A bor és kenyér ünnepe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A bor és kenyér ünnepe"

Átírás

1 Csongrádi Hírek III. évfolyam 59. szám augusztus A bor és kenyér ünnepe kéthetente megjelenő közéleti magazin A tartalomból: Még szebbé teszi Csongrádot a Városellátó Sorra szépülnek meg városunk utcái, parkjai, közterületei 3. oldal Kivéve célforgalom! Korlátozó táblák kerültek ki a várost elkerülő 451-es főút körforgalmaiba 4. oldal Lesz műfüves pálya a Sporttelepen Idén már tizenhatodik alkalommal rendezte meg városunk a hagyományos Borfesztivált, augusztus 20-án pedig Dr. Kőrösi Tibor polgármester szelte meg az új kenyeret. A polgármester ünnepi beszédében kiemelte, Szent István erős kézzel tartotta meg az országot, ahol akkor sem volt, és most sincs létjogosultsága a visszahúzó erőknek. A polgármester hangsúlyozta, a széthúzás nem vezet sehová, Magyarországnak ma egységre van szüksége. Noha nem kis munkába és talpalásba került, mégis sikerült elérni, hogy még idén megépüljön egy új kispálya 7. oldal A Borutcában hömpölygő tömeg, hangulatos zene, ízes borok és finom falatok: ezt jelenti a csongrádi Borfesztivál és Kenyérünnep, mely immár tizenhatodik alkalommal várta a városunkba látogató vendégeket és a hazatérő csongrádiakat. Végigsétálva a Borutcán az ember lépten-nyomon régén látott ismerősökbe botolhatott, hiszen már szinte hagyomány, hogy a távolba szakadt régi csongrádiak ekkor térnek haza, látogatják meg rég látott szülővárosukat. A poharakba került finom nedűkről idén nemcsak a csongrádi borászok gondoskodtak, az Ungerbauer Családi Borpince, a Bodor Borház, a Csongrádbor Kft., a Csabavin 2000 Bt. és a Gulyás Pince mellett a szekszárdi Illyés Kúria, a Dél-balatoni borokat kínáló Bormanufaktúra Kft., a zamatos egri és szekszárdi borokat bemutató Vineri, a mátrai borok ismerője, a Babiczki Wine és az egri Varsányi Pincészet is finomabbnál finomabb borokkal ismertette meg a Borutcába látogatókat. Folytatás a 2. oldalon VIII. Zenei Tábor Csongrádon Száznál is több ifjú zenész érkezett az egész országból és a határon túlról is 8. oldal Az EB-re készülnek a fitneszes lányok A kemény munka mellett a lányoknak támogatókra is szükségük van, hogy eljuthassanak a belgrádi megmérettetésre 11. oldal 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 1

2 A bor és kenyér ünnepe Még szebbé teszi Csongrádot a Városellátó 17 millió forintot nyert Leader-pályázaton az Összefogás Csongrádért Egyesület a terület felújítására, ebből a kizárólag örökségvédelemre fordítható öszszegből kerülhet a turisták által is megközelíthető, látogatható állapotba az Ellés monostor. Az egykori bencés monostor romjai és a mellette lévő település Folytatás a címoldalról A bortermelés és borászat hátterét a Borfesztivál nulladik napján, a Bokroson rendezett szakmai napon ismerhették meg az érdeklődők. A borászkodás csínját-bínját Gulyás Ferenc szőlészetében és az Ungerbauer Szőlészetben leshették el az érdeklődők, majd a Bokrosi Művelődési Házban tartottak szakmai előadásokat. Akik a borászat elméleti háttere helyett inkább annak gyakorlati gyümölcseivel kívántak foglalkozni, azok a Borfesztiválon találták meg a számításukat. A négy napra Borutcává változott Dob utcában idén új elrendezéssel, új régiók borászaival és maradványai Csongrádtól északnyugatra, a Tisza túloldalán, a pontonhídtól kb. 3 kilométerre fekszenek. A Bor-Kalán nemzetség hajdani birtokán lévő monostor a XI. századtól a XVI. század közepéig állt fenn, az első írásos emlék róla 1306-ból származik. Az egyesület célja, hogy a mára már megközelíthetetlenné vált, remek fellépőkkel, színes programokkal várták a vendégeket. A Debrecenből érkezett Andrásnak is nagyon jó véleménye volt a rendezvényről. Elmondta, országszerte látogatja a borfesztiválokat, de Csongrádon először járt. Jó látni, hogy kulturáltan tudnak az emberek szórakozni, Rendeződhet az Ellés-parti monostor állapota jól érzem magam itt. mondta el lapunknak. Zita Szegedről a hangulatos zenét és a széles borválasztékot emelte ki: A Budapest Bár nagyon tetszett, szerintem ez a zene nagyon passzol egy borfesztivál hangulatához, és a többi fellépő is nagyon illett ide. Kellemes volt a padokon ülve borozgatva beszélgetni, miközben a zene szólt. Az is szimpatikus volt, hogy tavalyhoz képest több borház kínálatát lehetett megkóstolni. Talán idén vonzotta a legtöbb látogatót a tizenhat éves Borfesztivál, hatalmas tömeg szórakozott minden nap a programokon. A vendégek és a borászok visszajelzése alapján bízhatunk benne, hogy a csongrádi borünnep kiléphet a vidéki nyárzáró fesztiválok sorából, és a z e l i s m e r t b o r f e s z t i v á l o k h o z csatlakozhat. Sorra szépülnek meg városunk utcái, közterületei, novemberig 6000 m 2 járdát újítanak fel a Városellátó munkatársai. Az intézmény a START munkaprogramban 140 embert foglalkoztat városunkban, akik járdát építenek, zöldséget termesztenek, gondozzák a parkokat, felszámolják az illegális hulladéklerakókat, kaszálják a gazt és irtják a parlagfüvet. Egyszóval: értünk, a városért dolgoznak nap mint nap. Mint az minden csongrádinak feltűnhetett, alig lehet városunkban olyan közterületet találni, ahol épp ne szorgoskodnának a Városellátó emberei. A járdafelújításon jelenleg hatvanan dolgoznak, egy részük az utcákon, egy részük pedig a betonelem előregyártó telepen készíti a térköveket ugyanis a felújítást kizárólag Csongrádon készült kövekből végzik. A járdaprogramon kívül még más területen is dolgoznak munkatársaink, negyven fő dolgozik a mezőgazdasági programban, illetve kétszer húsz fő dolgozik a belvíz-elvezetési- illetve a parlagfűmentesítési- és köztisztasági munkákon. árulta el érdeklődésünkre Hajdú László, a Városellátó Intézmény vezetője. A járdaépítési munkák körülbelül a felénél tartanak, a tervezett 6000 m 2 -ből idáig csaknem 3000 m 2 készült el. Nagyon sok területen a járdarakáson túl az előkészítő munkálatokkal már készen vagyunk, a régi járdákat felbontottuk, a tükröket elkészítettük, illetve a járdaszegélyek, járdalapok már elkészültek a betonüzemben. mondta el az intézményvezető. Az Andrássy úton is gőzerővel zajlanak a munkálatok, itt 800 m 2 -nyi felület újul meg. Ez az utca különösen feladta a leckét, hiszen a korábbi járda már nagyon rossz állapotban volt, az alapokat is fel kellett bontani, de úgy tűnik, a munka megérte a fáradtságot. Kicsit nehéz most kijutni az utcára, de bízom benne, hogy hamar elkészülnek a járdával. beszélt az épp a házuk előtt zajló felújításról Ildikó. Nagyon ráfért már a felújítás, már teljesen fel volt repedezve a beton. Természetesen a Városellátó munkatársai is odafigyelnek, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjanak a munkálatok. Igyekszünk csendesen dolgozni, illetve a lakókkal folyamatosan konzultálunk, hogy mikor számítsanak arra, hogy a házukhoz érünk. fogalmazott Hajdú László. Az intézményvezető kiemelte, jó a kapcsolatuk a lakossággal, akik maguk is látják, érzik a felújítások szükségességét, megértik a program fontosságát. A csongrádiaknak különösen a Belvárosban élőknek nem épp a legszebb emlékeik vannak a járdafelújításokról. Az ott előforduló hibák szerencsére ma már nem ismétlődhetnek meg. A programban dolgozók külön odafigyelnek arra, hogy a járda és a falak között a szigetelést megoldják, tehát ne forduljon elő, hogy a falak felvizesedjenek, ahol pedig kocsibejárók vannak, ott megerősítik a járdát, hogy a későbbiekben ne süllyedjen meg. A városközpont mellett a bökényi városrész is megszépül, a rendelőintézethez vezető 300 méteres járdaszakasz újul meg teljesen, ennek kapcsán végre a rendelő előtti kerékpártárolók alapját is rendbe hozták. A felújított járdaszakasz mellé folyamatosan padokat fognak kihelyezni, hogy a buszra várakozók kényelmesebben tudjanak leülni. A felújítási munkálatok novemberre fejeződnek be, melynek végén egy egységes arculatot mutató, esztétikus városkép alakul ki. Nem csak városunk utcáin folynak a munkálatok, a kertészetben is zajlik az élet, itt negyvenen foglalkoznak zöldség- és virágtermesztéssel 7000 m 2 -en. A városi kertészetben terem paprika, paradicsom, zeller, zöldbab, káposztafélék, fűszerpaprika, burgonya és uborka is, ez utóbbit savanyúságként is elrakják. A fóliákban és szabadföldön termesztett zöldségek a Sághy iskola konyhájára kerülnek, és a közétkeztetésben kerülnek felhasználásra tudtuk meg Dékány Lantos Anikó városi kertésztől. A START munkaprogram dolgozói munkájával szintén városszerte lehet találkozni, a parkok és virágágyak gondozásában és öntözésében vesznek részt. elvadult környezetben található romokat újra méltó állapotba által engedélyezett bazaltkőből száz méteres, az örökségvédelem A FŐKEFE Nonprofit Kft. (székhely: 1145 Budapest, Laky Adolf u ) pályázatot hirdet emelje, és elérhető tegye a turisták számára. Egy erdővel, gazzal tíz interaktív táblát helyeznek el, épült járda készül majd, emellett megváltozott munkaképességű személyek részére részmunkaidős (napi 4 órás) benőtt területről van szó, amit két amelyek a monostor történetét, BETANÍTOTT MUNKÁS éve rendbe tettek a cserkészek, örökségvédelmi jelentőségét és a munkakörben történő foglalkoztatásra. ezúton is köszönet érte, de mára természeti értékeket mutatják be. A foglalkoztatás helyszíne: már újra megközelíthetetlenné A munkálatok tervezett befejezése 2014 vége, de szeretnék, ha 6640 Csongrád, Fő utca 26. vált. mondta el Murányi László, A jelentkezéseket a karrier@fokefe.hu címre várjuk, vagy az egyesület alelnöke. már hamarabb, a nyári turisztikai szezonra elkészülne. érdeklődjön telefonon a 30/ telefonszámon. A projekt során egy három- 2 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 3

3 Kivéve célforgalom! Boldog születésnapot, Ilonka néni! 2009-ben kezdődött a 451-es főút Csongrádot elkerülő szakaszának kivitelezése. Az elkészült útszakaszt december 20-án adták át abban a reményben, hogy az elkerülő út majd A szülők tanév előtti terheinek csökkentése érdekében a munkáltatók támogatást adhatnak munkavállalóiknak. E tekintetben munkáltatónak tekintendő a gazdasági társaság is, személyesen közreműködő tagja vonatkozásában. Az iskolakezdési támogatást béren kívüli juttatásként az idei évtől csak (papír vagy elektronikus) utalvány formájában adhatják a foglalkoztatók tól arra már nincs lehetőség, hogy számla ellenében történjen meg az elszámolás. Kedvező változás, hogy a tanévkezdés előtti 60. naptól december 31-ig lehet írószerre, füzetre, ruházatra felhasználni az utalványt. Mivel a személyi jövedelemadó törvény nem tartalmaz részletes felsorolást, ezért például a tankönyveken, füzeteken kívül iskolatáskára, kötelező tehermentesíti a várost a kamionok forgalmától. Miután a 7,5 tonnánál nagyobb járművek továbbra is szívesen látogattak városunkba tovább rontva a Vasút utca, Széchenyi út és a Fő utca burkolatát Csongrád vezetése a lakosság panaszai és a helyszíni szemlék után 2011 februárjában úgy döntött, hogy az út kezelő- Iskolakezdési támogatást adhatnak a munkáltatók jéhez, a Magyar Közút Zrt.-hez fordul. Azóta a város és az út fenntartója, a Magyar Közút között folyamatos levélváltás zajlott, ezekben Csongrád azt szerette volna elérni, hogy a 7,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek csak célforgalmi szándékkal hajthassanak be városunkba. A Közút eddig nem reagált érdemben, a városvezetés pedig a patthelyzetet megunva cselekedett, és a várost elkerülő 451-es főút körforgalmaiba a Városellátó által elhelyeztette a kívánt táblákat. A környék lakói örülnek a nia (általános vagy középiskola) a 2013/2014-es tanévben, továbbá a gyermek nem lépheti át a családi pótlékra jogosultság korhatárát. A juttatásban részesülőnek a támogatást nyújtó olyan munkavállalójának kell lennie, aki az előzőekben említett gyermekre tekintettel családi pótlékra (vagy bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján ilyen jellegű ellátásra) jogosult szülőnek vagy-e szülővel egy háztartásban élő házastársnak minősül. Ebből következően a munkáltatójától az a házastárs is kaphat kedvezményes adózás mellett iskolakezdési támogatást, aki a gyermeknek nem vérszerinti szülője. Ugyanakkor, ha a munkavállaló élettársa a családi pótlékra jogosultnak, nem teljesülnek a feltételek. Az is kizáró körülmény, ha a vérszerinti szülők nem egy háztartásban kezdeményezésnek, többen elmondták érdeklődésünkre, hogy a kamionosok továbbra is a Vasút utca egyre inkább hullámos aszfaltját választják az elkerülő helyett. A lakók leginkább a nagy zajra, az utak állapotára és a kamionosok vezetési moráljára panaszkodnak. Az önkormányzat városlakók érdekében tett lépésére reagálva a táblák kihelyezésnek másnapján a Közút levélben kérte a behajtani tilos táblákat eltávolítását. Az Önkormányzat a lakosság érdekeit figyelembe véve ragaszkodik a táblák kinn maradásához. élnek. A kedvezőbb adózási feltételek csak a családi pótlékra jogosult szülő valamint a vele közös háztartásban élő házastárs vonatkozásában teljesülnek. A munkáltatónak nyilatkoztatnia kell a munkavállalót, hogy megfelel-e a feltételeknek. Ennek hiányában nem alkalmazható a kedvezményes adózás. A feltételeknek egyébként megfelelő, de a törvényi mértéket (minimálbér 30%-a) meghaladó juttatás esetén, a meghaladó rész 119%-a után összességében 51,17%-os (16% személyi jövedelemadó és 27% egészségügyi hozzájárulás) közteher fizetési kötelezettsége keletkezik a juttatónak. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a béren kívül juttatások együttes összege az adott magánszemélynél meghaladja az ötszázezer forintot. Abban az örömteli helyzetben lehetünk, hogy Csongrádon ismét egy újabb 100. születésnapost, Jaksa Mihályné Gyergyádes Ilonát köszönthettük. A jeles alkalomból Dr. Kőrösi Tibor, Csongrád város polgármestere emléklappal köszöntötte, majd átnyújtotta Ilonka néninek Magyarország kormányának köszöntőjét is. Ezt követően a Csongrádi Járási Hivatal vezetője, Dr. Holubán Csilla, valamint helyettese, Dr. Vér Trisztián és Dr. Koncz József, a Csongrádi Rendőrkapitányság vezetője is átadták ajándékaikat Ilonka néninek. Új segédlelkész szolgálja a csongrádi hitéletet, miután a korábbi káplán, Fabisz Ákos a szegedi Dómban folytatja pályafutását. Az ünnepelt unokája, Varga Lászlóné szavaiból megtudtuk, hogy nagymamája augusztus 7-én, Pálmonostorán született, földműves család gyermekeként. Szülei dolgos emberek voltak, akiket korán elveszített, ezért nagyszülei nevelték fel. Fiatalon házasodott meg, s két gyermeke született, ám sajnos férjét és később gyermekeit is elveszítette, ami nagyon megviselte. Ilonka néni háztartásbeliként dolgozott, állatokat gondozott és növényeket termesztett. A szép korú néninek három unokája, öt dédunokája és két ükunokája van. Az új káplán a Gyergyószentmiklóshoz közeli erdélyi kis faluban, Gyergyóhodoson született Köllő Sándor lett. Köllő Sándor az új káplán A gyulafehérvári római katolikus kisszemináriumban érettségizett, majd Szegeden végezte a hittudományi főisko- A fiatalabb generációk számára példaértékű lehet az az optimizmus, életszeretet, ami Ilonka nénit jellemzi. lát, 2012-ben szentelték pappá, ezt követően Gyulán dolgozott káplánként. Internetes portál is segíti a közösségi szolgálat megvalósítását olvasmányokra, torna felszerelésre és felsőruházati termékekre is lehet költeni. A munkáltató gyermekenként és szülőnként Ft-ig, (a minimálbér 30%-ig) adhat kedvezményes adózással iskolakezdési utalványt. A támogatást mindkét szülő megkaphatja a tanköteles korú gyermeke után, így egy diák iskolakezdését akár Ft-tal is támogathatja a munkáltató. A kedvezményes adóteher az idén 35,7%, ami a béren kívüli juttatás értékének 119%-a után, a munkáltató által fizetendő 16% sze- Az érettségihez szükséges közösségi szolgálat bevezetését és megszervezését segíti az az internetes és a közjóhoz fűződő viszonyukban. A közösségi munka során a diákok megtapasztalhatják, hogy teg, vagy csak magányos idős emberek) egymásra találását segíti egy részletes adatbázis alapján, Csongrádon és Szentesen az alábbi intézményeknél lehetséges közösségi szolgálatot végezni: portál és módszertani az ember élete gazdagabbá válik, illetve egy összetett kereső felüle- Cigány Kisebbségi Önkor- útmutató, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel közösen dolgozott ki az iskolák, befogadó intézmények, ha segítőkezet nyújtanak a környezetükben élő rászorulóknak. A tevékenység során kialakuló szociális érzékenység hozzásegíti őket ahhoz, hogy tudatos, felelősségteljes állampolgárrá váljanak. ten keresztül. Az internetes oldal ezenkívül lehetőséget biztosít a befogadó intézmények számára bemutatkozó anyagok megjelentetésére, az iskolák számára projektbeszámolók, mányzat 6640 Csongrád, Kossuth tér 7. Csongrádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 6640 Csongrád, Hunyadi tér 11/A. Jó Úton-Lóháton Alapítvány 6600 Szentes, Nádas sétány 3. mélyi jövedelemadóból és a 14% diákok és szüleik számára. A közösségi szolgálat zökkenőmentes élmények, ötletek in- Környezet- és Természetvédők egészségügyi hozzájárulásból Az új nemzeti köznevelésről bevezetése és működése ternetes megosztására, továbbá Csongrád Városi Egyesülete 6640 tevődik össze. Ehhez a kedvezményes szóló törvény a korábbinál nagyobb érdekében az EMMI Oktatásért itt lesz elérhető a módszertani Csongrád, Szentesi út 1. Petőfi lehetőséghez a következő feltételeknek kell megfelelni: a gyermeknek közoktatásban (vagy bármely EGT- államban ennek figyelmet fordít a neve- lésre, a társadalmi szolidaritás, az egymás iránti felelősségérzet erősítésére, ezért az érettségi Felelős Államtitkársága az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel közösen módszertani útmutatót állított össze, mely a közösségi útmutató is. A magyar kormány a közösségi szolgálat bevezetésének támogatására az új Széchenyi Terv DSE Szentes 6600 Petőfi u. 15. Piroskavárosi Idősek Otthona 6640 Csongrád, Szent Imre u. 19. Piroskavárosi Szociális és megfelelő oktatásban) kell tanul- megszerzését minden magyar szolgálatra vonatkozó jogszabályokat, keretében komoly forrást bizto- Rehabilitációs Foglalkoztató Non- a szervezéséhez szükséges sított pedagógusok képzésére, profit Kft Csongrád, Szent diák számára ötven óra közösségi munka teljesítéséhez köti. A hasznos információkat és tudni- illetve a program teljes lebonyo- Imre u. 19. Szentesi Hivatásos Hosszabb ügyfélfogadás az okmányirodán szeptember 2. napjától változik a Csongrád Megyei Kormányhivatal A lakossági igényekhez igazodva a hétfői napokon egy órával to- Csongrádi Járási Hivatal Okmányirodai Osztály rendelkezés a január elseje után érettségire jelentkező tanulókra vonatkozik. valókat, valamint az iskolai adminisztrációt segítő iratmintákat, sablonokat és dokumentumokat lítására. Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése és működtetése Tűzoltóparancsnokság 6600 Szentes, Kossuth Lajos u. 47. Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Csongrádi Járási vább fogadjuk az ügyfeleket, a töb- új nyitvatartási rendje: A közösségi szolgálat célja, tartalmazza. nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 6600 Szentes, Kossuth Lajos u. 47. Hivatal Okmányirodai Osztályának ügyfélfogadása, ezentúl egy a jelenlegi ügyfélfogadási rend. Hétfő: Csütörtök: körében szemléletváltás követ- ( az iskolák egymás iránt felelősséget érző Szentes, Jövendő u. 1. VE-GA bi napon változatlanul fennmarad Szerda: hogy a felnövekvő nemzedékek A Közösségi Szolgálati Portál Magyarország minden polgára Szentesi Kosárlabda Klub 6600 órával tovább állnak hétfőnként tájékoztatta lapunkat Dr. Vér Kedd: nincs ügyfélfogadás Péntek: kezzék be a szűkebb és tágabb és a diákokat befogadó intézmények (szociális intézmények, be Szentes, Kossuth u. 17. emberek közösségévé váljék. Gyermek és Ifjúsági Szövetség az ügyfelek szolgálatára. Trisztián, az Okmányiroda vezetője. környezetükhöz, a rászorulókhoz 4 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 5

4 Pelletálási technológia bevezetése fosszilis energiahordozók kiváltása a Csongrádi Víz és Kommunális Kft.-nél A Csongrádi Víz és Kommunális Kft. 26 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott az Új Széchenyi Terv Környezetközpontú technológia fejlesztés című pályázati konstrukció keretein belül. A projekt összköltsége 87,4 millió forint volt. A Kft. által üzemeltetett Felgyői hulladéklerakón mintegy 15et/év anyagában gazdaságosan nem hasznosítható, vegyesen gyűjtött hulladék kerül lerakással történő ártalmatlanításra. Ez a hulladék azonban magas fűtőértékkel rendelkező alkotókat is tartalmaz (papír és műanyag tartalmú), elsősorban a nem megfelelően gyűjtött csomagolóanyag tartalmú hulladékoknak köszönhetően, melyek megfelelő előkezelést követően tovább hasznosíthatók. A változó hulladék összetétel önmagában nem tenné lehetővé a szilárd tüzeléshez szükséges alapanyag egyenletes minőségének biztosítását, ezért az úgynevezett kombipellet előállításához a hulladék mellett szükséges kiegészítő alapanyag is, mintegy % mértékben, melyhez a térség növénytermesztési melléktermékei is rendelkezésre állnak. Csongrád térségében ma is jelentős a szilárd tüzelőanyaggal történő fűtés, ezért a gazdaságosan és költséghatékonyan előállított, tárolható termék piacképes és eladható. A társaság új telephelyén lehetőség nyílt a technológia megvalósítására, mellyel a térségben vezető pozíciót tud megszerezni a másodlagos tüzelőanyagok piacán. A társaság által alkalmazott hulladék-előkezelési technológiák (komposztálás, válogatás) magasabb szakértelmű munkavállalók alkalmazását követelik meg. A projekt megvalósításával évente kb. 800 tonnával kevesebb hulladék kerülne lerakásra, mellyel csökken a diffúz légszennyezés, valamint csökkenthetők a környezeti kockázatok. A pelletfelhasználás egyenletességének érdekében a társaság korábbi gázfűtési rendszerét pellet-tüzelésűvé kívánta átalakítani. Az előzetes felmérések alapján a lakossági értékesítés és a társasági felhasználás összességében megfelelő piacot teremt a hulladékból előállított másodlagos tüzelőanyag felhasználására. Az alkalmazni kívánt technológia segítségével teljesíthetők a BAT követelmények, illetve a hulladékból előállított másodlagos tüzelőanyag csökkenti a lerakandó hulladékok mennyiségét, ezzel is elősegítve az okozott környezeti terhelés csökkentését. Bővebb információ a oldalon olvasható. Csongrádi Víz és Kommunális Kft. Cím: 6640, Csongrád, Bercsényi u hulladek@csongrad.hu Honlap: Megváltozott munkaképességűeknek: új esély munkát találni! A képzés ideje alatti anyagi támogatás! (képzési támogatás és úti ktg. térítés) Akiket keresünk: - érettségivel, vagy magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, - 18 év feletti aktívkorú, - Csongrád megyében élő, megváltozott munkaképességű személyek. MUNKALEHETŐSÉGET KERES? MINŐSÉGIBB ÉLETRE, JÓ CSAPATRA, TÁMOGATÓ SZAKEMBEREKRE VÁGYIK? Kattanj ránk! Elérhetőség: Honlap: Facebook: mozgiprojekt info.mozgi@gmail.com Tel.: Jelentkezés: között a megadott elérhetőségeken. A házhoz menő zöldhulladék-szállítás folytatódik a II. félévben is Csongrádon. Felhívjuk figyelmüket, hogy kizárólag szerves hulladékot (fanyesedék, ág, gally, fűrészpor, faforgács, fű, fa, száraz szalma, lomb), helyezzenek ki. A keletkezett zöldhulladékot szállítható állapotban (pl.: kévébe kötve, átlátszó zsákban kihelyezve, valamit kézi erővel mozgatható formában) az ingatlan elé kell kihelyezni reggel 7 óráig. Amennyiben a zsákok egyéb hulladékot tartalmaznak (pl.: kommunális hulladék, törmelék, veszélyes hulladék), vagy ömlesztett állapotban helyezték ki, úgy azt nem áll módunkban ártalmatlanításra elszállítani. A kévék illetve zsákok súlya nem haladhatja meg a 15kg/ egység tömeget. A Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. elnézést kér a zöldjárat legutóbbi késéséért, a jövőben igyekeznek ezt elkerülni. Szállítási napok: augusztus szeptember szeptember 28. A tanév végétől augusztus végéig nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a Városellátó Intézmény nyári napközis tábora a Köröstorokban. A táborba a kistérség összes iskolájából érkeztek gyerekek, akik közül sokan évről-évre visszatérnek, hogy jó barátaikkal együtt töltsenek el egy felejthetetlen nyarat. Idén a tábor a volt Síp iskolában kezdődött, de rövidesen leköltözhettek a gyerekek a Körösre, ahol minden nap változatos programok várták őket. Délelőtt és délután egyaránt több lehetőség közül választhattak a gyerekek. Sokat sportoltunk és játszottunk, de kézműves és kreatív foglalkozásokat is tartottunk, Vidám nyár a Városellátó táborában Az idei nyár is lassacskán eltelt, napjainkban inkább már csak emlék, mint valóság a forróság. Aki még kedvet érzett magában, a Városi Sporttelepen lehetősége nyílt még begyűjteni néhány utolsó szép nyári emléket és napsugarat a Nyárbúcsúztatón. A programok korra-nemre való tekintet nélkül a kikapcsolódást szolgálták, köztük számos sportolási lehetőséggel: fociztak a gyerekek és felnőttek, bemutatkoztak a csongrádi sportegyesületek, sárk á n y h a j ó k versenyeztek a holtágon, a legkisebbek kedvence pedig minden bizonnyal a pónilovaglás volt. Délután került sor a legnépszerűbb programokra, a focimecscsekre. Először a Csongrád II. - Csanytelek II. megye hármas m é r k ő z é s e n, majd a megye egyes csapat FK 1899 Szeged elleni meccsén Lesz műfüves pálya a Sporttelepen Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Noha nem kis munkába és talpalásba került, mégis sikerült MOZGI Mozgáskorlátozottak A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Csongrád Megyei Egyesülete Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. elérni, hogy még idén megépül- 6 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 7 jön egy műfüves borítású 40 x 20 méteres kispálya a Sporttelepen. A műfüves borítású, modern technológiával készülő pályák a sportcélú beruházásoknak társasági adókedvezményt biztosító törvény lehetőségeivel élve, az MLSZ szervezésével és kivitelezésében, az önkormányzatok és Elköszönt a nyár volt gyöngyfűzés, bőrözés, varrás, fonás, hajtogatás, festés és rajzolás is. mondta el lapunknak a tábor vezetője, Füri Melinda. Az idei nyár színesebb és szórakoztatóbb volt, hiszen most négy állandó nevelővel tudtunk együtt dolgozni, sokkal nagyobb biztonságot tudtunk nyújtani a gyerekeknek. A személyi mellett a tárgyi feltételek is adottak voltak, minden segítséget megkaptunk a Városellátótól és Kiss Istvántól. mondta el a táborvezető. A gyerekek élményekkel teli térhettek haza, mesélt erről lapunknak az egyik kis táborozó édesanyja. A kisfiam minden nap fantasztikus élményekkel tért haza, minden nap volt mesélnivalója; minden nap gondoskodtak számukra olyan programokról, amivel lekötötték a gyerekeket, és örömet okoztak nekik. A táborban már sok éves hagyomány, hogy a nevelők mindig különleges programokkal szurkolhattunk a hazaiaknak. A több mint 300 néző úgy tűnik, jól tette a dolgát, hiszen az első meccsen 2-1-re vertük a Csanyt, a második összecsapáson pedig 3-1-re győztünk a Szeged ellen. A sportprogramok fáradalmait sörözéssel, fagyizással, lángosevéssel pihenhették ki a résztvevők. Az este hangulatát Dj Big Bill fellépése alapozta meg, sportszervezetek pályáztatása alapján épülnek. A költségmegosztást tekintve a költségek 70 százalékát az MLSZ állja, míg a fennmaradó 30 százalékot az önkormányzat fizeti. Városunk esetében azonban jó hír, hogy az önkormányzat egy sikeres pályázata eredményeképp készülnek, idén egy nyelvi hét keretében japán tematikus napot tartottak, ahol a gyerekek megismerkedhettek a távol-keleti kultúrával. M. A. aki szokás szerint a legjobb számokat játszotta. Az igazi kemény mag az 1. Éjszakai futáson is megmutathatta, sportolni bármilyen napszakban lehet. A kitartást az elért helyezések függvényében, érmekkel és ajándékokkal jutalmazták a szervezők. Egy remek hangulatú napon, aktívan, sportolva búcsúztattuk a nyarat és szép időt. Jövőre, veletek, ugyanitt! az eredeti 30 helyett csak 10 % önerőt kell biztosítania a városnak. A pálya bekerülési költsége 30 millió forint, így a korábbi 9 millió helyett csak 3 millió forintot kell állnia Csongrádnak. A pályát az MLSZ építteti, a várható átadás 2013 év vége.

5 Kerékpárral a kórházért Tisztelt Adófizetők! Apró képek Merész vállalkozásra adta a fejét egy szentesi fiatalember: Baranyi Antal Gábor kerékpározással szeretne adományokat gyűjteni a Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya számára, hogy a felajánlásokból egy inkubátort tudjanak vásárolni. Idén már nyolcadik alkalommal rendeztek zenei tábort Csongrádon, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola szervezésében. A Galli János Alapfokú Művészeti Iskolában augusztus 4-től 11-ig tartó intenzív szakmai táborba száznál is több ifjú zenész érkezett az egész országból és a határon túlról is. Az egyhetes tábor A megszállott kerekes május 1-én indult Szentesről, ezt Szlovákia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország követte, majd Finnországot járta be, ami után Norvégia, az Északi sarkkör, Svédország, Dánia, a Feröer szigetek, Izland következett, ezen a legutóbbi állomásán érte megvalósulását három pályázat segítette: a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően húsz szerbiai, húsz magyarországi gyermek, négy szerbiai és négy magyarországi tanár; a TÁMOP /1 pályázatnak köszönhetően 20 tanuló és tanáraik az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolából; valamint a Nemzeti VIII. Zenei Tábor Csongrádon el a megtett km-et. Toncsi előtt még kb km áll, Dánia Németország Csehország Ausztria Szlovénia útvonalon fog hazatérni. A jótékony kerekező így nyilatkozott arról, hogy miért vállalkozott az embert próbáló túrára: Szeretnék segíteni. Ez az ok, amiért elindultam. Remélem, hogy a fél éves adománygyűjtő túra eredményeképpen a kórház meg tudja vásárolni az inkubátort. Az út alatt elmondom az embereknek, hogy mire gyűjtök, van nálam 1000 db névjegykártya, azon is megtalálható minden információ. Remélem, hogy akik itthon olvasnak rólam és kezdeményezésemről, ők is támogatják az ügyünket. - mondta Toncsi. A sportoló távoli tájakon szerzett élményeit naponta közzéteszi a világhálón. Izlandi tapasztalataiból kiderült, a kerékpározás komoly feladat a szigeten, mert tapasztalatai szerint a sziget északi részén nincs 12 százalékosnál kisebb emelkedő. A hideg és a szél is feladta a leckét, akadt olyan nap, amikor az oldalirányú széllökés kétszer is lesodorta az útról, de ekkor is az inkubátor és a segíteni akarás lebegett a szeme előtt. A kerékpáros útjáról és céljáról a haladastitka.hu weboldalon olvashatnak bővebben. Tehetségprogram NTP-IKT- MPA-12 pályázata segítségével tíz diák és három tanár vehetett részt ingyen a tábor munkájában. Az egy hét alatt a táborlakók és tanáraik a szakmai munka részeként aktívan részt vettek Csongrád kulturális életében is: hat koncertet adtak, melyek mindegyike ingyenesen látogatható volt. Az egyéni hangszeres órák, koncertek és közös foglalkozások mellett kikapcsolódásra, szabadidős programokra is jutott idejük az ifjú zenészeknek és tanáraiknak. A Csongrádi Zenei Tábor sikerességét az évről-évre jelentkező tanulók nagy száma bizonyítja. A sokszínű rendezvény olyan élményeket nyújt az idelátogatóknak, melyekre biztosan kellemesen fognak visszagondolni. Mucsi Gergő Felhívom szíves figyelmüket, hogy a helyi adók és a gépjárműadó második féléves kamatmentes megfizetésének határideje: szeptember 15., mely a hétvégére való tekintettel szeptember 16-ára módosul. Az ez évi egyszeri egyenlegértesítő kiküldési kötelezettésünknek az első félévben eleget tettünk, így az eddigi gyakorlattól eltérően a II. félévben külön egyenlegközlő kiküldésre nem kerül sor. A évi helyi helyi adók befizetéséhez a névre szóló, géppel kitöltött csekkeket év elején eljuttatuk Önökhöz. Kérem, hogy szíveskedjenek a második féléves befizetéseket a kiküldött csekken teljesíteni. Ha valamilyen oknál fogva a kitöltött csekkek nem lelhetők fel, úgy a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Irodáján vagy az Ügyféltájékoztató Irodán kitöltetlen csekk kérhető. Az iparűzési adó megfizetését lehetőleg átutalással kérjük teljesíteni. Kérem, hogy befizetési kötelezettségének szíveskedjen időben eleget tenni. Dr. Nagy Rusztem jegyző Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft ,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Szakközépiskolájáért Alapítvány TÁMOP / Vántus művészeti program című projektjét, mely szeptember 1. és augusztus 31. között valósul meg. A projekt célja nevelési oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása. Vántus művészeti program A program megvalósításában számos csongrádi intézménnyel működött együtt a szegedi székhelyű alapítvány. Zeneművészeti szakköröket rendeztek a Bokrosi Általános Iskolában, az Ének- Zenei Általános Iskolában, Galli János Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, a Piroskavárosi Általános Iskolában és a Gróf Széchenyi István Általános Iskola és Diákotthonban. A szakköri foglalkozásokat művésztanárok által tartott interaktív hangszerbemutató foglalkozások tették a diákság számára még élvezetesebbé. Szintén a Vántus Művészeti Két jó gyerek kis helyen is elfér! Gabi és Tomi Küldje be gyermeke, unokája fotóját a sajto@csongrad.hu címre. A családi albumok kedvenc fotóit szívesen bemutatjuk lapunkban. A fotók mellé, kérjük, írják oda a gyermek keresztnevét, életkorát és azt, hogy épp melyik pillanatot ábrázolja a kép. Ép testben ép lélek! Nők az egészségért előadás szeptember 6-án, pénteken 17 órakor a csongrádi Művelődési Központban Előadók: Repa Ari intim torna tréner és Urbán Vali akkreditált belső utazás-vezető A belépő mellé Intim Tornára beváltható ajándékutalványt kapnak a résztvevők, és ételkostólóra is lesz lehetőség. Érdeklődés és jegyelővétel: 70/ ; 20/ Program keretében rendezték meg az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak a csongrádi Zeneművészeti tábort augusztus 5. és 10. között, melynek fő célja a fiatalok művészi kifejezőkészségének fejlesztése, tehetségük kibontakoztatása, művészi ismereteik gazdagítása volt. A táborban egyéni, illetve kiscsoportos hangszeres órákon vehettek részt a növendékek. A foglalkozásokat hét művésztanár vezette. A nyári tábor nem csak a gyakorlás és tanulás terepe, minden reggel zenész tornán vettek részt a diákok, volt táncház, táborzáró növendék koncert. A Verdi- Wagner évfordulók alkalmából megrendezett versenynyel zárult az egyhetes intenzív együttlét, a közös munka és kikapcsolódás. A Vántus művészeti program TÁMOP / azonosítójú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával valósul meg. Küldje el javaslatát Csongrád Város Díszpolgára és Pro Urbe - Csongrád, valamint a Közszolgálati- Közművelődési- Testnevelési és sport- Egészségügyi és szociális- és Környezetvédelmi díjakra. A kitüntetések, illetve díjak odaítélésére méltónak tartott személyre, vagy közösségre vonatkozó részletes indoklással ellátott javaslatát (javaslatait) szeptember 6-ig a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájához szíveskedjen eljuttatni. 8 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 9

6 Gyereksarok Mi lehet a kód? Pisti telefonjának PIN-kódja 4 számjegyből áll. Az első szám eggyel nagyobb, mint a második, a harmadik szám pedig eggyel kisebb, mint a negyedik. Mennyi Pisti PIN-kódjában a számok összege, ha az a lehető legkisebb? Fokozd! Egészítsd ki a táblázatot! erős kicsi szebb feketébb Megfejtés: 2 ( ) leggömbölyűbb Megfejtés: erős, erősebb, legerősebb; szép, szebb, legszebb; gömbölyű, gömbölyűbb, leggömbölyűbb; kicsi, kisebb, legkisebb; fekete, feketébb, legfeketébb Tisztelt Hirdetőink! Apróhirdetési szolgáltatásunk az alábbi díjszabással működik: 10 szóig 400 Ft minden további szó 25 Ft. A hirdetési szelvényt kitöltve adja le a Tourinform Irodában (Szentháromság tér 8.). Lapzárta: szeptember 5. Az ezután beérkezett hirdetések a következő számban jelennek meg. Kérjük a táblázatot nyomtatott betűkkel, olvashatóan töltse ki, egy négyzetbe egy betűt írjon, betartva a helyesírás szabályait! A hirdetés szövege: Családi események Újszülött: Virágh Zoé Viktória sz.: Donka Viktória és Virágh Alex György Gábor sz.: Boga Anikó és György Gábor Ujszászi Gergely sz.: Takács Ágnes és Ujszászi Dániel Kolompár Iván sz.: Sztojka Aranka Barbara és Kolompár Iván Szabó-Bogár Zsófi sz.: Kocsis Anita és Szabó-Bogár László Józsa Tímea Boglárka sz.: Krizsa Elvira Márta és Józsa István Lantos Fanni sz.: Antal Krisztina és Lantos Péter Házasságot kötött: Horváth-Varga Lóránt Csongrád, Szűk u. 21. és Varga Júlia Szarvas, Vajda Péter u. 41/1. Varga Imre Csongrád, Rózsa Ferenc u. 17. és Mucsi Éva Csongrád, Rózsa Ferenc u. 17. Blaskó Péter Pál Csongrád, Gyulai Pál u. 16. és Börcsök Mónika Csongrád, Bocskai u. 25. Lőrincz Zoltán Ervin Csongrád, Fő u IV/1. és Dósa Tímea Csongrád, Mikszáth Kálmán u. 16. Elhunyt: Fái Lászlóné Kása Magdolna Csongrád, Összetartás u. 18. Lucze István Csongrád, Klauzál u. 26. Fodor István Csongrád, Erzsébet u. 12. Gubisi István Csongrád, Sugár u. 32. Ács Viktória Csongrád, Gyöngyvirág u Erdélyi Klára Anna Csongrád, Gyöngyvirág u Kisteleki József Csongrád, Fohász u. 6. Keller Mártonné Szegi Mária Csongrád, Szent Imre u. 19. Gazsi Jánosné Miskolczi Jolán Csongrád, Gyöngyvirág u Rigó Istvánné Kádár Margit Csongrád, Gyöngyvirág u Kis Béláné Illés Margit Csongrád, Vörösmarty u. 18/B Nagy Botond Sándorné Márton Klára Csongrád, Raisio u. 4. Bálint Ferenc Csongrád, Gyöngyvirág u Stehlik Gyula Csongrád, Szentháromság tér 2-6. II/17. Keller Ferencné Gera Anna Csongrád Muskátli u. 2. fsz. 2. Varga Mihályné Major-Kis Katalin Ágnes Csongrád, Barátság u. 3. Horváth Ferencné Varga Ibolya Csongrád, Erkel F. u. 2. Reiter Antalné Ujszászi Mária Csongrád, Gárdonyi G. u. 5. Maszlag István Csongrád, Nagymező u. 4. Pintér Istvánné Lévai Erzsébet Csongrád gr. Apponyi A. u. 23. Hajdu István Attila Csongrád, Széchenyi út 74. Samu Ernő Csongrád, gr. Apponyi A. u. 19/A Koller Gyuláné Deák Ilona Csongrád, Táncsics M. u. 20/A A novemberi szerbiai Európa Bajnokságra készülnek a Csongrád Fitness SE versenyzői. A kemény munka mellett azonban a lányoknak támogatókra is szükségük van, hogy eljuthassanak a belgrádi megmérettetésre. Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, hiszen a tavaszi fitkid elsőosztályú fordulók alapján egy duónk és egy négyfős csapatunk kijutott az Európa Bajnokságra, szeptemberben pedig még van arra esély, hogy egy másik Az EB-re készülnek a fitneszes lányok csapatunk, illetve többen egyéniben is kvalifikálhatják magukat. mesélt a lányok sikereiről Kátai Judit, az egyesület edzője. Egy kontinentális versenyre nem könnyű kijutni, hiszen a lányoknak az idei három fit-kid versenyen az első osztályban öszszetettben az első három hely valamelyikét legalább kétszer elérniük. A csongrádi fitneszesek dolgát nehezíti, hogy az egyesületeknek maguknak kell finanszírozniuk a háromnapos verseny Már szinte hazajár városunkba a Halker-Király Team kickbox akadémia. A Király István VI danos mester vezette egyesület ismét Csongrádon rendezte meg hagyományos nyári kickbox pointf i g h t i n g edzőtáborát. A pointf ightingban a fejre vagy felsőtestre bevitt ütések és rúgások által szerzett pontok számítanak, így ez egy nagy technikai felkészültséget igénylő, a párbajtőrhöz hasonló észjáték. Világbajnok kick-boxosok Csongrádon Sikeres Poseidon szezonzáró utazási- és szállásköltségeit. Ez a feladat támogatók híján a szülőket terheli. Az egyesület szívesen látja a leendő szponzorokat, támogatókat, akik hozzásegíthetik a gyerekeket álmuk valóra váltásához, az Európa bajnoki szerepléshez. A háromhetes tábor első hetében az akadémisták edzőtáboroztak, a második hét a külföldi vendégeké volt, a harmadik héten pedig a magyar válogatott tagjai edzettek a Sághy tornacsarnokában. Mivel a magyar kick-boxos kiválóan szerepelnek a világ- és európai versenyeken, így nem meglepő, hogy a külföldi sportolók körében egyre népszerűbb a csongrádi edzőtábor. Idén már tizenöt országból csaknem száz külföldi vendégünk volt, jelenleg ez a legnagyobb európai edzőtábor. mondta el Király István, az egyesület vezetője. Ezek a sportolók maximálisan jól érezték magukat, nemcsak a táborban, de Csongrádon is. Nagyon szeretjük ezt a várost, a csendessége miatt itt bele lehet borulni az edzésekbe. Emellett ami mi még nagyon vonzó, hogy minket már az első alkalommal nagyon kedvesen fogadtak, nagyon jó a kapcsolatunk a helyiekkel, az iskola vezetőivel. Azt érezzük, hogy szeretnek minket, és mi is szeretjük Csongrádot. Székesfehérváron rendezték Szántó Fanni. 50 m mell: 4. Gyebnár Erik, 7. Bojtár Marcell, 1. Sebők Lil- 2. Sebők Lilla. 4x50 m fiú gyors- meg a Szezonzáró Országos Bajnokságot, Mihály, 2. Szólik Dávid, 1. la, 1. Szántó Fanni. 50 m pillangó: váltó: 2. Poseidon Úszó Egyesület. ahol a Poseidon Úszó Pető Bence, 3. Szalkai-Szabó Gergő, 2. Szólik Dávid, 1. Pető Bence, 1. A verseny után az egyesület Egyesület növendékei kirobbanó 2. Szűcs Balázs, 4. Pető Gergő, Szalkai-Szabó Gergő, 2. Pető Gergő, edzője, Fábián Vince rendkívül formában versenyeztek. 3. Horváth Erik, 5. Bojtár Marcell, 3. Bojtár Marcell, 4. Horváth Erik, elégedett volt az elért eredményekkel: A gyerekek összesen huszonhárom 5. Szarvas Enikő, 2. Szántó Fan- 3. Sebők Lilla, 1. Szántó Fanni. 100 Gratulálok mindenki- arany-, huszonhat ezüst- és ni. 100 m hát: 1. Pető Bence, 2. m mell: 4. Gyebnár Mihály, 2. Szólik nek! Büszke vagyok a gyerekek Csongrádon két szobás kertes ház (csere Csongrád központjában kétszobás gázos is érdekel), továbbá 2011-es Opel Agila lakás, garázs értéke alatt eladó! tizenhárom bronzérem mellett Szalkai-Szabó Gergő, 2. Pető Gergő, Dávid, 1. Pető Bence, 4. Szalkai- eredményeire és arra, hogy én eladó. Érd.: 70/ Érd.: 30/ tizenkét negyedik, két ötödik, 3. Szűcs Balázs, 4. Bojtár Marcell, Szabó Gergő, 2. Szűcs Balázs, 3. Pető lehetek az edzőjük. Köszönet jár Rózsa utcai kétszobás felújított téglalakás Eladó családi ház: két szoba, előszoba, egy hatodik és egy hetedik helyet 1. Sebők Lilla, 3. Szántó Fanni. 100 Gergő, 2. Horváth Erik, 6. Bojtár a szülőknek, akik támogatják a eladó. Érd.: 30/ összkomfort + garázs. Csongrád, Apponyi u. 10/A. Érd.: 63/ szereztek. A legeredményesebb m pillangó: 1. Pető Bence, 2. Sebők Marcell, 4. Szarvas Enikő, 2. Szántó gyerekeket és Kocsis Szabolcsnak, versenyző Pető Bence lett, aki Michael Phelps nyomában tíz versenyhály, 2. Szólik Dávid, 1. Pető Bence, hály, 1. Szólik Dávid, 1. Pető Bence, Külön megtiszteltetésben volt Lilla. 200 m gyors: 2. Gyebnár Mi- Fanni. 100 m gyors: 3. Gyebnár Mi- aki segített a céljaik elérésében. Impresszum Alapító: Csongrád Város Önkormányzata számból tízet nyert meg. 2. Szalkai-Szabó Gergő, 4. Szarvas 2. Szalkai-Szabó Gergő, 1. Szűcs Balázs, 2. Pető Gergő, 1. Horváth Erik, jutalmat, illetve az elismerő kéz- részem, hogy én adhattam át a Kiadó: Csongrádi Városkép Nonprofit Kft. Eredmények: 50 m gyors: 2. Enikő. 4x50 m fiú vegyesváltó: Csongrád, Szentháromság tér 8. sajto@csongrad.hu Szólik Dávid, 1. Pető Bence, 1. Poseidon Úszó Egyesület. 50 m 4. Bojtár Marcell. 2. Sebők Lilla 2. fogást a dobogó legfelső fokán Érd.: 06 / - Tel.: 63/ , Mobil: 20/ Szalkai-Szabó Gergő, 3. Szűcs Balázs, 4. Pető Gergő, 1. Horváth Erik, ce, 1. Szalkai-Szabó Gergő, 2. Pető Gyebnár Mihály, 1. Szólik Dávid, 1. sok sikert kívánunk nekik! fo- hát: 4. Szólik Dávid, 1. Pető Ben- Szántó Fanni. 200 m vegyes: 3. álló versenyzőinknek. További Megrendelő aláírása: ISSN Nyomda: SILBER-Nyomda Kft / , 3. Bojtár Marcell, 2. Sebők Lilla, 1. Gergő, 3. Szűcs Balázs, 4. Horváth Pető Bence, 2. Szalkai-Szabó Gergő, galmazott az edző. 10 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám 2013/III. 59. szám Csongrádi Hírek 11

7 12 Csongrádi Hírek 2013/III. 59. szám

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2016. október 28-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/hu/felveteli/ (1)

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2010. (XI.26.) rendelete a Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat művészetoktatási

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

JÁRÁSI HIVATALOK CÍMEI, ELÉRHETŐSÉGEI. Csongrád Járási Hivatal 6640 Csongrád, Justh Gy. U. 2/B Tel: 63/ Fax: 63/ / /

JÁRÁSI HIVATALOK CÍMEI, ELÉRHETŐSÉGEI. Csongrád Járási Hivatal 6640 Csongrád, Justh Gy. U. 2/B Tel: 63/ Fax: 63/ / / JÁRÁSI HIVATALOK CÍMEI, ELÉRHETŐSÉGEI Csongrád Járási Hivatal 6640 Csongrád, Justh Gy. U. 2/B Tel: 63/814-713 Fax: 63/814-715 Dr. Holubán Csilla Dr. Vér Trisztián Okmányiroda Vezető 62/561-671 63/814-711

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, József Attila u. 24. Szántai Zoltán 06 (30) 540-1862 Felújításra szoruló/bontásra

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, József Attila u. 24. Szántai Zoltán 06 (30) 540-1862 Felújításra szoruló

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Július 16-n Vásárosnaményban a Szilva Termál Hotel adott otthont annak a sportrendezvénynek, melyet Iván János - a területen működő egyik klubvezetőnk - rendezett.

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola tanév

Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola tanév Pályázat azonosító adatai Pályázat címe Költségvetése Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola 2013-2014 tanév Igénylet támogatás Nyert összeg (utalás dátuma) Önerő Elszámolás határideje,

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, Ady Endre u. 82. Koncz Györgyné 06 (30) 573-3222 Felújításra szoruló Lakás

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start

Részletesebben

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE az oktatási térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00 Szum Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 100 75 Elért maximum: 75 74 100 68 Bejutási határ: 60 35 69 54 Beküldési határ: 55 55 55 41 Beküldött

Részletesebben

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2008. október 07. Budapest, XIII. Tüzér u. Honvéd pálya FIÚ I. korcsoport 1995. január

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai Tartalom A pályázat célja... 2 A pályázat részcéljai... 2 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 2 Székhely Intézmény... 2 Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény...

Részletesebben

Jegyzőkönyv július 7. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza

Jegyzőkönyv július 7. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza Jegyzőkönyv 2013. július 7. vasárnap Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza Versenybíróság Elnök: Vezető időmérő: Időmérők: Indító: Célbíró: Versenyiroda: Gergely Ildikó Sebők János Palásti Erika Bartók Márton

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Patrónus Egyesület évi

Patrónus Egyesület évi 4400 Nyíregyháza, Közép u. 19. Tel: 42/ 500-155, Fax: 42/410-678 E-mail: egyesuletpatronus@gmail.com, Honlap cím: www.patronusegyesulet.hu Patrónus Egyesület 2016. évi tevékenysége 1 A Patrónus Egyesület

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2014. Január 23. 2.) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról - Operatív program Február 20. 1.) Rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában

Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában 2016-2017. A, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő"

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, ) Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben