

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18125861-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 14.Pk.61.013/2006 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 1022 Budapest, Ribáry u. 10. Adószáma: 18273689-1-41 Statisztikai számjel: 18273689-9499-569-01 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi egyszerűsített beszámolóhoz A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18128204-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12.Pk.60.535/2007 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 9 6 7 5 9 1 9 9 5 2 9 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 3 egyéb szervezet megnevezése 125 Budapest

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Közhasznú Társaság évi egyszerűsített éves beszámolója

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Közhasznú Társaság évi egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai számjel - - Cégjegyzék száma 1 1 ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Közhasznú Társaság 2007. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE A változat Statisztikai számjele: 18474244-6910-131-06 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat Az üzleti év mélegfordulónapja: 2014. december 31. Adatok ezer Ft-ban ESZKÖZÖK (ek) módosításai Tárgyév 01.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2011 Magánorvosok Országos Szövetsége (MAOOSZ) 1135 Budapest, Kerekes utca 9. 5/7. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege A változat Adószám: Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Likvid Trade 2010 Korlátolt Felelősségű Társaság 1156 Budapest, Szilas park 2. fszt. 2. Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat A mérleg

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,

Részletesebben

2013 évi egyszerűsített éves beszámoló

2013 évi egyszerűsített éves beszámoló 213 évi egyszerűsített éves beszoló Fordulónap: 213-12-31 Huninet Egyesület Egyesület Pulai Gábor elnök Beszolókészítés 214-5-31 Bejegyzési sz: 1/ PK/ 6 4 7 1 / 1 9 9 / 18 Cím: 111 Budapest, Hungária krt.

Részletesebben

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2012.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA 7.Pk.60.080/2009/2. A vállalkozás megnevezése 1021 Budapest, Szerb Antal utca 8. A vállalkozás címe, telefonszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 1 9 8 3 5 5 2 9 1 Statisztikai számjel 7 2-2 6-9 9 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe: A vállalkozás telefonszáma: 39768 Vörösmarty Társaság 1137 Budapest, Jászai Mari tér

Részletesebben

www.egzatik.hu E-mail: info@egzatik.hu

www.egzatik.hu E-mail: info@egzatik.hu EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A számviteli tv. hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető vállalkozások részére (Eredménykimutatás: összköltség, Mérleg: A ) Ez a táblázatrendszer alkalmas arra, hogy

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe

Részletesebben

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft.

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2 2 2 6 5 4 3 4 3 2 4 0 5 9 9 0 2 0 2 0 9 0 7 4 1 4 3 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel A vállalkozás címe: 7300 Komló, Juhász Gy. u. 2. - Egyszerűsített éves beszámoló Keltezés: Komló, 2010. május

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2014.2.25. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL - NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 13EB-02 13EB 13EB/A 13EB/M/A1

Részletesebben

2012. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380

2012. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380 Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Nyilvántartási szám: 138 Egyszerűsített éves beszámoló 212. Tartalom: - közhasznúsági jelentés - mérleg - eredmény-kimutatás - könyvvizsgálói

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Cégjegyzékszáma: 05 09 018640 Székhelye: BROKERGOLD

Részletesebben

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 23953545-9329-572-02 Statisztikai számjel 02-09-079034 Cégjegyzék száma Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft 7621 Pécs Széchenyi tér 1 Egyszerűsített éves beszámoló 2014 A beszámolót összeállította: Pintérné

Részletesebben

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013 Adószám: 21904428-1-04 Cégbíróság: Gyula Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 04-14-000053 GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. 2013 Fordulónap: 2013. december

Részletesebben

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Médiakutató Alapítvány címe, telefonszáma: 1094 Budapest, Tûzoltó u. 73. III. em.

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 07. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti éves, egyszerűsített éves beszámolót készítő szervezet közhasznú eredménykimutatása

A számviteli törvény szerinti éves, egyszerűsített éves beszámolót készítő szervezet közhasznú eredménykimutatása Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti éves, egyszerűsített éves beszámolót készítő szervezet közhasznú eredménykimutatása 2 0 1 0 év Dorogi Szent Borbála Szakkórház

Részletesebben

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány 18168815-8511-552-01 MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 53. 2013-12-31 Budapest, 2014. február 28 A vállalkozás képviselője Dr. Deutsch Zsuzsanna MERLEG 'A' változat

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója ÉV

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója ÉV A számviteli törvény szerinti egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 5. ÉV egyéb szervezet megnevezése 1053 Budapest, Curia utca 3. címe Keltezés: Budapest, 2016. május 17. P. H. az egyéb

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:

Részletesebben

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 19215422-9120-331-16 Statisztikai számjel ----------------- Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET A vállalkozás címe, telefonszáma: 5000 Szolnok, Baross út 20. 3/20. 2011.

Részletesebben

Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2005. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2005. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány 2005. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény vonatkozó jogszabálya kötelezően előírja - közhasznú

Részletesebben

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Egy vállalkozásnál az önellenőrzés keretében hibát tártak fel 2008. március 12-én (a 2007. évi mérlegkészítés napját megelőzően).

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2013 Magyar Magánbőrgyógyászok Közhasznú Egyesülete (MMKE) 8000 Székesfehérvár Palotai út 8/b Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A számviteli tv. hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető vállalkozások részére (Eredménykimutatás: összköltség, Mérleg: A ) Ez a táblázatrendszer alkalmas arra, hogy

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója SURDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 8831 Nagykanizsa, Gárdonyi u. 8. 1. A szervezet alapadatai 1. Elnevezés: Surdi Sporthorgász Egyesület 2. Képviselő: Kovács Tibor 3. Székhely: 8831 Nagykanizsa Gárdonyi u. 8.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 213.2.7-213.12.31 egyszerűsített éves beszámolójához 213. március 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet)

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet) Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Nyilvántartási szám: 09-02-0003910 Debreceni Egyetem Professzori Klub 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet. 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet. 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete Adószám: 13386140-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-101130 Ügyvezető

Részletesebben

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 5 1 6 1 6 0-1 - 1 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója egyéb szervezet megnevezése címe " A közzétett

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához A Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. (továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 1 8 2 4 4 6 8 6 9 0 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 egyéb szervezet megnevezése

Részletesebben

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai számjel - - Cégjegyzék száma 1 1 ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai

Részletesebben

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2 2. Vezetői összefoglaló A BKV Előre SC elkészítette az egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló Közhasznúsági Jelentését, a közhasznú eredmény kimutatást és

Részletesebben

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: TEVAN Alapítvány címe, telefonszáma: 1146 Budapest, Cházár András utca 15. 03/01. Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Részletesebben

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011 MOVE REHABILITÁCIÓS IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. (8500 Pápa, Komáromi u. 87.) KÖZHASZNÚSÁGI E. december 31. Mellékletek: I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 08. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

Hitelesítő záradék (igen/nem) *

Hitelesítő záradék (igen/nem) * Ügyfél neve Mudi Fajtamentő Egyesület 1 8 7 2 6 9 0 3 9 4 9 9 5 2 9 1 3 Ügyfél címe 2377 Örkény, Vörösmarty u. 66 Mérlegkészítés helye Örkény adószám P K 6 0 4 0 0-2 0 0 9 18726903-9499-529-13 Cégjegyzék

Részletesebben

2012. a védelmi és biztonsági oktatásért és kutatásért. SOMOS Alapítvány. 1118 Budapest Sasadi út 70. üzleti évrol

2012. a védelmi és biztonsági oktatásért és kutatásért. SOMOS Alapítvány. 1118 Budapest Sasadi út 70. üzleti évrol Nyilvántartási szám: 7219 közhasznú alapítvány SOMOS Alapítvány a védelmi és biztonsági oktatásért és kutatásért 1118 Budapest Sasadi út 70. Egyszerusített éves beszámoló 2012. üzleti évrol Keltezés: Budapest.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT

Részletesebben

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Ügyfél neve Mérlegkészítés helye Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Budapest Mérlegzárás éve 25 O 1-1 O - O 4 4 8 4 1 Cégjegyzék szám Mérlegzárás

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1 8 0 0 0 6 2 7-1 - 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1. Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3.

Egyszerűsített éves beszámoló 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1. Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3. 1 2 4 5 9 4 1 8 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3., 1-463-3970 2013.

Részletesebben

Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft Jászberény, Szelei út 2.

Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft Jászberény, Szelei út 2. Adószám: 14328880-2-16 Cégbíróság: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 16-09-010113 Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. 5100 Jászberény, Szelei út 2.

Részletesebben

12EB / :07. Cégadatok (A) Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft

12EB / :07. Cégadatok (A) Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft lektronikus Beszámoló Portál 1 / 5 2017.02.28. 8:07 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 2015.12.13 20:40:05 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 1 6 Település: Budapest Közterület neve: Barázda Közterület jellege: utca Házszám: 20-30

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló

Egyszerűsített beszámoló Statisztikai számjel: 2 1 1 9 4 9 7 3 9 3 1 1 3 2 Cégjegyzék száma: 2-9 - 6 9 7 9 1 1 A vállakozás megnevezése: ZALAI NYÁRI SZINHÁZAK NONPROFIT KFT A vállakozás címe, telefonszáma: 89 Zalaegerszeg Madách

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÚNIUS Adószám: 19011211-2-13 Bejegyzõ szerv: Fõvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Közhasznúsági

Részletesebben

Péteri Gyermekekért Alapítvány

Péteri Gyermekekért Alapítvány Péteri Gyermekekért Alapítvány 1.Pk.62190/1992/30-I. Nyilv.szám: A542. : 2209 Péteri, Kossuth Lajos u. 2. 2008. évi közhasznúsági jelentés Péteri, 2009. május 30. Petőné Vizi Valéria kuratórium elnöke

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi egyszerűsített éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi egyszerűsített éves beszámolóhoz KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz A társaság főbb adatai: Neve: DunaKörösMarosTisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft Címe: 6722 Szeged, Tábor u.

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 14EB-02 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet Kizárólag elektronikus úton nyújtható be. ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 1 9 2 8 3 6 7 4-1 - 2 0 adó 6 0. 0 4 8 / 2 0 0 8 4 cégjegyzék a a vállalkozás neve 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. a vállalkozás címe, telefona EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ a kettős könyvitelt vezető

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI

Részletesebben

2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE SVÁBHEGYI ORSZÁGOS ALLERGOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI ÉS PULMONOLÓGIAI NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT 1037 BUDAPEST, BOKOR U. 17-21. 2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Budapest, 2015-05-27

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)

Részletesebben