MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN GINOP
|
|
- Gyöngyi Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN GINOP Jelen Felhívás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) együttes biztosítása révén segítse a szabad vállalkozási zónák területén kívül a feldolgozóipari ágazatban és a szabad vállalkozási zónák területén a fenti tevékenységi korlátozás nélkül, a fejleszteni kívánó KKV-k olyan kapacitásbővítő beruházásait, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, képesek kitermelni a forráshoz jutás költségeit is, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot. Rendelkezésre álló forrás Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 112,5 milliárd Ft, amelyből vissza nem térítendő támogatás 37,5 milliárd Ft A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db Támogatást igénylők köre A Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások: a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/szja bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele; b) amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt, c) amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év árbevétele, egyéni vállalkozók esetén az adóalapba beszámított bevétele minimum 15 millió Ft d) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni cágek, egyéni vállalkozók, szövetkezetek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, Jogi forma szerint: A Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, b) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek c) szövetkezetek Gazdálkodási formakód szerint: a) 113 Korlátolt felelősségű társaság b) 114 Részvénytársaság c) 116 Közkereseti társaság d) 117 Betéti társaság e) 124 Agrárgazdasági szövetkezet f) 141 Európai részvénytársaság (SE)
2 g) 142 Európai szövetkezet (SCE) h) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe i) 228 egyéni cég j) 231 Egyéni vállalkozó A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek a.) A fejlesztendő tevékenység végzéséhez szükséges, új eszköz beszerzése a a felhívásban meghatározott Vámtarifa Szám (VTSZ) lista szerint (önállóan támogatható) b.) A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület építése, illetve a meglévő épületek, átalakítása, bővítése, korszerűsítése, felújítása, épületgépészeti beruházások végrehajtása (önállóan nem támogatható) c.) Információs technológia-fejlesztés, új informatikai eszközök és szoftverek (hardver, szoftver) a Felhívás 5. és 6. számú mellékletében szereplő VTSZ és TESZOR lista szerint (önállóan nem támogatható) d.) Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések (önállóan nem támogatható) e.) A kötelező tájékoztatáshoz és nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenységek (önállóan nem támogatható) A projekt területi korlátozása Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés A támogatás mértéke, összege a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum Ft, maximum Ft. b) Az igényelhető kölcsön: minimum Ft, maximum Ft. c) Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. d) A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 30%-a lehet. A kölcsön devizaneme HUF. A Kölcsön kondíciói: Kamat Kezelési költség Rendelkezésre tartási jutalék Előtörlesztési díj Késedelmi kamat A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítás díja 2% / év Nem kerül felszámításra. Nem kerül felszámításra. Nem kerül felszámításra. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (Ptk.) 6:48 -ában meghatározott mértékű késedelmi kamat Fennálló Kölcsönösszeg 1,5%-a, de minimum Ft
3 A kölcsön futamideje a.) új ingatlan Beruházás, felújítás esetén a Szerződéskötéstől számított maximum 15 év, b.) immateriális javak beszerzése esetén a szerződéskötéstől számított maximum 5 év, c.) új eszköz beszerzése esetén az eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig, de max. a szerződéskötéstől számított 15 év. A feltüntetett futamidők a lehetséges türelmi és/vagy rendelkezésre tartási időt is tartalmazzák. A fenti eszközök kombinációja esetén a futamidőt a leghosszabb amortizációs idővel rendelkező eszközhöz tartozó maximális futamidőhöz mérten szükséges meghatározni. A kölcsön törlesztése A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni. A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított maximum 6 hónap, de maximum a szerződéskötéstől számított 36 hónap. Esedékessége a tárgyhónap 25. napja. A kamatfizetés tekintetében türelmi idő nincs. Előtörlesztés megengedett. Az előtörlesztés esetére külön kamat, díj, illetve költség nem kerül felszámításra Műszaki és szakmai elvárások szabad vállalkozási zónának minősülő településeken megvalósuló beruházások a fejlesztendő tevékenység korlátozása nélkül támogathatóak szabad vállalkozási zónának nem minősülő településen csak feldolgozóipari beruházások fejleszthetőek a Felhívás 3. számú mellékletben szereplő TEÁOR számú tevékenységek szerin A projekt elbírálása során előnyben részesülnek azok a fejlesztések, amelyek az Irinyi Tervben kiemelt fejlesztendő ágazatokban valósulnak meg A projekt elszámolható költsége: Jelen Felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége visszatérítendő, a vissza nem térítendő támogatás és önerő együttesen legfeljebb 300 millió Ft lehet, de nem lehet több, mint a támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételének kétszerese. Az elszámolható költségek köre Beruházáshoz kapcsolódó költségek a) Terület-előkészítési költség, maximum a projekt összes elszámolható költségének 2 %-a b) Építés költségei maximum nettó 200 ezer Ft/négyzetméter - Átalakítás, bővítés, korszerűsítés költségei - Új építés Az infrastrukturális beruházások esetében a következő rendszerek kiépítésével, bővítésével, átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatos telekhatáron belüli költségek számolhatóak el: ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat és tárolók, korszerű tűzvédelmi hálózat; őrző-védelmi hálózat; épületgépészeti gépek;
4 gázhálózat, gázfogadó állomás; a megújuló energiával működő fűtési és hűtési rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések; a megújuló energiatermelő rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések; elektromos energiaellátás hálózata, transzformátor-állomás; eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító; szennyvíztároló szellőzési, légfrissítő berendezések felvonók hütőkamra siló ipari kapuk hulladékkezelő létesítmények; átereszek, vízi létesítmények; informatikai és telekommunikációs alaphálózat, a hálózat csatlakozási pontjai, valamint az aktív hálózati eszközök; a projekt által érintett terület szükség szerinti leválasztása, bekerítése, egyéb célú térburkolat; a terület használatához szükséges járdák, utak, parkolók; iparvágány; vonalas közmű kiépítése esetén, a közüzemi szolgáltatónak jogszabály vagy megállapodás alapján fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás, illetve azzal analóg díjak (pl. csatlakozási díj) c) Eszközbeszerzések költségei új, egyenként minimum nettó Ft értékű eszközök bekerülési értéke, ideértve a megújuló energiatermelő rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések költségét is ( Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka), amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó, egyenként minimum nettó Ft értékű új hardver beszerzése - közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök, hálózati eszközök és telekommunikációs eszközök beszerzési költségei, amely tartalmazza a vételárat, valamint a közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásokat d) Immateriális javak beszerzése - Információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó szoftverek beszerzése: termelési kapacitásokhoz kapcsolódó alkalmazások, szoftverek, alapszoftverek beszerzése és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó immateriális javak (gyártási licenc, gyártási know-how) költségei, maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-a testreszabás költségei, betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett szoftverhez kapcsolódva).
5 Az elszámolhatóság további felételei: A Felhívás keretében támogatott projektek költségei elszámolhatóságának kezdete: a támogatási kérelem benyújtását követő nap vége: projekt fizikai befejezése, de legkésőbb szeptember 30. A támogatási kérelemben tervezett elszámolható költségek alátámasztása: a) Eszközbeszerzés esetén a támogatási kérelem keretében kizárólag a Felhívás 5. számú mellékletben található VTSZ listán szereplő VTSZ számok alá tartozó a fejlesztendő tevékenység végzéséhez szükséges eszközök beszerzésének költsége támogatható. b) Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekhez kapcsolódó költségek a projekt összköltségének legfeljebb 10%-át érhetik el. c) Információs technológiafejlesztés keretében megvalósuló szoftver fejlesztés esetén kizárólag a Felhívás 6. számú szakmai mellékletében található TESZOR listában szereplő TESZOR szám alá tartozó szoftverek beszerzésének költsége támogatható. d) Ingatlan beruházás esetén legfeljebb nettó ,- Ft/négyzetméter költség tervezhető, illetve számolható el maximális kiadásként. e) Jelen Felhívás keretében szinten tartó, helyettesítő beruházás nem támogatható. f) A Kedvezményezett a projekt végrehajtása során a projekt megvalósításának időpontjában hatályos továbbá az eljárás rendeletben meghatározottak szerint köteles eljárni. g) Mivel a támogatást igénylő támogatásból megvalósuló beszerzése alapján nem tartozik a Kbt. hatálya alá, illetőleg a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetében az alábbi szabályok alkalmazásával kell eljárnia (az értékek ÁFA nélkül értendők): - A támogatást igénylő a beszerzés tárgya vonatkozásában legalább 3 független árajánlatot be kell kérnie az adott tevékenységre annak alátámasztása érdekében, hogy az adott beszerzés ellenértéke a piaci áraknak megfelelő mértékben került meghatározásra. - A szolgáltató kiválasztására a támogatást igénylő a szerződés tárgya szerinti tevékenységi területen tapasztalattal rendelkező szolgáltatóktól köteles egyidejűleg, írásban ( ben, faxon, vagy postai úton) árajánlatot kérni. Az ajánlattételre történő felkérésnek és a beérkezett ajánlatoknak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a feladat meghatározása olyan részletezettséggel, amely alapján szakmailag és pénzügyileg megalapozott ajánlat nyújtható be; jelen útmutatóban foglaltakkal összhangban annak ismertetését, hogy mely feltételek fennállása esetén alkalmas az ajánlatot tevő szolgáltató a szerződés teljesítésére; ajánlatok értékelésének szempontjai és módszere. - A Kedvezményezett azzal a szolgáltatóval köt szerződést, amelyik az adott szolgáltatói piacon a legjobb ár-minőség (azonos szakmai tartalmú ajánlatok esetén a kedvezőbb árú) arányt ajánlja kellő gondot fordítva az összeférhetetlenség elkerülésére -, az átláthatóság és a potenciális ajánlattevőkkel való egyenlő elbánás elveivel összhangban. A beszerzési eljárásnak átláthatónak, azaz minden mozzanatában dokumentáltnak kell lennie, a dokumentációnak tartalmaznia kell az árajánlatkéréseket, valamint azok kiértékelését. - A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetére meghatározott eljárás lefolytatását a helyszíni ellenőrzés során fenti eljárás dokumentációjának bemutatásával kell igazolni. A fenti eljárást valamennyi az adott körbe tartozó (tehát amelyek esetében nem a Kbt. szerinti eljárást kell lefolytatni), részben vagy egészben támogatás terhére kötött beszerzési (szolgáltatási) szerződés megkötéséhez alkalmazni kell. h) Eszközbeszerzés esetén az eszközök minimális értéke egyenként nettó Ft, informatikai hardver eszközök esetében egyenként nettó Ft.
6 i) Jelen Felhívás keretében egyszeri és többszöri elszámolásra is van lehetőség. j) Jelen felhívás keretében szóbeli megállapodás alapján történő költségelszámolásra van lehetőség, amennyiben a megrendelés összege nem haladja meg a bruttó Ft-ot. Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások Mértéke az összes Költségtípus elszámolható költségre vetítve (%) Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási 10 % know-how beszerzések Terület előkészítés (régészeti feltárás, lőszermentesítés, 2% földmunkák stb.) A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület 80% építése, illetve a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek átalakítása, bővítése, korszerűsítése, felújítása, épületgépészeti beruházások végrehajtása A kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása 0,5% A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A Támogatási szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre. Előleg igénylése Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt, vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 50%- a Önerő A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének 10%-át kitevő - legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel, illetve a kölcsönnel csökkentett részét kitevő - önerővel kell rendelkeznie. Az önerő csak saját forrásból állhat. A támogatási kérelem benyújtásának határideje A támogatási kérelmek benyújtása november 2-tól november 2-ig lehetséges A projektek előzetes értékelésében a ProjectMine Kft. Tanácsadói készséggel segítenek. Forrás: További információk: Telefon: (+36/1) info@projectmine.hu Web:
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (Tervezet) A Felhívás Kódszáma: GINOP-1.2.3-8.3.4-16
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP-1.2.1-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 18 Mrd forint. A támogatott
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.
GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló
GINOP
ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS HASZNOSÍTÁSSAL KOMBINÁLVA MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-4.1.1-8.4.4-16
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) A pályázatok benyújtása 2017. január 31-től 2019. január 31-ig lehetséges.
GINOP
ÉLELMISZERIPARI KOMPLEX BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A Felhívás és a Hitelprogram együttes célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2016. november 2-től 2018. november
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A
IPARI PARKOK FEJLESZTÉSE GINOP
IPARI PARKOK FEJLESZTÉSE GINOP 1.2.4-16 A Felhívás célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása az üzleti infrastruktúra elérhetőségének és színvonalának bővítésével, a már meglévő ipari
Pályázati összefoglaló
Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében társadalmi egyeztetésen Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó
Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP
Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Támogatás összege: vissza nem térítendő támogatás: o minimum 50 000 000 Ft, maximum 750 000 000 Ft igényelhető
GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel. Első értékelési határnap: február 28.
GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. február 2-től 2019. február 2- ig lehetséges. Első
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg szabad vállalkozási
Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)
Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési
GINOP
ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS HASZNOSÍTÁSSAL KOMBINÁLVA MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-4.1.1-8.4.4-16
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15)
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás célja A hazai ipar fejlesztése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-16) A pályázatok benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig lehetséges. Támogatás célja A hazai ipar fejlesztése
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési
Keretösszeg. Támogatási összeg. Intenzitás. Pályázók köre. Mikro-, kis- és középvállalkozások
Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása Pályázat kódja Keretösszeg
GINOP - Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat hivatalos megjelenése: 2014. október 10.
GINOP - Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat hivatalos megjelenése: 2014. október 10. 1. Alapinformációk 1.1. Forrás összege: 8,5 milliárd 1.2. Kedvezményezettek
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15)
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése A konstrukció célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis-
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-1.2.1-2015. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-1.2.1-2015 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése 1. Alapvető cél A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január
GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak Támogatás célja támogatása GINOP-1.2.2-15 A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése,
GINOP
VERSENYKÉPES VÁLLALATOK TEVÉKENYSÉGÉNEK EMELT SZINTŰ DIGITALIZÁLÁSA GINOP-3.2.6-8.2.4-17 Jelen Felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén a támogatható fejlesztések
Diversity Kft. A Telephelyfejlesztés Operatív Programhoz. Tájékoztató:
Diversity Kft. Web: www.diversitykft.hu Email: palyazatok@diversitykft.hu Telefon: +36 70 3404697 Tájékoztató: A Telephelyfejlesztés Operatív Programhoz TÁMOGATÁS CÉLJA: A pályázat célja a mikro, kis-
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu
Telephelyfejlesztés a területi kohézióért Dél-Dunántúli Operatív Program DDOP-1.1.1/D-14 Alapvető cél: A pályázati felhívás a vállalkozások működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját
A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása
A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása Hulladékból tüzelőanyag KSZGYSZ HTÜ munkacsoport Szakmai Nap Budapest, 2016. 11. 30. Hotel Griff 2014. szeptember 23. Markó Csaba KSZGYSZ szakértő
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, lehetséges. Támogatás célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének,
TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a DAOP-2009-1.1.1/E DDOP-2009-1.1.1/D ÉAOP-2009-1.1.1/D ÉMOP-2009-1.1.1/F KDOP-2009-1.1.1/C KMOP-2009-1.5.3/C NYDOP-2009-1.3.
f TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a DAOP-2009-1.1.1/E DDOP-2009-1.1.1/D ÉAOP-2009-1.1.1/D ÉMOP-2009-1.1.1/F KDOP-2009-1.1.1/C KMOP-2009-1.5.3/C NYDOP-2009-1.3.1/D pályázatról DAOP-2009-1.1.1/E, DDOP-2009-1.1.1/D, ÉAOP-
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP
portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP 1.2.2-16 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-1.2.2-2015. Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
1. Alapvető cél PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-1.2.2-2015 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás célja A Felhívás célja
GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem
Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret
Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/
Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.7-17 A konstrukció célja: Jelen felhívás támogatási lehetőséget biztosít vállalkozások számára európai uniós források
GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA
GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása: 2015. július 9-től - 2017. július 10-ig. Támogatás összege: min. 5 millió Ft, max.
Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel
portfólió Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-4.1.1-8.4.4-16 A pályázat célja Jelen pályázat célja, hogy hozzájáruljon az
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára KMOP /B
Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára KMOP-2013-1.2.1/B Kedvezményezettek köre: A pályázati felhívásra kizárólag az alább felsorolt, kettős könyvvitelt vezető
Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért (DAOP /E és D-13; ÉMOP-1.1.1/F és B-13, KMOP-1.5.3/C és b-13, NYDOP-1.3.
Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért (DAOP-1.1.1./E és D-13; ÉMOP-1.1.1/F és B-13, KMOP-1.5.3/C és b-13, NYDOP-1.3.1/D és E-13) Alapvető cél A pályázati kiírás a vállalkozások működési
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE
Támogatás célja: A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során
Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP )
Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP-1.2.6-8.3.4-16) A támogatási kérelmek benyújtása 2017. február 2-től 2019. február 2-ig lehetséges. Az alábbi értékelési határnapokig
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében
GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. szeptember
GINOP Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel
GINOP-4.4.1-8.8.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel A pályázat keretében a következő tevékenységek megvalósítására lesz lehetőség:
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-8.3.5-18 Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.
4. A támogatást igénylők köre:
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu. Telephelyfejlesztés
Telephelyfejlesztés Dél-Alföldi Operatív Program DAOP- 1.1.1./E -11 Észak-Alföldi Operatív Program ÉAOP- 1.1.1./D-11 Közép-Dunántúli Operatív Program KDOP- 1.1.1./C -11 Alapvető cél: a mikro, kis- és középvállalkozások
2010. Telephelyfejlesztés 2010.03.10.
2010. Telephelyfejlesztés 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,
Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/
Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ VEKOP-1.3.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Pályázati kód
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET
GINOP-1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a hazai mikro-,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel
portfólió Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A pályázat célja Az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének,
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év
Digitális Jólét Pénzügyi Program Hitelprogram GINOP
Digitális Jólét Pénzügyi Program Hitelprogram GINOP-8.2.6-18 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 7,5 Mrd forint. A Hitelprogram célja A hitelprogram
PÁLYÁZAT. Minimum 25 főt foglalkoztató vállalkozás pályázhat. Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja (betű + szám):
PÁLYÁZAT Minimum 25 főt foglalkoztató vállalkozás pályázhat. Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja (betű + szám): Megvalósítandó cél: Gazdaságfejlesztési Operatív Program Komplex technológiai
Dél-alföldi Operatív Program
PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja: Megvalósítandó cél: Dél-alföldi Operatív Program Telephelyfejlesztés A pályázat célja a mikro, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/
Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.8-17 A konstrukció célja: Az Ipar 4.0 véget vet az alacsony költségmodellnek, mivel lehetővé
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti
RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Készült: június 10. Verzió: 1.
RÉSZLETES KIVONAT GINOP 1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Készült: 2015. június 10. Verzió: 1.0 ÖSSZEGZÉS A Felhívás célja a kiemelt iparágakban működő mikro-,
GINOP Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel
GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat kódja GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Keretösszeg Támogatási összeg 105 Mrd Ft Intenzitás 30 55% Pályázók köre Területi szűkítés
Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című,
Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, GINOP-4.1.1-8.4.4-16 számú felhívásról A pályázati kiírás keretében a
Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely
Gazdaságfejlesztési Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés című pályázati konstrukció összefoglalása (GOP-2009-2.1.4./K) Alapvető cél A konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai
Telephelyfejlesztés B
Telephelyfejlesztés B 2011.06.22.. Telephelyfejlesztés B 1. A pályázat célja A pályázati kiírás a KKV-k működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.2.5-15 4 milliárd Ft 25 100 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók köre Területi szűkítés
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,
Komplex beruházások támogatása a komplex programmal segítendõ leghátrányosabb helyzetû kistérségekben
Komplex beruházások támogatása a komplex programmal segítendõ leghátrányosabb helyzetû kistérségekben GOP-2010-2.1.2 - Ügyféltájékoztató - I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A komplex technológiai fejlesztésen, korszerûsítésen
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának
Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és
Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kisés középvállalkozások számára (GOP-2009-2.1.1/B; KMOP-2009-1.2.1/B) Alapvető cél és háttér információ TERVEZET A
Módosult a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás
Módosult a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Mikro-, kis- és középvállalkozások
BESZÁLLÍTÓ MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ÉS BESZÁLLÍTÓI INTEGRÁTOROK
BESZÁLLÍTÓ MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ÉS BESZÁLLÍTÓI INTEGRÁTOROK TÁMOGATÁSA GINOP-1.3.3-16 A beszállítói integrátorok által nyújtott növekedési lehetőségek kihasználtságának foka jelenleg nem
Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP
Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László 2016.10.11. GINOP A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma tájékoztatást
Kivonat. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
Kivonat GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Támogatható tevékenységek Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK Hauser Richárd tanácsadó A bemutatásra kerülő pályázati felhívások GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén. Ügyféltájékoztató - TERVEZET
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Ügyféltájékoztató - TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének
Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP /C KMOP /A. - Ügyféltájékoztató -
Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP-2011-1.3.1/C KMOP-2011-1.1.4/A - Ügyféltájékoztató - I. PÁLYÁZÓK KÖRE Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.
2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi
GINOP Digitális Jólét Pénzügyi Program - Hitelprogram
GINOP-8.2.6-18 Digitális Jólét Pénzügyi Program - Hitelprogram Hitelkérelem benyújtása A Hitelprogram keretében 2018. szeptember 1-től 2020. október 01- ig lehet Hitelkérelmet benyújtani. A projekt megvalósulásának
Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-
Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi