2015. TÉL TAVASZ. 2. évfolyam 1. szám. A jövő műtrágyája már elérhető ENSIN, az AGROmashEXPO nagydíjas terméke GÉPEK. Guinness-rekorder.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015. TÉL TAVASZ. 2. évfolyam 1. szám. A jövő műtrágyája már elérhető ENSIN, az AGROmashEXPO nagydíjas terméke GÉPEK. Guinness-rekorder."

Átírás

1 2015. TÉL TAVASZ 2. évfolyam 1. szám Az Agrotec Magyarország és az IKR Agrár Kft. közös magazinja A jövő műtrágyája már elérhető ENSIN, az AGROmashEXPO nagydíjas terméke Új színfolt: Amazone GÉPEK Guinness-rekorder New Holland CR10.90

2 Köszöntő Új év, új remények, de milyen évet is hagytunk magunk mögött? A 2014-es évbe óriási becsvággyal és hittel vágtunk bele, mert tudtuk, hogy az a pénzügyi háttér, infrastruktúra és szakmaiság, amely rendelkezésünkre áll az agrár input és terménykereskedelem, valamint szolgáltatás piacon, gyors előremenetelt biztosíthat számunkra. Így csak rajtunk múlott, hogy ezzel a lehetőséggel tudtunk-e élni. Termelőink növekvő bizalmának is köszönhetően az 54 milliárd forintos árbevételi tervünket 25 százalékkal túlteljesítettük. Ez azt jelenti, hogy a termelők által támasztott fokozott elvárásoknak a szolgáltatások, kiszolgálások és az áruk minőségének területén meg tudtunk felelni. A termelők joggal várják el, hogy amiért fizetnek, azt az árut vagy szolgáltatást időben és jó minőségben kapják meg, illetve, ha árut vásárolunk tőlük, akkor azt szerződés szerint szállítsuk el és korrekt módon számoljunk el egymással. Az említett igényeknek való megfelelés alapfilozófiánk, amit még az sem ír felül, hogy 2014 második felében áttértünk a SAP vállalatirányítási rendszerre, amely nem ment teljesen zökkenőmentesen. A peremartoni műtrágya gyár újraindítása, a csak részünkre legyártott 70 ezer tonna árualap piacra vitele, a HUNFERT brand kialakítása komoly feladatot, illetve kihívást jelentett mind a gyárat üzemeltetőknek, mind vállalatunknak. Az akadályt sikerrel vettük és 2015-re is megkötöttük a szerződést. A múlt év júliusától az Agrofert tulajdonába került a kiskunfélegyházi NT Kft., amely éves szinten csaknem 200 ezer tonna ipari napraforgót dolgoz fel. A gyár alapfilozófiája az, hogy Magyarországon megtermelt napraforgót dolgozzon fel teljes egészében. Testvérvállalatunkkal együttműködve azon dolgozunk, hogy mindazon eddigi előnyök, amelyeket az NT Kft.-nek napraforgót termelő, értékesítő, raktározó partnerek élveztek, továbbra is fennmaradjanak. Ez évtől az IKR Agrár Kft. feladata lesz ezen árualap megtermeltetése és felvásárlása. Kérem, ismerjék meg finanszírozási szerződéses ajánlatunkat és fogadják munkatársaimat bizalommal. Úgy gondolom, hogy termelőpartnereink számára egy stabil pénzügyi háttérrel rendelkező, a termelőkkel szorosan együttműködő élelmiszeripari gyár és integrációs szervezet a kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot jelenti. A mai világban ezek az erények felértékelődtek. Büszkék vagyunk arra, hogy cégcsoporton belül folyó műtrágyafejlesztési innováció eredményének köszönhetően, a környezetvédelmi és fenntarthatósági feltételeket is figyelembe vevő, a magyarországi termőhelyi viszonyokhoz jól igazodó műtrágyákat tudunk kínálni termelő partnereinknek. E törekvésünk és eredményünk egyik elismeréseként az ENSIN (késleltetett hatású) műtrágyánk a 2015-ös AGROmashEXPO termékversenyén elnyerte a Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat. Az ilyen fejlesztések által válik a tudomány termelő erővé és hozhat többletjövedelmet az okszerűen gazdálkodóknak. Köszönöm eddigi megtisztelő bizalmukat és együttműködésüket, amelyre 2015-ben is számítunk. Sikeres gazdálkodást, jó egészséget kívánva tisztelettel: Nagy Lajos Az év eleje mindig különösen mozgalmas időszak mindannyiunk számára, hiszen egyszerre vetünk számot a mögöttünk álló évvel, és olyan célokat, elvárásokat fogalmazunk meg, melyeket igyekszünk elérni és követni az előttünk álló esztendőben. A 2014-es évről már az előző Agrár Horizont számában összefoglaltam meglátásaimat: röviden öszszegezve akkor arra jutottam, hogy az AGROTEC Magyarország Kft. megszilárdította piaci pozícióját, amelynek eléréséért a dolgozóink rengeteg energiát és időt áldoztak. Ugyanakkor ügyfeleink is folyamatosan arról tettek tanúbizonyságot, hogy a munkánk meghozza gyümölcsét, bizalmukat elnyertük, és folyamatosan nő azon partnerek száma, akik mellettünk teszik le a voksukat. Nehéz, de eredményes év áll mögöttünk; pl. traktoreladásban az elmúlt 15 év második legnagyobb New Holland értékesítési volumenét sikerült elérnünk. Az előző évet azzal zártuk, hogy a korábban Nagyigmándon lévő Műszaki Központunkat átköltöztettük a Komáromi Ipari Parkba. Tettük több okból is, részint azért, mert a körülmények afelé tereltek bennünket, részint pedig azért, mert kinőttük a nagyigmándi kereteket. A 2015-ös év eleje a berendezkedés jegyében zajlik. Az első-második negyedévet még a beruházások, átépítések, kisebb-nagyobb munkálatok jellemzik majd. A tavasz folyamán egy újabb költözést követően a cég adminisztratív-kereskedelmi központja is áttelepül ugyanide, így megszűnik az AGROTEC Magyarország Kft. eddigi kétpólusú elhelyezkedése. Egyéb beruházások is jellemzik majd az idei esztendőt: egyebek mellett megkezdtük az új füzesabonyi telephelyünk zöldmezős építését, melynek várható átadása még a félév előtt megtörténik. Nem szeretném számokkal untatni olvasóinkat, viszont fontosnak tartom elmondani, hogy a 2013-as év végén megfogalmazott célszámainkat elértük, sőt túlteljesítettük. A piaci részesedésünk kedvezően alakult: induló cégként megvalósítottuk mind traktorok, mind kombájnok területén a gyártó által kitűzötteket. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy megelégedünk ennyivel: az idén még magasabbra tesszük a lécet, és biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk azt átugrani. Végezetül, szeretném megköszönni a 2014-ben tanúsított bizalmukat és eredményes 2015-ös évet kívánok mindenkinek! Illés Zoltán Agrár Horizont 3

3 HÍREK HÍREK Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, 2014 Az időjárás viszontagságai ellenére szeptember között rendezték meg a 29. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokat. Kiállítóként természetesen az AGROTEC Magyarország és az IKR Agrár Kft. is részt vett a szakmai eseményen. A közös standon a látogatók megcsodálhatták a rendezvény egyik legnagyobb attrakciójának számító, érdekes módon függesztett New Holland T6.160 típusú Blue Power színezésű traktorát. Sokan arra tippeltek, hogy nem is igazi gépet, hanem egy kartonból készített makettet erősítettünk a szerkezetre ez persze téves feltételezés: a szerkezet acélból készült és igazi traktor függött rajta. Őszi Vásár, Zalaegerszeg Tavaly 20. alkalommal rendezték meg az egyre növekvő népszerűségnek örvendő Zalaegerszegi Őszi Vásárt. A mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás mintegy 30 ezer négyzetméteren, különféle témakörökből sorakoztatta fel kiállítóit, így az idelátogatók az autó, a motor, a sport, az egészség, a szabadidő és a gasztronómia területéről is találkozhattak szakértőkkel. EIMA, Bologna A bolognai EIMA a világ egyik legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági kiállítása. A látogatói adatok szerint több mint 235 ezren érkeztek a rendezvényre, már az első két szakmai napon több mint 70 ezren fordultak meg a kiállítási területen. A New Holland standjára ellátogatók testközelből megszemlélhették a legújabb generációs CR kombájnt, a Guinness-rekorder CR10.90-es modellt. De egyéb újdonságokat is megtekinthettek, így az új LM és bálázó szériát, a továbbfejlesztett T4-et, az Év Speciális Traktora 2015 címet elnyerő New Holland T3.75F-et; ugyanakkor kipróbálhatták a Farming Simulator 2015-ös verzióját is. Az új New Holland CR széria, a Guinness-rekorder Páratlan teljesítményről és hihetetlen munkavégzési minőségről tett tanúbizonyságot az új New Holland CR-széria zászlóshajójaként számon tartott es kombájn, amely 8 óra alatt, változékony időjárás mellett, majdnem 800 tonna búzát takarított be. A kiemelkedő teljesítmény részletei a 8-9. oldalon olvashatók. Indulnak a 2015-ös vevőtalálkozók Az idén is kilenc helyszínen szervez az IKR Agrár és az AGROTEC Magyarország Kft. közös part nertalálkozót. A részletekről tájékozódjon a két cég honlapján, a vagy érdeklődjön üzletkötőinknél, munkatársainknál! Alkatrész-értékesítői tréning Bábolnán Az AGROTEC Magyarország Kft. folyamatosan bővíti szakembergárdáját. Nemcsak a CNH szakértői, de belső munkatársaink is több ízben tartottak tréningeket, amelyen a résztvevők amellett, hogy tapasztalatot tudtak cserélni, tudásukat is bővítették, elmélyítették. Természetesen a gépértékesítő kollégák is többször találkoztak egymással erre 2014-ben bőven volt okuk, hiszen a cég munkagép kínálata az év során egyre színesedett, így elsajátítani való ismeretanyagból sem volt hiány. Év dolgozói az AGROTEC Magyarország Kft.-nél Az első, sikeresen lezárt év végén az AGROTEC Magyarország Kft. négy kategóriában, egy különdíjjal kiegészítve átadta az Év Dolgozója elismerést. A döntés nem volt egyszerű, de a taps is igazolta - amelyet a díjazottak a munkatársaktól kaptak -, hogy a kollégák egyetértettek a vezetőséggel. A díjazottak: Rosenbecker-Krihó Rita (Back Office), Ábrahám Zsolt (gépértékesítés), Fodor Krisztián (műszaki munkatárs), Nagy György (szerviztechnikus), Tóth Tibor (alkatrész értékesítés), Trifusz Barnabás (különdíj). Balról jobbra: Illés Zoltán, Ábrahám Zsolt, Fodor Krisztián, Rosenbecker-Krihó Rita, Nagy György, Tóth Tibor, Csuport Zoltán, Nagy Lajos Az IKR Agrár Kft es év büszkeségei Veres Attila a év termény felvásárlója Szüts Tamás a év vetőmag értékesítője Pintér István a év növényvédő szer kereskedelmi munkatársa Fáy András a év műtrágya kereskedelmi munkatársa Czakó István Gábor a év műtrágya kereskedelmi munkatársa Wirth Miklós a év talajkóstoltatója" 4 Agrár Horizont Agrár Horizont 5

4 Interjú Interjú Vevőközpontúság és szakértelem Beszélgetés Illés Zoltánnal, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetőjével 6 Agrár Horizont Hogyan értékeli az AGROTEC Magyarország eddigi eredményeit? Már a cég indulásakor is azt hangsúlyoztuk, hogy egyszerre vagyunk könnyű és kifejezetten nehéz helyzetben, hiszen a New Holland márkanév nagy húzóerőt jelent, sokan ismerik, keresik és a piacon is számon tartják. Ugyanakkor voltak bizonyos nehézségek, buktatók, amelyek nem a termék sajátjai voltak, sokkal inkább olyan külső körülmények, amelyeket az AGROTEC már az induláskor igyekezett levetkőzni, kiküszöbölni. A változás soha sem megy egyik napról a másikra természetesen a mi esetünkben sem volt ez másként, de úgy látom több mint egy év munka után sikerült egy korszerűbb, haladóbb, rugalmasabb szemléletet kialakítanunk, amelynek köszönhetően folyamatosan bővül az ügyfélkörünk. Persze, az ilyen munkafolyamatokat soha sem tekinthetjük lezártnak. A munkagépek terén egyre színesebb termékkínálattal rendelkezünk, ami egyértelműen azt mutatja, hogy nemcsak a partnereink, de a gyártók részéről is tapasztalható egyfajta bizalom és hit az AGROTEC iránt. Amikor megkezdte működését a cég, három gyártó eszközeit kínáltuk, a Fliegl, a Dondi és a Pöttinger gépeit. Ez 2014-ben kiegészült a Great Plains és az Amazone termékeivel. Amit 2013 végén, az indulást követő első hónapokban célként megfogalmaztunk, azt sikerült elérnünk a 2014-es évben, sőt túlteljesítettük. A New Holland traktorok eladásában megvalósítottuk az elmúlt 15 év második legnagyobb értékesítési volumenét. Azt hiszem nem szükséges különösebb magyarázatot fűznöm ahhoz, hogy egy induló cég esetében ez miért is számít jó eredménynek. Milyen visszajelzések érkeznek az anyavállalat, illetve a gépgyártók részéről? Abszolút pozitív visszajelzéseket kapunk. Ha nem gond, akkor fordítok a sorrenden és először a gyártókkal kezdem. Egyrészt minden gyártó a forgalmazók irányába bizonyos célszámokat tűz ki, amelyet adott időszakban el kell érnie. Ha sikerül, általában kedvezményekre jogosítja fel a forgalmazót. Nos, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden területen hoztuk az előre lefektetett számokat. Ehhez valószínűleg nagyban hozzájárult az, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápolunk a csehországi anyavállalattal. Ők is nagy gondot fordítanak arra, hogy megismerjék a magyarországi jellegzetességeket, az itteni folyamatokat, és biztosítják a működéshez szükséges feltételeket. Befektetnek a cégbe mi sem példázza ezt jobban, mint a cég telephelyeinek a fejlesztési munkálatai, vagy a nagyberuházások, például a komáromi cégközpont vagy a füzesabonyi zöldmezős területi központ kivitelezése. Az érem másik oldala viszont az, hogy nem fektetnének belénk legalábbis nem ilyen volumenben, ha nem volnának megelégedve a munkánkkal. Melyek a 2015-ös év leghangsúlyosabb tervei? Egyrészt a végleges formájában átadni a komáromi központot. Összességében a vételi áron felül ez mintegy további 200 milliós beruházást jelent a cég számára, amíg olyan lesz, amilyennek megálmodtuk. Végre van elég helyünk: elférnek a szükséges szerszámok, eszközök, megfelelő körülmények között dolgozhatnak a szerviztechnikusok és a vevőszolgálat munkatársai. Kialakítunk egy olyan gépátadó centrumot, amely megfelel a kor és a partnereink elvárásainak, emellett a központi alkatrészraktárunk is megkezdi működését, amely könnyedén ellátja funkcióját. Azt is egyértelműen pozitívumként könyvelem el, hogy még az év közepén a kereskedelmi-adminisztratív központ is átköltözik Komáromba. Úgy vélem, zökkenőmentesebb és eredményesebb lesz így a munkatársak közötti együttműködés, hiszen a kollégák személyesen, közvetlenebbül tudják egymást segíteni. A további telephelyi fejlesztések mellett természetesen már megfogalmaztuk célszámainkat a 2015-ös évre. Azért vannak olyan aspektusok, amelyeket nem feltétlenül tudunk számokban kifejezni: prioritásként kezeljük a meglévő ügyfélkörünk bővítését természetesen nem a jelenlegi partnereink kárára. Azt tapasztaltuk, hogy még mindig találkozunk olyan érdeklődővel, aki bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk. Mindenféle félreértést igyekszünk eloszlatni és a tevékenységünkkel igazolni, hogy egy megbízható, tőkeerős és felelősségteljes vállalat vagyunk, akire az ügyfelei minden körülmények között támaszkodhatnak. Tehát fogalmazhatunk úgy, hogy a ös évben kiemelt helyen szerepel majd a vevőkör kiszélesítése, valamint az, hogy az ügyfelek igényeihez igazodjanak a munkatársak? Igen, pontosan így van: a vevőközpontúság manapság egy olyan szemlélet, amely nélkül nem működhet eredményesen egyetlen cég sem. Ami abszolút világos is, hiszen az a feladatunk, hogy az ügyfeleink érdekeit képviseljük, valamint minden esetben szem előtt tartsuk az igényeiket. Már a cég indulásakor elköteleződtünk amellett, hogy érzékenyen viszonyulunk az ügyfeleink esetleges problémáira, illetve arra, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. Ezért fontosak az év közbeni események, rendezvények úgy, mint a különböző országos vagy helyi illetékességű kiállítások, partnertalálkozók, esetleg egyéb alternatív formái az összejöveteleknek. Az, hogy folyamatosan, a cég különböző szintjein és most mindenféle negatív felhang nélkül használom ezt a kifejezést szinte napi kapcsolatot tartsunk fenn a vevőinkkel, előfeltétele annak is, hogy rugalmasan viszonyuljunk a kéréseikre, az esetlegesen felmerülő problémákra. Ehhez persze az is szükséges, hogy adott legyen egyfajta nyitottság a partnerek részéről, ami pedig egyértelműen a bizalom meglétét igazolja. Most úgy látom, ha nem is mindenkinél az talán lehetetlen is, de szélesebb és egyre népesebb körben tapasztalhatjuk partnereinknél, hogy megnyertük szimpátiájukat, és keresnek bennünket ha szükségük van gépekre, szervizes vagy alkatrészes segítségre. Mindezeken túl lesz még olyan terület, amelyre nagyobb hangsúlyt fektet majd a cég? A munkatársaink folyamatos szakmai fejlesztése a következő olyan terület, amelyet a 2015-ös évben kiemelt feladatként kezelünk. Már az első negyedévben 4-5 szakmai tanfolyamot tartunk, amely mind a szervizes, mind az alkatrészes kollégák részére kötelező lesz, Név: Illés Zoltán Születési idő: 1970 Végzettség: gépészmérnök, Budapesti Műszaki Egyetem, közgazdász MBA, Pécsi Tudományegyetem Nyelvismeret: angol Amit egy éven belül szeretne elérni: Még nagyobb piacrészesedés a New Holland traktorok és kombájnok vonatkozásában és minden AGROTEC által kínált termék, szolgáltatás még szélesebb körben való terjesztése. Családi állapot: Nős, két gyermek, Zoltán (15) és Ágnes (8) édesapja. hiszen itt szerezhetik meg azt a tudást, amely a megfelelő szakmai hozzáértést biztosítja számukra. Természetesen a gépértékesítő munkatársainkat is folyamatosan képezzük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a leggyorsabban megtérülő beruházások éppen a tanfolyamok és a szakmai továbbképzések. A mai világban már olyan dinamikus fejlődés tapasztalható a különböző technológiák terén, hogy elképzelhetetlen úgy fenntartani egy cég eredményes működését, hogy az ne fejlessze dolgozói képességeit, szaktudását. Ebben is igazodunk az európai trendekhez. Hiszen a versenyben maradás egyik záloga éppen a szakmai hozzáértés. Fercsik Rita Agrár Horizont 7

5 GÉPESÍTÉS Betakarítási idő 8 óra Betakarított búza mennyisége 797,656 tonna Átlagos óránkénti áteresztőképesség 99,7 tonna/óra Maximális áteresztőképesség 135 tonna/óra Betakarított terület 80,2 hektár Üzemanyag-fogyasztás tonnára levetítve 1,12 liter Átlagos nedvességtartalom 16,2% Átlaghozam 9,95 tonna/ha Guinness-rekorder Guinness-rekordot döntött az új New Holland CR10.90 kombájn. Nyolc óra alatt majdnem 800 tonna búzát aratott le a világ legerőteljesebb, 653 LE-s betakarító gépe amivel az előző csúcstartót mintegy 120 tonnával előzte meg. A New Holland ezzel visszanyerte a Guinness Világrekorder címet. A kizárólagos forgalmazó AGROTEC Magyarország Kft. kínálatában a 2015-ös évtől már elérhetőek lesznek hazánkban is ezek az elképesztő teljesítményű gépek. a New Holland CR10.90 A valaha létező legerőteljesebb és leghatékonyabb betakarítógép szériáját alkotta meg a New Holland az új CR sorozattal. A termelékenységet 15 százalékkal tudták megnövelni, miközben a gépkezelő a lehető legkényelmesebb fülkéből irányíthatta a munkafolyamatokat. - Az eredmény bizonyítja a CR10.90 felülmúlhatatlan teljesítményét és hatékonyságát mondta Hedley Cooper, a betakarítógépekért felelős termékmenedzser, majd hozzátette: különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy a fennálló rekordot amely 675,84 tonna volt mindössze 6 óra és 36 perc után sikerült megdöntenie a New Holland betakarítógépnek. A csúcsdöntő rekordot tavaly augusztus 15- én állították fel, egy angliai farmon. A szántóföldet Santiago búzával vetették be 2013 őszén, 2014 májusában pedig kiválasztották a rekordkísérlet felállítására. A betakarítást valamivel 11 óra után kezdték el; az időjárás változékony volt: a hőmérséklet 18 és 21 C között alakult, délután fél hattól állandóak voltak a kisebb-nagyobb záporok. A CR10.90-es átlagos áteresztőképessége óránként 99,7 tonna volt, a maximum pedig 135 t/óra. Az átlaghozam hektáronként 9,95 tonnát tett ki, a nedvességtartalom pedig 16,2 százalék. A rekordkísérlet során a kombájn a betakarított tonnákra levetítve 1,12 liter üzemanyagot fogyasztott. A csúcsdöntő CR10.90 az egyedi New Holland-fejlesztésű Twin Rotor, ikerrotoros technológiának köszönheti hatékonyságát: a Twin Pitch rotor konfigurációt amellyel a nedves, nyirkos és nehéz búzában vagy árpában mintegy 10 százalékos kapacitásnöveke- dés érhető el a DFR (Dynamic Feed Roll ) rendszerrel ötvözték. Az utóbbi a cséplő- és leválasztó rendszer legnagyobb újítása, mivel A csúcsdöntő rekordot tavaly augusztus 15-én állították fel, egy angliai farmon a hosszanti ikerdobok elé beiktatták a DFR dobot, amely biztosítja a folyamatos és egyenletes terményáramot váltakozó hozam- és terménykondíciók esetében is. Mindkét fejlesztés nélkülözhetetlennek bizonyult különösen a változékony körülmények között. A Cursor 16 erőforrással szerelt 653 LE-s CR10.90 megfelel a legújabb és legszigorúbb Tier 4B károsanyag-kibocsátási előírásoknak. A kedvező talajtömörítő-hatást a kuriózumnak számító Terraglide rugózású SmartTrax gumihevederes járószerkezettel éri el az új CR. Az új, 10 méter hosszú ürítő csigának, valamint a tiszteletet parancsoló, másodpercenkénti 142 liter kiürítési sebességnek köszönhetően a munka gyors és egyenletes volt. A CR10.90 IntelliSteer robotkormányzással pedig gond nélkül elérhető az 1-2 cm-es visszatérési pontosság, nagyban növelve a 840CD típusú gabona adapter munkájának hatékonyságát. - A Guinness Világrekord cím elnyerése megerősített bennünket abban, hogy a CR es arató-cséplgép a New Holland csúcskategóriás kombájnja, hosszú időre biztosította magának a piacvezető pozícióját jelentette ki Carlo Lambro, a New Holland Agricultural igazgatója. Majd hozzátette: a világcsúcsot felállító kombájnt a Zedelgemi központunkban, Belgiumban gyártjuk. A széria a New Holland által 40 évvel ezelőtt kifejlesztett ikerrotoros technológia, a Twin Rotor szerint működik. Ügyfeleinknek a lehető legjobb és legmegfelelőbb technológiai megoldásokat kínáljuk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy a gépek teljesítménye töretlenül növekedjen. Lőrincz István termékmenedzser 8 Agrár Horizont Agrár Horizont 9

6 FEJLESZTÉS ENSIN A jövő műtrágyája már elérhető! Ahogy az élet minden területén fejlődik civilizált világunk, nincs ez másképp a növénytáplálási technológiák és termékek esetében sem. A kutatók és termésnövelő anyagokat gyártó cégek folyamatosan keresik az újabb, egyre hatékonyabb megoldásokat termesztett növényeink táplálásában, genetikai termőképességük minél jobb kiaknázása érdekében. A világ gyorsan növekvő népességét élelmezni kell, a növekvő népesség egyre nagyobb része él egyre magasabb életszínvonalon, az élelmiszerek iránti kereslet folyamatosan nő. A világon rendelkezésre álló termőföld, mint erőforrás viszont csak korlátozottan áll rendelkezésre, sőt területe egyre csökken az ipar és lakott településeink terjeszkedésével. A jövő mezőgazdasága előtt álló óriási kihívás, hogyan tud megfelelni annak az elvárásnak, hogy az egyre növekvő menynyiségi és minőségi élelmiszer igényeket egyre csökkenő mezőgazdasági termőterületen, egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok között megtermelje. Meggyőződésem, hogy nincs más út, csak a hatékonyság növelése minden területen! GPS vezérelt gépi technológiák alkalmazása, precíziós gazdálkodás, a termesztett növények genetikai termőképességének növelése és stressz tűrő képességének javítása, hatékonyabb, környezetkímélőbb növényvédő szerek használata, a termésnövelő anyagok hasznosulásának javítása, a növények igényeinek pontosabb feltárása kutatásokkal, és a felsorolást még sokáig lehetne folytatni. Ez a cikk ezek közül csupán egy témával foglalkozik, nevezetesen a hagyományos műtrágyák hatásmechanizmusán túlmutató és jelenleg már rendelkezésre álló néhány olyan technika és terméktípus bemutatásával, amelyek lehetővé teszik, hogy a műtrágyaszemcsékben tárolt hatóanyagok hozzáférhetőségét, felszabadulását befolyásoljuk a talajban. Majd egy olyan terméket is részletesen bemutatunk, amelyik az egyik ilyen technológiai megoldást magában hordozza és már a magyar termelők számára is elérhető. 10 Agrár Horizont Az AGROmashEXPO 2015 termékversenyén az ENSIN nagydíjat nyert Tehát nézzük meg a teljesség igénye nélkül milyen megoldások léteznek az úgynevezett retard, azaz lassan ható vagy szabályozott hatású műtrágyák piacán. Az egyik lehetőség a karbamid-aldehid kondenzációs vegyületek alkalmazása műtrágyaként. A legelterjedtebb a karbamid formaldehiddel képzett vegyülete, de létezik izo butilaldehiddel (IBDU) és krotonaldehiddel (CDU) képzett kondenzációs típus is. A termékek oldhatósága a vízben jól oldódó karbamid és a vízben rosszul oldódó szerves vegyületek, az aldehidek arányától függ. A nem vízoldható karbamid-aldehid kondenzátum rész hónapok alatt folyamatosan bomlik le a talajban és így felszabadul a karbamid, ami azután a talajban lezajló folyamatok során a növények számára felvehető nitrogén formákba alakul át. Egy másik módszer szerint a műtrágyaszemcsék felületén fizikai bevonatot képeznek, így csökkentik annak oldódási képességét. Ilyen célra felhasználható a kén, különböző polimerek, műgyanták, kőolajipari termékek, olajok, zsírok. A bevonatképző anyaggal szemben követelmény, hogy az oldódást lassítsa, de a víz műtrágyaszemcsébe történő diffundálását ne akadályozza meg. Így a lassú oldódás biztosított, melynek sebességét a bevonat vastagságával lehet befolyásolni, s ez értelemszerűen a műtrágya hatóanyagok lassabb kioldódása felé hat. Jellemzően ezt az eljárást is a karbamidon alkalmazzák. A harmadik és a jövő szempontjából talán legnagyobb lehetőségeket rejtő módszer az inhibitoros műtrágyák csoportja. E megoldás lényege, hogy a műtrágyához olyan segédanyagokat kevernek, amelyek a műtrágya hatóanyagok talajban történő átalakulását befolyásolják, jellemzően lassítják. A karbamid hidrolízisét, bomlását úgynevezett ureáz inhibitorokkal gátolhatjuk, az ammónium átalakulását, oxidálódását nitrát vegyületekké nitrifikáció-gátlókkal lassítják. Ezzel az eljárással nem csak lineárisan lehet lassítani az egyes folyamatokat, hanem akár több különböző segédanyagot használva egészen pontosan lehet időzíteni a hatóanyagok átalakulását. Az ENSIN márkanevű termék is ebbe a csoportba tartozik, két különböző nitrifikáció gátló anyagot tartalmaz, ezek az 1,2,4 triazol (TZ) és a diciándiamid (DCD). A termék megjelenését 10 éves kutatómunka előzte meg az AGROFERT cégcsoport két műtrágyagyára, a szlovákiai Duslo és a németországi SKW Piesteritz együttműködése keretében. A kutatás-fejlesztési projektet a németországi termelői igény indukálta, az ottani, jellemzően nagyon csapadékos tavasz nagyon megnehezíti a termesztett növények, elsősorban a repce és a kalászosok hagyományos műtrágyákkal történő megfelelő fejtrágyázását. Ez környezetvédelmi gondokat is felvet, hiszen csapadékos körülmények között a nitrát kimosódása a talajvizeket szennyezve nagyon jelentős lehet. Ez ugyanakkor hatóanyag pazarlást is jelent a mezőgazdasági termelők szempontjából. Az ENSIN-t - megkülönböztetve a kommersz műtrágyáktól - a gyártás során zöldre színezik, mely egyúttal utalás a termék környezetkímélő voltára is. Hatóanyag tartalmát tekintve az ENSIN teljes mértékben megegyezik a szintén Duslo-s gyártású DASA-val, amely kénes nitrogénműtrágya összetétel, több mint 10 éve ismert és közkedvelt a magyar termelők között is. A 32,5 százalék SO 3 -nak megfelelő mennyiségű ként teljesen vízoldható, szulfát formában tartalmazó műtrágya nitrogénből 26 százalékot tartalmaz, ennek több mint kétharmada ammónium nitrogén, a fennmaradó rész pedig nitrát nitrogén. A mai mezőgazdaságban jellemzően három különböző nitrogén hatóanyagot, vagy ha úgy tetszik vegyületet használunk a növények nitrogén táplálására, de ugyanezek a vegyületek szerepelnek a nitrogén természetes biológiai körforgásában is. Ez a három vegyület a nitrát (NO 3 - ), az ammónium (NH4 + ) és az amid (NH 2 ). Ezek a vegyületek fizikai, kémiai tulajdonságaikban jelentősen különböznek egymástól, ezért mind a talajban való viselkedésük, mind a növények táplálkozásában játszott szerepük eltérő. A növények jellemzően a nitrát nitrogént preferálják a talajból történő tápelem felvételük során a gyökereken át szintén felvehető ammónium nitrogénnel szemben. Ennek oka egyszerű, a nitrát ionból származó nitrogén beépítéséhez a növény szervezetébe kevesebb energia szükséges. Az amid nitrogént, például a karbamidot a növények gyökéren keresztül nem tudják felvenni, viszont a leveleken és más zöld növényi részeken keresztül igen. A nitrát nitrogén rendkívül jól oldódik vízben, viszont negatív töltése miatt nem tud kötődni a szintén negatív töltésű talajkolloidokon, ezért a talajon keresztül áramló vízzel együtt mozog, kimosódásra rendkívül hajlamos. Ami azt is jelenti, hogy a mélyebb talajrétegekbe mosódó nitrát elszennyezi a talajvizet. Ezért született meg a mezőgazdasági termelők által csak Nitrát direktívaként ismert jogszabály, amely a nitrát nitrogént is tartalmazó trágyák kijuttatását szabályozza. Az ammónium nitrogén szintén vízold ható, de pozitív töltése miatt a talajkolloidokon jól kötődik, ezért kimosódásra nem hajlamos. A talajban viszont a környezeti feltételektől függően könnyen oxidálódik, azaz átalakul, egyebek között nitrát nitrogénné. A karbamid szintén jól oldódik vízben, azonban a talajban át kell alakulnia ammóniummá vagy nitráttá ahhoz, hogy a növényekbe bejuthasson, ehhez viszont idő kell, az időjárási körülmények függvényében hetek, hónapok. A lombfelületen keresztül fel tudják venni a növények ezért alkalmas levéltrágyázásra de miután bejutott, a növénynek szintén át kell alakítania, hogy szervezetébe beépíthesse. Térjünk most vissza az ENSIN nitrogén hatóanyag összetételéhez! Mint arról már korábban szó esett, az összes nitrogénhatóanyag több mint kétharmad részét ammónium nitrogén formájában tartalmazza, ez az a forma, ami jól kötődik a talajban, tehát nem mosódik ki, viszont a növények jellemzően nem is veszik fel. Tehát ez a nitrogénhatóanyag-forma bizonyos értelemben nitrogén raktárként funkcionál a talajban. Ugyanakkor jellemző rá, hogy viszonylag gyorsan nitrát nitrogénné alakul át, ami a növények kedvenc nitrogén tápelem formája, viszont hajlamos a kimosódásra, ami nitrogén hatóanyag veszteség. Tehát ha meg tudjuk oldani, hogy a talajban nitrogénraktárként viselkedő ammónium nitrogén átalakulását képesek legyünk menynyiségileg úgy szabályozni, hogy az a vegetáció során időben megfelelő legyen termesztett növényeink igényeinek, akkor azoknak folyamatosan rendelkezésre áll majd a szükséges mennyiségű nitrát nitrogén anélkül, hogy esetleg már túlzott mértékben nitrát dús talajoldat alakulna ki és csökkentjük a kimosódás és más típusú nitrogén veszteségek lehetőségét is. Az ENSIN pontosan ezt tudja. Mivel az összes nitrogénhatóanyag 29 százalékot eleve nitrát FEJLESZTÉS formában tartalmazza ezért a kijuttatás után megfelelő talajnedvesség viszonyok esetén a növények azonnal hasznosítható nitrogénhatóanyaghoz jutnak. Mire ez a nitrát hatóanyag-mennyiség elfogy, az ammónium forma elkezd átalakulni és a nitrogénraktárból folyamatosan kapja az utánpótlást. Tehát az ENSIN-nel a teljes vegetációs periódusban szükséges nitrogénmennyiség kiadható egyetlen jól időzített kora tavaszi adagban a túladagolás és a talajvizek szennyezésének veszélye nélkül! A termék megjelenését 10 éves kutatómunka előzte meg ENSIN-es és a hagyományos fejtrágyázási technológia közötti különbség Ezzel szemben a hagyományos nitrogénműtrágyákból 2-3 osztott adagban kell ugyanezt a mennyiséget kijuttatni. Tudnunk kell ugyanakkor, hogy az így kijuttatott nitrogén menynyiségének még jó esetben is csak százaléka kerül oda ahová szánjuk, a termesztett növényeinkbe, tehát a talajon keresztül történő nitrogéntrágyázás meglehetősen alacsony hatékonyságú. A mellékelt ábra jól szemlélteti a két technológia közötti különbségeket. Látható, hogy hagyományos nitrogéntrágyázási technológia esetén a kijuttatás után hirtelen megnő a talajoldat nitrogéni- Agrár Horizont 11 u

7 FEJLESZTÉS u on koncentrációja, túlzott sókoncentráció alakul ki, majd az idő előrehaladásával, a növényi nitrogénfelvétel és nitrogénveszteségek következtében a talajoldat nitrogénkoncentrációja a szükséges szint alá csökken, a növények éheznek. Könnyű belátni, hogy sem a túl magas sókoncentráció, Az ENSIN hatásmechanizmusa a biokémiai folyamatokra Az ENSIN a néhány hetes hatástartammal bíró hagyományos nitrogén műtrágyákkal szemben - időjárási körülményektől függően héten keresztül szolgáltatja a tápanyagokat sem az éhezés nem ideális a növényi fejlődés szempont jából. Évtizedes kutatómunkával sikerült meghatározni azt a korábban már említett két nitrifikáció gátló anyagot (DCD és TZ) és a segédanyagoknak azt az egymáshoz viszonyított arányát, amelyet a gyártás során a műtrágyához adagolva az ammónium átalakulás üteme nitráttá megfelelő lesz a talajban, és a talajoldat felvehető nitrogénion koncentrációja a vegetációs időszak egésze alatt 12 Agrár Horizont a növények számára optimális szint közelében mozog. Az ENSIN a néhány hetes hatástartammal bíró hagyományos nitrogénműtrágyákkal szemben - időjárási körülményektől függően héten keresztül szolgáltatja a tápanyagokat. A hatástartam megnövelésével csökkenthető a fejtrágyázás menetszáma, két-három helyett egy, esetleg két alkalomra, mellyel munkaidő, energia, üzemanyag takarítható meg, illetve csökkenthető a növényzet taposási kára. A meghatározott arányban hozzáadott két adalékanyag a talajban biológiailag lebomlik és szelektíven csak a Nitrosomonas baktériumok ezek végzika nitrfikációnak nevezett folyamatot, az ammónium oxidálását nitrát nitrogénné tevékenységét gátolja a műtrágyaszemcsék közvetlen környezetében. Ezzel csökken a nitrát kimosódás lehetősége, a reduktív nitrogénfolyamatok során a nitrogén-oxidok képződése is lassul, így a nitrogénveszteség is alacsonyabb lesz. Az ENSIN technológia optimális szinten tartja a talajoldat nitrogénkoncentrációját, ezért a több adagban kijuttatott fejtrágyázás alkalmazásakor jellemző ingadozó, hullámzó nitrogénszint helyett stabil, növényi szempontból hónapokon keresztül optimális nitrogénellátást biztosít. Mindezen tulajdonságok azt jelentik, hogy egy hagyományos nitrogénműtrágyával azonos nitrogénhatás eléréséhez, az ENSIN-ből kevesebb nitro génhatóanyagot kell kijuttatnunk, hiszen a hatóanyag hasznosulás akár százalékkal is jobb! Az alacsonyabb műtrágyaadag alacsonyabb környezetterhelést is jelent, a csökkentett menetszám kevesebb felhasznált fosszilis üzemanyagot és kibocsátott füstgázt, a nitrát kimosódás veszélyének csök kentése pedig tisztább talajvizet eredményez. Ezért környezetbarát műtrágya az ENSIN! A termék 2013 óta elérhető termékpalettánkon, azok a termelők, akik az elmúlt években kipróbálták az ENSIN-t nagyon jó tapasztalatokról számoltak be repcében, kalászosokban és kukoricában is. Kalászosok és repce fejtrágyázására különösen ajánlom olyan mély fekvésű területek kezelésére, amelyekre kora tavasszal a reggeli fagyokkal még rá lehet menni a gépekkel elvégezni a munkát, de a felolvadás után csak súlyos taposási károkat okozva vagy esetleg hónapokig egyáltalán nem, különösen csapadékos tavaszon. Jelentős kéntartalmánál fogva az olajnövények (repce, napraforgó, mustár, olajretek, stb.) ajánlott nitrogénműtrágyája. Gabonafélék esetében minőségjavító hatású, növeli a bú za sikértartalmát és sütőipari értékét. Kukorica esetében szintén javítja a bel tar talmi értékeket, a hektolitersúlyt, és a fehérjetartalmat. Péntek Csaba termékmenedzser

8 NÖVÉNYVÉDŐSZER NÖVÉNYVÉDŐSZER A mögöttünk álló, év akár az időjárást, akár a növény-egészségügyi helyzetet, akár az agrárinput piacot tekintve rendkívül izgalmas és emlékezetes volt, de ugyanez mondható el az IKR Agrár Kft. növényvédő szer forgalmazásával kapcsolatosan is. Ezúttal rövid és szubjektív összefoglalóját kívánom adni az elmúlt esztendőben történteknek, illetve az előttünk álló évben várhatóaknak. Klímáról, időjárásról, évjárati hatásokról többektől bő és részletes adatsorokat, tájékoztatásokat láthatunk és hallhatunk az elkövetkező hetekben. A mai agrár-generáció már hozzászokott az évjárati szélsőségekhez, de hogy egymás után következzen minden idők egyik legszárazabb és legcsapadékosabb éve, és hogy ez másodszor forduljon elő öt éven belül, az azért, ahogy mondani szokták, nem semmi. Ennek növény-egészségügyi következményeiről a hatalmas sárgarozsda járványról, minden idők egyik legnagyobb mezei pocok vagy kukorica levéltetű inváziójáról, valamennyi kultúra mindenféle gombabetegségének ilyen mértékű megjelenéséről stb., az okokról, teendőkről is bőven hallunk még a jövőben. Itt és most e helyzetnek egy másik, ritkábban emlegetett vonatkozására kívánnám ráirányítani a figyelmet. Arra, hogy az időjárási szélsőségek veszélyeztetik a folyamatos és biztonságos növényvédőszer-ellátást is. Köztudott, hogy egy adott évjárat aszályos vagy csapadékos volta alapvetően meghatározza például a kapásnövények kelés előtti (pre-), vagy állománykezeléses (poszt-) gyomirtási technológiáinak egymáshoz viszonyított arányát. Csapadékos évjáratokban az előbbi, A tél valahogy kimaradt: a 4 és fél hónapos őszt azonnal egy 4 és fél hónapos tavasz követett 14 Agrár Horizont v aszályos években az utóbbi irányába mozdulnak el az igények. A 2013-as aszályos évben nem volt elegendő mennyiségű állománykezelő szer, különösen a kurrens prémium termékekből volt hiány, ellentétben 2014-es évvel, amikor a növényvédő szer gyártó cégek okulva talán az előző évből jobban felkészültek, többet hoztak be ezekből. Csapadékos évjárat lévén viszont a pre- technológiák mentek, meg is maradt a poszt készletek mintegy fele. De, ahogy megtapasztalhattuk, ugyanez volt a helyzet például a kalászosok gombaölő szereinek tavalyi ellátási zavaraival, a szőlő- és gyümölcs ültevények lisztharmat elleni készítményeinek súlyos hiányaival is, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mire számíthatunk ezek után az idén? Tudva levő, hogy a növényvédőszer-gyártók hazai képviseletei az egyes növényvédő szerek következő szezonra vonatkozó mennyiségeit úgy kénytelenek legyárttatni, hogy nem tudják milyen is lesz valójában az a szezon, mondjuk száraz, vagy nedves? Az egészben az a legrosszabb, hogy erre mivel nem szakmai probléma - valójában nincs megoldás, nincs használható tanács. A jövő ismerete nem a halandó ember hatásköre. Az évjárati tényezők áruellátásban megnyilvánuló kockázata túlnyomórészt gyártói/beszállítói-, kisebb részben kereskedői felelősség, és sok benne a mázli, vagy pech faktor vagyis a szerencse. Káros következményeit viszont elsősorban és túlnyomórészt a termelő kénytelen elviselni. Persze az időjárás más elemei is alapvetően befolyásolhatják a évi kilátásokat. Tavaly az eddig megszokottak helyett, de úgy is mondhatnám, hogy amióta világ a világ, vagyis a tavasz, nyár, ősz, tél évszakváltásokból a tél valahogy kimaradt: a 4 és félhónapos őszt azonnal egy 4 és félhónapos tavasz követett. A gombák, rovarok, pockok és egyebek dőzsöltek. Csak remélhetjük, hogy a tél hátralévő részében lesznek kemény és tartós hidegek, mert az jó megoldás lenne. Ha nem, akkor a tavalyinál is sokkal rosszabb helyzet állhat elő. Ha netán ez következne be, legalább annyival előbbre lennénk ennek esélyét ne vessük el hogy gyártó, kereskedő, hatóság, szaktanácsadó és termelő, vagyis a növényvédelem kulcsszereplőinek több idejük lenne a felkészülésre, a hatékony válaszok megtalálására. Mert mondjuk ki: tavaly igazából egyikük sem állt a helyzet magaslatán. A piaci szereplők és mechanizmusok tekintetében is további jelentős változásokat hozott az elmúlt esztendő, gondolok itt főleg egyes növényvédő szer beszállítókra, illetve kereske- Izgalmas év után előtt dőkre. Bő egy évtizedes viszonylagos nyugalom után újból fúziós folyamat indult be néhány gyártó tekintetében. A mintegy másfélkét évtizede lezajlott legutóbbi cégvásárlási, összolvadási hullámnak fő mozgatója az új hatóanyagok kifejlesztésének egyre horribilisabb költsége és egyre lassabb megtérülése volt. E mostani fúziós kényszer kiváltója pedig főként az EU enyhén szólva radikális hatóanyag visszavonatási, betiltási politikája és gyakorlata. Az érintett cégek külön-kölön már nem tudnának megélni szűkülő portfóliójukból, illetve különböző pénzügyi befektető csoportok látnak még némi fantáziát a növényvédő szer gyártó- és forgalmazó kapacitások felvásárlásában. Az agrár-input kereskedői körben is egyre markánsabbá váltak a legutóbbi néhány évben megindult folyamatok, változások. Az olyan országos hálózattal rendelkező, nagyvállalat típusú - cégek előretörése figyelhető meg, akik biztos pénzügyi háttérrel rendelkeznek, komoly mértékben és folyamatosan invesztálnak a tevékenységbe, fejlesztenek, szakmai innovációt nyújtanak, magas színvonalon szolgáltatnak. Kirajzolódni látszik egy olyan folyamat, amelynek eredményeként vélhetően lecsökken a beszállítóktól közvetlenül vásárlók köre, ugyanakkor ezzel párhuzamosan több, eddig direkt módon beszerző vállalkozás feltételezhetően, mint viszonteladó működik majd ezentúl. Az IKR Agrár Kft. növényvédő szer forgalmazási tevékenységében egyenesen vízválasztónak számít a év. Az IKR értékesítési- és raktárhálózata, kapacitása hosszú időn keresztül a realizált növényvédőszer-forgalom és piaci súly felett volt. Ebből adódóan a fő kihívás a forgalom lehetőleg minél gyorsabb növelése volt, amihez pont az alacsony forgalom és az erős árérzékenység miatt nem voltak kellően versenyképes beszállítói kondícióink. Az említett piaci folyamatoknak és saját erőfeszítéseinknek köszönhetően beszállítóink általi megítélésünk ebből adódóan versenyképességünk, áruellátottságunk 2014-ben alapvetően megváltozott. Ennek következtében üzletágunknál olyan mértékű forgalomnövekedés következett be, amelyet meglévő személyi-, tárgyi-, szervezeti-, működési kapacitásunkkal már alig tudtuk követni. Fő kihívás innen, a versenyképesség további javítása mellett, az egyre növekvő vevői igények, üzleti forgalom magas színvonalú kielégítése, kiszolgálása és levezénylése. Ennek érdekében nagy ívű fejlesztésekbe kezdtünk második felében, amely jelentős, elsősorban ágazati létszámfejlesztésben, régiós elosztóraktárak létesítésében, a rendelési és áruszállítási folyamat decentralizálásában, új munkamódszerek bevezetésében valósulnak meg, és amelyek teljes egészében a évi szezonkezdetre alakulnak ki és így kerülnek bevezetésre. Ezáltal partnereink egyszerűbben, gyorsabban és pontosabban jutnak a megrendelt növényvédő szerekhez. A színvonaljavulás főleg az alföldi területi központjaink partneri köreit illetően lesz érezhető. Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a többi kereskedőtől is beszerezhető választék mellett olyan termékekkel és technológiákkal is rendelkezésére álljunk, amelyek kizárólag vagy túlnyomó részt az IKR Agrár-hoz köthetők, és amelyek által partnereink szakmai téren is többlethez, nóvumhoz jutnak. Harmadik éve forgalmazzuk sikerrel a cseh Lovochemie levéltrágya családot, amelynek jellegzetes sötétkék kannáit nagy örömünkre - egyre több termelőnél látni. Az elmúlt évben már nyolc termékre bővült kínálatunk, valamennyiük EK műtrágyák. Különösen kedvelt a Borosan Forte, a Mikrokomplex Cu-Mn- Zn, valamint a Fertigreen Kombi, amely utobbi a növények számára szükséges mikroelemek mellett N-P-K tartalommal is bír. E terméknek legjobb reklám, ha valaki kipróbálja, az ismételt vásárlás szinte bizonyos. A és években kulcsszerepet vállaltunk az AGROSOLution márkanevű, CO 2 tartalmú levéltrágya piaci bevezetésében. Mára kifejezetten sok tapasztalatot szereztünk a termék hatékony használatára vonatkozóan, valamint 2015-től itt az új, folyékony formulációjú AGROSOL liquid, amely a széndioxid mellett algakivonatot, valamint aminosavakat is tartalmaz, ezáltal az elődjénél kényelmesebb felhasználhatóságú és hatékonyabb termékké, ezzel együtt is kedvezőbb hektárköltségűvé vált. Továbbra is kínálatunkban szerepel a francia Hexagri cég OptiPlant levéltrágya családja, amely kalászosokban (OptiPlant Kalászos FS), illetve repcében (OptiPlant Repce PS) nyújt hatékony lehetőséget a termés mennyiségének és minőségének fokozására, valamint a kultúrnövények stresszhelyzetekkel szembeni ellenállóságának növelésére. A leírtak mellett a kukorica gyomirtásában már évben több olyan megoldást szeretnénk ajánlani, amely kiemelkedő hatékonysággal és ugyancsak kiemelkedően alacsony hektárköltséggel old meg kimondottan problémás gyomszituációkat. Az említett témákról bővebben a január 20-án kezdődő vevőtalálkozó sorozatunkon halhatnak kedves partnereink, illetve az IKR Agrár Kft. területi szakembereitől kaphatnak részletes tájékoztatást. Horváth András Agrár Horizont 15

9 MŰTRÁGYA Befektetési ajánlatunk kukoricater mesztőknek: CORN STARTER Minimum 100% garantált hozam! MŰTRÁGYA A múlt évben a világban rekordtermést takarítottak be kukoricából. Ez a termésmennyiség váratlanul a mélybe taszította a kukorica elmúlt években stabilan magas árát, mely az előző esztendőhöz képest egyharmadával csökkent. A jelenlegi kilátások alapján a közeljövőben nem is várható az árak jelentős visszaerősödése, mivel nem csak a hazai, de a világszintű kukoricakészletek is magasak. A termesztési költségek hasonló szintű mérséklődésére viszont nem számíthatunk. Ilyen körülmények között ismét aktuális kérdés: hogyan tudjuk megtartani vagy javítani kukoricatermesztésünk elmúlt években viszonylag könnyen elérhető jó jövedelmezőségét? Például úgy, hogy megalapozott döntést hozunk a felhasznált inputanyagokról. Nézzünk egy-két példát a növénytáplálásból! Biztosan jól gondolkodik az, aki nem használ starter műtrágyát, mert úgy gondolja, hogy csak a vetési munkákat lassítja és valós haszna nincs is? Ha megkaphatom azonos hektárköltség mellett a mikrogranulált starter műtrágyák hatóanyag-tartalmának akár nyolcszorosát, talán érdemes újra átgondolni a termesztéstechnológiát, illetve a lehetőségeinket? Ezekre a kérdésekre is választ kap, ha tovább olvas! Piaci bevezetésének évében azonnal a legnagyobb mennyiségben eladott starterműtrágya összetétel lett Magyarországon a Corn Starter. Nem véletlenül. A versenytárs termékek hatóanyag-tartalmával összehasonlítva akár nyolcszoros különbségek mutatkoznak a pénzünkért kapott hatóanyag-mennyiségek vonatkozásában, mi több a konkurenseket hatóanyag minőségben is felülmúlja! Termékleírás, hatásmechanizmus A Corn Starter 15% nitrogén, 20% foszfor és 10% kálium, valamint jelentős kén, kalcium és magnézium hatóanyag-tartalom mellett, 1,5% cink mikroelem kiegészítéssel készül. A műtrágya valamennyi makro tápelemet vízben nagyon jól oldódó, a növények számára gyorsan felvehető formában hordozza. Összetétele és a granulátum kiváló minősége alapján elsősorban vetéssel egymenetben történő starter célú kijuttatásra javasolt felhasználni, ám magas cinktartalma révén alaptrágyaként feltöltő jellegű cinktrágyázásra is alkalmas. A kiszórást követően a környezet és a talaj nedvességtartalmának függvényben kiváló vízoldhatóságának következtében a granulátum már akár néhány nap alatt szétmállik, mikroszemcsékre esik szét, majd megindul a hatóanyagok kioldódása, így a tápelemek a talajoldatba kerülnek. A cink hatóanyag felszabadulása a szemcsék szétesését követően hónapokon át folyamatos, köszönhetően a speciális kettős formulációnak. A kis mennyiségben jelenlévő cinkszulfát forma azonnal felvehető a növényi gyökérzet számára, míg a döntő részt adó cink-ammónium-foszfátból kis dózisokban folyamatosan szabadul fel a cink hatóanyag a talajélet kémiai, mikrobiológiai folyamatai során. Ez megakadályozza a cink lekötődését a talajban, amely foszforral jól ellátott területeken különösen fontos! Corn Starter előnyök NPK összetétele kedvező a fiatal kukoricanövény kezdeti fejlődéséhez, a startert megfelelő dózisban alkalmazva biztosítja a növény első néhány hetes tápanyag igényét, a hatóanyagok minősége kifogástalan, a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelel, vízoldhatóságuk > 95%, a termék olyan, szántóföldi termesztésben nem megszokott, drága hatóanyagot is tartalmaz, mint a kálium nitrát (KNO 3 ), a nitrogént ammónium és nitrát formában is tartalmazza a termék, így az azonnali és a rövid távú nitrogénellátás is biztosított a növények kezdeti fejlődéséhez, a foszfor teljes mennyisége a legjobb minőségű foszfor forrás, azaz ammóniumfoszfát alakban van a műtrágyában, 1,5% cinktartalma egyedülállóan magas a magyar piacon jelenleg hozzáférhető granulált műtrágyák között, melynek minősége, formulázása is kiemelkedik a versenytársak közül, Fontos a jó minőségű foszfort és gyorsan felvehető nitrogént tartalmazó műtrágyák alkalmazása starterként a melegen granulált gyártási technológia garantálja a műtrágya fizikai minőségét, a kemény, homogén, nem porosodó granulátumot, mely akár vetőgéppel, akár rö pítőtárcsás műtrágyaszóróval problémamentes kijuttatást tesz lehetővé, csomagolása is a felhasználók igényeit támogatja 25 kg PE zsákban vagy 500 kg big bag zsákban is megvásárolható, így a kisés nagyüzemek egyaránt hatékonyan tudják kezelni a műtrágyát. Az N-P-K tápelemek felvétele a gyökéren különböző hőmérsékleti viszonyok között eltérő, a K felvétel például még 5 o C körüli talajhőmérsékleten is meglehetősen jó hatékonyságú, ellentétben a nitrogénnel és főleg a foszforral. Ezért fontos a jó minőségű foszfort és a gyorsan felvehető nitrogént tartalmazó műtrágyák alkalmazása starterként! Milyen mennyiségű hatóanyagot érdemes kijuttatnunk starterként? A kukorica fejlődésének kritikus, 4-6 leveles időszakát nagyjából 4-5 héttel a vetés után éri el, épp ebben az időszakban indul meg az intenzív tápanyagfelvétel. Az ezt követő két hétben a kukoricának hozzávetőleg 20 kg nitrogén, 10 kg foszfor és 40 kg kálium hatóanyagra van szüksége, majd a következő két hétben ismét hasonló mennyiségeket vesz fel az egyes tápelemekből. Ha ebben az időszakban egy jó minőségű starterműtrágyával biztosítjuk a növények folyamatos fejlődéséhez szükséges könnyen felvehető tápanyagokat, azzal olyan előnyre tesznek szert a növekedésben, mely az utóbbi években rendre bekövetkező nyári hőségnapok előtti virágzás, terméskötés kapcsán kézzel fogható, a kijuttatott starterműtrágya hektárköltségének többszörös megtérülését jelenti. Corn Starterből vetéssel egy menetben a sor mellé történő alkalmazással kg/ha dózist javasolunk kijuttatni, de a 150 kg/ ha-nál nagyobb mennyiséget egyáltalán nem! Ha a vetőgépen nem áll rendelkezésre műtrágyaszóró adapter, akkor pedig teljes felületre kg/ha mennyiség kijuttatását javasoljuk. Így szól az elmélet és most nézzük mindezt a gyakorlatban! Az elmúlt évben az IKR Agrár Kft. bábolnai kísérleti területén egy többismétléses, nagyparcellás kísérletet állítottunk be annak megállapítására, hogy egy a cinkellátottságtól eltekintve kiváló talajadottságú területen milyen hatása van a Corn Starter alkalmazásának. A kísérleti terület talajadottságai rendkívül jónak mondhatók. A kísérlet előtt elvégzett talajminta-vételezés és vizsgálat alapján a közepesen meszes vályogtípusba sorolható talaj humusztartalma átlagosan 3,2 százalék, amely jó - igen jó kategóriát jelent. Kémhatása semleges, nitrogéntartalma közepes, foszfor (562 mg/kg) és kálium (900 mg/kg) ellátottsága az igen jó minősítés feletti, túlzottnak is mondható, cinktartalma viszont csupán 2,2 mg/kg, tehát gyenge minősítésű. A vetés május 5-én történt, DKC 4590 fajtával, db/ha tőszámmal. Ilyen körülmények között 100 kg Corn Startert adtunk ki a vetéssel egy menetben a sor mellé. A kísérleti helyszínen a tenyészidőszak során 535 mm csapadék hullott ami az 50 éves átlagot mintegy 200 mm-rel haladja meg - míg az év elejétől halmozott csapadékösszeg 666 mm volt. Tehát a talajnedvesség nem volt termést limitáló tényező. A kezelt és kezeletlen területek között szemmel érzékelhető fejlődésbeli különbség nem volt tapasztalható a vegetáció során. A termést november 10-én takarítottuk be, 21 százalékos átlagos nedvességtartalom mellett. A starter műtrágya nélküli kontrollparcellák termésátlaga 14,5 százalék nedvességtartalomra számítva 11,27 t/ha. A 100 kg/ha Corn Starterrel kezelt parcellák termésátlaga ugyanennyi nedvességtartalomra számítva 12,12 t/ha, amely 850 kg, azaz 7,5 százalék terméstöbbletet jelent ezen a 10 t/ha feletti termésszinten! A többletráfordítás Ft/ha, a többlet termés értéke Ft/t kukorica értékesítési áron számítva Ft/ha, így a befektetett többletköltség megtérülése 2,35-szoros! Ha egy tápanyagokkal ilyen jól feltöltött területen 7,5 százalék terméstöbbletet jelent a Corn Starter alkalmazása, akkor kijelenthetjük, hogy a rosszabb adottságú területeken ami hazánkban a jellemző ennél még markánsabb hatása lesz a termés mennyiségére! P. Cs. 16 Agrár Horizont Agrár Horizont 17

10 XXXX ÚJDONSÁG T8 Auto Command erőgép új modellek A széria csúcsmodellje az idei évtől újdonságnak számító 435 LE-s maximális motorteljesítményű T8.435-as a New Holland T7-es traktorokhoz. Apróbb átalakításokkal a forradalmi újításnak számító váltó immár a T8 széria modelljei számára is elérhető. Üzemmódok a gépkezelő vezetési stílusához, az adott alkalmazáshoz igazítva A négy különböző üzemeltetési mód - az automatikus, a tempomat, a manuális és a TLT üzemmód - lehetővé teszi, hogy bármilyen jellegű munkát is végezzen a traktor, az üzemeltetéshez szükséges optimális feltételeket könnyen be lehessen állítani, és hosszan fenn lehessen tartani (optimális motorfordulat, haladási sebesség vagy terhelés) a munkaművelet igényének megfelelően. A gépkezelőnek pusztán annyit kell tennie, hogy kiválasztja a megfelelő haladási sebességet, ezt követően az automatika átveszi az irányítást, beállítva a motorfordulatot és a váltót, hogy az erőgép a lehető leghatékonyabban működjön. A rendelkezésre álló négy különböző működési mód között minden mezőgazdasági alkalmazás részére megtalálhatjuk a legideálisabbat. Az elmúlt évben debütált a legújabb fejlesztésű nehéz univerzális New Holland erőgép, a T8-as fokozatmentes sebességváltóval szerelt változata. A 2013-as korszerűsítést követően a hazánkban is elvégzett gyakorlati tesztelések során a traktor Auto Command változatból az első néhányat 2014 tavaszán értékesítették. A T8-as 3500 mm-es tengelytávja, kategóriájában a piacon kapható legnagyobb a hasonló merev felépítményes (nem törzscsuklós) erőgépek között, sőt erősített hátsó híd esetében ez a távolság 3550 mmre nő. A széria csúcsmodellje az idei évtől újdonságnak számító 435 LE-s maximális motorteljesítményű T8.435-as, kizárólag az új fokozatmentes váltóval rendelhető, míg a többi modell 320 és 409 LE közötti tartományban négyféle maximális motorteljesítménnyel áll rendelkezésre, a jól ismert Ultra Command PowerShift vagy az új Auto Command fokozatmentes kivitelben. A New Holland az új T8.435-ös traktorral a világpiac legerőteljesebb CVT váltótechnológiával szerelt erőgépet alkotta meg. Hatékony CVT váltómű gazdaságos üzemanyag-fogyasztás Az új váltók 40 vagy 50 km/h-s végsebességet biztosító változatban rendelhetők. A működtetés kiugróan alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett érhető el, hiszen a maximális 50 km/h haladási sebességet is már 1725 percenkénti motorfordulaton éri el az erőgép! -17% üzemeltetési költségek -10% üzemanyag-fogyasztás Egyedülálló váltómű 4 mechanikus hajtási ponttal A különbség az összes többi piacon kapható fokozatmentes váltóműhöz viszonyítva, hogy működés közben a New Holland Auto Command sebességváltó 4 olyan üzemi munkaponttal rendelkezik, ahol a hidrosztatika hajtás aránya 0, és így a hajtásátvitel tisztán mechanikus, a sebességváltó hatásfoka ilyenkor a legnagyobb. A New Holland által tervezett többszörösen díjnyertes Auto Command fokozatmentes sebességváltóját (CVT) eddig több mint 10 ezres darabszámban készítették el, leginkább Parkfék és Aktív Start-Stop rendszer Az Auto Command sebességváltó hatékonysága nemcsak haladáskor kiemelkedő, hanem álló helyzetben is. Az elektronikusan működtetett parkfék gondoskodik arról, hogy a traktor és a hozzá kapcsolt szerelvény - akár 35 tonna össztömeg esetén is még a lejtőn is stabilan álljon. Mindezeket felülmúlva az Aktív Stop-Start funkcióval álló helyzetből akár lejtőn kapcsolt szerelvénnyel is olyan precizitással indul el, amire hagyományos nedvestárcsás kuplungszerkezettel szerelt, terhelés alatt kapcsolható társai nem képesek. Az Aktív Stop-Start u 18 Agrár Horizont Agrár Horizont 19

11 u ÚJDONSÁG Interjú Megbízhatóság mindenek előtt Modellkínálat T8.320 T8.350 T8.380 T8.410 T8.435 Névleges motorteljesítmény EPM nélkül 250 LE 280 LE 311 LE 340 LE 379 LE Maximális motorteljesítmény EPM nélkül 284 LE 315 LE 347 LE 374 LE 417 LE Névleges motorteljesítmény EPM-el 286 LE 315 LE 347 LE 375 LE 415 LE Maximális motorteljesítmény EPM-el 320 LE 351 LE 382 LE 409 LE 435 LE biztonsági funkció az álló helyzetben lévő traktort nem engedi sem előre-, sem pedig hátragurulni még akkor sem, ha nehéz rakományt szállít. Sebességváltáskor sem áll fenn az a veszély, hogy a lejtőn megindulna lefelé az erőgép. Terraglide mellső hídrugózás és Comfort Ride kabinrugózás A New Holland Terraglide mellső hídrugózási rendszer jelentősen csillapítja a gépkezelőre, az erőgépre és a rácsatolt munkaeszközökre ható erőhatásokat szántóföldi és közúti körülmények között egyaránt. A T8-as esetén pedig jelentősen növekedett az első hidak befordulási szöge. Ha mindehhez hozzáveszszük az alapfelszereltségként járó Comfort Ride kabinrugózást is, amely a mérések szerint mintegy 25 százalékkal csökkenti a gépkezelőre ható intenzív erőhatásokat, akkor vitathatatlan, hogy soha nem tapasztalt kényelemben ülhetünk az új T8-as erőgépünkben. SideWinder II kartámasz a gépkezelő köré tervezve Az integrált vezérlőpanel gyors hozzáférést biztosít az olyan funkciókhoz, mint pl. a Terralock vonóerő vezérlőrendszer, az automata TLT és differenciálzár, az Auto Command menet üzemmódok, a hátsó három pont emelése-süllyesztése, vagy a mellső hídrugózás ki-be kapcsolása. A jobboldali kartámaszon található a Command Grip vezérlő kar is, amellyel egy ujjal irányt válthatunk, vezérelhetjük a kihelyezett elektrohidraulikus szelepeket, a hátsó hárompont függesztőszerkezet emelését és süllyesztését, az IntelliSteer kormányautomatika rendszert, a táblavégi forduló rendszert, de akár aktiválhatjuk az Auto Command sebességváltó menetvezérlést is. A 2015-ös modellévtől alapfelszereltség részét képező IntelliView IV érintőképernyős monitor könnyen hozzáférhető információkat szolgáltat a gépkezelő számára a munkavégzés hatékonyságára, a szervizadatokra és a teljesítmény adataira vonatkozóan, de olyan fontos jellemzők is könnyen beállíthatók vele, mint a kihelyezett szelepek átfolyása és időzítése vagy a táblavégi forduló programozása. Precíziós gazdálkodás A T8 széria gépei teljesen integrált, gyári fejlesztésű automatikus robotkormányzási rendszerrel rendelhetők. Az IntelliSteer rendszer segítségével párhuzamos vonalvezetéssel, maximálisan akár 1-2 cm-es visszatérési pontosság is elérhető, amennyiben RTK korrekciós jelet használunk. Így ez a rendszer ideális a legigényesebb precíziós gazdálkodás esetén is. Mindez egy gombnyomással aktiválható. Fejlett közös nyomócsöves erőforrások A Cursor 9-es közös nyomócsöves 6 hengeres erőforrásokat - amelyet több más New Holland széria mellett a New Holland T8 szériás modelljeibe szerelnek be - a világ egyik legjelentősebb motorfejlesztője az FPT Industrial fejlesztette és gyártja. Ez a motorgyártó egy olyan globális és multinacionális cégcsoport, amely a világ több mint 100 országában rendelkezik képviselettel, a járműipar legkülönfélébb alkalmazási területeire értékesíti termékeit. A szerteágazó felhasználási területek gyakorlati tapasztalatait és a folyamatos fejlesztések során szerzett kutatási eredményeket együtt használva igazán megbízható és napjaink legmagasabb technológiai elvárásainak is megfelelő termékekkel áll üzleti partnerei rendelkezésére. Az új T8 Auto Command traktorok új fejlesztésű fokozatmentes erőátviteli rendszere soha nem látott hatékonysággal dolgozik együtt a nagy nyomatékú New Holland motorokkal az üzemanyag-takarékosság egy új szintjét elérve. Molnár István Hagyományos családi vállalkozásként üzemel a mányi Sárközi-család gazdasága: a mintegy 70 hektárnyi saját terület mellett további 500 hektárt művelnek. A családfővel, Sárközi Csabával beszélgettünk. Hogyan működik a családi gazdaságuk? A fiam szerencsére sokat segít, igaz, jelenleg mesterképzésben tanul, de így is számíthatok rá. Ő alapvetően nem gépész beállítottságú, inkább az állattenyésztés iránt mutat nagyobb érdeklődést, de természetesen a gépek között is megállja a helyét. A feleségem nélkül pedig elveszett lennénk azt sem tudom, hogy hol tartjuk a szerződéseket, a hivatalos papírokat. Szerencsére nem is kell tudnom, hiszen ő kezeli a dokumentumokat. Emellett a lányom is besegít, igaz, most külföldön tanul, de hazavárjuk. A család tagjain kívül még egy alkalmazott is segíti a munkánkat. Mióta dolgoznak New Holland gépekkel a gazdaságban? Az első New Holland traktort 2000-ben vásároltuk, ami egy TS115-ös volt. Sokáig dolgoztunk vele, nagyon bevált, megbízható gép volt. A környéken egyébként szinte a miénk volt az első New Holland. Akkoriban csak Bicskén volt hozzá hasonló, egy ottani gazda fél évvel előttem rendelte meg. Pontosan emlékszem, hogy 2000 augusztusában, éppen a feleségem születésnapján hoztuk el a mi gépünket. A mai napig emlegetjük, hogy az egy igazi szép születésnapi ajándék volt. Korábban is voltak már traktoraink: egy koros MTZ-t váltottunk le akkor. Óriásit léptünk előre, ugyanis ezzel egy másik szintre jutottunk, hiszen a New Hollandban már volt klíma és rádió is. Aztán megvettük az első New Holland kombájnunkat, 2003 körül egy TX66-ost, majd egy használt TM165-össel bővült a gépparkunk. A jelenleg is használt két traktort 2004-ben vásároltam: egy New Holland T7030-ast és egy T6030- ast. Mindkettővel maximálisan elégedett vagyok. Tavaly cserélték le a korábbi kombájnjukat. Nem kis gépet választottak, hanem egy nagy teljesítményű betakarítógép mellett döntöttek. Valóban, 2014-ben vettük meg a CX8080 Elevation betakarítógépünket. Éppen a nagy teljesítménye miatt esett rá a választásunk, hiszen itt Gyermely közelében fontos, hogy az étkezési búzát mihamarabb learassuk és betároljuk. Az is lehet, hogy talán kissé nagyobbat választottam a kelleténél, de ez valóban komoly, hihetetlenül nagy teljesítményű gép. Amikor Janó Szabolcs gépértékesítő megmutatta a kínált betakarítógépeket, először a CX6090- et, majd a CX8080-ast néztük meg. Nos akkor már tudtam, hogy nekem bizony a nagyobb gép kell. Persze láttam már korábban is ezt a típust, bele is ültem azt megelőzően is, de ott és akkor eldőlt, hogy semmiképpen sem a kisebb teljesítményű kombájnt választom. Ár-érték arányban is jó vételnek bizonyult, és az is biztos, ha egyszer úgy döntünk, hogy lecseréljük, könnyen el tudjuk majd adni. De ez majd jó sokára lesz. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni az első betakarítási szezont követően? Kukoricában dolgoztunk vele, egy hatsoros Oros HSA vágóasztallal, amely nem elég nagy hozzá, de ezzel tisztában voltam már a legelején. Viszont az is 2014-es beszerzés volt, így azt még nem akarom lecserélni. A magtartály mérete, valamint az ebből származó előnyök így is egyértelműen kitűnnek: nem kell a traktornak vagy a teherautónak bejönnie a földekre. Ez pedig egy olyan évben, mint amilyen a tavalyi is volt, óriási előnyt jelent, hiszen ha kellett volna sem tudtak volna rámenni a vizes talajra. Több üzemanyagot fogyaszt mint a TX66-os, viszont a teljesítménye is jóval nagyobb. Öszszességében elmondhatom, hogy sok kukoricát takarítottunk be vele. A fuvarosok is elégedettek voltak a munka gyorsaságával, sőt kifejezetten szerették ha a fiam dolgozott a géppel, mert nem kellett sokat várniuk: egy 2,5 tonnás teherautót egy óra alatt megpakolt vágással, ürítéssel, mindennel együtt, úgy, hogy 140 mázsás vizes kukoricában dolgozott. A hozam- és nedvességmérő nekünk szintén nagyon bevált, tökéletesen követhető és mindig ellenőrizhető volt a mérleg. Az, hogy 900-as gumival kértük ugyancsak jó döntésnek bizonyult. Milyen véleménye van a szervizzel és az alkatrész-ellátással kapcsolatosan? Számomra az is fontos volt, hogy a szervizháttér megbízható, segítőkész és gyors legyen. Nagyon jó viszonyt ápolok a szervizesekkel: bármikor hívhatom őket, ha gond van. Először telefonon próbálnak segíteni, de ha úgy nem boldogulunk, akkor természetesen személyesen is kijönnek. Elsősorban Pajor Tamás jár hozzánk, évek óta ismerem és meg bízom benne. De ugyancsak segített már Szentmiklóssy Iván Eörs és Csada Imre. Meggyőződésem, hogy a jó szerviz nagyban befolyásolja a gépvásárlást is: hiszen mindegyik gép előbb-utóbb elromlik ami nem mindegy az az, hogy mikor és milyen baja lesz, illetve milyen gyorsan érkezik a segítség. Az alkatrész-ellátással sincs semmi problémám: amit kérek, azt időben megkapom. Reméljük, a jövőben is megtartják ezt a színvonalat, sőt: még tovább fejlődnek. F. R. 20 Agrár Horizont Agrár Horizont 21

12

13 ALKATRÉSZ szervíz ALKATRÉSZ szervíz A gép lelke A New Holland Exide minőségű akkumulátorainak önkisülési mértéke jellemzően kisebb, mint a konkurencia által kínáltaké A mezőgazdasági gépek manapság elképzelhetetlenek elektronika nélkül. Biztosan többen hallották már, amint a gépkezelők indulatosan azt hangoztatják: Ez a fránya elektronika! Az bizonyos, hogy másként kell a karbantartási és üzemeltetési munkálatokat végezni, mint évtizedekkel ezelőtt. Korábban, ha valaki arról beszélt, hogy mi a gép lelke, akkor mindenki a motorra, és a jellemzően mechanikus üzemanyag-ellátó rendszerre gondolt, hiszen ez biztosította a gép életerejét. Mára úgy tűnik, ez megváltozott, hiszen a modern gépek és az automatizálás korában megkerülhetetlen a fejlett elektronikus rendszer használata. A gép lelkét, az éltető energiát szolgáltató elektronikus rendszer képezi. Jól tudjuk, hogy egy fránya biztosíték hiányából is működésképtelenné válhat a nagy értékű mezőgazdasági gépünk. Képzeljük el, hogy egy nagy teljesítményű, New Holland CR kombájn, amely képes óránként csaknem 100 tonna terményt betakarítani, hacsak egy órát áll egy megelőzhető és banális elektronikai meghibásodás miatt, az micsoda veszteséget jelenthet a tulajdonosának. Nem kell senkinek magyarázni, hogy az elektronikai rendszerek felelősségteljes használata és karbantartása alapvető elvárás a mai modern kor gépkezelőitől és gazdáitól. Éppen ezért minden tőlünk telhetőt el kell követnünk azért, hogy az elektronikus vezérlőrendszer hosszantartó, meghibásodás-mentes működését fenntartsuk. A mezőgazdasági gépek különböző egységei, valamint a munka- és az erőgép közötti intelligens kommunikációt olyan fejlett elektronikai vezérlési hálózatok biztosítják, melyek működési feltétele a stabil tápfeszültség. Manapság számtalan esetben előfordulhat olyan probléma, hogy az egyébként mechanikus és hidraulikus szempontból tökéletesen működő rendszer, a vezérlőelektronika hibája miatt üzemképtelenné válik. Ilyen rendszer például a mezőgazdasági gépeknél használt CAN-BUS, vagy akár a munka- és az erőgépek közötti kapcsolatot biztosító ISOBUS. Ezen rendszerek digitális jelekkel kommunikálnak, amely jelek feszültségszintek különbségéből adódnak. Ebből is látható, hogy a rendszer teljesen működésképtelen stabil tápfeszültség-ellátás nélkül. A New Holland gépeinél ezt a fajta megbízhatóságot garantálják az eredeti New Holland akkumulátor-családok. Előnyei közül érdemes kiemelni a tartós indítási áram biztosítását még hidegben is. Közismert tény, hogy hidegben a motorolaj sűrűbb, a motor finom illesztései szorosabbak, ezáltal az erőforrás átforgatásához szükséges energiaigény megnő. Ilyenkor tapasztalható meg igazán, mekkora különbség van egy silány utánzat és egy eredeti New Holland akkumulátor áramleadó-képessége között. Ezért állíthatjuk azt, hogy a NH akkumulátorokra még a leghidegebb téli napokon is számíthatunk. Mitől lesz igazán tartós egy akkumulátor? Az akkumulátorunk használata jellemzően szakaszos. Bizonyos esetekben jelentős mértékben, máskor viszont csak csekély mértékben van szükség a benne tárolt energia leadására. Gondoljunk csak a hosszú téli tárolás utáni első indításra. A hideg gépszínben eltöltött napok során az akkumulátor jelentős mértékben veszíthet töltöttségéből. A gondos gazda ezekben a hónapokban vagy napokban úgynevezett csepptöltéses módszerrel gondoskodhat az elveszített töltöttségi állapot helyreállításáról. A New Holland Exide minőségű akkumulátorainak önkisülési mértéke jellemzően kisebb, mint a konkurencia által kínáltaké. De mi a helyzet a karbantartás-mentes akkumulátorokkal? Napjainkban már nem számít különlegességnek, ha egy akkumulátor karbantartás-mentes. Egy ilyen egység valóban lényegesen kevesebb gondozást igényel, mint a hagyományos társai. Viszont egy nem megfelelően működő generátor feszültségszabályzó az akkumulátor túltöltését okozhatja, és a folyamat során keletkező hidrogén- és oxigéngázok a szellőztetőszelepen keresztül távoznak. Ez esetben válhat szükségessé az utántöltés. A New Holland alacsony vízfogyasztású akkumulátoraiban a záródugó olyan műszaki megoldással készült, amely lehetővé teszi, hogy a 3 mikronnál kisebb elemek úgy, mint a hidrogénmolekulák távozzanak, azonban a párolgás miatt keletkező vízgőz és savgőz az egységben marad. Ezért nem igényel utántöltést. Nem kell elektronikai szakmérnöknek lenni ahhoz, hogy egyszerűen elsajátítható trükkökkel A pontosabb képhez több vizsgálat szükséges, ilyen például az akkumulátorok terheléses tesztelése megelőzzünk jelentős anyagi kárt és bevételkiesést okozó problémákat. Kevesen tudják, hogy hidegben, amikor elsőre nem indul a gépünk, mi is a teendő. A jelenséget nemcsak az akkumulátor hibája okozhatja, hanem egyéb elektronikai berendezések is, mint pl. az önindító, a generátor vagy a vezetékrendszer. Ha mégis az akkumulátor a ludas, akkor azt érdemes közelebbről is szemügyre venni. A külső sérülések megtekintésén kívül meg kell vizsgálni az akkumulátorsaru csatlakozási felületeit. Hiszen minél tökéletesebb az érintkezési felület, annál biztosabb az áramleadás. A tárolt energia hosszan tartó, biztos leadásának feltétele, ha az akkumulátor tárolási szerepét minél kisebb veszteséggel látja el, ezért a hosszú téli, működtetés-mentes időszakokban a minimálisra csökkenthetjük az energiaveszteséget, ha pl. kéthetente feltöltjük az akkumulátort ilyenkor ajánlott minél alacsonyabb töltőáramot alkalmazni; vagy eltávolítjuk az akkumulátorsarut. Fejlettebb gépeknél áramtalanító segítségével is elérhetjük. Gondozásmentes (gondozásszegény) akkumulátorok esetében meg kell említeni, hogy az akkumulátor töltöttségét jelző zöld lámpa nem minden esetben mutatja a tökéletes állapotot. Fontos tudni, hogy a zöld viszszajelző fény csak egy cella állapotára ad egyértelmű utalást, viszont az egységen belül több cella gondoskodik a megfelelő működésről, azok állapotáról nem tájékoztat. A pontosabb képhez több vizsgálat szükséges, ilyen pl. az akkumulátorok terheléses tesztelése. Ezen vizsgálatok kiválóan jelzik az akkumulátorok kapacitását és indítóképességét. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, szükséges mind a kapacitás, mind pedig az indítóképesség tesztelése. Ha komolyabb problémára gyanakszik, minden esetben kérje kollégáink szakvéleményét és segítségét, így elkerülhető, hogy a gép meghibásodása megkeserítse mindennapjait. Fodor Krisztián 24 Agrár Horizont Agrár Horizont 25

14 XXXX XXX AMAZONE AZ AGROTEC MAGYARORSZÁG MUNKAGÉP KÍNÁLATÁBAN ÚJABB SZÍNFOLT A hazánkban is jól ismert AMAZONE termékek már az AGROTEC Magyarország Kft. kínálatában is elérhetők. A talajművelés, a vetéstechnika, a műtrágyaszórási technológia, a növényvédelem és a kommunális gépek terén is széles palettát felvonultató gyártó közismert arról, hogy a nagyobb teljesítményt kevesebb anyagi befektetések mellett biztosítja partnereinek. A cég a nemzetközi jó hírét a folyamatos fejlesztéseknek, a megbízható és minőségi termékeinek, valamint a versenyképes árfekvésének köszönheti. A nagy terméshozamok elérésének feltétele a szántóföldi növények zavartalan fejlődése. Egyetlen termőhely sem biztosít mindenhol azonos termesztési feltételeket a növények számára. A növények kiegyensúlyozott tápanyagellátása érdekében az ásványi trágyákkal való ellátást mindig az egyedi igényekhez kell igazítani. A maximális trágyázási eredmény szempontjából nemcsak az optimális trágya kiválasztása a döntő tényező, hanem mindenekelőtt a tápanyag hatékony és kíméletes elosztása is. Az AMAZONE műtrágyaszóró rendszerek jelentős előnyöket nyújtanak a használóik számára. Akár haladási sebességtől függő mennyiségszabályozás, akár az innovatív mérlegrendszer, akár a nagy érzékenységű érzékelő rendszerek vagy a teljesen automatikus szórási menedzsmentrendszer GPS- Switch fedélzeti számítógéppel az AMAZONE cég mindent latba vet, hogy a növények optimális tápanyagellátása érdekében innovatív technikával támogassa a gazdákat. Precíz műtrágyázás, tökéletes növényfejlődés, nagyobb terméshozam. Az AMAZONE ZA-X Perfect műtrágyaszóró elsősorban a kis- és közepes méretű szántóvagy zöldterülettel rendelkező gazdaságok számára megfelelő választás. A gép előnyei között szerepel az liter térfogatú négyszögletes, kompakt sekély, ám mégis meredek garatfalú és alacsony feltöltési magasságú (91 cm) tartály. Az eszköz mindig vízszintes helyzetben és azonos függesztési magasságban könnyedén a traktorra szerelhető. Szerszámok használata nélkül nagyon egyszerűen beállítható a szórólapátokkal felszerelt 1 pár Omnia-Set szórótárcsa alapműtrágyázáshoz, késői fejtrágyázáshoz és határszóráshoz. Precíz szóráskép jellemzi, méteres munkaszélesség esetén, karbamid szórásakor 15 méterig megbízhatóan dolgozik. A gép mellé szórási táblázatot is kapnak a cég ügyfelei minden műtrágya, vetőmag, csigaölő szer stb. számára. A műtrágyakímélő szórótárcsa fordulatszáma 720 ford/perc. A keverőfejek kikapcsolhatók, például karbamid szórása vagy hosszabb idejű féloldali műtrágyaszórás esetén. A korábbiakhoz képest ma egyre több gazdálkodó és bérvállalkozó igényel olyan műtrágyaszórót, amelynél a legfontosabb szempont a biztonság: az utakon, a beállítási munkák közben és a műtrágyaszórás során. Az AMAZONE ezért fejlesztette ki az új ZA-M gyártási sorozatot a biztonsági szempontok következetes figyelembevételével. Ez a széria elsősorban mezőgazdasági üzemek és a bérvállalkozók számára jelent optimális megoldást. A ZA-M műtrágyaszóró családban már nemcsak sebességarányos kijuttatásra alkalmas gépet találunk, hanem beépített mérlegrendszerrel felszerelt típust is. Ez az Amazone ZA-M Profis Tronic névre hallgat. A gép mérlegrendszere biztos kényelmet és fokozott biztonságot nyújt. Egy mérőcella segítségével online határozza meg a kiszórandó anyag különböző tulajdonságait és mindezt nagy mérési pontossággal teszi. Automatikusan összehasonlítja a ténylege- u 26 Agrár Horizont Agrár Horizont 27

15 GÉPESÍTÉS GÉPESÍTÉS u Az AMAZONE szemenkénti vetőgépek rendkívül robusztusak, kezelésük igen egyszerű és kényelmes sen kiszórt mennyiséget az előírt mennyiséggel. A folyási tulajdonságok eltéréseit, pl. heterogén ásványi trágyák esetén, felismeri és a műtrágyaszórót automatikus újból beállítja az elektromos adagoló tolózárakon keresztül. A területfüggő tápanyagmérleg érdekében pontosan dokumentálja a kiszórt mennyiséget. A stabil mérlegkeretet úgy építették be, hogy sem a súlyponttávolság, sem pedig a betöltési magasság nem növekszik. A kiegyensúlyozott tápanyagellátáshoz a szórási mennyiség gombnyomással módosítható az AMATRON 3 fedélzeti számítógépről. A már felvett tiszta nitrogén mennyiségéhez igazodó teljesen automatikus mennyiségi beállítás kiegészítésképpen az online N-érzékelőtechnika segítségével történhet. Az AMAZONE a ZG-B nagy területteljesítményű műtrágyaszóró nagy teljesítményű programot mutat be az ásványi műtrágyák és a földnedves műtrágyák gazdaságos és ökológiai kijuttatásához. Minden modellben közös, hogy meggyőzőek a nagy szóráspontosságnak köszönhetően, valamint egyszerűen és kényelmesen kezelhetők. Így tökéletesen használhatók nagyüzemekben, bérvállalkozásokban. Minden Amazone ZG-B vontatott műtrágyaszóró esetében a nagyméretű, liter űrtartalmú tartályoknak köszönhetően haladási és feltöltési időt takarítható meg. A nagyméretű betöltőnyíláson át egyszerű a feltöltés a silóból vagy a rakodóról, emellett a ferde tartályfalak garantálják a szóróanyag utáncsúszását a meredek területen is. A csekély kopású gumiszalag az automatikus szalagvezérléssel az egyenetlen igénybevétel esetén is középpontosít. A keverőszerkezet, az adagolóelemek és a szórótárcsák optimálisan egymásra hangoltan dolgoznak, ezek gondoskodnak az egyenletes műtrágyaeloszlásról. A mechanikus szórótárcsa-hajtás az 540 ford/ perc, 720 ford/perc vagy 1000 ford/perc TLT fordulatszámhoz rendelhető. Az AMAZONE szemenkénti vetőgépek rendkívül sokoldalúan használhatóak. Az optimális munkaminőségük átütő erővel és nagyfokú megbízhatósággal párosul. A vetés nagy munkasebességgel is problémamentes. Az AMAZONE szemenkénti vetőgépek rendkívül robusztusak, kezelésük egyszerű és kényelmes. Az ED meggyőző vetési pontossággal, megbízhatósággal és értékállósággal rendelkezik. Az Amazone szemenkénti vetőgépek vákuum elven működnek. Ennek jelentős előnyei vannak, mivel a magok szemenkénti adagolása egy maglesodrón keresztül mechanikusan történik, és szinte független a sebességtől és a mag alakjától. A gépek sajátossága a vetőtárcsában rejlik. A vákuum szívja a magokat a kiemelkedő furatokhoz, amelyeket a maglesodróhoz szállít. E furatoknak keverő funkciója van, mivel ezek a csomók kiemelkednek a vetőtárcsa síkjából és a készenléti térben a vetőmagot hozzák mozgásba. A kiemelkedő furatok kúpos kialakításúak, így a törött szemek áthaladhatnak rajtuk, nem szorulnak be. A kiemelkedő furatoknak a vetőtárcsa síkjából kiálló része gondoskodik arról, hogy a mag szabadeséssel hagyja el a tárcsát anélkül, hogy esés közben még egyszer érintkezne a tárcsával. Ez különösen fontos a vetési pontosság szempontjából. Az AMAZONE maglesodró technika egyszerűen beállítható. Csupán 5 fokozat is tökéletesen elegendő bármilyen vetőmag esetén az optimális eredményhez. Amennyiben bármilyen hiba következtében a kivetett mennyiség több mint 10 százalékkal eltér a megadott értéktől, akkor a terminálon hibaüzenet jelenik meg. A különféle anyagpárosítású, kiváló minőségű műanyag szerkezeti elemek biztosítják a tökéletes tömítést a szívókamra és a vetőtárcsa között. A különféle anyagok összepárosítása garantálja a hosszú élettartamú, optimális tömítést. A magok érintkezés nélküli leesése után egy magkilökő gondoskodik arról, hogy minden egyes kiemelkedő furat teljesen üres legyen. A magadagoló-rendszer felépítése lehetővé teszi a mindössze 100 mm esési magasságot a Classic és a mindössze 140 mm esési magasságot a Contour vetőegység esetén. Ez elengedhetetlen feltétele a vetőmag pontos lehelyezésének. Az AMAZONE vetőegységeket kompromiszszumok nélkül nagy területteljesítményekre és csekély karbantartásra tervezték. Az egyszerű kezelés felkészülési időt takarít meg, és jobb munkaminőséget eredményez. A vetőegység hajtása teljesen zárt, és nem igényel karbantartást. A hajtáson belül összepárosított fémek és műanyagok a legjobb futási tulajdonságokat biztosítják. A paralelogramma-felfüggesztés rendkívül robusztus kivitelű, így az egység még kanyarmenetekben sem görbül meg. A paralelogramma forgáspontjai sárgaréz-, illetve műanyagperselyekkel vannak felszerelve. A magtakarók rugóacélból készülnek. Az öszszes vetőcsoroszlya az élettartamot jelentősen növelő, nagyszilárdságú mangánacélból készül. Szélsőséges alkalmazási viszonyokhoz keményfémmel ellátott változat is rendelkezésre áll. Ez nagymértékben csökkenti a gyorsan kopó alkatrészek cseréjének költségeit. A szériafelszereltségként beépített túlterhelés elleni védelem megóvja a vetőegységet a sérülésektől. További nyírócsapok állnak rendelkezésre a tartógerendán. Opciós lehetőség a vetőegységek elektromos úton történő egyenkénti kikapcsolása. Így könynyen elkerülhető a felülvetés. A pneumatika és az elektronika részére betervezett csatlakozási helyek a vetett sorok számának változtatásakor (pl. cukorrépa és repce vetésekor) az átszerelést rendkívül egyszerűvé teszik. Az idomacél vázhoz rögzítő kapcsolószerkezettel a vetőegységek cseréje könnyen végrehajtható. Az AMAZONE UG vontatott permetező könnyen kezelhető és robusztus kialakítású, ami garantálja, hogy könnyű traktorokkal és csekély állásidőkkel nagy területteljesítményeket érjen el. Ez a ma kapható egyik legmodernebb permetezési technika, amellyel gyorsan és biztonságosan lehet közlekedni a közúton, amelyet kényelmesen, hibamentesen és gyorsan lehet kezelni, és amellyel pontosan és környezetkímélő módon lehet dolgozni a szántóföldön. Az UG, a 100 ezer hektáros gép, amelyet robusztus, profilacél gépváz, valamint a gépvázban elhelyezett tömlők jellemeznek. A Power injektorral ellátott vegyszerbekeverő tartály szintén jellemzi a típust, csakúgy, mint a nagy térfogatú tisztavizes öblítőtartály, amely a permetlétartályban visszamaradó szer felhígításához, vagy a permetezőgép tisztításához is használható. A gép külön kézmosó tartállyal is rendelkezik. A vegyszerező kezelése egyszerű, könnyen áttekinthető, hiszen az összes kezelőelem baloldalon található, logikusan és összekeverhetetlenül. A membrán-dugattyús szivattyúk rendkívül üzembiztosak akár folyékony műtrágyával is problémamentesen üzemelnek. A szivattyúk többhengeres kivitele nagy szívóteljesítmény mellett egyidejűleg egyenletesen nagy szállítóteljesítményről gondoskodik, és biztosítja a szivatytyú csendes járását. A szivattyúk 250 l/min (Special) vagy 370 l/min (Super) szállítási teljesítménnyel kaphatók. A 370 l/min teljesítményű szivattyú tandem rendszerű, amelynél egy munka- és egy külön keverőszivattyú működik együtt. A tandemszivatytyú mindenekelőtt nagy szórásmennyiségű üzemeltetésre alkalmas. Forró Péter termékmenedzser 28 Agrár Horizont Agrár Horizont 29

16 Kukorica fajtakísérlet eredményeink az ellentmondásos klímájú 2014-ben Kétségtelen, hogy szélsőségek mindig voltak és lesznek időjárásunkban, így ebben az értelemben az elmúlt évi meteorológia nem nevezhető különlegesnek. Ami mégis egyedivé teszi, az az éves csapadékmennyiség sajátságos időbeli eloszlása, szinte matematikai pontosságú megfelezettsége. Míg az év első hat hónapjában - május kivételével - kifejezetten száraz, aszályos körülmények uralkodtak és országos viszonylatban mindössze 260 mm csapadék hullott az átlagos 291 mm-rel szemben, ezzel ellentétben július derekától a szűnni nem akaró zivatarok, özönvízszerű felhőszakadások okoztak súlyos károkat a mezőgazdaságban. Októberig számolva a négy hónap összesített, 420 mm-es csapadékmennyisége pontosan kétszerese a 30 éves átlagnak, ami komoly kéziféket jelentett az aktuális növénytermesztési, növényvédelmi munkákban. Emiatt az anomália és kontraszt miatt illettük az elmúlt esztendő időjárását az ellentmondásos jelzővel. A csapadékhoz hasonlóan az átlaghőmérsékletet is kisebb-nagyobb kilengések jellemezték, ugyanakkor a kukorica termékenyülés, termésképzés szempontjából kritikus nyári hónapokban elmaradtak a korábbi éveket jellemző hőhullámok, sorozatos hőségriadók, ezért már ekkor borítékolható volt a kukorica termésrekord és bizakodva vártuk a folytatást. Azonban hamar üröm vegyült az örömünkbe, mivel a megállíthatatlan csapadékfolyam miatt a termelés záró ciklusában végtelenül vontatottá vált a kukoricaszemek vízleadása és betakarítása. Már néhány milliméter újabb eső is lehetetlenné tette az aratást a vízzel telített, tehát járhatatlan talajokon, sok helyen még a lánctalpas kombájn is kevésnek 1. ábra bizonyult. A próbatételek sorát a szárítókapacitások szűkössége is tetézte, amely idegtépően lassította a terményleadások folytonosságát és korlátozta a betakarítások ütemét. Végső csapásként a nedves évjárat berobbantotta a fuzáriumos gombafertőzést, így a terményátvételnél újra előtérbe került a DON toxin kényes kérdésköre is. Összességében a mennyiségi szempontból reményt keltő nyári hónapok után a minden vonatkozásban gyötrelmes és kihívások sorát támasztó őszi időjárás végzetesen degradálta kukoricatermesztésünk jövedelmezőségét. Az országos csapadék és átlaghőmérséklet értékek látványos havi eltéréseit az 1. ábrán szemléltetjük. Üzletágunk stratégiai fontosságúnak tartja, hogy a fajtaválasztást, vetőmagvásárlást saját eredményeinkkel is támogassuk. Ehhez az országos fajtakísérletei hálózatunk adatai és tapasztalatai nyújtanak megbízható támpontot. Az idei nagyparcellás fajtaössze hasonlító kísérleteinkben 13 nemesítőház (Caussade, Dow Seeds, Euralis, KWS, Limagrain, Maisadour, Marton Genetics, Monsanto, Pioneer, RAGT, Saaten Union, Syngenta, Szeged) 43 perspektivikus hibridjét vizsgáltuk, FAO ig terjedő tenyészidő csoportokban. Az extrém klimatikus körülmények közepette a hat értékelhető eredményt biztosító termőhely és a tesztelt hibridek betakarítási eredményei alapján fajtakísérletünk összesített hektáronkénti 10,8 tonnás termésátlaga egy lehelettel marad el az ezredfordulót követő évi 11 tonnás kísérleti csúcsterméstől. A termesztés rentabilitását alapvetően meghatározó paraméterek, a hozam- és betakarítási nedvességtartalom értékek hibridsoros összefüggéseit pontdiagramon ábrázoltuk (2. ábra). A hozamtengely Y értékskáláját végignézve termőképességben mindegyik hibrid tonnákkal múlta felül az országos átlagban elért hektáronkénti 7,8 tonnás hozamértéket. A hibridek ilyen intenzitású termésszintje nem igazán okozott meglepetést, hiszen kifejezetten arra kértük a nemesítőházakat, hogy demósorunkba a legversenyképesebb hibridjeiket biztosítsák, melyek lényegében realizálták a tőlük előzetesen várt teljesítményt. A korábbi évekhez hasonlóan a termésverseny abszolút nyertesei a leghosszabb tenyészidejű anyagok közül kerültek ki. A képzeletbeli dobogón kiugró, 12 t/ha feletti teljesítménynyel a Pioneer közép- és késői érésű hibridjei végeztek, sorrendben: P FAO 510, P FAO 450 és P FAO 490. Éppen a FAO számuk miatti betakarítási nedvességtartalmuk jóval felülmúlta a 19,9 százalékos főátlagot, sőt a P0412 és P0216 hibridek nedvességei messze a legmagasabbak, 22 százalék felettiek voltak. További 14 bőtermő, jórészt FAO 400-as hibrid ért el kimagasló, 11 t/ha feletti átlagterméseket. Ebben a terméselit csoportban öt korrelációtörő FAO hibrid is helyet követelt magának (DKC 4717, LG , DKC 4795, P9606, Phileaxx), jelezve, hogy amennyiben a termőképesség az elsődleges fajtaválasztási szempont, nyugodtan gondolkodhatunk akár a korai éréscsoport hibridjeiben is, ráadásul ezek nedvességtartalma jóval alacsonyabb. A termésbomba 11 tonnás hibridekről csak felsőfokban beszélhetünk, mivel extra termésszintjükhöz pluszként kifogástalan agronómiai tulajdonságok társulnak. A termésrangsor élmezőnyében több olyan hibrid is szerepel (DKC4717, DKC4590, P9721, P0216, PR37N01, Futurixx, Superbia, Mikolt) melyek fajtakísérleteinkben nem először bizonyítják kiegyensúlyozott, a csoportátlagot megbízhatóan felülmúló terméspotenciáljukat, köszönhetően kivételes alkalmazkodóképességüknek. A csúcskategóriás külföldi hibridekkel lépést tartó hazai genetika külön kiemelést érdemel. A Marton Genetics újgenerációs Mikolt (FAO 410) hibridje megerősítve a tavalyi debütáló eredményét, újra megvillantotta termésfölényét. A termés főátlagot tavaly 5, az idén 6 százalékkal múlta felül, tanúsítva, hogy az egyre rapszodikusabb termelési feltételek között is ingadozásmentes teljesítményt garantál termelőjének. A 410-es FAO száma dacára a nedvességtartalma főátlag közeli, nővirágzása pedig pár nappal korábbi a hasonló érésidejű hibrideknél. Kísérleti hálózatunkban első alkalommal mérettek meg a DKC5031 (FAO 470), a KWS 2482 (FAO 410), az LG (FAO 390), valamint a Mas 47.P (FAO 430) hibridek és rögtön a bemutatkozás évében meggyőzően teljesítettek. A termelési környezethez jól alkalmazkodó, jó tápanyagfeltáró-képességű és rezisztenciális tulajdonságú, remek szárszilárdságú hibridek, ami világosan alátámasztja, hogy a kukoricanemesítés még közel sem érte el felső korlátját. Idén a szárítási költségek alakulása szempontjából kulcsfontosságú fajtabélyeggé vált a hibridek vízleadási dinamikája, betakarítási szemnedvessége. Ebben az értékmérőben tág intervallumon belül, 18,7 és 22,3 százalék között szóródtak az értékszámok, több százalékkal meghaladva az elmúlt évek igencsak irigyelt értékeit. Alaposan felborult a korábban megszokott trend, vagyis a FAO szám-nedvességtartalom között jellemzően fennálló pozitív korreláció. Elsősorban az irreálisan elhúzódó, az optimálistól jóval későbbi betakarítási időpontok miatt, olyannyira, hogy több FAO 400-as hibrid alacsonyabb nedvességtartalmú volt a korai éréscsoport elejére pozícionált hibridnél. Ezt 2. ábra 3. ábra igazolja példaként a diagramon kék betűszínnel megjelölt középérésű hibridek közül a SY Octavius, P9721, Futurixx, míg a korai éréscsoportból a P9606 (FAO 380), a DKC4795 (FAO 390) vagy a SY Ulisess (FAO 380) hibridek érésidejükhöz viszonyított extra alacsony nedvességei. Habár az idén rekordhozamokat takarítottunk be, éppen a termésbőség, valamint a kedvezőtlen piaci folyamatok és a nyomott világpiaci árak kölcsönhatásaként a terményárak drasztikusan lecsökkentek, így elmaradtak az előző évek rekord árbevételei és az eredményszámítások nem ritkán mínuszos előjelűvé váltak. Ez automatikusan maga után vonja, hogy a tavaszi termelési ciklusban lényegesen szűkösebb kerettel gazdálkodhatunk, ezért még nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk az egyes hibridek ár-érték arányának elemzésére. Ha a kísérletünkben tesztelt hibrideket vesszük alapul, a nagy termőképességű, 11 tonna feletti sávban elhelyezkedő hibridek hektárra számított ( szem/zsák) vetőmag árai kimondottan széles tartományban, 41 ezer és 62 ezer forint között szóródtak (3. ábra). Ez azt jelenti, hogy a közel azonos genetikai tudás ellenére jókora, akár 50 százalékos vetőmag áreltérések is lehetnek! Éppen ezért a jelenlegi gazdasági helyzetben létfontosságú, hogy a fajtaválasztást egy komplex és nemcsak a tonnákra koncentráló fajtaértékelés előzze meg. Mivel idén kulcsfontosságú szerepe volt annak, hogy milyen hibrideket választottunk a vetésszerkezetbe, a fajtaválasztást segítő minél részletesebb tájékoztatás érdekében táblázatos formában közöljük a bábolnai fajtasor felvételezési adatait, tapasztalatait (Táblázat). A táblázatban a levéltetű fertőzöttség mértékének bonitálása is szerepel. Már az előző lapszámunkban jeleztük, hogy az inszekticides csávázás hiánya és a kedvező u 30 Agrár Horizont Agrár Horizont 31

17 Kukorica fajtakísérlet u Bábolnai fajtakísérlet felvételezési adatai, Hibrid Fajtatulajdonság FAO szám Nővirágzás napja Napok vetéstől nővirágzásig Növény -magasság (cm) Csőmagasság (cm) Levéltetű fertőzöttség (július eleje) 1. Karnevalis KWS DKC 4025 Monsanto DS0336 Dow Seeds P9241 Pioneer DKC 4541 Monsanto KWS 9361 KWS DS0791 Dow Seeds ES Mosquito Euralis Estilla Bázismag Tessali Caussade DKC 4631 Monsanto SY Iridium Syngenta DKC 4590 Monsanto Kassius KWS Sufavor Saaten Union GKT 376 Szeged LG (Limanova) Limagrain Surreal Saaten Union Mas 37.H Maisadour GKT 372 Szeged DA Sonka Dow Seeds P9606 Pioneer PR37N01 Pioneer Ferarixx RAGT SY Ulises Syngenta DKC 4717 Monsanto LG Limagrain Phileaxx RAGT DKC 4795 Monsanto ES Sensor Euralis P9721 Pioneer Futurixx RAGT SY Octavius Syngenta Mikolt Bázismag KWS 2482 KWS Mas 47.P Maisadour P9911 Pioneer Pincki Caussade Superbia Saaten Union DKC 5031 Monsanto Cadixxio RAGT P0216 Pioneer P0412 Pioneer (+++ erős; ++ közepes; + minimális) időjárás együttes hatásaként egyes hibrideknél erőteljes levéltetű fertőzés alakult ki, amit azért nem hagyhatunk figyelmen kívül, mert a levéltetvek kártétele nemcsak a növénynedvek szívásában és a vírusterjesztésben merül ki, hanem toxikus nyálukkal hátráltathatják a további fejlődést, végső soron terméskiesést okozhatnak. Fajtakísérleteink záró konklúziójaként leszögezhetjük, hogy fenológiai megfigyeléseink és 32 Agrár Horizont betakarítási eredményeink alapján a 43 értékelt hibrid kivétel nélkül méltán megérdemli a versenyképes, sőt a jövedelmező minősítést, hiszen kiemelkedő termésszintjük nagy biztonsággal fedezte a termelési költségeket, ezért bármelyik hibrid kockázatmentes választást jelent az üzemi méretben történő termeléshez. Természetesen évi hibrid kukorica fajtaajánlatunkban nemcsak a demókísérle teink ben szereplő, hanem valamennyi, a hazai piacon jelenlévő nemesítőház teljes fajtakínálatának helyet biztosítunk. Kérjük Önöket, hogy éljenek a lehetőséggel és keressék megrendeléseikkel területi képviselő kollégáinkat, akik mindent megtesznek azért, hogy a tavaszi vetéshez elképzelt fajtaszerkezet vetőmagjait versenyképes, termelőbarát áron ajánlják. Goór Szilvia

18 Heten egy gazdaságban XXXX Körkép Huszonegy éves múltra visszatekintő, folyamatosan terjeszkedő és bővülő gazdaság a Zsédely-családé, ahol majd három generáció él és dolgozik együtt. A legkisebbek azonban még csak játszani jönnek a mezőörsi gazdaságba. Az édesapa, Zsédely Rudolf, és két fia, Tamás és Gergő együtt dolgoznak nap mint nap. Összeköti őket a családi kötelék mellett a föld tisztelete, valamint a vadászat és a horgászat szenvedélye. Mióta működik a családi gazdaságuk, milyen volt a kezdet? Zsédely Tamás: 1994-ben vágtunk bele édesapámmal a gazdaság építésébe, majd egy-két évvel később az öcsém is csatlakozott hozzánk. Fokozatosan bővültünk: az induláskor egészen apró gazdaság volt a miénk, mára már viszont a környező vidéken egy közepes gazdaságnak számítunk. Jelenleg hektáron gazdálkodunk, ennek a fele bérelt terület, fele pedig saját tulajdon. Ezeken a földeken kívül további 300 hektáron végzünk bérmunkát. A földek 20 kilométeres körben helyezkednek el. Először, mint minden kezdő gazdálkodó, használt gépekkel dolgoztunk, aztán megpróbáltuk a minőséget előtérbe helyezni, és folyamatosan korszerűsíteni, már ahogyan az anyagi helyzetünk engedte. Mára gépparkunk megfelel a kor követelményeinek. Milyen növényeket termesztenek? A vetési területünk sokszínű: egyharmadát kukorica, egyharmadát gabona, egyharmadát pedig az apró magvak a mák, a facélia, az olajos magvak és a repce teszi ki. Mindezek betakarítását egyetlen New Holland kombájn végzi el. Ha már a gépet említette, miből áll a gépparkjuk? Jelenleg két 210 lóerős New Holland T7060 AutoCommand traktor látja el a nehezebb talajművelési munkákat. Az idén ötödik éve, hogy megvásároltuk az erőgépeket. Mindkettőt rugózott kabinnal és rugózott híddal, valamint 50-es, fokozatmentes váltóval szerelték. Van egy 140 LE-s Massey Ferguson traktorunk is, amivel elsősorban a vetési munkákat végezzük. Ezeken kívül még két kisebb, egy 100 LE-s Landini és egy szintén 100 LE-s Fendt erőgépünk is van, amiket kiegészítő munkákra használunk. Valamint éppen a közeli napokban érkezik hozzánk az új New Holland T6.175-ös erőgépünk, amit a finomabb feladatok elvégzésére szánunk, úgy mint a vetés, permetezés vagy a tápanyag-utánpótlás munkálataira. Ez is rugózott hidas és rugózott kabinos kialakítású, ECO váltóval szerelt gép, amelynek a tetőablaka nyitható. Az új gépet mechanikus hátsó három pont kihelyezett szelepekkel kértük, automata szántóföldi és országúti üzemmódokkal, illetve állandó motorfordulat funkcióval, emellett művelőkerék-garnitúrát is rendeltünk hozzá. A permetezőnk légzsákos, aminek legalább ekkora a lóerőigénye. Másrészt a szállításnál is számítunk az erőgépre, hogy tehermentesítsük a két nagyobb traktort. Esetleg könnyebb talajmunkák végzésére is befogjuk majd. Zsédely Gergő: Szeretek a két AutoCommanddal dolgozni, mivel könnyen kezelhetőek. A táblavégi fordulókat általában beprogramozom, emellett az is nagyon hasznos, hogy kiírja a napi szervizt, így folyamatosan nyomon tudom követni a fogyasztást és a területteljesítményt is. Ha megadom a munkagép szélességének az adatait, akkor a traktor kiírja, hogy óránként hány hektárt művelek meg, illetve feltünteti a fogyasztás mértékét is literben jegyezve. Nagyon jól dolgozik a gép, csak arra kell vigyáznom, hogy a két traktor könnyedén húzza a munkagépeket, ezért kicsit vissza kell fognom az erőgépet. Ha ezekre odafigyelek, akkor mindig szép munkát végez a gép. Zs. T.: Teleszkópos rakodónk is van. Egy ekkora gazdaság ilyen gép nélkül ma már elképzelhetetlen. Fontos, hogy a megtermelt növényeket ne a föld mellől kelljen eladnunk. Korábban két kombájnnal dolgoztunk, azonban hét éve megvásároltuk a CSX7080-as betakarítógépünket, ami egyszerre váltotta ki a két előző gépet. Sokat vonulunk vele, mivel a területeink olyan 20 km-es körzetben, Győrtől Győrasszonyfáig helyezkednek el. Emiatt sok a kombájn motorjának üzemórája. Egyébként négydobos, hatládás, differenciálzáras és széles gumikkal szerelt a betakarítógép. Az utóbbi nagyon jó döntésnek bizonyult, mert jól tudunk vele sárban is dolgozni. Minden betakarítási feladatot ez az egy gép lát el: tisztán dolgozik és könnyű karbantartani. Milyen tapasztalataik vannak a szervizzel és az alkatrészellátással kapcsolatosan? Azzal tisztában vagyunk, hogy amivel dolgoznak, az természetesen kopik is. Éppen ezért, amikor a gépvásárlással kapcsolatban meghoztuk a végső döntést, nagyban hozzájárult Fokozatosan bővültünk: az induláskor egészen apró gazdaság volt a miénk, mára már viszont a környező vidéken közepes gazdaságnak számítunk a megbízható szervizhálózat. Egyrészt éppen emiatt döntöttünk a New Holland gépek mellett, ugyanis elégedettek vagyunk a szervizesekkel. Az alkatrész-utánpótlás is zökkenőmentesen működik: bármi gondunk van, segítőkészek, megoldják a problémánkat. Akár hétvégén és este is. Rugalmas mind az alkatrészellátás, mind a szervizhálózat. Másrészt tapasztalataink szerint megbízható gépek, nem volt még olyan gondunk, amit ne tudtak volna maximum egy-két napon belül elhárítani, sem szezonban, sem azon kívül. F. R. 34 Agrár Horizont Agrár Horizont 35

19 TALAJINFO gyors, precíz és áttekinthető megoldás Az IKR Agrár Kft.-ben működő technológiafejlesztési ágazat egyik kiemelt feladata a GPSszel támogatott talajmintavétel, talajvizsgálat és agrokémiai szaktanácsadás. Hisszük - és nem alaptalanul -, hogy csak a jó minőségben elvégzett talajmintavétel lehet az alapja annak a szaktanácsadási munkának, mellyel partnereinket szeretnénk támogatni az inputanyagok szakszerű felhasználásában. Ahhoz, hogy jó minőséget produkáljunk, több szempontot is figyelembe kell venni (több elvárásnak is meg kell felelnünk). A jó szervezés elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenhova időben odaérjünk. Persze ehhez nélkülözhetetlen, hogy a mintázandó táblákról rendelkezésünkre álljanak a szükséges információk, mint a blokkazonosító, az elővetemény, a tervezett kultúra és a laborvizsgálat típusa. Egy megrendelés általában több részletben teljesíthető, hiszen a talajmintavétel elsősorban tarlón, szerves- és műtrágyaszórás előtt lehetséges. Kialakítottuk az automatikus adminisztráció feltételrendszerét, korszerű eszközök, szoftverek használatával a kritikus időszakban (a mintavételkori időjárás és talajviszonyok, valamint a lekerülő növényállomány szűkös időintervalluma) gyorsabban tudunk teljesíteni. Közös adatbázisban tartjuk nyilván a megrendelt területeket, azok előveteményeit és a tervezett kultúrákat. A táblákról vezetett és eltárolt adatok ismeretében egyetlen egy lekérdezéssel tudjuk, hogy adott megyében hány mintát kell vennünk például napraforgó betakarítás után, mekkora területet műtrágyáztak adott időben stb. A gyors tervezést segítendő színekkel jelöljük az éppen mintázandó táblákat. Fontos, hogy szélsőséges talajviszonyok között is egyenletes mintavételi mélységet tudjunk biztosítani. Ezért és a szolgáltatásunk iránti felfokozott igény miatt a kezdeti kézi Az egyenletes mintavételi mélységet a terepjárókra szerelt fúrók garantálják mintavételezést 2008-ban gépi mintavételezésre váltottuk, mind szántóföldi, mind ültetvény kultúrákban. A precíziós talajmintavétel alapja: annak terv szerinti végrehajtása. Több mint 10 éves tapasztalatunk erősít meg bennünket abban, hogy partnereink elvárják tőlünk a megszokott minőséget, technikai felkészültségben a naprakészséget. Ezért jelentős összegeket fordítunk talajminta-vételi és szaktanácsadási rendszerünk folyamatos korszerűsítésére. Saját terepi tapasztalatainkat, legújabb kísérleti eredményeinket felhasználva, mindig a legújabb előírásoknak, elvárásoknak megfelelve korszerűsítjük rendszerünket. Mind az adatok előkészítésében, feldolgozásában, mind az elemzőmunkában saját tapasztalatokra alapozott és szakmai ismeretekkel is alátámasztott térinformatikai rendszert használunk. Az egyes táblákról rendelkezésre álló adathalmaz nagy értéket képvisel, ezért nagy gondot fordítunk az adatok rendszerben történő kezelésére, az évenként frissülő adatbázis szakszerű integrációjára. A TALAJINFO (talajinfo.ikragrar.hu) új, korszerű megoldást nyújt a mintázandó táblák bejelöléséhez. A település nevének beírásával gyorsan megtalálja az Ön művelésében álló táblákat, azok körberajzolása után egy gombnyomással aktualizálhatja azokat adatbázisunkban, így a mintavételezés megkezdéséhez már csak a terveket kell elkészítenünk. A mintázandó táblák felvétele után az irodában készítjük el a mintavételi tervet megrendelőnk igénye szerinti sűrűséggel, de maximum 5 hektáronkénti felbontásban. Az országban egyedülálló fejlesztésnek köszönhetően az IKR Agrár Kft. TALAJINFO web lapját a talajminta-vételi szolgáltatásunkkal összekötve garantáltan naprakész információkat kap valamennyi táblájának tápanyag- ellátottsági viszonyairól térképes formában. Jó hír, hogy a korábbi évek adataihoz jelszó birtokában minden eddigi megrendelőnk hozzáférhet, hiszen a korábbi talajvizsgálati eredményeket, azok térképi rétegeit is integráltuk rendszerünkbe. Talajvizsgálati eredmények a TALAJINFO- n A TALAJINFO-val gyorsan és precízen importálni tudja tábláit az IKR Agrár Kft. rendszerébe A webes alkalmazás segítségével közvetlenül és azonnal láthatja valamennyi tábláját, azokon a mintavételi cellákat (mintatereket), valamint azok tápanyagellátottságát. Itt láthatja és kezelheti az összes táblához tartozó vetéstervet és egyéb, a táblához tartozó leíró adatokat, ezzel megadva a mintázás fontossági sorrendjét. talajmintavétel és szaktanácsadás Ezen felül a termelőnek lehetősége a nyílik az IKR Agrár Kft. munkatársai által feltöltött műtrágyázási terveket, valamint tőszámterveket letölteni a webes alkalmazáson belül. A digitális tervek on-line a terepjáróba épített terepi eszközbe, a FieldBookokba kerülnek. A FieldBookokon a folyamatos internetes elérésnek köszönhetően a mintavételező kolléga a háttérben lévő műholdkép segítségével a terepen gyorsan tud tájékozódni. Az irodában az Ön segítségével előre berajzoltathatja a tervezett útvonalat, ezzel is segítve a még könnyebb tájékozódást és hatékonyabb munkavégzést. Terepi szoftverrel kollégáink a megtervezett mintavételezést végrehajtják. A mintavételezés közben bejárt útvonalat és egyéb adatokat - mint a mintavételezés sűrűsége, sebessége, nem mintázható (trágyázott, szántott, vízállásos) mintavételi cella stb. - rögzítjük a központi adatbázisban. Talajminta-vételi flottánkat munka közben teljes GPS-es felügyelet alatt tartjuk. A mintavétel minden egyes lépését nyomon követjük, adatait rögzítjük és tároljuk, így megrendelőnk A mintavételre váró táblákat sárgával jelöltük a térképi adatbázisban Legmodernebb eszközök a talajmintavétel szolgálatában u 36 Agrár Horizont Agrár Horizont 37

20 talajmintavétel és szaktanácsadás Precíziós növénytermesztés u Mintaterenként rögzítjük az útvonalakat és egyéb adatokat 38 Agrár Horizont Differenciált tápanyag-kijuttatási terv a precíziós műtrágyaszóráshoz utólag is ellenőrizni tudja, hogyan történt a minta-vétel (a talajminta-vételezés bizalmi kérdés). Az útvonal rögzítése az alapja annak, hogy a legközelebbi talajmintavételkor ugyanezen nyomvonal mentén történjen a mintázás és a két tápanyagellátottsági adatsor összehasonlítható legyen. A talajmintákat akkreditált laboratóriumba szállítjuk, majd elvégeztetjük a vizsgálatokat. A kapott eredményeket térinformatikai programunkkal kiértékeljük, térképileg többféle formátumban hozzáférhetővé tesszük. A precíziós technológiával megvett talajminták vizsgálatából származó eredmények sokrétűen felhasználhatók. A vizsgálati eredményeket és a kidolgozott korrekciós tényezőket figyelembe véve meghatározzuk a vetendő növény optimális tápanyagigényét. Mind műtrágyaféleségben, mind hatóanyagban megadjuk a növény fejlődési stádiumához igazítva a kijuttatandó tápanyag mennyiségét. Amennyiben szükséges a szaktanácsadási program ellenőrzéseként a vegetációs időszakban levélanalízist is végzünk. Mivel minden egyes mintateret GPS koordinátákhoz rögzítve szerveren tárolunk, differenciált tápanyag-kijuttatási programunkhoz a termelő igényei szerint lehet csatlakozni. Ne tekintsük az egyébként kötelező mintavételt nyűgnek, szükséges rossznak! Gondoljunk csak bele, hogy ma egy adott növénytermelés költségének százalékát is kiteheti a tápanyagvisszapótlás költsége. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a tech nológiai elemet ok-, vagy rutinszerűen alkalmazzuk. A talajmintavétel és talajvizsgálat költsége 1 évre 1 hektárra vetítve cca. 10 kg kukorica árának felel meg, amely elhanyagolható a benne rejlő előnyök kihasználásából származó jövedelemhez képest. Nem mindegy, hogy a kapott eredmény, a szaktanácsadás milyen mértékben és megbízhatóan tudja támogatni az Ön tápanyagvisszapótlási döntését. Büszkék vagyunk arra, hogy akik a kezdetektől velünk mintáztattak, igénybe vették szolgáltatásainkat, bíznak bennünk és továbbra is bennünket választanak. Egyre bővül megbízóink köre. Válassza a pontosságot, megbízhatóságot, szakszerűséget, a kedvező árérték arányú szolgáltatást. Amennyiben még nem próbálta ki szolgáltatásunkat, tegyen próbára bennünket! Dr. Pecze Zsuzsanna fejlesztési ágazatvezető Könnyebb, pontosabb, gyorsabb Az AGROTEC Magyarország Kft., mint a New Holland gépek és alkatrészek hazai forgalmazója, mindenben igyekszik a legjobbat nyújtani partnereinek. Nincs ez másként a GPS eszközök terén sem. Természetesen a New Holland PLM (Precision Land Management Precíziós földművelés) eszközeit kínálja ügyfeleinek, amely magában foglalja a GPS eszközöket a talajművelés első lépéseitől egészen a betakarításig. Minden művelethez kínál olyan korszerű megoldást, amely lehetővé teszi az inputanyagok racionális felhasználását és emellett megkönnyíti a munkavégzést. A legkisebbtől a legnagyobb gazdaságig, a legegyszerűbb sorvezetéstől a legprecízebb hidraulikus munkagépkormányzásig mindenre van ötlete a New Hollandnak. Az eszközök előnye, hogy nemcsak könnyebbé, hanem pontosabbá és gyorsabbá teszik a munkavégzést így idő és inputanyag takarítható meg. New Holland PLM megoldás A-tól Z-ig De mi is az a precíziós növénytermesztés? A szántóföldi növénytermesztésnek az a formája, amikor a különböző műveleteket (talajművelés, permetezés, tápanyagvisszapótlás stb.) a táblákon belül nem homogén módon végzik el, hanem az adott paraméterek táblán belüli heterogenitásához igazodva. Tipikus példája ennek a helyspecifikus tápanyagkijuttatás, amikor a tábla egyes részeire kevesebb, más részeire több tápanyagot juttatnak ki, a terület tápanyag-ellátottságának függvényében. Miért fontos ez? Mert a PLM eszközök használatával könnyebbé tehetjük a munkavégzést és jelentős inputanyag- és időmegtakarítást érhető el! Milyen alkalmazásokat kínál a PLM? Sorvezetés hogy mindig pontos csatlakozással lehessen műtrágyázni, permetezni. Elektromos kormányautomatika ismérvei között a kiváló ár-érték arány, a fejlett dőléskompenzálás szerepel, illetve további előnye, hogy akár több gépre is könnyen átszerelhető. Hidraulikus robotpilóta a legprecízebb kormányautomatikánk, amelyet fejlett dőléskompenzálás jellemez. Munkagép-kormányzás tulajdonképpen a hidraulikus robotpilóta továbbfejlesztése, mely biztosítja a munkagép pontos nyomon tartását a legszélsőségesebb domborzati viszonyok mellett is. Műholdas korrekciós jelek lehetővé teszik az akár 2,5 cm-es abszolút pontosságot. Permetezőgépek automatikus szakaszvezérlése és dózisszabályozása optimális választás a vegyszertakarékos, valamint az akár tervalapú permetezéshez is. Szemenkénti vetőgépek sorelzárása, tőszámszabályozás az átfedés-mentes, igény esetén változó tőszámú vetés megvalósításához is jó megoldást kínál. Műtrágyaszóró gépek dózisszabályozása lehetővé teszi a terv alapú, táblán belül változó dózisú műtrágyázást. Green Seeker a növényi vegetációs aktivitást mérő szenzor biztosítja a növény fejlettségének leginkább megfelelő nitrogén fejtrágya kijuttatását. A hozammérés képet ad a hozam táblán belüli heterogenitásáról, ezáltal fontos kiegészítő információt jelent a tápanyag-viszszapótláshoz. Telematics - flottakövetés teljes CAN adathozzáféréssel, virtuális, távoli műszerfallal, akár napi 30 perc élő kapcsolattal. Talajszintezés, vízgazdálkodás gréderek, árokásó gépek és dréncső fektető gépek szintszabályozásához, tervezett lejtésű területek kialakításához minősül tökéletes megoldásnak. A New Holland GPS eszközök további előnyei, hogy minden esetben csúcsminőségű, a legkorszerűbb fejlesztéseket alkalmazó mezőgazdasági célszerszámok, amelyekkel erő- és munkagépek mindegyike vezérelhető. A magyar kezelőfelület minden GPS eszköznél az alapfelszereltség részét képezi. Az AGROTEC Magyarország Kft. országos hálózata a New Holland gyár támogatását élvezi, így a cég garantálja, hogy bármilyen esetlegesen felmerülő probléma esetén ügyfelei a lehető legrövidebb időn belül megkapják a szükséges segítséget. A gyártó és a forgalmazó szoros együttműködésének köszönhetően nincs lehetetlen feladat. Dr. Mesterházi Péter Ákos

YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO

YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO Yara Mono Műtrágyák YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO 100%-ban vízoldható kalcium-nitrát, 5 kg, 2 kg Összes nitrogén tartalom: 15,5% Nitrát-nitrogén tartalom: 14,4% Ammónia nitrogén: 1,1% Kalcium

Részletesebben

YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 19% CaO

YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 19% CaO Yara Mono Műtrágyák YaraLiva TM CALCINIT 15.5% N + 19% CaO 100% vízoldható Kalcium-nitrát Kiszerelés: 25 kg, 5 kg, 2 kg A YaraLiva TM Calcinit nitrogént és kalciumot tartalmazó öntöző műtrágya. A kalcium

Részletesebben

YaraLiva CALCINIT. 15.5% N + 26,5% CaO 100%-ban vízoldható kalcium-nitrát Kiszerelés: 25 kg, 2 kg

YaraLiva CALCINIT. 15.5% N + 26,5% CaO 100%-ban vízoldható kalcium-nitrát Kiszerelés: 25 kg, 2 kg Yara Mono műtrágyák YaraLiva CALCINIT 15.5% N + 26,5% CaO 100%-ban vízoldható kalcium-nitrát, 2 kg Összes nitrogén tartalom: 15,5% Nitrát-nitrogén tartalom: 14,4% Ammónia nitrogén: 1,1% Kalcium tartalom

Részletesebben

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de

Részletesebben

NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára

NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18

Részletesebben

UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya

UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya A mezőgazdasági termelők körében egyre jelentősebb az igény olyan korszerű, hatékony és környezetkímélő technológiák iránt, amelyek minél nagyobb biztonsággal

Részletesebben

A 2012-es szezon értékelése

A 2012-es szezon értékelése A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben

Részletesebben

AGRO.bio. Talaj növény élet. Szabó Gábor területi képviselő. Minden itt kezdődik

AGRO.bio. Talaj növény élet. Szabó Gábor területi képviselő. Minden itt kezdődik AGRO.bio Talaj növény élet Szabó Gábor területi képviselő Minden itt kezdődik Az ENSZ 2015-öt A termőtalajok nemzetközi évének nyilvánította. Az ENSZ előrejelzései alapján a nem megfelelő talajművelési

Részletesebben

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex

Részletesebben

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először

Részletesebben

Alpha-Vet Kft. sajtóanyag

Alpha-Vet Kft. sajtóanyag Alpha-Vet Kft. sajtóanyag Egy organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, mely csökkenti az öntözővíz felhasználást és az aszály okozta kiszáradást. A termék fenntarthatósága, társadalmi hasznossága

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

Mikrobiológiai megoldások a fenntartható gazdálkodáshoz

Mikrobiológiai megoldások a fenntartható gazdálkodáshoz Mikrobiológiai megoldások a fenntartható gazdálkodáshoz FÓKUSZBAN A GYÖKÉR 100 millió 1 milliárd baktérium grammonként nagy része hasznos, egy része nem FÓKUSZBAN A GYÖKÉR A cégről dióhéjban: Az AGRO.bio

Részletesebben

NETYE BÁLINT Nyugat-Békés megye netye.balint@trigo.hu +36 30 536 8020 1 HORVÁTH PÉTER. Zala, Nyugat-Somogy 2 KASÓ ANDRÁS

NETYE BÁLINT Nyugat-Békés megye netye.balint@trigo.hu +36 30 536 8020 1 HORVÁTH PÉTER. Zala, Nyugat-Somogy 2 KASÓ ANDRÁS 2015 1 HORVÁTH PÉTER 10 Zala, Nyugat-Somogy 8 horvath.peter@trigo.hu 9 5 12 +36 30 251 0178 1 2 KASÓ ANDRÁS 13 11 Baranya, Somogy megye 6 2 kaso.andras@trigo.hu 4 +36 30 525 1775 3 LUDÁNYI PÉTER Baranya,

Részletesebben

Gramix Prog. Gramix Program. Gramix Program. egyedülálló. célszerűség. célszerűség. gyártástechnológia K+F K+F K+F K+F. minőség. minőség.

Gramix Prog. Gramix Program. Gramix Program. egyedülálló. célszerűség. célszerűség. gyártástechnológia K+F K+F K+F K+F. minőség. minőség. K+F Gramix Program tudatos gazdálkodás gyedi etétel yság s kelát prémium minőség mezo- és mikroelemek egyedülálló gyártástechnológia rugalmasság prémium minőség Program hozzáadott érték ezo- és elemek

Részletesebben

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14. Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?

Részletesebben

Csöppnyi gondoskodás... Csöpp Mix. Lombtrágya család. EK műtrágya. www.csoppmix.hu

Csöppnyi gondoskodás... Csöpp Mix. Lombtrágya család. EK műtrágya. www.csoppmix.hu Csöppnyi gondoskodás... B Mg Csöpp Lombtrágya család Cu Zn Fe Mn N K www.csoppmix.hu Csöpp 1. Kalászos Összetétel (m/m): Nitrogén (N) 10 % Kálium (K 2 O) 5 % (K) 4,15 % Kálcium (Ca) 2,5 % (CaO) 3,5 % Magnézium

Részletesebben

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik AGRO.bio Talaj növény - élet Minden itt kezdődik AGRO.bio Hungary Mikrobiológiai megoldásokat nyújt a mezőgazdaság minden területén Egészséges növekedés termés BactoFil 1500 hektár megfelelő termőtalaj

Részletesebben

TÁPANYAG- GAZDÁLKODÁS

TÁPANYAG- GAZDÁLKODÁS TÁPANYAG- GAZDÁLKODÁS TRÁGYÁK CSOPORTOSÍTÁSA Szerves - Istállótrágya - Hígtrágya - Zöldtrágya - Komposzt Szervetlen - Műtrágya TÁPANYAGOK CSOPORTOSÍTÁSA Makroeklemek - Nitrogén (N) - Foszfor (P 2 O 5 )

Részletesebben

Dr. SZŐKE LAJOS. főiskolai tanár. A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében

Dr. SZŐKE LAJOS. főiskolai tanár. A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében Dr. SZŐKE LAJOS főiskolai tanár A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében 37.Meteorológiai Tudományos Napok Az agrometeorológia kihívásai és helyzete Magyarországon

Részletesebben

Az új trágyázási technológia. Szántóföldi és egyéb növényi kultúrák. www.agrosolution.hu

Az új trágyázási technológia. Szántóföldi és egyéb növényi kultúrák. www.agrosolution.hu Az új trágyázási technológia Szántóföldi és egyéb növényi kultúrák www.agrosolution.hu AGROSOL liquid MINDIG JOBB VELE, mint nélküle! erőteljesebb fotoszintézis jól indul a vegetációs időszak életerős,

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz.

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz. Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/19

Részletesebben

Készítette: Szerényi Júlia Eszter

Készítette: Szerényi Júlia Eszter Nem beszélni, kiabálni kellene, hogy az emberek felfogják: a mezőgazdaság óriási válságban van. A mostani gazdálkodás nem természeti törvényeken alapul-végképp nem Istentől eredően ilyen-, azt emberek

Részletesebben

Közösen értéket teremtünk

Közösen értéket teremtünk Csomagolófóliák Közösen értéket teremtünk Tartalom: 3 oldal: Cégprofil 4 oldal: Fóliatömlõk 5 oldal: Sík és egyéb fóliák 6 oldal: Konfekcionálás, adalékok és nyomtatás 7 oldal: Termékkínálat Cégprofil

Részletesebben

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése 1. A környezet védelemében: Hatékony oltóanyagok biztosítása a környezeti károk helyreállítása érdekében Szennyezett talajok mentesítési

Részletesebben

Heinz és Helene Töpker, Haren, Németország. Tervezés Kivitelezés Szerviz

Heinz és Helene Töpker, Haren, Németország. Tervezés Kivitelezés Szerviz Heinz és Helene Töpker, Haren, Németország Tervezés Kivitelezés Szerviz 2 BIOGÁZ, TERMÉSZETESEN. BIOGÁZ. A JÖVŐ ENERGIAFORRÁSA. Mi a közös a tehénlepény és hatórányi kerékpározásban? Mindkettő ugyanakkora

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Bízik a magyar piacban az AIG KILÁTÁSOK A felelősség típusú biztosításokra még nem figyelnek eléggé a hazai vállalatok

Bízik a magyar piacban az AIG KILÁTÁSOK A felelősség típusú biztosításokra még nem figyelnek eléggé a hazai vállalatok Bízik a magyar piacban az AIG KILÁTÁSOK A felelősség típusú biztosításokra még nem figyelnek eléggé a hazai vállalatok A hazai cégeknél egyelőre a vagyonbiztosításoknál magas viszonylag a penetráció, a

Részletesebben

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február

Részletesebben

C é g t ö r t é n e t

C é g t ö r t é n e t C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és

Részletesebben

Gépüzemeltetés a gyakorlatban. Fecsó Gábor

Gépüzemeltetés a gyakorlatban. Fecsó Gábor Gépüzemeltetés a gyakorlatban Fecsó Gábor Helyzetkép SZAKMAI OLDAL - A mezőgazdasági vállalkozások vezetésének képzettsége és tapasztalata általában agronómiai jellegű. - Új technológiák megerősödése (

Részletesebben

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 1 NITRÁT RENDELET 48% Mo. területének 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről nitrát-szennyezési bírságot köteles fizetni, ami 50.000-500.000

Részletesebben

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer Harmadik generációs infra fűtőfilm forradalmian új fűtési rendszer Figyelmébe ajánljuk a Toma Family Mobil kft. által a magyar piacra bevezetett, forradalmian új technológiájú, kiváló minőségű elektromos

Részletesebben

DuPont termékek a kiskertekben

DuPont termékek a kiskertekben DuPont termékek a kiskertekben Tanos 50 DF Tanos 50 DF szôlôben Különleges tulajdonsággal rendelkezô, kombinált hatóanyagú gombaölô szer szôlôperonoszpóra ellen. A Tanos a DuPont kutatás egyik gombaölô

Részletesebben

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5 1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.

Részletesebben

Küzdi Gyöngyi Ágnes ELTE TTK Környezettudomány, földtudományi szakirány 2010. Témavezető: Dr. Munkácsy Béla

Küzdi Gyöngyi Ágnes ELTE TTK Környezettudomány, földtudományi szakirány 2010. Témavezető: Dr. Munkácsy Béla BIOGÁZ MINT MEGÚJULÓ ALTERNATÍV ENERGIAFORRÁS LEHETŐSÉGE A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN ÉS AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁSBAN A PÁLHALMAI BIOGÁZÜZEM PÉLDÁJÁN SZEMLÉLTETVE Küzdi Gyöngyi Ágnes ELTE TTK Környezettudomány,

Részletesebben

Precíziós talajművelés, és eszközeinek kereskedelme

Precíziós talajművelés, és eszközeinek kereskedelme Precíziós talajművelés, és eszközeinek kereskedelme Készítette: Tóth Éva Bevezető Mezőgazdasági válság ingadozó felvásárlási árak az időszakos túltermelés az időjárási szélsőségek növekedése a bizonytalan

Részletesebben

1. A pályázó adatai. 2. A pályázat rövid címe: ProSid TM MI 700, az új generációs, korróziómentes propionsavas szemesgabonatartósító

1. A pályázó adatai. 2. A pályázat rövid címe: ProSid TM MI 700, az új generációs, korróziómentes propionsavas szemesgabonatartósító " M a g y a r Á l l a t t e n y é s z t é s é r t T e r m é k d í j P á l y á z a t 2 0" 1 5 P á l y á z a t i k a t e g ó r i a: I. A g r á- ir n f o r m a t i k a, T a r t á s t e c h n o l ó g i a é

Részletesebben

A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája

A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája Az elmúlt évtizedekben a szántóföldi növénytermesztés eredményességét elsősorban a hektáronkénti termés mennyisége határozta meg, minimális figyelmet fordítva a

Részletesebben

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN Dr. Koppány György VITAFORT ZRT BEVEZETÉS A BIOÜZEMANYAG CÉLÚ ALKOHOLGYÁRTÁS ALAPANYAGAI A MAGAS SZÉNHIDRÁT TARTALMÚ NÖVÉNYI

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei

Részletesebben

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség.

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség. Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/15

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

GNSSnet.hu. Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban. Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ

GNSSnet.hu. Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban. Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ Precíziós mezőgazdálkodás Automatikus munkagépvezérlés cm-es pontossággal

Részletesebben

QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA

QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT MEGBÍZHATÓ A QUASAR kukorica adapter sorozat a precíz mérnöki munka és hosszú évek fejlesztésének eredménye. Az adapter problémamentes

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de

Részletesebben

Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit.

Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit. Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit. 155 Professzionális, nagy teljesítményű gépek, olíva és más gyümölcsök szedésére fejlesztve,

Részletesebben

KÁLIUM. a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben

KÁLIUM. a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben KÁLIUM a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben Az elmúlt években az elégtelen műtrágya-felhasználás következtében talajaink tápanyagtartalma és tápanyagszolgáltató képessége csökkent,

Részletesebben

ŐSZI KALÁSZOS VETŐMAG HELYZET 2015.

ŐSZI KALÁSZOS VETŐMAG HELYZET 2015. ŐSZI KALÁSZOS VETŐMAG HELYZET 2015. Vetőmag Szövetség Kalászos és Nagymagvú Hüvelyes Növények Szekció Juhász Zoltán Sumi Agro Hungary Kft XVI. KALÁSZOSGABONA FÓRUM Visegrád, 2015. szeptember 8-9. Ki mi(n)t

Részletesebben

Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán

Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán Barkász Zsuzsanna Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Székesfehérvár, 2009. Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi

Részletesebben

MEGOLDÁSOKAT AJÁNLUNK! s z á n t ó f ö l d i o s z i a j á n l á s MÓRAAGRO KFT. ROSALIQ ROSASOL ROSAFERT

MEGOLDÁSOKAT AJÁNLUNK! s z á n t ó f ö l d i o s z i a j á n l á s MÓRAAGRO KFT. ROSALIQ ROSASOL ROSAFERT NEM MŰTRÁGYÁT ÁRULUNK, MEGOLDÁSOKAT AJÁNLUNK! s z á n t ó f ö l d i o s z i a j á n l á s MÓRAAGRO KFT. ROSAFERT ROSASOL ROSALIQ Bemutatkozás A Móraagro Kft. 1996. július 15-én alakult műtrágya, növényvédő

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN AKI Budapest 2010 AKI Agrárgazdasági Információk Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

A Cheminova, mint dán növényvédő szer gyártó vállalat, több mint 3 éve alapította meg magyarországi képviseletét, amelyre végérvényesen igaz a generikus és ugyanakkor innovatív cégjellemzés. A Cheminova

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése 9. A tápanyag-gazdálkodás ökonómiai összefüggései 9.1. A tápanyag-ellátás ráfordítás hozam

Részletesebben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával.

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával. DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám Dekalb repce Akadémia Müller Gábor Repce állományszárítás Roundup Mega használatával Czepó Mihály Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás

Részletesebben

SCANIA AUTÓBUSZOK. Bemutatkozik a Scania Citywide

SCANIA AUTÓBUSZOK. Bemutatkozik a Scania Citywide SCANIA AUTÓBUSZOK Bemutatkozik a Scania Citywide SCANIA CITYWIDE 2-3 Átveszi a vezetést a városi versengésben Napjainkban a világ népességének több mint fele városokban él, és a városiasodás folyamata

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

INFÓ GAIA AWARDS 2014 DÍJ

INFÓ GAIA AWARDS 2014 DÍJ INFÓ INFÓ GAIA AWARDS 2014 DÍJ Nagy örömmel szeretnénk Önöknek bejelenteni, hogy az ALCAPLAST társaság elnyerte a rangos GAIA AWARDS 2014 díjat a Big 5 Dubai kiállításon. Az innovatív termékért való versenyben

Részletesebben

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás

Részletesebben

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony

Részletesebben

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező

Részletesebben

A vizsgálatok eredményei

A vizsgálatok eredményei A vizsgálatok eredményei A vizsgált vetőmagvak és műtrágyák nagy száma az eredmények táblázatos bemutatását teszi szükségessé, a legfontosabb magyarázatokkal kiegészítve. A közölt adatok a felsorolt publikációkban

Részletesebben

Bactériosol - Bactériolit rendszer bemutatása

Bactériosol - Bactériolit rendszer bemutatása Bactériosol - Bactériolit rendszer bemutatása A novenyek osszetetele G. Bertrand 1951 O : 77.9 C : 11.34 H : 8.72 N : 0.82 98.78 % a levegobol P : 0.706 Ca : 0.58 K : 0.226 S : 0.103 Mg : 0.08 1.22 % a

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

TOTAL 44% A VETÉS JOBB MINŐSÉGE Nagyobb hozam és eredmény. NITROGÉN (N) Ammónia nitrogén (N/NH 4 ) 20% 24% KÉN (S)

TOTAL 44% A VETÉS JOBB MINŐSÉGE Nagyobb hozam és eredmény. NITROGÉN (N) Ammónia nitrogén (N/NH 4 ) 20% 24% KÉN (S) NITROGÉN (N) Ammónia nitrogén (N/NH 4 ) KÉN (S) 20% 24% TOTAL 44% Fizikai tulajdonságok: gömb alakú, fehér színű, szagtalan granulátumok Granulometria: 2-5 mm között: min. 95% Vízben oldhatóság: 750g/l

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

Felfuttatható-e a hazai hőszivattyú gyártás?

Felfuttatható-e a hazai hőszivattyú gyártás? Magyar Energetikai Társaság ENERGIA MŰHELY 10. rendezvény 2013. Június 11. Felfuttatható-e a hazai hőszivattyú gyártás? Fodor Zoltán 1 TARTALOM 1. A HŐSZIVATTYÚS TECHNIKA NEMZETKÖZI HELYZETE 2. A FEJLESZTÉS

Részletesebben

A JÖVŐ A PRECÍZIÓS GAZDÁLKODÁS. Hadászi László fejlesztési és szaktanácsadási igazgató

A JÖVŐ A PRECÍZIÓS GAZDÁLKODÁS. Hadászi László fejlesztési és szaktanácsadási igazgató A JÖVŐ A PRECÍZIÓS GAZDÁLKODÁS Hadászi László fejlesztési és szaktanácsadási igazgató Precíziós gazdálkodás 1. Fogalma: Olyan műszaki, informatikai, információs technológiai és termesztéstechnológiai alkalmazások

Részletesebben

Vinasse +P szakmai ismertető anyag

Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza

Részletesebben

Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat

Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat Bioszén, a mezőgazdaság új csodafegyvere EU agrár jogszabály változások a bioszén és komposzt termékek vonatkozásában Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat A REFERTIL projekt

Részletesebben

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Folyamat ésszerűsítés Hidak a jövőbe Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Küldetésünk Ön műszakilag igényes termékeket vagy alkatrészeket készít. Mi a gyártás hatékonyságáról és megbízhatóságáról,

Részletesebben

A Mórakert TÉSZ információs rendszere

A Mórakert TÉSZ információs rendszere A Mórakert TÉSZ információs rendszere Berecz Patrícia DE AMTC GVK SU 2009-2009.08.27 Tartalom A Mórakert TÉSZ bemutatás Informatikai ellátottság Kommunikáció Egyéb informatikai rendszerek A Mórakert TÉSZ

Részletesebben

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tökéletes motorvédelem OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tisztaság és maximális teljesítmény OMV Diesel CleanTech: nagyteljesítményű üzemanyagunk. A prémium HVO biológiai összetevő

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Bemutatkozunk. a vevői igények kielégítésén túl egy biztonságosabb és hatékonyabb gyártási eljárással működő technológia került meghonosításra.

Bemutatkozunk. a vevői igények kielégítésén túl egy biztonságosabb és hatékonyabb gyártási eljárással működő technológia került meghonosításra. MŰTRÁGYÁK Bemutatkozunk A hazai műtrágyapiac két meghatározó tagja a Bige Holding csoporthoz tartozó Nitrogénművek Zrt. és Bige Holding Kft. Magyarországon 1931-ben Pétfürdőn épült az első ammónia- és

Részletesebben

Tápanyag-gazdálkodás

Tápanyag-gazdálkodás Tápanyag-gazdálkodás A szőlő növekedése és terméshozama nagymértékben függ a talaj felvehető tápanyag-tartalmától és vízellátottságától. Trágyázás: A szőlő tápanyagigényének kielégítésére szolgáló műveletcsoport

Részletesebben

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B r e z s a d AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B ri o Telefon: +36 1 999 6346 +36 1 999 6347 +36 1 999 6348 Fax:

Részletesebben

Bemutatkozó anyag, referenciák

Bemutatkozó anyag, referenciák Sales Database Kft. Bemutatkozó anyag, referenciák A cégről A Vállalkozás 2007 óta foglalkozik webes alkalmazás fejlesztéssel, kezdetben egyéni vállalkozásként, majd 2010 óta Sales Database Kft. néven.

Részletesebben

Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia

Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai

Részletesebben

AGROKÉMIA ÉS A NÖVÉNYTÁPLÁLÁS ALAPJAI Oktatási segédlet a műtrágyák felismeréséhez

AGROKÉMIA ÉS A NÖVÉNYTÁPLÁLÁS ALAPJAI Oktatási segédlet a műtrágyák felismeréséhez PANNON EGYETEM GEROGIKON KAR KESZTHELY NÖVÉNYTERMESZTÉSTANI ÉS TALAJTANI TANSZÉK AGROKÉMIA ÉS A NÖVÉNYTÁPLÁLÁS ALAPJAI Oktatási segédlet a műtrágyák felismeréséhez Készítették: Dr. habil. Sárdi Katalin

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései

A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései Hazánk ökológiai körülményeinek figyelembe vételével megállapítható, hogy a tenyészidőszakok többségében a természetes csapadékellátás sem mennyiségben,

Részletesebben