VILÁGHÁBORÚT MEGELŐZŐ NAPOK TRAGIKUS TÖRTÉNETE

Átírás

1 VILÁGHÁBORÚT MEGELŐZŐ NAPOK TRAGIKUS TÖRTÉNETE GRÓF TISZA ISTVÁN HARCA A HÁBORÚ ELLEN. ELMÉLKEDÉSEK A VILÁGHÁBORÚRÓL. II. KÖTET. A VILÁGHÁBORÚ ELŐZMÉNYEI A SARAJEVÓI GYILKOSSÁGTÓL A VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉIG. ÍRTA IVÁGI ISTVÁN A SOPRONI BÁNYA- ÉS ERDŐ MÉRNÖKI FŐISKOLA NYILV. RENDES TANÁRA, A VILÁGHÁBORÚBAN Á ZOMBORI VOLT CS. ÉS KIR. 23-IK GYALOGEZRED TARTALÉKOS TISZTJE KAPHATÓ: MAHR ÁRPÁD KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN SOPRON, 1928 VITÉZ TÓTH ALAJOS KÖNYVNYOMDAI MŰINTÉZETE

2 Ajánlom e művemet Nagyméltóságú gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter urnák, a magyar kultúra nagy építőjének, gróf Tisza István munkatársának.

3 Bevezetés június hó 28-án délelőtt, egynéhány perccel 11 óra előtt, a szerb vidovdan napján, egy fanatikus fiatal szerb diák, a sarajevói helyi hatóságok hihetetlen naivitá r ít kihasználva revolverlövésekkel meggyilkolta a monarchi; volt trónörökösét Ferenc Ferdinándot és nejét Hohenberg Zsófia hercegnőt. Ez az esemény megindította a történelmi lavinát, amely maga alá temetett országokat, nemzeteket ugyanakkor, mikor új országok keletkeztek, amelyek már évszázadok előtt elveszítették állami önállóságukat. Nem felelne meg a valóságnak, ha azt állítanám, hogy az évi nagy tragédia a trónörökös halála miatt folyt le, mert hiszen a rendelkezésre álló adatok igazolják, hogy 1914 nyarán Európában olyan villamos feszültség uralkodott, amely bármilyen más politikai esemény folytán kisült volna. De azért a trónörökös sorsa már azért is rendkívül tragikus, mert egy olyan nemzetnek a fia ölte meg, amely nemzetet a trializmus segítségével akart megbékíteni é:s lekötni. Viszont megfordítva a trónörökös a magyar nemzeti és állami törekvésekkel szemben ellenséges idegenkedéssel viseltetett, pedig halála után éppen a magyar nemzet fiai véreztek legtöbbet, azért, hogy a halálát megboszulják. Már évekkel a halála előtt sötét hírek keringtek a magyar közvéleményben, hogy a trónörökös ellensége a magyar nemzet állami önállóságának, amit hivatalosan és félhivatalosan cáfoltak meg olyanok is, akik tudták, hogy a cáfolatok nem fedik a valóságot. A nagy világégés után azonban olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyekből mindenki kiveheti a volt trónörökös valódi képét, mely kép nélkül ez a művem nem volna tökéletes és éppen azért megdönthetetlen tények felsorolásával meg akarom mutatni a volt trónörökösnek a magyar nemzettel szemben való valódi állásfoglalását június 12. és 13-án zajlott le II. Vilmos császár Konopíschti látogatása, mikor a császár és a volt trónörökös

4 4 között politikai eszmecsere folyt le, mely alkalommal Magyarország is szóba került. Ezekről az eszmecserékről II. Vilmos a melléje beosztott német diplomatának beszámolt, aki erről a német birodalmi kancellárnak jelentést tett. Treutler német követ június 14-i jelentését a Deutsche Politik 1920 május 14-i száma nyilvánosságra hozta és ez a jelentés igazán minden kétséget kizáróan mutatja be a volt trónörökös állásfoglalását a magyar nemzettel szemben. A jelentésben a kövei Magyarországról a következőt jelenti:... A beszélgetés aztán kizárólag Magyarországra terelődött és ekkor a trónörökös még durvábban és igen ért hetően fejezte ki az ellenszenvét. A trónörökös a magyar viszonyokat egész anachronistikusnak és középkorúaknak minősítette. Magyarország egyes családok bajvívótere, az oligarchikus államforma pedig nem jelent mást, mint az ösz szes nem magyar elemeknek elnyomatását, pedig ezek az összlakosságnak több mint 50%-át képezik. A magyarok számát mindig helytelenül ítélték meg, a valóságban a számuk talán 25 millió. Egész mellékes, hogy hívják azt az embert, aki élén van, mert minden magyar többé-kevésbbé arra törekszik, hogy Ausztria és az összmonarchia rovására előnyökhöz jusson. A trónörökös jól tudja, hogy a császárnak igen jó a benyomása Tiszáról. Ez azonban nem egészen helyes, mert a trónörökös szerint Tisza tettei nem felelnek meg Tisza szavainak. A valóságban Tisza már Magyarország diktátora és az a törekvése, hogy Bécsben is azzá váljék. Már most. reszket Bécs, ha Tisza útra kel és mindenki hason fekszik, ha Bécsben kiszáll. Emellett az az aggodalmas, hogy Tisza nyíltan bevallotta, hogy az önálló magyar hadsereget tartja elérendő eszménynek!... Őfelsége a trónörököst félbeszakította és megmondta neki, hogy természetesen rosszalja, ha azt hallja, hogy Tisza engedetlen és hogyha a Monarchia súlypontját Ausztria rovására áthelyezni törekszik, őfelsége' azonban Tiszát igen erőteljes és ritka embernek tartja és nem ajánlja, hogy a fedélzetről kihajítsák, hanem vasököl alatt kell őt tartani és a megbecsülendő tulajdonságait ki kell használni... Azt hiszem ehhez a jelentéshez nem kell bővebb kommentár, de azért mégis csodálatos, hogy Szent István koronájának várományosa 1914 júniusában a magyar birodalom magyarjainak számát 2.5 millióra becsüli június 27-én a trónörökös fogadta a bosnyák tartománygyűlés elnökségét, miközben kifogásolta, hogy a bosnyákok egyes dolgok miatt Pestre mennek és azt ajánlotta, hogy for-

5 5 dúljanak Bécshez. Eközben olyan éles kifejezésekkel szidta a magyarokat, hogy a jelenlevő kormányzó Potiorek táborszernagy a bosnyák politikusoktól egyenkint a szavukat vette, hogy nem fogják kihasználni a trónörökösnek a kirohanását Magyarország ellen. (Stanojevics: Die Ermordung des Erzherzogs Franz Ferdinand. 43. oldal). 24 órával később gyászlobogókat lengetett a szél egész Nagy-Magyarországon és a kemény magyar öklök felháborodással emelkedtek az ég felé és követelték a büntetést!... Hát van-e nemzet, amelynek történetében annyi tragikum van, mint a magyaréban? 1923 december 30-án és 1924 január 1-én a Neues Wiener Journal nyilvánosságra hozta a trónörökös katonai irodája vezetőjének, Brosch alezredesnek a memorandumát, amely tartalmazta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket I. Ferenc József halála után a trónörökös életbe akart léptetni. Az első intézkedés az lett volna, hogy elodázzák a trónörökösnek magyar királlyá való megkoronázását. Ezen idő alatt az volt tervbe véve, hogy megváltoztatják az évi kiegyezést olyan módon, hogy Magyarország elveszítette volna állami önállóságát. Ha pedig Magyarország ehhez jószántából hozzá nem járul, akkor erőszakkal léptek volna fel és akkor nemcsak a 67-es kiegyezést változtatták volna meg, hanem az egész Monarchiát radikálisan átalakították volna. A magyar fegyveres ellentállást pedig ürügynek akarták felhasználni abból a célból, hogy jelentsék ki, miszerint a magyar nép a felkelés folytán megsértette az alkotmányt, miáltal Magyarország eljátszotta összes előjogait. Megszűnt volna a magyar minisztérium, az országház, a magyar honvédség stb. Magyarországot olyan tartománnyá fokozták volna le, mint Horvátország és Csehország, amely országokban az administratió és iskolaügy terén volt bizonyos autonómia. Magyarország a követeit a birodalmi parlamentbe küldte volna! A memorandum szerint a Monarchia neve is megváltozott volna és Osztrák császársággá alakult volna át és így a budai koronázás is végleg elmaradt volna. Olvasván ezeket az előkészületeket, amelyeknek az lett volna a céljuk, hogy megsemmisítsék az ezeréves Magyarország önállóságát, nekünk magyaroknak hálát kell adnunk a sorsnak, amely nem engedte meg, hogy I. Ferenc József között többszöri súlyos betegségének áldozatul essen, mert ez

6 6 hazánk önállóságát legsúlyosabb válságba sodorta volna. A sors azonban Brosch ezredessel szemben igen kegyes volt, mert megengedte neki, hogy mint egy tiroli császárvadász ezrednek parancsnoka mindjárt a háború elején elessen és így nem volt neki alkalma látni és átélni a magyar nemzet viselkedését a 4 éves világégés alatt és nem kellett szégyenkeznie amiatt, hogy milyen qualifikálhatatlan bűntényhez nyújtott volna segédkezet. Természetes, hogy Brosch ezredes memoranduma nagyon kellemetlenül érintett bizonyos köröket, melyek most azt hangoztatják, hogy ez a memorandum csak Brosch magánszereplésének tulajdonítható és nem fedte volna a trónörökös felfogását. Erre azonban azt válaszolom, hogyha csak ez az egy esemény volna ismeretes a volt trónörökös magyarellenes működéséről, akkor talán ezt a kifogást el lehetne fogadni; miután azonban még igen sok más esetből is nyilvánvalóra vált a trónörökös magyarellenes viselkedése, azért a Brosch-féle memorandumot egy igen fontos okmánynak tartom, amely megvilágítja a trónörökös gondolatvilágát, annál is inkább, miután el sem képzelhető, hogy egy ilyen rettenetes memorandum megszerkesztését Brosch el merte volna vállalni, ha erre a trónörököstől megbízatást nem kap. Gróf Tisza István is nagyon érezte, hogy Magyarország felé milyen szelek fújdogálnak a Belvederéből, mert mikor 1911-ben Czernin gróf a trónörökös megbízásából azt kérte tőle, hogy jelentse ki előtte, miszerint nem készülődik harcra a trónörökös ellen, akkor gróf Tisza a következőt mondta: Erre nem hatalmazhatom fel önt, én kész lennék akár a királyom ellen is küzdeni, ha az alkotmányt bántaná. Czernin gróf (Emlékeim Tisza István grófról 8-9. old.). Vajjon hogyan szólt volna gróf Tisza válasza, ha akkor tudja, hogy milyen memorandumok készültek I. Ferenc József halálára! Köztudomású dolog volt, hogy a volt trónörökös milyen feneketlenül gyűlölte Schönaich tábornokot a monarchia volt, igen talpraesett hadügyminiszterét. Ezt a tábornokot a trónörökös beteg gyűlölettel üldözte és pedig olyannyira, hogy az kénytelen volt a hadügyi tárcától megválni. Akkoriban ez a gyűlölet érthetetlen volt, ma azonban tudjuk, hogy a trónörökös azért üldözte Schönaich tábornokot, mert ez egy alkalommal a magyarok mellett szállt síkra, ami elegendő volt arra, hogy magára vonja a trónörökös engesztelhetetlen gyűlöletét. Szeps

7 7 Gyula a kiváló osztrák publicista a Neues Wiener Journal hasábjain elmondja, hogyan történt az összekoccanás a trónörökös és Schönaich között. Schönaich tudniillik a magyar véderő körüli harc idejében kihallgatáson jelentkezett a trónörökösnél és arra kérte őt, hogy járuljon hozzá azokhoz a minimális engedményekhez, amelyeket Schönaich a magyaroknak adni akart. A trónörökös ezeket az engedményeket a legridegebben visszautasította és Schönaichnak a következőket mondta Magyarországi programom rövid! Szükségem lesz egy második Haynaura! Ilyen kirohanás a tetőtől talpig katonásan és becsületesen gondolkodó Schönaich tábornokot is felbőszítette és a legteljesebb tisztelettel jelentette a trónörökösnek, hogy ne adja az Isten, de ha az az eset következnék be, hogy a magyar hadseregnek Magyarország ellen kell vonulnia, akkor a hadsereg meg fogja tenni a kötelességét, azonban előre bejelenti, hogy a hadseregben egy hóhért sem fog találni aki vállalná Haynau szerepét! Schönaichnak ez a bátor és férfias válasza a végletekig felbőszítette a volt trónörököst és ettől a pillanattól kezdve halálosan gyűlölte ezt a kiváló katonát, míg végre el tudta távolítani a hivatalából. Igazán nagyon nehezen érthető meg, hogy Magyarország jövendő uralkodója milyen hidegvérrel akarta megújítani Haynau megvetésre méltó szereplését és így igazán szánalmasak Kristóffy volt darabont belügyminiszter erőlködései, mikor a volt trónörököst magyar barátnak akarja feltüntetni. Ma biztosan kevesen tudják, hogy a Hajdú Dorogi görög katholikus püspökség felállításánál a magyar kormány milyen nehéz harcot vívott. Ezt a püspökséget tulajdonképpen azért állították fel, hogy megmentsék a görög katholikus magyarokat az eloláhosodástól, miután ennek a püspökségnek a felállítása előtt sok ezer magyar anyanyelvű görög katholikus hivő, kénytelen volt vallási életét román nyelven leélni. Ma tudjuk, hogy miért kellett a magyar kormánynak harcolni, mert a trónörökös azt akarta, hogy a püspökség élére román ember kerüljön és éppen ezt akarta a magyar kormány megakadályozni. Ez alkalommal a trónörökös levelet írt gróf Scapinelli pápai nunciusnak, amely levél igazolja, hogy a trónörökös indulatai fölött nem tudott uralkodni. A levélben a nunciusnak a következőket írja: Biztos, hogy engedelmes és jó fia vagyok a római

8 8 egyháznak, azonban nem vagyok erre tekintettel és attól sem idegenkedem, hogy a szent atyával a kötelékeket felbontsam, ha arról van szó, hogy azoknak a népeknek az elemi jogai biztosíttassanak, mely népek sorsát intézni, ha Isten úgy akarja, egyszer én leszek hivatva... (Margutti: Vom alten Kaiser 135. oldal.) íratott pedig ez a levél azért, mert a pápa a magyar kormány jelöltjei közül, tehát magyar embert nevezett ki, hajdudorogi püspöknek. Ezek az előbb felsorolt tények mindazt mutatják, hogy a volt trónörökös beteges gyűlölettel viseltetett a magyar állameszme iránt és azért jellemének igazi megvilágítására idézem Margutti tábornok élményeit Ferenc Ferdinánddal, mikor nála 1895-ben dandár vezérkari tiszti minőségben teljesített szolgálatot. Margutti elmondja, hogy 1895 júliusában a trónörökös előtte vacsoránál kifejtette az ő programmját, mely abból állott, hogy a Monarchiát apró federalistikus államokra fogja bontani, miközben Margutti megjegyzi, hogy a trónörökös Magyarországot több részre gondolta osztani, azonban a magyar nyelvű federalistikus Magyarország határait valamivel jobban kitolta volna a nemzetiségi vidékek felé, mint ahogy ezt a trianoni béke tette. Mikor aztán Margutti közbevetette, hogy az új államrendet miképpen gondolja keresztülvinni, akkor a trónörökös sötét pillantásokkal azt válaszolta, ha máskép nem megy a dolog, akf<or erőszakkal. (Margutti Vom alten Kaiser oldal). Bizonyos körök Marguttit az igazmondása miatt támadják, azonban ha figyelembe vesszük, hogy az ő általa szolgált tények mennyire megfelelnek más oldalról nyert információknak Margutti adatainak hitelességében nem lehet okunk kételkedni és azért szó szerint idézem Margutti jellemzését a volt trónörökösről, amely így szól: A Duna Monarchia belső politikájáról az volt a sziklaszilárd meggyőződése, hogy ez az állam a magyarok miatt tönkre fog menni, ha alapos változás nem következik be. Ezért a magyarokat a megátalkodottsággal határos vak elfogultsággal gyűlölte és folyton a legkülönbözőbb eszközökön gondolkodott, amelyekkel a jövőben a politikai hatalmukat megakarta törni, hogy abban az esetben, ha a kormányzást átveszi, az államot más alapokra tudja fektetni. Aki pedig még mindig kételkedik abban, hogy Margutti a trónörököst jól jellemezte, annak ajánlom, hogy olvassa el dr. Victor Russ reichsrati képviselőnek Ferenc Ferdinánddal

9 9 lefolytatott beszélgetését, amelyet a Neues Wiener Journal 1925 december 10-iki számában hoz Russ feljegyzései szerint. Ezekben a feljegyzésekben elmondja Russ, hogy 1895 augusztusában Mendelben, Tirolban, felkereste a trónörököst, mert ez az óhaját fejezte ki, hogy vele beszélni akar. A találkozásnál a következő párbeszéd folyt le, miközben először Plenner és Windischgrätz miniszterelnökről volt szó. A főherceg Plennerről a következőképpen nyilatkozott: Plenner mint osztrák, mint politikus és mint szónok egyaránt kitűnő Most a magyar kiegyezés megújításának nézünk elébe Minden szomorúság, ami a Monarchiában van az 1867-iki kiegyezéstől veszi eredetét, és azért a kiegyezést más alapokra kell fektetni; arra kérem, hogy a beszélgetésünket szigorúan bizalmasnak tekintse. Én ellensége vagyok a ki egyezésnek és azéçt kérem önt, hogy miként lehetne azon változtatásokat eszközölni Dr. Lueger csak azért tetszik nekem, mert ő őszintén hangoztatja ezt a kívánságot. Russ: Kereken ki kell jelentenem, hogy kizártnak tartom azt, hogy a magyar kiegyezés lényeges alapjain változás történjen, kivéve egyes gazdasági helyesbítéseket. Trónörökös: A viszony Magyarországhoz így nem maradhat és a császár ott mindent el kell hogy tűrjön. A királyhűségnek sokszori hangoztatása csak phrazis, mert a forradalom meg van szervezve és az minden pillanatban ki is törhet. Elég hosszú ideig szolgáltam Magyarországon, hogy ne tudnám azt, miszerint nemcsak a magyar honvédség, hanem a magyarországi sorezredek is megbízhatatlanok Csak nemrég jelentette egy magyarországi hadtestparancsok, hogy a hadtestét csak három napig tarthatja vissza Russ. Kinek jelentette ezt? Trónörökös: Az apámnak! A magyarok, ahogy ezt a történelemből tudom a Habsburgház ellen mindig ellenséget hívtak be az országba Én ezt nem fogom megengedni! Én nem fogok erre az alkotmányra megesküdni!.. Ezt először meg kell változtatni! Nem kell mást tenni, mind az összes nem magyarokhoz egy kiálltványt kibocsátani, hisz azok óriási többségben vannak! Hol vannak a valódi magyarok a nagy Alföldet kivéve?... Russ: Az Istenért, császári felség, hisz ez polgárháborút jelentene. Trónörökös: Igen, Magyarország legyen olyan tartomány mint a többi! A császári házra nagy szégyen, hogy a császári hadsereg három zászlóalja abban segédkezett, hogy annak a Kossuthnak a fiát, aki a császárt detronizálta, képviselővé választotta. Az én jó nagybátyám, Albrecht, túl korán meghalt,...

10 10 mert akkor keresztül vittem volna egy változtatást!... Eddig azonban csak a házi ezredeknél tudtam valamit elérni! De őfelsége és a hadügyminiszter részére memorandumon dolgozom!... További szerencsétlenség a katonai territoriális rendszer is! Russ: Ezt a rendszert takarékossági és mozgósítási szempontok miatt a hadügyminiszter vezette be. Trónörökös: Tudom azt, hogy ez a mozgósításnál négy napot jelent, azonban ennél a politikai hátrányok még sokkal nagyobbak! Russ: Biztosíthatom császári fenségedet arról, hogy az elhangzott kijelentései után, ilyen módón beláthatatlan zavarok törnének ki a Monarchiában és azért királyi fenségedet annak az egész nemzetnek a nevében, amely nemzetnek képviselőjét hallani akarta, arra kérem alázattal, hogy ilyen gondolatoknak és felfogásoknak helyet ne adjon!. Az hiszem, hogy ez a párbeszéd többet jelent, mint Krystóffy könyvének 100 oldala és ezek után biztos, hogy Margutti jellemzése a volt trónörökösről igen helytálló és Marguttit egész igazságtalanul támadják emiatt! Az eddigieket alapul véve megállapíthatom azt, hogy ma, - mikor a trianoni béke olyan borzasztóan megnyomorította a nemzetet, mindig bántani fog ez a gondolat is, hogy abban az esetben, ha a sors trónra emeli a volt trónörököst, a magyar nemzet talán még nehezebb megpróbáltatáson ment volna keresztül, mint amilyenen a trianoni béke folytán keresztül ment! Nekünk magyaroknak, nagy okunk volt, hogy bizalmatlanok legyünk a trónörökössel szemben, azonban ennek dacára csak megvetéssel utasítjuk vissza azt a beállítást, amely beállításban a külföld egy része a trónörökössel foglalkozik. Így Northcliff lord jobb keze, Heinrich, Wickham Steed (Through Thirty Years) című kétkötetes munkájában foglalkozik a világháború előzményeivel és az első kötetnek 367. oldalán azt állítja, hogy neki 1913 májusában Masaryk bizalmasan elmondta, miszerint a trónörökös paralyzisben szenved és nem beszámítható többé. Hogy Masaryk ilyesvalamit állított, azon nem csodálkozom többé amióta emlékirataiban olvastam, hogy ő a cseheknek Szibérián való visszavonulását, ami pedig nem volt egyéb mint minden mozgatható értéktárgynak az ellopása, dicsőséges haditénynek minősíti. Azonban Masaryk állításához a következőket jegyzem meg: Mikor a cseh állam létrejött, akkor ő fogadta a cseh legio-

11 11 náriusokat és állítólag figyelmeztette őket, hogy ne féljenek és ne lopjanak! Én ehhez hozzáteszem, akár milyen nehezemre is esik, mert hiszen diák koromban Bécsben én is lelkesedtem Masaryk ragyogó parlamenti beszédein, hogy Masaryk Tamás te meg ne hazudj! Még egy ember van, aki a volt trónörökössel foglalkozik minden okmányszerű bizonyíték nélkül, ez pedig E. Denis a párisi Sorbonne elhalt tanára, aki 1915-ben kiadta a La grande Serbie című munkáját, amelyben a trónörökösről igen épületes dolgok olvashatók. A bokrétából bemutatok egy néhány virágot, hogy mindenki láthassa, hogy egy egyetemi tanár, akinek az igazság utáni vágy kellene, hogy legyen minden munkálkodásnak az irányítója, milyen eszközökkel dolgozik. Így a munkájának 226. oldalán például így ír: Bécsben általában azt mesélték, hogy a trónörököst a dühöngő őrültség környékezi és hogy rajta többször az őrültség jelei mutatkoztak!.... Az egészsége már bizonyos idő óta megrendült! Titokban, hirtelen harag-kitörésekről beszéltek, melyek a környezetét is veszélyeztették. Azt állították, hogy a császár*) az ilyen haragos kitörés után elájult és az ájulás egy óráig is eltartott. Egy hajtóvadászaton a trónörökös vadászati felvigyázóját megölték Ez az ember egy nem közönséges elhibázott lövésnek volt az áldozata, amely egy olyan embertől származott, aki ugyan mérsékelt gavallér volt, de kitűnő vadász hírében állott!... Hohenberg hercegnő levertségét is észre vették, aki mind jobban visszahúzódott a világtól. Az udvari pletykát nagyon nehéz ellenőrizni és hosszú ideig azt hittem, hogy nem adhatok reá semmit. Ma azonban nyilvános vallomások, amelyek jól értesült forrásokból származnak és amelyek megcáfolva nem lettek, igazolják, hogy Ferenc Ferdinánd a dühöngő őrültségnek volt a jelöltje. Az őrülési esetek ugyanis a Habsburgok között nagyon gyakoriak. A trónörökös halála rövid időn belül várható volt! Ezek azok az okmányszerű bizonyítékok, amelyek alapján Denis, a Sorbonne tanára, a volt trónörököst őrültnek nyilvánítja. Igazán a Sorbonnet nem lehet irigyelni az ilyen tanarokért és Denis semmivel sem áll magasabb erkölcsi piedestálon, mint azok az egyének, akik az orosz szovjet kormány okmányaiban fordulnak elő, mely okmányokat, ma az egész világon ismert Raffalovits és Davidov titkos pénzügyi tanácsosok írták alá. *) T. i. I. Ferenc József. (A szerző.)

12 12 A világháború lezajlása és a Monarchia felbomlása után a volt trónörökös személye egész irodalom központjává vált, amely azt akarja bizonyítani, hogy a trónörökös halála volt az oka a Monarchia felbomlásának. Életben maradása esetén ugyanis letörte volna, a magyar suprematiót és gróf Tisza István hatalmát és a trializmus, azután a federalizmus segítségével a Monarchia további létét biztosította volna, mint ahogy ezt Schüssler rostocki egyetemi tanár Österreich und das deutsche Schicksal cimű munkájában bizonyítani véli. Ezt a munkát és a többi federalistikus író munkáit vizsgálgatva, igazat kell adnom azoknak, akik azt állítják, hogyha a történetírók csak a történeti tények kritikai vizsgálatánál maradnak és nem vesznek figyelembe nemzeti, néprajzi, földrajzi, hadászati szempontokat, akkor a kép, amit festenek, csak torzkép lehet. Nézzük már most meg, hogy a trialismus, amelyet a néhai trónörökös meg akart teremteni, valóban orvossága lett volna-e a Monarchiának? Mi is az a trializmus? Trializmus alatt értendő az a törekvés, amely oda irányult, hogy a Monarchia délszláv területei egyesítessenek egy államba, amely állam olyan jogokkal bírna, mint Magyarország a dualismus alatt és így a Monarchia tulajdonképpen három államalakulatból állana közös külügyi és hadügyi képviselettel. Ez a terv igen szépen hangzik a papíron, mert így könnyű az összes délszláv területeket egy kalap alá vonni! Ha azonban ez a valóságban megtörtént volna, csak akkor kezdődött volna meg az igazi harc! Tudniillik az új délszláv alakulatnak szerb nemzetiségű alattvalói a trializmust csak átmeneti állapotnak tekintették, végleges állapot náluk csak az lett volna, ha az új délszláv állam elszakad a Monarchiától és Szerbiához csatlakozik, az uralkodást pedig itt is a Karagyorgyeyics dinasztia vette volna át. Aki csak egy kissé kinyitotta a szemét, Boszniában és Hercegovinában, az láthatta, hogy ott minden tízéves gyerek tudta, hogy a trializmus az egy igen alkalmas eszköz arra, hogy Petar király minél hamarább Boszniában is uralkodjék. A trialisztikus államformát, csak a horvátok és szlovének vették komolyan, de ők is igen hamar kénytelenek lettek volna a legerélyesebb eszközökkel fel-

13 13 lépni az új államalakulat szerbsége ellen hogy megakadályozzák a Szerbiához való csatlakozást. Vagyis olyan eszközöket kellett volna az új délszláv államban alkalmazni, mint amilyen eszközöket a dualisztikus Monarchia alkalmazott a szerbek ellen. A trializmus tehát a dualizmussal szemben semmiféle előnyt a Monarchia részére nem jelentett! Aki pedig azt állítja, hogy a trializmust úgy lehetett volna megoldani, hogy a szerb királysággal hozzák valamiféle nexusba, annak azt felelem, hogy akkor egyetlen egy élő szerbnek lelkületét nem ismeri, mert egész Szerbiában egyetlen egy szerbet sem lehetett volna találni, aki belenyugodott volna abba, hogy a Karagyorgyevies-dynasztia alárendelje magát a Habsburgoknak. Most az a kérdés, hogy a kis Szerbia, miért lett olyan veszedelmes a Monarchiára nézve, dacára, hogy ez nagyhatalmi pozítiót foglalt el Európában. Erre a kérdésre az a válasz, hogy a Monarchia tehetetlen külpolitikája volt az oka annak, hogy Szerbia veszedelmes lehetett a Monarchiára, mert ez a tehetetlen politika a szószoros értelmében nagyra növesztette Szerbiát, miáltal a Monarchia délszlávjai nagy része a hős Szerbiát eszményképnek tartotta. Sándor király meggyilkolása előtt is meg volt Szerbia és azokban az években a Monarchia délszlávjai egyáltalában nem lelkesedtek Szerbiáért, sőt ellenkezőleg, operett-országnak tartották! Csak mikor a Karagyorgyevicsek léptek újból trónra, akkor kezdődött meg a tervszerű izgatás a Monarchia délszláv területein és csak azóta kezdték a Monarchiában élő délszlávok Szerbiát ideálnak tekinteni. Ez az idealizálás valóságos glorifikációvá alakultát, mikor 1908-ban, az annexiós válság idején a kis Szerbia olyan bátran állást foglalt a Monarchia ellen és ezt a Monarchia az egész világ gúnykacaja között tűrte, ahelyett, hogy lecsapott volna Szerbiára, ahogy ezt minden más állam megtette volna. A Szerbia iránti rajongás a Monarchia délszlávjaiban a paroxismusig fokozódott akkor, amikor a Monarchia egyenesen esztelen politikája megengedte, hogy Szerbia 1912-ben megtámadhassa Törökországot és azután másodszor megengedte, hogy a harmadik balkáni háború idején Szerbia, Görögország és Románia megnyomorítsák Bulgáriát, a Monarchia természetes szövetségesét. így aztán Szerbia a háború után kétszer olyan

14 14 nagy lett, mint amilyen volt a háború előtt. Mindenki, aki 1913 nyarát Sarajevoban átélte, láthatta azt a paroxismust, amely a szerb körökben uralkodott és mindenki érezte, hogy milyen vészes hatással van a Monarchia gyengesége a közvéleményre nyarán követte el a Monarchia politikája azt a többé jóvá nem tehető hibát, hogy nem avatkozott be Bulgária oldalán a háborúba és nem törte le Szerbiát olyan módon, hogy Macedóniát és a Moravától keletre eső részeket nem csatolta Bulgáriához, mely így mint balkáni nagyhatalom árgusz szemekkel leste volna a kis Szerbia minden megmozdulását; de a romániai Dobrudzsa miatti aspirációi folytán, nagyon sakkba tartotta volna Románia Erdélyre való étvágyát is! Ez az új kis Szerbia soha többé nem gyakorolt volna vonzó erőt a Monarchia délszlávjaira. így azonban nem lehet csodálkozni azon, hogy a Monarchia elbukott, hiszen a szószoros értelemben maga segítette elő Szerbia nagyranövését, miközben Bethmann Hollwegnak, a világtörténelem legnaivabb külpolitikai antitalentumának a tanácsaira hallgatott. Hogy pedig a volt trónörökös a federalizmus segítségével sem tudta volna megoldani a cseh-német ellentétet erőszak nélkül, az is tény, hiszen Kramar és Klofacs sohasem egyeztek volna bele abba, hogy Csehország területéből külön Német- Csehország kihasíttassék. Hogy pedig az állítólagosán elnyomott csehek harca a népek szabadságáért miként festett, kiviláglik abból, hogy a bekövetkezett összeomlás után, mikor alkalom lett volna a nemzetek közötti békét létrehozni, a csehek az új köztársaságukban a nemzetiségekkel szemben a legerőszakosabb elnyomó politikát űzik és pl. a hozzájuk közel álló tótokkal szemben is az úgynevezett pittsburgi egyezményt egyszerűen felrúgták! A bevezetésem végén végre foglalkozom a különösen német részről (Schüssler) elhangzott azon állítással, hogy a volt trónörökösre azért néztek a magyar szent korona országainak nemzetiségei olyan nagy bizalommal, mert ő megszabadította volna őket a magyar elnyomatástól. Ezzel a kérdéssel foglalkozván erőltetnem kell magamat, hogy a végletekig ne legyek kíméletlen! Mert ma a nagy összeomlás után csak magnetizáltan figyelni és foglalkozni a magyar nemzetiségek háború előtti állítólagos nyomorúságos helyzetével és nem észrevenni, hogy tulajdonképpen mi történik a nemzeti kisebbségekkel az új-utód

15 15 államokban és hogy milyen ázsiai állapotok uralkodnak azokban éppen ezen a téren, az olyan nagyfokú hamisság és gonoszság, hogy ezt csak megvetéssel olvashatja a kutató/ Hát az ilyen egyéneknek azt ajánlom, hogy utazzanak le szerb Macedóniába, hogy lássák miként vonult a macedón és albán nép a hegyek közé és az erdőkbe és mikép folytat élet-ha ál harcot azok ellen a szerbek ellen, akik a világháború előtt azt hazudtak, hogy az ázsiai magyarok és a Monarchia szoldateszkája velük Magyarországon és Bosznia ban miként erőszakoskodik. Hát Boszniában, ahol elég hegy és megközelíthetetlen erdőség van, miért nem volt egyetlen egy komitácsi vagy bandavezér, aki harcolt volna a nép elnyomatása ellen? Ebből aztán következik, hogy micsoda borzalmak uralkodhatnak Macedóniában, hogy a lakosság kénytelen ahhoz a végső eszközhöz folyamodni, hogy vadállatok módjára erdőkben és barlangokban tanyázik és bosszútól lihegve azt hangoztatja jelszó gyanánt, ha látsz egy szerbet azt gyilkold meg, mert ez a legszentebb kötelességed! Akiknek pedig még ez sem elég az utazzon Zágrábba a régi magyar uralom gonoszságának állítólagos központjába, ahol a magyar erőszak dacára az utcán megveretés veszedelme nélkül magyarul nem is lehetett beszélni, és ahol az ázsiai magyar gonoszság dacára volt tartományi felelős kormány, tartománygyülés és meg volt a horvátok legszentebb méltósága, a banuszi méltóság! Ha azután a német urak megérkeztek Zágrábba, akkor érdeklődjenek, hová lettek, mind ezek az intézmények és akkor válaszul azt fogják kapni, hogy ezt mind azok a szerbek törülték el, ak k évekig az egész világ ítélő széke előtt azt hangoztatták, hogy milyen erőszakosak a magyarok Horvátországban. Befejezésül felhívom a német egyetemi tanárok figyelmét még arra is, hogy a magyarok szedték-e el az erdélyi szászok iskoláit, erdeit, vagyonát és vajjon a magyarok tették-e a szászokat földönfutókká és páriákká. így mi végre magyarok is elvárhatjuk már egyszer, hogy az erdélyi szászok nem fognak a nagy német nemzet között izgatni ellenünk, ahogy ezt tették az összeomlás előtt, amire koronatanú nem kisebb ember, mint Hans, Heinz Ewers hírneves író, aki férfiasan bevallotta, hogy magyarországi helytelen felfogását, az erdélyi szász diákság körében szerezte.

16 I. FEJEZET. A Sarajevoi merénylet előzményei. A merénylet lefolyása. A merénylet kulisszatitkai. Az 1914 június 28-án Sarajevoban leadott lövések egy igen rendszeres munkának voltak utolsó akkordjai és azért el kell mondanom, hogyan jött létre, Boszniában az a légkör, amelyből aztán a gyilkos lövések kiváltották a zivatart. Munkám első kötetében elmondtam, Karagyorgyevics Péter trónraléptével, hogyan alakult ki Szerbiában egy új világnézet, amely azt tűzte ki célul, hogy a Monarchiát szétrobbantsa és megszerezze a Monarchia jugoszláv területét. Ott elmondtam, hogyan folyt az izgatás Boszniában, mikor aztán az annexió 1908 októberében roppant lesújtóan hatott a szerbekre, akik azt hitték, hogy az agitátiójuk révén, Bosznia az ölükbe fog hullani. A szerbek azonban nem csüggedtek és az annexió kihirdetésének napján a szerb külügyminiszter dr. Milovan Jovanovics, azután Pasics összejöttek a belgrádi polgármesterrel, hogy megbeszéljék a helyzetet állítólag azzal a célzattal, hogy megnyugtassák a szerb közvéleményt és hogy egy népgyűlést hívjanak össze, amely tiltakozna az annexió ellen. (S. Stanojevics: Die Ermordung des Erzherzog Franz Ferdinand. 47. oldal). Másnap a belgrádi városházán valóban 20 előkelő polgár össze is jött és Braníszlav Nusícs ajánlatára megalakítják a Narodna Obrana (Nemzeti védelem) című egyesületet, amelynek az volt a célja, hogy védje a szerb érdekeket Boszniában és Hercegovinában. S. Stanojevics a könyvének 49-ík oldalán azt állítja, hogy a Narodna Obrana nyilvános egyesület volt és egyáltalában nem voltak olyan céljai, mint amilyen célokat a Monarchia erre az egyesületre ráfogott, azonban Stanojevics elég őszinte, hogy bevallja, miszerint ennek az egyesületnek mégis az volt a célja, hogy Szerbiában előkészítse a lelkeket azokra az eseményekre, amelyeket már

17 17 előre meg lehetett jósolni. Stanojevics állításával szemben a bosnyák bíróságok olyan tényeket hoztak [nyilvánosságra a Narodna Obrana -ról, amelyek igenis igazolják, hogy ez az egyesület forradalmasító egyesület volt. Így 1914 július 7-én a bosnyák csendőrség letartóztatta Zavidovicsiben Trifko Krstanovics nevű péket, mert abba a gyanúba keveredett, hogy ő is a trónörökös elleni összeesküvők közé tartozik. A vizsgálat azonban kimutatta, hogy ő a gyilkosságban részt nem vett: azonban vallomásából, amelyet 1914 július 19-én tett, látható a Narodna Obrana egész működése. Vallomásában elmondja, hogy 1908 őszén Szerbiába gyalogolt ki és az annexió kihirdetése Belgrádban érte. Miután munkát kapni nem tudott, a Monarchia konzulátusára sietett, hogy ^issza tudjon jönni Boszniába. Mikor azonban a konzulátus épületéből kilépett egy szerb csendőr letartóztatta és elvezette egy rendőrőrszobára, ahonnan a Zöld koszorú nevű vendéglőbe kisérték, ahol Voja Tankosics nevű szerb őrnagynak mutatták be. Később egy irodába vezették, ahol őt Milan Pribicsevics beírta a komitéba. Másfél hónap múlva a komité tagjai Csuprijába mentek, ahol a bombavetést gyakorolták, miközben kéthetenkínt Milan Pribícsevícs és Bozsó Jankovics tábornok a Narodna Obrana elnöke a kiképzésüket megtekintették márciusában a komitét feloszlatták és ő Sabacba került, ahol egy Bozsó Milánovics nevezetű kereskedő szolgálatába lépett, aki a sabaci Narodna Obrana -nak volt elnöke. Itt Krstanovics a küldönc szerepét játszotta a más városokban meglevő Narodna Obrana -k között ben Milánovicstól névjegyet kapott, amelyre egy koponya volt rajzolva és rá volt írva, hogy Krstanovics a N. O. bizalmasa. Mint ilyen később azt a parancsot kapta, hogy egy a bjelinai járásban élő szerb tartalékos tisztet gyilkoljon meg, mert az volt a gyanú, hogy az Szerbia részére veszedelmes ember októberében Krsztanovics otthagyta gazdáját és Belgrádba ment, ahol Jankovics tábornok letartóztatta, mert megtagadta az engedelmességet és így különböző börtönökben fetrengett, míg végre kiszabadult és a bosnyák határon keresztül Boszniába toloncolták. (Diplomatische Aktenstücke zur Vorgeschichte des Krieges II. kötet 89. oldal 5-ik melléklet). Ez az érdekes vallomás igazolja, hogy a N. O. egyáltalában nem volt olyan ártatlan társaság, ahogy ezt Stanojevics a világgal

18 18 el akarja hitetni. A N. O. rövid egy-két év múlva, miután az annexio elismerése után átszervezték, a Monarchia délszláv területein igen sok tagot számlált és mindenhol fiókegyesületek keletkeztek, amelyek természetesen terjesztették a propagandát a szerbiai központ irányítása szerint. Hogy pedig Boszniában miként ment a N. O. taggyűjtése, ezt egy klasszikus vallomás igazolja. Tudniillik 1913-ban egy kémkedési üggyel kapcsolatban letartóztattak egy Jovó Jaglicsics nevű egyént, aki aztán elmondotta, miként került a N. O. közé. Ő 1912 szeptemberében Focsán (Dél Kelet Bosznia) találkozott Petar Klarics nevű marhaellenőrrel, aki tudtul adta neki, hogy vele fontos közölni valója van. Miután ők mind a ketten szerbek és Szerbia érdekében nagy dolgokat kell hogy csináljanak, azért jöjjön hozzá az irodájába. Mikor Jaglicsics nála megjelent, akkor Klarics a következőket mondta neki: Jovan, valamit el akarok neked mondani, azonban még nem ismerlek eléggé és félek, hogy el fogsz árulni. De dacára ennek, mégis elmondom a dolgot és na van szived hozzá, hát árulj el! Testvér, Szerbiában van a Narodna Obrana című egyesület. Ebbe igen sok embernek be kell lépnie. Boszniában és a Monarchiában már nagyon sokan be is léptek az egyesületbe. Vannak közöttük gazdag és intelligens emberek is, ha ezek meg tudják tenni, miért ne tegyük mi is ezt, hogy valamivel hozzájáruljunk az ügyhöz! Jaglicsics erre megkérdezte, hogy a N. O.-nak milyenek a céljai, mire Klarics a következőt válaszolta: Te például Kalinovikba mégy (a monarchia hegyi tüzéreinek lövő iskolája volt ott) és jelented nekem, hogy ott mi az újság, mennyi a katonaság, hány ágyú és mennyi muníció van ott. Azt is jelented, hogy ki jön és ki megy el Kalinovikból. Titkos chiffre kulcsunk van és ha hű maradsz hozzánk, te is megkapod a titkos kulcsot! Később elmondta még Klarics, hogy Kovilyacsa fürdőben Todorovics szerb határkapitánnyal jön majd össze, aki őt bombavetésre tanítja. Erre Jaglicsics megkérdezte, hogy minek tanulja meg ő a bombavetést, mire az volt a válasz, hogy ha bekövetkezik az idő, akkor a Szerbiából kapott bombákkal a levegőbe fogják röpíteni a munícióraktárakat és más fontos tárgyakat Boszniában. Azt is bevallotta Klarics, hogy már felfogadta azokat az embereket, akik a távírda és telefonoszlopokat le fogják dönteni. Továbbá azt a felvilágosítást is adta Klarics, hogy a Ν. O. tagjainak kötelessége rávenni a Monarchia katonáit

19 19 szökésre és bandákat is kell szervezni és végül elárulta, hogy 1912 szeptemberében Sarajevoban a sarajevoi prosvjeta nevű szerb kultúregyesület ünnepélyén egy szerbiai deputáciő is résztvett, amellyel egy szerb őrnagy is megérkezett, aki az Európa szállodában feleskette az új tagokat. (D. A. Z. V. D. K. II. 1914, 95. oldal, 6. melléklet). Ez a vallomás bizonyítja, hogy a N. O. mennyire el volt terjedve a monarchia délszláv területein és hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik a Prosvjeta szerb egyesületet hazaáruló egyesületnek tartották; ellene azonban soha semmit tenni nem lehetett, mert a bécsi közös pénzügyminisztériumnak volt dédelgetett nebántsvirtíga. A világháborúban aztán megismertük a N. O. egész szervezetét, amelynek központja Belgrádban volt, elnöke pedig az ismert szerb tábornok Bozsó Jankovics. A N. 0. a Szerbiát övező országokat különböző részekre osztotta. így volt a keleti rész, amely Bulgáriát foglalta magában, a déli rész Macedóniával és Törökországgal foglalkozott, míg a nyugati és északi szektor Boszniát és Magyarországot foglalta magában. Minden szektor fővárosában (Sarajevo, Zágráb, Újvidék) titkos választmányok működtek és minden szektorban több osztály volt. Volt a kultur-osztály, amely a nép felvilágosítását tűzte ki céljául; aztán volt a lovagi osztály, amely a testnevelést intézte. Volt egy titkos osztály, amely szervezte a merényleteket és komitácsíkat és végül volt még a vándor madár-osztály. A lovagi osztály vadászklubbokra, lovagló- és torna-egyesületre tezokolokra) és bombavető egyesületekre tagozódott. A titkos osztály belső és külső alosztályokra tagozódott. A belső osztálynak az volt a feladata, hogy ellenőrizze azokat az embereket, akik a szerb radikális párt ellen voltak és esetleg eltegyék őket az útból. A gyilkosságokat és a terrort Hajdúk jelszó alatt a belső osztályban egy külön csoport ellenőrizte, mely csoportnak tagjai papok, tanítók és bírók voltak. Ez a banda hasonlóan működött mint az amerikai clu-clux-clan. A külső külügyi alosztályhoz neves politikusok tartoztak. Ilyen nagyszabású szervezkedés segítségével a N.O. a Monarchia összes délszlávjai körében nagyon nagy szerephez jutott, különösen akkor, mikor Szerbiában megalakult még egy második titkos társulat az Ujedínjenje ili szmrt a Fekete kéz... A fekete kéz működése tulajdonképen Sándor király meggyilkolásával veszi kezdetét, aki

20 20 ugyanis a későbbi fekete kéz tagjainak esett áldozatul. A királyi pár legyilkolása után t. i. ez a gyilkos banda nem oszlott szét, hanem a tagok szorosan összetartottak és államot alkottak a szerb államban. Ellenőrizték a szerb hivatalos politikát, hogy megfelel-e az valóban a szerb nemzeti ideáloknak. Az annexió után a szerbek észrevették, hogy a bolgárok török Macedóniát a maguk pártjára édesgetik. Akkor ez a a gyilkos társaság a szerb kormánynak azt az ajánlatot tette, hogy ők Szerbia érdekében megindítják Törökországban az agitációt. A szerb kormány azonban akkortájt inkább Bosznia felé gravitált és ajánlatukat nem fogadta kedvezően. Erre ez a társaság, amelynek tagjai túlnyomó részben a királygyilkosságban résztvettek és akik között olyanok is voltak, akik a halott Drága királynén becstelen merényletet követtek el és a holttestet az ablakon keresztül az udvarra dobták, hasonló érzelmű emberekkel egyesülve 1911-ben megalakítják hivatalosan az Ujedinjenje ili szmrt nevű titkos társaságot, amelynek már 1911-ben megvoltak az alapszabályai, amelyek azt írták elő, hogy az idegen járom alatt élő szerbeket fel kell szabadítani. Ennek a titkos társaságnak vezetői Dragutin Dimitrijevics alezredes és Voja Tankocics őrnagy voltak, akik később Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolását is intézték. A titkos társaság tagjai közé majdnem az összes szerb politikusok és magas rangú tisztek beléptek és azért működtek titokban, hogy a hivatalos szerb politikát ne hozzák zavarba. Azonban a N. O.-val összekötetésben voltak, amin nem is lehet csodálkozni, mert hiszen többen közülök mind a két társulatnak tagjai voltak. A N. 0. ennek az új társulatnak támogatását élvezte és igazán csodával határos, hogy a háború előtt a Monarchia erről az új terrorisztikus egyesületről tudomást egyáltalán nem szerzett. A N. O. megalakulása után nemsokára megkezdődtek a merényletek a Monarchia jugoszláv területein. Így 1910 június 15-én Sarajevoban Bogdan Zserajics nevű diák többször rálőtt Varesanin báró katonai kormányzóra; a lövések nem találtak, mire Zserajics öngyilkos lett. Ezt a merényletet akkor mindenki elítélte, miután Varesanin báró közkedveltségnek örvendett, de azért a belgrádi Politika című napilap 1910 aug. 18-án I. Ferenc József születésnapja alkalmával vezércikkben megemlékezik a merényletről és azt nagy nemzeti tettnek