A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ"

Átírás

1 DR. KARDOS ANDRÁS * A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG MEGJELENÉSE ÉS FEJLŐDÉSE AZ EURÓPAI ÁLLAMOK ALKOTMÁNYAIBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYAR ALKOTMÁNYJOGI SZABÁLYOZÁSRA ** Előszó Jelen publikációm a környezetjog és az alkotmányjog egymáshoz viszonyított helyzetét vizsgálja, melynek során a terjedelmi korlátokra tekintettel bemutatja a magyar alkotmányjogi szabályozás sajátosságait, az egyes környezetjogi, környezetvédelmi kérdések megjelenését a korábbi Alkotmány vonatkozásában, illetve természetesen az új Alaptörvény kapcsán is; mindemellett azonban némi nemzetközi kitekintés megtételét is szükségesnek érzem a téma bemutatásakor. 1 Vizsgálódásom folyamán röviden igyekszem kitérni a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok elemzésére is, valamint más jogágak így például a polgári jog vagy a büntetőjog tekintetében is igyekszem bemutatni az egyes alkotmányjogilag releváns rendelkezéseket, melyek környezetvédelmi kérdésekből erednek. A környezetvédelem szükségessége manapság nem kérdőjelezhető meg, mindent megelőző feladatként kell(ene) értékelni és kezelni, amely ugyanakkor nem szorítható országhatárok közé; ugyanez mondható el a jogi szabályozásról is. A különböző környezeti aggályokra és problémákra tett válaszlépések kezdetben nemzeti szinten jelentek meg egyes országokban, majd a káros hatások és a vészjósló jövőkép megjelenésének hatására a kör kitágult, nemzetközi jogi szinten jelent meg az egyes kérdések jogi szabályozása. * II. évf. nappali tagozatos doktorandusz, ME ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék; Felelős témavezető: Dr. Csák Csilla PhD egyetemi docens, Társ-témavezető: Dr. Raisz Anikó PhD egyetemi adjunktus. ** A tanulmány a TÁMOP-4.2.2/B-10/ jelű projekt részeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 1 E körben a terjedelmi korlátokra tekintettel a francia, a német, a norvég és a finn alkotmányról ejtek néhány szót.

2 158 KARDOS ANDRÁS Elmondható az, hogy az emberi élet fokozatosan, egyre növekvő mértékben biztonságosabbá válik; például kevesebb, mint száz év alatt kétszeresére nőtt az átlagéletkor, a betegségek jelentős részére van már gyógyszer, a természet erőit is egyre többször sikerül legyőznie az embernek. Ugyanakkor a természeti katasztrófák helyébe (vagy inkább mellé) emberi katasztrófák lépnek (gondoljunk csak Csernobilra, a tiszai ciánszennyezésre, vagy a 2010-es vörösiszap-katasztrófára), melyek az egyes emberi magatartások mellékhatásaiként értékelhetők. Ez pedig olyan társadalmi-jogi kérdéseket idéz elő, amelyekre az alkotmányjognak, illetve az alkotmányoknak is reagálniuk kell. 2 Ahogy korábban említettem, ma már számos nemzetközi dokumentum tárgyal környezetjogi kérdéseket, ezen belül is legtöbbször a környezetvédelmi rendelkezések, illetve az egészséges környezethez való jog mint emberi jog állnak kiemelkedő helyen. 3 Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a környezethez való jog alapjognak tekinthető-e. A magyar Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) szerint igen, ugyanis a testület által kidolgozott elvi követelményeknek meghatározó eleme a környezethez való jog alapjogként történő értelmezése. Ennélfogva az alkotmányi értékrendben, a különböző értékekkel történő konfliktusos helyzet fennállása esetén e jog legalábbis egyenrangú a többi értékkel, továbbá erősebb az olyan, alapjognak nem minősülőkkel szemben, mint amilyenek az államcélok, állami feladatok. 4 Munkám során megvizsgálom a magyar alkotmányjog sajátosságait a környezetjogi szabályozás tükrében, mind az 1989-ben módosított évi XX. törvény, mind pedig a január 1. óta hatályos Alaptörvény vonatkozásában külön kiemelve a legfontosabb AB határozatokat, melynek során remélhetőleg megfelelően átlátható képet tudok nyújtani a környezetvédelem és az egészséges környezethez való jog alkotmányjogilag releváns kérdéseiről, problematikájáról. 2 Fodor László: Környezetvédelem az alkotmányban, Gondolat Kiadó Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2006, o. 3 Az emberi jogok többek között feloszthatók első-, második- és harmadik generációs jogokra. Az egészséges környezethez való jog ún. harmadik generációs jognak tekinthető, mint amilyen a békéhez, fejlődéshez, vagy az emberiség közös örökségéből történő részesedéséhez való jog is. Erről, valamint más csoportosítási módozatokról bővebben lásd: Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok (Alkotmánytan II.), Osiris Kiadó, Budapest, 2008, o. 4 Fodor László: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, Miskolci Jogi Szemle, Miskolc, II. évfolyam, 2007/1. szám, 3. o.

3 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 159 I. Rövid történeti áttekintés a magyarországi alkotmányos szabályozás tükrében A magyar Alkotmányba először 1972-ben került be a környezetvédelem mégpedig állampolgárokat megillető jogként, azaz még nem emberi jogról, hanem csak állampolgári jogról beszélhetünk az évi I. törvény kapcsán. 5 A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően az emberi jogok mindenkit megilletnek, mindenkit, aki Magyarországon tartózkodik, itt letelepedett, menedékjogot szerzett stb., tehát nem csak a magyar állampolgársággal rendelkezőket, míg az állampolgári jogokat értelemszerűen a magyar állampolgárok gyakorolhatják. 6 Gyakorlatilag a környezetvédelem az élet, testi épség és egészség védelmével összefüggésben kerül itt megfogalmazásra, hiszen az előbb felsorolt értékek védelmének eszközeit és módozatait sorolja fel az 57. (2) bekezdése. Az egészséges, emberhez méltó vagy éppen biztonságos környezethez való jogot különböző jogi dokumentumok rögzítik. A nemzeti jogok mellett természetesen a nemzetközi jog is foglalkozik a kérdéssel ben, Stockholmban rendezték az ENSZ Konferencia az emberi környezetről elnevezésű tárgyalás-sorozatot, ahol a nemzetközi környezetvédelmi szabályozás egyik alapelveként deklarálták e jogot, és azóta a harmadik generációs jogok közé soroljuk. 7 Az egészséges környezethez való jog az 1972-es ENSZ-konferenciát követően számos ország alkotmányában megjelent. 8 A nemzetközi jog mellett természetesen ismeri az alkotmányjog is, hiszen például hazánkban a környezet védelme és megőrzése az alkotmányos értékek rendszerébe ágyazódott, mégpedig alapjog formájában. A következőkben az évi alkotmánymódosítás eredményeként létrejött szabályozás bemutatására kerül sor, valamint számos AB határozat is megemlítésre kerül, melyek közül is kiemelem a 28/1994. számú határozatot, amely a természetvédelmi területek magánkézbe adá- 5 Az évi I. törvény a következőket fogalmazta meg: 57. (1) A Magyar Népköztársaságban az állampolgároknak joguk van az élet, a testi épség és az egészség védelméhez. (2) Ezt a jogot a Magyar Népköztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, az emberi környezet védelmével valósítja meg. 6 Sári Somody: Alapjogok, 35. o. 7 Halmai Gábor Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2003, o. 8 Lásd például: Kilényi Géza: A környezetvédelmi jog elméleti alapjai, Budapest, MTA, 1979, o.

4 160 KARDOS ANDRÁS sának apropóján született. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem hagyható ki a sorból a január 1. óta hatályos Alaptörvényünk sem, az ebben foglaltak elemzésére is sort kerítek. II. Az évi alkotmánymódosítás eredményei a környezetjog viszonyában A környezetjog napjainkra igencsak komplex jogterületté vált, amely ennek következtében nehezen áttekinthető gondoljunk csak a sok-sok hosszabb-rövidebb jogszabályra, illetőleg például a környezetjogi szabályokkal összefonódó ipari, energetikai, pénzügyi és más előírásokra. Ezért ennek vizsgálata elmélyült elemzési módszert igényel, melynek egyik módja lehet az alkotmányi rendelkezések szemügyre vétele. 1. A rendelkezések alapjogi jellege Korábbi Alkotmányunk, az évi XX. törvény az 1989-es módosítást követően két helyen szólt a környezet védelméről: egyrészt az általános rendelkezések között (18. ), másrészt az alapvető jogok és kötelességek között (70/D. ). E rendelkezések nem puszta deklarációk, hiszen az Alkotmánybíróság tevékenységének köszönhetően komoly és mély tartalommal bírnak. A környezethez való jognak a testület az európai értelmezéseket is figyelembe véve tudományos követelményrendszerét dolgozta ki, és más alkotmányi rendelkezések (például élethez való jog, tulajdonjog) tartalmát is formálta. Ugyanakkor ez túlnyomóan csak a jogalkotásra vonatkozik, és nem érinti az igazságszolgáltatást, vagy az állam nemzetközi jogi kapcsolatait. 9 A környezethez való jog alapjogi jellegéről korábban már tettem említést. Az AB szerint alapjogról van ugyan szó, de ennek a jognak nincs alanyi oldala, 10 azaz olyan jogról van szó, amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala a túlnyomó és meghatározó. Az objektív jelző itt azt jelenti, hogy a környezetvédelmi követelményeket az állam maga határozhatja meg objektív kritériumok alapján, ez pedig elsősorban jogszabályokban, illetve szervezeti garanciákkal történik. E jog tehát nem jelenti azt, hogy mindenki olyan környezetre tarthatna igényt, amely 9 Fodor: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, 7. o. 10 Bővebben lásd: Sólyom László: A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselete a jelenben, in: A jövő nemzedékek jogai (szerk.: Jávor Benedek), Budapest, Védegylet, 2002, o.

5 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 161 szubjektív szükségleteit kielégíti, hiszen ez lehetetlen lenne, teljesíthetetlen feltételeket támasztana az állammal szemben is. 11 Különleges ez az alapjogi jelleg annyiból is, hogy mint ahogy az AB fogalmazott a környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat, vagy államcél, hanem úgynevezett harmadik generációs alkotmányos jog, amelynek jellege még vitatott. De térjünk vissza korábbi Alkotmányunk rendelkezéseihez, konkrétan először a 18. -hoz, és ezzel összefüggésben az állami feladatokhoz! Ennek értelmében A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. 12 Itt érdemes megemlíteni, hogy az elismeri ige úgy is értelmezhető, mint amely jogot nem az Alkotmány konstruálja, csak elismeri, deklarálja azt, hiszen a jog anélkül is létezik. 13 Az, hogy az Általános Rendelkezések között nyert megfogalmazást e paragrafus, rámutat a környezet védelmének központi jelentőségére, és garantálja ennek elismerését és megfelelő módon történő tiszteletben tartását Magyarországon legalábbis elméletileg. Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés kifejezés egyáltalán nem került megemlítésre az Alkotmányban, 14 sőt a célkitűzések között sem találkozhatunk a környezet védelmével. 15 A Magyar Köztársaság alatt az államot kell érteni, mégpedig a maga egészében a jogalkotás, az igazságszolgáltatás, a végrehajtás, a nemzetközi kapcsolatok stb. alanyaként és a közintézmények fenntartójaként. Igaz ez még akkor is, ha az AB szűkíti a kört, mivel csak a jogra, azon belül is főként a jogalkotásra vonatkoztatja azt. 16 A jogalkotónak egyrészt kifejezetten környezetvédelmi jogszabályokat kell alkotnia, másrészt pedig a különböző értékek, életviszonyok (pl. lakásépítés, energiaipar) 11 Fodor: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, 8. o évi XX. tv., Lásd például: Bragyova András: Vannak-e megváltoztathatatlan normák az Alkotmányban? In: Bragyova András (szerk.): Ünnepi tanulmányok Holló András 60. születésnapjára, Miskolc, Bíbor, 2003, 83. o. 14 Holott nemzetközi szinten már 1987-ben megjelent a fogalom, amikor az ENSZ Közgyűlés által létrehozott Környezet és Fejlődés Világbizottságához köthető Közös jövőnk (Our common future) című jelentés elsőként fogalmazta meg a fenntartható fejlődés koncepcióját, amely az 1992-es Riói Nyilatkozatban immáron központi fogalommá vált. 15 Pánovics Attila: Környezetvédelem az új Alkotmányban, Kül-Világ, 2011/1-2. szám, 122. o. 16 Egyes európai alkotmányok (pl. német, spanyol) konkrét utalással is kifejezésre juttatják; ilyen rendelkezés hiányában is magától értetődő azonban a jogalkotó elsődleges felelőssége, amit hazánkban a 996/B/1990. AB határozat emelt ki.

6 162 KARDOS ANDRÁS szabályozásakor figyelembe kell vennie az érintett környezet szempontjait is. Alapvetően a környezeti jogalkotás területén három fő szintet különíthetünk el: - egyrészt ennek megfelelően beszélhetünk szupranacionális környezetjogról, amely a nemzetközi vagy EU-s jogi normákat tartalmazza, amelyek általában jogalkotási kötelezettséget is rónak az egyes (részes) államokra; - másrészt beszélhetünk alkotmányos környezetjogról, 17 az ilyen, alkotmányban megjelenő környezetjogi normákat a nemzeti környezetjog legfelső szintjének kell tekinteni; - harmadrészt beszélhetünk törvényi és rendeleti környezetjogról, amely magában foglalja az egyes területekre vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat. 18 Az alkotmányi értékrend nem ad konkrét választ arra, hogy milyen környezetvédelmi szabályozásra van szükség. Ez viszonylag nagy mozgásteret biztosít a jogalkotó számára. Ugyanakkor a szabályozás védelmi szintjének az AB szerint mivel az emberi élet alapjairól van szó szigorúnak kell lennie, s annak objektív mércéi vannak. 19 A védelmi szint azonban a valóságban számos körülménytől függ: például a természettudományos összefüggéseken túl meg kell említeni a társadalom környezeti érzékenységét, vagy a gazdaság szerkezetét is. 20 Ez viszont ellentmond annak, hogy a védelmi szintnek objektív mércéi vannak, mert valójában a védelem tárgya és szintje a társadalom mindenkori értékrendjének a függvénye. Fontos, hogy a jogrendnek meg kell akadályoznia a környezetállapot romlását: ez egyrészt azt jelenti, hogy a szabályozásnak minimum követelményként a jelenlegi környezetállapot szintjének megfelelő védelmet kell nyújtania, másrészt magában foglalja azt a követelményt, hogy a szabályozás ténylegesen kifejtse hatását a környezetállapotot illetően. 17 Fodor megfogalmazásában: Egy, a környezet értékét elismerő alkotmány formális értelemben úgy járul hozzá a környezetbarát jogrend kialakulásához, hogy hivatkozási alapot nyújt, illetve kötelezettséget teremt a környezeti követelmények meghatározásához, tartalmilag pedig úgy, hogy megköveteli a környezeti szempontok figyelembevételét és beépítését az olyan emberi magatartások, társadalmi viszonyok szabályozásába, amelyek a környezet igénybevételét, használatát jelentik. Fodor: Környezetvédelem az alkotmányban, 11. o. 18 Antal Attila: A környezeti demokrácia Magyarországon alkotmányos alapok; in: Közjogi Szemle, Pécs, 2010/3., 46. o. 19 Például a nemzetközi jog említhető objektív mérceként. 20 Fodor: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, 10. o.

7 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 163 De nemcsak a jogalkotót, hanem az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szerveit is a kötelezettek között kell említenünk. Az első környezetvédelemmel kapcsolatos AB határozat még arra utalt, hogy a környezethez való jog terjedelmét a jogalkotás mellett a bírói gyakorlatnak kell meghatároznia. 21 A bíróságok azonban az Alkotmányra csak a legritkább és legkivételesebb esetben hivatkoznak. 22 A végrehajtó hatalomra szintén csak utalásszerűen kapott helyet az alkotmánybírósági dogmatikában, mégpedig úgy, hogy az államnak a környezethez való jog megvalósítását szolgáló intézményeket kell felállítania és működtetnie. 23 Ahogyan arra számos szakértő is rámutatott, a 18. -ból az állampolgárok környezetvédelmi kötelezettsége is levezethető, hiszen az állam elsődleges feladata az, hogy jogszabályokat alkosson, megteremtse azt a jogrendet, amelyben megfogalmazza a környezethasználatok korlátait, vagyis a jogalanyok környezeti jogait és kötelezettségeit, melyeket mindenki köteles teljesíteni, illetve mindenki érvényesíthet A környezethez való jog és más alkotmányi értékek viszonya A környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos viszonya, valamint sajátos tárgya különbözteti meg mind a többi alapjogtól, mind az alkotmányban kitűzött feladatoktól. 25 Egy jogi szabályozás kapcsán történjék az nemzetközi szinten, alkotmányi, törvényi vagy esetleg rendeleti formában mindig hangsúlyozandó az, hogy a jog írott formában történő szabályozásának, a jog összefoglalásának, kodifikációjának hátterében mindig meghúzódnak bizonyos mögöttes értékek. Ezek olyan társadalmi-, gazdasági- és életviszonyok, amelyek megjelenése és változása a jogi szabályozást szükségessé teszik. Az Alkotmány is egy olyan jogforrás, amely a különböző értékeket összefoglalja azt is mondhatjuk, hogy az alkotmányos értékek rendszert alkotnak. Formai szempontból hierarchikus rend is érvényesül közöttük, amelyben a környezetvédelem a legerősebb védelemmel rendelkező alapjogok közé tartozik. Az állam tehát mulasztásba esik azzal, ha a környezeti érdekek nincsenek befolyással döntéseire. E körben meg /G/1990. AB hat. 22 Ezzel szemben, például a német rendes bíróságok közvetlenül is hivatkozzák a szövetségi alaptörvény környezeti rendelkezéseit, s azt a törvényekkel szemben is érvényesítik. 23 Fodor: Környezetvédelem az alkotmányban, o. 24 Ezzel kapcsolatban bővebben lásd pl.: Bándi Gyula: A társadalmi részvétel és előfeltételei a környezetvédelemben, Jogállam, 1994, 140. o /1994. AB hat.

8 164 KARDOS ANDRÁS említhető a 30/2000. AB határozat, amely a környezet állapotát érintő tevékenységek szabályozásával, és az ahhoz kapcsolódó vizsgálati, elemzési kötelezettséggel foglalkozott. 26 Tehát e figyelembevételi kötelezettségnek mindig eleget kell, hogy tegyen a jogalkotó, hiszen ha nem írja elő a jogalkalmazó számára a környezeti érdekek figyelembevételét, azzal mulasztásos alkotmánysértést követ el. 27 Nyilvánvalóan előfordulhat olyan helyzet, amikor két alkotmányos érték összeütközik. Azonban az, hogy egy meghatározott érték összeütközésbe kerül a környezetvédelemmel, nem jelenti azt, hogy az a másik érték, illetve az annak megfelelően történő cselekvés automatikusan alkotmányellenes lenne, hiszen mindig a gyakorlat az, amelyik kimondja a végső szót ilyen esetben, és eldönti, hogy melyik érték, érdek erősebb. Fodor László megfogalmazásában: Azt, hogy melyik érték, érdek erősebb a formálisan egyenrangúak között, mindig az érdekek eseti ütköztetése dönti el. Korábbi Alkotmányunkban az egészséghez való joggal, illetve az élethez való joggal volt a legszorosabb kapcsolata a környezethez való jognak erre kifejezetten utalt a 70/D. is. 28 Az emberi életnek és egészségnek ugyanis feltétele a megfelelő környezet. Az AB a következőképpen fogalmazott: A környezethez való jog valójában az élethez való jog objektív, intézményi oldalának egyik része: az emberi élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelességet nevesíti külön alkotmányos jogként. 29 Mind az Alkotmány, mint az AB az emberből, annak egészségéből, élethez való jogából, az emberi élet természeti alapjainak fenntartásából indult ki ezt nevezhetjük antropocentrikus környezetvédelmi filozófiának. Az AB gyakorlata ugyanakkor finomít ezen a felfogáson, amikor a környezet fogalmát tágan is értelmezi, többek között a 28/1994-es határozatban is megjelenik ez az ökocentrikusság tehát ilyen értelemben felfedezhető egyfajta kettősség Az AB ennek kapcsán megsemmisítette a 99/1997. (VI. 11.) Kormányrendeletet amely a kamionstop részleges feloldásáról szólt, mondván, hogy formailag alkotmányellenes, mivel ennek kiadása előtt ilyen eljárásra nem került sor. 27 Fodor: Környezetvédelem az alkotmányban, o évi XX. törvény, 70/D. : (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg /1994. AB hat. 30 Antal: A környezeti demokrácia Magyarországon alkotmányos alapok, 49. o.

9 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 165 Konfliktus leggyakrabban a tulajdonhoz való joggal merül fel. Ennek egyik oka, hogy a környezetvédelem egyre újabb és korszerűbb szabályok meghozatalát, kihirdetését követeli meg a jogalkotótól, amelyek a tulajdonjogot korlátozzák. Az AB gyakorlatából kitűnik az, hogy a tulajdonjogot már eleve korlátozottnak tekinti, amellyel szemben a környezethez való jog mint közérdek érvényesülni tud és csak nagyon ritka és kivételes esetben lehet arról szó, hogy a tulajdonjognak ne kelljen engednie a környezethez való joggal szemben. 31 Viszont gyakran előfordulhat az, hogy a két érdek egybeesik: ilyen helyzet fordulhat elő akkor, ha valaki a környezetszennyezés révén veszélyezteti mások tulajdonát és ezzel a tulajdonhoz fűződő jogát, a dolog épségét, és a tulajdonvédelem óv mások ilyen irányú tevékenységével szemben. Annak megítélésére, hogy az állam egy-egy alapjog érvényesülését alkotmányos módon korlátozza-e, a szükségesség-arányosság mércéjére épülő alapjogi tesztet alkalmazza az Alkotmánybíróság. 3. Környezetvédelemmel összefüggő alkotmánybírósági határozatok Munkám eddigi részében is említettem már egy-két alkotmánybírósági határozatot, azonban fontosnak tartom ezek közül néhány határozatnak a terjedelmi korlátokra tekintettel történő részletesebb bemutatását, a testület által megvizsgált és kimondott alapproblémák felvázolását. Korábbi Alkotmányunk tehát a 18. -ában rögzítette a környezethez való jogot, mellyel összefüggésben ennek következményeként meg kell említeni az állam szabályozási kötelezettségét. E körben elsősorban a már korábban is említett 996/G/1990. és a 28/1994. számú alkotmánybírósági határozat emelhető ki, melyek értelmében az állam kötelezettsége a szabályozás, és annak révén intézményi-szervezeti garanciák biztosítása. Az első környezetvédelmi tárgyú határozat szerint: Az egészséges környezethez való alkotmányos jog elismerését megvalósító és érvényesítésére szolgáló alanyi jogok összességét csak a törvényhozás és a maga területén a bírói gyakorlat, nem pedig alkotmánybírósági értelmezés határozhatja meg. Az AB általános elveket rögzített e határozatában, melyek a környezethez való jog dogmatikájának első elemei lettek Bővebben lásd: Balogh Zsolt Holló András Kukorelli István Sári János: Az Alkotmány magyarázata, Budapest, 2002, 294. o. 32 Ezen elvek szerint az állam egyrészt köteles az egészséges környezethez való jog megvalósítását szolgáló intézmények kialakítására és működtetésére, másrészt környezetvédelmi feladatainak beágyazása az egészséghez való jog megvalósításának

10 166 KARDOS ANDRÁS Annyi bizonyos, hogy létezik egy objektív, minimális szint, aminek biztosítása életfeltétel, de az alkotmányos értékrend alapján ennél többre van szükség. Viszont az AB szerint az államnak nem kötelezettsége maximális környezetvédelem garantálása, biztosítása, hiszen egyetlen fejlett ország sem képes differenciálás nélkül ilyet teljes területén garantálni. A környezet terhelése a civilizáció szükségszerű velejárója. 33 A 28/1994. számú AB határozat amelyet környezetvédelmi alaphatározatként is szokás említeni szerint a jogvédelem rendeltetése a környezetromlás megelőzése. Az állami fellépésnek, a jogalkotásnak azonban vannak olyan korlátai, amelyek befolyásolják a már elért védelmi szint alakulását. Ilyen elsősorban az Alkotmánybíróság által érvényesített non derogation principle, a védelmi szinttől való visszalépés tilalma. Ennek alapján a környezetvédelem jogszabályokkal már elért szintjét az állam nem csökkentheti szabadon, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen, de a csökkenés mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. 34 Ennek magyarázata, hogy a környezetvédelmi követelmények enyhítése olyan környezetromláshoz vezethet, ami később nem orvosolható, ez pedig nem engedhető meg. 35 Fodor szerint e határozat indokolását ezen eleme miatt tekintik forradalminak, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek. Az enyhítésnek elvben számos jogpolitikai indoka lehetséges, de az Alkotmánybíróság a gyakorlatban egyáltalán nem ismert el ilyen okokat, mint amelyek összeegyeztethetők a 18. -sal. Tehát általában nem lehetséges a visszalépés, hacsak az nem elengedhetetlenül szükséges valamely alkotmányi érték érvényesüléséhez. Így például egy terület természetvédelmi oltalmát feloldani egy beruházás miatt nem elengedhetetlenül szükséges, hiszen annak lehet más helyszíne is. Amíg a jogi védelem szükséges, addig annak szintje nem csökkenthető. 36 eszközei közé nem értelmezhető a környezethez való jog korlátozásaként. Harmadrészt ki kell emelni, hogy az állam kötelességeinek magukban kell foglalniuk az élet természeti alapjainak védelmét, illetve hogy az állam a környezetvédelem elvi alapjainak és módszereinek megválasztásában szabad, miként annak meghatározásában is, hogy a környezethez való jog tartalmát adó sajátos állami kötelezettségből milyen konkrét jogalkotási és kormányzati teendők származnak. (996/G/1990. AB hat.) 33 14/1998. AB hat. 34 Holló András Balogh Zsolt (szerk.): Az értelmezett Alkotmány, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2000, 282. o. 35 Fodor: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, 14. o. 36 Ennek kapcsán lásd a 28/1994. határozat mellett például a 27/1995. és 48/1997. számú AB határozatokat.

11 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 167 A tilalom objektív korlát a jogalkotással szemben. A visszalépés tilalmának tárgya ugyanis mindig jogi követelmény, függetlenül attól, hogy egyébként annak védelmi szintjét eredetileg hogyan határozták meg. Tehát gyakorlatilag az adott esetben indokolatlanul szigorú jogszabályt is védi. Fodor László szerint ez a tilalom eltúlzott, és hozzájárul ahhoz, hogy gyakorlati alkalmazására alig kerül sor. 37 Ki kell emelni azt is, hogy az Alkotmánybíróság amikor csak teheti inkább formai okokat keres a megtámadott jogszabályok megsemmisítésére, és például a magasabb jogszabályba ütközés alapján mondja ki az alkotmányellenességet. Így például, ha a környezetvédelmi szakhatóság közreműködését előírja egy törvény és egy miniszteri rendelet is, de a rendeletet módosítják úgy, hogy az engedélyezési eljárásból kizárják a szakhatóságot, a testület nem a visszalépés tilalmát állapítja meg, hanem a törvénybe ütközés megállapítására támaszkodik. 38 A környezethez való jog korlátozása visszalépés formájában csak akkor lehetséges, ha az elkerülhetetlenül szükséges; ezt pedig az Alkotmánybíróság egyetlen egy esetben sem állapította meg korábban. Sőt, a természetvédelem terén még szigorúbb követelményeket érvényesít a gyakorlatban. Amikor például egy természetvédelmi területet be kívánnak építeni, és így a védettséget feloldani, az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartja a védettség feloldását, azaz a visszalépést, amíg a védetté nyilvánítás eredeti oka fennáll. 39 Az alkotmánybírósági értelmezés nemcsak nemet mond a visszalépésre, a környezetromlás kockázatára, de fontos szempontot nevesít az állami ténykedés tartalmára vonatkozóan is. Mégpedig azt, hogy eszközei megválasztásakor az államnak elsősorban olyan jogintézményeket kell alkalmaznia, amelyek a prevenciót szolgálják, s nem pedig az utólagos szankcionálást. Tehát visszalépésnek minősül az is, ha a megelőző eszközök helyett szankciókat alkalmaz az állam. 40 Véleményem szerint ez logikus döntésnek mondható, hiszen a jog bármely területén, de a környezetjog vonatkozásában különösen igaz, hogy a megelőzés elve előrébb való, mint az utólagos szankcionálás. Elég csak arra gondolni, hogy adott esetben a környezetromlás, egy környezeti katasztrófa olyan mértékű károsodást idézhet elő, amely visszafordíthatatlan, és amelynek következtében sérül az ember (egészséges) környezethez való joga is. 37 Bővebben lásd: Fodor László: A visszalépés tilalmának értelmezése a környezetvédelmi szabályozás körében, in: Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis, Tomus VI., Debrecen, 2006, o. 38 Fodor: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, 16. o. 39 Lásd: 48/1997. AB hat. 40 Fodor: Környezetvédelem az alkotmányban, 54. o.

12 168 KARDOS ANDRÁS A 28/1994. számú határozat megfogalmazása szerint a visszalépést tulajdonképpen a tulajdoni szabályozás megváltozása jelentette, de az eredeti jogvédelmi szinthez a természetvédelmi szabályok is hozzájárultak, hiszen maga az alapprobléma is kiemelt oltalom alatt álló, természetvédelmi területek magánkézbe adásáról, illetve a magánosítható vagyon körének bővítése kapcsán vetődött fel. Azt is hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy a kisajátítás és a természetvédelmi szervek kezelésébe vétel más védelmi eszközökkel való helyettesítésére annál szűkebb lehetőség van, minél magasabb védelmi fokozatba tartozik az illető terület. Például a nemzetközi egyezménnyel, vagy a fokozottan védett természetvédelmi területek esetében a szükséges megelőző biztosítékok oly mértékben korlátozhatják a tulajdonos használati és rendelkezési jogosítványát, hogy ezek a korlátozások alkotmányjogi értelemben a tulajdon elvonásának minősülhetnek még ha polgári jogi értelemben nincs is szó erről, és adott esetben csak kártalanítás mellett rendelhetők el alkotmányosan. Jelen esetben azonban a testület szerint erről nem volt szó. 41 Röviden megemlítek még egy, klasszikus természetvédelmi ügyben született alkotmánybírósági határozatot (48/1997. AB hat.). Ennek megszületésének hátterében az a tény állt, hogy a pomázi önkormányzat egy a Pilisi Tájvédelmi Körzethez tartozó, mintegy 3,5 hektáros területet belterületbe kívánt vonni beépíthetővé tétel és eladás céljából. Mivel a terület természetvédelmi oltalom alatt állt, az önkormányzat kérte, hogy a környezetvédelmi miniszter rendelje el ennek feloldását, melynek a miniszter eleget is tett, mondván, hogy a védettség indokai már nem állnak fenn. 42 Az Alkotmánybíróság a kérdés megvizsgálása kapcsán felidézte a környezethez való jog dogmatikájának főbb elemeit, különösen a környezeti állapot romlása és a visszalépés tilalma vonatkozásában, majd megvizsgálta az adott ügyet, és megállapította, hogy a védettség indoka nem szűnt meg, ellentétben azzal, ahogy azt a miniszteri rendelet korábban kimondta. Ugyanakkor megvizsgálta a testület azt is, hogy volt-e olyan alkotmányos érték, amelynek érvényesítése az oltalom felszámolását, és ezzel a védelmi szint csökkenését megalapozhatná. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a beépítés, mint gazdasági érdek különösen annak tükrében, hogy az önkormányzat rendelkezik más alternatívákkal is a beépíthető helyszínek tekintetében nem minősülhet olyan elkerülhetetlen szükségességnek, ami a visszalépést indokolná /1994. AB hat. 42 Ezen indokolást a 13/1996. (VII. 9.) KTM rendelet mondta ki.

13 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 169 Tehát a non derogation principle ismét megfogalmazásra került. Végeredményben az Alkotmánybíróság a környezethez való jog sérelme miatt e rendeletet alkotmányellenessé nyilvánította, és megsemmisítette. 43 Úgy vélem, hogy a testület indokolásával különösebben nem lehet vitatkozni. Egyrészt azért, mert döntésének meghozatala előtt megvizsgálta a korábbi határozatokat, szemügyre vette az azokban foglalt rendelkezéseket és indokolásokat, így a környezetvédelmi alaphatározatot is, másrészt pedig azért, mert visszanyúlt a korábban kimondott és kifejtett non derogation principle elvéhez, és következetesen alkalmazta azt. III. Magyarország Alaptörvényének rendelkezései a környezethez való jog vonatkozásában Magyarország Alaptörvénye január 1-jén lépett hatályba. Az Alaptörvényt jelentésében bírálta a Velencei Bizottság, 44 az Európai Parlament pedig július 5-én éles vita után 45 egy bíráló indítványt fogadott el, és felszólította az Európai Bizottságot a jogszabály vizsgálatára. 46 Az Európai Bizottság egyik alelnöke, Maroš Šefčovič szerint csak akkor lehet megítélni az alaptörvényt, ha majd megszületnek a sarkalatos törvények is, amelyek részletesen szabályozzák a benne megfogalmazott és lefektetett elveket. A magyar kormánypártok minden kritikát visszautasítottak. Az Alaptörvény több helyen tartalmaz rendelkezéseket az egészséghez, illetve egészséges környezethez való jog vonatkozásában ezek nemzetközi környezetjogi szempontból is jelentősnek mondhatók. 47 Egyrészt az Alapvetés című fejezetben a P) és Q) cikk 48 foglalkozik a 43 48/1997. AB hat. 44 Az Origo cikke, (2012. II. 20.) 45 Az Origo cikke, (2012. II. 20.) 46 Az Origo cikke, (2012. II. 20.) 47 Bővebben lásd: Raisz Anikó: GMO-támadás, mint az agresszió újabb formája?, Polgári Szemle, 2012/1-2.; forrás (2012. X. 29.): 48 A Q) cikk vonatkozásában itt most elég annyit megemlíteni, hogy e rendelkezés utal a fenntarthatóságra, amikor kimondja az (1) bekezdésben, hogy Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.

14 170 KARDOS ANDRÁS kérdéssel, másrészt pedig a Szabadság és felelősség című fejezeten belül a XX. és XXI. cikk fogalmaz meg előírásokat az említett tárgykörben. 49 A XXI. cikk a következőképpen fogalmaz: (1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. (2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt törvényben meghatározottak szerint helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni. (3) Elhelyezés céljából tilos Magyarország területére szennyező hulladékot behozni. 50 Az (1) bekezdés szövegezése érdemben semmit sem változott a korábbi alkotmányunk által megfogalmazott rendelkezéshez képest, 51 tehát itt is arról van szó, hogy ezt az alapjogot az Alaptörvény nem keletkezteti, csupán csak elismeri, deklarálja azt, hiszen a jog anélkül is létezik. A (2) és (3) bekezdés újszerűnek tekinthető a magyar jogalkotásban. Gyakorlatilag e bekezdések a környezetvédelem kapcsán kerültek be az Alaptörvénybe, köszönhetően többek között a közelmúltbéli természeti katasztrófáknak. Korábbi alkotmányaink vagy abszolút nem, vagy pedig csak egy félmondat erejéig fogalmaztak meg szabályokat és elveket ezzel 49 Ezenfelül meg kell említeni, hogy Alaptörvényünk a Nemzeti hitvallás fejezetében is tesz környezetjogilag releváns utalást, amikor kimondja, hogy felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Nyilvánvalóan a jövő generációinak védelme, valamint a fenntarthatóság szellemiségének hatására került be e rendelkezés az Alaptörvény első fejezetébe. Bővebben lásd: Szilágyi János Ede: Az agrárjog dogmatikájának új alapjai: Útban a természeti erőforrások joga felé?, Jogtudományi Közlöny, 2007/3., o. 50 Alaptörvény, Szabadság és felelősség, XXI. cikk; e cikk relevanciája bizonyos nemzetközi szinten is ismert sajnálatos közelmúltbéli események (pl. a vörösiszapkatasztrófa, a Németországból importált hulladékkal kapcsolatos botrány, stb.) ismeretében nem kérdőjelezhető meg. Az említett rendelkezés teljességgel összhangban van a nemzetközi szinten megfogalmazott és elismert szennyező fizet elvvel, csakúgy, mint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával, illetve az Európa Tanács e területen kifejtett tevékenységével. Bővebben lásd: Raisz Anikó: A Constitution s Environment, Environment int he Constitution Process and Background of the New Hungarian Constitution, in: Pierre-Alain Collot (szerk.): Est Europa: Revue d études politiques et constitutionelles, Université de Pau et des Pays de l Adour, 2012/1., o. 51 Egyedüli változtatásként említhető, hogy a Magyar Köztársaság mint államforma megnevezés helyett immáron Magyarország megnevezés szerepel a cikkben, de a lényegen nem változtat: Magyarország alatt itt is az egész államot kell érteni, mégpedig a maga egészében (jogalkotás, végrehajtás, igazságszolgáltatás).

15 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 171 kapcsolatosan gondoljunk csak korábbi Alkotmányunk 70/D. -ára. A (2) bekezdés hipotézise a környezetben történő károkozásról rendelkezik. Konkrétan nem fejti ki nem is szükséges, hiszen e tárgykörben a részletszabályokat törvények tartalmazzák, hogy milyen jellegű károkozásra utal, gyakorlatilag átfogó, általános jelleggel mondja ki e szakasz az ember környezetvédelmi kötelességét valamint felelősségét az abban történő károkozás esetén. Továbbá mintegy szankcióként megfogalmazásra kerül, hogy a károkozás bekövetkezése esetén a károkozó a kárt köteles helyreállítani, vagy annak költségét viselni. Ennek részletszabályait törvény határozza meg. Gyakorlatilag tehát a környezetvédelmi kárfelelősség alkotmányjogi szabályainak deklarálása történt e szakaszban. A (3) bekezdés pedig a hulladékgazdálkodással összefüggésben fektet le regulát, nevezetesen megfogalmazásra kerül a szennyező hulladék behozatalának tilalma Magyarország területére (gondoljunk csak a nem is oly régi, Németországból importált hulladékok esetére). Viszont ami fontos és kiemelendő, hogy az Alaptörvény megfogalmazása szerint csak az elhelyezés céljából történt behozatal tiltott ergo a logika azt diktálja, hogy az ország területén történő átszállítás céljából megengedett az ilyen anyagok országhatáron történő beléptetése. A XX. cikk megfogalmazása szerint: (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő. 52 Új Alaptörvényünk megfogalmazása szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, míg előző Alkotmányunk 70/D. -a a Magyar Köztársaság területén élőket említette e körben. Azt mondhatjuk, hogy a környezethez való jognak továbbra is az egészséghez való joggal, illetve az élethez való joggal a legszorosabb a kapcsolata. E cikk (2) bekezdése csakúgy, mint az előző Alkotmány idézett cikkének (2) bekezdése a testi és lelki egészséghez való jog biztosításának módjait fogalmazza meg, mégpedig állami feladatként meghatározva ezeket. Kiemelendő, hogy újításként került megszövegezésre a géntechnológia nagyiramú fejlődésének köszönhetően a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság, mint az egészséghez való jog biztosításának 52 Alaptörvény, Szabadság és felelősség, XX. cikk

16 172 KARDOS ANDRÁS módozata, továbbá az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés is külön kihangsúlyozásra került e cikkben. Nyilvánvalóan a nemzetközi szinten (is) felmerülő környezetjogi és környezetvédelmi kérdések, illetve problémák is inspirálták a jogalkotót e fordulatok alaptörvényi szintű szabályozására. Ami az Alapvetés című fejezet P) cikkét illeti, e cikk a következőket fogalmazza meg: A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. 53 A szó legszorosabb értelmében itt nem az egészséges környezethez való jog deklarálásáról van szó, viszont azzal összefüggésben ehelyütt is a környezet védelmével kapcsolatban fogalmaz meg egy fontos előírást a cikk. Az Alaptörvény felsorol számos természeti erőforrást, illetve megfogalmazza, hogy ezek a kulturális értékekhez hasonlóan a nemzet közös örökségéhez tartoznak, annak részét képezik. Ennek kapcsán a cikk egyrészt az állam kötelességét említi: az állam ennek értelmében köteles a nemzet közös örökségét védeni, fenntartani, és a jövő nemzedékek számára megőrizni. 54 Másrészt kiemeli, hogy a védelem, fenntartás és megőrzés mindenki feladata, tehát a Magyarországon tartózkodó valamennyi ember számára kötelességet ró e tekintetben, legyen az magyar, külföldi vagy többes állampolgár, hontalan vagy menekült stb. Sőt, véleményem szerint nemcsak a Magyarország területén lévő személyekre vonatkozik ez a kötelezettség, hanem az országhatáron kívül tartózkodókra is. Hiszen ahogy munkám elején is említettem már a környezetvédelem alapvetően nem szorítható országhatárok közé, egy-egy környezetszennyezéssel együtt járó katasztrófa több államot is érinthet adott esetben, ahogy ez megtörtént pl. a tiszai ciánszennyezés kapcsán is. Úgy gondolom, hogy az általam az előbbiekben bemutatott cikkeknek az Alaptörvénybe történő belefoglalása, az e cikkek által megfogalmazott rendkívül fontos regulák alaptörvényi szintű szabályozása időszerű és szükségszerű lépés volt a jogalkotó részéről. Így nemcsak törvényi, de már alaptörvényi szinten is megfogalmazásra kerültek olyan elvek, 53 Alaptörvény, Alapvetés, P) cikk 54 Mint látható tehát, és ahogy korábban is említettem már, az Alaptörvény rendelkezései között fellelhetők az egyes nemzetközi dokumentumokban rögzített legfontosabb, környezetjogilag releváns elvek, mint amilyen pl. a megelőzés és elővigyázatosság elve, a szennyező fizet elve, vagy a fenntartható fejlődés elve is.

17 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 173 melyeket a különböző nemzetközi jogi dokumentumok említenek és kiemelnek a környezethez való jog, illetve a környezetvédelem vonatkozásában. Nyilvánvalóan egy alkotmánynak vagy alaptörvénynek nem feladata az, hogy ezzel kapcsolatosan részletszabályokat tartalmazzon erre a célra ott vannak, ott lesznek a törvények. Mindemellett azonban egy fontos vázat ad, mintegy iránymutatásul szolgálva a jogalkotás, jogalkalmazás és igazságszolgáltatás felé is. IV. Rövid nemzetközi kitekintés: egyes európai alkotmányjogi megoldások Ami az európai megoldásokat illeti, mindenekelőtt érdemes pár szót szólni a francia megoldásról. A ma is hatályos francia alkotmányt ban fogadták el, méghozzá elsöprő többséggel döntött a francia nép az alaptörvény jóváhagyása mellett. Nyilvánvalóan azóta többször módosult a szövege: csaknem húsz jelentősebb módosítás mellett mind a politika, mind pedig a joggyakorlat nagyban módosította. Sőt, ma már inkább alkotmányos tömbről beszélhetünk, mintsem egy szimpla alkotmányról: a fejlődés során új alkotmányos jogforrások kapcsolódtak hozzá; legutóbb például a 2005-ben elfogadott Környezetvédelmi Charta. E Charta a környezetvédelmi szempontból fontos körülmények megfogalmazása után 55 tíz pontban foglalja össze a környezetjogilag releváns rendelkezéseket. Így többek között szól arról, hogy mindenkinek joga van kiegyensúlyozott környezetben élni, vagy például a törvényben meghatározott esetben és mértékig a környezettel kapcsolatos, állami szervek által birtokolt információkhoz hozzájutni és az olyan közérdekű döntési folyamatokban részt venni, amelyek valószínűleg a környezetet is érintik. 56 Hasonlóan a magyar Alaptörvényhez, a jogokon kívül a francia alkotmány is megfogalmazza az ember azon kötelezettségeit, amelyek elengedhetetlenek a környezeti állapot fenntartásához, javításához. A magyar szabályozásnál azonban jóval bővebb a lefektetett kötelezettségek katalógusa: mindenkinek kötelezettsége óvni, védeni a környezetet, illetve javítani annak állapotát; az elővigyázatosság elvének megfelelően az alkotmány kimondja mindenki kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy 55 E körülmények között szerepel például, hogy a természeti erőforrások és a természeti egyensúly hozzájárultak az emberiség létéhez, kiemelkedéséhez a többi faj közül; hogy az emberiség léte és jövője elkerülhetetlen módon függ a természetes környezettől; vagy hogy a környezet védelme ugyanolyan fontos elérendő cél, mint az összes többi nemzeti érdek. 56 Környezetvédelmi Charta, 1. és 7. cikk

18 174 KARDOS ANDRÁS ha lehetséges előre lássák a kár bekövetkezésének lehetőségét, gátolják meg annak kialakulását, vagy azt minimális szintre szorítsák vissza, illetve mindenkit kötelez a károk helyreállítására, ha a károkozás már megtörtént. 57 De nem csak az állampolgárok számára ír elő kötelezettséget, hanem az állami hatóságok számára is: így ezek kötelesek kockázatértékelést végezni és átmeneti rendelkezéseket hozni, ha a bekövetkezett kár súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a környezetet (természetesen az elővigyázatosság elve itt is szerephez jut). 58 Illetve fontos, hogy a közpolitikáknak mindig a fenntartható fejlődés célkitűzését figyelembe véve kell megszületniük ennek megfelelően össze kell hangolni a gazdasági és szociális fejlődést és haladást a környezetvédelmi rendelkezésekkel. 59 Továbbá az oktatásnak és képzésnek, illetve a kutatásnak és az innovációnak is hozzá kell járulnia a Chartába foglalt jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez. 60 Összességében egy fejlett, modern rendelkezéseket magába foglaló Chartáról van szó, amely véleményem szerint követendő példa lenne minden állam számára. Másodsorban nem hagyható figyelmen kívül a német alaptörvény sem, amelybe 1972-ben került be a környezetvédelem cím alatt a szövetségi jogalkotás hatásköre a hulladékkezelés, a levegőminőség-védelem és a zajvédelem terén. (E szövetségi hatáskör egyébként korlátozza a tartományi jogalkotást.) Később az 1994-es alkotmánymódosítással megszűnt a környezetvédelem megjelölés, de a konkuráló hatáskörök megmaradtak a 74. cikkely részeként, illetve egy új 20a. cikkellyel államcélként került megfogalmazásra az élet természeti alapjainak védelme, továbbá egy 2002-es módosítás eredményeként az állatvédelem is idetartozik. Azt ki kell emelni ugyanakkor, hogy Németországban az egyes tartományi alkotmányok is tartalmaznak környezetvédelmi rendelkezéseket, némelyik jelentősen túllépve a szövetségi normát. 61 Megvizsgálva az északi államok alaptörvényeit, kijelenthető, hogy például a norvég alkotmány 1992 óta tartalmaz környezetvédelmi szempontból releváns rendelkezéseket. Ennek alapján mindenkinek joga van olyan környezethez, amely biztosítja egészségét, és olyan természethez, amely változatos és képes a megújulásra. A természeti erőforrások használata során körültekintően kell eljárni, biztosítva a jövő generációk jogait is. Hasonlóan a francia megoldáshoz, a norvég alkotmány is kimondja, hogy mindenkinek joga van a környezet 57 Környezetvédelmi Charta, 2-4. cikk 58 Környezetvédelmi Charta, 5. cikk 59 Környezetvédelmi Charta, 6. cikk 60 Környezetvédelmi Charta, 8-9. cikk 61 Bővebben lásd: Fodor: Környezetvédelem az alkotmányban, o.

19 A KÖRNYEZETVÉDELEM, ILLETVE A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 175 állapotával és a fennálló, illetve tervezett környezethasználatok hatásaival kapcsolatos információk megszerzésére annak érdekében, hogy az egészséges környezethez való jogát gyakorolni tudja. A joggyakorlás biztosítása érdekében ezzel szemben az állam, illetve az állami hatóságok kötelezettsége áll a pontosabb előírások meghatározására vonatkozóan. 62 Finnországban a 2000-ben hatályba lépett alkotmány alapvető jogokról szóló, második fejezete tartalmazza a környezetért való felelősség legfőbb követelményeit, hozzátéve azokhoz, hogy mindenki felelősséggel tartozik a környezet, a természet, annak sokszínűsége és a kulturális örökség megőrzéséért. 63 Környezethez, illetve környezetvédelemhez való alanyi jogról azonban az alkotmány nem rendelkezik. Utószó Publikációm írása során a magyar alkotmányjog és a környezetvédelem, illetve az egészséges környezethez való jog egymáshoz viszonyított helyzetét vizsgáltam meg. Kutatási területemhez szorosan kapcsolódó témát választottam, és örömmel olvastam a különböző szerzők műveit, gondolatait, hiszen nekem is célom, hogy a jövőben elkészülő doktori értekezésem során más jogterületeket is górcső alá vegyek a nemzetközi közjog területén kívül. Ennek kezdeteként véleményem szerint az alkotmányjog, az alkotmányos értékek és alapjogok vizsgálata tökéletes módszer volt ismereteim bővítése céljából. Munkám elején egy rövid történeti áttekintéssel éltem a környezethez való jog és az alkotmányjog vonatkozásában, mely kiindulópontként felvázolta a múltbéli magyar szabályozás sajátosságait, a környezethez való jog megjelenését a magyar alkotmányjogban. Értekezésem fő része az 1989-ben módosított évi XX. törvény rendelkezéseit vette mélyebb elemzés alá, melynek során szó volt a környezethez való jog alapjogi jellegéről, e jog és más alkotmányos értékek egymáshoz viszonyított helyzetéről gondoljunk csak az élethez való jogra, illetve a tulajdonjogra. Majd e fejezeten belül végül, de nem utolsósorban az egyes véleményem szerint legfontosabb alkotmánybírósági határozatokat elemeztem. Erre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság jogértelmező és jogfejlesztő tevékenysége szerves részét képezi annak a progresszív folyamatnak, amely eredményeképpen mára az egyes nemzetközi dokumentumokban is megfogalmazott kör- 62 Norvégia alkotmánya, 110b.. 63 Finnország alkotmánya, 20 cikkely

20 176 KARDOS ANDRÁS nyezetvédelemmel, egészséges környezettel összefüggő elvek, jogok és kötelezettségek alaptörvényi szinten is megjelentek Magyarországon. A publikáció harmadik részében megvizsgáltam a január 1. óta Alaptörvény környezetjogilag releváns rendelkezéseit: elsősorban arra fektettem a hangsúlyt, hogy a korábbi szabályozástól eltérő újításokra felhívjam a figyelmet. A negyedik részben pedig egyes európai országok alkotmányainak környezetjogi szempontból releváns rendelkezéseit vettem röviden górcső alá. Irodalomjegyzék I. Könyvek, folyóiratok, publikációk Antal Attila: A környezeti demokrácia Magyarországon alkotmányos alapok; in: Közjogi Szemle, Pécs, 2010/3. Balogh Zsolt Holló András Kukorelli István Sári János: Az Alkotmány magyarázata, Budapest, 2002 Bándi Gyula: A társadalmi részvétel és előfeltételei a környezetvédelemben, Jogállam, 1994 Bragyova András: Vannak-e megváltoztathatatlan normák az Alkotmányban? In: Bragyova András (szerk.): Ünnepi tanulmányok Holló András 60. születésnapjára, Miskolc, Bíbor, 2003 Fodor László: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében, Miskolci Jogi Szemle, Miskolc, II. évfolyam, 2007/1. szám Fodor László: A visszalépés tilalmának értelmezése a környezetvédelmi szabályozás körében, in: Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis, Tomus VI., Debrecen, 2006 Fodor László: Környezetvédelem az alkotmányban, Gondolat Kiadó Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2006 Halmai Gábor Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén

Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén Prof. Dr. Fodor László DE ÁJK, Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi tanszék Budapest, 2011. február 15. A hatályos normaszöveg

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető

A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Módosító javaslatok a Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627 számú törvényjavaslathoz

Módosító javaslatok a Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627 számú törvényjavaslathoz Módosító javaslatok a Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627 számú törvényjavaslathoz A napokban több mint 100 környezet- és természetvédelmi civil szervezet intézett levelet a politikai döntéshozókhoz,

Részletesebben

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16.

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16. Alkotmányjog 1 Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel 2016-17. tavaszi szemeszter ELTE ÁJK 2017. február 16. A tantárgy Előadás Gyakorlat Vizsgakövetelmények Vizsgarendszer A tanszékről alkjog.elte.hu/

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 1650/B/1992 Budapest, 1994.10.17 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 47/1994. (X. 21.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1994. évi 103.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 471/B/1995 Budapest, 1995.10.04 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 61/1995. (X. 6.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1995. évi 84. számában

Részletesebben

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 386/B/1997 AB közlöny: VII. évf. 2. szám --------------------------------------------------------------- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének

Részletesebben

Új útra kell-e térnie a környezethez való jognak?

Új útra kell-e térnie a környezethez való jognak? Új útra kell-e térnie a környezethez való jognak? ÁGOSTON ESZTER ILDIKÓ PhD hallgató SZTE-ÁJK Doktori Iskola, Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék 1. Bevezető megjegyzések A tanulmány témaválasztásánál

Részletesebben

2. előadás Alkotmányos alapok I.

2. előadás Alkotmányos alapok I. 2. előadás Alkotmányos alapok I. Jog fogalma: a jog olyan norma, magatartásszabály, amely az emberi cselekvések irányításának, illetve a magatartásokat befolyásoló körülmények szabályozásának eszköze.

Részletesebben

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6.

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6. A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak dr. Gajdics Ágnes 2016. szeptember 6. A környezetjog rendszere, szabályozási módszerei A környezetjog sajátosságai,

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG

AZ EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG AZ EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG 1. Az emberi jogok XX. századi fejlődése A II. világháború és az önkényuralmi rendszerek kegyetlenkedéseinek hatására vált korunk egyik globális jellemzőjévé az emberi

Részletesebben

A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében. 1. Bevezető gondolatok

A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében. 1. Bevezető gondolatok TANULMÁNY A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében FODOR LÁSZLÓ A 1. Bevezető gondolatok környezetjog ide értve nemcsak a kifejezetten környezetvédelmi normákat, hanem az azokkal

Részletesebben

44. A környezethez való jog

44. A környezethez való jog 44. A környezethez való jog Mi ez? 3. generációs jog az első generációs (klasszikus) és a második generációs (gazdasági, szociális, kulturális) jogoktól is nagyban különbözik: o nem az egyén, nem emberek

Részletesebben

1. JOGFORRÁSOK. Típusai. Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben)

1. JOGFORRÁSOK. Típusai. Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben) 1. JOGFORRÁSOK Típusai Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben) Közjogi szervezetszabályozó eszköz (normatív határozat és utasítás) Speciális jogforrás (AB határozat,

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5 oldal

1. oldal, összesen: 5 oldal 1. oldal, összesen: 5 oldal Ügyszám: 1039/B/2006 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Paczolay Péter Dr. alkotmánybíró: Támadott jogi aktus: Határozat száma: 4/2007. (II. 13.) AB határozat ABH oldalszáma:

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

PhD értekezés. dr. Reiterer Zoltán

PhD értekezés. dr. Reiterer Zoltán PhD értekezés dr. Reiterer Zoltán Miskolc 2016 1 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR AZ ÉLELMISZERLÁNC KÖZIGAZGATÁSI JOGI SZABÁLYOZÁSA PhD értekezés Készítette: dr. Reiterer Zoltán okleveles jogász

Részletesebben

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket

Részletesebben

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ JOGI ALAPISMERETEK Jegyzet A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ Készítette: Papp Orsolya r. alezredes 2015. Bevezetés Tisztelt leendő kollégák! Minden szakmának, hivatásnak megvan a saját fogalmi rendszere - alapfogalmak,

Részletesebben

4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat

4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat Hatály: 2010.X.20. - 4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat a társadalmi szervezetek jogállásáról környezetvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben, valamint perindítási és kereshetőségi jogáról

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t: Kötelezi a szervezőt, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 10.000 (tízezer) forint eljárási illetéket.

KÚRIA. v é g z é s t: Kötelezi a szervezőt, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 10.000 (tízezer) forint eljárási illetéket. KÚRIA Knk.IV.37.487/2015/2.szám A Kúria a dr. Tordai Csaba ügyvéd által képviselt szervezőnek (a továbbiakban: szervező), a Nemzeti Választási Bizottság országos népszavazási kezdeményezés tárgyában meghozott

Részletesebben

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11. A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Részletesebben

Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre

Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre Pázmány Law Working Papers 2011/24 Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum HIBAJEGYZÉK. az alábbi jelentéshez: Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. Előadó: Andreas Schwab A8-0395/2017

Plenárisülés-dokumentum HIBAJEGYZÉK. az alábbi jelentéshez: Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. Előadó: Andreas Schwab A8-0395/2017 Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 8.1.2018 A8-0395/2017/err01 HIBAJEGYZÉK az alábbi jelentéshez: a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőző arányossági tesztről szóló európai parlamenti

Részletesebben

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

2 szóló évi IV. törvény 226. (1) bekezdése szerint jogszabályban meghatározott árat -- a rendelet kihirdetésétől számított legfeljebb kilenc ~S

2 szóló évi IV. törvény 226. (1) bekezdése szerint jogszabályban meghatározott árat -- a rendelet kihirdetésétől számított legfeljebb kilenc ~S 'm O gnyaws W l pic95s2_/40, 8 ftzeft : 2004 JON 0 9 MAGYAR KÖZTÁ.R.SASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére

Részletesebben

Tervezet a közigazgatási egyeztetésre

Tervezet a közigazgatási egyeztetésre KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1426/2007. Tervezet a közigazgatási egyeztetésre az egyes 1989. október 23-át megelőzően védetté nyilvánított természeti területek védettségét fenntartó

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 702/A/2006 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény rendelkezése alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára

Részletesebben

Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás

Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás Nemzetközi jogi kitekintés Az egyes nemzetállamok közötti kapcsolatok rendezését a nemzetközi egyezmények, nemzetközi szerződések szolgálják, melyek az államok

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában A Közbeszerzési Hatóság Útmutatója alapján, az egységes jogalkalmazás elősegítésére Szerző: dr. Garancsy Georgina jogász, hivatalos

Részletesebben

II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76)

II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76) 1 II. TÉMA A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76) A közigazgatás közérdekű tevékenységét különböző alapelvek jellemzik. Ezek nem jogági alapelvek vagy csak bizonyos fokig azok. Így

Részletesebben

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

A közösségi jog általános jogelvei

A közösségi jog általános jogelvei A közösségi jog általános jogelvei A jogelvekről általában A közösségi jog jogelveinek nagy szerepük van a Bíróságok ítélkezési gyakorlatában. A közösségi jog alapelveinek kialakulására pedig a tagállamok

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10592. számú törvényjavaslat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013.

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új

Részletesebben

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások VI. téma Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások 1. A jogalkotás 1.1. Fogalma: - specifikus állami tevékenység, - amit főleg közhatalmi szervek végezhetnek - és végterméke a jogszabály. Mint privilegizált

Részletesebben

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Tóth Gábor Attila A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi évek legjelentôsebb alkotmánybírósági határozata az 1998 novemberében kihirdetett abortuszdöntés. Elsôsorban

Részletesebben

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban Grad-Gyenge Anikó Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői

Részletesebben

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 I. évfolyam 3 4 A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 14 A bírósági keresetlevelek felterjesztése 14 Tájékoztató a falusi

Részletesebben

Alapjogvédelem az EU-ban

Alapjogvédelem az EU-ban Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1705/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy az AJB-2503/2013)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1705/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy az AJB-2503/2013) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1705/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy az AJB-2503/2013) Előadó: dr. Magicz András Az eljárás megindulása Több beadvány érkezett az alapvető jogok biztosához,

Részletesebben

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELEM ÉS BIRTOKPOLITIKA

TERMÉSZETVÉDELEM ÉS BIRTOKPOLITIKA TERMÉSZETVÉDELEM ÉS BIRTOKPOLITIKA Dr. Kovács Mátyás 2 1. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK KEZELÉSÉNEK EDDIGI GYAKORLATA. Általában igaz Európa minden országára az, hogy a természetvédelmi oltalom alá került

Részletesebben

2013,xh,C12. Érkezett : évi... törvény

2013,xh,C12. Érkezett : évi... törvény ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkezett : 2013,xh,C12. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a budapesti Istvánmez ő rehabilitációs programjáról,

Részletesebben

Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag

Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása előadás Kapcsolódó anyag Tartalomjegyzék: Összetett ügyletek ÁFA-ban Külföldi vevő a magyar boltban A termék más tagállamba történő kiszállításának igazolása Angol

Részletesebben

J ustice & En v ironme n t K ö r n yezeti felelő sség 2 013

J ustice & En v ironme n t K ö r n yezeti felelő sség 2 013 A környezeti kár jelentős mértékének szabályozása a magyar jogban Az Association Justice and Environment (J&E) évek óta nyomon követi és értékeli a környezeti felelősségi irányelv (ELD/Irányelv) 1 tagállamok

Részletesebben

Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI

Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Előzmények A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA 1860 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való

Részletesebben

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei I. A munkavédelmi képviselők jogait, kötelezettségeit, feladatait a munkavédelmi törvény (1993.évi XCIII. törvény a munkavédelemről) VI. fejezete

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:09 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési problémái a közösségi jogban 2010. január 11-én került megrendezésre a A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

Alkotmányjog 1 előadás október 9.

Alkotmányjog 1 előadás október 9. Alkotmányjog 1 előadás 2017. október 9. Ameddig az előző előadás eljutott a normatív jogi aktus megkülönböztetése az egyedi jogi aktustól a jogforrások (normatív jogi aktusok) rendszerezése, alapvető típusai

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 8.12.2014 2013/0402(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére a nem nyilvános

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ

A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ dr. Kocsis Miklós PhD, MBA A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ TRENDJEI ÉS AZOK INNOVATÍV HATÁSAI A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Kiindulópont ( )

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI

A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI Az Alaptörvény elfogadása után az alkotmányos rendszer változásait elemző szakirodalomi diskurzusban

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I.

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I. ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I (általános jog) Dr Siket Judit TÁMOP-557-08/1-2008-0001 A jog fogalma, a jogalkotás magatartási minta kötelező norma az állami kényszer szerepe A jogforrások jogforrások az Alaptörvényben

Részletesebben

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés) A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó

Részletesebben

1/2011. (IV.4.) BK vélemény

1/2011. (IV.4.) BK vélemény FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 1055 Budapest V., Markó utca 16. Telefon: 268-4813 1/2011. (IV.4.) BK vélemény Amennyiben a bíróság elrendeli a tanú személyi adatainak a zárt kezelését,

Részletesebben

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Lex CEU eltörléséről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Lex CEU eltörléséről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani. Iromány száma: T/17873. Benyújtás dátuma: 2017-10-16 15:03 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 10AKAGBR0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Jegyzet Budapest, 2014 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Gazdasági igazgatás A tananyagot megalapozó tanulmány megalkotásában közreműkött:

Részletesebben

Jogforrások II. Alkotmányjog 1. előadás március 9. Bodnár Eszter

Jogforrások II. Alkotmányjog 1. előadás március 9. Bodnár Eszter Jogforrások II. Alkotmányjog 1. előadás 2017. március 9. Bodnár Eszter 2 A jogszabályok érvényessége 3 A jogszabályok érvényessége 1. Jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv vagy személy alkotta meg 2.

Részletesebben

Az Alkotmánybiróságról szóló évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. (2) alkotmányjogi panaszt

Az Alkotmánybiróságról szóló évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. (2) alkotmányjogi panaszt Alkotmánybíróság 1535 Budapest, Pf. 773 Táray: Alkotmányjogi panasz 2017. évi LVI. törvény és 61/. Tisztelt Alkotmánybíróság! Ugyszám: Erkezstt: ALKOWiNYBlroSAG V/ 363-0, 21)18 2018 T2i^^ l^rfxb-a^-fm-fet'ideh'^clterr

Részletesebben

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem 4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/706. számú törvényjavaslat a magánélet védelméről Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2018. június 2018. évi törvény a magánélet védelméről A magánélet,

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

A Natura 2000 területekhez kapcsolódó eljárások kritikus mérlegelési kérdései

A Natura 2000 területekhez kapcsolódó eljárások kritikus mérlegelési kérdései A Natura 2000 területekhez kapcsolódó eljárások kritikus mérlegelési kérdései 2010. január 11. Ambrusné dr. Tóth Éva JNOB, Nemzetközi Fıosztály Bevezetés Nem kell félretenni a 275/2004. (X. 8.) Korm. rendeletet

Részletesebben

A tárgy oktatásának célja

A tárgy oktatásának célja 1 A tárgy oktatásának célja Elérni azt, hogy a hallgatók képesek legyenek a településüzemeltetési ismeretek felsőfokú elsajátítására, logikus összefüggésekben és nagy rendszerekben gondolkodjanak, és tudják

Részletesebben

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat

Részletesebben

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Ipari területek övezeti előírásainak módosítása Környezeti vizsgálat lefolytatásához egyeztetési dokumentáció Tervező: ART VITAL Tervező, Építő

Részletesebben

Európai Beruházási Bank Csoport. Átláthatósági politika

Európai Beruházási Bank Csoport. Átláthatósági politika Csoport Átláthatósági politika 2015. március 2015. március 6. 1 / 17 Tartalomjegyzék 1. Háttérinformációk és a politika célja... 3 2. Vezérelvek... 3 Nyilvánosság... 3 A bizalom biztosítása és az érzékeny

Részletesebben

76/2008. (V. 29.) AB határozat. Indokolás

76/2008. (V. 29.) AB határozat. Indokolás 76/2008. (V. 29.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése

Részletesebben

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,

Részletesebben

ÉPÍTÉSJOGI ÉS ÉPÍTÉSIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÉPÍTÉSJOGI ÉS ÉPÍTÉSIGAZGATÁSI ISMERETEK ÉPÍTÉSJOGI ÉS ÉPÍTÉSIGAZGATÁSI ISMERETEK BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. BANKÓ SÁNDOR BEVEZETŐ A tárgy oktatásának célja Az

Részletesebben

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. Vélemény előadója(*): Gál Kinga, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. Vélemény előadója(*): Gál Kinga, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2009/2241(INI) 2.2.2010 JELENTÉSTERVEZET az Uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez történő csatlakozására

Részletesebben

VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG

VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG A vizsga szóbeli. rendelkezésére. A vizsgán a vizsgázó egy tételt húz, melynek kidolgozására

Részletesebben

7232/19 ADD 1 REV 1 lg/eo 1 TREE.2.B LIMITE HU

7232/19 ADD 1 REV 1 lg/eo 1 TREE.2.B LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 7. (OR. en) 7232/19 ADD 1 REV 1 LIMITE PV CONS 9 TRANS 178 TELECOM 112 ENER 153 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Közlekedés, Távközlés és Energia)

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS RENDSZEREKBEN. HATÁSKÖREI. Alkotmányjog 2. nappali tagozat november 6.

AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS RENDSZEREKBEN. HATÁSKÖREI. Alkotmányjog 2. nappali tagozat november 6. AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI RENDSZEREKBEN. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS HATÁSKÖREI Alkotmányjog 2. nappali tagozat 2017. november 6. dr. Milánkovich András Tanársegéd ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék

Részletesebben

Szeged Város Fenntarthatósági

Szeged Város Fenntarthatósági Szeged Város Fenntarthatósági Fennta Programja 1 Tartalom I. Vezetői összefoglaló... 5 II. Külföldi és hazai fenntartható terv fejlesztéspolitikai keretei, meghatározó dokumentumai... 9 1. A Stockholmi

Részletesebben

Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján

Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján Pázmány Law Working Papers 2015/14 Drinóczi Tímea A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Catholic University Budapest http://www.plwp.jak.ppke.hu/

Részletesebben

A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek október 16-i levele az Európai Parlament elnökének

A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek október 16-i levele az Európai Parlament elnökének A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek 2012. október 16-i levele az Európai Parlament elnökének Fordítás A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségei mai üléseiken megvizsgálták az Európai Uniós

Részletesebben

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA SOPOT, 2015. MÁJUS 15. EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG 1. A Visegrádi Négyek kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Ügyészség felállításáról szóló egyeztetésekre.

Részletesebben

Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében

Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében Reflex Környezetvédő Egyesület A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A társadalmi részvétel előnyei több szakmai-társadalmi

Részletesebben