Kedves vendégeink! Milí hostia!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves vendégeink! Milí hostia!"

Átírás

1

2 2 3 Dr. Szabó Tamás Jászberény város polgármestere Kedves vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket településünkön, a Conselve és Jászberény között létrejött testvérvárosi együttműködés huszonöt éves, valamint a Sucha Beskidzka és Jászberény között létrejött testvérvárosi együttműködés egy évtizedes évfordulóján. Költőink, amikor játékosan a számukra legszebb magyar szavakat megnevezték, sokan az egyik legszebb szónak a testvért tartották. A testvéri viszony persze kötelezettséget is ró az emberre. A másik alapos megismerésének vágyát és szándékát. Keressük a lelki hasonlóságot a másikkal, de szeretjük azt is megmutatni, amiben különbözünk. Mi, jászberényiek, szabad akaratunkból választottunk magunknak testvérvárosokat, az egymásra találás reményében.tisztelettel gondolunk mindazokra,akik szintén fontosnak tartják a testvérvárosi kapcsolat erősítését, és örülünk, hogy valamennyi testvérvárosunk részese kíván lenni annak az ünnepnek,amelyet ez alkalomból szerveztünk. Jászberény város polgárai nevében kívánom, hogy szerezzenek új impulzusokat, életre szóló kedves emlékeket és élményeket településünkön. Milí hostia! Srdečne Vás zdravím v našom meste z príležitosti 25. výročia vytvorenia partnerskej spolupráce miest Conselve a Jászberény ako aj 10. výročia partnerskej spolupráce miest Sucha Beskidzka a Jászberény. Keď naši básnici hravo vysvetľovali pre nich najkrajšie maďarské slová, vačšina považovala za najkrajšie slovo, slovo bratia. Bratský vzťah samozrejme kladie na človeka isté povinnosti. Dôkladne spoznať túžby a zámery toho druhého. Hľadáme citovú podobnosť, ale radi ukážeme aj to, v čom sa odlišujeme. My, jászberénčania, sme si vybrali partnerské mestá podľa slobodnej vôle, v nádeji vzájomného spoznania sa. S úctom myslíme na všetkých, ktorý taktiež považujú za dôležité posilniť partnerské vzťahy a sme radi, že niekoľko našich partnerských miest si praje byt súčasťou tohto podujatia, ktoré z tejto príležitosti organizujeme. V mene občanov mesta Jászberény Vám prajem, aby ste v našom meste získali nové impulzy, milé spomienky a zážitky na celý život. Dr. Szabó Tamás Primátor Cari Amici, vi saluto con affetto nel nostro abitato in circostanze solenni del 25-mo anniversario del gemellaggio fra Conselve e Jászberény e nello stesso tempo all occassione del decimo anniversario del gemellaggio fra Sucha Beskidzka e Jászberény. I poetá nostri, - giocanado con le parole - come la piú bella parola, segnolavano la parola: testvér: fratello. Perché questa parola in lingua ungehrese si é fatta da due parole: test, cioé corpo e vér cioé sangue. Come se fosse corposangue, cioé sangue di mio corpo. Per questo considerano questa come la piú bella parola. La fratellanza certamente ci costringe anche riempire doveri. Il desiderio per conoscere bene l altro, i suoi desideri ed intenzioni. Cerchiamo la somiglianza nell altro ma vogliamo vedere anche le differenze. Noi, di Jászberény abbiamo scelto le cittá gemmellate dalla nostra volontá libera nella speranza di poter incontrarci in anima. Pensiamo con stima a quelli a cui é importante rafforzamento del gemellaggio e siamo contenti che le cittá gemellate vogliono partecipare in questa festa organizzata per questa occassione. A nome dei cittadini di Jászberény vi auguro che abbiate nuove espressioni e cari ricordi per una vita, qui in nostro abitato. Dr. Tamás Szabó sindaco Mili Nasi Goście! Serdecznie witam Państwa w naszym mieście z okazji 25-tej rocznicy kontaktów partnerskich miast Conselve i Jászberény oraz 10-tej rocznicy kontaktów partnerskich miast Sucha Beskidzka i Jászberény. Nasi poeci kiedy dla nas igrasznie brzmiące słowa tworzyli, słowo braterstwo uznanali za jedno z najpiękniejszych słów. Braterska relacja oczywiście nakłada też na człowieka obowiązek. Dogłębne zrozumienie pragnienia i intencji drugiego. W drugiej osobie szukamy podobieństw duchowych ale pragniemy również pokazać w czym się różnimy. My mieszkańcy Jászberény z wolnej woli wybraliśmy sobie miasta partnerskie w nadziei na wspólne znalezienie siebie. Z szacunkiem myślimy o tych wszystkich, którzy również uważają że ważnym jest wzmocnienie kontaktów partnerskich i cieszymy się, że kilka naszych miast partnerskich chce być częścia tego święta, które zorganizowaliśmy z tej okazji. W imieniu obywateli miasta Jászberény życzę abyście nabyli Państwo nowych impulsów, wielu miłych wspomnień i przeżyć na całe życie. Dr. Szabó Tamás Burmistrz

3 4 5 PROGRAM Szeptember 11. csütörtök 20: Ünnepélyes megnyitó és vacsora Aranysas Rendezvényház Szeptember 12. péntek 09:00 12:00 10 éve az EU-ban Lehel Film-Színház 1. 9:00 10:00 Interaktív előadás 10 éve az EU-ban címmel, beszélgetés a résztvevőkkel Workshop fiataloknak Ebéd udvar Kiállítás megtekintése Conselve-park avatása Zirzen Janka utca 17:00 18:00 Mentőkutyás bemutató fiataloknak Mentőkutya bázis 17:00 Expo megnyitó 17:00 24:00 Bornapok színes kulturális programok 19:00 Vacsora Szikra Galéria Étterem/Testvérvárosi Egyesület Ipartestület Szeptember 13. Szombat 09:00 14:00 Választható szabadidős programok: - vízi hoki bemutató városi strand, - paintball és éleslövészet (skeet, puska m, pisztoly 10-25m) Honfoglalás LLK Egyesület lőtér, - uniós kerékpárútjaink és hajtai természetvédelmi övezet bejárása kerékpárral, - lovas kocsizás a tanyavilágba Erős Pálinkafőzde, -labdarúgás (lengyel-magyar) kis műfüves pályán Jászsági hagyományok, kézműves foglalkozás, viselet és méhészeti bemutató Város Ebédje Uniós fejlesztési terveink bemutatása önkormányzati delegáltaknak Központi Óvoda Főnix Színház tánc és mozgásművészeti előadás Fürdő utca Komolyzenei koncert, olasz, lengyel, magyar résztvevőkkel 18:45 19:30, valamint 21:45 22:30 Turnioki lengyel etno-folk együttes 17:00 23:00 Vacsora Múzeum udvara Koncertek a on Gyermek és felnőtt táncház JNE székház Szeptember 14. Vasárnap 09:00 15:00 Ételkészítés, kóstoltatás gyimesi, szlovák, olasz, lengyel szakácsok bevonásával Lehel vezér tér 10:00 11:00 Olasz-magyar mise Barátok temploma 09:00 Európai Autómentes Nap és Mobilitási Hét Lehel vezér tér 13:00 17:00 Állatkerti látogatás fiataloknak 19:00 23:00 Díszvacsora; díjak, ajándékok átadása Déryné díszterem Szeptember 15. Hétfő 8:00 Reggeli, búcsúzás

4 6 7 PROGRAMMA 11 settembre 2014 giovedí: 20: Inaugurazione e cena in ristorante ARANY- SAS. 12 settembre 2014 venerdí: 09:00 12: :00 10: :30 12:00 17:00 18:00 17:00 Da 10 anni in EU Cinema Lehel Trattativa interattiva Da 10 anni in Eu, discorso con i partecipanti Workshop per ragazzi, per giovani Pranzo nel cortile del Museo Jász Visita della mostra del Museo Jász Inaugurazione del Parco Conselve Via Zirzen Janka Demostrazioni per ragazzi con cani salvatori in base dei cani salvatori Inaugurazione dell EXPO in Promenad (davanti il liceo Lehel vezér) 17:00 24:00 19:00 13 settembre 2014 sabato: 09:00 14:00 Giorni di vino diversi programmi culturali in. Cena in tre diversi posti: Galleria e ristorante Scintilla / Dal giardinai / Associazione programmi divertenti secondo scelta: - hockey acquario in piscina della cittá - paintball e tiro a segno(skeet, fucile 50-30mm, pistole10-25 mm) in LŐTÉR - gita in bicicletta: nostri palii europei, gita in zona protettata di natura HAJTA - gita con carrozza a cavallo nel mondo delle fattorie Distillatore ERŐS - partita di calcio (polacco ungherese) in palio piccolo da erba artificiale Tradizioni di Jászság, occupazione artigana, costume folcloristico, mostra di apicultura in Museo Jász Pranzo della cittá in Demostrazione dei nostri progetti di unione ai delegati dei Comuni in Nuovo Asilo della cittá Teatro Főnix spettacolo della cultura di movimento Concerto di musica classica con musicanti:italiani, polacchi, ungheresi e spettacolo del gruppo etno-folcloristico polacco 17:00 23:00 Cena nel cortile del Museo Concerti in Casa di ballo per ragazzi ed addulti in sede del gruppo folcloristico 14 settembre 2014 domenica: 09:00 15:00 10:00 11:00 09:00 13:00 17:00 19:00 23:00 il cucinare, degustazione: cuochi italiani, polacchi Piazza Lehel vezér messa italo-ungherese Chiesa Barátok (fratelli) Giorno Europeo Senza Macchina e Settimana di Mobilitas Piazza Lehel vezér Visita in Zoo per ragazzi, giovani Cena festiva, donazione dei diversi premii, ricambio omaggi- Sala di Déryné 15 settembre 2014 lunedí: 8.00 colazione, partenza

5 8 9 PROGRAM 11. september 2014 štvrtok 20:00 23:00 Slávnostné otvorenie stretnutia a večera Aranysas Rendezvényház 19:00 Vecera Restaurácia Szikra Galéria 13. september 2014 sobota 12. september 2014 piatok 09:00 12: :00 10: :30 12:00 17:00 18:00 17:00 17:00 24:00 10 rokov v EU Lehel Divadlo a kino Interaktívna prednáska 10 rokov v EU, diskusia Workshop pre mládez Obed na dvore Prehliadka vystavy Otvorenie Conselveparku ulica Zirzen Janka Ukázka záchranárskych psov pre mládez stanica záchranárskych psov Otvorenie Expo vystavy a Dni vína pestry kultúrny program a 09:00 14:00 Volny program podla vyberu: -Ukázka vodného hokeja plaváren -paintball a strelnica (skeet, puska m, pistol 10-25m) na strelnici Honfoglalás LLK Egyesület -prehliadka zákonom chránenej prírodnej oblasti Hajta a cyklistickych ciest vybudovanych z EU fondov na bicykloch -nazretie do sveta samot konskym záprahom Pálenica Erős -futbalovy zápas (polsko-madarsko) ihrisko Tradície z oblasti Jászságu, ukázka remeselníkov, vcelárov a krojov Obed pre mesto - a 17:00 23:00 Oboznámenie degátov miest s plánmi vyvoja násho mesta v rámci únie Centrána skolka Divadlo Főnix ulica Fürdő Koncert váznej hudby, talianskych, polskych a madarskych úcastníkov podujatia a 18:45 19:30, a este 21:45 22:30 Polska skupinaturnioki etno-folk a Vecera na dvore Jász Múzeum Koncerty Ucenie tancov pre deti a dospelych sídlo JNE 14. september 2014 nedela 09:00 15:00 10:00 11:00 09:00 13:00 17:00 19:00 23:00 Príprava,a ochutávanie jedál za pomoci talianskych a polskych kuchárov námestie Lehel vezér Taliansko- Madarská omsa Kostol Barátok Európsky den bez áut námestie Lehel vezér Návsteva ZOO pre mládez Slávnostná vecera, odozvzdávanie ocenení a darcekov Spolocensky dom Déryné, slávnostná sien 15. september 2014 pondelok 8:00 Ranajky, rozlúcka

6 10 11 PROGRAM 11 wrzesień 2014 r. czwartek 20:00 23:00 Uroczystość otwarcia dni i kolacja Centrum Konferencyjne Aranysas 12 wrzesień 2014 r. piątek 09:00 12: :00 10: :30 12:00 17:00 18:00 10 lat w Unii Europejskiej Kino im.lehel-a Wykład interaktywny pt. 10 lat w Unii Europejskiej, dyskusja z uczestnikami Workshop dla młodzieży Obiad dziedziniec Muzeum Jasów Zwiedzanie wystawy - Muzeum Jasów Inauguracja parku Conselve ulica Zirzen Janka Pokaz psówratowników program dla młodzieży baza psów-ratowników 17:00 17:00 24:00 19:00 Otwarcie wystawy Expo Promenada Dni wina różnorodne programy kulturalne Promenada Kolacja Restauracja w Galerii Szikra / Stowarzyszenie Miast Partnerskich siedziba Domu Przemysłowego 13 wrzesień 2014 r. sobota 09:00 14:00 Dowolne programy rekreacyjne: -pokaz podwodnego hokeja kąpielisko w centrum miasta, -paintball oraz strzelanie z broni (skeet, broń m, pistolet m) strzelnica Stowarzyszenia Honfoglalás LLK, -wycieczka rowerowa ścieżkami unijnymi i po terenie obszaru chronionego, -przejazd zaprzęgiem konnym po terenie dawnych gospodarstw Destylarnia Palinki Erős, - mecz piłki nożnej (Polska - Węgry) boisko ze sztuczną trawą. Tradycje w Jasszag, zajęcia rękodzielnicze, pokaz stroi ludowych i pszczelarstwa - Muzeum Jasów Miejski Obiad - Promenada Prezentacja unijnych planów rozwoju dla przedstawicieli samorządów Centralne Przedszkole Teatr Főnix prezentacja tańca i sztuki ruchu ulica Fürdő Koncert muzyki poważnej z udziałem włoskich, polskich i węgierskich muzyków Promenada 18:45-19:30 oraz 21:45-22:30 występ polskiego zespołu etnofolkowegoturnioki Promenada Kolacja dziedziniec Muzeum Jasów Koncerty na Promenadzie 17:00 23:00 Zajęcia taneczne dla dzieci i dorosłych siedziba Domu Tańca Zespołu Tańca Ludowego Jászság 14 wrzesień 2014 r. niedziela 09:00 15:00 10:00 11:00 09:00 13:00 17:00 19:00 23:00 Przyrządzanie potraw przez włoskich i polskich kucharzy, degustacja plac im. Lehel-a Włosko-węgierska msza kościół Braci Franciszkanów Europejski Tydzień Mobilności i Dzień bez Samochodu - plac im. Lehel-a Zwiedzanie ogrodu zoologicznego - dzieci i młodzież Uroczysta kolacja: przekazanie prezentów i nagród Sala Galowa Déryné. 15 wrzesień 2014 r. poniedziałek 8:00 Śniadanie, pożegnanie delegacji.

7 Dr. Szabó Tamás polgármester Juhász Dániel alpolgármester Dr. Kátai Szilvia olasz tolmács Sasová Anna szlovák tolmács Pedziwiatr-Szerencsés Bogumila Emilia lengyel tolmács Faragó Mónika PH szervezői munkatárs Egervölgyi József egyesületi elnök Dr. Bátonyi Attila aljegyző A Program az Európai Unió támogatásával valósul meg Fotók: Szalai György

16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov

16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov Naše ulice naša voľba! Európsky týždeň mobility 2014 v Moldave nad Bodvou Program 16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov 17:00 4. ročník sprievodu bicyklov po trase Penzión Bodva Aréna šport centrum,

Részletesebben

Lingua italiana Turismo

Lingua italiana Turismo BGF NYVK Lingua italiana Turismo Modello B2 Composizione professionale 50 minuti 20 punti SCRIVERE SUL FOGLIO DELLE RISPOSTE. (Az alábbiakban a feladatlap után a javításhoz használt megoldási javaslaton

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

WHAT WE DO BEFORE THE EXCHANGE MIT CSINÁLTUNK A KÖZÖS MUNKA ELŐTT COSA ABBIAMO FATTO PRIMA DELLO SCAMBIO

WHAT WE DO BEFORE THE EXCHANGE MIT CSINÁLTUNK A KÖZÖS MUNKA ELŐTT COSA ABBIAMO FATTO PRIMA DELLO SCAMBIO Tecnical school "G.G. Marinoni Udine - Italy WHAT WE DO BEFORE THE EXCHANGE MIT CSINÁLTUNK A KÖZÖS MUNKA ELŐTT COSA ABBIAMO FATTO PRIMA DELLO SCAMBIO Our preparatory work is based on use of working languages

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2015. szeptember 4 5. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2015. szeptember 4 5. Quasimodo Quasimodo Balatonfüred 2015. szeptember 4 5. Quasimodo XXIII. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Quasimodo Költőverseny Balatonfüred, 2015. szeptember 4 5. Fővédnökök: Őexc. Maria Assunta

Részletesebben

bab.la Frasi: Corrispondenza Auguri Ungherese-Italiano

bab.la Frasi: Corrispondenza Auguri Ungherese-Italiano Auguri : Matrimonio Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Congratulazioni. I nostri migliori auguri e tanta felicità. Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. La gioia

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Quasimodo Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. XIX. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Költőverseny Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Fővédnökök: Őexc. Giovan Battista Campagnola az Olasz Köztársaság

Részletesebben

Capo d Orlando (Italia)

Capo d Orlando (Italia) (Italia) Città Beni Culturali Vita quotidiana Cucina Stadt Kultur Menschen im Alltag Kueche Sicilia La Sicilia è un isola al centro del Mediterraneo. La sua forma triangolare ha portato gli antichi abitanti

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2010. szeptember 2 4. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2010. szeptember 2 4. Quasimodo Quasimodo Balatonfüred 2010. szeptember 2 4. Quasimodo XVIII. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Quasimodo Költőverseny Az UNESCO Kultúrák Közeledése Nemzetközi Évének rendezvénye Díszvendég:

Részletesebben

Lingua italiana Affari

Lingua italiana Affari BGF NYVK Lingua italiana Affari Modello B2 Composizione professionale 50 minuti 20 punti SCRIVERE SUL FOGLIO DELLE RISPOSTE. (Az alábbiakban a feladatlap után a javításhoz használt megoldási javaslaton

Részletesebben

1/18 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/18 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/18 Ikt.szám.: 18-8/7/2010. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY Na Táloch, za nami údajne Chopok. Tále, mögöttünk állítólag a Chopok. Prvé kroky začiatočníkov A kezdők első lépései Posledný večer s divadelníkmi Commedia z Popradu Búcsúest a poprádi Commedia Társulattal

Részletesebben

Sia il nostro Partner. Relazioni Curate da un Assistenza Clienti di Qualità

Sia il nostro Partner. Relazioni Curate da un Assistenza Clienti di Qualità Sia il nostro Partner Relazioni Curate da un Assistenza Clienti di Qualità Tutti hanno un approccio diverso 2 Dove si trova il Cliente? 3 Cosa vuole il Cliente? 4 Cosa vuole l Imprenditore? 5 Come mi trova?

Részletesebben

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

HERCZEG ILDIKÓ MÁRTA * A humor, mint motivációs tényezı az idegen nyelvi órákon

HERCZEG ILDIKÓ MÁRTA * A humor, mint motivációs tényezı az idegen nyelvi órákon HERCZEG ILDIKÓ MÁRTA * A humor, mint motivációs tényezı az idegen nyelvi órákon L umorismo come elemento di motivazione alle lezioni di lingua straniera La motivazione è determinante nel corso dell insegnamento

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

7034-1/2012. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 12-i rendkívüli ülésére

7034-1/2012. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 12-i rendkívüli ülésére 7034-1/2012. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvértelepülési megállapodás elfogadása Kerekegyháza és Wolczyn települések

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo Quasimodo Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo XXII. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Quasimodo Költőverseny Balatonfüred, 2014. szeptember 6 7. Fővédnökök: Őexc. Maria Assunta

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

NÉHÁNY A TÖBB MINT HARMINC IRODALMI- ÉS MŰVÉSZETI DÍJAMBÓL (Irodalomkritika, esszé, vers, próza, újságírás és egyéb művészetek: fotó, illusztrációk)

NÉHÁNY A TÖBB MINT HARMINC IRODALMI- ÉS MŰVÉSZETI DÍJAMBÓL (Irodalomkritika, esszé, vers, próza, újságírás és egyéb művészetek: fotó, illusztrációk) QUALCHE MIO PREMIO LETTERARIO E DI ALTRE ARTI DA PIÙ DI 30 (Critica letteraria, saggistica, poesia, prosa, giornalismo ed altre arti: foto, illustrazioni) NÉHÁNY A TÖBB MINT HARMINC IRODALMI- ÉS MŰVÉSZETI

Részletesebben

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra erősítése érdekében» című projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.2. pályázati típus Testvérvárosok

Részletesebben

Testvértelepülési szerződés. Accordo per il gemellaggio PREAMBOLO

Testvértelepülési szerződés. Accordo per il gemellaggio PREAMBOLO Testvértelepülési szerződés Accordo per il gemellaggio PREAMBULUM PREAMBOLO Tekintettel arra, hogy hosszú évtizedek után Európa népei ismét találkozhatnak, mindkét település kinyilvánított akarata, hogy

Részletesebben

A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek)

A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek) 1. A fesztivál egész ideje alatt megtekinthető kiállítások Prágai Quadriennale 2007 Csehország Kállai-Tóth Anett fotográfus kiállítása Magyarország Hegyi Péter festőművész kiállítása Magyarország ZLSZ

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Helyi tanterv. az Élő idegen nyelv - Olasz nyelvi fakultáció tantárgyhoz

Helyi tanterv. az Élő idegen nyelv - Olasz nyelvi fakultáció tantárgyhoz Helyi tanterv az Élő idegen nyelv - Olasz nyelvi fakultáció tantárgyhoz a gimnáziumok 11 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv, heti 2 óra ALAPELVEK, CÉLOK A fakultáció célja a tehetséges és tanulni vágyó

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-1/6/2012. JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Tankönyvlista Ágoston Kitti

Tankönyvlista Ágoston Kitti Ágoston Kitti Oktatási azonosító 73018020444 Varga Ildikó Díjbekérő postázási címe 8713 Kéthely, Hegyalja utca 29. KN-0041 Irodalmi szöveggyűjtemény 12. 985 Ft 1 db Feldolgozás alatt Tankönyv a 12. számár

Részletesebben

MINT ODÜSSZEUSZ COME L ULISSE. SARA BERTI kiállítása Mostra di SARA BERTI

MINT ODÜSSZEUSZ COME L ULISSE. SARA BERTI kiállítása Mostra di SARA BERTI MINT ODÜSSZEUSZ COME L ULISSE SARA BERTI kiállítása Mostra di SARA BERTI MINT ODÜSSZEUSZ COME L ULISSE SARA BERTI kiállítása Mostra di SARA BERTI. szeptember 3 október 3. 3 settembre 3 ottobre Vaszary

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 /10 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-202/9/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

Príležitostná činnosť: prednes básne, dramatizácia rozprávky pre. rodičov a starých rodičov

Príležitostná činnosť: prednes básne, dramatizácia rozprávky pre. rodičov a starých rodičov Názov krúžku: Slovenská konverzácia Oblasť: jazyky- Spoločensko-vedná oblasť Vedúci krúžku: Eva Bubenková Formy činnosti: Pravidelná činnosť : podľa plánu práce ZK. Príležitostná činnosť: prednes básne,

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi kapcsolatok Szaknyelv Nyelvismereti teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi kapcsolatok Szaknyelv Nyelvismereti teszt Alapfok (B1) Nyelvismereti teszt 20 p./ Értékelő1: Értékelő2: kód A nyelvismereti és az olvasott szövegértés teszt megoldására együttesen rendelkezésre álló idő 50 perc. Írja a válaszokat a lap alján található megoldólapra!

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) 25p/ kód: Értékelő: A rendelkezésre álló idő 30 perc. UTASÍTÁS: Ez a Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Tankönyvlista TANKÖNYVRENDELÉS. Bernáth Róbert. Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Adatok. Oktatási azonosító 77915376159 Évfolyam / Osztály 9.

Tankönyvlista TANKÖNYVRENDELÉS. Bernáth Róbert. Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Adatok. Oktatási azonosító 77915376159 Évfolyam / Osztály 9. Bernáth Róbert Oktatási azonosító 77915376159 Nemes Éva Bernáth Róbert Díjbekérő postázási címe 8315 Gyenesdiás, Csillag u. 30. FI-501010901 Kísérleti - Magyar nyelv 9. 35 FI-501010902 Kísérleti - Magyar

Részletesebben

ő ü ó ü ü ő ő ó ę ö É Ĺ Ĺ ö ű ő ó ó ő ü ő ő ó ö ó ő ü ö ę đ ü ó ý ť ü ű ő ú ü ý ó ő ó ő ó ó ő ö ö ó ő ü ő ő ę ó ź ú ő ő ó Í ó ó ę ü ü ó ť ő ó ó ü ź ó Ĺ ő ű ú ő ű ó ű ś ű ő ę ó ö ó ú ö ö ő ń ü ý ü ő Í ü

Részletesebben

P O Z V Á N K A. Primátor mesta Moldava nad Bodvou Vás srdečne pozýva na XIII. Dni Moldavy 26.-28. júna 2009 Ing. István Zachariaš

P O Z V Á N K A. Primátor mesta Moldava nad Bodvou Vás srdečne pozýva na XIII. Dni Moldavy 26.-28. júna 2009 Ing. István Zachariaš P O Z V Á N K A Primátor mesta Moldava nad Bodvou Vás srdečne pozýva na XIII. Dni Moldavy 26.-28. júna 2009 Ing. István Zachariaš Človek nerobí nič iné, len sa stále vracia domov. (Sándor Márai) 26. jún

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány 006/9. HATÁROZATOK TÁRA 59 Budapest, 006. június 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK /006. (VI. 8.) Korm. h. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 006. évi LV. tör vény. -ából ere dõ egyes

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Békés, szent karácsonyi ünnepeket és áldásos, boldog új esztendőt! Buon Natale e Felice Anno Nuovo!

Békés, szent karácsonyi ünnepeket és áldásos, boldog új esztendőt! Buon Natale e Felice Anno Nuovo! OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar-olasz nyelvű online melléklet / Supplemento online in lingua ungherese ed italiano http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/

Részletesebben

FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu

FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu KAPUVÁR CELLDÖMÖLK MESTERI SZENTGOTTHÁRD TATA KISBÉR BALATONFÜRED FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu Platnosť: 11.06. - 31.8.2016 KINCSEM WELLNESS HOTEL Kisbér,

Részletesebben

XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM

XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM Augusztus 4. Vasárnap 13.00-15.00 Érkezés, elhelyezkedés 15.00-18.00 Kézműves foglalkozások (Varga Edit, Katona Mihály,

Részletesebben

éve együtt lat razem Pińczów és Tata

éve együtt lat razem Pińczów és Tata 10 éve együtt lat razem Pińczów és Tata 4 Drodzy Przyjaciele! W przyjaźni Polaków i Węgrów jest coś całkiem nadzwyczajnego. Jesteśmy związani wyjątkowymi wydarzeniami naszej wspólnej historii, łączą

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

A Jászság Népi Együttes fellépései

A Jászság Népi Együttes fellépései Idıpont Helyszín Elıadás Belépı 2011. Február 26. /Szo./ 10.00 óra és 14.00 óra Országos Néptáncantológia Január 16. /Vas./ 16.00 Jászberény, Bercsényi út 11. Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnok 2010.

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

Minta ELSŐ MINTAFELADATSOR. Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Olvasott szöveg értése. Minta

Minta ELSŐ MINTAFELADATSOR. Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Olvasott szöveg értése. Minta ELSŐ MINTAFELADATSOR Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Olvasott szöveg értése 1. Il menù Elérhető pontszám: 6 pont 1. C (prosciutto con melone) 2. D (maccheroni alla siciliana)

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

14:00 16:00 Vadvirág Nyugdíjas Klub Baróthi Györgyné Éva 06 20 914 4681

14:00 16:00 Vadvirág Nyugdíjas Klub Baróthi Györgyné Éva 06 20 914 4681 S z e p t e m b e r Dátum -tól -ig -tól -ig -tól -ig -tól -ig 3640 0 1 szombat 2 vasárnap 3 hétfő 4 kedd 5 szerda 19:00 21:20 CSÉKE Rozmaring 6 csütörtök 7 péntek 19:00 21:20 CSÉKE Rozmaring tánc próba

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

il commesso az eladó il lavoro a munka la studentessa a diáklány la scuola az iskola l amico a barát l amica a barátnœ

il commesso az eladó il lavoro a munka la studentessa a diáklány la scuola az iskola l amico a barát l amica a barátnœ Lezione G ra m m a t i ca 1. A határozott névelœk egyes számban.. A fœnevek egyes számban. 3. A questo mutató névmás egyes számban. 4. Az életkor kifejezése. 5. A határozatlan névelœ. 6. A tagadás. 7.

Részletesebben

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 25. Tel: +36 (93) 516-003 Fax: +36 (93) 516-003 e-mail: nagykanizsa.kvk@katved.gov.hu

Részletesebben

www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 2014. május 1-4.

www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 2014. május 1-4. www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 0. május -. 0. 0. 0. péntek 7.00 -.00.00 -.00.00 -.00.00-7.00 7.00 -.00.00-.00.00-0.00 0.00-.00.00-.00.00-.00 Asztalfoglalás: +-0-- Asztalfoglalás:

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben)

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben) M A S Z E M AGYAR AGRÁ RS ZAK OK TATÁS I S ZAK ÉR TŐK EGYES ÜL E TE Hungarian Associacion of Agricultural Vocational Educational Experts H-1223 Budapest, Park u. 2. EUROPEA-INTERNATIONAL konferencia. Kaszó,

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás

1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2011. október 27. Soron kívüli ülés Program. 1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2. Telekeladás a felistáli temetőnél Ing. Sebő 3. Telekeladás transzformátor építéséhez villanyművek

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3397-13 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2010. szeptember 22-én tartott üléséről Az ülésen jelen vannak: Kormos Tibor, a

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2013. február 19 április 28. Összeállította: Gálos Miklós tudományos titkár

Szakmai beszámoló. 2013. február 19 április 28. Összeállította: Gálos Miklós tudományos titkár Szakmai beszámoló a Tiffany, Gallé e maestri dell Art Nouveau nella collezione del Museo delle Arti Applicate, Budapest (Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből)

Részletesebben

Leben in einer europaeischen Region. Vivere in una Regione Europea. Élet egy Európai régióban

Leben in einer europaeischen Region. Vivere in una Regione Europea. Élet egy Európai régióban Leben in einer europaeischen Region Vivere in una Regione Europea Élet egy Európai régióban. Rotenburg (Deutschland) Capo d Orlando (Italia) Balatonalmádi (Magyarország) Rotenburg (Germania) Capo d Orlando

Részletesebben

tappa Viaggio Ki tudom fejezni az úti célokkal és szálláshelyekkel kapcsolatos igényeimet. Ki tudom tölteni az ezekhez szükséges nyomtatványokat.

tappa Viaggio Ki tudom fejezni az úti célokkal és szálláshelyekkel kapcsolatos igényeimet. Ki tudom tölteni az ezekhez szükséges nyomtatványokat. tappa 9 Mit fogok tudni olaszul, ha az utazás fejezetének végére érünk? Megértem az utazással, nyaralással kapcsolatos beszélgetéseket és leírásokat. Értelmezem a szállásfoglaláshoz szükséges űrlapokat

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

2013. július 21. vasárnap

2013. július 21. vasárnap Newstart Életmódtábor a Bakonyban 2013.07.21-28-ig Részletes program: 2013. július 21. vasárnap 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd a Napfényes Étteremből: Kerti vegyes zöldségleves

Részletesebben

1. Megnyitó. 2. Határozatok teljesítése

1. Megnyitó. 2. Határozatok teljesítése Zápisnica OZ č. 12/2012 Strana 1 z 7 1. Megnyitó Polgármester asszony, Csóka Éva köszönti a jelenlévőket és megállapítja, hogy jelen van 8 képviselő és megnyitja az ülést. Hitelesítőknek kinevezi Kelo

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

8:00 (M) Hrubý Šúr Za Ernesta Kásu, rodičov a brata Štefana 9:30 (M-S) Kostolná p.d. Za Mons. Ladislava Paxyho, duchovného otca ---- ---- ----

8:00 (M) Hrubý Šúr Za Ernesta Kásu, rodičov a brata Štefana 9:30 (M-S) Kostolná p.d. Za Mons. Ladislava Paxyho, duchovného otca ---- ---- ---- RÍÍM..-KATOLÍÍCKA FARNOSŤ KOSTOLNÁ PRII DUNAJII PROGRAM SVÄTÝCH OMŠÍ NA TÝŽDEŇ PO 12. NEDELI V CEZROČNOM OBDOBÍ NEDEĽA 22.. JÚNA DVANÁSTA NEDEĽA V CEZROČNOM OBDOBÍÍ 8:00 (M) Hrubý Šúr Za Ernesta Kásu,

Részletesebben

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet!

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! JELENLÉTI ÍV feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! Az Ön munkabeosztása: A név helyére a saját nevét írja! Március Hétfő 6 00-14 00 Március Kedd 6 00-12 00 Március

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

OLASZ NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

OLASZ NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Olasz nyelv emelt szint 0802 É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 29. OLASZ NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Figyelem! A javító tanár

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben