XIX. BOLYAI KONFERENCIA március

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XIX. BOLYAI KONFERENCIA. 2014. március 22-23."

Átírás

1 XIX. BOLYAI KONFERENCIA március

2

3 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1992-ben alapított természettudományos és informatikai szakkollégiuma, a Bolyai Kollégium immár tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Bolyai Konferenciát. A Konferencia célja, hogy a hallgatók rövid, közérthető előadásokban vagy posztereken ismertessék munkájukat, kutatási és érdeklődési területüket, vagy bemutassanak egy-egy érdekes témát. Ezáltal szeretnénk betekintést nyújtani a Kollégiumban folyó szakmai tevékenységbe, a Kollégium életébe. A Konferenciára az ország többi felsőoktatási szakkollégiumából, illetve egyeteméről is hívunk előadókat, lehetőséget teremtve a különböző érdeklődésű hallgatók közötti kapcsolatteremtésre, a már meglévő kapcsolatok szorosabbra fűzésére. 1

4 XIX. BOLYAI KONFERENCIA március 22. 7:45 Regisztráció 9:00 Megnyitó 9:20 Plenáris előadás Bojár Gábor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikus diplomát ban ben két társával megalapította a Graphisoftot azzal a céllal, hogy saját fejlesztésű szoftvereivel lépjen ki a nemzetközi piacra. A Graphisoft termékeit közel százezer építész illetve építőipari szakember használja a világ 80 országában és a cég ma már az egyik legnagyobb Közép-Európában alapított multinacionális vállalattá nőtte ki magát. Továbbá másik nagy sikertörténete, az elmúlt években alapított különleges oktatási intézmény, az Aquincum Institute of Technology (AIT), melynek nem titkolt célja, hogy a szoftvermérnök-képzés egyes részterületein a világ legjobb oktatását nyújthassák ban a Wall Street Journal Közép-Európa tíz legsikeresebb vállalkozója közé választotta. Számos hazai kitüntetésben is részesült, ezek közül a legrangosabb a Magyar Köztársaság Széchenyi-díja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal, 2007 januárjában pedig elnyerte az Ernst&Young által alapított Enterpreneur of the Year 2006 díjat. Két évtizedig volt a Graphisoft elnök-vezérigazgatója. Tagja volt a Richter Gedeon Rt. igazgatóságának és a Soros Alapítvány Kuratóriumának. 10:20 Szünet 2

5 10:40 Hubai Tamás (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Szabad-e mintát venni egy hálózatból? Mi köze az emberi kapcsolatoknak a mikrochipekhez, a fehérjék kölcsönhatásának az internethez vagy épp az agyidegeknek a kristályrácsokhoz? Első ránézésre talán nem sok, mégis mindegyiket egy közös modellel szoktuk jellemezni: a számítógépeket, molekulákat vagy neuronokat egy gráf (vagyis hálózat) csúcsainak tekintjük, ahol a kapcsolatokat a köztük futó élek jelképezik. További hasonlóság, hogy ezek a gráfok rendkívül nagyok: sokmillió vagy akár milliárd csúcsuk van, amikhez gyakran nem is férünk hozzá közvetlenül, így arra kényszerülünk, hogy mintát vegyünk belőlük. Sajnos azonban vannak olyan kérdések, amiknél akármilyen ügyesen veszünk mintát és következtetünk belőle, szükségképpen hibás választ kapunk egyszerűen azért, mert a minták ebből a szempontból nem jellemzik jól a hálózatot. Előadásomban a ritka gráfok konvergenciaelméletén keresztül arra keressük a választ, hogy milyen esetekben helyes mégis mintavételezést alkalmazni. 11:00 Héra Kornélia (Bolyai Kollégium): Kakeya-halmazok és kapcsolódó problémák A matematika kedvelői előtt a matematika szépsége sokféleképpen megnyilvánulhat. Egyik megnyilvánulási formája például, amikor egy kérdésre a várakozásoktól teljesen eltérő, meglepő választ kapunk. Egy ilyen kérdés volt S. Kakeya japán matematikus 1917-ben felvetett kérdése is: Melyik az a legkisebb területű síkbeli tartomány, amelyben egy egységnyi hosszúságú szakasz megfordítható, azaz folytonos mozgással önmagába vihető úgy, hogy közben 180 o -os fordulatot tesz, tehát ellentétes irányban érkezik vissza önmagába? Az ilyen tulajdonságú halmazokat Kakeya-halmazoknak nevezzük. Egyszerű példák Kakeya-halmazra az egységnyi átmérőjű körlap, illetve az egységnyi magasságú szabályos háromszög, hiszen könnyen láthatóan megfordítható bennük az egységhosszú szakasz. Ezeknél azonban sokkal bonyolultabb Kakeya-halmazok is léteznek. A kérdésre a meglepő válasz pedig így hangzik: Nincs legkisebb területű Kakeya-halmaz. Pontosabban: Tetszőlegesen kis számhoz létezik olyan Kakeyahalmaz, amelynek területe kisebb a számnál. Előadásom során szeretném bemutatni a Kakeya-halmazok vizsgálatának fontosabb ötleteit, módszereit, a témakörben fel- 3

6 merülő egyéb problémákat, és kitérek Dr. Laczkovich Miklós témavezetésével végzett kutatásunk főbb eredményeire is. 11:20 Földvári Attila (Hatvani István Szakkollégium): Az egymillió dolláros kérdés Noha bizonyos egyenleteket számítógép segítségével könynyedén megoldhatunk, más típusú egyenletek megoldásainak meghatározása reménytelen feladat, akár szuperszámítógéppel is. Vajon miben különböznek ezek a problémák egymástól? Mire jók a pozitív eredmények és mire használhatunk egy megoldhatatlannak tűnő problémát? Az előadásban a modern matematika egy híres problémájával, a P=NP sejtéssel foglalkozunk. Egyenletek és egyenletrendszerek segítségével példákat adunk gyorsan megoldható problémákra. Bemutatjuk, hogy miért nehéz bizonyos egyenletek megoldásait meghatározni és mit is jelent ez. Néhány gyakorlati példa és alkalmazás segítségével szemléltetjük, hogy ez az elméleti matematikai kérdés mekkora szerepet játszik a hétköznapokban. Így világossá válik, hogy mennyire hasznos lehet a gyakorlatban egy gyors egyenletmegoldó eljárás, vagy épp egy megoldhatatlannak tűnő egyenlet. 11:40 Sipos Lehel (Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet): Eljuthatsz-e az úti célhoz lányokat követve? Miért érdekesek számodra is a hálózatok? Hálózatok mindennapi életünknek szinte minden területén előfordulnak. Ennek ellenére mélyreható vizsgálatukkal az átlagember nem túl sokat foglalkozik. Előadásom célja, hogy érdekes hétköznapi példák bemutatásával közelebb vigye a különböző területeken dolgozó értelmiségiekhez a hálózatok elméletét, kiemelve a leszűrhető következtetések gyakorlati hasznát. A közérthetően megfogalmazott bemutató rövid bevezetővel indul, melyet néhány szemléletes, ugyanakkor aktuális hálózatelméleti feladat követ (mint pl. cégszervezési problémák, Románia regionális felosztása). A tárgyalás során neves hálózatelméleti szakemberek kutatási eredményeire támaszkodom. Ezután a hálózatok néhány lehetséges tulajdonságát ismertetem röviden, a perkoláció szemléltetésére egy saját humoros példát hozva. Szimulációmban azt tanulmányoztam, hogy férfiak milyen valószínűséggel jutnak el kiszemelt úti céljukhoz kizárólag hölgyeket követve. Az eredmények kapcsán arra is kitérek, hogy miért előnyös, ha egy hálózatelméleti szakember fizikus végzettséggel is 4

7 rendelkezik. Végül saját kutatási területembe vezetem be a hallgatóságot, felvázolva, hogyan javítható a paksi atomerőmű biztonságossága és gazdaságossága speciális hálózatok segítségével. 12:00 Éltető Noémi (Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium): Személyiségvonások a komplex problémamegoldás neurális modelljében A kognitív tudományok célja, hogy az ember mentális műveleteit mélyrehatóan, lépésekre bontva megértsék, s erre a számítógépes modellezés alkalmasnak bizonyult. Az emberi problémamegoldás szimulálásában a neurális analógia a legtermékenyebb, ezért kutatásunk célja egy ilyen hálózati modell megalkotása. A probléma helyes megoldásához szükséges tudás egy neurális hálózati modellben nem más, mint egy aktivációs mintázat. Az általunk használt rendszer új problémák megoldását a folyamatos pozitív vagy negatív visszajelzésnek, az ún. távolságalapú jutalmazásnak köszönhetően képes megtanulni. Ismert tény, hogy az egyének között jelentős eltérés mutatkozik a problémamegoldás módját és sikerességét tekintve, de nem feltétlenül az IQ vagy tapasztalat függvényében. Kutatásunk során olyan modellt dolgozunk ki, amely magában foglalja és valósághűen manifesztálja a különböző személyiségvonások sajátosságait. A modell azért újszerű és hasznos, mert a személyiségvonásokat csupán néhány a hálózati dinamikát meghatározó paraméter képviseli. 12:20 Ebéd 13:20 Barti Benjámin (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Az ecetmuslica és az agykutatás Napjainkban a biológia legintenzívebben kutatott területe az emberi agy. Szöveti összetettségét és komplexitását figyelembe véve nem véletlen, hogy működésével és felépítésével kapcsolatban manapság is sok kérdés merül fel. Pontos ismerete azonban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az idegrendszert érintő betegségekre gyógymódokat találhassunk, ez pedig indokolja a kutatások széleskörű kiterjesztését. Az idegrendszert két fő sejttípus építi fel: a sokat tanulmányozott idegsejtek, valamint a gliasejtek. A közelmúlt kutatási 5

8 eredményei alapján bebizonyosodott, hogy az idegsejtek kiemelkedően fontos szerepe mellett a gliasejtek sem csupán az idegrendszer passzív résztvevői. Meghatározó szerepük van annak működésében és az azt érintő betegségek kialakulásában is. Valószínű azonban, hogy korántsem ismert még a gliasejtek összes funkciója. Kísérleteimben transzgenikus ecetmuslica törzseken folytattam vizsgálatokat, mely során az idegrendszerben jelen lévő gliasejtek genetikai módosításával és neuroanatómiai vizsgálómódszerek kombinációjával próbáltam új funkcionális információkhoz jutni. Hogy tud egy ilyen tőlünk rendszertanilag távol elhelyezkedő faj segítséget nyújtani agyunk komplex működésének megértésében? Előadásomban erre a kérdésre kereshetjük a választ. 13:40 Kuglics Alexandra (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Paprika, passzold ide a vírusod! avagy: nagy ugrások a vírusok gazdaspecifitásában A vírusok olyan élettelennek tekintett entitások, melyek a baktériumoktól, a növényeken és gombákon át, az állatokig az élővilág minden csoportját parazitálják sőt még egymást is. De mi akadályozza meg, hogy egy növényi vírusként ismert élősködő megbetegítsen egy állatot, akár egy embert? Képesek-e rá, hogy gazdaspecifitásukat ekkora ugrásokkal megváltoztassák, és vajon mennyi időre lehet szükségük ehhez? Van-e egyáltalán olyan gátja, amit biztos védelemként foghatunk fel, vagy kezdhetünk félni? A tudomány régóta foglalkozik a kérdéssel, és ma már számos olyan esetet ismer, melyben a vírus olyan gazdaspektrummal rendelkezik, mely átível az élővilág nagy csoportjain. A vírusok evolúciós változékonyságát, átalakulásuk gyorsaságát és működési módjaik sokszínűségét ismerve akár ijesztő lehetőségekhez is eljuthatunk. Előadásomban ezen példákból merítve kívánok ízelítőt adni ebből az igen fontos kérdéskörből. 14:00 Mentes Anikó (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Különleges vizes élőhelyek sajátos fotoszintetizáló mikroszervezeteinek vizsgálata a Kárpát-medencében Sós tavak a Földön mindenhol megtalálhatóak, amelyektől a sóösszetételük miatt elkülöníthetőek az ún. szikes tavak. Hazánkban a sekély szikes vízterek fontos természeti értékeket kép- 6

9 viselnek. Erdély sós tavai mélyebbek, amely lehetőséget biztosít diverz és egyedi mikrobiális közösségek kialakulására. Mindkét víztípusban megfigyelhetőek ún. fotoautotróf pikoplankton szervezetek (<2Ñm). Kutatásom során a kiskunsági Zab-székből származó szikes, és az erdélyi Tarzan-tóból és Medve-tóból származó sós vízmintában levő fotoautotróf pikoplankton faji összetételét vizsgáltam meg. Zab-széken az irodalomban közölt egyik legmagasabb mértékű zöldalga tömegprodukció volt megfigyelhető. A Tarzan-tavi és Medve-tavi vízminták előzetes mikroszkópos vizsgálata azt sugallta, hogy a pikocianobaktériumok jelentősége az erdélyi sós tavakban meghatározó. A mintákat molekuláris biológiai technikák segítségével vizsgáltam: taxonómiai vizsgálatra alkalmas DNS szakaszok klónozásával és szekvenálásával. Az eredmények azt mutatták, hogy Zab-széken új Chlorophyta taxonok felelősek a rendkívüli vízvirágzásért; a sós tavak fotoautotróf pikoplankton közösségét pedig főleg tengeri környezetekből leírt cianobaktérium csoportok tagjai alkották, ami szintén egyedi megfigyelés. 14:20 Vass Panna (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): -galaktozidáz enzim szilárd formulálása Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb fejlődés mutatkozik a humán egészségügyi biotechnológia terén, melynek következtében napjainkban a biotechnológiai eredetű gyógyszerkészítmények szerepe rohamosan növekszik. A biotechnológia jelenlegi és várhatóan tovább erősödő térnyerése a gyógyszerkutatásban a készítményfejlesztést is új kihívások elé állítja, mivel a biohatóanyagok érzékenysége nagyban megnehezíti szilárd formulálásukat. A kísérletek során a tejcukorérzékenység kezelésére alkalmazott laktáz enzim szilárd formulálásának lehetőségét vizsgáltam. A laktóz intolerancia vagy egy olyan enzimhiányos vagy csökkent enzimműködéses emésztési zavar, melynek során a vékonybélben nem termelődik szükséges mennyiségű laktáz enzim, vagy annak működése nem megfelelő. Célom az volt, hogy olyan hatékony és kíméletes szárítási technológiát fejlesszek, ami versenyképes alternatívát jelenthet a jelenleg igen elterjedt viszont idő- és energiaigényes fagyasztva szárítással szemben. Az általam alkalmazott technológia az elektrosztatikus nanoszálképzés volt, ami a textiliparban széles körben elterjedt, azonban a gyógyszeripari alkalmazása még csak kezdeti fázisban van. Előnye, hogy rendkívül kíméletes, pillanatsze- 7

10 rű szárítást biztosít, emellett folyamatos, és alacsony energiaigényű technológia, amiből következően gazdaságos termelést tesz lehetővé. 14:40 Farkas Zita-Ágota (Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet): Szerkezeti színek a természetben Dolgozatom egy 2011-es kutatáson alapszik, melyet az MFA Nyári Iskola keretén belül végeztem. Célom bemutatni, hogy a közhiedelemmel ellentétben a lepkék szárnyait nem kizárólag kémiai eredetű festékanyagok teszik színessé, ahogyan ezt egy irodalomkritikus, Kontra Ágnes is találóan megfogalmazta: A természetben nincsenek színek. A természetben anyagok vannak, struktúrák, kölcsönhatások, törvényszerűségek, folyamatok, és még ki tudja, mi minden. Ez egy nagyon jó megközelítése a színek birodalmának, melyhez nagymértékben hozzájárulnak a lepkeszárnyakat alkotó fotonikus kristályok. A lepkeszárnyak szerkezetét különböző nagyítású mikroszkópos, illetve elektronmikroszkópos képek szemléltetik, spektrumukat pedig kétféle módszerrel is feltérképeztük. Ezek ismertetése mellett szó esik arról is, hogy milyen módon lennének felhasználhatók a lepkeszárnyakat tartalmazó cellák a gázérzékelők fejlesztési területén, ugyanis a fotonikus kristályok színe jelentősen függ a környezet törésmutatójától. 15:00 Poszterbemutató 15:40 Nemes Evelin (Jedlik Ányos Szakkollégium): Jobb- és balkezes molekulák Már csaknem két évszázada ismert, hogy vannak olyan vegyületek, amelyek elforgatják a síkban polarizált fény rezgési síkját, így ezeket optikailag aktív vegyületeknek nevezzük. Azokat a molekulákat, amelyek nem hozhatók fedésbe tükörképükkel, királis vegyületeknek, az ilyen viszonyban lévő szerkezeteket pedig enantiomer vegyületpároknak hívjuk. Az enantiomerek a síkban poláros fény síkját azonos mértékben, de ellentétes irányokban forgatják el. Skaláris fizikai és termodinamikai tulajdonságaik megegyeznek, kémiai tulajdonságaik királis reagensekkel szemben eltérőek. A katalitikus folyamatok a zöld kémia fontos területét képezik, hiszen az atomhasznosítási tényező és a szelektivitás növelésével csökkenthető mind a felhasznált kiindulási anyagok, mind 8

11 a képződött melléktermékek mennyisége. Az aszimmetrikus katalitikus reakciók további előnye, hogy a királis információt kis mennyiségű katalizátor képes átadni nagy mennyiségű terméknek. A királis katalizátor lehet például optikailag aktív ligandumot tartalmazó átmenetifém-komplex. Az előadásban bemutatom a jobb- és balkezes kiralitás megjelenését a művészetben és természetben, szerepét a biológiai hatásban, végezetül beszámolok a foszfit ligandumok sztereoelektronikus tulajdonságainak vizsgálatáról palládium-katalizált aszimmetrikus allil-helyzetű szubsztitúciós reakciókban. 16:00 Eördög Ádám (Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium): Fluorogének szintézise és alkalmazása az élő sejtekről történő képalkotásban A biokémia egyik fő kihívása, hogy az élő rendszerekben végbemenő molekuláris folyamatokat időben és térben minél pontosabban követni tudja. Ebben nagy előrelépést hozott a zöld fluoreszcens fehérje alkalmazása, mely rekombináns DNS technika segítségével elsőként tette lehetővé a sejt alatti mérettartományában a szelektív jelölést. A fehérje festékmolekulák alkalmazhatóságának azonban számos korlátja van, így felmerül az igény más fluoreszcens jelölésre alkalmas anyagok iránt. Ilyen anyagoknak számos követelmények kell eleget tenni az alkalmazhatóság érdekében. Amellett, hogy spektrális követelményeknek meg kell feleljenek, minél szelektívebben kell kötődjenek a jelölendő molekulákhoz, miközben a sejt többi alkotójával ne lépjenek reakcióba, valamint stabilitásuk is fontos szempont. Egy lehetséges módszer, hogy jelölőinket egy ún. bioortogonális reakció során, kovalens kötéssel kötjük a célvegyülethez, mely ennek hatására lesz fluoreszcens. Így sejten a kívüli eredetű festékmolekulánkat bejuttatva in vivo festjük meg a vizsgálandó természetes molekulákat, kiemelkedő szelektivitással. Előadásomban ezen festékek alkalmazásának elméletét, valamint az általam szintetizált két festéket szeretném bemutatni. 16:20 Bacsó András (Bolyai Kollégium): Katalízis a kezdetektől a legújabb irányzatig, az organokatalízisig Az élő szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatok döntő többsége spontán nem menne végbe. Azonban a reakciókhoz létezik egy-egy speciális molekula, vagy molekula-komplex, mely 9

12 katalizátorként közreműködve elősegíti az adott reakció lezajlását. De vajon hogyan lehetséges ez? Mit tudnak ezek a molekulák, hogyan segítik a reakciót, és mi az oka annak, hogy specifikusak? Előadásom elején ezekre a kérdésekre adnék választ. A katalízis lehetőségére az ember már azelőtt rájött, hogy a szervezetünk biomolekuláit részletesebben ismerte volna. Azonban ennek a területnek folyamatosan fejlődnie kell, ugyanis mindig találunk új, rosszul zajló reakciókat, melyeken segíteni szeretnénk. Milyen katalizátorokat talált fel az emberiség, milyen irányvonalak rajzolódtak ki? Végül előadásom végén a két téma egyesül, ugyanis az enzimeknek elnevezett biomolekulákat részletesebben megismerve, gyakorlatilag atomi szinten láthatjuk őket, így lehetőségünk nyílik tanulni a természettől. Ebből a tanulási folyamatból született meg az organokatalízis. Milyen kihívásokkal kell szembenéznünk ezen az új területen, milyen eredményeket értünk/érhetünk el? 16:40 Koltai András (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Ciszteinek szerkezetstabilizáló hatásának vizsgálata minifehérjékben Napjainkban a gyógyászatban egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a fehérje és peptid hatóanyagok, elsősorban a receptorkötés nagyfokú specifitásával magyarázható kedvező mellékhatás-profiljuknak köszönhetően. Ezen hatóanyagok esetében kulcsfontosságú kérdés a biológiailag aktív konformer stabilizálása. A Trp-kalitka minifehérjék széles körben elterjedt modellrendszerek a fehérje térszerkezet-kutatással foglalkozók körében, elsősorban gyógyászati relevanciájuknak köszönhetően. Kutatócsoportunk a közelmúltban elsőként tervezett és állított elő olyan Trp-kalitka minifehérjéket, melyekbe a belső mozgékonyság redukálása és a szerkezet stabilizálása céljából diszulfidhíd került beépítésre. Munkám során a diszulfidhíd szerkezetstabilizáló hatását, illetve a diszulfidhíd redukciójának hatására bekövetkező szerkezeti és dinamikai változásokat vizsgáltam NMR spektroszkópiával. A Trp-kalitka szerkezetének stabilizálása céljából, a konformáció megtartásával diszulfidhíd került beépítésre, ami várakozásunknak megfelelően stabilizálta a szerkezetet. Meglepő módon a diszulfidhíd redukciójával nem kaptuk vissza az erede- 10

13 ti, ciszteint nem tartalmazó molekulát, hanem annál stabilabb struktúrához jutottunk. A ciszteinek tehát a diszulfidhíd redukciója után is nagymértékben stabilizálják a szerkezetet. 17:00 Babinszki Bence (Bolyai Kollégium): Mesterséges levelek a jövő hidrogéngenerátorai Világunkban egyre nagyobb problémákat vet fel az emberiség folyamatosan növekvő energiaszükséglete. A fejlődés fenntartásához azonban szükséges olyan új források felkutatása, amelyek gazdaságos, ám környezetkímélő alternatívákat jelentenek a fosszilis energiahordozókkal szemben. A hidrogén, mint tiszta üzemanyagként való használatának lehetőségei már régóta foglalkoztatja a mérnökök fantáziáját, azonban mesterséges előállítása egyelőre nem nyereséges. Az olcsó hidrogéngáz fejlesztését a napenergiával történő vízbontás jelentené. Ennek a folyamatnak a technikai megvalósításának kulcsát az ún. mesterséges levelek adnák, amelyek a növényi levelekhez hasonlóan a napfényt alakítják át kémiai energiává, a kívánt, saját felhasználású energiahordozó formájában. Előadásomban az eddigi ölteteket és elért eredményeket szeretném bemutatni erről az ígéretes kutatási területről, hogy miként is igyekeznek a kutatók megalkotni a mesterséges leveleket. 17:20 Szünet 17:40 Éva Csaba (Bolyai Kollégium): Személyes indítékok szerepe a történelemben Gyakran elhangzó állítások, hogy a történelmet, a politikát a pénz, a gazdasági kényszer mozgatja vagy éppen a társadalmi folyamatok érlelik meg, pl. úgy hogy előbb-utóbb kitermelik a megfelelő vezetőt. Olyan vezetőink vannak, amilyeneket megérdemlünk, tartja a mondás. Valóban ennyire egyszerű lenne? Történelmet szerető, azt gyakran olvasó amatőrként meggyőződésem, hogy nem. A történelmet emberek írják, alakítják és esetenként torzítják. Így olyan személyes indítékoknak, vágyaknak is, mint szerelem, becsvágy, sértődöttség, harag vagy éppen bosszúvágy, esetenként kiemelkedő szerepük van az események alakulásában. Több király háborút viselt, más lemondott a trónról szerelméért. Történelmi szempontból nem volt kevésbé jelentős Clinton elnök és Monica Lewinsky viszonya sem. A 11

14 jelenlegi ukrán válságot is részben több korábbi, merően személyes döntés magyarázza. A személyiség, illetve a személyes motivációk hatására mutatok be néhány érdekes példát különböző történelmi korokból. 18:00 Mokos Judit (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A jó emberek majd segítenek. Te jó ember vagy? Az altruizmus motivációi evolúciós szemmel A jó emberek majd segítenek. Te jó ember vagy? Ezzel a kampány szöveggel indított plakátsorozatot az egyik nagy hazai önkénteseket foglalkoztató és adományokat gyűjtő szervezet, amelynek a működtetését is főleg önkéntesek biztosítják. De vajon mi veszi rá az embert arra, hogy önkénteskedjen vagy adományozzon? Az önzetlen segítségnyújtás, azaz az altruizmus belénk van kódolva. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az emberek kulturális háttértől függetlenül szívesen segítenek a másiknak, sőt, mindezért viszonzást sem várnak. Az ember evolúciós múltjában nagyon erős szelekció hathatott (és hat még ma is) az altruizmus kialakulására. Vajon milyen tényezők tehették sikeressé (adaptívvá) ezt a viselkedést? Tényleg önzetlen az a segítség, amit vadidegeneknek nyújtunk? Valóban nem nyerünk rajta semmit? És tényleg jó embernek gondoljuk azt, aki segít? Előadásomban a fenti kérdésekre egy evolúcióbiológus szemén keresztül keresem a válaszokat. 18:20 Török Csenge (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Azért is alszunk, hogy emlékezzünk? Az alvás alapvető fontosságú mind a hüllők, madarak és emlősök, mind pedig az ember szempontjából, azonban a fajok között jelentős különbségeket is tapasztalhatunk súlytól, életviteltől éjszakai vagy nappali életmódtól függően. Az alvást vizsgálhatjuk biológiai és pszichológiai szempontból egyaránt, de ezek egymástól korántsem elválasztható folyamatok. Az alvás szerepet játszik a test és az agy regenerációjában, ugyanígy az érzelemfeldolgozásban is. Bizonyos elméletek kiemelt fontosságúnak vélik a tanulás memóriakonszolidáció és alvás kapcsolatát. A nap folyamán szerzett információk alvás során raktározódnak, az érintett agyi pályák és kapcsolatok megerősödnek, feltéve ha a rendszer zavartalan és nem alakul ki interferencia. Az eltérő alvási fázisok is meghatározzák az emlékezeti konszolidáció folyamatát és hatékonyságát. 12

15 Prezentációmban irodalmi adatok és saját eredmények alapján mutatom be, hogy embereken végzett pszichológiai kísérletek hogyan támasztják alá az alvás hatását a memóriakonszolidációra tanulásra, illetve hogy különböző állat-modellek miként használhatóak ezen jelenség tanulmányozására. 18:40 Tarsoly Gergely (Bolyai Kollégium): Lezárt zónák lezáratlan múlt A zóna szó a görög nyelvből származik, jelentése öv. Az angol és a magyar nyelvbe azonban már mint övezet használjuk, speciális tulajdonságokkal földrajzi egységek jelölésére. Maga a szó Sztrugackij Piknik a senkiföldjén elbeszélésével, és a belőle készült Sztalker filmmel vált kicsit misztikussá. Előadásomban két olyan zónát fogok bemutatni, ami a hétköznapi ember számára már-már majdnem olyan misztikus, mint Sztrugackij A Zóná -ja, pedig csupán az emberiség huszadik századi történelmének kevésbé boldog emlékeként maradtak ránk. 19:00 Érsek Gábor (Bolyai Kollégium): A vasúti közlekedés szépségei Vonattal szinte már mindenki utazott, majdnem mindenkinek van egy jó története ezzel a közlekedési formával kapcsolatban. A vonat mint jármű pedig már-már ikonikus szerepet tölt be a popkultúra számos szegletében, gondoljunk csak a MÁV rövidítés alternatív feloldásaira vagy egy régi V Moto-Rock számra. De mitől is érdekes a vasúti közlekedés? Milyen paraméterek, standardok határozzák meg, miként és merre menjen (vagy ne menjen) az a vonat? Előadásomban körbejárom a MÁV által alkalmazott rendszereket, bemutatom a jelenlegi vasúti járműparkot, kiszolgáló épületeket. Bemutatom, hogy milyen lehetőségek állnak utazóközönség rendelkezésére, a vasút milyen szolgáltatásokkal próbálja az utazást kényelmesé tenni. Azaz röviden összefoglalva szubjektív nézőpontból miért jelent(hetne) a vasút kényelmes és gyors közlekedési formát. 19:20 Teaest, társasozás, felolvasóest 13

16 2014. március 23. 8:00 Regisztráció 9:00 Sábitz Judit, Dr. Pongrácz Rita, Dr. Bartholy Judit (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A nyári aszály várható alakulása a Kárpát-medencében Napjainkra világszerte rendszeressé és egyre gyakoribbá váltak a szélsőséges éghajlati események. Az egyik legveszélyeztetettebb terület Közép-Kelet-Európa, amely a Kárpát-medence klimatikus viszonyainak részletes elemzését indokolja. Az éghajlat változása és jövőben várható alakulása klímamodellek segítségével vizsgálható. Míg a globális éghajlati modellek megbízhatóan képesek leírni az éghajlat nagyskálájú folyamatainak alakulását, a klíma regionális szinten történő változásainak megfelelő pontosságú becslésére finomabb térbeli felbontású regionális klímamodelleket használunk. A környezeti problémák mind globálisan, mind regionálisan számos gazdasági és társadalmi problémát vetnek fel, amelyek közül kiemelkedő természeti kihívást jelent a szárazság és az elsivatagosodás veszélye. Az aszály fontos kockázati tényező a Kárpát-medence térségében is, ezért vizsgálata kiemelt szerepet kap a hazai klímakutatásokban. A jelenség összetettsége miatt számszerűsítése bonyolult feladat, leggyakrabban különféle mérőszámok, aszályindexek segítségével történik, amelyek a hőmérséklet és a csapadék alakulása között állítanak fel összefüggéseket. Vizsgálataink célja a XXI. század végére valószínűsíthető aszályhajlam-módosulások elemzése a Kárpát-medence térségére. A vizsgálatokhoz az európai ENSEMBLES projekt során futtatott regionális klímamodellek 150 évnyi szimulált adatbázisát használtuk fel. A havi csapadékösszegek és a havi átlaghőmérsékleti modelleredmények alapján számított aszályindexek segítségével lehetővé válik a várható változások területi eloszlásának évszakonkénti elemzése a XXI. század végére. 14

17 9:20 Farkas Alexandra (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Vészjósló égi jelek Ábránd vagy valóság? A régi kor emberei számos alkalommal voltak tanúi különféle rémületet okozó égi csodajeleknek, amiket a fennmaradt feljegyzések és metszetek tanúsága szerint baljós események előjeleként vagy isteni figyelmeztetésként értelmeztek ben Modor vidékén például többen egészen kivehetően három Napot észleltek, 1840-ben Bakonybélben pedig álnapokat láttak olly átható fény és világossággal ban Kálmán király seregét az égen megjelent kereszt jele szabadította ki... a halál torkából. Vajon mi okozhatta e szokatlan égi tüneményeket? Valóban három Nap látszott volna az égen? Mi az az álnap, és miért jöhet létre a Holdból kilövellő tüzes sugár? Az előadás során e kérdésekre keressük a választ, és megismerkedünk néhány középkorból fennmaradt metszettel, a rajtuk ábrázolt égi jelenségek egyszerű meteorológiai hátterével, kialakulásával, főbb típusaival és megfigyelésük lehetőségeivel. 9:40 Bezsenyi Tamás (Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium): Szervezett bűnözés Magyarországon A rendszerváltás után átalakuló gazdasági és politikai rendszer a bűnözésre is hatást gyakorolt. A jogszabályi keretek megváltozásával a rendőrség számára a szervezett bűnelkövetés kinyomozása megnehezedett. A rendszerváltás után, ami az igazságszolgáltatásnak horror vacui volt, az a bűnelkövetőknek egy átlátható terra cognita. A források révén arra keresem a választ, hogy az igazságszolgáltatás és a nyomában haladni kívánó média miként próbálta meg felderíteni az antropológiai másik (az eltérő racionalitást képviselő bűnözők) világát. Milyen események megtörténtekor tud(ott) a nyomozóhatóság vagy a média képviselője behatolni a láthatatlanságban maradni kívánó szervezet életébe? Amennyiben végig lehet követni, hogy milyen hatósági penetráció teszi lehetővé a bűnszervezet életébe való bekukucskálást, akkor lehetőség van a szervezet percipiálható (a többségi társadalom szemszögéből) határainak a bemérésére. Viszont a szervezett bűnözés, mint jelenség a szocialista kori szimulált nyilvánosság örökségeként egy túlinterpretált diskurzusban sokkal többet képes jelenteni a médiában, mint amit annak képviselői adott esetben vállaltak vagy vállalni reméltek. 15

18 10:00 Ambrus Anna Alexandra és Hollós Annamária (Szegedi Tudományegyetem): Mozgássérülten egyenlően? Avagy a megvalósult realitás a fogyatékosok szemével Előadásunkban egy manapság slágertémának számító kérdést mutatunk be, annak elméletét és gyakorlatát is. A téma jelentőségét esetünkben az adja, hogy egyikünk maga is érintett. Éppen ezért foglalkozunk a fogyatékkal élők, legfőképpen a mozgásszervi fogyatékosok valós, magyarországi helyzetével. Igyekszünk minél széleskörűbben rávilágítani a magyar és az azt körülölelő nemzetközi és uniós jogi keretekre. Láthatjuk, hogy a szabályozás kiterjed az élet minden területére, többek közt a közigazgatásra, a munkavállalásra, az oktatásra, de jelen van olyan, nem szembetűnő területen is, mint egy hétköznapi weboldal, amely manapság az üzleti élet nélkülözhetetlen velejárója. A hatályos rendelkezések ismertetése után rátérünk arra, vajon hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban, például az EBH fennállása óta milyen releváns jogesetekkel szembesült. Egy mostanában sokat emlegetett kérdést is felvetünk, amely nem kizárólag a fogyatékosokat érinti, de őket mindenképpen, ez pedig a rehabilitációs ellátás, amellyel kapcsolatosan számos probléma merülhet fel, akár jogi értelemben is. Mindezeken felül a szélesebb problémafeltárás érdekében felvettük a kapcsolatot az Ombudsmani Hivatallal is. 10:20 Száz Dénes (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Vitorlát fel! A nyílt tengeri viking-navigáció rejtélye A században a vikingek uralták az Észak-Atlanti-óceán térségét. Kiváló hajósok, tengerészek voltak, hatalmas távolságokat szeltek át a nyílt ócánon, felfedezve Izlandot, Grönlandot és Észak-Amerika északkeleti partvidékét. Az azonban mindmáig rejtély, hogyan lehettek képesek e kivételes teljesítményre modern navigációs eszközök nélkül. Az egyetlen hajózáshoz köthető régészeti lelet egy fatárcsa töredék, mely egykor egy tengerészeti napiránytű része lehetett. Egy másik ugyancsak rejtélyes eszközről csupán a vikingek legendái, sagái számolnak be, amit ők napkő névvel illettek, és azzal a különleges tulajdonsággal bírt, hogy a Nap helyét borult időben is pontosan megmutatta. Mivel navigációs módszereikről nem maradtak fenn feljegyzések, a kutatókat régóta érdekli, mire és hogyan használhatták 16

19 ezen eszközöket. Előadásomban ismertetem a legvalószínűbb elméleteket, melyek alkalmazhatóságát kutatócsoportunk tagjai és magam is évek óta vizsgálunk, valamint bemutatom, hogyan segíthette az égboltfény polarizációja a vikingeket nyílt tengeri tájékozódásuk során. 10:40 Poszterbemutató 11:20 Molnár Anna (Bolyai Kollégium): A daganatok gyógyításának nyomában Napjaink egyik legintenzívebben kutatott orvosi, orvosbiológiai terület a daganatbiológia. Mi is állhat a daganatos betegségek kialakulásának hátterében? Gyógyítható-e a rák? Miért nem találták még meg az ellenszerét, létezhet-e ilyen egyáltalán? Az előadás első részében ezekre a kérdésekre keresem a választ és röviden, mindenki számára érthetően mutatnám be a rákkutatás néhány mozzanatát. A második felében a tumorok kialakulása és fejlődése szempontjából fontos, sejten belüli folyamatok egyik központi jelentőségű szabályozó eleméről, az ún. mtor fehérjéről beszélnék közérthetően. Bemutatnám, hogy miért kulcsfontosságú és hogyan képes ez a fehérje számos más fehérjével való kapcsolata révén a sejt megannyi funkcióját serkenteni vagy gátolni és ezáltal elősegíteni vagy gátolni a daganatsejtek növekedését, fejlődését. Az mtor jelenleg számos rákkutatási projekt és funkciójának gátlása több terápiás vizsgálat fontos célpontja, ezért az ezzel foglalkozó diákköri munkámat hoznám példáként. (OTKA és 84262) 11:40 Hubai András Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Játékos útkeresés Apadnak az olajkutak, tüntetők zihálnak a gázálarc alatt, és neked sem akar lefőni a kávé! Mégis mi köze van ezeknek egymáshoz? A perkoláció. Ez a tudományág a rendezetlen közegben történő anyagáramlást vizsgálja. Ugyanis hasonlóan keresi útját az olaj a kőzetek pórusaiban, mint a levegő az aktív szén szűrőben, vagy a vízgőz a kávédara szemcséi között. Sőt, a futótűz terjedésének, a növényi klónok növekedésének és az evolúciónak a megértésére is használtak már perkolációs modelleket. Előadásomban ki fogok térni e statisztikus megközelítés legfőbb érdekességeire. 17

20 Számítógépes program segítségével szemléltetni fogom a perkoláció alapjelenségét, valamint annak pár variációját. Amikor a megkerülhetetlen akadályok olykor átugorhatóak. Amikor nem elég az utat megtalálni, még gyorsnak is kell lenni. Valamint amikor többen is megfordulnak egy labirintusban, és ahol találkoznak, játszva megmérkőznek. Ha kedvet kapsz az útkereséshez, bolyongj velünk a tudomány útvesztőjében! Nagyon szívesen látunk Dr. Oborny Beáta elméleti biológia laboratóriumában. (Támogató: OTKA K ) 12:00 Ludmerszki Edit (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Kis lépés a növénynek, de nagy lépés az emberiségnek Hogyan használhatjuk fel a növényi védekezést saját céljainkra? A növények a káros külső hatásokkal szemben számos olyan anyagcsereterméket állítanak elő, melyek segítik túlélésüket mostoha környezetükben. Balszerencséjükre az esetek többségében éppen ezek a védekezőanyagok hívják fel rájuk a figyelmünket. Gondoljunk csak a fűzfa kérgében előforduló szalicilsavra, melyből az aszpirint állítjuk elő; de megemlíthető még a kininfa kérge is, melyben a kinin fordul elő nagy mennyiségben, és kiváló gyógyszeralapanyagot biztosít malária ellenes készítmények előállításához. A mákfajták a különböző alkaloidszármazékok repertoárját tárják elénk, melyek a káros kábítószerektől a gyógyhatású fájdalomcsillapítóig állnak rendelkezésünkre. A nadragulya latin neve pedig éppen legismertebb hatásáról árulkodik: Atropa belladonna, mely második név szép nőt jelent olaszul, ugyanis az atropin, mely a nadragulya fontos alkaloidja pupillatágító hatással rendelkezik, és ez szexepilnek számított a középkori Itáliában. Előadásomban megismerhetitek ezeket, illetve még számos érdekes tényt a számunkra kuriózumnak számító növényi védekezőanyagokról. 18

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan 11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Mikor kapott Paul Ehrlich orvosi Nobel-díjat? A) Idén. B) Pont 100 éve, 1908-ban. C) Nem

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! 2010. november 10. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Horváth Zoltán Módszerek, amelyek megváltoztatják a világot A számítógépes szimuláció és optimalizáció jelentősége c. előadását hallhatják! 1 Módszerek,

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

Bio-nanorendszerek. Vonderviszt Ferenc. Pannon Egyetem Nanotechnológia Tanszék

Bio-nanorendszerek. Vonderviszt Ferenc. Pannon Egyetem Nanotechnológia Tanszék Bio-nanorendszerek Vonderviszt Ferenc Pannon Egyetem Nanotechnológia Tanszék Technológia: képesség az anyag szerkezetének, az anyagot felépítő részecskék elrendeződésének befolyásolására. A technológiai

Részletesebben

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS

Részletesebben

Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze

Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze Ritvayné Szomolányi Mária Frombach Gabriella VITUKI CONSULT Zrt. A távérzékelés segítségével: különböz6 magasságból, tetsz6leges id6ben és a kívánt hullámhossz tartományokban

Részletesebben

1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4.

1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4. 1. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:

Részletesebben

A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december

A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetője: A konzorcium tagjai: A

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,

Részletesebben

A gyógyszerek és a kiralitás

A gyógyszerek és a kiralitás Szent László TÖK A gyógyszerek és a kiralitás Dr. Zsigmond Ágnes SZTE Szerves Kémiai Tanszék Budapest, 2012.04.26. Vázlat Mi az a kiralitás? A kiralitás és a gyógyszerek. A királis katalizátorok alkalmazása.

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam

Részletesebben

Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése

Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése Előadó: Lihi Norbert Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Bioszervetlen Kémiai Kutatócsoport A bioszervetlen

Részletesebben

A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján

A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján Kovács Eszter, Bela Györgyi Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem, Gödöllő,

Részletesebben

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Cím: 4010 Debrecen, Pf. 9., Tel: (52)

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a Természetismeret tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel, Társakkal rendhagyót alkotni

Részletesebben

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz! Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold

Részletesebben

NAPJAINK KOORDINÁCIÓS KÉMIÁJA II *

NAPJAINK KOORDINÁCIÓS KÉMIÁJA II * MAGYAR TUDOMÁYOS AKADÉMIA K É M I A I T U D O M Á Y O K O S Z T Á L Y A E L Ö K APJAIK KOORDIÁCIÓS KÉMIÁJA II * Tisztelt Kolléga! A Koordinációs Kémiai Munkabizottság idei első ülésére 2016. május 31-n

Részletesebben

TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek

TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek Menyhárd Alfréd Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Tanszékvezető Pukánszky Béla Budapest 2015. március 18. 1 Fizikai-kémia A kémia azon ága, amely

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

HARCBAN A BŐRRÁKKAL. Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák

HARCBAN A BŐRRÁKKAL. Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák HARCBAN A BŐRRÁKKAL Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák A nap nem ellenség, hanem az élet forrása, amihez évezredeken keresztül volt időnk alkalmazkodni. Napfényre szüksége van az emberi szervezetnek

Részletesebben

A HETI ÉS ÉVES ÓRASZÁMOK

A HETI ÉS ÉVES ÓRASZÁMOK KÉMIA A kémiai alapműveltség az anyagi világ megismerésének és megértésének egyik fontos eszköze. A kémia tanulása olyan folyamat, amely tartalmain és tevékenységein keresztül az alapismeretek elsajátításán,

Részletesebben

Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája

Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája Dr. Péczely László Zoltán A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája A motiváció A motiváció az idegrendszer aspeficikus aktiváltsági állapota, melyet a külső szenzoros információk, és a szervezet belső

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete)

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) I. Ritka Betegség regiszterek Európában II. Ritka betegség regiszterek

Részletesebben

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Dr. Ladányi Richard - Chrabák Péter - Kiss Levente Bay Zoltán Alkalmazott

Részletesebben

a borok finomításához

a borok finomításához a borok finomításához FINOMÍTÁS FINOMÍTŰS A kutatások mostanra sok, a borok fejlődésével kapcsolatos mechanizmusra derítettek fényt, különösen olyanokra, melyek a finomítás során végbemenő színstabilizálást

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Tóth Péter programvezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Projekt nyitókonferencia Gödöllő, 2012. október

Részletesebben

A japán gyertyák használata

A japán gyertyák használata A japán gyertyák használata www.elemzeskozpont.hu Mire használható ez az ebook? Az ebook-ban ismertetésre kerülő anyag szükséges az elemzeskozpont.hu weboldalon megjelenő technikai elemzések értelmezéséhez.

Részletesebben

Mit nevezünk nehézségi erőnek?

Mit nevezünk nehézségi erőnek? Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt

Részletesebben

Biotechnológia, egészség- és környezetvédelem. Műegyetem - Kutatóegyetem Biotechnológia, egészség-és környezetvédelem

Biotechnológia, egészség- és környezetvédelem. Műegyetem - Kutatóegyetem Biotechnológia, egészség-és környezetvédelem Biotechnológia, egészség- és környezetvédelem Kr.e. 6000 Kr.e. 5000 Ereky Károly (1878-1952) A biotechnológia a munkaszervezési tudomány, azaz technológia, élő szervezetekkel, más szóval biotechnológiai

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt mus által támogatott projekt BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Kedves Betegeink! A daganatokról

Részletesebben

A szonokémia úttörője, Szalay Sándor

A szonokémia úttörője, Szalay Sándor A szonokémia úttörője, Szalay Sándor A kémiai reakciók mikrohullámmmal és ultrahanggal történő aktiválása a 80-as évek fejlődésének eredményeként széleskörűen alkalmazott módszerré vált. szonokémia ultrahang

Részletesebben

A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben. Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék

A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben. Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék Gyógyszerfejlesztés Felfedezés gyógyszertár : 10-15 év Kb. 1 millárd USD/gyógyszer (beleszámolva a sikertelen fejlesztéseket)

Részletesebben

A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem?

A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem? MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Budapest II. Pusztaszeri út 59-67 A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem? Várhegyi Gábor Biomassza: Biológiai definíció:

Részletesebben

A VÁROSI HŐSZIGET VIZSGÁLATA MODIS ÉS ASTER MÉRÉSEK FELHASZNÁLÁSÁVAL

A VÁROSI HŐSZIGET VIZSGÁLATA MODIS ÉS ASTER MÉRÉSEK FELHASZNÁLÁSÁVAL 35. Meteorológiai Tudományos Napok, Magyar Tudományos Akadémia, 2009. november 20. A VÁROSI HŐSZIGET VIZSGÁLATA MODIS ÉS ASTER MÉRÉSEK FELHASZNÁLÁSÁVAL Dezső Zsuzsanna, Bartholy Judit, Pongrácz Rita Eötvös

Részletesebben

Az elválasztás elméleti alapjai

Az elválasztás elméleti alapjai Az elválasztás elméleti alapjai Az elválasztás során, a kromatogram kialakulása közben végbemenő folyamatok matematikai leirása bonyolult, ezért azokat teljességgel nem tárgyaljuk. Cél: * megismerni az

Részletesebben

41. ábra A NaCl rács elemi cellája

41. ábra A NaCl rács elemi cellája 41. ábra A NaCl rács elemi cellája Mindkét rácsra jellemző, hogy egy tetszés szerint kiválasztott pozitív vagy negatív töltésű iont ellentétes töltésű ionok vesznek körül. Különbség a közvetlen szomszédok

Részletesebben

Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai

Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése Kereskedelmi forgalomban kapható készülékek 1 Fogalmak

Részletesebben

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel készítette: Felföldi Edit környezettudomány szakos

Részletesebben

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet.

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. SZMOG Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. A szmog a nevét az angol smoke (füst) és fog

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL

TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL Az egyes biomolekulák izolálása kulcsfontosságú a biológiai szerepük tisztázásához. Az affinitás kromatográfia egyszerűsége, reprodukálhatósága

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió

1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió 1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió A hőkamera által észlelt hosszú hullámú sugárzás - amit a hőkamera a látómezejében érzékel - a felület emissziójának, reflexiójának és transzmissziójának függvénye.

Részletesebben

Városi környezet vizsgálata távérzékelési adatok osztályozásával

Városi környezet vizsgálata távérzékelési adatok osztályozásával Városi környezet vizsgálata távérzékelési adatok osztályozásával Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzata Óbudai Egyetem AMK Goeinformatika Intézet 20 éves a Térinformatika Tanszék 2014. december. 15 Felvetések

Részletesebben

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 58 év a részecskefizikai kutatásban

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 58 év a részecskefizikai kutatásban Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 58 év a részecskefizikai kutatásban CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12

Részletesebben

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére Fehér Milán 1 Baranyai Edina 2 Bársony Péter 1 Juhász Péter

Részletesebben

NÖVÉNYÉLETTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

NÖVÉNYÉLETTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 NÖVÉNYÉLETTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Sejtfal szintézis és megnyúlás Környezeti tényezők hatása a növények növekedésére és fejlődésére Előadás áttekintése

Részletesebben

SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült:

SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült: SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon c. pályázathoz Készült: az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetében Pécs,

Részletesebben

Kitekintés a jövőbe: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában

Kitekintés a jövőbe: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában : új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában Fókuszban a MOBIX - az integrált, multi-platform támogatású, biztonságos videó kommunikációs és üzenetküldő platform Antal.Kuthy@egroup.hu

Részletesebben

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség

Részletesebben

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Szerző: Nagyné Molnár Melinda Szent István Egyetem Szerkesztő: Nagyné Molnár Melinda Lektor: Szakály Zoltán

Részletesebben

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport A klímaváltozás várható hatása az agrárágazatra Harnos Zsolt MHAS kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport IV. ALFÖLD Kongresszus Békéscsaba 2008. november 27. 1 A klímaváltozás

Részletesebben

Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége

Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Készítette: az EVEN-PUB Kft. 2014.04.30. Projekt azonosító: DAOP-1.3.1-12-2012-0012 A projekt motivációja: A hazai brikett

Részletesebben

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS KÖRNYÉKE

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS KÖRNYÉKE Takáts Attila HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS KÖRNYÉKE (ahogyan én látom) MŰSZAKI KIADÓ, BUDAPEST, 2010 Tartalomjegyzék Előszó...11 Bevezetés...13 1. Környezetvédelmi alapok...17 1.1. Ember és környezet kapcsolata...17

Részletesebben

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010 Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 1 Energiatakarékossági lehetőségeink a háztartási mérések tükrében Kecskeméti Református Gimnázium Szerző: Fejszés Andrea tanuló Vezető: Sikó Dezső tanár ~

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél: Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása

Részletesebben

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Modszer_2_Layout 1 2010.10.25. 21:19 Page 1 ESSRG Füzetek 2/2010 Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Kelemen Eszter, Bela Györgyi, Pataki György Környezeti

Részletesebben

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról

Részletesebben

Az aktív tanulási módszerek alkalmazása felerősíti a fejlesztő értékelés jelentőségét, és új értékelési szempontok bevezetését veti fel a tudás

Az aktív tanulási módszerek alkalmazása felerősíti a fejlesztő értékelés jelentőségét, és új értékelési szempontok bevezetését veti fel a tudás KÉMIA A kémiai alapműveltség az anyagi világ megismerésének és megértésének egyik fontos eszköze. A kémia tanulása olyan folyamat, amely tartalmain és tevékenységein keresztül az alapismeretek elsajátításán,

Részletesebben

A hulladék alapjellemzés során nyert vizsgálati eredmények értelmezési kérdései Dr. Ágoston Csaba

A hulladék alapjellemzés során nyert vizsgálati eredmények értelmezési kérdései Dr. Ágoston Csaba A hulladék alapjellemzés során nyert vizsgálati eredmények értelmezési kérdései Dr. Ágoston Csaba 1 Hulladékvizsgálatok 98/2001 (VI. 15.) Korm. rendelet 20/2006 (IV. 5.) KvVM rendelet Hulladék minősítés

Részletesebben

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 1 5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 07/2009:50205 javított 6.5 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET Az állatgyógyászati célra szánt immunológiai gyógyszerek

Részletesebben

Válasz. A kérdésekre, kritikai megjegyzésekre az alábbiakban válaszolok:

Válasz. A kérdésekre, kritikai megjegyzésekre az alábbiakban válaszolok: Válasz Kiss Tamás egyetemi tanárnak Az Imidazolgyűrű szerepe a fémionmegkötésben: oldalláncban több donorcsoportot tartalmazó peptidek és származékaik átmenetifém komplexeinek egyensúlyi és redoxi sajátságai

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem

Részletesebben

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék Szerkesztette: FAIGL FERENC Írta: FAIGL FERENC, SZEGHY LAJOS, KOVÁCS ERVIN, MÁTRAVÖLGYI

Részletesebben

Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai

Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai gyakorlatban. Például egy kísérletben növekvő mennyiségű

Részletesebben

Navigáci. stervezés. Algoritmusok és alkalmazásaik. Osváth Róbert Sorbán Sámuel

Navigáci. stervezés. Algoritmusok és alkalmazásaik. Osváth Róbert Sorbán Sámuel Navigáci ció és s mozgástervez stervezés Algoritmusok és alkalmazásaik Osváth Róbert Sorbán Sámuel Feladat Adottak: pálya (C), játékos, játékos ismerethalmaza, kezdőpont, célpont. Pálya szerkezete: akadályokkal

Részletesebben

Fuzzy rendszerek és neurális hálózatok alkalmazása a diagnosztikában

Fuzzy rendszerek és neurális hálózatok alkalmazása a diagnosztikában Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fuzzy rendszerek és neurális hálózatok alkalmazása a diagnosztikában Cselkó Richárd 2009. október. 15. Az előadás fő témái Soft Computing technikák alakalmazásának

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Orbán Róbert (előadó) Bemeneti mérés - természetismeret

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002

Részletesebben

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége

Részletesebben

A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely

A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából Dr. Kálmán Gergely Bevezetés Az úgynevezett második generációs (lignocellulózokból előállított) bioetanol

Részletesebben

2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása. Április 22.

2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása. Április 22. 2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása Az óra rövid vázlata Nemzetközi együttműködések áttekintése A CAIDA céljai A CAIDA főbb kutatási irányai 2007-2010 között Internet

Részletesebben

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2014. április 2-3, Siófok Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton Erőss Anita,

Részletesebben

Energiatámogatások az EU-ban

Energiatámogatások az EU-ban 10. Melléklet 10. melléklet Energiatámogatások az EU-ban Az európai országok kormányai és maga az Európai Unió is nyújt pénzügyi támogatást különbözõ energiaforrások használatához, illetve az energiatermeléshez.

Részletesebben

MATROSHKA kísérletek a Nemzetközi Űrállomáson. Kató Zoltán, Pálfalvi József

MATROSHKA kísérletek a Nemzetközi Űrállomáson. Kató Zoltán, Pálfalvi József MATROSHKA kísérletek a Nemzetközi Űrállomáson Kató Zoltán, Pálfalvi József Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló 2010 A Matroshka kísérletek: Az Európai Űrügynökség (ESA) dozimetriai programjának

Részletesebben

Szabadpiac és Protekcionizmus

Szabadpiac és Protekcionizmus Szabadpiac és Protekcionizmus KONFERENCIA PROGRAM Budapesti Corvinus Egyetem III. előadó 2008. március 13. antars Program Délelőtti szekció (angol nyelvű) Vita az ipar- és piacvédelemről, illetve a szabadpiac

Részletesebben

Badari Andrea Cecília

Badari Andrea Cecília Nagy nitrogéntartalmú bio-olajokra jellemző modellvegyületek katalitikus hidrodenitrogénezése Badari Andrea Cecília MTA Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai Intézet, Környezetkémiai

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13.

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. PILZE-NAGY KFT. Tevékenység: Laskagomba termesztés Laskagomba

Részletesebben

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 90 perc áll rendelkezésre. A feladatok megoldásához használható

Részletesebben

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Fürjes Andor Tamás BME Híradástechnikai Tanszék Kép- és Hangtechnikai Laborcsoport, Rezgésakusztika Laboratórium 1 Tartalom A geometriai akusztika

Részletesebben

Földminőség, fenntartható és környezetbarát gazdálkodás

Földminőség, fenntartható és környezetbarát gazdálkodás Földminőség, fenntartható és környezetbarát gazdálkodás A földminősítés elvi alapjai Rajkai Kálmán MTA TAKI Copyright 1996-98 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Az előadás felépítése Cél: a földminősítés

Részletesebben

Indul az LHC: a kísérletek

Indul az LHC: a kísérletek Horváth Dezső: Indul az LHC: a kísérletek Debreceni Egyetem, 2008. szept. 10. p. 1 Indul az LHC: a kísérletek Debreceni Egyetem Kísérleti Fizikai Intézete, 2008. szept. 10. Horváth Dezső horvath@rmki.kfki.hu

Részletesebben

Az anyag tulajdonságaitól a felhasználásig - természetes alapanyagok és hulladékok hasznosítását megalapozó kutatások

Az anyag tulajdonságaitól a felhasználásig - természetes alapanyagok és hulladékok hasznosítását megalapozó kutatások Pannon Egyetem, 2013. május 31. Az anyag tulajdonságaitól a felhasználásig - természetes alapanyagok és hulladékok hasznosítását megalapozó kutatások TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0071 Kedvezményezett:

Részletesebben

A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt idıtartama: 2009. október 2012. december

A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt idıtartama: 2009. október 2012. december A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt idıtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetıje: A konzorcium tagjai: A

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

2. fejezet KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉS

2. fejezet KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉS 2. fejezet KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉS 223 224 Tartalomjegyzék 1.1 Elõzmények 227 1.2 A környezeti kockázatok becslésének általános alapelvei 229 2 A környezeti expozíció becslése 231 2.1 Bevezetõ 231 2.1.1

Részletesebben