A nyílt sziklagyepeken a növényzet hézagosan borítja a felszínt, a hegységek lejtői szukcessziójának kezdeti állapotai.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A nyílt sziklagyepeken a növényzet hézagosan borítja a felszínt, a hegységek lejtői szukcessziójának kezdeti állapotai."

Átírás

1 Hazai fátlan társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A fátlan társulások klimazonális területei az egykori löszpusztagyepek, ma szinte teljes mértékben mezőgazdasági művelés alá vont területek. Maradványfoltjait szigorúan őrzi a természetvédelem. A fátlan társulások kialakulását az alapkőzet, talajtípus, a domborzat és a kitettség, a terület vízháztartása befolyásolja, ezért intrazonális társulások. Legmagasabb szintje a gyepszint, csak lágyszárú növények jellemzőek. I. Az alapkőzet által befolyásolt társulások 1. Löszpusztarét A nagy közép-ázsiai sztyepek legnyugatabbi maradványaiként fordulnak elő nálunk, szinte minden fajuk védett. Bókoló zsálya 2. Homoki gyepek A szukcesszió különböző állomásait képviselő homokpusztai társulások. Sajátosságai: a buckák közötti száraz, meleg mikroklíma, a talajvíztől való távolság és a szél hatására változó homokfelszín. A futóhomok beerdősülésének jellegzetes társulásai a következők: 15 év: nyílt homoki pusztagyep: a borítás 50-80%-os, gyepzáródás még nincs, pl. magyar csenkesz, ezüst perje, 50 év: zárt homokpusztai gyep, pl. árvalányhaj, csűdfű, 60 év: nyílt homoki tölgyes, 100 év: zárt homoki tölgyes. 3. Sziklagyepek A nyílt sziklagyepeken a növényzet hézagosan borítja a felszínt, a hegységek lejtői szukcessziójának kezdeti állapotai. Szilikát sziklagyepek: vulkáni eredetű, szilikátos kőzeten alakulnak ki. Mivel a szilikátos kőzetek jó talajképzők, a szukcesszió gyors, ezért főleg meredek sziklafalakra jellemzőek. Sziklai csenkesz, varjúháj és kövirózsa fajok, szirtipáfrány, aranyos fodorka. 1

2 Mészkő sziklagyepek: mészköves területeken jellemzők. Nyúlfarkfüvek, kőtörőfüvek, borsos varjúháj, kövirózsák. Dolomit sziklagyepek: Rendkívül lassú talajképződés következtében köves, görgeteges felszínűek. Jellemző fajok: pilisi len, deres csenkesz, kövér daravirág. Előfordulásuk: Budai-hegység, Vértes, Keszthelyi-hegység. A hazai sziklagyepek kiemelkedő természetvédelmi jelentőségűek, ezért azok védelme, fenntartása és megőrzése a hazai természetvédelem egyik legfontosabb feladata. A letűnt korok változatos vegetációiról tanúskodó reliktumok jelentős számú előfordulása jellemző a sziklagyepekre. A védett növényfajaink több mint 50%-a kötődik a sziklagyepekhez. Stabil társulások, amelyek legfontosabb veszélyeztető tényezői: fásítás, a turizmus és egyéb szabadidős tevékenységek. Sziklagyepek természetvédelmének elvei: Be nem avatkozás: stabil társulások, alapvetően nem igényelnek rendszeres kezelést, azonban biztosítanunk kell a zavartalanságukat. Ritka és veszélyeztetett növényfajok elterjedésének elősegítése: a fokozottan védett növényfajok (pl. tornai vértő, pilisi len) állományait folyamatosan monitorozni szükséges, illetve fajspecifikus védelmi programokat kell megvalósítani. Agresszív növényfajok visszaszorítása: elsősorban a fekete fenyő és bálványfa. Területek regenerációja, helyreállítása: felhagyott bányák, illetve telepített fafajokból álló erdők területén. Vadállomány egyedszámának visszaszorítása: elsősorban a muflon. Turizmus korlátozása. 4. Lejtősztyepprétek A nyílt sziklagyepek záródása után keletkeznek. Az alapkőzet közvetlen hatását itt már mérsékli a vastagabb, humuszban gazdagabb talajréteg. Tavasszal és ősszel jellemző inkább a növények virágzása, a száraz nyári időszakban kevesebb faj hoz virágot. tavaszi hérics, leánykökörcsin, sziklai csenkesz, homoki pimpó, árvalányhaj fajok, fürtös gyöngyike, lappangó sás, homoki nőszirom, csikófark. II. A víz és a talaj által befolyásolt fátlan társulások Szikesek A szikeseken a talaj felső rétegeiben erős a párolgás, nátriumionokban gazdag sófelhalmozódás történik. A magas sótartalom, s a következtében kialakult tömött talaj csak szárazságtűrő növények életfeltételeit biztosítja. 2

3 A növények gyökérzete nagy szívóerejű, hajtásuk a felszínen szétterülő. 1. A száraz szikeseket főleg tavasszal borítja víz, nyáron kiszáradnak. 2. A nedves szikesekre hosszabb ideig tartó vízborítottság jellemző. Száraz szikesek Szikes pusztarét Sovány csenkesz és a cickafarkfélék. Vakszik A talaj felső humuszos (A) szintje tejesen hiányzik, a felszínen a sófelhalmozódásos (B) szint látható. A kamilla és a sziki bárányparéj jellemző. Nedves szikesek Ecsetpázsitos sziki rétek: fehér tippan, réti ecsetpázsit; csetkákás sziki rétek: mocsári csetkáka, hernyópázsitos sziki rétek: ezek a legerősebben szikesedett rétek, hernyópázsit, sziki boglárka, szikfok: a vakszikkel megegyező talajviszonyok között alakul ki, sziki mézpázsit. A száraz és nedves szikesek legjellemzőbb területei a Hortobágyon, a Kiskunságon, a Kőrös-vidéken alakultak ki. A Hortobágyi- és Kiskunsági Nemzeti Parkok területén a száraz szikes puszta fennmaradását legeltetéssel biztosítják. A lelegelt füvekkel "eltávolítják" azt a szervesanyag-mennyiséget, melynek felhalmozódása a biológiai szukcessziót (a növényzet benépesülését: sziki erdős-sztyepprét sziki tölgyes kialakulását) biztosítaná. III. A víz által meghatározott társulások 1. Vízi növényzet Az álló- és folyóvizek társulásai tartoznak ide. A lebegő hínárok a nyílt vizek társulásai, melyekre leginkább a víz felszínén úszó és alámerült fajok jellemzőek, békalencse-fajok, rucaöröm, rence, békatutaj. Gyökerező hínártársulásokat a sekély vízben gyökerező növények alkotják, fehér tündérrózsa, vízitök, hínáros békaszőlő, békaliliom. 2. Nádasok Az 1-2 méteres sekély parti vizeket szegélyezik. Alacsony diverzitású társulások. A part felől érkező szennyező anyagok kiszűrésében óriási jelentőségük van. Nád, mellette a tavi káka és a gyékény. 3

4 3. Magassásos társulások, (zsombékosok) Sekélyvizű, vagy csak időszakosan vízzel borított ártereken alakultak ki. Átmenetet képeznek a mocsárrétek, láprétek felől a vizet szegélyező nádasok társulásai felé. Zsombéksás. 4. Mocsárrétek Friss vízellátású, üde talajú, nyáron kiszáradó területek, az Alföldön és nagyobb folyók mentén. Téti ecsetpázsit, orchideák: mocsári kosbor, csetkáka. 5. Láprétek Lefolyástalan, pangóvizes területeken, az egykori láperdők helyén találhatók. Az elpusztuló növényzetből a levegőtlen talajban tőzeg képződik. A tőzeges talaj felszínét tőzegmohák borítják. A láprétek fajtai a vízellátottságban különböznek. Forráslápok: források mentén. Átmeneti lápok savanyú talajokon. Tőzegmohalápok Gyomtársulások Bunting (1960): A gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai. A gyomnövények megjelenése a növényi vegetáció alkalmazkodása az ember által alakított környezethez. Az adott körülmények között számunkra káros bármilyen növényt gyomnövénynek tekinthetünk. Élőhelyek szerint: 1. Szántóföldön, legelőn. 2. Vágási területeken. 3. Bolygatott területeken, ruderáliákon, emberi lakóhelyek környékén. A gyomok kártételi formái A termőhely elfoglalása. A talaj vízkészletének felhasználása. A tápanyagkészlet felhasználása. Élősködés. Betegségek köztes gazdái, kártevők szaporítói. Termelési költség növelése. Termés értékének lerontása. Mérgező gyomok. 4

5 1. Vetési gyomtársulások Mezőgazdasági területek gyomtársulásai. A kalászosok gyomtársulásai. Pipacs, mezei szarkaláb. 2. Vágási gyomtársulások Erdőírtások helyén, fény- és nitrogénkedvelő gyomok jelennek meg. Málna, nadragulya. 3. A ruderális gyomtársulások Parlagterületeken, településeken, utak mentén, mindenféle bolygatott, ún. ruderális vagy romtalajokon fordulnak elő. Romtalajok a törmeléklerakó helyeken, szeméttelepek környékén fordulnak elő. Kígyószisz, csattanó maszlag (erősen mérgező), parlagfű. Taposott gyomtársulások nagyvárosokban találhatók, pl. nagy útifű. A gyomtársulásokat alkotó fajok jellemzői: R-strategisták, kompetíció tűrésük kicsi, zavarástűrésük nagy, N-ben gazdag talajokat kedvelik, élettelen környezeti tényezőkkel szemben tágtűrésűek, fénykedvelők, adventív fajok, özönnövények. A gyomtársulások elterjedése és fennmaradása folyamatos emberi hatás eredménye: o A vetési társulásokban rendszeres az emberi beavatkozás /szántás,/vetés,/aratás,/növényvédelmi munkák, /műtrágyázás, /ásás. o Az útszéli társulásokban folytonos/gyakori a taposás/ erózió / szennyezés / útkarbantartási munka. o A vágástársulás egyszeri erdővágás / esetleg fatelepítés / után alakul ki / a beavatkozás után tartósan (viszonylag) zavartalan. 5

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő.

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő. 1 Hazai fátlan társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A jelen fátlan társulásainak kialakulását az alapkőzet, talajtípus, a domborzat és a kitettség, a terület vízháztartása befolyásolja, ezért intrazonális

Részletesebben

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő.

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő. Vizsgakövetelmények Ismertesse a sziklagyepek előfordulásait, jellemző környezeti sajátságaikat, az itt élő fajok természetvédelmi jelentőségét. Sorolja fel a sziklagyepeket fenyegető fontosabb károsító

Részletesebben

Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban

Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők

Részletesebben

Fontos társulástani fogalmak

Fontos társulástani fogalmak Fontos társulástani fogalmak Növényzet (növénytakaró, vegetáció) Az ideális növénytársulás olyan növényközösség, amely - térben és idıben ismétlıdik, - fajkészlete hasonló, - meghatározott termıhelyi körülmények

Részletesebben

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány

Részletesebben

1.2.4.1.1 ÉLİHELYEK ELNEVEZÉSEI

1.2.4.1.1 ÉLİHELYEK ELNEVEZÉSEI 1. táblázat Általános Nemzeti Élıhely Rendszer kategóriái ÉLİHELYEK JELE TERMÉSZETES ÉLİHELYEK 1.2.4.1.1 ÉLİHELYEK ELNEVEZÉSEI A Hinarasok A1 Békalencsés, rucaörömös, tócsagazos úszóhínár A2 Rencés, kolokános

Részletesebben

Megoldások. OKTV 2008-09. 1. ford., 14. oldal. 11. B 12. A 13. E 14. D 15. C 16. C 17. B 18. E 19. A 20. D 21. B 22. BE 23. D 24. B 25. C 26.

Megoldások. OKTV 2008-09. 1. ford., 14. oldal. 11. B 12. A 13. E 14. D 15. C 16. C 17. B 18. E 19. A 20. D 21. B 22. BE 23. D 24. B 25. C 26. Megoldások OKTV 2008-09. 1. ford., 14. oldal. 11. B 12. A 13. E 14. D 15. C 16. C 17. B 18. E 19. A 20. D 21. B 22. BE 23. D 24. B 25. C 26. A OKTV 2009-10. 1. ford., 31. oldal. 26. A 27. B 28. C 29. D

Részletesebben

II. hazánk élôvilága. 1. Ökológiai alapismeretek. A szén körforgása. populáció

II. hazánk élôvilága. 1. Ökológiai alapismeretek. A szén körforgása. populáció II. hazánk élôvilága 1. Ökológiai alapismeretek A szén körforgása A növényeket azért hívjuk termelőknek, mert képesek a fotoszintézis folyamata során a légkörből vett szervetlen szén-dioxidból saját szerves

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

Magyarország zonális növényzeti övei

Magyarország zonális növényzeti övei Magyarország zonális növényzeti övei Klímazonális övek: 1. Montán bükkösök (800 m): Kőszeg-Szentgotthárdtól nyugatra, jegenyefenyvesbükkös, Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. 2. Szubmontán bükkösök

Részletesebben

Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András

Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András 1 Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András Éghajlat Hazánk területén három különböző klímatípus találkozik, amelyeknek az elemei az egyes években különböző erősséggel és gyakorisággal

Részletesebben

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései.

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései. ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései. A száraz sziklagyepek általános jellemzői Hegységeink

Részletesebben

Kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo-Festucetum pallentis) FVJ

Kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo-Festucetum pallentis) FVJ Mészkősziklagyepek Elsősorban a kémiai mállásra (híg szénsavas víz gyengén oldja) hajlamos mészkő alapkőzeten kifejlődő sziklagyepek, amelyek fajkészletére a kontinentális klímahatás, illetve a tengerszint

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program.

15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program. 15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program. Erdőssztyepek Magyarországon. Formációk a Föld vegetációzónái legnagyobb klimatikus

Részletesebben

Bevezetés a talajtanba X. Talajosztályozás: Váztalajok Kőzethatású talajok

Bevezetés a talajtanba X. Talajosztályozás: Váztalajok Kőzethatású talajok Bevezetés a talajtanba X. Talajosztályozás: Váztalajok Kőzethatású talajok www.geo.u-szeged.hu/~andi Magyarország talajainak főtípusai Váztalajok Kõzethatású talajok Barnaerdõtalajok Mezõségi talajok

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ 1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ GYEPESÍTÉS A GYAKORLATBAN. (Esettanulmányok a Hortobágyi Nemzeti Parkból) KAPOCSI István¹, DEÁK Balázs²

TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ GYEPESÍTÉS A GYAKORLATBAN. (Esettanulmányok a Hortobágyi Nemzeti Parkból) KAPOCSI István¹, DEÁK Balázs² TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ GYEPESÍTÉS A GYAKORLATBAN (Esettanulmányok a Hortobágyi Nemzeti Parkból) KAPOCSI István¹, DEÁK Balázs² ¹ Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, ² MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február

Részletesebben

Élőhelyvédelem. Gyepek védelme

Élőhelyvédelem. Gyepek védelme Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások

Részletesebben

A magyarországi termőhely-osztályozásról

A magyarországi termőhely-osztályozásról A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Név: Kvaszingerné Prantner Csilla Szak: Informatika Évfolyam: III. Tartalomjegyzék Az Aggteleki Nemzeti Park szövegrésze... 3 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park... 3 Tihany...

Részletesebben

Azok a külső környezeti tényezők, növényi szervesanyag mennyiségét két nagy csoportba sorolhatók.

Azok a külső környezeti tényezők, növényi szervesanyag mennyiségét két nagy csoportba sorolhatók. övid bevezetés a Grime-féle -- stratégia té koncepcióhoz Azok a külső környezeti tényezők, melyek korlátozzák ák az élő és elhalt lt növényi szervesanyag mennyiségét két nagy csoportba sorolhatók. Ezek

Részletesebben

Magyarország élőhelyei

Magyarország élőhelyei Magyarország élőhelyei Részletes rész III. Nagy József 2010. Készült a MÉTA Forrás CD, 2010 anyagainak a felhasználásával Összeállította: Molnár Zs., Bíró M. és Horváth F. MTA ÖBKI, Vácrátót Szikesek F1a

Részletesebben

Ökológia élőlényismeret 5. előadás. Gyomnövények

Ökológia élőlényismeret 5. előadás. Gyomnövények Ökológia élőlényismeret 5. előadás Gyomnövények A gyomnövény fogalma UJVÁROSI Miklós (1957): A természetes növényzetben nem fordulnak elő, csak kultúrterületeken, Vagy az ősi vegetáció tagjai, de kultúrterületeken

Részletesebben

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba 4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág

Részletesebben

A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI

A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI MAGYAR IGAZSÁGÜGYI AKADÉMIA BUDAPEST 2019. MÁRCIUS 28. Készítette: Dr. Kovács Attila Tvt. 60. AZ ÜGYÉSZ SZEREPE A TERMÉSZETVÉDELEMBEN

Részletesebben

Társulások Szerkesztette: Vizkievicz András

Társulások Szerkesztette: Vizkievicz András 1 2 Társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együtt létező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer. Természetes társulások:

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban

Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őrkerület-vezető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Szárazgyepek helyreállítása szeminárium Győr, 2015.05.20.

Részletesebben

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről 5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi

17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi 17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (......) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló

Részletesebben

Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK

Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK A SZIKLAGYEPEK JELLEMZŐI Pionír társulások szilárd alapkőzeten; a kőzet nagy foltokban a felszínen van Csekély talajborítottság,

Részletesebben

A kaszálás szempontjai természetvédő szemmel

A kaszálás szempontjai természetvédő szemmel A kaszálás szempontjai természetvédő szemmel Sipos Katalin Gyepeink értékei Magyarországon viszonylag nagy kiterjedésű és kiemelkedően változatos jellegű természetközeli gyep található. Gyepek az ország

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ TEMATIKÁJA

KÖZÉPSZINTŰ BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ TEMATIKÁJA KÖZÉPSZINTŰ BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ TEMATIKÁJA EMBER A TERMÉSZETBEN MŰVELTSÉGTERÜLET TÉMA: HAZAI TÁRSULÁSAINK ÉLŐVILÁGA BEVEZETÉS A tematika és a modulok használatáról A középiskolai középszintű fakultatív

Részletesebben

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/2017. Országos döntő évfolyam

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/2017. Országos döntő évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Pápai Zita, Szolnok Lektorálta:... Dr. Fülep Teofil PhD, Miskolc 2017. április 22. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/2017. Országos döntő 11-12. évfolyam Miután megoldottátok

Részletesebben

13. A magyar flóra veszélyeztetettsége. Veszélyeztető tényezők. Természetes veszélyeztetettség. Az emberi civilizáció káros hatásai.

13. A magyar flóra veszélyeztetettsége. Veszélyeztető tényezők. Természetes veszélyeztetettség. Az emberi civilizáció káros hatásai. 13. A magyar flóra veszélyeztetettsége. Veszélyeztető tényezők. Természetes veszélyeztetettség. Az emberi civilizáció káros hatásai. Területi igénybevétel. Termőhelyi viszonyokat megváltoztató tényezők.

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

16/2008. (VI. 3.) KvVM rendelet a Sághegyi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezelési tervéről

16/2008. (VI. 3.) KvVM rendelet a Sághegyi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezelési tervéről 16/2008. (VI. 3.) KvVM rendelet a Sághegyi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezelési tervéről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Felszíni vízformák 11.lecke Folyók A felszín feletti vizek csoportosítása I. Vízgyűjtő

Részletesebben

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének

Részletesebben

A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN

A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november

Részletesebben

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/461/2009. Tervezet a Maconkai-rét természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009. május A Maconkai-rét természetvédelmi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/86/2009. Tervezet a Bodrogszegi Várhegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009. május A

Részletesebben

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai.

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Natura 2000 fenntartási tervek készítése Honlap: www.bfnp.hu zalanatura2000@gmail.com Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Megyer Csaba osztályvezető Natura 2000 kijelölés, felmérések A

Részletesebben

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY BIIOLÓGIIA 10. évfolyam A feladatsorok összeállításában közreműködtek: Both Mária Fazakas Andrea Gadóné Kézdy Edit Holzgethán Katalin Kecskés Ferenc Kerényi Zoltán Lászlóné

Részletesebben

Szabó Attila 1, Babocsay Gergely 1, Bíró Tibor 1, Gulyás Gergely 2, Málnás Kristóf 2, Láposi Réka 1 & Tóth László 1

Szabó Attila 1, Babocsay Gergely 1, Bíró Tibor 1, Gulyás Gergely 2, Málnás Kristóf 2, Láposi Réka 1 & Tóth László 1 Az Erdőtelki Arborétum vizes élőhelyeinek természetvédelmi szempontú előzetes felmérése vízminőségi szempontok valamint néhány kiemelt növény- illetve gerinctelen és gerinces csoport alapján Szabó Attila

Részletesebben

Jellegzetes alföldi toposzekvens 1.csernozjom 2.réti csernozjom 3.sztyeppesedő réti szolonyec 4.réti szolonyec 5.szolonyeces réti talaj 6.réti talaj 7

Jellegzetes alföldi toposzekvens 1.csernozjom 2.réti csernozjom 3.sztyeppesedő réti szolonyec 4.réti szolonyec 5.szolonyeces réti talaj 6.réti talaj 7 Az Alföld talajai Novák Tibor 2006. 05. 02. Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Jellegzetes alföldi toposzekvens 1.csernozjom 2.réti csernozjom 3.sztyeppesedő réti szolonyec 4.réti szolonyec 5.szolonyeces

Részletesebben

Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó. Természetszerű növényalkalmazás bányákban

Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó. Természetszerű növényalkalmazás bányákban Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó Természetszerű növényalkalmazás bányákban BCE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék * eszter.kato@uni-corvinus.hu Összefoglalás A bányák rehabilitációja során telepítendő

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/957/2008. Tervezet a Dunaszentgyörgyi-láperdő természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember A Dunaszentgyörgyi-láperdő

Részletesebben

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4.1. Termohelyi adottságok A térség síkvidék, mely a Tisza és a Körös találkozásától délkeletre fekszik, kedvezotlen domborzati adottság nélkül.

Részletesebben

A MAGYAR ALFOLD VE::DETT NOVE::NYEI. Irta és fényképezte: dr. Németh Ferenc dr. Seregélyes Tibor Lektorálta: Vízy Istvánné dr.

A MAGYAR ALFOLD VE::DETT NOVE::NYEI. Irta és fényképezte: dr. Németh Ferenc dr. Seregélyes Tibor Lektorálta: Vízy Istvánné dr. A MAGYAR ALFOLD VE::DETT NOVE::NYEI. Irta és fényképezte: dr. Németh Ferenc dr. Seregélyes Tibor Lektorálta: Vízy Istvánné dr. Szerkesztette: B. Zsédenyi Judit A magyar flóra hozzávetőleg 2250 virágos

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Bugac Nagyközségi Önkormányzat

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Bugac Nagyközségi Önkormányzat I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Bugac Nagyközségi Önkormányzat 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

Hazai vízi társulások

Hazai vízi társulások Társulások Hazai vízi társulások Hol Befolyásolja planktonok Lebegő hínár Gyökerező hínár Álló és lassan folyó víz Fény,(víz F,K tul.) Szintezettség van van Víz felszínén,vagy kicsit besüllyedve N Kék-,zöldmoszat

Részletesebben

Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében

Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Fenntartható tájhasznosítás a Peszér-adacsi réteken Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Miről lesz

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

EGY TERMÉSZETKÖZELI AGROGÉN TÁJ SZERKEZETI ÉS FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA-BIHARUGRAI MINTATERÜLET Duray Balázs 1, Hegedűs Zoltán 2

EGY TERMÉSZETKÖZELI AGROGÉN TÁJ SZERKEZETI ÉS FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA-BIHARUGRAI MINTATERÜLET Duray Balázs 1, Hegedűs Zoltán 2 EGY TERMÉSZETKÖZELI AGROGÉN TÁJ SZERKEZETI ÉS FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA-BIHARUGRAI MINTATERÜLET Duray Balázs 1, Hegedűs Zoltán 2 1. Bevezetés A dolgozat egy komplex tájökológiai vizsgálatot mutat be a Körös-Maros

Részletesebben

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább

Részletesebben

3. Sziki gyepek. + Időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó öntésterületeken.

3. Sziki gyepek. + Időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó öntésterületeken. 3. Sziki gyepek Általában sztyeppklímán Tavasszal átnedvesedő talaj nyáron kiszárad Talaj mélyéről kioldott sók párolgás miatt felszínre fsz-i sókiválások Sókoncentráció, humusztartalom alapján osztályozható

Részletesebben

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan

Részletesebben

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj SZKA208_26 Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj tanulói LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK 8. évfolyam 289 26/1 A TALAJ ÖSSZETEVŐI A homok kis kőszemcsékből áll, melyek gömbölyded vagy sokszögű formát

Részletesebben

7. melléklet. Fotódokumentáció. A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek

7. melléklet. Fotódokumentáció. A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek 7. melléklet Fotódokumentáció A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek 7. melléklet 2004.11.15. N1. kép Az erőmű melletti Duna ártér puhafaligetekkel,

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme

Részletesebben

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Legelők létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Sok legelő esetén kockázatot jelent más földhasználati mód, vagy éppen a

Részletesebben

Honvédelem és természetvédelem a Kisalföldön

Honvédelem és természetvédelem a Kisalföldön Tisztelt Természetvédő Barátunk, Kedves Olvasó! A Life+ közösségi program finanszírozásával 2009 februárjában négy szervezet együttműködésével, a hazai honvédelmi-természetvédelmi akciócsomag részeként,

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A FÖLDMŰVELÉSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A főbb talajtípusok hatása a talajművelésre Előadás áttekintése Az egyes főtípusba tartózó mezőségi talajok erdőtalajok

Részletesebben

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről 19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában

Részletesebben

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem Élőhelyvédelem Élőhelytérképezés Az ÁNÉR első változata 1997-ben jelent meg a hazai NBmR fejlesztéseként. (Ez még nagyban hasonlított a klasszikus cönológiai rendszerhez.) A folyamatos adatgyűjtés és tapasztalat

Részletesebben

A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer.

A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer. Társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer. Természetes társulások:

Részletesebben

Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék

Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék Magyarország növényvilága Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet 7-608 szoba 20-90-555/1718 mellék tothz9@ludens.elte.hu Cserjések és szegélyek +J1a3 +M678 +P2abc J Liget- és láperdők Liget- és láperdők J3

Részletesebben

I. forduló Megoldás. 1. Mozizzunk együtt!

I. forduló Megoldás. 1. Mozizzunk együtt! I. forduló Megoldás 1. Mozizzunk együtt! Tekintsétek meg figyelmesen a következő linken található rövid video filmet, https://www.youtube.com/watch?v=n5w1ogf_be0, majd ismerjétek fel a kisfilm szereplőit,

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

1. feladatsor megoldása

1. feladatsor megoldása megoldása 1. feladat I. Atlasz használata nélkül a) 1. Popocatépetl A: Mexikóváros 2. Vezúv B: Róma 3. Fuji C: Tokió 6 pont b) rétegvulkán/sztratovulkán c) közeledő/ütköző 2. feladat a) városok folyók

Részletesebben

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Egységes szerkezet! Lezárva: 2012. 06. 07. Nagycenk Község Önkormányzat

Részletesebben

A parlagfű Magyarországon

A parlagfű Magyarországon Előadás a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Csongrád, 2012. június 5. A parlagfű Magyarországon Szerzők: Dr. Juhászné Halász Judit Exner Tamás Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület A parlagfű bemutatása

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola A versenyző kódja: TER... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS

Részletesebben

Ökológiai földhasználat

Ökológiai földhasználat Ökológiai földhasználat Ökológia Az ökológia élőlények és a környezetük közötti kapcsolatot vizsgálja A kapcsolat színtere háromdimenziós környezeti rendszer: ökoszisztéma Ökoszisztéma: a biotóp (élethely)

Részletesebben

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( ) Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai

A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai Takács Gábor Fertő-Hanság Nemzeti Park Dr. Király Gergely Botond Nyugat-Magyarországi Egyetem A láprét és környéke története Köztudomású, hogy a római korban

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1342/2008. Tervezet a Megyaszói-tátorjános természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter

Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők Bodonczi László Őriszentpéter Két szakmai vélemény Koloszár: A szálaló üzemmód bevezetésére a bükkösök területének 25 %-án, azaz erdőterületünk maximum 2 %-án nyílik

Részletesebben

A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei. 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot

A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei. 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot Fő cél: A HMKÁ által meghatározott előírások együttes célja a mezőgazdasági földterületek jó

Részletesebben

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november

Részletesebben

A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer.

A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer. T á r s ul á s o k Szerkesztette: Vizkievicz András A társulás életközösség, biocönózis - egy adott helyen, adott időben együttlétező populációk életközössége. Stabil, önszabályozó rendszer. Természetes

Részletesebben

A NÖVÉNYÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYOZÁSA

A NÖVÉNYÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYOZÁSA A NÖVÉNYÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYOZÁSA TERMÉSSZABÁLYOZÁS GYEPJAVÍTÁSI MÓDSZEREK GYEPJAVÍTÁSI MÓDSZEREK KÖZVETLEN MÓDSZEREK Gyeptörés Gyeptelepítés felülvetés KÖZVETETT MÓDSZEREK Gyomirtás, gyomszabályozás

Részletesebben

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Erdőművelés Erdőhasználat Erdőtervezés. Termőhely klíma hidrológiai viszonyok talaj kölcsönhatás az erdővel

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Erdőművelés Erdőhasználat Erdőtervezés. Termőhely klíma hidrológiai viszonyok talaj kölcsönhatás az erdővel 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

A Berekböszörmény-körmösdpusztai legelők (HUHN20103) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület. fenntartási terve

A Berekböszörmény-körmösdpusztai legelők (HUHN20103) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület. fenntartási terve A Berekböszörmény-körmösdpusztai legelők (HUHN20103) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Debrecen 2014 Ügyfél Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Együttműködő partnerek BioAqua

Részletesebben