A tulajdonosok elfogadták az igazgatóság beszámolóját

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tulajdonosok elfogadták az igazgatóság beszámolóját"

Átírás

1 1 A Rába Járműipari Holding lapja LVII. LVI. évfolyam szám október május ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÜNK A tulajdonosok elfogadták az igazgatóság beszámolóját Április 28-án délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését a Rába Járműipari Holding Rt. a társaság káptalandombi kereskedelmi központjában. Tekintettel arra, hogy a szavazásra jogosító részvényből csak részvényt képviseltek, ami 47,48 százalékos részvételi aránynak felelt meg, csak a megismételt közgyűlés lehetett határozatképes, amely félórával az eredetileg kiírt 10 órás időpont után kezdődött. A nyolc napirendi pont közül az első hármat egyben tárgyalta a Jancsó Péter igazgatósági elnök vezette közgyűlés. A résztvevők meghallgatták Pintér István vezérigazgató kiegészítését, melyet a társaság múlt évi működéséről, eredményeiről tartott. Az üzleti környezetről szólva a dollár jelentős gyengülését, valamint az acélárak szintén jelentős világpiaci emelkedését emelte ki. A Rába-csoport azonban ilyen körülmények közepette is növekedési pályán ismét pozitív gazdálkodást produkált. Hozzátette: a huszonhét százalékos árbevétel-növekedést a nettó eredmény sokkal nagyobb javulása kísérte. A Futómű üzletág kapcsán a hatékonyságjavulást és a növekedést helyezte a fókuszba. Dollárban a reálnövekedés csaknem negyvenszázalékos, a forintárbevétel huszonhat százalékkal nőtt, míg az európai árbevétel emelkedése az előző évhez viszonyítva elérte a kilencven százalékot. Az Alkatrész üzletág esetében az árbevétel egy esztendő alatt tíz százalékkal növekedett, a társaság gazdálkodása stabilizálódott. Kiemelte a Suzuki-üzletet, amely alapvető fontosságú az üzletág életében. A Jármű üzletág értékelésekor szinte kizárólagosan a katonai szállításokról beszélt, melyek révén az üzlet működése nyereségessé vált. A vezérigazgató szólt a cégcsoport hitelállományáról, amely az év végére (Folytatás a 2. oldalon.) A tartalomból: Alkatrészgyártó Kft.: Nyereséges hónapok Sárváron A középtávú stratégia: Növekedés 3. old. és szerkezetváltás Állásbörze az egyetemen: Népszerű Rába-stand 5. old. 6. old. Amerikai megbeszélések: Számítanak 4. old. a Rábára Futómű információs fórum: Értékelték 7. old. a negyedévet Százéves a magyar autó: Romvári Ferenc 8. old. előadása Kaizen Blitz 5: Szerelősorokat vizsgáltak 9. old. Megkérdeztük munkatársainkat: Hol és hogyan 11. old. töltik a nyarat? Balatoni ajánlat: Rajtol a nyári szezon 14. old.

2 2 ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÜNK A tulajdonosok elfogadták az igazgatóság beszámolóját (Folytatás az 1. oldalról.) tízmilliárd forint alá csökkent, valamint a működő tőkéről, amely a jelentős forgalomfelfutás ellenére is szinten maradt. Dr. Benedek János, a Felügyelő Bizottság elnöke beszédében kiemelte: az FB folyamatosan nyomon kísérte és vizsgálta a társaság teljesítményét. Megállapították, hogy tavaly a Rába Rt. a korábban megfogalmazott stratégia mentén folytatta a belső struktúraváltást, amelynek eredményei már részben láthatóak is. A társaság erős piaci verseny és kedvezőtlen makrokörnyezet mellett jelentősen növelte árbevételét, hatékonyabbá tette termék- és vevőportfólióját, lényegesen javultak a hitelezési kapcsolatai is. Az FB nevében elismerését fejezte ki a holding igazgatóságának és menedzsmentjének, hogy a pénzügyi mutatók tavaly pozitívan változtak. A részvényesek (képviselői) két észrevételüket osztották meg a hallgatósággal. Győr város önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rába Futómű Kft. saját tőkéje a jegyzett tőke ötven százalékánál kevesebb. Válaszként elhangzott: megoldják a kft. tőkerendezését. A másik megjegyzés arra vonatkozott, hogy bár a holding több éve negatív üzemi eredményt produkál, a Felügyelő Bizottság Megjelent az éves jelentés RÁBA MAGAZIN a Rába Járműipari Holding havonta megjelenő lapja a munka társak és a partnerek számára. Felelős kiadó: Dusza András. A Rába Rt. megbízásából kiadja az X-Meditor Kft. (9023 Győr, Csaba u. 21.) Felelős szerkesztő: Csiszka Antal. Munkatársak: Baudentisztl Ferenc, Gaál József. Szerkesztőség: 9023 Győr, Csaba u. 21. Telefon/fax: 96/ , , ujsag@xmeditor.hu Nyomás: Palatia Nyomda és Kiadó Kft. (9026 Győr, Viza u. 4.) A Rába Magazin a honlapon megtekinthető. A Rába Rt. kommunikációs szervezete: 9027 Győr, Martin út 1. 96/ egyetlen kritikával sem illette a társaságot. Az FB elsősorban a cégcsoportnál elért pozitív változásokat emelte ki és értékelte a jelentésében válaszolta a bizottság elnöke. Az első három napirendi pont együttes megtárgyalását követte a szavazás. A közgyűlés az előterjesztésnek megfelelően elfogadta az igazgatóság beszámolóját a Rába Rt évi működésének eredményéről és vagyoni helyzetéről. Elfogadták a normál és konszolidált mérleget a beszámolójelentésben foglalt adatok, valamint az FB felülvizsgálata és a könyvvizsgálói jelentés alapján. A közgyűlés az igazgatóság előterjesztése alapján úgy határozott, hogy a társaság osztalékot nem fizet, a megállapított eredményt eredménytartalékba helyezik. Ezt követően jóváhagyták az alapszabály szerint a közgyűlés hatáskörébe tartozó, 4 milliárd forint feletti 230 millió forint hitel igénybevételét. A nyomdai úton előállított részvényekre vonatkozó pontok módosítása jelentette elsősorban az alapszabály megváltoztatását, melyet a közgyűlés szintén elfogadott. Mint ahogy elfogadták azt is, hogy újabb egy esztendőre a Deloitte Könyvizsgáló és Tanácsadó Kft. legyen a társaság könyvvizsgálója. (B.) Ízléses formában (egy bordó papírtartóba helyezve) és két kötetben jelent meg a Rába Járműipari Holding Rt re vonatkozó éves jelentése. Az egyik kötet a számtani kiadvány, mivel az tartalmazza a cégcsoport elmúlt évi gazdálkodásának, működésének minden jellemző adatát. A másik kötet az olvasókönyv, amelyben megtaláljuk Jancsó Péter igazgatósági elnök részvényesekhez írt üzenetét, valamint a Pintér Istvánnal készített vezérigazgatói interjút. Üzletági bontásban olvashatunk az üzletfejlesztés eredményeiről és lehetőségeiről, s többek között a társaság minőségszemléletéről és környezetvédelmi lépéseiről. Mindezt kiegészíti egy ízléses leporelló, amely összefoglalva adja a cég életének legfontosabb momentumait. A dokumentum egyébként immár hagyományosan az éves közgyűlés napjára készült el, és került elsőként a részvényesek kezébe. Lapunk következő száma július 1-jén jelenik meg, minden dolgozó a munka helyén veheti át. Váltás a Jármű élén A Rába Járműipari Holding Rt. április 29-én jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatójának, Kovács Csabának a munkaviszonya közös megegyezéssel április 30-ai hatállyal megszűnik. A Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatói posztját május 1-jei hatállyal Torma János (aki február elsejétől volt a Rába Futómű Kft. termelési igazgatóhelyettese) tölti be. ECE, ENGEL Két projekt hírei Sokakat érint, még többeket érdekel, hogy a Rába vasúti jármű telephelyén mikor kezdődik meg az Árkád üzletház építése, s mikor kell újabb termelőegységeket a Reptérre költöztetni az Engel városépítő tervei miatt. Szabó József, társaságunk beszerzési és eszközgazdálkodási igazgatója elmondta lapunknak, hogy az Árkád építésének útjából az utolsó akadályok is eltűntek, a létesítmény kivitelezése várhatóan már a nyár folyamán megkezdődik. Az Engel projektjének első fázisáról május végén kaphatunk új híreket, a beruházó ekkor adja át társaságunknak az előkészítő munkához szükséges terveket. Az Engel és a Rába szakemberei rendszeres munkakapcsolatban vannak, az építkezés megkezdésének időpontja elsősorban nem rajtuk, hanem az engedélyező hivatalok gyorsaságán múlik. Szabó József elmondta, hogy a projekt első fázisa a termelő egységek közül várhatóan csak a hídtestüzemet érinti. Május végén születhet meg a hídházgyártást érintő döntés, ekkor készülhet el a költözködés, a bontás pontos ütemterve, programja. A döntésről lapunk tájékozttást ad KAMARAI JUBILEUM Emlékplakett vezetőinknek Baross Gábor szobrának megkoszorúzásával, rendes küldöttközgyűléssel, kamaratörténeti állandó kiállítás megnyitásával, valamint díszközgyűléssel ünnepelte alapításának száztizenötödik, újkori köztestületiségének tizedik évfordulóját a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott jubileumi díszközgyűlésen emlékpakett adományozásával mondtak köszönetet mindazoknak, akik sokat tettek a kamara gazdaságszervező és összetartó erejének hangsúlyozásáért, presztízsének emeléséért. A jutalmazottak között volt Jancsó Péter, a Rába Holding igazgatóságának elnöke és Pintér István, társaságunk vezérigazgatója.

3 3 NYILVÁNOSSÁGRA HOZTUK A KÖZÉPTÁVÚ STRATÉGIÁT Fókuszban a növekedés és a szerkezetváltás A Rába Rt. további három évre kinevezett vezérigazgatója 2007-ig tartó középtávú stratégiájában a további növekedésre és a holding két legnagyobb üzletágának szerkezetváltására helyezte a súlyt. A meghirdetett program hozzájárul a 2004-ben több mint 40 milliárd forintos árbevételt elért vállalatcsoport hatékonyságának további javulásához és stabil, eredményes működéséhez. A Rába Holding legnagyobb árbevételű leányvállalata, a Futómű Kft. a növekedést a nagysorozatú futómű-alkatrészek gyártására, míg az Alkatrész Kft. elsősorban a személygépjárművek fém alkatrészeinek előállítására alapozza. A program végrehajtásával szándékaik szerint megteremtik a cégcsoport fenntartható versenyképességét, eredményes működését. Mint a lapunkban is közölt hivatalos közleményből tudható, a Rába Járműipari Holding Rt. igazgatósága további három évre megválasztotta a társaság vezérigazgatójának Pintér Istvánt, aki kinevezésével egy időben meghirdette a Rába 2007-ig tartó igazgatóság által jóváhagyott középtávú stratégiáját, mely az elmúlt két évben elért pozitív eredményekre épül. Ez idő alatt a Rába-csoport megtisztította tevékenységét, és növekedési pályára állította a társaságot: cégünk a külső gazdasági környezet kedvezőtlen alakulása ellenére tavaly 27 százalékot meghaladó mértékben növelte árbevételét. A középtávú stratégia május 11.-ei budapesti nyilvánosságra hozatalakor Pintér István beszélt arról, hogy továbbra sem számítanak a makrogazdasági környezet kedvező változására, számítanak viszont növekvő piacokra. A Rába Rt. időközben újradefiniálta szerepét, megvalósítja modellváltását és megalapozza fenntartható versenyképességét. Hozzátette: ahhoz, hogy 2007-re 200 millió eurós árbevételű céggé váljunk és pozitív nettó eredményt produkáljunk, szerkezetváltásra, növekedésre és hatékonyságjavításra van szükség. A 200 millió eurós forgalomba nem számolták bele a projektalapon működő Jármű Kft. bevételeit. A Rába tudatosan átrendezi üzletágainak portfólióját, miután újrafogalmazta azok identitását. A Futómű üzletágban a súlyt a nagysorozatú futóműalkatrészek gyártására helyezik elsődlegesen az euró elszámolású piacokat szem előtt tartva. A működés átalakításakor a cél az, hogy a termékportfólió letisztuljon, és a növekedés eredményes működés mellett valósuljon meg. A jobb áttekinthetőség végett profitcentrumokat alakítanak ki, a beruházásoknál pedig a kulcstechnológiákra koncentrálnak. Így például a kovácsgyárra és a megmunkálásra, míg az öntöde esetében a modernizációt vegyes vállalati formában képzelik el. Az Alkatrész üzletágban a társaság célja egy nagy kapacitású, korszerű gyártástechnológiával ellátott gépipari vállalkozás kialakítása. A gyártás fókuszába a fémmegmunkálás kerül elsősorban a régió piacaira. Célként megfogalmazódott, hogy az üzletág együtt kíván növekedni a Suzukival. A haszonjármű komplett ülések gyártásából 2007-iga társaság kivonul, az üléshabok gyártását, az üléshuzatok szabását-varrását a piaci igények meglétéig kívánják fenntartani. A Jármű üzletág tovább folytatja a projektalapú járműgyártást, stabil jövedelmezőség mellett. A hatékonyságjavítást szolgálja a győri alkatrészgyártó üzem átvétele és integrálása, amely rövidesen megtörténik. Fontos cél a kapacitások rugalmas kihasználása. A tájékoztatón elhangzott: a nem termelő ingatlanokat a társaság értékesíti, vagy partner bevonásával fejleszti. (Tevékenységét a Rába Holding négy működési telephelyre koncentrálja: Győr Reptéri telephely, Sárvár, Mór, Esztergom.) A felszabadult készpénzforrásokat a Rába Rt. a fő tevékenységeinek fejlesztésére, valamint a hitelek törlesztésére fordítja. Pintér István vezérigazgató a középtávú stratégia ismertetésekor összefoglalóan a következőt mondta: A következő közel három évben a program végrehajtásával a Rába Rt. megvalósítja a cég modellváltását és megalapozza a fenntartható versenyképességét, valamint a cég eredményes működését. A stratégia eredményeként a vállalatcsoport Futómű és Alkatrész üzletágának árbevétele el fogja érni a 200 millió eurót, és világszínvonalon, tartósan nyereségesen fog működni. Pintér István ismét bizalmat kapott a Rába Rt. Igazgatóságától A Rába Járműipari Holding Rt. Igazgatósága további három évre meghosszabbította Pintér István vezérigazgatói kinevezését. Az elmúlt két évben a vezérigazgató programja alapján zajlott a Rába Rt. méretreszabása, a hatékony működés feltételeinek megteremtése: intézkedéseinek eredményeként a társaság növekedési pályára állt. Pintér István a következő három évben az igazgatóság által jóváhagyott középtávú stratégiát hajtja végre, melynek eredményeként a Rába Rt. stabilan nyereségesen működhet. Pintér István 2003 áprilisa óta tölti be a Rába Rt. vezérigazgatói pozícióját. Kinevezésekor a részvénytársaság a kedvezőtlen piaci körülményekhez igazodva hirdette meg hatékonyságjavító programját, amelynek középpontjában a cég méretreszabása, a termékportfólió megtisztítása és a leányvállalatok minél hatékonyabb működése állt. A vezérigazgató irányítása alatt a Rába Rt. holding szerkezete átalakult, letisztult. A társaság meglévő piacait megerősítette és további új piacokat szerzett, valamint megkezdődött a társaság használaton kívüli ingatlanjainak hasznosítása is. Az átalakítási program 2004-re befejeződött, a végrehajtott intézkedések és piacfejlesztés nyomán tavaly a Rába Rt. három év után jelentős növekedés mellett újra nyereséges évet zárt. A program sikerét jelzi az üzletágak egyre eredményesebb működése is. Jancsó Péter, a Rába Rt. elnöke a kinevezés meghosszabbítása kapcsán elmondta: Pintér István vezetése alatt a Rába Rt. eredménye látványosan javult, a társaság mindhárom üzletága növekedési pályára állt. Az igazgatóság úgy látja, Pintér István személye garancia a cég további sikeres működésére, ezért vezérigazgatói kinevezését további három évre meghoszszabbította. A RÁBA RT ELSŐ NEGYEDÉVÉNEK EREDMÉNYE: 44 százalékkal növekvő árbevétel A Rába Rt első negyedévében 44,3 százalékkal, 10,6 milliárd forintra növelte árbevételét. A társaság jelentősen javította üzemi eredményét, mely az idei év első negyedévében 983 millió forint volt, szemben a 2004-es azonos időszakban elért millió forint veszteséggel. A javulást annak ellenére sikerült elérni, hogy a Rába Rt. szempontjából meghatározó USD árfolyama további közel 10 százalékkal gyengült az első negyedévben, és az alapanyagárak továbbra is magas szinten mozogtak. A Rába-csoport az első negyedévben 631 millió forintos pénzügyi veszteséget könyvelt el, mely főként a fedezeti ügyletek előző évi nem realizált eredményének visszaírásából származott. Mindezen összetevők alapján a Rába A I. negyedév konszolidált eredményei Rt. az első negyedévet 1,5 milliárd forint veszteséggel zárta. A Rába Rt. a közel 50 százalékkal növekvő árbevételt szinten maradó létszámmal érte el, mely az időszak végén 3267 főt tett ki, ezzel is elősegítve a hatékonyság további javulását. Konszolidált adatok millió forintban (IFRS) I. negyed év I. negyed év Index Nettó árbevétel ,3 % ebből export ,1 % ebből belföldi értékesítés ,3 % Pénzügyi eredmény Üzemi eredmény Adózás előtti eredmény Adózott eredmény

4 4 SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK A FUTÓMŰBEN Teamvezetői tréningről külső szemmel KOCSIS SÁNDOR E g y h ó n a p p a l e z e l ő t t í r t u n k a Humancapital teamvezetői tréningjéről, megszólaltatva néhány résztvevőt a féléves program tapasztalatairól. Ezúttal Kocsis Sándort, a Rába Futómű Kft. operációs és minőségügyi igazgatóját, valamint Vígh László alkatrészgyártó üzemmenedzsert kérdeztük, miként fogalmaznák meg a tréning üzenetetét, miért is fontos a vezetésfejlesztő és változáskezelő program, egyáltalán: érzékelik-e már a változásokat a gyakorlatban? Kocsis Sándor bevezetésként néhány, az elmúlt hetekben bekövetkezett személyi változásról beszélt. Mint mondta, mindannyiunk üdvözölte Torma János termelési igazgatóhelyettes Jármű Kft. élére történő kinevezését. Személyében megbízható szakmai tudású, rátermettségét hosszú éveken keresztül bizonyító ember került az ügyvezető igazgatói posztra. Ezt megelőzően a Dana termékmenedzserként nálunk dolgozó John Gimpel is távozott a futómű szervezetéből, mivel lejárt a határozott idejű szerződése és megszűnt a projektmenedzsment igazgatói tisztség is, Szabó Zoltán Imre ugyancsak elhagyta társaságunkat. Az operációs és minőségügyi igazgató mostantól közvetlenül felügyeli az üzemeket és a karbantartást, és a cég koncepciója szerint a projektmenedzselési technikák ismeretében az adott szervezeti egységek foglalkoznak majd a projektekkel, amelynek egyfajta szakmai felügyeletét a fejlesztési igazgatóhelyettes látja el. A személyi változások időbeli egybeesése lehetővé tette, hogy átgondoljuk a Futómű Kft. szervezeti felépítését folytatta az igazgató. Ezeket a pozíciókat nem töltjük be, az érintett munkaköröket ki is vettük a szervezeti ábrából. A változás laposabbá tette a szervezetet, amely óhatatlanul több munka, nagyobb hatáskör és felelősség delegálását jelenti. Az optimális megoldás végett a menedzserek körében már megkezdődött a műhelymunka. A Humancapital általi program azt is célozza, hogy az új szervezetben a működési módok egyértelműek legyenek, és ehhez rendszerezzük a szükséges szemléletmódbeli és működésbeli változásokat. A gazdasági előnyökön kívül azt is várjuk a laposabb szervezettől, hogy növekedjen a transzparencia, azaz átláthatóbbá váljon, továbbá gyorsuljon az információáramlás és azáltal, hogy bizonyos esetekben lazul a döntési koncentráció, javuljon a szervezet rugalmassága. A menedzserek ezen új feladatok ellátásához igényelték azt a bizonyos műhelymunkát, amelynek keretében a vezetés irányításának egyes technikai elemein kívül a humán oldalt is fejleszteni kívánjuk. A cég optimális működéséhez elengedhetetlen, hogy a menedzseri szinten erősítsük a mellérendeltségi folyamatokat. Olyan szinkronizált munka kell, amelyben nem a lokális érdekek, hanem a cégoptimum határozza meg a döntéseket. Kocsis Sándor elmondta, hog y a Humancapital fémjelezte tréning amellett, hogy fejleszti a vezetésirányítási készségünket, támogatja a szervezeti változások végigvitelét: Nagyon jó érzés volt olvasni, ahogy teamvezető kollegáim nyilatkoztak a változás szükségességéről, személyes fejlődésük érdekében tett erőfeszítésükről, mely érzésem szerint mindannyiunk számára példaértékű. Az olvasottak megerősítették szándékomat, hogy bővítsük a résztvevők körét, mert céljaink eléréséhez szükséges, hogy közös nyelvet beszéljünk tette hozzá az operációs és minőségügyi igazgató. Megkérdeztük Vígh László alkatrészgyártó üzemmenedzsert is, aki elmondta, hogy a fejlődés és a változás lehetőségét a teamek és a szervezeti egységek közötti együttműködés, a közös érdekek vezérelte csapatmunka és a probléma megoldására való összpontosítás hozhatja meg: Az előző számban kollegáim elmondták, hogy át kell gondolni, ahogy egymáshoz és a szervezethez viszonyulunk, másképp kell gondolkoznunk és dolgoznunk, ahhoz, hogy az egyéni és globális érdekeket össze tudjuk hangolni. Persze egy ilyen programnak az a célja, hogy elgondolkozzunk azon, milyen viselkedések és gondolkodás hátráltatja fejlődésünket, és tapasztalataink és tudásunk megosztása mellett magunk is képesek legyünk változtatni. Kollégáim a cikkben felhívták a figyelmet arra, hogy több súlyt kell fektetnünk a belső kapcsolatokra, és konfliktushelyzetekben a problémamegoldásra kell összpontosítanunk, tapasztalatainkat egymás segítségére mozgósítsuk, hiszen célunk közös. Ez azért VÍGH LÁSZLÓ is fontos, mert a teamvezetők és minden vezető gondolkodásmódja hatással van a beosztottjaik, a velük együtt dolgozók gondolkodására. Cselekednünk kell, mert az idő sürget! emelte ki az üzemmenedzser. A tréning abban is segít, hogy kiszakítja az embereket a megszokott műszaki környezetből és külső szemmel, más szemszögből vizsgálva világít rá bizonyos tényezőkre. Jó hatással van az emberi kapcsolatokra is. Egyértelműen érezhető, hogy teamvezetőink a tréning óta bátrabban kommunikálnak egymással, s nem csupán az értekezleteken, hanem azokon kívül is megkeresik egymást, és a beosztottakkal is más lett, kedvező irányban alakul a munkaés emberi kapcsolat. Azokon a teamvezetőkön, akik részt vettek a tréningen, már érezhető a változás és örömteli, hogy ezt mások is észreveszik. Szeretném, ha ez a kör bővülne, mert minden olyan kezdeményezést támogatok, mely hatékonyságunkat erősíti. Kívánom, hogy lelkesedésüket tartsák meg, mert Kell egy csapat! B. F. AMERIKAI MEGBESZÉLÉSEK Számítanak a Rábára A hónap elején az Amerikai Egyesült Államokban járt Pintér István vezérigazgató és dr. Szőcs Károly, a Rába Futómű Kft. értékesítési és marketingigazgatója. A félévenként szokásos partneri látogatás során a négy legnagyobb tengerentúli vevőnket keresték fel. Tárgyaltak a Meritor, a Dana, a Marmon- Herrington és a John Deere (a cégek felsorolása az USA-beli értékesítésünk nagyság szerintiának sorrendjét is tükrözi) vezetőivel, áttekintve az aktuális ügyeket, a jövőbeli kilátásokat. Az még mindig igaz, hogy az USA tehergépkocsi piaca továbbra is komoly értékesítési és gyártási darabszámokat produkál emelte ki dr. Szőcs Károly. Az idei év erősebb lesz, mint a tavalyi, pedig már a 2004-es kibocsátás is figyelemreméltó volt. A következő esztendő pedig a mostanit is felülmúlja majd re prognosztizálnak egy erőteljesebb csökkenést. A piac egy szeletét kiemelve meg kell említenem, hogy kurrens, azaz igencsak keresett áruvá vált a mellső tengelytest. Intenzíven gondolkodunk azon, hogy a növekvő igényeknek a már most is magas rendelésállomány mellett hogyan tudunk eleget tenni. A jelenlegi, éves szinteni 140 ezer mellső tengelytest gyártása mindenesetre nem egyszerűsíti a nyújtózkodásunkat. Tárgyaltak az üzletfejlesztési lehetőségekről, s ezt most vezetőink kedvező helyzetben tehették, hiszen a Rába számára adott a pénzeszköz a beruházásokra. Vezérigazgatónk természetesen tájékoztatta tengerentúli partnereinket a rendelkezésünkre álló hitelcsomagról, valamint a holding és a Futómű középtávú stratégiájáról. A tengelytestek mellett több vevőnknél szóba került a gépfelújításokkal kibővített tányérkúpkerékpár-gyártó kapacitásunk értékesítése is. Dr. Szőcs Károly egy-két mondatban külön is beszélt az amerikai partnereinkről: A Dana esetében az európai és amerikai üzletfejlesztési lehetőségek áttekintése mellett elsősorban a brugge-i kiszállításokkal kapcsolatos minőségi és mennyiségi előrelépésről beszéltünk. A John Deere a beszállítói lánc menedzselése jegyében egy olyan számítástechnikai háttérrel támogatott rendszert szeretne bevezetni, amellyel a beszállítók kapacitáskihasználtságát értékelné és hosszú távú tervezéssel a számára szükséges gyártási rugalmasságot biztosítaná beszállítóinál. A Meritorral közösen keressük a lehetőségét annak, hogy növelni tudjuk a tengelytestek darabszámát most már remélhetőleg nem csak Észak-Amerikában, hanem Európában is. A Marmon kapcsán mindenképpen meg kell említeni, hogy idén a forgalmunk akár negyven százalékkal is meghaladhatja a tavalyit. A már látható növekedésen túl további projekteken is dolgozunk, melyek nagyságrendjét tekintve már nem csupán mennyiségi, de minőségi előrelépésről is szó van. S ami a jó hír, ebben is maximálisan számítanak a Rábára. (B. F.)

5 5 ALKATRÉSZGYÁRTÓ KFT. Nyereséges hónapok Sárváron A Rába sárvári alkatrészgyárának teljesítménye január óta folyamatosan javul, az áprilisi 347 millió forintos árbevétel újabb idei csúcsot jelent. Boldis Géza gyárigazgató adatai szerint a vasi forgalom az év első négy hónapjában meghaladta az 1 milliárd 339 millió forintot, s valamennyi hónap nyereséget, összesen 33 millió forintot hozott a társaság konyhájára. Boldis Géza elmondta lapunknak, hogy az idei eredmények alapvetően a Denso, a NAF és a Metaldyne megrendeléseinek köszönhetőek. A januárban 428, áprilisban 412 munkatársat foglalkoztató gyár tervszerű létszámcsökkentés mellett, új eszközök beszerzése nélkül szolgálta ki a német és a francia vevő megnövekedett igényeit Denso: a bűvös 30 ezer A dízelmotorokhoz alkatrészeket gyártó Denso cégnek az első negyedévben havi 27 ezer, áprilisban már több mint 30 ezer darab kipufogócsonkot szállítottak a sárváriak. A nem is olyan régen még elérhetetlen álomhatárnak hitt 30 ezres darabszám és a változatlanul magas minőségi követelmény teljesítése Boldis Géza szerint elsősorban a munkatársak hatékonyabb anyagi ösztönzésének köszönhető. A februárban kipróbált és márciusban bevezetett prémiumrendszer átlagosan nettó ötezer forinttal emelte meg a soron dolgozók havi jövedelmét. A rendszer egyszerű, a prémium darabszámhoz kötött, a követelmény teljesíthető. Ha megéri, mindenki szívesen vállalja, hogy két gép helyett hármat szolgáljon ki. A termelés közvetlen irányítói, a Sárváron cellavezetőknek elkeresztelt művezetők az összteljesítményért felelnek, ők a bérük 5 százalékát kaphatják meg a kitűzött célok teljesítése esetén. A francia kapcsolat A Metaldyne számára januárban 82 ezer, februárban 83 ezer, márciusban 85 ezer, míg áprilisban közel 104 ezer darab bordás-szíjtárcsát gyártott Sárvár. Boldis Géza elmondta, hogy a termelés 20 százalékos növeléséhez már nem volt elegendő csupán a hatékonyság javítása, a francia soron áprilistól folyamatos műszakban dolgoznak a szakemberek. A Peugeot és Renault személygépkocsikba szerelt alkatrészek darabszámának áprilisi emelkedése az igazgató szerint nem a véletlen műve, az elmúlt hónapokban Sárvár srtatégiai partnerei jelezték, hogy BOLDIS GÉZA rövid határidőn belül a megszokottnál több alkatrészre lesz szükségük. Német audit A sárvári alkatrészgyár és a neunkircheni futóműgyár bővülő kapcsolatairól az elmúlt hónapokban már többször beszámoltunk, de a piac élénkülésére utal a Karl Berrang cég érdeklődése is. A német szakemberek auditálták a vasi gyárat, s az eredményre alapozva újabb futómű-alkatrészek szállításáról kívánnak tárgyalásokat kezdeni. Az áprilisi audit 85 százalékos elégedettségi értékkel zárult, ez magyarra fordítva jó és kiváló közötti eredményt jelent. Boldis Géza jó hírekkel szolgálhatott Sárvár és a Rába Futómű Kft. közötti üzleti kapcsolatok alakulásáról is, a vasiak áprilisra rendezték minden korábbi tartozásukat. Az igazgató ígérete szerint Sárvár továbbra is megbízható beszállítója lesz Győrnek, a szervezettebb munka eredményeként a jövőben minden megrendelt tétel időben érkezik a futóműgyárba. Áprilisban az esedékes tételek szállítása mellett Sárvár a májusi 60 millió forintos megrendelés egyharmadát előre teljesítette. Gaál József A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyárának belső hírújságja, a Hírmondó legutóbb száma közölte Deák Attila gazdasági igazgatóhelyettes írását. Ebben kifejtette, hogy a móri gyár idei első negyedéve veszteséges működést jelez. Ezen változtatni kell, méghozzá néhány hónapon belül, azért, hogy a gyár dolgozóinak hosszú távú és stabil munkahelyet tudjanak biztosítani. Igyekeznek minden olyan költséget megszorítani, ami a munkavállalókat nem, vagy csak minimálisan érinti. Felülvizsgálják azokat a tevékenységeket, melyek nem jövedelmezőek, s nem kapcsolódnak a sorozatgyártáshoz. Dolgoznak a gyár technológiai megújításán, s ebben számítanak (új) kereskedelmi partnerek segítésére is. A jelenléti pénzt ösztönzővé alakították, ezt a fajta jutalmat a szellemi munkavállalóknál is bevezetik. Átalakították a buszközlekedést, amivel éves szinten tízmillió forintot takarítanak meg átlagban ez öt munkavállaló éves vállalati költségét jelenti. Kitért arra is, hogy a gyár rákényszerül a létszámhatékonyság javítására. Az ösztönzőrendszer lényegéről Papp Zoltán gyárigazgató is írt. A közvetlen és közvetett fizikai állománynál a 7500 forint/fő/hó jelenléti díj helyett ugyanekkora összegű teljesítményösztönzőt adnak ki. A termelésirányítók ösztönzése a munkaszerződésüknek megfelelően prémiumrendszer alapján történik. A szellemi állománynál az eddig alkalmazott célprémiumrendszer megszűnik, helyette havi 10 ezer forint/ fő ösztönzőt vezetnek be, melynek kifizetése fele-fele arányban kötődik az üzemi eredményhez, valamint a rezsiköltség mennyiségéhez. A Sipos Barbara által szerkesztett hírújságban olvashattunk a pénzre váltható hasznos javaslatok tárházának, a Kaizennek jövőjéről. A téma felelőse, Rechner István gyártáselemző beszélt arról, hogy munkatársaktól milyen ötleteket várnak és azokat milyen formában juttathatják el az illetékesekhez, hogy aztán a megtakarítást jelentő és megvalósított javaslatokért cserébe a jutalmazás se maradjon el. A Terepszemle rovatban ezúttal a Szántó Sándor alkotta egyszemélyes IT-iroda mutatkozott be, s persze ezúttal sem maradt el a dolgozói fórumon felvetett témák ismertetése.

6 6 Polgármesteri megnyitó Balogh József polgármester és dr. Czinege Imre rektor nyitotta meg a sorrendben tizenegyedik Győri Állásbörzét, a régiós cégek és az egyetemi hallgatók hagyományos, április végi találkozóját. A Széchenyi István Egyetem aulájában harminc győri és városkörnyéki vállalkozás jelent meg, s a standokat több ezer diák kereste fel a nap során. Az egyetem élete a megszokott mederben folyt, a hallgatók az előadások közötti szabadidejüket töltötték el az alkalmi munkaerőpiacon. Az állásbörze megnyitóján dr. Czinege Imre a tudás és a munka kapcsolatáról, míg Balogh József Győr ipari ÁLLÁSBÖRZE AZ EGYETEMEN Népszerű volt a Rába standja múltjáról és a városban munkát kereső fiatalok lehetőségeiről beszélt. A diákok valóban nem panaszkodhattak a kínálatra, a cégek munkaügyi szakemberei mérnököket és közgazdászokat éppúgy kerestek, mint logisztikusokat és informatikusokat. Pásztor Gábor, az esemény főszervezője mondta el lapunknak, hogy a hazai egyetemek és főiskolák tizenkilenc állásbörzéje közül a győri a második legnagyobb, csupán Budapesten jelentősebb a kínálat és a kereslet. A győri egyetem jogelődjének számító főiskola hallgatói bizottsága a kilencvenes évek közepén néhány nagy cég, köztük a Rába aktív részvételével hívta életre az állásbörzét, amely eddig több ezer fiatalt segített hozzá a tanulmányok sikeres befejezéséhez, a biztos és jól fizető munkához. Társaságunk némi szünet után ismét megjelent a Győri Állásbörzén, Tóth Renáta oktatási vezető szavaival élve eljött az ideje annak, hogy a Rába ismét nyitott cégként vonuljon vissza a köztudatba. A háromtagú vásári rábás-csapat vezetője elmondta, hogy társaságunknak elsősorban a beszerzés, a minőségbiztosítás és a termelés területén van szüksége több nyelven beszélő, agilis fiatalokra. A leendő mérnökök, közgazdászok nagy érdeklődéssel fogadták a Rábát, standunk volt az egyetlen, amely előtt sorban álltak az egyetemi hallgatók. Nagy sikert aratott Bozzai Zoltán termékauditor bemutatója is, a Jármű Kft. szakembere egy H 14-es típusú, katonai tehergépjárművel hajtott az egyetem parkolójába. Új munkatársra egyébként a jármű üzletágnak is szüksége van, Bozzai Zoltán szerint jelenleg leginkább egy beszállítókat ellenőrző minőségbiztosítási szakembert keres a kft. A hétórás állásbörzén interjúkra nem került sor, de több száz fiatal neve, címe, önéletrajza került bele a kiállító Munkatársunk az érdeklődők gyűrűjében cégek munkaügyes dossziéiba, eldöntendő, hogy az érdeklődők közül kiket hívnak meg egy alaposabb beszélgetésre. Közös remény, hogy a Rába standján megforduló, a kérdőíveket kitöltő egyetemi hallgatók közül sokan választják, választhatják munkahelyül társaságunkat. G. J. A KORSZERŰSÍTÉS A FOGYASZTÓ ÉRDEKEIT IS SZOLGÁLJA Hidegebb tél megtakarítással Magazinunkban folyamatosan beszámoltunk az EETEK-Rába Energiaszolgáltató Kft. beruházásairól, amelyek a Rába Rt., mint fogyasztó, mind tökéletesebb és mind gazdaságosabb kiszolgálását szolgálta. Írtunk a gőz helyett forró vízzel működő fűtőhálózatról, a gázmotorok üzembe állításáról, majd legutóbbi lapszámunkban az új kompresszorról és hűtve szárítóról. Utóbbiak a 67 ezer négyzetméteres futóműgyári üzemcsarnok kompreszszorházában álltak munkába. Az új berendezések szomszédságában kértük arra Csákány Miklóst, az EETEK-Rába Energiaszolgáltató Kft. műszaki igazgatóhelyettesét, hogy a legújabb beruházás fontossága mellett beszéljünk a mögöttünk hagyott tél tapasztalatairól is. Az új, korszerű fűtőrendszerünk jól vizsgázott, azzal együtt, hogy a fogyasztók tapasztalhattak egy-két problémát. Számunkra is ez volt a tanulás időszaka, s ahhoz képest viszonylag gyorsan tudtunk a gondokra megoldást találni, egyre kevesebbszer kell a fogyasztó türelmét kérni. A tapasztalat gyarapodásával most majd arra kell ügyelnünk, Orbán Miklós karbantartó ellenőrzi az új kompresszor működését hogy a rutinszerűvé vált feladatoknál se lanyhuljon a figyelem mondta Csákány Miklós, aki beszámolt arról is, hogy az új fűtési rendszer a tervezett megtakarítást hozta. Még úgy is, hogy az idei tél kicsit hidegebb volt az előzőnél. Érdekesség, hogy míg tavaly a január volt a leghidegebb, a mínusz 1,8 Celsius-fokos havi középértékkel, addig idén a február hozta ugyanezt az átlagot s lett a tél leghidegebb hónapja. A megtakarítás jó természetesen az energiaszolgáltatónak, hiszen a beruházás mielőbbi megtérülését szolgálja, de jó a Rábának is, hiszen kevesebb kiadást jelent. Az új berendezésekről szólva megemlítette, hogy a kompresszor immáron egy hónapja üzemel zavar nélkül. Száz köbméternyi, 6 bar túlnyomású sűrített levegő előállításához százalékkal kevesebb villamos energiára van szüksége, mint a régebbi kompresszoroknak. Mint megtudtuk, a reptéri sűrített levegő ellátásáért összességében hat kompresszor felel. Az új berendezés tejes terheléssel folyamatosan üzemel (így hozza a legnagyobb eredményt), mellette egy régi kompresszor működik, kettő pedig tartalékként áll készen arra, hogy szükség esetén bekapcsolódjon a sűrített levegő előállításába. Van egy kisebb, 50 köbméteres kompresszor is, amely az igények mind tökéletesebb és mind takarékosabb kielégítését szolgálja. A rendszernek része még egy kompresszor a kovácsüzemben, Az új hűtve szárító a világ egyik legkorszerűbb berendezése amely szükség esetén automatikusan termelésbe lép. Az új kompresszor révén az üzembiztos működés számunkra megnyugtatóan rendezte a Rába sűrítettlevegő-ellátását, s lehetővé teszi az ár kedvezőbb alakítását folytatta Csákány Miklós, aki néhány szót szólt a hűtve szárító berendezésről is. Kiemelve, hogy a kompresszorházban megtermelt összes levegőt ezekkel a gépekkel lehűtik 1 3 Celsius-fokra, leválasztva a levegő víztartalmát. Hogy mennyire száraz levegő kerül vissza a rendszerbe a beérkezési hőfokra visszamelegítve, azt jól jelzi a következő adat (sűrített levegőben a sűrítés miatt hétszeres a vízmennyiség, a légköri nyomáson lévő levegőhöz viszonyítva, a lényeg azonban most az arányokon van): egy köbméternyi sűrített levegő korábban 84 gramm vizet tartalmazott, most ez az érték 3,5 4,2 grammra csökkent B. F.

7 7 Érkező és értékelt ötletek A CÉGNEK TÖBB MINT KÉTMILLIÓT, AZ ÚJÍTÓNAK TÖBB SZÁZEZRET ÉRT A JAVASLAT KULCSÁR MIHÁLY Egy hónap elteltével hat újabb ötletkártyát dobtak be munkatársaink az Ötletládába. Ezzel már ötvenhét idei javaslatnál tartunk. Miközben gyűlnek az újabb és újabb ötletek, szerencsére egyre inkább fogynak az elbírálásra és kalkulációra várók. A felgyorsult értékelés mellett örömteli hír az is, hogy ismét komolyabb pénzjutalmakat fizethettek ki. A prímet ezúttal Kulcsár Mihály, a kovácsüzem üzemeltető villanyszerelője viszi, aki márciusban ünnepelhette harmincéves törzsgárdatagságát. Ötlete a cég számára éves szinten 2,2 millió forint megtakarítást, önmaga számára pedig több százezres jutalmat jelentett. Régebben is voltak javaslataim, akkor is díjazták az újítókat, de ez a mostani ötletládarendszer szerintem nagyon jól működik. Amikor az ötletemet kidolgoztam, persze megfordult a fejemben, hogy mekkora megtakarítást jelenthet, de ilyen összegre nem gondoltam. Talán csak a felére. Persze örülök, hogy ilyen értelemben elszámoltam magam mondta Kulcsár Mihály, aki ezt követően magáról a javaslatról beszélt. Az újítása a Lasco II-vel volt kapcsolatos, annak is a sorjázójával, ahol általában a kilökő potméter meghibásodott. Ilyen esetben a javítás mintegy kétórás időkiesést okozott, ráadásul a soron lévő munkadarabok selejtessé váltak. Módszerével, hogy a kilökő nem potméterrel működik, hanem idővezérelten, azaz nem állandó jellegű lett a működése, a javítási időt, azaz a termelésen kívüli időt lehet áthidalni. Az ötletet tavaly októberben adtam be, s ennek megvalósításával nemcsak a cégnek hoztam anyagi megtakarítást és magamnak jutalmat, hanem könnyebbé is tettem a feladatomat, mivel a berendezés javításával én foglalkozom nyilatkozta lapunknak a hónap ötletadója. Miközben az Ötletláda folyamatosan termeli az új javaslatokat, a rendszerben is mindig történik valami előrelépés. Kovács József, a Rába Futómű Kft. minőségrendszer-fejlesztési teamvezetője elmondta, hogy néhány héten belül a futóműgyár irodaépületében, az Ötletláda mellé kihelyeznek egy üveges vitrint, amelyben ösztönzésképpen a választható ajándéktárgyakat lehet majd megtekinteni. Az ajándéktárgyak megvásárlásához pedig nem kell más, mint egy értékelhető ötlet... B. F. A VAGYONUNK VÉDELMÉBEN Hídmérlegavatás a reptéren Az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. teherautójának mérlegelésével adták át rendeltetésének a Rába Rt. reptéri telephelyén megépített acél hídmérleget. Az avatást jelentő mérlegelést a helyszínen tekintette meg Horváth Ferenc, az Alcufer ügyvezetője, valamint Szabó József, a Rába Rt. beszer- zési és eszközgazdálkodási igazgatója. Tették mindezt abból az apropóból, mivel a mérleg telepítési költségeit az Alcufer Kft. állta a Rába Rt.-vel megkötött szerződésben megfogalmazott fejlesztési hozzájárulás alapján. A jelenlévőket Hatt Attila gyártásfejlesztő tájékoztatta a TMS-18 típusú, hatvan tonna terhelhetőségű acél hídmérleg műszaki paramétereiről. A mérleg tizennyolc méter hosszú és három méter széles. Összesen hat erőmérő cella alkotja. Tekintettel arra, hogy cellánként harminc tonna a terhelhetősége, a mérleg a terhelhetőséget tekintve háromszorosan túlméretezett. Megemlítette még a mérlegeléshez kapcsolódó, úgynevezett SQL szerverprogramot, amely az adatokat felkínálja a jogosultsággal rendelkező szervezetek számára. Teszi mindezt úgy, hogy a mérlegelési adatokat archiválja és az excellből elérhetővé teszi, így aztán az adott szervezetek különböző kigyűjtéseket végezhetnek, adatokat dolgozhatnak fel. Szabó József megköszönte az Alcufer hozzájárulását, hozzátéve, hogy a telephelyen évente a százezer tonnát is meghaladja a teherforgalom. Horváth Ferenc azt kívánta a társaságnak, hogy a mérlegből, a mérlegelési adatokból profitáljon a cég, megfelelően felügyelve az anyagok ki- és beszállítását. A hídmérleg telepítése a vagyonvédelem hatékonyságának fokozása, az érintett értékesítési és beszerzési szerződésekben rögzített súlyadatok megállapítása is alátámasztja. A mérlegelés azonban nem helyettesíti a portán az esetenkénti tételes ellenőrzést. A hídmérleg üzembe helyezésétől kezdve mérlegelni kell minden, a reptéri telephelyre beés kilépő tehergépjárművet, valamint azokat a személygépkocsikat, amelyek szállítólevéllel rendelkeznek. Lapunkon keresztül is tájékoztatjuk a beszállítókat, a vevőket és minden érintett ügyfelet, hogy a súlymérés bevezetésével a szállítóleveleket már csak a súlyadatokkal kiegészítve fogadja a Rába Futómű Kft. (B.) FUTÓMŰ INFORMÁCIÓS FÓRUM Értékelték a negyedévet, beszéltek a stratégiáról A múlt hónapban volt egy esztendeje, hogy első alkalommal megrendezték a Rába Futómű Kft. havi információs fórumát. A társaság igazgatói, vezetői, termelési teamvezetői vesznek részt ezeken a rendszeres találkozókon, amelyeken hagyományosan az eltelt időszak fontosabb történéseit, adatait elemzik és értékelik. Az április 22-i fórumot olyan nagy érdeklődés kísérte, hogy kevésnek bizonyultak az ülőhelyek. Lehettünk úgy hatvanan, akik kezdetben az elmúlt időszakról, majd a stratégiai tanácsadóktól hallhattunk prezentációt. Dr. Szőcs Károly értékesítési és marketingigazgató az értékesítés szemszögéből tekintette át az első negyedév adatait, majd Kocsis Sándor operációs és minőségügyi igazgató szólt többek között a produktív hiányzási ráta százalékos növekedésé- ről, melyben az influenzajárvány komoly szerepet játszott. Beszélt a teljesítményszázalék és a minőségköltség alakulásáról, mely nem nevezhető kedvezőnek. Balog Béla pénzügyi és kontrolling igazgató kiemelte, hogy az árfolyamok sajnos továbbra sem nekünk dolgoztak. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra: kövessenek el mindent, hogy a közvetlen költségszintet csökkenteni lehessen. Pintér István vezérigazgató azt emelte ki, hogy jelentős üzemi eredményjavulás a cél. A piaci árbevétel oldaláról ez teljesíthetőnek látszik. Elvárásként fogalmazta meg a munkaidő jelenleginél sokkal jobb kihasználását, nagyobb odafigyelést kért a készletszintekre és szólt a minőségköltséggel kapcsolatos célokról. Ezt követően a stratégiai tanácsadó cég, a CCG munkatársai foglalták össze vizsgálataik módszerét, majd az ötvennél is több interjú, a megfigyelések és adatvizsgálatok eredményeként szóltak a különféle területekre (termelés, adminisztráció, értékesítés, termelésprogramozás, beszerzés, karbantartás, minőségügy...) vonatkozó általános megállapításaikról. A hatékonyság-, termelékenységnövelési és költségcsökkentési projekt kapcsán kiemelték a változásorientáltságot. Összegezve megállapították: a társaság egészét nézve nincs olyan terület, ahol közép- és rövid távon ne lehetne javítani a versenyképességen. Pintér István a fórum végén a vizsgálatról és annak megállapításairól szólva a pozitívumot emelte ki. Mint mondta, ez egy pozitív riport, amely a társaság tartalékairól szól, arról, hogyan tudjuk azokat kihasználni a sikeresebb jövőért. B. F.

8 8 AZ ÜNNEPI ESZTENDŐ NYITÓRENDEZVÉNYE Konferencia a százéves magyar autógyártásról Az Autó-DIGA autófenntartó ipari szakkiállításhoz kapcsolódó konferenciasorozat keretében tartották a százéves magyar autógyártás programsorozatának nyitórendezvényét április utolsó hétvégéjén Győrött. A Széchenyi István Egyetem Konferenciaközpontjában rendezett ünnepi ülés bevezető előadását dr. Körmendy Ágoston, a Magyar Gépjárműipari Szövetség ügyvezető titkára tartotta. Kezdetben a centenáriumi év kiemelkedő eseményeiről beszélt, megemlítve a Közlekedési Múzeumban május 24-én nyíló szakmai kiállítást, az augusztus végi Haszonjármű Nemzetközi Tudományos Konferenciát, valamint az októberi Automobil 2005 Budapesti Autószalonhoz kapcsolódó Veterán Haszonjármű Kiállítást. Ezt követően egykori munkahelyét, a Csepel Autógyárat és termékeit méltatta. Mint mondta, a második világháború után alakult cég a magyar autógyártás egyik zászlós hajójává vált. Dr. Katona András, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a gyűjteményük kialakulásáról beszélt, megemlítve, hogy az 1896-ban alapított intézményt a második világháború idején kétszer is bombatalálat érte, amely nem csupán az épületet, de a gyűjteményt is megrongálta. Amikor 1966-ban újra nyitotta kapuit a Közlekedési Múzeum, tizenhat működőképes autó jelentette a kiállítást. Örömmel újságolta, hogy rövidesen huszonöt Ikarus-modellel és a cég diagyűjteményével is bővül a múzeum tárgyi állománya. A Közlekedési Múzeum muzeológusa, Hídvégi János ezt követően diák segítségével tekintette át a magyar autógyártás fontosabb állomásait. Szólt a karburátor 1893-as szabadalmaztatásáról, a teljes egészében magyar termékként előállított és postások által használt Csonka-féle tricikli 1900-as bevezetéséről, valamint a Rábáról, ahol már 1905 előtt is készült gépkocsi, de még külföldi licenc alapján. Aztán a nagy nap: május 31. Ekkor tette meg Csonka János postakocsija az első próbaútját. A kétezer kilométeres túra során problémamentesen teljesített az első magyar autó. Ezt a modellt kissé átalakított formában a győri Vagongyárban is gyártották, kis darabszámban. Hídvégi Jánostól hallhattunk arról, hogy az első magyar autógyár Aradon létesült 1908-ban, ahol 1909 őszén már kocsikat épített az üzem százhatvan munkatársa. Az első munkájuk tíz darab emeletes autóbusz megépítése volt. Visszatérve a Rábához: 1907-től a Csonka-féle autók készültek, majd a Praga-licenc megvásárlása az autógyártásban Győrött új korszakot jelentett. Az újabb típusváltás 1929-ben következett be, a Krupp- és az AustroFiat-kapcsolatnak köszönhetően. Az autógyártás honi történetéből kihagyhatatlan a Winkler Dezső nevéhez köthető, legendássá vált Botond, amit a Vagongyárban hat gyár mintaszerű együttműködésének köszönhetően állítottak elő. Nagy ugrás az időben: 1992-ben újraindult a személygépkocsi-gyártás Magyarországon. A szentgotthárdi Opelt még abban az évben követte az esztergomi Suzuki. Romvári Ferenc előadása 1994-től Audi-motorokat szerelnek össze Győrött, ahol 1998-től komplett autókat is előállítanak. A konferencia záróelőadását Romvári Ferenc, a Rába Rt. vezérigazgató-helyettese tartotta a jövőre száztíz éves cégünk történetéről. Az első másfél évtizedet az alapítás és útkeresés éveiként lehetne jellemezni, melyben kiemelkedő jelentőségű volt a Csonka-féle Rábaalvázzal szerelt postaautó premierje. Az közti időszak az ipari autógyártás kezdete, külföldi licencek alapján tól létezik a Rába védjegy ben felülvizsgálták az autógyártási programot, az autógyártás azonban igazából csak a harmincas évek derekától futott fel. Ekkoriban készültek a Super és Special tehergépkocsik, majd a Botond, melynek kiváló terepjáró képessége a független hátsókerék-felfüggesztésnek köszönhető. A közúti járműprogram utóélete és eredményei napjainkig című fejezetben Romvári Ferenc beszélt a KGST-programról, azon belül is a járműipari szakosításról, melynek során Magyarország kapta az autóbusz-gyártást. A Rába ekkor az autóbuszok dízelmotorjainak és futóműveinek gyártására és szállítására szakosodott. Beszélt a Rába első világszabadalmáról, amely a Steiger traktorokhoz kifejlesztett dupla bolygóműves futómű volt. Ezt a megoldást aztán ez idáig még tizennyolc Rába-világszabadalom követte. A technológiai fejlődésünk főbb vonulatainak összefoglalása után beszélt a közelmúlt járműgyártásáról, a katonai programunkról, majd a mai Rábáról. Összefoglalásul azt emelte ki: a Rábának úttörő szerepe volt a hazai autógyártás létrejöttében, a kezdeti kézművesipartól a nagyipari gyártás meghonosításáig. Cégünk ráadásul elősegítette multinacionális autógyártó cégek hazai befektetéseinek létrehozását, és azok létrejöttében közre is működött. B. F. A HÁTTÉRIPARI IRÁNYTŰ Sikeres volt az Autó-DIGA Április között a győri Egyetemi Csarnokban rendezte meg több szakmai szervezet megbízásából a győri X-Meditor Kft. az idei országos autófenntartó-ipari szakkiállítást. A társkiállítókkal együtt több mint nyolcvan cég, vállalkozás mutatkozott be, szinte az ország minden részét képviselve a több ezer látogató előtt. A tizennegyedik alkalommal életre hívott Autó-DIGA ezúttal is egy helyen vonultatott fel mindent, ami csak az autóval kapcsolatba hozható: alkatrészek, szerszámok, fényezés, garázsipar, autóápolás, gumiabroncsok, autófelszerelés, olajipari termékek, szakkiadványok és mindezt egy konferenciasorozat egészítette ki. A szakmai előadások mellett itt tartotta konferenciáját az Autószerelők Országos Egyesülete, a Dízeladagolóés Dízelmotor-javítók Szakmai Egyesülete, valamint az Áramkör Autóvillamossági Szakmai Egyesület is összesen egyébként 13 speciális témájú összejövetelen találkozhattak a szakemberek. A háttéripari iránytű szlogennel hirdetett Autó-DIGA rangját emeli, hogy a százéves magyar autógyártás centenáriumi programsorozatának fő, mondhatni vidéki nyitórendezvényének is helyszínéül szolgált. (E tárgykörben szerepelt Romvári Ferenc vezérigazgató-helyettesünk is.) A rendezők kérésére a Rába-gyár az ipartörténeti múzeumából több érdekes tárgyat is rendelkezésre bocsátott a kiállítás rangjának növelése céljából.

9 9 FÉLÉVES KÉNYSZERSZÜNET UTÁN Újraindult a Maxima A Rába Holding közúti jármű telephelyén lévő 6300-as Maxima sajtón több mint féléves javítás után március végén, április elején egyhetes próbajáratást követően megindult a termelés. A hajtókartörés miatti javítást a cseh Smeral cég a Metalhammer Kft. szakembereivel együtt végezte, amelynek eredményeként egy jó műszaki állapotú gépet kaptunk vissza. A hosszúra nyúlt állásidő alatt a Futómű Kft. karbantartó csapata szintentartó javítási-karbantartási munkákat végzett a sajtóhoz tartozó indukciós hevítőn, illetve a sorjázó sajtón. A Maxima sajtó próbaüzemét egy A munkahely veszélyes üzem műszakban végeztük, majd visszaálltunk a három műszakos munkarendre, amelyben azóta is dolgoznak embereink. Súlyt fektettünk a munkahelyi körülmények javítására is: ennek megfelelően rendbe tettük a szociális helyiségeket (mosdók, zuhanyzók, öltözők...), valamint a gép környezetét. Ez az esemény is bebizonyította, hogy a megelőző karbantartásnak lényeges szerepet kell betöltenie az elkövetkező időkben, hiszen ezzel megelőzhetők az ehhez hasonló gépleállások, meghibásodások. Molnár Dezső kovácsüzem-menedzser ÉVENTE SZÁZEZREKET ÉR BALESET Tíz éve nyilvánította a munkahelyi balesetek nemzetközi gyásznapjává április 28-át a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége. Magyarországon 1997-ben tartották meg először a gyásznapot. A közlekedést mindenki veszélyes üzemnek tartja, holott évente több ember sérül meg munkahelyi, mint közlekedési balesetben A világon évente mintegy 270 millió munkabaleset történik, hagyományosan a legtöbb az építőiparban és a mezőgazdaságban, s 350 ezer munkavállaló hal meg munkahelyi balesetekben. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a munkahelyi baleseteknek és a munkával összefüggő betegségeknek több áldozata van, mint Örömteli hír, hogy tavaly a Rába Holdingnál nem volt súlyos, jelentéskötelezett munkabaleset, s az összes üzemi balesetek száma is csökkent, 135-ről 114-re. a háborúknak. Ha a munkával összefüggő betegségek áldozatait is számba vesszük, akkor a munkavégzés minden évben több mint 2,2 millió ember 1,5 millió férfi és 750 ezer nő halálával jár. Magyarországon a regisztrált munkabalesetek száma csökken ugyan, de a balesetek fele, sőt, egyes becslések szerint háromnegyede titokban marad. A halálos baleseteket viszont nem lehet elhallgatni, hazánkban évente ember veszti életét munkahelyén. A súlyos vagy halálos baleseteknek büntetőjogi konzekvenciái is lehetnek. A bíróság a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés címén szokta felelősségre vonni és vád alá helyezni azokat a vezetőket, tulajdonosokat, akik nem hajtották végre a munkavédelmi előírásokat, és ezzel tragédiát idéztek elő. Az Egészséges Nemzetért elnevezésű népegészségügyi program kimondja: a munkahelyi balesetek megelőzése elsősorban a munkahelyi biztonsággal foglalkozó szervezetek feladata. A kockázati tényezők azonosításával és megfelelő intézkedések meghozatalával csökkenthetők a munkahelyi balesetek. A program 2010-ig a munkahelyi balesetekből származó halálozás arányszámának tízszázalékos csökkentését írja elő. Meglepő, de igazából nem mulatságos Amióta a Rába Holding reptéri telephelyén bevezették a portai kártyaleolvasást, cégünk munkavállalói a munkaidő alatt szinte egyáltalán nem, de azon kívül sem igazán járnak úgynevezett megelőző kezelésre az Arrabona-Medhez. Jó lenne, ha sikerülne megoldást találni arra, hogy a legfeljebb félórát igénybe vevő fizikoterápiai kezelésre az arra rászoruló munkatársak ha a munkaidejükből nem is, de a szabadidejükből áldoznának err. A helyzet annyiban mindenképpen furcsa, hogy a cég számára természetesen a munka az első, de a dolgozó egészsége is előtérbe kerülhet, főleg, ha betegség miatt hosszabb időre kiesik a munkából. Az Arrabona-Med HIKARIVAL AZ ISUZUN Kaizen Blitz 5: szerelősorokat vizsgáltak PORTAI KÁRTYALEOLVASÁS KEVESEBB BETEG A Kaizen Blitz ötödik felvonásának hat főszereplője képletesen felpattant az első japán gyorsvasútra, és a javítás szándékával többször is átutazott az Isuzu részére inkomplett mellső, valamint portál hátsó futóműveket gyártó két szerelősoron. A Hikari (így nevezték az első szigetországi gyorsvasutat) névre keresztelt csapat (tagjai: Poster Erika, Farkas Szabolcs, Havadi András, Jobb Tamás, Kiss Gábor, Szabó Sándor) az egyhetes időszak során tizenhat ötlettel állt elő. Tíz javaslatot már az első héten sikerült is megvalósítani, a maradék ötletek valóra váltása a csapat házi feladata lesz. A rend és a tisztaság kérdése természetesen most is előjött, mint ahogy a biztonságos munkahelyért is tettek intézkedéseket. Az inkomplett mellső futóműszerelő-sor elrendezését illetően végellenőrző munkahely létrehozását javasolták. Összességében nagy problémákat nem találtak, de a termelékenység és a felülvizsgálati rendszer javítására voltak ötleteik. Célszerűnek tartották a 138 típusú futóművek használaton kívüli szerelőállványának elbontását, részeinek máshol történő felhasználását. A normaidő módosításából, átcsoportosításából adódó anyagi előnyt pedig egy helyi minőségbiztosítási szakember alkalmazására lehetne fordítani, akire szerintük nagy szükség lenne. Mindent összevetve: megtakarításban tízmillió forint körüli összeggel számoltak. A prezentáció végén Horváth Róbert szerelde termelési menedzser örömét fejezte ki, hogy a területén ilyen vizsgálat folyt. Dicsérően szólt az ötletekről és jónak tartja a minőségbiztosítási munkahely kialakítását is. Mint mondta, a Kaizen Blitz 5 eredményei a szerelde hasznára vál(hat)nak... (B.) Így már nem fontos az egészség? részéről szorgalmazzák a megoldást arra, hogy a Rábával megkötött foglalkozás-egészségügyi szerződés alapján a munkatársainknak ingyenesen járó megelőző kezeléseket mind többen használják ki egészségük és munkaképességük megőrzéséért. A pácienseket reggel 6 és délután 2 óra között várják. Ingyenesen jár a fizikoterápiás és a Bioptron-lámpás kezelés, valamint az újonnan beszerzett kínai chi-gép használata. Utóbbi a testben futó energiapályákat harmonizálja, öngyógyító folyamatokat indít be, a belső szerveket is megmozgatja. A berendezésnek fogyókúrás programja is van: egy húszperces kezelés másfél órás mozgást helyettesít

10 10 EGYIPTOMOT ÉRT A RÁBA- ÉS A TEMPO-TAGSÁG Munkatársunk nyerte a fődíjat Szinte már csak percek voltak hátra május tizedik napjából, sokan talán már az igazak álmát aludták, amikor a Rába Futómű Kft. Szerszám üzemében találkoztunk Bors Balázs NC-gép-kezelővel. Neve alapján biztos sokan jellemeznék az erős jelzővel, de ami mindenképpen igaz a 19 esztendős fiatalemberre, az az, hogy szerencsés. Ha már az éjszakai műszakban beszélgetünk, akkor célszerű úgy fogalmazni, hogy álomszerűen alakultak számára az elmúlt hetek A történet azonban úgy lesz teljes, ha novemberig visszamegyünk az időben. Ekkor látott napvilágot a TEMPO Egészségpénztár hagyományteremtő akciója, amelyet a győri és a Győr környéki pénztártagok részére indítottak. Azon pénztártagok, akik egészségpénztári tagdíjat és egyéb befizetést jegyeztek a évre, sorsoláson vettek részt. A fődíj két egyhetes utazás volt. Az egyik úti célja az egyiptomi Hurghada, a másiké a spanyol Teneriffa volt. A március közepén megtartott sorsoláson mindkét fődíjat rábás munkatársunk nyerte. Az egyiptomi utat éppen Bors Balázs, aki ősszel lett cégünk munkavállalója és a véglegesítése után miután hasznosnak ítélte az egészségpénztári tagságot be is lépett a TEMPO-tagok sorába. Nagyon jól tette... Áprilisi tréfának hittem, amikor a hónap elején felhívtak, hogy megnyertem az egyiptomi családi utat. Csak fokozatosan kezdtem elhinni, hogy ez valóban igaz, s hogy ez velem történt meg. Nem is tudtam róla, hogy van ilyen akció, így aztán tényleg a meglepetés erejével hatott a nyeremény fogalmazott Bors Balázs, aki elmondta, hogy a két felnőtt és két gyermek utazására jogosító fődíjat kiegészítették egy felnőtt utazási költségével, így aztán a szüleivel és a tizenöt éves öccsével kelhettek útra április végén. Édesapám mozdonyvezetőként, édesanyám a kórházi kartonozóban dolgozik, az öcsém a Lukács Sándor Szakképző Iskolában, autóvillamossági szakon tanul. Én is ebben az iskolában végeztem, esztergályosként és CNCprogramozóként. Az esztergályos tanulmányaim alatt másfél évet a Rábánál voltam szakmai gyakorlaton, s az NC-s időszakom alatt is fél évet töltöttem itt. Amikor tavaly júniusban végeztem az iskolában, szerettem volna a Rábánál elhelyezkedni, mivel a gyakorlataim alatt a munkahelyről és az itt dolgozó emberekről is kedvező benyomásokat szereztem. Szeptemberben már itt dolgoztam. Közben a tanulást sem hagytam abba, a Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépiskolában és Gimnáziumban estin szeretném letenni az érettségit. Most fejezem be az első évet. Szerencsére a Rábánál abban is partnerek voltak, hogy a délutáni iskolai elfoglaltságom miatt engem csak délelőtti, illetve éjszakai műszakra osztanak be. A munka után térjünk vissza a szórakozásra és az egyiptomi útra, amely meghatározó élmény volt a család számára. Oly annyira, hogy hazatértük után egyöntetűen megfogalmazták: jó lenne egyszer még visszatérni Egyiptomba. Életünkben először ültünk repülőn, már az csodálatos élmény volt. Egyiptom pedig... Nehéz erről beszélni, mert az egésznek valami különleges varázsa van... keresi a szavakat az élmények leírásához Balázs. Igazából azt tudom mondani, hogy ezt látni kell, át kell élni. Most először voltunk tengerparton, az is lenyűgöző volt. Aztán a piramisok látványa... Kairó, a Királyok Völgye, no és Luxor... Felejthetetlen emlék lesz ez az utazás mind a négyünk számára. Bár mint mondta, pont az ottlétük alatt volt az a két merénylet. A robbantásnak hallották is a hangját, de csak utólag tudták meg, mi is volt az a távoli zaj. Komoly biztonsági intézkedéseket tapasztaltak, ennél többet nem vettek észre abból, hogy azokban a napokban Egyiptom tartott egy komolyabb merénylettől. Ők viszont remekül érezték magukat és életre szóló élményt szereztek. Részben a Rába Holdingnak, valamint a TEMPO-nak és elsődlegesen a Fortunának köszönhetően. Baudentisztl Ferenc Döntöttek a nyugdíjpénztári küldöttek ÚJ PORTA A SZEMÉLYGÉPKOCSIKNAK Májustól már az újonnan kialakított portán juthatnak be a személygépkocsival érkezők a Rába Holding reptéri telephelyére, s a távozásuk is természetesen csak a Martin út irányába történhet. Az úgynevezett teherportán, elnevezéséhez méltóan, már csakis az áruszállító járművek közlekedhetnek. Május első szerdáján tartotta küldöttközgyűlését a Rába Önkéntes Nyugdíjpénztár. A holding vasúti jármű telephelyén, a kongresszusi teremben rendezett összejövetelen végül is tíz napirendi pontot tárgyaltak. Elsőként Csanaki István, az igazgatótanács elnöke fűzött szóbeli kiegészítést a évi pénztári beszámolóhoz, s az igazgatótanács nevében javasolta annak elfogadását. Ezt követően a pénztári beszámoló kapcsán meghallgatták a független könyvvizsgálói jelentést, majd az ellenőrző bizottság véleményét. Összecsengő vélemény volt, hogy az éves pénztári beszámoló megbízható és valós képet ad. Ennek tükrében aligha meglepő, hogy a küldöttek a beszámolót egyhangúlag elfogadták. Nem változott a független könyvvizsgáló személye, módosult viszont a nyugdíjpénztár alapszabálya. A pénztári tagsághoz nem lesz feltétel a rábás munkaviszony, ezáltal kibővítették a belépésre jogosult személyek körét. A jobb érdekérvényesítés végett a küldöttek támogatták, hogy a Rába Nyugdíjpénztár lépjen be a Magyar Pénztárszövetségbe. Megállapították a pénztár tisztségviselőinek díjazását, részükre 6,5 százalékos emelést megszavazva. Közben titkos szavazással megválasztották a hétről öttagúra csökkent igazgatótanácsot, melynek tagjai: Czeglédi Andrásné, Csákány Miklósné, Csanaki István, Kovács Imre, Nagy László. (B.)

11 11 MEGKÉRDEZTÜK MUNKATÁRSAINKAT Hol, hogyan töltik a nyarat? Még néhány nap és itt a nyár reméljük, az időjárás-felelős is így gondolja Még néhány hét és a diákoknak kezdődik a vakáció. Ilyenkorra lehet tervezni a közös családi programokat, a hosszabb kirándulásokat, nyaralásokat. Abban az esetben, ha a szülők össze tudják hangolni a szabadságukat, no és persze akkor, ha erre a családi költségvetés fedezetet biztosít. A Rába Futómű Kft.-nél, valamint a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. sárvári gyárában munkatársainkat kérdeztük a nyári terveikről, az esetleges közös családi programokról. annak idején, s melyek érdekességei akkoriban nem is nagyon tűntek fel. Ezeket a cikkeket gyűjtöm és mentem le számítógépre. Czine József Futómű, CNC-központ-kezelő: Eddig minden nyarat végigdolgoztam, most azonban két hétre szeretnék szabadságra menni. Úgy tűnik, ezúttal lehetőségem adódik arra, hogy szabadságon legyek, s hogy Görögországba utazzak. A családdal négyesben, nyunk már alig várja, hogy elinduljunk. Az úti cél Würzburg lesz, amely hegyvidéki részen fekszik, a közelben egy csodálatos horgásztóval. A tiszta hegyi gépészmérnökként a technológián, ami kevés szabadságom, szabadidőm adódott, azt sose volt gond hasznosan eltölteni. A káldi családi ház egyszerre jelent pihenést és munkát. Szekeres Vilmos Futómű, NC-gép-kezelő: Készülök nyáron szabadságra, ha lehet, akkor szeretnék legalább két hetet otthon tölteni, de ha a munka nem engedi, akkor egy-egy hetet. A sok munka mellé úgy érzem, kell a pihenés. Üdülni már évek óta nem tudtam, aminek elsősorban anyagi oka van. A helyzet az, hogy a pénzt másra is el lehet költeni, így például lakásfelújításra. Most elsődlegesen erre gyűjtögetnénk a pénzt, de az sajnos szinte minden hónapban maradéktalanul elfogy, így aztán a takarékoskodás többnyire csak szándék marad. A szabadságom alatt biztos, hogy több időt fogok számítógépezni, miután az az egyik kedvenc elfoglaltságom. Találtam régi Ország- Világ újságokat, s azokban mai szemmel nézve érdekes írásokat, melyek a régi rendszerről szóltak, amelyben éltünk egyéni út keretében autóznánk el a délkelet-európai országba, annak tengerpartjára. Elképzelhető az is, hogy baráti társasággal tennénk meg az utat, amely összesen tizenkét napig tartana. Zömében a tenger mellett, napozással és fürdéssel töltenénk az időt, de persze nem hagyjuk majd ki a híres görög látnivalók megtekintését sem. Tavaly ősszel határoztuk el magunkat az utazás mellett, azóta készülünk rá, s bevallom őszintén, már nagyon várom a július közepi indulást... Máthé Zsolt Futómű, műszaki előadó: Júliusban szeretnék szabadságra menni és a családdal Németországba utazni. A bátyám ugyanis kint él és egy panziót üzemeltet, ahol majd mi is megszállunk. Általában minden évben meglátogatjuk, van, amikor csak néhány napra, van, amikor egy hétre, most szerencsére úgy alakult, hogy egyszerre két hetet tudunk kint tölteni. A hétéves kislá- levegő és a nagyszerű kirándulóhelyek számunkra ideális pihenési helyszínt jelentenek, hiszen itthon is rendszeresen járjuk a természetet. Szinte minden hétvégén kirándulunk a Bakonyba, a gyermekünk nagy örömére, aki sportos alkat és remekül bírja a túrázással járó megpróbáltatásokat. Úgy vagyunk vele, hogy inkább a szabadban sétálgatunk és nem a belvárosban. A munka mellett egyébként tanulok is, a Révai Miklós Gimnáziumban készülök estin az érettségire. Egy évem még hátravan, az idei záróvizsgák a héten megkezdődtek. Szóval, lesz mit kipihennem Németországban... Khell Erzsébet Sárvár, gépészmérnök: Két nap múlva indulunk Erdélybe, meglátogatjuk a rokonokat, elsősorban a Sepsiszentgyörgyön élő édesapámat. Két hétre megyünk, így lesz időnk arra is, hogy kiránduljunk, megnézzük a Szent Anna-tó környékét, a Békásszorost, Tusnádot. Káldon élünk, az egész család Sárváron tanul, dolgozik, s minden második, harmadik évben tudunk hazamenni Erdélybe. Egyébként kirándulgatunk, Káldtól alig ötven kilométerre van a Balaton, s gyakran töltünk egy-két napot a szomszédos Ausztriában is. Tizenöt éve dolgozom Vadász Ferenc Sárvár, cellavezető: Minden évben úgy szervezzük a nyarunkat, hogy beleférjen egy-két hét utazás, üdülés. Magyarország leghosszabb nevű falujában, a kétszáz lelkes Chernelházadamonyán élünk, s tapasztalatból tudjuk, hogy otthon nem lehet pihenni, a ház körül mindig talál az ember valamilyen sürgős munkát. A nyaralás időpontjáról, helyszínéről a feleségem dönt, ő egy büki kereskedelmi cégnél dolgozik, ahol szokásban van a nyári leállás. Az idén Horvátországba megyünk, tíz napot tölt el az egész család az Adrián. A gyerekek egyébként már nagyok, nem tartanak velünk minden évben. Ha kettesben utazunk, akkor Észak-Magyarországot vagy valamilyen távoli, hazai fürdőhelyet választunk úti célnak. A legkedvesebb helyünk Hajdúszoboszló. KIÁLLÍTOTT SUZUKIK Móri próbautak Április végén Suzuki nyílt napot tartottak a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyáránál. Bemutatták az új Swiftet, valamint a Lianát, de két robogót is kiállítottak. Az új Swiftet és az Ignist ki is lehetett próbálni. A program iránt folyamatos volt az érdeklődés, ám szerencsére egyszerre sosem voltak túl sokan, így aki szeretett volna próbaútra menni az autókkal, az rövid időn belül megtehette. Az akció sikerét az érdeklődés mellett az is jelezte, hogy értesüléseink szerint a helyszínen két autót el is adtak...

12 12 Első évünk az Európai Unióban Pozitív hatás a gazdaságra Magyarország 10 éves felkészülés, a parlamenti pártok konszenzusa és a magyar társadalom erőfeszítéseinek köszönhetően egy évvel ezelőtt tagja lett a fejlett európai országok politikai és gazdasági érték- és érdekközösségének. A folyamatos gazdasági integráció és az alaposan előkészített csatlakozást alátámasztja, hogy a tagságot megelőző félelmek és tévhitek ellenére nem történt piacnyitási sokk, a csatlakozás nem okozott megrázkódtatást a társadalomban. Azok a félelmek is alaptalannak bizonyultak, amelyek az árak elszabadulásáról, a nyugdíjak elértéktelenedéséről szóltak. A zökkenőmentességet talán az bizonyítja a legjobban, hogy többen érezhetik úgy, hogy a tagság napjával alig változtak a körülmények. Hangsúlyozni kell azonban, hogy igenis változtak, mert az uniós tagság lehetőséget ad a magyar gazdaság versenyképességének, teljesítőképességének erősödéséhez, a felzárkózás elősegítéséhez, a kohézió erősítéséhez. A magyar állampolgárok uniós polgárok is lettek egyben, és ezzel olyan lehetőségek nyíltak meg számukra, mint a szabad mozgás, az oktatás az átmenetet figyelembe véve a munkavállalás, a letelepedés tekintetében, amelyek egyértelműen személyes boldogulásukat segítik. Az uniós tagság ténye pozitív hatást gyakorolt a gazdaságra. A gazdaság fejlődése kétszerese az uniós átlagnak. A tagság erősíti a felzárkózást. A külföldi tőkebeáramlás jelentősen, 3,4 milliárd euróra nőtt, melyben nyilvánvaló szerepe van az uniós tagság tényének. A külkereskedelem 2004-ben aktív volt az EU többi huszonnégy tagországával. Ezen belül a 15 régi tagállammal szemben is aktívak a mutatók, azonban a legnagyobb, ugrásszerű növekedés az új EU-tagok tekintetében volt: kivitelünk 30, behozatalunk 20 százalékkal nőtt. Ennek egyértelmű oka, hogy míg az EU 15-tel a gazdasági integráció folyamatosan valósult meg, az elmúlt 10 év alatt a tagság előtt fokozatosan szűntek meg a piaci korlátozások, addig az EU 10 tekintetében egyes korlátozások a tagsággal megszűntek. Ennek pozitív hatását bizonyítják az adatok. Az is figyelemre méltó, hogy a kivitelen belül a magas feldolgozottságú termékek aránya tovább nőtt, a gépi berendezések exportja 18, a híradástechnikai eszközök exportja közel 30 százalékkal. Az unió növekedési tartalékait jelentős részben az új tagállamok hordozzák, közöttük Magyarország. Központi kérdésnek a versenyképesség javítását, a foglakoztatás növelését és a társadalmi kohéziót tekintjük. A belső piac hatásainak egyértelmű érvényesülése érdekében támogatjuk a belső piaci szabadságjogok kiteljesedését, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv elfogadását. A londoni székhelyű Gazdasági Reformok Központja (Centre for Economic Reform CER) március 17-én jelentést tett közzé a 25 EU-tagállam, továbbá Bulgária és Románia gazdasági reformok terén elért eredményeiről Az átfogó teljesítményt tekintve a 27 ország rangsorában Magyarország a 21. helyet foglalja el. A jelentés ugyanakkor kiemeli Magyarországot, mint azt az államot, amely 1999 óta a leglátványosabb fejlődést érte el a célok eléréséhez vezető úton. Fejlesztésben élen állunk A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a pályázó önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók, állami intézmények március 31-ig projektjavaslatot nyújtottak be. Az év első három hónapjában 2100 új pályázat érkezett. A nyertes pályázatok száma március végén 6257 darab volt. Ezzel eddig 317,72 milliárd forintnyi támogatás talált gazdára, ami a hároméves támogatási keret 47 százalékának felel meg. A nyertes projektek az ország közel 900 települését érintik, mintegy húszezer új munkahely megteremtéséhez és több mint harmincezer meglévő munkahely megtartásához járulnak hozzá. A pályázók számára eddig kifizetett támogatás értéke 10 milliárd forint, az év végi adat kétszerese. A szerződéskötések felgyorsulásának köszönhetően a következő időszakban várhatóan lendületet kap a projektek végrehajtása, és ennek megfelelő ütemben gyorsulhatnak a kifizetések is. Számos mutató elemzése alapján megállapítható, hogy az első évben Magyarország a tíz új tagállam teljesítményét tekintve előkelő helyen végzett. A beérkezett pályázatok számát tekintve például hazánk (Lengyelország mögött) a 2. helyen áll, a lakosság számához viszonyítva viszont első. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Magyarország a korai szakaszban megkezdett pályáztatás, a jogszabályok időben történő elkészítése, valamint a folyamatos nyomon követés eredményeként az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az új tagállamok közül. Uniós é(r)v Tanulságok és következtetések az EU-tagság első évéről címmel a fővárosi MTESZ székházban rendeztek születésnapos konferenciát. A rendezvénnyel a magyar kormány köszönetet kívánt mondani azon civil és ifjúsági szervezeteknek, melyek sikeres európai uniós pályázatukkal az elsők között éltek a tagságunkból adódó lehetőségekkel. Baráth Etele, az európai ügykért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében értékelte hazánk egyéves EU-tagságát, majd Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke vázolta fel a magyar érdekek érvényesítésének tagállami tapasztalatait. Felszólalt a találkozón Josep Borell, az Európai Parlament elnöke, aki az újonnan csatlakozott országok képviselőinek munkájáról beszélt. Szájer József európai parlamenti képviselő előadása a kibővült Európai Parlamentben a magyar érdekek képviseletéről szólt, míg Vastagh Pál országgyűlési képvielő az Európai Alkotmányos Szerződés magyarországi vonatkozásait elemezte. Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója a sikeres EU-tagság kritériumairól, a legfontosabb magyar feladatokról beszélt. Kecskés Gábor, a Debreceni Egyetem Orvosés Egészségtudományi Centrum gazdasági igazgatója az intézményénél megvalósult uniós infrastruktúra-fejlesztést ismertette a jelenlévőkkel, majd Molnár Melinda, a Vocational Academy Kéttannyelvű Szakközépiskola szakmai igazgatóhelyettese a Leonardo da Vinci program keretében megvalósult angliai szakmai gyakorlatot értékelte. A konferencia zárásaként F. Tóth András, a Magyar Önkéntes Alapítvány igazgatója a magyarországi önkéntesség programjáról tartott előadást. 27 MILLIÁRD FORINTÉRT Tervezés a támogatásokért A 2007 és 2013 közötti EU-támogatások felhasználásának egyik kulcskérdése, hogy a források felhasználását Magyarország a tervezési időszak kezdetétől megkezdhesse. Ehhez többek között szükség van olyan nagy értékű infrastrukturális beruházások azonosítására és elkészítésére, amelyeknél a műszaki kivitelezés 2007 elején megindítható. A tervező munkához szükséges fedezetet a évi költségvetés tartalmazza 27 milliárd forint értékben. E feladat érdekében, első lépésként, a Fejlesztéspolitikai Kabinet ülése az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a GKM és a KVVM előterjesztésére április 21-én döntött a 2007-ben EU: belül tágasabb címmel országos tájékoztató programsorozatot szervez a Miniszterelnöki Hivatal július és november eleje között. Az Európai Bizottság által támogatott, sikeres uniós pályázat révén megvalósuló információs kampány kilenc, nagy hagyományokkal rendelkező, több tízezres látogatottságú rendezvényhez csatlakozik az ország hét régiójában. Az elsősor- Belül tágasabb indítandó nagyberuházások első csoportjáról. Tizenkilenc környezetvédelmi és hat közlekedési beruházás előkészítése indul meg azonnali hatálylyal, illetve a közlekedési szektorban a GKM által előterjesztendő javaslat alapján egy hónapon belül várható döntés további 2,5 milliárd forint értékű projekt-előkészítési támogatás megítéléséről az említett listán szereplő, szakértők által kiértékelt további projektek javára. A projektek kiválasztása a szaktárcák által 2004 decemberében benyújtott 186 közlekedési és környezetvédelmi beruházást tartalmazó listáról történt egy szakmai zsűri javaslata alapján. ban a fiatalokat és a vidéki lakosságot megszólító programsorozat célja a 455 milliós egységes belső piac nyújtotta lehetőségek és az európai polgári státussal járó jogok megismertetése. A kampány helyszíneiről és programjairól a közeljövőben induló önálló honlapon, a oldalon lehet tájékozódni.

13 13 Koreai harminckettő Amerikában A Hyundai és a Kia ősztől teszteli közös fejlesztésű hidrogéncellás erőforrását a Tucson és a Sportage 4x4 modellekben adta hírül az [origo] internetes hírportál. A harminckét autóból álló flottán a Kaliforniai Egyetem és az amerikai hadsereg osztozik majd, így a kaliforniai melegben és michigani zord körülmények között is tesztelik majd az autókat. A hidrogénnel hajtott járművek gyakorlatilag nem bocsátanak ki káros anyagokat, és üzemeltetésükhöz Az európai és az amerikai piachoz hasonlóan az első negyedévben Japánban is az egy évvel ezelőttinél kevesebb autót adtak el. Összesen 1,769 millió Izzógyertyák kerámiából Az Autótechnika című szaklap legutóbbi számában olvastunk arról, hogy a Volkswagen első európai autógyártóként kerámia izzógyertyákat használ. A hagyományos fém izzógyertyákkal szemben a kerámiából készültek jelentősen rövidebb idő alatt érnek el nagyobb hőmérsékletet. A Volkswagennél az összes négyhengerű, valamint a részecskeszűrős V10-es dízelmotorokat a jövőben kizárólag kerámia izzógyertyával szerelik. Autós világ hajtóanyagként csak hidrogénre és a levegő oxigénjére van szükség. Az üzemanyagcella működése roppant egyszerű, a két elektróda közé katalizátorként működő fémcellákat helyeznek. A hidrogént bevezetve a membránként működő cellák közé, azok indítják be az oxidációt, amelynek során elektromos áram, hő és víz keletkezik. Bár a folyamat valóban egyszerű, a rendszer több ponton is labilis. A hidrogént ugyanis nehéz a cseppfolyós állapot eléréséhez szükséges nagy nyomáson tárolni, valamint a töltőállomásról nehéz és sokáig tart átfejteni azt az autó tartályába. A másik probléma, hogy az oxidáció során nagy mennyiségű hő keletkezik, ami árt a porózus hordozóra igen vékony rétegben felvitt katalizátorfémnek. Az üzemanyagcellás autók technológiáját hosszú évekkel ezelőtt kidolgozták, ám még mindig nem sikerült leküzdeni olyan alapvető problémákat, mint például a téli hidegindítási nehézségek, a megbízhatatlan működés, és a cellák rövid élettartama. Japánban is kevesebb autó fogy új autó kelt el, ez 1,8 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legtöbb autót a Toyotacsoport értékesítette. A japán piacon továbbra is a szuperminik vezetik a toplistát: a tízes listán szereplő félmillió autó fele ebből a kategóriából kerül ki. A legkeresettebb modell a Suzuki Wagon R +, amelyből összesen 68,4 ezer kelt el. Második 62 ezerrel a Daihatsu Move, aztán IDÉN IS VESZTESÉG BRAZÍLIÁBAN KÉSZÜL A Volvo óriás buszkígyója Brazíliában mutatták be a világ leghoszszabb autóbuszát. A 26,8 méter hosszú szerelvényt a Volvo a dél-amerikai országban gyártja, versenyre kelve a költséges föld alatti vasutakkal. A Volvo Buses Brazil járműve négytengelyes és két csuklóval ellátott. Alapját a B12M jelű, középmotoros buszalváz adja, amelyre építve 12 literes, 340 lóerős motor üzemel. A hosszú busz eleget 44 ezerrel a Toyota Corolla, majd a 41 ezres Suzuki Alto, az európai piacon Jazzként ismert Honda Fit, és a nálunk Yarisként, Japánban Vitz típusjelzéssel forgalmazott Toyota következik. A Japánban értékesített új autók közül 69,5 ezer az importmodell, ami egy év alatt ötszázalékos csökkenést jelent. Továbbra is a Volkswagen a legkeresettebb külföldi márka, a német konszern kocsijaiból összesen 19,7 ezer kelt el, ezek között a névadó márka 15,8 ezer volt, Audiból 3811-et, Bentleyből 86- ot, Lamborghiniből 35-öt vásároltak a japánok. Az Opel újabb nehéz éve A General Motors (GM) prognózisa szerint az Opel a létszámleépítés ellenére valószínűleg idén is veszteséges lesz. A cég 2000 óta veszteséges, s ez az év is igencsak nehéznek ígérkezik. A GM illetékesei szerint ennek oka a brutális verseny, valamint az autóipari konjunktúra gyengülése mellett a múlt hibáiban is keresendő. tesz az Euro 3-as károsanyag-kibocsátási követelményeknek. A vezetőülést persze elöl, de középen helyezték el, maga a jármű összességében háromszáz utas szállítására képes. Sao Paulo térségének egyik legnagyobb autóbusz-üzemeltető társasága, a mintegy négyezer tömegközlekedési járművel rendelkező Viacao Campo Belo nevű cég harminc darabot már rendelt is a Volvo óriás buszkígyójából. A KAPOSVÁRI ÜZEM ÉL ÉS REMÉL Leépít a NABI Az idei autóbusz-megrendeléseinek visszaesése miatt leépítésbe kezdett a NABI Rt. Az elképzelések szerint Budapesten 180, Kaposváron 168 alkalmazottjától vált/válik meg a cég az első félévben. A NABI tavaly összességében 1227 autóbuszt értékesített (ez hét százalékkal magasabb, mint az azt megelőző év adata) főként amerikai és angol piacokon. Magyarországon tavaly 22 NABI-buszt állítottak forgalomba. A részvénytársaság idén azért került nehéz helyzetbe, mert drasztikusan csökkentek az amerikai megrendelések. Ráadásul, a dollárárfolyam kedvezőtlen alakulása továbbra is drágítja a magyarországi termelést. Kaposváron, bár a dolgozók háromnegyedét érintik az elbocsátások, nem készülnek az üzem bezárására. A somogyi megyeszékhelyen csökkentett számban, de tovább folytatják a termelést, abban bízva, hogy kedvező piaci fordulat, valamint újabb megrendelések esetén ismét bővülhet a dolgozói létszám.

14 14 Gratulálunk a jubilánsoknak! Ezúton köszöntjük azokat a munkatársainkat, akik a napokban ünnepelhetik a Rábánál ledolgozott jubileumi esztendőjüket. 35 év: Ruff József alkatrészgyártó, Mór, szerszám és forgácsoló üzemirányítás, ter- melésirányító; Flatsker Ferenc alkatrészgyártó, Mór, szerszám és forgácsoló üzemirányítás, üzemvezető. 30 év: Kupó János futómű, karbantartási team, cellavezető; Balogh Dezső futómű, 67 ezres szerelde team, minőségellenőr; Horváth Ferenc futómű, öntöde, hídház team, öntő. 25 év: Putz Béla futómű, 28 ezres szerelde team, gépjárműszerelő; Pápai Imre futómű, szerszámbiztosító team, cellavezető. 20 év: Csendes Imre futómű, tengelycsukló team, NC-esztergályos; Nagy János futómű, kovács team, üzemeltető villanyszerelő; Klein János alkatrészgyártó, Mór, minőségbiztosítási és környezetvédelmi irodavezető; Piller Istvánné alkatrészgyártó, Mór, habosító, gépkezelő. 15 év: Lencse Imre futómű, karbantartási team, karbantartó lakatos; Ambrus Józsefné futómű, gyártóeszköz-ellátó team, raktári kiadó; Kristály Csaba futómű, szerelde és daraboló team, szerszámkészítő; Baranyai Miklós futómű, hőkezelő team, cellavezető; Péterfi Gyula futómű, melegüzemi team, szerszámkészítő; Szabó Zsolt futómű, tányér- és kúpkerék team, fúrós; Kopcsó András futómű, karbantartási team, karbantartó lakatos. BALATONI AJÁNLAT Rajtol a nyári szezon Június első hetében rajtol a nyári idény, megnyílnak társaságunk balatoni üdülői. Jankó István, a Rábakész Kft. ügyvezető igazgatója elmondta lapunknak, hogy Szemesen az előszezonban már biztos vendégnek számítanak a nyugdíjasok, míg az aktív munkavállalók első népesebb csoportját június közepére várja a személyzet, a tavaszi tatarozáson, csinosításon átesett üdülő és a minden korábbinál magasabb vízállású, jobb vízminőségű magyar tenger. A Rábacsoport dolgozói tizenkét turnusban tölthetnek egy-egy hetet a félpanziós ellátást nyújtó szemesi üdülőben, és a szintén déli parti, sóstói faházakban. További jó hír, hogy május végén nyit társaságunk vinyei turistaháza, a nyár folyamán is vendégeket várnak a termálfürdőhöz közeli büki és sárvári bérelt apartmanok, s változatlanul jelentkezni lehet a csurgói horgásztanya 4 darab összkomfortos faházába is. E m l é ke z t e t ő ü l í r j u k l e, h o g y Balatonszemesen egy napi üdülés félpanzióval, személyenként 3500 forintba kerül a kőház, az új faház és a parti ház összesen 13 darab, 2 4 ágyas szobáiban. Szemes régi faházának 7 darab 3 4 ágyas szobájában ugyanezért 3000 forintot, sátras elhelyezés esetén 2500 forintot kell fizetni. Balatonszabadi- Sóstó faházait két személy napi 3500 forintért, három személy napi 4000 forintért bérelheti ki, míg egy négytagú társaságnak 4500 forint a tarifa. Szemesen bőséges reggeli és vacsora foglaltatik benne az árban, Sóstón jól felszerelt konyha áll az önellátást választó vendégek, a 18 faház lakóinak rendelkezésére. Szemesen és Sóstón a turnusok hétnaposak, míg Fehérvárcsurgón, Bükön és Sárváron hétvégi és hétközi, pár napos foglalásokat is teljesít a Rábakész. Csurgón 4 darab 4 személyes, zuhanyzós, konyhás faházat bérel a szolgáltató társaság, a térítési díj házanként és naponta a létszámtól függően 2400 és 3200 forint között van. Sárváron 2500 forint, Bükön 3600 forint a jól felszerelt apartman naponta és személyenként. A gyógyvizéről híres két fürdőváros kivételével a Rábakész minden helyszínen 30 százalék kedvezményt nyújt a 10 év alatti gyerekeknek. A felsorolt árakhoz napi forintos idegenforgalmi adót kell hozzáadni. Jankó István elmondta lapunknak, hogy az április végén, május elején jelentkező családok, baráti társaságok körében Szemes és a félpanziós ellátás volt a legnépszerűbb. Az előrelátó, a nyaralást már most megszervező munkatársaink általában a legforróbbnak ígérkező júliusi, augusztusi hetekre foglalták le a legkényelmesebb szobákat. Aki élni kíván a rendkívül kedvező ajánlattal, egy telefonhívással megteheti. Jankóné Barabás Judit a 96/ és a 06-30/ es, Helmeczi Józsefné a 96/ es, illetve a es reptéri telefonszámon várja a jelentkezőket. (G.) UTOLJÁRA LÁTHATTÁK Nyílt nap a múzeumban Lapunk nyomdai készítésének időszakában, május 21-én reggel 8 órától délután 1-ig kitárta kapuit az érdeklődők előtt a Rába Rt. egykori centenáriumi központja. A gyártörténeti tárlatot jelen formájában utoljára tekinthették meg az érdeklődők, hiszen a kiállításnak miként arról legutóbbi számunkban fényképes tudósításban is beszámoltunk rövidesen költöznie kell. A cég vezetői ezért szeretettel vártak minden érdeklődőt a centenáriumi évben, vagyis a Vagongyár fennállásának 100. évét köszöntő esztendőben, 1996-ban avatott múzeumban. LEVÉL EGY SZOLGÁLTATÁSRÓL Utazzunk TEMPO-val! Nagy megtiszteltetés a KORÁKI Bt. számára, hogy felajánlhatja a vállalati lapban szolgáltatásait a TEMPO Egészségpénztáron keresztül, amellyel bővülhet a rábás munkatársak szabadidős tevékenységének választéka. Azzal a céllal hoztuk létre a vállalkozásunkat, hogy családoknak és baráti társaságoknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kirándulásokat, utazásokat szervezzünk, az aktív pihenést, a környezeti tudatformálást, a természet szeretetére nevelést és a természetben való felüdülést közösen megvalósítsuk. Évente sok-sok résztvevőnek mutatjuk be ezt az életformát, szebbnél szebb természeti tájakon, legyen nyári vagy téli időszak. Kedvenc nyári táborhelyeink az Öreg-Duna ( Nagy-Duna ) ágrendszere, különleges növény- és állatvilágával; a változatos és kalandos Mosoni-Duna; a ma már Világörökségként jegyzett Fertő-táj (beleértve a Fertő-Hanság és az ausztriai Neusiedler See Seewinkel Nemzeti Parkot is); a Szigetköz (remekül kiépített kerékpárútjaival); Horvátország szigetvilága, felejthetetlen tengeri vitorlázással. A téli pihenésre kiváló tájaink a Kelet Szlovák Síparadicsom, Krompachy- Plejsy, vagy az Alpok keleti vidékén, Ausztriában pl. Mürzuschlag és Mürzstég. EGY ÉRDEKESSÉG A toll azonosít Új védelmi eljárást fejlesztettek ki a hordozható számítógépek tulajdonosai részére. Első ránézésre egy egyszerű toll szolgál azonosításra. Ez az írószer belsejében tárolja a tulajdonos írásképének A gyerekek, a fiatalok és a felnőttek élménybeszámolói és egyéb fórumok segítségével egyre több családhoz jutott el az általunk szervezett aktív pihenések, az ökotúrák híre, amelyek hatására egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik. Aki már részt vett túráinkon, kellemes élményeket idézhet fel, a többieknek pedig reméljük, sikerül felkelteni érdeklődésüket. A KORÁKI Bt. profilja az aktív kikapcsolódások megszervezése: vízi túrák, kerékpártúrák, vitorlástúrák, sítúrák, sátras, illetve magánházas (panziós) elhelyezéssel, félpanziós ellátással. Lehet nyár és lehet tél, a szabadidő leghatékonyabb eltöltési módja az aktív pihenés. Többéves tapasztalat áll e programok megszervezése mögött. Garantált a szakmai hozzáértés és a minőség. A kényelem és a sportértékek együtt jelennek meg a programjainkban. Tevékenységünkben az a különleges és újszerű, hogy nemcsak kínálatot adunk, hanem a gyakorlatban végig kísérjük pihenésüket ötleteinkkel, tapasztalatainkkal színesebbé, változatosabbá, biztonságosabbá tesszük azt. Elérhetőségeink: KORÁKI Bt. Telefonok: 06-30/ , 06-96/ Konczos Csaba információit. A belépéskor nincs más teendő, mint egy aláírást firkantani és a toll felismeri, hogy a tulajdonos kézírásáról van szó, vagy sem. Ha igen, már lehet is használni a számítógépet

15 15 PROGRAMAJÁNLÓ Győri Nyár, a Rába támogatásával Boban Markovic Elkészült a negyvenedik születésnapját ünneplő Győri Nyár végleges forgatókönyve, a társaságunk támogatását élvező háromhetes nemzetközi kulturális fesztivál június 24-én este a Légierő big band koncertjével kezdődik. A hazai katonai zenekar 18 óra 30 perckor lép színpadra, az éjfélig tartó nyitóprogramban negyven huszár parádéjának, Bessenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatójának, Demjén Ferenc koncertjének és negyven kivilágított, feldíszített csónak felvonulásának tapsolhat a közönség. Az est tűzijátékkal és utcai táncházzal zárul, az eseményeknek a belvárosi sétálóutca, a Városháza tér és a Rába folyó ad helyet. Június utolsó hétvégéjén a Győri Nyárhoz kapcsolódva rendezi meg első musicalfesztiválját a Győri Nemzeti Színház, a hónap utolsó hetében a Ghymes együttes koncertje mellett sor kerül a Szent László Napok hagyományos programjaira és a Nemzetközi Duna Nap rakparti, vizualizációs estjére. A győri fesztivál részletes programját következő lapszámunkban közöljük, annyit azonban érdemes ízelítőként már most leírni, hogy a júliusi műsorfolyam a Győri Fröccs Napokkal kezdődik. A szervezők a szódavíz és a spriccer felfedezőjének, Jedlik Ányos bencés tanárnak kívánnak emléket állítani a remélhetően évente megismétlődő eseménnyel. A fröccsfesztivál nagyszabásúnak ígérkezik, július 2-án délelőtt 10 órakor a világ számos országából Győrbe sereglő néptáncosok és a magyar borrendek lovagjai együtt vonulnak fel a Baross úton. A fesztiváliroda munkatársai arról is gondoskodtak, hogy legyen mire fröccsöt inni, július 3-án a Széchenyi téren rendezik meg a IV. Győri Nemzetközi Főzőversenyt, amelynek étlapján ezúttal lakodalmas és népi ételek szerepelnek. Júliusban érdemes lesz itthon maradni, két hét alatt megfordul Győrben a Tankcsapda, az Ossian, az Auróra, koncertet ad többek között a Swing Ladies Hun- gary, a Sebő együttes, a Cracow Klezmer Band és a Szakcsi Gypsy Jazz Band. A koncertek többsége a támogatók jóvoltából ingyenes lesz, a Széchenyi téri alkalmi színpadon július 5-én 21 órakor még egy különleges balettestet is láthat a közönség. A Carmina Burana című produkciót a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közösen adja elő. A negyvenedik Győri Nyár első kiállításai már június közepén megnyílnak, a múzeumi képtárban 17-től lesz látható a kortárs osztrák és magyar képzőművészek közös tárlata. A Győrnek ajándékozott világhírű Vasilescu-gyűjtemény egyes darabjai ezúttal a Napóleonházban találtak helyet a bemutatkozásra, s a számos kiállításból még az uszodába is jut egy. A Rába Quelle Tolnai Imre festőművész munkáit fogadja be néhány hétre. A Győri Nyár a társaságunkat, a kiemelt támogatónak számító Rábát is bemutató műsorfüzete már nyomdában van, a nyolcvanezer példányból Carmina Burana egyhez mindenki hozzájuthat június közepétől a Tourinform Baross úti pavilonjában. G. J. A tavalyi nyitány GÉPVÁSÁR PÉREN A jövő járművei Varga István, a sajtótájékoztatót szervező adótanácsadó, a Pannon Air Service állandó partnere szerint ma már alig van különbség a közúti és a légi utazás költségei között. A nyolc évvel ezelőtt pilóták által alapított cég a Diamond gépek magyarországi márkakereskedőjeként Péren tartott termékbemutatót. A cél az volt, hogy a győri vállalkozók, üzletemberek megismerjék a repülésben rejlő előnyöket. A számtalan előny közül az adótanácsadó szerint az a legfontosabb, hogy repülni egyszerre hasznos és kellemes. Emellett az utasok időt takarítanak meg, és költségeiket az utolsó fillérig elszámolhatják. A Pannon Air Service által forgalmazott repülőgépek közül az egymotoros, ultrakönnyű Diamond CT a legolcsóbb, a kétüléses sportgép ára egy jobb autóéval megegyezően 16 millió forint, ami 10 százalék befizetése mellett, részletekben is törleszthető. A négyüléses, taxizásra és üzleti utazásokra kiválóan alkalmas Diamond Star már kissé drágább, de négy óra alatt Európa legtávolabbi csücskébe is eljuthatunk vele, miközben költségeink a hosszas közúti utazáséval azonosak lesznek. A győri piacot most kóstolgató repülős cég szabad kapacitást is értékesít, elsősorban a nagyobb, többüléses, kétmotoros dízel gépek használati jogát árulja. Varga István szerint a legnépszerűbb a Diamond DA 40 TDi típus, amelynek használati jogát gépenként öt-nyolc cégnek érdemes együtt igénybe venni. Európa gazdagabb felében az emberek ismét felfedezték a repülést, a gépeket ugyanúgy használják utazásra mint sportra, munkára, oktatásra és hobbiként, a szabadidő kellemes eltöltésére. Szász Alajos, a Pannon Air Service igazgatója arról beszélt a péri találkozón, hogy a nagy repülőgépgyárak az elmúlt évtizedekben elkényelmesedtek, elhanyagolták a fejlesztést, s csak most, a piac élénkülése láttán igyekeznek átvenni az autóipar által diktált tempót. A Diamond gépekben Mercedes-motor van, néhány, a biztonságot szolgáló átalakítástól eltekintve ugyanolyan, mint a dízel meghajtású személygépkocsikban. A Diamond számára fontos a magyar piac, hiszen az előrejelzések szerint a következő évtizedben megháromszorozódik a világ légterében közlekedők száma, s a növekedés elsősorban az Európai Unióhoz frissen csatlakozott országok miatt következik be. Hazánkban egymás után nyílnak meg a repterek, gyakorlatilag már minden régió, megyeszékhely elérhető légi úton, miközben a gépek száma rendkívül alacsony. A péri találkozón ott volt egyik helikopterével a budapesti székhelyű FLY 4 LESS cég, amely a tököli repülőtérről indítva szolgáltatásaira hívta fel a figyelmet, úgymint: a légitaxizásra, VIP-személyek szállítására, sétarepültetésre, légi áruszállításra, 750 kg-ig függőteher-emelési munkákra és légifelvételek (film, fotó) készítésére. Amit a bemutatott gépről érdemes tudni: ez egy Bell 206 Long Ranger típusú, 1+6 utas szállítására alkalmas, 650 LE-s helikopter. Utazósebessége 200 km/h, folyamatos levegőben tartózkodása 2 és fél órával számolható. Gaál József

16 CSUKLÓK Növekedés jellemzi a Rába Futómű Kft. gyártását, s mindez különösen igaz a tengelycsuklók darabszámára. A csuklógyártásunkról készített fotósorozathoz még csak annyit: a holding meghirdetett középtávú stratégiája a társaságnál a nagysorozatú futóműalkatrészeket helyezi a termelés fókuszába. FOTÓ: MATUSZ KÁROLY

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló ELŐTERJESZTÉS a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Az ülés időpontja: Az ülés helye: 24. április 26. délelőtt 8,3 óra 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló 1. napirendi

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A KONZUM NYRT. 2011. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem,

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés

Részletesebben

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának 2008. évi határozatairól 2008. január 17. 1/2008. (01.17.) sz. FEB Határozat: A FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottsága úgy dönt, hogy a

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata Közgyűlésének 7/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,

Részletesebben

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15.

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15. Horacél Kft. csődeljárás alatt Fizetőképességet helyreállító program Táborfalva, 2015. május 15. 1. Cégtörténet A Horacél Kft. egy 1999. évben alapított családi vállalkozás. A társaság alapítója, Horváth

Részletesebben

Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Allianz Hungária Biztosító Zrt. Allianz Hungária Biztosító Zrt. Éves jelentés 27 Éves jelentés 27 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Biztosító Zrt. 25 25 millió Változás % 26 26 millió Változás % 27 27 millió Bruttó díjbevétel

Részletesebben

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft.

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft. Rába Járműipari Holding NyRt. Rába Járműipari Holding NyRt. H-9027 Győr, Martin u. 1., Hungary Levelezési cím: H-9002 Győr, Pf.:50. Tel.: 00 36 96 622 600; Fax: 00 36 96 624 069 E-mail: raba@raba.hu Rába

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. 1 Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. Statisztikai szám:117838196832113 01 1096 Budapest, Sobieski J.u.28. ÜZLETI JELENTÉS 2011. Budapest, 2012.április 12. Lászay János ügyvezető igazgató 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA Éves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Rt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Ingatlan Alapok Alapja Megnevezése:

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 14.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 14. Üzleti jelentés A 2012. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2013. május 14. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

IZYS FITT Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár

IZYS FITT Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár IZYS FITT Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár Üzleti jelentés A 2013. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2014. május 31. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS FITT Egészségpénztár 2003.

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3 SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. február 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege IV. negyedévben további 1,5%-kal nőtt, év egészében

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN 2016. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2016-BAN 2. 2017. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő kitettségei (bruttó értéken) Állomány (milliárd Ft) Arány (%)

1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő kitettségei (bruttó értéken) Állomány (milliárd Ft) Arány (%) SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2016. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. augusztus 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2016. II. negyedévben 1,5%-kal csökkent, így

Részletesebben

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 31-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 31-ei ülésére VESZPRÉM MEGYEI CSOLNOKY FERENC NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8200 Veszprém, Kórház u. 1. Tel: 88/556-556 Fax: 88/556-209 e-mail: titkarsag@vmkorhaz.hu Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás?

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Prof. Dr. habil Holló Péter Az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára Új módszerek,

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt.

Allianz Hungária Zrt. Allianz Hungária Zrt. Éves jelentés 28 Éves jelentés 28 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 26 26 millió Változás % 27 27 millió Változás % 28 28 millió Bruttó díjbevétel Bruttó kárkifizetés

Részletesebben

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke ÜZLETI TERV Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. Vállalkozás neve Beruházás helye Igényelt kölcsön Futamidő hónap Türelmi idő hónap Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29 - i ülésére

A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29 - i ülésére 1941-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29 - i ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft 2012.évi beszámolója Az előterjesztést

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA BUDAPEST, 2015. ÁPRILIS 15. A Magyar Telekom Nyrt. 17/2012 (IV.16.) sz. Közgyőlési határozatával jóváhagyott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - az I. témablokk előadásai

Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - az I. témablokk előadásai Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - az I. témablokk előadásai 2014-12-12 14:46:06 Dr. Kovács Zoltán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, valamint Dr. Benedek Mária

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

Kiegészítő melléklet üzleti évről

Kiegészítő melléklet üzleti évről Kiegészítő melléklet 2012. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2012. január 1. Beszámolási időszak vége: 2012. december 31. Keltezés: 2013. február 25. Alföldi István ügyvezető igazgató 1 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (182 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 1-1-43638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 21. évi CXX. törvény és a nyilvánosan

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. ELSŐ NEGYEDÉV 2011. május 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra hozza

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2010. ÁPRILIS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2010.

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A Magyar Evezős Szövetség 2018. évi rendes Közgyűlésére Budapest. 2018. május 17. Készítette: MESZ Felügyelő Bizottsága Pichler Balázs Nagy

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására

JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2018. november 15. Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék ellenőrzési

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-

Részletesebben

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Budapest, 2009 Szerzők: Dr. Körmendi Lajos (1.-4. és 6. fejezetek) Dr. Pucsek József (5. fejezet) Lektorálta: Dr. Bíró Tibor ISBN 978 963 638 291

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Raiffeisen 2016 Kötvény Alap. Féléves jelentés 2011.

Raiffeisen 2016 Kötvény Alap. Féléves jelentés 2011. Raiffeisen 2016 Kötvény Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen 2016 Kötvény Alap bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti engedély száma: Alapkezelő neve: Raiffeisen Kötvény Alap KE-III-253/2011.

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági

Részletesebben

Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése április december 31.

Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése április december 31. Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése 2008. április 16. 2008. december 31. Tartalom AZ ERGO BIZTOSÍTÓ PIACRA LÉPÉSE... 3 AZ ERGO BIZTOSÍTÓ FEJLŐDÉSE... 3 DÍJBEVÉTEL, BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK, MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Munkavédelmi nyílt napot tartanak a partnerség jegyében a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja alkalmából Kedvezőtlenül

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV 1 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 0110046480, székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 1214.) 201. év április hó 2. napján

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2016. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. május 25. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2016. I. negyedévben 0,8%-kal nőtt, így 2016. I.

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS A 2. NAPIRENDI PONTHOZ Beszámoló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez. a Földes Vagyongazdálkodási Kft évi egyszerűsített mérlegbeszámolójának elfogadására

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez. a Földes Vagyongazdálkodási Kft évi egyszerűsített mérlegbeszámolójának elfogadására FÖLDES VAGYONGAZDÁLKODÁSI KFT. 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 1. E-mail: vagyongazd.foldes2018@gmail.com Iktatószám: 1. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez a Földes Vagyongazdálkodási

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28.

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28. Beruházások Magyarországon és a környező országokban A Budapest Bank és a GE Capital kutatása 2013. május 28. A kutatásról A kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata és a Budapest Bank által

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Kereskedés a tőzsdén

Kereskedés a tőzsdén Kereskedés a tőzsdén Egy kis ismétlés a tőzsde Térben és időben koncentrált piac A kereskedés az áru jelenléte nélkül történik Szabályozott piac törvény szabályozza a működést és a kereskedés módját Közvetlenül

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt Továbbra is visszafogott a magyar

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 30.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 30. Üzleti jelentés A 2015. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2016. május 30. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

TR Investment Nyrt. TR Investment Nyilvánosan Működő Részvénytársaság NEGYEDÉVES JELENTÉS 2015.01.01-2015.03.31

TR Investment Nyrt. TR Investment Nyilvánosan Működő Részvénytársaság NEGYEDÉVES JELENTÉS 2015.01.01-2015.03.31 Nyrt NEGYEDÉVES JELENTÉS 2015.01.01-2015.03.31 Nyrt. 1048. Budapest Megyeri út 202. Nyrt Tartalomjegyzék 1, Felelősség vállalási nyilatkozat 2, Vezetőségi jelentés 3, Közzétételek 4, 2015. I negyedév mérleg

Részletesebben