VISSZAKÉZBŐL. Bevezetés. avagy a bűncselekmények áldozatainak igényérvényesítése polgári jogi eszközökkel. Bevezetés. I. A viktimológia főbb területei

Átírás

1 VISSZAKÉZBŐL avagy a bűncselekmények áldozatainak igényérvényesítése polgári jogi eszközökkel TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés I. A viktimológia főbb területei II. Áldozat és sértett III. Áldozatvédelem Magyarországon - létezik, de működik-e? IV. A magánfél a büntetőeljárásban V. A polgári jogi igénytől a peres eljárásig Esetleírások K. Katalin (magánlaksértés, rongálás) R. Miklós (bántalmazás hivatalos eljárásban) Z. Sándorné I. (polgári per a rendőrség ellen) Z. Sándorné II. (polgári per a rendőrség ellen) Jogellenes fogvatartás I-II. M. László - rendőri atrocitás (bántalmazás hivatalos eljárásban) F. László - kártalanítás (kártalanítás) T. község (kényszervallatás) Gy. Béla (hivatalos személy elleni erőszak) Bevezetés A tanulmány alapvető célja annak vázlatos áttekintése, hogy a hatályos magyar jogban a bűncselekmények áldozatainak melyek a jogi lehetőségeik, amennyiben igényérvényesítőként Page 1 of 40

2 bűncselekmények áldozatainak melyek a jogi lehetőségeik, amennyiben igényérvényesítőként lépnek fel. A sértetti vagy áldozati mivoltot egyrészt a viktimológia szemszögéből vizsgáltuk, másrészt a sértett, áldozat eljárásjogi helyzetét igyekszik bemutatni összefoglalónk. Természetesen nem törekedhettünk a teljességre, hiszen a témának pusztán a töredéke is könyvtárnyi irodalmat ölel fel. Elsősorban az volt a célunk, hogy a NEKI ügyeiből leszűrhető, illetve ahhoz kapcsolódó jelenségeket vizsgáljunk meg, illetve elemezzünk. Kiindulási pontunk a sértetti mivolt kétféle megközelítésének elhatárolása volt. Ez azért különösen fontos, mert nem támaszkodhatunk kizárólag az egyik megközelítés megállapításaira, elsősorban azért, mert olyan fogalmakkal dolgozik, amelyek a hatályos eljárásjogban nem alkalmazhatók. Ez az elhatárolás tulajdonképpen nem tudományos igényű, nem önálló kutatáson, hanem a vonatkozó irodalom egy részének felhasználásán alapszik. Az áldozat vagy sértett kategóriáját három tudományterület is a magáénak vindikálja; e részterületek a fogalmat eltérő értelemben használják és kezelik. Tanulmányunk vonatkozásában a viktimológia és a büntetőeljárási jog által kimunkált kategóriák érdemelnek figyelmet, míg a büntető anyagi jogi passzív alany fogalmának vizsgálata kívül esik vizsgálatunk fókuszán. Előre kell bocsátanunk, hogy a kriminológia egyik részterülete, a viktimológia által elemzett áldozat-fogalom és a kapcsolódó elméletek, eredmények nem tartoznak szorosan a dolgozatban elemzett témához. Mégis szükségesnek mutatkozott egy rövid ismertetést adni e körben, mert árnyaltabbá és érthetőbbé teszi a később elemzett kérdéseket. Lényegében alappontnak tekinthető: az áldozat, illetve sértett az a személy, aki egyrészt sérelmet szenvedett a bűncselekmény folytán, másrészt pedig és elsősorban erre koncentrálunk megtérítési igénnyel léphet fel azzal szemben, aki felelőssé tehető a bűncselekmény folytán okozott kár megtérítéséért. Ez utóbbi vonatkozásban pedig két lehetséges irányvonalat vázolunk (és elemzünk) majd: mindkettő egy tőről fakad, mégis más jellegűek. Az egyik a büntetőeljárás részeként érvényesíthető polgári jogi igény (tehát az ún. adhéziós eljárás), az utóbbi pedig a klasszikus polgári per, a civil jogvédelem területe, amelynek keretében a sértett (immár felperesként) a polgári bíróság előtt érvényesíti igényét. Tanulmányunk tulajdonképpeni magva ez utóbbi két procedúra alapvető jellemzőit kísérli meg bemutatni, a sértett/áldozat szemszögéből. 1. A viktimológia főbb területei A (kriminál)viktimológia a kriminológia részterülete. A viktimológia jelentősége többek között az, hogy a kriminológia által vizsgált bűnözésre, a bűncselekményekre és azok elkövetőire az áldozat és a bűnözés, illetve a bűnöző kapcsolatának elemzésén keresztül von le következtetéseket. A viktimológia azonban nem pusztán segédtudomány. Eredményei, kutatásai nem csak a kriminológiának és egyéb részterületeinek szolgálatában állnak, hanem önálló, letisztult területnek tekinthetőek. Fő vizsgálódási területe a bűncselekmények áldozatainak helyzete ; a viktimológia az áldozatok tudományos igényű tanulmányozását jelenti. A viktimológia végső soron azt vizsgálja, hogy miként lehet valakiből áldozat. Ez a meglehetősen kacifántos megfogalmazás azt takarja, hogy ez a tudomány a bűnözésnek és a bűncselekményeknek olyan szegmensét vizsgálja és egy olyan sajátos szempontból, ami elsősorban nem az elkövető irányából közelít a kutatás és vizsgálódás tárgya felé. Áldozattá Page 2 of 40

3 elsősorban nem az elkövető irányából közelít a kutatás és vizsgálódás tárgya felé. Áldozattá válni eszerint majdhogynem olyan formán lehet, mint bűnelkövetővé. Számos olyan tulajdonság és élethelyzet adódik ugyanis, ami növeli, fokozza az áldozattá válás lehetőségét. Hindelang, Gottfredson és Garofalo ún. életmódelmélete szerint a társadalmi szerepek és az időbeosztás változása miatt az emberek különböző életstílusokat követnek, és a különbségekből fakadóan egyeseknél nőhet a viktimizációs kockázat. Itt mindenekelőtt olyan körülményekre kell gondolnunk, mint például a családi környezet, ismeretségi kör, munkatársak, az otthonon kívül, nyilvános helyen eltöltött idő. Talán érdemes megjegyezni, hogy e kritériumok között azért cezúrát lehet húzni: vannak ugyanis olyan körülmények, amelyeket az egyén nem, vagy csak számottevő nehézséggel tud megváltoztatni, illetve elkerülni, így pl. a családi környezetét, esetenként a lakókörnyezetét. Ezzel ellentétben azt, hogy valaki kikkel érintkezik rendszeresen vagy előszeretettel, milyen a baráti, ismeretségi köre, milyen szórakozóhelyekre jár, azt elsősorban maga választhatja meg. Mindezektől függetlenül persze az adott körülmény áldozattá válási kockázatot növelő vagy csökkentő jellege ezektől független, tulajdonképpen objektív mérce. Az életmódelméletek mellett említésre méltó teória az ún. ismétlődő viktimizáció. Az elmélet azt állítja, hogy a bűncselekmények eloszlása alapvetően nem egyenletes: az egészhez képest kevés számú ember és hely (földrajzi terület) érintett és sújtott a bűncselekmények által. Ezen túlmenően bizonyos bűnözési gócpontok alakulnak ki, ahol igazán magas mind az elkövetett bűncselekmények száma, mind az áldozattá válás lehetőségének kockázata. Nézetünk szerint a fenti két elmélet szorosan egymáshoz tapad, egyiket a másiktól elválasztva nem szemlélhetjük. Mielőtt a további, a viktimológia tudományába betekintést engedő ismertetőnket folytatnánk, érdemes egy kitérőt tennünk, a tanulmány alapvető témájára utalva. Ismeretes, hogy az összefoglalónk olyan ügyek ismertetését tartalmazza, amelyekben a sértett (áldozat) sérelmét, jogainak csorbulását a rendőrség állományába tartozó személy(ek) okozták, esetenként pedig a kártérítési felelősség a rendőrség, mint testület vállán nyugszik. Érdemes lenne mindezek miatt a viktimológiának olyan ágát kialakítani, amely az ehhez hasonló, azaz pl. a rendőrök által elkövetett bűncselekmények áldozataival foglalkozik. Természetesen erre a felvetésre is adható egy meglehetősen egyszerű válasz, miszerint a rendőri jelleggel visszaélve vagy azt felhasználva elkövetett hivatali bűncselekmények áldozatai elsősorban azok, akiket valamilyen okból eljárás alá vontak, akivel szemben intézkedtek vagy akit kihallgatnak, akár tanúként, akár gyanúsítottként. Kérdés, hogy ezen a tág csoporton belül van-e fokozottabban veszélyeztetett, azaz könnyebben áldozattá váló csoport? Példának okáért a kisebbséghez tartozó személyekkel szemben a rendőrség gyakrabban végez ellenőrzést, igazoltatást, vagy a kétes hangzású és jogilag értelmezhetetlen, de a rendőrség által előszeretettel alkalmazott elszámoltatást. Szikinger István felvázolja, hogy ebben az esetben nyilvánvalóan növekedni fog a feltárt bűncselekmények száma is, és az elkövetők is nagyobb számban kerülnek kézre. Ilyenkor azonban öngerjesztő folyamat indulhat be, amint a felderítési mutatóknak a kisebbség körére viszonyított arányának növekedése miatt tovább fokozódik a rendőrségnek erre a körre, közegre gyakorolt nyomása. Mi következhet ebből? Szikinger szerint a felderítettség ebben a körben tovább nőhet, azonban a rendőri erők az ekképp folytatott tevékenység miatt jóval kevesebb energiát, időt fordít más (elsősorban a többségi) csoportok vizsgálatára, így a két (több) csoport vagy csoportok közötti felderítési, bűnelkövetési arányok még tovább nőnek, egészen addig, amíg már tudományosan megalapozott nem lesz a jogsértések és a csoport összekapcsolása. Mindezekből azonban egy további, bár tudományosan nem bizonyított következtetést is felvethetünk. Ha helyénvaló az a Page 3 of 40

4 további, bár tudományosan nem bizonyított következtetést is felvethetünk. Ha helyénvaló az a megállapítás, hogy a rendőrök által ilyen minőségükben elkövetett bűncselekmények olyan személyeket érintenek, akik az adott rendőri intézkedést vagy eljárást elszenvedik, akkor adódik a következtetés, hogy azok a személyek, akik ilyen eljárásnak vagy intézkedésnek gyakrabban vannak alávetve, gyakrabban eshetnek áldozatául a rendőri erőszaknak. Még egy merész lépéssel azt is megfogalmazhatjuk (elméleti szinten), hogy hazánkban példának okáért a roma származású személyekkel szemben meglehetősen gyakori a rendőri intézkedés. E vonatkozásban nem lényeges, hogy az intézkedés vagy eljárás okkal történt-e vagy alaptalanul, az intézkedések gyakorisága mérvadó. Ha ez a kijelentés helytálló, akkor az is megállhat, hogy romák gyakrabban szenvedik el a hivatali visszaélés, kényszervallatás, bántalmazás hivatalos eljárásban és egyéb hivatali bűncselekményeket. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy ez nem ténymegállapítás (hiszen ilyen vizsgálat tulajdonképpen nem is lenne lefolytatható), pusztán egy elméleti okfejtés eredménye. A viktimológia egy másik felosztását ismerteti Görgényi Ilona, amely felosztás szerint a kriminálviktimológia és az általános viktimológia mellett helyet kap a modern vagy emberi jogi szemléletű viktimológia. A másodikként említett megközelítés alapvető jellemzője, hogy művelői az áldozattan teljességgel önálló tudománnyá fejlesztésén fáradoznak, ily módon arra törekedve, hogy ne pusztán a bűncselekmények áldozataival foglalkozzanak, hanem általában véve az áldozatokkal, jelesül a természeti katasztrófák vagy balesetek áldozataival is. A viktimológia harmadik ága szintén elég széles: mindazokkal foglalkozik, akiket megfosztottak az élethez, egészséghez, tisztességhez és biztonsághoz való jogaiktól, legyenek természetes személyek vagy kollektív áldozatok. 2. Áldozat és sértett Mint korábban említettük, három különböző fogalom elhatárolása szükséges az áldozattan körében. A passzív alany, mint büntető anyagi jogi kategória e helyt most kevésbé releváns, ezért figyelmen kívül hagyjuk. Nagyobb figyelmet kell szentelnünk viszont az áldozat és a sértett fogalmainak. Az áldozat viktimológiai fogalom, míg a sértett eljárásjogi (a passzív alany pedig anyagi jogi). Az idevágó elméletek többsége egyetért abban, hogy az áldozat fogalma jóval szélesebb, mint a sértett fogalma, hiszen az áldozat fogalma kiterjeszthető a közvetett sértettekre, a jogi személyekre is. Ehhez természetesen hozzá kell tenni, hogy a sértett, mint a büntetőeljárás egyik szereplője lehet jogi személy is, ezt semmi sem zárja ki, sőt, a Büntetőeljárási törvény (továbbiakban Be.) 58. -a kifejezetten említést tesz jogi személyekről is a sértettek körében. Tekintettel arra, hogy hatályba lépett az új büntetőeljárási törvény, érdemes az új Be. vonatkozó rendelkezéseit is górcső alá venni. Szerencsénkre a sértett eljárásjogi definíciója nem változott, megegyezik a korábbi eljárási törvénnyel: eszerint sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Az új Be a kifejezetten utal a jogi személy sértettre, amikor azt mondja, hogy több sértettnek a sértetti jogok gyakorlására jogosult természetes vagy jogi személyt maguk közül kell kijelölnie. Egyéb részletszabályokban is kibővültek a sértett eljárásjogi lehetőségei, ezekről a későbbiekben ejtünk szót a polgári jogi igény és az adhéziós eljárás taglalásánál. A kriminológiában használatos az egyszerű sértett elnevezés, amikor is a sértett sem a vádat nem képviseli, sem polgári jogi igényt nem érvényesít. Az áldozat fogalmát illetően egy normatív jellegű, valamint egy elméleti megközelítést említhetünk. Az előbbi az ENSZ 20/34. sz. határozata, amely a Nyilatkozat a bűncselekmény és Page 4 of 40

5 említhetünk. Az előbbi az ENSZ 20/34. sz. határozata, amely a Nyilatkozat a bűncselekmény és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságtétel alapvető elveiről címet viseli. Ennek 1. pontja az áldozat fogalmát a következő módon határozza meg: Az áldozat azokat a személyeket jelenti, akik egyénileg vagy közösen sérelmet szenvedtek, beleértve a testi vagy szellemi sérülést, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy alapvető jogaik lényeges csorbítását olyan cselekmények vagy mulasztások által, amelyek sértik a tagállamokban érvényes büntetőtörvényeket, beleértve a hatalommal való bűnös visszaélést tilalmazó törvényeket. A deklaráció következő pontja szerint az áldozati minőség akkor is megilleti az egyént, ha az elkövetőt nem kerítették kézre, illetve tekintet nélkül arra, hogy letartóztatták-e vagy sem, elítélték-e vagy sem, az áldozat fogalmát pedig kiterjeszti a közvetlen áldozat közeli családtagjaira és eltartottjaira is, valamint azokra, akik az áldozatnak nyújtott segítség közben emiatt vagy ezzel összefüggésben szenvedtek sérelmet. A nyilatkozat első részének utolsó pontja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is kifejezésre juttatja. Fontos még megjegyeznünk, hogy a nyilatkozat ezen A) pontja a bűncselekmények áldozatainak fogalmát határozza meg, míg a későbbi B) pont a hatalommal való visszaélés áldozataira vonatkozó rendelkezéseket említi. A nyilatkozat fenti áldozatfogalmához hasonló jellegű az Emberi Jogok Európai Bíróságának áldozat-megközelítése. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 34. cikke szerint A Bíróság kérelmeket vehet át bármely természetes személytől, nem-kormányzati szervezettől vagy személyek csoportjaitól, akik vagy amelyek azt állítják, hogy az Egyezményben vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben biztosított jogok valamely Magas Szerződő Fél részéről történt megsértésének áldozatai. A Magas Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy semmilyen módon nem akadályozzák e jog hatékony gyakorlását. A Bíróság gyakorlatában az áldozati minőségnek alapvető feltétele, hogy az áldozat valóban az ügy érintettje legyen, az ügy jogi érdekét vagy jogát befolyásolja (csorbítsa), azaz védelemre szoruló jogi érdeke legyen az ügyben. Ezen felül a bíróság áldozatként veszi figyelembe pl. az áldozat családtagját is, így olyan esetben, amikor a szülő gyermeke halála miatt fordul kérelemmel a Bírósághoz; ilyenkor itt is közvetett áldozatról beszélhetünk. Az ENSZ deklaráció áldozatfogalma meglehetősen tág. Némi bizonytalanságot okoz annak eldöntése, hogy a személyek körébe a jogi személyeket bele kell-e értenünk. Nem vitás, hogy az újabb kriminológiai szakirodalom már nemcsak említés szintjén, hanem a tudományos kutatás terepeként foglalkozik a jogi személyekkel. Mindazonáltal némi ellentmondás sejlik fel a nyilatkozat pontjai között, hiszen míg az egyik személyeket említ és a sérelem körében a gazdasági veszteséget is felsorolja, amelyek tipikusan a jogi személyekre (is) vonatkoztatható. Ezzel szemben a következő pont már egyént említ, mint áldozatot. Az egyén kitétel alatt azonban nem érthetünk jogi személyt, és ezt a szűkítést támasztja alá az is, hogy a nyilatkozat áldozatként említi a közvetlen áldozat közeli családját és eltartottait, hiszen ez utóbbiak jogi személyhez kötése kizárt. A leginkább megengedő megközelítés szerint azonban a jogi személyeket is az áldozatok körébe kell sorolnunk, legalábbis az 1. pont ezt támasztja alá, míg a 2. pont tulajdonképpen csak a természetes személyekre vonatkoztatható. A viktimológiai irodalomban ismert továbbá a közvetett és közvetlen, specifikus és nem specifikus valamint a potenciális áldozat fogalma. Görgényi Ilona szerint ezek a fogalmi eltérések, illetve különbségek nem pusztán bizonytalanságot tükröznek, hanem azt is, hogy a viktimológiának szüksége van az áldozat fogalmára. Az áldozat fogalmának rövid áttekintése után a sértett fogalmát kell röviden megvizsgálnunk. A sértett eljárásjogi kategória, és lényegesen szűkebb értelmezési tartománya van, mint az áldozat fogalmának. Az árnyaltabb értelmezés kedvéért mind a jelenleg még hatályban lévő, Page 5 of 40

6 áldozat fogalmának. Az árnyaltabb értelmezés kedvéért mind a jelenleg még hatályban lévő, mind a rövidesen hatályba lépő büntetőeljárási törvény (a továbbiakban Be.) sértettre vonatkozó szabályait ismertetjük, fő vonalaiban. Mindkét jogszabály úgy határozza meg a sértettet, mint akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Ez az ún. egyszerű sértett fogalma. Ebben a redukált értelemben a sértettnek az az attribútuma, hogy a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekményt ő szenvedte el. Nem kívánunk belebonyolódni a passzív alany és a sértett fogalmi elhatárolásába, csupán szemléltetésképpen két eseti döntésre utalunk. Lopás esetén a polgári jogi igényt nemcsak az eltulajdonított dolog tulajdonosa, hanem a dolog időleges őrzője és használója is előterjesztheti mondja ki az számú eseti döntés; ezzel egyező álláspontot képvisel a Fővárosi Bíróság 1991/32. számú döntése. A sértett jogosítványai némiképp eltérően alakulnak az új Be. szerint. Míg a korábbi szabályok szerint a bírósági eljárást megelőzően jelenléti joga némiképp korlátozott volt, addig az új eljárási rendelkezések szerint bár továbbra sem lehet jelen valamennyi eljárási cselekménynél szélesebb körű jogosítványok illetik meg. Így például a nyomozás során jelen lehet azoknál a nyomozati cselekményeknél, ahol a gyanúsított is részt vehet. A nyomozás alatt is megtekintheti azokat az iratokat, amelyek őt érintik, míg erre korábban nem volt lehetősége, csak a nyomozást követően. A bírósági szakban korlátozás nélkül részt vehet, jelenléte azonban nem kötelező, ebben nem történt változás: idézését csak akkor rendeli el a bíróság, ha tanúkénti kihallgatása vagy szembesítése válik szükségessé. Az egyéb iratok tekintetében a sértett megtekintheti a szakvéleményt, az egyéb iratokat pedig akkor, ha ez nem sérti a nyomozás érdekeit. A hatályos eljárási rendelkezések szerint további jogosítványai az indítványtételi és észrevételi jog, amelyek az eljárás bármely szakaszában megilletik, továbbá jogairól és kötelezettségeiről a hatóságtól felvilágosítást kérhet. Az új szabályozás némiképp eltérően alakul: indítványtételi és észrevételi joga megmaradt, a felvilágosítást azonban a hatóságtól kérés nélkül is jogosult megkapni. Ez lényeges változás, hiszen a kérelemre történő felvilágosítás helyébe a hivatalbóli tájékoztatás lép. A kérdés feltételének indítványozási joga változatlan maradt. Az új jogszabály már nem pusztán a magánfél személyében történt jogutódlás esetén enged perbelépést, hanem a sértett elhunyta esetén is. Az 51. (3) bekezdése szerint a sértett halála esetén (akár a büntetőeljárás megindítása előtt, akár a közben halt meg), helyébe egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet, és ekkortól ez utóbbiakat illetik meg a sértetti jogosítványok (valamint, egyházi személy halála esetén rokonok hiányában, meghatározott feltételek esetén annak egyházi elöljárója is helyébe léphet). A korábbi szabályozás a jogutódlást csak a magánfél körében, és csak a polgári jogi igény vonatkozásában engedte meg és csak az örökösök körében; ugyanakkor az új Be. ez utóbbi szabályt érintetlenül hagyta, hiszen annak jogpolitikai indoka változatlan. Álláspontunk szerint a meghalt sértett jogutódja nem kizárólag a polgári jogi igény vonatkozásában rendelkezik jogosítványokkal. Az egyszerű sértett az adott helyzet szerint többféle minőségben szerepelhet a büntetőeljárásban: lehet feljelentő, magánfél, magánvádló, az új szabályok szerint pedig pótmagánvádló is. Király Tibor említést tesz még a sértettről, mint a szakértői vizsgálat passzív alanyáról. Ezen felül a sértett lehet tanú is, álláspontunk szerint azonban a tanúként megjelenő sértett az egyszerű sértetthez képest minőségileg nem több, bár nyilvánvalóan külön szabályokat, a tanúra vonatkozó rendelkezéseket ekkor alkalmazni kell rá (pl. tanú vallomástételének akadályai, vallomás megtagadása, elővezetés, stb.). Page 6 of 40

7 vallomástételének akadályai, vallomás megtagadása, elővezetés, stb.). A magánvádlóval, illetve az új Be. által visszahozott pótmagánvádlóval külön nem kívánunk foglalkozni. Annál inkább a magánféllel, a tanulmány későbbi részében. Most azonban visszakanyarodunk az áldozatokhoz, azonban kevésbé elméleti, inkább gyakorlati megközelítéssel, amint azt nézzük meg, milyen lehetőségeket biztosítanak az áldozatnak büntetőeljáráson kívül, illetve azt megelőzően. 3. Áldozatvédelem Magyarországon létezik, de működik-e? A BM Kiadónál 1999-ben megjelent Áldozatvédelem című könyv egyik fejezetét a magyar jogi helyzet elemzésének szenteli, összevetve azt a nemzetközi jog előírásaival, dokumentumaival és ajánlásaival, valamint azokkal az elméleti felvetésekkel, amelyek a téma kapcsán különböző elvárásokat, elképzeléseket vázolnak fel. Nincs lehetőség arra, hogy a könyv, vagy egyes fejezeteinek egészét áttekintsük, így csak néhány kiemelésre szorítkozunk. Ugyanezen kiadvány közöl olyan normatív előírásokat, amelyek vagy nemzetközi dokumentumok (így pl. az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 21. sz. ajánlása az áldozatoknak nyújtandó segítségről és az áldozattá válás megelőzőséről), vagy egy adott állam áldozatvédelemmel foglalkozó dokumentuma. Ez utóbbi körében az Egyesült Királyság Belügyminisztériuma által kihirdetett Áldozatok Chartája-t ismerteti teljes egészében a kiadvány. A Charta irányelveinek első, majd utolsó mondatában manifesztálódnak a jogalkotó törekvései: Az áldozatok többsége nem hibáztatható. [ ] valamennyi áldozat megérdemli a különleges elbánást pusztán az okból, amin keresztülment. Ennek a szemléletnek kellene uralkodnia a hazai hatóságok eljárásaiban is. Erre nézve vannak is törekvések Magyarországon. Az 1074/1999. Kormányhatározat vázolta fel a főbb jogalkotási feladatokat és intézkedéseket a bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik védelme, káruk megtérülése érdekében. A határozat mellékleteként szerepel az a kritérium- és előírásrendszer, amelyeket akkor kell figyelembe venni, ha (meghatározott) bűncselekmény áldozata kárenyhítés iránti igényt jelent be az állam felé. A bűncselekmények felsorolása azt mutatja, hogy mindenekelőtt erőszakos jellegű bűncselekmények áldozatairól van szó, illetve olyan esetekről, amelyekben az áldozat életét vesztette (ekkor nyilvánvalóan hozzátartozója jelenthet be igényt), illetőleg testi épsége vagy egészsége károsodott. A Kormány ezekkel a rendelkezésekkel párhuzamosan intézkedett az Országos Bűnmegelőzési Tanács, illetve az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány létrehozásáról. Az előbbi elsősorban előkészítő, koordinatív, elemző, irányító funkciót tölt be az áldozatvédelem körében, míg az utóbbi célja többek között a potenciális és tényleges áldozatoknak a személyes biztonságot nyújtó környezet kialakítására irányuló tevékenység, együttműködési formák kialakításának támogatása, valamint a kárenyhítési kérelmek elbírálása, e körben a szükséges intézkedések megtétele. Nem vitatható, hogy e kezdeményezések és intézkedések hatalmas lépést jelentenek az áldozatvédelem területén, hiszen a nemzetközi előírásoknak megfelelően vagy azokhoz közelítően már nem pusztán a sértettet, mint a büntetőeljárás (gyakran margóra kerülő) szereplőjét karolják fel az állam és intézményei, hanem az áldozatokat is, azaz igyekszik ezeknek segítséget nyújtani a bűncselekmény elkövetése után minél rövidebb idő alatt, mind mentálisan, mind anyagilag ben a Belügyminiszter és ennek nyomán az Országos Rendőr-főkapitány is meghatározta az alájuk rendelt szervezet áldozatvédelmi feladatait. Előrelépés tehát, legalábbis normatív szinten, érezhető. De mi a helyzet a gyakorlatban? Page 7 of 40

8 szinten, érezhető. De mi a helyzet a gyakorlatban? A NEKI több ügyben is biztosított sértetti képviseletet. Ezen ügyek közül egyetlen olyan eset fordult elő, amelyben a bűncselekmény következtében elhunyt sértett egyik hozzátartozója kárenyhítési kérelemmel fordult a rendőrségen keresztül a Közalapítványhoz. Támpontot jelent a rendőrség Bűnmegelőzési Szolgálatának és évi beszámolói áldozatvédelmi munkájukról, amelyek képet adnak arról, hogy az áldozatvédelmi rendszer miként és milyen eredménnyel működik. A következőkben ezeket a beszámolókat tekintjük át. Már itt ki kell arra térnünk, hogy a hazai áldozatvédelem rendszerét nem tudjuk ebben tanulmányban megvizsgálni a nemzetközi előírások és gyakorlat tükrében; ez egy külön tanulmány célja lehet. A beszámolókat dr. Szabó Zsolt az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője, országos áldozatvédelmi referens készítette. A 2001-es beszámolóban a szerző felvázolja a négy pilléren nyugvó hazai áldozatvédelem rendszerét. Az első pillér a civil szervezetek által végzett áldozatvédelmi tevékenység; ezek egyik legjelentősebbje a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület tevékenysége. A második ilyen támasztékot a civil áldozatvédelmi irodák hálózata képezi. Ezek működéséről azonban bővebben nem szól a Jelentés. A harmadik pillér a már említett ObmT és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány; ez utóbbi Kárenyhítési Irodája 2001-ben közel 42 millió forintot fizetett ki kárenyhítés címén. A negyedik tartóoszlop a rendőrség áldozatvédelmi referenseinek tevékenysége. A referensi pozíció az országos rendőrfőkapitány 25/1999. sz. intézkedése alapján jött létre. Érdemes megjegyezni, hogy mind az intézkedés alapjául szolgáló BM utasítás, mind maga az intézkedés lényeges kitételeket tartalmaz az áldozatokkal, sértettekkel való bánásmód, eljárás tekintetében. Az ORFK intézkedés pedig még arra is kísérletet tesz, hogy meghatározza, ki tekinthető a bűncselekmények áldozatának: [ ] áldozatnak minősül a bűncselekmény természetes személy sértette és a bűncselekmény sértettének a Ptk b) pontjában meghatározott közeli hozzátartozója. Az áldozattal egy tekintet alá eső bánásmódban kell részesíteni továbbá azt a személyt, akinek a bűncselekmény más módon közvetlenül lelki, fizikai vagy erkölcsi sérülést okozott, ideértve különösen a bűncselekményt felfedező tanút és a szemtanút, valamint a rendkívüli halálesetek által érintett személyeket és az eltűnt személyek hozzátartozóit is. Az áldozatvédelmi feladatok ellátására a főkapitány kötelező feladatként határozza meg az országos, illetve a megyei áldozatvédelmi referensek kijelölését. A helyi rendőrkapitányságok vezetői szintén kijelölhetnek ilyen referenseket, de ez nem obligát feladat. Az intézkedés előírja a referenseknek, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel illetékességi területükön a bűnügyi helyzet alakulását, szerezzenek információkat mind az elkövetői, mind az áldozati oldalról, tartsanak kapcsolatot az eljáró szervekkel. E mellett az áldozatok jogainak érvényesülését is figyelemmel kell kísérniük, mindenekelőtt az egyes eljárások figyelemmel kísérése révén (különös tekintettel pl. idős, fogyatékos, gyermekkorú áldozatok ügyeire). Ami az áldozatokkal való kapcsolattartást illeti, annak körében a referens feladata, hogy kéthetente fogadóórát tartson, és ajánlja fel segítségét az áldozatoknak. Fontos a kapcsolattartás az áldozatvédő civil szervezetekkel, valamint a magasabb és alacsonyabb fokon működő rendőri szervek referenseivel. A rendelkezés propaganda-tevékenységre, és a médiával való szoros kapcsolat tartására sarkallja a referenseket. Page 8 of 40

9 A már említett 2001-es jelentés kitér az ORFK áldozatvédelmi munkájára, továbbá a referensi tevékenységre is. Ami az utóbbit illeti, a Jelentés szerint több kapitányságról érkezett olyan tapasztalat, hogy a lakosság körében nem ismert az áldozatvédelmi referensi hálózat, illetve egyfajta érdektelenség mutatkozik az általuk tartott rendezvények iránt, továbbá a többség nem tud a kárenyhítési lehetőségről sem. E vonatkozásban megjegyzendő, hogy éppen a belügyminisztérium és a rendőrség feladata lenne a minél hatékonyabb és szélesebb körű figyelemfelhívás, kampány. Sajnálatos, de bizonyos fokig tudomásul veendő, hogy az állampolgárok java része nem fordít arra energiát és időt, hogy ilyen körben tájékozódjon, arról nem is beszélve, hogy az emberek valószínűleg addig nem is érdekeltek áldozatvédelmi témában, amíg maguk nem válnak áldozattá. Éppen azért kellene tenni valamit, hogy ez megváltozzon, de semmiképpen nem a rendőrségnek kell arra várnia, hogy hozzájuk forduljanak. A számadatok (egyes megyékben működő referensekkel kapcsolatban) annak bemutatására hivatottak, hogy a referensek hány eljárásban vettek részt (pl. Borsodban 90, Csongrádban 12 esetben jártak el). Az összes eljáráshoz képest ezek a számok nem tűnnek soknak, az mindenesetre látszik, hogy a referensek igyekeznek minél több eljárásba bekapcsolódni. Erre azonban sok esetben nincs lehetőségük, mert vagy nincsenek tisztában a folyamatban lévő ügyekkel, vagy nem kívánják a közreműködésüket. Ami megfontolandónak tűnhet, az az, hogy a referensek száma nem elegendő. Az erre adható válasz világosnak tűnhet: nincs se elegendő rendőr, sem elegendő pénz. Ilyenformán érdemes lenne olyan ésszerű átcsoportosításokat végrehajtani (amennyiben komolyan gondolják az áldozatvédelmi funkciót), hogy egy kisebb csapat legyen készen az áldozatvédelmi feladatokat végrehajtani. Már csak azért is, mert az e területen működő civil szervekkel való kapcsolattartás sem tűnik a jelentésből gördülékenynek. Amíg pedig nincs egy bejáratott mechanizmus e téren, addig nem várható semmi előrelépés. Ennek ellenére a jelentés arról számol be, hogy a kapcsolatfelvétel folyamatosan bővül. A 2002-es jelentés bizonyos fokú fejlődésről számol be, mindenekelőtt jogalkotási szinten. Így említi például az OBmT újrastrukturálását, az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri biztos, a BM-ben helyettes államtitkár foglakozik az áldozatvédelmi feladatokkal, a kormány pedig újabb határozatot alkotott a bűnmegelőzéssel kapcsolatban. A mindennapok áldozatvédelme azonban a jelentés szerint nem sokban változott. A szerző (szintén Szabó Zsolt) leszögezi, hogy e területen a rendőrség felelőssége fokozottabb, hiszen nincs országos áldozatvédelmi hálózat. Ennek dacára a jelentésben említett felmérések szerint továbbra is fő gond, hogy a rendőrség, illetve áldozatvédelmi referense nem tudja eladni magát, azaz nagyon kevesen ismerik e rendőrségi funkciót. Ráadásul a megkérdezett sértettek többsége sem a felvilágosítás nyújtásával, annak megfelelőségével, sem a rendőr empátiájával nem voltak megelégedve, arról nem is beszélve, hogy esetenként a jogszabályi előírásokat sem tartották be (főleg ami az iratmásolatok kiadását illeti). Mindent egybevetve a rendőrség áldozatvédelmi eredményei 2002-ben sem mutatnak sokkal jobb képet, mint ben. Ami konkrétan a referensi munkát illeti, pozitívum, hogy a 219 referens egyre aktívabb (annak ellenére, hogy gyakorlatilag egyiküknek sem ez a kizárólagos munkaköre), bővül a kapcsolati hálózatuk. Gondot okoz viszont, hogy ez a tevékenység sokszor csak formális (azaz vélhetően nem igényelne egy külön referenst), a munkáltatók nem túlzottan támogatják ezt a munkát (pl. nem küldik vagy engedik el őket továbbképzésre, konferenciára), és még mindig csak a sértettek kis hányada ismeri az intézményt. E körben negatív példaként említhető a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, amely évek óta nem jelölt ki referenst, mert az Page 9 of 40

10 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, amely évek óta nem jelölt ki referenst, mert az áldozatvédelmet a kezdetektől fogva általános, összrendőri attitűdként igyekszik megvalósítani. Áttekintésünk vázlatos, és igyekeztünk egyetlen dologra szorítkozni, mégpedig arra, hogy láttassuk: a rendőrség (és a kormányzat, ideértve a Belügyminisztériumot) a nemzetközi jogi előírások és gyakorlat, valamint az elméleti kutatások eredményeire támaszkodva igyekeznek előtérbe tolni az áldozatvédelmet, a sértettekkel való törődést. Szándékaik elsősorban normatív terepen érződnek, hiszen a Kormányhatározatok mindig célokat, törekvéseket rögzítenek, az eredmény később jelentkezhet. Mindezt azonban úgy teszik, hogy a feladatok igazán komoly elvégzéséhez szükséges anyagi és szellemi erőforrásokat nem hajlandók áldozni erre azok, akik ezért felelősek. Amit előírnak, annak korrekt teljesítése csak úgy várható el, ha biztosítva vannak a munkavégzés feltételei. A referensek működésének nehézségeit, hiányosságait éppen azért igyekeztünk nagy vonalakban bemutatni, hogy érződjön ez az alapnélküliség. 4. A magánfél a büntetőeljárásban Az előző kitérő után visszakanyarodunk a tételes jog, azon belül is a büntetőeljárás világához. Ezen belül a magánfélnek, mint az eljárás egyik szereplőjének helyzetét tekintjük át. A magánfél az a sértett, aki polgári jogi igényt érvényesít. A sértett tehát itt valami többlettulajdonsággal bír, nevezetesen azzal, hogy maga is igénylőként lép fel, csakúgy, mint az ügyész az állami büntetőhatalmi igény érvényesítőjeként. A sértett ezzel aktivizálódik a tárgyaláson: ugyan egyszerű sértettként is kérdés feltételét indítványozhatja, amelyek elsősorban a vádlott bűnösségének bizonyítását segítheti elő, azonban igényérvényesítőként vélhetően még inkább érdekében állhat a vádlott felelőssége megállapításának előmozdítása, hiszen ez kártérítési igénye megítéléséhez vezethet, akár az adhéziós, akár a polgári eljárásban. A Be. szerint a magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt érvényesítheti, amely a bűncselekmény vagy a bíróság által elbírált szabálysértés folytán keletkezett. Ez a szakasz meglehetősen szűkre szabja a sértett lehetőségeit, azaz a sértett nem érvényesíthet olyan kárigényt, amely nem közvetlenül a bűncselekménnyel áll összefüggésben a távoli következmény nem érvényesíthető a BH számú eseti döntés szerint. Ugyanakkor az számú döntés kissé megengedőbb: megkívánja ugyan a szoros kapcsolatot, azonban ezt a bűncselekményt megvalósító magatartással kapcsolatban álló kárra vonatkoztatja. Ilyen eset lehetséges akkor, ha pl. a lakásba behatoló személyek azon túl, hogy egyes dolgokat eltulajdonítanak, a lakás berendezéseiben, a bútorokban kárt okoznak. Az eseti döntés azonban nem ilyen tényállásra utal, hanem arra, amikor az elítélt magáncélra igénybe vette a szolgálati autóbuszt, azt ittasan vezette, majd abban kár keletkezett. A döntés szerint lényegtelen, hogy rongálás miatt is emeltek-e vádat vagy sem; éppen ezért bátorkodtunk a fenti példával előhozakodni, bár szinte kizárt, hogy a lopás mellett rongálás miatt ne emelnének vádat a gyanúsítottak ellen esetünkben (kivéve, ha mondjuk a szabálysértési értékhatárt sem éri el a bűncselekmény). További lényeges kritériumok bonthatók ki a Be. idézett szakaszából: a polgári jogi igényt csak a vádlottal szemben lehet érvényesíteni, azaz a Ptk.-beli egyéb (mögöttes) felelősségi alakzatok alkalmazásának nincs helye. A bíróság csak kérelemre dönt a kártérítési igény felől, ezt az igényt azonban mind az ügyész, mind a sértett (örököse) előterjesztheti. Amennyiben mind az ügyész, mind a sértett előterjesztett ilyen igényt, akkor a bíróság a magasabb összegű kérelem korlátai között dönt (valamennyi) igényről. Egyébként az igényt az elsőfokú eljárásban Page 10 of 40

11 korlátai között dönt (valamennyi) igényről. Egyébként az igényt az elsőfokú eljárásban mindaddig elő lehet terjeszteni, amíg a bíróság vissza nem vonul tanácsülésre. Rendkívül lényeges szabály, hogy a polgári jogi igény érvényesítésére a polgári eljárás szabályai (a továbbiakban Pp.) irányadóak, de csak háttérnormaként, hiszen a Be. elsődleges e vonatkozásban. A Pp. rendelkezései is csak akkor alkalmazandók, ha azok nem ellentétesek a Be.-vel vagy a büntetőeljárás alapvető céljaival. Következésképpen az igényérvényesítésre mindazon szabályokat alkalmazni kell (az előbbi kereten belül), amelyeket a polgári perben is, így pl. a polgári jogi igény bejelentésére a kereset alapvető szabályait kell alkalmaznunk. Ezeket nem kívánjuk részletezni, pusztán arra kívánunk utalni, hogy az illetékkedvezmények egyike, a (tárgyi) illetékfeljegyzési jog a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése esetén mindig alkalmazható. Ettől függetlenül az illetékekre vonatkozó norma külön szakaszt szentel a polgári jogi igénynek, visszautalva a polgári peres eljárás illetékére, ami az analógiát még inkább erősíti. Lényeges eltérés viszont az adhéziós és a polgári eljárás között, hogy az előbbiben a másodfokú eljárás során nincs helye az igény kiterjesztésének és felemelésének, míg persze az elsőfokú eljárásban mindezt gond nélkül megteheti a sértett és az ügyész is. A bíróság, amennyiben az ügyész ezt a tárgyaláson indítványozza, köteles az ügyész által érvényesített igényt egyéb útra utasítani, azonban a bíróság ekkor is felhívja a tárgyaláson jelenlévő sértettet, hogy a körben nyilatkozzék, kíván-e igényt érvényesíteni. Megjegyzendő, hogy a keresetlevél elemeivel nem rendelkező előterjesztés elbírálása sem lenne mellőzhető annak megalapozottsága esetén, hiszen a sértett egyik alapvető eljárási jogosultsága, hogy jogairól és kötelezettségeiről felvilágosítást kérjen a hatóságoktól, az új szabályok szerint pedig ezeket feltétlenül meg kell kapnia: azaz a bíróság köteles figyelmeztetni a hiányosan előterjesztett kérelem következményire, illetve a hiánypótlásra a sértettet. Csak mellékesen: még abban az esetben sem hívta fel figyelmünket a bíróság a polgári eljárás szabályainak alkalmazására (így pl. illetékfizetésre, a vádlott lakcímének feltüntetésére, illetékességi ok meghatározására, illetve bármi egyéb, a keresetlevélből nélkülözhetetlen elem pótlására), ha az igényt vagy annak egy részét érdemben elbírálta. Az új Be. valamelyest változtat az eddigi rendszeren. A magánfél olyan kár megtérítését igényelheti, amely a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett. Megítélésünk szerint van egy árnyalatnyi különbség a korábbi megfogalmazáshoz képest tartalmilag is, mégpedig meglátásunk szerint abban, hogy tágabb keretet biztosít az igény érvényesítésének körére, az abban meghatározható kárösszegre. Tulajdonképpen arról van szó, amit a korábban idézett egyik eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság is meghatározott, vagyis a bűncselekménnyel szoros összefüggésben (és természetesen okozati összefüggésben is) keletkezett kár is érvényesíthető, nem csak a vád tárgyává tett bűncselekmény által okozott. Az ügyész szintén érvényesítheti az igényt, az új Be. azonban expressis verbis rögzíti, hogy az ezt a jogosultságát csak a Pp.-ben meghatározott feltételek esetén gyakorolhatja. Ugyan az ügyészségi törvény eddig is rögzítette, hogy az ügyésznek figyelembe kell vennie a jogosult rendelkezési jogát, ha maga indít eljárást, álláspontunk szerint ez azonban nem tipikusan a polgári jogi igényre vonatkozott, hanem a peres és nemperes eljárásokra. Ezzel szemben az új Be. már utal a Pp.-re, amely szerint az ügyész akkor indíthat keresetet, ha a jogosult jogainak védelmére bármely okból nem képes; továbbá a perbeli fellépés joga is megilleti az ügyészt bizonyos esetekben, és külön jogszabály alapján is jogosult lehet perindításra. Visszatérve a jelenlegi szabályozáshoz, a terhelt és a sértett nem köthetnek egyezséget a bíróság előtt, illetve a terhelt beszámítási kifogást és ellenkövetelést nem érvényesíthet a magánféllel szemben. Az új Be. ellenben csak az utóbbi két tilalmat tartotta meg. Ebből Page 11 of 40

12 magánféllel szemben. Az új Be. ellenben csak az utóbbi két tilalmat tartotta meg. Ebből következően az egyezségkötés immár lehetséges lesz a terhelt és a magánfél között, hisz az új törvény ezt nem tiltja. Kérdés marad azonban, hogy erre lehetőség nyílhat-e magában a büntetőeljárásban, azaz a tárgyalási szakban (azért csak itt, mert a nyomozásban magánfél még nincsen, csak a tárgyalási szakban ismeri a magánfél fogalmát a Be.). A kommentárok továbbra is amellett törnek lándzsát, hogy az egyezségkötés kizárt, főleg azért, mert alkalmas lehet a terhelt (és meglátásunk szerint a sértett) befolyásolására. Az irodalomban viszont Király Tibor tárgyalja azt, hogy a magánfél és a terhelt egyezséget kötnek az eljáráson kívül. A szerző szerint ekkor az ügyésznek tiszteletben kell tartania a magánfél akaratát, azaz az egyezség esetén nem érvényesíthet polgári jogi jellegű igényt. Kérdés persze, hogy a törvényi tilalom ellenére miért ne köthetett volna eddig is egyezséget eljáráson kívül a terhelt és a sértett. Mindkét eljárási törvény szerint a magánfél pozíciójában helye van jogutódlásnak, de csak az örökös élhet ezzel a lehetőséggel: Király szerint azért, mert a polgári jogi igény ellentétben a sértettet megillető lehetőségekkel vagyoni jellegű, ezért az örökös mellett más hozzátartozók fellépése nem lehet indokolt. Ezzel az áttekintéssel tulajdonképpen végigvettük a sértetti jogok körében a témánk szempontjából legjelentősebb kérdéseket. A következőkben nagyon röviden azt nézzük meg, hogy tulajdonképpen mi lehet a kimenetele az adhéziós eljárásnak, és ez mennyiben kapcsolható a peres úton érvényesített kárigényhez (mindenekelőtt a bűncselekménnyel okozott kár iránti igényekre fókuszálva). Mindkét Be. kimondja, hogy ha polgári jogi igényt nem érvényesítenek, ez nem akadálya az igény egyéb úton való érvényesítésének. Ehhez hozzátehetjük, hogy a csak az ügyész által érvényesített igény egyéb útra utasítása sem akadálya ennek, azonban ha ezt az igényt jogerősen elutasítják (vagy megítélik), az álláspontunk szerint res iudicata lesz, így a sértett/ áldozat azt más módon már nem érvényesítheti; ám a mögöttes jogszabályként felsejlő Pp.-t itt is segítségül kell hívnunk: annak a szerint ilyen esetekben a fél (esetünkben a sértett) tekintetében a jogerő-hatás akkor áll be, ha az ítéletet vele szabályszerűen közölték és az vele szemben is jogerőre emelkedett, azaz pl. nem jelentettek be (a sértett vagy az ügyész fellebbezést). A kérdést valamelyest bonyolítja, hogy az egyszerű sértett fellebbezési joga igen csekély, tehát az ítélet rá vonatkozó része ellen élhet fellebbezéssel, de nem mint magánfél. A bíróság a büntetőeljárásban a bejelentett igényt kétféleképpen intézheti el. Vagy egyéb törvényes útra utasítja, vagy érdemben elbírálja: megítéli (egészben vagy részben) vagy elutasítja (egészben vagy részben). Egyéb útra utasításnak tulajdonképpen akkor van helye, ha az ügyész indítványozza a maga által érvényesített esetében, vagy ha az elbírálása az eljárás befejezését jelentősen késleltetné. Ez utóbbi úgy is megtörténhet, hogy a bíróság eldöntötte ugyan a jogalap kérdését, de az összegszerűség eldöntése sok időt venne igénybe (és tegyük hozzá, hogy többnyire a büntetőbíróság nem is ért a sok esetben összetett kártérítési összeg megállapításához, elsősorban nem vagyoni kár esetén). 5. A polgári jogi igénytől a peres eljárásig Próbáljuk meg végigkövetni a következőkben a polgári jogi, azaz kártérítési igény útját a büntetőeljárástól, a bejelentéstől egészen az egyéb úton való érvényesítésig. Érdemes kellő figyelmet fordítani e tárgykörre, már csak azért is, mert az új eljárási szabályok a sértetteket előnyösebb helyzetbe hozzák majd, amivel megnő az eljáráson belüli jelentőségük, és vélhetően az igény is arra, hogy képviseletüket ügyvéd lássa el. Page 12 of 40

13 A polgári jogi igényt tehát az eljárás legelejétől kezdve be lehet jelenteni: ennek leggyakoribb formája, hogy a sértett (aki sok esetben a feljelentést teszi meg) közli a hatósággal, hogy kéri a kárának megtérítését. A mondottak szerint az ilyen nyilatkozat szabályos bejelentésnek számít, de a sértettet nem teszi magánféllé. Ettől függetlenül a tárgyalási szakban ez már automatikusan magánféli pozíciót biztosít a sértettnek, feltéve, hogy az igénybejelentést szükség esetén a kereseti kérelemnek megfelelő módon kiegészítették. Erre utal a Be., amikor a tárgyalás megkezdését követően a bíróság feladatává teszi, hogy a már bejelentett igényt ismertesse, illetve felhívja a sértettet (aki még nem magánfél!), hogy bejelentett igényét fenntartja-e vagy kíván-e ilyen igényt érvényesíteni. Tulajdonképpen az eljárás ezen szakaszától kezdődően beszélhetünk magánfélről. Az új Be. változatlanul hagyta ezt a rendelkezést, azzal a különbséggel, hogy a képviselő nélkül eljáró sértettnek a bíróság tájékoztatást nyújt az adhéziós eljárás alapvető szabályairól. A magánfél akkor van szerencsés helyzetben, ha olyan bűncselekmény miatt folyik az eljárás, amelynek szükségképpeni tényállási eleme a károkozás, illetve a nyomozás során kárszakértő járt el, aki hitelesen megállapított egy kárösszeget. Ez természetesen mind a sértett, mind a vádlott (védő) és az ügyész által vitássá tehető, és természetesen a bíróság is aggályosnak tarthatja, vagyis a kárszakértő véleménye csak egy a bizonyítási eszközök sorában. Ez utóbbiak hiányában a vagyoni kár megállapítása tulajdonképpen nem igényel hosszasabb bizonyítást, és marasztaló ítélet esetén az gond nélkül megítélésre kerülhet. Ezzel szemben ha a kárösszeg megállapítása bizonyítást igényel, akkor a magánfél indítványozhatja ugyan, hogy erre nézve vegyék fel a bizonyítást, azonban indítványa elvérezhet, ha a bíróság meglátása szerint ez hosszabb időt venne igénybe és késleltetné az eljárás befejezését, ekkor az igényt egyéb törvényes útra utasítja a bíróság. Ideális esetben a bizonyítási eljárás során a magánfél igénye tekintetében is bizonyítékok merülnek fel, a vád tárgyává tett cselekményre vonatkozó bizonyítékokkal együtt, anélkül, hogy ez utóbbi körben külön bizonyítást vennének fel, vagy a magánfél külön bizonyítási indítványt tenne. Ez esetben a bíróság belátása szerint dönt a polgári jogi igényről, miután a magánfél a Be (2) bekezdése alapján nyilatkozhat az ügyész után. Különös, hogy a bíróságok elég ritkán tartják be ezt a sorrendet, az ügyész perbeszéde után a védőt szólítják, és a sértett/magánfél, illetve képviselője esetleg a tárgyalás berekesztése előtt kaphat szót ez jogszabálysértő gyakorlat. Az új Be. hasonló módon rendelkezik: az ügyész után szólalhat fel a sértett és a magánfél, mégpedig a következő körben: a sértett nyilatkozhat arról, hogy a vádlott bűnösségének megállapítását és megbüntetését kívánja-e, a magánfél pedig megjelöli, hogy milyen összegben érvényesíti a polgári jogi igényét, ezt indokolhatja, távolléte esetén a bejelentett igényt az iratokból kell felolvasni. E rendelkezésekből is az következik, hogy túl sok időt és energiát érthetően és helyesen nem fordít a bíróság a kártérítési igény megállapítására. Azt is mondhatjuk, hogy a bíróság akkor bírálja el érdemben a kártérítési igényt, ha a lefolytatott bizonyítás, a megállapított adatok, az elhangzott nyilatkozatok alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a vád tárgyává tett cselekménnyel összefüggésben a sértettnek kára keletkezett, annak összege és az okozati összefüggés megállapítható, vagy megállapítást nyert, hogy kár nem merült fel, illetve az nincs okozati összefüggésben a bűncselekménnyel, vagy az nem a sértett oldalán merült fel, stb.: az előbbi esetben a bíróság a kártérítést megítéli, utóbbiban elutasítja. Az érdemi elbírálás körében röviden arra utalunk még, hogy valamelyest más lehet a helyzet, ha az ügyész is, vagy csak az ügyész érvényesíti az igényt, bár az új Be. szerint az előbbi helyzet kialakulása nem valószínű. A Be. nem ad többletjogosítványokat az ügyésznek sem arra nézve, Page 13 of 40

14 kialakulása nem valószínű. A Be. nem ad többletjogosítványokat az ügyésznek sem arra nézve, hogy a kártérítési igényt érvényesítse. Mégis feltehető, hogy a bíróság előtt nagyobb súllyal esik latba, ha az ügyész indítványozza olyan bizonyításnak a felvételét, amely a polgári jogi igény megállapítását célozza. Az ilyen indítványt a bíróság esetleg azért negligálja, mert megítélése szerint az eljárás befejezését késleltetné. Az új Be a össze is foglalja, hogy a bíróság miként dönthet a kártérítés körében: A polgári jogi igényt a bíróság az ítéletben lehetőleg érdemben bírálja el; annak helyt ad, vagy azt elutasítja. Ha ez jelentékenyen késleltetné az eljárás befejezését, valamint a vádlott felmentése esetén, vagy ha az indítványnak a büntetőeljárásban való érdemi elbírálását más körülmény kizárja, a bíróság a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja.. Az elutasítás nem igényel különösebb magyarázatot, valamint említettük már azt is, hogy mikor adhat helyt az igénynek a bíróság. Érdekesebb viszont azt megvizsgálni, hogy mi lehet a sorsa a kártérítési igénynek, ha azt egyéb útra utasították. Az új. Be által felsorolt egyéb útra utasítási indokok a jelenleg hatályos eljárási rendelkezések körében is helytállóak (csak ez utóbbiban nem szerepelnek tételesen). Eszerint a leggyakoribb ilyen ok az eljárás késleltetése: a büntetőeljárás alapvető célja és rendeltetése a terhelt büntetőjogi felelősségéről való döntés. Ehhez képest tulajdonképpen másodlagos, hogy a vádlottat polgári jogi felelősség is terheli-e a bűncselekménnyel kapcsolatban. A büntetőeljárásban eljáró hatóságok, mindenekelőtt a bíróság, és az általuk képviselt állam nem akadályozza, sőt, bizonyos szempontból segíti a sértettet abban, hogy vagyoni igényét érvényesítse, de csak feltételekkel: elsődlegesen az állami büntetőhatalmi igényt kell érvényre juttatni. Ha ennek megvalósítását a kártérítési igény felől való döntés nem akadályozza, esetleg még elő is segíti, akkor az adhézió megvalósulhat. Ellenkező esetben a bíróság úgy határoz, hogy a sértett forduljon a polgári bírósághoz, és keresettel érvényesítse igényét, a polgári jogviták elbírálásának szabályai szerint. Ez fordulhat elő pl. abban az esetben, ha nem vagyoni kár megtérítése iránt is előterjeszti igényét a magánfél. A nem vagyoni kár nem tipikus formája a bűncselekmény folytán felmerült kárnak, mindazonáltal ennek érvényesítését semmi nem zárja ki. A NEKI gyakorlata azt mutatja, hogy az ilyen jellegű igényt a büntetőbíróság nem bírálja el, hanem egyéb törvényes útra utasítja, akár a vagyoni kárral együtt, akár annak megítélése mellett. Külön kiemelést érdemel, hogy a magánfél csak akkor fellebbezhet az elsőfokú érdemi határozat ellen, ha a bíróság igényét érdemben bírálta el; egyéb útra utasításnak a BK. 51. sz. állásfoglalás, illetőleg az új Be. 54. (8) bekezdése szerint nincs helye fellebbezésnek. Ez végül is azt jelenti, hogy ilyen tartalmú elsőfokú döntést követően a sértett visszanyeri eredeti pozícióját, hiszen magánféli státusától elesett. Az elsőfokú határozat elleni fellebbezés folytán azonban a másodfokon eljáró bíróság revíziós jogköre igen széles, hiszen a bíróság az egész megelőző eljárást felülvizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy ki milyen okból fellebbezett. A polgári jogi igény körében fellebbezési joga van a vádlottnak, védőjének és az ügyésznek is. Abban az esetben viszont, ha az igény első fokon egyéb útra utasíttatott, akkor csak az ügyész élhet fellebbezéssel e rendelkezés ellen. Kérdés azonban továbbra is, hogy ilyen fellebbezés híján érintheti-e a bíróság másodfokon az egyéb útra utasított igényt. Véleményünk szerint igen, hiszen a felülbírálat e kérdésekre is kiterjed, anélkül is, hogy ezt pl. az ügyész indítványozná. Az egyéb útra utasított kártérítési igény érvényesítése a továbbiakban a sértett feladata. Az egyéb út nem jelenthet mást, mint a polgári eljárást. Az egyéb úton való igényérvényesítésnek az elévülési időn belül nincs külön határideje. A Be. ugyan említ 60 napos határidőt az Page 14 of 40

15 az elévülési időn belül nincs külön határideje. A Be. ugyan említ 60 napos határidőt az előterjesztett polgári jogi igény érvényesítésére, azonban csak arra az esetre, ha az igény elkobzott, vagy zár alá vett dologgal kapcsolatos, tipikusan az eljárás megszüntetése esetén. Az egyéb útra utasított igényt tehát a továbbiakban a polgári perrendtartás szabályai szerint kell érvényesíteni. Így keresetlevelet kell az illetékes és hatáskörrel rendelkező bírósághoz előterjeszteni. Természetes, hogy csak olyan igény érvényesíthető, amelyet az alapügyben a büntetőbíróság nem bírált el érdemben. Nem terjeszthető elő olyan igény, amelyet a büntetőeljárásban elbíráltak, és meg is ítéltek, ám a sértett a megítélt összeggel a legutolsó jogorvoslat kimerítése után sem ért egyet magyarán a polgári per bírósága a polgári jogi igény tekintetében nem minősül jogorvoslati fórumnak. Véleményünk szerint az elbírált és megítélt igényt végrehajtási úton lehet érvényesíteni, és az már ítélt dolognak minősül. Felmerülhet az, hogy az előterjesztett és megítélt (bíróság által elfogadott) igény összege közötti különbséget érvényesítheti a károsult. Hasonló a helyzet a jogerősen elbírált, ám meg nem ítélt (azaz érdemben elutasított) igénnyel. Kérdés az, hogy mennyiben és miként minősül ítélt dolognak (res iudicata) a büntetőbíróság polgári jogi igény körében hozott érdemi döntése. Álláspontunk szerint az ilyen módon elbírált igény ítélt dolog, azaz az arról rendelkező jogerős határozat véglegesen eldöntötte az adott jogvitát. Alátámasztja ezt a büntetőeljárási törvény kommentárja: A büntetőbíróságnak a polgári jogi igényt érdemben eldöntő határozata anyagi jogerő hatással rendelkezik, továbbá A polgári jogi igény érdemi elbírálását jelenti, ha a bíróság a polgári jogi igénynek helyt adva kártérítésre kötelező rendelkezést hoz, vagy azt elutasítja. Amennyiben a bíróság a polgári jogi igényt érdemben elbírálja, úgy határozatának ugyanolyan jogerőhatása van, mint ha a döntést a polgári bíróság hozta volna. Alappal hivatkozhatunk e körben a Legfelsőbb Bíróság 1993/212. számú eseti döntésére, amelyben a legfelső fórum úgy határozott, hogy a polgári jogi igény ítélt dolog címén történő elutasításának és nem az egyéb törvényes útra utasításának van helye, ha a magánfél igényét a polgári bíróság már jogerősen elbírálta. A contrario következik, hogy fordított esetben, tehát akkor, ha a büntetőeljárásban a bíróság jogerősen döntött a polgári jogi igény felől, azaz nem utasította egyéb útra, hanem érdemben megítélte, vagy elutasította, akkor a polgári bíróság az előterjesztett keresetet a Pp (1) bekezdés d) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasítja (illetve, ha az eljárás során derül erre fény, az eljárást megszünteti). Ennek ellentmondani látszik a Pp. 4. -a, illetve a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntése. Az említett joghely egy vonatkozásban biztosít kötőerőt a büntetőítéletnek, mégpedig a jogerősen elbírált bűncselekmény esetében, ugyanis ekkor a polgári per bírósága nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A BH számú eseti döntés szerint a büntetőítéletnek a fenti vonatkozásain túl nincsen hatálya a polgári perre,[ ] a polgári jogi kárfelelősség feltételeinek, ezen belül az okozati összefüggésnek a fennállását a polgári bíróságnak önállóan kell elbírálnia. Valószínű azonban, hogy az előző kitétel csak arra az esetre vonatkozik, amikor a büntetőbíróság érdemben nem bírálta el az előterjesztett polgári jogi igényt. A Pp. kommentárja szerint ugyanis a perújítás körében említve mindezt a polgári jogi igény kérdésében hozott jogerős végzés ítéleti hatályú határozat, ami szintén az érdemi elbírálás res iudicata-jellegét erősíti. Abban az esetben, amikor a károsult a megítélt összegen felüli kárigényét érvényesíti peres úton, keresete szintén nem utasítható el ítélt dolog címén, ehelyett az eljárásban megvizsgálják, hogy igénye alapos-e, azaz a büntetőeljárásban megítélt összegen felül előterjesztett igénye megtérítésért valóban felelőssé tehető-e a vádlott, vagy más, felelősségre vonható személy. Page 15 of 40

16 Más a helyzet akkor, ha érdemi döntés született az igény tekintetében, de a terheltet felmentették. Erre a helyzetre világít rá a BH. 1998/217. jogeset, amely szerint felmentő ítélet mellett a polgári jogi igényt elutasító döntés nem teremt ítélt dolgot, ugyanis a magánfélnek lehetősége van arra, hogy más jogcímen és más ténybeli alapból származó igényt a polgári per bírósága előtt érvényesítsen (annyiban tehát beáll a jogerő-hatás, hogy azonos ténybeli alapon nem terjeszthető elő az igény ezt kívánja a jogbiztonság alkotmányos elve is). A bíróság tehát nem mondott mást, mint hogy van lehetőség az elutasított igény ismételt előterjesztésére, csak nem azon az alapon, hogy azt az elbírált bűncselekménnyel összefüggésben okozták. Lényegében ugyanezt hangoztatja a BH , amely szintén úgy foglal állást, hogy felmentő ítélet esetén egyszerűen nem lehet helyt adni az ilyen igénynek, hisz nem állapítanak meg büntetőjogi felelősséget, így nincs összefüggés a polgári jogi igény és a terhelt között; ám mindez nem zárja ki a kártérítési igény más bíróság előtti érvényesítését. Ezek az eseti döntések nem mondanak ellent az anyagi jogerő-elvének, ami az érdemben elutasított igényhez fűződik. Az anyagi jogerő negatív hatása ugyanis a res iudacata [amely] kissé leegyszerűsítve félazonosság, tényazonosság és jogazonosság esetében áll fenn (kiemelések az eredetiben), tehát a magánfél azonos alapon előterjesztett igényére a biztos elutasítás vár. Egy következő esszenciális kérdés, hogy a büntetőbíróság jogerős ítéletének tényállása mennyiben köti a polgári bíróságot. A Pp. 4. -a a következőt mondja ki: A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti. illetve (2) bekezdése szerint Ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ez utóbbi tehát megköti a polgári bíró kezét annyiban, hogy nem mondhatja ki, hogy pl. az alperes nem követett el bűncselekményt. Ez az egyértelműnek tűnő állítás azonban több irányba mutat. Ahhoz ugyanis, hogy a Pp. ezt a kötöttséget irányozza elő, feltételeznünk kell, hogy a polgári per bírósága a korábbi büntetőügy tényállását alapos vizsgálatnak vetheti alá, hisz ha ezt nem tehetné meg, akkor teljesen felesleges lenne megmondani a bíróságnak, hogy nem állapíthatja meg az ártatlanságot. Már csak azért is fontos ez a tilalom, mert a polgári bíróságnak sem nem feladata, sem nem célja annak kinyilvánítása, hogy az általa felvett tényállás alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Ismételten hangsúlyozni kell azonban azt, hogy ez a kötöttség nem tiltja a bíróságnak, hogy a tényállást ízekre szedje, bár a bűncselekmény el nem követésének megállapítása igencsak valószínűtlen. Az előbbiek azt is implikálják, hogy a büntető ítélet indokolása a polgári perben eljáró bíróságot nem köti. A bíróság az általa lefolytatott bizonyítási eljárás és valamennyi bizonyíték együttes és alapos mérlegelésével a büntető ítélettől eltérő tényállást állapíthat meg. Ebből következően a jogerős büntető ítélettől eltérően ítélheti meg a kár és a felróható, jogellenes magatartás közötti okozati összefüggés fennállását, szabadon állapíthatja meg a kártérítési felelőség mértékét (egyetemlegesség, vagy felróható közrehatás arányában), a kár összegét, a kártérítés módját, annak esedékességét és a teljesítési határidőt. Ez jelentheti azt is, hogy a felmentő ítélet után más alapon, tehát nem a bűncselekménnyel összefüggésben előterjesztett igénynek a polgári bíróság helyt ad, míg azt is jelentheti, hogy az elítélttel szemben polgári úton a bűncselekménnyel összefüggésben előterjesztett keresetnek a bíróság nem ad helyt. A fentiekből következően tehát a felmentés miatt elutasított igény is éppen azért érvényesíthető, mert az anyagi jogerő relatív, azaz más jogcímen, más alapon érvényesíthető az igény, akár ugyanazzal a személlyel szemben. Page 16 of 40

17 ugyanazzal a személlyel szemben. A polgári perben már szélesebb körű lehetőségei vannak a felperesnek; ilyen lehetőség például, hogy ebben az eljárásban már a Ptk. által konstituált más felelősségi formák is megállapíthatók: ilyen lehet a munkáltató felelőssége, vagy államigazgatási jogkörben okozott kár esetén a károkozót foglalkoztató felelőssége. Ez utóbbi felelőségi forma nem utolsósorban az áldozat/sértett, azaz a felperes kímélete miatt is praktikus. Bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt folyó eljárásban az alaphelyzet az, hogy az elkövetőt perli a károsult. Különösen személy elleni, vagy egyéb erőszakos cselekmények esetén nyilvánvalóan rendkívül kínos, kiélezett helyzet állhat elő azzal, ha az érintettek, tehát az áldozat és az elkövető, immár peres felekként találkoznak a bíróságon. A bírósági épületek kialakítása azt sem teszi megoldhatóvá, hogy a tárgyalás előtti feszült várakozást ne a másik, ellenérdekű fél közvetlen közelében kelljen tölteni. Tetézi mindezt az is, hogy sok esetben az elkövető, immár mint alperes nehezményezi, hogy újabb eljárást indítottak ellene, és ezúttal esetleg pénz fizetésére kérik kötelezni. Előfordult olyan eset a NEKI gyakorlatában (nem a rendőrségi ügyek körében), hogy a korábbi, kilenc vádlott ellen lefolyatott büntetőeljárást követően a polgári pert mind a kilenc vádlott társaságában, egy szűk tárgyalóban kellett lefolytatni, ahol az összes sértett is jelen volt. Szerencsére kisebb szóváltással meg lehetett úszni a dolgot, bár néha meglehetősen fenyegetőző hangulatba került a csapat, amelyik két évvel korábban a felperesek házába éjszaka bement, ott fenyegetőzött és garázdálkodott. Ehhez képest olyan esetekben, amikor pl. rendőri állományba tartozó személyek követnek el (tipikusan) hivatali bűncselekményt akár erőszakos jellegűt is akkor alappal követelhető a kártérítési összeg a szolgálati hely szerinti megyei rendőr-főkapitányságtól. Ezekben az ügyekben sokkal kulturáltabban vitathatók meg a kérdések a bíróság előtt, még akkor is, ha a feszültség ekkor is érezhető. A tényállás megállapítása ugyanúgy fontos része az eljárásnak, de nyilvánvaló, hogy egy jogerős büntető ítéletben foglalt tényállás jelentősen megkönnyíti a bíróság és a felperes feladatát. Az említettek szerint viszont a tényállás egyes elemei a kártérítési felelősség szempontjából átértékelhetőek. Megalapozottan mondható azonban, hogy erre igen ritkán kerül sor. A polgári per lefolyására nézve hiszen annak áttekintése nemhogy egy tanulmány, de még egy tankönyv kereteit is feszegeti - külön fejtegetésbe nem bocsátkozunk. A fenti mechanizmus csak annak láttatására szolgált, hogy miként képzelhető el, ha a sértett visszaüt nem önhatalmúan, hanem a jog eszközével. Mert az esetek többségében van lehetősége az áldozatnak is arra, hogy igazát megtalálja, nem csak az elkövető megbüntetése révén. Ez nem jelent azt, hogy több bőrt nyúzunk le az elítéltről, hiszen ami jár, ami jogos, azt követelhető is. Éppen az lenne a cél, hogy a megalázott, megsértett, kifosztott, vagy más módon sújtott sértett ne kullogjon el, ha már feljelentését megtette, ha már kihallgatták tanúként, ne csak arra várjon megtűrt hallgatóként, hogy kimondassék az ítélet, hanem ő is lépjen fel és keresse igazát, érvényesítse jogos igényét és (legalább részben) megpróbálja helyreállítani megtépázott méltóságát. Ebben kellene hogy partner legyen mindenki, aki hivatalból foglakozik jogvédelemmel, áldozatvédelemmel, tekintet nélkül arra, melyik oldalon áll éppen az eljárásban: a rendőrségnek ugyanúgy, mint az ügyészségnek, akár akkor is, ha ellenük folyik a per, mint alperesek ellen. A bíróságnak szintén: legyen elfogulatlan, de valóban; ne nyilvánítson cinikusan véleményt a sértett/felperes keresetéről, hanem ítélkezzen. És természetesen a Page 17 of 40

18 cinikusan véleményt a sértett/felperes keresetéről, hanem ítélkezzen. És természetesen a hivatásos jogvédők, mint a NEKI is: szakmai alapon vállaljanak fel ügyeket; és vállalják fel azt is, ha tévedtek vagy vesztettek. Nem mindig csak az egyik oldalnak lehet igaza. ESETLEÍRÁSOK 1. K. Katalin Irodánk rendőrségi ügyekkel kapcsolatos korábbi beszámolójában részletesen elemeztük a K. Katalin sérelmére elkövetett bűncselekmény tárgyában folyamatban volt magánvádas eljárást. Az esetleírást azzal zártuk, hogy a sértettek képviseletét ellátó dr. Bólyai János ügyvéd az elkövetőt levélben szólította fel a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, ugyanakkor a Fejér Megyei Főügyésznek címzett április 18-i levelében hivatkozva a magánvádas eljárás során jogerőre emelkedett döntésre, amely megállapította a vádlott bűnösségét kérte, hogy a főügyész rendelje el a nyomozás folytatását rongálás és magánlaksértés bűncselekményei miatt is, hisz a magánvádas eljárásban hozott ítélet alapján e (közvádas) cselekmények elkövetése is megállapítható. A főügyészség válaszában jelezte, hogy az ügyben a D. Városi Ügyészség kezdeményezésére március 4-én ügyészi intézkedésre került sor, amelyet követően március 13-án az ügyészség magánlaksértés bűntette és rongálás vétsége miatt vádindítványt nyújtott be a D. Városi Bírósághoz. Az ügyészség jelzése várakozásaink beigazolódását látszott igazolni. A magánvádló (azaz a sértett) igazát bizonyítva nem pusztán azt érte el, hogy az elkövetőt könnyű testi sértés miatt elítélték, hanem azt is, hogy az általa bizonyított tényállás alapján közvádas bűncselekmény miatt is eljárás induljon, ahogy az eredetileg, az ügy kezdetén is helyes és megalapozott lett volna. A vádindítvány megjelölésből következően az eljárást a vétségi eljárás szabályai alapján folytatták le. Az ügyet azonban mintha valamilyen rontás ülné meg, mert az első fokon lefolytatott bírósági eljárás a sértett szempontjából ismételten balul ütött ki. A Fejér Megyei Bíróság november 26-án tartandó tárgyalásról értesítette a sértettet és képviselőjét. Ekkor derült ki, hogy a városi bíróság megtartotta a vádindítvány alapján a tárgyalást, anélkül, hogy értesítette volna a sértettet. Ennél fogva az első fokú eljárásban megtartott tárgyalást csak a másodfokon hozott hatályon kívül helyező végzés alapján rekonstruálhatjuk. A végzésből kiderül, hogy az első fokú tárgyalásra 2002 júniusában került sor. A bíróság nem folytatott le részletes bizonyítási eljárást, mindössze meghallgatta a vádlottat, illetve a tárgyalás anyagává tette a magánvádas eljárásban hozott döntést, valamint az okozott károkról szóló szakértői véleményt. A másodfokú bíróság kifejezésre juttatta végzésében, hogy a városi bíróság által megállapított tényállás megalapozatlan. Nem lett volna mellőzhető ugyanis a felmerült ellentétek feloldása, illetve annak tisztázása, hogy amennyiben a könnyű testi sértés elkövetése olyan körülmények között történt, ahogyan azt a magánvádas eljárásban hozott ítélet megállapította, akkor miként történt a lakásba történő behatolás, valamint a lakásban milyen berendezési tárgyakat rongáltak Page 18 of 40

19 történt a lakásba történő behatolás, valamint a lakásban milyen berendezési tárgyakat rongáltak meg. Ez utóbbi momentum vonatkozásában ellentmondás van a kárszakértő és a sértettek nyilatkozata között; mindazonáltal ezen ellentét feloldására még csak kísérletet sem tett az elsőfokú bíróság. A bizonyítás mellőzése mellett lényeges eljárási szabálysértés is történt: a Be a szerint, ha a az elsőfokú bíróság a (250. II. pontjában) tételesen felsorolt eljárási szabálysértéseken kívül egyéb olyan szabálysértést követ el, ami az ítéletet lényegesen befolyásolta, az hatályon kívül helyezési ok. Ilyen esetben a fellebbezésről döntő fórum az elsőbíróságot új eljárásra utasítja. Esetünkben a lényeges eljárási szabálysértés abban merült ki, hogy sem a sértettet, sem a képviselőjét nem értesítették a tárgyalásról, holott az ügyészség dr. Bólyai Jánosnak küldött leveléből is az derül ki, hogy az ügyész vádindítványában a sértettek tárgyalásra idézését indítványozta. Ez a mulasztás a bíróság részéről a már idézett 261. kiemelésében azt eredményezte, hogy az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták. Ebben az ügyben a sértettek távolmaradása a bíróság mulasztásának eredményeképpen merült fel. Ebből következően a sértett nem élhetett sem törvény adta eljárási jogosítványaival: nevezetesen a jelenléti, indítványtételi, kérdés feltételének indítványozási és felszólalási jogával, továbbá azzal a jogával, hogy polgári jogi igényéről nyilatkozzon, illetve azt érvényesíthesse. Holott a sértett részvétele esetén ezen jogosítványok gyakorlása révén nem csak saját érdekeit szolgálta volna, hanem az állam büntetőhatalmi monopóliumának érvényesülését is; nem utolsósorban pedig a Be. 5. -ban megfogalmazott alapkötelességet, amely a bíróságra is kötelezettséget ró, a tényállás hiánytalan tisztázása vonatkozásában. Az elsőfokú bíróság a tárgyalás eredményeképpen az eljárást megszüntette, és a vádlottat megrovásban részesítette. Hogy mi alapján alkalmazott megrovást a bíróság? Vélhetően úgy látta, hogy a cselekmény csekély fokban veszélyes a társadalomra, vagy azzá vált időközben. Amellett, hogy az említettek szerint a döntés megalapozatlan volt, nem érthető az a logika sem, amely alapján ilyen döntést hozott az ítélkező fórum. Talán anélkül is, hogy részletesen vizsgálnánk a kapcsolódó elvi bírósági határozatokat, illetve gyakorlatot, belátható, hogy egy többek által elkövetett magánlaksértés és rongálás társadalomra veszélyessége nem lehet csekély, és az időmúlás vagy egyéb körülmény sem teszi azzá. Még abban az estben is kijelenthetjük ezt, ha az ügyre nem mint a csoportos bűnelkövetés egyik megvalósulására tekintünk, hisz tiszteletben tartva a vádelvet - a bíróság csak a vádindítványban vádlottként megjelölt személy felelősségéről dönthet. Az már más kérdés, hogy éppen a bizonyítási eljárás során a bíróságnak is kötelessége tisztázni, hogy a vádlott egymaga vagy társak segítségét igénybe véve követte le a vádbeli cselekményt, és ennek a bizonyításnak az eredményeképpen döntést hoznia, illetve (ha a többes elkövetés gyanúja felmerül) a szükséges intézkedéseket megtennie. A másodfokú eljárásra az ügyész, illetve a vádlott és védője fellebbezése folytán került sor. Az ügyész a vádlott terhére, közérdekű munka kiszabása iránt jelentett be fellebbezést, míg a védelem felmentésért. A másodfokú bíróság tehát az első fokú bíróság új eljárás lefolytatására utasította az ítélet hatályon kívül helyezése mellett. A megismételt eljárás során le kell folytatni a bizonyítási eljárást, amelynek során a vádlott védekezésének ellenőrzése, a történtek részletes megállapítása, illetőleg az okozott kár összegének meghatározása érdekében az eseményeknél jelenlevő sértetteket tanúként ki kell hallgatni áll a megyei bíróság végzésében. A határozat leszögezi azt is, a sértetteknek eljárási jogosítványaik gyakorlását biztosítani kell. A továbbiakban hozzáteszi a bíróság, hogy a fent említett eljárási cselekmények lefolytatása után lesz abban a helyzetben az első fokú bíróság, hogy megalapozott tényállást Page 19 of 40

20 lefolytatása után lesz abban a helyzetben az első fokú bíróság, hogy megalapozott tényállást állapítson meg, és ebből kiindulva dönthet a büntetőjogi felelősség kérdéséről. Mindehhez csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy függetlenül az eljárási mulasztástól, az első fokú bíróság slendriánsága más okból sem érthető. A tapasztalat többnyire azt mutatja, hogy a bíróságok éppen azért folytatnak le széles körű bizonyítási eljárást, hogy valamelyest az ügydöntő határozat ellen várhatóan bejelentett jogorvoslatok ellen is bebiztosítsák magukat. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyrészről presztízsveszteséget jelent, másrészt nagy támadási felületet hagy a bíróság azzal, ha a bizonyítást hiányosan folytatja le. A hiányos tényállás ugyanis nem csak a Be.-ben megjelölt módon képzelhető el, azaz az eljárási törvény által megjelölt megalapozatlanság eseteiben. Ez utóbbi esetekben a másodfokú bíróság a megalapozatlanságot vagy korrigálja, vagy mint esetünkben is ki nem küszöbölhetőség esetén hatályon kívül helyezi a döntést. Ezek az esetek az első fokú bíróság igen súlyos hibáit jelentik. Bizonyos esetekben azonban nem erről van szó: a megállapított tényállás nem okoz megalapozatlanságot, azonban olyan hézag vagy hiány van benne, ami lehetőséget biztosít a védelem vagy a vád részére, hogy jogorvoslati kérelmét megalapozottan terjessze elő. Többnyire ez lehet a helyzet akkor, ha pl. valamelyik fél által taktikai okokból előterjesztett bizonyítási indítványt a bíróság elutasítja (természetesen az ügydöntő határozatban indokolva ezt), ám a jogorvoslatot kérő fél fellebbezésében amellett érvel, hogy indítványa megalapozott volt, a bizonyítás elmulasztása pedig a tényállás megállapítása körében hibához vezetett. Feltehető, hogy amennyiben igaza van e félnek, de a bizonyítás mellőzése nem vezetett megalapozatlansághoz, a fellebbezés folytán esetleg eleget tesznek kérésének, azaz pótolják az elmulasztott cselekményt. Ettől függetlenül is az a lényeg, hogy a jogorvoslatot kérő alappal hivatkozhatott indítványának elutasítására, mint jogorvoslati okra. Éppen ennek okán a bíróságok olyan indítványoknak is helyt adnak, amelyeket szinte nyilvánvalóan pertaktikai okból terjesztettek elő, de ha helyt adnak a kérésnek, azzal megelőzhetik a későbbi, az elutasítás miatti panaszkodást. Azt is meg kell jegyezni, hogy a részletes bizonyítás lefolytatása, és a hiánytalan tényállás megállapítása mindenekelőtt és elsősorban az elsőbíróság feladata. A megismételt eljárásban eddig két tárgyalást tartottak, amelyek egyikén sem jelent meg a vádlott. A legutóbbi tárgyalásra június 11-én került sor. A vádlott azonban nem jelent meg a tárgyaláson, így a bíróság elővezetését rendelte el. Ami a sértetti igényt illeti, a büntetőeljárásban polgári jogi igényt jelentenek be, illetve annak eredménytelensége esetén a vádlott ellen polgári pert kezdeményeznek. 2. R. Miklós Az eset szintén szerepelt előző összefoglalónkban és a Fehér Füzetben. A jelen esetleírásban ismertetett polgári per előzménye az a büntetőeljárás volt, amelynek alapjául szolgáló bűncselekménynek R. Miklós volt a sértettje augusztus 15-én R. Miklóst és H. Mihályt D. településen egy férfi bántalmazta baseballütővel, mert állítása szerint előzőleg őket látta besurranni háza garázsába. A kiérkező rendőrök a két férfit orvoshoz vitték sérüléseikkel, ám az orvos csak jóval később, augusztus 25-én állított ki látleletet sérüléseikről. Az orvosi vizsgálat után a városi kapitányságra állították elő őket, ahol a kihallgatás során lopással gyanúsították a két roma férfit körülbelül három órán keresztül bántalmazták a rendőrök R. Miklóst. A sértettnek gyakorlatilag az egész testét érte a Page 20 of 40