Hírek. A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XXI. évfolyam 10. szám június 2. Ingyenes. Ugyan már, mire jó ez a népi fesztivál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírek. A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XXI. évfolyam 10. szám 2010. június 2. Ingyenes. Ugyan már, mire jó ez a népi fesztivál"

Átírás

1 Hírek Püspökladányi A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XXI. évfolyam 10. szám június 2. Ingyenes Ugyan már, mire jó ez a népi fesztivál Felkelünk, rohanunk, dolgozunk, ágyba zuhanunk Felkelünk, rohanunk, dolgozunk, ágyba zuhanunk s ez megy éveken át. Talán nem vesszük észre, hogy elszaladt mellettünk az életünk Vajon mi jön elő a végső összegzésnél? Ennyi lenne egy ember élete? Szerencsére az ember a kezdetektől fogva nagyon egészséges lelkülettel bír. A történelem előtti idők óta szervez magának olyan eseményeket, napokat, időszakokat, amelyek kiemelik őt a hétköznapok egyhangúságából, megvédik őt a félelmeitől, a biztonság érzetével töltik el, és kezébe adják a jó értelemben vett illúziók kertjének kulcsát. Megteremtik és visszatérő rendszerességgel megélik ünnepeiket. Ma is a népi kultúrából táplálkozó ünnepek csillannak vissza a jelenkor kiemelt és listán tartott napjaiban, időszakaszaiban. Talán ez az oka annak, hogy tizenhat éve megnyílnak Püspökladány kapui a népi előadó művészetek előtt, és mindig van annyi résztvevője a népi fesztiválnak, hogy az 1848-as emlékmű előtti teret teljesen megtöltve szebbnél szebb ruhákba és ünneplő lélekbe öltözött emberek torkából, minden idők legnagyobb létszámú dalárdájából hangozhat fel a fesztivál évekkel ezelőtt kiválasztott dala. Együtt zengi a néptáncos, népzenész és mesemondó gyerek, felnőtt, s a hangokkal együtt száll a lelkük is. S talán ebben az értékét vesztő világban ezért fontos, hogy közel félezer ember évről évre találkozzon egymással a Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és Mesemondó Fesztiválon. Hogy biztonsággal szeretetet, megbecsülést kapjon a tevékenységéért. Ezzel megteremtve-megélve az ünnepnapot, alkalma adódjon arra, hogy kis időre kiemelkedjen a hétköznapok egyhangúságából. Lehet, hogy azoknak, akik ilyenkor köztünk vannak, kicsivel több ragyogó emlék jelenik majd meg a végső stáblistánál Nádasné Szabolcsi Ildikó főszervező, a Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület elnöke Babits Mihály: Nyár (részlet) Esik a nap! Szakad a súlyos, sűrü zápor zuhogva istenigazából. Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég! Óh gyönyörűség! Részeg darázs ráng körülöttem tág körökben, ide röppen és oda röppen: visszatérő csapongás, lenge hűség Óh gyönyörűség!

2 2. Püspökladányi Hírek június 2. Megérkezett a városba az idei év első segélyszállítmánya, melyet a legrászorultabbak között osztanak szét Ahogy a fotó is mutatja, megérkezett a városba az idei év első segélyszállítmánya. Vésztőről érkezett az összesen 28 raklap élelmiszer. 7 raklap, 5600 kg liszt, 14 raklap, 8400 kg száraztészta és 7 raklap, 1646 kg-nyi keksz. Jól jött a segély... Sajnos sok a rászoruló, az adomány egyre kevesebbnek bizonyul. A Magyar Élelmiszer Bank pedig megszigorította a csomagok osztásának feltételét, átvételét tudtuk meg Nagy Ildikótól, a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ vezetőjétől. Az élelmiszer segélyszállítmányt 2007 óta kapja a város. Arnóth Sándor kezdeményezésére vette fel az önkormányzat a szervezettel a kapcsolatot, s azóta több alkalommal érkezett már Püspökladányba szállítmány. Kell is Sass Bulcsú ügyintéző szerint, hiszen azt mondja, a városházán egymást érik a kilátástalan helyzetben lévő emberek. A Karacs Ferenc Gimnáziumban május 14-én a pedagógusok, szaktanárok ültek be az iskolapadba, hiszen a 7 középfokú oktatási intézményt, köztük a püspökladányit is magában foglaló Pálfi István Szakképzés- Szervezési Társulás TÁMOPos pályázatának részeként felnőttképzés indult. Illetve folytatódott, hiszen már 2009 októberétől zajlanak hétvégente a továbbképzések. A TISZK ugyanis 344 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán a szervezet működési struktúrájának kialakítására. Ennek részeként pedig szakmai és képzési programelemeket is meg kell valósítaniuk. Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Felnőttképzési Intézetének vezetője egy 30 órás képzés keretében az új típusú vezetési rendszerről, illetve az ahhoz szükséges tulajdonságokról, készségekről tartott előadást. - Arra szeretném irányítani a hallgatók figyelmét, hogy hogyan kell átalakítani a mai korszerű vezetést. Természetesen azzal kezdünk, hogy legyen önismeretünk, személyiségismeretünk és építsünk egy csapatot, amelynek segítségével a vezetést meg tudjuk oldani. Továbbá olyan gyakorlatokat is készítünk, hogy milyen módon tudjuk az iskola imázsát kialakítani. Megbeszéljük, hogy milyen legyen a vonzáskörzete, milyen legyen az elképzelés, amit szívesen vesznek a tanulók, a szülők és a társadalom. ismertette a képzés fő pontjait a főiskolai tanár. A képzéseket a Hunniareg Pedagógiai Intézet szervezi, és összesen -Amit csak segítségképpen el lehet hozni, azt mindent elhozunk. Ebből látszik, hogy nem csak élelmiszersegélyt osztunk, hanem most például a Szent László Szolgálat Alapítványtól kaptunk porcelán neműt, ágyneműt, ruhaneműket és technikai berendezéseket, tehát gyógyászati segédeszközöket -mondja Sass Bulcsú ügyintéző, vezető tanácsos. A Szent László Szolgálat képviseletében Dr. Kató Ernő elnökigazgató is eljött Püspökladányba, hogy megnézze, hova került az általuk felajánlott segítség. Dr. Kató Ernő elmondta: az elmúlt év augusztusában is támogatta már a szolgálat Püspökladányt és a sárréti térséget több mint 400 ezer forint értékű konzervvel és több mint 600 ezer forint értékű keksszel. Majd decemberben közeledve a karácsonyhoz 5 ezer görög rizses húst és 350 flakon ketchupot adományoztak. Most porcelán eszközöket kaptak a Holland partnereiktől, és a Hilton szállodalánc évek óta patronálja őket. Mivel a közelmúltban cserélték le a készleteiket, ezért nagypárnákat, kispárnákat és matracvédő lepedőket ajánlottak fel. Egy gödöllői gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó cég gyógyászati segédeszközöket adott számukra, amit Püspökladányba juttattak el. Dr. Kató Ernő azt mondja, tudja, hogy Budapestről keletre haladva Magyarországon egyre nagyobb a szükség. Magyarországon ma ezer gyerek él mélyszegénységben és éhezik. Szent László Szolgálat rajtuk szeretne segíteni az adományok által. Elnök urat azonban munkáján kívül családi, baráti kötelék is fűzi a Sárréthez, hiszen felesége szerepi származású. Püspökladányban pedig Arnóth Sándor polgármesterrel ápol jó kapcsolatot. Dr. Kató Ernő reményét fejeztek ki, hogy jó helyre került az adomány. Sass Bulcsú ügyintéző pedig megerősítette elnök urat ebben, hiszen elmondta: Püspökladányban több mint 3000 olyan személy van, akit rászorulóként tart nyilván az önkormányzat. DSA. Továbbképzések egészen augusztusig 12 képzési témakörben folyik az oktatás. - tudtuk meg Apagyi Ferenc szakmai vezetőtől. Olyan képzésekről van szó, amelyek beleszámítanak a pedagógusok kötelező továbbképzési óraszámába is. A továbbképzés körülbelül 280 pedagógust érint a tagintézményekből, ami azt jelenti, hogy a szakképzésben dolgozó tanárok körülbelül fele szerzi meg ezeket az új ismereteket. - Azoknak a képzéseknek, amelyek a tagintézmények vezetőit, középvezetőt érintik, az lenne a célja, hogy az érintetteket megismertessék azokkal a korszerű vezetési ismeretekkel, melyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a megváltozott körülmények között tudják menedzselni az intézményeiket. A másik igen fontos cél a moduláris rendszerű képzések bevezetése. Ezen kívül szeretném még megemlíteni, hogy esélyegyenlőségi képzés is folyt emelte ki a képzések legfontosabb részterületeit Apagyi Ferenc. A pályázat során szervezett felnőttképzések akkreditáltak, ami azt jelenti, hogy egy felnőttképzési szerződés alapján a pedagógusok meghatározott óraszámban részt vesznek ezeken a képzéseken, és egy záróvizsgát tesznek valamennyi képzés után. A sikeres vizsga után pedig bizonyítványt, illetve egy elismervényt kapnak. - Ennek a projektnek a kezdete szeptember elseje, a befejezési időpontja pedig augusztus 31-e. Eddig kell lebonyolítani mindenféle programelemet mondta el lapunknak Vadász Ferenc projektmenedzser, a Pálfi István Szakképzés- Szervezési Társulás igazgatója. - M.A -

3 Püspökladányi Hírek június 2. Letette a parlamenti esküt Arnóth Sándor országgyűlési képviselő Május 14-én délben már gyülekeztek a parlamenti képviselők az ország legnagyobb építészeti látványosságában, a gazdagon díszített, csodálatos Parlamentben, mely a magyar Szent Korona otthona is egyben. Az országgyűlés alakuló ülésére a Püspökladányi Tájékoztató Központ is meghívást kapott Arnóth Sándor országgyűlési képviselőtől, aki már a reggeli órákban megérkezett a fővárosba, hiszen az alakuló ülést megelőzendő ünnepi Istentiszteleten és Batthyányi örökmécsesnél koszorúzáson vettek részt a 2/3-os többséget szerzett FIDESZ-KDNPképviselői csoport tagjai. Interjú a Parlament média termében 3. ország sorsa. Felelősségteljes, gyors és a faladatra koncentráló munka következik, ami igyekszik kezelni a problémákat. Újra kell építeni az országot, és ebből mindenkinek ki kell venni a részét,. Ez nem a több mint 300 parlamenti képviselőn fog múlni, hanem azon a több mint 10 millió honpolgáron is, akik bíznak abban: jobbat kapnak, mint az elmúlt 8 évben. Arnóth Sándor személye pedig a sárréti emberek számára garancia lehet arra, hogy a térség is szebb jövő elé néz mondta Rácz Róbert. Az alakuló ülésre érkezik Sólyom László köztársasági elnök Nagyon nagy megtiszteltetés a közbizalomnak ez a foka, amivel újra a Parlamentbe kerülhettem, mint a Sárrét képviselője. Sokrétű munkát kell végezni -mondta Arnóth Sándor az ünnepélyes eskütétel előtti interjújában. Változtatni kell a választójogi törvényen, komolyan kell venni az ígéreteket. A kisebb parlament, kisebb önkormányzat és a közbiztonság javításának feltétele is törvényi módosításokat kíván. Emellett pedig elsődleges, hogy a gazdaságot talpra kell állítani. Én magam a pénzügy bizottság tagja leszek, mint 1994 óta valamennyi ciklusban. Az Arnóth Sándorral készített interjúnk során nem hagyhattuk el azt a témát sem: hogy rendhagyó módon érkezett több hajdú-bihari képviselő társával együtt Budapestre, a Parlamentbe. Kósa Lajos vezetésével és ötlete nyomán kerékpárral tették meg a közel 200 kilométeres távot. Arnóth Sándor azt mondja: képviselő társa ötlete meglepte, de támogatta, hiszen ez egyértelműen kifejezi: ha kell mostoha körülmények között is képesek és tudnak dolgozni, ahogy útjuk is vezetett idefelé. Esőben, szélben. A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, Rácz Róbert is mandátumot szerzett, képviselőként ugyan csak az alakuló ülésre érkezett a Parlamentbe. Elmondta: van ok a bizalomra egy jobb jövőben, mert jó kezekbe került az -Én Arnóth Sándor polgármester urat nagyon rég óta ismerem. Nem is ez az első eset, hogy őt megválasztották egyéni körzeti képviselőnek, mert 2002-bem már ő volt az egyéni választó kerület képviselője. Arnóth Sándort nagyon nagy munkabírású, autentikus sárréti embernek ismerem, ismerjük, akinek a szíve az ott élő emberekért dobog, a szó legszorosabb értelmében. Nagyon harcos és egy nagyon hiteles képviselője az ott élő embereknek, aki nem kiemelkedni akar a közösség soraiból, hanem egy akar lenni közülük, aki értük dolgozik, és én ezt nagyon tisztelem Arnóth Sándorban. Az a komoly előnye esetleg másokkal szemben, hogy mindig tud az emberek fejével gondolkodni, érti a problémájukat, és tud az ő nyelvükön beszélni, és ez talán nem is kevés egy parlamenti képviselő esetén mondta Rácz Róbert. A 2/3-os patkó egy része Két miniszter-jelölt-fazekas Sándor Karcag polgármestere és Matolcsy György Hogy pontosan mekkora a baj az ország pénzügyeit tekintve, még nem tudja pontosan a most felálló új kormányzat. Hiszen még nem tisztázottak a valós számadatok. Azt viszont Pokorni Zoltán szerint már látni lehet: az elmúlt 20 év legnehezebb ciklusa következik. Ez derült ki abból a beszélgetésből, melyet a politikussal készítettünk. -Ha visszagondolunk, 1998 és 2002 között az állam adósság 58- ról 53%- ra csökkent. Négy év alatt 5 % -ot tudtunk lefaragni egy nagyon következetes munkával. Most 80% fölött van! Tehát, ha ezt vesszük alapul, 16 év kell, hogy oda jussunk, ahol voltunk 2002-

4 4. Püspökladányi Hírek június 2. Veres János leköszönő szocialista miniszter A Hajdú-Bihari képviselők között Arnóth Sándor ben, ami eléggé keserű, eléggé kiábrándító. Ezzel együtt csinálni kell, mert mást nem lehet tenni, de hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint volt 1998-ban vagy 2002-ben, sokkal szűkebbek a lehetőségei az ország gazdaságának, az bizonyos mondta Pokorni Zoltán. Rácz Róbert a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés elnöke egyenruhában tette le. Az ülésterembe még öltönybe vonult be, majd az eskü előtt letette, hogy az alatta lévő gárda mellényben tegyen fogadalmat. Sólyom László államfő ezzel kapcsolatban később közleményt adott ki, melyben kifejezésre juttatta: a Jobbik frakcióvezetője jogsértéssel kérkedve esküdött a jogszabályok betartására, s hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben. A parlamenti folyosókon egymást érték a hírekből, a televízióból közismert arcok, politikusok. Aztán megszólalt a csengő, ami az ülésterembe szólította a képviselőket. Közben minden figyelem a folyosóra szegeződött. Megérkezett Sólyom László köztársasági elnök díszkíséretben. Amikor belépett a terembe, megszólaltak a harsonák, s a himnusszal kezdetét vette a Parlament alakuló ülése. A Parlamentben 123 ellenzéki és 263 kormánypárti képviselő ül. Köztük 17 Hajdú-Bihar megyei képviselő van. A parlament oktatási bizottságának alelnökévé választották Pósán Lászlót, míg a kormány tagja lesz Halász János debreceni fideszes képviselő. Az alakuló ülést a korelnök, a legidősebb képviselő vezette. Beszédét követően az első öt igazolt képviselőből álló mandátumvizsgáló bizottság jelentést tett a korelnök és a korjegyzők által végzett mandátumigazolás eredményéről, aztán a képviselők letették ünnepélyes esküjüket. Az eskütétel után megalakultak a frakciók, majd megválasztották az Országgyűlés tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket. Az eredmény ismertetését követően megalakult a házbizottság, és az elnöklést átvette Schmidt Pál megválasztott elnök a korelnöktől. De felszólalt Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök is, aki bejelentést tett a kormány megbízatásának megszűnéséről. A köztársasági elnök javaslatot tett az új miniszterelnök személyére. Orbán Viktor már miniszterelnökjelöltként szólalt fel. Elmondta: az akadályok és gáncsok nem fogják eltéríteni, s hogy kormánya az ország három harmadát fogja képviselni. Köszönetet mondott a magyar választóknak, akik sok csalódás ellenére kitartottak a demokrácia mellett. Az emberek kiálltak a nemzeti egység mellett tette hozzá. Elmondta azt is: tudja, mit vár az ország, és azt véghez is fogja vinni. A JOBBIK elnöke, Vona Gábor parlamenti esküjét a tiltott gárda Az eskü pillanata Mindezek ellenére, ezekkel együtt elmondhatjuk, hogy megalakult az új Parlament, s ennek a Parlamentnek tagja Arnóth Sándor a FIDESZ-KDNP sárréti képviselője is. A munka pedig, mely a következő 4 évre szól, minden bizonnyal több esetben ad majd lehetőséget arra, hogy az Országházból tudósítsuk a Ladányi Hírek olvasóit a képviselői munka legfrissebb híreiről, eseményeiről, eredményeiről. D. Sári Andrea Az agyag és a föld napja A Sárrét adományai és hagyományai címmel május 15-én megrendezett családi délutánon az agyag és a föld felhasználási módjaival ismerkedhettek meg az érdeklődők. Elsőként a népi cserépedények fajtáit tanulmányozták a gyerekek a Karacs Ferenc Múzeumban, majd maguk is kipróbálhatták az edénykészítést. A cserépedények megismerése után az érdeklődők kötényt öltöttek magukra, majd elkezdték az agyagformázást. Elsőként a rátétes technikát, a legősibb edénykészítési módszert próbálták ki, majd a korongozásba vetették bele magukat. A lábhajtású és a villanymotoros fazekaskorongokon a lelkes alkotók különleges formájú edénykéket készítettek. A rendezvény szervezői a vályogvetést is szerették volna bemutatni a múzeum udvarán, ám ezt az időjárás nem tette lehetővé. Ennek ellenére valamennyi résztvevő jól érezte magát az agyag és a föld napján, mely az utolsó előtti állomása volt a Sárrét adományai és hagyományai című családi rendezvénysorozatnak. Legközelebb egy hónap múlva -a búza napján- hagyományos kenyérsütéssel várják az érdeklődőket. Katona Csilla

5 Püspökladányi Hírek június 2. Erkölcsi mércék különböző magasságokban Való igaz, ez a választás határvonalat jelent Magyarország számára. A FIDESZ szinte össztársadalmi akaratként kapott felhatalmazást kormányzásra. Ezért nincsen sok értelme azon elmélkedni, mi lesz abból, ha egyetlen párt kap ilyen megbízást. Azon már inkább, hogy miért kaphatott - hogy a kétségbeesés, a düh, vagy a szeretet idézte elő. Az elmúlt nyolc év szocialistaliberális kormányzása komoly gazdasági, szociális és morális károkat okozott, amelyben a legmagasabb politikai szintre emelkedett a hiteltelenség. A választási eredmények egyértelműen megmutatják, hogy a magyar polgárok szakítani akartak ezzel a korszakkal, és tisztességes, sikeres és erős kormányt akartak. De vajon meddig fog még kísérteni a mögöttünk hagyott nyolc év? Szili Katalin mondta, hogy A szocialista párt azért veszítette el a szerethetőségét és a társadalom bizalmát, mert morálisan megkérdőjelezhető helyzetekbe került. Nemrég egy olyan összeállítás jelent meg az egyik internetes hírportálon, ahol a több mint negyven név között a Hagyók és Zusclágok csak a jéghegy csúcsai voltak. Talán nem is csoda, hogy az erkölcs és a moralitás ily mélysége az Ország Házába is begyűrűzött. Az új Parlament első napjának végén elénekelték a honatyák a Székely Himnuszt, azaz, hogy nem mindenki, mert a szocialis- ták egy része kivonult. Én még az átkosban voltam iskolás, amikor tanáraim és szüleim az erkölcsi normák alapjait rendezgették a fejemben, és azt tanították, hogy ha egy Himnusz felhangzik, akkor azt vigyáz állásban illendő végighallgatni. Ehhez még csak politikai elkötelezettség sem kell. Persze egy másik ellenzéki párt sem volt rest már az első parlamenti napon némi hírtémához juttatni a sajtót. A jó előre megszellőztetett mellény sztori miatt a parlamenti kupola alatt, a koronánál fotósból, operatőrből legalább kétszer annyi volt, mint a Az utóbbi hónapokban nagy mennyiségű csapadék hullott országszerte, és az esőből Püspökladánynak is jutott bőven. A csatornarendszer egy ideig bírta is a terhelést, azonban a szikkasztó, de még a vízelvezető árkok is több helyen megteltek vízzel. - A Vásártér utcán lakók kerestek meg már többször, hogy lehetőség szerint a szikkasztóárkokon mélyítsünk, illetve az árokrendszert összekötő úgynevezett dudarészeket tisztítsuk ki, mert több helyen megteltek az árkok mondta el lapunknak Petőné Papp Margit, önkormányzati képviselő. Majd hozzátette, hogy az a legnagyobb baj, hogy amikor az árkok készültek, akkor a szintezésük nem vagy csak kis mértékben valósult meg. Ezt a hiányosságot kell most pótolni. A jelzést követően képviselő asszony felvette a kapcsolatot a Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft.-vel, így az Önkormányzatnál és a Városüzemeltető Kft-nél dolgozó közcélú munkások néhány hete hozzá is kezdtek az árkok tisztításához. - Jelenleg a Vásártér utcán ároktakarítási munkálatokat végzünk. A benőtt gazt és a felgyülemlett iszapot próbáljuk kitermelni az árokból, hogy a víz lefolyását biztosítsuk. Ezen kívül pedig a Bányász utcán folynak a szikkasztóárkok ásásának munkálatai. tájékoztatott Kolozsi László, a Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. ágazatvezetője. Képviselő asszonytól megtudtuk, hogy a munkát folytatják a város egész területén. Többek között a Szigetsor és a Zöldfa utca is sorra kerül, de természetesen mindenhol ki lesznek takarítva az árkok, ahol szükséges. Arra azonban, hogy mikor fejezik be a munkálatokat, Kolozsi László nem tudott pontos időpontot mondani. A ladányi árkok 5. párt képviselőiből. Adódik a kérdés, hogy milyen következményekkel jár, ha egy törvényhozó szándékosan, az ülésteremben sért jogszabályt. Egy részlet a képviselők esküjének szövegéből: Én,.. a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom Sólyom László köztársasági elnök közleményében úgy reagált erre: Minden országgyűlési képviselőnek be kell tartani a jogszabályokat, akármit is gondol e szabályokról vagy alkotmányosságukról. A parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására. Ez a méltatlanság azonban visszahull őrá, s mindenestől a múlthoz sorolja őt. Ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben. Ha a jogszabályok értelmezésére és kiskapuira hivatkozik, olyan magatartás megtestesítője lesz a Parlamentben, amelyet hatalmas választói többség elvetett, mikor a rendet, a normák betartatását és az ügyeskedés végét követelte. Sajnos kijelenthetjük, hogy tovább kísért a múlt, de most már többféle alakban. Szerencsére az új magyar kormány számára a szilárd többség azt jelenti, hogy nem kell majd tárgyalnia a mélyre helyezett erkölcsi normákat propagáló pártokkal. Persze sokan riogatnak az abszolút többség rémével, de Magyarországon demokrácia van, és egyelőre elvárható, hogy mindenki, aki nem elfogult a szélsőségek irányába, az bizalommal tekintsen a jövőbe. R. Ároktisztítás kezdődött a városban tehát - legyen szó vízelvezető vagy szikkasztóárkokról - remélhetőleg rövidesen kitisztulnak, és elvezetik vagy legalábbis megtartják a csapadékot. Azután pedig nem kell tartani attól, hogy az árkokból kifolyik a víz a járdákra, és attól sem, hogy a lakóházak alapját mossa. A munka folyamatos 0-24 óráig

6 6. Püspökladányi Hírek június 2. Elkészültek a város új buszváróhelyei a beruházásra közel 32 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat Nem a menetrend szerinti buszra várakoztak a polgármesteri hivatal, a Volán és a megállóépítésben érintett szakemberek a napokban. Az elkészült, átadás előtt álló buszváró helyek műszaki minőségét ellenőrizték. A város 15 pontján épült új megálló, annak az önkormányzat által elnyert pályázatnak köszönhetően, melynek pontos neve: a Közösségi Közlekedés Fejlesztése Püspökladányban. A munka befejeződött. Térkő burkolattal látták el a megállókat, és plexivel körülvett beállók készültek. -Aműszaki paramétereknél betartottuk a tervekbe előírt paramétereket. Általában a buszperonok hossza 18 méter, amelyik alkalmas nem csak a szóló buszok, hanem a csuklós buszok fogadására is, de amelyik nem ilyen paraméterekkel készült, az is alkalmas a helyi járat lebonyolítására. A peronok szélességét is rendben találtuk informálta lapunkat Dankó Károly, az építkezés műszaki ellenőre. A beruházás kivitelezője a Keletépszer Kft. volt, s az Bejáráson a szakemberek... önkormányzat által megbízott Mátrix-Audit Kft. képviselője ismertette riporterünkkel a beruházás néhány fontos adatát az előbbiekben. Dankó Károly azt is elmondta: egyedi gyártású várók készületek, a város igényeihez igazodva. Ahova nem fért be ilyen jellegű váró, ott a félig hajtott tetejű változatát készítették el. A Rendre készülnek a kövesutak 7 utca szilárd burkolata teljesen elkészült, 9 pedig félkész van abból a 27-ből, amely az önkormányzat saját beruházásában valósul meg. A tervek szerint a Nép utcán folytatódik a munka, de ezt az időjárás természetesen befolyásolhatja. Legutóbb a Csenki utca aszfaltja készült el. De az ott élők számára már az első pár méter aszfalt is hihetetlen öröm volt. Hiszen tudták: soksok év és számtalan légbe kiáltott ígéret után végre elkészül a kövesút, a kövesútjuk. - Nagyon örülünk neki, hogy végre megcsinálják, mert ha jól emlékszem, az útalap már 6-7 éve készen van. És most már legalább szép aszfalton tudunk közlekedni mondta NagyAndrás, Csenki utcai lakos. A városvezetés elhatározása már tavaly megszületett, hogy ebben az évben 27 utca valamennyi lakója számára lezárják a poros, sáros korszakot. Ezt különösen nagy örömmel vették az újtelepiek, ahol a beruházás keretében két utca burkolata is elkészül. Kiss Zsigmond, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a Kölcsey utca eddig még burkolat nélküli része már elkészült, és reméli, hogy a Bessenyei utca is hamarosan kész lesz. A Kölcsey utca most elkészült szakasza nem alkalmas átmenő forgalom bonyolítására, hiszen nem tudták volna biztonságosan csatlakoztatni a Nádudvarra vezető úthoz tudtuk meg Kiss Zsigmondtól. - Nagyon jó minőségű út. Azt hiszem, hogy 50 cm-es útalap van plexi borítás pedig nem csak praktikus, de biztonságos is, hiszen ha törik amire reményeink szerint nem kerül sor,- azzal nem okoz balesetet. Háromféle típusú váró készült egyébként. 13 egyszerűbb esőbeálló, és van két nagyobb az állomáson, illetve a fürdőnél, mivel itt a legkomolyabb az utasforgalom. A műszaki átadás-átvételen jelen volt a Hajdú-Volán személyszállítási osztályának képviselője is. Bihari András elmondta: elégedettek a beruházás minőségével. -Ez jelentős fejlesztése a városnak, és az üzemeltető szempontjából is jó. Az utasforgalmat, a kiszolgálást könnyebbé teszi - mondta a helyszínen Bihari András, a Hajdú Volán személyszállítási osztályának munkatársa. A város a tervezés szakaszába bevonta a Hajdú-Volánt is, így közös munka eredménye az, hogy mindkét fél elégedett. A munkálatok kezdete előtt is volt egy helyszíni bejárás, ekkor kijelölték a megállók helyét. Most a Volánnak annyi feladata maradt -mondta el Bihari András-, hogy ahonnan az építkezés miatt el kellett távolítani a menetrendet, hirdetményeket, ott a táblákat visszahelyezzék. A közlekedési vállalat képviselője azt is elmondta: az utazóközönség igényét folyamatosan figyelik, hogy a szolgáltatással elégetettek legyenek ne csak a ladányi utasok, hanem a Sárrét más településén élők is. Így a menetrendet ennek megfelelően tervezik változtatni a jövőben. Jeney Tibortól a Városfejlesztési Iroda vezetőjétől megtudtuk: az ellenőrzés mindent rendben talált, a határidőt is betartotta a kivitelező. Az építkezés egyetlen ponton tért el az előzetes tervektől. Az Esze Tamás utcában nem kapott az önkormányzat engedélyt az esőbeálló felállítására, -Ennek műszaki okai vannak. A buszmegálló mellett lévő lakóház elhelyezkedése miatt nem lehetett oda esőbeállót elhelyezni. Meg kellett volna emelnünk a járdát, de ezen a lakóházon egy konvektornak a kivezető nyílása van, és ezzel a bentlakókra veszélyt okozhattunk volna, így a Petri Pál utcán készült el az Esze Tamás utca helyett az esőbeálló tudtuk meg az irodavezetőtől. Jeney Tibor azt is elmondta: ahol szükséges volt felújították a megállók környezetében az aszfaltburkolatot is. S már csak a burkolati jelek felfestése van hátra, amit a napokban elvégeznek, bár ez nem része a pályázatnak. Összességében megállapítható, hogy 35 millió 105 ezer forintból a városnak sikerült egy komoly hiányosságot pótolni a beruházással. S ez az önkormányzatnak csupán 3,5 millió forintjába került, a többit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán nyerte Püspökladány. DeA kiárkolva, az aszfaltot pedig két rétegben vitték fel. hangsúlyozta Kiss Zsigmond. Az elkészült út minőségével nemcsak képviselő úr, a lakosság is meg van elégedve. - Szerintem nagyon jó munkát végeztek Itt sárban jártunk, most viszont jó kövesút van. Ez pedig megkönnyíti a közúti munkálatokat, a hó eltakarítást és a szemétszállítást is mondta Nagy László, Kölcsey utcai lakos. Dr. Felszeghy Szabolcs körzetében is elkészült már a Petőfi utca játszótér előtti része. Képviselő úr kiemelte, hogy ez az út zsákutcaként fog funkcionálni, hiszen egyrészt csak az itt lévő lakásokat hivatott kiszolgálni, másrészt pedig a játszótér közelsége miatt sem lett volna szerencsés, ha nagyobb forgalmat bonyolított volna. Felszeghy Szabolcs elmondta, hogy az útépítés folytatódik az ő körzetében is. Beszámolt arról, hogy a 27 utca részeként megépül az Attila utca egy szakasza is, de további jó hírrel is szolgált. - Szeretném a Dobó várkapitány utca lakóit is biztosítani, hogy a Dobó utca is hasonló jó burkolatot fog kapni jelentette be képviselő úr. A város lakossága tehát elégedetten nyugtázhatja, hogy szépen folynak az útberuházás munkálatai.az említettek mellett teljesen elkészült a Losonczy, a Karacs térképcsináló, a Kút, a Felsőbányai utca, valamint egy rétegben a Zentai és a Rozsnyói utca burkolata. Ez pedig összesen 1200 méter új aszfaltszőnyeget jelent városszerte. S a gépek nem pihennek, amint az idő engedi, folytatják a munkát, és egymás után borítják le a földutakat aszfalttal. Mile A.

7 7. Sorozatról nem beszél a rendőrség, de 41 betöréses lopás történt az első negyedévben Püspökladányi Hírek június 2. Az én váram, az én házam! -szól a mondás. S aki átélte, csak az tudja igazán, hogy milyen kiszolgáltatott az ember, ha védtelenül hagyja otthonát. Sok ladányi család számára ismerős ez az érzés. A napokban pedig csatlakozott a képzeletbeli táborhoz Kiss Gáborné és családja is, hiszen május 8-án éjjel betörtek hozzájuk. Feldúlták az egész házat. -Minden fiókot kipakoltak, minden táskát átforgattak, a könyveket leseperték a polcról. Ami mozdítható volt, mindent megmozgattak. Valószínűleg széfet kerestek, vagy kutakodtak valamilyen értékesebb dolog után sorolja Kiss Gáborné a történteket. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pénz nem volt a házban. Az elkövetők azonban elvitték az ékszereket, melyek eszmei értéke komoly, hiszen családi emlékek kötődtek hozzájuk. Szilágyi Erika rendőrségi szóvivő azt mondja: Püspökladányban nem gyakori bűncselekmény a lakásbetörés első negyedévében városunkban 1 besurranásos lopás, 23 kerékpárlopás és 41 betöréses lopás jutott a rendőrség tudomására. Utóbbiban benne vannak a hétvégi házak betörései is, s a rendőrség sok esetben sikerrel derítette fel az elkövetőket. -Ha valaki arra megy haza, hogy az otthonába betörtek, az első és legfontosabb feladat, hogy hívja a rendőrséget, és ne változtassa meg a helyszínt. Ne takarítson, ne tegyen arrébb semmit! A nyomokat csak így tudják a kollégák rögzíteni hívja fel a Vaddisznó hangját hallották kiszűrődni többen a volt lőtérhez vezető út melletti erdőből. Az aszfaltút, ami a Farkassziget bejáratától a lokátor állomásig vezet, igen népszerű azok körében, akik a szabadba, a természetbe vágynak. Szabó Attiláné önkormányzati képviselő is gyakran jár erre, de az idei év első kocogása - azt mondja -: túlságosan megemelte az adrenalin szintjét. Az történt ugyanis, hogy egy vaddisznó tűnt fel az útszéli erdősávból. Az esetet azért osztotta meg szerkesztőségünkkel, hogy járjuk után, valós veszélyt jelenthet- e a sétálókra, futókra, itt kerékpározókra a környék vadállománya, s óvatosabbak legyenek, akik itt szeretnének kikapcsolódni. -Nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Jött utánunk az állat a bozótosban. Úgy láttuk, hogy vaddisznó, és a nyomok is erre utaltak. Egyikőnk azt mondta, hogy fussunk, másikunk azt mondta, hogy gyorsan feküdjünk le a fűbe, és akkor történik, ami történik. A zaj pedig egyre erősödött. Telefonon kértünk segítséget, értünk jöttek autóval, mielőtt besötétedett volna, így nem történt baj idézi fel az esetet képviselő asszony. Lehetett vaddisznó az ijedelemre okot adó állat, hiszen váltó vadként egész évben jelen van a ladányi határban. Vaddisznótámadás azonban még nem volt a figyelmet Szilágyi Erika. Azt is megtudtuk, hogy a megelőzésnek ilyen esetekben is döntő szerepe lehet. Ha valaki el akar menni otthonról, akkor célszerű egy megbízható személynek szólni, aki üríti a postaládát, figyel a házra, és naponta azt a látszatot kelti, hogy ott tényleg laknak, és otthon is tartózkodnak. Szilágyi Erika az eset kapcsán felhívta a lakosság figyelmét, hogy ha idegen személyt vagy autót látnak a környéken, figyeljék meg, írják föl a külső jegyeket, és ha bármi gyanúsat tapasztalnak, a biztonság kedvéért jelezzék azt a hatóságnak! -A rendőrség segítségét is lehet kérni. Azt nem tudjuk biztosítani, hogy mindig áll ott egy rendőr a ház előtt, de az biztos, hogy nagyobb figyelmet fordítunk arra a városrészre vagy arra az utcára, ahol ezt kérik a lakosok mondta a szóvivő. A rendőrség szerint félelemre nincs oka a lakosságnak, hiszen Püspökladány esetében nem beszélhetünk betöréssorozatról. Az elővigyázatosságot ennek ellenére javasolják, hiszen bizonyos esetekben az alkalom szüli az elkövetőt. Aki egyébként rendőrkézre kerülése esetén minimum két év szabadságvesztésre számíthat. A Kiss Gáborék esetével kapcsolatban a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem adott tájékoztatást. Mile Andrea Vaddisznó ijesztette meg a ladányi természetjárókat Farkasszigetben, és egyébként is ritka. De nem jelenti azt, hogy nincs is értelme foglalkozni a témával tudtuk meg Csiha Imre erdésztől, az ERTI vezetőjétől. A szakemberek azt mondják, a legfontosabb szabály, hogy kismalacot - tűnjön bármily magányosnak - véletlenül se közelítsünk meg. Kergetni, kézbe fogni ugyancsak kevéssé tanácsos, mivel sivalkodására biztosan fölbukkan az anyaállat. Hihetetlen erő van egy malacban, képes a megtermett embert is a földre küldeni. Akoca kitartó, megáll annál, aki felingerelte. Megtapossa, és fogaival nagy darab húsokat téphet ki a testéből. De a fiatal süldők is felveszik a harcot az emberrel, rúgják, tépik, ahol érik. Ha az anyától a csemetéjét elrabolják, hosszan képes üldözni a tolvajt. Ilyenkor célszerű felmászni egy fára, de ha ez nem lehetséges, futni, menekülni kell. A kanok is veszélyesek. A kan agyarával erőteljes és veszedelmes ütéseket mér ellenfelére. A vaddisznó látása gyenge, hallása és szaglása azonban kiváló: az embert már félezer lépésről megérzi. Alapvetően inkább kerül bennünket, de ha zaklatják, ész nélkül nekimegy a zavarónak. Ésszerű magatartással a bajok elkerülhetők, de ha veszélybe kerülünk, az elmondottak szerint érdemes eljárni. Kell hozzá egy adag bátorság, de futni vagy feküdni hasznosabb, mint a kórházi ágyat nyomni. Mindezt egy vadászhonlapon olvastuk az interneten. És Csiha Imre erdész is osztja az álláspontot. Körülbelül 10 évente egy alkalommal őzbaktámadásról is lehet hallani, de ez elhanyagolható. Az emberre Püspökladányban a róka lehet még veszélyes, de csakis akkor, ha veszett mondja Csiha Imre. No de térjünk vissza a vaddisznókhoz! Hogy a sebzett vaddisznó megközelítése mily veszélyes dolog, arra nézve a magyar történelemből ismeretes a magyar főúr, Zrinyi Miklós horvát bán, híres hadvezér és az ismert magyar költő gyászos esete. Ő 1664 nov. 18-án Csáktornyán tartott vadászat alkalmával egy golyóval megsebzett vadkant keresett föl a nádasban, és két eredménytelen lövés után vadászkésével támadt reá a kanra, mire az nekirohant, és mellkasát fölhasítva, pár perc alatt végzett támadójával. A vaddisznó testhossza egyébként cm, farka vékony, cm hosszú, marmagassága 1 m is lehet, tömege 50-

8 8. Püspökladányi Hírek június 2. Vaddisznó ijesztette meg a ladányi természetjárókat 190 kg. A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, a Kárpátokban például elérhetik a 350 kgot is. Hazánkban a vaddisznó nagyon elszaporodott, bevette magát a nádasokba is, de éjszakánként a fővárosban (a budai oldalon) is lehet találkozni vele. A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják vagy üldözik őket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda, és a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdőszélhez, közben minden irányban figyelnek. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadékonyak. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés járókelőket vagy bogyószedőket. Püspökladányban ahogy azt már említettük- még sohasem támadott meg senkit vadállat. Ilyen Alakulása óta a Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör igen sokat hallatott magáról, ám az utóbbi időben ifj. Vígh Sándor sajnálatos halála óta - keveset tudunk az együttesről. Sokunkban felmerülhetett így a kérdés, mi történt az elmúlt hónapokban a népdalkör életében? Ennek jártunk utána, amikor egy próba előtt id. Vígh Sándorral beszélgettünk. -Kérem, avasson be, mi történik mostanában a népdalkör életében? Megtörtént-e az új vezetőség megválasztása? -Népdalkörünk működésében december 16-án tragikus változás történt. Elhunyt ifj. Vígh Sándor, az egyesületünk művészeti vezetője és egyben elnöke. Ezért 2010 januárjában vezetőségválasztást tartott egyesületünk, titkárnak Sass Mihályt, gazdaságvezetőnek Bogdán Benjámint, művészeti vezetőnek pedig Víghné Szabó Ildikót választotta meg az egyesület. Az elnök személyét pedig jómagam töltöm be. Egyesületünk úgy határozott, hogy volt vezetője, ifj. Vígh Sándor nyomdokain és hagyatékain halad tovább. -Folytatódnak a próbáik? Bővült a népdalkör? -Népdalkörünk tizenhét népdalcsokor mindenkori előadására képes, és több köszöntő és gyakorló népdalokat tud előadni. Ezeket a népdalokat, népdalcsokrokat folyamatosan gyakoroljuk, ismételjük. Az év elején meglehetősen nehezen indultak el a próbák, mivel szívünkben nagyon friss volt a fájdalom, de annak nagyon örülünk, hogy népdalkörünk együtt maradt. Egy fő elhagyta a népdalkört, és egy fő jelentkezett tagjaink sorába. Jelenlegi taglétszámunk 25 fő. -Jártak-e mostanában fellépésen? Melyek voltak ezek? -Idei első fellépésünk február 27-én volt Püspökladányban, amikor is a Kossuth Olvasókör által rendezett Jégtörő Népzene, Néptánc és Prózai műsoros délutánon léptünk fel. Ez a fellépés népdalkörünk életében fordulópontot jelentett, hiszen ez alkalommal bebizonyosodott, hogy fellépéseink minőségét meg tudjuk tartani. Nagyon nagy segítséget jelent számunka, hogy citerásaink sok munkával, gyakorlással minőségben sokat fejlődtek. Köszönettel tartozunk Oláh József és Romhányi István odaadó munkájáért. Ebben az évben a második fellépésünk március 20-án volt Csorváson, a Bartók Béla Nemzetközi Népzenei és Népdal Versenyen vettünk részt. Műsorunkkal arany minősítést értünk el. Nagyon megható volt, ugyanis volt vezetőnkről filmvetítés formájában emlékezhettünk meg. Ezt követően április 10-én léptünk fel Pocsajon, a VIII. Citerás találkozón. A találkozó népzenei és népdaloktatással kezdődött, amit Bence Lászlóné, Széles András és dr. Jób Árpád népdalgyűjtők, népzenekutatók tartottak számunkra. Dr. Jób Árpád húsz perces megemlékezést tartott volt vezetőnk tiszteletére. Kifejtette, hogy ifj. Vígh Sándor tudásával és szorgalmával Magyarországon a népzenével elérhető legmagasabb szintű elismeréseket nyerte el, s sikerre vitte népdalkörünket ban Vass Lajos Nagydíjas, 2009-ben Aranypáva Nagydíjas lett, s ezzel együtt népdalkörünk jellegű támadás régebben sem volt jellemző, pedig akkor még farkas is élt a területen. -Valamikor éltek itt farkasok, több száz évvel ezelőtt, a Farkassziget is innen kapta a nevét. Az 1800-as évek közepe táján volt a nagy folyószabályozás. Egész addig a Tisza járta a környéket. Itt hatalmas nádasok voltak, járatlan területek, a farkas ott érezte jól magát. Azzal, hogy ezt megszüntettük, utakat, vasutakat építettünk leszabályozódott az élettere mondja Csiha Imre. Hogy vaddisznó volt-e vagy sem, ami ráijesztett a ladányi futókra, kerékpárosokra nem lehet tudni pontosan. A fontos az, hogy nem történt baj. Ezt a riportot pedig nem azért készítettük, hogy bárkinek is kedvét vegyük a természetjárástól, csupán figyelem felkeltő jelleggel szóltunk a témáról. Érdemes tudni, hogy mi a teendő egy vaddisznóval való találkozás esetén. Mile Andrea Tovább az úton, melyet Ifj. Vígh Sándor vigyáz odafentről is. E találkozón kiállításra került ifj. Vígh Sándor citeragyűjteménye, s ez a figyelmesség számunkra nagyon megérintő volt. A sorban a negyedik fellépésünk április 24-én Túrkevén, a VI. Pásztordal Versenyen volt, ahol népdalkörünk arany fokozatot ért el, és ennek köszönhetően részt vehetünk a gálaműsoron is. Május elsején Püspökladányban a FÖGE és a Lovas egyesület által szervezett majálison léphettünk fel. Ezen a napon, reggel nyolc órától zenés ébresztőn vettünk részt lovaskocsival. Sokan szeretettel üdvözöltek bennünket. Május 8-ára meghívást kaptunk a Berekfürdői Napsugár Egyesülethez, ahol szintén nagy szeretettel fogadtak minket, amit műsorunk színvonalával igyekeztünk honorálni. Jelenleg a május 22-i műsorunkra készülünk, ami Püspökladányban a XVI. Sárréti Népzenei és Néptánc rendezvényen lesz. A lovasszobor előtt énekeljük majd el a rendezvény szignálját, és különböző, Püspökladányban gyűjtött népdalokat adunk elő. -Irigylésre méltó az összetartás tagjaik között. Minek köszönhető ez? -Mindig megünnepeljük egymás névnapját, valamint a jelentős évfordulókat. Ilyenkor mindig az ünnepelt kedvenc dalát énekeljük el, egy nagy körbe állva. Ezen alkalmakkor is mindenki jól érzi magát, jókedvűen térünk haza. Azt hiszem, népdalkörünk összetartozása példa értékű. -Figyelemmel kísérik a pályázati lehetőségeket? Szoktak pályázni? -Egyesületünk nevében volt vezetőnk, ifj. Vígh Sándor és neje, Víghné Szabó Ildikó még 2009-ben pályázatot írtak népviseleti női ruhák beszerzésére. Ez a pályázat sikeres lett, így 2010 áprilisában be tudtuk szerezni ezeket a ruhákat, s az együttes nő tagjai új ruhákat kaphattak. -Tavaly megrendezték a III. Nemzetközi Betyárdal Verseny és Bordal Fesztivált. Lesz-e ennek folytatása? -Igen, jövőbeli terveink között szerepel a IV. Nemzetközi Betyárdal Verseny és Bordal Fesztivál megrendezése. Helyszínéül a Dorogi Márton Városi Művelődési Központ fog szolgálni július 31-én. Összesen fellépőt várunk, egyéni versenyzőt és népdalkört egyaránt. Rendezvényünk továbbra is ingyenes, városunk lakóit szeretettel várjuk. -Talán sokan azt hihették, hogy a Vass Lajos Népzenei Szövetségtől kiérdemelt Nagydíj pályájuk csúcsa lehet. Önök azonban még magasabbra tették a mércét: idén nyáron Brüsszelbe utaznak. -Az a nagy megtiszteltetés érte népdalkörünket, hogy meghívtak bennünket Brüsszelbe. Augusztus 1-től 7-ig minden nap műsort adunk. Sajnos súlyos teherként nehezedik ránk az útiköltség előteremtése. Egyesületünk mindent megtesz annak érdekében, hogy a költségek fedezésére támogatókat keressen. Népdalkörünk azon lesz, hogy Brüsszelben is öregbítse Püspökladány, Hajdú- Bihar megye és Magyarország jó hírnevét. D.K.

9 Hírek Püspökladányi Hirdetési melléklete június 2.

10 2. Püspökladányi Hírek melléklete június 2.

11 Püspökladányi Hírek melléklete június 2. Szabo' es ' Fia Faipari Bt. 3. Karcag Egyes bejárati ajtók 20-30%-kal olcsóbban kaphatók. Ne várjon a gáz áremelésig! Cserélje már most nyílászáróit hőszigeteltre. Minősített nyílászárókat ajánlunk rendkívül kedvező áron. Hőszigetelt ablakok és ajtók eurófalcos 68 mm vastagságú, ötpontos zárral és hőszigetelt üvegezéssel luc és borovi fenyőből készülnek. Vállaljuk többlakások, családi házak, nyílászáróinak falbontás nélküli cseréjét. Egyedi kivitelezésű és méretű nyílászárók gyártását borovi és lucfenyőből. Egyedi és szabványméretű konyhai és szobai beépített szekrények gyártását Karcag, Erkel F. u. 35. Tel: 59/ ; 0630/ ; 0670/ A Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium a 2010/2011 tanévre felvételt hirdet nappali tagozatos képzésekre Alapfokú szakképzés: Gépi forgácsoló (Tanulmányi ösztöndíj!) Kőműves (Tanulmányi ösztöndíj!) Bútorasztalos Festő, mázoló és tapétázó Képzési idő: 2 év Jelentkezési korhatár: 21 év Felnőtt szakközépiskolai képzés: Aképzés célja az érettségi vizsga megszerzése. Azoknak a tanulóknak a jelentkezését várjuk, akik szakmunkás bizonyítvány megszerzése után szeretnének érettségi vizsgára felkészülni. Jelentkezhetnek 10. osztály végzett, 16. életévüket betöltött tanulók is. Képzési idő: 3 év Jelentkezési korhatár: év A képzések nappali tagozaton folynak. Az első szakmai végzettség megszerzése minden szakmában ingyenes. Hátrányos helyzetű tanulók a második szakma megszerzése esetén is mentesülnek a tandíj fizetési kötelezettség alól. Kollégiumi elhelyezés biztosított. Jelentkezési határidő: augusztus 31. Jelentkezés: a titkárságon személyesen, illetve levélben vagy ben. Jelentkezési lap letölthető a oldalról Aképzéseket kellő számú jelentkező esetén indítjuk. Puháné Urbán Katalin igazgató A legújabb csempék, járólapok széles választékban kaphatók bemutatótermünkben I. osztályú minőségben AKCIÓS BURKOLATOK (csempék, padlólapok) 10% kedvezménnyel! - Akciós járólapok már Ft/m2 ártól! Nálunk felszerelheti fürdőszobáját: - Burkolatok (Járólapok, csempék, dekorcsempék) - Szaniterek (mosdók, zuhanykabinok, kádak) - Csaptelepek - Fürdőszobai kiegészítők - Hőszigetelő rendszerek, - szigetelő anyagok, téglák, zsalukövek, - egyéb építőipari termékek széles választéka egyedi árajánlatokkal! Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: Szombaton: : 54/ , 06-70/ /

12 4. Püspökladányi Hírek melléklete június 2. HEKTOGRÁF NYOMDA Szolgáltatásaink: -Névjegykártya tervezése, nyomtatása -Meghívók (esküvőkre, rendezvényekre) -Szórólapok(A/6-os mérettől) -Plakátok(B/2-es méretig) -Újságok -Könyvek (100-tól akár több ezer példányig) -Szakdolgozat kötése, igény szerinti aranyozással rövid határidőre Püspökladány Dózsa György út 55 sz. Tel/Fax: ÚJDONSÁG! Szines digitális nyomtatás akár 160 Ft/A3

13 Püspökladányi Hírek melléklete június 2. PÜSPÖKLADÁNYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁI Dombi Imréné 1. vk június 08. (kedd) 17 óra Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó terem Terdik Ferenc 3. vk június 07 (hétfő) óra Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó terem Kardos István 4. vk június 21.(hétfő) 17 óra Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó terem Kovács Krisztina 5. vk június 08. (kedd) 17 óra Polgármesteri Hivatal Nagytanácskozó terem Szabó Attiláné 6. vk június 23.(szerda) óra Polgárméteri Hivatal Kistanácskozó terem Tóth László 8. vk június 21. (hétfő) óra Petritelepi iskola Petőné Papp Margit 9. vk június 18. (péntek) 17 óra Petri-telepi iskola Kiss Zsigmond 10. vk június 28. (hétfő) 16 óra Újtelepi idősek otthona KONTÉNERES TÖRMELÉKSZÁLLÍTÁS (Gépi rakodással, rövid határidővel) Federics László Tel.: 20/ / Bármilyen földmunkát, ömlesztett áruk gépi rakodását szolid áron vállalom. Földmunkák esetében díjtalan felmérést végzek. 5. SZOLGÁLTATÓ BT. Vérvétel az otthonában gyorsan és kényelmesen! Nem jól viseli a rendelői közeget? Nem bírja sokáig éhgyomorra? Nincs ideje sorba állni, majd újabb napot rászánva visszamenni a leletért? Fél a vérvétel okozta kényszerhelyzettől? Szeretne otthonában kényelmesen túlesni a vérvételen? Kismama, ágyhoz kötött, fekvőbeteg? Szükséges: érvényes laboratóriumi beutaló, TAJ kártya IDŐPONTKÉRÉS: 06/ ÚJRA AKCIÓ! A Medester Gyógyászati Segédeszközök boltjában! Püspökladány, Damjanich u 15. (a Korona bár mellett) - ACCU-CHEK ACTIVE Vércukorszint- mérő: Ft Ft - MEDEL vérnyomásmérő: Ft Ft - OMRON 2 vérnyomásmérő: Ft Ft - 2 kg-os sólámpa: Ft Ft - Sómécses: 900 Ft 750 Ft Az akció érvényes június 1-től június 20-ig. Tel: 06/ BÚTOR, SZŐNYEG, PVC, 2 KARNIS, TAPÉTA 800 m -en Püspökladány, Keleti-sor 26/3. (a 42-es főút mellett, a benzinkút mögött) Szekrénysorok Ft -tól Konyha- és tálalószekrények Ft -tól Kárpitos garnitúrák, gyermekágyak Ft -tól Akció Franciaágyak, heverők, fotelek Ft -tól Kisbútorok Ft -tól Étkezőasztalok, székek Ft -tól minden Padló és szegett szőnyegek 620 Ft/m2 -től PVC Ft/m2-től Karnisok, tapéták 750 Ft -tól Bio és normál matracok Ft -tól héten! Hitellehetőség, Kedvezményes házhozszállítás ügyintézés Nyitva: H.-P.:9-18, Szo.:9-13 Telefon:54/ az üzletben! Szõnyegszegés Felhívás! A Ladány Televízió Sárréti Fakanál címû gasztronómiai hagyományõrzõ mûsorába, ezúton keresünk olyan vállalkozó szellemû háziasszonyokat, nagymamákat, - és természetesen fõzésben jártas urakat -, akik szívesen kamera elé állnának, hogy elkészítsenek egy-egy elfeledett, régi sárréti ételt. Az alapanyagokat intézményünk biztosítja! Jelentkezni a os telefonszámon, vagy személyesen a Petõfi u. 5-7 szám alatti stúdiónkban lehet! SZABÓ-AUTÓ UNIVERZÁL KFT Új szolgáltatás cégünknél! Műszaki vizsgáztatás, vizsgára való felkészítés helyben új vizsgacsarnokunkban! Személygépkocsik, kisteherautók, motorkerékpárok, oldalkocsis motorkerékpárok, utánfutók, lakókocsi kategóriában! Minőségi Bosch és egyéb gyártmányú autóalkatrészek, kiegészítők, olajok, akkumulátorok. BOSCH SHOP Minőségi Bosch garanciával! Gumiabroncs szerviz, javítás. Hankook márkájú minőségi és más gumiabroncsok kedvező áron, széles választékban. Klíma töltés, javítás. Hibakód olvasás. Szerviz munkák, fék-, futómű diagnosztika, javítás. Márka független autó szerviz Bosch garanciával! Bosch szervízhálózat tagjaként az ügyfelek szolgálatába - kedvenc szervizem. Biztosítói szemle, javítás helyben! Bankkártyás fizetési mód. BOSCH-CAR AUTÓSZERVÍZ ÉS GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI VIZSGAÁLLOMÁS. Szabó-Autó Univerzál Kft Püspökladány, Damjanich u. 25. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig Szombaton: 8-12 óráig Vasárnap: zárva Telefon: 06/54/ /30/

14 6. SZOMI TEJ Püspökladányi Hírek melléklete június 2. Szeretettel várja kedves menyasszonyait a évben is. Szalagavatós, végzős diákoknak ajánljuk darabos táncruhánkat, minden típusú tánchoz Vadonatúj menyasszonyi, vőlegényi, koszorúslány, örömanya ruháival, valamint több száz esküvői meghívóval. Ajánljuk még 500 fős étkészletünket is. Berettyóújfalu Dózsa György u. 23. Nyitva hétköznap ig, szombaton 8-12-ig. Tel.: 06-30/ , 0654/ Sárrétudvariban újonnan épült tejfeldolgozó üzemünkben saját termelésű tehéntejünkből gyártunk: Püspökladányban eddig - 2,8% pasztőrözött tejet megtalálhatóak termékeink: - tehéntúrót - tejfölt - IMKI FOOD KFT, - 7 féle ízesítésű joghurtot - KISCIPÓ KFT mintabolt, - TÖRÖK PÉKSÉG mintabolt, Sárrétudvari szinte minden boltjában, és Berettyóújfalu vonzáskörzetében. Várjuk viszonteladók és közületek jelentkezését Püspökladány és Kaba vonzáskörzetéből! Elérhetőségek: Szabó Lajos (Szomi) tel:+3630/ , +3630/ vagy személyesen! Minőség elérhető áron! Temetések polgári szertartását végzi Püspökladány és környékén, Kiss Endre, Báthoryu. 30 szám alatti lakos. Tel.: 06/ / Gépjármű kárbejelentés!!! Minden biztosítótársaság ügyfeleinek, teljes körű ügyintézése. Karosszéria lakatosmunkák és fényezés. Műanyag elemek hegesztése, javítása. Casco önrészét minimálisra csökkentjük, esetenként átvállaljuk. Iroda: DYAMOND KFT. Püspökladány, Honvéd út 3-5. Tel./Fax:06/ , 06-70/ telefonon bármikor. Nyitva tartás: H.-P: 9-17 óra Sz: 9-13 óra AJTÓ, ABLAK, Redőny, reluxa, szalagfüggöny, roletta, napellenző műanyagkeretes és rolós szúnyogháló harmónikaajtó, hevederzár réz- és krómlemez küszöbborítás. gyártása, szerelése, javítása Rendelésre egyéb építőipari szakirányú munkák Tomsits András Püspökladány, Thököly u. 2/1. Tel: 54/ , 06/ EGYEDI MÉRETBEN, AKÁR EGY ÉLETRE! Lépcsőházi BEJÁRATI AJTÓ AKCIÓBAN! A Püspökladányi Hírek előző lapszámait elolvashatja a weboldalon! Főiskolai vagy egyetemi végzettségű munkatársak jelentkezését várjuk szerződéses tevékenységre, teljesítménytől függően jól fizető szellemi munkára. Településeket bemutató, országos kiadvány adatgyűjtéséhez, írásához, támogatók és megrendelők szervezéséhez keresünk, lehetőleg számlaképes, autóval rendelkező, szellemi munkára igényes munkatársakat. Érdekes és értékteremtő munka, ami akár mellékállásban, akár teljes munkaidőben végezhető. PÜSPÖKLADÁNYI Hírek ISSN: Jelentkezni lehet a címen, rövid önéletrajz és motiváció ismertetésével. Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Főszerkesztő : D. Sári Andrea Szerkesztőség : 4150 Püspökladány, Petőfi u Tel : 54/ Megjelenik példányban Püspökladány, Sárrétudvari, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar, Szerep, Tetétlen településeken.

15 Püspökladányi Hírek június 2. Jó a gyermekeken látni Isten keze munkáját, miként formálja őket. Számomra az anyaság egyáltalán nem teher. Mindent, ami vele jár, örömmel vállalok. Délelőtt érkeztem a Tomka családhoz, hogy meginterjúvolhassam az egyetlen hölgyet, Tomka Erikát a családi körükben. Ottjártamkor éppen egy építkezés közepén voltak. Házukat bővítik, hiszen a hét kisfiú mellé hamarosan érkezik a nyolcadik fiúgyermek a család örömére. A családfő invitált kellemes hangulatú otthonukba, ahol felesége a két legkisebb csemetével foglalatoskodott. A falakon lógó családi fotók csak úgy ontották magukból a boldogságot, a békességet, a szeretetet. Néhány igen kedves gyermekrajz is ki volt állítva, minden bizonnyal kis gazdáik nagy örömére. Amíg a szülőkkel beszélgettem, addig az apróságok ott játszottak mellettünk. Bár még sohasem láttam a piciket, kedvesen üdvözöltek, aranyosan mosolyogtak rám ott tartózkodásom egész ideje alatt, mintha csak egy rég látott, ismerős lennék. A Tomka család -Miként indult az élete? Hogyan került Püspökladányba? ben születtem Szombathelyen. Hárman vagyunk testvérek. Úgy kerültem Püspökladányba, hogy a férjemmel, aki ide való, ide költöztünk. Különös, hogy vele nem itt, hanem Pécs mellett, Orfűn ismerkedtem meg. Akkor ő még aktív sportoló volt, és egy sportversenyen találkoztunk először. Laktunk Szombathelyen, Debrecenben is, de Püspökladányban kötöttünk házasságot. Debrecenből minden hétvégén hazajártunk Ladányba. Amellett, hogy a férjem édesanyjához jöttünk, vonzott bennünket a kisebb város, a csendesebb élet, az erdő, és persze az ő ladányi kötődése. Úgy láttuk, hogy itt a helyünk óta vagyok én is ladányi - szeretek itt lakni. -Gyógypedagógiai főiskolát végzett. Mi késztette arra, hogy ezt a pályát válassza? Hogyan képzelhetjük el ezt a munkakört? -Szombathelyen jártam általános iskolába, majd Sárváron gimnáziumba, és a Gyógypedagógiai Főiskolát Budapesten végeztem el. Már gimnazista koromban nyaranta olyan helyre mentem el dolgozni, ahol sérült emberekkel foglalkoztam. Szeretettel és türelemmel tudtam feléjük fordulni, ezért aztán nem volt kérdéses a továbbtanulásom. Szomato gyógypedagógus lettem, és főként mozgás- és halmozottan sérült kisgyermekek fejlesztésére szakosodtam. Első kisfiunk születéséig a debreceni Gyermek Rehabilitációs Központban egyénekre szabott korai fejlesztést végeztem. -Milyen neveltetést kapott? Van-e vallásos háttere? -Nem hívő családban nőttem fel. 27 évesen azonban hosszú keresés után találkoztam azzal az Istennel, akiről addig azt sem tudtam, hogy létezik. A Bibliából megismert Jézus Krisztus választ adott kérdéseimre, megoldást az életemre. -Mit jelent az Ön számára a hit? Hivőként nevelkednek gyermekei? -Nekem a hit azt jelenti, hogy elhiszem: Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Fiainkat férjemmel közösen és hitben neveljük. Őket elsősorban itthon és naponként tanítjuk a Szentírásból. Gyülekezetünkben pedig (ez a Derecskei Baptista Gyülekezet) hétvégeken, az ún. vasárnapi iskolában többed magukkal ismerkednek a Bibliával. Bár nekik természetesek a tőlünk megismert bibliai igazságok, teljesen hiszik is azokat 9. hívőkké mégsem tudjuk tenni őket. A hitet nem lehet örökölni. Az Úr kegyelme, ha azt az utat választják majd az idő elérkeztével, amit a szüleik. Ezért mi imádkozunk. -Lánykorában milyennek képzelte életét? -Fiatalként teljesen más elképzeléseim voltak az életről: Herceg, fehér ló, gondtalan élet. De aztán, ahogy egy ének mondja: Álmokat kergettél, és összedőlt minden, Terveket szőttél és feladtál. Kínoz sok kérdés, de válasz nincsen, Tégy le mindent Jézus lábánál... Letettem hát mindent, s cserébe békességet, bűneim bocsánatát nyertem. Ez sokkal több, mint amit valaha is reméltem. -Mi a véleménye a mai gyereknevelésről? Tudna-e tanáccsal szolgálni más édesanyáknak? -A gyermekek viselkedése, cselekedeteik hűen tükrözik a mai gyermeknevelési elveket. Nem tartom követendőnek. Aszabadjára hagyott gyermek pedig szégyent hoz a szüleire. Van-e vajon közöttünk, szülők között olyan, akinek ne kellene pironkodnia? Bevallom, mi sem vagyunk kivételek. De a befektetett munka megtérül, ha nem is egyhamar. Megkérdezném: Szánunk rájuk elég időt? Tényleg egy apátlan nemzedék nő fel? Tanácsot adni lehet, de megfogadja-e valaki? Én jobbat nem tudok, mint: Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát... és ráadásul megadja azt is, hogyan neveljük gyermekeinket. -Milyen elvek alapján nevelik gyermekeiket? -Istentől tanuljuk, leírja a Biblia. Szüleik, embertársaik tiszteletére, engedelmességre, és hogy próbáljanak mindent szeretetben tenni. Nem könnyű még nekünk sem. A másoktól látott jó példákat is átvesszük. Azt tapasztaltuk, hogy a nyiladozó értelmű gyermek a legkevésbé sem teszi azt, amit a szülei bele próbálnak sulykolni: sokkal inkább azt követi, amit tőlük lát. Nem mindegy hát, milyen példával szolgálunk előttük. A nagyobbaktól szoktam is kérdezni, hogy kire szeretnének majd hasonlítani, ha felnőnek. Még sosem mondtak mást, csak mindig az édesapjukat. Ilyenkor köszönetet mondok Istennek. Mostanában lehet hallani, hogy a gyermek akaratát hagyni kell érvényesülni. Éppen fordítva gondolom. Egy gyermek akaratosságát meg kell törni, hogy ne az legyen, amit ő vesz a fejébe, hiszen még nem tudja, hogy mi a jó neki. A szülő tudja azt, hogy mi a jó a gyermekének, mi válik a javára. -Mivel foglalkozik szabadidejében? Van-e hobbija? -Kirándulni mindannyian szeretünk. A Farkasszigetbe járunk leggyakrabban, ahol barangolunk, játszunk, futunk, focizunk. Legutóbb például kamillát gyűjtöttünk az erdő mellett. Ha időm engedi, eljárok tornázni, de kertészkedni is nagyon szeretek, az már nekem kikapcsolódás. Nyaranta a Zemplénbe járunk egy keresztény táborba a gyerekekkel, a férjem már sokadik éve az egyik táborvezető ott. -Mi szép az Ön számára az anyaságban? Mi az az érzés, amit soha nem akar elfelejteni? -Szerintem ugyanaz, mint bármely más édesanyának. Nem is tudom, hogyan lenne, csak egyik nélkül is... A terhesség nem könnyű, a szülés nagyon fájdalmas; de ki emlékszik később a fájdalomra az öröm miatt, hogy ember jött a világra! Amint cseperednek, újra vágyom egy picire. Hiányzik. Úgy gondolom, jó helyre születnek, mivel várjuk őket, és előre imádkozunk értük. Jó a gyermekeken látni Isten keze munkáját, miként formálja őket. Számomra az anyaság egyáltalán nem teher. Mindent, ami vele jár, örömmel vállalok. Tudom, hogy nem hiábavaló szolgálat ez. Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Így mondja a Biblia. Nagy megtiszteltetés, egyben felelősség is tehát a szülői hivatás. De ezeken felül azért is hálás vagyok Istennek, hogy miközben a nevelés és gondozás naponkénti próbáira alkalmassá tesz, eközben engem is formál, alakít őrajtuk keresztül mint a legjobbapa az Ő gyermekét. D.K.

16 10. Püspökladányi Hírek június 2. Csatangolás az ízek, illatok és hangulatok Itáliájában (olvasmány-élmény) Előrebocsátom, hogy nem szoktam minden témához hozzászólni, ha értek hozzá, ha nem (?). Most azonban nem tudom megállni, hogy el ne mondjam a véleményemet legutóbbi olvasmányomról. Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy egy könyvet akkor élvezünk igazán, amikor olvassuk, és nem akkor, amikor olvasunk róla. Mégis, erről a könyvről írnom kell! Amekkora örömmel olvastam, ugyanolyan örömmel írok is róla. Ez is hozzátartozik a mű által szerzett élvezethez. Hogy melyik műről van szó? Nem titok. A könyv címe: Ezer nap a Palotában The lady in the palazzo by Marlena de Blasi. Már a könyv első oldala megdobogtatta a szívemet az ajánlással. Azzal kezdi, hogy Per il amore mio, Fernando Filiberto Maria // Il gran bel gentiluomo di Venezia. Ő a férje az írónőnek. És az utolsó a sorban a könyvét Per Edna Tromas // Dolcezza con occhi blu -nak ajánlja. Ez a kedves közvetlenség végig vonul a könyvön az utolsó mondatig. Nem szóról szóra idézem ezt a befejező mondatot, de valahogy így hangzik.... a lakomának nem annyira a receptjei számítanak, mint azok az emberek, akik körül ülik az asztalt. Az írónő nyitott szemmel és nyitott szívvel járja Olaszországot Velencétől Rómáig, elvarázsolva az ízek, zamatok és illatok tobzódásától. És az olvasót is elvarázsolja! Megismeri és megszereti Umbria paraszti életformát élő lakóit pásztorostól, városi kereskedőstől, márkistól-hercegestől együtt. Mindjárt az elején belecsöppenünk egy falusi ünnepség (festa) forgatagába, és megismerjük a négy legfontosabb umbriai igazságot, így ebben a sorrendben: a polentát (puliszkát) mindig egy irányba kell keverni, a helyesen leélt élet visszafelé pereg, a falvak védőszentjeivel épp oly természetességgel élnek együtt, mint egymással, és emlékezzünk, milyen kicsinyek vagyunk a világmindenségben. Az ünnep fénypontja a tombola. Minden jelenlevő betesz valamit, és egy tele talicskányi finomság gyűl össze. Tombola jegyet kivétel nélkül mindenki vásárol, s a pénz az ünnepség szervezői-rendezői kapják, amiből fedezik a kiadásokat. A püspök kihirdeti a nyertest: egy tízéves fiúcska nevét. Első zavara után édesanyja segítségével körbejár az ajándékokkal, és kiosztja azt az ünneplők között. Meglepő gesztus! Marlena de Blasi fölfedezi azt a másik Itáliát, amit a turisták nem ismernek, nem látnak. Az útikönyvet, vagy Times magazint böngésző - legtöbbször amerikai - turista arról panaszkodik, hogy a kereskedőket kivéve mindenki elutasítóan viselkedik, és a templom falához támaszkodva a legújabb sporthírekkel szórakoztatják társaikat. Annyi templomot láttam már, ezt most kihagyom! - nyafogják. Mialatt a pecsenyék és gyümölcsök, cipók és édességek között bolyong, és sorra nyitogat boros flaskákat, megismertet Közép- Itália különleges ízvilágával. A vacsorák és lakomák iránti lelkesedése, hogy minden újat megkóstol, és maga is megpróbálja elkészíteni, az olvasót is magával ragadja. A szakács szemével látva a világot kijelenti, hogy semmi sem olyan fontos, mint a létfenntartás, mint az étkezés, mert az élet egymillió lírával többel vagy kevesebbel is megy tovább, de az ebéd az ebéd! Otthon érzi magát ebben a számára különben idegen környezetben, pedig messziről, a tengeren túlról, Dél-Dakotából érkezett, és eldöntötte, hogy Olaszországban telepedik le. Otthon érzi magát, idézem a szavait: Tudom, hogy ha otthon érzem magam a világban, az tesz gazdaggá. A történelmi időkbe is kiruccan egy-egy templom vagy romos palazzo kapcsán. Akár az etruszkokig is. Megejtő a könnyekről szóló monda: azt tartották az etruszkok, hogy a könnyek a lélekből fakadnak, és ha sírtak egy külön erre a célra készített edénybe fogták fel a könnyeket. Ne vesszen kárba, mert akkor, aki sír a lelkéből veszít. Az így felfogott könnyet rózsaszirommal illatosították, és ezzel az illatszerfélével kenték meg szeretteiket. Így változott a lelkük szeretetté. És mindezek mellett hiteles szakácsnő, aki hajszolja a kibontakozás lehetőségeit, könyvet ír, recepteket szerkeszt magazinok számára, és hitelességét azzal bizonyítja, hogy minden általa közölt receptet konyhájában kipróbál, vendégeinek felszolgál, és dicséretüknek, véleményüknek őszintén örül. Mikor vacsorát ad amerikai barátainak, arra umbriai barátait is meghívja, hogy együtt élvezzék a felszolgált fogásokat és egymás társaságát....besereglettek, elárasztották a termet azzal az allegriával, életörömmel, amely után sóvárogtam. Dr. Bige Szabolcs Rendhagyó irodalomóra a Kálvin Téri Iskolában Tomanek Gábor színész több éve járja az országot színészbarátaival abból a célból, hogy mint a XXI. század vándorszínészei közelebb vigyék a színházat a gyerekekhez. Küldetésük egyik állomásaként ezúttal egyedül, három rendhagyó irodalomórát tartott április végén a Kálvin Téri Általános Iskolában. Az alsó tagozatos gyerekek óráinak témája a szép magyar nyelv volt. Egykori tanára, Montágh Imre játékos beszédgyakorlataival tette érdekessé a kisebbek számára az órát. A gyakorlatokkal a helyes levegővételt, a beszédtempót tanította. A vállalkozó kedvű, magasba nyúló kezek sokasága ékes példája volt a gyerekek lelkesedésének és hangulatának. A közismert megzenésített versek együtt éneklése tovább fokozta a jó kedvet. A magyar nyelv a világ harmadik legszebb nyelve ez a gondolat többször is elhangzott a versek és a játékok között. Az óra végén a gyerekek már kórusban mondták e bűvös mondatot. Játszva tanulták meg, érezhették át, és remélhetőleg nem feledik el a magyar nyelv megőrzésére és ápolására felhívó gondolatot. A közel 200 felső tagozatos diák a rendhagyó irodalomórán egy kis ízelítőt kapott színháztörténeti ismeretekből. A diákok a témához kapcsolódó irodalmi, történelmi ismereteik elmondásával, valamint kérdéseikkel váltak aktív részeseivé az órának. Az elmélet mellett természetesen a nagyoknál is szerepet kapott a gyakorlat és a játék. A délelőtt látott vidám gyermekarcok azt üzenték, hogy sok-sok ilyen órára lenne szükség, mert A játék az ember teremtménye, mely teremtője örömét hivatott szolgálni. Legközelebb júniusban, a diákönkormányzati napunkon várjuk a művészurat, amikor szintén játékos formában igyekszik majd közelebb hozni diákjainkhoz az irodalom szépségét.

17 Püspökladányi Hírek június 2.,, Érted? " angol / német olvasott szövegértési verseny 2010.máj.12-én újra idegen nyelvi versenyt rendezett a Petőfi Sándor Ált. Isk.-i Tagintézmény idegen nyelvi munkaközössége Hajdú-Bihar megye általános iskolás korosztálya számára. A verseny ötlete tizenöt évvel ezelőtt fogalmazódott meg a kollegákban. Akkoriban az általános iskola felső tagozatos tanulói számára nem volt olyan jellegű megmérettetés, ahol a nyelvi kompetenciák közül az olvasott szövegértésre helyezték volna a hangsúlyt. Az Európai Unióhoz való csatlakozással még fontosabbá vált a használható nyelvtudás, ami nem annyira a nyelvhelyességre (nyelvtanra), hanem sokkal inkább a megfelelő szókincsen alapuló beszédkészségre és az olvasott szövegértésre helyezi a hangsúlyt. Ennek az igénynek megfelelve szervezi idegen nyelvi munkaközösségünk a versenyt már másfél évtizede. A versenynek az,, Érted? " elnevezést adtuk, utalva a megmérettetés jellegére. Kezdetben csak városunk általános iskolásai számára szerveztük, de nagyon rövid idő alatt kistérségi szintre nőtte ki magát a verseny ban pedig meghirdettük helyi kezdeményezésű versenyként megyei szinten is. Már az első alkalommal nagy volt az érdeklődés, érkeztek versenyzők Hajdúböszörményből, Derecskéről, Nádudvarról, Berettyóújfaluból, Debrecenből és természetesen a környező településekről. Az elmúlt hét év pozitív visszajelzései, illetve az, hogy a minden évben visszatérő versenyzők mellett egyre több új versenyző érkezik, bebizonyították, hogy igény van az ilyen típusú megmérettetések-re. Mindez megerősít bennünket abban, hogy elégedettek a verseny A Széchenyi emlékév keretében megrendezett előadássorozatunk május 11-én Adonyi Sztancs János író, költő, újságíró könyvbemutatójával folytatódott. A beszélgetést Erdei Sándor újságíró, szerkesztő vezette, aki moderátorként már több rendezvényünkön is részt vett. Az előadókat és a közönséget Petőné Papp Margit tanácsnok asszony köszöntötte az önkormányzat nevében. Bevezetőjében Adonyi Sztancs János elsőként az "Arisztokraták ma" című kétkötetes album megírásának körülményeit ismertette. Megkereste a történelmi arisztokrácia hazánkban élő, illetve Magyarországhoz szorosan kötődő tagjait, és a velük folytatott beszélgetéseiből könyvvé állt össze a riportsorozat. Elmondta, hogy riportalanyai hamar bizalmukba fogadták, s a kötetlen eszmecserék során olyan titkok és családi legendák is szóba kerültek, amiket csak nagyon kevesen, vagy éppen csak a nemesi család tudott. Természetesen az elkészült kéziratot minden esetben megmutatta könyve szereplőinek. A kérdésre: Személyes oka volt rá, hogy a főnemesekről írjon? Az író azt felelte: Arra keresi a választ, mekkorát bukott az ország, a magyarság azon, hogy brutálisan kiiktatták a történelmi arisztokráciát a társadalomból. Felvetődött az is, hogy vajon megszolgálták-e a főurak kiváltságos helyzetüket? Igen, az arisztokráciának példaadó szerepe volt a politikában, gazdálkodásban, közerkölcsben. Felelősségvállalásra, vezetésre, a legnemesebb értékek ápolására és továbbadására nevelték őket. Magas minőséget nyújtó kultúrát képviseltek, ott voltak az irodalom, művészet terén, földrajzi, kultúrtörténeti felfedezések fűződtek nevükhöz. A magyar kultúra támogatói, hordozói sokáig jobbára csak az arisztokraták, a nemesség soraiból kerültek ki. Haydn, Beethoven, Victor Hugo 11. Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. / Kosztolányi Dezső / színvonalával. Időközben szoros és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki munkaközösségünk és az mmpublications ELT Hungary Nyelvkönyvkiadó között, akik jelentős részt vállalnak a nyertesek jutalmazásában. A verseny mindig jó alkalom szakmai tapasztalatcserére, a többi iskolában folyó munka jobb megismerésére. Az idei versenyre minden eddiginél több tanuló ( 108 fő) érkezett a megye különböző településeiről. Természetesen versenyen kívül tagintézményünk diákjai is indultak. Érkeztek Kabáról, Nádudvarról, Komádiból, Földesről, Nagyrábéról, Tetétlenről és természetesen a város ált.iskoláiból és a helyi középiskolából is. Regisztráció után Petőné Papp Margit főigazgató asszony köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Sándorné, a Petőfi Sándor Ált. Isk.-i Tagintézmény igazgatónője fűzött néhány bátorító szót az elhangzottakhoz. A versenyszabályzat ismertetése után a kijelölt termekben elkezdődhetett a 60 percig tartó agytorna. Később a versenyző diákok véleménye megoszlott a feladatsor nehézségét tekintve, egyesek elég nehéznek, de megoldhatónak, mások viszont igazi kihívásnak érezték. Az ünnepélyes eredményhirdetésre május 27-én du kor kerül sor, melyen évfolyamonként mind angol, mind német nyelvből a legeredményesebb 3 tanuló könyv- és tárgyjutalomban részesül. Albert Schweitzer As we acquire more knowledge, things do not become more comprehensible but more mysterious. Jámborné Hegedüs Erika idegen nyelvi mk. vezető Arisztokraták ma író-olvasó találkozó a városi könyvtárban rajtuk keresztül került kapcsolatba a magyarokkal. Példát adtak másoknak a katonai pályán is. A XVIII. században Hadik, Almásy, Nádasdy a három kiváló huszár vezetésével sikerült először legyőzni II. Frigyes porosz királyt. A szerző kitért még az 1950-es évekre a bebörtönzések, kitelepítések időszakára. Arra, hogy milyen nyomokat hagyott az érintett családokban az üldöztetés okozta trauma. Ajövőre vonatkozóan EsterházyAntal herceget idézte, miszerint a rendszerváltozás meghatározó politikusai és gazdasági nyertesei nem akarták, hogy a hagyományra, kultúrára támaszkodó régi elit újjáéledjen. Adonyi Sztancs János megjegyezte: az arisztokrata családok utódait, mint az örök értékek hordozóit igazából a mai napig nem kárpótolták. Jövőbeni terveit illetően elmondta, karácsonyra megjelenik a három részesre tervezett könyvsorozat befejező kötete. Írói munkájával sietnie kell, hiszen, ahogy telik az idő, egyre kevesebb főnemesi leszármazottat tud megszólaltatni. Az érdekes és információkban gazdag történelmi est után a résztvevőknek lehetősége volt kérdezni, illetve megvásárolhatták és dedikáltathatták a fent említett könyveket. Másnap az irodalmi teadélutánon olvasóink lelkesen mesélték ismerőseiknek, milyen titkot tudtak meg a magyar történelemben meghatározó szerepet játszó arisztokrata családokról. Bízom benne, hogy a történelmet szerető, a kultúra iránt érdeklődő könyvtárlátogatók ezúttal is hasznos ismeretekre tettek szert, hiszen amikor egy-egy család történetét vizsgáljuk képet kapunk országunk történetéről is. Tányér József

18 12. Püspökladányi Hírek június 2. Üzenet a szülőföldnek Beszélgetés Muszka Orsolyával, a TriGránit vállalatcsoport főkönyvelőjével. Orsolya édesanyjával és testvérével. - Néhány mondatban mutasd be az életutadat! - Püspökladányban születtem szüleim második gyermekeként. Édesanyám tanítónő, néptáncpedagógus, édesapám szintén táncoktató és népművelő volt ebben a városban. Egészen az érettségiig itt tanultam. Iskolai tanulmányaimban nagy hatással volt rám Kövesi Katalin tanárnő és Pénzes Lajos tanát úr. Általuk szerettem meg a matematikát. A tőlük kapott sok-sok tudás meghatározta további tanulmányaimat, mostani munkámat. Érettségi után Budapestre nyertem felvételt a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára, ott szereztem diplomát. Mivel szüleim életének meghatározó része volt a néptánc, a népi kultúra szeretete, természetes volt, hogy anyukám már óvodás koromtól vitt a próbákra. Tizenhárom évig táncoltam. Évekig jártam az úszószakosztályba Keserű Attila edzőhöz. Versenyszerűen úsztam. Sok élmény köt a régi csapathoz. Hat évig voltam zeneiskolás. Smidróczki Zsolt tanár úr tanítványaként négy évig furulyáztam, később két évig gitároztam Bánsághy Kálmán tanár úr növendékeként. - Mivel foglalkozol jelenleg? - Jelenleg a TriGranit vállalatcsoport főkönyvelője vagyok szeptemberében könyvelőként kezdtem itt dolgozni, majd egy év múlva előléptettek. Sok munkát és nagy kihívást jelent nekem ez a felelősségteljes állás. Érdekes is, hiszen a Westend és más nagyobb bevásárlóközpontok, irodaházak után most Magyarországon a K&H székházat építi cégünk, és külföldön is több jelentős méretű beruházás folyik. Lassan átadásra kerül Zágrábban az Arena Centar, ami négyzetméteres nettó területű bevásárlóközpont. - Hogyan kerültél erre a pályára? Mi motivált abban, hogy ezt válaszd? - Még a főiskola elején fél évig kisegítőként dolgoztam egy püspökladányi ismerős, Danku Tamás könyvelőirodájában. Majd az utolsó évben Tamáséknak hirtelen szükségük volt egy könyvelőasszisztensre. Ekkor azt beszéltük meg, átmenetileg besegítek. Ez az átmeneti időszak 3,5 évig tartott. Fél évig voltam asszisztens, azután könyvelő lettem. Sok érdekes céget könyveltem teljes körűen, ami nagyon jó tanulólecke volt. Az alapokat és a fortélyokat is tőle tanultam meg. Állandó (nemcsak szakmai) támogatást kaptam, sőt a mai napig kapok Ökrösné Éva nénitől. - Néhány mondat a munkádról. - A Demján-cégcsoport magyarországi cégeit könyveljük, ami kb. 35 céget jelent. Ezek fejlesztő és üzemeltető cégek. A jelenleg folyó fejlesztésekről már meséltem, az üzemeltető cégek a (a teljesség igénye nélkül) a Papp László Budapest Sportarénát, a Pólus Centert, a Westendet és részben a Művészetek Palotáját működtetik. Jelenleg 5 könyvelő munkájáért felelek. - Hol, milyen környezetben élsz most? - Nemrég költöztem, most Budapest belvárosában a munkahelyemhez 5 perc sétára lakom. - Néhány gondolat a családodról? Édesapám sajnos már 8 éve maghalt. Anyukám rengeteget dolgozik a Kálvin Téri Tagintézmény tanítónője, a Csenki Művészeti Iskola néptáncpedagógusa, és az édesapám emlékére létrehozott Muszka János Alapítvány elnökeként. Máté, a bátyám nagy örömömre szintén Pesten él a családjával. Gyakran találkozunk. Kisfiuk Huba, a családunk szemefénye. - Mennyi szabadidőd van? Mit csinálsz a szabadidődben? - Az utóbbi időben nem sok szabadidőm volt, mert nálunk a könyvvizsgálat január végétől egészen áprilisig tart. A könyvelésben a május 31. egy jelentős határidő, a múlt év zárása sok plusz feladatot jelent a mindennapi munkánk mellett. Nagy örömömre mindennel készen lettünk múlt péntekre, így mostantól kezdhetek tervezni a szabadidőmmel is. Egy-egy hétvégi utazás így is belefért az elmúlt hónapokban, de kora esti programokra nem nagyon mertem elígérkezni. Most viszont vége a nagy hajtásnak, szerdán már színházba megyünk. A sportos programjaink is rendszertelenné váltak az elmúlt időszakban, de a jövő héttől már ott is aktívan részt tudok venni. - Milyen kötődésed van Püspökladányhoz? - Imádok haza járni, a családi otthonunk, anya a nyugalom szigete. A gyermekkori barátaim sem élnek már a városban, így velük általában nem itthon találkozom. A Muszka János Alapítvány rendezvényeire is haza szoktam jönni. Egyrészt mert szeretem, kötődöm hozzá, másrészt örömmel segítek anyának. Megszerkesztem a műsorokat, és konferálok az előadásokon. - Hogyan emlékszel vissza a püspökladányi évekre? - Egész gyermekkorom itt telt. A család, a barátok, az élményekkel teli iskolai évek. Rengeteg időt töltöttünk a nagyszüleinkkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Szép gyerekkorom volt ebben a városban, így boldogan emlékszem vissza. - Mi volt a legnagyszerűbb élményed, életed püspökladányi szakaszában? - Sok sikeres matematika verseny, a testnevelés tagozatos sporteredmények, az úszó szakosztályban szerzett érmek, Balaton átúszások, a zeneiskolás hangversenyek, a néptáncos megmérettetések, turnék, fesztiválok. Nem tudok választani, melyik is volt a legnagyobb élményem. - Milyen gyakran jársz Püspökladányban? - Havonta egy-két alkalommal, és ahogy a családi ünnepek, az alapítvány programjai igénylik. Mivel bátyámék is Pesten élnek, gyakran ott tartjuk a családi találkozókat, ünnepeket. - Milyennek látod a várost? - Szerintem szépült a városunk az elmúlt években, azonban egyre kevesebb a munkalehetőség. Azoknak a fiataloknak, akik más városban végzik a felsőfokú tanulmányaikat, nem nagyon van lehetőségük visszatérni, és itt kezdeni pályájukat. - Mi az, amiben hiszel? - Családomban, barátaimban, szeretteimben, önmagamban. - Mit üzennél a püspökladányiaknak? - Szerettem itt lakni, viszont több év pesti élet után már nem nagyon tudom elképzelni, hogy hazaköltözzek. Így azt üzenném, kívánnám a városnak, hogy olyan lehetőségeket tudjanak teremteni, hogy a fiatalok itthon tudjanak maradni, Püspökladányban tudják leélni az életüket szeretteik körében. Rásó János

19 Püspökladányi Hírek június 2. Elődeink nyomában Június - Szent Iván hava A június hónap nevének származtatását Julius Caesar megölése után főként Ovidiusnak, a költőnek befolyása következtében Juno istennőről származtatták a hónap nevét. Ovidius kimondottan "mensis Junonius"- nak, Juno istennő havának mondja. Juno istennő is beletartozott Mars, Venus és Juppiter famíliájába (akiről a márciust, az áprilist és az eredeti május hónapot elnevezték), hiszen Juno istenasszony Juppiter nővére és felesége volt úgy tűnik, hogy a római istenek ebben a tekintetben nem nagyon voltak válogatósak. Júnó, a házasságnak és a születéseknek védőistennője, azonkívül pedig a csillagos égboltnak is királynője. A házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. Június az egyik legzivatarosabb hónapunk. Június 21-e a nyári napforduló dátuma, a csillagászati nyár kezdete. A meteorológusok Nyárelő-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Napisten havának nevezik, eleink a Gödölyetor (Eper) hava elnevezést használták júniusra, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent I(st)ván hava. Számos népi megfigyelés is kapcsolódik júniushoz: ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esik, a júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazda kezébe, ha a kakukk Szent Iván napja előtt megszólal, úgy olcsó lesz a gabona, ha utána, úgy drága. Ha Szent Iván napján eső esik, úgy mind mogyoró, mind pedig dió kevés lesz, így tehát dió helyett sültalmát ehetünk. Szép idő lesz, ha Szent János bogara igen fénylik, ha az égen sok bárányfelhő létez, ha a dongók este sűrűen repülnek. Rossz idő vagy eső szokott lenni, ha sok béka jő elő, ha a macskák nyalják, tisztítják magukat, ha a tyúkok a porban fürdenek, ha a kutyák füvet rágnak, ha a vakondok magasra túrnak. Természetesen nevezetes dátumokat is találhatunk: Úrnapja, június 6. Krisztus teste, az Oltáriszentség ünnepe, a pünkösd utáni második hét csütörtökje. Kötelező ünneppé IV. Orbán pápa tette 1246-ban. Az ünnep és a körmenet elterjedésével szokássá vált az oltáriszentség körülhordozása, aminek a népi hitvilág a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző erőt tulajdonított. Megünneplésére hazánkban 1292-ből és 1299-ból vannak adatok. A XII-XIV. század között keletkezett az a szokás, hogy amerre a körmenet haladt, négy oltárt állítottak fel. Az oltárok fölé sátrakat emeltek. Ezeket a sátrakat nálunk gallyakkal díszítették, a földre pedig virágokat, kakukkfüvet hintettek. A néphit a zöld ágakhoz és az elhintett füvekhez különféle hiedelmeket fűzött. Sokszor, a kunyhóból hazavitt gallyakat a ház négy sarkába tűzték, hogy ne érje villámcsapás, vagy az istálló fölé dugták, hogy az állatokon Isten áldása legyen. Székelyföldön az úrnapi virágot a hernyók ellen tették a káposzta közé. Máshol, a beteg gyermek fürdőjébe tettek az úrnapjakor hazavitt virágokból, vagy a virágokat a lábfájás elleni fürdőbe tették és fájós fogat füstöltek vele. Medárd napja június 8. "Ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esik"- mondja a népi meteorológia. A Medárd-napi jövendölés így persze nem igaz, de térségünk egyik igen fontos éghajlati jelenségére hívja fel a figyelmet: a mérésekből kitűnik, hogy nálunk a június az év egyik legcsapadékosabb hónapja. Ezt vette észre az egyszerű földművelő ember, és örökítette meg a Medárd-napi jövendöléssel. Az esősebb időszak rendszerint már korábban megindul. Valószínű, hogy a jövendölés azt akarta kifejezni, hogy ha e napon is esik, akkor hosszú tartamú esőzés várható. Természetesen a 40 nap sem lehet irányadó, hiszen térségünkben még soha nem fordult elő 40 napi tartó eső. A bibliai özönvíz 40 napja feltehetőleg nagy hatással lehetett a jövendölés kialakulására. A Medárd napi esőhöz további hiedelmek társulnak, például az őszi termésre vonatkozó jóslások. Ha nem esik ezen a napon, vagyis negyvennapos szárazság következik, akkor édes bortermés várható. Ha viszont negyven napig esni fog, akkor a bor savanyú lesz, a széna viszont bőséges. Többfelé élt az a hiedelem is, hogy az ezen a napon elültetett káposzta szép termést fog hozni. A néphit szerint tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz az idő Medárd napján. Ennek érdekében többféle népszokás alakult ki, amellyel az időjárást szerették volna befolyásolni. Például ezen a napon egy nagy kakast kellett megfőzni, hogy eleredjen az eső. Hitték, hogy bizonyos jelekből meg lehet állapítani, esni 13. fog-e az eső Medárd napján. Ilyen jel volt például, ha sok béka jött elő, ha a tyúkok a porban fürödtek, vagy ha a vakond magasan túrt. Margit napja, június 10. Margit napján nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. Ez az időszak a len, a retek, a káposzta vetésének ideje. Általában esős napként tartották számon. Páduai Szent Antal napja, június 13. Páduai Szent Antal ferences rendi szerzetes, a szembetegek, a gyulladásban szenvedők oltalmazója. A magyarországi templomok szinte elmaradhatatlan szobra, mely előtt általában pénzgyűjtő persely áll. Az adományokból a szegényeket támogatták. E naphoz kapcsolódik még a Szent Antal tüze, vagyis az orbánc gyógyítása ráolvasással. Szent Antal napja dologtiltó napnak számított. Szent Vitus, június 15. A népi kalendárium jeles napként tartotta számon Szent Vitus ókeresztény vértanú ünnepét. Nyárkezdő napnak tartották sokfelé, merthogy a pásztorok tapasztalása alapján általában ilyenkor fordul meg az időjárás. A néphit szerint Vid napján jönnek ki a rákok a folyó partjára, jelezvén a várva-várt időváltozást. A napfényt árasztó Vitus jó és bő termést, esője, hidege hetekig tartó hűvös borongást és silányabb gabonahozamot mutat. Rásó János Környezetvédelmi világnap 1972-ben Stockholmban tartották az Ember és bioszféra címet viselő környezetvédelmi világkonferenciát, melyet június 5-én nyitott meg az ENSZ. A konferencia ezt a napot határozatában Nemzetközi Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította. A Környezetvédelmi Világnap legfontosabb célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának is kell tennie valamit a természetes, az épített, a társadalmi és a belső környezetünk megóvásáért, harmonikusabbá tételéért. A Környezetvédelmi Világnap célja emellett, hogy bemutassa és ösztönözze az energiatakarékosságot, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználását, a megújuló természeti források hasznosítását, a szemét- és hulladékképződés csökkentését, valamint a környezetszennyezés megelőzését. Ma talán még inkább felértékelődnek ezek a célok, de mégis sokan felteszik a kérdést: Mit lehet tenni ezért épp ezen a napon? A válasz egyszerű: Pontosan ugyanazt, amit az év összes többi napján. Vagyis ha csupán környezettudatosan élünk, máris tettünk valamit. Íme néhány példa: Részesítsük előnyben a hazai termékeket, a környező területekről származó élelmiszereket! Ezáltal kevesebb szállításra lesz szükség, ami által növelni tudjuk a gazdasági jólétet. Kísérjük figyelemmel a környezetvédelmi műsorokat, olvassuk el a környezetvédelemmel foglalkozó könyveket, folyóiratokat! Kapcsolódjunk be környezetvédő szervezetek munkájába! Gondoljuk végig, hogyan tudnánk változtatni magatartásunkon, hogy kevésbé károsítsuk a környezetet! Vegyük nagyító alá háztartásunk és munkahelyünk energiafogyasztását! Találjuk ki, miként lehetne az energiával takarékoskodni! Nagyszüleink életében még nem léteztek egyszer használatos, eldobható termékek. Akkoriban mindent újrahasználtak, és ez nem okozott gondot. Törekedjünk az ehhez hasonló, fenntartható életmód megvalósítására, válasszuk a visszaválthatót, ne vásároljunk fölöslegesen csomagolóanyagot, eldobható termékeket! Takarékoskodjunk a vízzel! Szereljük föl háztartásunkat víztakarékos berendezésekkel, javítsuk meg a csöpögő csapokat, zuhanyozzunk fürdés helyett, szereljük át WC-tartályt, hogy víztakarékos legyen! Az ember, a Föld különböző szegletein más-más kultúrát hozott létre, amelyek érdemesek arra, hogy fennmaradjanak. Segítsük megőrizni a sokszínűséget, legyünk hűek saját kultúránkhoz, küzdjünk az uniformizálódás ellen! Épített környezetünk összképe, minősége észrevétlenül formálja egyéniségünket, hangulatunkat, sőt egészségünket is. Gondoskodjunk róla, hogy az ember alkotta környezetünk is egyensúlyt, békét sugározzon, esztétikus legyen! Keressünk olyan tevékenységeket, amellyel megteremthetjük belső harmóniánkat, hogy önmagunkkal és társainkkal is békében élhessünk! Ennyire egyszerű és tettünk is valamit. Rásó János

20 14. Püspökladányi Hírek június 2. SPORTHÍREK Nyolc érem a Magyar Bajnokságon Három arany- és öt ezüstérmet nyertek a kick-bokszolók a Budapesten megrendezett WTKA Magyar Bajnokságon. Girdán Miklós tanítványai közül Csáti Tamás, Szilágyi Viktória és Sólyom Dóra állhatott fel súlycsoportjában és korosztályában a dobogó legmagasabb fokára. Sólyom Dóra az aranyérme mellett egy másik harcmodorban is szerencsét próbált, ahol ezüstérmes lett. Rajta kívül szintén ezüstéremmel gazdagodott Varga Péter, Csáti Dávid, Kovács György és Erdei Ferenc is. Érmek a megyei diákolimpia döntőin Számos sportágban rendezték meg a közelmúltban a megyei diákolimpiai döntőket, s ezeken rendre remekül szerepeltek városunk általános iskolás sportolói. Labdajátékokban a 7-8. osztályos leány focicsapat vitte a prímet, amely a hatcsapatos megyei fináléban imponáló fölénnyel gyűjtötte be a megyei bajnoki címet. Együttesünk többek között debreceni, hajdúnánási és hajdúböszörményi csapatokat utasított maga mögé, s jutott be ezzel az országos döntőbe. Acsapat tagjai Kiss Bernadett, Faragó Fanni, Kiss Ágnes, Tóth Erika, Karacs Tímea, Szilágyi Judit Bernadett, Győri Ágnes, Győri Ildikó, Varga Viktória, Oláh Anna, Dombi Fanni és Kiss Luca voltak. A 7-8.-os fiúk szintén eljutottak a megyei döntőbe, ott végül bronzérmes helyen zártak. Kézilabdában az 5-6. osztályos leány gárda ugyancsak megyei 3. helyet szerzett. Atlétika sportágban is számos dobogós helyet szereztek fiataljaink. A többpróba csapat- és egyéni versenyek során az 1-2. osztályos lányoknál Balogh Petra bronzérmes lett a kislabda hajításból, távolugrásból és 40 m-es futásból álló összetett versenyen. A 3-4. osztályosok mezőnyében a hatfős fiú csapatunk végzett a dobogó harmadik fokán (kislabda, távol, 60 m, 4x100 méteres váltó futás). Ugyancsak bronzérmes lett az 5-6. osztályos lány csapat, amelynek tagjai közül Ecsedi Enikő az egyéni összetett versenyben is a dobogó harmadik fokára léphetett fel (kislabda, távol, 60 m, 600 m). A 7-8. osztályosok megyei döntőjében (kislabda, távol, súlylökés, 100 m, 800 m) a lány és a fiú csapatunk is remekül szerepelt, egyaránt ezüstérmes lett. A lánycsapat tagjai közül az egyéni összetett versenyben Faragó Fanni ezüstérmet nyert, míg a fiúknál Horváth Ákos épphogy lecsúszott a dobogóról, így 4. lett. A többpróba versenyek után az egyéni atlétikai versenyszámokban is szép ladányi sikerek születtek. Fekete Ferenc megyei bajnok lett magasugrásban, mint ahogy a Pintér Imre, Pálmai Csaba, Tóth Péter, Horváth Ákos kvartett is megnyerte a 4x1000 méteres váltófutást. Ezüstérmet nyert Kiss Ágnes (300 méteres síkfutás) és a 4x600 méteres lány futóváltó csapat (Faragó Fanni, Békési Lilla, Karacs Tímea, Rácz Nelli,). Bronzérmet szerzett Faragó Fanni (100 méteres síkfutás) és Kósa Imre (súlylökés). Rajtuk kívül számos dobogó közeli eredményt értek még el városunk diákjai, s mindezek az eredmények az általános iskolai testnevelők munkáját is dicséri. Ezüstérem a bajnoki zárás előtt Egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt megünnepelhette a bajnoki ezüstérmet a PKE férfikézilabda csapata. Koncz Tibor alakulata ezt a Debreceni KSE II. elleni bravúros idegenbeli diadallal egybekötve tehette meg, hiszen a mieink re páholták el a bajnoki aranyérmest. A debreceni fiataloknak ráadásul ez volt az első vereségük a bajnokságban. Együttesünk legjobbja a 13 gólt termelő Kóti Győző volt. Az ezt megelőző játéknapon a másik DKSE, a bronzérmet megszerző DKSE III volt a mieink ellenfele. A győzelem ekkor sem maradt el: re nyertek a mieink. A legeredményesebb játékosok Darai Márton (9 gól), Mészáros Ádám (5), Nagy Norbert (5) és Kóti Győző (4) voltak. A bajnokság állása 1. Debreceni KSE II Püspökladány Debreceni KSE III Amatőr KK Polgár Hajdúböszörmény Balmazújváros II Földes Nádudvar II D.PetőfiSE Nem volt esély a pontszerzésre Két meccsen két vereséget könyvelhettek el a PLE focistái az NB III-as bajnokságban. A 23. fordulóban az Eger vendégeként a hajrában bekapott két góllal végül súlyos, 4-0 arányú vereséget szenvedtek a mieink. A történethez hozzá tartozik, hogy az egriek utolsó két gólját egy olyan játékos szerezte, akit a fegyelmi bizottság előzőleg eltiltott, ám egy nappal a találkozó előtt felmentett. Szabó László jogosan tette fel a kérdést a szövetség illetékesének, hogy akkor a szintén eltiltott Szabó Máté miért nem kapott amnesztiát? A 24. játéknapon az a Maglód volt a mieink ellenfele, amely az ezüstérem megszerzésért küzd. Az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, s a helyzetek alapján el is dönthették volna a három pont sorsát. Ehelyett a szünet után Szabó Máté 11-es góljával sikerült visszajönni a meccsbe, ám az egyenlítés elmaradt, sőt a 87. percben a kegyelemdöfést is megadták a maglódiak. A bajnokság állása 1. FTC II Maglód Putnok Balassagyarmat Balmazújváros Jászberény Tura Eger Heves Püspökladány Gyöngyös Ózd Dunakeszi RAFC Ötödik helyen zárt a Tünet SE A várakozást túlszárnyalva az igen előkelő ötödik helyen zárta az NB II-es női kézilabda-bajnokság észak-keleti csoportjának küzdelemit a Tünet SE alakulata. Újonc együttesünk helyezése a pontvadászat utolsó fellépése előtt már biztossá vált, így a Mátészalka elleni hazai derbi tulajdonképpen tét nélküli volt. S mivel az ezüstérmes helyen végzett vendégek esetében ugyanez volt a helyzet, így nem lehetett nagy harcra számítani. Ez végül be is igazolódott, azzal a különbséggel, hogy a vendégek a presztízsük megtartása végett azért oda tették magukat, míg a mieink nem. Így a vége súlyos, arányú vereség lett. Ez volt az a tipikus meccs, amit gyorsan el kell felejteni, így inkább nézzünk a számok mögé. A mieink a 22 lejátszott mérkőzésükből 11-et megnyertek, s ebből ötöt a legfontosabb periódusban, a bajnoki hajrában. Akkor, amikor kieső helyen állva, meglehetősen kilátástalannak tűnt csapatunk helyzete a bennmaradásért vívott harcban. Ám jött előbb a Heves elleni kötelező győzelem, majd a Füzesabony elleni idegenbeli egygólos diadal. Ez utóbbi siker mentálisan olyan lökést adott a társaságnak, amely döntőnek bizonyult. Így az ezt követő három meccsen sikerült megszerezni az Ózd, a Nádudvar, majd a bronzérmes Kállósemjén skalpját is, bebiztosítva nem csak a bennmaradást, hanem a tabella első felébe jutást is. Így a szeptember 12-én rajtoló új idényben ismét NB II-es meccseket láthatnak majd a ladányi drukkerek, ám már nem 12, hanem 10 csapatos bajnokságban. S jelen állás szerint a mostani mezőnyből nem lesz ott a feljutást kiharcoló Eger, valamint a kiesett Jászberény, az Ózd, a Heves és a Kazincbarcika. Az NB II-es női bajnokság végeredménye 1. Eszterházy Eger Mátészalka Kállósemjén Hajdúböszörmény Tünet SE Derecske Nádudvar Füzesabony Jászberény Ózd Heves Kazincbarcika PÜSPÖKLADÁNYI Hírek ISSN: Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Felelős szerkesztő : Dienes Zoltán Főszerkesztő D. Sári Andrea Faragü László Szerkesztőség : 4150 Püspökladány, Petőfi u Tel : 54/ Tördelés, grafika : multimedia design Nyomás : Hektográf Nyomda Püspökladány

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok 2009. 09. 10. (csütörtök) Az oktatás és a gazdaság kapcsolata avagy Mit tehet a szakképzés a gazdaság fellendítése érdekében A versenyszféra és a szakképzés

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Hirdetési melléklete. HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. 1/2010. (VII. 14.) HVI.

Hirdetési melléklete. HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. 1/2010. (VII. 14.) HVI. Hírek Püspökladányi Hirdetési melléklete 2010. július 21. HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. 1/2010. (VII. 14.) HVI. Tárgy: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 3 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 92/I/2011. (IX. 13.) önkormányzati testületi határozat az Őrdaru Egyesület által a TÁMOP-5.5.1B-11/2

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 2 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben.

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám. 125/2007. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi,

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 70/2010. (VII. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Újtelepi Városrész szennyvízcsatorna

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága 2010. szeptember 22-i ülésének jegyzőkönyve 9/2010. (IX.22.) sz. Városfejlesztési Bizottság határozata vízjogi engedéllyel nem rendelkező

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGGEL KAPCSOLATOS ELŐZETES DÖNTÉS KÉRÉSE

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGGEL KAPCSOLATOS ELŐZETES DÖNTÉS KÉRÉSE RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. április 12-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 101/2009. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat elfogadja a polgármesteri jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat csatlakozik Tetétlen Önkormányzatának kezdeményezéséhez, és támogatja

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

TARTALOM FÓKUSZ FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK GYŐZTESEINEK FOGADÁSA A PARLAMENTBEN

TARTALOM FÓKUSZ FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK GYŐZTESEINEK FOGADÁSA A PARLAMENTBEN TARTALOM FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK FÓKUSZ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK GYŐZTESEINEK FOGADÁSA A PARLAMENTBEN A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. június 11-én a Parlament Felsőházi Termében

Részletesebben

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. szeptember 19-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése

Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése Megnyugtat A nappali nappali fénynél. A kék garnitúrához és a játékasztalhoz a megrendelõ ragaszkodott. A kanapénak ez a szárnya forgatható, s az asztal is kerekeken gurul, így a lakásnak ez a szeglete

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. február 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 8/2014. (II. 11.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Iskolánk szakmai képzésének minél jobb megismerését segítjük tájékoztatónk megjelentetésével.

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 34. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. április 1-jei ülésére Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési

Részletesebben

Hajléktalanok. Az utca emberei

Hajléktalanok. Az utca emberei Hajléktalanok Az utca emberei Hajléktalanok Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.

Részletesebben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Az évfordulók a felejtés elleni küzdelem eszközei. Így kínál alkalmat

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben